Szent II. János Pál - Minden napra egy ima

Szent Adalbert szláv származású és keresztneve „Woitech" volt, mely annyit jelent, mint „vigasztalás a hadseregnek". Legkorábbi képzettségét Cirill és Metód szellemiségében szerezte meg, mely a szomszédos terü­letről sugárzott át Csehországba. Ezután személyében ez a szellemiség csatlakozott a nyugati gondolkodással, melyet ez idő tájt a Cluny-mozgalom képviselt, a nyu­gati szerzetességen belül, mely Szent Benedektől indult el. Ez „két különböző jellegű kultúra volt, de ugyanak­kor rendkívüli módon kiegészítették egymást." A ben­cés kultúra „logikusabb és racionálisabb" volt, a szent görög testvéreké pedig „misztikusabb és ösztönösebb". Akkor együtt haladtak, s ma is együtt kellene haladni­uk, a kölcsönösség alapján, hogy fenntartsák és erősít­sék Európa szellemi és kulturális egységét.

Szent Adalbert jelképe annak az értelmiségiből lett püspöknek, evangelizátornak és reformernek, aki életét áldozva Krisztusért vállalja a vértanúságot. Mindenki iránt telve volt könyörülettel, de gyors volt abban is, hogy minden ember méltóságát és jogait erővel is meg­védje a hatalmasok elnyomása és zaklatása ellen. Arra is jó példát adott, hogyan lehet valódi megbékélést te­remteni keresztények és nem keresztények között.

Honnan kapta ezt a nagy világosságot és lelkierőt? Két forrásból, melyet szét sem tudott választani: a tudo­mány iránti mélységes szomj úságából, az elmélkedés és a szigorú életvitel szeretetéből, illetve az Egyház és a Szentatya iránti feltétlen hűségéből. Azok a cseleke­detek, melyeket  véghezvitt élete során, maguk is világos tanújelét adják szelleme e kettősségének a misszio­náriusi tevékenység és az elmélkedő csöndesség között Krisztus római helytartója mellett, ahol sok évig élt, egy aventinusi kolostorban.

Amikor pedig visszatért Csehországba, nagyban hoz­zájárult, hogy a kereszténység fénye kelet felé sugároz­zák.

„Mennynek Királyné asszonya, örülj szép Szűz, alle­luja, mert kit méhedben hordoztál, föltámadott, allelu­ja..."

Ez a Regina coeli laetare... Csatlakozom hozzátok, drága honfitársaim, akik teljes szívből énekeltek Krisz­tus édesanyjához Jasna Gorában és hazánk sok más he­lyén.

Ezzel az énekkel én is kifejezem örömömet az Úr feltámadása felett, mely minden megpróbáltatásnál és szenvedésnél hatalmasabb. Nehéz nem örvendezni, ha látjuk, hogy még a sok szenvedés közepette is sok em­ber osztozik ebben a jóságban, újból rátalál, vagy elmé­lyíti vele egyezségét.

Sokfelől hallok arról, ami most történik sok lengyel szívében. A sok hang közül, mely hozzám eljut, most a lengyel püspöki kar hangját idézem: „A püspökök, együtt az egész társadalommal, azt várják, hogy a szük­ségállapotnak mielőbb vége legyen, hogy az internálta­kat bocsássák szabadon, hogy amnesztiát biztosítsanak azoknak, akiket a szükségállapot folytán ítéltek el, hogy a bújkálóknak tegyék lehetővé, hogy előjöhesse­nek és ne bocsássák el őket am munkából azért, mert szakszervezeti tagok voltak." Idézem e szavakat, és e szavak az enyémek is... Hozzátok intézem hát őket, drága honfitársaim, a feltámadt Krisztus édesanyja előtt, a mi „Regina coeli" énekünk szavaival együtt...

„Mennynek Királyné asszonya, örülj  szép Szűz... Imádkozz értünk az Úrhoz ínségünkben!" Alleluja!

A Feltámadás misztériumában veletek vagyunk. Ve­letek, akik friss erővel csatlakoztatok a keresztény élet­módhoz, belevetvén magatokat Krisztus kegyelmes karjaiba. Veletek vagyunk, a megtértekkel, a frissen megkereszteltekkel, akik felfedeztétek az Evangélium meghívásának üzenetét.

Veletek vagyunk, akik megpróbáljátok áttörni a bi­zalmatlanság gátjait a jóság és a családokon, társadal­makon belüli kiengesztelődés gesztusaival. Veletek vagyunk, munkások és értelmiségiek, akik az Evangélium kovásza akartok lenni abban a környezetben, ahol dol­goztok.

Veletek vagyunk, Krisztusnak szentelt lelkek, s külö­nösen veletek, akik életeteket misszionáriusként tölti­tek, hogy testvéreiteknek a Krisztusban való hit jó hírét elvigyétek, s veletek, akik a gyakran eltitkolt vagy el­hallgatott elnyomásban az Egyházat gazdagítjátok csöndes imádsággal, türelemmel viselvén sorsotokat, megbocsátást és megtérést kérve azok számára, akik ül­döznek titeket. Veletek vagyunk, minden jóakaratú em­berrel, bármilyen származású, bármely kontinensen él, bármely módon vonzódik Krisztushoz és tanításához.

Együtt vagyunk a jelenkori emberiség minden fájdal­mával, s együttérzünk testvéreink minden várakozásával, reménységével, örömével, melyhez Krisztus ad valódi jelentést és értéket...

Az Egyház megosztja a húsvéti üzenetet minden test­vérrel Krisztusban és a világ összes emberével... külö­nösen azokkal, akik számára a vallásszabadság elnyo­mása nem teszi lehetővé a közös imádságot és ünnep­lést...

Ó feltámadt Krisztus, dicsőséges sebeidben ott lük­tetnek a mai ember összes fájdalmas sebei: melyekről oly sok szó esik a médiában; a társadalmi érintkezés se­bei, s azok is, melyek csak csöndben sajognak a szívek rejtekében. Bárcsak meggyógyulnának e sebek megvál­tásod titka által! Bárcsak behegednének és bezáródná­nak a Szeretet által, mely erősebb a halálnál!

E titok jegyében vagyunk veletek, akik szükséget szenvedtek és éheztek, s néha átélitek azt a tehetetlen­séget is, hogy a gyermekek hiába kérnek enni. Veletek vagyunk, sok millió menekült, akit elkergettek otthoná­ból, vagy akik kitaszítottként élnek saját hazájukban.

Veletek vagyunk, a terror valamennyi áldozatával, akiket börtönökbe vagy koncentrációs táborba zártak, s elcsigáztak a rossz bánásmóddal vagy kínzásokkal. Ve­letek vagyunk, akiket elraboltak. Veletek vagyunk, akik az erőszak és a polgárháború mindennapos lidércnyo­másában éltek. Veletek vagyunk, akiket váratlan bal­szerencse sújt...

Veletek vagyunk, olyan családok, akik Krisztusba vetett hitük miatt megkülönböztetést szenvednek vagy le kell mondaniuk tanulmányaikról és pályájukról gyer­mekeik kedvéért. Veletek vagyunk, szülők, akik gyer­mekeitek lelki megpróbáltatásai vagy egyes hibái miatt reszkettek. Veletek vagyunk, fiatalok, akiket elbátortalanít, hogy nem kaptok munkát, lakást, s nem éritek el azt a társadalmi megbecsülést, melyre vágytok.

Veletek vagyunk, akik szenvedtek a betegségtől, öregségtől, magánytól. Veletek vagyunk, akiket aggo­dalom és kétely gyötör, és világosságot kértek elmétek, és békét szívetek számára. Veletek vagyunk, akik érzi­tek a bűn súlyát és a Megváltó Krisztus kegyelmét ké­ritek.

Örvendezzetek a húsvéti időszakban, hogy az Úr Krisztus legyőzte a halált!

Ez az élet győzelme, a jó győzelme a gonosz felett. Ebből a keresztény bizonyosságból kiindulva, hogy minden halálfélelem le van győzve, kell elindulnotok egy igazságosabb és emberibb világ felé: Isten gyerme­keinek szabad jövője felé. A feltámadt Krisztus örömé­ben, győzelmének bizonyosságában — mely minden­kié, aki benne hisz — felszólítást kaptok, hogy gondol­játok végig mindezt, a valóság érett és világos elfoga­dásával, kiengesztelődéssel s ennélfogva egymással szövetségben, valamennyi felnőttel és a sokféleképp összetett társadalommal.

Az ilyen szövetség a valósággal, a hozzá való ragasz­kodás, mely egyúttal tökéletesíti és meg is változtatja azt, új kreativitást eredményez és szabadít fel elménk­ben, amikor éles szemmel elemezzük a működő erőket, mechanizmusokat és kialakult helyzeteket, elkötelezve arra, hogy felszabadítsunk, megmentsünk és segítsünk.

Ha ilyen vállalkozásba kezdtek, mindenek előtt vi­gyázzatok arra, hogy a valósággal való legmélyebb szövetséget, annak legmélyebb alapjait az Istennel való Szövetségben találjátok meg, a vele való kiengesztelődésben. Ha az ember megleli Istenben ezt a létfontosságú újraegyesülést saját létének gyökereivel, saját har­móniájával és közösségével, akkor megszabadul min­den halálfélelemtől és lehetőséget kap a felszabadulásra és az újjáteremtésre: „Lássátok, én mindent újjá alko­tok."

Hallgassátok az Úrral kötött alapvető egyezség sza­vait Jézus Krisztusban és az Egyházban, titokzatos tes­tében megújulva.

„Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Fel­támadt, nincs itt!" (Aft. 16:6). „Az Úr jobbja erősnek bizonyult" {Zsolt. 118:16).

Századokon keresztül zarándokoltak ama helyre, „ahová tették" (Mk. 16:6). Nemzedékek torpannak meg az üres sír előtt, miként az egykori szemtanúk is tették. Idén, sokkal inkább, mint bármikor, zarándokoljunk el Krisztus sírjához. Térjünk vissza a legelső szavakhoz, melyeket a kegyes asszonyok hallottak, a szavakhoz, melyek magukba foglalták a húsvéti üzenetet.

A megváltás a keresztnél kezdődik és a feltámadás­nál tetőzik. ,Agnus redemit öves, Chirstus innocens Patri reconciliavit peccatores" — „Bárány megváltja nyáját, és az ártatlan Krisztus már kiengeszteli értünk Atyját" (Babits M. ford.)

Így az embert elorozták a haláltól és visszaadták az életnek.

Így az embert elorozták a bűntől, és visszaadták a Szeretetnek.

Ti valamennyien, akik, bárhol is legyetek, tovább­mentek a halál sötétjében, halljátok meg! Krisztus le­győzte a bűnt a kereszten és feltámadásával. Hajoljatok meg hatalma előtt!

Mai emberiség! Hajoljatok meg hatalma előtt! Minél inkább meglelitek önmagatokban a bűn régi útjait, an­nál inkább látni fogjátok a halál rémületét, amint felkél történelmetek szemhatárán, tehát hajoljatok meg hatal­ma előtt!

Krisztus, aki a keresztről meghallottad emberi vi­lágunkat, a tegnap világát, a holnap világát, a bűn régi világát — újítsd meg feltámadásodban, újítsd meg minden emberi szívben, ahová a feltámadás hatalma beköl­tözik.

Ma úgy dicsőítjük Krisztust, a Húsvéti áldozatot, mint a halál legyőzőjét. Ma azt a hatalmat dicsőítjük, mely győzelmet aratott a halál felett és beteljesítette Krisztus munkáinak és igéinek evangéliumát az élet végső tanúságtételével!

És ma dicsőítsük a Szentlelket, akinek az erejéből Ő fogant a Szűz méhében, akinek Fölkentje hatalma által átment a szenvedésen, a halálon, alászállt a pokolba, s akinek hatalma által most él! „És a halálnak már nincs hatalma rajta." A feltámadt Krisztus átment a cenacu-lum, az Utolsó Vacsora színhelyének bezárt ajtaján, ahol az apostolok gyűltek össze, megállott közöttük és azt mondotta: „Békesség nektek... Vegyétek a Szentlel­ket!"

Ezekkel a szavakkal, ezzel az isteni lélegzetvétellel avatta fel az új korszakot: a Szentlélek leszállásának idejét, az Egyház megszületésének idejét. Ez lett a pünkösdi időszak. De már előre meg volt írva a maga tel­jességében a húsvéti ünnepben, onnan nyerte gyöke­rét...

Bárcsak a béke gondolatai győzedelmeskednének! Bárcsak az élet tisztelete győzne! A Húsvét a haláltól megszabadult élet üzenetét hozza. Bárcsak az emberi élet védelmét biztosító gondolatok és programok győz­hetnének a halállal szemben, s nem azok illúziói, akik az emberi haladást abban a jogban látják, hogy halált hoznak az alig megfogant életre!

Szólítalak és hívlak benneteket, bárhol is legyetek, hogy rójátok le tiszteletteljes hódolatotokat a feltámadt Krisztus előtt! Az Egyház és a világ húsvéti áldozata előtt.

Isten népének valamennyi közössége, napkelettől napnyugatig, gyűljetek egybe a tiszteletadásra! Legyen velünk minden jóakaratú ember! Ezt a napot valóban az Úr teremtette! Agnus redemit öves—a Bárány megvál­totta a nyájat... Ez az a nap, amikor az örök csata el­dőlt: mors et vita duello conflixere mirando—az élet a halállal, megvítt csodacsatával! (Babits M. ford.) Az élet és halál közötti küzdelem kezdettől fogva tart. A jó és rossz közötti háborúság folyik a világban. Ma a mér­leg az egyik oldalra billen: az élet győzedelmeskedik! A jó nyerte el jutalmát. A megfeszített Krisztus feltá­madt a sírból: az egyensúlyt az élet javára billentette.

A halálnak is megvannak a korlátai. Krisztus hatal­mas reménységet keltett: az élet reménységét a halál hatókörén túl.

Dux vitae mortuus regnat vivus— a holt Életvezér ma Úr és él! (Babits M. ford.) Húsvéti áldozat, Te is­mered a gonosz összes nevét mindenki másnál jobban, aki talán el tudja sorolni őket. Te magadhoz ölelsz min­den áldozatot! Húsvéti áldozat! Megfeszített Bárány! Megváltónk!

Még ha az ember, az egyének, családok, a társadalom, s végső soron az emberiség egészének történetében a gonosz mértéktelenül ki is terjeszthette uralmát, s a jó körvonalai elhomályosultak, a gonosz nem tudott le­győzni Téged!

A feltámadt Krisztus többé nem hal meg! Még ha a gonosz hatalomra tett is szert az emberi történelemben és saját korunkban, még ha nem is láthatjuk meg a visszatértedet e világba, egy olyan világba, ahol az em­ber békében és igazságban élhetne, a társadalmi szere­tet világában, még ha emberi szemmel a változás nem is érzékelhető, még ha a sötétség hatalmai és a gonosz erői tovább dühöngnek is, Te, Húsvéti Áldozat, maku­látlan Bárány, Megváltónk, már győzelmet arattál. És a mi győzelmünkké is tetted! Ez néped életének húsvéti üzenete.

Krisztus, az élő Isten Fia!

Itt vagyunk mi, a te Egyházad: test a testedből, vér a véredből. Itt vagyunk, és őrködünk.

Itt vagyunk sírod mellett. Őrködünk. Virrasztunk, hogy megelőzzük az asszonyokat, akik „kora hajnalban kimennek a sírhoz, s magukkal viszik az előkészített il­latszereket" (vö. Lk. 24:1), hogy megkenjék testedet, mely már az előző nap estéjétől fogva a sírboltban pi­hent.

Őrködünk, hogy sírod közelében lehessünk, mielőtt Péter is megjönne, akit a három asszony szavai szólíta­nak ide; mielőtt megjönne Péter, aki le fog hajolni, de csak a lepleket látja majd (Lk. 24:12). Vissza fog menni az apostolokhoz, „igenis elámulva a történteken". Eb­ben a pillanatban, abban az üres sírboltban, ahol teste­det előző nap felravatalozták, először visszhangoztak a szavak: „Feltámadott!" {Lk. 24:6).

„Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának—mond­ta—a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad." (Lk. 24:5—7)...

Ezért virrasztunk. Szeretnénk ott lenni az asszonyok és az apostolok előtt... Szeretnénk veled lenni, mi, a te Egyházad, test a testedből, s vér a kereszten kiontott véredből.

Mi vagyunk a tested, mi vagyunk a néped. Sokan va­gyunk. A világ minden tájáról gyűltünk össze... Sokan vagyunk, s egyesít minket a hit, mely a Te Húsvétod­ból született, abból, hogy a halálból új életbe költöztél át. Egyesít a feltámadásodba vetett hitünk.

Három nagy és szent nap idézi fel Krisztus szenve­dését, halálát és feltámadását. A szavak, melyeket az Úr használ, hogy bejelentse saját közelgő végét, ezért a dicsőségre utalnak. „Elérkezett az óra, amikor megdi­csőül az Emberfia... Megrendült a lelkem. Mit is mond­jak: Atyám szabadíts meg ettől az órától?" (Jn. 12:23, 27). Azután ejti ki azokat a szavakat, melyek oly mé­lyen kinyilvánítják a megváltó halál misztériumát: „íté­let van most a világon... Én meg, ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok" (Jn. 12:31— 32). Krisztus földről való felemeltetése megelőzi dicső­ségben való felemelkedését. Ez a keresztfán való fel­emeltetés, a vértanúság felemeltetése, erkölcsi felemel­kedés.

Jézus e titokzatos szavakkal is megjósolja halálát: „Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha el­hal, sok termést hoz" (Jn. 12:24). Halála az élet ígérete; az élet forrása mindannyiunk számára. Az Örök Atya előre elrendelte ezt a halált a kegyelem és megváltás érdekében, miként a búzaszem halála a föld alatt is a természet rendje szerint való, hogy a mag kicsírázzék és a szár sok kalászt hozzon. Ebből lesz midennapi ke­nyerünk, az ember tápláléka.

A Krisztus halálával végrehajtott áldozat is lelkünk tápláléka lett a kenyér színe alatt.

„Aki küldött, velem van, nem hagyott magamra, mert mindig azt teszem, ami tetszésére van" (Jn. 8:29).

Ezekben a szavakban megnyilvánul előttünk az a ha­tártalan magány, melyet Krisztusnak tapasztalnia kel­lett „felemeltetésekor". Ez a magányosság a Getszemáni kertben elmondott imádsággal kezdődött. Ez minden bizonnyal lelki kínszenvedés volt, mely a keresztre fe­szítéssel tetőződött be. Ekkor kiáltott fel Krisztus: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?" (Mt. 27:46).

De korábban, mintha megérezte volna előre a retten­tő magány ezen óráit, Krisztus azt mondja: „Aki kül­dött... nem hagyott magamra..." Mintha azt mondaná, mindenekelőtt, még végső elhagyottságában is: nem le­szek egyedül! Akkor is azt fogom tenni, „ami tetszésére van", ami az Atya akarata! És nem leszek egyedül!

S mi több, Atyám nem fog a halál markában hagyni, mert a kereszt a feltámadás kezdete. Pontosan ezen ok­ból a „keresztrefeszítés" lesz a „felemeltetés" maga. „Akkor meg fogjátok tudni, ki vagyok". Akkor azt is tudni fogjátok, hogy „csak azt mondom a világnak, amit tőle hallottam."

A keresztrefeszítés valóban Krisztus felemelkedése lesz. A keresztben ott van a feltámadás kezdete. Ezért a kereszt válik minden dolog meghatározó mértékévé, azon dolgoké, melyek Isten és ember között állnak. Krisztus pontosan ezzel a mértékkel méri őket...

Bizonyos értelemben a világ dimenziója vetül rá Is­ten dimenziójára. Pilátussal folytatott beszélgetésében Krisztus azt mondotta: „Az én királyságom nem e vi­lágról való" (Jn. 18:36).

A világ dimenziója Isten dimenziójával pontosan a Keresztben találkozik — és a feltámadásban.

Ez az Isten igéje! Istennek legyen hála.

Ezt az üdvözlést ismétli nap nap után a nagyböjti li­turgia. Megelőzi az evangélium felolvasását és most ar­ról tanúskodik, hogy a Nagyböjt olyan időszak az Egy­ház életében, amikor különösen Isten szavára összpon­tosít. Ez az összpontosítás—főként az első századok­ban—azzal párosult, hogy keresztelőre készülődtek a Húsvét előtti éjszakán. A katekumenek fokozott erővel készültek erre az eseményre.

De nemcsak a keresztség és a katekumanátus szem­pontjából kell a böjti időszakban Isten igéjére összpon­tosítanunk figyelmünket. Ez az igény magából a liturgi­kus időszak természetéből származik, vagyis, a Titok mélységéből, melyet az Egyház kinyilvánít Nagyböjt kezdetén. Isten titka eléri a szíveket és a lelkeket, min­denekelőtt Isten igéje révén. Voltaképpen a Húsvét  előtti „bevezető időben" vagyunk, Húsvét pedig nem­csak Krisztus legfontosabb misztériuma, hanem mind­azok hitének és életének titka is, akik Őt vallják és kö­vetik.

Ez az Isten igéje! Ez az ige a Nagyböjt utolsó előtti hetében különösen felerősödik, mondhatnám, különö­sen drámaivá válik. Szent János evangéliumának szö­vegéből mindez világosan kiderül.

Amikor a farizeusokkal beszélj Krisztus minden ed­diginél nyíltabban elmondja, ki Ó és ki küldte, és sza­vai nem aratnak tetszést.

Ki vagy te? „Amikor majd fölemelik az Emberfiát, megtudjátok..." (Ján. 8:28): meg fogjátok tudni, választ kaptok majd arra a kérdésre, melyet most feltettetek, anélkül, hogy most bíznátok szavamban.

A „felemelés" a kereszt által bizonyos értelemben kulcsot jelent a teljes igazság megismerésére, melyet Krisztus hirdetett.