65089 ima található a honlapon, összesen 151995 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

Dr. Benyik György - Igézők

Dr. Benyik György - Igézők
Hetente frissül

Dr. Benyik György:
Igézők - Elmélkedések a liturgikus év ciklusának olvasmányairól (Agapé, Szeged 2012)

Dr. Benyik György: Igéző

Biblián belüli magyarázat (Előszó a kötet elé)

Az Ószövetség és az Újszövetség nem csupán a Biblia egymás után íródott szövegeinek egyetlen kötetbe egybe szerkesztett változata, hanem a későbbi (újszövetségi) szövegek utalnak a korábbi (ószövetségi) szövegekre. A szentírási szövegeket nemcsak őrizték, hanem „használták” és értelmezték is a zsinagógában és a keresztény egyházban egyaránt. Ezért ezeknek a szövegeknek és a szövegekbe zárt isteni üzeneteknek többféle hallgatósága volt és van, ennél fogva igen gazdag az értelmezési története.

Minden szövegnek van egy ún. történeti értelme, amelyet az emberi szerző a maga korában az első hallgatóságának vagy olvasóinak akart közölni. Ez igen közel áll a szöveg születésének történeti eseményeihez, számos esetben ezekre és az ezt át élő zsidók vallási érzéseire reflektál és azt bátorítja, a hitetlenség megromlása esetén  ezeket korholja.

A későbbi olvasók számra ezek a szövegek modell értékűek lettek, éppen úgy lelki tápláléknak használták őket, mint elődeik, gyakran olyan intenzíven figyeltek oda a tanítására, hogy még ki is egészítették azt, a saját koruk igényei szerint.

A prófétai szövegeket csak később kezdték felolvasni a zsinagógákban, ahhoz hasonlóan, mint a Tóra, Mózes öt könyvének kommentárjait. A Kr.e. 4. századra már ezek a szövegek is nagy tekintélyre tettek szert és a babiloni fogságból visszatért zsidók spirituális táplálékául, a jövendő reménység ébrentartására használták. Egyre inkább úgy vélték, hogy  Mózes és a próféták olyan rendkívüli isteni megvilágosításban részesültek, hogy szövegeiknek nem csak első értelme van, hanem számos titkos tanítást rejtettek el a szövegekben, amelyet csak később fedeztek fel bennük. A Biblia szövegeinek olvasói és hallgatói tehát önkritikusak voltak, tanulni akartak ezekből a szövegekből és nem szórakozni, időt tölteni ezeknek a szövegeknek az olvasásával. A Biblia olvasója és hallgatója tehát különbözik a profán irodalom olvasójától, mert meg van győződve arról, hogy bizonyos vallási ismeretekre csak ezen szövegek olvasása és megértése kapcsán tehet szert.

A Kr.e. 2. században ezért olvasták többek között Qumránban (de a zsinagógában is) olyan lelkesen a prófétai szövegeket, mert bennük remélték megtalálni az eligazítást hétköznapi életükre és a történelem értelmére is.

A zsidók és a keresztények Isten szabadításának mikéntjét és a végső szabadító érkezésének időpontját és körülményeit is szerették volna megtalálni ezekben a szövegekben. A Jézust követő zsidók azonban mesterük tanítása nyomán olyan szemléletre tettek szert, amely megtanította őket úgy olvasni a prófétákat, hogy azokból felismerték a Messiás Jézus tetteit. Jézus működése nélkül az ószövetségi szövegek a keresztény értelmüket soha nem nyerték volna el és nem érte volna őket az a szerencsés meglepetés, hogy a zsidóságtól elkülönült keresztény egyház éppen olyan szorgalmasan őrizte az „Írásokat” vagyis az ószövetségi szövegeket, mint a Jézus életét és tanítását rögzítő evangéliumokat és az ősegyház levelezését.

Ennek egyik jele, hogy a próféták szövegeit a keresztény közösségekben is szívesen és rendszeresen felolvasták, és ezzel egy a zsidóságtól különböző, számban egyre gyarapodó másik közösségben is őrizték, sőt a pogány keresztények révén más népekkel is megismertették ezeket a szövegeket. A II. Vatikáni zsinat liturgikus reformja következtében megszaporodtak azok az ószövetségi szövegek, amelyeket a keresztény liturgiában felolvasunk. Ennek következtében új feladat vár az igehirdetőkre, amikor ezeket egy a születési körülményeitől lényegesen különböző másik vallási közösségben kell felolvasni, az isteni kinyilatkoztatás tanújaként. Ez a kötet azoknak akar segítséget nyújtani, akik egyszerre szeretnék megtudni az ószövetségi szövegek történeti értelmét és a keresztény értelmezését. Igyekeztem közérthető módon összegezni több évszázados értelmezési szokásokat, hogy az mai olvasó könnyebben találja meg benne az örökké élő isteni bölcsességet és használja azt saját hétköznapjai vezérlő fonalául.

Dr. Benyik György IGÉZŐK Lk 9,51–62 „Kövess engem!”Évközi 13. vasárnap

Napi Ima6 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
25

Évközi 13. vasárnap

Lk 9,51–62 „Kövess engem!”

Jézus követése nem szórakoztató kirándulás, szentföldi gyalogtúra, mely Názáretből indul és a Tibériás tavát is útba ejtve valahol Jeruzsálemben fejeződik be, az óvárosban, a Golgota nevű hely közelében, a mai bazár végén. Jézus követése nem azt jelenti, hogy szakállt növesztünk és hosszú hajat, vagy fehér burnuszban járunk, Jézus követői nem fürkészik állandóan réveteg tekintettel az eget, és nem vadásznak angyalokra és várnak Isten közeledtére.

Gerhard Kroll „Jézus lábnyomán” (1980) címen írt egy kötetet, a szentföldi archeológiai leletek hátteréről. Az igen izgalmas olvasmányból sokat megtudhatunk a Jézus korabeli történelemről, a könyv mégsem segít bennünket igazán Jézus követésére.

Krisztus követése, Kempis Tamás (1379 k.–1471) könyve nem tekinthető sem szentföldi útikalauznak, sem régészeti kézikönyvnek, hanem alapvetően lelki könyvnek, négy nagy fejezetben. Az első könyv a via purgativa a megtisztulás útját írja le, azt a folyamatot, amelyben a lélek átadja magát az Istennek, legyőzve kétségbeesését. A második könyv a via illuminativa, vagyis a megvilágosodás könyve arról a lelki változásról, egyfajta vigasztalásról szól, amelyet az ember lelkileg Isten közelségében élhet át. A harmadik könyv a via unitiva, a misztikus egyesülés könyve, amelyben az emberi lélek lassan belülről érti meg Isten lelkének rezdüléseit és szándékait. Ehhez a három könyvhöz, melynek szerzőjéről vitatkoznak a szakértők, Kempis egy negyediket, vitathatatlanul saját írását illesztette, amelyben az Oltáriszentség titkairól beszél, vagyis az imádkozó ember legbensőbb érzelmeit tárja fel. Művét az 1400as évektől a mai napig 40-nél több nyelvre fordították le, mert különböző nyelvet beszélnek, különféle nemzethez tartoznak a keresztények, akik szeretnének résztvenni a Jézushoz kapcsolódó lelki utazásban.

Nem kell buszra szállni vagy repülőre, hanem csak lelkünk mélyére kell tekintenünk, kicsit befelé kell fordulnunk, és szembenéznünk önmagunkkal. Az első könyvben Kempis megállapítja: „A kevély, a kapzsi soha nem nyughatik, a szegény és az alázatos szívű nagy békességben él.” Előbb önmagunk minősítésével kell tisztába lennünk. Majd a második könyvben a benső életről ezt írja: „Tanuld meg megvetni, ami odakint van és egész elszánással az odabent valóra figyelni” – vagyis lelkünk legértékesebb indulatait felfedezve követni Jézust. A harmadik könyvben a bennünk megszólaló Isten hangját segít felfedezni a szerző: „Boldog az a lélek, amely meghallja a benne megszólaló Urat…” A negyedik könyvben az imádkozó embernek a benső kétségei tárulnak föl előttünk, aki megérezte Isten szavának édességét, de ugyanakkor meg is retten önmagától: „Hívogat szavaidnak édessége, de sok-sok vétkem nyomaszt.” Kézikönyv, mely nyomon követi az ember lelkének átalakulását elmélkedés és imádság közben.

Ma sokan beszélnek mentálhigiénéről, vagyis az ember lelkének egészségéről. Csak nincs pontos elképzelésünk az egészséges lélekről. Mindenki megcsodálja a nagylelkű Jézust, de talán akadnak, akik tovább lépnek a felületes ismeretségnél. Akik szemléletmódjukban is követni akarják Jézust, azoknak nem a külsejüket, hanem a lelkületüket kell átalakítaniuk, hogy rátaláljanak arra a lelki útra, amely a békességhez és az Isten országához vezet.

A két haragvó tanítvány imája

Urunk!
Szívtelen ez a nép. Nincs egy igaz sem köztük.
Ez a falu sem különb, mint Szodoma vagy Gomorra volt.
Durván kidobtak minket, és téged is elvetnek.
Miért hagyjuk annyiban?
Miért ne emészthetné őket Isten haragjának tüze?
Miért ne érné utol őket bosszúnk?
Miért maradsz szelíd?
Miért velünk vagy kemény?
Hogy hátrálhat meg Izrael királya egy szamaritánus falu előtt?
Uram, nem értünk, mégis követünk, mert te szelídségedben is erősebb vagy, mint mi haragunkban.
Taníts meg minket erre az erőre! Taníts meg minket erre a szelídségre!
Amen.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Lk 15,3–7 „Száz juha van és elveszít egyet…”Jézus Szent Szívének ünnepe

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
23

Jézus Szent Szívének ünnepe

Lk 15,3–7 „Száz juha van és elveszít egyet…”

A Jézus Szíve-tisztelet a német misztikusoknál kezdődik (1250 –1350), és a Jézussal való lelki azonosulás eredménye. E tisztelet szokását a jezsuiták és a karthausiak sajátos elmélkedésekben vették át, és terjesztették el. Személy szerint Eudes Szent János igyekezett először szélesebb körben elterjeszteni ezt a jámborsági formát. Alacoque Szent Margit (1673–75) látomásait jezsuita gyóntatója, Colomiere megbízásából írta le. Az egyházi vezetők azonban egy ideig tartózkodtak ettől a jámborsági formától, egészen addig, amíg nem dolgozták ki a teológiáját. 1765-ben XIII. Kelemen pápa (1758–1769) először a lengyeleknek engedélyezte a Jézus Szíve-tiszteletét. XIII. Leó 1899-ben hagyta jóvá a Jézus Szíve-litániát. XII. Pius határozta meg az ünnepét (1939–1958).

Az ünnep a szimbolikus gondolkodás eredményeként Jézus kereszten átszúrt szívéről, mint a szeretet legértékesebb szimbólumáról elmélkedik. A szív szó a Bibliában a morálisan meghatározott személyiség jelzésére szolgál. Ha Jézus szívéről beszélünk, akkor Jézus személyiségét értjük rajta. A tisztelet célja minden esetben a Jézussal való lelki azonosulás elősegítése.

Jézus a pásztorról beszél, akit a környezetében lévő hallgatóság jól ismer. Ezzel a példázat különös alapot talált a hallgatóságban, amely éppen amiatt zúgolódott, mert Jézus nem követte a farizeusok és a rabbik viselkedésmódját, és nem különült el a bűnösöktől. Feltehetően a zúgolódás (15,2) Jézus ellen abban volt összefoglalható, hogy a Jézust lejáratni akaró művelt vallási tanítók a látott szituációból ún. „argumentum ad hominem”-et produkáltak, vagyis azt mondták, akit ilyen bűnösök vesznek körül, aki kedveli a bűnösök társaságát, az nyilván maga is bűnös. Jézus nem válaszol erre a feltevésre, amely egyébként csak erősen sejthető, de nem hangzik el a szövegben. Inkább Jézus választ egy olyan szituációt, amikor nem a farizeusok, hanem az ő hallgatósága úgy viselkedik mint az Isten. A beduin pásztor szinten személyes kapcsolatba került állataival, és nevet adott a bárányainak, ismerte mindegyiknek a természetét, és mindegyikhez ragaszkodott. Ezért, amikor egy is elveszett közülük a szurdokban, vagy a sziklák között fennakadva, akkor a többit odahagyva a keresésére indult. Erre a személyes kötődés indította, a rájuk bízott állatok közül egyet sem akart elveszíteni. A pásztoroknak ezt a spontán kötődését a juhaikhoz a hallgatósága jól ismerte és magától érthetődőnek tartotta. Nem úgy az Isten viselkedését, akiről azt tanították, hogy haragvó, a bűnt hetedíziglen megtorolja, a bűnös szája leheletétől reszkethet. Jézus az Istent nem az ítélet felől írja le, hanem a teremtés felől. Az Isten igen is aggódik bűnös emberi teremtményeiért, akik a bűn útjára térve olyan csapdába estek, amelyből nem tudnak kiszabadulni. Lukács ezt a példázatot más evangélium hagyományából, vagy evangéliumokat megelőző hagyományból vette, mert nem a saját nyelvezetét használja. Inkább csak egy bevezetőt illeszt elé. Tehát ezt a példázatot nem az eredeti szituációban meséli el, hanem alkalmazza a farizusok és az írástudók bűnösöket elítélő magatartásának kritikájaként. Jézus nem a bűnössel, hanem az Isten magatartásával akar foglalkozni a példázatban. Világosan tudja, a társadalom a korabeli zsidó és a későbbi a bűnöst szívesen magára hagyja, de az Isten nem. Az Isten nem mond le a bűnösről a bűn elkövetésekor, csak az emberi közösség. Az Isten keresi, és ha képes visszavezetni a helyes útra, akkor nem neheztelését fejezi ki az eltévelyedése miatt, hanem az örömét az újra megtalálása miatt. Jézus és az Isten belülről ismeri a bűnös lelkét. Tudja, senki nem olyan hálás Isten szeretetéért, mint az, aki egyszer elveszítette bűnével, és aztán újra megtalálta. Isten az eszményi pásztor. Ezt hallgatósága a zsoltárokból (32,1) is tudhatta, vagy a prófétai hagyományból (Jer 23,24; Ez 34,1–31). Éppen ezért tűnik éles farizeus ellenes kritikának ez a példázat, mert akik nem kritizálják Jézus bűnösökkel kapcsolatos magatartását, azok jól ismerték ezt a szöveget, tehát ismerték, hogy a prófétai hagyomány, az Ószövetség, leginkább spirituális része hogyan mutatja be az Isten viselkedését.

Miközben magunk megszentelésén munkálkodunk, különösen ragaszkodunk a jó hírnevünkhöz. Az elvárt viselkedés ma is ez, a rendes ember különüljön el a bűnösöktől. Ugyanis azt tartja a magyar mondás: „Madarat tolláról, embert barátjáról, lehet megismerni.” Az ember fél attól, hogyha együtt látják a bűnössel, a közvélemény őt is a bűnösök közé sorolja. Ezért inkább magukra hagyjuk a bűnösöket, sőt saját kiválóságunk hangoztatása érdekében még el is ítéljük. Ezt a magatartást Jézus elítéli. Az a közösség, amely semmit sem tesz bűnösei felemelésére, a megbélyegzésen kívül, maga is beteg, és nem követi a krisztusi hagyományokat. Jézus örül, ha egyet is visszavezethet az igazak közé. Számára nincs elveszett ember, neki a legkisebb is fontos.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Lk 9,11–17 „Ti adjatok nekik enni”Úrnapja

Napi Ima18 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
16

Úrnapja

Lk 9,11–17 „Ti adjatok nekik enni”

Az apostolok Jézussal a pusztába vonultak, mert az apostoli munka kimerítette őket. Ezt a fáradtságot csak az ismeri, aki az emberi nyomorúsággal foglalkozik. Miközben mások búját-baját hallgatjuk, szinte megfeledkezve magunkról, minden lelki erőnk elfogy. Aki sok erőt ad másoknak, maga is kimerül, ezt a kimerültséget, csak lelki töltekezéssel lehet egyensúlyozni. Ilyenkor Jézus és szűkebb környezete mindig a pusztába vonult. Ide vonultak ki Izrael nagy tanítói, Mózestől kezdve Keresztelő Jánosig. A pusztai próféták, miután maguk lelkileg megújultak, mindig a zsidóság lelki megújítására törekedtek.

A tömeg azonban felfedezi Jézus és tanítványai „menekülési” kísérletét, és utánuk megy (11. v.). Jézus itt a pusztában sem hagyja magára a sokaságot, hanem barátságosan fogadja őket. A szövegből nem derül ki, hogy kifejezetten tanította őket, mert az erre vonatkozó szavak hiányoznak a történetből (11. b. v.). Inkább arra gondolhatunk, hogy barátságosan elbeszélgetett az emberekkel. Jézus ismert témái között szerepelt az Isten országa és a megtérés. Ne képzeljük őt megszállott, életidegen tanítónak, hanem olyan valakinek, akinek volt türelme, hogy a mindennapi életre vonatkozó jó tanácsokkal lássa el az embereket. Mert Jézus mindig a teljes embert akarta boldoggá tenni.

Ezért nem hagyja, hogy elküldjék a tömeget (12. b.), hanem kéri a tanítványokat, hogy adjanak nekik enni. A kenyérszaporítás történetére mintegy hatszor utalnak az evangéliumok, de igen különböző módon. Némely elbeszélésformára erős szimbolizmus rakódott, és összekapcsolódik a történet az eucharisztikus áldozattal. Az esemény a kései órában történt. Az apostolok tudták, ennyi embert képtelenek megetetni. Hogy mekkora tömegről volt szó, ezt csak a történet végén emlegetett maradék alapján lehet felbecsülni.

Jézus nem hagyja, hogy a nyájas beszélgetés után csupán jó tanáccsal térjenek haza az éhes, elcsigázott emberek. Ő valami többet akar nekik nyújtani. Az ötvenes csoportokba való letelepítés az izraeli stratégiára emlékeztet (14. b.). Mintha a csodálatos pusztai táplálékkal megismétlődne a kivonulás eseménye. Talán akik átél-

102 ték a kenyérszaporítást, erre asszociálva Isten vándorló népének tartották magukat. A tanítás után kiosztott táplálék mindennél jobban bizonyítja, Jézus nem elvont aszketikus tanító. Nem böjtöltetni akarja követőit, hanem megadni nekik, ami szükséges. A kenyérszaporítás történetéből azt is látjuk, hogy akik Istent követik, azokról Isten gondoskodik is. Akik most jóllaktak, azok nem csupán vendégeskedtek, hanem megérezhették a messiási lakoma előízét. Nem csak a testük, hanem a lelkük is töltekezett. Ezt az összetett tapasztalatot különböző technikák felhasználásával próbálja közvetíteni a szöveg.

A világtól való elvonulás nem tartozik a mai vezető eszmék közé. Lelki tanács után csak kevesen vágnának neki a pusztának. Sőt, a magányban való töltekezést is alig merjük felvállalni. Sok esetben még a csönd elől is menekülünk. De egyes pillanatokban az ember elérkezik arra a pontra, amikor üresnek érzi magát, és töltekezni szeretne. És ekkor Jézus lép be a mi életünkbe. Akik rájöttek, hogy a „lelki táplálék” legalább olyan fontos az ember életminőségének megőrzéséhez, mint a földi táplálék, azok más stílusban, más értékek szerint rendezik be keresztény életüket.

Kérdezzük meg magunktól, most hol tartunk? Az emberi forgatagba menekülünk, vagy lelkünk nyugalmát, elvesztett üdvösségünket, az Isten országának békéjét, életünknek értelmet adó tevékenységet akarjuk megtalálni? A világnak egyes részein a kenyérszaporítás és a szociális kérdés megoldása égetően szüséges. Európában és nálunk inkább a lelket kellene táplálni, óvni és gyógyítani. A jóléti társadalom kissé elhízott tagjai ugyanis lélekben kimerültek és elcsigázottak.

Ima mennyei kenyérért

Hálát adok neked, mert nálad mindig van kenyér számunkra, még ha nem is tudunk róla. Áldott legyél, Atyánk, akinek úgy tetszik, hogy megosszuk egymással kenyeredet. Áldunk téged, Jézus, aki tested kenyerével tápláltad tested tagjait. Kérünk, vezess ki minket a pusztába és add nekünk minden nap e mennyei kenyeret, mely megerősíti szívünket, az országodba vivő hosszú úton. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Eljön az Igazság Lelke, elvezet a teljes igazságraSzentháromság vasárnapja

Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
11

Szentháromság vasárnapja

Jn 16,12–15 „Amikor eljön az Igazság Lelke, elvezet benneteket a teljes igazságra

A Szentháromság a keresztény hittitkok közé sorolt tanítás és valóság. Tipológiai párhuzamot mutat ugyan a pogány isten-háromságokkal, de ez nem lényegi hasonlóság vagy egyezés. A Szentírás a Szentháromságot mint tant nem hirdeti, de kiolvasható belőle. Jézus hivatkozik az Atyára, akinek tanításával megegyezik az övé, akinek akaratát teljes egészében megvalósítja. Sőt beszél arról is, hogy elküldi a Szentlelket, aki „elvezet bennünket a teljes igazságra”, vagy aki „vigasztal”, vagy aki „megerősíti” a híveket.

Van az Újszövetségnek néhány jelenete, ahol feltűnik a Szentháromság, például Jézus megkeresztelkedésénél, kereszthalálakor vagy búcsúbeszédében számtalan utalást találhatunk mindhárom személyre (Jn 14,16). De Jézus amikor tanítványait tanítani küldi, a missziós parancsot is a Szentháromság nevében adja (Mt 28,19). Apostoli levelekben pedig az áldás-formulák egyben szentháromságtani formulák is (2Kor 13,13).

Az 1–2. századi teológiában igyekeztek ezek alapján a bibliai kijelentések alapján megfogalmazni egy kidolgozott és mindenki számára elfogadható Szentháromság-tant, de az eredmény sok teológiai vita és nézet után, sem volt sikeres mindig. Vagy a három személy lényegi különbsége, vagy az egysége, vagy pedig a személyek egyenlősége szenvedett csorbát. Világossá vált, hogy olyan tökéletes elméletet alkotni, amely mindhárom tévedést kiküszöböli, csaknem lehetetlen. A józan ész is a logikával összeegyeztethetetlennek véli ezt a kihívást.

A Szentháromság modelljének mégis újszerű mondandója van az Istenről. Eddig az Istent mindig magányos zseninek, diktátornak, szuperlénynek, legfőbb észnek, szigorú bírónak képzeltük el. A Szentháromság modellje az Istent is, és az Isten életét is közösségi vonatkozásában mutatja be. Ez az eszményi, tökéletes kapcsolat modellje lehet az emberi kapcsolatoknak, amelyek egyáltalán nem ideálisak. Az emberi személy a maga teljességét soha nem magányos zseniként vagy bíróként éli meg, hanem társas kapcsolataiban. Aszerint, hogy ezek a kapcsolatok milyen mélyek, úgy értelmezhető

100 egyre érettebbnek az emberi személyiség. Aki képtelen elmélyült emberi kapcsolatokat kötni, az egy kicsit betegnek számít, vagy tragikus sorsú embernek, aki nem talál magának megfelelő megértő, segítő társat. Az ilyen ember torz lesz, néha veszélyessé válik.

A Szentháromság az Istent nem magányos zseniként mutatja be, akinek személyiségét a hideg ész, a törvényesség, a logika vagy más embertelen elvek uralják, hanem akinek személyeit a szeretet köti egybe. Kicsit más és kicsit erőteljesebb, mint az emberi szeretet, de ez egyben modellje minden emberi kapcsolatnak, amely ideális esetben nem elnyomja, feloldja, megsemmisíti a másik személyt, hanem az állandó kapcsolatban kiteljesíti.

Jézus nyilatkozatai az Atyáról vagy a Szentlélekről, azt tükrözik, hogy bensőséges kapcsolatban van velük, és ugyanazt a művet folyatják, amit az egyik, az Atya megkezdett. Azt szoktuk mondani, az Atya teremt, a Fiú megvált és a Szentlélek megszentel. Mindhárom személy a világnak és az emberiségnek az Istennel fennálló harmóniájának megteremtésén fáradozik.

Az emberi személyeknek nem mindig a teljes harmónia megteremtése a szándékuk. A világban való létezésünk minőségét nem teremthetjük meg, csak morális, vagy csak társadalmi, vagy csak gazdasági vagy csak tudományos eszközökkel, hanem ezen szektorok együttes harmonikus alkalmazásával. Ez pedig az emberi személyek harmóniára törekvése nélkül lehetetlen. Ennek a harmonikus közösségnek a modellje a Szentháromság, mely igen elvont teológiai igazság, de talán az elmondottakból világos, életminőségünk javításának legjobb modelljét képviseli, amelyről nem szabadna megfeledkeznünk.

Ima a Szentháromsághoz

Áldott vagy, szentháromságos Istenem, akire halandó szem nem tekinthet, aki leírhatatlan dicsőségben rejtőzöl, s aki mégis megvilágosítod szívünk szemét bölcsességed ajándékával, és lelkünk belső szobájában feltárod magadat számunkra. Áldalak téged, aki mindeneket fenntartasz! Hálát adok neked, hogy nem hízott bikák égő áldozatában leled tetszésed, hanem a szív töredelmében és az igazság cselekedeteiben. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn14,15–26 Kérni fogom az Atyát, az Igazság LelkétPünkösdvasárnap

Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
05

Pünkösdvasárnap

Jn 14,15–26 „Kérni fogom az Atyát, aki más vigasztalót ad nektek, az Igazság Lelkét”

A lélekről nem könnyű beszélni, mert egyrészt minden szellemit azonosítanak vele, másrészt kialakult egy beszédmód, hogy az ember teste halandó, a lelke örök, ennek következtében a test és a lélek állandó harcban van egymással.

A Biblia, az újszövetségi Szentírás azonban a Szentlélekről egészen más összefüggésben beszél. Ez a tanítás a Szentírásban igen gazdag és sokszínű, antik gondolkodási sémák hatása alatt áll. A Szentlelket úgy mutatja be az Írás, mint az Atya második énjét. Ebből fejlődött ki a szentháromságtan. A Léleknek és Krisztusnak a kapcsolatáról szóló viták részei a Jézus istenségéről szóló vitáknak.

Az Írás úgy mutatja be a Szentlelket, mint a hozzánk legközelebb álló Istent, őbenne és az ő segítségével találkozunk az Atyaistennel. Segítségével alakítja ki az ember a szellemi, a lelki kapcsolatát az Istennel. Jézus kapcsolatát a lélekkel legjellegzetesebben mutatja be a Jordán folyónál történt megkeresztelkedése. Jézus minden tevékenységét a Lélek erejével végzi, sőt az evangélisták úgy írják le, hogy minden, amit Jézus tesz, az a „Lélek műve”, Jézus a „Lélek erejében” tevékenykedik. Jézusnak az Atyához fűződő kapcsolata és küldetése a Lélek segítségével történik.

A Szentlélek az Újszövetségben ajándékként jelenik meg, számunkra az Atya ajándéka. János evangélista fejti ki bővebben, hogy a Szentlélek ajándékozása az Atya kezében van. Jézus a Lélek által üresíti ki és ajándékozza magát teljesen az Atyának. János evangéliumában a Lélek egyben vigasztaló is. Az embernek a felépülő Isten-kapcsolata mindig a Lélek műve. A jövőben épülő kapcsolat is, ezért a Szentlélekről leggyakrabban azt mondjuk, hogy eljön.

Az Egyház is a Lélek műve. Hisszük, hogy ő hívja létre az Egyházat és vezeti, hogy a kapcsolat az Istennel az idők végéig megmaradjon közte és az Egyház között. A Lélek adja az Egyháznak a missziós jelleget, sőt az egyes keresztény ember lelkébe is a missziós elhivatottságot. Ilyen értelemben az egész Egyház a lélek törvénye alatt áll. Az Apostolok Cselekedetei című könyvben a pünkösdi Lélek kiáradása teszi mássá az apostolokat, oldja fel félelmüket a világtól, világosítja meg értelmüket, hogy Jézusban felismerjék a Megváltót, és az általuk alapított közösségeket a Lélek öröme hatja át.

Az Istennel személyes kapcsolatba lépett ember és lelke hihetetlenül meg tud változni. Az elmélyült vallásosság mindig a Lélek műve, a vallási vigasz a Szentlélek vigasztalása. A lélek indítja imádságra az embert, adja meg szenvedések között is a hit örömét. Jézus előre látta a hívők megpróbáltatásait, fizikai és lelki értelemben is. Ezért ígéri meg, hogy elküldi az Igazság Lelkét, a vigasztalót.

Kérdés, hogy a mi lelkünket milyen erők járják át? A Szentlélek ereje, megvilágosítása? Vagy más belső indulatokat vélünk a Lélek indításainak?

Az Igazság Lelkére várakozók imája

Szentlélek! Te akkor is bennem és velem voltál, amikor nem is tudtam rólad. Te akkor is mellettem álltál, amikor azt hittem, mindenki elhagyott. Te akkor is bennem imádkoztál, amikor nem tudtam szólásra nyitni ajkamat.
Jöjj, töltsd el szomjazó lelkem a te igazságod teljességével, és így vezess el a teljes szabadságra, mert ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 7,37–39 „Aki szomjazik…”Pünkösd vigíliája

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
04

Pünkösd vigíliája

Jn 7,37–39 „Aki szomjazik…”

Ez a néhány mondat számunkra ismeretlen szertartás, a vízkiöntés keretében hangzott el. A lombsátrak ünnepi szertartásának részeként a pap vizet merített a Siloe forrásból, körmenetben bevitte a jeruzsálemi templomba, és az oltárra öntötte. Ez a szimbolikus szertartás a 78. zsoltár 18. verse alapján jelképezte azt a különös kegyelmi és szellemi hatást, ami a templomból árad ki (vö. Ez 47,1–12; Zak 13,1). Jézus látta ezt a szertartást, és a fenti szavakkal kommentálta. Jézus adja a Szentlelket. A szöveg többszörös képi nyelvet használ. A szertartás kapcsán kijelentését a 37–38. vers tartalmazza, a 39. versben már az evangélista magyarázza Jézus szavait. Az evangélista a lelki jelenségek sorrendjére figyelmeztet. Jézus nyilvános működése után Lukács Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk arról a pünkösdi eseményről, amelyben a jeruzsálemi közösség részesült. Történeti időben ez a kijelentés megelőzi a lélek kiáradásának eseményét a közösség életében. János arról tanúskodik, hogy Jézus a lombsátrak ünnepén tett templomi látogatása kapcsán már megemlítette ezt a témát. Igaz, erre a mondatra nem minden evangélista figyelt föl, és rögzítette.

Megszoktuk, hogy az emberi írásbeli és szóbeli kommunikáció szavakkal történik. Az Isten Igéjének rögzítése, az ősatyák vallási élményének leírása által összeállt egy irodalom, amely az olvasással meghosszabbította az emlékezetet, továbbá közvetítette a prófétai és az imaélményeket is. A szó azonban csak közvetítő, a nyelvi váltások és az időbeli távolság miatt könnyen félre is érthető. A pátriárkák Isten-élményét a Szentírás úgy közvetítette, hogy az olvasótól el is távolította. Jézus tudja, hogy az Isten-kapcsolat élénkítése csak akkor lehetséges, ha a nehézkes nyelvi kommunikáció mellett létrejönnek az átélésen alapuló közvetlen élmények. Ezt segítik a szimbolikus templomi szertartások, például a vízkiöntés. A folyóvízből keletkezett gőz Isten lelkének közvetítését képileg is bemutatta.

Amikor Jézus ezt a szertartási jelenséget magyarázza, felhívást és üzenetet közvetít. Felszólítja tanítványait, hogy hozzá hasonlóan lépjenek közvetlen kapcsolatba Istennel. Másrészt közli, hogy működésének célja ennek a kapcsolatnak a megteremtése a hívő és Isten között. Ez a közvetlen Isten-kapcsolat átalakítja az egész embert. Olyan erőt szabadít fel benne, amelyről nem is álmodott. Ezt az „élő víz forrás” képével szemlélteti Jézus. Kérdés, hogy az így átalakult ember tud-e mások számára közvetlen Isten-kapcsolatot generálni, vagy az csak Jézuson keresztül lehetséges. Úgy tűnik, az evangélista az utóbbit hangsúlyozza.

Az Evangélium néhány sora rámutat az óriási különbségre a vallási szakértő tanult tudása és a mélyen vallásos ember tapasztalata között. Az egyik ember kívülről beszél bizonyos vallási jelenségekről, a másik vallási jelenségek hatása alatt áll, és az a célja, hogy mások is azok hatása alá kerüljenek. Lehet egy szöveget elszavalni és elimádkozni. Lehet a zsoltárokat előadni és a zsoltárok nyelvén imádkozni. Ez alapvetően lelki változás dolga. Az igazán mélyen átélt ima Isten lelkét közvetíti számunkra, nem szöveget memorizál, hanem lelkünkben idéz elő szemléletbeli változást. Jézus azért megy a templomba, hogy megmutassa, erre a lelki változásra minden tanítványa képes, ha azt teszi, mint ő. Mély, bensőséges kapcsolatot épít ki az Atyával, szeretetteljes kapcsolatot, mely még a halál borzalmaiban is működik, és az egyedüllét félelmét is megszünteti. Azt, hogy miről beszélt Jézus, a tanítványok csak pünkösd után értették meg és élték át. Fontosnak tartotta viszont, hogy olyanról is beszéljen, amit csak jóval később értenek meg követői.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Lk 24,46–53 „Ti tanúi vagytok ezeknek”Urunk mennybemenetele

Napi Ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
28

Urunk mennybemenetele

Lk 24,46–53 „Ti tanúi vagytok ezeknek”

Miről is tanúskodnak az apostolok? Misztikus élményről? Esetleg látomásról? Mit láttak, Jézus testét vagy szellemét? Ezekre a kérdésekre válaszol ez az elbeszélés.

Mi, nyugat-európaiak hajlamosak vagyunk úgy olvasni ezt a történetet, mint álmot, képzelgést. Olyan csalódott emberekét, akik mindenképpen életre akarták kelteni azt, akit nagyon szerettek, de akit a hatóságok elítéltek és keresztre feszítettek. Ezért Jézus feltámadásának és mennybemenetelének elbeszélésével kapcsolatban felmerül bennünk a kétely, vajon valóságos élmények írott változataival állunk szembe, vagy csak képzelgésekkel. Csakhogy ezek a „képzelgések” két évezreden keresztül állták a sarat. Egy vallást hoztak létre, amely most is működik. Nehéz elképzelni, hogy ezeknek a leírásoknak ne lenne valóságalapjuk, csak kérdés, hogy milyen természetű ez a valóság?

Kétségtelenül a misztikus, lelki élmények közé kell sorolnunk ezeket a tapasztalatokat, anélkül hogy azt mondanánk, Jézust csak szellemében tapasztalták meg. A leírások ugyanis konkrét példával bizonyítják Jézus testi valóságát. A Mester együtt eszik velük, megérinthető és megfogható, tehát valóságos teste van. Ugyanakkor ez a test kiemelkedik a hétköznapi életből, bárhol megjelenik, hasonlít a feltámadási jelenetekben leírt testhez. Érdekes módon a legegyszerűbb embereknek van először jelenés-élményük, és ez a tapasztalat eléri az apostolok körét is. Mindenütt félelmet vált ki ez a tapasztalat, ezért a jelenésben megtapasztalt Jézus első feladata a bizalom légkörének a visszaállítása. Csak János evangéliumának tudósításából tűnik el a félelem leírása, és váltja fel az apostolok félelmét az öröm.

Amiről Jézus beszélt, amit tanított, azt most bemutatta saját feltámadásán keresztül. Jézus örömhírének megértése feltételezi azt a gondolkodást, hogy az ember higgyen a halál utáni életben. Jézus tudta, olyan korban élt és tanított, amelyben erről az embereknek nagyon eltérő ismereteik voltak. Az ókori ember mitologikus világnézetében valamilyen formában szerepelt a halál utáni

92 élet és a túlvilág, de a személyes sorsáról igen keveset tudott a vallásos ember.

Jézus nem annyira ezeket az információkat szaporítja, hanem a halál utáni életnek a valóságát, életszerűségét akarja hangsúlyozni. A mai ember radikálisan elkülöníti a földit és az égit. Az égről nem az ókori mitológiák sémája szerint gondolkodik. A halál utáni életről úgy gondolja, értelmetlen beszélni. Mégis sok esetben feladja a megszokott természettudományos logikát, és fantazálni kezd erről az életről is. Ma is sok ellenőrizhetetlen modern mítosz terjed az emberek között. A szellemidézés, a varázslás, a mágia, új reneszánszát éli az emberi kíváncsiság miatt.

Lukács mai evangéliumi szakaszában megbízhatóbb történetről van szó, és hihetőbbről is, hiszen akik Jézus mennybemenetelének élményét átélték, más emberek lettek. Isten vándorló Egyházának tagjaivá váltak, akik most is várják a találkozást a Mesterrel. Ez a várakozás azonban nem passzív képzelgés, hanem olyan, amelynek konkrét következménye van a földi életükre. A keresztény hívők ugyanis itt a földön is kísérleteznek az Isten országa meggyökereztetésével, és már a földön is úgy élnek, hogy az eljövendő és ítélő Krisztus elé tisztán tudjanak állni.

A Jézustól búcsúzó apostolok imája

Jézusunk!
Áldott légy azért, hogy velünk voltál!
Áldott légy azért, hogy tanítottál minket!
Áldott légy azért, hogy szenvedtél értünk!
Áldott légy azért, hogy legyőzted a halált!
Áldott légy azért, hogy megáldasz minket!
Áldott légy azért, hogy örömet adsz nekünk!
Áldunk és hirdetünk, mindenkinek, szüntelen, örökké! Amen.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 14,23–29 „Békességet hagyok rátok”Húsvét 6. vasárnapja

Napi Ima8 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
21

Húsvét 6. vasárnapja

Jn 14,23–29 „Békességet hagyok rátok”

Az Ószövetségben a „salom”, a béke szó, annyira gazdag tartalmú, hogy a magyar fordítás 25 különböző kifejezéssel fordítja le. Alapjelentése személyes jólét, boldogság, boldogulás, de mindezt jelenti a közösség számára is. A béke két fél rendezett viszonyával kezdődik, mind emberi vonatkozásban, mind Isten és ember vonatkozásában. A béke ellentéte nem pusztán a háború, hanem mindaz, ami megzavarja a két fél, tehát Isten és ember viszonyát. A béke állapota az élethez szükséges javak meglétét jelenti, de a veszélyeztetettségi érzés megszűnését is. Ezért az alvás vagy a halál is jelenthet békét, mert itt is megszűnik a veszélyérzet. Ezt az állapotot azonban nem az ember szerzi meg magának, hanem Isten ajándékozza meg vele az embert. Isten áldásának része a béke, ezért köszöntik egymást az emberek ezzel a jókívánsággal: „Béke veled!”

Isten és ember közötti zavartalan béke föltétele és alapja a szövetség. Megszegése mindig megzavarja az Isten és ember kö-zötti békét. Erre figyelmeztettek a próféták, amikor a szövetség érdekében fölléptek, és mindig ezt akarták helyreállítani. A fogság utáni próféciákban visszatérő motívum a béke jövendölése, amely szinte azonos az üdvösség ígéretével. Ennek a végső békességnek a helyreállítását végzi a Messiás, aki ilyen értelemben a béke követe. Az őáltala közvetített béke nem időleges, hanem örökké fog tartani.

Az Újszövetségben Pál leveleiben találunk legtöbb utalást a békére. Az újszövetségi béke fogalom a görög „eiréné” lényegében a héber „salom” teljes jelentésárnyalatát megtartotta.

Krisztus által adott béke azonban lényegesen különbözik az emberek, vagy a „világ” által adott békétől. Az ő békéje, az engesztelés által kiárad mind a földre, mind pedig az égre. Krisztus békéjének alapja az Isten országa, amely személyében jelent meg a földön. Aki Krisztus békéjét elnyeri, az részesedik az új teremtésben, az olyan emberi állapotba kerül, amely átrendezi az emberi viszonyokat. Ne feledjük el, Isten országa igazságosság, békesség és a Szentlélekben való öröm.

Korunk nagy dilemmáját foglalja össze szellemesen a II. világháborút átélt Churchill: „Akik képesek megnyerni a háborút, ritkán hoznak létre jó békét, akik jó békét tudnának kötni, sose győznek a háborúban.” Talán ez a cinizmustól sem mentes politikus mégsem felejtette el teljesen, hogy a béke eredetileg nem politikai fogalom, megteremtése nem katonai vagy politikai kérdés csupán. Azóta a politikusok önbizalma megnőtt, bölcsessége pedig megfogyatkozott. A világháborúkat lezáró politikusok azt gondolták, ők a győztesek követeiként, az élők megbízásából köthetnek olyan megál lapodásokat, amelyek figyelmen kívül hagyják a legyőzöttek és a holtak érzelmeit. Megkötötték a politikailag kötelezőnek tekintett béke megállapodásaikat, amelyben figyelmen kívül hagyták az igazságosságot, a legyőzöttek érzéseit, és a halottakat. Nem is lett béke a népek között sem Trianon, sem Jalta, sem Helsinki után. Ezért azonban mindig másokat okolnak, soha sem a béke megkötőit, akik szeretnek Isten követeiként fellépni, pedig csak a maguk érdekeit képviselték.

A békét nem biztosíthatja a világnak egyetlen politikai szerződés sem, egyetlen gazdasági megállapodás sem, amely az erőre és a gazdasági hatalommal rendelkezők előnyeinek megtartására irányul. Csak az a béke-megállapodás működik, amelyet egyre többen éreznek igazságosnak. Mi emberek csak akkor közvetíthetjük a békét, ha tudjuk, hogy az biztosítja az élet feltételeit, ha annak a nyugalomnak a helyreállítására törekszik, amelyet az Istennel kötött szövetség a 10 parancs pontjaiba már régen belefoglalt. Ennek megsértésével nem lehet tartós békét teremteni.

Szomorú imádság

Urunk!
Nyugtalan a szívünk, ha elmeneteledről beszélsz, s te azt mondod: „Ne nyugtalankodjék szívetek!”
Tele vagyunk félelemmel, ha arra gondolunk, mi lesz, ha már nem leszel velünk, s te azt mondod: „Ne féljetek!”
Szomorúság és fájdalom van bennünk, s te azt mondod, az Atya Vigasztalót küld nekünk.
Zavartak és zaklatottak vagyunk, s te azt mondod: „Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek!”
Köszönjük, Urunk!
Szükségünk van rá!
Amen.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK „Új parancsot adok nektek, szeressétek egymást”Jn 13,31–35 Húsvét 5. vasárnapja

Napi Ima11 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
14

Húsvét 5. vasárnapja

Jn 13,31–35 „Új parancsot adok nektek, szeressétek egymást”

Úgy tűnik, a világon a legegyszerűbb szeretni. Sokak szerint a szeretet magától is működik. Egyesek furcsállják, minek kell a szeretetre parancsot adni. Mások azt gondolják, a szeretetet nem lehet megparancsolni. Akadnak, akik úgy vélik, a szeretetet nagyon is érzelem, és nem lehet rá alapozni egy vallást.

Miről beszél Jézus? Csak arról, amit tett.

Az Ószövetségben és az Újszövetségben a szeretet központi fogalom, a hozzá kapcsolódó fogalmakkal (hűség, kegyelem, irgalom, megbocsátás) a két szövetség szövegeinek központi problémájához tartozik. Istennek Izrael iránti szeretete, illetve a nép Isten iránti változó szeretetének történetei alkotják az ószövetségi Szentírást. Sőt Isten és ember kapcsolatát az Ószövetség a menyasszony és a vőlegény egymás iránti vonzalmával szemlélteti.Természetesen ha ez emberek közötti kapcsolat, akkor nem mindig kap bibliai értelmet.

Az Újszövetség görög nyelvében az Istennel kapcsolatban nem fordul elő a görög „erósz” szó, mert az csupán testi vonzalmat jelent. A klasszikus görögben pedig azt a spontán érzést, testi-lelki vonzalmat jelöli, amelyet a szimpatikus emberek éreznek egymás iránt. Nem azért nem használja az Újszövetség ezt a szót, mert bűn, hanem, mert az Isten szeretete ennél sokkal több.

Az Újszövetség nem használ egy másik szót sem az Istennel kapcsolatban, ez pedig a „filia”, az emberbaráti szeretet, mely eredetileg a családtagok, elsősorban a szülő és gyermek közötti vonzalmat, szeretetet jelentette. Ez sem elítélendő, de az Isten szeretete ennél is sokkal több.

Isten és ember közötti szeretetkapcsolatra a leggyakrabban használt ige a görög „agape”, amely Istennek az emberek iránti szeretetére vonatkozik. Ezt a szeretetet az jellemzi, hogy Jézus szeretetből meghalt értünk, akkor, amikor még bűnösök voltunk, pedig az igaz emberért is alig hal meg valaki. Az újszövetségi Szentírás azt hirdeti, hogy az Isten a világ iránti szeretetéből küldte Fiát a világba. Ez a kezdeményező szeretet, amely már akkor létezik, mikor az ember még bűnben él, és ennek a szeretetnek a jellemzője az önfeláldozás. Ez a szeretet lesz a keresztény ember életformája. Jézus tanítványait erről a szeretetről lehet megismerni. A Szentlélek hatásának elsőrendű gyümölcse ez a szeretet. S hogy a szeretet kegyelmi ajándéka milyen, azt megtudhatjuk az első korintusi levél 13. fejezetéből: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a sértést föl nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent elvisel...”

János apostol Isten legjellemzőbb tulajdonságának nevezi ezt a szeretetet. Ezt tanulhatjuk Istentől.

Ezek után megkérdezhetjük, milyen szeretetet is tanultunk, és milyent tanítunk? Vajon csak az „éroszt” vagy a „filiát” ismerjük?

Nemde az gyötör bennünket, hogy a szeretetünk telve van féltékenységgel, kapzsisággal, gőggel, tapintatlansággal, önzéssel, haraggal, sértődéssel, alkalmasint gonoszsággal és igazságtalansággal? Végül is rá kell jönnünk, nem is olyan könnyű szeretni. Sőt nem is olyan lényegtelen, milyen szeretetet tanultunk, és milyent tanítunk. A szeretet kultúrája nem pusztán érzelmi kultúra. A szeretet kultúrája a bűn és a gyűlölet, az indulatok és az előítéletek kultúráját válthatná fel, ha többet olvasnánk az első korintusi levélből a himnuszt, és elgondolkoznánk Isten szeretetéről. Ha pedig saját szeretetünket is képesek leszünk felülvizsgálni, az már kész főnyeremény.

Ima a távozó Mesterhez

Mester!
Ne menj! Gyermekek vagyunk még. Gyengék és elhagyottak nélküled.
Hogy tudnánk szeretni egymást? Hogy kérheted pont ezt? Hogy tudnánk úgy szeretni, ahogy te szeretsz?
Erre senki sem képes! Hisz ismersz bennünket. Júdás most futott el.
Mester, maradj még! Nélküled semmik vagyunk. Ne hagyj minket magunkra!
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 10,27–30 „Én örök életet adok nekik…”Húsvét 4. vasárnapja

Napi Ima15 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
07

Húsvét 4. vasárnapja

Jn 10,27–30 „Én örök életet adok nekik…”

A bibliai gondolkodás a zsidó pásztortársadalom emberi viszonyait vetíti ki az Istenre. Ennek a társadalomnak a legfőbb személyisége az embereket és állatokat összetartó, mozgásában irányító pásztorfejedelem volt. Az emberek tőle kértek tanácsot és védelmet, tapasztalatára bízták életüket. Ő pedig csoportjának minden tagját, állatainak mindegyikét személyesen gondozta. A mai arab világban az ilyen vezetőt, sejknek hívják. Feladata a közösségek életének gondozása. A kisebb közösségek vezetőivel megtárgyalja életük összes kérdéseit a kereskedelemtől kezdve a magánéleti vitákig. A sejk ismeri a Koránt, felügyeli a vallási oktatást is, sőt arra is gondja van, hogy a legtehetségesebb gyermekeket taníttassa. Ráveszi a közösséget, hogy tagjai támogassák a tehetséges gyermekeket és azokat, akik önhibájukon kívül szerencsétlen helyzetbe jutottak.

A zsidó társadalom Istent is ilyen gondoskodó pásztornak képzelte el. Jó pásztorként ismeri juhait, utána megy az egyetlen elveszett bárányának, és mindegyiket a hangjáról ismeri. Az állatokat, a bárányokat szinte emberszámba veszi, mindegyikért aggódik, mindegyikről gondoskodik, a betegeskedőket gyógyítja, a lesántultaknak beköti a lábukat. Az Istent mindenki fölött őrködő pásztor-tornak képzelték el. A pásztor és nyája között a bizalom légköre uralkodott, és ez a jó viszony adta a biztonságot az állandóan mozgásban lévő társadalom minden egyes tagjának.

Az evangélium szerint Jézus jó pásztornak képzeli magát, engedelmes tanítványait pedig juhainak nevezi. Ez a viszony azt is feltételezi, hogy a pásztor és juhai, Jézus és a tanítványai között minőségi különbség van. Nem sorolhatjuk őket ugyanabba a kategóriába.

A modern társadalom, legalábbis Európa jó részében más modellekből indul ki. A negatív történelmi tapasztalatok miatt az emberek óvakodnak attól, hogy valakinek ellenőrizhetetlenül akkora teljhatalmat adjanak, mint a pásztornak volt juhai fölött. Sőt az individualista társadalomban nemigen szeretik az emberek, ha őket jámbor juhoknak, bárányoknak nevezik. Sokan beszélnek ugyan tömegekről, amelyet a globalizáció nagyon hasonlóvá tett, de senki sem szereti, ha őt csak a tömeg tagjaként szemlélik. Mindenki igényt tart arra, hogy egyéniségként ismerjék el. Mivel a vezetőket az emberek közül választják, nem is tekintik őket különbnek, bölcsebbnek maguknál, nem kívánnak tőlük mást, minthogy a tömegek akaratát megvalósítsák, és egyeztessék a különféle érdekeket.

Csakhogy Jézus magát is az Isten bárányának tartotta, sőt már Keresztelő János is annak nevezte. Ami azt jelentette, hogy Jézus teljesen megbízott az Atyaistenben és mindenben az ő akaratát akarta követni. Sőt földi tevékenysége valóban minden tekintetben gondoskodó pásztornak mutatja be. Jézust nem a tanítványai választották. Ő nem a kollektív tapasztalat és bölcsesség megtestesítője akart lenni, hanem Isten képmása és kegyelmének közvetítője. Jézus az a vezető volt, aki tudott valami többletet adni azoknak, akik rábízták magukat. A szavai, a példaként megélt élete, a gesztusai nem csupán vezettek, hanem egy másik életnek a részleteit mutatták meg. Jézus tanítványából, a parancsokat teljesítő hétköznapi tömegemberből egyéni belátáson alapuló Isten országát kereső tanítvány lett. Sőt ez nem csak a múlt, Jézus ma is örök életet ad mindenkinek, aki őt követi.

Jézus juhainak imája

Drága Jézus, aki a Jó Pásztor vagy! Adj nekem csendességet, alázatot, hogy le tudjak mondani gőgömről, hogy meghalljam szavadat, és hallgatni tudjak rád. Kérlek, adj engedelmességet, hogy le tudjak mondani önző vágyaimról, hogy követni tudjalak téged.

Drága, Jó Pásztor, ismerj fel engem is juhodnak, fogadj be nyájadba, szólj hozzám is, és terelj az örök élet hűs forrásához. Adj figyelmet és éberséget a szívembe, hogy soha ne vesszek el! Az igaz ösvényen vezess és védelmezz engem a te vessződdel és pásztorbotoddal, hogy senki se ragadjon el a kezedből. Hiszen ha te, az Úr vagy az én pásztorom, nem szűkölködöm, mert zöldellő legelőkön adsz helyet, felüdíted lelkemet, mert nem félek semmi bajtól, mert jóságod és irgalmasságod kísér engem életem minden napján, hogy az Atya házában lakjam időtlen időkig, hiszen te és az Atya egy vagytok. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 21,1–19 A nagy fogásHúsvét 3. vasárnapja

Napi Ima13 imádkozás /layout/img/logo.png

Ápr
30

Húsvét 3. vasárnapja

Jn 21,1–19 A nagy fogás

A galileai halászok különösen gondolkodtak. A nagy élményeket átélt embereknek vissza kellett lépni a hétköznapi valóságba. Azt kellett tenniük, amit azelőtt. Halásztak. Különös, hogy a csodatevő Jézustól soha nem kértek életük megkönnyítésére csodatételeket. Nem lettek tehát szerencsésebb halászok, mivel Jézust követték. Úgy küzdöttek a megélhetésért most is, mint azelőtt. A Galileai-tenger (Tibériás tava) amely nem túlságosan nagy tó, nem egykönnyen adta meg magát.

Persze, aki ezt a szerencsés halfogás történetét olvassa, hamarosan rájön, nem hencegő halászok nagyzoló történetével áll szembe, hanem más is található ebben az elbeszélésben. Azt is furcsállhatja, hogy ezt a történetet a már éppen befejezés előtt álló evangélium végére illesztették, pedig első látásra jobban illenek a feltámadási történet előtti fejezet valamelyikébe. Persze a történetben ennél több furcsaságot is találunk.

Csak itt sorolja fel az apostolokat János evangélista, de nem tizenkettőről, hanem csak hétről beszél. A történet magában áll, nem kötődik előzményekhez, nem tudjuk, mikor tértek vissza az apostolok Galileába. A történet főszereplője Péter és a szeretett tanítvány, valamint Jézus. A jelenetek önálló egységeket alkotnak. Az összekötő szöveg az elbeszélést lassacskán más összefüggésbe helyezi, a halásztörténetként induló elbeszélés a végén egy Jézusjelenés elbeszélése lesz.

Péter, aki egyszer már megkapta a megbízatását – „emberek halásza leszel” – most mégis a tengeren indul halászni. A többiek vele mennek, mintha kialakult volna már egy Péter vezette közösség. Az sem világlik ki a történetből, hogy az apostolok visszatértek-e eredeti foglalkozásukhoz, a halászathoz, vagy valami rendkívüli eseménynek számított, hogy ennyi év után újra próbálkoztak régi mesterségükkel. A halászok erőlködése ezúttal kudarcba fulladt. A feleslegesen küszködő csapatot Jézus szólítja meg éhes koldus képében: „Fiaim nincs valami ennivalótok?” – kérdezi. Talán még boszszantotta is őket a kérdés, amelyet az ismeretlen tett fel. De akkor miért követik a tanácsát, és vetik ki a hálójukat „jobbra”? Be is következett a nagy fogás. A leltár szerint 153 nagy hal, a számban kételkedhetünk, de jól szemlélteti a fogás gazdagságát. A váratlan halfogás után Péter úgy gondolta, a különös, eredményes tanácsadó csak a feltámadt Úr lehet. Nem koldus, mert nem az ő fogásukból akart jóllakni. Amikor partra értek, az ismeretlen már halat sütött izzó parázson, és kenyere is volt. Jézus hívja meg őket enni. Nem merik kérdezni Jézust, de a megilletődött néma vendégek tudják, kivel találkoztak. Ennek bizonyságát a következő jelenet írja le, hiszen a búcsúzó Jézus megbízásokat oszt, Péternek a főhatalmat, Jánosnak pedig megjövendöli a hosszú életet. Elindul tehát az Egyház működése. Valószínűleg a szerző ezt akarja leírni ezzel az elbeszéléssel.

Egy hétköznapi történet nem mindennapi következményekkel. Akad ilyen. Legalább is a hívek átélnek ilyen történetet. Az Egyházat olyanok alkotják, akiknek van ilyen vagy olyan történetük az Istennel. Amikor a hittan, a tananyagból személyüket motiváló ismeretté válik. Azt is mondhatnám, az emberi személyiség és a hit fejlődésének az a története, amikortól kezdve nem csak családot, házat, karriert, hanem életet akarunk építeni. Olyan életet, amely ugyan itt kezdődik, de az Isten országába is folytatódik. Olyan életet, amely nem elcsigáz, hanem egyre jobban az élet leglényegesebb dolgára irányítja figyelmünket.

A Jézus iránti szeretetét megvalló Simon Péter imája

„Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?”

Igen, Uram, te tudod, hogy én, aki a tizenkettő közül mindig először szólottam, én, aki mindig a leghangosabb voltam, én, aki a kemény beszéded után hűséget vallottam, mondván: „Uram kihez mennénk…”, én, aki mindig meg akartalak óvni és emberi érvekkel visszatartani, és én, akit ezért „sátánnak” neveztél, én, Péter, szeretlek!

„Legeltesd bárányaimat!”

„Simon, János fia, szeretsz-e engem?”

Igen, Uram, te tudod, hogy én, aki a végletek embere vagyok, és azt mondtam: „Ha meg is kell veled halnom, akkor sem…”, és én, aki mégis utána átkozódva és esküdözve háromszor megtagadtalak, én, Péter, szeretlek! „Legeltesd juhaimat!”

„Simon, János fia, szeretsz-e engem?”

Uram, szomorú vagyok, hogy már harmadszor kérded, hogy szeretlek-e. Én, aki a tizenkettő közül a legutolsó, és a legbűnösebb vagyok, és én, akit mégis kiválasztottál, mondván: „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat”, én téged, Uram, szeretlek. De te, aki mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.

„Legeltesd juhaimat!”

Igen, Uram, legeltetem juhaid, de mutasd meg, hogyan!

„Kövess engem!”

Uram, követlek! Szeretlek!

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 20,19–31 „Ne légy hitetlen!”Húsvét 2. vasárnapja

Napi Ima14 imádkozás /layout/img/logo.png

Ápr
23

Húsvét 2. vasárnapja

Jn 20,19–31 „Ne légy hitetlen!”

Tamás apostolra, aki Jézus környezetében többször is feltűnik, a kissé hálátlan utókor a mai evangéliumi jelenet alapján a „hitetlen” jelzőt ragasztotta. János evangéliumában több figyelmet szentel Tamásnak, mint a szinoptikusok. Az evangélium 11. fejezetének 16. versében sorsközösséget vállalt Jézussal, amikor Lázár feltámasztásának jelenetében Tamás az, aki felszólítja társait:„Menjünk mi is, halljunk meg vele együtt!” Őszinteségére jellemző, hogy a János-evangélium 14. fejezetének 5. versében Jézus allegorikus beszéde után, míg a többi tanítvány megértést színlel, ő kijelenti, „nem tudjuk, hova mégy.”

A húsvét utáni jelenés-elbeszélésekben több tanítványnak van Jézus-találkozásra utaló élménye. Tamás ezeket nem egykönnyen fogadja el a feltámadás bizonyítékaként. Mindez azt jelenti, hogy ő és a többi apostol nem a csodaváró hiszékeny tömeg képviselője, hanem megdönthetetlen bizonyítékok alapján fogalmazzák meg tanúságukat Jézus feltámadásáról.

Tamás nevéhez számos ókori irodalmi alkotás fűződik. 194546-ban Nag Hammadi gnosztikus könyvtárban fölfedezett 13 kézirat között szerepel a „Jézusnak, az élőnek titkos szavai”, című, amely 114 Jézus-mondást tartalmaz, ezek jórészt megegyeznek a János-evangéliumból ismert mondásokkal, de hiányzik a szenvedéstörténet. Mindez azt mutatja, hogy Tamás lelki tekintélynek számított Keleten. Az Abgár-legenda szerint Jézus vele szervezteti meg az edesszai egyház evangelizálását. Euszébiosz egyházatya, Nikomédia püspöke szerint Tamás Szíria északi részén, a „pártusok földjén” hirdette az evangéliumot. Csak egy 3. századi apokrif Tamás apostol cselekedeteiben olvassuk, hogy misszionált Indiában, és ott is halt vértanúhalált. János evangélistához hasonlóan meditatív személyiség volt. Ezért igen kedvelték írásait a gnosztikus szektához tartozók is. A szakemberek máig sem döntötték el, hogy írásai gnosztikus iratok, vagy meditatív írások.

Jézus nyilvános működése idején elhangzott beszédei megosztották hallgatóságát. Voltak, akik rajongtak érte, és akadtak olyanok is, akik ellenséget láttak benne. Jézus feltámadása még jobban megosztotta a hallgatóságát és követőit. Aki csalónak nevezi Jézust, az majd ádáz ellenségeként tevékenykedik, aki viszont hisz benne, az tanítványi elkötelezettséggel misszionál a feltámadás jó hírével.

A feltámadás az apostolok, továbbá Jézus tágabb követőinek körében mindenkit állásfoglalásra kényszerített. Akik kapcsolatba kerültek a föltámadás hírével, nem maradtak sem közömbösek, sem passzívak. A feltámadás egyben felhívás a hitbeli tevékenységre. Ilyen mérvű életváltoztatást nyilvános működése idején csak azoknál tapasztalhattunk, akiket meggyógyított valamilyen betegségtől, vagy akiket a halálból hozott vissza. De ott sem mindenkinél. Például a tíz leprás közül csak kettőt mozgatott meg a csodás gyógyítás. De a feltámadás után a Jézus-hívők másként kezdenek élni, mint előtte.

A feltámadás és a keresztség által Jézus tanítványai új emberré válnak. A régi ember cselekedetei a földi életre irányultak, az új ember viszont a mennyei értékek megszerzésére összpontosít. Ebből a szempontból az Egyház és tagjai állandó kihívásnak vannak kitéve. Vagy az életükkel bizonyítják Jézus tanításába, a feltámadt Jézusba, Isten országába való hitüket, vagy engedik, hogy ez a történet bekerüljön a régi legendák világába, aminek nincs köze a való életünkhöz, csak jól szórakoztat.

Jézus „kétszer” támadt fel: először a valóságban, másodszor pedig Tamás hitében. Nagy baj lenne, ha ezt a második feltámasztást, mi kényelemszeretetből elmulasztanánk.

Az örömmel eltelt apostolok imája

Alleluja! Alleluja! Alleluja! Leborulunk előtted Mester, Jézus, drága Urunk! Fölfoghatatlan a jelenléted, a föltámadásod, a dicsőséged. Könyörögve kérünk, bocsáss meg, hogy eddig, amíg nem jelentél meg közöttünk, nem értettünk semmit abból, amit három éven keresztül tanítottál nekünk. Bocsásd meg, hogy egész eddig a pillanatig nem érintettük sebeidet, nem hittük, hogy feltámadsz, pedig előre megmondtad nekünk.

Ahogy a zsidóktól való félelem miatt bezártuk az ajtót, úgy a szemünk is zárva maradt, és most, amikor a zárt ajtón át eljöttél közénk, megnyílt a szemünk és az elménk, hogy befogadjunk, és végre megértsük mindazt, amit tanítottál. Igen, most már értjük, és mindnyájan megvalljuk: te vagy a Krisztus, a Messiás, az élő Isten fia, Izrael Szentje, az Üdvözítő Király, akit az Atya küldött el üdvösségünkért.

Ó, drága Urunk, Jézus, a te békességed szálljon ránk! Adj erőt nekünk, adj bátorságot, küldj el minket, hogy minden ember előtt felmagasztaljuk Neved, hirdessük az Örömhírt, és dicséretedet zengjük egész életünkben, teljes szívünkből, teljes erőnkből, örökké! Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."