1963. február 4.

Az Úr nem hagyott vigasz nélkül szenvedni. Végtelen jóságában hosszan beszélgetett, tanított és buzdított, hogy csak szenvedjek kitartóan. „Ne lepődj meg azon, hogy akiket Én is nagyon szeretek, és ők is nagyon szeretnek, téged mégis gyanakvással fogadnak, gyanakvó mellőzéssel fognak kezelni. Te csak hagyatkozz Rám! A Golgota útja nem volt zökkenő nélkül. Én is átvergődtem. Te most Velem jössz a Kálváriára. Ez a megaláztatások útja. Édesanyánk is velünk jön, s megosztja veled fájdalmát.Vedd e nagy kitüntetést, melyben igen keveseket részesít. Te a választott kis kármelita leánya vagy. Én meg az Ő lekötelezettje,Tőle nem tagadhatok meg semmit, mert Ő Szeretetlángjára hivatkozik. Én mindig melletted vagyok, akkor is, ha nem érzed.” És átelmélkedte velem az Ő getszemán-éji szenvedéseit, s közben azt mondta, éljem csak bele magam az Ő borzalmas szenvedéseibe. Így szólt: „Látod, ezért kértem meg a tanítványokat, hogy imádkozzanak és virrasszanak. Az ő virrasztásuk az Én szenvedéseimet enyhítette volna. A mennyei Atya Hozzám angyalt küldött. Most Én magam vagyok az, ki szenvedéseidben enyhülést adok.” És újra a Szent Szűz Szeretetlángjára hivatkozott, mely Őt állandóan lekötelezi. „Köszönd meg Édesanyánknak! Megkérlek újra, ne hátrálj meg, bármit is kérek, csak hagyatkozz Rám! Bármily nagy a gyötrelem, melyet a sátán cselekszik veled, Én engedem meg, ne félj! Hatalma csak annyi, amennyit Én megszabok neki.” Majd utalt Keresztelő Szent Jánosra, aki az Ő útját előkészítette. Beszélt nekem szenvedéseiről és állandó kitartásáról. „Leányom, akit Én felhasználok, az nem lehet széltől lengetett nádszál. Annak erősen, megingathatatlan határozottsággal kell kitartania Mellettem. A te lelked nem hajolhat meg semmi előtt, mely nem Engem szolgál. Kislányom, Én kérlek újra, tarts ki Velem! Ugye, tudod, milyen nagyon szeretlek?!” Beszéde által erőt sugárzott lelkembe.

A szentáldozás előtt az Úr Szent Testének és Vérének átváltoztatása idején a sátán annyira kezdett gyötörni, hogy szavaimat és gondolataimat, melyekkel Istenre akartam gondolni, szorosan szinte gúzsba kötötte. Minden erőm tehetetlennek bizonyult. A gonosz zavargása, gúnyos röheje, szemtelen beszéde fülsiketítő lármát csapott bennem. Tudjam meg, hogy neki milyen hatalma van felettem. Elveheti testem egészségét, lelkem nyugalmát, az emberek tiszteletét, és csodát is tehetne velem, de ezt azért nem teszi, mert erre az ég sem méltat engem, mivel zavaros elképzeléseim rögeszmévé váltak bennem, s még ő sem méltat erre, hogy csodát tegyen. Meg is szállhatna, ha akarna, mert minden módja és hatalma megvan ehhez, de ezt azért nem teszi, mert nem akar oktalanságot csinálni. Mert ha kiűznék őt belőlem, ez neki szégyene lenne, tehát csak azért nem száll meg.” Ezeket a kellemetlen, zavaró hangokat folytatta bennem, és állandóan rémisztget, hogy mivel meg nem száll, azért inkább a kínzásoknak azt a formáját használja fel velem szemben, hogy állandóan gyötör. Ô személyesen teszi ezt, nem bízza másra, mert én olyan rögeszmét hordozok magamban, melyet még ő sem tudott eddig megingatni, ezért nem bízza ezt másra. Utána meg hízelkedve kezdett szólni: „Te nem vagy kevély, sem konok, ebben én tévedtem, már látom. Csak a rögeszmét, mely gondolataidba beférkőzött, azt akarom kiűzni belőled minden módon. Hagyj fel sanyargatásaiddal, mert ez eszed kerékkötője, és míg ezt így folytatod, addig nem tud tested erőt termelni rögeszméd elhagyására és nem tudod eloszlatni magadban ezt a zavaros elgondolást, melyet rajtad kívül úgysem hisz el senki, mert nem értik!” Kínzó zavargásait egész nap nem hagyta abba. Teljesen Istenre hagyatkozva viselem a gyötrő kínokat, melyek egész lényemet kimerítik.