Katolikus napi szent

Norbert 1080 körül született Xantenben, a Rajna vidékén. Kanonok volt, majd szerzetessé és áldozópappá lett. Vándorapostolként járta az észak-francia vidékeket. Tanítványaiból Prémontré völgyében lelkipásztorkodó (premontrei) kanonokrendet alapított. 1134-ben mint Magdeburg érseke halt meg. Miután a város protestánssá lett, holttestét rendtársai Prágába vitték, az ottani várhegyen épült nagy kolostorukba.

Gazdag volt, pompakedvelő, tüzes kedélyű és igen hajlott a szélsőségekre. Életét egyre inkább a földi örömökre rendezte be. Mindezek ellenére ifjúságát semmiféle ballépés nem terhelte.

1110-ben a kölni érsekkel együtt elkísérte Rómába V. Henrik császárt. Ott látva a pápa kiszolgáltatottságát, valamint a világi hatalom és az egyház közti feszültséget, Norbert megérezte, hogy választania kell a császár és a pápa között. Később fölajánlottak neki egy püspökséget, ami akkoriban nagy vagyont is jelentett, de ő nem fogadta el.

1115-ben történt igazi megtérése egy kolostorban, ahol kapcsolatba került néhány, reformot sürgető szerzetessel. Ekkor szenteltette magát pappá a kölni érsekkel. Szembefordult a káptalan életstílusával, amihez ő is tartozott. Lemondott javadalmairól, birtokairól. Pénzét szétosztotta a szegények között és vándorprédikátorként járta az országot.

A források tanúsága szerint rendkívül jól tudott prédikálni. Kezdetben fő törekvése volt, hogy a viszályokat elsimítsa, később tüzes beszédeivel követőket toborzott az új életformához, amit alapított. Minden gondja a szegényekre és az apostoli életre irányult. Fontosnak tartotta a pápával való egységet. Elment II. Kallixtuszhoz, hogy ő újítsa meg prédikációs engedélyét.

Társaival Prémontré völgyében kolostort alapított, ahol az ágostonos regula szerint éltek közös életet. Erről a helyről kapta nevét az új közösség: premontreiek. A premontreieknek a kolostori elmélyedést, tanulmányokat társítaniuk kellett a világban folytatott működéssel, és azzal, hogy tanúságot tegyenek az evangéliumról keresztények és nem keresztények között.

Norbert továbbra is vándorszónok akart maradni anélkül, hogy egyetlen apátsághoz kötné magát. 1126-ban Rómába ment, és ott megkapta a pápától az általa hozott reform, illetve általa alapított rend jóváhagyását. Ugyanebben az évben Magdeburg érsekévé választották, és ettől kezdve jelentős szerepet kellett játszania korának történelmében. A II. Ince és II. Anaklét közt támadt egyházszakadás idején Norbert az elsők között állt Ince pápa pártjára. Egyházmegyéjének megújításával számos nehézségbe ütközött, ellenségeket is szerzett magának, de fáradhatatlanul dolgozott a belső megújulásért és a misszióért.

1134. június 6-án, 54 éves korában hagyta itt a földi életet. XIII. Gergely pápa avatta szentté 1582-ben.

Példája:
Villámcsapásként ismerjük fel gyakran életünk célját.

673 körül született Angliában. Eredeti neve Winfried volt. Szent Benedek rendjébe lépett és nagy áldozattal vállalt missziós utakat a germánok megtérítésére. Szerzetestársaival együtt, akik szintén angolszászok voltak, fáradhatatlanul dolgozott a hit terjedéséért. Pápai legátusként megszervezte az egyházkormányzatot Bajorországban, Hessenben és Türingiában. Meghalt 754. június 5-én. Sírja Fuldában van. A német püspökök itt tartják konferenciájukat.

716-ban a frízektől (a mai Hollandia) dolgavégezetlenül kellett visszatérnie. 719-ben ismét útnak indult és a Bonifác nevet elnyerve Németországban lett eredményes hithirdető. Eredményes munkája nyomán 722-ben a mainzi egyházmegye püspökévé szentelték, 732-ben az érseki címet is elnyerte. Missziója nyomán társakat gyűjtött, akik segítségével több egyházmegyét alapított vagy megújított Bajorországban, Türingiában és Frankföldön.

Hessenben ledöntötte Donar isten évszázados tölgyfáját, és templomot épített belőle, Szent Péter templomát. A "megszégyenített" isten hívei tömegesen tértek át ezután a keresztény hitre. Eredményesen tanították, gyógyították, segítették a népet. Ethelbert és Ebwald királyoktól jelentős adományt kaptak munkájukhoz.

Károly 1865-ben született Ugandában. Húszéves korában keresztelkedett meg. Mwanga király szolgálatába került. A király őt és másik 12 apródját elevenen elégettette, mert hitükhöz ragaszkodva, nem engedelmeskedtek a király erkölcstelen kívánságainak.

Károlyt 1886. június 3-án, a többi keresztényt, összesen 21-et, 1886. májusa és 1887. januárja közötti időben végezték ki. Ők az afrikai egyház első vértanúi. 1964-ben avatták őket szentté.

Példájuk:
Hatalmas fegyver az ima - a gonosz ki nem állhatja!

Szent Marcellínusz és Szent Péter, a 4. század elején élt római vértanúk kivégzésének történetét magától a hóhértól hallotta Szent Damazusz pápa, aki márványtáblába vésett költeményben örökítette meg az eseményt. Sírjuknál híres temető alakult ki, ahol a keresztény Konstantin császár bazilikát emelt. Ott volt eltemetve Szent Heléna, a császár édesanyja is.

SZENT MARCELLINUSZ (MARCELLIN) pápát 296. június 30-án választották meg. Római volt és jó ideig békében tudta az egyházat kormányozni. Diokletianus császár, császártársa Maximianus és alcsászára Galerius úgy látták, hogy a pogány államvallásra veszélyt jelentenek a keresztények, ezért 303. február 23-án rendeletben megparancsolták a templomok lerombolását, a szentkönyvek elégetését és a keresztények polgárjogának megvonását. A keresztényekre halálbüntetés vagy kényszermunka várt.

A Diokletianusz-féle keresztényüldözéskor, 304-ben, Rómában szenvedett vértanúságot, együtt Szent Péter vértanúval. Az esetről Szent I. Damazusz pápa (uralk. 366-384) leírásából tudunk. Ő magától a hóhértól hallotta a történetet.

Jusztínusz 100 körül született Szichemben (Nablus). Szülei görög származású pogányok voltak. A művelt Jusztínusz a filozófusoknál kereste az igazságot, de a kereszténységben találta meg „az egyedül megbízható és igaz filozófiát”. Megtérése után fáradhatatlanul tanított és írt. Tőle maradt ránk egy leírás arról, hogy hogyan ünnepelték meg 165 táján Rómában a vasárnapi misét. Meghalt 165 körül; hat társával együtt lefejezték.

Pogány bölcseleti iskolákban tanult, szülei római szellemiségének hatása alatt. Élete kialakítására a helyes utat, Istent tudatosan kereste a filozófiában kereste, de nem találta a hagyományos műveltségben.

Egy tengerparti sétán beszélgetett el egy tiszteletreméltó idős emberrel. Az beszélt neki Izrael prófétáinak tanításáról, Jézus Krisztusról. Az ő szavai nyomán talált rá a helyes útra. Megtérve Istent megtalálta a kereszténységben. Sokat írt a vallás védelmében, azonban csak két műve maradt fenn. Apologetikájában leírta az őskeresztény szentmisét.

Rómába költözve iskolát nyitott, nyilvános vitákat tartott. Hat társával 165 körül szenvedett vértanúságot Rómában, Marcus Aurelius idejében, mivel a pogányok és zsidók egyaránt veszélyesnek érezték apologéta (hitvédő) és filozófusi működését.

CANTERBURY SZENT ÁGOSTON +604(?) május 26.
Nagy Szent Gergely pápa 596-ban a római szerzetest, Ágostont küldte el negyven társával, hogy hirdessék az evangéliumot Délkelet-Angliában a kenti népnek.

Kent királyságát abban az időben Ethelbert kormányozta, akit Dél-Anglia többi királya elismert fölöttesének. Ethelbert néhány évvel korábban feleségül vette Berta frank hercegnőt, Párizsi Charibert király leányát. Berta magával hozott Kentbe egy Liudhard nevű frank püspököt, aki Canterburyn kívül egy római templomot magánkápolnaként használt. Arról azonban nincs tudomásunk, hogy akár a püspök, akár a királyné megkísérelte volna Ethelbertnek vagy népének megtérítését.

Róma angliai missziójának kezdetei homályba vesznek. Béda Anglia egyháztörténete című műve az egyetlen forrásunk. Ebben elbeszéli, hogy Gergely Rómában angol rabszolgákat látott, és ettől fogva dédelgette azt a vágyat, hogy Angliában is hirdessék az evangéliumot. De semmi sem történt ebben az irányban mindaddig, amíg 590-ben ő maga nem lett a pápa. Világos, hogy a kezdeményezés Gergelytől eredt, és a vezető, akit ehhez a vállalkozáshoz kiválasztott, saját kolostorának a priorja volt.

8. századi kéziratok tanúsága szerint 604. vagy 605. május 26-án temették el. Ünnepét 1882-ben vették föl a római naptárba, május 28- ra, 1969-ben áthelyezték május 27-re.

Az Anyaszentegyház előkészít bennünket a húsvéti ünnepkör beteljesedésére, Jézus mennybemenetelére és a Szentlélek eljövetelére. Így mindannyian a természetfölötti remény állapotában igazi keresztények módjára tudunk élni. Kérjük testvéreim a mennyei Atyát, hogy kegyelmével űzzön el szívünkből minden félelmet és nyugtalanságot, és adja meg az igazi krisztusi békét.

Istenünk, ki Szent Ágoston püspököd igehirdetése révén vezetted Britannia népét az evangélium világosságára, kérünk, add, hogy apostoli munkájának gyümölcsei maradandók legyenek Egyházadban!

Jézus egész élete imádság és hálaadás az Atyának. Állandó párbeszédet folytat az Atyával. Ezt a kapcsolatot a tökéletes szeretet járja át. Mindig Istenre hallgat, és Isten is meghallgatja Őt. Mindent megtesz, amit az Atya kíván tőle, ezt bizonyítja engedelmessége a kereszthalálig. Bennünk van-e az ilyen tökéletes Jézusi szeretet?

NÉRI SZENT FÜLÖP Firenzében született 1515. július 21-én. Szülei előkelőek voltak, jól tanult, jámborsága nagyon komoly volt. Gyermekkorában az engedelmessége, fiatal korában a tisztasága volt feltűnő. Hátat fordított gazdag örökségnek, keményen tanult, közben böjtölt és tanított.

Filippo Neri vidám emberke volt, szülei és társai "jó Pippó"-nak nevezték. A domonkos atyáknál tanult, tőlük tanulta meg az evangéliumi szegénység szeretetét. A család kereskedőnek szerette volna nevelni. Nagybátyjához San Germanóba (Nápoly mellé) került, ő azonban nem vonzódott a várható gazdagodás felé. Sokat vívódott, mert nem tudta eldönteni, mi az igazi hivatása.

Sokat imádkozott, majd 18 évesen Rómába ment. Nevelőnek állt be, miközben őmaga szorgalmasan tanult. Maga köré gyűjtötte a fiatalokat, ácsorgókat, csavargókat. Merész elhatározással 25 éves korában nagyon aktívan és hatásosan kezdett Rómában téríteni, sokan megtértek hatására. Gyóntatója tanácsára, sőt parancsára 1551-ben pappá szenteltette magát. Papokból és világiakból közösséget gyűjtött maga köré, ez volt első oratóriumuk a Római San Girolamo della Caritá templom mellett. A fiatalok itt hittant, zenét, éneket és imádságot tanultak.

Igen sok önmegtagadást vállalt, sokat imádkozott. Mivel mise közben rendszeresen többórás elragadtatásba esett, engedélyt kapott, hogy magán kápolnában misézzen. Lelki gyermekeit a templom melletti papi házba gyűjtötte össze imára, lelki olvasásra, énekre, zenére. Mindig jókedvű, vidám ember volt, ifjaival rendszeresen játszott. Jelszava volt: megvetni a világot, de közben senkit sem vetni meg, csak önmagunkat és a megvettetést.

Mérhetetlenül alázatos volt. Pápai felszólításra megalapította az oratoriánusok papi társulatát, akik igehirdetéssel, neveléssel foglalkoztak. Mindenkinek őszintén megmondta véleményét, sokakat nevelt. Pápák és szentek lelki atyja volt.

Halálát előre megjövendölte. 1595. május 25-én, áldozócsütörtökön éjszaka megáldotta még fiait, majd hajnali háromkor csendesen lehunyta szemeit. Halála után már két hónappal megkezdődött a szentté avatási eljárása, 1622. május 14-én szentté avatták.

kép: Paolo Domenico Finoglio: Néri Szent Fülöp miséje, 1590, Abbazia Montserrat

Az Anyaszentegyház húsvét örömhírével készít bennünket a Szentlélek eljövetelére. Keresztény életünk mely állandó előkészület a feltámadásra, a Szentlélekkel való együttműködéssel lesz igazi természetfeletti élet.
Példája:
Vidáman, játékosan, szentül haladj Isten Országa felé!

SZENT VII. GERGELY pápa, Tusciában (Toszkána) született 1028 körül, Hildebrandus néven. Atyja egyesek szerint ácsmester, más életrajzírója szerint földmíves volt. Rómában nevelkedett, előbb egy kolostorban, majd egy esperes házában, aki később VI. Gergely pápa lett.

Pápaként is maga mellett tartotta az ifjút, sőt még amikor Kölnbe számkivetésbe küldték, akkor is együtt maradtak. A következő IX. Leó pápa, is maga mellé vette Hildebrandot.

Hildebrand mélyen vallásos fiatalember volt. Pápai szolgálatban állott továbbra is, követségeket vezetett, összesen hét pápát is szolgált. Élesen látó és erős akaratú ember volt.

1073-ban pápává választotta a római nép, hiszen a bíborosok szinte csak jóváhagyták a nép akaratát, a VII. Gergely nevet vette fel. Sokat küzdött az Egyház szabadságáért, főként IV. Henrik német császár ellenében. Küzdött a simónia ellen, a laikus invesztitúra ellen, a papi méltóság semmibevétele ellen.

Rákényszerítette Henrik császárt, hogy 1077. január 28-án vezeklésül Canossa várában mezítláb, zsákruhában kérjen a kiközösítés alól feloldozást. A feloldozás után a császár továbbra is kíméletlenül üldözte Gergelyt. Közben 1083-ban követet küldött Magyarországra (Szent) István, (Szent) Imre és (Szent) Gellért szentté avatására.

Száműzték, Salernóban magányosan és elhagyatottan halt meg 1085-ben, ám utolsó szavaival is a hűbériség kilengései ellen beszélt. 1577-ben felnyitották sírját és testét épségben találták. 1606-ban V. Pál pápa avatta szentté. Az egész Egyházra 1728-ban XIII. Benedek pápa terjesztette ki tiszteletét.

Példája:
Lehet, hogy nem látod utad eredményét, utadat akkor is következetesen kell járnod!

A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem – mondja Jézus. De vajon mi is elmondhatjuk majd életünk végén hasonló, de nem túlzott magabiztossággal, hogy teljesítettük küldetésünket? Mutasd meg nekünk, Urunk, hogy mit kell tennünk, és add kegyelmedet, hogy megtegyük akaratodat.

SZENT RITA Olaszországban, az umbriai kis hegyi faluban Rocca Porenában született 1380-ban. Szülei jómódú, tekintélyes emberek voltak. Gyermeküket taníttatni akarták, de a kisgyermek Rita másra vágyott. Az evangélium alapján a szegényebb életet kívánta, fontos volt számára az imádság és a szeretet különböző gyakorlatai.

Sokat imádkozott, kereste Jézus akaratát, Isten kedvét. Mikor eladósorba került, szülei sokáig győzködték, mert egy jómódú, de heves és meggondolatlan fiatalemberhez akarták férjhez adni. Sok imával készült a házasságára, elhatározta, hogy férjét megváltoztatja. Ez a következetes szeretetével sikerült is. 18 évig éltek békében és két fiuk született.

A szomszédjával egyszer aztán mégis csak összeverekedett a férj és a verekedésben a szomszéd meggyilkolta Rita férjét. Fiai ekkor a helyi szokás szerint vérbosszút esküdtek. Rita élete legnagyobb feladatát kellett, hogy megoldja: megbocsátani férje gyilkosának és fiait is rávenni a megbocsátásra. Sikerült neki. A vérbosszú elől menekülő szomszédot ő vezette biztonságba, fiait is lecsillapította.

Rita jóságáról és szeretetéről sok legenda született, a "lehetetlen ügyek pártfogójának" nevezték el. Fiai halála után szerzetbe vonult, a cassiai Ágostonrendi apácákhoz. Mintakép volt a szeretet, fegyelem, engedelmesség területén. A szenvedéseket, amit betegsége okozott, óriási türelemmel viselte.

1457. május 22-én halt meg. (Más forrás szerint 1434-ben.) A casciai kolostor templomában van a sírja, zarándokhely. Hivatalosan 1900-ban avatták Ritát szentté.

Példája:
Sok imával készülj minden feladatodra! Isten akarata az, hogy minden ember eljusson az üdvösségre. Jézusban nem csak új szövetséget kötött az emberrel, hanem új törvényt is adott. Ez a parancs nem megköt, hanem élete ad.