37914 ima található a honlapon, összesen 63964 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Janka Ferenc atya elmélkedése

    Janka Ferenc atya elmélkedése
    Hetente frissül

    Krisztus Király vasárnapján búcsút vett a hallgatóktól Martos Balázs atya, aki hat éven át elmélkedett a szentírási szövegekről. Az új egyházi év elején a stafétát Janka Ferenc filozófus, teológus, főiskolai tanár veszi át, aki a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán fundamentális teológiát és dogmatikát tanít, emellett a Szegedi Gál Ferenc Egyetem filozófia tanszékvezetője.

    Janka Ferenc atya éveken át rendszeresen tudósította a Vatikáni Rádió hallgatóit az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának eseményeiről, mint a szervezet főtitkár-helyettese, így hangja ismerősen cseng majd sokaknak. Beszámolóiban a konferenciák, tanácskozások tematikáján túl mindig megjelent a költészet is, egy-egy versidézettel gazdagította tudósításait, ezáltal segítve a lelki ráhangolódást.

    Janka Ferenc atya elmélkedése Innen és túlHúsvét 3. vasárnapja

    Napi Ima12 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    15
    Janka Ferenc atya elmélkedése Innen és túl Húsvét 3. vasárnapja

    Az evangéliumok tanúságát és az egyház hitét összefoglaló Katolikus Egyház Katekizmusa szerint Jézus feltámadása egyszerre történelmi és transzcendens esemény[1]. A tanítványok tehát valamiként innen is - az evilági keretek között is - megbizonyosodtak róla, ugyanakkor a földi távlatokat végtelenül meghaladó, ezeken túli valóság kezdetét is megélték. Szemléljük most ennek az „inneni és túli” titkos realitás három mozzanatát.

    -          Az elsőt, amelyben ez az esemény átalakítja a tanítványokat.

    -          A másodikat, amelyben ez a valóság megszólít bennünket is.

    -          Végül a harmadikat, amelyben felismerjük, hogy a feltámadás titka, Krisztus új életébe és békéjébe való átalakulásunk mértékében realizálódhat bennünk és általunk is.

    A tanítványokat átformáló hallatlan újdonság fontos történeti, tapasztalati pillére az üres sír, a levetett halotti lepel és fejkendő (amelyeket sokan a máig megfejthetetlen módon keletkezett torinói lepelben és a manoppellói „nem kézzel festett” arckendőkben tisztelünk). A feltámadás történelmi evidenciája melletti döntő érv azonban nem a sír és a leplek, hanem a tanítványokban végbement, másként teljességgel megmagyarázhatatlan, lassú de radikális változás. Az evangéliumok ugyanis egyáltalán nem egy misztikus elragadtatástól lelkes, egzaltált közösségről beszélnek, akik Jézustól függetlenül is megértik az események értelmét és saját belátásaik alapján tanúkká majd vértanúkká válnak. Épp ellenkezőleg. A Mester szenvedése és kereszthalála megrendítette a tanítványokat, akik elfutottak, megtörtek, szomorúak voltak és félelmükben bezárkóztak. Nem hittek a sírtól visszatérő kenethozó asszonyoknak. Amikor Jézus húsvét estéjén megmutatta magát a Tizenegynek, "szemükre vetette hitetlenségüket és szívük keménységét". (Mk 16,14). Ezért az a hipotézis, mely szerint a föltámadás az apostolok spontán hitének vagy hiszékenységének „eredménye” lett volna, teljes képtelenség. Hitük csak a föltámadott Jézus valóságának átlényegítő evidenciájából születhetett.

    A feltámadás tanítványokat átalakító másik, e világon túli, transzcendens dimenziója pedig abból fakad, hogy Jézus új élete nem egyszerű visszatérés a földi létbe, mint Lázáré, a naimi ifjúé és Jairus leányáé. Krisztus egy időn és téren túli másik létmódba megy át. Fontos ugyanakkor, hogy értünk szeretetből vállalt szenvedésének és halálának jelei, a sebek megmaradnak és Jézus ismertetőjegyeivé válnak. Ugyanakkor Krisztus új élete a hit misztériumának szívében marad és a feltámadás nem is mindenki számára lesz nyilvánvalóvá.

    A tanítványokat lassan átalakító krisztusi új élet bennünket is átalakulásra hív. A feltámadási evangéliumok szívvel kapcsolatos megállapításai bensőségesen mutatják meg azt a folyamatot, amelybe mi is bekapcsolódhatunk. Jézus először szembesítette övéit „szívük keménységével”. Az emmauszi tanítványok mellé szegődő és a panaszukat készséggel meghallgató „idegen” sem véletlenül nevezi őket „balgatagnak és késedelmes szívűeknek”. Miután azonban a kenyértörésben felismerik az Urat, immár örömmel indulnak vissza Jeruzsálembe és így emlékeznek vissza a vele való találkozásra: „nemde kezdett felizzani a szívünk, amikor velünk volt az úton, és magyarázta nekünk az Írásokat”. Az évközi zsolozsma befejező imaórája kérésként fogalmazza meg a szív átalakulásnak e bensőséges vágyát:

    Álmodjék rólad a szívünk,/ álmunkban is te légy velünk,/ téged dicsérjen énekünk,/midőn új napra ébredünk!// Adj nekünk üdvös életet,/ szítsd fel a szív fáradt tüzét…

    A tanítványokat átalakító és bennünket is átalakulásra hívó inneni és túli, történeti és transzcendens valóság legvégső titka az, hogy bennünk és általunk is a mi hitbéli átalakulásunk mértékében realizálódik.   

    Amikor Krisztus így köszönti a tanítványokat, hogy „Békesség nektek!”, akkor ezzel nemcsak nekik, hanem minden idők minden tanítványának ad egyszerre e világban ható és e világ kereteit meghaladó ajándékot és feladatot.

    -          Mert Krisztus békéje nem múltbéli problémák rendezése után jön el, hanem jelenlét, ami erőt ad a múlttal való szembenézésre is.

    -          Mert Jézus békéje nem valamilyen jövőben megvalósuló feltételre való várakozás, hanem a jövő kezdete.

    -          Mert a Mester békéje nem rajtam kívül valósul meg, hanem olyasvalami, ami velem és bennem történik.

    -          Mert a messiási béke nem hatalom, amivel a saját gyengeségemet palástolom, hanem erő, ami éppen azokon nyilvánul meg a leglátványosabban, akiknek semmi hatalmuk sincsen.

    -          Mert az Úr békéje nem a „hagyjanak már végre békén” nyugalma, hanem inspiráció, kreativitás, termékenység és elevenség.

    -          Mert az Isten békéje nem valaminek az elfogadása, hanem valaki befogadása.

    -          Mert a mennyei béke nem beletörődés valamibe, amitől életunt vagy depresszív leszek, hanem törődés másokkal.

    -          Mert az Isten országának békéje nem egyéni privilégium, vagy kevesek osztályrésze, hanem mindenki lehetősége.

    -          Mert az Újszövetség békéje nem biztonság, hanem bizonyosság arról, hogy nem vagyunk egyedül és nem a vereségé az utolsó szó.

    -          Mert a Lélek békéje nem valami tartalom vagy tárgy, amit birtokolhatok, hanem kapcsolat, amelyen keresztül a Szentlélek ereje elkezd működni bennünk.

    -          Mert az irgalmas és emberszerető Atya békéje nem a jók és tökéletesek kiváltsága, hanem az esendők lehetősége.

    -          Mert a gondviselő Isten békéje nem abból fakad, hogy a dolgok majd jóra fordulnak, hanem hogy én, hogy mi egész szívvel az egyedül Jó, az Isten felé fordulunk.[2]

    A feltámadott Krisztus létének titka, ajándéka és feladata, az ő új életében való részvételünk mértékében realizálódik bennünk és általunk. A Szentlélek teszi lehetővé, hogy ebbe az életáramba egyre jobban bekapcsolódjunk és megértsük az „Írások szerinti” jövendölések és ígéretek beteljesedését.[3] Így lehetünk tanúi és felfedezői az Atyaisten minden történelmi várakozásunkat és vágyunkat nem csak beteljesítő, hanem átalakító és felülmúló, egyszerre történelmi és transzcendens, világunkon inneni és túli szeretetének.

     

     

     

    [1] KEK 638-658

    [2] Vö.: Pál Ferenc atya homíliája 2021.04.11-én. https://www.youtube.com/watch?v=zsP4Sqk2JEg

    [3] KEK 652

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése Zárt ajtón keresztülHúsvét 2. vasárnapja

    Napi Ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    08
    Janka Ferenc atya elmélkedése Zárt ajtón keresztül Húsvét 2. vasárnapja

    Húsvétvasárnap este a tanítványok együtt voltak és félelmükben zárva tartották az ajtót. Jézus megjelent nekik. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Majd rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”

    Jézus teremtő gesztussal az apostolokra lehel és a bűnbocsánat szolgálatával bízza meg őket. Az apostoli egyház ma is fontos feladatának és küldetésének tartja ezt a megbízatást. Azért is, mert korunk emberének a bűnnel kapcsolatban két súlyosan téves vélekedése is van. Az első az, hogy nincs bűn. Vagy legalábbis nekem nincs bűnöm. A második pedig az, ha mégis megtapasztalom a bűnt, akkor nincs bocsánat.

    Az első tévedést költői tömörséggel József Attila fogalmazza meg az Én nem tudtam című versében.

    Én úgy hallgattam mindig, mint 

    mesét

    a bűnről szóló tanitást. Utána

    nevettem is - mily ostoba beszéd!

    Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva!”

    A bűnről szóló „mese” minden bizonnyal Ádám és Éva bibliai elbeszélésére utal, akik az emberiség állapotát meghatározó ősbűnt elkövették. „Tudni akarták a jót és a rosszat”. A tudni jelentésű héber jada szó azonban azt is jelenti, hogy meghatározni. A bűnben az ember akarja megszabni, hogy mi a jó és mi a rossz. Az öntörvényű ember Isten helyét foglalja el, Istent játszik. Próbálkozása azonban fájdalmas kudarccal végződik. Kiderül, hogy meztelen, vagyis kiszolgáltatott és magányos. Önistenítése folytán megtörik a harmónia Isten és ember, férfi és nő, valamint az ember és a teremtett világ között. A bűn természetét feltáró szentírási igazság nem valami tőlünk távoli és idegen szabály. Példázza ezt Nietzsche bölcselete, amely szakítani akart a gyengék és gyávák hunyorgó csordaerkölcsével. Filozófiája Isten halálát hirdeti. Szerinte ez teszi lehetővé és szükségessé a magának törvényt hozó „Übermensch”, az „emberfölötti ember” megjelenését. A víziójához kapcsolódó, istentelen ideológiákon alapuló 20. századi rendszerek azonban nem az emberek boldogságát valósították meg, hanem több mint száz millió ember halálát és tömegek mérhetetlen szenvedéseit. A bűnről szóló tanítás tehát történelmi léptékben sem mese, nevetséges, ostoba beszéd. A magukat bátraknak álcázó gátlástalanok bűnei nyomán mindig vér és könnyek fakadnak.

    A történelmi múlt szörnyűségeinél azonban sokkal közelebbről érint bennünket a bűn személyünket sértő valósága vagy a saját bűnösségünk megtapasztalása. Amikor valaki nekünk árt, vagy ha saját tetteink súlyos következményeivel szembesülünk, akkor a bűnnel kapcsolatos másik téves vélemény kísért meg bennünket, az, hogy nincs bocsánat. Legalábbis arra, amit ő velem szemben megtett, arra nincs. Vagy a magában csalódott ember még mélyebb kétségbeesése, mely szerint rajtam már senki sem segíthet. József Attila a Tudod hogy nincs bocsánat című költeménye ebbe a drámába ad bepillantást.

    Tudod, hogy nincs bocsánat,

    hiába hát a bánat.

    Légy, ami lennél: férfi.

    A fű kinő utánad.

    Nietzsche és Freud ateizmusa még úgy vélte, hogy csak az Istentől megszabaduló ember lehet boldog igazán. József Attila sorai keserű bánattal leleplezik le ennek az illúziónak a kórképét:

    Atyát hivtál elesten,

    embert, ha nincsen isten.

    S romlott kölkökre leltél

    pszichoanalízisben.”

    A bocsánat híján kialakult kétségbeejtő helyzet mélypontja a költő megfogalmazásában ez:

    s lásd, soha, soha senki

    nem mondta, hogy te jó vagy.”

    Pedig az ember legmélyebb és legfontosabb vágya az, hogy valaki kimondja rá, hogy jó, hogy vagy, szerethető és szeretni képes ember vagy.  A Biblia első oldalán, a Teremtés könyvében éppen ez a kijelentés ismétlődik refrénszerűen: „és Isten látta, hogy jó”. Az ember teremtése után pedig mintegy nyomatékosítva újra elhangzik, hogy „és Isten látta, hogy nagyon jó az, amit alkotott”.

    Ezért nem véletlen, hogy amikor a feltámadt Jézus a zárt ajtón keresztül megjelenik a félelmükben bezárkózó tanítványoknak, akkor békességet hoz és az Atyától jövő küldetését rájuk bízva a Szentlelket adja meg nekik a bűnök bocsánatára.

    Az Isten irgalmasságával való személyes találkozás számunkra is azzal kezdődik, hogy a „nincs bűn” és „nincs bocsánat” zárt ajtóin keresztül egyszer csak megjelenik a feltámadt Jézus és így köszönt: „Békesség neked!” Ebben én, bűnös ember is kezdem felfogni és elhinni a teremtő Atya nekem is szóló szavát: „jó, hogy vagy”. A Krisztus megbocsátó szeretetének leheletével kiárasztott Szentlélek pedig egyszerre tesz képessé arra, hogy tisztán halljam és lelkesen hirdessem a tőle jövő és feléje vonzó jó hírt: örülök, hogy vagy, akarom, hogy légy!

     

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése Látta és hittHÚSVÉTVASÁRNAP

    Napi Ima21 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    01
    Janka Ferenc atya elmélkedése Látta és hitt HÚSVÉTVASÁRNAP

    János evangélista üres sírról szóló rövid beszámolójában szinte tapintható a meglepetés döbbenete, a sietség és a kapkodás. A szöveget olvasva és azon elmélkedve, csak lassan világosodnak meg az összefüggések, az események jelentése és jelentősége. A tanítványokhoz hasonlóan bennünk is csak lassan dereng a megértés és a hit hajnali fénye.

    A hét első napján, amikor még sötét volt Mária Magdolna híradásának hatására Péter és a tanítvány, akit Jézus szeretett, az Úr sírjához siettek. A gyorsabban futó János, aki először ért a sírhoz, bepillantott, látta az ottmaradt lepleket, de nem ment be. Péter odaérve benézett, látta a gyolcsokat és csodálkozott. Végül a korábban odaérkező tanítvány is bement a sírba, látta mindezt és hitt.

    Az üres sírral szembesülő két tanítvány tapasztalatának három mozzanatát, a nézés, a látás és a megértés három fázisát, az evangélista három különböző görög szóval fejezi ki. Mindhárom alapjelentése ’nézni’ és ’látni’, de jelentésárnyalataik sajátos mélységeket hordoznak. A három ige a βλέπω  (blepó), a θεωρέω (theóreó) és a ὁράω (horáó).

    János a pirkadat előtti szürkületben a sötét sírba ’bepillantva’ (βλέπει) csak a lepedőkre lesz figyelmes. Mikor Péter odaér, csak az összehajtott gyolcsokat és a külön fekvő arckendőt látja (θεωρεῖ). A theoreó szóból származó magyar teória, elmélet szó, jól érzékelteti azt a töprengést, csodálkozást, magyarázatkeresést, ami itt Pétert magával ragadta. A sírba belépő János is látta (εἶδεν) mindezt és hitt. Hitének készségét és alapját az itt megfelelő alakban használt ’horaó’ ige jelentésén túl inkább abban kell keresnünk, hogy ő az a tanítvány, akit szeretett Jézus. Akit szeretnek és aki szeret tágasabban látja a világot. A szeretet a valóság megtapasztalásának legmélyebb lehetősége. Ezért ismeri majd fel elsőként János a Tibériás tavánál megjelenő feltámadott Urat, és ezért láthatja a Jelenések könyvének patmoszi látnoka a csillagokra nézve a mennyei Jeruzsálemet.

    A három görög igét - jelentésük asszociációs mezejét kitágítva - olyan látásmódokkal is szembesíthetjük, amelyek mai léthelyzetünk jellemzői, és Pilinszky János Pupilla című versében villannak föl.

    A távcsőben lovasroham.

    Porzók, bibék a nagyitó alatt,

    De a szememben sárga arc

    és zuhanás a fölpolcozott ágyon,

    mivel embernek lenni annyi, mint

    poklokra csavart pupillával nézni.

     

    A tábornok távcsöve, a tudós mikroszkópjának nagyítója kerül itt ellentétbe az emberi szemlencsével. A hatalom és a tudomány két praktikus látásmódjának közös jellemzője, hogy maga módján közömbös a szemlélt valósággal. A hadvezér túl messze van a katonák élet-halál küzdelmétől, a tudós túl közel van a vegetatív szaporodás szerveihez. Parancsaik és felismeréseik következményeit nem érzékelik közvetlenül, így azt gondolhatják, hogy ezektől eltekinthetnek.

    Történelmünk véres háborúi, tudományos-technikai civilizációnk immár létünket fenyegető mellékhatásai azonban az emberlét új definícióját teszik szükségessé. Az ember hagyományos filozófiai meghatározása, mely szerint „animal rationale” „értelmes érzékelő lény” kiegészítésre szorul. Együttérző erkölcsi felelősség nélkül, a másik ember szenvedésére fókuszáló személyes szeretet híján az ’értelmes élőlény’ ön- és közveszélyes eszes állattá silányodhat, aki ráadásul annál veszélyesebb, minél értelmesebb. Ezért kell pupilláinkat újra meg újra embertársaink pokoli szenvedéseire csavarni.

    A költő megvilágító erejű, sötét diagnózisát azonban a feltámadásról szóló evangélium sajátos fénnyel egészíti ki. A Krisztus passiójára csavart pupillát az üres sírra majd a feltámadottal való találkozásokra fókuszálja. A feltámadás hite nem szünteti meg a szenvedések fájdalmait, de a szeretet által formált hit biztos reménye azt sugallja, hogy nem a fájdalmaké és a halálé az utolsó szó.

    A hatalom és a tudomány perspektíváinak mindnyájunk érdekében ki kell egészülnie a személyes együttérzés által vezérelt pupillák látásmódjával. Az ürest sírt megpillantó tekintet, a látottakat fontolóra vevő csodálkozás, a szeretet által látó hit ugyan még nem a színről színre való látás minden könnyet letörlő végső bizonyossága, de múlóban az éjszaka és a hajnal közel van már annak, aki mindezt látja és hisz.

     

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése Ami tőle teltVirágvasárnap

    Napi Ima15 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    25
    Janka Ferenc atya elmélkedése Ami tőle telt Virágvasárnap

    Jézus szenvedéstörténetében számtalan fontos és beszédes mozzanat szólít meg bennünket. Márk evangéliumából Jézus megjegyzését emeljük ki, amit a fejére igen drága nárdusolajat öntő asszonyról mond: „Ő megtette, ami tőle telt.”

    A passió felfokozott intenzitású történetében mindenki azt teszi, ami tőle telik. Ennek kapcsán három kérdés fogalmazódik meg bennünk. Kinek mire telt ebben a történetben? Mire telik Jézusnak? És végül önmagunkkal kapcsolatban is megkérdezhetjük, hogy mire tellett, mire telik nekünk?

    Először vessünk egy futó pillantást arra, hogy a legfontosabb szereplők mit tesznek, kinek mire telik. A főpapok és az írástudók azon tanakodnak, miképpen fogják el Jézust csellel, és hogyan öljék meg. A drága kenetet pazarló szeretetre reagálva Betániában, a leprás Simon házában egyesek a szegényekre hivatkozva bosszankodnak és megharagszanak az asszonyra. Péter hősködik, elfut, háromszor megtagadja Mesterét, majd keservesen sírva fakad. Júdás pénzért elárulja Jézust ráadásul úgy, hogy Mesternek szólítja és megcsókolja. A tanítványok szétfutnak, egy közülük ruháját hátra hagyva, meztelenül. A főpapok istenkáromlást vélelmezve méltónak tartják Jézust a halálra. Pilátus hiába próbálja felmenteni, a főpapok által manipulált tömeg nyomására keresztre ítéli. A megfeszített Krisztust mindenki kigúnyolja, még a rablógyilkos latrok is, akik között felfeszítik. Halála után arimateai József bátran elkéri Jézus testét a helytartótól, új sírba temeti és követ hengerít a sír ajtajához. Mária Magdolna és Mária József anyja távolról figyelik, hogy hova temetik őt.

    A kortárs szereplők így cselekedtek. Ennyi tellett tőlük.

    A második kérdésünk az, hogy „mire telik” mindeközben Jézusnak? Márk evangéliuma szerint Jézus finom visszakérdezéssel megvédi a fejére drága kenetet öntő asszonyt. Hálás örömmel fogadja és nagyra értékeli ezt a temetésére elővételezett pazarló szeretetet. Tanítványait prófétai módon eligazítja a húsvéti vacsorával kapcsolatban. Előre tudja és kimondja, hogy a tizenkettőből egy el fogja árulni. A vacsorán kezébe veszi a kenyeret, megáldja, megtöri és ezt mondja: „Vegyétek, ez az én testem”. A kelyhet is körbe adja és így szól: „Ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kiontatik”. A getszemáni kertben remegve és gyötrődve kéri Atyjától, hogy múljék el a pohár, de ne az ő akarata legyen meg, hanem az Atyáé.  A kereszten az „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem” kezdetű 22. zsoltárt imádkozza, majd hangosan felkiált és a lelkét kiadva meghal.

    A harmadik, önmagunkkal kapcsolatos kérdésünk mindezek után még jobban szerte ágazik. Vajon mire tellett volna nekem akkor, ha ott lehettem, volna? Kikhez hasonlítottam volna a leginkább? Mire lettem volna képes ott? Érdemes a nagyhéten időt szánni ezekre a kérdésekre és a passiót újra olvasgatva eltűnődni azon, hogy vajon kinek a jelleme és stílusa áll hozzám a legközelebb, kinek a társaságába tartoztam volna leginkább?

    Ennél azonban még reálisabb kérdés, hogy mire voltam képes Jézusért eddigi életemben, vagy mi telt tőlem ebben a húsvéti készületben? Hoztam-e érte szeretetből anyagi áldozatot, mint a betániai asszony? Virrasztottam-e vele, vagy a legkisebbek közül eggyel is legalább egy órányi időt a getszemáni kertihez hasonlítható vívódásban? Tudtam-e könnyeket hullatni a tagadását megbánó Péterrel együtt? Volt-e valaha bátorságom kiállni a véglegesen halottnak vélt Jézus mellett, mint arimateai Józsefnek, és megadni Jézusnak a látszólag vesztesek végtisztességét? Nem hinném, hogy sokan lennének olyanok, akiket Jézus a betániai asszonyhoz hasonlóan megdicsérhetne, hogy te valóban „megtetted, ami tőled telt”.

    A legfontosabb kérdés azonban mégsem a régmúltra, nem is az én életem távlatára vagy a nagyböjti készületemre és rám vonatkozik. Az igazi kérdés középpontja Jézus és műve. Észrevesszük és felfogjuk-e, hogy Jézus nemcsak sokkal többet tett értem és értünk, mint amire mi emberek valaha képesek lettünk volna? Hisszük-e, hogy Ő mindent megtett és beteljesített értünk, ami üdvösségünkhöz és örök boldogságunkhoz szükséges?

    Amikor a betániai asszony pazar bőkezűségének példás emlékezetét megidézzük és titkon mi is Jézus dicséretére vágyódunk, ne tévesszük szem elől a legeslegfontosabbat. Azt, hogy Isten, hármas-egy szeretetének minden képzeletet felülmúló nagyvonalúsága valóban „mindent megtett értünk, ami tőle telt”. Így teremtett világunk és benne mi, akiket atyai szeretetével megalkotott, fiúi-istenemberi alázatával megváltott, és szellemi Szentlelkével átistenülésre hív, minden bűnük, hiányosságaink és érdemtelenségünk ellenére mégis meghívást és lehetőséget kapunk arra, hogy belépjünk az Ő teljességbe, háromságos Szeretet-egységének boldogító titkába.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése Ha…Nagyböjt 5. vasárnapja

    Napi Ima11 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    18
    Janka Ferenc atya elmélkedése Ha… Nagyböjt 5. vasárnapja

    Ha Istenre figyelve, kreatív hűséggel böjtölsz, ha imádkozol, ha keresed és megtalálod a jótékony szolgálat kisebb-nagyobb formáit, akkor ugyan ismét és ismét tapasztalni fogod a búzaszem parabolájával érzékeltetett kezdeti szorongást és félelmet, de az átalakulást és a termékenységet is.

    „Ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz.” Jézus most a gabonaszem csodálatos metaforájával hív bennünket isten-emberi létének húsvéti titkába.

    Mi jut eszébe a mai embernek a gabonaszemről? A modern tudomány és az iskolai oktatás sokkal több ismeretet kínál nemcsak a növények, de az állatok és az ember biológiájáról is. Ugyanakkor tényleg többet tudunk ezáltal az élet eredetéről, értelméről és céljáról is?

    Kisiskolás lehettem, amikor környezetismeret órán azt a feladatot kaptuk, hogy egy nedves vattára helyezett babszemet tegyünk napfényes helyre és figyeljük meg, mi történik. Emlékszem, hogy milyen gondosan keresgéltem anyukám babzsákjában, hogy jó magot válasszak, és milyen türelmetlenül vártam, hogy történjen már végre valami. Ámulva figyeltem az élet kibontakozását, a gyökér megeredését és a növény szárba szökkenését.

    A filozófus Arisztotelész bölcselete erre azt mondja, hogy mindez a növény ’entelekheiája’. A görög szóösszetétel elemei a ’telosz’ a cél, az ’ekhein’ a birtokolni és az ’en’ a -ban, -ben. Az entelekheia az önmozgás elve. Lélek, ami magában birtokolja a célját, öncélú.  Az én növényem sem szorult sem oktatásra sem biztatásra, hogy nőjön. Nőtt magától. Máig magam előtt látom a makói parókia folyosói ablakpárkányán a babszemből fakadó életet és csodálom az Isten teremtette természet törvényének rendjét és erejét.

    Az egészben persze nem az a legérdekesebb, hogy miként következnek egymás után az életszakaszok, hanem hogy miért.  A miért, ami magába foglalja a mi okból, a milyen alapon és a mi végett kérdését is. Az az érzésem, hogy a hogyanra vonatkozó egyre több részletismeret elfeledteti a gyermekekkel és a felnőttekkel is a miért kérdésének tágasságát és fontosságát.

    Mint ahogy ez a materialista világnézet esetében is történt. Marx barátja és elvtársa Engels – Hegel szellemfilozófiáját feje tetejére állítva dolgozta ki a dialektikus materializmus elméletét. Engels, a plágium gyanúját kerülendő, a jézusi gabonaszem példája helyett, az árpaszem hasonlatát hozza. Az anyag fejlődésének három lépése szerinte: a mennyiség átcsapása minőségbe, az ellentétek egymásba való átcsapása, majd a tagadás tagadásának a törvénye. Az árpaszem esetében a bonyolult dialektika működni is látszik. De vajon az emberi szabadság világában is ilyen vegetatív természetességgel működnek-e a dolgok?

    -          A mennyiség-minőség párral kapcsolatban felmerül, hogy a rengeteg ostobaság terem-e előbb utóbb bölcsességet? A sok giccsből születik-e magától művészi szép?

    -          Az ellentétek egymásba való átcsapását vizsgálva megkérdezhetjük, hogy a gazemberség átcsap-e valamikor, csak úgy, az erénybe? Nagy bűnök sokasága átfordul-e magától a megbocsátásba? A sok hűtlenség és szeretetlenség átvált-e ellentétébe a hűségbe és a szeretetbe?

    -          A tagadás tagadása kapcsán pedig jogosan kérdezzük, hogy elég-e halottaink halálának puszta tagadása szeretteink feltámasztásához?

    Ha a búzaszem nem hull a földbe. A ’ha’ nem véletlenül áll a mondat elején. Az Isten teremtette világ vegetatív automatizmusai az emberi szabadság szférájában már nem önműködőek. Az árpa és a búza, – ha a feltételek adottak – bő termést hozhat. De az emberi szabadság negatív és pozitív értelemben is képes dacolni a vegetatív dialektika törvényeivel.

    Ezért Jézus mondatának legfontosabb mozzanata nem a bő termés, még csak nem is a halált vállaló önfeláldozás, hanem a ’ha’ szabadságot kifejező feltételessége. Ebben a legkevésbé feltűnő szócskában tárul fel számunkra Isten szabadsága és irántunk minden kockázatot vállaló szeretete. A Szeretet adott nekünk is szabadságot. Miért? Mert tudta, hogy szeretni csak szabadon lehet. Mert a Szeretet több, mint vegetatív dialektika, sokkal több mint ösztönös késztetés. A szeretet az embert Istennel és az emberekkel egyesítő személyes kapcsolat temploma és iskolája. Húsvéti készületeink ebbe az egyre bensőségesebbé váló szeretet gyakorlóterébe és szentélyébe invitálnak bennünket.

    Ha Istenre figyelve, kreatív hűséggel böjtölsz, ha imádkozol, ha keresed és megtalálod a jótékony szolgálat kisebb-nagyobb formáit, akkor ugyan ismét és ismét tapasztalni fogod a búzaszem parabolájával érzékeltetett kezdeti szorongást és félelmet, de az átalakulást és a termékenységet is. Ha nem böjtölsz, ha nem imádkozol és ha nem szeretsz, akkor nincs katarzis, csak az élvezeteket kolduló magány másnapossága és az örömteli sokasodásra képtelen egyedüllét frusztrációja.

    A szabadsággal bensőleg összefüggő isteni és emberi szeretet csodája, amit a dialektikus materializmus vegetatív automatizmust sugalló teóriája szem elől tévesztett, Krisztus húsvétjában valósul meg. A ’ha’ feltételes módjával együtt járó bizonytalansága a feltámadottal való találkozásban a kijelentő mód megvalósultságára és evidenciájára változik. Krisztus, Isten drága Igéje, felbecsülhetetlenül értékes búzaszeme immár valóban a földbe hullott. Szabad szeretetéből, „értünk emberekért, és a mi üdvösségünkért” vállalt szenvedése és életadó halála bőséges termést hozott. Sőt, a mi életünkben is bőséges terméssel kecsegtet.  Ha…

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése Úgy szerette…Nagyböjt 4. vasárnapja

    Napi Ima13 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    11
    Janka Ferenc atya elmélkedése Úgy szerette… Nagyböjt 4. vasárnapja

    Amikor óvodás gyermekek bábszínházi előadást látnak és egy olyan jelenet következik, amelyben a főhőst közvetlen veszély fenyegeti, a kicsik kórusban kiáltják, hogy vigyázz! Vigyázz!

    Pilinszky egy rádióbeszélgetésben hasonló gyermekkori emlékét idézte fel. „Amikor először voltam moziban egy passiófilmet vetítettek. Némafilm volt. Amikor Krisztus Urunkat meg akarták feszíteni, fel akartam szaladni a mozivászonra. Utána beteg is lettem, lázas lettem…”[1]

    A gyermekek reakciója a felnőtteket is megérinti. Azért is, mert megható látni ezeknek az emberpalántáknak a jóval azonosuló együttérzését. Meg azért is, mert ki-ki visszaemlékezhet saját gyermekkorának hasonló helyzeteire: mesehősökkel eggyé váló, páratlan intenzitással megélt küzdelmekre és győzelmekre, az ármány és a szerelem magával ragadó katarzisaira.

    Akinek saját gyermeke van, vagy valakit sajátjaként szeret, elszorult szívvel olvassa Ábrahám áldozatának történetét (Ter, 22,1-19). Mit érezhetett Ábrahám, amikor elindult Izsákkal Morija hegyére. Isten, akinek hitt, aki ígéreteit beteljesítve neki eddig mindent megadott, most egycsapásra mindent visszavesz. Már kész a farakásnyi oltár, már lobog a tűz, már emelkedik a kés… Gyermeki lélekkel szinte kórusban kiáltjuk, hogy vigyázz! Vigyázz!

    És az Isten valóban vigyáz. Vigyáz Izsákra, mert egy kos révén gondoskodik másik áldozatról.  Vigyáz Ábrahámra, akinek nem kell saját fiát feláldoznia, tanítást adva arról is, hogy az Isten soha nem kíván emberáldozatot.  

    Amikor most a Szentírás legszebb és legdöbbenetesebb mondatát olvassuk, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda”, akkor minden eddiginél jobban elszorul a szívünk. Gyermeki módra egyszerre vagyunk boldogok és egyszerre dermeszt meg bennünket a félelem. Örömünk forrása az, hogy – emberi módon szólva – Isten a saját Fiánál jobban szeret bennünket, hisz nekünk adta, értünk adta oda. Rémületünk oka pedig az, hogy látjuk, hogy a világ nem figyelt és nem vigyázott erre az ajándékra. Jézus a kereszten szenvedett, meghalt és eltemették. Sőt, némelyek teljesen félreértve a lényeget, még arra is gondolnak, hogy milyen Isten az, aki véresen feláldozza saját Fiát azért, hogy kiengesztelődjön a világgal?

    Hogyan szereti hát az Atya a Fiút és a világot? Úgy, mint a Fiát vagy jobban mint a Fiát? Milyen Isten az ilyen? Milyen szeretet az ilyen? Milyen egyáltalán a Szeretet?

    Egy fiatalon, balesetben, nyaktól lebénult paptestvérünk édesapja mondta kerekesszékbe kényszerült fiának: „Fiam, ha tehetném, helyet cserélnék veled!”. Ha egy emberi apa képes ennyire szeretni a fiát, mennyivel inkább szereti a mennyei Atya a Fiút, akivel egy a Szentlélekben. A Lélek által a Fiú szenvedésében és halálában is egy az Atyával és az Atya egy vele.

    A kereszténységgel egyidős a kérdés, hogy megférhet-e egymással Isten tökéletessége és szenvedése. Jézus isteni és emberi természetének megkülönböztetése némi teológiai segítséget jelent, de személyének egysége és az isteni személyek egylényegű volta újra felveti a problémát.

    Isten szenvedésképtelenségének ontológiai igazsága azt jelenti, hogy Istent, rajta kívül senki és semmi nem kényszerítheti olyasmire, amit ő nem akar vagy nem enged meg. Azonban már Órigenész megsejti, hogy Isten szabadon megnyilvánuló együttérzése ’compassio’-ja nem tökéletlenség, hanem teremtményei iránti szeretetének még nagyobb tökéletessége.

    A kereszten Krisztus képében az Atya szenvedését állító ’patripasszionizmus’ sem azért bizonyult téves tanításnak, mert az Atyának a Fiúval való együttérzését, együtt-szenvedését állította volna, hanem azért, mert Istennek Atya, Fiú és Lélek szerinti megjelenéseit csak ideiglenes szerepeknek, állandó személyes valóság nélküli megnyilvánulásoknak,’modus’-oknak tartotta.

    A Szeretet csodájába és drámájába enged bepillantást Szent Pál apostol, a kereszt titkának teológusa, amikor a szeretet himnuszában ezt mondja „A szeretet nem a maga javát keresi” (vö.: 1Kor 13,5). Amikor az Atya szeretetből a Fiút odaadja a világ életéért, akkor ez nem csak a Fiút, főképp nem csak az ember Jézust érinti, hanem a teljes Szentháromságot. Az Atya együttérző Szeretete testesül meg a kereszthalálig engedelmes Fiú Szeretetében és árad ki az új életre támasztó Szeretet Szentlelkében. A Teremtő-Szeretet, Önátadás-Szeretetként emberré lett. Bűneink miatt a halált is vállalta, de feltámadva és a Szentlelket elküldve Megszentelő-Szeretetként hív bennünket az örök életre.

    Nem nekünk kell immár mintegy Isten ügyéért aggódva kiáltanunk, hogy vigyázz! Vigyázz! Krisztus húsvéti misztériuma szólít meg bennünket hasonlíthatatlan szelídséggel és erővel: Vigyázzatok! Vigyázzatok! Vigyázzatok egymásra és magatokra, hogy Szeretetemben elnyerhessétek az örök életet!

     

    [1] Kuklay A.: A kráter peremén, 202.

     

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése Atyám háza:Nagyböjt 3. vasárnapja

    Napi Ima17 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    04
    Janka Ferenc atya elmélkedése Atyám háza: Nagyböjt 3. vasárnapja

    Nagyböjt harmadik vasárnapjának szentírási szakaszai a szolgaság házától az Atya házán, templomán át Jézus feltámadott testének templomáig vezetnek bennünket.

    szolgaság házából való szabadulásról a Kivonulás könyve szól.

    „Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről a szolgaság házából.”

    Azért is rendkívül fontos ez a mondat, mert ez vezeti be Isten tíz szavát (דָבָר), amelyet értelmezve „tíz parancsolatként” ismerünk. Jahve, ’Az, Aki Van’, szabadítóként velünk és értünk van. A tíz életszabályt azért adja, hogy megmaradhassunk az általa felkínált szabadságban. Tiltásai azt szolgálják, hogy ne ártsunk egymásnak és önmagunknak, hogy ne essünk vissza újra meg újra, a mások vagy magunk által faragott bálványok rabszolgaságába.

    Isten megtestesült Szava, Igéje, most prófétai gesztussal tanít. Kötelekből ostort fonva kiűzi a kereskedőket és pénzváltókat Atyja házából, a templomból.

    A biblikus szakirodalom szerint önmagában nem volt rossz az árusok tevékenysége, hiszen a messziről jött zarándokok gyakorlati szükségleteit elégítették ki. Miért űzte ki őket mégis Jézus? Mert tudta, hogy mi lakik az emberben. Tudta, hogy a jó látszata alatt az emberi gyarlóságok sokasága húzódik meg. Sőt, néha bevallott gyarlóságaink is kozmetikázottak, és nem akarunk, nem merünk vagy nem tudunk igazán a mélyre tekinteni. Pilinszky egyik verse a költő apáca nagynénje által vezetett, fiatalkorú prostituáltakat segítő javítóintézet egyik szegénykéjének, B. I. kisasszonynak a világát idézve mond ki egyetemes igazságot.   

    Más okból voltam én itt. Fedő bűnnel
    sikerül eltakarnom azt az igazit,
    azt, amit nem, nem, nem lehet
    se elviselni, se kimondani.

    (B.I. Kisasszony)

    Jézus szeretetből fakadó indulata ezektől a látszatok alatt meghúzódó, bevallatlan és szinte bevallhatatlan tisztátalanságoktól is meg akar minket szabadítani. A lényeg keresésére készteti a figyelmünket. Meg akarja mutatni a bűn, a félelem és a halál szolgaságának házából az Atya házába, az Atya templomába vezető utat.

    De mi ennek az új tisztaságnak és mélységnek a lényege? Milyen legyen az új templom istentisztelete?

    Már a zsoltárok hirdették, hogy az új kultuszban nem az égő áldozat a legfontosabb, hanem a lelkület. Dávid bűnbánati zsoltára így fohászkodik:

    Ha kedvelnéd, áldozatot adtam volna, de az égő áldozatokban nem gyönyörködöl. Áldozat Istennek a kesergő lélek, a töredelmes és alázatos szívet ó Isten, nem veted meg.” (Zsolt 50, 9)

    Joel próféta pedig így tanít:

    A szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat (Jo 2,13).

    Az új istentisztelet, a tiszta szívből fakadó szeretet bölcs és vérontás nélküli áldozata sem olyan egyszerű, mint ahogy gondolnánk. Mert az Istennek fenntartott helyet kitölteni próbáló bálványok, a köznapi feledékenység finompora, a megszokás közönye miatt üresjáratú idő, a szeretet súlyos botlásaihoz vezető akadályokat képeznek. Pilinszky egy másik költeményének gyönyörű szavai erről vallanak: 

    De láthatod, az istenek,
    a por, meg az idő
    mégis oly súlyos buckákat emel
    közéd-közém,
    hogy olykor elfog a
    szeretet tériszonya és
    kicsinyes aggodalma.

    (Azt hiszem)

    A szeretet tériszonya ezt sugallja: a Szeretet szédítően sokat vár tőlem. Ez messze-messze meghaladja a képességeimet. Az igényesség ilyen magasságát én nem bírom ki, biztos kudarcot vallok és megszégyenülve a mélybe zuhanok. A szeretet kicsinyes aggodalma pedig a méricskélő irigység kisszerűsége. A másiknak több pénz, egészség és siker jutott. Ő nagyobb tehetséget, szépséget és szeretet kapott, mint én. Ez méltánytalan. Ez felháborító. Ez elviselhetetlen és kibírhatatlan.

    A szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma csak az Atya házában, az Atya szentélyében csillapodik, ami nem más, mint a feltámadott Krisztus teste, a meghívott szentek közössége, otthonunk és szentélyünk, az Anyaszentegyház.

    Az atyai házról, az otthonról és a szentélyről szeretném egy meghatározó személyes emlékemet is megosztani. Édesapám 44 évig volt Makón görögkatolikus parókus. A tágas, ódon parókia, a játékok lábnyomával teli udvar és templomkert, az igényesen kifestett templom, a díszesen faragott ikonosztázion a családunk számára az otthon volt, a fűszálaktól a templomtoronyig jól ismert, kedves, belakott és átimádkozott tér. A pappá szentelésem helye is. Elmondhatatlanul sok és drága emlék helyszíne. Amikor édesapám 75 évesen nyugdíjba vonult a búcsúmiséjén érett meg bennem egy megrendítő felismerés. Nem a mienk és így az enyém is volt mindez, ahogy mindaddig gondoltam, hanem bennünket ért az a megtiszteltetés, hogy az egyházközség, az Anyaszentegyház és végső soron a mennyei Atya házának vendégei, Krisztus titokzatos testének makói tagjai, és a Szentlélek templomának élő kövei lehettünk.

    Az evangélium örömének valódi tágassága azonban éppen az, hogy a jeruzsálemi szentélyt megtisztító, megtestesült Szó a szolgaság házából mindnyájunkat az Atya házába invitál, lehetővé teszi, hogy feltámadott testének tagjaivá legyünk és a Szentlélek templomának élő oszlopaivá válhassunk.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése Hat nap múlvaNagyböjt 2. vasárnapja

    Napi Ima18 imádkozás /layout/img/logo.png

    Feb
    25
    Janka Ferenc atya elmélkedése Hat nap múlva Nagyböjt 2. vasárnapja

    Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert Jakabot és Jánost. Az evangéliumot önálló szakaszként, az események kontextusából kiemelő és bevezető „Azon időben” formula helyett Márk és Máté evangéliumában a mélységes jelentéssel teli „Hat nap múlva” időmegjelölés szerepel. Urunk színeváltozása - Péter vallomása, a Jézus szenvedéséről szóló első beszéd, és Krisztus követése feltételeinek elhangzása után – hat nappal, vagyis a hetedik napon történik.

    Az evangélium első hallgatói számára teljesen egyértelmű, hogy a hetedik nap az, „amin Isten befejezte művét, amit alkotott. Megpihent munkája után, amit végzett. Megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után” (Vö.: Ter 2, 1-3).

    A rabbinikus hagyomány felteszi a kérdést, hogy alkotott-e valamit a Teremtő a hetedik napon, amelyen megpihent? A válasz: igen. Ekkor teremtette Isten az ünnepet.

    Urunk színeváltozása a megáldott és megszentelt hetedik nap, az Úr napja, az ünnep összefüggésben különös fénnyel ragyog.

    A hetedik nap összefoglalása és öröme mindannak, amiről a Teremtő látta, hogy jó. Jó a világ. Jó a világosság, jó az égbolt, a szárazföld és a tenger, jók a magot termő növények és a gyümölcsöket érlelő fák, jók az égitestek, az ünnepeket, hétköznapokat és éveket meghatározó nap és hold. Jók a tenger élőlényei és az ég madarai, jók a házi állatok és a mezei vadak. Jó az ember, akit a maga képére és hasonlatosságára, férfinak és nőnek teremtett. Akinek gondjára bízta mindezeket, hogy felelősen uralkodva művelje és őrizze a kertet.

    Mindaz, amit Isten alkotott nagyon jó. Életünk színes pillanataiban az ünnepeken ezt a jóságot ízleljük meg. Minden ünnep „Aranykori töredék”, mint Pilinszky azonos című verse, amiben mondhatón túlra nyúlva megállapítja, hogy „Kimondhatatlan jól van, ami van”.

    De nem hibázzuk-e el oly gyakran a lényeget? A magunk és mások hibájából nem foglalták-e el a hétköznapok a szívünkben az ünnepek számára fenntartott helyet?

    Egy férfi életét bemutató rajzfilm különös evidenciával mutatott rá erre. A fekete-fehér animációban mindössze két rövid jelentsor volt színes: amikor a főszereplő szerelmes lett és amikor gyermeke született.

    Tarkovszkij Rubljov című filmje hasonló eszközzel él. Az ortodox egyházban szentként tisztelt ikonfestő életét, korának sötét történelmi viharait és a szerzetes belső vívódásait bemutató film nyomasztóan komor, fekete-fehér. Mindössze két rövid részletben vált színesre. Az első, amikor egy jelentben az égő tűzre fókuszál. A második, amikor a film végén az irgalmas és emberszerető Isten világából bennünket néző, szelíd arcú ikonok ünneplő színekben ragyogó világát tárja elénk. Hiszen az ikon „színekben való Istenlátás” (Trubeckoj).

    A film teljes címe Andrej Rubljov. Az ikonfestőt keresztneve nélkül is mindenki ismerné. Talán nem túlzás arra gondolni, hogy a rendező, Andrej Tarkovszkij a saját keresztnevével megegyező név szinte észrevétlenül diszkrét hangsúlyozásával a filmben általában művészet hivatásáról és a saját ars poétikájáról is vall. Mert „a művészet feladata nem az, hogy a láthatót ábrázolja, hanem hogy láthatóvá tegyen” vallja a festő Paul Klee is. Minden valódi művészet, filozófia és teológia feladata, hogy arra irányítsa az ember figyelmét, „ami igazán lényeges, mert az a szemnek láthatatlan”. (Saint-Exupéry).

    Mindaz, amit Isten alkotott nagyon jó. Életünk ünnepi pillanataiban ezt éljük át.

    Rettentő jó nekünk itt lenni!” foglalhatnánk össze Péter vallomását, amit az apostol szinte magánkívüli boldogságában és megrendültségében elmondott. Nem véletlen, hogy Rudolf Otto a vallásos élményt „mysterium tremdendum et fascinosum”-ként, vagyis megrendítő és lenyűgöző élményként írja le, amiben egyszerre vagy jelen a hátborzongató félelem és a szívet megremegtető csodálat. Az imént már idézett Pilinszky vers is erről a belső látásról szól.

     

    Mi készül itt e tenger ragyogásból?

    Ha lehunyom is süti szemem;

    mi kívül izzott, belül a pupillán

    itt izzít csak igazán idebenn!

    A színeváltozás ünnepe azonban még csak előünnep. A világ világossága még csak néhány pillanatra ragyog fel hasonlíthatatlan fényességgel. A tanítványok még nem érzik énes önmaguk elvesztésének fájdalmát és evangéliumi megtalálásának örömét. Még nem sejtik az Atya szeretetének mélységét, amellyel értünk emberekért és a világ életéért odaajándékozza szeretett Fiát. Még nem az övék az elhaló búzaszem termékenysége, a halált elnyelő élet, a feltámadás és a beteljesedés misztériuma.

    A nagyböjt liturgikus ideje, de életünk egésze is készület. Még messze a nagy Húsvét, a nyolcadik nap, amire Lukács utal. Még úton vagyunk az ünnepek ünnepe és az ünnepélyek ünnepélye felé. Életünk ünnepi színeváltozásaiban, megrázó és elragadó istenközelségeiben arra kapunk erőt és küldetést, amit a bizánci liturgia a színeváltozási látomás titkát megfogalmazó ünnepi kontákban így foglal össze:

    „A hegyen átváltoztál Krisztus Istenünk, és amennyire tanítványaid képesek voltak, meglátták a te dicsőségedet, hogy mikor majd megfeszíttetésedet látják, értsék meg hogy önként szenvedsz, és hirdessék a világnak, hogy te valóban az Atya kisugárzása vagy.”

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése PróbatételNagyböjt 1. vasárnapja

    Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

    Feb
    19
    Janka Ferenc atya elmélkedése Próbatétel Nagyböjt 1. vasárnapja

     

     

    A mai evangélium kulcs-szava a görög πειράζω (peiradzó), aminek két fő jelentése van. Az első a ’próbára tesz’, a második pedig a ’(meg)kísért’. Amikor a kísértés szót halljuk ösztönösen valláserkölcsi kontextusba helyezkedünk és az emberi élet nagy kísértései jutnak eszünkbe. Ezeket szokás életszakaszokhoz is kötni: a fiatal korhoz a szexualitás, az életközéphez a pénz és a vagyon, az idős korhoz pedig a hatalom kísértését. Márk evangélista Mátétól és Lukácstól eltérően azonban nem részletezi Jézus kísértéseit. Ezért könnyebb is vele kapcsolatban a peiradzó szó másik értelmét, a próbatételt megfontolni.

    Hiszen az emberi lélek mélyéből felfakadó mesék világa is tele van próbatételekkel. A szegény legénynek, a legkisebb királyfinak, az árva leánykának próbák során kell igazolniuk rátermettségüket, mai szóval kompetenciájukat. A próbatétel a kísértéssel ellentétben nem eleve negatív. A benne való helytállás sikerélmény és legalábbis a mesékben a jutalom sohasem marad el.

    Milyen is lenne az élet próbatételek nélkül? A néhai Munk Péter milliárdos üzletember egy, az életét bemutató műsorban azt mondta, hogy a vagyona nagy részét nem a gyermekeire, hanem alapítványokra hagyja. Meglepő döntését körültekintő bölcsességgel indokolta. „A legjobb iskolákba járattam őket és megmutattam nekik, hogy jó dolog gazdagnak lenni. De az a tapasztalatom, hogy aki nem küzd meg a saját vagyonáért, azt fokozottan fenyegeti élete értelmetlenségének és ürességének érzése, annak minden drámai következményével együtt.”

    A kihívások életünk velejárói. Az emberi lét első próbatételéről a Teremtés könyve tanít bennünket. Ennek irodalmi műfaja történeti etiológia. Az etiológia olyan okfejtő elbeszélés, ami a jelen helyzetet nem fogalmakkal és tanokkal világítja meg, hanem egy elbeszéléssel. Nem egyedi esetben, hanem az első esetben mutatja be az általánost. Azt beszéli el, „ami soha nem volt és mindig van”, „amit mindenki tud és mégsem tud”. Olyan lényeglátást közvetít, ami az életben való helytállást segíti. Hősei és antihősei nem történeti alakok, mégis mélységesen történelmiek, hiszen mindenkinek része van bennük.[1]  

    Ádám és Éva próbatételének lényege a jó és a rossz tudása, illetve meghatározása körül forog. Amikor a kísértő azt mondja, hogy „tudni fogjátok a jót és a rosszat”, akkor a héber ’jadah’ igét használja, aminek jelentése lehet „tudni”, de „meghatározni” is. Az ember az ősi próbatételt azért bukta el, mert az Istenbe helyezett bizalom helyett a jó és a rossz meghatározását a maga kezébe vette. Ezzel önmagát űzte ki az Istenre hagyatkozó bizalom édenkertjéből, és indította el a testvérgyilkossággal, özönvízzel és bábeli nyelvzavarral kiteljesedő bűn áradatát.

    Az Ószövetség másik jelentős próbája Jób sorsában tárul fel. Benne általában az ártatlanul szenvedő igaz embert látjuk. Történetének mélyén azonban egy még mélyebb dráma bontakozik ki. A Sátán - aki itt ellenségként is Isten szolgálatában áll -  valójában Istennel mérkőzik. A próba lényege, hogy szereti-e valaki az Istent ingyen is, érdek nélkül is? Ezért engedi meg Isten, hogy igaz szolgája Jób előbb elveszítse a vagyonát és a családját, majd a testi egészségét is. Érdek nélkül, ingyen is, sőt az ártatlanul ért szenvedések ellenére is szeretsz-e engem? A sorsát nem értő, de hűséges Jób nem bukik el, és helytállása után még nagyobb áldásban részesül, mint próbatétele előtt.

    Jób könyvében az ember ingyenes szeretetét könyörtelen próbára tévő sátáni játszma kapcsán Szabó Lőrinc Semmiért egészen című verse juthat eszünkbe.

    Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
    még nem szeretsz.
    Míg cserébe a magadénak
    szeretnél, teher is lehetsz.
    Alku, ha szent is, alku: nékem
    más kell már: Semmiért Egészen!

    Két önzés titkos párbaja
    minden egyéb;
    én többet kérek: azt, hogy a
    sorsomnak alkatrésze légy.

     

    Mutasd meg a teljes alázat
    és áldozat
    örömét, és hogy a világnak
    kedvemért ellentéte vagy
    .

     

    Krisztus életének kísértéseket magába foglaló, de azokon messze túlmutató próbatétele, ami itt a pusztában kezdődik, ellentét, fokozás és teljes fordulat.

    Ellentét, mert az első Ádám bizalmatlanságával és önistenítésével szemben a második Ádám Atyjába vetett bizalma sohasem rendül meg és alázatos engedelmessége mindhalálig tart.

    Fokozás, mert a szeretett és érdek nélkül is szeretni képes Fiú, teljesen kifosztva és ártatlanul szenvedve a kereszten még akkor is Atyja kezébe ajánlja lelkét, amikor Jóbtól eltérően neki még a puszta életét sem kímélik meg.

    A teljes fordulat pedig Szabó Lőrinc költeményének szerelemmel kecsegtető zsarnokságával ellentétben tárul fel. Krisztus, a Vőlegény ugyanis nem a másiktól várja el a teljes önátadás, alázat és áldozat örömét, hanem - minden elképzelésünket és várakozásunkat felülmúló módon - Ő maga ajándékozza nekünk önmagát, hogy a mi örömünk teljes legyen, hogy életünk lehessen és bőségben legyen.

     

    [1] Vö.: Schneider Th. (szerk.):  A dogmatika kézikönyve I. 138-139.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése „Tisztulj meg!”Évközi 6. vasárnap

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Feb
    11
    Janka Ferenc atya elmélkedése „Tisztulj meg!” Évközi 6. vasárnap

    Jézus a mai evangéliumban meggyógyít egy leprás beteget. Márk evangélista mégsem gyógyításról beszél, hanem a gyógyulást is magában foglaló megtisztításról. A betegség és a tisztátalanság valamint a gyógyulás és megtisztulás közötti szoros kapcsolat izgalmas összefüggéseket sejtet.

    Az embert mindig is foglalkoztatta az a kérdés, hogy milyen viszony lehet a test és a lélek, a betegség és az egészség között. Miből fakad a tisztátalanság és a tisztaság, a bűn és az erény.

    A kultikus tisztaság és tisztátalanság ószövetségi rendjét részben a higiéniai szempontok, részben az emberi életet veszélyeztető, elpusztító, károsító veszélyforrásokkal kapcsolatos, ősi, sokszor már feledésbe merült tabuelőírások alakították. Ezek nyomán fogalmazódott meg, hogy ki és mi tiszta, (szent), azaz alkalmas a kultuszban való részvételre, és mi tartozik a profán világába. A kultikus tisztaság megőrzésének vagy visszaszerzésének szabályait, ill. szertartásait a Tóra tartalmazta. A leggyakoribb tisztulási rítus a mosakodás volt. A különféle tisztulási rituálék mechanikussá váló gyakorlata azonban gyakran szülte azt a téves nézetet, hogy a szertartás elvégzése után a személy vagy tárgy automatikusan visszanyeri kultikus tisztaságát. Ezt a hamis automatizmust először a próféták kritizálták. Ők az emberi benső megváltozásának szükségességét hangsúlyozták, a tisztátalanná tévő bűntől való elfordulást és a megtérést. Ugyanakkor azt is tudták, hogy az Isten előtti tisztaság az Isten által munkált csoda.

    Ebbe az egyre inkább kiteljesedő, megtisztító folyamatba illeszkedik Jézus küldetése, gyógyításai. Itt persze még csak annyit hallunk, hogy megesett a betegen a szíve, kinyújtotta a kezét, megérintette és azt mondta: „Akarom! Tisztulj meg!”

    De Jézus nem csak azért jött, hogy fizikai betegségeket gyógyítson. Nem is csak azért, hogy helyreállítsa az istentiszteletben való részvétel külsőséges feltételeit.

    Ő maga volt a tisztaság és a szentség. Benne megvalósult a test és lélek harmóniája, az ember rokonszenves jámborsága egyesült az Isten minden képzeletet felülmúló gyöngédségével és erejével. Tökéletes tisztasága révén tudta, hogy boldogok a tiszta szívűek (Mt 5,8). Megtisztító jelenléte tette a betegeket nem csak egészségesekké, hanem tisztává is (Mt 8,3). Ezért voltak a vele valódi közösségben lévő tanítványok is tiszták (Jn 15,3). Jézus Krisztus kereszthalálában és feltámadásában az ószövetségi kultusz évenkénti, templomi tisztulási és áldozati ceremóniáival ellentétben az Új Szövetség áldozata valósul meg, ami egyszer s mindenkorra megtisztít minket minden bűntől (Zsid 9,13k; 10,1-4.22). Az egyházban ennek nyomán érlelődik meg a gondolat, hogy Isten azért nem tesz különbséget zsidó és pogány között, mert ő a hit által tisztítja meg az emberek szívét (ApCsel 15,9).

    A héten kezdődik a nagyböjt. A húsvétra felkészítő szent negyven nap sokféle kincset rejt. Ezek közül most a megtisztulás lehetőségére figyeljünk. Mert ez sem magától értetődő. Gondoljunk csak Arany János balladájának Ágnes asszony-ára. Szeretője megöli a férjét, s ezért bitófára kerül. A bűntudatában megbomlott elméjű asszony holtig tartó börtön helyett ugyan szánalomból kegyelmet kap, de a becsületén esett foltot, vérfolt gyanánt, életfogytig látja, mossa.

    S Ágnes asszony a patakban

    Régi rongyát mossa, mossa -

    Fehér leple foszlányait

    A szilaj hab elkapdossa.

    Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

    A házasságtörését gyilkossággal eltussolni próbáló Dávid király története az előbbivel párhuzamos, mégis teljesen más kimenetelű. Dávid elismeri gonoszságát, megvallja bűnét, Isten irgalmasságához és könyörületességéhez menekül.

    Hints meg engem izsóppal és megtisztulok,

    moss meg engem és a hónál fehérebb leszek!

    Tiszta szívet teremts bennem, ó Isten,

    és az igaz lelket újítsd meg benső részeimben!

    Zsolt 51 (50) 9; 12

    „Akarom! Tisztulj meg!” Jézus szavai, amelyek egykor a leprást meggyógyították és megtisztították hozzánk is szólnak. Amikor a Mi Atyánkban azt imádkozzuk, hogy „legyen meg a te akaratod”, akkor ezzel a testi, lelki és szellemi megtisztulást hozó Krisztusi szándékkal egyesülünk.

    A bizánci nagyböjti liturgikus készület misztikus mélységű és magasságú szertartása az Előre Megszentelt Áldozatú Liturgia. Ennek záró papi imája így foglalja össze a testi és lelki megtisztulás távlatait:

    Mindenható Uralkodó, ki minden teremtényt bölcsességgel alkottál, ki bennünket a te kimondhatatlan gondviselésed és jóvoltodnál fogva lelkünk és testünk megtisztulására, a szenvedélyek megfékezésére s a feltámadás reményének biztosítására e legszentebb napokba helyeztél. Ki negyven nap eltelte után kedves szolgádnak, Mózesnek kőtáblákon isteni kézzel írott törvényeket adtál: add meg nekünk is óh jóságos, hogy jó harcot harcoljunk, a böjt futását bevégezzük a hitet sértetlenül megtartsuk, a láthatatlan szörnyek fejeit összetörjük, a bűnnek legyőzői lehessünk s a szent feltámadást elítélés nélkül elérjük és magasztaljuk.

    Mert áldott és dicsőített a te legszentebb és fölséges neved, Atya és Fiú és Szentlélek, most és mindenkor és örökkön örökké. Ámen

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése Titkos erőforrásÉvközi 5. vasárnap

    Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

    Feb
    04
    Janka Ferenc atya elmélkedése Titkos erőforrás Évközi 5. vasárnap

    Márk evangéliumában Jézus nyilvános működésének kezdete egy mozgalmas nap, ami ráadásul szombat. Másnap, a hét első napja hajnalán aztán Jézus mégis nagyon korán kel. Kimegy egy elhagyatott helyre és ott imádkozik. Pedig igazán megérdemelt volna egy kiadós pihenést.

    Mi lehet az események felszíne alatt Jézus cselekedeteinek mozgatórugója? Mi személyiségének titkos középpontja és horizontja? Erejének, energiájának eredete, mibenléte és célja?

    Az imádság. Személyes szeretetkapcsolata az Atyával a Lélekben. Ebből fakad tisztánlátása. Tanításának hatalma és bölcsessége. Ebből ered a szenvedőket és betegeket gyógyító részvéte. Innen a tisztátalan, gonosz lelkek fölismerése, a fölöttük rendelkező erő, a szabadító hatalom. Jézus titokzatos erőforrása az imádság.

    De mi az ima? Hogyan imádkozott Jézus? Hogyan viszonyult benne egymáshoz az istenség és az emberség? Hogyan kellene nekünk imádkoznunk?

    Amikor imádkozunk Istennel beszélgetünk, halljuk sokszor. De már a kisgyerekek is megkérdezik, milyen beszélgetés az, amikor én beszélek, a másik pedig hallgat?

    Nyilvánvaló, hogy nem ilyen kapcsolatról, nem egyoldalú kommunikációról van szó. Sokkal többet mond az ars-i plébános Vianney Szent János története.

    Egy tisztes korú parasztember a napi munkája után a kapáját az ajtón kívül letámasztva bement a templomba. Megállt hátul és nagyon hosszú ideig csak nézett. A szentéletű plébános megkérdezte tőle: Bátyám, maga meg mit csinál itt? Egyszerű feleletet kapott. „Én nézem a jó Istent, ő meg néz engem és mindketten nagyon boldogok vagyunk”.

    Az ima Isten jelenlétébe helyezkedés. Istennel való kommunikáció, kommúnió, szeretetben való feltöltődés, életalakító energia. Isten ajándékának és az ember odaadásának találkozása.

    Ma egyre többen keresik az ilyesféle energiát. A relaxáció, a tudatos jelenlét (Mindfullness[1]) a kognitív terápia különféle formáit gyakorolják. Kétségtelenül nagyon jó és hasznos dolgok ezek. Kísérletek igazolták, hogy csökkentik a stresszt, az agressziót, jó hatással vannak az ember egészségi állapotára, az immunrendszerére, növelik az öntudatosságot, az érzelmi intelligenciát, az önuralom és önvezérlés képességét. De vajon lehet-e egyenlőségjelet tenni ezen pszichológiai technikák és az ima közé. Mi az ima sajátossága?

    A filozófus Wittgenstein a megismerést a szem és a látótér viszonyához hasonlította. A látásom nem része a látóteremnek, hanem a feltétele. Ha egy tükörbe nézek, látom az arcomat a szememet. De a tükörképem nem lát engem! A tükör mögött nincs látótér, a tükörkép a látvány felszíni visszatükrözésénél többre nem képes.

    Ezért tragikus a saját szép arcának tükörképébe beleszerető mitológiai alak, Narkisszosz sorsa, akiről a nárcizmus, a kóros önszeretet pszichopatológiai kórképét elnevezték. Ezért nem lehet a szeretetet csupán az önszeretetből levezetni. Ezért képtelenség a világról, a másikról és az Istenről való tudást pusztán az öntudatra alapozni.

    Amikor az ember valóban imádkozik, akkor nem csak a saját képességeit összpontosítja, relaxál és koncentrál. Nem pusztán pszichikai technikák tükrében szemléli önmagát, mint a balett táncos a saját mozdulatait a gyakorló terem falán végig futó tükörben. Nem testi vagy lelki jó közérzetét, kondícióját tartja karban. Nem mentális vagy spirituális technikájának csiszolására figyel. Még csak nem is a közönség ámuló tekintetének visszajelzéséből merít erőt, mint az előadóművész. Jutalma pedig nem a produkció végén felhangzó taps.

    Amikor az ember imádkozik, akkor a Teremtőjével kerül kapcsolatba. A képmás az ősképpel, a cseppnyi szó ősforrásával a Csenddel, amelyből felhangzott és a tengerrel, amelyben célba ér. Az imádkozó az anyja tápláló keblén elszunnyadó csecsemőhöz hasonlít, olyan mint a gyermek, aki gyengéden szerető Atyja ölében ül.

    Hogyan imádkozhatott Jézus? Élete megtestesülés volt, belépés a térbe, az időbe és a teremtmények személyes szeretetre hívott létébe. Imádsága pedig, mint minden valódi ima a tér, az idő és az istenivel találkozó emberi szeretet távlatainak iskolája lehetetett. A létezés iskolája, aminek célja a lehetséges irányok felfedezése és véges mértékeinek meghaladása. Saját isten-emberi valósága végtelenségének egyre tágasabb, egyre bensőségesebb, és egyre intenzívebb megélése. Annak a szentháromságos isteni miliőnek az elsajátítása, ami mindeneket felülmúl, mindent áthat és mindenben benne van (Ef 4,6).

    De most még csak kora reggel van. Márk evangéliuma kezdetén a tanítványokkal mi is most látjuk Jézust először imádkozni. Simon és akik vele voltak most Jézus után mennek, és a sikeréről értesítik: „Téged keres mindenki.”

    Még nem kérik, hogy tanítsa meg őket imádkozni. Még nem látják az olajfák hegyén vérrel verejtékezve fohászkodni. Még nem értik, hogy Jézus imája, Jézus létének titokzatos erőforrása. Annak az új égnek és új földnek, új térnek, minőségi időnek és örök szeretetben kibontakozó személyességnek a hajnala, amelybe mindnyájan meghívottak vagyunk.

     

     

    [1] Vö.: Cserép Csongor: Meditatív gyakorlatok a szekuláris Európában
    www.magyarszemle.hu/cikk/20180305_meditativ_gyakorlatok_a_szekularis_europaban

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése Hát ez meg mi?Évközi 4. vasárnap

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    28
    Janka Ferenc atya elmélkedése Hát ez meg mi? Évközi 4. vasárnap

    Márk evangéliumában gyorsan peregnek az események, élesek kontrasztok. Semmit nem hallunk Jézus gyermekségéről. Rögtön megjelenik Keresztelő János, aki bejelenti a nála erősebb jövetelét, aki „szent lélekkel” fog majd keresztelni. Jézusra rá is száll ez a „lélek”, mint egy galamb, majd ez a „lélek” rögtön a pusztába kényszeríti negyven napra, ahol a Sátán kísérti. Vadállatok közt van és angyalok szolgálnak neki.

    Ezután meghívja az első apostolokat, hogy kezdettől tanúi legyenek működésének. Majd Kafarnaumban szombaton rögtön tanítani kezd, mire az emberek megdöbbenve csodálkoztak tanításán, mert hatalommal tanított és nem úgy, mint az írástudók.

    Itt történik a lelkek és a hatalmak első nyilvános összeütközése. Ezt azonban megelőzi egy rejtett küzdelem. A pusztában negyven napon át a Sátántól megkísértett Jézusban végbemenő belső harc, amiről itt csak annyit tudunk meg, hogy „vadállatok közt volt és angyalok szolgáltak neki”. A puszta éles ellentéte az édenkertnek, ahonnan a kísértésben elbukó első Ember kiűzetett. A vadállatok közti sértetlenség, és az angyalok szolgálata azonban annak az új, messiási mikro- és makrokozmosznak a rejtekben kirajzolódó képei, amelyek az ember belső világának vad és nemes erői között, a természet és az ember viszonyában, valamint az Isten és az ember kapcsolatában megvalósulóban vannak.

    Ezt az új, egyelőre titkos hatalmat érzékelik a Jézus tanítását megrendülve hallgatók és az a másik hatalom és másik lélek, a tisztátalan, aki az általa megszállott emberből Jézusra rákiált:

    Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!

    Itt érdemes megállnunk és alaposan megvizsgálni, hogy ki is beszél és mit is mond.

    Mi közünk hozzád? A többes számból nyilvánvaló, hogy a tisztátalan lélek és az ember itt bizarr egységet képeznek. Aztán az is meglepő, hogy a megszálló szellem világosan tudja, hogy Jézus az Isten szentje, noha Péter apostol híres vallomása Fülöp Cezáreájában Márknál csak hét fejezettel később hangzik el. A fájdalmasan legfurcsább azonban az, hogy ahelyett, hogy a megszállott ember a megszabadulását kérhetné Jézustól, belőle és általa az ördögi csűrcsavarral védekező szellem szól és ordas hazugságú támadásba kezd. Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Kérdezi ezt éppen az a szellemi hatalom, aki az általa megszállott szerencsétlen ember testi-lelki-szellemi épségét pusztítja. A sátáni intelligencia örök taktikája ez: a farkas báránybőrbe bújik, a tettes az áldozatot vádolja, a hóhér gyilkost kiált. A figyelmetlen ember szinte megsajnálja ezt az emberen élősködő szellemi parazitát.

    Jézus azonban ráparancsol: Némulj el, és menj ki belőle! A tisztátalan lélek pedig összevissza rángatta azt az embert, és hangos kiáltással kiment belőle. Az emberek pedig immár szinte megrettenve csodálkoztak. „Hát ez meg mi? Új tanítás, hatalommal teli! Ráparancsol a tisztátalan lelkekre, és azok engedelmeskednek neki!

    Hát ez meg mi? Halljuk a megdöbbenve csodálkozók első kérdését, akik még éppen csak hogy megtapasztalták Jézus hatalmas tanítását. Hát ez meg ki? Lesz a megrendülve ámulók következő kérdése, akik Krisztus isten-emberi hatalmának evolúcióját követik. Olyan hatalom, ami szolgál. Olyan uralom, ami engedelmes. Olyan erő, ami gyöngéd. Olyan élet, amely szeretetből még szenvedni és meghalni is kész értünk, hogy sebei számunkra is gyógyulást szerezzenek és halálával legyőzze a halált. A mi halálunkat is. A mindenható Atya mindenben hatalmas Fia. Tanítása és példája a Szeretet hatalmának fényes evangéliuma, és nem a hatalom szeretetének milliók vérével írt sötét tragédiája.

    Engedjük, hogy újra meg újra magával ragadjon bennünket is az evangéliumot hittel és nyitott szívvel olvasók nemzedékeinek szinte magunkon kívüli ámulatból felszakadó kérdése: Hát ez meg mi? Miféle hatalom? Hát ez meg ki? Kicsoda, hogy Úr és szolgál?

    Kísérje álmélkodásunkat és elmélkedésünket Weöres Sándor ihletett költeménye is:

    Én is világot hódítani jöttem
    s magamat meg nem hódíthatom,

    csak ostromolhatom nehéz kövekkel,
    vagy ámíthatom és becsaphatom.

    Valaha én is úr akartam lenni;
    ó bár jó szolga lehetnék!

    De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
    s uraktól nyüzsög a végtelenség.
     

    (Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 13.)

     

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."