Szilveszter Barát elmélkedése Mindig van betlehemi csillag az égen azok számára,akik bíznak Istenben - Vízkereszt ünnepe

Napi Ima33 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
06
Szilveszter Barát elmélkedése Mindig van betlehemi csillag az égen azok számára, akik bíznak Istenben - Vízkereszt ünnepe

Vízkereszt ünnepének központi mondanivalója az, hogy a három napkeleti bölcs látogatása által nyilvánvalóvá lett, hogy Jézus Krisztus a világ Megváltója, és mindenki üdvösségéért testesült meg az Isten Fia.

A napkeleti bölcsekről szóló evangéliumi részt olvasva elgondolkodhatunk azon, hogy nemcsak az Isten indult el felénk, amit karácsonykor ünnepeltünk, a megtestesülés és megszületés történetében, hanem az ember is „mozgásba lendül”-t.

A Gyermek, aki Betlehemben Máriától született, nemcsak a választott néphez jött, akit a betlehemi pásztorok jelképeznek, hanem az egész emberiséghez, akit ma a napkeletről érkezett bölcsek, a „háromkirályok” képviselnek.

 

Valójában éppen a bölcsekre és az ő Messiást kereső vonulásukra, és a megtalálás örömére irányítja ma az egyház figyelmünket, hogy elmélkedjünk róla. Hogy elgondolkodjunk azon, hogy mit tanulhatunk ma a csillagot követőktől, akik a Messiást keresve a semmiből indultak, és senki sem tudta megakadályozni őket abban, hogy célba jussanak.

A napkeleti bölcsek felismerték, az Isten nem e világ hatalmában jelenik meg, hanem szeretetének alázatában fordul felénk. Ezért a napkeleti bölcsek evangéliuma mindannyiunkhoz közel áll, karácsony titkát mélyíti el bennünk.

 

Érdemes megfigyelni az események kettős vonalát: az igazság keresését, a haladást, a megtalálás örömét és az igazság keresésének a megakadályozását, az ellenállást, a félelmet, a zavart, a háborgást. A kettő nagyon jól elkülönül egymástól, személyekben, helyzetekben, viselkedésben, de még a történetben szereplő városok neveiben is.

A haladást képviselik a bölcsek, akik őszinte, nyílt emberek, egyszerűek, örömteliek. Az ellenállást, Heródes vezeti, és környezete osztozik benne, a képmutatók, a gyanakvók, az aggódók. A haladás kis, vidéki városkája Betlehem, míg az ellenállás, a gőgös, öntelt hatalom városa Jeruzsálem. A két front, a két tűz között található az a szelíd Jézus, aki gyermek, védtelen, szótlan, elfogadó, az igazi hatalom birtokosa, aki miatt ez a kettősség ennyire láthatóvá válik.

A haladás és az ellenállás valamiképpen mindig tényezője az emberiség történelmének. Természetesen nem az ateista értelemben, nem osztályharcra, inkább az örök igazságra kiélezetten.

 

Van azonban az ellenállásnak, a feltámadó heródesi indulatoknak egy másik következménye is: nemcsak Heródes rémül meg, hanem az evangélista szerint „vele együtt egész Jeruzsálem”(Mt 2,3). A nagyzolástól szenvedő, hatalomféltő király félelme érthető, hiszen Jézus „a zsidók újszülött királya” egy esetleges rivális, vetélytárs is lehet…

De a nép nem éppen Heródestől szenved? Miért nem örül egy új király feltűnésének? Miért nem szánja el magát, hogy útra keljen a bölcsekkel és felkeresse a Kisdedet?

Talán azért, mert a passzivitás, a kényelem szeretet, a megszokás visszahúzó ereje rajtuk is elhatalmasodik. Így voltak a zsidók annak idején Egyiptomban, bár szenvedtek a fáraótól, mégsem volt erejük ledobni magukról az igát, inkább elnyomták magukban a szabadságvágyat. Egyedül Mózes volt a haladás embere, aki nem altatta el magában az emberekért érzett felelősségtudatot.

 

Ma is fellelhető a világban, néha még a szívünkben is ez a lelkület: a heródesi visszahúzó erő, amely aztán kioltja belőlünk a keresés, a lelkesedés, a hűség, az igazi emberi érzések tüzét, s helyükben kínlódunk a fenyegetettséggel, az erőszakkal, a magánnyal, a tehetetlenséggel, a félelemmel.

De ugyanígy gondot jelent az is, amikor azon kapjuk magunkat, hogy keményen hajtunk, kutatunk, könyöklünk, törtetünk ezerrel, de nem a Betlehemi Kisded felé, hanem az evilági hamis biztonságtudat megteremtése, a tiszavirág életű hatalom megszerzése, a csalfa karrier felépítése, az áldozattól mentes, kényelmes élet megvalósítása felé!

Igaza van az egyik neves gondolkodónak (Erich Frommnak), aki szerint a ma emberét: „Egy rémkép kerítette hatalmába... legfőbb célja az anyagi teljesítmény és a maximális fogyasztás”- és semmi más.

 

A napkeleti bölcsek feladata akkor sem, ma sem egyszerű. „Látták csillagát napkeleten” és elindultak a keresésére, hittek benne, bátran vállalkoztak, nem tartóztatta őket vissza az utazás fáradalma, veszélye, a megszokott életforma kényelmének feladása.

Erre a nagy vállalkozásra szólít minket is keresztény hivatásunk. A heródesi ellenállást leküzdve, egy Jeruzsálemnyi hitetlen, közömbös, céltalan, képmutató emberrel szemben vállalnunk kell a hit harcát, megpróbáltatásait, de azután a megtalálás páratlan örömét is!

 

Visszahúzó erő lehet a belső tehetetlenségünk, kényelmünk, kísértéseink, a kettős életformához: az Istenes élet mellett, a bűnös életvitelhez, a testi vágyak kielégítéséhez való, minden felelősség, elkötelezettség vállalás nélküli ragaszkodásunk, vagy az anyagiak féktelen harácsolása, illetve a mások verejtékén való gyors meggazdagodás, vagy épen a káros szenvedélyek mindenáron való kielégítése miatti elszegényedés, illetve a lustaságból, a becsületes munka kerüléséből származó nincstelenség. Buta módon, talán önmagunkat is becsapva azt gondoljuk, hogy mindkettőt egyszerre élhetjük: szerethetjük Istent, miközben fittyet hányunk törvényeire, és semmibe vesszük embertársainkat.

Évente, vagy a nagyobb ünnepek alkalmával megszokásból elvégezzük szentgyónásunkat, de eszünk ágában sincs változtatni helytelen, bűnös, kicsinyeket botránkoztató életvitelünkön, gondolkodásmódunkon.

 

Egyik korábbi állomáshelyemen történt, hogy bérmálkozásra készülőben a szentségekkel, köztük a házasság szentségével, annak felbonthatatlanságával, a sírig tartó házastársi hűséggel foglalkoztunk. Hittanóra után megkeresett az egyik fiatal és föltette az őt foglalkoztató nagy kérdést. Ha igaz mind az, amit a házasságszentségével kapcsolatosan mondtunk, akkor mégis, hogyan lehetséges, hogy az ő hívő, templomba járó, igaz a szentségekkel nem élő nagybátyja, akinek családja, felesége, gyereke van, időnként a munkahelyi feladatokra hivatkozva eltűnik otthonról és a közeli városban együtt él egy másik asszonnyal és esze ágában sincs változtatni ezen? Hogyan lehetséges, hogyan egyeztethető össze ez a kettős életforma az öntudatos keresztény élettel, a házasságszentségével kapcsolatosan vallott keresztény felfogással? – kérdezte a nyolcadikos fiatal. Azt hiszem, az ilyen és ehhez hasonló esetekkel kapcsolatban írja szent Máté evangélista: „aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék”(Mt 18, 6). 

 

Lehetnek tárgyi visszahúzó erők is, mint például a kor divatja szerint élő külvilág. Olykor a rosszul használt internet, TV, a manipulált és keresztény ellenes média. De lehet a rossz barát, társaság, akik megpróbálnak lebeszélni, akik kinevetnek a keresztény értékrendhez való ragaszkodásunk miatt – mint amilyen a hitünk gyakorlása, az igazmondás, a becsületesség, a házasság előtti tisztaság megőrzése, a házastárshoz való feltétlen hűség, a becsülettel végzett munka, az igazságos bér megadása, a társadalom peremére szorultak, a szükséget szenvedők megsegítése… 

 

A mai ünnep legbensőbb értelme, hogy az Isten Fia megjelent közöttünk, és az ő fénye, tanítása „kiragadott minket a sötétség hatalmából” (Kol 1,12), így a bölcsek csillaga, a hit fénye minket is vezethet, de csak akkor, ha nyitottak vagyunk rá, ha befogadjuk életünkbe. Ne feledjük, hogy azok számára mindig van betlehemi csillag az égen, akik bíznak Istenben.

A bölcsek életéből láthatjuk, hogy a kereső és megtaláló emberek élménye csodálatos: látnak, örvendeznek, szívük tele van hálával, s ennek következtében ajándékaikkal leborulva hódolnak az Istengyermek előtt, majd pedig más úton térnek vissza hazájukba.

Ez a sors vár mindannyiunkra, ha készek vagyunk legyőzni a visszahúzó erőket, ha Heródes félelmein, aggodalmain túllépve elindulunk a keresés éjszakájában, és a tiszta szeretet Krisztusát akarjuk megtalálni.

 

A vízkereszti, a betlehemi Gyermekkel való találkozás után, a bölcsekhez hasonlóan utunkat már mi sem folytathatjuk a megszokott kerékvágásban, a bűnös életforma, a kényelmes divat szerint. A napkeleti Bölcsek példájára mi sem térhetünk vissza „Heródeshez, Jeruzsálembe”, az isteni törvényekre fittyet hányó, a krisztusi tanítástól idegen, botránkoztató életformához, hanem más úton kell tovább mennünk. Más úton, mégpedig a hitnek az útján, az öntudatos hitnek olykor göröngyös ösvényén kell folytatnunk életvitelünket. A betlehemi Gyermekkel való találkozás után nem járhatjuk a korábbi kettős életutat, mert az elkötelezett keresztény ember életében nincs helye: a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon elvnek.

 

A mai evangéliumi történet nemcsak arról beszél, hogy a vágyakozó, a szomjazó ember keres, aztán amikor talál, a forrásnál, semmivel sem törődve, mintegy rátapad a friss vízre. Hisz a bölcsek, miután megtalálták a betlehemi Kisdedet és leborulva hódoltak az újszülött Király előtt, azután „fölnyitották kincses ládájukat, és ajándékokat adtak neki”- mert nem üres kézzel érkeztek hozzá.

Egy karácsonyi festmény szerint (Alfred Gottwald) az egyik térdeplő király kezében aranyaktól, láncoktól, koronától roskadozó tál látható, a kopasz, fehér szakállú öreg bölcs egy élet gyűjteményét tartja a kezében. Mások, később csak parányi semmiséggel érkeznek, mint a kenyérszaporításkor a fiú: „öt árpakenyérrel és két hallal” (Jn 6,9), vagy az özvegyasszony két fillérrel; az Úr azonban mindent örömmel fogad, itt is ott is.

 

Valamit nekünk is vinnünk kell a betlehemi Kisdednek. Valamit nekünk is adnunk kell, magunkból ajándékoznunk, amikor megtaláltuk az Istent. Zakeus, a vámos is adott, a vagyona felét (Lk 19,8), a szegény asszony két fillérét, azaz teljes megélhetését (Lk 21,2), Pál és a többi apostol is odaadta az egész életét.

Hogy lehetne üres a kezünk, amikor feléje indulunk, hisz övé az életünk, az időnk, a tehetségünk, az ötleteink, a sikereink, szeretteink, szolgálatunk…

 

A mai szentmisében kérjük Istent, nyissa meg értelmünket, szemünket, Krisztus fénye ragyogja be szívünk sötétségét, hogy keresni tudjuk, hogy kegyelmével a hozzá vezető útra rátaláljunk és arról soha le ne térjünk. Hogy az a számtalan sok ember, aki rá vár, ne hiába kutassa. S, hogy valamennyien odaadással induljunk a nyomába, hogy felismerjük őt, a betlehemi Kisdedben, a segítségre szoruló embertársban, a szentmiseáldozat átváltoztatott fehér ostya színében, s a bölcsek hitével és áldozatos lelkületével hódoljunk mi is előtte. Ámen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."