Faustyna Kowalska naplója

Szentmisék alatt nem láttam mindig egyformának a kis Jézust. Néha vidám, máskor alig néz a kápolnára. Most, amikor gyóntatónk mondja a misét, akkor a legvidámabb. Csodáltam, mennyire szereti Őt a kis Jézus. Néha tarka ruhácskában látom Őt. (562)

Egyszerre megláttam a képet, egy kis kápolnában. Azt is láttam, hogy ebből a kis kápolnából egyszerre egy pompás templom lett, s ebben a templomban láttam a Szűzanyát, karján a kis Jézussal. Hirtelen eltűnt a kis Jézus, s megláttam helyette az élő, keresztre feszített Jézust. A Szűzanya arra buzdított, hogy én is viselkedjem úgy, ahogyan Ő: örömei ellenére tekintete mindig a keresztre irányult. Azt is mondta, hogy Isten a nekem adott kegyelmeket nemcsak nekem szánja, hanem más lelkeknek is. (561)

Csütörtök. Éreztem, hogy amilyen hamar csak lehet, az Úr kívánságára dologhoz kell látnom. A gyónás alatt egy dologban a saját véleményemet a gyóntatómé fölé helyeztem. Az első pillanatban nem voltam ennek tudatában. Később azonban, amikor a szent órát tartottam, megláttam az Úr Jézust a kép szerinti alakban, aki azt mondta, hogy mindent, amit mond, s követel tőlem, közöljem a gyóntatómmal és az elöljáróimmal s, ,,csak azt tedd, amire engedélyt kapsz!'' Jézus tudtomra adta, mennyire nem tetszik neki az önfejű lélek. Ebben saját magamra ismertem. Észrevettem magamban az önfejűség árnyékát. A porba vetettem magam felsége előtt. Megtört szívvel kértem bocsánatát. Jézus azonban nem engedte, hogy sokáig ebben az állapotban maradjak. Isteni tekintete oly nagy örömmel töltötte el a lelkemet, hogy azt szavakkal nem lehet kifejezni. Jézus közölte, hogy többet kérdezzek tőle, s gyakran kérjem a tanácsát. Valóban édes az Úr; tekintete, pillantása átjárja lelkem legtitkosabb zugát is. Lelkem szó nélkül megérti magát Istennel. Érzem, hogy Ő bennem él, és én Őbenne. (560)

Egy alkalommal a kápolnába lépve megláttam egy épület megrongált falait. Az ablakokon nem voltak üvegtáblák, az ajtókeretek ajtó nélkül, hogy azt szavakkal nem lehet kifejezni. Erre egy hangot hallottam lelkemben: ,,Itt kell a kolostornak állnia!'' – Nem nagyon tetszett, hogy ezeken a romokon kell állnia az új zárdának. (559)

A Szentáldozásról. A testvérek ne beszéljenek egymás közt arról, ki áldozik közülük ritkábban, ki gyakrabban. Ebben a dologban ne ítélkezzenek, mert nincs joguk hozzá. Minden ítélet erre vonatkozóan kizárólag a gyóntató atyára tartozik. A főnöknő megkérdezheti az illető nővért, de nem azért, hogy megtudja, miért nem áldozik, csak azért, hogy a gyónási lehetőséget elintézze számára. A főnöknők ne merjenek behatolni a nővérek lelkiismeretének területére. A főnöknő néha meghatározhatja, milyen szándékra ajánlja fel a közösség a Szentáldozást. Mindenki törekedjék lelke legnagyobb tisztaságára, hogy mindennap magához fogadhassa Isteni Vendégét. (558)

A gyónásról. A Kongregáció rendes és rendkívüli gyóntatóját egyaránt a püspök jelöli ki. Egy állandó gyóntató lesz, aki hetente egyszer gyóntatja meg az egész közösséget. A rendkívüli gyóntató negyedévenként jöjjön. Minden nővér jelenjen meg előtte, még ha nem is végezne valódi gyónást. A gyóntató három évig gyakorolhatja hivatalát. A három év elmúltával titkos szavazást tartsanak személyéről, s a főnöknő közölje az eredményt a püspökkel. Ugyanaz a lelkiatya megerősítést kaphat a második, sőt a harmadik három évre is. A nővérek zárt rács mögött gyónnak. A lelki előadásokat is a rácsok elé akasztott sötét függönyök mögött hallgathatják. A gyónásról és a gyóntatóról egymás közt sohasem beszélhetnek. Imádkozzanak inkább a gyóntatóért, hogy Isten adjon néki világosságot lelkük vezetésére. (557)

Levelekről. Minden nővér írhat lepecsételt levelet annak a püspöknek, akinek fennhatósága alá tartozik a Kongregáció. Egyébként minden levélíráshoz engedélyt kell kérni. A levelet kinyitva át kell adni a főnöknőnek. A főnöknő a szeretet és megfontoltság szellemében járjon el. Jogában áll elküldeni vagy visszatartani a levelet, ahogy Isten nagyobb dicsőségére szolgál. Nagyon szeretném azonban, hogy a nővérek minél ritkábban írjanak levelet. Inkább imával és önmegtagadással segítsük a lelkeket, és ne levéllel. (556)

Belépés a beszélő szobába. Egy nővér se léphet be a beszélő szobába a főnöknő különleges engedélye nélkül. Viszont a főnöknő sem adhat könnyen, gyakran belépési engedélyt. Aki meghalt a világnak, ne térjen vissza hozzá még beszélgetés révén sem. Ha egy főnöknő helyesnek tartja, hogy egy nővér belépjen a beszélőbe, a következő irányvonalat tartsa be: személyesen kísérje a nővért. Ha akadályozva van, helyettest kell megneveznie, aki diszkrécióra van kötelezve. Nem szabad továbbadnia a hallottakat, de a főnöknőt mindenről értesítenie kell. A beszélgetés legyen rövid, ha csak a személy ügye nem kíván hosszabb beszélgetést. A függönyt sohasem szabad elhúzni, csak kivételes esetekben, ha az apa vagy vér szerinti anya nyomatékosan kéri ezt. (555)

A klauzúráról. A helyi püspök különleges engedélye nélkül – és csak rendkívüli esetben – senki se léphet be a klauzúrába. Rendkívüli eset lehet: betegek részére szentség kiszolgáltatása, haldoklók ellátása, temetési szertartások. Az is előfordulhat, hogy az iparosoknak kell megjavítani valamit a kolostorban, de itt kifejezett engedély szükséges. A klauzúra ajtajának állandóan zárva kell lennie. Kulcs csak a főnöknőnél lehet. (554)

Rögtön ezután a második szabályról szólnék, nevezetesen a beszédről. Hallgatni akkor, amikor beszélni kellene, nem a tökéletesség jele, sőt néha bűnnek számít. A rekreáción mindenkinek részt kell tehát vennie, és a főnöknő – fontos ügy kivételével – egy nővért sem menthet fel alóla. A rekreációk Isten szellemében legyenek vidámak. Itt van alkalmunk egymást megismerni. Mindenki mondja el véleményét egyszerűen, a többiek épülésére, de soha ne fölényesen vagy, Isten óvjon, vitatkozva. Ez ugyanis nem egyeztethető össze a tökéletességgel és hivatásunk szellemével, melyet a szeretetnek kell jellemeznie. A rekreációk naponta kétszer fél-fél óráig tartsanak. Ha azonban valamelyik nővér megsérti a hallgatást, köteles azonnal jelenteni ezt a főnöknőnek, s büntetést kérni. A főnöknő ezért a hibáért nyilvános büntetést köteles adni. Ha másként tenne, maga tartozik felelősséggel az Úrnak. (553)

A fogadalmon kívül legfőbb szabálynak tekintem – bár mind fontos – a hallgatást. Ezt teszem az első helyre. Ha ezt a szabályt pontosan betartják, akkor a többi miatt nem nyugtalankodom. A nőknek nagy hajlamuk van a beszélgetésre. A Szentlélek azonban nem szól a szétszórt, fecsegő lelkekhez. Halk sugallataival az áhítatos, hallgatag lelkekhez beszél. Ha a hallgatást szigorúan betartanák, nem lenne zúgolódás, elkeseredés, rossz megjegyzés, pletyka, a felebaráti szeretet megsértése. Röviden: sok hiba elmaradna. A hallgatag ajak tiszta arany, s a benső szentség jele. (552)

Érezzen minden nővér nagy szeretetet az Egyház iránt! Akár egy jó gyermeknek, aki szereti az anyját, és imádkozik érte, úgy kell minden keresztény léleknek imádkoznia az Egyházért, amely mindnyájunk Anyja. Ez ránk, nővérekre még jobban vonatkozik, hiszen mi különösen arra köteleztük el magunkat, hogy imádkozzunk az Egyházért. Mily nagy tehát – ha rejtett is – a mi apostoli küldetésünk. E mindennapi csekélységeket Jézus lábai elé helyezzük, mint könyörgő áldozatokat a világért; de ahhoz, hogy az áldozat kedves legyen Isten előtt, tisztának kell lennie. Ahhoz, hogy tiszta legyen az áldozat, szívünknek meg kell szabadulnia minden természetes köteléktől, és minden érzésével Teremtőjéhez kell fordulnia. Benne kell szeretnünk az Ő szent akarata szerint minden teremtményt. Ha mindnyájan így, e buzgóság szellemében járunk el, örömére válunk az Egyháznak. (551)