Ignáci Szikrák

Isten annyira szokott becsülni minden dolgot, amennyire az a jócselekedet eszközeként Hozzá kapcsolódik.

Ha a gonosz lélek nem bír minket bűnre rávenni, annak örül, hogy legalább kellemetlenséget okozott és a lélek derűjét csökkentette.

Amikor a gonosz lélek kishitűséggel árasztja el lelkünket, emeljük fel azt az Istentől már elnyert jótétemények emlékével.

Ostobaság az Isten szolgálatára kínálkozó közvetlen lehetőséget figyelmen kívül hagyni abba a reményben, hogy a jövőben majd többet teszünk: mert könnyen megesik, hogy elszalasztjuk a közvetlent, a reménybelit pedig nem nyerjük el.

Mint a szeget a szeggel, úgy a törekvést törekvéssel, szokást szokással kell tompítani.

Az erény és életszentség nemcsak Istennél, hanem az embereknél is vagy mindent vagy legalábbis sokat elér.

Nagy de ritka művészet sokat tenni, sok emberrel együttműködni, s mindamellett sem önmagunktól, sem Istentől el nem térni.

Semmi sem teszi a világ szemében megvetendőbbekké a szerzeteseket, mintha különböző pártokra szakadva megoszlanak egymás között.

Igen veszélyes dolog ugyanazon az ösvényen vezetni mindenkit a tökéletesség felé: az ilyen nem érti, mily különbözőek és sokfélék a Szentlélek ajándékai.

Ó, mekkorát csalódnak azok, akik – azt gondolva magukról, hogy telve vannak jó szellemmel – a lelkek vezetésére áhítoznak!

A jó lelkivezetőnek sok minden fölött szemet kell hunynia, mintha nem tudna róla: ha aztán ura lett az akaratnak, arra hajlítja az erényekben kezdőt, amerre akarja.

A jó szerzetes sajátossága, hogy Isten és nem a fejedelem szolgálatára buzdítja az embereket. Így mutatja meg, hogy a legjobban cselekedett, amikor ilyen Urat választott.