Szilveszter Barát elmélkedése "Még a port is rázzátok le lábatokról…”Évközi 15. vasárnap

Napi Ima39 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
11
Szilveszter Barát elmélkedése "Még a port is rázzátok le lábatokról…” Évközi 15. vasárnap

Szentírási rész: Mk 6,7-13
 

Az Úr Jézus miután megmutatta tanítványainak, hogy hogyan tanítja a népet és támasztja alá tanítását csodajelekkel, kezdve saját neveltetési helyén, Názáretben – ahol csak kevés csodát, gyógyítást művelt a hit hiánya miatt –, folytatva a környék városain, falvain, azután elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett.
A folytatásba bevonja az Írás magyarázatában külön ki nem képzett tanítványait, akiket apostoloknak, vagyis küldötteknek nevez, hogy kettesével tegyenek hasonlóképpen, mint ő. Egyszerre ad nekik általuk korábban nem tapasztalt hatalmat a tisztátalan lelkek fölött, és inti őket szegénységre, szerénységre, egyszerűségre, vagyis arra, hogy az Istenre hagyatkozva hirdessék Isten országát, s közben figyelmezteti őket, hogy ne számítsanak mindenhol örömujjongásra, kedvező fogadtatásra.

„Abban az időben, Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik…”  

 


Az első olvasmányban (Ám 7,12-17) Ámosz próféta hangsúlyozza, hogy Isten hívta meg őt, hogy prófétáljon: „Azt mondta nekem az Úr: »Menj, prófétálj népemnek, Izraelnek!«”. Ez a motívum jelenik meg a mai evangéliumi részletben is (Mk 6,7-13), amelyben az evangélista így fogalmaz: „Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket”. Tehát Isten az, aki meghívja és küldi választottait, hogy tegyenek tanúságot az evangéliumról: az örömhírről. Jézus nem egyedül akarta a világot megtéríteni, hanem munkatársakat választott ki magának. Azt akarta, hogy ők is részt vegyenek a megváltás művében.
A születendő Egyház első lépései ezek. A megváltás működésbe lép. Sokat tanulhatunk belőle. A tanítványok csoportja Jézusra figyel, az ő üzenetét fogják közvetíteni egy felkészületlen világba. Küldetésre indulnak. Ott kell hagyniuk, ami eddig biztonságot nyújtott számukra: lakóhelyet, munkahelyet, pénzt, minden tulajdonukat. Bízniuk kell Jézusban, hogy tudja, mit csinál; és szükségük van azok jóindulatára is, akikhez mennek. Cserébe Jézus megosztja velük gyógyító erejét, és hatalmát a gonosz felett.
Ha pontosabban megfigyeljük az evangéliumi részletet, Jézus nem üres kézzel küldte őket szét, hanem hatalmat adott nekik. Tehát az Úr nem csupán tanítását bízza apostolaira, hanem ahhoz is hatalmat ad, hogy betegeket gyógyítsanak és kiűzzék az emberekből a gonosz lelkeket.

„Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit…”


Az Úr Jézus a kettesével küldött apostolokat tanácsokkal, sőt inkább utasításokkal látja el. A küldő meghatározza saját elvárásait a küldöttekkel szemben, akik ezeket a követelményeket kötelesek betartani. Az utasítások arra vonatkoznak, hogy mit vihetnek magukkal és mit nem, azaz ruházatukon és egy vándorboton kívül ne vigyenek magukkal semmit.
Jézus azért kéri küldötteitől ezt a szegénységet és eszköztelenséget, mert ő maga is ilyen egyszerűen járt tanító útjai során. Azt kéri, hogy csak az ő tanítását és a tőle kapott hatalmat vigyék magukkal. Ez azt jelenti, hogy a küldöttnek nem fűződik hozzá semmi érdeke a tevékenységéhez. Nem lesz tőle se gazdagabb, se híresebb, nem tesz szert nagyobb befolyásra.
Az apostol szegénysége a függetlenség, a szabadság kifejezője. Az „egyetlen fontos”, vagyis Isten ügyének a megélése. Lényege, kapcsolatba hozni az embereket Istennel
A szegénység ezt a személyes kapcsolatot szolgálja. Egyszerre kifejezése és feltétele a szabadságnak, az ideológiáktól, a rejtett céloktól, a hátsószándékoktól való mentességnek. A szegénység célja az, hogy segítse az egyént szabad személyes kapcsolatba lépni Istennel.
Minden küldetés, misszió Jézus ügyének szolgálatát jelenti. Az a tény, hogy a küldöttek ilyen feltételekkel is vállalták megbízatásukat, azt mutatja, hogy mennyire megbíztak Mesterükben. Ez a tökéletes bizalom elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki Krisztus küldetésében járjon, az ő tanítványa legyen. Az Egyház életében ez a bizalom és a gondviselésre hagyatkozás minden korban jellemezte azokat, akik az Úr hívását meghallották és vállalkoztak az apostoli feladatra.
Az apostolt vállalt szegénysége arra kényszeríti, hogy bízzék, bizalommal legyen Isten után az emberek iránt, még akkor is, ha egyesek durván visszaélnek ezzel a bizalommal. Bízzon, hogy lesz, aki befogadja, és ellátást ad neki. Együtt élni így emberekkel azt is jelenti, hogy szolidáris velük: osztozik a sorsukban. És azt is magával hozza az apostolban élő bizalom, hogy megnyílnak előtte a szívek. Azért talál nyitott ajtókra, mert korábban megnyíltak előtte a szívek. A bizalom bizalmat szül. A bizalom szül bizalmat.
A befogadó pedig, aki szívet és ajtót nyitott az apostolnak, az arról is tapasztalatot szerez, hogy képes a jóra, képes jót tenni, jó van benne. Megtapasztalja, hogy tud változtatni a dolgokon, igenis van hatóköre, amelyen belül van ráhatása a világra. Nem tudom az egészet megváltani, de abban a térben, ahol van hatásom, tudok jót tenni. Munkatársa vagyok a jónak. Így a vendégszeretet az Istennel való találkozás alkalmává válik. Elérkezett Isten országa az én világomba.

„Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról…”


Mindez, vagyis az apostolok szétküldése, Jézus sikertelen názáreti fellépése után történik, erről szólt a múlt vasárnapi evangéliumi szakasz: „Senki sem próféta a maga hazájában” (Mk 6,1-6). Mesterük kudarca Názáretben önmagában is figyelmeztetés az akkori apostolok és mai küldöttek számára, hogy ne számítsanak mindenhol örömujjongásra, kedvező fogadtatásra. Ezt tudatosítják bennük Jézus szavai is: „Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük” (Mk 6,11).
Nagyon lényeges tény, hogy Jézus nem agitálni, kampányolni küldte tanítványait. Soha nem akart, és ma sem akar erőszakkal meggyőzni senkit, hogy kövesse őt. Ezért meghagyta a tanítványoknak, hogy ahol nem fogadják őket szívesen, azt a helyet hagyják el. „Még a port is rázzátok le lábatokról, tanúságul ellenük” - mondja. A zsidók valahányszor pogány földről szent földre léptek, lerázták a port a lábukról. Ezzel jelezték, hogy mindent elutasítanak, ami tisztátalan. Ez a mondat valami olyasmit is jelent: az üzenetet átadtam, hogy mit kezdesz vele az a te felelősséged. Én figyelmeztettelek, a többi a te dolgod.
Szent Lukács evangéliumában egy kis magyarázatot is találunk a gesztus mellé: „Még a port is lerázzuk nektek, amely a ti városotokban lábainkra tapadt; tudjátok meg azonban, hogy elközelgett az Isten országa” (Lk 10,11). Nem tapadnak a kudarchoz sem. Ez is a szegénység, a függetlenség, a szabadság része.

Barsi Balázs ferences atya, volt magiszterem mondja ezzel kapcsolatosan: "Aki valóban elhivatott, s aki küldetést kapott az Úrtól – és ki ne kapna a Krisztus-hívők közül? –, az „nem ér rá” azzal foglalkozni, hogy meghatározza elfoglalt helyét valamely hierarchiában, hogy besorolja magát ilyen-olyan csoportba, kategóriába, a kisebbek vagy nagyobbak közé. Kizárólag azzal van elfoglalva, hogy menjen és cselekedjen, engedelmeskedve egy néha édes, máskor nagyon is keserű, de így is, úgy is ellenállhatatlan belső unszolásnak. Minél eredetibb ez a küldetés, annál kevésbé jut eszébe, hogy valami hasonlóságot keressen másokkal, és próbáljon megfelelni egy címkéhez kötődő különféle elvárásoknak.
Legfeljebb egy-egy kritikus pillanatban, fáradtság vagy sikertelenség esetén merül föl benne a kérdés: mit csinálok rosszul, mivel váltam méltatlanná ahhoz a küldetéshez, melyet az Úrtól kaptam? Ilyenkor jól teszi, ha Ámosz próféta példája szerint cselekszik, vagyis nem abból indul ki, hogy micsoda ő, milyen szerepet, tisztséget tölt be az Egyházban, a családban, hanem elhívásának eseményére emlékezik vissza, arra a találkozásra, amelyben maga az Úr szólította meg és küldte őt.
Ez a találkozás Urunkkal mindegyikünk életében tökéletesen eredeti és páratlan. A felszínen lehet hasonlóság két ember elhívása és küldetése között, a mélyben azonban minden egyes szólítás más és más. Ahol nincs jelen más, csak „én és az én Teremtőm” (J. H. Newman), ott valami egészen különleges, teljes mértékben testre szabott módon jelentkezik az isteni hívás.
Nem az Úrtól kapott feladatokra, még kevésbé az elért eredményekre kell figyelnünk, hanem ezt a benső, mélységes mély találkozást kell újra meg újra emlékezetünkbe idéznünk, különösen is válság idején. Csakis az Úrral való személyes kapcsolat megerősítése és elmélyítése lehet a megoldás, amikor szavainkat kiforgatják, legjobb szándékkal véghez vitt cselekedeteinket félremagyarázzák, közeledésünket elutasítják, esetleg teljesen ellehetetlenítenek abban, amit teszünk. Nem szabad kétségbeesnünk. Védekeznünk sem kell, valószínűleg úgyis hiábavaló volna. Az Úr maga áll ki értünk és mellettünk, ha nincs más ambíciónk, mint vele maradni és még szorosabbra fonni a hozzá fűző köteléket. Elég minden erőnkkel arra koncentrálnunk, hogy hűségesek maradjunk ahhoz a hivatáshoz, melyre az Úr a legszemélyesebb módon választott ki még mielőtt megszülettünk volna, s amelyet tudtunkra adott meghívásunk napján.”

Azonban apostolnak, küldöttnek lenni nem pusztán annyit jelent, hogy a meghívott kap valamilyen feladatot és azt egyszerűen teljesíti anélkül, hogy hatással lenne rá. A küldetés a küldött teljes létét érinti, egész személyét átírja, alakítja, formálja. Igaz, hogy viszi az üzenetet, de ez valójában azzal jár, hogy üzenetté válik ő maga is, amíg át nem adta az üzenetet. 


Az a hivatásunk – küldöttként arról szól a létünk, az életünk –, hogy kapcsolatba hozzuk Istennel az embereket. Döbbenetes Jézus belénk vetett bizalma, hisz mindannyiunkat arra küld nap, mint nap, hogy elvigyük a jó hírt azoknak, akik életünk részét képezik. De ezt csak akkor tudjuk tenni, ha közben a saját életünkben megnyílunk az Isten jelenlétére, ha hagyjuk, hogy Isten, Isten legyen az életünkben. Akkor tudjuk ezt tenni, ha nemcsak hirdetjük a jó hírt, hanem, ha mi magunk válunk a jó hírré.
Ne feledjük, megkeresztelt emberként mindannyian küldöttek vagyunk, akiknek az a hivatásunk, hogy Krisztus művét folytatva szolgáljuk Isten országa ügyét és annak terjedését a világban. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."