Istenes versek

Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után

Gerzsenyi Sándor: Jöjj, Szentlélek!

Szólít a dallam, jöjj, égi Tűz!
Hintsd ránk a fényt, ami bűnt elűz.
Úgy kell ma nékünk a drága Láng!
Bajverte híveid szánva-szánd.
Jöjj, drága Szentlélek, adj új erőt,
Nélküled bús és szegény a föld.

Szólít az ének, szállj, szent Galamb!
Elnémul most minden földi hang.
Tárt szívvel várunk, költözz belénk,
Add vissza nékünk a szép reményt.
Tenélküled létünk a porba hull.
Általad győzünk. Te légy az Úr!

József Attila: NEM EMEL FÖL

Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.

Fogj össze, formáló alak,
s amire kényszerítnek engem,
hogy valljalak, tagadjalak,
segíts meg mindkét szükségemben.

Tudod, szivem mily kisgyerek -
ne viszonozd a tagadásom;
ne vakítsd meg a lelkemet,
néha engedd, hogy mennybe lásson.

Kinek mindegy volt már a kín,
hisz gondjaid magamra vettem,
az árnyékvilág árkain
most már te őrködj énfelettem.

Intsd meg mind, kiket szeretek,
hogy legyenek jobb szívvel hozzám.
Vizsgáld meg az én ügyemet,
mielőtt magam feláldoznám.

1937 tavasza

Szakály Dezső:  TANÍTÓ VAGYOK

Tanító vagyok, magyar tanító.
Másnak nem sokat mond ez a két szó,
de nekem minden. Maga az élet.
Múlt, jelen, jövő. Biztos ígéret
arra, hogy népem mellett állhatok,
és dolgos embereket formálhatok.  

Embert, alkotót, aki víg s szabad,
szenet fejt, tervez, szánt, vet és arat,
házakat épít, gyógyít, muzsikál-
álnoksággal, rosszal, bajjal perbe száll.
Embert, ki Úr lett a Világ fölött,
s ember maradt az emberek között.  

Tervem csak egy van, állandó s örök:
-ha a nap süt rám, ha a menny dörög-
vetni a magot, a gazt irtani,
az ifjú embert úgy tanítani,
ege, ha borul vagy ha kiderül,
szeresse honát „rendületlenül”!  

Ez az én tervem, hitvallásom is.
Esküt tettem rá, és azt tartom is.
Egy nemzedéknek fogom a kezét,
figyelem féltőn az ütőerét.
Egy nemzedéknek, mely mint a szökő ár
újra, szebbre tör, s emberségre vár.  

Ha szíve dobban, azt is érzem én.
Ha könnye csordul, az is az enyém.
Örömét, búját osztva viselem,
így, csak így teljes az én életem.
Érettük élek, érettük halok,
mindenkor, mindig tanító vagyok.

Füle Lajos: Ne nyugodj bele!

Ha azt látod, hogy lelki életed
örömhiányos, kiüresedett,
fogytán hited és hálád is vele,
ne nyugodj bele!

Ha azt látod, hogy gyülekezeted
tagjaiban is hűl a szeretet,
nagyrésze fásult, közönnyel tele,
ne nyugodj bele!

Ha azt látod, hogy egyházadban is
akad kór, s némely tanítás hamis,
hogy alig látszik KRISZTUS élete,
ne nyugodj bele!

Ha azt látod, hogy fáj e nép, e föld
hogy magad sem vagy senkinél különb,
s nincs újulás itt, bárhogy kellene,
ne nyugodj bele!

Mert könyörögni, sírni lehet itt!
Maga a LÉLEK is esedezik.
S minden megbánt bűn semmivé lehet,
Ha az ÚR veled.

SÁGI MÁRTA: FELELŐSSÉG

Mész az utcán
s hirtelen sajnálnod kell mindenkit,
ezt a kisbabát épp, kit itt tolnak fehérben,
és anyád szép, érett kezét,
ahogy tegnap
az abrosz felett röpdösött, magyarázott,
s az utcák szeliden abrakoló
teherlovait és idegen
üzletembereket, csak mert
eszedbe jutott,
hogy sötét köznapi öltönyeik alatt
fehérben vannak ők is, fehérben
(óh, ruháik tövén
rég megállt gyermekek s már elkészitett
halottak)
vagy fekszel
és arcod halmairól
mint nehéz vizesés, szakad a részvét
és bűntudat az éjbe:
a téli holdat siratod fent,
a saját testedet,
a lassan kihülő, padlón kihülő
elhagyott cipőidet

óh hunyd le gyorsan a szivedet szegényt,
takard be, szigeteld, rántsd rá az Érzéketlenség
durva pokrócait
és védd, széttárt karral és lábbal
s hangos esküvel: nem igaz, nem én
okoztam
az egész világ nyomoruságát!

JÚNIUS
Az érés dicsérete

Helyét gyümölcsnek adja a szirom.
A déli égen elterül a hőség.
A termő kor jön: érés, felelősség
és nem lehetek virág egy siron.

Csók-szirmom nem lesz, hogy csokorba kössék
a lányok. Vinnem kell, amíg birom
a terheket és ha nevem leirom:
komoly szó kell elé, nem cifra bőség.

Csak néha jön, hogy szívem elbecéz
egy-egy derengő, árva, gyermeteg
emléket (mely úgy csillog, mint a réz

egy ó-kapun). Gyors nyári fergeteg
jön messziről. Szemem távolba néz
s tavaszt sirat s egy régi gyermeket.

Kalkuttai Szent Teréz Anya:
Soha ne add fel önmagad!

 
Soha ne add fel önmagad, és az álmaid!
Szállj szabadon, mint a madár,
ne hagyd, ...hogy a világ letörje szárnyaid!
Ahhoz, hogy ne csak létezz, hanem élj,
önnön lényeged őrizd meg, és bízz a sorsodban.
Járd a saját utad!
Légy önmagad!
Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek...

Devecseri Gábor: Állatkerti útmutató (részletek)