Faustyna Kowalska naplója

JMJ Krakkó - Pradnik, 1937.1.1. Jézusom, bízom Benned + Ma, éjjel 12 órakor, elbúcsúztam az 1936-os óévtől, s üdvözöltem az 1937-eset. Az év első órájában félve, aggódva néztem az előttem álló időre. Irgalmas Jézus, Veled bátran indulok harcba és csatába. Nevedben mindent teljesítek és legyőzök. Istenem, végtelen Jóság, kérlek, kísérjen mindig és mindenben végtelen irgalmad. Belépve az új esztendőbe, elfog a félelem az élettel szemben, de Jézus kivezet ebből a szorongásból, s tudatja velem, milyen nagy dicsőséget fog hozni Neki az irgalmasság ezen műve.

A vesperás alatt megláttam Jézust, aki édesen és mélyen a lelkembe nézett. ,,Légy türelmes, lányom, már nincs sok hátra!'' Ez a mély tekintet s a szavak erőt, bátorságot öntöttek a lelkembe. Bizalom fogott el, hogy az őrült nehézségek ellenére mindent teljesíteni fogok, amit Ő kért tőlem. Az a meggyőződés lett úrrá bennem, hogy az Úr velem van, s Vele minden lehetséges. A világ s az egész pokol minden hatalma semmi nekem, mindennek le kell borulnia az Úr szent nevének hatalma előtt. Mindent kezeidbe teszek, ó, Uram, Istenem. Lelkem egyetlen Vezére, vezess örök akaratod szerint! +

+ Este pár óra hosszat imádkoztam. Először szüleimért és rokonaimért, az általános főnöknőért, az egész Kongregációért, a növendékekért, három papért, akiknek sokat köszönhetek. Körbefutottam keresztül-kasul az egész világot, megköszöntem Isten kikutathatatlan irgalmának minden kegyelmét, melyeket az emberek részére kiosztott, s bocsánatot kértem mindenért, amivel megbántották Őt.

A reggeli elmélkedés alatt minden teremtett dolog iránt kedvetlenséget és undort éreztem. Minden elhalványult előttem, lelkem elszakadt mindentől, egyedül Isten után vágyom, s mégis élnem kell. Ez egy leírhatatlan mártíromság. Isten szeretetreméltó módon odaadja magát a léleknek, bevonja Istenségének felfoghatatlan mélységébe, ugyanakkor itt hagyja a földön egyedül azért, hogy szenvedjen, s haldokoljon az Utána való vágyakozásban. Ez az erős szeretet annyira tiszta, hogy maga Isten is tetszését találja benne. Tetteihez az önszeretetnek nincsen semmi köze, mert itt mindent áthat a keserűség, s ettől lesz egészen tiszta. Az élet egy állandó, fájdalmas, szörnyű halál, s ugyanakkor az igazi élet és megfoghatatlan boldogság mélysége, lelkierő, és így lesz képes a lélek nagy tettekre Istenért.

1936.12.30. Az év a végéhez közeledik. Ma végeztem a havi lelki napomat. Lelkem elmélyült azokban a jótettekben, melyekkel Isten elárasztott az év folyamán. Lelkem megrendült, látva az Úr hatalmas kegyelmeit. Lelkemből hálaének tört fel Isten felé. Egy óra hosszat elmerültem imádásban és hálaadásban. Isten egyes jótettein s az én hiányosságaimon is elgondolkodtam. Minden, amit ez az év magában rejtett, az örökkévalóság mélységébe jutott. Semmi sem vész el. Örülök, hogy semmi sem vész el. + 1936.12.30. Egynapos lelkigyakorlat

1936.12.29. Ma a Szentáldozás után hallottam lelkemben: ,,Leányom, légy éber, mert észrevétlenül jövök el.'' – ,,Jézus, hát nem akarod megmondani az órát, melyre oly nagyon várok?'' – ,,Leányom, saját érdekedben megtudod, de nem most. Virrassz!'' Ó, Jézus, tégy velem, amit akarsz; tudom, hogy irgalmas Megváltóm vagy, s tudom, hogy halálom óráján sem változol meg irántam. Ha már most oly sok különleges szeretetet tanúsítasz irántam, s oly kegyesen és bizalmasan egyesülsz velem, még többet remélek halálom óráján. Uram, Istenem, Te nem tudsz megváltozni, Te mindig ugyanaz vagy. Az ég megváltozhat, és minden, ami teremtetett, de Te, Uram, változatlanul létezel mindörökké. – Tehát jöjj, ahogy akarsz, s akkor, amikor akarsz. Végtelen irgalom Atyja, én, a Te gyermeked, vágyva vágyom eljöveteledet. Ó, Jézus, Te mondtad a szent evangéliumban: ,,Magad szájából ítéllek meg...'' – Jézus, én mindig csak felfoghatatlan irgalmadról beszélek, így bízom abban, hogy kikutathatatlan irgalmad szerint fogsz megítélni.

Este nagy vágyódás vett erőt lelkemen. Fogtam az Irgalmas Jézus képével kiadott kis brosúrát, és a szívemre szorítottam. Lelkemből előtörtek a következő szavak: ,,Jézus, örök Szeretet, Érted élek, Érted halok, Veled akarok egyesülni.'' – Ekkor megláttam felfoghatatlan szépségében az Urat. Jóságosan nézett rám, és azt mondta:,,Leányom, én is szeretetből jöttem le hozzád az égből. Érted éltem, érted haltam meg, s érted teremtettem az eget.'' Szívére szorított, s ezt mondta: ,,Már nem tart sokáig, légy nyugodt, leányom!'' Midőn magamra maradtam, lelkem szenvedésre gyúlt, s ez mindaddig tartott, míg az Úr azt nem mondta: ,,Elég!'' S ha még ezer évig is kellene élnem – így látom most Isten fényében –, ez csak egy pillanat lenne. A lelkek... [A gondolat nincs befejezve.]

Ma villámként hatolt át rajtam az Úr tekintete. A legkisebb porszemet is felismertem lelkemben. Mélyen átérezve semmiségemet térdre hullottam, és kértem az Úr bocsánatát. Nagy bizalommal vetettem bele magam végtelen irgalmába. Egy ilyen felismerés nem nyomaszt, és nem tántorít el az Úrtól. Sokkal inkább nagy szeretetet ébreszt a lelkemben, és határtalan bizalmat, szívem bűnbánata pedig szeretettel egyesül. Istennek ezek a különös villámai alakítják a lelkemet. Ó, Isten édes fénysugara, világíts át rejtett mélységemig. Szívem és lelkem legnagyobb tisztaságát akarom elérni.

1936.12.28. Ma elkezdtem egy kilencedet az Isteni Irgalmassághoz. Lélekben a kép elé állok, s úgy mondom a rózsafüzért, amit az Úr tanított nekem. A kilenced második napján megpillantottam a képet, amely mintha megelevenedett volna. Számtalan fogadalmi tárgy volt körülötte. Nagy embertömeget láttam idejönni. Sokan boldogok lettek itt. Ó, Jézusom, milyen örömmel dobbant meg a szívem. Ezt a kilencedet két személy szándékára imádkozom, nevezetesen az érsekért és Sopocko atyáért. Buzgón kérem Istent, adja meg az érseknek, hogy a Néki oly kedves rózsafüzért és a kép tiszteletét jóváhagyja. Ne halogassa ezt, és ne késleltesse a művet.

12.27. Ma visszatértem magányomba. Utazásom kellemes volt, mert velem utazott valaki, aki keresztelni vitt egy gyermeket. Elvittük egészen a podgórzei templomig. A kiszállásnál a kisgyermeket karjaimba helyezte. Míg karomon tartottam, buzgó imádsággal Istennek ajánlottam, hogy egyszer majd különös dicsőséget szerezzen az Úrnak. Lelkemben éreztem, hogy Isten egész rendkívüli módon letekintett erre a kis lélekre. Midőn Pradnikba megérkeztünk, N. nővér segített a csomagomat vinni. Szobámba belépve megpillantottam egy csodaszép, papírból készített angyalt ,,Gloria in...'' felirattal. Azt hiszem, ez attól a  beteg nővértől van, akinek a karácsonyfát elküldtem. Így múltak el az ünnepek. Semmi sem csillapíthatja lelkem vágyódását. Sóvárgok Utánad, Uram, Teremtőm, örök Isten! Sem az ünnepségek, sem a szép énekek nem vigasztalták meg a lelkemet. Ellenkezőleg, még nagyobb vágyat ébresztenek fel bennem. Lelkem Feléd törekszik már neved puszta említésére is, Uram.

Karácsony másnapján, P. Andrasz mondta nálunk a szentmisét. Ekkor megint láttam a kis Jézust. Délután gyónni mentem. A művel kapcsolatban egyes kérdésekre nem felelt az atya. – Csak annyit mondott: ,,Ha meggyógyulsz, konkrétan beszélünk erről, most azonban törekedj arra, hogy a kegyelmeket, melyeket az Úr ad, kihasználd. Iparkodj visszanyerni teljes egészségedet. Egyébként – tudod, hogyan kell döntened, s mihez kell tartani magad ezekben a dolgokban.'' Vezeklésül azt az olvasót adta fel, amire Jézus tanított. Ima alatt ezt a hangot hallottam: ,,Ó, milyen nagy kegyelmekben részesítem majd a lelkeket, akik ezt a rózsafüzért imádkozzák. Irgalmam bensőjéig megindul azok iránt, akik ezt az imát imádkozzák. Írd fel ezeket a szavakat, leányom, hirdesd a világnak irgalmasságomat. Ismerje meg az egész emberiség kifürkészhetetlen irgalmamat. Ez a végső idők jele, utána eljön az  igazság napja. Amíg még van idő, meneküljenek irgalmam forrásához, használják fel az értük kifolyt vért és vizet!'' Ó, emberi lelkek, hol találtok majd menedéket Isten haragjának napján? Meneküljetek most az isteni irgalom forrásához. Ó, milyen sok lelket látok, akik Isten irgalmát dicsérték, és örökké háladalt fognak énekelni.

1936.12.25. Éjféli mise. A szentmise alatt egészen átjárt Isten jelenléte. Röviddel átváltoztatás előtt megpillantottam az Anyát, a kis Jézust és a Szent Öreget. A Szűzanya így szólt hozzám: ,,Fausztina lányom, itt van a legdrágább Kincs!'' – és felém nyújtotta a kis Jézust. Midőn karomba vettem Jézust, lelkem olyan felfoghatatlan örömet érzett, hogy azt leírni nem lehet. De furcsa dolog: kis idő múltán Jézus irtózatos lett, rettenetes, nagy és szenvedő, szörnyű! – majd eltűnt a látomás. Nemsokára az áldozás ideje következett. Midőn magamhoz vettem az Urat, a Szentáldozásban egész lelkem remegett Isten jelenlétének hatására. Másnap az átváltoztatás alatt rövid ideig újra láttam az Isteni Gyermeket.