Pio atya breviáriuma

Szeretnétek tudni, hogy melyek a leggyümölcsözőbb lelki megpróbáltatások?

Azok, melyeket nem mi választottunk magunknak.Azok, amelyeknek nem örülünk, amelyekhez nem vonzódunk.

Gyermekeim, ki adhatja meg nekünk a kegyelmet, hogy szeressük nyomorúságainkat? Csak Ő, aki szerette sajátját, és azt megőrizve akart meghalni.

- Ameddig él benned a félelem, nem követsz el bűnt.

 - Igen Atyám, de nagyon szenvedek.

 - Az ember szenved, de bíznia kell; előttünk az istenfélelem és Júdás kétségbeesése.

A túlzott félelemben elvész a szeretet, a túlzott bizakodástól viszont nem ismerjük fel az elhárítandó veszélyeket és nem félünk azoktól.

A bizalomnak és félelemnek együtt kell haladnia, kéz a kézben, mint két testvér. Így kell mindig cselekednünk, és ha túlzott félelem fog el bennünket, fussunk a bizalom oltalmába; de ha a bizakodás nőtt túl naggyá bennünk, nem árt akkor egy kis istenfélelem, mert a szeretet a szeretett lény felé törekszik, de vak, nem lát. A szentfélelem világosítja meg.

 - Atyám, miért sír, amikor magához veszi Jézust a szentáldozásban?

 - Ha az Egyház, amikor arról szól, hogy a Szeplőtelen Szűz méhében az Ige testet öltött, így kiált fel: szűzi méhet nem utáltál - akkor mit mondjunk mi nyomorultak? Jézus azonban azt mondta: Aki nem eszi az én testemet és nem issza az én véremet, nem lesz örök élete annak. Nagy szeretettel és istenfélelemmel járuljunk hát a szentáldozáshoz! Egész napunk teljen a felkészülés és hálaadás jegyében!

- Atyám, méltatlannak érem magam a szentáldozásra. Méltatlan vagyok rá!

 - Igaz, nem vagyunk méltók erre az ajándékra, de más dolog halálos bűnben méltatlannak lenni, és megint más méltatlannak lenni. Mindannyian méltatlanok vagyunk, de Ő hív magához, Ő akarja azt. Alázzuk meg magunkat és szeretetteljes szívvel fogadjuk magunkba Őt!

 - Atyám, hogyan növelhetem a szeretetet?

 - Ha pontosan, becsületesen elvégzed kötelességeidet, az Úr törvényére figyelve. Ha kitartóan és állhatatosan így cselekszel, növekedni fogsz a szeretetben.

 - Miért van rossz a világban?

 - Jól figyelj rám... Egy anya hímzést készít. Gyermeke egy sámlin ül, alulról látja a kézimunkát. Látja a csomókat, az összekuszált szálakat és így szól: Mama, de hát mit csinálsz? Milyen összevisszaság ez? Akkor az édesanya leereszti a hímzést és megmutatja neki a másik oldalát. Minden szín a helyén van, és a szálakból pontosan, szépen kirajzolódik a kép.

Igen, mi a hímzés fordított oldalát látjuk. Egy sámlin ülünk.

 - Atyám, mi a szenvedés?

 - Engesztelés.

 - És számodra mit jelent?

 - A mindennapi kenyeret, a gyönyörűséget.

 - Atyám, te szereted azt, amitől én félek.

 - Én a szenvedést nem önmagáért szeretem. Istentől kérem, és azért vágyom utána, mert gyümölcsöt terem bennem: megdicsőíti Istent, megmenti a száműzetésben élő testvéreket, megszabadítja a lelkeket a purgatórium tüzétől. Mit akarhatok még?

Alázkodj meg mindig - és mindig szeretettel - Isten és az emberek előtt, mert Isten ahhoz szól, aki alázattal tárja elé szívét. Bőven adja neki ajándékait.

 - Mennyi rosszindulat van bennem!...

Maradj meg ebben a meggyőződésben, alázd meg magad, és ne háborogj!

 - Atyám, Ön annyira jó!

 - Én nem vagyok jó, csak Jézus jó. Nem tudom, hogy ez a ferences ruha miért is nem hagy el engem? A föld utolsó bűnözője ugyanolyan jó, mint én.

Egy alkalommal megmutattam Pio atyának egy csodálatosan virágzó galagonyaágat, és ahogy mutattam neki a hófehér virágokat, fölkiáltottam:

 - Milyen gyönyörűek!...

 - Igen - mondta az atya -, de a virágoknál szebbek a gyümölcsök.

És így megértette velem, hogy a cselekedetek szebbek a szent óhajoknál.