Faustyna Kowalska naplója

Midőn dr. Sopocko fáradozásait és áldozatait látom ezzel az üggyel kapcsolatban, csodálnom kell alázatát és türelmét. Ez az ügy sok fáradságába és kellemetlenségbe, valamint sok pénzébe is került. De dr. Sopocko mindezeket állta. Látom, hogy az Isteni Gondviselés előbb felkészítette az irgalmasság ezen művének a teljesítésére, mint ahogy azt én kértem Istentől. Mily csodálatosak útjaid, ó, Istenem, s mily boldogok azok a lelkek, akik követik az isteni kegyelem hangját. (422)

A kép felállítása előtti napon főnöknőmmel voltam gyóntatómnál. Midőn elkezdtünk beszélni a képről, a gyóntató megkért minket, hogy egyik nővérünk segítsen koszorúkat fonni. A főnöknő azt mondta: ,,Fausztina nővér fog segíteni.'' – Végtelenül örültem ennek. Amint hazaértem, mindjárt kezdtem előkészíteni a zöldet, s egy tanulóval vittük el azt; segített még egy ismerősünk, aki a templomban szokott tevékenykedni. Este 7 órára minden elkészült. A kép is fel volt már függesztve. Néhány asszony észrevette, hogy én is ott sürgölődtem, mert biztos inkább útban lehettem, mint segítettem. Másnap megkérdezték hát nővéreinket, mi ez a szép kép, és mi a jelentése? ,,Biztosan tudják – felelték ők –, mert tegnap egyikük díszítette a képet.'' A nővérek nagyon csodálkoztak, mert semmiről sem tudtak. Mindegyikük látni akarta a képet. Közben a gyanú rám terelődött. ,,Fausztina nővér biztosan mindenről többet tud!'' – mondogatták. Midőn megkérdeztek, hallgattam, mert nem mondhattam meg az igazat. Hallgatásom még nagyobb kíváncsiságra ingerelte őket. Meg kellett kétszereznem elővigyázatosságomat, hogy ne hazudjak, de az igazat se áruljam el, mert erre nem volt engedélyem. A nővérek hangot adtak nemtetszésüknek, és nyíltan a szememre vetették: ,,Miként lehet az, hogy idegenek tudnak a képről, mi pedig semmit?'' Különböző dolgokkal kezdtek el vádolni. Három napig szenvedtem, de valami különös erő szállt a lelkembe. Örülök, hogy szenvedhetek Istenért, s a lelkekért, akik ezekben a napokban részesültek Isten irgalmasságában. Ha látom azt a sok lelket, akik a napokban elnyerték Isten irgalmát, fáradozásaimat és szenvedéseimet semminek sem tartom. Ha ezek a szenvedések a legnagyobbak lennének is, s eltartanának a világ végéig, akkor se bánnám őket, hiszen ezeknek egyszer végük lesz, de a lelkek, akik ezáltal megtértek, soha nem szűnő kínoktól menekültek meg. Boldogan láttam, miként térnek vissza mások minden boldogság forrásához, az Isteni Irgalmasság ölére. (421)

Fehérvasárnap. – Az Úr Irgalmának az ünnepe. A Megváltás Jubileumának lezárása. Mikor az ünnepségre mentünk, szívem örömtől áradozott, hogy ez a két ünnep oly szorosan összekapcsolódik. Kértem Jézus irgalmát a bűnös lelkek számára. Az ájtatosság végén, amikor a pap kezébe vette a Legszentebb Oltáriszentséget, hogy áldást adjon, hirtelen megláttam Jézust úgy, ahogy a képen van. Áldást adott, a sugarak pedig az egész világra kiterjedtek. Ezután csodálatos fényességet láttam. Számtalan fényhullámból font kristályszerű lakhelyet, melybe nem léphettek be sem a teremtmények, sem a lelkek. A fényességen három ajtót láttam. Jézus abban az alakban, ahogy a képen láttam, bement a második ajtón ebbe a fényszentélybe, a Szentháromság hajlékába. Egyidejűleg egy szózatot is hallottam: ,,Ez az ünnep irgalmam belsejéből fakadt, s könyörületességem mélységében van megerősítve. Minden lélek, aki hisz és bízik irgalmamban, részesülni fog abban.'' Végtelenül örültem Isten jóságának és nagyságának. (420)

Látva szörnyű gyűlöletüket irántam, azonnal őrangyalom segítségét kértem. Abban a pillanatban mellettem állt fényes és sugárzó alakja, és így szólt: ,,Ne félj semmitől, Uram menyasszonya, ezek a lelkek az Ő engedélye nélkül semmit sem tehetnek veled.'' Rögtön eltűntek a gonosz lelkek, s hűséges Őrangyalom elkísért látható alakban egészen a házunkig. Tekintete alázatos és nyugodt volt, homlokáról tűzsugár szikrázott. Ó, Jézusom! Egész életemen át szívesen fáradnék és szenvednék azért az egy pillanatért, melyben megláthattam dicsőségedet, Uram, és a lelkek hasznát. (419)

A prédikáció után nem vártam meg az ájtatosság végét, mert sietnem kellett haza. Néhány lépés után nagyon sok ördög zárta el előlem az utat, és szörnyű kínokkal fenyegettek, s ezt mondták: ,,Mindent elvett tőlünk, amin annyi évig dolgoztunk!'' Mikor megkérdeztem tőlük, honnan vannak olyan sokan? – Azt felelték ezek a gonosz alakok: ,,Az emberi szívekből – ne kínozz bennünket!'' (418)

4.26.Pénteken az Ostra Brama-i ünnepségeken, amikor a képet felállították, jelen voltam egy prédikáción, amit a gyóntatóm mondott. A szentbeszéd Isten irgalmasságáról szólt, ez volt az első, amit Jézus már oly régóta kívánt. Mikor az atya Isten nagy irgalmáról szólt, megelevenedett a kép, s a sugarak behatoltak a jelenlévők szívébe. De nem egyenlő mértékben. Egyesek többet, mások kevesebbet kaptak belőle. Lelkem, amint Isten kegyelmét szemlélte, nagy örömmel telt el. Hirtelen meghallottam ezeket a szavakat: ,,Te irgalmam tanúja vagy. Örökké úgy fogsz trónom előtt állni, mint irgalmam élő tanúja.'' (417)

Midőn a képet kiállították, láttam Jézus kezének eleven mozdulatát, amint nagy keresztet írt le. Ugyanezen a napon este, ahogy lepihentem, láttam a képet elhaladni a város felett. A várost hálók fedték. Ahogy Jézus tovahaladt, átvágta a hálókat, végül egy nagy keresztet rajzolt a város fölé, és eltűnt. Sok rosszindulatú alak közt láttam magamat, akik nagy gyűlöletet éreztek irántam. Szájukból különböző fenyegetések szálltak felém, de egyikük sem ért hozzám. Hamarosan eltűnt előlem ez a kép, de még sokáig nem tudtam elaludni. (416)

Szombat. A vecsernye alatt láttam az Úr Jézust fényes öltözetben. Úgy ragyogott, mint a nap. Így szólt hozzám: ,,Örüljön a szíved!'' Nagy öröm töltött el, és tökéletesen átjárt Isten jelenléte. Kimondhatatlan kincs ez a lélek számára. (415)

Nagypéntek. Délután három órakor, amint a kápolnába léptem, a következő szavakat hallottam: ,,Azt kívánom, hogy ezt a képet nyilvánosan tiszteljék.'' – Láttam a haldokló Jézust nagy fájdalmak közt a kereszten. Szívéből ugyanolyan két sugár tört elő, mint a képen. (414)

Reggel e szavakat hallottam: ,,Mától fogva egészen a feltámadásig nem fogod jelenlétemet érezhető módon észlelni, de nagy vágyakozással telik meg a lelked.'' – Ebben a pillanatban nagy sóvárgás öntötte el a lelkemet. Éreztem az elválást szeretett Jézusomtól; ahogy pedig közeledett az Áldozás pillanata, a kehelyben és minden Ostyában az Úr Jézus szenvedő arcát láttam. Ettől kezdve még nagyobb vágyat éreztem a szívemben.. (413)

Reggel e szavakat hallottam: ,,Mától fogva egészen a feltámadásig nem fogod jelenlétemet érezhető módon észlelni, de nagy vágyakozással telik meg a lelked.'' – Ebben a pillanatban nagy sóvárgás öntötte el a lelkemet. Éreztem az elválást szeretett Jézusomtól; ahogy pedig közeledett az Áldozás pillanata, a kehelyben és minden Ostyában az Úr Jézus szenvedő arcát láttam. Ettől kezdve még nagyobb vágyat éreztem a szívemben. (413)

Dél felé (újra) bementem a kápolnába, s újra szíven ütött a kegyelem ereje. Mikor teljesen elmerültem ájtatosságomban, a sátán felkapott egy cserép virágot, s teljes erőből a földhöz vágta. Láttam egész elkeseredését és féltékenységét. A kápolnában nem volt senki, így felemelkedtem az imádságból, összeszedtem a cserepeket, átültettem a virágot. Gyorsan a helyére akartam tenni, mielőtt bejön valaki a kápolnába. De nem sikerült, mert bejött a főnöknő, a sekrestyés nővér és néhány apáca. A főnöknő csodálkozott, mit csinálok az oltárnál, s miért esett le a virág. A sekrestyés nővér nem rejtette el elégedetlenségét. Nem akartam magyarázkodni és bizonygatni ártatlanságomat. Estefelé igen kimerültnek éreztem magam, s nem tudtam megtartani a szent órát. Engedélyt kértem a főnöknőtől, hogy korábban lefekhessem. Hamar elaludtam, de 11 óra körül a sátán megrázta az ágyamat. Azonnal felébredtem, és nyugodtan elkezdtem imádkozni az Őrangyalomhoz. Ekkor megláttam több, tisztítótűzben szenvedő lelket, s köztük sok ördögöt. A lelkek árnyszerűek voltak. Az egyik ördög zaklatni próbált. Macska alakban ráugrott az ágyamra, s a lábamra feküdt. Nehéz volt, mint néhány pud. [Régebbi orosz mérték, kb. 16,38 kg] Egész idő alatt a rózsafüzért imádkoztam. Hajnal felé eltűntek ezek az alakok, s el tudtam aludni. Reggel, midőn a kápolnába mentem, ezt a hangot hallottam: ,,Te hozzám tartozol, és ne félj semmitől, de tudd, gyermekem, hogy a sátán gyűlöl téged; bár ő minden lelket gyűlöl, de irántad egészen rendkívüli gyűlölet ég benne, mert sok lelket elszakítottál uralma alól." (412)