37914 ima található a honlapon, összesen 63964 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!
Olyanok ezek a lelki-szellemi vallomásos mondatok, mint betegeknek az infúzió: cseppenként jutnak véráramunkba, és úgy adják át gondolati hatóanyagaikat. Az olvasottak visszhangja azonnal „gyógyhatású" majd pedig a gondolatok — hónapok múltán - észrevétlenül összeállnak tartalmas élménnyé - „lelkigyakorlattá." Németh László nyomán valljuk, hogy "A gondolat ereje nem csak az, amit mond, hanem amit ad."
Kralovánszky Ubul, Kühár Ede O.S.B.
Rohanó világunkban még percekre se jut idő, hogy magunkba zárkózva gondolkodjunk életünk valós tartalmáról és szembenézzünk szellemi-erkölcsi értékeinkkel. A média-világ eltaposta az elmélyülés lehetőségét. Szükséges ugyanakkor, hogy kiragadjuk magunkat a naponkénti testi-lelki kényszerűségből. Ennek lehetősége érdekében válogattunk Kühár Flóris életművéből, igen gazdag irodalmi munkásságából.
Flórís atya az egyszerű nép köréből származott: többgyermekes, földműves családba született 1893. július 5-én, egy - akkor még Magyarországhoz tartozó — Vas megyei faluban, Pártosfalván. Tíz esztendős lehetett, amikor Kőszegen, a Bencés Gimnáziumban folytatta tanulmányait. A kollégium szellemisége, lelkisége nyomán szerzetespapi hivatás érlelődött lelkében, így a tehetséges fiatalember Pannonhalmára került, ahol 1916-ban ünnepélyes fogadalmat tett, majd Győrben pappá szentelték. Miután teológiai doktorátust szerzett az innsbrucki egyetemen, idehaza először a lelkipásztori szolgálat évei következtek.
Celldömölkön 1917-ben nehéz örökséget vett át, a háború okozta sebek: testi-lelki nyomorúság, fájdalom, szegénység fogadta. Ez a tapasztalat elmélyítette érzékenységét, amellyel a szociális kérdések felé fordult. Plébánosként és leányoskolai igazgatóként felismerte az egyesületi közösségek megtartó erejét, ezért szorgalmazta megalakulásukat. Az általa létrehívott egyesületek egyike volt a celldömölki Mária Kongregáció, amelynek tagjai közt olyan lelkek formálódtak, mint Berecz Erzsébet Skolasztikáé, aki az alföldi tanyavilág nagy apostola és szerzetalapítója lett; akinek hivatását és küldetését épp a Kühár Flóris lényéből kisugárzó bencés szellemiség határozta meg.
1922 és 1929 között a tanári munka évei következtek Flóris atya számára a pannonhalmi főiskolán. Lelkipásztorkodástant és egyházjogot adott elő, de tudományos és irodalmi tevékenysége, amely ebben az időben virágzott ki, más témákat is felölelt: pedagógiai, pasztorális3 és hagiográfiai4 tanulmányokat is publikált. Létre hívta a Pannonhalmi Szemle folyóiratot azzal a céllal, hogy a nagyközönség számára közvetítse a bencés szellemet, lelkiséget, s amelynek 1929-ig szerkesztője is volt.
A kecskeméti bencés obláták5 igazgatójaként és Berecz Erzsébet révén ezekben az években ismerte meg Flóris atya a magyar Alföldet, azon belül a tanyaviíág népének helyzetét, szükségleteit, szegénységét, amelyben bizonyosan visszaköszöntek celli lelkipásztori éveinek tapasztalatai. Meglátta az értéket a hívő tanyai nép lelkében. Gyakorta vett részt népmissziókban, majd közreműködött az erre a missziós szolgálatra szánt női szerzetesközösség, a Szent Benedek Leányai Társaság megalapításában, gondozásában, temploma megépítésében.
Flóris atyát 1929-ben Budapesten egyetemi magántanárrá habilitálták, s még ebben az évben a bencések római Szent Anzelm Egyetemén dogmatika-tanári kinevezést kapott: a szentségek dogmatikáját és pasztorálisát adta elő. Szigorú tanár volt, de önmagával szemben is igényes volt, így joggal várta el növendékeitől is. A római évek profesz-szori munkájának gyümölcse lett többek közt Az örök élet forrásai u hét szentségben című könyve, amelyben könnyű spirituális olvasmány formájában adta elő a szentségek teológiáját. Fontos volt számára, hogy a tudománynak köze legyen az élethez, hiszen azt kell, hogy szolgálja. Vallotta, hogy az elméleti és gyakorlati életnek ki kell egészíteniük egymást. Ugyancsak római tanárságának három éve alatt születtek szép, ma is megragadó „úti naplói", amelyekből e gondolati breviárium is bőséggel válogat.
Magyarországra visszatérve, 1931-ben újra pannonhalmi tanár lett, emellett a területi apátság esperese és tanfelügyelője. Tucatnyi körlevél, papi lelkigyakorlat kézirata jelzi, hogy komolyan vette hivatalát. Esperesként feladata volt, hogy végiglátogassa a főapátság plébániáit, véleményt alkosson róluk és javaslatot tegyen megújításukra. Megbízatása a liturgiától a kántori szolgálaton keresztül az iskolák állapotának megvizsgálására szólt; ezeken kívül papi lelkigyakorlatok és koronák tartására. Rendszeresen szervezett és vezetett tanítógyűléseket az egyházmegyei tanítóság lelki képzésének és elméleti-gyakorlati továbbképzésének előmozdítására, valamint a személyes kapcsolatok építésére. Az Actio Catholica egyházmegyei igazgatójaként, annak programjához kapcsolódva, szorgalmazta az iskolán kívüli népművelést. Flóris atya 1935-ben budapesti házfőnök6 lett. A ház naplója tanúja annak, milyen mozgalmas éveket élt a fővárosban: a Bencés Gimnázium hittanára volt és egyetemi magántanár is a Hittudományi Karon. Emellett komoly katolikus közéleti tevékenységet folytatott. Az Actio Catholicán kívül részt vett a katolikus magyar egyetemi és főiskolai hallgatók szövetségének, az Emericanának munkájában is, mint a föderáció lelkészi karának vezetője, praelátusa. A katolikus nagygyűlések és az Eucharisztikus Világkongresszus előkészítéséből is kivette részét, amelyben kiváló szervezői tehetsége mutatkozott meg. Az irodalmi életbe is bekapcsolódott - Babits Mihály teológiai tanácsadója volt a himnuszfordításokban. És folytathatnánk a sort, mi mindenből vette ki részét a Budapesten töltött nyolc év alatt. Nagy ívű életpályája - a környezete számára - hirtelen, de számára nem készületlenül teljesedett be 1943-ban. Teste az általa épített tiszaújfaíui Zárdatemplom kriptájában nyugszik.
Az Egyház első évezrede úgy tekintett a megdicsőült Jézusra, hogy a földi életét járó Istenember képe ritkán jelent meg előtte. Tudta ugyan, hogy Krisztus jelen van az ö Egyházában, hitt is az ő szentségi jelenlétében, az ő kegyelmi működésében, de ezt a rejtett, misztériumba takart jelenlétet nem merte felfedni realisztikus ábrázolásokkal, hanem szimbólumokkal fejezte ki. A jelképet megtalálta részben a Szentírásban: a kenyérnek, szőlőnek, keresztnek jeleit, részben maga alkotta, mint például a gyakori hal - Ichthys szimbólumot. Égi környezet helyett néha a földre vetíti Krisztust, mint mikor a jó Pásztort ábrázolja bárányai közt, de ez a kép is tele van szimbolizmussal.
Máskor az antik művészet szótárával fejezi ki Krisztust, midőn mint Orpheust ábrázolja, ki lantjával megszelídíti az állatokat is. Nagyon ritkán nyúl a keresztre feszítés tárgyához (Sabina kapuján, a Santo Giovanni e Paolo, Santa Maria Antiqua templomaiban), de akkor is a keresztfáról uralkodó Királyt ábrázolja. A felmagasztalt Krisztus mindeneket magához vonzott: ezt a vonzást érezte a lelki élet és a művészet.
(Krisztus képe tegnap és ma)
Az ember ég felé tárt karokkal imádkozik; ez az ősi vallási gesztus kifejezi az embernek ég felé való íendülést, de kifejezi azt a távolságot is, mely az Istent az embertől elválasztja. A misztikus ezt a távolságot akarja áthidalni; a Végtelent karjaival szeretné ölelni; nemcsak szólni hozzá messze hangzó szavakkal, de hallani őt a lélek csendjében; nemcsak tudni róla, de megnyitni szemét a Világosság léíekható sugarai előtt. A misztikus szíve nem a távoli eszmény felé dobban, hanem a jelenvalót zárja magába.
Mily különösen hatnak azok a szavak, melyekkel egy Krisztus után 800 körül élő mohamedán nő, a bosrai Rabia, nyilatkozik az ő Ura előtt: „Én Istenem, most elhallgatott a nap zsivaja, elcsendesültek a hangok, meghitt kamrájában örül a leány szerelmesének. Én pedig magányomban örvendek a Te jelenlétednek. Mert Téged vállak az én szerelmesemnek."
Hasonló hangokat másutt is hallani a Krisztust nem ismerő világban, Ezek az emberiség ádventi korszakának hangjai. Adventben áll mindenki, aki az Isten jelenvalósága, közelsége után sóvárog.
(AZ ELVESZETT PARADICSOMTÓL...)
Az Űr Jézus testét a halálra, a temetésre kente meg a bűnbánó Mária, akinek az Űr megbocsátotta sok bűnét „mert nagyon szeretett." Ez a Mária a Krisztus szerető léleknek, tehát az Egyháznak is jelképe. Jézus utolsó útjára, a keresztútra való készületként fogadta ezt a kenetet. A régi világban az arénába kerülő versenyzők kenték meg magukat, hogy küzdelmüknek győzelem legyen a vége.
Krisztus, mint ember, az Ember fia — visszaborzadt a haláltól, a feloszlástól. Ebben is hasonlóvá lett hozzánk. Abban is: hogy a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. Az ő lelke látta előre az éjszakát, a Nagypéntek kínszenvedését. Júdás árulását, tanítványai gyávaságát, Péter hűtlen tagadását, a nagytanács igazságtalan ítéletét. Erezte a megszégyenítő arculcsapást, az ostorozást, idegeiben ott sebzett már a töviskorona. Mindhalálig szomorú lelke előtt ott állt a kereszt, teste rája szegezve, ég és föld közé emelkedve, fáradtan, lázasan, szomjan, kínlódva. Közeledik a halál, az ősbűnnek zsoldja. Neki nincs más érzése, mint az Atya dicsősége — most érzi, tudja, hogy a világ bűne rája nehezedik. Pedig nincs más köze hozzá, minthogy önként magára vette. Ő a Bárány.
(AZ ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)
Érdekes, hogy a széles Alföldön, a messze tátuló pusztákon — legszűkebb a horizont. Azt hinné az ember, itt, ahol a Szabadság képét látta meg a költő -a szabadsággal együtt a végtelen távolság is megnyílik a szemnek. De nem. Ha nem állnék kiemelkedő ponton, szemem alig pár négyzetkilométeres határt látna csak; így is, a pár méteres magaslatról is - mindjárt vége a szemhatárnak. Itt a Tiszaháton elég pár bokor ahhoz, hogy a végtelen pusztát összeszűkítse. Tán ilyen látókör termeli ki a magyarság tiszai, keleti lelkiségét; tán ez szűkítette össze az Árpádok, Anjouk, Mátyás király, Széchenyi István magyarságának európai szemléletét - Orbis Hungaricus-á, (56) az Alföldet a nagyvilág közepének gondoló köldökszemléletté. És mintha a tiszazugi falvak gyászosan nevezetes népe, magzatot és felnőttet mérgező népe ebben a világszemléletben élne. A magyar sors, a magyar szüret problémáit leegyszerűsíteni azzal, hogy ha úgy sincs ára a szüretnek, hát nem is termel, nem is alkot többet, csak ami annak az „egykének" kell, Ez a legszűkebb tiszai látókör, melynek a nemzetről már fogalma sincs, csak ép szólamokat tud még róla.
(Szüret a Tisza mellett)
A hitvesek, kiket a szentség arany köteléke nem terhel, hanem inkább ékesít, nem akadályoz, hanem erősít, minden erejükkel legyenek rajta, hogy házasságuk. ... „élő képe legyen Krisztus és az Egyház bőven termő egyesülésének". Nagy titkot revelál a házasság szentsége. Nem hiába rejti magában a természet és élet forrását, a társadalom alapját: titok, misztérium az élet forrás; még mélységesebb titok a természetfölötti élet forrása, melynek a házasság szimbóluma is, ható oka is. Szimbóluma annak a kimondhatatlan önátadó szeretetnek, mellyel „Krisztus szerette az Egyházat és önmagát adta érette a végett, hogy megszentelje és megtisztítsa a víz fürdőjében az élet igéjével." Ható oka annak a kegyelemnek, mely Krisztus áldozatos szeretetéből átáramlik a keresztény családra. Társadalomreformátorok, kik új világ alapjait akarjátok lerakni — vigyázzatok, ne nyúljatok magához a szegletkőhöz! Ne felejtsétek el, a keresztény házasság arra szolgál, hogy az Istennek neveljen fiakat, az örök élet épségére kiválasztott nemzedéket! Akik a családot akarják megmenteni, a házasság szentségének kegyelmével újítsanak.
(A HÁZASSÁG SZENTSÉGÉNEK KEGYELME)
A keresztény kultusznak központja, igazi tartalma: Krisztus testének és vérének áldozata. Szent Pál szerint egy kenyér, egy test vagyunk mindnyájan, akik az egy kenyérből táplálkozunk. Krisztus valóságos, és misztikus teste közt, Krisztus és az ő Egyháza közt csodálatos, csak a hit megvilágosodott szemeivel látható összefüggés van. Ezt az összefüggést, összetartást minden szervezetben a vér körforgása biztosítja legjobban. Az Egyház a kehely konszekrációjában, minden szentmisében hangoztatja a „hit misztériumát." A mi hitünk misztétiuma az, hogy Krisztus valós testéből az ő titokzatos testére; a krisztusi vér áramlik által. Ez az összetattozója az egész testnek, ez ád életet, újjászületést, feltámadást Krisztus teste tagjainak, az egész Egyházban. Ezért mondja a kehely konszekrációja Krisztus vérét az új és örök szövetség vérének, mely „sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára". Krisztus vérének körforgása történik az Eucharisztiában, s innét a szentség véredényeiben, mint kegyelem járja át az egész Egyházat. Ez adja meg a krisztusí élet kezdetét is, teljességét is mindenkinek. Ez az Egyházat alapító vérpatak a Kálvárián, Jézus szívéből indult meg.
(Tre Fontane)
Hogyan hallgassuk a szentmisét? Úgy, hogy elménk és a szentmise szövege és cselekménye összhangban álljon. Lélekben mindig arra gondoljunk, azt tegyük magunkban, ami a szentmisében történik
A Confiteornál (54) fölkeltjük a bűnbánatot, a Kyrienél kérjük az Isten irgalmát, a Glóriában magasztaljuk Őt. A szentleckével, evangéliummal gyarapítjuk hitünket. A Credoval megvalljuk azt. Amikor pedig az Offertotium, a fölajánlás megkezdődik, mi is felajánljuk magát a szentmiseáldozatot is a mennyei Atyának. Amikot Urunk, az ő szentséges áldozatát a keresztfán bemutatta, a megtért lator azt kérte tőle: Emlékezzél meg Uram, rólam, ha országodba jössz.
Az Anyaszentegyház hasonlóan cselekszik a szentmisében: egyrészt végrehajtva Krisztus rendelését, emlékezik az ő halálára. Másrészt kéri öt - a konszekráció előtt és után, hogy emlékezzék meg róla, az ő mennyei királyságában. A miséző pap a szentmisén a jelenlévőkkel együtt - rágondol saját bűnös voltára: Nobis quoque peccatoribus (55) - egész úgy, mint a jobb lator és kéri az Urat adjon neki és a híveknek részt égi országában.
(Az ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)
54. Confiteor - gyónom. A Szentmise általános bűnvallási része.
55. Nobis quoque peccatoribus - Már az apostolok idejében szokás volt, hogy a szentmisékben a holtakról is megemlékeztek. E megemlékezés után a pap bűnbánata jeléül a mellére verve kezdi a következő imát: Nobis quoque peccatoribus famulis tuis: Nekünk is, bűnös szolgáidnak...
A lélek benső tartalma és értéke a halálban nyilatkoznak meg. Van élet, melyet földi tartalma alatt nagyméretűnek gondolnak - és a halálban a temetési pompa, a művészi mauzóleum sem tudja ürességét, kicsiségét naggyá palástolni. Más halottról megvalósul az írás szava: defunctus adhuc loquitur: a halott tovább is beszél, cselekszik és hat. Ezt a hatást az élők tovább érzik és belőle megsejtik az elköltözött lélek arányait és értékét.
A Duna forrása ugyancsak kicsi ott, ahol ered; mily hatalmas folyammá duzzad folyama mire a Gellérthegy alá ér. Prohászka Ottokár nélkül az apostoli munka ma is csak csermelyek és patakok szűk medrében vinné a magyar lélek futóhomokjára az örökélet vizeit... Utolsó művével az Élet Kenyerét szegte meg a magyarság számára. A kenyér csodája az is, hogy megsokasodik, míg a földbe vetett búzaszemből százannyi terem; az is, hogy megsokasodott, midőn az Űr öt kenyérrel ötezer embert táplált. Valahogy ez a kenyér-sokasítás lehetne szimbóluma annak a ténynek, ahogy a nagy lélek nő még nagyobbra a halál után; ahogy Prohászka püspök vált termékennyé, miután teste földbetétetett.
(A HALANDÓSÁG PORAIT LETÉVÉN)
Érdekes, hogy akik a magánykeresésben szárnyul Szt. Gellért módjára a contemptus mundi-t (52) veszik, oly hamar ráállnak a természet szépségeire. Rá is kell találniuk; hisz másik szárnya lelkűknek az amor Dei (53). Míg felnéznek az égre, feléje, utána, feltárul előttük a teremtés csodája, megelevenedik előttük ág s föld az Alkotó leheletétől és lábuk alatt a porszem is jelentőssé válik. Szent Ágoston módjára kettős ismeretet kívánnak: Noverum te, noverim me, istenismeretet és önmaguk ismeretét. E kettő által mondjuk, e kettős tükörben megismerik a természetet. Különös útja ez a természetszemléletnek, de jobban célhoz vezető, mint a modern tudomány tiszta tárgyias szemlélete vagy a modern bölcselet tisztán alanyi kipillan-tása a világra. A mai tudomány a sejtek, atomok, elektronok vizsgálata mellett elveszti a szerves és szerveden világ nagy egységének a képét; távcsöveibe szorítja az eget, ahelyett, hogy nyitott szemmel bámulná a csillagos ég csillogó, ékes világát; mikroszkóppal néz és megnagyítja a pa-rányokat és közben nem gondol Arra, aki - nagyítás nélkül — az igazán Nagy és Végtelen; függést keres és figyelmét elkerüli az örök Eszme, az Örök törvény és az Ősök.
(Szent Gellért Bakonybélben)
52. Contemptus MUNDi - a világ megvetése. A halállal való szembenézés képességeként értelmezve.
53. Amor Dei - Isten szeretete
A hegykörnyéki nép a szó szoros értelmében szolgájává válik a Somlyónak. Tavasztól őszig aííg múlik el hét, hogy ne volna valami dolog a szőlőben. Az ősz a tavaszt, a szüret a szőíőmetszést idézi emlékezetbe, a Somlyó nem is idézi, hanem elénk állítja a magyar századokat. Szőlő és ember mintha ugyanannak az élethullámnak volnának párhuzamos szakaszai. Elnézem az öreg, göcsörtös törzsű, szélesen hasasodó tőkéket. Mintha éreznék, hogy a gazda szüret táján azt nézi rajtuk, érdemes-e őket még megtartani, vagy a tavaszra - tűzre kerülnek és helyükbe friss venyigét ültetnek. Mintha életerejük utolsó feszülésével aggatták volna körül derekukat szép nagy fürtökkel és termésükkel kérnének kegyelmet. Öreg parasztasszonyok jutnak eszembe, akik a fiatal környezetben, a gyermekek, unokák, a menyek és a vők közt azért fáradnak lankadatlanul, hogy ne nézzék őket a ház terhének. Egy emberöltő, 30-40 év a szőlőtőke életkora. Együtt él a szőlő a nemzedékkel, az öreg hegy pedig a magyar történelemmel. Palástját fordítja, cseréli néha, de maga változatlanul áll, mint az idők sodrában mozdulatlanul álló örökkévalóság.
(A TÁJ, NÉP ÉS KULTÚRA)
A kereszten Krisztus Urunk a maga áldozatát a maga teljességében bemutatta. Ezt fejezte ki, midőn azt mondotta: Beteljesedett. Beteljesedett ugyanis a szeretetnek önátadása. Hisz az Üdvözítő maga mondotta: Nagyobb szeretete senkinek sincsen annál, mint hogy életét adja valaki barátaiért. Az áldozat nagyságának mértéke az Önfeláldozó szeretet. Krisztus a keresztfán mutatta be ennek teljességét, fokozhatatlanságát. Ez az önfeláldozó szeretet benne az Atya jobbján is megmarad, mikor a földön, az oltárokon a kenyér és a bor színe alatt megjelenik, hogy keresztáldozatát vérontás nélkül megújítsa. Az Ő emlékezetére, emlékáldozatként hagyta ezt Egyházának... A húsvéti bárány, melyet az Űr tanítványaival együtt elköltött, szintén emlékáldozat volt. Emlékáldozatokat a pogányok is mutattak be kedves halottaik emlékére. Az Üdvözítő sem hagyhatja Egyházát emlékáldozat nélkül. Most vezeti ki népét kereszthalálával az Ördög rabszolgaságából, a bűn országából, a sötétség hatalmából. Ennek a kimentésnek, szabadításnak legyen örök emléke. Oly tökéletes emlék, mint az Oltáriszentség, sehol a világon nincs, mert ennek tartalma a legigazibb valóság.
(Az ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)
A Szentatya misét mondott a Szent Péter templom konfessziója fölött a bolsevizmus-üldözte orosz kereszténységért. Maga az a tény, hogy a Szentatya ilyen módon siet az üldözöttek, vértanuk segítségére, azoknak segítségére, akik nem tartoznak a látható Egyházhoz, mert elszakadásukkal elvesztették az Összekötő kapcsot Szent Péter utódjával és azáltal a látható Egyházzal, rendkívüli jelentőségű. A tények maguk nemcsak azáltal fontosak, ami bennük és általuk történik, hanem azáltal is, ami bennük kifejeződik. Mert vannak egyszer, csupasz tények, melyek világok sorsát döntik el; de nincs igazi benső tartalmuk, nincs kifejező erejük, lehetnek brutális durva tények, de nincs lelkük. Az, hogy a Szentatya miséz az orosz keresztényekért, mint tény, a maga tény-voltával alig emelkedik a világtörténelmi események nívójára. Hogy benső hatása mi lesz, mit számít a világok sorsát intéző Gondviselés előtt ez a szentmise, az az Isten titka.
De ott van a misztérium kapcsa, — a keresztségé — mely összefog ortodoxot, szakadárt, az elszakadás után is. E szentségi jegy megadja a Krisztus testéhez tartozást, és engedte meglátni ezt a láthatatlan valóságot.
(Római levél II.)
Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."