Maximilian Mária Kolbe a Szeplőtelen Szív Lovagja

X. Piusz pápa azt mondta: mutassatok nekem egy szerzetest, aki hűségesen teljesíti rendje szabályait, és én már életében szentté avatom.

Isten akaratát teljesíteni nem azt jelenti,
 hogy minél több rózsafüzért mondunk el, hanem
 hogy tökéletesen teljesítjük kötelességeinket. Ehhez nem kell sem különösebb végzettség, sem rendkívüli felkészülés.

Az engedelmesség nemegyszer nehezünkre esik, természetünk lázad ellene, de nem a természet a lényeg, hanem az akarat. Ha az akarat Isten akaratát keresi, minden rendben van.

Néhányan közületek talán azt gondolják, túl 
sokat beszélek az engedelmességről, de mit tehetnék, ha a lélek megszentelődéséhez más úton nem juthatunk el, csak ha Isten akaratát teljesítjük. Bármi
lyen erényeket gyakoroljon is valaki, mindez semmit
 sem ér, ha az engedelmesség hiányzik belőle.

Az engedelmesség nem csupán abból áll, hogy hallgatunk arra, amit mondanak, de egész lényünkkel legyünk meggyőződve arról, hogy amit felettesünk parancsol, az Isten akarata. Még ha szívesen meg is tesszük azt, amit parancsolnak, ám szívünk mélyén más meggyőződés él, az ilyen en
gedelmességnek nincs érdemszerző jellege.

Ha nem Isten akarata szerint cselekszik, az 
ember semmit sem ér el, és bármit tesz, az nem lesz más, mint az emberi lény szánalmas voltáról 
tanúskodó idétlen ostobaság.

A galamb szárnyához akár aranyrudat is köthetnek, az is akadályozni fogja a szárnyalásban. Éppígy a lélek is, ha valamihez túlzottan kötődik, nem tud magasra emelkedni. (...)

Még ha lelkigyakorlatokhoz, lelki olvasmányokhoz vagy a szentáldozáshoz kötődne is a lélek Isten akarata ellenére - az is kárára lenne. (...)

Az Úr Isten az Ő irgalmasságában megengedi ugyan az ilyen léleknek, hogy elérje kitűzött céljait, de nem adja meg neki a cél elérésével járó elégédettséget és boldogságot.

Ha valaki csökönyösen ragaszkodna saját véleményéhez, az valójában arra akarja rávenni elöljáróját, hogy hagyja jóvá az ő akaratát. És ha időnként sikerül is valakinek valamire rábeszélnie felettesét, ilyenkor mindig saját akaratát követi az elöljáró engedélyével, és nem Isten akaratát, amely a szent engedelmességben nyilvánul meg.

Még ha az elöljáró tévedne is, vagy saját szeszélye szerint, netán rossz szándékkal utasítana valakit valamire, az ő utasítása, hacsak nem valami önmagában bűnös dolgot parancsolna, minden esetben Isten akarata.

A Szentatya kivételével - úgy a kolostorokban, mint a világban - minden embernek vannak földi elöl­járói, akikkel szemben engedelmességgel tartozik.
Az elöljárók Isten helyettesei számunkra, épp ezért az, hogy az ő akaratuk Isten akarata, olyan biztos, mint az, hogy 2+2=4. Még ha valakinek je­lenése lenne, abban sem lehetne olyan biztos, hogy az, amit Isten a jelenésben közöl vele, való­ban Isten akarata, mint amennyire biztos lehet ab­ban, ha valamire elöljárója utasítja.

Az Úr Isten nem maga jelent meg a Szűzanyának, hanem követe által. Számunkra elöljáróink Isten követei. Imádkozzunk azért, hogy Isten­ követeinek, azaz elöljáróinknak mi is minden esetben azt tudjuk mondani: „történjen velem Isten akarata szerint". Ez minden, erre kell megtanítanunk az egész világot, hogy minden ember akarata egyesüljön Isten akaratával - a Szeplőtelen Szűz által (...). Ez a legtökéletesebb és a legrövidebb út, amely által az ember egyesülhet Istennel.

Az Úr Jézus, mint a végtelen Bölcsesség -maga is az engedelmesség útját választotta. Ő, mint Isten, a Szűzanyánál sokkal jobban tudta, hogyan kell tenni ezt vagy azt, és mégis engedelmeskedett Neki, mivel ebben látta az Atya akaratát.
Nem azért kell elöljárónkra hallgatnunk, mert ő tanult, okos, tapasztalt, bölcs vagy mert kedves; hozzánk, hanem mert az engedelmességben rejlik Isten akarata, a Szűzanya akarata.