37968 ima található a honlapon, összesen 64119 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!
Szent II. János Pált (Karol Józef Wojtylát - 1920-2005), az első lengyel származású pápát, nem véletlenül nevezték a "remény pápájának". Azok is tisztelték, s azokhoz is szólt, akik nem voltak a katolikus egyház tagjai. Karizmatikus egyéniségéből sugárzott a béke, a szeretet, az egyszerűség és a bölcsesség. Az év 365 napjára és az ünnepekre kínál mindennapi imádságot, olvasmányt, elmélkedést.
Maga a szentatya szólt hozzánk mindenről, ami fontos lehet az emberek válságoktól, háborúktól, viszályoktól gyötört életében. Ezzel a naponta két-három percet igénylő olvasmánnyal, mely útravalót, szellemi töltést és távlatot ad a köznapokhoz és az ünnepekhez, lélekemelő élményként olyan szívből jövő, egyszerű szavakkal szólt hozzánk, mint Jézus. A Mester nem tanítani akart, hanem segíteni. Ez a "pápai kalendárium" naponta néhány perc szellemi együttlétet jelent II. János Pál pápával, Krisztus földi helytartójával, esztendőről esztendőre útitársunk marad.
Szent Adalbert szláv származású és keresztneve „Woitech" volt, mely annyit jelent, mint „vigasztalás a hadseregnek". Legkorábbi képzettségét Cirill és Metód szellemiségében szerezte meg, mely a szomszédos területről sugárzott át Csehországba. Ezután személyében ez a szellemiség csatlakozott a nyugati gondolkodással, melyet ez idő tájt a Cluny-mozgalom képviselt, a nyugati szerzetességen belül, mely Szent Benedektől indult el. Ez „két különböző jellegű kultúra volt, de ugyanakkor rendkívüli módon kiegészítették egymást." A bencés kultúra „logikusabb és racionálisabb" volt, a szent görög testvéreké pedig „misztikusabb és ösztönösebb". Akkor együtt haladtak, s ma is együtt kellene haladniuk, a kölcsönösség alapján, hogy fenntartsák és erősítsék Európa szellemi és kulturális egységét.
Szent Adalbert jelképe annak az értelmiségiből lett püspöknek, evangelizátornak és reformernek, aki életét áldozva Krisztusért vállalja a vértanúságot. Mindenki iránt telve volt könyörülettel, de gyors volt abban is, hogy minden ember méltóságát és jogait erővel is megvédje a hatalmasok elnyomása és zaklatása ellen. Arra is jó példát adott, hogyan lehet valódi megbékélést teremteni keresztények és nem keresztények között.
Honnan kapta ezt a nagy világosságot és lelkierőt? Két forrásból, melyet szét sem tudott választani: a tudomány iránti mélységes szomj úságából, az elmélkedés és a szigorú életvitel szeretetéből, illetve az Egyház és a Szentatya iránti feltétlen hűségéből. Azok a cselekedetek, melyeket véghezvitt élete során, maguk is világos tanújelét adják szelleme e kettősségének a misszionáriusi tevékenység és az elmélkedő csöndesség között Krisztus római helytartója mellett, ahol sok évig élt, egy aventinusi kolostorban.
Amikor pedig visszatért Csehországba, nagyban hozzájárult, hogy a kereszténység fénye kelet felé sugározzák.
„Mennynek Királyné asszonya, örülj szép Szűz, alleluja, mert kit méhedben hordoztál, föltámadott, alleluja..."
Ez a Regina coeli laetare... Csatlakozom hozzátok, drága honfitársaim, akik teljes szívből énekeltek Krisztus édesanyjához Jasna Gorában és hazánk sok más helyén.
Ezzel az énekkel én is kifejezem örömömet az Úr feltámadása felett, mely minden megpróbáltatásnál és szenvedésnél hatalmasabb. Nehéz nem örvendezni, ha látjuk, hogy még a sok szenvedés közepette is sok ember osztozik ebben a jóságban, újból rátalál, vagy elmélyíti vele egyezségét.
Sokfelől hallok arról, ami most történik sok lengyel szívében. A sok hang közül, mely hozzám eljut, most a lengyel püspöki kar hangját idézem: „A püspökök, együtt az egész társadalommal, azt várják, hogy a szükségállapotnak mielőbb vége legyen, hogy az internáltakat bocsássák szabadon, hogy amnesztiát biztosítsanak azoknak, akiket a szükségállapot folytán ítéltek el, hogy a bújkálóknak tegyék lehetővé, hogy előjöhessenek és ne bocsássák el őket am munkából azért, mert szakszervezeti tagok voltak." Idézem e szavakat, és e szavak az enyémek is... Hozzátok intézem hát őket, drága honfitársaim, a feltámadt Krisztus édesanyja előtt, a mi „Regina coeli" énekünk szavaival együtt...
„Mennynek Királyné asszonya, örülj szép Szűz... Imádkozz értünk az Úrhoz ínségünkben!" Alleluja!
A Feltámadás misztériumában veletek vagyunk. Veletek, akik friss erővel csatlakoztatok a keresztény életmódhoz, belevetvén magatokat Krisztus kegyelmes karjaiba. Veletek vagyunk, a megtértekkel, a frissen megkereszteltekkel, akik felfedeztétek az Evangélium meghívásának üzenetét.
Veletek vagyunk, akik megpróbáljátok áttörni a bizalmatlanság gátjait a jóság és a családokon, társadalmakon belüli kiengesztelődés gesztusaival. Veletek vagyunk, munkások és értelmiségiek, akik az Evangélium kovásza akartok lenni abban a környezetben, ahol dolgoztok.
Veletek vagyunk, Krisztusnak szentelt lelkek, s különösen veletek, akik életeteket misszionáriusként töltitek, hogy testvéreiteknek a Krisztusban való hit jó hírét elvigyétek, s veletek, akik a gyakran eltitkolt vagy elhallgatott elnyomásban az Egyházat gazdagítjátok csöndes imádsággal, türelemmel viselvén sorsotokat, megbocsátást és megtérést kérve azok számára, akik üldöznek titeket. Veletek vagyunk, minden jóakaratú emberrel, bármilyen származású, bármely kontinensen él, bármely módon vonzódik Krisztushoz és tanításához.
Együtt vagyunk a jelenkori emberiség minden fájdalmával, s együttérzünk testvéreink minden várakozásával, reménységével, örömével, melyhez Krisztus ad valódi jelentést és értéket...
Az Egyház megosztja a húsvéti üzenetet minden testvérrel Krisztusban és a világ összes emberével... különösen azokkal, akik számára a vallásszabadság elnyomása nem teszi lehetővé a közös imádságot és ünneplést...
Ó feltámadt Krisztus, dicsőséges sebeidben ott lüktetnek a mai ember összes fájdalmas sebei: melyekről oly sok szó esik a médiában; a társadalmi érintkezés sebei, s azok is, melyek csak csöndben sajognak a szívek rejtekében. Bárcsak meggyógyulnának e sebek megváltásod titka által! Bárcsak behegednének és bezáródnának a Szeretet által, mely erősebb a halálnál!
E titok jegyében vagyunk veletek, akik szükséget szenvedtek és éheztek, s néha átélitek azt a tehetetlenséget is, hogy a gyermekek hiába kérnek enni. Veletek vagyunk, sok millió menekült, akit elkergettek otthonából, vagy akik kitaszítottként élnek saját hazájukban.
Veletek vagyunk, a terror valamennyi áldozatával, akiket börtönökbe vagy koncentrációs táborba zártak, s elcsigáztak a rossz bánásmóddal vagy kínzásokkal. Veletek vagyunk, akiket elraboltak. Veletek vagyunk, akik az erőszak és a polgárháború mindennapos lidércnyomásában éltek. Veletek vagyunk, akiket váratlan balszerencse sújt...
Veletek vagyunk, olyan családok, akik Krisztusba vetett hitük miatt megkülönböztetést szenvednek vagy le kell mondaniuk tanulmányaikról és pályájukról gyermekeik kedvéért. Veletek vagyunk, szülők, akik gyermekeitek lelki megpróbáltatásai vagy egyes hibái miatt reszkettek. Veletek vagyunk, fiatalok, akiket elbátortalanít, hogy nem kaptok munkát, lakást, s nem éritek el azt a társadalmi megbecsülést, melyre vágytok.
Veletek vagyunk, akik szenvedtek a betegségtől, öregségtől, magánytól. Veletek vagyunk, akiket aggodalom és kétely gyötör, és világosságot kértek elmétek, és békét szívetek számára. Veletek vagyunk, akik érzitek a bűn súlyát és a Megváltó Krisztus kegyelmét kéritek.
Örvendezzetek a húsvéti időszakban, hogy az Úr Krisztus legyőzte a halált!
Ez az élet győzelme, a jó győzelme a gonosz felett. Ebből a keresztény bizonyosságból kiindulva, hogy minden halálfélelem le van győzve, kell elindulnotok egy igazságosabb és emberibb világ felé: Isten gyermekeinek szabad jövője felé. A feltámadt Krisztus örömében, győzelmének bizonyosságában — mely mindenkié, aki benne hisz — felszólítást kaptok, hogy gondoljátok végig mindezt, a valóság érett és világos elfogadásával, kiengesztelődéssel s ennélfogva egymással szövetségben, valamennyi felnőttel és a sokféleképp összetett társadalommal.
Az ilyen szövetség a valósággal, a hozzá való ragaszkodás, mely egyúttal tökéletesíti és meg is változtatja azt, új kreativitást eredményez és szabadít fel elménkben, amikor éles szemmel elemezzük a működő erőket, mechanizmusokat és kialakult helyzeteket, elkötelezve arra, hogy felszabadítsunk, megmentsünk és segítsünk.
Ha ilyen vállalkozásba kezdtek, mindenek előtt vigyázzatok arra, hogy a valósággal való legmélyebb szövetséget, annak legmélyebb alapjait az Istennel való Szövetségben találjátok meg, a vele való kiengesztelődésben. Ha az ember megleli Istenben ezt a létfontosságú újraegyesülést saját létének gyökereivel, saját harmóniájával és közösségével, akkor megszabadul minden halálfélelemtől és lehetőséget kap a felszabadulásra és az újjáteremtésre: „Lássátok, én mindent újjá alkotok."
Hallgassátok az Úrral kötött alapvető egyezség szavait Jézus Krisztusban és az Egyházban, titokzatos testében megújulva.
„Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt!" (Aft. 16:6). „Az Úr jobbja erősnek bizonyult" {Zsolt. 118:16).
Századokon keresztül zarándokoltak ama helyre, „ahová tették" (Mk. 16:6). Nemzedékek torpannak meg az üres sír előtt, miként az egykori szemtanúk is tették. Idén, sokkal inkább, mint bármikor, zarándokoljunk el Krisztus sírjához. Térjünk vissza a legelső szavakhoz, melyeket a kegyes asszonyok hallottak, a szavakhoz, melyek magukba foglalták a húsvéti üzenetet.
A megváltás a keresztnél kezdődik és a feltámadásnál tetőzik. ,Agnus redemit öves, Chirstus innocens Patri reconciliavit peccatores" — „Bárány megváltja nyáját, és az ártatlan Krisztus már kiengeszteli értünk Atyját" (Babits M. ford.)
Így az embert elorozták a haláltól és visszaadták az életnek.
Így az embert elorozták a bűntől, és visszaadták a Szeretetnek.
Ti valamennyien, akik, bárhol is legyetek, továbbmentek a halál sötétjében, halljátok meg! Krisztus legyőzte a bűnt a kereszten és feltámadásával. Hajoljatok meg hatalma előtt!
Mai emberiség! Hajoljatok meg hatalma előtt! Minél inkább meglelitek önmagatokban a bűn régi útjait, annál inkább látni fogjátok a halál rémületét, amint felkél történelmetek szemhatárán, tehát hajoljatok meg hatalma előtt!
Krisztus, aki a keresztről meghallottad emberi világunkat, a tegnap világát, a holnap világát, a bűn régi világát — újítsd meg feltámadásodban, újítsd meg minden emberi szívben, ahová a feltámadás hatalma beköltözik.
Ma úgy dicsőítjük Krisztust, a Húsvéti áldozatot, mint a halál legyőzőjét. Ma azt a hatalmat dicsőítjük, mely győzelmet aratott a halál felett és beteljesítette Krisztus munkáinak és igéinek evangéliumát az élet végső tanúságtételével!
És ma dicsőítsük a Szentlelket, akinek az erejéből Ő fogant a Szűz méhében, akinek Fölkentje hatalma által átment a szenvedésen, a halálon, alászállt a pokolba, s akinek hatalma által most él! „És a halálnak már nincs hatalma rajta." A feltámadt Krisztus átment a cenacu-lum, az Utolsó Vacsora színhelyének bezárt ajtaján, ahol az apostolok gyűltek össze, megállott közöttük és azt mondotta: „Békesség nektek... Vegyétek a Szentlelket!"
Ezekkel a szavakkal, ezzel az isteni lélegzetvétellel avatta fel az új korszakot: a Szentlélek leszállásának idejét, az Egyház megszületésének idejét. Ez lett a pünkösdi időszak. De már előre meg volt írva a maga teljességében a húsvéti ünnepben, onnan nyerte gyökerét...
Bárcsak a béke gondolatai győzedelmeskednének! Bárcsak az élet tisztelete győzne! A Húsvét a haláltól megszabadult élet üzenetét hozza. Bárcsak az emberi élet védelmét biztosító gondolatok és programok győzhetnének a halállal szemben, s nem azok illúziói, akik az emberi haladást abban a jogban látják, hogy halált hoznak az alig megfogant életre!
Szólítalak és hívlak benneteket, bárhol is legyetek, hogy rójátok le tiszteletteljes hódolatotokat a feltámadt Krisztus előtt! Az Egyház és a világ húsvéti áldozata előtt.
Isten népének valamennyi közössége, napkelettől napnyugatig, gyűljetek egybe a tiszteletadásra! Legyen velünk minden jóakaratú ember! Ezt a napot valóban az Úr teremtette! Agnus redemit öves—a Bárány megváltotta a nyájat... Ez az a nap, amikor az örök csata eldőlt: mors et vita duello conflixere mirando—az élet a halállal, megvítt csodacsatával! (Babits M. ford.) Az élet és halál közötti küzdelem kezdettől fogva tart. A jó és rossz közötti háborúság folyik a világban. Ma a mérleg az egyik oldalra billen: az élet győzedelmeskedik! A jó nyerte el jutalmát. A megfeszített Krisztus feltámadt a sírból: az egyensúlyt az élet javára billentette.
A halálnak is megvannak a korlátai. Krisztus hatalmas reménységet keltett: az élet reménységét a halál hatókörén túl.
Dux vitae mortuus regnat vivus— a holt Életvezér ma Úr és él! (Babits M. ford.) Húsvéti áldozat, Te ismered a gonosz összes nevét mindenki másnál jobban, aki talán el tudja sorolni őket. Te magadhoz ölelsz minden áldozatot! Húsvéti áldozat! Megfeszített Bárány! Megváltónk!
Még ha az ember, az egyének, családok, a társadalom, s végső soron az emberiség egészének történetében a gonosz mértéktelenül ki is terjeszthette uralmát, s a jó körvonalai elhomályosultak, a gonosz nem tudott legyőzni Téged!
A feltámadt Krisztus többé nem hal meg! Még ha a gonosz hatalomra tett is szert az emberi történelemben és saját korunkban, még ha nem is láthatjuk meg a visszatértedet e világba, egy olyan világba, ahol az ember békében és igazságban élhetne, a társadalmi szeretet világában, még ha emberi szemmel a változás nem is érzékelhető, még ha a sötétség hatalmai és a gonosz erői tovább dühöngnek is, Te, Húsvéti Áldozat, makulátlan Bárány, Megváltónk, már győzelmet arattál. És a mi győzelmünkké is tetted! Ez néped életének húsvéti üzenete.
Krisztus, az élő Isten Fia!
Itt vagyunk mi, a te Egyházad: test a testedből, vér a véredből. Itt vagyunk, és őrködünk.
Itt vagyunk sírod mellett. Őrködünk. Virrasztunk, hogy megelőzzük az asszonyokat, akik „kora hajnalban kimennek a sírhoz, s magukkal viszik az előkészített illatszereket" (vö. Lk. 24:1), hogy megkenjék testedet, mely már az előző nap estéjétől fogva a sírboltban pihent.
Őrködünk, hogy sírod közelében lehessünk, mielőtt Péter is megjönne, akit a három asszony szavai szólítanak ide; mielőtt megjönne Péter, aki le fog hajolni, de csak a lepleket látja majd (Lk. 24:12). Vissza fog menni az apostolokhoz, „igenis elámulva a történteken". Ebben a pillanatban, abban az üres sírboltban, ahol testedet előző nap felravatalozták, először visszhangoztak a szavak: „Feltámadott!" {Lk. 24:6).
„Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának—mondta—a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad." (Lk. 24:5—7)...
Ezért virrasztunk. Szeretnénk ott lenni az asszonyok és az apostolok előtt... Szeretnénk veled lenni, mi, a te Egyházad, test a testedből, s vér a kereszten kiontott véredből.
Mi vagyunk a tested, mi vagyunk a néped. Sokan vagyunk. A világ minden tájáról gyűltünk össze... Sokan vagyunk, s egyesít minket a hit, mely a Te Húsvétodból született, abból, hogy a halálból új életbe költöztél át. Egyesít a feltámadásodba vetett hitünk.
Három nagy és szent nap idézi fel Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását. A szavak, melyeket az Úr használ, hogy bejelentse saját közelgő végét, ezért a dicsőségre utalnak. „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia... Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám szabadíts meg ettől az órától?" (Jn. 12:23, 27). Azután ejti ki azokat a szavakat, melyek oly mélyen kinyilvánítják a megváltó halál misztériumát: „ítélet van most a világon... Én meg, ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok" (Jn. 12:31— 32). Krisztus földről való felemeltetése megelőzi dicsőségben való felemelkedését. Ez a keresztfán való felemeltetés, a vértanúság felemeltetése, erkölcsi felemelkedés.
Jézus e titokzatos szavakkal is megjósolja halálát: „Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz" (Jn. 12:24). Halála az élet ígérete; az élet forrása mindannyiunk számára. Az Örök Atya előre elrendelte ezt a halált a kegyelem és megváltás érdekében, miként a búzaszem halála a föld alatt is a természet rendje szerint való, hogy a mag kicsírázzék és a szár sok kalászt hozzon. Ebből lesz midennapi kenyerünk, az ember tápláléka.
A Krisztus halálával végrehajtott áldozat is lelkünk tápláléka lett a kenyér színe alatt.
„Aki küldött, velem van, nem hagyott magamra, mert mindig azt teszem, ami tetszésére van" (Jn. 8:29).
Ezekben a szavakban megnyilvánul előttünk az a határtalan magány, melyet Krisztusnak tapasztalnia kellett „felemeltetésekor". Ez a magányosság a Getszemáni kertben elmondott imádsággal kezdődött. Ez minden bizonnyal lelki kínszenvedés volt, mely a keresztre feszítéssel tetőződött be. Ekkor kiáltott fel Krisztus: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?" (Mt. 27:46).
De korábban, mintha megérezte volna előre a rettentő magány ezen óráit, Krisztus azt mondja: „Aki küldött... nem hagyott magamra..." Mintha azt mondaná, mindenekelőtt, még végső elhagyottságában is: nem leszek egyedül! Akkor is azt fogom tenni, „ami tetszésére van", ami az Atya akarata! És nem leszek egyedül!
S mi több, Atyám nem fog a halál markában hagyni, mert a kereszt a feltámadás kezdete. Pontosan ezen okból a „keresztrefeszítés" lesz a „felemeltetés" maga. „Akkor meg fogjátok tudni, ki vagyok". Akkor azt is tudni fogjátok, hogy „csak azt mondom a világnak, amit tőle hallottam."
A keresztrefeszítés valóban Krisztus felemelkedése lesz. A keresztben ott van a feltámadás kezdete. Ezért a kereszt válik minden dolog meghatározó mértékévé, azon dolgoké, melyek Isten és ember között állnak. Krisztus pontosan ezzel a mértékkel méri őket...
Bizonyos értelemben a világ dimenziója vetül rá Isten dimenziójára. Pilátussal folytatott beszélgetésében Krisztus azt mondotta: „Az én királyságom nem e világról való" (Jn. 18:36).
A világ dimenziója Isten dimenziójával pontosan a Keresztben találkozik — és a feltámadásban.
Ez az Isten igéje! Istennek legyen hála.
Ezt az üdvözlést ismétli nap nap után a nagyböjti liturgia. Megelőzi az evangélium felolvasását és most arról tanúskodik, hogy a Nagyböjt olyan időszak az Egyház életében, amikor különösen Isten szavára összpontosít. Ez az összpontosítás—főként az első századokban—azzal párosult, hogy keresztelőre készülődtek a Húsvét előtti éjszakán. A katekumenek fokozott erővel készültek erre az eseményre.
De nemcsak a keresztség és a katekumanátus szempontjából kell a böjti időszakban Isten igéjére összpontosítanunk figyelmünket. Ez az igény magából a liturgikus időszak természetéből származik, vagyis, a Titok mélységéből, melyet az Egyház kinyilvánít Nagyböjt kezdetén. Isten titka eléri a szíveket és a lelkeket, mindenekelőtt Isten igéje révén. Voltaképpen a Húsvét előtti „bevezető időben" vagyunk, Húsvét pedig nemcsak Krisztus legfontosabb misztériuma, hanem mindazok hitének és életének titka is, akik Őt vallják és követik.
Ez az Isten igéje! Ez az ige a Nagyböjt utolsó előtti hetében különösen felerősödik, mondhatnám, különösen drámaivá válik. Szent János evangéliumának szövegéből mindez világosan kiderül.
Amikor a farizeusokkal beszélj Krisztus minden eddiginél nyíltabban elmondja, ki Ó és ki küldte, és szavai nem aratnak tetszést.
Ki vagy te? „Amikor majd fölemelik az Emberfiát, megtudjátok..." (Ján. 8:28): meg fogjátok tudni, választ kaptok majd arra a kérdésre, melyet most feltettetek, anélkül, hogy most bíznátok szavamban.
A „felemelés" a kereszt által bizonyos értelemben kulcsot jelent a teljes igazság megismerésére, melyet Krisztus hirdetett.
Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."