Faustyna Kowalska naplója

Ó, milyen öröm megsemmisülni a halhatatlan lelkekért! Tudom, hogy az étkezésre szolgáló búzaszemet el kell pusztítani, kövek közt szét kell morzsolni. Így engem is szét kell zúzni, hogy az Egyháznak és a lelkeknek hasznára válhassak, bár külsőleg senki sem veszi észre áldozatomat. Jézusom! Külsőleg rejtve leszek, akár ez az ostya, amelyben a szem mit se lát, én mégis Neked szentelt szent ostya vagyok. (641)

A hónap első péntekén a Szentáldozás előtt megpillantottam egy óriási edényt telve Szent Ostyákkal. Egy kéz elém helyezte, s én kezembe vettem ezt az edényt. Ezer élő Ostya volt benne. Akkor meghallottam ezt a hangot: ,,Ezeket az Ostyákat azok a lelkek vették magukhoz, akik számára az őszinte megtérés kegyelmét elnyerted ebben a Nagyböjtben.'' Ez Nagypéntek előtt egy héttel történt. Ezt a napot nagy belső áhítatban töltöttem, kiüresítettem magam a lelkek javára. (640)

Csütörtök. Az esti imádási óra alatt megpillantottam a megostorozott, megkínzott Úr Jézust, aki azt mondta nekem: ,,Leányom, azt kívánom, hogy a legkisebb dolgokban is függj a gyóntatódtól. A legnagyobb áldozataid sem tetszenek nekem, ha nem kapod meg rá a gyóntatód jóváhagyását, s fordítva, a legkisebb dolognak is nagy értéke van előttem, ha ezt gyóntatód engedélyével viszed végbe. A legnagyobb tettek is jelentéktelenek az én szememben, ha önfejűen végzik őket, mivel gyakran nem egyeznek meg az én akaratommal, inkább büntetést érdemelnek, mint dicséretet. De legkisebb tetted is kedves és rendkívül drága nekem, ha gyóntatód hozzájárulásával teszed. Jegyezd ezt meg mindenkorra! Állandóan ügyelj rá, mert a mű miatt az egész pokol ellened tör! Ugyanis sok lélek fog általa visszafordulni a pokol kapujától, és irgalmamat dicsérni. De ne félj semmitől, én veled vagyok. Tudd, hogy magadtól semmit sem tehetsz!'' (639)

Ó, Jézusom! Háríts el tőlem minden gondolatot, ami akaratoddal nem egyezik. Felismertem, hogy az irgalmasság ügyén kívül már semmi sem köt a földhöz. (638)

Gyónás. Amint a gyónásra készültem, azt mondtam a Legméltóságosabb Oltáriszentségben elrejtőzött Jézusnak. ,,Jézusom, szólj hozzám ennek a papnak szájával! A jel az lesz nekem, ha ő, aki nem tudja, hogy Te tőlem az irgalmasság művének megalapítását kívánod, mond nekem valamit erről az irgalmasságról!'' Midőn beléptem a gyóntatószékbe, s elkezdtem gyónni, a pap félbeszakítja gyónásomat, s nagy nyomatékkal elkezd beszélni Isten irgalmáról úgy, ahogy még nem hallottam erről beszélni senkit. Megkérdezte, tudom-e, hogy Isten irgalma minden más műve felett áll, megkoronázása az összes többinek. Figyelmesen hallgattam e szavakat, melyeket az Úr a papon keresztül hozzám intézett. Bár hiszek abban, hogy a gyóntatószékben mindig Isten szól a pap által, most mégis egész különös módon tapasztaltam ezt.Bár nem beszéltem a lelkemben uralkodó Istennel egyesült életemről, csupán hibáimat soroltam fel, mégis sok olyan dologról beszélt magától a pap, ami a lelkemben van. Kötelezett, hogy kövessem hűségesen Isten sugallatait. Azt mondta: ,,Az életben együtt haladsz a Szűzanyával, aki Isten minden sugalmazását hűségesen követte.'' – Ó, Jézusom! Ki fogja fel jóságodat? (637)

Midőn Walendówba értem, az üdvözléskor azt mondta az egyik nővér:,,Most, hogy hozzánk jött, nővér, minden jóra fordul.'' Megkérdeztem: ,,Miért mondja ezt, nővér?" Azt válaszolta, hogy így érzi ezt lelkében. Ez a lélek csupa egyszerűség. Igen kedves Jézus Szívének. A ház valóban rendívül nagy szükségben szenvedett. Nem akarok itt most mindent megemlíteni. (636)

Március 25. Reggel az elmélkedés alatt különös módon elfogott Isten jelenlétének érzése, látva az Ő rendkívüli nagyságát, s egyidejűleg lehajlását teremtményeihez. Akkor megláttam a Szűzanyát is, aki így szólt hozzám: ,,Ó, mily kedves Istennek az a lélek, aki hűségesen követi az Ő kegyelmének sugallatát. Én adtam a világnak a Megváltót, neked pedig nagy irgalmáról kell beszélned a világ előtt, s felkészítened a világot újbóli eljövetelére, amikor nem mint irgalmas Megváltó, hanem mint igazságos Bíró fog eljönni. Ez a nap rettenetes lesz, ki van jelölve az igazság napja, Isten haragjának napja, mely előtt megremegnek az angyalok. Hirdesd Isten irgalmasságát a lelkeknek, amíg tart az irgalom ideje! Ha most hallgatsz, felelned kell azon a rettenetes napon nagyon sok lélekért. Ne félj semmitől! Maradj mindvégig hűséges! Veled érzek.'' (635)

1936.3.22. Varsóba megérkezve bementem egy percre a kis kápolnába, hogy megköszönjem az Úrnak a szerencsés utat. Kértem kegyelmét és segítségét mindahhoz, ami itt vár rám – de mindenben alávetem magam szent akaratának. Ekkor e szavakat hallottam: ,,Ne félj semmitől, minden nehézség azt szolgálja, hogy megvalósuljon az akaratom.'' (634)

Roppant csodálkozom, hogy létezik ilyen nagy féltékenység. Én, ha látom mások jóságát, úgy örülök neki, mintha sajátom lenne. Mások öröme az én örömöm, mások szenvedése az én szenvedésem. Ha ez másképp lenne, nem mernék kapcsolatban lenni az Úr Jézussal. Jézus lelke mindig egyszerű, gyengéd, őszinte. Minden jóindulatú mosollyal álcázott gonoszság, féltékenység, rosszindulat egy intelligens kis ördög, míg az őszinte szeretetből fakadó kemény szó nem sebzi meg a szívet. (633)

Midőn elbúcsúztam a nővérektől, mert már el kellett indulnom, egy nővér nagyon kérte, bocsássak meg neki, mert a munkában oly keveset segített nekem, de nemcsak hogy nem segített, de igyekezett mindig megnehezíteni azt. Lelkemben azonban nagy jótevőmnek láttam őt, mert gyakoroltatta velem a türelmet. Oly annyira próbára tett engem, hogy egy idősebb nővér megjegyezte: ,,Fausztina nővér vagy ostoba vagy szent, mert egy átlagos ember sem tudná elviselni, hogy valaki állandóan ellene tegyen.'' Én azonban mindig jó szívvel közeledtem feléje. Ez a nővér annyira igyekezett megnehezíteni a munkámat, hogy erőfeszítéseim ellenére néha sikerült szétrombolnia, amit már jól elvégeztem – ahogy azt most búcsúzáskor elárulta és bocsánatomat kérte. Nem akartam kideríteni a szándékát. Viselkedését isteni megpróbáltatásnak fogtam fel. (632)

Ó, Jézusom, jóságod felülmúl minden értelmet. Irgalmad pedig senki sem tudja kimeríteni. A kárhozat azokra a lelkekre vár, akik el akarnak veszni, mert aki törekszik az üdvösségre, annak az Úr rendelkezésre bocsátja az irgalom tengerét. Hogy tudna befogadni egy kis edény egy végtelen tengert?... (631)

Akkor megláttam magam mellett a hét lélek egyikét, láttam, mint korábban, ragyogó fény-alakban állandóan mellettem állt, ahogy vonaton utaztam. Amint elhaladtunk egyegy templom mellett, mindegyiken állt egy-egy angyal, de ezek kevésbé voltak fényesek, mint az én kísérőm. A templomokat őrző angyalok mindegyike meghajolt az előtt, aki velem volt. Amint Varsóban beléptem a ház kapuján, eltűnt ez a lélek. Hálát adtam Istennek jóságáért, hogy angyalokat ad nekünk kísérőül. Ó, milyen keveset gondolnak arra az emberek, hogy állandóan velük van egy ilyen lélek, aki egyúttal az események tanúja is. Ti bűnösök, gondoljatok arra, hogy minden tetteteknek szemtanúja van. (630)