19190 ima található a honlapon, összesen 22718 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Direktórium

    Direktórium
    Naponta frissül

    Magyarország latin szertartású egyházmegyéi számára, a római kalendárium szerinti Direktórium 2019-2020 éve.

    Összeállította: Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet (Letöltés pdf formátumban itt.)

    Az Egyház mint jó édesanya feladatának tartja, hogy isteni vőlegényének üdvösséget szerző művét az év folyamán meghatározott napokra szétosztva, szent emlékezéssel ünnepelje. Minden héten vasárnap, az Úr napjának nevezett napon megemlékezik az Úr föltámadásáról, melyet az esztendőben egyszer, a legnagyobb ünnepen, húsvétkor az Ő boldog szenvedésével együtt ünnepel. Az esztendő folyamán pedig Krisztus egész misztériumát kibontja a megtestesüléstől és a születéstől kezdve a mennybemenetelen és pünkösdön át az Úr boldog reménnyel várt eljöveteléig. A megemlékezés a megváltás misztériumait az időben megjeleníti, s ezáltal az Úr erényeinek és érdemeinek gazdagságát föltárja a híveknek, hogy meríthessenek belőle és betelhessenek az üdvösség kegyelmével.

    (Sacrosanctum Concilium, 102.)

    Direktórium †† Péntek – köznap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    03

    †† Péntek – köznap Gy2 V1

    Zso: a nagyböjti köznapról.

    viola Mise: saját. I. pref. Urunk szenvedéséről.

    Olv.: Jer 20,10–13; Jn 10,31–42

    __________________________________________________

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Direktórium Csütörtök – köznap

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    02

    Csütörtök – köznap Gy2 V1

    Zso: a nagyböjti köznapról.

    viola Mise: saját. I. pref. Urunk szenvedéséről.

    Olv.: Ter 17,3–9; Jn 8,51–59

    Megemlékezés vehető: Paolai Szent Ferenc remete – e

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Direktórium Szerda – köznap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    01

    Szerda – köznap Gy2 V1

    Zso: a nagyböjti köznapról.

    viola Mise: saját. I. pref. Urunk szenvedéséről.

    Olv.: D.n 3,14–20.91–92.95; Jn 8,31–42

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Direktórium Kedd – köznap

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    31

    Kedd – köznap Gy2 V1

    Zso: a nagyböjti köznapról.

    viola Mise: saját. I. pref. Urunk szenvedéséről.

    Olv.: Sz.m 21,4–9; Jn 8,21–30

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Direktórium Hétfő – köznap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    30

    Hétfő – köznap Gy2 V1

    Zso: a nagyböjti köznapról.

    viola Mise: saját. I. pref. Urunk szenvedéséről.

    Olv.: D.n 13,1–9.15–17.19–30.33–62

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Direktórium †† Péntek – köznap

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    27

    †† Péntek – köznap Gy2 V1
    Zso: a nagyböjti köznapról.
    viola Mise: saját, nagyböjti pref. Olv.: Bölcs 2,1a.12–22; Jn 7,1–2.10.25–30

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Direktórium Csütörtök – köznap

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    26

    Csütörtök – köznap Gy2 V1
    Zso: a nagyböjti köznapról.
    viola Mise: saját, nagyböjti pref. Olv.: Kiv 32,7–14; Jn 5,31–47

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."