Kühár Flóris OSB napi breviárium

Az emberi lélek létének, mibenlétének megismerése nehéz bölcseleti feladat. A filozófiatörténet kezde­tei óta benne van ez a kérdés az emberi gondolkozás sok­szor tekervényes és zűrzavaros pályájában. Hogy a gon­dolkodó ember nem tudja megismerni azt, ami legköze­lebb esik hozzá, ami legbensőbb mivoltát alkotja, saját lelkét, az mindenesetre különös jelenség. De vajon nem ugyanígy vagyunk-e a látással is - nemde, ami nagyon kö­zel van a szemünkhöz, azt látjuk legkevésbé. A nagy távol­ság és a nagy közelség egyformán akadálya a látásnak; a szem nem látja önmagát, csak tükörben.
A lélek oly közel van hozzánk, hogy egészen bennünk van, oly közel van hozzánk, hogy vele látunk, gondol­kozunk; csodálkozunk-e tehát azon, hogy éppen a lel­ket nézzük legnehezebben? Most a lélekszemléletnek azt a módját kíséreljük meg, melyet Szent Ágoston fejezett ki frappánsan két szóval: Noverim te, noverim me! (36)
Lelkünk meglátásához, megismeréséhez tükör kell; oly tükör, mely a mi látszatvalóságunkat végtelen tökéletes­ségben mutatja ~ ez a tükör az Isten.

(Isten képe az emberen)

36. Noverim te, noverim me - Ismerd meg magad és megismered az Istent. Hippói Szent Ágoston írta a Vallomások című művében.

Megszoktuk már, hogy a mai világnak a középkoritól való különbségét a gyárkémények és a kőcsipkés tornyával égbeszökő dóm egymás mellé állítása jelképezze. Ez a szimbólum sokat mond annak, aki kultúrák arcáról tud olvasni. A dómok a város szíveiben álltak, napkeltekor feléjük indult a nép; a gyár - bármennyire tolakszik befelé - kénytelen megállni a kültelkeken. Beszél az élet, a lélek ébresztője, orgonaszó és korális (35) volt a nyitványa, istenimádás, áldozat volt a tartalma. Ma melódiáját a gépek zúgása, kattogása adja, merő hangzavar káoszban őrli az élet malma az embert. Mi más volt az élet ritmusa akkor, midőn nappal és az éjjel változását jelezték a tornyok és az éjjeli őrök, az egyházi év a jelen időbe állította a vasárnapok és az ünnepek színes hangulatával az örök ember Krisztusból születő, vele küzdő, szenvedő, feltámadó életritmusát, és ez az élethullám végigáradt a társadalom rétegein, emelte a hétköznapok egyhangúságát, mint a kéziratok iniciáléi a sorok betűseregét.

(Az imádság értékelése...)

35. Korális - A gregorián dallamok egyik elnevezése. Az emberi hang természetes dallamosságában gyökere­ző, modális hangrendszerű, egyszólamú ének, a kö­zépkori műveltség integráns része.

A szeretet kötelékét ne gondold gyengének, erőtlennek! Mert hiszen ez a bor - Krisztusnak, a szőlőtőnek éltető nedűje. Te vagy a venyige, ebből a szőlőtőből sarjadtál, belőle élhetsz termékeny, boldog életet, mindaddig, amíg a halálos bűnnel le nem szakadsz róla. A szeretet köteléke erősebb lehet, mint a halál. Azon túl is, az örökvalóságon át is megmarad. Az emberi szeretet is megmaradhat és erősebb lehet a halálnál. A barátok, hitvesek szeretete a síron túl is él. Hát Krisztus szeretete, mely éppen mindvégig a kereszt haláláig szeret és a halállal legyőzte a halált? Öröktől fogva és örökké szeret. Mielőtt a világra jöttél volna, már ismerte életutadat, már kijelölte a sorsodat, elkészítette számodra a dicsőség koronáját. Már átadta magát érted, hogy mikor a világba lépsz, odaadja magát neked. Az ő részéről erős kötelék, eltörölhetetlen kapocs az ő szeretete: Csak részedről lehet gyenge. Ő nem vet el magától, ha csak te le nem szakítod magad róla. Jól vigyázz, mert az Úr szeretete - féltő és féltékeny szeretete. Olyan mint a jegyesé az ő arájához. A hűtlenség bántja meg.

(Az örökélet forrásai...)

A nagyságos Duna hosszú ívvel nyújtózkodik Al­mástól az esztergomi várhegy felé, mintha a hegy lábánál meg akarna állni, hogy a hegy gyönyörködjék a folyó tükrében. Messziről dunántúli dombok hullámos hada kíséri. A várhegy előtt kettéválik a folyó, két karjá­val szigetet zár be. A párkányi híd könnyed ívei lebegnek a tovazajló habok felett, melyek tisztelettel térnek ki az elé­jük lépő hegy elől.
A Duna akkor is így tisztelgett az esztergomi várhegy előtt, mikor még ember nem vette a hegyet birtokába, hogy a sasok fészke helyére, a maga várát, biztonságos me­nedékét ráépítse. A hegy arcéle akkor is kutatóan meredt az előtte hömpölygő vizekre, midőn még csak az elemek hullámzottak benne, és az elemek folyamán nem hajó­zott még a történelem. A vízcseppek vájták a maguk med­rét, hullámaik tovaszálltak a tér és idő medencéjében. A Duna fénylő sávja akkor is végigszelte Európa közepét, midőn az ember még nem adott néki nevet és az emberi szem nem fogta össze térképpé csodálatos pályáját... Az embersors folyamának más erők vájják a medrét: az értel­met sugárzó szem és az akarat ereje. E kettő teszi az em­bert úrrá az anyag felett.

(Esztergom)

Bizony más volt az a néplélek, mely valaha a női­ség és anyaság eszményét ezen képekbe vetítette és ezekről szívta magába az élet örömét, vigasztalását, mint az a lélek, mely a hitújítás óta elhúzódott a templomtól, hagyta rommá válni és most egy jókora falu csak a szom­széd faluval társultan tud egy tanterembe való gyermeket az iskolás korig felnevelni. A mai Veleméren nem a Má­ria-kultusz virul, de virul helyette az egyke... De más­ként értékelte az a világ az emberi életet, a halhatatlan lelket, mely a szentély jobboldalán Szent Ágoston püs­pök alatt ott látta Szent Mihály arkangyalt (33), a „Michael, praepotitus paradisi-t (34), kezében a mérleggel, melynek egyik serpenyőjében ott a lélek, a másikon pedig a bűn súlya, melyet az ördög nyom lefelé, hogy a mérleg az ő javára billenjen. A szegény lelket csak az őrzőangyal tá­mogatja, hogy a mérleg egyensúlyban maradjon. Ma tán mosolyra gerjeszt ez az ábrázolás. A mai lélek elvesztette a „pondus aeternitatis"-t, az örökkévalóság súlyát-, mely élet­célt adna neki és vele a kegyelemből fakadó erkölcsi életet, az emberi tetteknek az örökkévalóság szemszögébe való irányítását és ebből való mérlegelését. 

(Velemér)

33. Arkangyal - az angyalok felett álló (hierarchikus tekintetben) üdvözült szellemi lények. Mihály / Michael arkangyalt az arkangyali seregek vezérének, a mennyei seregek fejedelmének tekintették és ma is az Egyház oltalmazójának, küzdelmeink pártfogójá­nak tekintik. A világ végén harcolni fog minden hívő keresztény lélekért, hogy kiragadja őket a sátán hatal­mából. Már a haldoklókat is oltalmazza, majd átve­zeti őket a másvilágra.

34. Michael praepositüs paradisi - Michael, a paradi­csom kapujának őre. Michael, a Mennyek kormány­zója.

Ez a templom a tabernaculum Dei, az Isten sátra az emberek közt. Az ember itt oly közeinek érzi az Is­tent. A festő sem beszél jelképekkel, mint a gótikus művé­szet egy csoportba festi az égieket, szentjeiket és az élőket. Mi alpesen túli emberek sokszor megütközünk azon, mily otthonosan, úgy érezzük: tiszteletlenül viselkedik az olasz nép templomaiban. Mintha az Isten fönséget nem érezné, mintha a „mysterium tremendum" (29) őket nem érintené! Azt mondta valaki, az olasz úgy viselkedik Istennel szem­ben, mintha nem atyja, hanem bácsija volna. Ebben a templomban érthetővé válik az olasz nép vallásos lelke. Az Isten jelenlétének, közelségének tudata Péterből a csodás halfogás után kiváltotta azt az érzést: menj tőlem, Uram, mert én bűnös ember vagyok. De Péter utána ment a ten­geren, hogy vele, mellette legyen. A gyermekszívű János megpihent az Úr keblén, mikor ő jelenlétének misztériu­mát, a nagy szentséget alapította. Távolság- és közelség-érzés, úgy változik a vallásos kedélyben, mint a napfény és árny a Madonna templomában. Az olasz nép lelkének húrjain nem a Miserere (30) adja a vezérlő szólamot, hanem a Magnificat (31, 32).

(Szent Lukács Madonnája)

29. Mysterium tremendum - rettentő (a szónak nem a negatív, ijesztő értelmében) misztérium, titok.

30. Miserere — Könyörülj — az 50. zsoltár kezdőszava alapján a legismertebb bűnbánati zsoltár neve.

31, 32 Magnificat - Szoros értelemben a Boldogságos Szűz Mária hálaéneke, mellyel látogatásakor Erzsébet kö­szöntésére válaszolt. Tágabb értelemben a közösségi ima, a zsolozsma állandó része, díszes tónusú hála­adó ének. Fontosabbnak tekinti tehát a hálaadást, mint a könyör­gést.

Ha az ember András király alapítólevelét, majd fi­ának, Dávid hercegnek 1090 táján kelt ado­mánylevelét olvassa, akkor megérti azt is, hogy a „szent hajdannak" ez a mesébe illő alkotása az ősi magyar vallá­sos élménynek köszönheti létét, az üdvösségyágynak, a lé­lek másvilági életéről való gondoskodásnak. A Szent Ist­ván korában még pogány Arpád-ivadéknak Vászolynak fiai, András és Béla lengyelországi bujdosó korukban ve­szik fel a keresztségét, testvérük, Levente, pogány marad. Pogány őseik a maguk módján gondoskodtak haló poruk megdicsőítéséről, tovább élő lelkük jósorsáról; erről Attila temetésének leírása és az eddig feltárt fejedelmi sírok tesz­nek tanúságot.
Krisztus hite tisztultabb eszmét nyújtott a másvilágról, a halottnak nem volt szüksége leölt ellenségekre, rabszol­gákra, vele együtt halálba menő ágyasokra, sírjába teme­tett lovára és fegyvereire. De szüksége volt arra, hogy az örökkévalóságba jó cselekedetek és a földön élők imádsá­gai kísérjék; hogy a krisztusi áldozat megújítása, a zsolozs­ma könyörgése enyhítse tisztuló lelkének szenvedését és segítse az élet Urához való bejutását. 

(A TIHANYI ÉCHÓVAL)

Ha jobban beleásnánk ebbe a talajba, melyen a magyar történelem viszontagságait a Tisza foly­ton változó, élő, száraz vagy holt medrei (a nép oly találó­an nevezi Dögtiszának az itteni holtágat) jelzik, tán még meglátnók azt, hányszor volt már a magyarnak s mosta­nihoz hasonló szomorú szüretje. A magyar nép mindig gazdag szüretet termelt; vérben, észben, kedélyben, dal­ban, erőben.
A százezernyi honfoglaló nép a középkor egyik leg­nagyobb európai államát tudta megalkotni, műveltsé­ge, kultúrájának minden ága méltán versenyzett - a ré­gibb, nyugati népkultúrákkal. Tán IV. Béla vagy Mátyás király magyarja szüretelhetett oly komoran, mint ez a ta­nyai nép a Tisza mentén. Valaha ily bőven termett a ma­gyar - vért, mint ma a homok a szőlő nedűjét. Mégse volt ára. A magyar vérnek — piaca volt, de ára nem. Kellett a nyugati népek határainak öntözésére a magyar vér Mohi­nál, Mohácsnál.... Kellett a magyar ész is, a magyar tudo­mány is. Igazán elég volna nyomon követni a magyar ér­telem vándorúton való szétfolyását, hisz úgy járta Európa egyetemeit, mint a vándorlegény a külföld műhelyeit. De ára sohase volt.

(Szüret a Tisza mellett)

Minden kultúra, legyen az indián, babyloni, egyip­tomi vagy földközi tengeri - a természet adta le­hetőségeknek, az emberi ész és kéz munkája által való ki­dolgozásából, alakításából fakad.
Ezt a forrást, ezt a kultúrtényezőt a nemzetek apostola nemcsak szóval hirdeti, hanem saját kezével is gyakorolja, mint a sátorlap-készítés fizikai munkáját... abból Ő maga számára kenyeret teremt, hogy ne szoruljon híveire, bár joga volna - szellemi munkájából, az apostolkodásból és az oltár szolgálatából megélni...
Szent Pál hirdeti a munka általános kötelességét (aki nem dolgozik, ne is egyék - ő mondja ki), hirdeti az em­beriség egyetemes szolidaritását abban a formában, mely­nek minden szocializmus és demokrácia csak torzított le­egyszerűsítése.
Az egyén és a társadalom, az individualizmus és a kol­lektivizmus ellentétét ő Krisztus misztikus testének egy­ségében oldja fel, melyben az egyház minden munkája, imádsága, szenvedése - valamiképp az egész szervezeté lesz, mégpedig azért, mert az egyén tagja az egésznek, tag­ja annak a szervezetnek, melynek Krisztus a Feje... 

(Tre Fontane)

A szentek is átélik a lelki-szárazságnak nevezett ál­lapotot, melynek ép a kellemes érzelmi mozzana­tok hiánya a jellemzője. Istenszeretetük akkor is inten­zív marad, hiszen ilyen állapotban is heroikus erőfeszíté­seket tesznek az Istenért, az erkölcsi erények megtartásá­ért. Ebből látszik leginkább, hogy a szentek istenszeretete nem pusztán érzelmi tény (legkevésbé sorolható az érzé­ki élmények közé, bár ezekre is visszahat), hanem főképp az akarat ténye, mely erejét, intenzitását megőrzi az érzel­mek intenzitása nélkül is.
A heroizmus, a hősiesség, melyet a közvélemény és a kánonjog a szentek erényeinél megkíván, szintén az aka­rat intenzitására vezethető vissza. Semmiképp sem jelen­ti a puszta érzelmi intenzitást, mert az érzelmek bármi­nő erőssége nem elég ahhoz, hogy valaki szent legyen. Az akarat ereje, intenzitása önmagában nem mérhető, csak eredményeiben, hatásaiban.
A heroizmus, mint a szentek erényeinek akarati erős­sége (hősiessége) azokon a tényeken fedezhető fel, me­lyek amaz erényből fakadnak, továbbá azon akadályo­kon, melyeket gyakorlásuk, megvalósulásuk céljából le kell küzdeniük.

(A SZENTEK LÉLEKTANA)

Méltán sajnálja a tudomány minden ága, főleg a magyar műtörténet, hogy Sárospatakon csak a várbástya és a plébániatemplom kemény falai állták ki a múlt emlékeit sokszor képromboló indulatból pusztí­tó vallási viharokat. Pedig milyen nemes, magyar öntuda­tot emelő az, ami a várban megmaradt: a Perényi-palota gyönyörű reneszánsz-épülete, a szépmívű várkapu, a log­giás feljárat, a palota remek udvara! És ebben a várban jól érezték magukat a későbbi nagyurak, akár protestánsok;, akár katolikusok voltak: a Perényiek, Dobók, Rákócziak. A magyar föld megpróbálta, hogy magyarrá gyúrja az „új földesurakat" is, kik Patak várának lettek gazdái... Az bizonyos, hogy a magyarságot nem pusztán a bodrogközi kenyérrel és a tokaji borral veszi magába az ember; mert ha ez elég volna, akkor már minden „új földesúr" magyar volna. A magyar föld átalakító erejét jobban érzi a föld népe... Messze lehúzódtak a ruszinok, Rákóczi hűséges népe a Bodrogközbe; csak hármaskeresztes görög-katoli­kus templomtornyaikon látni, hogy más népből eredtek; egyébként egészen magyarrá váltak ezen a tájon.

(Az egység útján)

Az áldozópapság erőt, hatalmat ád a papnak. Erőt, amely nem más, mint az Isten Fia erejének tovább áradása. Az az erő, mellyel az Úr az utolsó vacsorán a ke­nyeret és bort átváltoztatta saját testévé és vérévé. Az az erő, mellyel megbocsátotta a házasságtörő asszonynak, az inaszakadt embernek bűneit. Az az erő, mellyel megáldot­ta a kisdedeket. Oly erő ez, oly hatalom, mely páratlanul áll a világban, mely a papot a föld urai, királyai fölé eme­li. Ezzel az erővel munkálkodik együtt a pap az evangéli­ummal, hogy az Egyházat építse, a híveket tanítsa és meg­szentelje.
A papi hivatáshoz nemcsak erőt, hatalmat, hanem ke­gyelmet, megszentelő és segítőkegyelmet ís ád a szentség. Megadja a papnak: a szeretetnek és józanságnak lelkét. Szeretetet az Egyház iránt, a szeretetet Krisztus iránt és a hívek iránt. Ezt kell sokszor újra éleszteni. Ezt és a józan­ságnak, a bölcs mértéktartásnak a szellemét, mely a pap magánéletét az Űr életéhez teszi hasonlóvá. Ez a kegye­lem segíti az önmegtagadásban, a káros és bűnös élveze­tek megvetésében.Az egyházi rend szentsége krisztusi hatalmat és lelküle­tet ád a papnak.

(AZ ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)