23710 ima található a honlapon, összesen 31795 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva

    Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva
    Hetente frissül

    A  bő két évtizednyi rádiós nép- és  több mint 25 évnyi egyházszolgálatom ezért erősítette meg bennem az elhatározást, hogy kiálljak korunk írott és virtuális "areopagusaira", mint templomon kívüli fórumokra, és hirdessem az igét „akár alkalmas akár alkalmatlan”. Ez kényszerű kötelességem és meseszép feladatom egyszerre, melyet minden porcikámmal mégis szívesen vállalok. Pennámmal és hangommal, értelmemmel és egész szívemmel Isten szolgálatában akarok állni. Ez vezérel akkor is, amikor gondolataimat papírra vetem.
    Az írás számomra most már létszükséglet. Állandó, nyugtalanító késztetés, hogy gondolataimat, meggyőződésemet, értékrendemet, életbeli alapállásomat másokkal is közöljem, örömhírként megosszam.

    Kedves olvasó testvérem, ha ide bukkannál, világhálós szörfözgetés közben, erre a szép, és félelemmentes, gyönyörű kalandra hívlak Téged is.

    Ne tétovázz, olvasd az Örömhírt. Lelked szomját oltsd az örök élet vizével.

    Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva Az Úr szava: magtól a termésigÉvközi 15. vasárnap

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    12

    1. Éppúgy lesz szavaimmal is…(Iz 55,10–11)

    Izajás próféta mély értelmű szimbóluma mindenki számára érthető és kézzel fogható. Isten „beszédes” gondviselése a természet törvényein keresztül is működik. Az eső is megöntözi a földet, hogy a növényzet, a gyökerek, a magok életnedvet kapjanak és termést hozzanak. Az isteni szó ugyanúgy átjárja az ember lelkét, ott termést hoz. A hit hallásból ered. Meg kell hallanunk Isten hangját az ima csendjében, a külvilág eseményein keresztül, lelkiismeretünk finom sugallataiban, de embertársaink, szeretteink, a lelkipásztor szavában is.

     

    2. Ennek az életnek szenvedései… nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez…(Róm 8,18–23)

    Szent Pál apostol is felismerte, hogy az egész emberiség részesült a megváltásban. A teremtett világ is vajúdik, velünk együtt, hogy újra paradicsomkert legyen belőle. Ezért nagy a hívő ember felelőssége környezetéért, amelyet a gőg, a kapzsiság látható módon pusztulásra ítélt.

     

    3. Kiment a magvető…(Mt 13,1–23)

    A magvetőről szóló példabeszéd hátterébe a palesztinai földművelést kell odaképzelnünk. Először vetettek, utána beleszántották, és menet közben derült ki, hol sziklás a talaj, hol vannak a tövisek. A kitaposott mezei út pedig eleve lehetetlenné tette, hogy az elvetett mag kikeljen. Évtizedekkel ezelőtt nagyszüleink idejében még ismerős volt ez a fajta földművelés, tájainkon. Jézus egyik legvilágosabb és legközérthetőbb példabeszédében Isten országáról tanít. A magvető és mag nem kérdéses, az adott. Isten szól az emberhez. Igéje Krisztusban látható, hallható lett.

    A példabeszéd gerince a talaj minősége. A négyféle talaj négyféle ember. Vagy napjában többször változva mi magunk vagyunk mind a négy? Milyen talajba hull a mag? Mert ettől függ a termés minősége, gazdagsága. Négyféle magatartás lehetséges Isten igéjével szemben:

    – hallgatni, de nem követni,

    – hallgatni, követni, de nem teljes odaadással,

    – a kísértés idején elesni és feladni…

    – hallgatni, követni, kitartani benne, és életté váltani.

    Néha falrahányt borsó, bármit mond az Úr. Máskor hamar belevágunk, aztán elkeseredünk, lázadunk. Ma lelkesedünk, holnap belefáradunk. A nem várt nehézségek, az akaratgyengeség, az önfejűség, szenvedélyek és szórakozottság… Sokan jól indulnak, aztán valamiért kisiklanak. De mindig vannak, akik sokszoros termést hoznak. Ennek is vannak biztos jelei: erkölcs, jellem, hűség, lelki gazdagság. Végtére is az aratás Ura állapítja ezt meg…

    Isten maga garantálja, hogy igéjének vetése mindenképpen termést hoz. Az eső nem fordul vissza eredmény nélkül, ahogyan visszhangzik a próféta szava. Az időjárási károkért maga a magvető vállalja a kezességet. De a példázat igazából rólunk szól: én hogyan fogadom be életembe Isten szavát? Nagyra nő-e, termést hoz-e bennem? Mert a termés nagysága, a magvetés termékenysége nagyban függ az én hozzáállásomtól. Az élet gondjai, a keserű tapasztalatok, a bűnök könnyen fásulttá teszik az embert, és a szívünkbe hullott mag képtelen lesz kicsirázni. Isten országában nem lehet türelmetlennek lenni, de kétségbeesni sem szabad. A magvető azzal, hogy kockázatot vállalt, számolt a veszteségekkel is.
    A harminc-, hatvan- vagy százszoros termés azonban messze kárpótolja a tövisek, a sziklás talaj vagy az útszélen eltaposott magok miatti „terméskiesést”. A mai magvetőnek – szülőnek, tanárnak, lelkipásztornak – elsősorban az a dolga, hogy hintse a magot, és örüljön Isten áldásának, mert az előbb-utóbb megnyilvánul.

    Jézus példázatában nincs helye a csüggedésnek. Ha nem is vagyunk magvetők, akkor is lehetőségünk van arra, hogy jó talajjá váljunk Isten igéje számára. Nyilván ügyelve arra is, hogy elkerüljük azokat a buktatókat, amelyek az elvetett mag kibontakozását hátráltatják vagy lehetetlenné teszik. Ez érvényes mind az egyénre, mind a közösségre. Azon kellene fáradoznunk, hogy minduntalan szétosszuk magunkat. A fogyasztói világ vallási, szabadpiaci versenyében is mutassuk meg az isteni ige erejét. A felhígult beszéd fojtó tövisei közé, a megkeményedett szívek rögös földjébe, a közömbösség és ellenségesség sziklás repedéseibe is van értelme magot szórni, tékozlóan vetni. A mag csendben „pusztul” el, hogy új életként szökkenjen szárba, minden látványosság és sietség nélkül. Fejlődését befolyásolják az időjárási tényezők és a talaj állapota, de az új élet úgyis utat tör magának. Jézus példabeszédében a magvető nem szakszerűtlen, hanem hívő. Nem azért szórja a vetőmagot, mert megéri, mert érdemes és nagy haszonnal kecsegtet, hanem mert hiszi, hogy ha jól vet, jól is arat. Jézus mindig realista: nem ábrándozni kell, hanem vetni. Méghozzá jó magot.

    A nagy dolgok apróságokkal kezdődnek, és meg kell szenvedni az aprólékos és hosszadalmas növekedés minden szakaszát. Isten szemében nincs selejt. Amibe a jó Isten belekezd, abból valami nagyszerű lesz. Még belőlünk is… Szent Pál apostol szerint „a Lélek csíráit magunkban hordozzuk”. A szeretet esztelenségének alaptörvénye ez: adni, bőségesen ajándékozni, hiszen Isten majd gondoskodik arról, hogy igéje ne térjen vissza hozzá dolga végezetlenül.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva Messiás szamárhátonÉvközi 14. vasárnap

    Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    05

    1. Ujjongj Sion leánya… nézd, közeleg királyod. (Zak 9,9–10)

    A Másod-Zakariásnak is nevezett bibliai könyvet közvetlenül Makedón Nagy Sándor megszállása után (Kr. e. 332) írták, és benne már összefonódnak a Messiás-várás különféle irányzatai. Zakariás próféta is a szelíd Messiás-királyról jövendöl, aki nem karddal, lovon ülve vonul be felségterületére, hanem szamárháton, a békességteremtés szándékával. A palesztinai ember számára a szamár elsősorban a béke és szerénység jelképe, ellentétben a lóval, amely kimondottan harci állat volt. Ennél beszédesebb „programnyilatkozata” nem is lehet az eljövendőnek, hiszen nem a paripák harci fölényére, hanem Isten hatalmára támaszkodik. Napjainkban egyesek pénzzel, szavakkal, politikai kardcsörtetéssel vívják a globális küzdelmet, hogy hatalmukba kerítsék az embert. De sokkal hatékonyabb Jézus szeretetének csendes, a lelkek mélyén győzedelmeskedő hatalma, hiszen ő a „megroppant nádszálat nem töri el.”

     

    2. De ti nem a test, hanem a Lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. (Róm 8,9.11–13)

    Hogyan lehet nem test szerint élni, ha testben élünk? – kérdezhetnénk. Hiszen emberségünk minden vetületének testi vonatkozása is van. Nem bújhatunk ki a bőrünkből… Szent Pál kijózanítja a rómaiakat, és minket is: az ember több, mint test, anyag. Szellemi-lelki valóság is. Ha csak test szerint, pusztán a testi vágyakat, ösztönöket, ingereket, késztetéseket szolgálnánk ki, szánalmasabbak lennénk az állatoknál, mert nekik csak testi-ösztönös életük van. Nekünk azonban halhatatlan lelkünk, öntudatunk, személyiségünk: értelmünk és szabad akaratunk van. Mérhetetlenül többek vagyunk, mint az állatok. Sőt, testünk a Szentlélek temploma. Ebben nemesített meg minket a krisztusi megváltás. Szabadságunkban áll nemet mondani bűnös vágyainknak, és a kegyelemtől megtisztított értelmünkkel beláthatjuk tetteink következményeit, válaszolhatunk az isteni hívásra. Ez az ember megtisztelő hivatása és küldetése is egyben.

    3. Dicsőítelek, Atyám, ég és föld ura, hogy az okosak és bölcsek elől elrejtetted ezeket… (Mt 11,25–30)

    Evangéliumi szakaszunk közvetlen előzményeként jó figyelni arra, hogy Jézus korholja a galileai városokat hitetlenségük miatt. Mintha fájdalmasan, már-már beletörődve venné tudomásul, hogy örömhí­rét akkor sem, ott sem hallgatta mindenki szívesen, s főleg nem fogadta elsöprő lelkesedés. Jézus most az Atyával beszél. Hangosan imádkozik, mintegy hálát adva, hogy akiknek az Atya megnyitotta a szívét, azok befogadták az evangéliumot.

    A bölcsek és okosak épp tudásuk és magabiztos, megrögzött „előképzettségük” miatt néha képtelenek meglátni és elfogadni Isten titkait. A történelem folyamán sokszor voltunk tanúi az „írástudók”, az értelmiség árulásának. Az értelem gőgje inkább eltávolít Istentől, mintsem közelebb vinne hozzá. Amióta az ember evett a tudás fájának gyümölcséből, tudását a saját kárára is gyarapíthatja… Emberi tudásunk csak a Szentlélek segítségével „állhat össze” bölcsességgé. Az igazi nagy tudósok is életük vége felé tapasztalták meg a „tudós tudatlanságot”, és hajoltak meg alázattal Isten titkai előtt. Ahogyan Albert Einstein fogalmazott: „A tudomány első kortya az ateizmus, de a pohár alján ott az Isten”. Jézus tanítását ma is az egyszerű emberek értik meg és váltják valóra. Velük vannak tele a templomok, a kegyhelyek, ők a napi áldozók, a rendszeres egyházfenntartók, a legjobb szülők és legbecsületesebb munkások a közélet bármely területén. A sok információ és tudás, a számtalan egyetemi diploma és jól értesültség, a gyanakvó, néha túlzottan kritikai gondolkodás, valamint a magas szintű, alaptalan elváráskényszer nem biztos, hogy jót tesz Isten ingyenes kegyelme befogadásának. Bármennyire szükséges a tudás – még a teológiai is –, nem képes hívő bölcsességgé válni, ha nincs meg bennünk az alázatos, Istenre odahajló akarat.

    A „kicsinyek” lelki intelligenciája sokkal hatékonyabb, mint a mindent megkérdőjelező nagyokosok üres fontoskodása. Jézus tanítása nem elvont vagy pusztán bibliai ismeretekre épülő tudáshalmaz, hanem a csendes egyéni-közösségi imában, istenélményben szerzett újabb és újabb magtapasztalás, amelyben a Szentlélek járja át lelkünket és tesz fogékonnyá Isten jelenlétének befogadására. A valódi ismeret több, mint tudás: személyes kapcsolat. Isten olyan bensőséges ismerettel rendelkezik rólunk, mint amilyet mi sosem leszünk képesek szerezni egymásról. Sem szerelmesek, sem családtagok. Minden ember titok. Ennek a titoknak a kulcsa Istennél van. És ő megosztja velünk, ha akarunk, merünk „kicsik” lenni. Gyermekként, aki odasimul anyja ölébe. Mint ahogyan a művészt átjárja az ihlet, forrong benne, nyugtalansággal tölti el, míg meg nem érik, míg világra nem jön a műalkotás: megszületik a csoda. Így teljesedik ki a keresztényben is az új teremtmény élete, amelyben már nem esik nehezére „Isten igájában” élni. Mert az ő igája édes, és az ő terhe könnyű.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva Jézus követéseÉvközi 13. vasárnap

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    27

    1. Elizeus egy nap elindult és átment Sunembe. Ott lakott egy előkelő asszony, aki meghívta asztalához. (2Kir 4,8–11.14–16a)

    Elizeusnak, Illés próféta tanítványának és méltó utódjának legendás története igen hasonlít az Assisi Szent Ferencről szóló színes beszámolók gyűjteményéhez, a Fiorettihez. Egyházunk az évközi idő első nyári vasárnapján a vendégszeretet kedves példájaként említi. Elsősorban az evangéliumi szakaszban is fellelhető jézusi párhuzam miatt: aki a prófétát befogadja, az a próféta jutalmát kapja. Ma úgy mondanánk, hogy a vendégszeretet keresztény erény. Ha az apostolt vagy a prófétát, a lelki embereket segítjük, egyházunkat, benne Krisztust segítjük. Minden ellenszolgáltatás, előjog, egyházi lobbi „kiérdemlése” nélkül. A kapzsiság a hívek között is gyakran felüti a fejét, még a spirituális látszat mögött is. Erre figyelmeztet Elizeus szolgájának, Geházinak (vagy Gechaszinak) intő példája.

     

    2. Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. (Róm 6,3–4.8–11)

    Szent Pál a rómaiaknak a keresztség bűnt eltörlő, megigazulást adó, új, misztikus életet felkínáló szerepét világítja meg. A keresztény a keresztségben már „tiszta lappal” indul, de a tudatos bűn elleni küzdelem az érett felnőttkor jellemzője. A szentségekben, főleg a bűnbocsánatban nem elég megtisztulni, belemerítkezni Krisztus halálába és feltámadásába, hanem azok felvétele után is mindenképp kerülni kell a bűnt. Már nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk. Isten kegyelmi élete képtelen átalakítani minket, ha a bűnben megmaradunk.

     

    3. Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. (Mt 10,37–42)

    Manapság sokat beszélnek az ún. prioritásokról. Hogy minek tulajdonítunk elsőbbséget életünkben: karrier, család, munka, élvezetek, hobbi… Rangsorolnunk kell azokat az értékeket, amelyeknek szolgálatában állunk, amelyeket fontosnak tartunk. Sajnos sokszor hallgatunk ösztönösen a vér szavára, kényelmünkre, más egyebet meg idő és pénz függvényében döntünk el. A bölcs emberek évszázadok óta hangsúlyozzák a fontossági sorrendet: első a kötelesség, a szükséges, utána majd a hasznos és a kellemes. Már a sztoikus filozófus, Epiktetosz is azt hirdette, hogy „a jót többre kell tartanunk minden családi köteléknél”.

    Jézus azonban nem pusztán az erkölcsi jóról mint kötelességről beszél, hanem saját magáról. A keresztségben a vérségi mellé egy másik, még magasabb szintű kötelékbe kerültünk. Istenből és Istenben születtünk újjá. Ezért Isten akarata, Krisztus követése felülírhatja a családi kötelékeket. Sőt az örök üdvösség távlatában inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek. Ez ugyan nem teszi fölöslegessé a szülők tiszteletét és szeretetét, hiszen arra Isten a 4. parancsban külön kötelez. Nem pusztán arról van szó, hogy szüleink, gyermekeink kedvéért sem tehetünk olyat, ami ellenkezik az erkölcsi törvényekkel. Inkább arról, hogy Krisztusban egy újfajta családhoz tartozunk. A Krisztusban való újjászületés megköveteli a hívőtől, hogy mindenekelőtt és mindenek fölött Krisztust szeresse, mert ő adta belénk az örök, romolhatatlan élet csíráját. A fiataloknak is el kell szakadniuk szüleiktől, amikor új családot alapítanak. Másrészt a kegyelmi élet állandó együtt járás Krisztussal. Felvenni a saját keresztünket, és követni őt.

    A keresztutat senki nem spórolhatja ki életéből. A szeretet útja az önfeláldozás, az önmagunk legyőzésének, önmagunk felülmúlásának útja mindannyiszor keresztútnak bizonyul. Egy házasság, egy barátság vagy a teljesen Istennek szentelt élet egyaránt akkor hiteles Krisztus-követés, ha szeretetből szenvedni is képesek vagyunk a másikért. „Akkor derül ki, hogy ezekért a kései léptekért tanultunk meg járni” – mondja Pilinszky János. Mi irtózunk az élet elvesztésétől, az elköteleződéstől. Félünk, hogy ha valami mellett döntünk és kitartunk, lemaradunk valami másról. Görcsösön akarjuk a biztonságot, s nem vagyunk készek, képesek önmagunk elengedésére. Ezért van a sok depresszió és széthulló személyiség, olyan ember, aki képtelen a kezdeményezésre és a kreativitásra. Aki mindig csak kapni, fogyasztani akar. Ezzel szemben a Krisztus-követés a szerelem halálugrása. A valóban hívő ember kész odaadni, feláldozni, szétosztani életét másokért, másokban Istenért. Áldozatot hozni a másik emberért, a köz javáért, kitartani meggyőződése mellett. Áldozat nélkül nincs sem karrier, sem teljesítmény. A szeretet energiájának „elpazarlása” nélkül nincs élet, nincs lüktetés, csak feléljük elődeink tartalékait, talán a jövőnket is. Már gyermekeinket is a lemondásra, az értelmes áldozatok meghozatalára kellene nevelnünk, hogy a szeretet nevében szilárd jellemekké, az élet ütéseit álló egyéniségekké váljanak.

    A keresztény úgy „veszíti el” életét, hogy már itt megtalálja azt Krisztusban. Nem sajnálja, nem dekázva, cseppenként méricskélve elégszik meg a minimálissal, nem takaréklángon akar égni, hanem odaadja… Teljesen azonosulni akar Krisztussal, akinek útja nemcsak keresztút, hanem föltámadás és élet.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva Ajándékozó szeretetSzentháromság vasárnapja

    Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    06

    1. Mózes segítségül hívta az Úr nevét. Az Úr elvonult… Mózes sietve földig hajolt, leborult. (Kiv 34,4b–6.8–9)

    A gyarló ember és a végtelen fölségű Isten közti különbség áthidalhatatlan. Annak ellenére, hogy a Biblia többször említi, miszerint az Úr „szemtől-szemben” beszélt Mózessel, a Kivonulás könyve mégis arról tanúskodik, hogy az Úr a felhő mögé „rejtőzik”, úgy hallatja hangját Mózesnek. Istent csak az örök életben láthatjuk. A halandó ember meghalna a végtelen fenség megpillantásától. Még a szeráfok is betakarják arcukat Isten előtt. De a szövetségkötés emberszerű ábrázolása mégis sejteti, hogy Mózesnek joga volt kérdezni Istentől, valamiképpen érzékelte, szemlélte Isten dicsőségét. Maga a hegy is az Istennel való találkozás „helye” a kultúrtörténeti szimbolikában. A természet fönségében, a hegyek nyújtotta panoráma láttán is megrendül az ember, és a természet csodálatos látványának élménye mintegy istenélményként hat lelkére. A teremtés fönsége, nagyszerűsége hódolatra készteti a hívőt. Üdvösségünk időbeni „síkjait” ezért is szoktuk így megkülönböztetni: az Atya teremtette, a Fiú megváltotta, a Szentlélek megszentelte a világot. Az ószövetség még nem tud a Szentháromság titkának kinyilatkoztatásáról, de már előkészíti annak megértését.

     

    2. Testvérek örüljetek, tökéletesedjetek, buzdítsátok egymást… (2Kor 13,11–13)

    Szent Pál köszöntése az egyik első, őskeresztény Szentháromság-hitvallásról árulkodik. Jézus, a (Fiú) kegyelme, az (Atya) Isten szeretete és a Szentlélek közössége, egyesítő ereje, ugyanazon isteni lényegként lakik bennünk keresztségünk óta. Az apostol második korintusi levelét fejezi be így.

     

    3. Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. (Jn 3,16–18)

    Nikodémus a farizeusok szektájához tartozó írástudó, aki egyben a zsidó főtanács tagja is volt. Neki mondja ezeket Jézus Krisztus, megvilágítva megváltói működését. Szintén ebben az éjszakai beszédben hangzik el – János evangélista számol be róla –, hogy az Isten országába való belépés elengedhetetlen feltétele a lelki újjászületés. Ez a keresztségben kezdődik el, ahol az ember megkapja a Szentlelket. Általa ismerjük meg Jézust és az Atyát.

    Tudatosan választott textus Szentháromság vasárnapjára ez az idézet, hiszen az ember csak akkor érti meg önmagát, ha embersége titkát az Istennel való viszony felől közelíti meg. Isten pedig különbözik a világtól. Az ember nemcsak teremtény, hanem a Teremtő képmása is. Isten lényege az ajándékozás, a túlcsorduló szeretet. Ez nyilvánul meg a teremtésben, a megváltásban, az ember meghívásában. Ez utóbbi történt a kinyilatkoztatás által, amikor Isten nemcsak teremtő Atyaként, hanem megváltó Fiúként és átalakító Lélekként is megmutatkozott. Atyaként ismerjük fel őt a teremtés művében, Fiúként hallgatjuk szavát és döbbenünk meg a kereszten mutatott megváltó szeretetétől, és Lélekként jár át bennünket pünkösd óta.

    Szentháromság vasárnapján ezt az abszolút titkot ünnepeljük, térden állva és hálás örömmel, felmutatva ezzel keresztény istenképünket, identitásunk gyökerét. Amikor a háromszemélyű egy Isten bennünk lakását tudatosítjuk – a keresztvetésben, a szentségekben, a közösségi liturgia mozzanataiban –, nem annyira számokkal zsonglőrködünk, nem is a fizikai világ hasonlataiból próbálunk támpontokat keresni – víz, gőz, jég stb. –, hanem a számunkra elképzelhetetlen isteni szeretet titkát próbáljuk megragadni. Isten szeretetének misztériuma meghalad minden emberi fogalmat. De Jézus által Isten mintegy beengedett az ő belső szobájába, „lakást vehetünk benne”. Ahogy ő is bennünk. Az isteni személyek nemcsak egymásnak akarják átadni magukat, hanem a háromságos Isten nekünk is ajándékozni akarja magát. Ez az ajándékozó szeretet az élet alaptörvénye. Erre döbbentett rá Jézus Krisztus. Az Atya gyermekei, a Fiú testvérei, a Szentlélek jegyesei vagyunk.

    A földi életben már megkezdődött a mennyország. Nincs kétféle élet, kétféle öröm, kétféle szeretet. Ez az élet már az odaátinak kezdete. De már most kóstolgatnunk kell annak előízét. Örömünket lelni abban, hogy Isten annyira szeret minket, hogy Fiát adta értünk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevére megkeresztelt ember a Szentháromság pecsétjét kapja meg, hogy felnőve tanúságot tegyen erről az örömhírről. A fogadott fiúság Lelkét kapta, hogy Istent ő is Atyának szólíthassa az egyházban, amelynek alapjait maga Jézus rakta le. Szentháromság ünnepén, akárcsak egy hittanóra végén, anyaszentegyházunk mintegy összefoglalja a húsvéti ünnepkör lényegét. Mint amikor ima vagy munka előtt keresztet vetünk magunkra: célt, értelmet adunk hitünknek, cselekedeteinknek. Hálát adunk életünkért, megváltásunkért és megszentelődésünkért. Isten családjához tartozunk.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva A Lélek ugyanaz…Pünkösdvasárnap

    Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    28

    1. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni. (ApCsel 2,1–11)

    Pünkösd ünnepének görög megnevezése (Pentekosté, jelentése:50) a zsidó húsvét utáni ötvenedik napra utal. A pünkösdi csodás események leírása valószínűleg az első nyilvános beszámoló az apostoli igehirdetésről. A szétoszló lángnyelvek, a szélzúgás, valamint hogy az apostolok „lelkes” arám nyelvjárású beszédét az összesereglett zarándokok ezrei mind a maguk nyelvén értik – jelzi azt a hatalmas újdonságot, amely az egyház születésével jelent meg. A Szentlélek nem foltoz, nem lyukakat töm be, nem javítgat, nem is pusztán elegyenget régi dolgokat, hanem újat teremt. Olyan szinten mozgósította az apostolokat és az első közösséget, amely mélyebben van, nemzetiségen, valláson, kulturális meg egyéb különbségeken túl. Így lesz egyszerre az egység és a sokszínűség lelke. Az egyház alapja éppen az, hogy mindegyikünkben ugyanaz a Lélek van. A Lélek a közös alap, személyiségünk bensejében érint meg, ahol meg vagyunk keresztelve, és ahol már csírájában szétosztotta gyümölcseit. Hogy ezek mikor és hogyan érlelődnek meg, ez már az egyén fáradságos munkájától is függ. Az apostolok személyiségének pünkösdi átalakulása jelzi, hogy az ösztönvilágnál mélyebben éri el Isten Szentlelke az ember bűnös természetét. Annyira, hogy képes túllépni önmagán, képes felülkerekedni a „természetes” válaszfalakon, legyőzve a bűn ellenállását is. A Lélek ösztönző ereje olyan sürgető és ellentmondást nem tűrő, hogy elsőbbséget élvez az emberi racionalitáshoz képest is. A Lélek által születik meg a szeretetközösség, lendül mozgásba az élet. Ezért volt előbb egyház, s csak utána a leírt szó, előbb az eukarisztia, s csak utána a lassan kikristályosodó hitigazságok. Egy folyamat indult el, amelynek során letisztult a kinyilatkoztatás, megérlelődött a keresztény tanítás, és egyre jobban megnyilvánult Isten országának műve a földön.

     

    2. A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. (1Kor 12,3b–7. 12–13)

    Ha valakit karizmatikus embernek tartunk, azon érezzük a kisugárzást, a rendkívül vonzó személyiség különleges tulajdonságait, és azt hisszük, hogy ő egy kivételes tehetség. Holott Szent Pál szerint minden lelki adomány (karizma), ami az egyház javát szolgálja, Istentől jövő kegyelmi ajándék. A különféle szolgálatok vagy a rendkívüli, szokatlan megnyilvánulások egyaránt. Feltéve hogy a közjót mozdítják elő. Fölösleges a Szentlélek adományaira hivatkozni olyankor, amikor valaki saját hatalmának, a gonoszságnak vagy az önzésnek szolgálatába állítja ritka képességeit, mi több, ezzel még sok pénzt is kíván keresni… A karizmáknak mindig az egy testnek, a közösségnek, az egyháznak javát, végső soron Isten dicsőségét kell szolgálniuk. Ezért van az egyházunkban, hogy az apostolutód igenis felelősen elbírálhatja, hogy egy egyéni vagy közösségi kezdeményezés, újítás, csoportosulás, mozgalom megfelel-e ezeknek a követelményeknek. Az egyház tagjainak úgy kell egymáshoz illeniük és illeszkedniük, mint egy test tagjainak, mert az egyház Krisztus teste, tagjai Krisztus tagjai… Aki elbizakodik, eltelik képességeivel, s emiatt háttérbe szorul a közösség, az visszaél a Szentlélek közösségteremtő erejével, nem az egységet szolgálja, hanem a széthúzást. A karizmák nemes versengése az egyházon belül végső soron a közösség lelki megújulását hivatott szolgálni.

     

    3. Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket!… Rájuk lehelt és így folytatta: vegyétek a Szentlelket!
    (Jn 20,19–23)

    Jézus már húsvétkor átadja Szentlelkét apostolainak. Hogy küldetését továbbvigyék, hogy az a titokzatos testben, az egyházban folytatódjék, éljen tovább a világ végéig. Az is nyilvánvaló, hogy nem egyénileg, nem egyéni céllal adja Lelkét, hanem az egyháznak, az egyházon keresztül. Itt nyer értelmet a bűnbocsátó hatalom, a gyónás, a keresztség és a többi szentség, valamint a Szentlélek kapcsolata. Szentlélek nélkül nincs lelki hatalom, nincs papság. De megfordítva is igaz: az egyház hatalma nem politikai, gazdasági, ereje nem a tömegbázis, hanem a Szentlélek által gyakorolt, Krisztustól ráruházott, az emberek örök üdvösségét szolgáló hatalom, amit semmilyen földi hatóság nem képes zárójelbe tenni vagy megszüntetni… Az egyháznak pedig mint kovásznak, így, „Lelkesen” kell átjárnia a világ tésztáját. A Szentlélek ihletésére és garanciájával válhat a világ lelkiismeretévé, mutathat rá a bűn valóságára és lehet az emberiség zászlóshajója az „élet háborgó tengerén”.

    Az egyház nem emberi képződmény, hanem a Szentlélek találmánya. Ezért a hívő hite sem lehet magánhit, hanem csakis egyházias hit. Krisztus a Szentlélek által „közvetít” egyháza és az Atya felé is… Ezt leginkább a szentségeken keresztül és a liturgiában tudjuk nyomon követni. Aki mély átéléssel és következetesen részt vesz az egyház liturgikus életében, annak hite a Szentlélekben felszabadult, önátadó, hívő hit lesz. A szentségek által mindegy állandósulnak a pünkösdi események, áramlik a kegyelem kiapadhatatlan forrása, és megértjük, hogy életünk folytonos megújulás, lelki újjászületés – a Lélekben.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva Jézus főpapi imájaHÚSVÉT 7. VASÁRNAPJA

    Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    21

    1. Fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni.
    (ApCsel 1,12–14)

    Jézus negyven napon át megjelent tanítványainak, együtt evett velük, tanította őket, hogy meggyőzze a feltámadás valóságáról. Arra kérte őket, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, amíg a Szentlélek el nem jön. Mennybemenetele után az apostolok és Mária Jeruzsálemben maradtak és imádkoztak. A Szentlélek nem „sült galamb”. Eljöveteléért, bennünk lakásáért imádkoznunk kell. Az első tanítványok – akik három éven keresztül Jézus mellett voltak, és szemükkel látták föltámadása után – a Szentlélek eljövetele nélkül még mindig bizonytalanok maradtak. Nem voltak tisztában Jézus megváltói művével, feladatukkal, szerepükkel. Nemcsak a nagy döntések idején, hanem nap nap után, egyénileg és közösségként is kérnünk kell a Szentlélek kiáradását. Hogy megértesse velünk, mi a feladatunk Isten országának nagy „projektjében”.

     

    2. Ne lepődjetek meg a fájdalmakon, amelyek… értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. (1Pt 4,13–16)

    A szenvedés az önismeret legjobb iskolája. Főleg akkor, ha bűneink következményei miatt szenvedünk. De akkor is, amikor a szenvedés áldozatot, próbatételt jelent azért, akit szeretünk. Sokan abban a tévedésben élnek, hogy ha jóban vannak Istennel, kiváltságosak lesznek, mentesülnek a szenvedéstől. És jaj, milyen rosszul esik, valósággal meglepődnek, amikor őket éri baj. A keresztény tudja, hogy minden szenvedésnek „köze van” Krisztus megváltó szenvedéséhez. Valamiféle büszkeséget, örömet, elégtételt, sőt biztatást is jelenthet, ha tudjuk, hogy némiképp Krisztusért szenvedünk.

     

    3. Értük könyörgök, nem a világért… azokért, akiket nekem adtál… Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben. (Jn 17,1–11)

    Szent János evangéliumának 17. fejezetét először egy lutheránus teológus nevezte főpapi imának még a 16. században. Az utolsó vacsorán elhangzott búcsúbeszéd záróakkordja ez. Jézus egy megrendítően mély és titokzatos imában adja át magát Istennek, az Atyának. Mint a másnapi, nagypénteki keresztáldozat örök főpapja, saját és az Atya megdicsőülését kérve isteni védnökségéről biztosítja tanítványait. A rá bízottakért, az egyházért imádkozik, amely a világban él ugyan, de nem evilági képződmény, és mintegy kontraszttársadalomként inkább Isten országának építésében érdekelt… A főpapi ima nagyvonalakban három nagy részre tagolódik. Jézus először önmagáért imádkozik, majd a jelenlevő tanítványokért, végül mindazokért, akik szavukra hinni fognak benne. Vasárnapi igeszakaszunk ebből kettőt érint.

    A főpapi imában az egyház önértelmezése is benne van, és a hívő imájának mintájául is szolgál. A Fiú egylényegű az Atyával. Olyan bensőséges egység van közöttük, hogy aki a Fiút szólítja, az Atyát is szólítja. Mindez a Lélekben valósul meg. Jézus Krisztus a megtestesülés által „lemondott” isteni természetéről, de most a föltámadásban újra visszaveszi, visszakapja ezt az Atyától. Azért vette magára az emberi testet, azért tanított, azért alapította az egyházat, a szentségeket, hogy mindazoknak örök életet adjon, akik felismerték benne Isten kinyilatkoztatását. Vagyis hogy üdvözítse az embereket. Megismerni az Atyát – ahogyan ő fogalmazza meg az élet lényegét – nem száraz információ, csak egyesek értelmi beavatása, hanem részesedés az Isten szentháromságos életében. Azért imádkozik tanítványaiért, mert a világ, amelyben hirdetniük és élniük kell ezt az isteni életteljességet, hajlamosabb inkább kivetni magából, mintsem elfogadni.

    A keresztények mindig is kisebbségben lesznek, és mint kovász kell belülről „megerjeszteniük” az emberi szíveket. Ehhez kapják a Szentlelket, akivel – s dacolva az ellenséges környezettel – bátran vehetik az akadályokat, megértik az összefüggéseket, és sosem lesznek kegyelem híján. Isten neve egyenlő Krisztus nevével. Isten nevében megmaradni, az ő nevében hirdetni az evangéliumot nem pusztán egy nyájas formula, hanem létigazság. Ebben az imában Jézus a saját és az egyház misztériumát mondja ki: ő mint Fiú azonos az ószövetség Jahvéjával. Isten neve annyi, mint Krisztus neve. És mivel az Atya szeretete általa áramlik belénk, ezért a főpapi ima minden lelki életet élő kereszténynek az imájává válhat.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva Vigasztaló LélekHÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA

    Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    14

    1. Imádkoztak értük… Rájuk tették hát kezüket, s erre megkapták a Szentlelket. (ApCsel 8,5–8.14–17)

    Az Apostolok Cselekedeteinek 8. fejezete Fülöp diakónus működését mondja el. A Saul által szervezett jeruzsálemi keresztényüldözés nyomán a szétszóródott keresztények mostantól „élesben” megtapasztalhatják a hit kockázatát, a vértanúságot, ám Szentlélek jelenlétét is. A frissen megtért szomszéd népek közé számítanak a szamaritánusok is, akiknél Fülöp diakónus nagy lelkesedéssel hirdeti Krisztust. A kereszteléshez, a Lélek lehívásához azonban már apostolok kellenek. Elérkezett a szamaritánusok pünkösdje. A Lélek kiáradását valóban csodajelek és különleges események kísérték. Mintegy jelezve, hogy Isten nem személyválogató. Megható az öröm, amely eltölti az újdonsült keresztényeket, és az a figyelmes nyitottság, amellyel csüngnek az apostolok szavain. Megfáradt kereszténységünkből gyakran ez az örömteli életkedv, ez a nyitottság és tüzes lelkület hiányzik. Nem mintha Lélek ma nem járná át az egyházat. Sokkal inkább a gondokban és tobzódásban elnehezedett szívünk antennái nem veszik a Szentlélekisten jelzéseit.

     

    2. Legyetek mindig készen arra, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek. (1Pt 3,15–18)

    Elkényelmesedett világunkban már-már szégyellünk hitünkről tanúságot tenni. Propagandának, szektás magatartásnak minősítjük, ha valaki hitével kérkedik, netán másokat nyílt utcán „támad le” bibliás idézeteivel. Röstellve pirulunk el és védekezünk intim szféránk hangoztatásával, hiszen ez magánügy. És valóban, nem is fogadatlan prókátorokról, nem is megbízás nélkül „apostolkodó” szélhámos igehirdetőkről szól Szent Péter apostol első levelében. Sokkal inkább arról a bátorságtól, belső készenlétről, amely a hívő embert „csak úgy” jellemzi. Aki nem kettős életet él templomon belül és kívül, akit nem lehet „lesre futtatni” vagy sarokba szorítani hite dolgait illetően. Aki nemcsak a gyerekkori hittanórák vagy vallási ünnepek szirupos hangulatát, emlékét frissíti fel néha, hanem akinek egész személyiségét, gondolkodásmódját, életvitelét meghatározza Krisztus példája. Aki mindenben Krisztussal akar azonosulni.

    A hit gyakorlásához hozzátartoznak a hitismeretek is. Talán azért kevés a hitét öntudatosan gyakorló és vállaló keresztény, mert sokan csak felületesen ismerik Jézus tanítását. A lelki életet élő hívő nem elégedhet meg pusztán a vasárnapi prédikációval vagy az alkalomszerű Biblia-olvasással. Rendszeres tanulásra, lelki továbbképzésre van szükségünk Isten igéjéből is. Tamásit parafrazálva azért vagyunk keresztények, hogy Istenben „otthon” legyünk. Az igehirdetés felelőssége ugyan a lelkipásztorokra hárul, de az öntudatos keresztény nem érheti be a minimummal. Szembesítenünk kell hitünk igazságait a kor kihívásával, az értelem, a logika törvényeivel, rendszeresen újra kell fogalmaznunk, elmélyítenünk, és állandóan rákérdeznünk: mit kíván tőlem Isten itt és most? Erre szolgálnak a lelki olvasmányok, a szentek életrajzai, valamint a szemlélődő ima.

     

    3. Én majd kérni fogom az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad. (Jn 14,15–21)

    Szinte azonnal folytathatnánk János teológiai magyarázatát az utolsó vacsorai búcsúbeszéd kapcsán. Jézus más szavakkal mintha ezt mondaná apostolainak: „az Igazság Lelke engem értet meg, hiszen én vagyok az igazság. Ha az Atya küldi, én is küldöm, mert én és az Atya egy vagyunk. S ha ő veletek marad, akkor annyi, mintha én lennék veletek.” A Szentlélekisten tárja föl lelkünkben a Szentháromság tengermély titkát, s ő erősít meg hitünkben. Nem kell szomorkodnunk, mert ennél nagyobb vigasztalást nem is kaphatnánk. Ő maga a paraklétosz, a vigasztaló: ügyvéd, szószóló, közbenjáró. Mostanig Jézus volt Isten vigasztalása számukra, de most emberségében is visszatért az Atyához. Minden búcsúzás egyfajta elengedés is… Ha nem engedjük el a fizikailag megtapasztaltat, nem lesz részünk a még nagyobb vigasztalásban. Ahogyan Jézusnak is „el kell engednie” földi ragaszkodását, hogy a Lélek töltse be tanítványait, nekünk is meg kell tanulnunk újból és újból elengedni: élményeket, múltat, emlékeket, képeket, rendes vagy rendetlen ragaszkodásokat. Istent sem lehet birtokolni.

    A pünkösdi Lélek majd átveszi életünk irányítását, megszólítja bennünk a legjobbat, mindazt, ami szép és igaz, helyreállítja mindazt, amit az ősbűn elrontott, és Isten életét áramoltatja belénk. Nem mi vagyunk a kezdeményezők, hanem ő kezdeményez bennünk. Ő serkent mindennek a mélyebb megértésére. Ő frissíti Isten szavának „szavatosságát”.
    Ő folyósítja a kegyelmeket és a karizmákat, ő irányítja lépteinket a helyes úton, ő az állandó „észak” lelkiismeretünk iránytűjén… Ha odahallgatunk az ima csendjében, a Lélek megsúgja, mi élvezzen elsőbbséget akár napi döntéseinkben is. Ez a létáramlás teszi mássá a keresztényt. A most formálódó gyülekezet ettől válik lelkes–örömteli közösséggé, egyházzá. Ez a Lélektől átjárt látásmód adja a kereszténység többletét.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva Jézus – út az AtyáhozHÚSVÉT 5. VASÁRNAPJA

    Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    07

    1. Nem volna rendjén, ha elhanyagolnánk Isten szavát…
    (ApCsel 6,1–7)

    Már az egyház indulásakor, az apostolok idejében is nagy gond és kihívás volt, hogy az evangelizáció súlypontja nehogy a szociális kérdésekre tevődjék. Kis közösségek lelkes felbuzdulása ez, amikor mindent egyszerre és azonnal szeretnének megújítani, megváltoztatni. Azonban a Szentlélek által irányított apostoli egyház tudatában volt annak, hogy legfőbb küldetése az evangélium hirdetése. Ezért döntöttek úgy, hogy a papság rendjét tagolják szerpapok és igehirdetők fokozatára, hogy az apostolok fő hivatása – a prédikálás és az oltáriszentség szolgálata – ne szoruljon háttérbe a szegények, a szeretetszolgálat miatt.

    Ma sincs ez másképp. A sok ügyintézés, szervezés, építés és javítás, táborok és találkozók, lelkiségi csoportok és a rászorulók bajainak enyhítése miatt a pap könnyen célt téveszthet. Rohanó világunkban is ügyelnie kell arra, hogy elsősorban papi szolgálata, az evangélium hirdetése töltse ki idejét, foglalja le energiáit, és ne keressen sikerélményt pusztán jó szándékú pótcselekvésekben. Találja meg hivatásában a fontossági sorrendet. De ez a bibliai ige a hívőknek is figyelmeztetés, hiszen a fölösleges, túlzott és alaptalan elvárásaikkal, az élménykereső hitélettel könnyen félreértelmezik Krisztus tanítását, és megbéníthatják a Szentlélek munkáját. Inkább tegye mindenki azt egyházában, amire őt a Lélek készteti, a közösség szolgálatára és Isten dicsőségére.

     

    2. Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok…(1Pt 2,4–9)

    Jézus Krisztus megváltása átértékelte és átértelmezte az ószövetségi választottság és papság fogalmát. Mostantól az egész egyház, s az egyházon keresztül meghívott emberiség válik választott néppé, Isten fogadott gyermekeivé. A keresztség által pedig mindannyian részesültünk az általános papság szolgálatában. Szülők a család, a keresztények a társadalom papjai. Vagyis életük a nagy igehirdetés, megszentelés és áldozatbemutatás egyszerre. A szolgálati papság életáldozata pedig a szentségeken keresztül Krisztus főpapi munkájának folytatása és megjelenítése. Az egyház lesz a világ jeruzsálemi temploma, amelyben egész életünk egyfajta istentiszteletté válik. Legyünk büszkék választottságunkra, és éljünk ahhoz méltóan.

     

    3. Én vagyok az út, az igazság és az élet… Aki engem látott, az Atyát is látta. (Jn 14,1–12)

    Jézustól nemcsak kinyilatkoztatást kaptunk Isten belső világáról, életéről, hanem benne láthatóvá vált az Isten, akit Atyának szólíthatunk. Ezért nem létezik senki másban üdvösség, csak benne. És senki máson keresztül nem közelíthetjük meg Isten titkát, csak Jézus Krisztuson. Igazából nem kell keresnünk tőle független igazságot, és nem kell más próbautakat bejárnunk, mert ő maga az út. Ő az Atya tökéletes kinyilatkoztatása. Jézus a Fiú, aki út is, cél is. Mint egy szakadékon átívelő egyetlen híd Isten és ember között. Isteni és emberi természet egyetlen személyben. Ezért vezethette le egyházunk a Szentháromság hittitkát is eme jézusi kijelentésből.

    Jézus egyszerre út, igazság és élet. De ebben a sorrendben. Ha rálépünk erre az útra, megspóroljuk életünk üresjáratait, fölösleges okoskodások és kétségek nélkül, nyugtalanság és bizalmatlanság helyett a feltétlen bizalmat választva rá kell tennünk életünket. Jézus békéjét, az Atyával találkozás élményét csak az tapasztalja meg, aki vállalja az úton járás kockázatát. Aki nem kívülről, „a pálya széléről” figyeli a történteket, hanem belebocsátkozik az Istennel együtt járás izgalmas kalandjába. Jézus meg akar kímélni minket a nyugtalan lélek útvesztőitől, hisz tudja, hogy csak benne nyugszik meg lelkünk. Ezt az ajánlatot el nem fogadni, életünk legnagyobb, fatális tévedése lenne. S ha ő az út, akkor a dolgok végtelenül leegyszerűsödnek.

    Ahogyan Kiss Ulrich SJ találóan fogalmaz: „a matematikában is a legegyszerűbb megoldás a legelegánsabb”! Boldog együgyűekké válunk, akik nem bonyolítják életüket mindenféle keleti és nyugati valláskoktélokkal, hanem mint a szentek, Krisztust választjuk utunknak, igazságunknak és életünknek.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva Pásztor és akolkapuHÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA

    Reggeli ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    30

    1.Mit tegyünk, hát emberek, testvérek? Térjetek meg – felelte Péter… és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. (ApCsel 2,14a.36-41)

    Péter apostol tüzes pünkösdi beszéde nem maradt hatástalan. Aznap mintegy háromezren keresztelkedtek meg, és elindult az egyház élete. Csak Isten erejével, csak amikor megérint az isteni szó, leszünk képesek kimozdulni tanácstalanságunkból és félelmeinkből. Ez az üdvösség menetrendje: bűnbánatot tartok, megkeresztelkedem, elnyerem bűneim bocsánatát, eltölt a Szentlélek, és szárnyra kapok. Újjászülettem. Érzem, hogy hajt a küldetés, Isten szemével tekintek életemre és a világra. Bárcsak minden vasárnapi szentmise után így kiáltanának fel a hívek: mit tegyünk, testvérek, hogy Isten szava ne csak írott malaszt, elhangzó, tovatűnő beszéd, hanem életet, új életet fakasztó, lökést adó, kötelességünkre ráébresztő ösztönzés legyen, hogy ne kelljen nógatni senkit az istenes életre?!

     

    2. Ha ellenben jót tesztek, és mégis türelmesen szenvedtek, az kedves az Isten előtt. (1Pt 2,20b–25)

    Szent Péter első levelének tanításából téves volna azt a következtetést levonni, hogy a rabszolgák nyugodjanak bele a szenvedésükbe, soha nem lehetnek szabadok. Hiszen maga a kereszténység volt az a társadalmi-kulturális és vallási erő, amely az évszázadok alatt elsöpört az útból mindenféle hátrányos megkülönböztetést, épp az ember teremtményi méltóságára hivatkozva. Ebben a levélben inkább arról olvasunk, hogy nincs értelmetlen szenvedés. A keresztény ember a szenvedésben nem a miérteket kutatja, hanem a szenvedő Krisztussal azonosítja magát, vele azonosul. A Golgota útja a feltámadás hajnalához vezet.

     

    3. Én vagyok a juhok számára a kapu. Aki rajtam keresztül megy, ki-be jár, és legelőt talál. (Jn 10,1–10)

    Jézus a jó pásztor. János evangélista 10. fejezete Jézus meglepő metaforájáról, képes beszédéről szól. Közvetlenül a vakon született meggyógyítása utánra szerkeszti evangéliumában, hogy az olvasók érzékeljék Isten országának már elérkezett finom jeleit. A vakon születettet kizárták ugyan a zsinagógából, de bekerült egy új közösségbe, ahol maga Jézus a pásztor, az akol kapusa és kapuja egyben. Sőt, ő maga az út. Egyesek szerint sok út vezet Istenhez, de Barsi Balázs találó észrevétele szerint csak egy út vezet Istentől az emberhez: Jézus, a jó pásztor. Talán letűnt, idilli kép társul ehhez a hasonlathoz lelkünkben, emlékeinkben, fantáziánkban: hegyoldal, nyári napsütés, juhokat terelgető kutyák, békésen furulyázgató pásztor. A görög mitológiától Petőfiig nagyon sok művészt ihletett alkotásra. Lehetnek ellenszenves képzettársításaink is: nyájas olvasó, nyájszellem, tudatlan-naiv birkák, akiket állandóan terelgetni kell, sőt manipulálni szokás, netán meg is lehet téveszteni, nyájösztön, juhok, akikre azért van szükség, hogy a pásztor megéljen belőlük…

    Szakemberek szerint Jézus itt nem annyira Isten irgalmáról beszél, mint más evangélistáknál – ahol például a jó pásztor utánamegy elcsatangolt bárányának –, hanem az élet bőségéről, amely csak vele közösségben adatik meg. Jézuson kívül nincs bejárat a karámba. Nincs magánhit, privát egyház. Az akolnak nincsenek kiskapui. Nincs demokratikus megoldás, miszerint minden vélemény, minden vallás egyforma. Csak egy kapu van: Jézus Krisztus! Jézus is tudja, hogy voltak–vannak–lesznek gonosz pásztorok, akik őt megkerülve akarnak a juhokhoz jutni. De a jó pásztor ismérve, hogy személyesen ismeri juhait, nevükön szólítja őket. Előttük megy. Nem maga előtt küldi őket, hanem maga megy előttük, ki a „frontra”, a legelőre, az élet sűrűjébe. S még csak hátra sem kell néznie. Követik. Ha veszélyt éreznek, összebújnak; összezárnak, ha jön a farkas. Pásztoruk pedig védi, táplálja, sőt életét adja értük. Jézus szerint nem az a jó pásztor, a jó vezető – ma úgy mondanánk, jó menedzser –, aki jól tud szervezni, megvan a nélkülözhetetlen kommunikációs képessége, üzemtervet készít, átlátja a tennivalókat és az eszközöket, hanem elsősorban az, aki kész feláldozni életét övéiért: családtagjaiért, a rábízottakért, a beosztottakért és a munkatársakért. A jézusi pásztorkodás csúcsteljesítménye már megtörtént: feláldozott húsvéti bárányunkat az Atya feltámasztotta a halálból, ezért egyik legszebb húsvéti szimbólum a bárány a győzelem véres zászlójával. Meghozta mindnyájunknak azt a bőséges életet, amelyet nem kellene elveszítenünk semmi pénzért. Nem elvenni akarja tőlünk, hanem nekünk adni, hogy bőségben legyen…

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva Felismerni és lángolniHÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA

    Reggeli ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    23

    1. Isten ezt a Jézust támasztotta fel, akinek mi mind tanúi vagyunk. (ApCsel 2,14.22–33)

    Az első olvasmányban Péter apostol pünkösdi beszédéből kapunk ízelítőt. Szinte alig lehet ráismerni erre a Péterre. A Biblia olvasóját magával ragadja az a bátor fellépés, amellyel a nemrég még fogadkozó, ígérgető, hamisan esküdöző Péter most, a Szentlélek kiáradása után lázba hozza a hallgatóságot. Ez nem színlelés, nem megjátszott szerep, hanem tanúságtétel. Nem az ítéletről, a büntetésről beszél, hanem Isten irgalmáról, amely a feltámadt Krisztusban nyilatkozik meg. Eltölti a Szentlélek, megérti az írásokat és szónoki bravúrral, történelmi távlatokban mutatja ki a jövendölésekből, Dávid példájából, hogy a feltámadással maga Isten igazolta Jézus messiás voltát.

    Amikor ma a pápa beszél, akárcsak Péter apostol hajdanán, a többi apostol nevében teszi. Az egész egyház nevében. És ilyenkor mindig a Szentlélektől eltelve „magyarázza az Írásokat.”

     

    2. Minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről van, a világosság Atyjától szállt alá. (1Pt 1, 7–21)

    Péter apostol első levelében bátorítja, buzdítja, tanítja a szórványban lévő keresztényeket. Tudatában van nehéz felelősségének, és igehirdeté­sében az első hitoktatás nyomai is felfedezhetőek. A mai idők mindent viszonylagossá tevő, sokakat elbizonytalanító eszmeáramlataiban talán épp ez a levél ad biztos támpontot. Ha tisztázni akarjuk szándékaink, kezdeményezéseink, ötleteink mibenlétét, nekünk is élnünk kell „a szellemek megkülönböztetésének” segítségével. Ami jó célt szolgál, annak mindig köze van az isteni adományozóhoz, a Szentlélekhez. A kísértés nem Istentől jön, hanem bűnös szenvedélyeinken keresztül, maga a sátán a súgó. Keveredhet jó is a rosszba, bűn is a jó szándék mellé, de igenis meg kell tudnunk különböztetni, szét kell választanunk magunkban mindazt, ami Istennek tetsző, ami tőle származik, mindattól, amit ő elvet.
    A keresztény mindig annak a tudatában dönt, hogy Krisztus mit tett érte.

    3. Maradj velünk, mert esteledik… Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. (Lk 24,13–35)

    Lukács evangélista leírása az emmauszi tanítványokról egyedülálló a feltámadási beszámolók között. Már azért is szokatlan, mert Jézus nem az apostoloknak, hanem két tanítványnak mutatja magát, akik otthagyták a jeruzsálemi apostoli közösséget, leverten bandukoltak hazafelé, és talán emiatt is „látásukban akadályozva voltak”.

    Vágyódunk Isten után, lelkesedünk, majd kiábrándulunk, és még a helyet, a közösséget is elhagyjuk, csakhogy mihamarább napirendre térjünk. Csalódunk elvárásokban, egyházi személyekben, intézményben és törvényekben, a feltámadt Jézus ilyenkor sehol… Bár jártunk hittanórára, forgattuk a Bibliát, még az ünnepek is lelkesítenek néha, de nem eléggé. És miközben kudarcaink színhelyéről távolodnánk, hozzánk szegődik egy idegen, egy jó barát, egy családtag személyében, akit igazából nem is ismerünk. De ha hagyni kezdjük, hadd nyitogassák szívünket-értelmünket az Írások megértésére, a felismerés kegyelmének pillanatai belénk nyilallnak. Túl azon, hogy nincsenek véletlenek, egyszerre – vagy fokozatosan – megértjük az összefüggéseket. Megtapasztaljuk a közösség össze- és megtartó erejét, támaszát, és magának a Feltámadottnak a jelenlétét. Lángol a szívünk, mert igéjéről és a kenyértörés mozdulatairól beazonosítottuk.

    Ige és szentség egybetartozik. Közösen hallgatni és közösen átélni, ünnepelni az eukarisztiát. Csak így találkozhatunk a feltámadt Jézussal. A vendégből házigazda lesz, a vágyból felismerés és tapasztalat. Olyan boldogság, kitörő öröm, lendületes életkedv kezd el működni bennünk, amit nem tarthatunk meg magunknak. Tovább kell adni, rohanni, mint az emmmauszi tanítványok, hogy másoknak is elújságoljuk. Az első keresztények a kenyértörésben, a vasárnapi eukarisztiában megtapasztalták a feltámadt Jézust. A közös asztal mellett ma is feltörik az írások pecsétje. Az Ige szolgálata előkészít, felnyitja lelki szemünket, hogy a kenyér szentségében felismerjük, és táplálékká fogadjuk.

    Csakugyan feltámadt az Úr! Velünk van életünk legváratlanabb helyzeteiben is. Ahogyan Sulyok Elemér frappánsan megfogalmazza:

    Ami a két tanítvánnyal az emmauszi úton történik, az minden kereszténnyel megesik….Talán nem is egyszer, hanem többször is…A két tanítvány szituációja mindazoké, akik még nem nyerték el a hit kegyelmét, de már útban vannak feléje.. Mindazoké, akik ismerik a tényeket, csak éppen mélyebb értelmét nem látják.

    Ha keressük az igazságot, emmauszi utunkon hozzánk szegődik. 

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva Boldog, aki hiszHÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA

    Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    16

    1. Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. (ApCsel 2,42–47)

    Húsvét második vasárnapjának első olvasmánya az első keresztények hitéletét, a pünkösd utáni jeruzsálemi egyház jellemzőit festi le. Az első keresztény közösséget a kenyértörés, az eukarisztikus lakoma és az apostoli tanítás tartja életben. Eleinte még a jeruzsálemi templomba is jártak, de már házaknál gyűltek össze szentmisére, mert ott ismerték fel a feltámadt Jézust a kenyértörésben, és hitüket is ott mélyítették el.

     

    2. Hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse… (1Pt 1,3–9)

    Szent Péter apostolnak két levelet tulajdonít az egyház. Az elsőből olvasunk ma fel. A levél megírásakor az apostol már Rómában volt lelki fiával, Márkkal. Ebben a levélben Péter hálát ad Isten jóságáért, amelynek folytán minden keresztény már a kereszteléstől a feltámadás részese lehet. Egyszerű, közvetlen, meleg stílusával bátorítja a keresztényeket, hogy minden üldöztetés ellenére, állhatatosan tartsanak ki Krisztus mellett. Hiszen ha a szenvedésben megdicsőítik Krisztust, ez dicsőségükre válik.

     

    3. Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek. (Jn 20,19–31)

    Szent János evangélista húsvétvasárnapi beszámolója nemcsak azért fontos, mert szemtanú, hanem mert egyedüliként számol be arról, hogy a föltámadt Jézus ekkor adta meg apostolainak a bűnbocsátó hatalmat, sőt azt is csak nála olvassuk, hogy Jézus megjelenik Tamásnak. Szakemberek szerint eredetileg ezzel le is zárult Szent János evangéliuma.

    Az alakuló egyházat már ott látjuk közvetlenül a feltámadás utáni eseményekben. Ahogyan az újraélesztésnél szájon keresztül adunk levegőt a beteg ember tüdejének, a feltámadt Jézus rájuk lehel és Szentlelkét adja, hogy ne csak a kenyértörés hatalmának, de a titokzatos test, az egyház fölötti hatalomnak is birtokában legyenek.

    A „hitetlen Tamás” alakja úgy vonult be a köztudatba, mint az az apostol, aki szőrszálhasogató, kételkedésre-kritizálásra hajlamos, aki folyton „tamáskodik” és okoskodik. Akinek „kézzelfogható bizonyítékok” kellenek. Holott az egyházatyák szerint többet használt az egyház hitének Tamás hitetlensége, mint a többi apostol készséges hite. Mert Tamást kemény fából faragták. Egyenes jellem, aki véleményét sosem rejti véka alá. Hallja ugyan a kósza híreket, hisz a többiek már elmondták neki. Őt sem érte váratlanul a húsvét, de elszántan követeli a konkrétumokat. Jézus meg érte külön megjelent. Nem azért, hogy hitre kötelezze, hanem hogy ésszerűsítse a pislákoló hitet. Tamás talán nincs is tudatában annak, mekkora szolgálatot tesz az utókornak, hogy a következő nemzedékek keresztényei ne legyenek a hiszékenység áldozatai. Kételkedése a húsvéti hit ésszerű szolgálatává magasztosul, hiszen a lelki krízisen túljutva olyan hitvallást tett, amely századokig meghatározta az első apostoli hitvallást: Én Uram, én Istenem!

    Hit és kétely, hit és hitetlenség kéz a kézben járnak minden korban.
    A krízisek és hullámvölgyek az egyház hitét nemcsak megtépázták, hanem sokszor illúziórombolónak is bizonyultak, mert egy-egy eretnekség, az egyház testén jelentkező betegségtünet jó volt arra, hogy a fogalmaink tisztázódjanak, hitünk mélyüljön, az igaz tanítások kifejlődjenek. Biztosak lehetünk abban, hogy ezek is a feltámadt Krisztus sebhelyei…

    Kezdettől fogva voltak próbálkozások hogy kétségbe vonják, hiteltelenítsék az apostolok misszióját. De rendre bebizonyosodott, hogy az olyan tévhitek, mint: tetszhalott volt, ellopták a holttestét, csak az ő fejükből pattant ki a feltámadás hite…– rendre kudarcot vallottak. Hiszen nagyon hamar kiderül, ha megtalálták volna Jézus holttestét. Nem lehetett ostoba tévedés vagy csalás azért sem, mert az apostolok már napokkal az események után hirdetni kezdték, hogy Jézus feltámadt, megvoltak az előzmények: a kereszthalál, az eltemetés, az üres sír. Ott éltek körükben a szemtanúk, és ugyanaz a Jézus mutatta magát nekik megdicsőülten, hogy már másfajta életben van, akit néhány napja eltemettek… Ráadásul Tamás apostol s a többiek még az üres sírnak sem, a saját szemüknek sem hisznek, nem akarnak fantazmagóriák áldozatai lenni, miközben félénk, rejtőzködő emberekké váltak a nagypénteki tragédia nyomán.

    Az apostolok tehát találkoztak a feltámadt Jézussal, és ezekből a találkozásokból született meg bennük a felismerés, a feltámadás hite. Az, hogy Jézus valóban feltámadt, és mi is feltámadunk. Az olasz filmrendező, Zefirelli Jézus-filmjében Zerah farizeus megjelenik az üres sír bejáratánál és ezt mondja: „Ez az, amitől féltem. Ez az igazi kezdet. Tulajdonképpen most kezdődik el minden!” Jézus feltámadásával új élet kezdődik a földön. Bármennyire kockázatos és valószerűtlen, bármennyire zavarba ejtő hinni a feltámadt Jézusban, minket csak ez a hit tesz boldoggá.

    Jézus feltámadása a mi feltámadásunk is. A feltámadott közösségéhez ma sem csak azok tartoznak, akiknek nincsenek hitbeli kételyeik, sokkal inkább azok, akik felhagytak naiv ábrándjaikkal, és nincstelenségükben nem hamis délibábokat kergetnek, nem a test–hatalom–gazdagság imádásába menekülnek, hanem tékozló fiúként – talán épp a halál kapujában –, végső szegénységükben megtapasztalták Isten gyógyító, feltámasztó szeretetét.

    Jézus nemcsak Tamáshoz volt türelmes és nagylelkű, hanem hozzánk is az. Minden kor kételkedő emberének szelíden feltárja sebeit és mondja: jöjj, nézd, és lásd! Nem fárad bele a megbocsátásba, nem sértődik meg, ha okoskodunk, de minket is boldognak mond, ha ki tudjuk mondani az előttünk élő nemzedékek tanúsága nyomán: Én Uram, én Istenem!

    Tamás apostolnak, miután találkozott a feltámadt Üdvözítővel és megérintette sebhelyeit, nincs szüksége további bizonyítékokra. Mostantól már a hit szemével nézi magát és a születendő egyházat. Megtalálta bizonyossága kapaszkodóit. Hát még milyen boldogok vagyunk mi, akik a szentségek, a kenyértörés, a személyes és közösségi istenélmény nyomán találkozunk a feltámadt Krisztussal. A Szentlélek által ma is itt van velünk, köztünk, és életben tartja egyházát.

    Nem mondákban, mítoszokban, legendákban hiszünk, hanem azok tanúsága nyomán, akik találkoztak vele és életüket adták hitükért. Akik megtapasztalták, hogy a megfeszített és feltámadott Jézus kereszthalála távolról sem vereség és üres szóbeszéd, hanem Isten emberszeretetének bizonyítéka.

    Nekünk a feltámadt Krisztus nem pusztán a legjobb harcos, aki csak úgy összeszedte magát és felgyógyult halálos betegségéből, nem valami sztár vagy hős, akinek sikerült maga alá gyűrni ellenfeleit, hanem őaz örök élet forrása! Ő a feltámadás és az élet! Olyan élet, amely messze nem hasonlítható semmiféle földi luxushoz és boldogsághoz. Húsvéti örömünk oka és éltetője.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva Látta és hittHÚSVÉTVASÁRNAP

    Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    09

    1. Mi tanúi vagyunk mindannak, amit Júdea egész területén és Jeruzsálemben tett… nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltámadása után. (ApCsel 10,34a.37–43)

    Péter apostol az, aki az első pogányt, Kornéliuszt felveszi az egyházba. Ebből az alkalomból tart ünnepi beszédet a római katonatiszt házában. Körül nem metélt prozelita létére Kornéliusz – neve annyit jelent: istenfélő – elfogadta a zsidó hitet és már sok szertartást gyakorolt, de meggyőződéssel vallja Jézust Isten fiának, és az eleinte idegenkedő Péter is látomásban megkapja az isteni visszaigazolást. A bátortalan, gyáva és félénk apostolból pünkösd után a feltámadt Krisztus bátor, elkötelezett tanúja lesz. Megkapja a Szentlélek megerősítő kegyelmét, tanulóból tanúvá válik. A tanúskodás nem hobbi, de nem is önreklámozás. A tanúnak akkor kell kiállnia, ha kérdezik. És úgy kell élnie, hogy kérdezzék. Ma is tanúkra van szükség. Olyan keresztényekre, akik tanúskodnak a feltámadt Krisztusról. Akik találkoztak vele nemcsak a szenvedésben, hanem a Szentlélek kiáradása által is.

     

    2. Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. (Kol 3,1–4)

    Mi sem vagyunk kevésbé szerencsések az apostoloknál, akik személyesen ismerték Krisztust, és feltámadása után is találkoztak vele. Maga Szent Pál magán-kinyilatkoztatásban kapta meg hivatását. A kegyelem által, rejtetten már most megnyilvánul életünkben Isten dicsősége. Igaz, teljességgel csak a feltámadás után részesülünk belőle. De az indíttatást már most megkapjuk, hogy tetteinket az égiekhez szabjuk. Azt keressük, azt helyezzük előtérbe, az legyen elsőrendű életünk fontossági sorrendjében és értékskáláján, aminek köze van üdvösségünkhöz. Ami a feltámadt Krisztus dicsőségét környezetünkben is egyre nyilvánvalóbbá teszi. A megélhetés, a párválasztás gondjai, környezetünk és kultúránk is akkor lesznek „emberszabásúak”, ha ezt a krisztusi emberképet rajzolják a világba.

    3. A hét első napján… Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak… Látta és hitt. (Jn 20,19)

    A zsidóknak a szombat az Úr napja, utána megint a következő hét első napja, a vasárnap jön. Krisztus feltámadásával az újszövetség népé­nek, a keresztényeknek a vasárnap a hét első és legfontosabb napja. Nem hétvége, amelyre minden szórakoztató meg kulturális-bevásárló programot (rá)szervezünk, hanem Krisztus feltámadása miatt, mert ez az ünnepek ünnepe. Szent János a tanú megrendülésével gondol vissza azokra a pillanatokra, és egy mondaton belül még az időt is felgyorsítja: elindult, sietett, futottak… És a leplek, az üres sír látványa elég volt a húsvéti hithez. A Pétert illető elsőbbség nemcsak az idősebb okán jár ki, hanem a jézusi megbízás miatt is. Péter az apostolok feje.

    Jézus Krisztus feltámadása életünk sarkköve. Szemtanúk tapasztalatairól, és nem emberileg kitalált mesékről van szó. Mi közünk hozzá? Csak „annyi”, hogy életünk nem e porhüvelybe zárt idő-nap előtti megsemmisülés, hanem örök, isteni távlatokat hordoz. Isten a mennyország boldogságára teremtett mindnyájunkat. Jézus Krisztusban megmutatta, hogy a halál legyőzhető és legyőzetett. Mostantól elérhetővé válik a mennyország. Nem a magunk erejéből, hiszen oda nem lehet felugrani, sem helikopterrel vagy űrhajóval odarepülni, hanem Jézus Krisztusba belekapaszkodva. Ahogyan a vonat elején a mozdony húzza az első kocsit, az első a másodikat, és így tovább – egyik sem szakadhat le egymásról, és az első sem a mozdonyról –, ugyanígy Jézus az első, aki feltámadt a holtak közül, és ezzel a vonóhoroggal (egyházzal) minden embert be akar vonni Isten dicsőségébe. Kapaszkodjunk bele a szentségek erejébe a hit kegyelmével és egymás szeretetével, hogy megérezzük a megváltás húsvéti misztériumát. A megváltás pecsétjét a feltámadt Krisztus égette lelkünkbe. Testestül-lelkestül feltámadunk. A Jelenések könyve szerint akkor majd mindenki kap egy fehér kavicsot, a kavicson egy név van. Csak az tudja elolvasni, aki kapta.

    Égbe utat mutatott, / tudom, hogy feltámadok, / Feltámadt Krisztus.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."