86214 ima található a honlapon, összesen 204086 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!
A Szeretetláng egy Magyarországról kiindult világméretű mozgalom, mely az Eucharisztikus lelkiséget szeretné felkínálni egy sajátos Szűz Mária tiszteleten keresztül. Célja, hogy az Új Evangelizáció támogató eszköze legyen azáltal, hogy előmozdítja a családokban az együtt-imádkozást, mint a személyes és közösségi megszentelődést, hogy a családok így „szentéllyé” váljanak. A Társulás lelkisége az Isten Szaván, az Anyaszentegyház tanításán és a Szeretetláng Lelki Napló üzenetein nyugszik, hogy általuk tanítványokká és küldöttekké legyünk. A „Szeretetláng Lelki Napló” Kindelmann Károlyné szül. Szántó Erzsébet 1913–1985 (Erzsébet aszszony) 1961-1983-ig kapott magánkinyilatkoztatásait tartalmazza. Az alábbiakban e Napló teljes, kritikai kiadását közöljük.
A füzetekben foglalt üzenetekre való hivatkozás módjaként az ún. „forrás hivatkozást” választottuk oly módon, hogy közöljük az eredeti kötet számát római számmal írva, illetve az oldalszámot arab számmal jelezve, amely oldalon a szövegrész az eredetiben szerepelt, például az első füzet 63. oldalára való utalás: (I/63.).
Erzsébet asszony a Lelki Naplóját kézzel (kék töltőtollal és piros rostirónnal) írta le. Egyes fontos közléseket kifejezetten pirossal kellett beírnia, másokat alá kellett húznia, erre vonatkozóan kifejezett utasításokat kapott magánkinyilatkoztatásaiban.
Jelen kritikai kiadásunknál az eredeti szövegben található aláhúzásokat dőlt betűvel szedtük, a piros színnel írt részeket pedig vastagon szedve érzékeltettük. Nyilvánvaló, hogy a leírtakat Erzsébet asszony utólag átolvasta és igyekezett nyelvtanilag korrigálni, így például a hibásan kis kezdőbetűvel írt szavakat a kézírásos szövegben jól látható módon nagy kezdőbetűre javította. Sőt maga is utal rá, hogy a szöveget átolvasta és javította, miként a III. füzet végén megjegyzi: „Hűségesen, pontosan írtam a közléseket. A javításokat magam eszközöltem.”
A Naplóban találhatunk a szövegbe szúrt, vagy a lap szélére írt megjegyzéseket is, mint például: „Fontos!” (II/33.). Ezek nagy része Erzsébet asszony saját kezű bejegyzése, aki a naplóírás közben néha utólag megjegyzéseket fűzött egyes szakaszokhoz. Ezeket a bejegyzéseket, ha érdemleges információkat hordoznak, például: „Ez fontos!” (I/115.), akkor dőlt betűvel, jobbra zárva, még mondat közben is meghagytuk.
A Naplóban tapasztalható nyelvezetbeli nehézségek Erzsébet asszony alacsony iskolai végzettségéből fakadtak, mely akadályozta őt abban, hogy írásbeli stílusa gördülékeny és nyelvileg korrekt legyen.
A füzetek írásában esetenként visszamenőlegességet tételezhetünk fel. Erzsébet asszony hozzáállása a kapott üzenetekkel kapcsolatosan az volt, hogy adott esetben egy-egy tanítás még folytatódhat, nemegyszer éppen az Úrtól kapott a szöveg későbbi folytatására ígéretet. A kihagyások és a dátum-eltolódások jelentős részben ezzel magyarázhatók. Mivel azonban sok bejegyzésnél csak hónapot, napot jelölt, feltételezhető, hogy olykor maga is „eltévedt” az évszámokat illetően. Példa erre, hogy míg az eredeti szövegben a II/16. oldalon tévesen „1963. október 15.”dátumozású bejegyzés szerepel, a II/17. oldalon viszont újra visszatér az 1962-es dátumhoz („1962. október 19.”). Kritikai kiadásunkban az ilyen nyilvánvaló elírásokat korrigáltuk, azonban az utólag bejegyzett (és nem csupán elírt dátumozású) üzeneteket, melyek nem illeszkednek bele a többi üzenet kronológiai sorrendjébe, nem helyeztük át az időrendnek megfelelően, mert mindenben a szöveg eredeti struktúráját kívántuk követni.
Erzsébet asszony az üzeneteket tartalom szerint is csoportosította, így előfordulhat, hogy nem tévedés miatt kerültek olyan üzenetek is egymás mellé, melyeknek az időrendi sorrend miatt nem kellett volna egymás mellé kerülniük. Ugyanakkor az is kitűnik a Naplóból, hogy a dátum nem feltétlenül azt a napot jelöli, amelyen az üzenetet kapta, hanem azt is jelölheti, amikor azt a látnok leírta, vagy azt
a Napló szövegébe illesztette.
Redakciónk során az alábbi jelöléseket alkalmaztuk:
A /…/ zárójel az eredeti szövegben lévő zárójelet jelöli
A (…) zárójel a 2003-ban és 2009-ben készült nyelvhelyességi
korrekció során beillesztett szövegértést segítő kiegészítő szövegelemeket jelzi, általában néhány szót, mely nem változtatja meg a tartalmat, csak segíti a gördülékeny fogalmazást. Például: „Látod, ezért is le kell mondanod (magadról) egészen.” (I/103.)
A […] zárójel a „Dr. Kovács Zoltán, A »SZERETETLÁNG LELKI NAPLÓ« TEOLÓGIAI VIZSGÁLATA, Budapest, 2009.” dokumentum által javasolt szövegkihagyásokat jelöli, illetve azokat a szövegkihagyásokat, melyeket maga Erzsébet asszony kért a Lelki Naplóba írt utasítással (például: „Kifelé nem kell erről beszélni” II/39.).
A (–) jelzés a Napló dátumozásában található hiányosságokat jelöli, ahol az eredeti szöveg nem tartalmaz egy adott bejegyzésre vonatkozólag hónap vagy nap megjelölést. Például: 1962. május (–), vagy: 1963 (–).
A Naplóban szereplő neveket a diszkréció okán rövidítésekkel helyettesítettük.
A szöveget néhol lábjegyzetekkel láttuk el. A beillesztett jegyzetek mindegyike tőlünk származik, nem része a Naplónak, ezért a (Szerk.) megjegyzéssel láttuk el őket. Ezek egy része teológiai magyarázatokat, pontosításokat tartalmaz, illetve utalásokat a dr. Kovács Zoltán mariológus által írt teológiai értékelésre, ahol az adott kérdés helyes teológiai megvilágításba kerül. A lábjegyzetek másik része technikai jellegű utalásokat tartalmaz a szövegre vonatkozóan.
1964. július 26.
A szentmiséről hazamenet az Úr Jézus kedvesen szólt: „Kis lánytestvérkém! A szeretetszolgálat, melyet végzel, illatát fogja árasztani a veled együtt dolgozó személyre.
S most fogadd el Tőlem szeretetem rendkívüli megnyilvánulását, melyet állandó bűnbánatod által nyersz el. Ez az út a legrövidebb, mely által Hozzám jutsz. Ezért repülsz nyílegyenesen Felém. Ez tart meg röptödben, ez az alázatos, szünet nélküli bűnbánat, és állandó engesztelésed szinte esztelenségre ragad Engem is. Elfelejtek mindent. Bűnbánatod által magadhoz ragadsz, mint a mágnes, és magához ragad minden lélek, aki ezt megteszi. Ó, kérve kérlek, ragadjatok magatokhoz! Ez a legtökéletesebb eszköz kezetekben: bűneitek bánata, mely által egészen leköteleztek, és bármit megadok számotokra. Ilyenkor kegyelmeimet kiapadhatatlanul pazarolom reátok.”
1964. augusztus 3.
„Leánykám, amit a mágnes egyszer magához vonzott, azt többé el nem engedi. Mert ez ellenkezne a természet törvényével. Én sem engedlek el téged és senkit sem, mert ez ellenkezne isteni törvényeimmel, gyengédségemmel. Én elfogadtalak, Szívembe zártalak, és kegyelmeim bőséges tápláléka által Szívem állandó szeretetét nyújtom. Téged pedig arra kérlek, imádkozzunk együtt az örök Atyához irgalomért azokért, akik erőszakkal szakítják ki magukat Istenségem vonzóerejéből.”
1964. augusztus 11.
Ma gyónni voltam. Már hetek óta többször is kért az Úr Jézus, hogy menjek el lelkiatyámhoz, de mivel semmi utasítást nem adott, megkérdeztem, hogy miért menjek. Az Úr Jézus erre azt válaszolta, csak menjek el, s beszélgessek vele. „Imádott Jézusom, mit tudjak én szólni, én, kis semmi? De a Te szavadra elmegyek.”
A kétely még most is gyötört. Biztos, hogy az Úr Jézus mondta ezt? Vajúdásom közben az Úr Jézus most határozott utasítást adott és egy papi személyhez küldött (K.). Én nem mentem el a megnevezett paphoz, ugyanis lelkiatyám tudta és engedelme nélkül semmit nem teszek.
1964. július 16.– Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe
Szenvedéseim annyira kimerítettek, (hogy) nem bírtam lábra állni. Aznap sem szentmisém, sem szentáldozásom nem volt. Egész napon át nagy vágyódással imádtam Őt. Estére minden erőmet összeszedve elmentem imádására, és abban reménykedtem, megkérem az esperes atyát, hogy áldoztasson meg. A nővér jelezte, hogy vendégei vannak. Az óhajtott szentáldozás elmaradt. Én Eléje borultam: „Imádott Jézusom! Oly nagy a vágyódásom, hogy nem is tudom elmondani.” Ő most nem szólt, csak hagyott vágyakozni, és az Utána való vágyakozást csak növelte bennem. Miután hazaértem s beléptem kis szobámba, éreznem engedte, hogy velem van, és csendesen csak ennyit mondott: „Ne bánkódj, üdíts fel imádásoddal, melyre Én is annyira vágyódom!”
1964. július 17.
Egyik kis menyem megkért, hogy hozzam el a gyógyszert a beteg kis unokámnak. A gyógyszerre több mint egy órát kellett várnom. Én addig átmentem a Kedves Házba, ott imádtam az Urat. Amikor visszamentem, még nem volt kész a gyógyszer. Várakozás közben egy újságcikk ragadta meg figyelmemet. Az olasz keresztényszocialista ellenzék harca. Alig olvastam el e pár betűt, az Úr Jézus szelíd kéréssel fordult hozzám: „Kis napraforgóm, segíts inkább a szenvedő lelkek kiszabadításában. Én állandóan megosztom veled örök gondolataimat. Látod, ez a kis idő is milyen hasznos? A kis újságcikk mellőzése által a szenvedő lelkeket segíted szent színem elé. Ez a megváltó munkámban való részvétel csodálatosan érdemszerző. Én bátran kérlek erre, mert érzem, mily kedvesnek találod ezt te is.”
„Látod, mennyire leegyszerűsítettem mindazt, amit tőled, tőletek kérek. Megközelíthetővé teszem mindenki számára az Én örök gondolataim keresztülvitelét. Írd csak le! Leírt szavaimat, melyeket általad közlök, sok-sok lélek fogja megszívlelni. Az Én sóvárgó kérésem halálod után hull vissza a lelkekre áldozatos olajcseppjeid által, melyek az isteni Naptól vették erejüket itt a földön.”
1964. július 21.
Az oltáron a virágvázák feltöltése közben:
„Látod, ahogy a virágra mindennap töltesz friss vizet, úgy kellene a lelkeknek is mindennap töltekezniük isteni szeretetemmel, mely üdén tartaná lelketeket, és képessé tenné az áldozatra.”
1964. július 25.
A szentély márványát fényesítettem. Az Úr Jézus biztató szavakkal szólt: „Jól van, kis napraforgóm, áldozataiddal fényesítsd a lelkeket is, akikben elhomályosult kegyelmeim fényessége.”
Amikor hazaindultam, akkor is beszélgetett: „Érezd, hogy most itt kettesben vagyunk. Tudod-e, hogy kis szobád is az Én szentélyem? Szívesen időzök itt nálad, mert ahogy Én otthont adtam neked házamban, úgy te is otthont nyújtasz Nekem. Ugye, tudod, mi az, ami Engem annyira hozzád fűz? A te mérhetetlen bűnbánatod. Igen, ez mámorossá tesz Engem. Hallgasd meg elismerő szavaimat. Te kicsinyke, szegény kis lélek, mire vagy te képes: a fenséges és hatalmas Istent teszed mámorossá! Fogjátok fel ezt a nagy csodát, hogy ti bűneitek bánata által boldoggá tehettek!”
1964. július 10.
Vacsora közben az Úr Jézus így szólt: „Erzsébetkém! Köszönöm a meghozott áldozatot. Tudom, sok és nagy küzdelmedbe került. De ne felejtsd el, hogy az Isten szava beszél lelkedhez. A fölséges és hatalmas Isten méltat arra, hogy szavai által kérését adja át. Az Isten kér és köszön. Leányom, nyugodj meg! A nagy támadás (miatt), amely gyakran meglep a gonosz részéről, ne engedd eltántorítani magad. Én látom a szünet nélküli harcot, mely után egészen elgyengülsz. Gondolj ilyenkor arra, hogy a lelkek megmentéséért hozol meg minden áldozatot, és megváltó munkámban való részvételeddel az Isten örök gondolatait valósítod meg.” Amikor az Úr Jézus azt mondta, hogy Isten szava beszél lelkemben, egészen megremegtem, és amikor azt mondta, hogy Ő kér és köszön, e szavak hallatára még csak fokozódott bennem a remegés. „Imádott Jézusom, én, nyomorúságos! Bocsásd meg bűneimet, légy irgalmas, ezt kérem én Tőled szünet nélkül és ezt köszönöm! S ezt lelkemből megszakítás nélkül küldöm Hozzád.”
Még ugyanaznap este Hozzá mentem, hogy az egész napi jóságát megköszönjem. Amikor a templomba értem, a kóruson falat véstek, és ez oly nagy zajt okozott, hogy rövid otttartózkodás után elköszöntem az Úr Jézustól. Amint az ajtón kiléptem, váratlanul így szólt: „Kis lánytestvérkém, nem engedem, hogy Nélkülem menj haza. Én is veled megyek, hisz alig vártam a pillanatot, hogy Hozzám jöjj. Ó, kedve sem, végre egy szív, mely az Enyémmel együtt dobban! Egy benső, mely Velem együtt érez. Gyere, otthon, kis szobádban folytasd imádásod és engesztelésed! Én jelen leszek, és addig ott maradok, amíg imádsz és engesztelsz.” Én sajnos nem sokáig bírtam már ébren maradni. Az Úr Jézus csendesen elköszönt: „Légy áldott! Te imádsz, s Én ezért megáldalak.”
1964. július 14
A Kedves Házban tartózkodtam, és munkám közben a családomban történő dolgokról beszélgettem. Utána a kápolna takarítása következett. Azért szeretem ezt utoljára hagyni, mert így már nyugodtan tartózkodhatok az Úr Jézusnál, nem zavar semmi. Amint Eléje borultam, még szólni sem engedett, hanem Ő kezdett el hozzám beszélni: „Mondd el most Nekem ügyes-bajos dolgaidat! Beszélgess Velem! Ó, de nagyon vártalak, kis szolgálóleányom, Erzsébetkém! Most már te beszélj! Csak még annyit, ó, a te szíved dobbanása megörvendezteti lelkemet.”
Az Úr szavai után nem jött szó ajkamra. Csendben, Benne elmerülve takarítottam. Az Úr Jézus újra szólt, megkérdezett: „Fáradt vagy? Kimerültél? A mi bensőnk együttérzése által újabb erőt adok, csak szolgálj Engem híven, hűséggel, és kívánd ezt mások részére is.”
Munkám közben csak az Ő szavaira gondoltam. Imádságom lett az Ő bensőséges kérése, hogy szolgáljam Őt híven, hűséggel. Utána ezt kértem: „Imádott Jézusom, fogadj el teljes nyomorúságommal, és segíts, hogy valóban híven, hűséggel szolgáljalak, én és sokan mások!”
És még ugyanaznap este elégedetten gondoltam arra, hogy napi munkámból semmi sem maradt el. Az Úr Jézus csendben így szólt: „Ne felejtsd el, hogy várlak kis szobádban, mert szomjazom üdítő imádásodra és engesztelésedre!”
1964. július 15.
Sok családi elfoglaltságom és fáradtságom miatt nem tudtam elmenni az imádási órákra. „Imádott Jézusom, ugye, tudod, milyen rosszul vagyok?”
Estére már majd összeestem. Ő szelíd szavakkal ezt mondta: „Majd Én teszem tiszteletem nálad. És amikor a családi kötelesség miatt maradsz távol, Én akkor is megtisztellek.”
1964. július 3. – első péntek
Igen szép tanításokat mondott, sajnálom, hogy nem írtam le.
Rendkívüli nagy szenvedéseim miatt nem tudtam az Úr által kért szigorú böjtöt megtartani.
1964. július 4. – első szombat
A Kedves Házban jártam. A kézmosásnál, amikor a szappanhoz nyúltam, észrevettem, hogy aki előzőleg használta, piszkosan tette vissza. És nekem önkéntelenül kiszaladt a szó a számon: „Fujj, de utálatos!” A mellém rendelt nővér meghallotta és mindjárt meg is feddett, hogy az én számból igazán nem vár ilyen megjegyzést, és ne mondjam ezt többet. Én utána a nővér lelki finomságára gondoltam, és arra, hogy habár a szappan valóban utálatos volt, nem kellett volna véleményt nyilvánítanom. S amint ezt gondoltam, meglepetésemre az Úr Jézus szólt hozzám: „Ugye, nem tetszett neked az, hogy a szappan, mely a tisztaság szolgálatában áll, undort keltett benned? Látod, ilyen bánatos vagyok Én is, ha azok a lelkek, akik Nekem szentelték életüket, testüket és lelküket, hogy a többi léleknek hasznára lehessenek tisztaságukkal, ők ehelyett undort és utálatosságot keltenek embertársaikban, hogy azok szándékuk ellenére megutálják a cselekedeteikben megnyilvánuló tisztátalanságot. Tudod, hogy fáj ez Nekem? Mennyi bánatom van miattuk! Ezekért is engesztelj!”
1964. június 24.
Kápolna-takarítás közben az Úr Jézus bensőségesen kezdett beszélgetni. Lelkének fájdalmát is megosztotta velem. S amint az Ő óhajtásait elimádkoztam, arra kért, hogy a mi szemünk egymásba nézzen és (tekintetünk) összeforrjon. „Kislányom, ez tesz téged látóvá, mely által Megváltód örök gondolatait látod.” Az Úr Jézus eme szavai újra gondolkodásra késztettek, hiszen minden szavát sokszor átelmélkedem, vagyis inkább, így szoktam magamban mondani, átimádkozom. Az Úr kérésemre sokszor megvilágítja elmémet, hogy mindig tisztán lássam az Ő szent akaratát, melyet érvényesíteni akar lelkemben.
Még aznap délután is több mindent mondott, amit nem tudok leírni, csak átment énem tudatába. Ezen a délutánon a mellém rendelt nővér arra kért, hogy szóljak a Szűzanyának, legyen segítségükre, mert szerzetükben igen súlyos és komoly bajok merültek fel egy külső taggal kapcsolatban. Én nem részletezem ezeket, pedig érdemes volna leírni a bonyolult dolgokat, de mivel erre a nővértől engedélyt nem kértem, mellőzöm.
Elég az hozzá, hogy a súlyos és aggasztó ügyet a Szűzanya elé terjesztettem. Időm még nem is volt arra, hogy ezért külön imádkozzam, a Szűzanya olyan gyorsan megnyugtató választ adott. Én meglepve hallgattam jóságos anyai szavait, melyek annyira megnyugtatóak voltak, hogy egy pillanatig sem kételkedtem. A Szűzanya szavait írom le pontosan: „Leánykám, nyugodjatok meg, semmi baj nem fog történni.” Miután a Szűzanya szavait hallottam, azonnal szóltam a mellém rendelt nővérnek, hogy a Szűzanya mit válaszolt kérésemre. S mondtam a nővérnek azt is, nehogy nekem tulajdonítson valamit is, mert én még csak nem is tudtam imádkozni az ügyért az idő rövidsége miatt. Hanem bizonyára sokan könyörögtek, és a Szűzanya meghallgatta kérésüket. Kértem a nővért, lenne szíves tudtára adni azoknak, akiket az ügy kellemetlensége érint, hogy a Szűzanya mindent elsimít, semmi baj nem lesz.
1964. június 26.
„Lelked bármennyire sötét is, csak folytasd a küzdelmet! Én ezt isteni erőm átáramlása által jutalmazom. Most hallgatok sokszor. Leányom, az isteni erő lelkedbe való átáramlása által fokozottabb mértékben megistenülsz, erőd növekszik, és kitartásod erősödik. Ezt kegyelmeim bőséges áradása által szeretettel lelkedbe simogatom.”
1964. június 28.
„Most még jobban felfokozom szenvedéseidet. Ezáltal kell újabb erőfeszítéssel megváltó munkámban részt venned.”
Aznap este a tabernákulum előtt, amint imádtam őt, így szólt: „A felfokozott szenvedések elviselése másokat fog cselekvésre késztetni. Erzsébetem! El kell menned sürgősen lelkiatyádhoz, és mondd neki, Én sürgetem, hogy vegye fel a kapcsolatot az esperes atyával.”
Ugyanekkor a Szűzanya is szólt sürgetően: „Én is kérelemmel fordulok hozzád, leánykám. Bármennyire is nehéz, indulj el! A megaláztatás, mely lelkedet elárasztja, csak lendít ügyünkön.”
1964. június 29.
Amint reggel a szentségház előtt térdeltem, és épp csak egy imádó fohászt küldtem az Úr Jézushoz, Ő rögtön megszakította elkezdett szavaimat: „Erzsébetkém! Ó, de nagyon vártalak! Oly hosszú ez az egyedüllét! Tudtam, hogy az előző esti búcsúzkodás késztetett arra, hogy ma is te légy az első, ki Engem köszönt. Lelkemet örömmel töltöd el. Te és Én: mi ketten! Gyönyörűség az emberek fiaival lennem! De sajnos ezt oly kevesektől kapom meg. Kis napraforgóm! Tudod, mit kapsz most Tőlem? Ahogy megígértem, fokozott, eddig még ily nagy mértékben nem adott szeretetemet nyújtom neked. A szenvedések eddig még ismeretlen mértékét fogadd el Tőlem, mert ennek elfogadása nagyfokú áldozatot kíván. Rendkívüli nagy áldozatod által most bizonyítékát adhatod te is rendkívüli nagy szeretetednek. Te és Én! Egyesülésünk által örömmel telített szíved. Tudom, ernyedetlen szorgalommal hálálkodsz. És látom gondolataidat, melyek miatt szétszóródsz. Ez ne bántson. Nézd kertedben a futó, magasra törő virágokat. Látod, milyen hamar hervad el viráguk, de röviddel utána már nyílik is a többi. S a hervadás nem jelent haszontalanságot, mert a hervadt virágok kelyhe zárja magába azt a megtermékenyített magot, mely nélkül nem volna szaporodás. Ugye, érted? Ha nem volna küzdelmed, mi adna értéket? Te csak törj magasra! Elhervadt virágaid kelyhét ne sajnáld! Gondolataidat csak Nálam tartsd, és ebben dobbanjon szívünk is együtt! Ne nézz semerre, csak az Én szemeimbe! Ez összeszedettségre int, és győzelemre segít a küzdelemben, melyet megváltó munkám sikeréért vívsz. Köszönöm, Erzsébetem, résztvevő szereteted lelkem mélyéig meghat. Mert isteni Szívem emberi érzéssel is érez.”
„Uram, Jézusom! Most, hogy isteni szavaid beolvadtak lelkembe, engedd meg, hogy külön megköszönjem a rendkívüli szenvedéseket és azt a megkülönböztetett jóságot és szeretetet, melyet eddig még nem éreztettél velem. Imádott Jézusom, a Te szavaid ismét megsemmisítettek, amikor úgy szóltál hozzám: »Te és Én!« Megfordítottad a sorrendet. Ez a határtalan leereszkedés annyira zavarba hozott, hogy arcomat elöntötte a vér. Hogy tudsz ilyet megtenni velem? Te, a nagy és végtelen fölségű Isten velem, a kis semmivel.”
Ő hálálkodó szavaimra szavak helyett mélyen érző és megértő Szívének szeretetét árasztotta át lelkembe.
1964. június 17.
Végre hosszú vajúdás után kitisztult a lelkem.Az Úr Jézus szavai megerősítettek, elmentem az atyához és elmondtam neki az Úr Jézus kérését. Ő erre azt a választ adta, amit már többször is mondott, hogy amíg az ő lelkében nem történik valami, ami által az ügy igazoltnak látszik, addig ő nem tesz lépéseket. Ezekre a szavakra lelkemre ismét ránehezedett a szenvedések újabb kínja. Én csak eszköz vagyok Isten kezében, én tenni nem tudok semmit. Az Úr Jézus megmondta: „A cselekvők mi vagyunk”. „Igen, Uram, Jézusom, Te cselekedhetsz csak” – szóltam én az Úr Jézushoz. „Én szívesen, ezerszeres örömmel szenvedek el minden kínt, amint azt Te kívánod.” S ahogy így beszélgettem, az Úr Jézus így szólt: „Rajongó szeretetemet árasztom rád.”
1964. június 19.
Napközben nagy szenvedéseim közepette ismét így szólt: „Rajongó szeretettel szeretlek Én, az Istenember. Éld bele ebbe magad teljes erőddel, és lelked teljen meg az Istenember rajongó szeretetével! Szívedbe kívánom (adni) ezt az átáramlást, mert elméd úgyis képtelen felfogni az Én rajongó szeretetemet.”
1964. június 21.
Ismét arra kért, hogy menjek el még egyszer lelkiatyámhoz. Igen meglepődtem ezen a kérésen, mert lelkem úgyis kínos sötétségben vergődött, és nehezen tudtam magam rászánni. Állandóan a gonosz zavargásai tartottak sötétségben. Olyan gondolattal zavart, hogy ez nem is Isten akarata, hanem csakis az én egyéni akaratom kielégítése lenne, és személyes ragaszkodásomat akarom a gyóntatóm előtt érvényre juttatni. Ismét rettentő volt ez a kínlódás, mely hosszú ideig tartott. Ugyanaznap este a Szűzanya szólt: „Úgy örülök, leánykám! Nekem is egyetlen örömöm Szent Fiam öröme.” Átgondoltam a Szűzanya szavait, de sehogy sem volt világos előttem az, amit mondott. Én nem láttam tisztán, mi is az, amivel az Úr Jézusnak örömet szereztem. Lelkemet folyton a bűntudat fojtogatta. Szorongó szívvel kértem a Szűzanyát: „Anyám, ne engedj vétkezni!” Utána lelkem kissé megnyugodott.
1964. június 22.
Az Úr Jézus: „Rajongó szeretetemet küldöm hozzád!” Elcsodálkoztam ezen, hiszen lelkem sötétségében úgy hatottak szavai, hogy alig fogtam fel, vagyis egyáltalán föl sem fogtam. Hogyan? Én bűnös, nyomorúságos semmi vagyok, és Ő mégis rajongva szeret? Ki tudná ebben a nagy lelki nyomorúságban felfogni az Úr Jézus hozzám küldött rajongó szeretetét? Mikor ez történt, csak elnehezült értelemmel, némán térdeltem Előtte, és könyörögve kértem: „Uram add, hogy lássak, és felfogjam isteni szavaid tisztaságát! S vond el tôlem, ha lehetséges, ezt a bizonytalanságot, mely miatt nem tudom cselekvésre szánni magam.”
1964. június 2.
Amint a szentmiséről hazafelé mentem, útközben mezei virágot szedtem, s hazavittem kis szobánkba. Utána a nővérekhez mentem, hogy ott a házimunkában segítsek. S ahogy az úton megyek, egyszer csak lenézek a földre, és a lábam előtt egy csokor árvalányhaj, szépen, szálanként összeszedve, a vége egyenesre vágva.
Abban a pillanatban, amint ezt megláttam, az Úr Jézus jelenlétével árasztott el, s én remegve néztem körül. Nem volt senki még csak a közelemben sem. Én egy darabig vártam, hogy nem jön-e valaki vissza az elveszett szép árvalányhajért, nem mertem hozzányúlni. Miután senki nem jött, felvettem a csokrot. S amint továbbmentem, az Úr Jézus így szólt: „Az imént szedett mezei csokrodat kiegészítem az Én kis csokrommal. Én is szeretem a mezei virágot, és különben is örömet akartam neked szerezni. Látod, Erzsébetkém, ilyen a te Mestered.” Szavai megsemmisítettek. Lelkem nyomorúságában bűneim bánatával köszöntem meg Neki ezt a rendkívüli kis kedvességét.
Amint a nővérekhez értem, meglátta az egyik nővér a szép árvalányhajat, s azt kérdezte, az esperes atyától kaptam-e. Nem, mondtam, egy nagyobb úrtól. A nővér többet nem kérdezett. De nekem az Úr Jézus éreznem engedte, hogy a nővér megsejtette, hogy én a virágot kitől kaptam.
Még ugyanaznap mondta az Úr Jézus:
„Az Én ügyemért nagyon meg kell szenvedned, és megszakítás nélkül küzdened kell a lelkekért. Leányom, ezen kívül semmi másra ne pazarold el erődet!”
1964. június 4.
Nem részletezem, csak megemlítem, a gonosz igen nagy erővel támadott rám, hogy önámító és hazug vagyok.
1964. június 6.
Az Úr Jézus így szólt: „Menj el gyóntatódhoz beszélgetni!” Különösnek találtam ezt a felszólítást, és megkérdeztem az Úr Jézust, mit kell vele beszélnem? Az Úr semmi választ nem adott, így én féltem, hogy nem a gonosz csal-e lépre, vagy az én egyéni elképzelésem. Attól is tartottam, hogy nem személyes ragaszkodást akar-e a gonosz bennem támasztani, szóval nem mertem elmenni.Vártam, hogy az Úr Jézus kérése kitisztuljon lelkemben.
1964. június 11–12.
Mindkét napon többszöri megszakítással ugyan, az Úr Jézus lelkembe árasztotta Szívének fájdalmát, és nagyon sokat panaszkodott. Arra kért ismételten és nagyon szomorúan, hogy el ne hagyjam Őt. „Kislányom, ez a nagy panasz, amíg élsz, soha nem fog megszűnni lelkedben, mert Én újra csak panasszal fordulok feléd. S ha szavaim igen egyformák, ez azért van, hogy lásd és érezd szünet nélkül, a te megértő szíved melegénél enyhülést találok. A mi szemünk egymásba nézzen és (tekintetünk) összeforrjon.”
1964. június 15.
„Leányom, a Szeretetláng továbbadása életed legfőbb célja legyen! Úgy kell ennek mennie, mint a vízfolyásnak. Útjába nem állhat senki és semmi. Ez a vízfolyás az Én kegyelmem, mely tisztít, ha kell rombol vagy életet ment és ad, de ennek folynia kell, mert Isten akarja! Mondd el ezt lelkiatyádnak, ez az Én kérésem hozzá és mindazokhoz, kik hivatva vannak az ügyet elindítani.”
Fontos!
1964. május 16.
A Szűzanya szólt: „Kármelita kislányom, anyai Szívem szeretetével szólok hozzád. Szívem Szeretetlángját szítsd áldozataiddal! Ne engedd, hogy szeretetem Lángja, melyet reád árasztottam legelőször, csak gyengén pislákoljon benned!” Én nem tudtam, hogy a Szűzanya miért mondta ezt, és megkérdeztem Őt. Ő szelíd kedvességgel válaszolt: „Hogy a rendelkezésedre bocsátott időt jól használd ki, és fokozott vággyal hozd meg az áldozatot itt a földön.”
1964. május 18. – Pünkösdhétfő
Szentmisét hallgattam, és az Úr Jézus a szentáldozás előtt ezeket mondta: „Mivel látom nagy elhatározásodat, melyet még az ünnep sem tart távol tőled, azért Én is örömet szerzek neked: a tisztítóhelyen szenvedő papi lelkek közül ma éjféltől minden órában kiszabadul egy lélek. (Tudniillik én az Úr kérésére a hétfői napon mindig kenyéren és vízen böjtölök, és ezt, még ha ünnepre esik is a hétfői nap, akkor sem mellőzöm el. Boldog vagyok, hogy megtarthatom ezt a szigorú böjtöt. Hisz azt ígérte, hogy minden hétfői böjt után egy papi lélek jut színelátására.) S most, hogy ezt mondta, hogy minden órában kiszabadul egy papi lélek, elárasztotta lelkemet azzal a szenvedéssel, melyet azok a lelkek most még elszenvednek, akik már néhány óra múlva az Ő szent színe látására jutnak. Ez a szenvedés csak egy-két percig tartott, de még térdelő helyzetemben is majd összerogytam a fájdalmak miatt. Áldozás után egy lélek kiszabadulását engedte éreznem az Úr Jézus. Érzéseimet az egyik végletből a másik végletbe helyezte. A szenvedés mélységei után a fölséges Isten színe elé jutott lélek örömével árasztott el. A kegyelmek mámorában remegő lelkem állapota órákon át kiragadott a föld vonzóerejéből. Jó, hogy ünnep lévén semmi nehéz munkát nem végeztem, de nem is lettem volna erre képes. Az átélt kegyelmek egyik végletből a másikba sülylyesztettek és felemeltek. Szinte magamon kívül voltam. Szívem és értelmem ellentmondásokba kevert. Ez olyan, ami az értelemnek véges, ezt nem tudom felfogni. „Imádott Jézusom, ez nekem nehéz. Hisz Te tudod, hogy mily értelemmel teremtettél. Hiába is gondolkodom ezen. Rájöttem, hogy ezt nem értelmemen keresztül árasztod el bensőmben, hanem a szív által. Szívem hullámzó érzéseit használtad fel erre, ezt csak a szív rezgése képes felfogni: ezt a fönséggel teljes hatalmat, mellyel végtelen jóságodat és irgalmas szeretetedet osztod a szenvedő lelkek számára.”
1964. május 22.
Csak ennyit mondott az Úr Jézus: „Fájdalmak és szenvedések által jut csak előbbre szent ügyem.”
1964. május 28.
Amint kis szobámban az esti pihenőre készültem, még utoljára leborultam az Ő szent Arcát ábrázoló kép előtt. Ebben a pillanatban isteni fönségének rendkívüli átáramlását éreztem. Ez csak egy pillanatig tartott. Erős remegés fogott el, nem tudtam felfogni, mi is ez az erős átáramlás. Abban a pillanatban a föld megszűnt számomra, és én egészen Isten színe előtt voltam. Ismétlem, csak egy pillanatig tartott. Másnap az Úr Jézus hosszan beszélgetett, de nem tudom, csak néhány szavát leírni. Beszélgetés közben felvilágosított, hogy ez a pillanat a Szentháromság megtapasztalása volt. „Így lesz ez üdvözülésed után, de ezt azért engedtem meg csak egy pillanatra, mert most ezt itt a földön nem bírnád ki. Így is csak isteni kegyelmem különös ereje által bírtad ki.”
1964. április 20.
Házimunkám közben hálaadó imádásába merültem el, s Ő közben beszélgetni kezdett: „Kis lánytestvérkém! Hidd el Nekem, ebben a megszólításomban már az is benne van, hogy »Bízz Bennem! Higgy abban, aki téged ily kicsinek szólít!« E megszólításomban mindenkor benne van a számodra biztosított szerető és mindenről való gondoskodás és védelmezés is. Ugye, meghat ez a gyors intézkedés, mely által ügyedet intéztem? Nem akarok adós maradni, és főleg azt akartam elérni, hogy gondolataid és munkád ezután is önzetlen és tiszta maradjon. Én vigyázok rád, a te Mestered, hogy egészen és mindentől mentesítve téged, csak Én legyek a mindened! És ne kössön semmi a földhöz. Láthatod az elintézett ügyből is, tudja a te mennyei Atyád, mire van szükséged.”
1964. április 23.
Az Úr Jézus sürgető kérésére elmentem lelkiatyámhoz. Ott hoszszas beszélgetés után ő azt mondta, hogy addig, amíg az ő lelkében nem történik valami csoda, hogy ő is magáévá tudja tenni, addig nem adja tovább az Úr Jézus és a Szent Szûz közléseit. Alighogy elköszöntem tőle, az Úr Jézus már az utcán elkezdett beszélgetni: „Erzsébet! Nagyobb szenvedés vár rád. Ez az Én szeretetem fokozottabb bizonyítéka. A szenvedések újabb elfogadása által te is bebizonyíthatod újra szeretetedet. Az a küldetés, mellyel megbíztunk, a nehézségek újabb akadályait torlaszolja eléd. Szedd össze minden erőd, és sürgősen menj vissza az atyához. Közöld vele kérésem, hogy ne hátráljon meg, és az Általam megjelölt személyekkel mielőbb jöjjön össze! Akikhez Én küldöm, azok előtt te már igazolt vagy, s csakis az ő személyes hozzájárulása kell. S ha nem tenne eleget az Én kérésemnek, menj te, és hozd össze az Általam megnevezett személyeket! De természetesen csakis lelkiatyád engedelmével. Az ő intézkedését a legnagyobb tiszteletben kell tartanod, éppúgy, mintha Én szólnék. Mondd el lelkiatyádnak, hogy nagyon sürgetlek, és ez a sürgetés legyen szeme előtt. Ha az ügyet nem találja az Én szent akaratommal ellenkezőnek, úgy akkor ez legyen bizonyíték mindannyiuk számára.”
1964. április 25.
„Eljöttem hozzád, hogy kis szobád csendjét megoszd Velem. Pihenjünk együtt, fülünk figyeljen a csöndességre, és merüljön el lelkünk a mi mennyei Atyánk szünet nélküli szeretetében!”
1964. április 26.
„Fogadd el a szenvedést a lelkek megtéréséért!” Az Úr szavaiban elmerültem, és az Általa rám árasztott szenvedéseket nagy örömmel fogadom, melyet oly mértékben fokozott bensőmben, hogy igen erősen igénybe vette testem erejét is. Olyan volt ez, mint egy lázas hullámzás, mely hol magasra emelkedett, hol meg egészen mélyre süllyedt. Így tartott ez május 10-ig. „Leánykám, szeretetem különös jutalmát ígérem, kérlek, szenvedj Velem! Én újabb erősítést adok. Élj erőt adó szavaimból!”
1964. május 15.
„Leánykám, kis testvérkém, tudod, miben egyeztünk meg? Ha Én hallgatok, te beszélj. Csak bátran, Én figyelem szavaidat, s amit Nekem mondanál, most azt is írd le. Én kérlek, a te Mestered.” Mikor ezt kérte, én, mint aki megrémült, nem tudtam szólni, csak könnyeim peregtek szüntelenül. Majd mikor a bűnbánat könnyei, melyekkel Hozzá szóltam, megkönnyítették lelkemet, utána tudtam csak szólni Hozzá. „Imádott Jézusom! Hogy köszönjem meg szeretetedet? Te tudod, ismered lelkem rejtett hibáit és szünet nélküli bukdácsolásomat, s tudod, hogy egyetlen vágyam szenvedni és engesztelni ezekért a megbántásokért. Uram, Jézusom, bármennyi szenvedést is adsz, mindez kevés nekem. A Te végtelen jóságod mind éhesebbé teszi lelkemet, sőt, úgy érzem, nincs (is) már szenvedésem. A szeretet, mely által szünet nélkül erősíted lelkemet, a szenvedésben nemcsak erőt ad, hanem egyre jobban eggyé olvaszt Veled. Szóval nincs (is) már szenvedés számomra, csak a vágy a lelkek megmentésére, ez él lelkemben. Olyan vágyat adtál nekem, mely által egészen egybeolvadt bensőnk minden érzelme. Már csak Te élsz bennem, s ha néha valami oknál fogva elhomályosodna lelkemben a bensőséges együttérzés, imádott Jézusom, Te máris mellettem vagy, s jelenléteddel oly erőt adsz, mely megfoghatatlan és szóval ki nem fejezhető. Szeretnélek imádni minden ember helyett, szeretnélek engesztelni az egész világ helyett. Szeretném az egész világ bűneit is megbánni, és ezt a szeretni akarásomat idehelyezem szentséges Lábaidhoz. Fogadd el, és újra nagyon szépen megkérlek, tekints rám és fogadd el, ezt tudtam nyújtani. Te jól ismersz, tudod, hogy szívből jövő szavak ezek. Hisz Te is azt mondtad, örülsz, hogy szívemből szeretlek, mert ez Előtted is így kedves.” S amint e szavakat írtam, az Úr Jézus az én befejező szavaimba szólt:
„Te kedves, te, ugye, megjött újra a szavad!? Ez a szenvedés tudom, megviselt, és jelenlétem (érzetének) megvonása által szenvedéseid is igen nagy mértékben megnövekednek. Légy erős! A nagy küzdelmek elviselése a nagy jutalmak megnyerését biztosítja számodra. Tudom, nem könnyû, s Én sem veszem ezt csekélységnek, hisz a nehézségek leküzdésében Én is részes vagyok.”
1964. április 14.
Amikor hazamentem s kis szobámba beléptem, az Úr Jézus fogadott: „Én már várok itt rád, és minden térdhajtásra, melyet Felém küldesz hódoló imádásoddal, az örömtől megdobban a Szívem. Bűneid állandó bánata által lelked mindig üde marad. Ó, kérlek, Erzsébetem, tedd ezt mások helyett is! Látod, most újra megtisztellek, ez honorárium a te együttérzésedért. Eljöttem, hogy kérésedre megáldjam családodat és házad táját. Elhoztam békémet. Bízz! A kishitűségnek ne adj helyet! Szenvedéseidet egyesítem az Én érdemeimmel, gyermekeidnek üdvössége biztosítva van. Itt maradok. Jólesik kis szobád csendje. Érezd, hogy szívünk együtt dobban! Nehezen bírom ki nélküled. Tudom, hogy neked sem mindegy. Ó, boldog pillanat! Tudom, te is várod, mikor már nem választ el (minket) semmi egymástól. Én várlak gazdagságom minden pompájával, s akkor már egészen egyek leszünk, megoszthatatlanul. Érzem, szíved nagyon ver az örömtől. Én is veled örvendek, s hogy örömöd még jobban fokozzam, mindig veled leszek. A te Mestered vigyáz rád, s ha megbotlasz, kezem máris felemel. Bűneid bánata az, mely szünet nélkül arra késztet, hogy az Én bocsánatomat is szünet nélkül rád árasszam.”
1964. április 15.
Éjjel egy óra előtt a Szűzanya ébresztett, de úgy, ahogy eddig még ezt nem tette. Meglepődtem ezen a jóságos könynyedségen, melyet az ébresztésnél éreztem. Annak ellenére, hogy tizenegy órakor feküdtem le, a kevés pihenés után semmi fáradtságot sem éreztem. Mivel a Szűzanya lelkemet ily könnyeddé tette, még aludni is elfelejtettem, s e virrasztás ideje után is sokáig ébren maradtam. Imádásom a felkelés idejéig tartott. Még mindig nem tudtam napirendre térni az előző délután történő látogatás felett, mely lelkem mélyéig meghatott. S főleg az, hogy az Úr Jézus azt ígérte, hogy ezentúl gyakran fog várni kis szobámban.
Másnap egész délelőtt az Úr végtelen jóságáról elmélkedtem. „Isteni Mesterem, imádott Jézusom! Ugye, Te tudod, mit szeretnék mondani? De nem jön szó ajkamra, csak némán hullanak könnyeim bűneim bánata miatt. Szeretnék szépséges verseket írni végtelen jóságodról, de ez a tehetség nincs birtokomban. Nyomorúságom és semmiségem tudatában azon gondolkodom, mit adjak? Uram, Jézusom, odaadom újra és újra bűneimet, és a kegyelemtől áthatott lelkem könnycseppjeinek monoton hullására figyelj fel, kérlek. Ez az én szívem zenéje. Ez az egyetlen, melyet nyújtani tudok, és könyörögve kérlek, ne und ezt meg hallgatni. Tudom, ez is a Te adományod. Én birtokomban tartom, s ezerszer és százezerszer megköszönöm, és amíg csak élek, fogadd el érte köszönetemet. A Te kérésed életem fő célja. Te kértél arra, hogy szívem minden dobbanásában legyen benne a bűnbánat. Én meglepődtem ezen a szerénységen, és azért mondtam: Uram, Jézusom, ez kevés lesz, és szívem dobbanása ki is hagy néha. Azért most újra arra kérlek, ahány teremtett porszem van a világon, mindbe belehelyezem bűneim bánatát, hogy fújja a szél Hozzád, és lásd, mennyire szeretlek. Ez az én himnuszom, versem, zeném és mindenem, melyet csak adni tudok, és kérlek, fogadj el engem így, ahogy vagyok.”
Ezt még nem tettem, hogy a Vele való beszélgetést így leírjam. Nem nagyon van erre mód. Most azonban Ő kért: „Írd le ezeket! Ez is a megváltó munkámban való részvétel. Leánykám, bűneid mélységes bánata sokakat fog bűnbánatra indítani, és a bűnösök visszatérnek Hozzám. Még a jók is jobbak lesznek, s bűneik bánata által még közelebb kerülnek Hozzám. A mi kezünk együtt gyűjt. A bűnbánattól megtisztult lelkek az Én utamat fogják járni, melyet veled együtt taposunk.”
Aznap még sok és hosszú beszélgetést folytatott az Úr Jézus, de a bűneim feletti bánkódás közben a többit elfelejtettem.
1964. április 17.
Az Úr Jézus a szentmise alatt háromszor is újra sürgetett, hogy kéréseiket ne hagyjam feledésbe menni.
1964. április 18.
Az Úr Jézus: „Leányom, kérd meg gyóntatódat, az ügyet úgy intézze, hogy 1965. pünkösdjére a Szentatyához kerüljenek Édesanyám és az Én közléseim. Kérésem sürgetését ne mellőzzék el!” Az Úr kérése olyan megrendítő volt lelkemben, s remegve gondoltam nyomorúságom és semmiségem tudatában arra, hogy én az Isten szavait közöljem, sürgessem. Én, kis porszem. Lehet-e ezt megrendülés nélkül elfogadni? Most nincs kétely lelkemben, azt az Úr Jézus megszüntette, de én lelkem nyomorúságának tudatában élek állandóan.
1964. március 30. – Húsvéthétfô
Életemben ez volt a legszebb szentbeszéd, melyet ma hallottam. És amint átgondoltam az egyszerű és keresetlen szavakat, az Úr Jézus így szólt: „Tudod, miért volt ez a legszebb? Mert a kegyelmek bőségével árasztottam el azt a papi lelket, aki ezeket mondta. S ez a kegyelem átáradt a templomban résztvevő hívekre is. Egyetlen szem sem maradt könny nélkül. De nemcsak könnyek hullottak, hanem a szívek is megrendültek a rendkívüli kegyelmek hatására, hogy lásd megváltó munkámban való részvételed érdemeit. Tudod, már régóta kértelek arra, hogy légy te egyházközséged engesztelő képviselője. S mint ilyennel, közlöm veled kegyelmeim működésének eredményét, mely fáradozásaidnak érdemeimmel egyesített gyümölcse.” Egész nap az Úr szavain gondolkodtam s hálálkodtam. Néhány szóval leírom ezt a szentbeszédet, melyet az esperes atya mondott:
„Az emmauszi tanítványok nehéz szívvel, csüggedten, tanakodva mentek az úton. S közben Prohászka elmélkedéseiből idézett: »Olyan volt a tanítványok lelke, mint a májusi zöldellő, virágos réten a pásztortűz kiégett foltja.« Majd hasonlatot mondott a kiégett lelkekre, kik Isten és remény nélkül élnek. Azután elbeszélte, hogy a háború idején egy fiatal katona súlyos sérüléssel kórházba került, s életben maradására nem volt remény. Ezt ő is tudta, s miután a pap meggyóntatta, arra kérte őt, lenne szíves és énekelne vele. A pap megkérdezte: »Talán egy szép Szűzanya-éneket?« Ô könnyes szemmel nézett fel, s nagy nehezen így szólt: »Énekeljünk az Oltáriszentségről.« S könnybe lábadt szemmel a gyóntató atyához fordult: »De boldog vagyok, hogy megismertem az Urat!« Amint az esperes atya beszélt, hangja mind elcsuklóbb és halkabb lett. A jelenlevőkre pillanatok alatt egyszerre áradt át Isten kegyelme. »Mily szerencsétlen az a lélek, ki még halála utolsó perceiben sem ismeri fel az Urat, a végtelenül jó és irgalmas Istent!«” Az atya befejező szavai megrendítettek minden lelket. Majd a megkezdett idézettel fejezte be beszédét.
A nap folyamán szorongó szívvel vártam az estét. Elmentem az Úrhoz, hogy egyházközségünk nevében még egyszer megköszönjem a kegyelmet, melyet irgalmas Szívének szeretete által ránk árasztott. S amint a néma csöndességben imádásába merültem, az Úr Jézus így szólt: „Örülök, hogy legalább te eljöttél megköszönni a sok kegyelmet. Gondold csak át ezt a megrendítő tragédiát, melynek megakadályozását akarja Édesanyánk, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el. Vegyetek részt mindannyian ebben a lélekmentő, nagy megváltó munkámban!”
1964. április 1.
Az Ő óhajtásainak elimádkozása. „Megkérlek, imádkozzuk el együtt Szívem óhajtásait, és merülj el ebbe a mindent összefoglaló imába. S ha Én ritkán szólok is, te csak keress, és kívánj Nekem sok-sok lelket!”
1964. április 6.
Az Úr Jézus az Ő tanításáról, a kitartásról, a türelemről és a szorgalomról beszélgetett.
„Erzsébetem! Türelem, kitartás, szorgalom: ez az, ami megtart Mellettem, és másokat is ezáltal hozhatsz közelebb Hozzám. Az ernyedetlen szorgalom jutalma neked és mindazoknak, akik Velem fáradoztok, az, amit szem nem látott, fül nem hallott és emberi ész föl nem foghat. Ott a szemünk egymásba néz (majd), és összedobban a szívünk.”
1964. április 9.
„Erzsébetem, söprű vagy te is kezemben. Az isteni kéz fog és seper veled, a te áldozataiddal. És mindenki söprű az isteni kézben, aki átadja magát szerető lemondással, önfeledten. A szünet nélküli áldozat meghozása által lesztek csak méltók arra, hogy kezembe vegyelek és a leghatásosabb tisztogatásra használjalak fel (benneteket). Igen, kisöpröm általatok az iskolákat, színházakat, mozikat, hivatalokat, műhelyeket és gyárakat, kórházakat és mulatókat, az utcákat, a virágos mezőket, a lombos erdőket s mindazt, ahol csak bűn van! Ne vedd furcsának ezt a beszédemet, mely egészen emberinek hangzik. Ahogy a közmondásban van: »Előbb söpörjön ki-ki (a maga) háza előtt!« Ezt tartsd te is és mások is szem előtt. Aki úgy érzi, hogy lelkének igénye több s nagyobb, az szolgáljon Nekem hívebben. Értem senki semmit sem vihet túlzásba. Ha úgy találnád, hogy szavaim igen egyformák, azért csak írd le, kérlek, és jegyezd meg jól: Az Isten szava mindig egy és ugyanaz, mely által a lelkek megmentését kérem.”
1964. április 10. – péntek
Délután az Úr Jézus szólt: „Nagyon lefoglalnak a szórakoztató gondolatok. Azért, mert most Én ritkábban szólok hozzád? Ha Én nem szólok, akkor hallgatlak és figyelek rád. Szólj, a te Mestered lesi minden szavad! Én itt maradok, s biztosítalak jelenlétemről. Nehéz nekünk kivárni a holnapot. Most jelenlétemmel erőt adok, a bensőnk együtt érez.”
1964. március 18.
„Nem mondok most sokat, csak annyit: Akik igazán szeretik egymást, azoknak a kevés szó is a szeretet megnyilvánulását jelenti, és szívük összedobban. Hajtsd fejed Szívemre, és ez a közelség töltsön el erővel a további küzdelemre! Nem vigasztalni akarlak, hisz te örömmel szenvedsz, s az örömmel való szenvedés nem kíván vigasztalást. De isteni erőmből adok, igen, erre szükséged van. Az áldozatot, amelyet sokaktól elvárok, sajnos csak igen kevesektől kapom meg, s ez megváltó munkám hátrányát jelenti.”
1964. március 21.
A nehéz, megtartóztatott napok után az Úr Jézus oly könynyűvé tette lelkemet! Úgy fogtam hozzá az evéshez, hogy abban valóban nem volt számomra semmi élvezet. Az Úr Jézus kért már régen arra, hogy az ételeket ne ízletességük miatt fogyasszam, hanem csakis testem táplálása miatt. Mivel gyermekeim bőségesen ellátnak élelemmel, így mindig az előzőleg hozott ételekből eszem, s így nem is fogyasztok friss ételt.
Étkezés közben az Úr Jézus biztosított jelenlétéről, s közben ezt mondta: „Kis lánytestvérkém,gondolj Rám! Ritkán kerül Hozzám is friss lélek, aki, mielőtt a bűnt ízlelte volna, Engem ízlelt. A mi bensőnk együtt érezzen! Ajánld fel ezt is Nekem! Ízetlen ételeid fogyasztása által lelked áldozata így válik Számomra ízletessé. Így gyűjt kezünk is együtt. Ugye, te is kedvesnek találod ezt?”
1964. március 22.– vasárnap
A Szentlélek kápolnában, amint a tabernákulum előtt térdeltem, az Úr Jézus kedvesen szólt hozzám: „Nézz a szemembe! Én megengedem, hogy szemünk egymásba nézzen és (tekintetünk) összeforrjon. Ne láss te már semmit! Olvass szemeimből, melyekben szeretetem sóvárgó óhaját könynyezve fordítom feléd. Engesztelj! Csak ez az, ami megvigasztal. Ó, Én rászorulok a ti vigaszotokra, Én, a szívetek után vágyakozó Istenember!”
1964. március 23.
Engedelmet kértem az Úr Jézustól, szabad-e megkérdeznem, hogy az Ő és a Szent Szűz közléseinek terjesztését szabad-e még az én földi életemben megindítani? Ő szelíd, rövid szavakkal csak ennyit mondott: „Miért kérdezel ilyesmit? Ez úgy érint, mintha azt kérdeznéd, hogy szabad-e földi életedben megváltó munkámban részt venned? Vagy újra soroljam el azt, amit állandóan sürgetek? Nem azért emeltelek-e ily nyílegyenesen magamhoz, hogy közléseinkre minél hamarabb alkalmassá tegyelek? Nem sürgettelek-e a közeli napokban is háromszor egymás után? Az Én kérő szavaimban az ügy sürgető fontosságán van isteni hangsúlyom.” Valóban, az elmúlt napokban az Úr Jézus háromszor is kért, hogy az Ő közléseit mielőbb közöljem lelkiatyámmal.
1964. március 26–27. – Nagycsütörtök és Nagypéntek
Szerettem volna az egész virrasztást éjjel a kápolnában tölteni. Erre semmi mód nem adódott. Az Úr Jézus látta efölötti bánkódásomat és így szólt: „Jöjj, mire hazajössz, Én már várlak kis szobánkban!” Meglepett ez a kedves, nem várt, figyelmes jóság. Gondolni sem mertem erre. Amíg hazaértem, addig is állandó imádásába merültem, és amikor kis szobámba léptem, „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”-sal köszöntöttem Őt. Ő leheletszerű könnyedséggel éreztette jelenlétét, de csak néhány percig. Utána azonnal nehéz bánattal és gondterhelt fájdalommal árasztott el. De úgy, hogy meg kellett fogódznom, hogy össze ne essek. S közben az Úr Jézus fájdalmasan így szólt: „Lelkem s testem szenvedéseiből részt adok. Úgy, ahogy Én szenvedtem mint ember. Mellőzve Istenségem erejét, csak mint ember éltem át a getszemán-éji borzalmat. Én megtisztellek lelkem s testem rendkívüli fájdalmaival. Ez a szenvedés igazán a megváltó munkámban való részvételed elmélyülését jelentse számodra!” S míg ezeket mondta, ott volt mellettem. Még hosszan panaszkodott, és szavai nyomán lelkemben a fájdalmat fokozta.
Időközben éjfél lett, de én ezt az időt csak lepihenve tudtam megvárni. Éjféltől minden erőmet összeszedtem, hogy térden állva vegyek részt az Úr szenvedéseiben. Alig negyed órát tudtam térdelni. A nagy lelki fájdalom, mely eltöltött, annyira igénybe vette minden erőmet, hogy rövid idő után kis imazsámolyom térdeplőjére lekuporodva tudtam csak elmélkedni az Úr szenvedéseiről. Az Általa átárasztott szenvedés egészen elgyengített. Két óra előtt lefeküdtem, de álom nem jött szememre. Csak az Úr szenvedésére gondoltam. Az Úr Jézus reggel arra kért: „Ne hagyd el magad, ma egész nap szenvedj Velem!”
Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."