Regnum Christi Elmélkedés Aki szeret, abban Jézus növekszikHúsvét ötödik hete – hétfő

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
16

Aki szeret, abban Jézus növekszik
Nepomuki Szent János áldozópap és vértanú

Evangélium:
Jn 14,21-26
Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” Ekkor Júdás – nem az iskarióti – megkérdezte: „Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod magad kinyilatkoztatni, nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.”

Bevezető ima: Jézusom! Meghajlok isteni nagyságod előtt, és belátom emberi létem bűnösségét, kicsinységét és törékenységét. Nélkülözhetetlen szükségem van a segítségedre minden pillanatban, Uram! Mert nélküled képtelen vagyok arra, hogy szeressek. Jöjj, növekedj bennem, tölts el egyre teljesebben Önmagaddal! Köszönöm, Jézusom, hogy szenvedélyesen vágysz arra, hogy egyre teljesebb közösségben legyünk. Én is erre vágyom. 

Kérés: Alázatos és szelíd szívű Jézus, tedd szívemet hasonlóvá a Te szívedhez!

Elmélkedés:
1. „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem.”  Nagy kísértés él bennünk, hogy keresztény életünk bizonyos jól meghatározott előírások, szabályok betartásából álljon. Milyen könnyű lenne ezt mondanunk: „Van Jézusnak néhány előírása, amit ha betartok, akkor megnyugodhatok, mert elég jó keresztény vagyok. Elégedett lehetek magammal.” De nem így van! Jézus ennél jóval nehezebb feladat elé állít bennünket. Ő nem kevesebbet kér tőlünk, mint hogy úgy szeressünk másokat, ahogyan Ő szeretett minket. Krisztus pedig olyan mértékben szeretett minket, hogy a kereszten feláldozta értünk az életét. Ezt a parancsot nem lehet saját erőnkből teljesíteni, csak Isten segítségével! Csak a Szentlélek által Jézussal egyesülve lehetünk képesek arra, hogy nagylelkűek, együttérzők, gyengédek, segítőkészek tudjunk lenni azok iránt, akiket Ő ránk bízott.

2. „Aki szeret engem, azt én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” Ha valóban szeretni akarjuk Jézust, akkor soha nem dőlhetünk kényelmesen hátra a fotelban azt gondolva, hogy Jézus kérését sikeresen teljesítettük. Esendő emberként soha nem lehetünk elég jók a szeretetben. Egy múlt századi misztikusnak, a francia Gabrielle Bossisnak azt mondta egyszer Jézus: „Ha szeretni akarsz, már szeretsz is.” Jézust tehát már az az igyekezetünk is boldoggá teszi, hogy próbálkozunk szeretni Őt. Azaz igyekszünk a tőlünk telhető módon megélni a kereszténység új parancsát: „ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (Jn 13,34) Ha erre törekszünk, Jézus a mi erőfeszítéseinkhez mindig hozzá fogja tenni az Ő isteni részét. Hiszen megígérte, hogy aki Őt szereti, annak kinyilatkoztatja magát. És itt ne csak a misztikusoknak szóló isteni megnyilatkozásokra gondoljunk. Jézus az imákon és a szentségeken keresztül növekszik minden jóakaratú emberben. Megtapasztalom, hogy ha nagylelkűen másokat szolgálok, akkor egyre jobban megnyilvánulnak az én cselekedeteimen keresztül Jézus isteni tulajdonságai! Keresztény életem során egyre jobban fel fogom fedezni magamban a jézusi erényeket: a türelmet, a megbocsátást, az együttérzést, a szolgálat örömét, az önfegyelem erejét, a mások felé való gyöngédséget… Ezek mind a Jézussal való együttjárásom jelei és gyümölcsei. 

3. „A Szentlélek megtanít benneteket mindenre.” Jézus azoknak, akik törekednek követni Őt a szolgáló szeretetben, megígéri, hogy a Szentlélek fogja tanítani, vezetni és gyarapítani őket. A Szentlélek segítségével túllépünk evilági életünk határain, és részesedünk Isten természetfeletti kincseiben. Az Ő jelenléte egyre jobban megszabadít minket a régi ember önző természetétől és részesít Isten erényeiben. Átjár az Ő jelenlétével.

Beszélgetés Krisztussal: Jézusom! A Te szereteted oly végtelen irántunk, hogy bármit megteszel értünk, amivel üdvösségünket szolgálod. Adj, kérlek, a szívembe mélységes hálát határtalan szereteted iránt. Segíts, hogy szereteted nagyságát felismerve növekedjen bizalmam a Te isteni jóságodban, és teljes önátadásommal válaszoljak irántam való szeretetedre.

Elhatározás: „A szeretet nem tesz rosszat az embertársnak.” (Róm 13,10) Törekszem e szerint élni.

Ferenc pápa imaszándéka  2022. május hónapra:

A fiatalok hitéért
Imádkozzunk, hogy a fiatalok, akik az élet teljességére hivatottak, fedezzék fel Mária példáján keresztül a befelé figyelés készségét, a megkülönböztetés mélységét, a hit bátorságát és a szolgálatnak való odaadottságot. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."