23658 ima található a honlapon, összesen 31720 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációi

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációi
    Hetente frissül

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációi

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiÉvközi 13. vasárnap

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    27

    Kedves Testvérek!

    Úgy gondolom, hogy életünk legfontosabb kérdése, hogy mit jelent számunkra Isten. Sokak számára minden fontosabb, mint Isten. Az evangélium első mondata éppen erről szól: „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem – mondja Jézus –, nem méltó hozzám.” (Mt 10,37). Először van az életükben a feleség, a gyerek, a szülő, a munka, a hobbi, a különféle kapcsolatok, sorolhatnánk még tovább, és valahol a sor végén Isten, aki a lehető legbizonytalanabb minden után, lehet, hogy van, lehet, hogy nincs is. Tulajdonképpen nem tényező az életükben. Persze, e mögött az is ott van, hogy benne élnek ebben a konkrét világban, minden, ami anyagi, ami érzékelhető, az számít. De hát Istent nem lehet érzékelni, így mit is lehetne kezdeni Vele?

    Próbáljuk végig gondolni, hogy miért is kellene Istennek a sor legelejére kerülnie, és mi is történne, ha valóban oda kerülne?

    Tudatosítsuk, hogy Isten akkor is mindennek az elején van, ha mi nem is törődünk Vele, hogy a sor elejére kerüljön. Ez nem valamiféle beképzeltség részéről, és nem is a mi jóindulatunk Vele szemben. Isten a Valóság, a Lét teljessége, a föltétlen, az abszolút. Ha nem lenne világ, Ő akkor is az első, az egyetlen lenne, és bármeddig van világ, Ő akkor is az első, a tő, a gyökér, az alap. Mi nem teszünk szívességet Neki, ha Őt tekintjük minden forrásának. Hogy egyáltalán rajta kívül létezik valami, az az Ő döntése. Egy 17. századi német filozófus fölvetette ezt a kérdést: „Miért van egyáltalán valami és nem a semmi?” 20. századi költészetünk jelentős alakja Zelk Zoltán. Ateistaként indult, élete későbbi korszakában vált istenhívővé. Egy-két rövid, hallatlanul szellemes verse éppen a lényeget érinti. Egyszer kórházban volt, itt született a következő: „Barátaim azt hiszik, fekszem. Pedig már járni tanulok Isten oldalán.” És egy másik: „Szélfútta levél a világ, de hol az ág, de ki az ág?” Hogy honnan jöttünk, hová megyünk, ez kikerülhetetlen kérdés számunkra. A választ keresve óhatatlanul beleütközünk Istenbe. A lét magyarázatra szorul. A konkrét valóságok nem önmaguk teremtői. És ha még abba is beleütközünk, hogy a Szentírás szerint ez a végső Valóság a Szeretet, akkor valami hallatlan felszabadult öröm keríthet hatalmába. Engem Valaki akar, mert szeret. Ha Istent nem is érzékelhetjük, de mert gondolkodó emberek vagyunk, ezért óhatatlanul szembesülnünk kell Vele. Végül is az emberi gondolkodás története, a filozófia története tulajdonképpen az Istenről való gondolkodás története.

    De legyünk konkrétabbak. Isten nem várja, hogy mi emberek, fölfedezzük Őt. Mert az egész teremtés motívuma a szeretet, és bennünket különösen is szeretetből és szeretetre teremtett, a történelem folyamán közeledett is hozzánk nagyon is konkrét formában. Kiválasztott egy népet, szövetséget kötött Vele, hozzájuk küldött embereken keresztül megismertette velük akaratát, történelmükben megtapasztalhatták, hogy velük van és törődik velük, és tudomására is hozta ennek a népnek, hogy el fog jönni az az idő, amikor Őt személyesen megtapasztalhatják, fogadhatják, hallgathatják, gyógyulást kaphatnak Tőle betegségeikre és végül még az Isten és a többi ember ellen elkövetett bűneikből is Általa nyerhetnek szabadulást. Isten konkrét közeledése, sőt jelenléte az emberek között Jézus Krisztus. Ő annyira biztos, annyira kikezdhetetlen és megkerülhetetlen, hogy kijelenthetjük: az istenkérdés megoldása Jézus Krisztus. És ha Ő az istenkérdés megoldása, akkor ebből az is következik, hogy Ő a mi emberlétünk minden kérdésének, végső értelmének is a megoldása. Isten őbenne emberré lett, hogy mi Őbenne istenközelivé, igazán emberré válhassunk.

    A názáreti Jézus, egy ember közülünk abban a biztos öntudatban létezik, hogy Benne Isten emberré lett. Igazában rajta keresztül ismerhetjük meg Istent. Az ember éppen azért, mert Isten magának teremtette, és úgy teremtette, hogy keresse Istent, a történelem folyamán „kitalált” vallásokat, sőt még ma is ezt teszi, de éppen Jézus Krisztus által válhat világossá, hogy mióta Ő megszületett erre a világra, nem nekünk kell kitalálnunk Istent, hanem Őbenne Isten az, aki elénk lépett, barátainak nevezett minket, megmutatta nekünk Isten arcát. Megtanított arra, hogy hogyan közeledhetünk Hozzá, fölhatalmazott bennünket, hogy az Ő szavával Istent édesapánknak szólíthassuk, megmutatta, hogy merre vezet az utunk, hogy nem a halál a sorsunk, és hogyan is érhetjük el az ő vezetésével mennyei Atyánkat, örök otthonunkat, mert Ő a Pásztorunk, Ő az Útunk, az Igazságunk, az Életünk, Ő a Kenyér és a Világosság, Ő a Feltámadás és az Élet, a jövőbe vezető Kapu. Mert Isten Jézusban elsőszülött testvérünk (Róm 8,29) lett, ezért csakis Isten lehet az első számunkra. Egymás számára annyira leszünk fontosak, szeretettek, amennyiben Őbenne és Őáltala szeretjük egymást. Mi csak úgy lehetünk elsők egymás számára, ha a mi életünkben Isten az Első. Ámen.

    Nyiredy Maurus OSB, Balatonfüred-Kerektemplom

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiÉvközi 12. vasárnap

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    20

    Kedves Testvérek!

    Aki hisz Jézus Krisztusban és megkeresztelkedik, vagyis alámerül a vízben és kiemelik belőle, az Jézus halálának hasonlóságára meghal a bűnnek, és Jézus hasonlóságára feltámad az istenes életre, elnyeri bűnei bocsánatát, megigazul. Egészen addig nem volt probléma, hogy a keresztség a bűnbocsánat eszköze, amíg nem kezdtek el gyermekeket, csecsemőket keresztelni. Ezzel együtt felmerült a kérdés, hogy miért kell a csecsemőket megkeresztelni, amikor ezek még nem követhettek el bűnt, hiszen annyira kicsinyek? Az ókeresztény kor nagy gondolkodója, Szent Ágoston fedezte fel a választ erre a kérdésre. A válasz pedig az, amit Szent Páltól olvastunk az imént: „Egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, és a halál minden emberre átterjedt, mert mindnyájan vétkeztek” (Róm 5,12). Szent Ágoston fölfedezte a Szentírásban azt a tényt, hogy vannak olyan emberek, akik meghatározzák azoknak az életét, akik hozzájuk tartoznak, körülöttük vannak. Ilyenek voltak az első emberek is, akikről tudjuk, hogy szembefordultak Istennel, nem engedelmeskedtek neki. Vétkeztek. A bűnük az volt, hogy a saját erejükből istenné akartak válni, olyan hatalmasok akartak lenni, hogy ők döntsék el, hogy mi lesz a jó és a rossz az életükben, vagyis mindentudóvá és mindenhatóvá akartak válni. Ez természetesen lehetetlen. Az ember teremtmény, aki nem nélkülözheti Isten kegyelmét, szeretetét, de aki éppen ezzel a tettével elutasította ezt a kegyelmet, ezt a szeretetet. Ez a tette súlyosan megsebesítette, ettől kezdve az ember már nem volt olyan, mint a teremtés hajnalán, amikor még Isten barátságában élt. Ettől kezdve Isten kegyelme nélküli állapotban élt. Ez a halál. A Szentírásban a halál elsősorban az Istentől való távolság, az istennélküliség. A fizikai halál ennek a képe. Ezért fogalmazott Szent Ágoston így: „Élhetsz biológiailag, de Isten nélkül halott vagy!” Ezt az állapotot örökítette tovább minden emberre, aki az ő utódjaként született, illetve születik erre a világra. Szent Ágoston óta ezt az állapotot nevezzük ősbűnnek, eredendő bűnnek vagy áteredő bűnnek. Minden ember ebben a kegyelem nélküli állapotban születik. Ahhoz, hogy helyreálljon a kapcsolata Istennel, Megváltóra van szüksége, aki kiemeli őt ebből a kegyelem nélküli állapotból és visszahelyezi Isten barátságába. Megváltónk Jézus Krisztus. Ő mondja: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet: senki sem jön az Atyához, csakis rajtam keresztül” (Jn 14,6). Szent Pál így fogalmaz: „Még egy igaz emberért is bajosan hal meg valaki, bár egy jó emberért talán vállalja valaki a halált. Isten azonban azzal mutatja meg irántunk való szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Most, hogy vére árán igazak lettünk, mennyivel inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, amikor ellenségei voltunk, kiengesztelődtünk Istennel Fia halála árán, akkor, miután kiengesztelődtünk, még inkább üdvözíteni fog az Ő élete által” (Róm 5,7-10).

    Megváltott életünk nem automatizmus. Az, hogy Isten legyen az életünk centrumában, személyes döntés, vállalás, vagyis a hit kérdése. Az első keresztények felnőtteket kereszteltek, akik valóban képesek voltak a hitben Jézus Krisztus által Istennek elköteleződni. Természetesen a hitre el kell jutni, meg kell ismerkedni azzal az Istennel, akiben majd hiszek. Az ősegyházban ez egy nagyon igényes folyamat volt, ami három évig tartott. A második világháború után sok gyermeket nem kereszteltettek meg, mert a szülők már nem voltak hívők. Viszont sok meg nem keresztelt gyermek felnőtt korában megismerkedvén a hittel, igényelte a keresztséget. Ezért Szent VI. Pál pápa felújította ezt az ősegyházi, katekumenátusnak nevezett keresztségre felkészítő kurzust, amit lehetőleg közösségben kell végezni, mert itt nemcsak arról van szó, hogy bizonyos elméleti igazságokat megtanuljon valaki, hanem a hitet be is kell gyakorolni, és mert ennek döntő része a szeretet, ezért ezt csak közösségben lehet megtenni.

    A csecsemők megkeresztelésének igénye tulajdonképpen kihívás a szülők felé, hiszen mi értelme van megkeresztelni egy gyermeket, ha mi magunk nem élünk a hitben? Ezért csecsemők megkeresztelésekor el is hangzik a szülők felé: „Nektek, akik gyermeketek számára a keresztséget kéritek, hivatásotok lesz úgy nevelni őt, hogy hitünk szerint éljen, úgy szeresse Istent és embertársait, ahogy azt Jézus Krisztus tanította. Vállaljátok-e ezt a feladatot?”

    A Zsinat óta a nagyböjti időszak tartalma is változott. Ebben a megkeresztelt embereknek vissza kell emlékezniük a keresztségükre. Ez azt jelenti, hogy felmérjék, mennyire élték meg a hitüket az évek során, mennyire azonosultak vele. A húsvéti vigílián, amely éppen Jézus halála és feltámadása kapcsán a keresztségnek is ünnepe, a keresztségre jelentkezett felnőtteket ekkor kereszteljük meg. Ekkor meg is újítjuk keresztségi elkötelezettségünket. Ez a vasárnap lehetne alkalom arra, hogy átéljük megkeresztelt voltunk örömét, és hálát adjunk Istennel való kapcsolatunk nagy ajándékáért! Ámen.

    Nyiredy Maurus OSB

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság Kenyér s bor színébenGONDOLATOK AZ OLTÁRISZENTSÉG ÜNNEPÉRE - ÚRNAPJÁRA

    Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    13

    Kenyér s bor színében

    Nem szerettem felvonulásokra járni. Általános iskolás diákként volt benne részem bőven. Kivezényelték az egész iskolát május elsején, és papírzászlókat lengetve, vagy éppen repülőmodellt magasba tartva mentem a többiekkel sodródva a kisváros főutcáján, s közben harsogott az ének a teherautóra szerelt hangszóróból: Itt van május elseje…
    Nincs semmi bajom a május elsejével, szeretném mindjárt az elején leszögezni, még mielőtt valaki félreértene. Csak azzal a diktatórikus mű-örömujjongással nem tudtam mit kezdeni, meg a vezényszóval. Nem egy alkalommal, amikor a menet a ház előtt ment el, ahol laktunk, kiléptem a sorból. Úgy is mondhatnánk, leléceltem…
    Aztán jött június eleje, amikor a fő téren négy falomb-sátort készítettek, virágokkal díszítették, s körmenet jött ki a templomból, csengőkkel, hangszóró nélkül, de harsogva énekelve: Ez nagy szentség valóban…
    Nem vezényelt ki minket akkor senki. Sőt: itt is, ott is álltak, akik nem csupán bámészkodtak, hanem jelentették az ún. „illetékeseknek”, hogy ki vett részt mégis, minden figyelmeztetés meg fenyegetés ellenére a körmeneten.
    Nem szeretem a tömeg-rendezvényeket. De mégis időről időre szükség van arra, hogy megmutassuk, nem vagyunk egyedül. Szükség van arra ma is, hogy ország-világ tudomására hozzuk, hogy a vallás nem magánügy csupán. Hogy ki vallásos és ki nem, az kinek-kinek a legszemélyesebb magánügye. De a sok különálló ember, akinek közös a meggyőződése és a hite, erőt jelent. Életet formáló, társadalomformáló erőt. Akkor is, ha úgy tűnik, nem ez az ún. „fő irány”. Együtt vagyunk, közös a hitünk, közös az Urunk, Jézus Krisztus, aki bor s kenyér színében úr s király a föld felett… Úr, s király, akinek országa nem ebből a világból való.
    Sokak számára avas és földhözragadt az az értékrend, amelyet a kereszténység képvisel. Mert valljuk, hogy van a világnak rendje, ami függetlenül létezik tőlünk. Valljuk, hogy „az Isten van valamiképpen minden gondolatnak alján” (Ady)
    Voltak sokan, évtizedekkel ezelőtt, akik számára a vallás legföljebb a templomban volt eltűrhető, a vallásos embertől pedig megkívánták volna, hogy simuljon bele abba a világba, amelyben egy olyan nemzetköziség volt a legfőbb érték, amelyben a személyes szabadság alig-alig érvényesülhetett. Az új kor prófétái az embert helyezik az Isten fölé, pontosabban: Istenről nincs tudomásuk, hiszen nincs is…
    Idézek: „Nemcsak minden eddiginél nagyobb hatalom birtokában vagyunk, de az előrejelzések ellenére Isten halálától sem omlott össze a társadalom. A próféták és filozófusok a történelem során végig azt bizonygatták, hogy ha az emberek nem hisznek többé a nagy kozmikus tervben, akkor mindenfajta törvény és rend megszűnik. Ma azonban éppen az olyan emberek jelentik a legnagyobb veszélyt a globális törvényre és rendre, akik hisznek Istenben és az ő mindenre kiterjedő tervében. Az istenfélő Szíria sokkal erőszakosabb hely, mint a világi Hollandia.” (J.N. Harari: Homo Deus Bp. 2018. 192.o.) Lehet, hogy valóban veszélyesebb, de az ok nem abban található, hogy valaki hisz-e vagy nem. S egyáltalán nem veszélytelen egy olyan hely, ahol a véges ember lesz mindennek a mértéke.
    Hogy miért éppen ma, Úrnapján idézem ezeket a mondatokat? Mert tele van a világ hamis prófétákkal, a szabadság mindenhatóságát hirdető filozófusokkal, ún. gondolkodókkal. Akik számára nem létezik objektív valóság. Akik számára az ember létezik, önmagában, és amit valaki jónak, kedvezőnek, kívánatosnak tart, azt csak tegye, és tegyen meg mindent azért a társadalom, hogy érzékennyé váljék az ember, és egy természetes kiválasztódás során majd győzni fog a semmiféle megkötöttséget nem ismerő szabadság.
    Az Isten gyermekeinek szabadsága azonban más. Az Isten gyermekeinek szabadsága korlátokat ismer: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!” (Mt 7,12)
    A mai ünnepen felidézzük azt, ami az utolsó vacsorán történt. Mielőtt Jézus végképp halálra adná önmagát, tanít¬ványainak adja a kenyeret és a bort, mondván: ez az én testem, - ez az én vérem. S azóta, évszázadokon és két évezre¬den át, a világ legkülönbözőbb tájain, a legünnepélyesebb vagy a legegyszerűbb formában, de ugyanaz történik minden szentmisében: élő valósággá válik az akkori történés, az, ami akkor és ott, egyszer s mindenkorra mindnyájunkért végbement. Úrnapján külön ünnepélyességgel gondolunk erre a kenyérre és erre a borra; Jézus értünk megtöretett testére, értünk kiontatott vérére. Magunkhoz vesszük: azonosulunk vele, eggyé válunk vele. Azt akarjuk, hogy működjön bennünk. Azt akarjuk, hogy életünk olyan legyen, mint a Mester élete volt.
    Régi szokás, hogy az Eukarisztia kenyerét díszes tartóba téve körülviszik az utcákon. Hitvallás ez, hogy számunkra valóban életet jelent ez a Kenyér, s megvallása annak, hogy Krisztus vándorlásunk társa lett. Jelen van közöttünk. Az a Krisztus, aki életét adta értünk és sokakért.
    Egy olyan világban, amelyben sokak szerint a másik ember csupán az én személyes vágyaim kielégítője, anyagi jólétem megteremtője és kiszolgálója, egy ilyen világban kell tanúságot tennünk arról, hogy a világ több, mint ami én vagyok. Tanúságot kell tennünk arról, hogy az életnek nem mi vagyunk a forrásai, nem mi rendelkezünk vele. Ajándékba kaptuk, hogy ki-ki ott, ahol van, legyen szolgálója az életnek.
    Jézus kenyeret és bort ad tanítványainak. Ez az én testem! Ez az én vérem! A századok folyamán sok gondolatmenetet megfogalmaztak: hogyan is lehet mindez? Filozófiai rendszerekkel fölvértezve magyarázták teológusok, hogyan lehet jelen Jézus a kenyérben és a borban. Töprengtek, miként történhet a kenyérnek és bornak átlényegülése Krisztus testévé és vérévé. Nem fogjuk a „hogyan”-t megtudni soha. Fogadjuk el, hogy ez titok. S amit ésszel fölfogni nem tudunk, még nem jelenti azt, hogy nem lehet valóság. Jézus mondja. Nekünk mondja. Hittel fogadjuk el. Velünk van. Közöttünk van. Értünk van. Hogy életünk legyen.
    Amit a kenyérben és borban közvetlenül tapasztalunk, csu¬pán kenyér és bor. Hitünk szerint mégis lelkünket tápláló, éltető isteni valóság. Jelenlét. Áldozat. Közös asztal. Életközösség.
    Hamis prófétákkal elárasztott világunkban szükség van az egyszerű hitvallásra. Velünk van. Köztünk. Értünk.
    Minden ajándékban valamiképpen jelen van az ajándékozó. Az Oltáriszentség, az Eucharisztia kenyerében jelen van Jézus, aki azért jött, hogy életünk legyen.
    Jézusban velünk az Isten. Az oltár Kenyerében és Borában velünk van Jézus. Nekünk kell letérdelnünk előtte. Odaadással. Hittel. Úgy, hogy ebből a hitből cselekedetek fakadjanak. Olyan cselekedetek, amelyek elnémítják a hamis próféták kórusát. Olyan cselekedetek, amelyekből megérzik azok is, akik most még úgy gondolják, hogy az egyén szabadsága mindenek fölött, ők is megérezzék: Krisztus kenyér s bor színében Úr s király a föld felett…
    S hogy ő az, nem pedig jogrend, pénzügyi unió, s ki tudja, milyen emberi szövetségek – ő az, aki képes egyesíteni békességben minden népet s nemzetet.
    (K.R.)

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság SzentmiseSzentháromság vasárnap délelőtt

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    07

    https://youtu.be/PO46xh28OpE

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság SzentmiseSzentháromság vasárnapján

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    07

    https://youtu.be/w47j7h4QeYw

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiSzentháromság vasárnapja

    Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    07

    Kedves Testvérek!

    A kereszténységben a legfőbb érték a szeretet. Ez azért van így, mert a Szentírás Istent magát szeretetként határozza meg. Szent János apostol első levelében ezt olvassuk: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret Istentől való, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten szeretet” (1Jn 4,7-8). A Szentírás az embert Isten képeként határozza meg. Ha mi Isten képe vagyunk, akkor föltétlenül hasonlítunk rá. Számunkra nagyon fontos, nélkülözhetetlen a szeretet. Nincs ember, aki ne vágyódna arra, hogy szeressék, és ne vágyódna arra, hogy ő maga is szeressen. Ady Endre ezt fogalmazza meg ebben a gyönyörű sorban: „Szeretném, ha szeretnének, és lennék valakié, lennék valakié.” Mert Istennek, a szeretetnek a képe vagyunk, ezért nem tudunk szeretet nélkül élni. Ez valahol a mélyben még akkor is így van, ha vannak emberek, akik tudnak gyűlölködni, tudnak másoknak ártani, de legalább is a saját szempontjukból nekik is nélkülözhetetlen a szeretet, amit másoktól kapnak.

    Ha a szeretetet megpróbáljuk elemezni, megérteni, akkor két dolgot okvetlenül fel kell fedeznünk. A szeretetben egyszerre van meg az egység és a többség. E kettő nélkül nincs szeretet. A szeretet egyrészt egyesíteni akar. Akik igazán szeretik egymást, azok megélik az összetartozásukat, az egymással való egységüket. A másik lényeges vonás az, hogy a szeretet többeket akar egyesíteni. Ha a szeretet csak két személyre irányul, akkor ez igazában páros önzés. Szeretet akkor születik meg, ha többen szeretik egymást, élik meg a szeretetben, a sokaságban az egységüket.

    Mert Isten a szeretet, ezért a szeretetnek ez a két sajátossága Rá is érvényes. Isten egészen egy, egyetlen. De ugyanakkor Istennek ebben az egységében ott van a többség is, személyeknek a viszonya, kapcsolata. Isten szeretet, ezért egy a többségben. Pontosan ezt fejezi ki a kereszténység alapvető istenképe, a Szentháromság. Isten egyetlen, az egy isteni mivoltban, természetben azonban három viszony, kapcsolat, így is mondhatjuk: személy él, az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Isten éppen nem magányos, mert szeretet, és ezért többség az egységben. Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes így fogalmaz a Szentháromságról írt könyvében: „Nem az önmagába zárt, magányos egység az abszolút érték, hanem az olyan egység, amely egyben többség is. Az önfelejtő szeretet által való teljes összeforrás az a valóság, amelyben egy nem széteső többség és egy nem magányos egység valósul meg.” Érdemes lenne megnézni a tihanyi templom előtt azt a gyönyörű mozaikot, amely a Szentháromság szimbóluma. A nagy kör igazában az isteni természet, mivolt, az egység. Ebben az egységben három hal van. Egészen egyek, a fejük és a farkuk érinti egymást, de megfigyelhetjük, hogy nem egészen egyformák, az Atya és a Fiú és a Szentlélek egyek a maguk sajátosságában, különbözőségében. Az előbb idézett szerző így folytatja: „Csak ha magában Istenben létezik az egység és a többség titokzatos szintézise a szeretetben, csak akkor érthetjük meg, hogy a világmindenség értelme és célja ez: "Legyenek sokan, hogy eggyé legyenek.”

    Fontosnak tartom, hogy a keresztények valóban éljék meg az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való kapcsolatukat. A 20. század jelentős hittudósa, Karl Rahner éppen ezt hiányolja. Úgy fogalmaz, hogy a keresztények monoteisták. Persze, ezt jól kell érteni. A keresztények monoteisták, mert az egyetlen Istenben hisznek. De ezzel a szóval Rahner azt fejezte ki, hogy mi szinte mindig Istenről, az egyetlen Istenről beszélünk. Isten ilyen, Isten ezt akarja, Isten így viszonylik hozzánk, ahelyett, hogy a Szentháromság egyes személyeivel való kapcsolatunkat élnénk meg. Biztosan lehetnek az életünknek olyan helyzetei, amikor nagyon is szükségünk van az Atyára. Természetesen mindent fölülmúl a Jézus Krisztussal való kapcsolatunk. És nem nélkülözhetjük a Szentlelket, aki az egész lelki életünknek, keresztény mivoltunknak sugallója. Nagyon is fontos lenne az újszövetségi Szentírást úgy forgatni, hogy felfedezzük benne az Atyát, átéljük a Jézussal való barátságunkat, és a Szentlélekben fölfedezzük, hogy mennyire áthat bennünket, megajándékoz karizmáival, képessé tesz arra, hogy valóban hitben, a Jézusban való hitben, a reményben és a szeretetben éljük meg az életünket. A Szentháromság abszolút misztérium, vagyis még a kinyilatkoztatás után sem tudjuk felfogni, de a szeretetben mégis megsejthetjük. Az egyháztanítók zsolozsmájának egyik himnusza így fejeződik be.

    „Ki dicsér Téged, Atya, Fiú Isten,

    Téged Szentlélek illő énekszóval?

    Önnönmagadhoz dicséretben, Fenség,

    Csak Te vagy illő!” Ámen.

     

    Nyiredy Maurus OSB

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiPünkösd

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    31

    Kedves Testvérek!

    Fiatal papként hallottam egy idős szerzetesnővértől, akinek a közösségében nagyon erős volt a Szentlélek iránti tisztelet, ezt a mondatot: „A Szentlélek az ismeretlen Isten”. Ezzel arra célzott, hogy a Szentlékekről keveset beszélünk. Ez persze nem egészen van így, hiszen az egész újszövetségi Szentírás, mivel a Szentháromságba vetett hitre épül, természetesen tele van a Szentlélekkel kapcsolatos gondolatokkal is. Kétségtelen, hogy a keresztény gondolkodásban és így a beszédben is nagyon hangsúlyos az Atya és a Fiú kapcsolata. Többnyire róluk esik szó, az egymással való viszonyukról. De abban a pillanatban, amikor kimondtam ezt a két szót: kapcsolat és viszony, már a Szentlélekről beszéltem. Ugyanis a Szentlélek az Atya és a Fiú közös szeretete. Az Atya nem tud kapcsolatban lenni a Fiúval a Szentlélek nélkül. A Fiú nem tud kapcsolatban lenni az Atyával a Szentlélek nélkül. A Szentlélek nem külön az Atyáé és nem külön a Fiúé, hanem egyszerre mindkettőjüké. Ő maga az Atya és a Fiú kapcsolata, viszonya. Közöttük semmi sem történik a Szentlélek nélkül. Ők ketten a Szentlélekben szeretik egymást, a Szentlélekben élik meg istenségüket, a Szentlélekben boldogok.

    A fentebb idézett mondattal szemben gyönyörűen fogalmazza meg ezt „A keresztény szellemiség lexikona” című könyv a Szentlélekről szóló szócikk egyik bekezdésében. Ezt olvassuk: „A Szentírásban a Szentlélek a „hozzánk legközelebb lévő Isten”. (Tehát nem az ismeretlen, hanem a hozzánk legközelebb levő Isten). Benne jön és közeledik Isten felénk, általa válik közvetlenül jelenvalóvá bennünk. Benne találkozunk az Atyával és a Fiúval, Ő jeleníti meg mindkettőt. A Szentlélek léte és működése összefügg Isten jelenlétével, Általa érzékeli az ember Isten jelenlétét. Ez a jelenlét nem semleges, hanem személyes kapcsolat az érted, veled és miattad mozzanataival.”

    Mivel a Szentlélek maga a Kapcsolat, az Atya és a Fiú kapcsolata, ezért igazában a Szentháromságon kívül a világban, az emberek között és az emberekben sem történik semmi a Szentlélek, a Kapcsolat nélkül. Már a teremtésről ezt mondja az Ószövetség: „A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett” (Ter 1,2). A kezdeti káoszból a Lélek által lett kozmosz, ami ékeset, feldíszítettet jelent. A pünkösdi jelenetben az arámul beszélő apostolok szavát mindenki a saját nyelvén értette a Szentlélek által. A Jézus által a Szentlélek neveként mondott szavak: Pártfogó, Szószóló, Ügyvéd, Vigasztaló. És azt ígéri Jézus, hogy Ő majd megtanít minket mindenre és eszünkbe juttat mindent, ami mondott nekünk. Ahogy a Szentlélekben kapcsolódik egymáshoz az Atya és a Fiú, úgy a Szentlélek hozza bennünk is létre a Velük való kapcsolatot: bennünk marad, és mi ismerjük Őt. Ezt hangsúlyozza a mai szentleckében Szent Pál apostol is: „Senki sem tudja azt mondani: „Jézus az Úr”, csakis a Szentlélek által” (1Kor 12,3), vagyis senki sem képes hinni Jézusban, csakis a Szentlélek által, az Ő megvilágosításával, ösztönzésével. Az apostol szerint mi még azt sem tudjuk, hogy hogyan kell imádkozni, de a bennünk élő „Szentlélek esedezik értünk szavakba nem foglalható sóhajtozással”. És az Atya természetesen érti a Szentlélek sóhajtozását: „Aki a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a szentekért” (Róm 8,26-27). A Szentlélek hozza létre tulajdonképpen az Egyházat, amit ugyan Jézus Krisztus megalapított, de ideje már nem jutott arra, hogy ki is bontakoztassa. A Szentlélek az, aki a megkereszteltekből létrehozza Krisztus testét, az Egyházat: „Mert ahogy a test egy, de sok tagja van, de valamennyi a test tagja, és bár sokan vannak, mégis egy test. Ugyanígy Krisztus is. Hiszen az egy Lélek által mi is mindnyájan – akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok – egy testté lettünk a keresztségben: mindannyiunkat egy Lélek töltött el” (1Kor 12,12-13). Egy másik fordítás szerint: „Mindannyiunkat ugyanaz a Lélek itatott át”. A Szentlélektől megrészegedve, Tőle átitatva lehetünk Jézus Krisztus barátai. Ezért mer Szent Pál így fogalmazni: „Krisztusban lenni” és a „Szentlélekben lenni” ugyanaz. A Szentlélek az, aki különböző képességekkel, úgynevezett karizmákkal szereli fel a keresztényeket, hogy ezek révén tudják egymást, a közösséget szolgálni.

    A pünkösdi evangéliumban Jézus húsvéti ajándékáról értesülhettünk. A Szentlelket adja az apostoloknak, hogy a bűneiket bűnbánattal sirató embereknek megadhassák a feloldozást, a bűnbocsánatot. Itt újra szembetaláljuk magunkat a kapcsolat kifejezéssel. A bűn igazi tragédia, amennyiben megsemmisíti az ember Istennel való kapcsolatát. A Húsvét, a halált és a bűnt legyőző Krisztus a Szentlélek által részesít bennünket az igazi szabadságban. Ezért a Szentlélek a gyógyulás, a felszabadulás és az öröm Lelke. Ápoljuk a Szentlélekkel, a Kapcsolattal a kapcsolatunkat! Ámen.

    Nyiredy Maurus OSB

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiUrunk mennybemenetele

    Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    23

    Kedves Testvérek!

    Szent Lukács az „Apostolok Cselekedetei” című könyvét ezzel a mondattal indítja: „Az első könyvemben arról írtam, mit tett és tanított Jézus egészen addig a napig, amelyen – miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott – fölvétetett a mennybe” (ApCsel 1,1-2). A mai vasárnap Húsvét 7. vasárnapja, a liturgiában „Urunk mennybemenetele”-ként szerepel. Mi van ebben a szóban?

    Az Úr Jézus az utolsó vacsorán így imádkozott. „Én megdicsőítettelek téged a földön, azzal, hogy véghezvittem azt a művet, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. Most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett” (Jn 17,4-5). A János evangélium alapszava Jézussal kapcsolatban a dicsőség, megdicsőítés. Az egész evangélium Jézust, az Isten Fiát még a szenvedésében is mint megdicsőültet szemléli. Jézus dicsőségének a legteljesebb megnyilvánulása az Ő feltámadása. Jézus azáltal dicsőült meg, hogy az Atya elfogadta életáldozatát, vértanúságát. Az Ő megdicsőülése, mondhatjuk, mennybemenetele maga a feltámadás, Húsvét hajnala. Ezt, mint eseményt nyilván nem úgy kell elgondolnunk vagy elképzelnünk, ahogyan az evangélista leírja. Ha a feltámadás pillanata éppen úgy leírhatatlan, mint a teremtés az idő kezdetén, akkor a mennybemenetel is leírhatatlan, hiszen az maga a leírhatatlan feltámadás. A leírás tulajdonképpen megfelel annak a módnak, ahogyan leírják Jézus apostoloknak szóló húsvéti megjelenéseit. Ez rádöbbenti őket arra, hogy Jézus ezután már nem az eddigi fizikai módján lesz jelen számukra. A menny a Szentírásban nem a kozmosznak valamilyen felső szintje. A menny maga Isten. Amikor a feltámadásában Jézus a mennybe megy, akkor nem valamiféle űrutazásról van szó, hanem a leírás azt akarja eldadogni, hogy a Názáreti Jézust, akiben a Fiúisten emberré lett, azzal dicsőítette meg az Atya, hogy istenemberi valóságában felvette önmagába, az Istenbe, a Szentháromságba. Szent Páltól így hallottuk a szentleckében: „Hatalmának erejét Krisztusban mutatta meg: feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, és minden néven nevezhető dolognál nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. Az ő lába alá vetett mindent, és őt tette mindenek fölött való fővé az Egyházban” (Ef 1,19-22). A „jobbjára ültette” kifejezés a keleti világban abból az időből való, amikor az uralkodó jobbján más nem ülhetett, csak az, aki egyenrangú vele: a királyné vagy a trónörökös. A felhő, amely elfedi Jézust az apostolok tekintete elől, a bibliai szimbolikában magát Istent jelenti. Ez is jelzi, hogy Jézus most már az Atyánál van. Az apostolokhoz szóló angyalokkal kapcsolatban érdemes azt tudatosítani, hogy az angyalok akkor szerepelnek, amikor Jézus még emberségében nincs itt, például a fogantatásakor vagy akkor, amikor még magatehetetlen csecsemő, vagy amikor szenvedésében nagyon is rászorul a vigasztalásra, például a Getszemáni-kert-i vérverejtékezéskor, vagy amikor már érzékelhetően nem tapasztalható meg, például Húsvét hajnalán, az üres sír jelenetében vagy éppen itt, amikor érzékelhető mivoltában eltávolodik a tanítványoktól. Szent Máté evangéliumának kezdetén a Megváltó neve Emmánuel, aminek jelentése: “Velünk az Isten!” A mai evangélium végén pedig ezt olvassuk: „Én veletek vagyok mindennap!” Ezen állítás és ezen ígéret között zajlik a mi életünk. A földi Jézus által velünk volt az Isten és mi a megdicsőült Jézus által juthatunk el abba a mennyei dicsőségbe, Istenbe, aki az életünk célja, értelme. Ezért ma különösen is mély örömmel ismételhetjük meg a szentmise kezdetén a Dicsőségben énekelt sorokat, ünnepelve a megdicsőült Jézust: „Egyedül Te vagy a Szent, Te vagy az Úr, Te vagy az egyetlen Fölség, Jézus Krisztus, a Szentlélekkel együtt az Atyaisten dicsőségében!” Ezért teljes bizonyossággal fogadhatjuk el a könyörgés szavait is: „Krisztusnak mennybemenetele a mi fölemelkedésünk: ahová ugyanis a Fő eljutott dicsőségben, oda kapott meghívást az egész test, az Egyház – mi magunk is – reménységben.” Ámen.

    Nyiredy Maurus OSB

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiHúsvét 6. vasárnapja

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    16

    Kedves Testvérek!

    Húsvét idei vasárnapjain a következő témákat érintettük: beszéltem arról, hogy Jézus feltámadása történetileg igazolható. Nem értelmetlen tehát hinni az Ő feltámadásában. Szó esett a keresztségünkről, amelyben Jézus halála és feltámadása eseménnyé vált az életünkben. Általa bűnbocsánatot kaptunk, megigazultunk és az Ő tagjai lettünk, belé öltöztünk. Hallottunk Isten irgalmasságáról, amely Jézus feltámadásában nyilatkozott meg a legmélyebben. Beszéltem arról is, hogy az egész Egyház, minden megkeresztelt ember részesedik Jézus papságában. Ez a kis felsorolás érzékelteti, hogy számunkra döntő Jézus feltámadása mint esemény, de itt nem állhatunk meg. A Húsvét utáni vasárnapok az Úr Jézussal való kapcsolatunknak új meg új szempontját vetik fel. Ebben az egyre mélyülő sorban talán ma érkeztünk el a csúcshoz. A mai evangéliumban hallott mondat: „A világ többé nem lát engem, de ti láttok engem, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon ti is felismeritek, hogy én Atyámban vagyok, ti bennem, én pedig bennetek” (Jn 14,19-20). Éppen ez a mondat fogalmazza meg azt, hogy a kereszténységünk nem ideológia, nem elmélet, hanem egy csodálatos kapcsolat. A búvárok alámerülve a tenger mélységébe elcsodálkoznak azon a csodálatos, színes formákkal és élőlényekkel gazdag világon, amivel nem tudnak betelni. Valahogy így kellene nekünk is bele merülnünk a hitünk mélységébe és átélnünk annak csodáját. Végül is arról van szó, hogy Jézus az Atyában van. Akik szeretik egymást, azok valóban egymásban élnek. Természetesen Jézus és az Atya egységének alapja az, hogy Ők az egyetlen isteni természetben, valóságban élnek. És mert mindketten ugyanabban az isteni természetben élnek, ezért igazában egymásban is élnek. Pontosan ez az a szeretet, ami által egymásnak adják magukat és ebben a közösségben tökéletesen boldogok. De Jézus nemcsak azért jött, hogy isteni igazságokat, netalántán isteni követelményeket fogalmazzon meg nekünk, hanem azért, hogy egészen eggyé tegyen önmagával, hogy Bennünk legyen és mi Őbenne és így, Jézus által már mi is az Atyában legyünk. Erről talán azoknak lehet tapasztalatuk, akik mély, boldogító szeretetben egymásban élnek. De ez a tapasztalat is csak halvány előíze annak, amit majd az örök boldogságban megélünk ebben a hármasban: az Atya, Jézus és mi. Persze ez a hármas már igazában az egész megdicsőült Egyház, az Atyával, Jézussal és az üdvözültek hatalmas seregében való életünk, ami a Szentlélek révén kezdődik el itt és bontakozik ki ott.

    Természetesen ez csak dadogás. Ezt mi itt csak a hitben élhetjük át. De nagyon is tudnunk kell, hogy minél inkább a hitben élünk, annál inkább megérezzük ennek a boldogságát, gazdagságát, kimeríthetetlenségét. És ebből a hitben való gazdagságból egy nagyon fontos következmény is ered. A következmény az, hogy ha valami nagyon nagy élmény, boldogság számunkra, azt szeretnénk megosztani másokkal is, minél többekkel. Ez a belső sugárzás fölkelti az emberek érdeklődését, ahogy ezt a nagyszerű református lelkész, Gyökössy Endre a televízióban egyszer megfogalmazta: „A keresztény ember addig nem beszél, amíg nem kérdezik, de úgy él, hogy kérdezzék.” Szent Péter apostol a mai szentleckében ezt így fogalmazza meg: „Az Urat, Krisztus tartsátok szentnek a szívetekben, mindenkor készen arra, hogy mindenki előtt, aki számon kéri tőletek, igazolni tudjátok a bennetek élő reményt” (1Pét 3,15). Ez a belső sugárzás kíváncsivá teszi az embereket, és óhatatlanul el kezdenek érdeklődni, hogy mi ez a belső sugárzás. Szent Péter ezt a kifejezést használja: „mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reményt”. A számonkérés az tulajdonképpen valami felelősségre vonás. Vagyis a hitünkről számot adni, a bennünk élő fényt tovább adni – mondhatjuk – kötelező. Az emberek, akik keresik a boldogságot, az életük értelmét, joggal elvárhatják tőlünk, hogy megosszuk velük azt, ami boldogít minket. Kárt okozunk nekik, ha nem kapják meg tőlünk azt, amit csak mi tudunk nekik tovább adni. Ferenc pápa egyszer ezt így fogalmazta meg. „A szíved tudja, hogy az élet nem ugyanaz Jézus nélkül, tehát az, amit felfedeztél, az, ami segít élni, és ami reményt ad neked, ez az, amit közölnöd kell másokkal.” Természetesen ez nem lehet erőszakosság. Szent Péter is fölhívja erre a figyelmet: „De szelíden, tisztelettel és jó lelkiismerettel tegyétek” (1Pét 3,16). Ferenc pápa így folytatja: „Valamennyien arra vagyunk hivatottak, hogy fölkínáljuk másoknak a kifejezett tanúságtételt az Úr üdvözítő szeretetéről, aki minden tökéletlenségünkön túl fölajánlja nekünk közelségét, és így értelmet ad életünknek.” Ez természetesen azt jelenti, hogy érdekeljen a hitünk, igyekezzünk benne továbbfejlődni, ahogy Jézus mondta Péternek, tehát nekünk is: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat” (Lk 5,4). A döntő kérdés: tényleg tudja-e a szíved, hogy az élet nem ugyanaz Jézus nélkül? Ámen.

    Nyiredy Maurus OSB

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság “Maradj velünk...” (Lk 24,29)GONDOLATOK - HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJÁRA

    Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    26

    Úton, fáradtan, csüggedten, reménytelenül… Együtt voltak az Úrral, hallgatták, örültek, lelkesedtek. A szemük láttára következett be a pusztulás, a véres megsemmisülés.
    “Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt” - mondják, úton hazafelé, vissza Emmauszba a hozzájuk csatlakozó útitársnak. (Lk 24.21) Ők maguk nem tudnak segíteni önmagukon. De odafigyelnek és hallgatnak, fölfigyelnek, amikor az útitárs az írásokat magyarázza.
    Közben odaérnek útjuk végére, Emmauszba, Jeruzsálemtől nem messzire. A továbbmenni készülő útitársat kérlelik: “Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.” (Lk 24,29) A reményteleneknek nem jó egyedül. Legyen velük valaki!
    A vacsoraasztal kenyerét a vendég megáldja és megtöri, majd szétosztja közöttük. Ekkor döbbennek rá, ki van velük: aki közösséget vállalt vándorlásukkal, aki önként útitársuk lett, - aki az Életet - saját testét törette meg már értük a kereszten. Ekkor újjárendeződik belső világukban a szilánkokra tört valóság. Ekkor döbbennek rá, hogy nem a fáradtságé, a csüggedtségé, nem a reménytelenségé a végső szó. Rádöbbennek: Jézus él! Mert együtt voltak, és megtapasztalták, hogy nem hagyta magukra őket. És most az eddigi reménytelenség helyére a szárnyaló hit lépett. Bátran sietnek vissza Jeruzsálembe a többiekhez, és örömmel hirdetik: Krisztus él!
    Hogy reménytelenségünkből valóban hívőkké váljunk, saját erőnkből nem lehetséges. Ajándék, adomány, kegyelem a hit. Nem mi találunk őrá, hanem az Úr maga csatlakozik hozzánk, hogy útitársunk legyen. Sokszor nem ismerjük fel. Ő azonban akkor is velünk van.
    „Az Úr legyen veletek!” – halljuk minden alkalommal, amikor körülvesszük az oltárt, az Úr asztalát. Mi magunk pedig kérjük, ma is kérjük az Úrtól: Maradj velünk! Velünk, akik az úton járunk. Akik úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk. Velünk, akik érezzük, hogy már lemenőben a Nap. Még nem áldozott le, de a delelőn már nagyon is túl van. Múlik az idő, egyre inkább érezzük a múlandóságot, a saját életünk múlandóságát. Fölfakad belőlünk is a kérés, miként az emmauszi tanítványokból: Maradj velünk, akik hallottunk rólad, akik ismerünk téged, akik tanítványaidnak mondjuk magunkat. Egyedül járva az úton csak a pusztulásra és a halálra gondolunk. De ha csatlakozol hozzánk, szavaid nyomán föllángol a szívünk. Maradj velünk, és asztalodról te add nekünk a kenyeret: az Élet Kenyerét! Mert életet adni nincs hatalma másnak.
    (K.R.)

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiHúsvét 2. vasárnapja - Szentmise Tihanyból 10.00

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    19

    https://youtu.be/ChVNxTNqo6M

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."