14. Már most az Úr halottaiból való feltámadása, amelyet hiszünk és mennyekbe való felmenetele is megerősíti hitünket nagy-nagy reménységgel. Világosan értésünkre adják ugyanis, hogy mennyire szántszándékkal adta érettünk életét, kinek ily hatalma volt annak újbóli felvételére. Ó, mily nagy bizalommal vigasztalódik hát a hivők reménye, ha egyszer fontolóra veszik, hogy milyen nagy személyiség szenvedett tengernyi szenvedést olyanokért, akik még hinni sem tudnak. De mert elevenek és holtak bírájaként várjuk Őt az égből, a lanyhák ugyancsak erős félelemmel serkennek óvatos buzgalomra, hogy inkább tisztes élettel epekedjenek utána, semmint elhibázott életet élvén féljenek Tőle. Vajon szavakba önthető-e, vagy értelmünkkel felfogható-e a jutalom, amelyet végül is ő nyújt majd nekünk, ha egyszer már e földi botorkálásunk vigaszára is oly sokat adott Lelkéből számunkra? Hiszen e vigasz által mostani életünk vergődésein is annyi bizalommal és oly mély szeretettel vagyunk Iránta, pedig még csak nem is látjuk. Vajon nem adott-e minden egyes embernek sajátos ajándékokat is Egyháza épülésére, hogy ezek által necsak lázadozó lelkület nélkül, de édes örömest cselekedjék mindazt, amit Ő kötelességükké tett?