Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja

Azok, akik képesek ilymódon bezárkózni a léleknek ebbe a kis
mennyországába, ahol az ég és a föld teremtője lakozik; s hozzászoknak
ahhoz, hogy nem nézegetnek szerte-széjjel; hozzá olyan helyen
imádkoznak, ahol semmi sem szórakoztatja a külső érzékeket: azok
nyugodtak lehetnek afelől, hogy kitűnő úton vannak; hogy biztosan
eljutnak az élővíz forrásához és isznak belőle, mert rövid idő alatt
hosszú utat tesznek meg. Úgy vannak vele, mint aki hajóra száll s --
hacsak valamennyire is kedvez az idő -- néhány nap alatt eléri
utazásának célját. Míg ellenben azok, kik gyalog indultak útnak,
sokkal későbben érnek oda. Az előbbiek, amint mondani szokták, már
vízen vannak, ha még nem is hagyták el egészen a földet. Mindamellett
megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy imádság közben megszabaduljanak
tőle, amennyiben elzárják vele szemben érzékeiket.

Nagyon fontos rátok nézve -- jegyezzétek meg jól -- annak az
igazságnak megértése, hogy az Úr mibennünk lakik s hogy bensônkben
együtt vagyunk Ővele. Ha ezt tartjuk szem elôtt, még az ajakima is
hamarjában összeszedettséget hoz létre az értelemben s ez az állapot
azután nagyon hasznos. Összeszedettségnek nevezzük azért, mert a lélek
ekkor mintegy összeszedi összes tehetségeit s önmagába száll
Istenével. Így hamarább eléri, mint bármi más módon, hogy az ő isteni
Mestere belekezdjen oktatásába és megadja neki a nyugalom imáját.
önmagába visszahúzódva a lélek gondolhat az Úr Jézus kínszenvedésére;
elképzelheti Isten Fiát; fölajánlhatja Őt Atyjának; s nem fárasztja
értelmét azzal, hogy elmenjen keresésére a Kálvária-hegyre, a kertbe
vagy az oszlophoz.

Az ilyen alázatosságra ne adjatok semmit, leányaim, hanem
bánjatok Istennel úgy, mint édesatyátokkal, mint testvéretekkel, mint
Uratokkal, mint Jegyesetekkel; egyszer így, egyszer úgy: Ő majd
megérteti veletek minden egyes alkalommal, hogy miképpen járhattok
leginkább a kedvében. Ne legyetek gyámoltalanok, hanem fogjátok
szaván: hiszen Ő a ti Jegyesetek, tehát viselje is magát veletek
szemben úgy, amint Jegyeshez illik.

Óvakodjék azonban attól a bizonyos szolgalelkűségtől, amelyet
némelyek összetévesztenek az alázatossággal. Pedig hát nem az az
alázatosság, ha nem fogadjuk el a király ajándékát, mikor felénk
nyújtja, hanem az, ha elfogadjuk és örülünk neki, de ugyanakkor
megértjük, hogy mennyire fölülmúlja az az ajándék a mi érdemünket.
Nevetséges alázatosság, ha én, amikor az ég és föld uralkodója bent
van a házamban s azért jött, hogy kegyelmeiben részesítsen és élvezze
társaságomat: mondom, ha én csupa alázatosságból nem felelek neki, nem
maradok vele, nem fogadom el ajándékát, hanem magára hagyom. Ha
mialatt Ő a lelkemre beszél és könyörög, hogy kérjek tőle valamit, én
csupa alázatosságból megmaradok szegénynek, úgy hogy Ő végre is
kénytelen távozni, mert belátja, hogy nem vagyok képes leküzdeni
félénkségemet.

Azt tudjátok, hogy Isten mindenütt jelen van. Már pedig, ahol a
király tartózkodik, ott van az ő udvara is, szóval, ahol Isten jelen
van, ott van a mennyország. Hiszen azt minden kétséget kizárólag
elhiszitek ugyebár, hogy ahol jelen van Ő Szent Felsége, ott van vele
az Ő dicsősége is. Már most fontoljátok meg, amit Szent Ágoston mond
önmagáról, hogy tudniillik mindenfelé kereste Istent, s végül saját
belsejében találta meg. Azt hiszem be fogjátok látni, mennyire fontos
a szórakozott lélekre nézve, ha felfogja ezt az igazságot s megérti,
hogy társaloghat Atyjával és kedveskedhetik neki, anélkül, hogy fel
kellene mennie az égbe, vagy pedig hangosan beszélnie. Akármilyen
halkan suttogjon is, meg fogja őt hallani, hisz közel van hozzá. Nincs
szüksége szárnyakra, hogy röpülve keresse; elég, ha magányba vonul és
saját belsejében szemléli Őt. Ne húzódozzék ettől a jóságos vendégtől,
hanem beszéljen hozzá, mint édesatyjához; adja elő kéréseit, mint
tenné édesatyjával, mondja el neki bajait, kérje támogatását azok
közepette s értse meg jól, mennyire érdemetlen arra, hogy az Ő leánya
legyen.

Most pedig fontoljátok meg a ti Mesteretek további szavait: ki
vagy a mennyekben. Vagy talán nem tartjátok fontos dolognak megtudni,
hogy mi is az a mennyország, ahol a ti szentséges Atyátokat keresnetek
kell? Biztosítlak, hogy szórakozott elmék számára nagyon fontos, hogy
ne csak higgyék ezt, hanem hogy igyekezzenek tapasztalat alapján meg
is érteni, mert ez egyike azoknak a dolgoknak, amelyek legjobban
lekötik az ember figyelmét és képessé teszik a lelket arra, hogy
összeszedje magát.

Bármily rajongással járjon is az eszetek e nagy Fiú és nagy Atya
körül, szükségképpen meg kell állapodnia a Szentlélek személyénél. Ő
gyújtsa lángra az akaratotokat és kösse meg nagy szeretettel,
amennyiben erre nem volna elegendő a ti saját érdeketek megfontolása.

Nem lehetne jobb Atyátok annál, akit a jó Jézus ad nektek s mi
közöttünk ne is folyjék a társalgás más atyáról. Igyekezzetek olyanok
lenni, leányaim, hogy Őbenne tudjátok találni örömötöket és az Ő
karjai között pihenhessetek. Azt úgyis tudjátok, hogy ha jó leányai
vagytok, akkor nem fog titeket magától elűzni. Vajon ki ne félne
attól, hogy egy ilyen Atyát elveszítsen? Én Istenem, mennyi vigasztaló
gondolatot lehet mindebbôl meríteni; azonban, nehogy túl sokáig
idôzzem ennél a tárgynál, ezt inkább a ti eszetekre bízom.

Mily szép volt az apostolok testülete! Abban egy Szent Péternek,
aki halász volt, nagyobb volt a tekintélye, mert így akarta az Úr,
mint Szent Bertalannak, aki egy királynak volt a fia.2 Jól tudta Ô
Szent Felsége mennyire fogják majd egykor a világot izgatni az olyan
kérdések, hogy ez az ember van-e finomabb agyagból teremtve, vagy
pedig amaz? ami nem különb dolog, mintha akárcsak arról vitatkoznának,
hogy ez vagy az az agyag inkább vályognak való-e, vagy pedig téglának.
Uram segíts, milyen szôrszálhasogatás! Isten ments, nôvéreim, hogy ti
még csak tréfából is vitatkozzatok ilyeneken. Ha ez a hiba bármi
csekély fokban is meg volna valamelyikben közületek, azonnal tegyetek
róla; az illetô pedig térjen észre, nehogy Júdás váljék belôle az
apostolok között. Rójanak reá penitenciát mindaddig, amíg csak be nem
látja, hogy ô maga a lehetô legrosszabb földbôl való s nem érdemli
meg, hogy a mi testületünk építésénél felhasználják.

Nos, mit szóltok hozzá, leányaim, nem jó Mester ez a miénk? Hogy
megszerettesse velünk a tárgyat, amire tanít, mindjárt az elején
ekkora nagy kegyelmet ád nekünk. Hiszitek-e ezek után, hogy elegendő
gépiesen kimondani ezt a szót, anélkül, hogy az értelmünk foglalkoznék
vele? Nem kell-e inkább még a szívünknek is meghasadnia ennyi szeretet
láttára? Van-e gyermek ezen a világon, aki nem igyekeznék
megismerkedni atyjával, mikor tudja róla, hogy jó s hogy magasállású,
hatalmas úr? Hiszen ha nem volna ilyen hatalmas, akkor még érteném,
hogy nem szívesen vallanánk magunkat gyermekeinek; mert olyan a világ,
hogy ha az atya alacsonyabb rangú a fiánál, ez utóbbi restelli őt
atyjának elismerni. Ez természetesen nem vonatkozik mireánk, mert ne
adja Isten, hogy ilyenféle felfogás valaha is beférkőzhessék a mi
kolostorainkba. Ez pokoli dolog volna. Sőt ellenkezőleg, minél
magasabb származású valaki nálunk, annál ritkábban beszéljen atyjáról.
Mert nálunk mindenki egyenlő.

Ó jóságos Jézus, mily világosan bizonyítottad be, hogy egy vagy
Ővele! Hogy a Te akaratod az Övé és az Övé a Tied! Mennyire érthető a
Te vallomásod! Mily végtelen nagy az a szeretet, én Uram, amellyel
irántunk viseltetel! Kerülő utakon jártál, hogy elleplezd az ördög
elől istenfiúi méltóságodat, nekünk pedig annyira kívánod a javunkat.
Semmi sem tud attól visszatartani, hogy ebben a végtelen kegyelemben
részesíts! Ezt senki más nem adhatta meg nekünk, csak Te. A rossz
szellem ebből az egy szóból megérthette volna, hogy ki vagy. Azt az
egyet világosan látom, Jézusom, hogy mint forrón szeretett Fia az
Atyának, szót emeltél a magad és a mi szívünkben. Pedig Te elég
hatalmas vagy arra, hogy megtörténjék az égben az, amit a földön
mondasz. Áldott légy mindörökké, én Uram, aki annyira szeretsz
ajándékozni, hogy semmi sem tud gátat vetni bőkezűségednek.

Vigyázz, én jó Uram! Mert ha irántunk való nagy szereteted és a
Te alázatosságod mindezt természetesnek találja is -- s végre abban
némileg igazad is van; hogy ha már egyszer lejöttél a földre és
magadra vetted ezt a mi földi természetünket, nem lehetsz közömbös a
mi érdekeinkkel szemben -- de azért mégis csak tekintettel kell lenned
Atyádra, aki saját szavaid szerint az égben lakik! Ne feledkezzél meg
az Ő dicsőségéről! Ha már Te magad gyalázatot vállaltál magadra
miérettünk, hagyd békében Atyádat és ne kényszeríts reá oly hitvány
népséget, amilyen én magam vagyok s aki oly hálátlan leszek irányában!