Napi Ige és Gondolat Vele haladniCsütörtök

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Aug
11
Napi Ige és Gondolat Vele haladni Csütörtök
Vele haladni
Az ÚR vezet majd szüntelen…
Ézsaiás 58,11a
Mivel már felnőtt- és tinédzserkorú gyermekeink vannak, csak az emlékeimből tudom felidézni, hogy milyen volt egy-egy séta, amikor a kicsi kezeket fogva sétáltunk órákon át az utcán. Pontosítani szeretnék: mindennek nevezhető volt az a „séta”, csak nem az előbb említettnek. Mert egy kisgyermekkel sétálni kéz a kézben lehetetlenség. A kicsi kíváncsi, nézelődő, minden leköti a figyelmét, ezért míg az egyik pillanatban előre szalad megnézni valamit, hogy ő legyen az első, aki látja azt, amit ő kifigyelt. A másik pillanatban pedig lemarad a szüleitől, mert ő még nézni akarja azt az érdekes dolgot, amit a felnőttek már megnéztek, nyugtáztak és tovább indultak.
Így tudom elképzelni az Istennel való kapcsolatunkat is. Ő azt ígéri minden gyermekének, hogy vezet bennünket. És mi mit csinálunk? Mi jobban tudjuk, hogy mit akarunk látni, csinálni, merre akarunk menni, ezért előrefutunk, vagy éppen lemaradunk, mert nekünk saját tempónk van. Amit Isten „diktál”, az nekünk néha túl lassú, néha túl gyors. Türelem kellene Hozzá, de nekünk az nincs, mert az élet, a napok mennek, minden pörög, ezért nekünk is pörögni kell vele együtt. És nem VELE. Aki biztos úton akar bennünket vezetni, aki meg akar védeni, ha elesnénk. Aki felfogna, ha elbuknánk. Aki felemelne, ha roskadoznánk.
Kedves Testvérem! Addig, amíg „csak” Isten gyermeke vagy, addig így fogsz haladni életed és hited útján. De ha egy idő után rájössz, hogy te az Úr szerelmese vagy, akkor szépen mellette tudsz haladni, kéz a kézben, mint a szerelmesek. A szerelmesek mindig azt szeretnék, ha minden pillanatban együtt lennének. Lesik egymás szavait, kívánságait. Nem tudnak egymás nélkül létezni.
Neked milyen a kapcsolatod az Úrral? „Szerelmes” vagy bele, és arra vágysz, hogy mindig együtt legyetek? Hogy folyamatosan beszéljen hozzád és te Őhozzá? Hogy szeressen, hogy kimutassa neked milyen fontos vagy a számára, ezért elhalmoz az Ő ajándékaival, áldásaival?
Kívánom, hogy vágyjál az Úrral egy olyan kapcsolatra, hogy elmondhasd magadról, hogy Te az Úr „szerelmese” vagy. (Tóth Viktória, Abaújvár)
**************************
Imádság:
Uram, köszönöm Neked, hogy Te annyira szerettél, hogy Egyetlenedet adtad értem a keresztre, ezzel is kimutatva, hogy mennyire fontos vagyok neked. Mindig veled akarok élni! Mindig melletted akarok járni, és bocsásd meg, amikor előre futok, vagy éppen lemaradok. Taníts a Te utadon járni és tölts be engem a Te Szentlelkeddel, hogy még áldottabb legyen az életem Veled. Ámen
*************************
A nap gondolata:
Az Úr „szerelmese” vagy?
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."