47641 ima található a honlapon, összesen 95183 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Dr. Benyik György - Igézők

    Dr. Benyik György - Igézők
    Hetente frissül

    Dr. Benyik György:
    Igézők - Elmélkedések a liturgikus év ciklusának olvasmányairól (Agapé, Szeged 2012)

    Dr. Benyik György: Igéző

    Biblián belüli magyarázat (Előszó a kötet elé)

    Az Ószövetség és az Újszövetség nem csupán a Biblia egymás után íródott szövegeinek egyetlen kötetbe egybe szerkesztett változata, hanem a későbbi (újszövetségi) szövegek utalnak a korábbi (ószövetségi) szövegekre. A szentírási szövegeket nemcsak őrizték, hanem „használták” és értelmezték is a zsinagógában és a keresztény egyházban egyaránt. Ezért ezeknek a szövegeknek és a szövegekbe zárt isteni üzeneteknek többféle hallgatósága volt és van, ennél fogva igen gazdag az értelmezési története.

    Minden szövegnek van egy ún. történeti értelme, amelyet az emberi szerző a maga korában az első hallgatóságának vagy olvasóinak akart közölni. Ez igen közel áll a szöveg születésének történeti eseményeihez, számos esetben ezekre és az ezt át élő zsidók vallási érzéseire reflektál és azt bátorítja, a hitetlenség megromlása esetén  ezeket korholja.

    A későbbi olvasók számra ezek a szövegek modell értékűek lettek, éppen úgy lelki tápláléknak használták őket, mint elődeik, gyakran olyan intenzíven figyeltek oda a tanítására, hogy még ki is egészítették azt, a saját koruk igényei szerint.

    A prófétai szövegeket csak később kezdték felolvasni a zsinagógákban, ahhoz hasonlóan, mint a Tóra, Mózes öt könyvének kommentárjait. A Kr.e. 4. századra már ezek a szövegek is nagy tekintélyre tettek szert és a babiloni fogságból visszatért zsidók spirituális táplálékául, a jövendő reménység ébrentartására használták. Egyre inkább úgy vélték, hogy  Mózes és a próféták olyan rendkívüli isteni megvilágosításban részesültek, hogy szövegeiknek nem csak első értelme van, hanem számos titkos tanítást rejtettek el a szövegekben, amelyet csak később fedeztek fel bennük. A Biblia szövegeinek olvasói és hallgatói tehát önkritikusak voltak, tanulni akartak ezekből a szövegekből és nem szórakozni, időt tölteni ezeknek a szövegeknek az olvasásával. A Biblia olvasója és hallgatója tehát különbözik a profán irodalom olvasójától, mert meg van győződve arról, hogy bizonyos vallási ismeretekre csak ezen szövegek olvasása és megértése kapcsán tehet szert.

    A Kr.e. 2. században ezért olvasták többek között Qumránban (de a zsinagógában is) olyan lelkesen a prófétai szövegeket, mert bennük remélték megtalálni az eligazítást hétköznapi életükre és a történelem értelmére is.

    A zsidók és a keresztények Isten szabadításának mikéntjét és a végső szabadító érkezésének időpontját és körülményeit is szerették volna megtalálni ezekben a szövegekben. A Jézust követő zsidók azonban mesterük tanítása nyomán olyan szemléletre tettek szert, amely megtanította őket úgy olvasni a prófétákat, hogy azokból felismerték a Messiás Jézus tetteit. Jézus működése nélkül az ószövetségi szövegek a keresztény értelmüket soha nem nyerték volna el és nem érte volna őket az a szerencsés meglepetés, hogy a zsidóságtól elkülönült keresztény egyház éppen olyan szorgalmasan őrizte az „Írásokat” vagyis az ószövetségi szövegeket, mint a Jézus életét és tanítását rögzítő evangéliumokat és az ősegyház levelezését.

    Ennek egyik jele, hogy a próféták szövegeit a keresztény közösségekben is szívesen és rendszeresen felolvasták, és ezzel egy a zsidóságtól különböző, számban egyre gyarapodó másik közösségben is őrizték, sőt a pogány keresztények révén más népekkel is megismertették ezeket a szövegeket. A II. Vatikáni zsinat liturgikus reformja következtében megszaporodtak azok az ószövetségi szövegek, amelyeket a keresztény liturgiában felolvasunk. Ennek következtében új feladat vár az igehirdetőkre, amikor ezeket egy a születési körülményeitől lényegesen különböző másik vallási közösségben kell felolvasni, az isteni kinyilatkoztatás tanújaként. Ez a kötet azoknak akar segítséget nyújtani, akik egyszerre szeretnék megtudni az ószövetségi szövegek történeti értelmét és a keresztény értelmezését. Igyekeztem közérthető módon összegezni több évszázados értelmezési szokásokat, hogy az mai olvasó könnyebben találja meg benne az örökké élő isteni bölcsességet és használja azt saját hétköznapjai vezérlő fonalául.

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Mk 9,37–47 „Aki nincs el lenünk, velünk van”Évközi 26. vasárnap

    Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    25

    Mk 9,37–47 „Aki nincs el lenünk, velünk van”

    Ez a mondás meglepő, sőt furcsa módon a mondás ellentéte szintén Jézus szájából hangzik el: „aki nem gyűjt velünk, szétszór”. Apró jelenetek bemutatása ez a szakasz Jézus életéből, és ezekhez a szituációkhoz egy-egy mondás tartozik. Feltehetően ez a mai elbeszélés is része volt a Jézus tetteit és mondásait tartalmazó gyűjteménynek, amely megelőzte az Evangéliumot. Az elbeszélés a jeruzsálemi úti elbeszélés egy-egy epizódja, amely titkos tanításra utal. Jézus tanítványait oktatja a közelgő vég miatt. De ebben az elbeszélésben az ősegyház többet is felfedezhetett. Aki valamit is megértett Jézus és az Egyház tanításának lényegéből, az már lelkileg ehhez a csoporthoz tartozik. A palesztinai zsidó keresztény egyháznak nagy problémát okozott, hogy mit is gondoljanak azokról, akik Jézust követték ugyan, de nem voltak zsidók. Ez a mondás jól megvilágítja a követendő viselkedés irányát. Ha a közösség el akarta fogadni Jézusnak a szavait, akkor át kellett gondolnia a zsidó hagyományokhoz való viszonyát. A zsidó vallási közösséghez való tartozás tagjainak tiltotta, hogy más, idegen népekkel vallási közösséget alkossanak. Hihetetlen ellentét feszül Jézus zsidó követői és pogány szimpatizánsai között. Még nem léteznek a Pál által felépített pogány keresztény közösségek, csak a zsidó keresztény közösségek. Találóan állapította meg Josef Klausner, az első héber nyelvű zsidó életrajz írója: „Jézus tanításában volt valami, amely túllépett zsidó vallás keretein.” Íme ez a mondat valóban erről tanúskodik.

    Csak ezt a kérdést János teszi fel, aki a tanítványok szóvivője, és aki csak itt lép fel a szinoptikus Evangéliumban ilyen szerepben, ez esetben az intoleráns csoport képviselőjeként. Ha János evangéliumát olvassuk, akkor feltűnik, hogy milyen élesen elhatárolja magát azoktól, akik nem követik Jézust. A szírpalesztinai egyházakban tehát az elzárkózás előre megjósolható volt. Arra is oda kell figyelni, hogy egy démonűzőről van szó, aki csodatétele kapcsán megemlítette Jézus nevét, de nem csatlakozott a tanítványokhoz. Vagyis ez a szimpatizáns Jézust elfogadja, közösségét nem.

    Az egész konfliktusnak máig ható következménye van. Az Egyház nehezen tud mit kezdeni azokkal, akik Jézusra igent mondanak, az egyházra pedig nemet. Így dönthet egy erős individuum, aki nem tudja elviselni a csoport kontrollját, de lehet egy olyan személy állásfoglalása, aki felfedezi, Jézus más erkölcsi minőséget képvisel, mint tanítványai. Azóta is igaz, az Evangélium Jézusának egészen más a hatásmechanizmusa, mint a Jézus nevében összegyűlt Egyháznak. Jézus erkölcsi radikalizmusát a következő szakasz fejezi ki jól: a Márk evangélium 9. fejezetének 42-től 50-ig ter-jedő soraiban Jézus arról beszél, hogy azt a tagunkat, amely bűnre csábít, legyen az a szemünk, vagy a kezünk, azonnal le kell vágni, el kell távolítani. A János tanítványai közösségének egy része előbbre helyezte a csoportszellem ápolását, mint az erkölcsi radikalizmust. Jézus radikalizmusa és küzdelme a gonosz, a démoni ellen fontosabb feladat, mint a közösség ápolása. Aki ezt feladatul tűzte ki, sőt ezt műveli is, annak a kötődése mélyebb a „fő”-höz, Krisztushoz, mint a tanítványi körhöz.

    Ezt a dilemmát hordozza minden Egyház és egyházközség, sőt minden szerzetesközösség és megszentelt élet társasága: Meddig mehet el a jézusi radikalizmus hangoztatásával és megkövetelésével, és mikor kell engedményeket tenni azért, hogy az Egyház össze ne zsugorodjon? Az Egyháznak mindenáron tagokat kell toborozni, vagy ápolni kell a kapcsolatot mindenkivel, aki azokért az értékekért lelkesedik, amelyeket Jézus helyezett előtérbe? Mit kezdjen az Egyház azokkal a kritikákkal, amelyek ellene szólnak, és Jézusra hivatkoznak? Mit tegyek akkor, ha felfedezem, valaki, aki nem jár templomba, igazabb tetteket visz végbe, mint én, a templomba járó? A keresztségünk, bérmálásunk, továbbá az egyházi adó fizetése és a templomban való éneklésünk által az Egyházhoz tartozunk. Vajon a tetteink is ápolják a közösséget Jézussal?

     

    Az idegen ördögűző imája

    Urunk, a te szolgád, minden nép és minden nyelv rád esküszik! Te legyőzöl minden akadályt, s az örök életre vezetsz minket. Nem vagy feledékeny, és minden jótettünket bőségesen megjutalmazod, megbánt bűneink emlékét az enyészetnek adod. Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Mk 9,29–36 Ki a nagyobb?Évközi 25. vasárnap

    Napi Ima20 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    18

    Ki a nagyobb?

    Jézus nyilvános működése és tanítása során állandóan járkel. Ez az út azonban ezúttal nemcsak Jeruzsálembe, hanem a halálba is vezet. Az események kimenetelével Jézus tisztában van, a tanítványok azonban nem. Őket elbűvölte Jézus országos népszerűsége, amelyből mint közvetlen tanítványainak, nekik is kijutott. Gondolatban tehát építgetik a jövőt, s felmerül a tanítványok hierarchiájának a kérdése. Jézus azonban túl lát a dicsőséges bevonuláson, és a halálára gondol. A tanítványok tudatában fel sem merül a kereszthalál lehetősége. Nem azonos dolgokról beszélgetnek Jézus és övéi. Ezért a két különböző gondolatmenetben két különböz ő értelemben merül fel az, hogy ki a nagyobb? Ki a nagyobb, akit a tömeg megéljenez, vagy akit keresztre küld? Ki a nagyobb, aki vezet ő szerepet tölt be a tanítványi körben, vagy aki jobban megérti a Mestert? Ki a nagyobb, Jézus népszerűségének vámszedője, vagy aki képes utánozni a Mestert?

     

    Feltehetően ez a kérdés, az előbb felsorolt értelemben nem vetődött fel a tanítványokban, már ezért is furcsán hangzik Jézusnak a kijelentése „aki első akar lenni, legyen mindenki szolgája” (35. v.) A gyermekről szóló mondás nem illik bele a történetbe, különben is jobban illene egy másik evangéliumi szakaszba (Mt 10,13–16), amelyben a tanítványok elutasították a gyerekeket. Tehát egy szerkesztett történettel állunk szembe, melyben az evangélista összegyűjtötte a Jézus mondásait és tematikailag lazán csoportosítva belefűzte a Galileából Jeruzsálembe tartó út keretébe. A gyermekek iránti szeretetteljes gesztus túlmutat a gyermek társadalmi szerepének átértelmezésén. Inkább a kicsinyekkel és szegényekkel kapcsolatos bánásmódra hívja fel a figyelmet. Beda Venerabilis szerint a Tábor-hegyen Jézust és tanítványait egyfajta dicsőség vette körül, már ez vezette őket, nem pedig Jézus szolgálata. Kálvin azt hangsúlyozta, hogy talán ennek a háromnak hamis elképzelése volt a mennyek országáról. Olyanok is akadtak, akik valószínűnek tartották, hogy a gyermeket, akit Jézus középre állított, Antióchiai Ignácnak hívták. Az ókorban a gyerek az éretlenség szinonimája, ezen szakasz kapcsán pedig az „ártatlan gyerek” képe, vagy más szóval a gyermeki ártatlanság tévképzete honosodott meg a keresztény világban. Arról is fontos beszélnünk, hogy a későbbi hivatalviselők, az apostolok részesülnek feddésbe. Ezért az egyházi hivatalnak mindig szolgálatnak kell lenni.

    Ki a nagyobb? – kérdezzük gyakran versenyre épülő karrierista világunkban. Sőt a nagyságról alkotott elképzelések is átalakulnak. A tárgyalt evangéliumi szakaszban csak a híres, hatalommal rendelkező ember képe kísérti meg a tanítványokat. A mai valóságban a gyerekek számára az a „nagy”, akinek pénze van, mert azzal mindent elérhet. Az emberi nagyságról alkotott kép gyökeresen átalakult. Sokak számára az erős, a másokat pusztító ember a „nagy”. Victor Hugo romantikus író a nagyság francia elképzeléséről így vélekedik: „A nagy emberek azok, akik sokat éreztek, sokat éltek”. Emerson az ameri kai álomról beszél: „A nagyság a jövőre apellál”. Móra Ferenc kívülről nézi a társadalmi nagyságot: „A nagyoknál ambíció, a kicsiknél nagyzási hóbort.” Németh László a nagyságot a „reménytelenségben falhoz állított népek harcában” látja meg.

    Jézus egy kicsiny gyermekben is észreveszi a nagyságot, az értéket. Sőt még a bűnösben is nemcsak felfedezi a lelki nagyság ígéretét, hanem meghalni is képes érte. Talán az a legnagyobb baj a világban, hogy már az apostolok is a saját nagyságukat akarták építeni, miközben Jézus óriási áldozatot hozott a lelki nagyságuk érde-kében. A lelki nagyság eszméjéről többet beszélünk, és több prédikációt mondunk, mint amennyit teszünk érte. Jézus prédikációja egyszerű volt, a kereszt nem adott lehetőséget a bosszúra. A keresztrefeszített csak ennyit mondott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”

     

    A vetélkedő tanítványok imája

    Uram! Te látod gondolatainkat, tudod, mi történik a szívünkben, látod törekvéseinket, versengésünket, hogy feléd ha ladva is elsők lehessünk. És mégis, a kicsinységben teszel minket naggyá. Az egymást szolgáló szeretetben emelsz fel magadhoz. Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Mk 8,27–35Évközi 24. vasárnap

    Napi Ima16 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    11

    Kinek tartanak az emberek?

     

    A jelen evangéliumi párbeszédet a Jézusról eltérő vélemények összegezésének tekinthetjük. Számunkra furcsa, hogy Jézusról különböz ő módon vélekednek a tanítványok és az őt körülvevő emberek. De ennek egyet lenegy oka van: megszoktuk, hogy az Evangéliumok Jézust Isten Fiaként mutatják be, a felismerésnek azt a szintjét közvetítik számunkra, amely a feltámadás után vált általánossá a tanítványok körében. A hívők mindig egy kicsit idegenkedve fogadják, hogy a tanítványok és a Jézust körülvevő tömeg eltérően vélekednek a Mesterről nyilvános működése idején. Pedig a Jézusban való hitnek is megvan a maga fejlődéstörténete, ennek a hitnek a megszületése is időbe telik. S ha jól figyelünk, észrevesszük, hogy ezt a folyamatot is rögzítik az evangéliumok, nem csak a feltámadás hitét. Minden okunk megvan rá, hogy ezt a summás „közvélemény-kutatást” inkább tekintsük Márk evangélista szerkesztői tevékenységének, mint pontosan lezajlott történetnek. Az evangélista összegezi mindazt, amit Jézusról az emberek mondanak. Az egyik szerint Jézus Keresztelő János működésének folytatója, a másik szerint Izrael prófétai hagyományának újraélesztője, Péter szerint a Messiás, az Isten Fia. Mindegyik értelmezés mögött egy közös vonalat fedezhetünk fel: Jézust mindenki az üdvtörténet jelentős alakjaival veti egybe, vagyis Jézust környezetében isteni küldöttnek tekintették, csak abban tértek el egymástól, hogy ki milyen ran gú küldöttnek tekinti.

    Péter mondja ki az apostolok véleményét. Te vagy a Messiás, az Isten Fia. Néhányan vitatkoznak arról, hogy vajon Márk ezzel emelni akarta volna Péter tekintélyét, hogy az ő szájába adja ezt a legmagasabb felismerést. Ennek ellentmond az, hogy ugyanebben a szövegkörnyezetben Jézus negatívan értékeli Pétert. Minden valószínűség szerint azok tudták Jézust igazán helyesen megítélni, akik a legtöbbet voltak vele, akik már életében életközösséget alkottak vele. Az Evangélium eme történetének ismeretében talán mi is másképpen vélekedünk kortársainkról, akik eltérő véleményt mondanak Jézusról. Van, akik mesefigurának vagy fantázia szüleményének tartják. Akad, aki azt gondolja, hogy a rajongó tanítványok olyan legendát költöttek Jézus személye köré, hogy már nem is ismerhető meg az igaz történeti Jézus.

    Jézus személyét azonban más miatt is eltérően értékelik az emberek. Ugyanis Jézus értékelése minden esetben összekapcsolódik az önértékeléssel. Fölvetődik az a kérdés, vajon igaza volt Jézusnak, vagy sem. Azért vetődik ez föl, mert rögtön ezután következik a másik, vajon igazam van-e vagy nem. Ha elfogadom Jézus megváltását, megváltó halálának szükségességét, akkor azonnal el kell fogadnom azt is, hogy nekem is ki kell tartanom az igazság mellett, akár halálom árán is. Sőt azt is el kell fogadnom, hogy nekem szembe kell szállnom a bűnnel. Jézus elismerése azon-nal feladatot jelent. Könnyebb Jézus személyét és működésének helyességét kritizálni, mert ezzel elháríthatom a felismerésből adó-dó feladatot is. Jézus igazságát, sőt a vallásos emberek igazságát nem fogják soha egyöntetűen elfogadni. A vallásos embereknek mindig küzdeniük kell meggyőződésük elfogadtatásáért. De aki igazán felismerte Jézusban a Megváltót, annak már a feladat vállalása is magától értetődő. Remélem, ezek vagyunk mi is, akik Jézust Péterrel együtt Messiásnak, Isten fiának nevezzük.

     

    A hitét megvalló Péter apostol imája

     

    Uram! Te vagy a Krisztus. Minden dicsőségeddel és a világ szemében minden megvetettségeddel. Mi is ezt hordozzuk, mikor kimondjuk: „Keresztények vagyunk”. Az út, amin járok, kereszthordozást jelent, de átalakulást egy másik életre, ahol a krisztusi, a keresztény a maga helyén áll. Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Mk 7,31–37Évközi 23. vasárnap

    Napi Ima20 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    04
    Dr. Benyik György IGÉZŐK Mk 7,31–37 Évközi 23. vasárnap

    „Nyílj meg”

    A Jézussal kapcsolatos történetet olyan keresztények őrizték, akik Jézus barátai és követőiként egymással állandóan kapcsolatban álltak, és elmesélték egymásnak mindazt, amit Jézusról tudtak. A süketnéma meggyógyítása is ilyen közvetítéssel jutott az evangélistához. Ezért merülhet föl, hogy az evangélista adta meg a helyszínt a „tíz város vidéke”, de nem említi, hogy a beteg pogány ember. A bevezető mondat – „visznek hozzá egy beteget” – jelen időben van, és nem múlt időben, amely logikus lenne. Csak a 33. versből derül ki, hogy a gyógyítás nyílt utcán vagy téren történt a tömeg jelenlétében. Ebben az összefüggésben logikátlannak tűnik a 36. versben az utalás a titoktartási parancsra. Ha a tömeg látta a gyógyulást, sőt a végén még meg is döbbent, akkor lehetetlen eltitkolni. Inkább arra gondolhatunk, hogy az evangélista szerkeszti így a történetet, hogy eddig a kór némította el a beteg nyelvét, most, a gyógyítása után Jézus parancsol hallgatást neki. Az evangélista ezzel a szerkesztéssel keretbe foglalja az elbeszélést.

    Jézus gyógyításait legtöbb esetben „eszköz” nélkül végzi. Nem tesz semmit, csak megparancsolja a gyógyulást, és az megtörténik a beteg érintése nélkül is. Itt Jézus leginkább a hellén gyógyítókra hasonlít, amikor ujját a fülébe dugja, és nyállal meggyógyítja a szemét (34. v.). Maga Vespasianus császár is így gyógyított a krónikák szerint, mert a nyálnak rontásűző erőt tulajdonítottak. A szövegbe maradt „effeta” arám vagy héber „nyílj meg” szó, az első görög olvasókra mágikus varázsszövegként hatott. Számunkra inkább csak az elbeszélés szemita eredetét bizonyítja. A csoda híre a hallgatási parancs ellenére is terjedni kezd. Talán még jobban is, mintha szabadon lehetett volna róla beszélni. A leggyorsabban mindig a suttogó propaganda terjed. A tömeg felszabadult deklarációja elsorolja azokat a jótetteket, amelyet köztudottan a Messiás fog véghezvinni. A „süketeket hallókká teszi, a némákat beszélőkké.” (34. v.). Jézus ismét a pogánylakta vidéken jár, gyógyít és tanít. Így a gyakorlatban bebizonyítja, hogy az üzenet a pogányoknak is szól. Ez Márk közös sége számára is fon tos adalék volt. Másrészt a gyógyítás szimbolikus jellegű: Jézust övéi nem hallgatják meg, tanítása süket fülekre talál; a pogányok viszont meggyógyulnak, a süketek és a némák megnyílnak és hirdetik messiási dicsőségét.

    Ma sokat beszélnek arról, hogy betegségükből nagyobb százalékban épülnek fel azok, akikért imádkoznak. Sőt, megfigyelték, hogy a lelkileg elégedett emberek jobban viselik el a csapásokat. A lelki gyógyulásokat azonban nehezebb bizonyítani, mint a testieket. Az emberek csodás gyógyulásokról számolnak be Lourdesban és más kegyhelyeken. Sokan elmesélik, Isten hogyan hallgatta meg imájukat. Különösen a halálos betegségben szenvedő emberek foggal és körömmel kapaszkodnak a csodába. Jézus valóban meggyógyított néhány beteget, de magát a betegséget nem tüntette el az életünkből. Erre mindeddig a tudomány sem volt képes. A szenvedést és a betegséget vagy elfogadjuk, vagy tiltakozva elszenvedjük. A mai társadalom életéből szívesen száműzné a beteget a kórházak és a kórtermek falai közé. Albert Schweitzer, a nagy humanista orvos ezt írta: „Aki súlyos betegségből orvosi kezelés révén gyógyult meg, annak magá nak is hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a szük-séget szenvedők segítséget kapjanak.” A beteggel mindig együttérzett Jézus, mi sem tagadhatjuk meg a segítő együttérzésünket. A világban csak akkor járunk nyitott szemmel, ha meglátjuk a beteg, szenvedő embert is. Ekkor nyílunk meg Isten felé.

     

    A süketnéma imája

    Mekkora teher a külvilágtól elzártan élni, süketen és némán! A süketnéma nem hallja, amit mondanak, és nem tudja közölni, mire vágyik. Teljes kiszolgáltatottságá ban rá van utalva a többiekre. Jézus! Mi is süketek és némák vagyunk, nem halljuk hangodat, és nem is tudunk szólni hozzád. De te egy mozdulattal meggyógyíthatsz minket. Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Mk 7,1-8a.14-15.21-23 A tisztaságÉvközi 22. vasárnap

    Napi Ima16 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    28
    Dr. Benyik György IGÉZŐK Mk 7,1-8a.14-15.21-23 A tisztaság Évközi 22. vasárnap

    Mk 7,1-8a.14-15.21-23 A tisztaság

    A tisztaság jelenleg teljesen higéniai, vagyis orvosi fogalom. A napi reklámok és tisztítószerek felhívják a figyelmünket a környezetünk veszélyeire, a baktériumokra és a vírusokra, amelyek megbetegíthetnek bennünket. A közétkeztetésben az ANTSZ előírásokat foganatosít a tömeges méretű fertőzések elkerülése érdekében. Sokan úgy vélik, a tisztaság a modern ember felfedezése, egészségünk záloga. Akik erre a mai történetre tekintenek, talán csak azt értékelik, hogy ókori viszonyok között felfedezték a tisztaság szerepét az ember életében.

    Mózes könyveiben sok helyen találunk utalást a tisztaságra. Papok könyve rendelkezik arról, hogy a szolgálat végén a pap vesse le a ruháját, és mást vegyen fel. Mielőtt a szentséghez közelítene, mosakodjon meg. A szentséggel való érintkezés előkészületéhez tartozott a megtisztulás. De az már különösnek számít, hogy az idegen országot tisztátalannak tekintették, sőt a Jeruzsálembe érkezett idegeneket is. Az idegenekkel való minden érintkezés tisztátalanná tesz. A titokzatos erőkkel, a halállal, a betegséggel, a szexua-litással való érintkezés mind tisztátalanná tesz. A mai történetben a kenyerek és korsók megmosását vagy a pohár külsejének a meg-tisztítását is ilyen összefüggésben kell értelmeznünk.

    Jézus szembesítette a hallgatóságát és a farizeusokat tisztasági szemléletük tökéletlenségével. A rituális tisztaság önmagában nem jelent erkölcsi tisztaságot. „Nem az szennyezi be az embert, mi a kívülről a szájába jut” (7,15). Jézust igazán az erkölcsi tisztaság érdekelte, ezért ezen munkálkodott. Az egész probléma csak a zsidó keresztény környezetben volt érdekes, mert a pogány keresztények különbséget tettek a test és a lélek tisztasága között. Jézus és tanítványai szembekerültek azzal a problémával, hogy a kultikus tisztaságról vallott elté rő szemléletmódjuk miatt őket ellen feleik vallásilag tisztátalanoknak tekintették. Ha pedig meg akarták változtatni a zsidó vallási gyakorlatot, akkor szükség volt arra, hogy vallási tekintélyüket, így a kultikus tisztaságból adódó tekintélyüket is visszanyerjék. Manapság a közgondolkodásban inkább a pogány keresztény elv érvényesül: a test tisztaságát elválasztják a lélek tisztaságától. A test tisztaságát inkább szociáliskulturális kérdésnek tekintik, és csak a lélek tisztaságát tekintik vallási kérdésnek. A pszichológiai értelemben vett mentálhigénia azonban nem azonos a lelki tisztasággal. A lelki tisztaságnak az egyik gyakori félreértése, amikor minden testi – elsősorban szexuális – vágyat tisztátalannak, a szexuális bűnöket pedig a tisztaság elleni bűnöknek tartják. A másik félreértése a lelki tisztaságnak a bűnmentesség állapotára való törekvés. Ez azzal jár, hogy a lelki tisztaságra törekvő hívő igyekszik magát távol tartani mindentől és mindenkitől, aki vagy ami által bűnt követhetne el. Ez afféle elzárkózáshoz, felsőbb rendűségi tudathoz vezet, egyáltalán nincs összhangban Jézus viselkedésével. A lelki tisztaságnak a harmadik, talán az előbbieknél helyesebb felfogása az, amely lelkiismeret–vizsgálat és bűnbánat által igyekszik megerősíteni az emberben az értékek iránti vágyat. Az emberi vágyakat és a szeretetet kell megtisztítani a helytelen irányulásoktól. Így élhetünk tisztán. Az emberi lélek azonban mindig testben jelenik meg. Ezért a testi vágyak tisztán tartása éppen úgy része a lélek tisztaságára vonatkozó erőfeszítésünknek, mint az elmélkedés. A keleti szerzetesek egy része lebecsülte a testet, hogy a léleknek szolgálhasson. Ily módon a lelki életnek torz képét tárta a követői elé, a szent fakírság lett az életszentség egyik kísérő jelensége. A helyesen értelmezett lelki tisztaság nem fordul a test ellen, hanem inkább megszenteli azt. Életminőségünk attól függ, hogy lelkünket milyen állapotba tudjuk tartani. Ehhez az is szükséges, hogy testünket is tisztán tartsuk higéniai és erkölcsi értelemben is.

     

    A tisztátalan kéz zel étkező tanítvány imája

    Mi is mindent tisztogatnánk, Urunk! De az igazi tisztaságot csak te ismered. A reklámok fele az egyre jobb, gyorsabb tisztítószerekről, a külső megtisztításról szól. Mi is a külső alapján ítéljük meg az embereket. Pedig a belső tisztaság máshonnan ered. Te is ezt keresed bennünk, ezt mutatod számunkra. Tisztíts meg, Urunk, mert ismered ezt az igazi tisztaságot! Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 6,61–70 „Kemény beszéd ez…”Évközi 21. vasárnap

    Napi Ima15 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    21
    Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 6,61–70 „Kemény beszéd ez…” Évközi 21. vasárnap

    Jn 6,61–70 „Kemény beszéd ez…”

    Hogy az Eucharisztikus beszéd nem későbbi betoldás János evangélium szövegébe, annak egyik legközvetlenebb bizonyítéka, hogy Jézus egyetlen beszédét sem minősítik érthetetlennek, felfoghatatlannak, csak erre mondják a tanítványok, hogy „kemény beszéd ez”, sőt kijelentésük komolyságát azzal is aláhúzzák, hogy néhányan visszahúzódnak a Mestertől. Mindez azt mutatja, hogy Jézus eucharisztikus elképzeléseit a feltámadása előtt nehezen tudták elfogadni. Majdnem három évszázadot kellett arra várni, hogy ezt a tanítást a görög egyházban kifejtsék, naivság lenne feltételezni, hogy azonnal megértették az emberek. Azt is meg kell gondolnunk, hogy miként lehetett volna beírni az Evangéliumba egy olyan tant, és Jézus szájába adni, amit már az elhangzás időpontjában is botrányosnak és érthetetlennek tartottak. Ezt a szokatlan képzettársítást és ezt a szokatlan gondolatmenetet meghonosíthatta-e az Egyházban más, Jézusnál kisebb tekintély? Bizonyára nem. Akkor annál inkább érdemes foglalkozni e kemény beszédnek a részleteivel.

    Korábban a „zsidók” zúgolódásáról számol be a szöveg (6,52), de most már a tanítványok zúgolódásáról és vitájáról tudósít (6,61). Mindennek tudatában van Jézus. Úgy viselkedik, mint aki egyre nehezebben elfogadható tanítást tár követői elé, és most érkezett el arra a pontra, hogy ezt a tanítást, már nem tudják elfogadni. Sőt, meg is botránkoznak rajta. Vagyis Jézustól olyat hallanak, amelyet nem tudnak összeegyeztetni az örökölt vallásosságukkal.

    Mindaz, amit Jézus mond, lelki vonatkozású, ezért lelkileg kell érteni. Lelki hatásokat akar létrehozni bennük, mert sem tanítás, sem parancs nem tud éltetni, csak az, ha követőiben valamilyen lelki újdonság születik meg.

    A „senki nem jöhet hozzám, csak akit az Atya hív” kijelentés azt feltételezi, hogy az Isten és minden egyes ember között létrejön személyes kapcsolat. Enélkül nincs Isten-kapcsolat. A News Week egyik riportere így fogalmaz: „Sokan követték Jézust a kenyérszaporításig, de kevesen a kereszthalálig”. Ez a kétségtelenül igaz, provokatív megállapítás felhívja a figyelmet arra, hogy régen is és most is a Jézust követők, azaz a krisztushívők, köznapibb nyelven a hívők nem alkotnak homogén egységet. Vannak, akik most is érdeklődnek Jézus tanítása iránt, nehéz eldönteni, hogy mikortól nevezhetők hívőknek. Vannak, akik nagy energiát fektetnek abba, hogy megismerjék Jézus szavát, sőt a keresztény vallás szakértőivé válnak, teológiai diplomát szereznek. Időközben azonban furcsán alakul viszonyuk az Egyházhoz. Az Egyház teológiai és szociológiai valóságával való gyakori érintkezés nem mindig erősíti meg a kötődést sem a hívők közösségével, sem a tanokkal. Talán a képzett, kritikus hívők is a fenti evangéliumi szavakat „kemény beszédnek” tekintik.

    Végül akadnak, akik megharcolják a mai ember intellektuális harcát a teológiai iskolákkal, és rájönnek, hogy az Egyház és Jézusa olyan valóságot produkált, amely gazdagabbá teheti az életüket, még akkor is, ha nem lesz mentes minden konfliktustól. Ezek a krisztushívők nem minősítik kemény beszédnek Jézus szavait, hanem buzgóbban imádkoznak, és szükségét érzik a gyakori áldozásnak, mert tapasztalták már a szentségi élet erejét.

    Ők a késői utódai annak a szűkülő körnek, amely az Egyházból nem csak megélni akar, hanem éltetni kívánja az Egyházat saját áldozata, imádsága és jócselekedetei által. Ők megértették a kemény beszédet. Istennek legyen hála!

    A kemény beszédet hallgatók imája

    Vajon hol állok, mit szólok ehhez a kemény beszédhez? Uram! Biztosan ilyen irányba kívánsz vezetni? Biztosan ez a helyes út? A világot megbotránkoztatod! Ha a világgal szemben a te igazságodat követem, egyértelművé válik, hogy nélküled nincs helyünk a világban. Mert az örök élet igéi nálad vannak! Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Mt 7,24–29 Sziklára épített házSzent István király

    Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    20
    Dr. Benyik György IGÉZŐK Mt 7,24–29 Sziklára épített ház Szent István király

    Mt 7,24–29 Sziklára épített ház

    Ez a példázat Máté és Lukács hagyományában található meg (Lk 6,47–49). Klasszikus ellentétpárra épül: a bölcs-balga, szikla-homok párhuzamok a hallgatott és a megvalósított tanítás, azaz az elméleti és a gyakorlati kereszténység ellentétét állítja elénk. De nemcsak az ellentétet, hanem az ellentétes folyamatot is leírja. A hallgatott és megvalósított tanítás egy folyamatot indít el, a sziklára épített ház munkálatait. A példázat alapján mindkét építkezés, a sziklára és a homokra is elérte a célját. Az eredmény egyformának látszik, csak a „viharokban” derül ki a kettő közötti különbség.

    Az egyik értelmezés szerint a szikla „Isten Igéje”, másik szerint a szikla „Jézus Krisztus”, de talán nem járunk messze az igazságtól, ha egy kicsit továbbmegyünk, és a szikla alapon az Isten Igéje gyakorlati megvalósítását vagy Jézus Krisztus országának építését értjük. Hatalmi építkezést jelent ez, amelynek két változata annyiban különbözik egymástól, hogy az egyik építő bölcs, sziklára építve házát eleve számol a „viharral”, vagyis azzal, hogy építkezését támadni fogják, a másik esetben az építkezőt a látványos eredmény elérése vezérli. Meg akarja mutatni, hogy képes házat, a példázat alapján hatalmi rendszert felépíteni. Az idő és a „viharok” mutatják meg a két hatalmi szerkezet szilárdságát. Ha önmagában szilárd a szerkezet, az még nem garantálja a fennmaradást, mert ha az eső kimossa alóla az alapot, a történelem viharai megszüntetik a támpillérjeit, vége az egész felépítménynek.

    A kép amelyben Jézus beszélt a hallgatóság számára nagyon szemléletes volt, hiszen a sárból és agyagból épült házak az ő idejében, az októberi-novemberi esőzésekben gyakran összedőltek, és a család éppen a legrosszabb időszakban maradt fedél, védelem nélkül. Fennmaradt egy rabbinikus elbeszélés Kr. u. 120-ból, szerzője Elisa ben Abuja rabbi, aki hasonló példázatot mondott. Nála a Tóra az alap, a szikla, a törvény. Elképzelhetően, Lukács evangéliuma ezt a példázatot fejlesztette tovább (Lk 6,48 sköv), legalább is Jülicher ezt állítja.

    Szent István ünnepén érthető ennek az Evangéliumnak a választása az ünnep fő mondanivalójának kifejezésére. Igaz, István királyra alkalmazott értelemben vonatkoztatjuk ezt a szentírási szakaszt. Jézus nem Szent István államalapító művét értelmezve fogalmazta meg ezt a példázatot, hanem a magyar keresztény egyház Istvánban egy Evangélium által ajánlott bölcs építkezőt lát, aki országát a nyugati kereszténységhez és a keresztény állameszmény és az evangéliumi joggyakorlat alapján igyekezett megszilárdítani. Természetesen itt a történészek alkothatnak elméleti, a korabeli viszonyokat figyelmen kívül hagyó ítéletet, és akkor Istvánt nem fogják nevezni humanistának és a demokratikus jogok előfutárának. De István jogalkotásában, államfői tisztségében mindig életet, országot és értékeket védett. Erről tanúskodik végrendelete is, melyet remélt utódjának, Imre fiának foglalt írásba intelmek formájában. De talán nem is fogalmaztak meg jobb nemzetpolitikát, mint amit ő. Szerinte: „az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő” ezért azt ajánlja fiának, hogy „si honestus”, azaz „Légy ember becsülő” (Jordánszki Elek ford.), vagyis tisztességes erkölcsi elvet állít a jövendő politikus király elé, amely a hatalma alatt lévők érdekeit szolgálja. Nem rövid távú politikai érdek mondatja vele a következőt: „Ha a királyi koronát meg akarod becsülni, legelőször azt hagyom meg, tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fiam, hogy a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass, s valamennyi egyházi személy méltán nevezzen igaz keresztény hitvallású férfinak; e nélkül bizony, tudd meg, sem kereszténynek, sem az Egyház fiának nem mondanak.” Nem egyházpolitikát, hanem keresztény magatartást, életmódot ajánl fiának. Az ítélet elveiről pedig ezt mondja neki: „A türelem és az igaz ítélet gyakorlása a királyi korona ötödik cifrázása. Dávid király és próféta mondja: »Isten, a te ítéleteidet add a királynak.« És ugyanő másutt: »A királynak tisztessége szereti az igaz ítéletet.« A türelemről így beszél Pál apostol: »Türelmesek legyetek mindenki iránt.« És az Úr az Evangéliumban: »A ti béketűréstek által nyeritek meg lelketeket.« Ehhez tartsd magad, fiam: ha becsületet akarsz szerezni királyságodnak, szeresd az igaz ítéletet; ha hatalmadban akarod tartani lelkedet, türelmes légy.” Végül a bölcs király mai politikusoknak is ajánlatos viselkedésre hívja fel Imre fia figyelmét: „Az imádság megtartása a királyi üdvösség legnagyobb járuléka, ezért a királyi méltóság kilencedik regulájában pendül meg. A folytonos imádkozás: a bűnöktől megtisztulás és feloldozás. Te pedig, fiam, valahányszor Isten templomához járulsz, hogy Istent imádd, Salamonnal, a király fiával, magad is király lévén, mindig mondjad:„Küldd el, uram, a bölcsességet a te nagyvoltodnak székétől, hogy velem légyen és velem munkálkodjék, hogy tudjam, mi légyen kedves nálad minden időben.” És ismét: »Uram, atyám, én életemnek Istene, ne hagyj engem álnokságnak gondolatában, az én szemeimnek ne adj kevélységet, és a gonosz kívánságot távoztasd el tőlem, Uram. Vedd el tőlem a testnek kívánságit, és a tisztátalan és esztelen léleknek ne adj engem, Uram.« Ezzel az imádsággal fohászkodtak hát a régi királyok, te is ugyanezzel fohászkodj, hogy Isten minden vétked eltörlésére méltasson, hogy mindenki legyőzhetetlen királynak hívjon. Imádkozz azért is, hogy a tétlenséget, tunyaságot elkergesse tőled, megajándékozzon az erények öszszességének segedelmével, s így legyőzhesd látható és láthatatlan ellenségeidet. Hogy valamennyi alattvalóiddal együtt gondtalanul, ellenséges támadásoktól nem háborgatva, békében végezhesd életed pályáját.”

    A fenti intelmekkel Szent István király egy életvitelt akart megalapozni, hogy megőrizze országát és nemzetét. Méltán vonatkoztatjuk az ő életére ezt az evangéliumi példázatot a sziklára épített házról.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Öltözete nap (augusztus 15.) Jel 11,19a. 12,1–6.10Nagyboldogasszony

    Napi Ima10 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    15
    Dr. Benyik György IGÉZŐK Öltözete nap (augusztus 15.) Jel 11,19a. 12,1–6.10 Nagyboldogasszony

    Öltözete nap

    Megnyílt az égben az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája a templomban. Erre villámlás, égzengés, földrengés és nagy jégeső támadt… Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony; öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott. Most egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy vörös sárkány, hét feje volt és tíz szarva, s mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát, és a földre szórta. Ekkor a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje gyermekét. Fiút szült, fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza mind a nemzeteket. Gyermekét elragadták Istenhez és az ő trónjához. Az asszony a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára, hogy ott éljen ezerkétszázhatvan napig…. Ekkor harsány hangot hallottam az égben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és az ő Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk színe előtt.

    Apokaliptikus Asszony, Holdsarlós Madonna: János látomásában „egy nagy jel, kinek öltözete a nap, lába alatt a hold, fején 12 csillagból a korona” (Jel 12,1–2) képekkel van ábrázolva. A jó és a gonoszság küzdelmének jelenetében egy fiút szülő nő, és az ő ellensége áll. Az utóbbi egy hétfejű sárkány képében. Ez a küzdelem azonban Isten tudtával zajlik, és végül is megmenti őt Isten. Annak ellenére, hogy a sárkány el akarja nyelni, egy angyal Isten elé viszi a gyermeket. Az asszony pedig sasszárnyakat kap, hogy a pusztába meneküljön 1260 napra. Az egész apokaliptikus küzdelemnek Mihály főangyal vet véget, aki véglegesen legyőzi a sárkányt (vö. Jel 12,3–18). A leginkább elterjedt nézet szerint ezt az asszony Jézus édesanyjával, a Boldogságos Szűz Máriával azonosítják. De azonosítható a szimbolikus értelmezés segítségével az asszony az egyházzal, aki üldöznek. Alkuin a földsarlót a világ mulandóságára és változandóságára értelmezte. A keresztes háborúk idején és a török veszedelem idején a sarlót a muszlim világ szimbólumának tartották. A 12 csillagon a 12 az ókeresztény egyházatyák a 12 pátriárkát értették vagy Izrael 12 törzsét, az Újszövetségben pedig a 12 apostolt. A nyugati világban a 12. századtól a napba öltözött asszony egyértelműen Szűz Máriával azonosították, és ezt a képet a szeplőtelen fogantatás, a megtestesülés, valamint a menybevétel képi leírásának tartották. IV. Szixtusz pápa. (1471–1484) ezen az ünnepen búcsút engedélyezett azoknak, akik a Szűz Mária valamely képe előtt a töröktől fenyegetett kereszténységért imádkoznak.

    Ennek a szövegnek az értelmezését igen meghatározta az egyház történelmi, politikai környezete és a muszlim világgal folytatott politikai katonai küzdelme. Ez az összefüggés mára megszűnt. Az egyháznak és a hívőknek más konfliktusokkal kell szembenézni. A II. Vatikáni Zsinat Máriának új címet adott, éspedig az „első hívő” címét. Ő tartott ki Jézus mellett a megváltáshoz vezető keresztúton, az ősegyházban ezért fogadták be az apostolok közösségébe és lett az első keresztény közösségeknek tisztelt személye. Úgy gondoljuk, hogy hasonlóan az egyház mellett áll most is.

    Egyéni küzdelmeink idején nagy erőt jelent, ha tudunk olyan személyhez imádkozni és a segítségét kérni, aki ugyanazt a szenvedést élte át, mint amit mi is átélünk.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 6,50–59 „Én vagyok az élő kenyér”Évközi 20. vasárnap

    Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    14
    Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 6,50–59 „Én vagyok az élő kenyér” Évközi 20. vasárnap

    Jn 6,50–59 „Én vagyok az élő kenyér”

    A János-evangélium legvitatottabb szakaszát olvashatjuk. Bultmann egyszerűen szentségtani szempontból 2. századi betoldásnak nevezi, mely nem eredeti eseményre megy vissza, hanem csak teológiai célból íródott, hogy megértesse az Eucharisztia-tant. Ma már a legtöbb kutató nem vallja ezt a nézetet, de a kemény bírálat a szöveg hagyományozási folyamatának pontosabb megismerésére sarkallta a kutatókat. Azt a valós eseményt, amely e szöveg mögött áll, magyarázni kellett az Evangélium olvasóinak is. Jézus közlése saját testéről mint kenyérről nagy vitát váltott ki a hallgatóságában. A fő kérdés: vajon Jézus a kafarnaumi beszédben szólt-e az Eucharisztiáról, vagy sem? Abban biztosak lehetünk, hogy Jézus nem akart szentségtani magyarázatot adni arra, amit csak feltámadása után érthettek meg az emberek, de beszélt a tömegnek messiási elképzeléseiről – nem a tömegek anyagi felemelkedését szolgálta, hanem lelki fejlődését kívánta elősegíteni. Jézus saját személyét akarta megértetni velük, a „teológiai beszédben”, amelyet abban a biztos tudatban mondott, hogy csak a feltámadása után fogják megérteni. A beszéd a megelőző jézusi jel, a kenyérszaporítás magyarázataként született meg. Az evangélista kafarnaumi beszéde azonban magán hordozza a megértett Jézus élményét is, azaz öszszekapcsolja a kenyérszaporítást és Jézus keresztáldozatát. Jézus nemcsak mint tanító áll a hallgatóság elé, hanem mint aki a hit krízisében aktív segítséget kíván nyújtani övéinek. Elfogadása vagy elutasítása lényegesen befolyásolja a vele kapcsolatba került emberek jövendő sorsát.

    Az élő kenyér és az élő víz kifejezésekkel csak János evangéliumában találkozunk. Az élő víz kettős jelentésű, egyrészt forrásvizet jelent, másrészt olyan vizet, amely a szellemi, lelki szomjúságot oltja. Az élő kenyérről is ezt gondolhatjuk, olyan kifejezés, amelyet Jézus használt, és amelynek jelentésével a hallgatóság akkor éppen úgy nem volt tisztában, mint a szamáriai asszony az „élő víz” jelentésével. De az élő kenyér kifejezés ráirányítja a figyelmet a Jézussal való kapcsolatteremtés új formájára. Nemcsak a szavakon, nemcsak a tanításon keresztül, hanem az életmódon keresztül is. Az utolsó vacsora szavai igen szépek, de valaminek még lenni kellett, hogy ezeket a szavakat szentségi módon értelmezzék Jézus feltámadása után.

    Amikor Jézus tanítását elsajátítjuk, amikor erről elmélkedünk, egészen mást teszünk, mint amikor Jézust a kenyér és a bor színe alatt vesszük magunkhoz. Racionalizálódó és mítosztalanított világunkban külön vallási fejlődési szintnek számít a szentségekkel való élés jelentőségének felfedezése. Ezt már János felismerte, amikor kimondta: „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek” (6,53). Szentáldozási tapasztalatok nélkül érthetetlen allegória a szőlőtő és szőlővessző hasonlat. A 3-4. század görög teológusai fejtették ki, mit jelent az embernek, amikor az Úr lelke jelen van, és működik az egyénben és az egyházban is. Mindez akkor történik meg, amikor az egyház tagjai összegyűlnek, hogy ne önmagukat, hanem a keresztény közösséget létrehozó Istent ünnepeljék, akinek hatása működése nélkül, lelkileg mindanynyian halottak vagyunk. Egyikünk sem tud élő kenyérré válni, akármilyen lelki nagyságra tesz szert, de minél inkább lelkileg felnőttekké válunk, annál inkább érezzük: rászorulunk az „élő kenyér” éltető erejére.

    A Jézusban maradók imája

    Jézusom, gyakran megütközünk szavaidon! Talán nem is csoda. Enni a testedet, inni a véredet! Köszönöm, hogy az egész életedet adod értünk, és táplálsz vele minden nap. Az egészet adod, és tőlünk is ezt kéred! Add, hogy benned maradjunk, hogy azután téged másoknak tudjunk adni! Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 6,41–52 "A mennyből szálltam alá?"Évközi 19. vasárnap

    Napi Ima14 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    07
    Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 6,41–52  "A mennyből szálltam alá?" Évközi 19. vasárnap

    Jn 6,41–52 „Hogyan mondhatja: A mennyből szálltam alá?”

    Ebben az evangéliumi szakaszban már nem a tömeg, hanem a „zsidók” zúgolódnak Ők már a kivonulástól kezdve hol azért elégedetlenkedtek, mert nem volt kenyerük, hol azért, mert unták már a „mannát”. Vagyis egyrészt elégedetlenkedtek mert Isten nem küld küldöttet, Messiást, másrészt azért, mert a messiási hírben álló személy számukra ismert. Ez a jelenség nem csak a „zsidók” gondja, hanem minden emberé. Az emberek a hitetlen világban kiéheznek a természetfölötti vagy legalább a misztikus, megmagyarázhatatlan dolgok iránt. Szívesen képzelnek az égre és a földre ufókat, földöntúli lényeket, az angyalok létezésében azonban kételkednek, Jézus istenségét pedig néha még a teológusok is nehezen fogadják el.

    Furcsa lélektani állapotot ír le a Sínai-hegyi jelenet: nem szabad Istenre tekinteni, aki rátekint, meghal. Isten túlságos közelsége megsemmisíti, megbetegíti az embert, aki mintha nem szeretne Istennel társbérletben élni a földön. Ezért inkább az égbe száműzi. Vagy a távolsággal oldja fel a különbséget, vagy egyszerűen mítosszá teszi az Istent a „láthatatlanul távoli égben”.

    Jézus istenségének és emberségének egyidejű állítása próbára tette a teológusokat, és csak nagy nehézségek árán találták meg a Chalkedoni Zsinaton a megfelelő megfogalmazást. A „valóságos Isten és valóságos ember” kijelentés olyan valóságról tudósít, amely a későbbi hívő gondolkodók számára is talány maradt.

    Az a tény, hogy az isteni az emberivel társítható sok elhibázott elképzeléshez is vezetett. Egyes kánonon kívüli evangéliumok a gyermek Jézust is tökéletes isteni csodatevőként mutatták be, aki játék közben agyagból megelevenedő angyalokat gyúr. Másrészt bizonyos szerzetesek úgy vélték, ők maguk az isteninek a megtestesülései. Úgy gondolták, böjttel és aszkézissel felemelkedhetnek az isteni természethez. Levethetik az emberi nehézkedést, kiszabadíthatják lelküket az emberi test lárvájából. A vélt isteni miatt le is nézték az emberi testet. Megistenültnek vélt lelküket testük ellenében igyekeztek működtetni. Micsoda képmutatás! Megfeledkeznek arról, hogy Jézus testestől-lelkestől támadt fel. Másként kell megszentelni a lelket, és másként a testet. De ebben a szentírási szakaszban a fő probléma az általuk nagyon is ismert embernek Jézusnak az isteni híre. Jézussal együtt járhatnak az utcán, együtt étkezhetnek vele, vendégül láthatják megérinthetik, ezért nem tudják elfogadni szentnek, isteninek, égből alászállottnak.

    Jézus közelében bántón tapasztalják mennyire más a gondolkodásuk. Minél gyakrabban tapasztalják Jézus igazát, annál inkább fokozódik a feszültség köztük és Jézus között. Úgy vélik, az emberlét legalább valami cinkos összekacsintásra adhatna alkalmat. Jézus, az ács fogadjon el tőlük valami emberi gyengeséget. De ezt a megnyugvást Jézus nem szerzi meg hallgatóságának. Vállalja a kételyt, a haragot. Talán Baudelaire fogalmazta meg legjobban ezt az emberi érzést: „sose érem el az Istent, egyre hátrál”, amikor már úgy vélném megragadtam, kiderül, hihetetlenül távol vagyok még tőle. Ebből következik a másik iszonyatos lázadás is, amit szintén ő fogalmaz meg, Isten elleni lázadásra biztatva: „Kain faja, törj az egekbe, és döntsd le az Isten trónusát.” Valóban ez a kettősség jellemzi az emberi történelmet: egyrészt az Isten honosításával kísérletezünk a földön a művészet, a festészet és a költészet által, másrészt a lázadás, a harcos ateizmus szelleme minden vallásit le akar rombolni.

    Az egyén is számos esetben átéli ezt a kettősséget. Talán jó lenne megfogalmaznunk Istennel kapcsolatos érzéseinket. Foglyul akarjuk ejteni, és dühösek vagyunk rá, hogy mindig hátrál, vagy inkább rombolni akarjuk őt is, trónját is, papjait és erkölcsét is? Mi most hol tartunk?

    Az élő kenyérből táplálkozók imája

    Uram, felismerlek-e a kenyérben? Felismerlek-e egyáltalán, amikor a közelembe jössz? Jelenléted oly törékeny hiten múlik, az én hitemen. Pedig itt vagy, biztosan. Kérlek, segíts, hogy jobban megismerjelek! Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 6,24–35 „Kerestetek engem…”Évközi 18. vasárnap

    Napi Ima15 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    31
    Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 6,24–35 „Kerestetek engem…” Évközi 18. vasárnap

    Jn 6,24–35 „Kerestetek engem…”

    Különböző típusú keresésekkel találkozunk az Újszövetségben. Általános mondásként olvashatjuk „Aki keres talál” (Mt 7,8). Jézust többen többféle indokkal keresik fel. Elsősorban anyja és rokonai (Mk 3,32). Az utóbbiak azért, mert azt gondolják, elment az esze. A farizeusok és írástudók halálra keresik (Jn 7,25), sőt már Heródes is halálra kerestette a gyermek Jézust, akit messiási hírbe hoztak égi-földi látogatói és az idézett próféták (Mt 2,13). Végül a megrémült tanítványok az élőt a holtak között keresik Jézus feltámadása után (Lk 24,5).

    Jézus és tanítványai a keresés fogalmát más összefüggésben is használják. Jézus megvédi tanítványait a Getszemáni-kertben, amikor azt mondja a katonáknak, „ha engem kerestek... akkor engedjétek ezeket szabadon” (Jn 18,8). Jézus számos esetben konfliktusba kerül az emberekkel, az írástudókkal, a tanítványokkal, a lelkes tömeggel, de azért, mert „nem a maga akaratát keresi”, hanem annak az akaratát, aki küldte (Jn 5,30). Vagyis Jézus nem a mennyei Atya automatája, aki más programot nem tudna végrehajtani, csak azt, amit az Atya diktál neki, hanem szándékosan keresi az Atya akaratát, vagyis emberi erőfeszítésébe kerül megvalósítani küldetését. Ez a dilemma végigkíséri a tanítványok életét is, és a legtöbbet Pál leveleiben olvashatunk róla. Az apostol nem azt keresi, ami neki használ (vö. 1Kor 10,33), nem az emberek kedvét keresi (Gal 1,10), mert a szeretet sem a magáét keresi (vö. 1Kor 13,5).

    A keresés szónak tehát több értelme van az Újszövetségben. Egyrészt valóban útkeresést, (megfelelő cselekvés, viselkedés, beszéd), a helyes döntés keresését jelenti egy adott szituációban. Másrészt minden helyzetben a felismert cél, az Isten, valamint az emberek, a saját félelmeink is motiválnak bennünket. Ilyen esetben értelmi és akarati döntés az, hogy mit tartunk fontosnak, Isten akaratát, az emberek kívánságát vagy saját félelmeinket.

    Jézus nagyon reális, talán azért beszél viszonylag gyakran ezekről a kereséseiről, hogy felismerjük, ő is ismeri és megérti döntéseink alternatíváit. Az ember, a hívő, a kételkedő, a megzavarodott bűnös még többet keresgél, botorkál. Nem mindig fürkésszük az igazságot kitartóan, inkább a túlélésre gondolunk, a mentőöv után kapunk, egymással össze nem egyeztethető célok után lótunk-futunk. Hajszoljuk vágyainkat, hajszoljuk álmainkat, de ritkán böngésszük az Írásokat.

    Mivel az emberek többségének nincs szilárd értékrendszere és hite, ezért lett divatossá a kereső ember bizonytalanságát dicsérni a hívő ember határozottságával szemben. Mursil helyesen állapítja meg: „Korántsem igaz, hogy a kutató űzi az igazságot, az igazság űzi a kutatót. Ő meg csak elszenvedi.” Az effajta kereső, kutató ember tiszteletreméltó. Egyesek azonban keresőnek álcázzák magukat, de csak szellemi, erkölcsi kalandorok. Mindig csak keresnek, és nem akarnak valamit találni.

    Jézus ebben a történetben minősíti az éppen őt keresőket. Az emberek nem teológiai, filozófiai okokból keresnek, nem is Istent, a prófétát vagy az életcélt keresik, hanem egyszerűen csak portyáznak. Keresik Jézust, mert ettek a kenyérből, és jóllaktak. Ezt az ingyenes kielégülést keresik. Akad olyan hívő, aki a jobb Egyházi állást keresi, vagy azt a helyet, ahol nem kell majd kérdésekre válaszolnia. Esetleg azt a szituációt, ahol egy „szent idézettel” el lehet ütni a problémákat. Jézus megbecsüli az igazi keresőket, akiket az igazság mozgat. Az anonim keresztényeket, de nem azokat, akik csak a függetlenségüket keresik, és azért nem nevezik magukat kereszténynek. Jézus bennünket is minősít. János evangélium szerint igen élesen: „Kerestek majd engem, de meghaltok bűneitekben” (Jn 8,21).

    A jóllakott tömeg imája

    Táplálj minket, Urunk! Hiszen hiába lakunk jól a kenyérrel, nem csak arra van szükségünk. Éhségünk nem csillapul, míg te nem csillapítod, és akkor már nem éhezünk soha többé. Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 6,1–15 Jézus visszavonulÉvközi 17 . vasárnap

    Napi Ima10 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    24
    Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 6,1–15 Jézus visszavonul Évközi 17 . vasárnap

    Jn 6,1–15 Jézus visszavonul

    Ötezer embert megmozgatni, ötezer embernek enni adni, nem kis feladat. Főleg az ókorban. Jézus életében ez olyan fontos esemény volt, hogy az evangélisták különböző változatban legalább hatszor mesélik el. A történet Jézus asztalközösségeiről szól. Jézus tabutörően viselkedik: híres, köztiszteletben álló „rabbiként” különböző emberekkel ül egy asztalhoz. Bűnösökkel, vámszedőkkel, családokkal, farizeusokkal... Sőt, amikor elhagy egy vidéket, gyakorta „búcsúbankettet” ad azok részére, akikhez közel került. Ezt a történetet tekinthetjük a galileai működés lezárásának is. Jézussal bárki leülhet egy asztalhoz, lehet bűnös, pogány, szegény, vagy megvetett gazdag. De Jézus egy fontos dolgot elvár attól, aki vele egy asztalhoz telepedik. Azt, hogy aztán más emberként keljen fel onnan.

    Ez a tömeg, amely Jézust követte, a csodák hírére verődik egybe. Nem kér tőle semmit, csak figyeli. Jézustól ezt a kenyérszaporítási csodát sem kérik, hanem mindez a Mester kezdeményezésére történik meg. Sőt a tanítványok félelme ellenére történik, akik mint mindig, nagyon reálisak. Pontosan kiszámolják, „kétszáz dénár árú kenyér” sem lenne elegendő ennyi embernek. Jézus mégis megrendezi a búcsúvacsorát. A tömeg nem veszi észre azonnal a csodát. Letelepszik, eszik, jól érzi magát. Elképzelhető, bár a történet nem említi, hogy Jézus beszédet is intézett hozzájuk. De amikor a csoda híre elterjed a tömegben, akkor megváltoznak az emberek. Erőszakkal akarnak királyt faragni belőle. Ekkor Jézus megtöri a közösséget és visszavonul. Jézus kenyérszaporítása nem politikai kortes vacsora, nem olcsón vásárolt népszerűség, hanem mint azt a későbbi kenyér-beszédből megtudjuk, Jézusnak az a célja, hogy egy asztalhoz ültesse Istent és az embereket. Vagyis helyreállítsa az Isten és az ember között megszakadt kapcsolatot.

    Jézus olyan prófétai jelet, gesztust visz végbe, mely az Istenre mutat, és az Istenhez akar vezetni. Jánosnál minden csoda jel, és gyakran a szentségi jelként művelt csodákat egy társult beszédben összeköti az Egyház szentségeivel. Ennek oka, hogy a lejátszódó esemény és a leírt elbeszélés között évtizedek telnek el, ezért a történetet János megnyitja az Egyházzá szerveződött közösség számára is.

    A legtöbb ember – a közismertek pedig mindig – megválogatja, kivel ül le egy asztalhoz. Noha a mai közös étkezéseknek, már nem olyan erős a szimbolikus, a rituális értékük, mint az ókorban volt, ma is a vacsorahívás egy lépést jelent a barátság történetében. A legtöbben azért hívnak barátokat, hogy jól érezzék magukat, kötetlen formában legyenek együtt, közösen éljék át a gasztronómiai örömöket. A közös étkezésnek a szellemi, lelki jellege általában egy kicsit háttérbe szorul. Igen sokan azért hívnak vendéget közös étkezésre, hogy hivalkodjanak azzal, amilyük van, hogy a közös lakmározással átéljék az élet örömeit.

    Vajon aki leül az asztalomhoz, ugyanolyan lélekkel kel-e fel, mint ahogyan leült? Csak kilókban, vagy pedig szellemiekben is gazdagodott? És kikkel van bátorságom egy asztalhoz ülni? Talán megrettent, ha vendégeim más szellemi lelki nívón vannak? Ha nem sikerül felemelnem őket, akkor én süllyedek hozzájuk? Az antik világban az étkezés és a rítus, esetenként az imádság vegyült egymással. Azért ültek le az asztalhoz hogy a lelkük is találkozzon és gazdagodjék. Vajon a mi fogadásaink, a mi közös étkezéseink mire szolgálnak? A megittasult emberek tudnak-e még az Istennel közös étkezésre összegyűlni? A keresztény ünneplés központjában a mise áll, amely a közös étkezés közben a társasági létet Istennel való Újszövetséggé oldotta. Ennek az étkezésnek a szent jellegét meg akartuk őrizni, ezért egyre inkább távolítani kellett a valós étkezéstől, hogy a szent nehogy „moslékba” kerüljön. A bencés szerzetesházakban az étkezés ma is rítus, nem csak a test táplálása, hanem lelki töltekezés is. Lehet ilyen a mi étkezésünk is? Talán ez jelentene számunkra az igazi kenyérszaporítást...

    Fülöp apostol imája

    Uram, egyetlen mozdulatod, amellyel felajánlod a kenyeret akkor is, ha látszólag nincs értelme – hiszen a kenyér túl kevés – megtöri a hitetlenséget. A te kezedben egy parányi gesztus, egy falat kenyér is tömeget táplál. Mindaz a kevés, ami tőlünk fakad, kezedben világot tápláló gazdagsággá változik. Segíts, hogy megtegyem ezt az egy mozdulatot. Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."