Vasárnapi ima A föld sóinak imájaÉvközi 5. vasárnap

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
08
Vasárnapi ima A föld sóinak imája Évközi 5. vasárnap

Hálát adok, Uram, hogy megízesíted életemet, és ezáltal én is só lehetek. Hálát adok, hogy mindennap meghívsz erre. Köszönöm, hogy nem engeded elveszítenem azt az egyedi ízt, amivel megajándékoztad életemet. Nem akarok ízetlenné válni, hogy eltapossanak az emberek.

Add, Uram, hogy felismerjem, hol kell sóvá válnom. Ajándékozz meg nyitott szívvel, készséges lélekkel és bátor tetterővel, hogy ezt a hivatásomat teljesíteni is tudjam mindenütt, ahová rendelsz. Adj nekem, Uram, „tartós ízt”, szabadságot és örömet ebben a hivatásban.

Segíts, hogy ne csak én lehessek só, hanem közösségeink is, az Egyház is sóvá váljon. Így építsd tovább bennünk, köztünk és általunk országodat. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."