Faustyna Kowalska naplója

Jézusom, Életem, lelkem legtitkosabb zugában érzem, ahol az érzékek már nem működnek, hogy engem magadhoz hasonlóvá formálsz. Ó, Üdvözítőm! Rejts el engem Szíved mélyébe, sugaraiddal takarj el mindent előlem, ami nem Te vagy. Kérlek, Jézus, hogy a két sugár, mely legirgalmasabb Szívedből tört elő, szüntelenül erősítse lelkemet. (465)

Az alázatosságról szóló elmélkedés alatt feltámadt bennem a régi kétség, hogy olyan nyomorult lélek, mint én, az Úrtól kapott feladatot nem tudja teljesíteni. Midőn erre gondoltam, a lelkigyakorlatot tartó pap megszakítván gondolatát arról kezdett beszélni, ami a kétségemre vonatkozott, azaz hogy Isten legtöbbször épp a leggyengébb és legegyszerűbb lelkek közül választja ki eszközeit, hogy a legnagyobb műveit megvalósítsák –és ez megdönthetetlen igazság. Nézzük az Apostolok kiválasztását vagy az egyháztörténelem eseményeit! Látjuk, hogy a nagy műveket olyan lelkek valósították meg, akik erre a legkevésbé voltak alkalmasak. Ezáltal válik nyilvánvalóvá, hogy ezek a dolgok tényleg Istentől valók. – Ahogy teljesen szétoszlottak kétségeim, a pap újra visszatért eredeti témájához, az alázatossághoz. Jézus szokása szerint, mint minden elmélkedés alatt, az oltárnál állt. Nem szólt hozzám, de jóságos tekintete átjárta szegény lelkemet, mely már nem talált semmiféle kibúvót. (464)

Jézus azt mondta nekem, ha az ünnep vagy a Kongregáció alapításával kapcsolatban bármi bizonytalanságot éreznék – ,,vagy bármivel kapcsolatban, amit a lelked mélyén én mondtam neked, a pap szájával azonnal választ adok.'' (463)

Most értem meg, hogy a lélek az önmegtagadás által egyesül a legszorosabban Istennel, ami azt jelenti, hogy akaratunkat összekapcsoljuk Isten akaratával. Ez teszi a lelket igazán szabaddá, és mély összeszedettségre segíti lelkünket. Ez által könnyűvé válik az élet minden terhe, s édessé lesz a halál. (462)

Ilyen lelkigyakorlatot most tartok először életemben: a pap minden szavát világosan értem, mert ezeket előzőleg már lelkemben átéltem. Most látom, hogy Jézus azt a lelket, aki Őt igazán szereti, nem hagyja bizonytalanságban. Jézus azt kívánja, hogy az a lélek, aki Vele bensőséges kapcsolatban áll, minden szenvedés és kellemetlenség ellenére teljes békét élvezzen. (461)

Ó, Jézusom! Szívem megáll, ha meggondolom, mi mindent teszel értem. Csodállak, hogy leereszkedsz nyomorult lelkemhez, s mily felfoghatatlan módszereket alkalmazol meggyőzésemhez. (460)

Az egész elmélkedés alatt láttam Jézust fehér ruhában az oltáron. Kezében tartotta ezt a füzetemet, amibe mindezt írom. Egész idő alatt oldalról oldalra lapozott a füzetben és hallgatott. Szívem nem bírta elviselni a lelkemben lángra lobbant izzást. Uralkodni akartam magamon, hogy környezetem ne vegye észre, mi megy végbe a lelkemben, az elmélkedés végére mégis úgy éreztem, nem vagyok ura önmagamnak. Jézus ekkor ezt mondta: ,,Ebbe a füzetbe nem írtál le mindent az emberek iránti jóságomról. Azt kívánom, ne hagyj ki semmit! Óhajtom, hogy szíved tökéletes békében erősödjék meg.'' (459)

A 10 órai elmélkedésen az atya Isten irántunk való irgalmáról és jóságáról beszélt. Azt mondta, ha áttekintjük az emberiség történelmét, lépten-nyomon Isten e nagy jóságát látjuk. Isten minden tulajdonsága, így mindenhatósága és bölcsessége azon fáradozik, hogy legfőbb tulajdonságát, nevezetesen a jóságát, nekünk kinyilvánítsa. Isten jósága az Ő legfőbb tulajdonsága. Sok lélek azonban, aki a tökéletességre törekszik, nem ismeri Isten nagy jóságát. Mindaz, amit az atya Isten jóságáról mondott ezen az elmélkedésen, megegyezik azzal, amit Jézus nekem erről elmondott, s mindez szorosan összefügg az Isten irgalmasságának ünnepével. Most értettem meg igazán azt, amit az Úr megígért, semmi kétség sincs bennem. Isten szavai világosak és érthetőek. (458)

Ó, mily nagy csodálkozás fogott el, hiszen mindazt, amit a páter mondott az Istennel való egyesülésről, s ennek akadályairól, lelkemben szó szerint átéltem, s hallottam már Jézustól, aki a lelkem mélyén beszélt így hozzám. A tökéletesség az Istennel való szoros kapcsolaton nyugszik. (457)

Háromnapos lelkigyakorlat A lelkigyakorlat előestéjén, az elmélkedési pontokat ismertető beszéd alatt a következő szavakat hallottam: ,,Ezen a lelkigyakorlaton a pap ajkával hozzád szólok, hogy a lelked mélyén hozzád intézett szavaim igazságát megerősítsem, s biztossá tegyem. Bár minden nővér részt vesz ezen a lelkigyakorlaton, rád vagyok figyelemmel, hogy megerősítselek, s a rád váró nehézségek elviseléséhez bátorságot adjak. Ezért buzgón hallgasd meg a pap szavait, s lelked mélyén gondolkozz el rajtuk.'' (456)

Ha szenvedés ér, már nem okoz keserűséget, s a nagy öröm sem ragad el. Telve vagyok békével, a lélek kiegyensúlyozottságával, ami az igazság felismeréséből fakad. Mit törődöm azzal, hogy kedvetlen szívek vesznek körül, ha lelkemben a boldogság teljessége lakozik. Vagy mit használna más szívek jóindulata, ha bensőmben nem lenne enyém Isten. Ha lelkemben van Isten, ki árthat nekem? (455)

Máskor így szólt az Úr: ,,Leányom, vedd a kegyelmeket, melyeket az emberek visszautasítanak; végy annyit, amennyit elbírsz.'' Ebben a pillanatban lelkemet elárasztotta Isten szeretete. Oly bensőséges összetartozást érzek Vele, hogy nem találok kellő kifejezést ennek a kapcsolatnak a jellemzésére. Úgy érzem, hogy minden, ami az Istené – minden jósága, minden kincse – az enyém is, bár nem nagyon törődöm ezekkel, mert elég nekem Ő egyedül. Benne látok mindent, Rajta kívül – semmit. Sehol sem keresek boldogságot bensőmön kívül, ahol Isten lakik. Lelkemben örvendek Istennek. Itt állandóan együtt vagyok Vele, itt folynak le legbizalmasabb beszélgetéseink, itt vagyok Vele biztonságban. Ide be nem hatol egyetlen emberi tekintet sem. A legszentebb Szűzanya bátorít erre a kapcsolatra. (454)