Edith Stein a végestől az örökkévalóig

Minél közelebb áll egy teremtett lény minden létező ősi isteni mintaképéhez, annál tökéletesebb. Aki pedig minden teremtménynek létet és szépséget ad, annak a legfőbb szépségnek kell lennie, — magának a szépségnek. Isten a tökéletes lét, minden hiány és hiba nélkül való.

A feltámadt Krisztus, a dicsőség királya az emberiség ősi mintaképe és feje, alakja olyan cél, amelyre az egész emberi lét irányul, és amelytől értelmét kapja.

A Kereszt és az éjszaka — út a mennyei világossághoz: ez a kereszt örömhíre.

A nagypéntek sötétségében kialszik a fény, de a feltámadás reggelén ragyogóan kel fel a kegyelem napja. A kereszten és a szenvedésen át a feltámadás dicsőségéig: ez volt a megtestesült Isten Fiának útja.

Isten a lélek legmélyén van, és semmi sincs a lélekben, ami Őelőtte el lenne rejtve.

Az örök isteni élet számunkra csak a dicsőség napján érkezik el a maga teljességében. De már most — testben is — részesülhetünk benne, ha hiszünk: hisszük, hogy Krisztus meghalt értünk.

A kereszt nemcsak jel, hanem Krisztus erős fegyvere is, pásztorbotja, amellyel hatalommal telve egy ütéssel megnyitja a menny kapuját. Azután az isteni fény áradata körülveszi mindazokat, akik a Megfeszített kíséretében vannak.

Krisztus szenvedésében és halálában felemésztődtek bűneink. Ha ezt hittel elfogadjuk, és hívő odaadással Krisztus követésének útját választjuk, és azon járunk, akkor Ő „szenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe" vezet minket.

A kegyelem „személyes" fogadtatást kíván. Isten hívó hangja ő, kopogtatás, amit annak, akit hív, meg kell hallania, és ajtót kell nyitnia: önmagának kell megnyílnia Isten előtt, aki be akar térni a lelkébe.

A kegyelem, amely a lélekbe jön lakni, a hitben annak szellemi kincsévé válik. És ezzel ugyanakkor a személynek azzá a középpontjává válik, amelyben és amely által Isten szeretetét elfogadja, új kiindulóponttá, amelyből ismét felfakad az isteni szeretet — mint az Isten iránti szeretet és Istenben minden teremtett lény iránti szeretet.

A hitben megerősödni és a tökéletesség útján haladni, elválaszthatatianul öszetartozik.

Soha egyetlen emberi szív nem merült bele olyan sötét éjszakába, mint az Emberfia a Getszemáni kertben és a Golgotán. A haldokló Istenember Istentől való elhagyatóttságának mérhetetlen mély titkába egyetlen kutató emberi elme sem képes behatolni. De Jézus a barátainak adhat egy kis ízelítőt ebből a rendkívül nagy keserűségből.