Istenes versek

Wass Albert: Én és az Isten

Nagy-nagy rémek űztek,
már mindent bejártam:
végső menedéknek
Istennél megálltam.

S lám az Isten nékem
sziklaszilárd vért lett,
gond meg nem találhat,
baj hozzám nem érhet,

mert az Isten nékem,
míg másnak csak támasz,
nekem menedékem,
végső menedékem!

Míg örömben jártam,
nem leltem meg Istent.
Rá csak most találtam,
hogy elveszték mindent.

Ilyenek vagyunk mi,
gyarló földi férgek,
úgy térünk csak Hozzád,
bánatok ha érnek,
szertekuszált álmok,
széttépett remények.

Rónay György: Jelenlét

Nézz föl az égre: ott van
felhők és csillagok közt.
 
Pillants körül a földön:
ott van fűben, virágban,
állatok ámuló szemében,
emberek arcán.
 
Áss le a föld alá:
csontokból és kövületekből
szándékainak lábnyoma
dereng feléd.
 
Mindenütt láthatatlan.
Mindenben látható.

Dsida Jenő: Mélyre ások

SZILÁGYI DOMOKOS: SZÜLŐFÖLD
 

Itt én kevertem színt a virágoknak,
s ezek a felhőlépő sziklák az én álmaim;
mikor nagyot nevettem, eltanulta a hegyipatak;
ha elfáradtam, pázsiton terítettem szét,
teremni tanítottam a földet,
suttogni az esőt,
békére az embereket.
Ez a táj ébredő öntudattal
enyémnek vallja magát.

   (Utódal a kedvesnek)

A hegyek, akik küldtek,
megtanítottak, szeressem a friss levegőt,
fejem fölött a magasságot;
vigyáznom kell a világra,
hogy bajod ne essék,
s hogy ne feledjék szemünket a színek
s a polifóniát a sárgarigók.

(1963)

Schvalm Rózsa: Szeresd ellenséged

Mily nehéz szeretni azt,
ki durván, sáros lábbal,
mélyen lelkedbe tapos,
s kárörvend fájdalmadon.

Arcán Júdási mosoly,
szíve szándéka gonosz.
Gonoszsága tőrbe csal,
hamis az ajándéka.

Némán tűrsz, mint áldozat,
nem fizetsz rosszért rosszal,
de ki ádáz ellenség,
oly nehéz szeretni azt.

Krisztusi példa segít,
kik keresztre feszítik,
azokért imádkozik,
vére értük ontatik..

ha szívedben Ő lakik.
már képes vagy szeretni,
ki ellened vétkezik,
s tudsz érte imádkozni.

Paul Verlaine: NAPLEMENTE

Hűs esthajnali
fényt a róna kap,
immár hajlani
kezd s borong a nap,
búm halk ajkai
hűs dalt zsonganak,

mely ringatva rí,
míg borong a nap.
S bíboran, busan
mint most a homok-
rónán nap zuhan,
furcsa fantomok:
száz álmom suhan
s tűnik és lobog,
mint most a homok-
rónán nap zuhan...

Tóth Árpád fordítása

Tamás Lajos: Mozsárban

Megtöretünk a mozsárban cukorrá, lisztté, porrá.
Csillog a mozsár, súlyos a törő,
Ahogyan lassan vedlünk bölccsé és okossá.

Levetjük a rojtokat, a gombokat, a mentét.
Most pőre testünkön a sor,
Hogy arról is a dagadt húst és henye zsírt lenyessék.

Zúzódunk kékülő inakkal, gyöngyöző homlokkal,
Férfi és fiatal asszony.
Tán az egyik öklöt ráz, a másik sápadtan koplal.

Itt őrködik acél-fal közt test, lélek és ideg.
A nagy mozsár ércesen kong
És harangozik nekem, neked, mindenkinek.

Kincsünk volt, hírünk volt, kertünk volt, csillogó aranyunk.
Nehéz az ütő, nehéz a sor,
Most csak a mozsár fenekén fekete por vagyunk.

Ezen a földön mennyi a gond, mennyi a néma rács.
Csak az eljövendő asztalán
Lesz a mi testünkből édesebb, édesebb a kalács.

Gerzsenyi Sándor: Váltó

Tandari Éva: Isten felé nyújtom

Nagy Gáspár: Isten költeménye

Ó, Mária szent Szíve

Ó, Mária szent Szíve, szűz virág!
Harmata, illata imádság.
Várja Fiát, égi Urát,
Virrasztva, epedve éj s napon át.

Ó, Mária szent Szíve, tiszta kert!
Benne az ég Ura lakást nyert.
Fészek e szív, mely hazahív,
Mikor a földi baj ostroma vív.

Ó, Mária szent Szíve, gyertyaszál!
Templomi áldozat te voltál.
Jézusodat, szent Fiadat,
Istennek od'adtad magzatodat.

Ó, Mária szent Szíve, könnypatak!
Belőle sóhajok fakadnak.
Hét sebe sír, hét sebe fáj:
Kereszten szenved az égi Király.

Ó, Mária szent Szíve, csillagunk!
Vezérünk, gyámolunk, bizalmunk.
Nézz le reánk, földi csatán,
Vígy fel a mennybe a harcok után.

Keresztes Szent János: Szerelem élő Lángja