Ha a purgatóriumra gondolok, nekem elsősorban nem a passzív, hanem az aktív elem jön eszembe. Ezek a lelkek, mint Szent Katalin állítja, nem kényszerből, hanem készségből szenvednek; miután érzik, hogy tökéletlenek, át akarnak idomulni, ki akarják magukból szenvedni a tökéletlenséget. Mikor a vas olvad, megtisztul a salakjától, ez az olvadás, ez az izzás nem szenvedés, hanem tökéletesedés. A tűz, mely a vasat szétszedi, ránk azt a benyomást teszi, hogy romboló hatalom; voltaképp pedig tökéletesít: úgy a tisztítótűz is szenvedést hoz ugyan, de tökéletesedést is. Ez a folyamat nemcsak a szenvedésnek, hanem a tökéletesedésnek is törvénye. Amellett azonban valóságos elégtétel; a megsértett isteni Fölségnek nyújtott elégtétel. S az elégtétel fáj; fájdalmunkban szolgáltatjuk azt az Úrnak. Így akarta az Isten.

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 311. old.]