47640 ima található a honlapon, összesen 95181 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Janka Ferenc atya elmélkedése

    Janka Ferenc atya elmélkedése
    Hetente frissül

    Krisztus Király vasárnapján búcsút vett a hallgatóktól Martos Balázs atya, aki hat éven át elmélkedett a szentírási szövegekről. Az új egyházi év elején a stafétát Janka Ferenc filozófus, teológus, főiskolai tanár veszi át, aki a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán fundamentális teológiát és dogmatikát tanít, emellett a Szegedi Gál Ferenc Egyetem filozófia tanszékvezetője.

    Janka Ferenc atya éveken át rendszeresen tudósította a Vatikáni Rádió hallgatóit az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának eseményeiről, mint a szervezet főtitkár-helyettese, így hangja ismerősen cseng majd sokaknak. Beszámolóiban a konferenciák, tanácskozások tematikáján túl mindig megjelent a költészet is, egy-egy versidézettel gazdagította tudósításait, ezáltal segítve a lelki ráhangolódást.

    Janka Ferenc atya elmélkedése A pokolÉvközi 26. vasárnap

    Napi Ima6 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    23
    Janka Ferenc atya elmélkedése A pokol Évközi 26. vasárnap

    Emberi gyarlóságainknak rendkívül szellemes és humoros módon görbe tükröt tartó „Csűrcsavar levelei”-ben írja C.S. Lewis, hogy az ördöggel - vagyis a világban tagadhatatlanul működő, sajátos módon személyes erővel - kapcsolatban két hibát követhetünk el. Az egyik, ha túl sokat, a másik, ha túl keveset beszélünk róla. Egészen biztosan így van ez a kárhozattal, az élet végérvényes elhibázásának lehetőségével is. Míg a II. vatikáni zsinat előtti lelkipásztori gyakorlatban talán túlságosan is sokszor szerepelt, a zsinat után szinte alig hallunk róla. Vagy ha elő is kerül, akkor olyan vélekedések összefüggésében, hogy talán nincs is pokol, vagy ha van is, akkor biztosan üres.

    Dante az Isteni színjátékban ezt a feliratot olvassa a pokol kapuján:

    »Nagy Alkotóm vezette az igazság;
        Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
        az ős Szeretet és a fő Okosság.
    Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
        csupán örökkel; s én örökkön állok.
        Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!«

    Meglepő, hogy a költő, filozófus és teológus Dante szerint a pokol létrejöttének indoka - Babits fordításában - az igazság, Isten Hatalma, az ős Szeretet és a fő Okosság. Az eredeti szöveg persze árnyaltabb. Itt a „giustizia”, „la divina podestate”, la somma sapienza e ’l primo amore[1] vagyis az igazságosság, az isteni hatalom, a bölcsesség teljessége és a legfőbb szeretet szerepel. De mi köze van az Isten hatalmas igazságosságának, bölcsességének és főleg szeretetének a kárhozathoz?

    A rejtélyes összefügés titkos kulcsa a szeretet és a szabadság szétszakíthatatlan kapcsolata. Szeretni ugyanis csak szabadon lehet. Ezért bármilyen paradox is, és bármekkora kockázattal járt is, Isten szeretete tette és teszi lehetővé önmaga visszautasításának lehetőségét. Ez az ára annak, hogy az ember kényszerek nélküli, valódi szabadságban megérlelt igazi szeretettel mondhasson igent Teremtőjének.  

    Az igazi szeretet tehát szabadságot ad. De vajon hogyan éltek ezzel az emberek? Az üdvözültek és elkárhozottak számáról és arányáról nem szól a kinyilatkoztatás.  Itt a teológusok véleményeit és reményeit halljuk. Az idős Szent Ágoston Isten kegyelmének szükségességét az emberek bűnösségét hangsúlyozva igyekezett kiemelni. Pesszimista álláspontjának ez a háttere. Szerinte - mivel Ádám bűnében minden ember részesül, ezért - mindenki méltó a kárhozatra. Isten tehát nem igazságtalan akkor, ha egyeseket kegyelmével kiemel ebből az állapotból a többiek sokaságát pedig veszni hagyja. Ágoston szigorával szemben azonban joggal merül föl a kérdés, hogy a kinyilatkoztatás szerint a „minden ember üdvösségét akaró Isten” (1Tim 2,4) szándéka ennyire erőtlen lenne? Az Egyház éppen Isten megváltó szeretetét tiszteletben tartva nem állítja senkiről sem, hogy elkárhozott. Szentek és boldogok, hitvallók és vértanúk soráról ellenben hisszük és valljuk, hogy biztosan Isten üdvözítő közösségében vannak. Ezért imádkozunk elhunyt szeretteink üdvösségért is, a magunk számára pedig kérjük a jó halál kegyelmét. Ez persze nem azt jelenti, hogy állandóan a halálra gondolnánk vagy a haláltól rettegnénk. Éppen ellenkezőleg. Azért tudatosítjuk életünk végességét és egyetlenségét, hogy a lehető legjobban sáfárkodhassunk az isteni gondviselés által rendelkezésünkre bocsátott idővel és ne csak a halál utáni, hanem a halál előtti éltünk is értékes és teljes lehessen. Erre utal a bölcs mondás: „Éltem. Nem bánom hát, hogy meghalok.”  

    A kárhozottak sokaságát feltételező véleménnyel szemben manapság hallunk a pokol ürességére vonatkozó elképzeléseket is. Ez utóbbi a minden ember üdvösségére vonatkozó remény és az ennek érdekében fáradozó szolgálat félreértése. Amennyire megalapozatlan a kárhozottak sokaságát vizionáló pesszimizmus, éppen annyira indokolatlan az az optimizmus is, ami kizárja Isten jósága visszautasításának lehetőségét. A könnyelműség és a felelőtlenség ugyanis rossz tanácsadó. Amikor Krisztus az evangéliumban a kárhozat félelmetes lehetőségéről beszél, akkor a jó szülő, vagy barát módjára nem akarja tétlenül nézni és szótlanuk hagyni az olyan emberi magatartást, ami a másiknak vagy önmagának kárt vagy szenvedést okoz, sőt, talán a pusztulásba vezet. József Attila kétségbeesésében maga fohászkodik Isten megmentő haragja segítségéért:

    Ijessz meg engem Istenem,
    szükségem van a haragodra.
    Bukj fel az árból hirtelen,
    ne rántson el a semmi sodra.  

    (Bukj fel az árból)

    Hogyan értsük tehát jól a Szentírás, Jézus és a teológiai eszkatológia végső időkre vonatkozó tanítását? Ezek nem a halál utáni élet részleteire vonatkozó kíváncsiságunkat akarják kielégíteni, hanem a jelenben meghozandó helyes döntéseinket kívánják elősegíteni. Isten minden emberi elképzelést felülmúló szeretete miatt bizonyos, hogy véletlenül, betegség vagy más önhibáján kívüli ok miatt nem kárhozik el senki. Ha pedig mi is őszintén szeretnénk, hogy minden ember eljusson az üdvösségre, akkor egészen biztosak lehetünk abban, hogy az irgalmasan igazságos, hatalmas és emberszerető Isten, a Bölcsesség teljessége és a legfőbb Szeretet nálunk sokkal jobban és hatékonyabban akarja és munkálja ezt.

     

     

     

    [1] Giustizia mosse il mio alto fattore;/ fecemi la divina podestate,/ la somma sapïenza e ‘l primo amore.  

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése Ki a legnagyobb?Évközi 25. vasárnap

    Napi Ima18 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    16
    Janka Ferenc atya elmélkedése Ki a legnagyobb? Évközi 25. vasárnap

    A saját nagyságukat egymáshoz méricskélő tanítványok kicsinyes, emberi perspektívája és Jézus szolgálatról szóló istenemberi tanításának felülmúlhatatlan tágassága között Oravecz Imre filozofikus leleményű költeménye segíthet számunkra kapcsolatot teremteni:

    Ami nagy, az nagynak látszik,
    ami kicsi, az kicsinek látszik,
    de nem minden nagy látszik,
    de nem minden kicsi látszik.

    (Eototo és Aholi a nagyról és a kicsiről)

    A látvány, a látszat és a lényeg meglátszódása közötti különbség sejlik itt fel.

    - A látvány önmagában értéksemleges: lehet szép vagy rút, fenséges vagy közönséges, vonzó vagy taszító.

    - Látszatról akkor beszélünk, amikor valami másmilyennek látszik, mint amilyen valójában.

    Nagynak látszik, holott jelentéktelen, kicsinek tűnik, pedig valójában nélkülözhetetlen. A fecsegő felszín alatt hallgathat a mély, a másokat megnevettető bohóc festett mosolya alatt szomorkodhat a magányos szív.

    - A legérdekesebb azonban az, amikor az igazán lényeges, jó és szép, ami a szem számára láthatatlan, a szív számára láthatóvá válik.

    Jézus tanítványai a Mester kérdésére válaszolni nem merő hallgatásukkal kifejezésre juttatták azt, hogy maguk is érezték vitájuk méltatlanságát. Milyen jó lenne, ha a tanítványok kései utódaiként legalább eddig, az elcsendesedő szégyenkezésig eljutnánk, és lenne bátorságunk Jézusnak a látványon és a látszaton túlhaladó, s a lényeget megláttató tanítására odafigyelni. Jézus ugyanis meglepő módon nem azt mondja, hogy ne akarjatok elsők lenni. Épp ellenkezőleg. Az elsőségnek a látványt és a látszatot nem csak meghaladó, hanem szétrobbantó paradigmájára tanítja a tizenkettőt. Aki valóban első akar lenni, az ne féljen az utolsó hely látszatától, aki valóban nagy akar lenni, az ne ijedjen meg attól, ha sokak szemében kicsinek tűnik, és aki az Úr isteni természetében szeretne részesülni, az merje vállalni előbb az emberek szolgálatát.

    Az első hallásra alig érthető és nagyon meglepő tanításban azonban két vigasztaló mozzanat is van. Az első, hogy nem nekünk kell mindezt elsőként megvalósítanunk, hanem Jézus életpéldáját követhetjük. “Ő isteni mivoltában Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék, hanem kiüresített önmagát és szolgai alakot vett föl” (vö.: Fil 2,6-7).

    Weöres Sándor sorai emberségünk, tanítványi létünk lassan tisztuló vágyai felől közelítik meg az értünk szolgáló szeretettel megtestesülő Isten titkát:

    Én is világot hódítani jöttem
    s magamat meg nem hódíthatom,

    csak ostromolhatom nehéz kövekkel,
    vagy ámíthatom és becsaphatom.
     
    Valaha én is úr akartam lenni;
    ó bár jó szolga lehetnék!
     
    De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
    s uraktól nyüzsög a végtelenség.

    (Rongyszőnyeg)

    A Jézus bátorító életpéldája mellett a másik reményforrásunk az, hogy Isten gondviselő irgalmának türelmes pedagógiája megtérésre és fejlődésre hívja legelemibb késztetéseinket: formálja akaratunkat, neveli birtoklási vágyunkat és átalakítja elismerést szomjazó egyéniségünket. A remények és csalódások, az örömök és a szenvedések által az énesség és önközpontúság felől előbb a másik emberre is figyelő nyitottságra, majd az Istenből életet és erőt merítő szeretetre invitál bennünket. 

    Akaratukat a Mindenható gyöngéd szeretete a “legyen meg az én akaratom” szorongó és szorongató önzéséből, az “érvényesüljön a te akaratod is” szolgálatkész empátiáján át, “az Atyám, legyen meg a te akaratod” szabad engedelmessége felé vezeti.

    Birtoklási vágyunkat a szeretett Fiú lelkülete az “én kapjak és birtokoljak minél többet” irigy énessége helyett a másik ember felé megnyíló ajándékozás és önátadás képességén át az Istennek ajándékozott élet gazdag szegénysége felé vonzza.

    Elismerés iránti igényünket pedig a Lélek a “csak engem dicsérjenek és csodáljanak” féltékeny nárcizmusából, a “kezdek másokat is elismerni és megdicsérni” készségén át az istendicséret, hála és magasztalás önfeledt extázisa felé irányítja.

    A Mester most is a kicsinység és a nagyság új jelentésére és összefüggésére tanít. Ha készséggel hallgatjuk, akkor akaratunk egyre szívesebben engedelmeskedhet a jónak.  Birtoklásra való hajlamunk egyre szabadabbá válhat az ajándékozás örömére. Elismerés utáni vágyunk pedig egyre intenzívebben érezheti a dicséret boldogságának ízét. Ezen az úton haladva hagyhatjuk magunk mögött a hazug látszatok, az érdektelen látványok és felszínes látványosságok világát, hogy az az isteni létgazdagság kezdjen meglátszódni és hatékonnyá válni bennünk és általunk is, amiben Jézus élt és él. Isten emberléptékű nagyságainkat és kicsinységeinket átölelő, átlényegítő és mindenfelé túlszárnyaló szeretete. Hölderlin latin poézisével szólva:

    “Non coerceri maximo, contineri tamen a minimo, verum divinum est”.

    Ami valóban isteni, az a legkisebben innen is - meg a legnagyobbon túl is - van. 

     

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése Te kinek tartasz engem?Évközi 24. vasárnap

    Napi Ima15 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    09
    Janka Ferenc atya elmélkedése Te kinek tartasz engem? Évközi 24. vasárnap

    Jézus kilétének örökké aktuális kérdésére szavaival és életével minden ember ad valamilyen feleletet. Egy egyházi kommunikációval kapcsolatos, müncheni továbbképzésen egy meglepő összefüggésre hívták fel a figyelmünket. Egy felmérés szerint társadalmaink körülbelül tíz százaléka tekinthető elkötelezett, gyakorló életvitelű kereszténynek. Egy másik tíz százalékra tehető azok száma, aki kifejezetten keresztény- vagy egyházellenes felfogást képviselnek. A százból - az egymástól látványosan különböző -, kétszer tíz százalékot levonva nyolcvan százalék marad, akik sem nem igazán vallásosak, sem nem teljesen hitetlenek. A kutatás igazán tanulságos része azonban nem a statisztikai arány, hanem az egyházi kommunikációnkkal kapcsolatos megállapítás. Az jellemző ránk, hogy vagy a mieinkhez beszélünk, akikkel szinte fél szavakból is értjük egymást. Vagy az ellentétes, esetleg ellenséges álláspontot képviselőkkel vitatkozunk, védjük a magunk igazát, cáfoljuk ellenvetéseiket és vádjaikat. Önmagában a diskurzus mindkét módja és iránya teljességgel értehető és indokolt. A barátainkkal folyó párbeszéd meghittségében és az önvédelem hevében azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról a fennmaradó sokaságról, akik nem értik a hívők ekkleziasztikus szaknyelvének bevett fordulatait, de nem tudnak mit kezdeni az ateista és antiklerikális ellentábornak szóló, gyakran heves és méltán indulatos kirohanásokkal sem.

    Nem volna szabad elfeledkeznünk ezekről az embertársainkról. Különösen nem, ha figyelembe vesszük, hogy többségük olyan családokban nőtt, nő fel, ahol már a nagyszülők sem rendelkeztek szinte semmilyen hitbéli ismerettel, sem vonzó, egyházi, közösségi tapasztalattal. A válások egyre növekvő aránya miatt, a széteső családokban leginkább sérülő gyerekek pedig sokszor nem is csak a vallásos hit és az egyházi közösség értékeit nélkülözik, hanem sérül a harmonikus életüket megalapozó bizalom, önértékelés és elköteleződés képességének kialakulása is. Amennyire illő tehát hálát adni a hit és a közösségi élet ajándékaiért, és indokolt meg jogos a támadásokkal szembeni önvédelem, legalább annyira fontos az is, hogy ne hibáztassuk sok-sok embertársunkat olyan hiányosságokért, amiről nem ők tehetnek.

    Jézus emberismerete és pedagógiája ebben az összefüggésben is példaadó. Nem kategorizál, hanem kérdez. Kinek tartanak engem az emberek? Mintha csak egy örökké érdekes és aktuális közvéleménykutatás alapkérdését hallanánk. Mit tudnak, mit gondolnak az emberek róla? A Mester azonban nem áll meg itt. Kérdését a tanítványok felé élesíti. Hát ti mit mondotok, ki vagyok? Péter „hittanilag” helyes válasza után azonban megdöbbentő közjáték tanúi vagyunk. A titoktartási parancs és a Messiás szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról szóló tanítás a főapostol teljes értetlenségével és ellenkezésével találkozik. Jézus erre olyan keményen feddi meg Pétert, hogy az ember csodálkozik, hogy ez a mondat az evangéliumban egyáltalán benne maradt. Jézus tanítványai legbelső körével szigorú, mert tudja, hogy az ő szeretetében való megmaradás radikális átalakulást kíván.

    A nagyszerű, budapesti eucharisztikus kongresszus során megújult frissességgel és erővel halljuk újra Jézus kérdéseit. Kinek tartanak engem az emberek? Ti kinek tartotok engem? A közösségi és személyes tanúságtételek sokféle, mégis egybehangzó válaszai minden emberhez szólnak.

    Köszönettel illetik a szervezőket, a világjárvány és a kényszerű halasztás viszontagságai közepette hősies erőfeszítéseikért, a résztvevőket és támogatókat a hozzájárulásukért. Szívből örülünk velük annak, hogy Jézus kérdésére szolgálatukkal és életükkel hiteles, hívő választ adnak.

    Megszólítják a jézusi kérdésre velünk ellentétes módon válaszolókat vagy a velünk szemben ellenséges érzületűeket. Üzenetünk a másik személy méltóságának feltételen tiszteletét nyújtó és elváró párbeszédre hív. Amikor hitünk kulturális, intellektuális és spirituális értékeit képviseljük, akkor egy olyan együttérző és felelősségteljes apológiát folytatunk, ami éppen azért nem óhajt tévedéseket és élethazugságokat helyeselni, mert az esendő és bűnös ember valódi és végső javát, az üdvösséget tartja szem előtt.

    Végül Jézus kérdései és válaszaink együttérző szeretettel és türelmes nyitottsággal szólnak az ide-oda sodródó, jószándékú, tétova vagy éppen kereső embertársainkhoz is. Személyes válasz kialakításra hívják meg őket, amelyekben egy sorsfordító és életalakító találkozás lehetősége rejtik. Mert Jézus tanítványaihoz és Péterhez intézett kérdései közül sem az általánosak, hanem a személyesek a legfontosabbak. Ti kinek tartotok engem? Te kinek tartasz engem? Te szeretsz-e engem?

    Az Úr Jézus kérdései - kongresszusok előtt, alatt és után - újra meg újra szólnak hozzánk is. Adja Isten, hogy az eukarisztiában különleges, szentségi módon is velünk lévő, feltámadott Krisztusnak, - Péterhez hasonlóan - ne csak teológiailag korrekt szavainkkal, hanem életünkkel is ezt felelhessük: “Uram, te mindent tudsz. Te azt is tudod, hogy szeretlek téged.”

     

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése Érthetően beszéltÉvközi 23. vasárnap

    Napi Ima22 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    02
    Janka Ferenc atya elmélkedése Érthetően beszélt Évközi 23. vasárnap

    Egy buddhista bölcsesség szerint, ha “nem látok, nem hallok, nem beszélek - akkor baj nem ér”. Három, szorosan egymás mellett ülő kismajommal is szokás szemlélteti ezt a szabályt. Az első a szemét, a második fülét, a harmadik a száját takarja el.

    Buddha a be nem teljesült vágyakat tartotta az emberi boldogtalanság és szenvedés forrásának. Vallásbölcseletének lényege ezért a vágyaktól való megszabadulás elmélete és gyakorlata. A nirvána felé vezető út ezért az életszomj kioltásán át vezet.

    A modern kor embere jellemzően mesterségesen gerjesztett vágyak világában él. A fogyasztásra ösztönző reklámok már nemcsak utcai plakátokról, újságokból árasztanak el bennünket, hanem a rádióból, a televízióból, az internet és az okostelefonok felületeiről is. Nem meglepő ezért, ha a felesleges kívánságok fojtogató öleléséből való szabadulás igénye sokak számára rokonszenvessé és vonzóvá teszi a buddhizmus vágymentesítő tanítását.

    A dadogó siketet meggyógyító Jézus mégsem a vágyak kioltásának útján jár. Imádsága nem egyéni meditáció, hanem az Atyával folytatott csodás mélységű, magasságú és intenzitású párbeszéd. Nem toleranciának tetsző közömbösség vezérli, hanem megrendült szívű együttérzés. A bajoktól, betegségektől, bűnöktől nem neki kell megszabadulnia, hanem ő akar és tud másokat megszabadítani. Nem privát boldogságot hirdet, hanem apostoli és tanítványi közösséget, egyházat hoz létre, ahol a segítő és szolgáló szeretet lesz az egyén és a közösség kapcsolatának új alapelve.

    A nem látok, nem hallok, nem beszélek passzivitásával szemben Jézus lát, hall és beszél. Sőt, azt szeretné, ha az emberek és különösen az ő tanítványai is látnának, hallanának és beszélnének.

    Jézus néz és lát. Figyelmesen szemléli a világ szépségét: a Salamon minden dicsőségénél ékesebben felöltöztetett virágokat a réten, a gondok és aggodalmak nélkül szálló madarakat az égen, a jó földbe hulló búzaszem sorsában a bő termés lehetőségét. A teremtményeket nézi, de rajtuk keresztül a Teremtő, a Mennyei Atya igazságának fényét, gondviselő jóságát és irgalmas szeretetét is látja. 

    Jézus hallgat és hall. Harminc éven át engedelmesen meghallgatja Szűz Édesanyjának és szent nevelőapjának imára és életre nevelő szavait. De az emberi intelmeken és az Írás szent sorain át mindenkinél tisztábban és erősebben hallja a Törvény a Próféták és a Zsoltárok üzenetében hozzá szóló Abba szerető hangját.

    Jézus ért és beszél. Harminc év rejtett párbeszédjei után megnyitja ajkát és úgy szólal meg, ahogy ember még nem beszélt. Hatalommal és erővel tanít, nem úgy, mint az írástudók. De nemcsak példázatai beszédesek, hanem az egész élete beszéd, tanítás üzenet, vagyis kinyilatkoztatás. Szűzi foganásától, bölcsességben és kedvességben növekvő gyermekkorán át, csodajelei, tanítása, szenvedése, halála és feltámadása a mindenben hatalmas Atya beszéde ahhoz a világhoz, amelyet úgy szeretett, hogy egyszülött Fiát adta oda érte. Az irgalmas és emberszerető Atya beszél a világhoz és hozzánk. Fia, az örök Szó testesül meg a Lélek által Jézusban, és arra hív, hogy általa mi is lássunk, halljunk és beszéljünk.

    - Látásra hív, hogy nézve a világ törékeny ékességét, lássuk a Teremtő Isten szépségét, és ennek inspiráló vonzásában legyünk a bűn által kicsorbult világ szebbé tételének munkatársai.

    - Hallásra hív, hogy a szelíd szavú Megváltó tanítására hallgatva életadó igéit tettekre váltsuk.

    - Szólásra és beszédre hív. Nem felszínes fecsegésre, nem is csupán eszmecserére, hanem a vallomásra. Hogy a Lélek által a szívnek abból a mélységéből szóljon a szánk, ahonnan maga a Bölcsesség beszél.

    Jézus minket is megszólítani vágyó látás, hallás és beszédmódja éles ellentétben áll tehát, a se hallani, se látni, se beszélni nem óhajtó óvatossággal vagy passzivitással. De ez a sor még fokozható.

    Egy karikatúra a szemet, fület és szájat eltakaró kismajom mellé egy mobiltelefonját nyomkodó fiatalt rajzolt a következő felirattal: “Három az egyben”.

    Aki állandóan mobilozik, az tényleg egyre kevesebbet lát és hall a körülötte lévő világból és egyre kevesebbet beszél vele. Az egymás mellett ülő fiatal vagy akár idősebb emberek sem lépnek valódi kapcsolatba, ha nem egymásra figyelnek, hanem a drága készülékeikkel vannak elfoglalva. Sokszor észre sem vesszük, hogy a virtuális “Való-világ”, képei, hangjai és beszédei mennyire veszélyesek lehetnek ránk is. A “személyre szabás” ígéretével személytelenre szabnak bennünket, a szabadság csalétkével függőségbe rántanak. A közösségi élmény örömének ígérete szánalmas magányba fordul, az ígért élvezetek helyett pedig frusztráció és agresszió jelentkezik. A csillogó látszat elfoglalhatja a szívünkben a szeretet és Isten számára fenntartott helyet és egy olyan önző és hazug világ magatartásmintáit mutatja normálisnak, és követendőnek, ami sohasem volt az.

    Jézus gyógyító szeretete révén a dadogós siket érthetően beszélt. Milyen nagy szükségünk van nekünk is Jézus életünket, figyelmünket és vágyainkat megtisztító és elmélyítő érintésére, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk is, ne csak hallgassunk, hanem halljunk is, ne csak dadogjunk, hanem érthető beszéddel és beszédes tettekkel lehessünk az evangélium örömének munkatársai.

     

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése „Tiszta gondolatok”Évközi 22. vasárnap

    Napi Ima18 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    26
    Janka Ferenc atya elmélkedése „Tiszta gondolatok” Évközi 22. vasárnap

    A külső, rituális tisztaságra és tisztátalanságra figyelő farizeusokkal és írástudókkal szemben Jézus a belső, a szív és a gondolatok tisztaságára hívja fel a figyelmünket. Érvelése aktualitásából mára semmit sem vesztett, csak egészen más összefüggésbe került. Hiszen a Krisztus korabeli zsidóság ritualizmusa helyett szűkebb és tágabb környezetünkben mi a gyakorlati materializmus, a fogyasztói társadalom élvezeteket és szórakozást kereső hétköznapiságával, sőt gyakran banalitásával találkozunk. Ennek jelszavai a „hiszem, amit látok”, „az a tiéd, amit megeszel” vagy a Huxley Szép új világából származó klasszikus szlogen: „nyúlj ki minden öröm után, ne halaszd holnapra bután”.

    Az anyag dominanciájával szemben a gondolatokról alkotott véleményünket leginkább Goethe Faustjából Mephisztó híres mondata tükrözi:

    „Fiam, fakó minden teória,

    s a lét aranyló fája zöld”.

    Pedig az emberi tudás és gondolatok elképesztő ereje a magfizika korszakos felismerése, a háborús és békés célra egyaránt alkalmazható maghasadási láncreakció felfedezése óta kétségbevonhatatlan tény. A gondolatok társadalmat, erkölcsöt, életet és sorsot formáló ereje azonban sokak számára mégsem evidencia. Talán azért nem, mert a gondolatok és a cselekvés, a szellem, a lélek és a test szoros kapcsolata sok kortársunk vélekedése szerint - ha nem is egyenesen a hamis tudat-, de legalább is a magánszférába tartozó vallásos lelkiség világába tartozik. Ehhez hasonlóan a pszichológia és a mentálhigiéné sokak szerint csak a lelki betegségek vagy egyensúlyvesztések korrekciójára, esetleg az egyéni hatékonyság növelésére vagy az élet élvezetesebbé tételére való.

    Egy angol közmondás gondolatsora azonban a jelentéktelennek tűnő és a jelentős közötti szorosabb összefüggés felé vezet bennünket. „Egy szeg miatt a patkó elveszett, a patkó miatt a ló elveszett, a ló miatt a lovas elveszett, a lovas miatt a csata elveszett, a csata miatt az ország elveszett...” Máskor verd be jobban a patkószeget. Ha azt mondaná valaki, hogy egy patkószegen egy ország sorsa múlhat, akkor első hallásra nevetségesnek tartanánk. A mondás logikus lépéseinek láncolatában azonban a kijelentés igazsága nagyon is elképzelhető.

    Hasonlóan figyelemre méltó a korunkban sokszor alábecsült gondolatok jelentőségét feltáró másik következtetési sor.

    „Vigyázz a gondolataidra, mert a gondolataid határozzák meg az érzéseidet.
    Figyelj az érzéseidre, mert az érzéseid határozzák meg a szavaidat.
    Ügyelj a szavaidra, mert a szavaid határozzák meg a jellemedet.
    Törődj a jellemeddel, mert a jellemed határozza meg a cselekedeteidet.”

    Légy körültekintő a cselekedeteiddel, mert a cselekedeteid határozzák meg a sorsodat.

    A gondolatoktól, az érzelmeken, szavakon, cselekedeteken és jellemen át a sorsunkig vezető logikai ív fényében már sokkal világosabb a gondolatok alapvető és meghatározó fontossága.

    Pozitív és negatív gondolatainkkal kapcsolatban érdemes egy másik bölcs hasonlatot is megfontolnunk. Ha a fejünk fölött elszáll egy madár, arról nem tehetünk. De ha fészket rak a hajunkban, arról már igen. Nem csak a gondolatok minősége, hanem a velük eltöltött idő mennyisége is lényeges, hiszen a visszatérő, dédelgetett gondolatok ereszthetnek csak gyökeret a szívünkben. A szívből eredő gonosz gondolatokból származnak aztán a “házasságtörések, lopások, gyilkosságok, hűtlenség, kapzsiság, gonoszság és csalárdság, kicsapongások, irigység, káromkodás, kevélység és esztelenség”. Ezzel szemben a tiszta gondolatokból ezek ellentétei eredhetnek: a derűs házastársi szerelem, a tisztes tulajdon megbecsülése és a vele való helyes bánásmód, a mértékletesség és nagyvonalúság, a becsületesség és megbízhatóság, a lelki és szellemi gyönyörűség, a másikkal együtt örülni képes jóindulat, az udvarias, motiváló és elismerő beszéd, az értékeinket hálával fogadó és mások szolgálatára fordító alázat, a józan és szent bölcsesség öröme. 

    Gondolataink szívünket átható és alakító ereje abból is ered, hogy ezek az idő egészével, a múlttal a jelennel és jövővel is kapcsolatban állnak. Szent II. János Pál pápa az emlékezet megtisztításának szükségességéről beszélt. Felismerését folytatva jelenlétünkre és jövőnkre várakozó gondolataink megtisztításának szükségességét is beláthatjuk. Hiszen folytonosan kesereghetünk múltunk veszteségein és kudarcain, a jelenben szoronghatunk korlátjaink és gyengeségeink miatt, és retteghetünk a jövőben ránk leselkedő veszélyektől, kudarcoktól és az elkerülhetetlen haláltól. Az Isten szeretetének fürdőjében megtisztított gondolatok azonban a múltban, a jelenben és a jövőben nemcsak a személyes vagy közösségi sorsunk szép emlékeit, jelenének erőforrásait és jövőjének reményeit foglalják össze, hanem Isten szabadító tetteinek emlékezetét, gondviselő jóságát és örök üdvösségre hívó szeretetét.

    Jézus tanításának lényegére figyelve, - tiszta gondolatokat, érzéseket, szavakat, cselekedeteket és jellemet kérve - bízhatunk abban, hogy a Szeretet-Isten jóságára emlékező, barátságában el-elidőző és a vele való végső, boldogító találkozásra váró földi sorsunk vége valóban az üdvösség lesz.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése „Az élet kenyere”Évközi 19. vasárnap

    Napi Ima38 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    05
    Janka Ferenc atya elmélkedése „Az élet kenyere” Évközi 19. vasárnap

    Az Úr türelemmel és szelíden tanított és tanít ma is az életről, az élet kenyeréről, önmagáról, az Atyáról és a Lélekről. Tanításának kenyerét ízlelgetjük, mint evilági életünket, aminek sűrű erdejébe először befelé majd abból kifelé haladunk.

    Jézus életének és evangéliumának minden képzeletünket felülmúló szépséges igazsága és kortársainak zúgolódó értetlensége közötti erőtérben élünk mi mindnyájan. Az Úr türelemmel és szelíden tanított és tanít ma is az életről, az élet kenyeréről, önmagáról, az Atyáról és a Lélekről. Tanításának kenyerét ízlelgetjük, mint evilági életünket, aminek sűrű erdejébe először befelé majd abból kifelé haladunk.

    Igaza van ugyanis a filozófus Kierkegaardnak, hogy az embernek előbb kell élnie, mielőtt tudná azt, hogy miként kell élni. Arany János a Visszatekintés című versének keserédes melankóliáját is értjük.

    Én is éltem... vagy nem élet
    Születésen kezdeni,
    És egynehány tized évet
    Jól- rosszúl leküzdeni?

     Az édes élet jelentésű „La dolce vita” ma sokfelé pizzériák névadója, mások számára pedig a gondtalan és élvezetes élet szinonimája. Pedig Fellini 1960-ban bemutatott filmje sokkal több ennél. Mérföldkő életműve alakulásában, egyúttal a modern európai filmművészetben is. Erőteljes társadalomkritikája annak idején heves ellenreakciókat váltott ki. A főhős, Marcello valaha komoly írói ambíciókkal érkezett Rómába, ahol most egy bulvárlap munkatársa, a Via Venetóval jelképezett fényűző, hazug és cinikus társasági élet ismert figurája. S noha a hamis csillogású filmipar képviselőinek orgiáin, a letűnt arisztokrácia, az értékválságba került értelmiség, a szenzáció- és pénzhajhász tömegkommunikáció szánalmas vagy kegyetlen „szertartásain” egyaránt teljes erkölcsi és érzelmi kiüresedést tapasztal, végül mégis ennek a világnak adja el magát. - Az édes élet csábításának és illúziójának görbe tükröt tartó Fellini-film visszfényében napjaink sokféle visszásságára is fény derül.

    A dolce vita-val szemben Pilinszky egyik írása az élet keserűen sötét oldalával szembesít bennünket. Szavai szerint „nincs nyomasztóbb, mint az élet kegyetlen törvényét szemlélni. Azt, hogy egymásból élünk; hogy fölfaljuk egymást; azt, hogy a természet „rendje” egy éhségből és rettegésből fölrakott, önmagában vérző gúlához hasonló.”

    A költő kannibalisztikus látomása azonban nem öncélú és nem végállomás, hanem egy váratlan fordulat előkészítése.  

    Mert „ebbe a kegyetlen rendbe „lépett be”, megszületvén és megtestesülvén Isten Báránya, a mi Jézusunk, hogy a világ kegyetlen rendjét megváltsa. A „vérző gúlán” mit se módosítva, gyökeresen megfordította annak jelentését. Nem tagadta, hogy „fölfaljuk egymást”. Azt mondta inkább, hogy mindannyian étel és táplálék vagyunk. Már itt, a világban, e „vérző gúlán” belül a kegyetlen tényeket a szeretet realitásává változtatta, amikor valódi ételként és valódi italként osztotta szét magát – mindannyiunknak példát mutatva.

    A Fiúisten megtestesülése óta mindenek prédája helyett mindenek ételévé, táplálékává lettünk, s tudjuk, hogy a természet rettenetes törvénye mögött valójában a szeretet örökös áldozása a végső realitás.[1]

    Pilinszky sorai hitünk végállomását írják le. A matematikus, mozdulatművész, filozófus és lelki író, Dienes Valéria visszaemlékezése azonban segít felfedezni az utat, amelyen e bizonyosság felé haladhatunk.

    Az akkor már kétgyermekes édesanya 1924-ben életgyónást végzett a Ferenciek templomában. A pap feloldozta, és azt mondta neki, hogy másnap menjen áldozni. Bevallotta: Nem egészen hiszi, hogy az Oltáriszentségben ott van Krisztus. Odamehet-e így, kételkedve? A lelkipásztor biztatta: Igen, csak mondogassa magában, hogy szeretné ezt elhinni. Valéria magához vette Krisztust. Majd így vall: „visszamentem a helyemre, és ottan olyan zokogás fogott el, hogy alig tudtam magamhoz térni belőle. Este pedig, a szobámban, a sötétben egyszerre valami érzés alakult ki bennem, hogy ez a szoba tele van, és hogy az Valaki, akivel tele van, és hogy az itt van… Az biztos, hogy az egy olyan erős jelenlét… Csak úgy zengett bennem: Isten, Isten… Tehát itt van! Nekem tehát… most már beszélhetnek akármit, hogy van, vagy nincs, mert én már most tapasztalom Őt. És akkor soká, soká, leírhatatlan szépségű és mélységű olyan átadottságban éltem, hogy nem is tudom, hogy ez meddig tartott, csak belement az éjszakába…”[2]

    A zúgolódó értetlenség, az élet keserűségei közepette, az édes élet utáni éhségtől gyötörve, a bölcs lelkiatya tanácsát megfogadva mondogassuk mi is magunkban, hogy szeretnénk hinni, hogy Krisztus az élet kenyere. Mert ez a kérés vezethet bennünket is ahhoz a tapasztaláshoz, amit a zsoltáros így énekel meg:

    „Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, boldog az az ember, ki őbenne bízik!” (Zsolt 34,9)

     

    [1] Pilinszky János: Az első karácsony óta… Új Ember, 1975. december 28.

    [2]https://www.magyarkurir.hu/hirek/szabo-ferenc-sj-hitunk-szent-titka-dienes-valeria-az-eucharisztia-erotereben?fbclid=IwAR2sok935mnh-9oGYGaskE7-0RkvHigHKJKzkDfAMPLTOlvLHy0jiirXm4Q 2021.08.04.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése A szabadság kenyereÉvközi 18. vasárnap

    Napi Ima16 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    29
    Janka Ferenc atya elmélkedése A szabadság kenyere Évközi 18. vasárnap

    A jóllakásra és csodajelre vágyó nép figyelmét Jézus magasabb rendű táplálékra irányítja. A szabadságról és életről szóló tanítás azonban nem könnyen emészthető kenyér. Ezért zúgolódott már az egyiptomi szolgaságból az ígért szabadság földje felé tartó nép is így: „Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk és jóllaktunk kenyérrel” (Kiv 16,3).

    Dosztojevszkij A Karamazov testvérekben a nagy inkvizítor és Jézus találkozásáról szóló fejezetben az emberi szabadság örök titkáról és buktatóiról elmélkedik. Az író belső vívódását az is érzékelteti, hogy Ivan poémáját Aljosa iszonyattal hallgatja.

    A Sátán, a félelmetes és okos szellem, az önmegsemmisítés és a nemlét szelleme olyan kérdéseket tesz fel a pusztában Jézusnak, amelyekben találkozik az emberi természet minden megoldatlan történelmi ellentmondása és kifejezi a világ és az emberiség egész jövendő történetét. Ha evilági bölcseknek – kormányzóknak, főpapoknak, tudósoknak, filozófusoknak és költőknek kellene három emberi mondatban megfogalmazniuk valamit, amelyek erőben és mélységben ehhez foghatók lennének, aligha lennének képesek erre.

    A negyven napi böjt után a pusztában megéhező Jézus kísértései a kövek kenyérré változtatása, a világi hatalom és gazdagság birtoklása, végül a vakmerő hit. A kenyér, a hatalom és a feltétlen hit nem önmagukban rossz dolgok. A kísértések lényege, hogy a Sátán arra akarja rávenni Jézust, hogy a maga javára használja isteni erejét, tőle fogadjon el hatalmat és neki bizonyítsa feltétlen hitét.

    Dosztojevszkij a Krisztus által hozott szabadság és az emberek által óhajtott illuzórikus szabadság örök feszültségébe helyezi a megkísértés eseményeit.

    Adj kenyeret, és az emberiség hálás és engedelmes nyájként iramlik utánad, bár örökké rettegni fog, hogy leveszed róluk a kezed és éhezni fognak. A földi kenyér nevében támad majd a föld szelleme az Isten ellen, és néhány évszázad múlva a saját bölcsességének és tudományának a szájával azt fogja hirdetni, hogy nincs Isten, nincs bűncselekmény, tehát vétkesség sincs, csak éhes emberek. De végül ráeszmélnek, hogy a szabadság és a mindenki számára elegendő földi kenyér együtt elképzelhetetlen számukra, mert ők soha nem tudnak megosztozni egymással.

    A valódi szabadságot elviselni nem tudó emberek mihamarabb és kényszeresen bálványaik meg ideológiáik előtt akarnak meghajolni. Kenyéradójuknál is jobban tisztelik azt, aki Istent megkerülve hatalmába keríti és elzsongítja a lelkiismeretüket, mert az ember a nyugalmat többre becsüli, mint a jó és a gonosz megkülönböztetésének szabadságát. A földi eszmék és narratívák kitalálói pedig béketűréssel tudomásul veszik az emberek gyöngeségét és azt is hagyják, hogy bűnt kövessen el, de csak az ő engedélyükkel és feloldozásukkal.

    Jézus nem csodák sokaságával akarta leigázni az embert és nem csodaszülte, hanem szabad hitre és szeretetre áhítozott. Ezért nem vetette le magát a templom párkányáról és nem szállt le a keresztről. A szenzációéhes ember ezért aztán teremtett magának evilági, saját csodákat, és szemfényvesztők, kuruzslók meg csalók varázslatai előtt hajbókol.

    A lelkiismeret szabadságát elviselni nem tudó emberek hagyják meggyőzni magukat arról, hogy akkor lesznek szabadok, ha az Istent a világból kirekesztők javára lemondanak a szabadságukról és meghódolnak előttük. Csak mentsék meg őket önmagunktól. Ideológusaik bebizonyítják nekik, hogy gyöngék és szánalomra méltó gyermekek, de az infantilis boldogság mindennél édesebb. Munkára kényszerítik őket, de szabad óráikban gyermeki játékká alakul az életük. Szeretni fogják őket, mert megengedik nekik, hogy vétkezzenek. Lelkiismeretük leggyötrőbb titkait odahozzák nekik, ők pedig megmentik őket a személyes és szabad döntés nagy gondjától és gyötrelmétől.

    Dosztojevszkij száznegyven évvel ezelőtti vívódó gondolatai a valódi jézusi szabadság és a látszatszabadság megalkuvásainak különbségeiről ma is érvényesek. A nagy kérdés az, hogy vajon van-e bennünk elég bátorság, bizalom és hit arra, hogy az örökké divatos és korrekt illúziók kísértései helyett merjük a szabadság és az élet mennyei kenyerét, Jézust választani?

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése KenyérÉvközi 17. vasárnap

    Napi Ima11 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    23
    Janka Ferenc atya elmélkedése Kenyér Évközi 17. vasárnap

    A Szentírásban a kenyér Isten ajándéka, egyszersmind az emberi létfenntartás lehetőségét és minőségét leginkább meghatározó táplálék. A Teremtő áldása a föld termékenysége és az éltető eső. A Gondviselő ad magot a magvetőnek, hogy az ember arca verejtékes munkájával a szívét megerősítő kenyeret termeszthessen a földből (Zsolt 104,15).

    A mindennapi élet körülményeit és helyzeteit is a kenyér íze érzékelteti. Aki szenved, akit Isten látszólag elhagy, annak „könnyek” a kenyere (Zsolt 42,4), az Isten jóakaratában bízó ember viszont örömmel eszi kenyerét (Préd 9,7). A bűnösnek gonoszság vagy hazugság (Péld 4,17) a lusta embernek pedig tétlenség a kenyere (Péld 31, 27).

    De a kenyér nemcsak személyes létfenntartásra szolgál, hanem megosztásra is való. Az étkezés alkalom a találkozásra és a közösség megélésére. A rendszeresen együtt fogyasztott kenyér sorsközösség, a meghitt barátság jele. A sorstárs és barát árulása azonban a legfájóbb csalódás (Zsolt 41,10; Jn 13,18). A falat kenyeret kínáló vendégszeretet gesztusa révén Ábrahám angyalokat lát vendégül és isteni ígéretet kap (Ter 18,4). Az éhezővel megosztott kenyér pedig - különösen a fogság óta - a testvéri szeretet legszebb kifejeződése.

    De mit jelent nekünk ma a kenyér?

    Zavarba ejtő kettősséget. Egyszerre juttatja eszünkbe az éhezőket és a dúskálókat. Egy átlagos élelmiszerüzletben is péksütemények és cukrászati termékek dús sokféleségével találkozunk. A túlsúlyproblémákkal küzdők pedig jól tudják, hogy tanácsosabb lenne minél kevesebb szénhidrátot fogyasztani.

    Pedig még nincs nyolcvan éve, amikor Pilinszky háborús élményei kapcsán ezt írta: 

    „Az írott történelem romjai alatt szinte kivétel nélkül mindannyian érintkezésbe jutottunk az íratlan történet, a szegények életének mélyrétegével. Mi is megtapasztaltuk a már elfelejtett szavak - mint éhség, szomjúság és hazátlanság - elemi jelentését, úgy, ahogy azokat az írás mindenkori aranykorának szerzői használták. Számunkra eleddig ismeretlen ellentmondásokat éltünk meg. Sose hitt kiszolgáltatottságot és maradéktalan védettséget. Látszat és valóság helyet cserélt. Kényes gesztusai mögött láttuk enni a jóllakottat, s a moslékot anyagtalan szubsztanciaként magához venni az éhezőt.” (Ars poetica helyett).

    Versében a Francia fogoly állati kiszolgáltatottságának felejthetetlen, háborús emléke a költő szívét követelő, földi táplálékkal nem csillapítható, igazság utáni örök éhségként kísért.

    "Éhes vagyok!" - És egyszeriben érzem
    a halhatatlan éhséget, amit
    a nyomorult már réges-rég nem érez,
    se földi táplálék nem csillapít.

    Még én is emlékszem a nagyszüleim generációjára, idős nénikre és bácsikra, akik a háborús idők alatti nélkülözésre emlékezve és emlékeztetve a földre lehulló kenyérdarabot felvették, megcsókolták és megették.

    Tragikus tény és a javak elosztásának drámai igazságtalansága, hogy a fizikai éhezés botránya sokak számára ma sem évtizedekkel ezelőtti háborús emlék, hanem hétköznapi realitás.

    Az éhség azonban nemcsak fizikai nélkülözésből fakadhat. József Attila a „kenyérhéját, miegymást keresgélő, oly igen-éhes, lompos, lucskos kutya” képében saját létállapotára, lelkére ismer. A „világból nyűvötten, mindent látó” költő mintha csak az értelmi és erkölcsi válsággal küzdő posztkeresztény Európát szemlélné. A lefekvés után, az altató nyomorúság álma előtt történik valami nyugtalanító:

    Egyszer csak előbúvik/ Nappali rejtekéből,/ Belőlünk,/ Az az oly-igen éhes,/Lompos, lucskos kutya/ És Istenhulladékot,/Istendarabkákat/ Keresgél.

    János evangélista Jézus jeleinek, szémeiáinak bemutatása során a szinoptikus evangéliumok beszámolóihoz képest sokkal mélyebb, az isteni és emberi lét titkait tágabb összefüggésbe helyező tanítást fejt ki. A kenyérszaporítás eseménye és körülményei azt hivatottak velünk megértetni, hogy Krisztus az Élet Kenyere.

    Ha szeretnénk ebből valamit megragadni, akkor éreznünk kell magunkban az éhséget. Szolzsenyicin a Gulág fogságát felidéző sora emlékeztet erre mindnyájunkat, mely szerint „a jóllakott ember nem tudja megérteni az éhezőt”.

    Ha fogékonnyá válunk a test elemi szükségleteire, az éhezők, az üldözöttek és a szenvedők éhségére, de a jóllakottak értelmes és teljes élet utáni szellemi és spirituális éhségére is, amit földi táplálék nem csillapít, akkor ezeknek az éhségeknek az együtt-érzékelésében és a csillapításukra való készségben lehet táplálékunkká az az eukarisztikus gesztusokkal megosztott és megsokasított kenyér, amit Jézus kínál nekünk.

     

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése Pihenjetek egy kicsitÉvközi 16. vasárnap

    Napi Ima14 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    16
    Janka Ferenc atya elmélkedése Pihenjetek egy kicsit Évközi 16. vasárnap

    A tanítványait pihenésre hívó Jézus szavai ma különösen is aktuálisak. A gyógyszertárakban az egyre nagyobb mennyiségben fogyó nyugtató és altató gyógyszerek, az éjjel altató nappal nyugtató hatású étrendkiegészítőket ajánló reklámok sokasága, a teljes ellazulásra vagy aktív pihenésre invitáló szabadidős ajánlatok között hívő és nem hívő embereket egyaránt érdekel, sőt nyugtalanít is, egy sor, a pihenéssel kapcsolatos kérdés. Tudsz-e aludni, pihenni? Hogy szoktál kikapcsolódni? Hol van az erőforrásod, amiben megújulsz? Nem félsz a kiégéstől? Teszel-e valamit ellene?

    Értjük és érezzük, hogy a pihenés problematikájának személyes megoldása nélkül előbb-utóbb kimerülünk, türelmetlenné, elviselhetetlenekké válunk és zsákutcába sodródhat az életünk.

    Egy bankár barátom mondta bizalmasan, hogy Aranyszájú Szent János Liturgiájában a legkedvesebb imája a felajánlási körmenetnek megfelelő „Nagybemenet” alatt énekelt „Kerub himnusz” egyik sora: „Tegyünk félre mostan minden földi gondot”. Milyen jó lenne, ha mindig sikerülne átélni, megélni azt amiért az ember imádkozik! Elengedni a gondokat, megszabadulni a problémáktól, amik sokszor még a templomban sem hagynak nyugton bennünket. Egy másik barátom kedvenc fohásza a liturgia egyik könyörgéséből, ekténiájából való. „Hogy (az Úristen) mentsen meg minket minden aggódástól, haragtól és szükségtől, könyörögjünk az Úrhoz!

    Nemcsak másokkal, de velünk is megtörténik, hogy szeretnénk pihenni, de mégsem tudunk. Sokszor persze a bölcs mondás igazsága bajaink forrása: „Belekapaszkodunk a világba, aztán meg panaszkodunk, hogy nem ereszt”.

    Jézus pihenésre bátorító, meghívó és felszabadító szavai azért is fontosak tehát, mert érezzük, hogy nagy szükségünk van rá. Bennük és általuk ugyanakkor feltárul valami az emberszerető Isten stílusából és az emberrel kapcsolatos terveiből is. Ő az az Isten, aki „megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után” (Ter 2,3). A szombat tehát a nyugalom napja. Ekkor az állatoknak és a szolgáknak is lehetőséget kellett biztosítani a pihenésre (Kiv 23,12). Aki tehát nem tanul meg pihenni, annak annyira sincs gondja magára, mint amennyire Isten parancsa az állatokról és a szolgákról is gondoskodik.

    József Attila vallomása a megerőltető fizikai munka utáni pihenésben az istenélmény távlatát sejteti meg velünk: 

    Gondolatban tán nem is hittem.
    De mikor egy nagy zsákot vittem
    s ledobván, ráültem a zsákra,
    a testem akkor is őt látta
    .

    (Isten)

    A hetedik nap a Szentírásban az egyiptomi kényszermunkától való szabadulás emléknapja is (MTörv 5,15). Ez a nyugalom a szabadság jele. A Teremtő és a Szabadító nyugalmában részesedni akaró és tudó ember Isten képmása, aki nemcsak szabad, hanem Isten fia is.

    A rabbinikus hagyomány egy szép kérdéssel a szombat egy további titkára irányítja a figyelmünket. Teremtett-e Isten valamit, amikor megpihent a hetedik napon? Igen. Ekkor teremtette meg az ünnepet.

    A szombat a pihentében is tevékeny Isten titka. Az ebbe bekapcsolódó ember nem egyszerűen abbahagyja a munkát, hanem energiáit, képességeit örvendezve a Teremtő és Megváltó ünneplésének szenteli. A szombat titkára vágyó, a nyugalom, a tánc, az öröm, a vigasztalás és az áldások bősége felé vándorló nép a szombati nyugalom teljességét Krisztus misztériumában találhatja meg. Benne teljesedik be a belső és szellemi nyugalom öröme, az a nyugalom, ami egyben a legmagasabb fokú tevékenység (Sir 24,7-11).

    Krisztus érteti meg velünk a szombat teljes értelmét is. Mert „a szombat van az emberért és nem az ember a szombatért” (Mk 2,27). A szabbat az ember megmentését szolgálja. A nyugalom az ember megszabadítását, a Teremtő dicsőségét és Isten gyermekeinek szabadságát fejezi ki. Jézus feltámadása utána az Úr napja, a vasárnap lesz a keresztények számára a nyugalom, az Istennel és az emberekkel való kapcsolat ünnepének napja.

    Tudsz-e pihenni, aludni? Mit kell tudnia annak, aki szeretné megtalálni a tevékenység és a pihenés helyes egyensúlyát?

    A bölcs nem az, aki sokat tud, hanem aki tudja, hogy mitévő legyen. Amikor az evangélium örömhíréről, a kérügma Krisztusáról tanúságot teszünk, akkor egy személyes találkozásra invitálunk. Legfőbb célunk nem az, hogy sok ismeretet vagy hatékony módszereket közvetítsünk. Még csak nem is az, hogy olyan hittartalmakat ismertessünk meg, amelyek mellett érdemes személyesen elköteleződni. Azt szeretnénk megélve megmutatni, hogy a hit az ember szabad válasza arra a felismerésre, hogy Isten szereti őt. Az Isten szerető hívására válaszoló szeretetből születik az a leleményes bölcsesség, ami ismeri az értéket és képes tartani a mértéket. Ebből fakad a munka és a pihenés, a gond és a megnyugvás, a vágy és a beteljesedés közötti dinamikus egyensúly. Ebben a mennyei nyugalomban a tevékenység nem megszűnik, hanem tökéletessé válik. Erre érez rá a költő, figyelmünket inspiráló soraival:

    Most már tudom őt mindenképpen,
    minden dolgában tetten értem.
    S tudom is, miért szeret engem -
    tetten értem az én szívemben.

    (József Attila: Isten)

     

     

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése OlajkenetÉvközi 15. vasárnap

    Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    09
    Janka Ferenc atya elmélkedése Olajkenet Évközi 15. vasárnap

    Jézus kettesével elküldött tanítványai sok betegek kentek meg olajjal és meggyógyítottak. A héberek szerint a testbe mélyen behatoló olaj egészséget, örömet és szépséget ad. A vele való megkenés a vidámság és a tiszteletadás jele, a gyógyítási, megszentelési és felszentelési szertartások fontos kelléke. Az olaj és az abból készült kenet jelentése Krisztus tanításában és életében újabb tartalommal telik meg és az egyház szentségi és liturgikus gyakorlatában egészen hozzánk is elér.

    Az illatos olaj az öröm jelképe, hiánya a böjt és a gyász kifejezője. A vendég fejére öntött olaj a tiszteletadás jele. Simon farizeus házában éles ellentétet látunk az udvariasság gesztusait elmulasztó, ítélkező vendéglátó gőgös közönye és a Jézus lábát csókkal illető, könnyeivel öntöző és illatos, drága kenettel megkenő nő bűnbánó szeretete között.

    A betegek gyógyításában is fontos az olaj szerepe. Az irgalmas szamaritánus, aki észreveszi és megszánja a bajbajutottat, olajat és bort önt felebarátja sebeibe. A betegeket olajjal megkenő tanítványok gesztusa pedig a betegek kenete szentségi szertartásának eredete.

    A szent olajok megáldása a mai egyházi gyakorlatban a Szent Három Nap liturgiáját megnyitó nagycsütörtöki szertartásba illeszkedik. A püspök az egyházmegye papságával végzi a szertartást. Itt kerül sor a papi ígéretek megújítására. Ekkor szenteli meg a püspök a katekumenek és a beteg olaját és a krizmát. A keleti liturgikus hagyományban csak a krizma szentelése van a püspök számára fenntartva, a másik két olajat az áldozópap áldja meg a szertartások során.

    Az olajjal való megkenés szertartásai hitünk titkainak és igazságainak rövid foglalatai.

    Az egyik ilyen különlegesen gazdag és szép rítus a bizánci liturgiában a katekumenek szent olajjal való megkenésének szertartása. Ekkor a pap a keresztelendő homlokát, mellét, vállait, füleit, kezeit és a lábait megkenve ezt az imát mondja.

    (A homlokát megkenve) Megkenetik Isten szolgája N. a vigasság olajával, az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében, hogy megnyíljék elméje keresztény hitünk titkainak és igazságainak megismerésére, elismerésére és befogadására.

    (Mellét) Lelkének és testének gyógyulására, hogy szeresse az Úristent teljes szívéből, teljes lelkéből, teljes elméjéből és felebarátját, mint önnönmagát.

    (Vállait) Hogy örömest vegye magára Krisztus kedves igáját, kegyelettel viselje az ő könnyű terhét és vesse el magától a testi gyönyöröket.

    (Füleit) Szolgáljanak fülei a hit tanításának meghallgatására s az isteni evangélium igéinek befogadására.

    (Kezeit) Hogy szennytelenül emelje föl kezeit a szentekhez, cselekedjék igazat minden időben és áldja az Urat.

    (Lábait) Hogy Krisztus parancsai szerint járjon.    

    Még fontosabb a bérmálás szentsége, ahol a kiszolgáltatás tömör formája a hitvallás teljes gazdagságába illeszkedik. A római rítus hagyományában a püspök az Anyaszentegyház nevében felszólítja a bérmálkozókat a keresztségi fogadalom megújítására. Kérdéseire válaszolva a bérmálkozók megvallják, hogy ellene mondanak a Sátánnak, minden cselekedetének és minden csábításának. Hisznek Istenben, a mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. Hisznek Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki Szűz Máriától született, kínhalált szenvedett, akit eltemettek, de föltámadt a halálból, és ül az Atyának jobbján. Hisznek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, akiben a bérmálás által különleges módon részesülnek, úgy, amint pünkösdkor az apostolok. Hisznek a Katolikus Anyaszentegyházban, a test feltámadásában és az örök életben. A püspök, a mi hitünk, az Egyház, Jézus Krisztusban, a mi Urunkban boldogan megvallott hite után imára hív. „Most imádkozzunk, Istenhez, a mindenható Atyához, hogy árassza el jóságosan Szentlelkével fogadott fiait, akik újjászülettek már az örök életre a keresztség vizéből; a Szentlélek erősítse meg őket bőkezű ajándékai által. Szent olajával pedig alakítsa őket hasonlóvá Krisztushoz, az Isten Fiához! Mindenható Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, Te szolgáidnak vízből és Szentlélekből új életet adtál, és megszabadítottad őket a bűntől. Urunk, küldd le rájuk a vigasztaló Szentlelket, és add meg nekik a bölcsesség és az értelem lelkét, a jótanács és az erősség lelkét, az isteni tudomány és a jámborság lelkét, és töltsd el őket az istenfélelem lelkével, Krisztus, a mi Urunk által.

    A püspök a bérmálandó fejére téve a kezét krizmába mártott hüvelykujjával keresztet rajzol a bérmálkozó homlokára, és a nevén szólítva őt ezt mondja: „N., vedd a Szentlélek ajándékának jelét!”

    Az olajjal való megkenésre nemcsak szentségek kiszolgáltatása során kerül sor. A bizánci hagyomány szép eleme a nagyobb ünnepeken előírt lítia, kenyéráldás. Ennek során a pap öt kenyérkét, búzát, bort és olajat áld meg és imádkozik a hívek lelki és testi jólétéért. Az ünnepi liturgia végén olajkenet és antidor, viszontajándék osztás van. A hívek egy darabka megáldott kenyeret kapnak, ami az ősegyházi agapék, szeretetvendégségek emlékéhez kapcsolódik. A homlokukat a megáldott olajjal megkenő pap egyházi hitünk és életünk mély titkát és igazságát mondja ki: Krisztus közöttünk! A hívők - további kommentárt nem igénylő - válasza erre: Van és lesz!

     

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése CsodálkozásÉvközi 14. vasárnap

    Napi Ima8 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    02
    Janka Ferenc atya elmélkedése Csodálkozás Évközi 14. vasárnap

    A mai evangéliumban a názáretiek és Jézus is csodálkoznak. Induljunk most el ennek nyomán a csodálkozás titkának mélyebb értelme felé.

    Szókratész, Platón Theaithétosz című dialógusában ezt mondja:

     „Főként a filozófus adottsága az, hogy csodálkozik; hiszen nincs is más forrása a filozófiának, mint éppen ez.”

    Arisztotelész a Metafizikában pedig így ír:

    „Az emberek ugyanis most is, meg régen is a csodálkozás következtében kezdtek filozofálni… A kételkedő és csodálkozó ember pedig tudatlannak érzi magát…, mivel azért filozofál, hogy tudatlanságából kiszabaduljon.” (Metafizika 982b)

    A szókratészi csodálkozás a valóság természetének mélyebb megismerésére irányul. Ennek –a számára– magától értetődő folytatása a helyes, majd az erényes cselekvés. Arisztotelész csodálkozása emellett már inkább a természet valóságára irányul. A kínzó apóriákból, kiúttalanságokból való szabadulás útja a természet törvényeinek feltérképezése. Évszázadokkal később ezt folytatva mondja majd Francis Bacon, hogy „a természetet csak neki engedelmeskedve győzhetjük le”.

    Kant csodálattal kapcsolatos híres sorai a valóság természetén és a természet valóságán túl mutatnak. Az emberi természet realitásának a kicsinység és a nagyság feszültségben feltáruló lényegileg új mozzanatára hívja fel a figyelmet. A határtalanul nagy univerzumban az ember, állati teremtményként megsemmisítően jelentéktelen és kicsi. Személyisége, láthatatlan énje, intelligenciája miatt azonban végtelenre nyílóan értékes, mert ebben az erkölcsi törvény felfedi számára az állati jellegű léttől és az egész érzéki világtól független létet.

    „Kedélyemet két dolog tölti el egyre újabb és fokozódó csodálattal és tisztelettel, minél gyakrabban gondolok rájuk: a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem.”

    A Kant érvelése az erkölcsi törvény mellett a mai napig érvényes és elgondolkodtató. Már az antik logika felismerte, hogy „a lehetségesből nem következik a valóságos”. Vagyis az, hogy valami létrejöhet, megtörténhet vagy megsemmisülhet, abból nem tudhatjuk, hogy a folyamat végbemegy-e. Itt ennél is tovább lépünk. A „van”-ból nem következik önmagában a „kell”.  Amikor az ember felfedezi magában a „nekem ezt meg kell tennem” parancsát, akkor egy olyan eredeti elvet ismer fel, ami nem anyagi természetű, és ami meghaladja az állati ösztönkésztetések világát. Kant nem veszi át Szókratész etikai optimizmusát, amely szerint, ha tudom a jót, meg is teszem. Tudatában van annak, hogy az emberi hajlamok, amelyek a gyönyör keresésére és a fájdalom elkerülésére irányulnak, gyakran konfliktusba kerülnek a magasabb rendű értékekkel. Ezeket két kategorikus imperatívuszban, vagyis minden körülmények között, mindenkire vonatkozó erkölcsi parancsban összegzi. Az első, hogy az emberiességet mind önmagunkban, mind mindenki másban, célnak is, és sohasem csak puszta eszköznek tekintsük. A második pedig, hogy viselkedésünk vezérelve erkölcsileg csak akkor helyes, ha ez - egyetemes törvényként alkalmazva - mindenki javára lenne.

    Az evangélikus Kant vallásossága nem csak abban nyilvánult meg, hogy le akarta rombolni a csak az empíriára, az érzékelésre alapuló tudomány gőgjét, hogy helyet készítsen a hitnek. Szerinte a szívünkbe vésett erkölcsi törvény valóságának feltétele, valamint az erényes életnek kijáró teljes boldogság garantálója is csak az Isten lehet.

    A csodálkozás nyitottságán át így juthatunk a bölcselők gondolatai által közelebb a valóság természetéhez és a természet valóságához, az emberi természetbe írt erkölcsi törvényhez és az eszerinti cselekvéshez, majd mindezek feltételéhez Isten létezéséhez és általa az örök boldogsághoz.

    Az eljutás lehetőségéből azonban sajnos nem következik sem az elérkezés ténylegessége, még kevésbé a beteljesedés szükségszerűsége. A mai evangéliumi szakasz is éppen ezt bizonyítja.

    Már a názáretiek csodálkozása sem a bölcselők nyitottságával rokon. Itt a mindent eleve jobban tudók ostoba szűklátókörűségével találkozunk. Csodálkozásuk nem nyitottság, nem készség az új felfedezésére és a felismert igazságot örömteli életre váltó változásra. Meglepődésük felháborodás, elutasító megütközés és a változás lehetőségét kizáró megbotránkozás. A hitetlenségükön csodálkozó Jézust megdöbbenti a szeretettől elzárkózó emberi ridegség lehetősége. Mint ahogy ezzel ellenkezőleg, meglepi a szolgája gyógyulását kérő pogány százados alázata és szeretete, és elismerő dicsérettel csodálkozik rá rendkívüli istenhitére.

    A „lehet”, a „van” és a „kell, hogy legyen” között feszül létezésünk csodája és dinamikája. Mindnyájan rácsodálkozhatunk erre. De a csodálkozás puszta lehetőségéből még nem következik valódi nyitottság, sem a hétköznapi vagy rendkívüli csodák észrevételére való érzékenység.

    A hit ajándéka kell ahhoz, hogy Isten csodálatos művei áttetszővé váljanak Teremtőjük felé. A remény ajándéka kell, hogy a természet és emberi kapcsolataink sóhajtozása és vajúdása ne csalódással, hanem élettel legyen terhes. Végül szeretnünk kell, hogy a szentjeiben csodálatos Isten szeretetének csodája a mi életünkben is hatékony lehessen.

     

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Janka Ferenc atya elmélkedése MegérintetteÉvközi 13. vasárnap

    Napi Ima15 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    24
    Janka Ferenc atya elmélkedése Megérintette Évközi 13. vasárnap

    Az értetlen tömeg nyomasztó kíváncsisága és a személyes érintés titka között feszülő ellentét kapcsolja össze Jairus leánya feltámasztásának és a tizenkét éve beteg asszony gyógyulásának történetét. Ez az ellentét az érintések, érintkezések és a megérintettség hallatlanul gazdag és szerteágazó világa felé tereli figyelmünket.

    Az érintés fizikája kapcsán eszünkbe juthat az elektromos áram felhasználásával kapcsolatos érintésvédelem életvédő jelentősége. Fontos megtanítani a kisgyermeknek, hogy ne nyúljon a konnektorba és hogy nem szabad kipróbálni, milyen az áramütés. Az elektromos áram hasznossága és veszélyessége az élet más területeire vetítve is elgondolkodtató. Vannak érintések, amelyek energiát adnak, melegítenek és világítanak, ugyanakkor veszélyes és tilos érintések is, amelyek áramütéshez hasonlóan ártalmasak és súlyos károkat okoznak.  

    Az érintés antropológiai jelentését új módon tapasztaltuk meg mostanában a világjárvány során. Megszenvedtük a fizikai közelség, az érintések, a kézfogás, a baráti, rokoni csók és ölelés hiányát. Ugyanakkor megtanultuk tisztelni az egyébként is nehéz munkájukat védőöltözetekben végző egészségügyi dolgozók hősies és példás helytállását.

    Az érintés pszichológiájáról is egyre többet tudunk. A magzati kortól kezdve a csecsemő és gyermekkoron át a felnőttek világáig. Tudjuk, hogy az a kisgyermek, akit nem babusgattak eleget, egész életében megsínyli.  De az időseknek, a betegeknek és a haldoklóknak is szüksége van az ölelő karra, a segítő és ápoló kézre és a gyengéd kézfogásra, ami azt közli, hogy bármi történik is, nem vagy egyedül.

    Az érintésnek, a szavakkal már ki sem fejezhető gesztusoknak az irodalomban is nagy szerepe van. Petőfi verse a Füstbe ment terv, az édesanyját méltó szavakkal köszönteni készülő költő kísérlete. A „számtalan, szebbnél szebb gondolat” révén túlhalad a mennyiség és az esztétikum világán. A szaladó szekér és az állni látszó idő ellentéte a mérhető időn túli jelenlét világába vezet. Az utolsó versszak találkozása a köznapi térből a szeretet térfeletti valóságába repít, majd az anyai-gyermeki ölelés és csók gesztusába torkollik.

     

    „S én csüggtem ajkán… szótlanúl…

    Mint a gyümölcs a fán”

     

    A vers címe „Füstbe ment terv” meghiúsult kísérletet sejtet, de a költői erőfeszítés mégsem hiábavaló, hiszen általa eljutunk a gondolatok és szavak erejét egyszerre magába sűrítő és meghaladó találkozás mennyei realitásába.

    Az érintés teológiája is ebben a mennyiséget, minőséget, teret és időt egyszerre sűrítő, átható és túlhaladó intenzitásban bontakozik ki.

    A Jézus körül tolongó és lökdösődő tömeg pusztán fizikailag ér a Mesterhez. A szenzációéhes kíváncsiság nem képes arra, hogy hittel érintsen és az isteni gyógyító erőt befogadja. A lármázó, síró és jajgató sokaság számára nevetséges a halottat feltámasztó érintés lehetősége.  

    A tömegen átfurakodó asszony hátulról és titokban érintette meg Jézus ruháját. A gyógyulás hitével és reményével teli érintése alkalmassá tette a szabadító erő befogadására. Jézus kérdése a belőle kiáradó erő kapcsán, először félelemmel és remegéssel töltötte el az asszonyt. Az őszintén megvallott igazság azonban Jézus által a hitben gyógyulást, békét és egészséget szereztek számára.  

    Szent Ágoston az asszony gyógyulásának történetét elemezve így foglalja össze ennek lényegét: „hinni annyi, mint szívvel megérinteni”. A szívvel való megérintés nyilvánvalóan nem fiziológiai, anatómiai, vagy csak érzelmi esetleg pszichológiai valóságra utal. A személy egészének, minden emberi képességet összefoglaló érintését és megérinthetőségét, bizalmát és nyitottságát, hódolatát és odaadását jelenti.

    A szent érintés tartományainak sajátos területe az egyház szentségeinek világa. Itt a hívő érintés és megérintettség révén szorosabb kapcsolatba kerülünk Krisztussal, mint az a sokféle tömeg, amely fizikai térben és időben mellette volt, szorongatta és lökdöste, kinevette, később hozsannát kiáltott majd keresztre feszítését követelte.

    Az eukarisztia titkos vacsorájában nem is csak gyógyító erejével, vagy életre támasztó hatalmával találkozunk, hanem vele magával.

    Ajkainkon keresztül a szívünkkel érinteni vágyó hittel vesszük magunkhoz az élő Krisztust a Szent Liturgia a mennyiséget, minőséget, teret és időt egyszerre sűrítő, átható és túlhaladó intenzitású misztériumában, hogy ő érintsen meg, alakítson át és vegyen magához minket, hogy benne, vele és általa életünk legyen és bőségben legyen.

     

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."