65089 ima található a honlapon, összesen 151995 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!
Szent II. János Pált (Karol Józef Wojtylát - 1920-2005), az első lengyel származású pápát, nem véletlenül nevezték a "remény pápájának". Azok is tisztelték, s azokhoz is szólt, akik nem voltak a katolikus egyház tagjai. Karizmatikus egyéniségéből sugárzott a béke, a szeretet, az egyszerűség és a bölcsesség. Az év 365 napjára és az ünnepekre kínál mindennapi imádságot, olvasmányt, elmélkedést.
Maga a szentatya szólt hozzánk mindenről, ami fontos lehet az emberek válságoktól, háborúktól, viszályoktól gyötört életében. Ezzel a naponta két-három percet igénylő olvasmánnyal, mely útravalót, szellemi töltést és távlatot ad a köznapokhoz és az ünnepekhez, lélekemelő élményként olyan szívből jövő, egyszerű szavakkal szólt hozzánk, mint Jézus. A Mester nem tanítani akart, hanem segíteni. Ez a "pápai kalendárium" naponta néhány perc szellemi együttlétet jelent II. János Pál pápával, Krisztus földi helytartójával, esztendőről esztendőre útitársunk marad.
Ma ezen az ünnepen... kinyilvánítjuk különös tiszteletünket az Oltáriszentség, Krisztus legszentebb teste iránt. S miközben így teszünk, gondolataink hozzá szállnak, akitől Isten, az Isten Fia testét nyerte. A Szűzhöz fordulunk, akinek neve Mária.
Különösen fontos, hogy hozzá forduljunk... amint összegyűlünk, hogy elénekeljük az angeluszt... az imádságot, mely naponta háromszor emlékeztet bennünket a megtestesülés misztériumára: „Az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék."
Üdvözöljük ezért hát tisztelettel és szeretettel az Örök Ige testét és őt, aki anyaként megtestesítette az Örök Igét.
Ez a test az ember megváltásának és igéjének szentsége: „Ő valóban szenvedett és feláldoztatott a Kereszten az emberiségért."
Ez a test, mely haláláig szenvedett a kereszten, együtt a vérrel, melyet kiontottak az új és örök Szövetség jelképeként, lett az Egyház legnagyobb szentsége, mely felé ma különös hódolattal fordulunk és megmutatjuk különleges szeretetünket és hálánkat. Valóban, ez a test valóban étek, amint ez a vér is valóban ital: lelkünk érdekében, kenyér és bor színe alatt. Megújítja az ember belső erejét és felkészíti az örökkévalóság felé vezető útra. Képessé tesz bennünket már itt a földön, hogy előre megízleljük az Istennel való egyesülés örömét igazságban és szeretetben, melyre az Atya szólít minket Fia, Krisztus által. Ezért fohászkodunk legvégül: „Hadd ízleljünk téged a halál órájában".
Bár mindegyikünk magához vehetne téged, Isten teste, földi életünk utolsó óráján, mielőtt megjelenünk Isten színe előtt!
Szent Pál, a pogányok apostola
Boldog vagy, Simon
Vigyük ki a világba a legszentebb Oltáriszentséget
Miközben elgondolkodunk a misztériumon, megérthetjük azt a féltékeny szeretetet, mellyel az Egyház őrzi e felbecsülhetetlen értékű kincset! És milyen logikusnak és természetesnek tetszik, hogy történetük során a keresztények mindig szükségét érezték annak, hogy a külső világban is kifejezést adjanak e nagy ajándék feletti örömüknek és hálájuknak. Tudatára ébredtek annak, hogy ezt az isteni misztériumot nem szabad a templom falai között tartani, bármilyen nagy és ékes templom legyen is az, hanem ki kell vinni a világ útjaira, mert Ő, akit a törékeny ostya rejt, valóban azért jött a földre, hogy „a világ élete” legyen (Jn. 6:51).
Így jött létre az úrnapi körmenet szokása. Az Egyház már sok évszázada ünnepli meg Krisztus testének ünnepét (Corpus Christi) különös örömmel és méltósággal. Mi magunk is hamarosan körmenetben fogunk vonulni városunk utcáin. Énekelve és imádkozva fogunk haladni, magunkkal hordozva az Úr testének és vérének szentségét. Házak, iskolák, gyárak, irodák és üzletek között fogunk menni. Ott fogunk járni, ahol az emberiség élete zajlik, ahol fortyognak szenvedélyei, kirobbannak konfliktusai, ahol szenvedésük napjait morzsolják és reménységük kivirágzik. Elmegyünk, hogy alázatos örömmel tanúsítsuk, abban a kicsiny, fehér Ostyában rejlik a válasz a legnyomasztóbb kérdésre, vigasz a legnagyobb fájdalom és szomorúság ellen, annak jelképeként, hogy kielégíthető az az égető szomjúság, mely mindenkiben ott van a boldogság és szeretet iránt, a szív legmélyén.
Menjünk tehát végig a városon, találkozzunk fivéreinkkel és nővéreinkkel, hogy megmutassuk mindenkinek Krisztus jelenlétének szentségét.
A legszentebb Oltáriszentség átadása
„Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek” (1 Kor. 11:23). Pál örökhagyása, mint az imént hallhattuk, a többi apostol öröksége is: továbbadták, amit kaptak. És hozzájuk hasonlóan utódaik is híven átadták, amit rájuk ruháztak. Péter utódja, aki most hozzátok szól, ezt az örökséget visszhangozza: „Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek.”
És amit az apostolok átadtak nekünk, az maga Krisztus és parancsai, hogy elismételjük és átadjuk őket minden népnek, amit Ő, az Isteni Mester mondott és tett az Utolsó Vacsorán: „Ez az én testem, amelyet értetek adok” (1 Kor. 11:24).
Ez a hagyomány már csaknem kétezer éves. És mi is, ma, amikor csatlakozunk e hagyományhoz, megismételjük a „kenyértörés” szertartását. Megismételjük annak a leheletszegő pillanatnak az évfordulóján, amikor Isten oly nagyon közel került az emberhez, és önmaga teljes átadásával tanúságot tett a végtelen szeretet „hihetetlen” dimenziójáról.
„Ez az én testem, amelyet értetek adok.” Lehetetlen nem éreznünk a lélek rezdülését, amikor kiejtjük ezt az „értetek” szót. Krisztus mindannyiunkra akart ezzel utalni, és halálra szánta magát valamennyiünkért. S nehéz megindulás nélkül arra gondolni, hogy „saját testének feláldozásával” érettünk nem valami távoli, régi cselekedetet hajtott végre, mely megjelenik a történelmi krónikák hűvös lapjain, hanem egy ma is élő történést indított el — de vérontás nélkül — a test és vér Szentségével, mely az oltárnak nevezett asztalon van jelen. A halál nélküli élet magvát vetette el gyarló emberi testünkben.
A legszentebb Oltáriszentség,
az emberiség áldozata
Amikor az Oltáriszentség áldozata a megváltás művét kiterjeszti az emberiségre, az Egyház építéséhez is hozzájárul. A Kálvárián Krisztus nemcsak az egyes ember számára érdemelte ki az üdvösséget, hanem az egész közösség számára is. Áldozata megszerezte az emberiség újraegyesítésének kegyelmét az Egyház testében. Az Eucharisztia konkrét módon úgy akarja ezt a célt megvalósítani, hogy minden nap felépíti az egyházi közösséget. Az oltáron bemutatott áldozat hatása az, hogy megerősíti az Egyház szentségét és segíti terjeszkedését a világon. Azt is mondhatjuk, hogy ily értelemben az eucharisztikus ünnep mindig misszionárius munka is. Láthatatlanul is nagyobb lehetőséget teremt az Egyház számára, hogy áthasson minden emberi környezetet.
Az egyházépítés ezenkívül azt is jelenti, hogy egyre jobban megszilárdítjuk az egységet. Nem volt véletlen, hogy az Utolsó Vacsorán Jézus azért imádkozott, hogy tanítványai egyezségben maradhassanak. így megérthetjük, hogy minden eucharisztikus ünnepen az Egyház a Mester példáját követi, amikor azért imádkozik, hogy ez az egység egyre valóságosabb és egyre tökéletesebb legyen.
Ilyen módon az Oltáriszentség ökumenikus közeledést tesz lehetővé minden keresztény között, hogy előrelépjen ezen az úton és a Katolikus Egyházon belül megerősíti a hívek közötti kötelékeket a közöttük fennálló törvényes ellentéteken túl. Ha felelős módon együttműködünk ebben a dinamikus egyezségben, a keresztények megmutathatják a világnak, hogy az ő Mesterük nem hiába szenvedett az emberiség egységéért.
A legszentebb Oltáriszentség, az Egyház áldozata
Igaz, hogy a Kálvária áldozata elég volt ahhoz, hogy a megváltás összes kegyelmét megszerezze az emberiség számára: az eucharisztikus áldozat csak a gyümölcseit gyűjti össze. De Krisztus azt akarta, hogy felajánlása folyton jelen legyen, így összekötve a keresztény közösséget. Az Oltáriszentség egyszerre Krisztus áldozata és az Egyház áldozata, mert benne Krisztus egyesíti az Egyházat megváltó munkájával és megengedi, hogy az Egyház részesüljön az áldozatból.
Milyen fontos hát a hívek számára, hogy amikor részesülnek az Oltáriszentségből, maguk is személyesen részt vegyenek az áldozatban! Nem elegendő, ha csak meghallgatják Isten igéjét, sem az, ha közösen imádkoznak. Krisztus áldozatát a sajátjuknak kell érezniük, fel kell ajánlaniuk saját fájdalmaikat, nehézségeiket, megpróbáltatásaikat, s mi több, önmagukat, Vele és Benne, hogy ajándékuk az Atyáig is feljusson, azzal az ajándékkal együtt, melyet Krisztus önmagából oszt meg velük-velünk.
Akik résztvesznek a Megváltó szentségi felajánlásában, részesei is lesznek az általa aratott győzelemnek a világ gonoszsága felett. Amikor megráz bennünket annak látványa, hogy a gonosz tért nyer a világban, mindazzal a pusztítással együtt, melyet létrehoz, nem szabad felednünk, hogy a bűn erőinek garázdálkodását megfékezte Krisztus megváltó ereje. Amikor a megszentelés igéi elhangzanak a misén és Krisztus teste és vére megjelenik az áldozati aktusban, akkor a szeretet diadala a gyűlölség felett, a szentség győzelme a bűn felett is jelen van. Minden eucharisztikus ünnep erősebb, mint minden gonosz a világegyetemben; a Megváltás valódi, konkrét beteljesítését jelenti, s a bűnös ember egyre mélyebb megbékélését Istennel, egy jobb világ reményében.
Keresztelő Szent János születése
„Téged pedig, fiú, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni.” E szavak mai szentünkről szólnak. A pap, Zakariás ezekkel a szavakkal üdvözölte saját fiát, miután visszanyerte beszélőképességét. E szavakkal üdvözölte a fiút, akinek saját akaratából és az egész család meglepetésére a János nevet adta. Ma az Egyház felidézi számunkra ezeket az eseményeket azzal, hogy megemlékezik Keresztelő Szent János születésének ünnepéről.
János meghívása napjának is lehetne nevezni, Jánosénak, Zakariás és az Ain-Karim-beli Erzsébet fiának, hogy az Ószövetség utolsó prófétája legyen, s a Messiás, Jézus Krisztus hírnöke és közvetlen előfutára. Mert ő, aki ilyen szokatlan körülmények között jött a világra, magában hordozta az isteni szólítást. Ez a meghívás magából az isteni tervből eredt, megváltó szeretetéből, és az emberiség történetébe vésődött fogantatásának első pillanatától kezdve anyja méhében. Fogantatásának összes körülménye, s magának Jánosnak a születése Ain-Karimban jelzi a szokatlan felszólítást: „Egyengessétek az Úr útját, tegyétek járhatóvá ösvényeit!”
Tudjuk, hogy Keresztelő Szent János teljes életével válaszolt erre a meghívásra. Tudjuk, hogy utolsó leheletéig hűséges maradt hozzá. És ezt a leheletet börtönben adta ki, Heródes parancsára, Salome kérésének engedve, aki bosszúvágyó anyja, Heródiás unszolására cselekedett. De a liturgia most mindezt nem említi, mert más napra tartogatja. Ma a liturgia azt mondja nekünk, hogy örvendezzünk az Úr hírnökének születése felett. Azt mondja nekünk, hogy köszönjük meg Istennek, hogy meghívást adott Keresztelő Szent Jánosnak.
A legszentebb Oltáriszentség,
Krisztus megváltó áldozata
Fisher Szent János és Morus Szent Tamás vértanúk
Szeretném felhívni a figyelmet a keresztség olyan jellegzetességére, mely talán a legáltalánosabban ismert. A keresztségben nevet adnak nekünk: ezt keresztnévnek hívjuk. Az Egyház hagyományai szerint ez egy szent neve, valamelyik hős neve Krisztus követői közül, egy apostolé, egy mártíré, vagy egy szerzetesi előljáróé mint amilyen Szent Benedek, akinek szerzetesei a Westminster apátságot alapították... ha ilyen neveket említünk, ez újra emlékeztet bennünket arra, hogy a szentek egyezségének tagjai vonnak minket közösségükbe, s ugyanakkor a keresztény élet nagy példaképei vetülnek elénk. London különösen büszke lehet két kiváló szentjére, világi mértékkel mérten is két nagy emberére, az angol nemzeti hagyomány két nagy alakjára, John Fisherre és Thomas More-ra.
Az Oltáriszentségből született
Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."