Napi Ige és GondolatGyalázat és megvetés?

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
25

„Fordítsd el rólam a gyalázatot és a megvetést, hiszen megfogadtam intelmeidet. (Zsolt 119,22)

 

Van egy kedves ismerősöm, barátom, ki egyszerűen azt mondja: ne is foglalkozz velük! Mondanám, hogy nem foglalkozom azokkal, kik nem értenek, gyaláznak, megvetnek, de nekem ez nem megy. Bensőmben őrlődök ezek miatt. Miért bánt? - hisz nem adtam rá okot! Miért vet meg, néz le? - ugyan miért lennék kevesebb, mint ő?

Mai szóhasználatunkból kissé kikopott a gyalázat szó. Valami szégyent, megszégyenülést, szidalmat, kárhoztatást jelent. Vagy jelenthet olyan elszenvedett veszteséget is, mely szinte ítéletként nehezedik életemre. De olyat, amit legtöbbször mások is hallanak és látnak, így aztán valóban szégyenben vagyok. A megvetést már nyilván jobban értjük. Főleg, ha volt benne részünk, hogy valaki megvetett, lenézett, semmibe vett bennünket!

A zsoltáros nagyon nemes lelkű ember! Nem gyalázza vissza gyalázóit, nem szidalmazza megvetőit. Istent kéri: „Fordítsd el rólam” Oda teszi annak kezébe, kinek hatalmában áll valami sokkal, sokkal több, mint amit mi emberek tehetünk, teszünk egy ilyen kellemetlen, szorult helyzetben. Ő el tudja fordítani rólam a gyalázatot is, helyre tudja állítani a becsületem is. Tegye meg Ő!

Egyszer egy ilyen helyzetben sokat vívódtam, sőt haragudtam is… Valaki valótlant állított rólam, de nem csak hogy valótlant, hanem állításával megszégyenített, szava megvető volt. Ráadásul másoknak mondta… Egy ideig sok mindent mondtam magamban, amivel csak visszagyaláztam, és a megvetést viszonoztam. Majd eltelt valamennyi idő és közben Urunk végezte az én szívemben is munkáját. Egyszer szüksége volt rám ennek az embernek. Megkért… Ránéztem és mondtam neki, hogy „De hát te tudod én … vagyok (mondva a gyalázás tárgyát)... és ebben a pillanatban mindketten elnevettük magunkat!

Fogadd meg intelmeit ember és ember közti kapcsolataidban, és ha volna is, a gyalázatot és megvetést egészen bizonyosan elfordítja rólad!

(Böttger Antal, Verőce)

*****************************************************

Imádság:

Uram! Hadd maradhassak csendben, mikor gyaláznak, megvetnek! Hadd tegyem elviselhetetlenül nehéz élethelyzetemet kezedbe mindenkor! És hadd éljem meg, hogy Te valóban elfordítasz rólam minden gyalázatot és megvetést! Légy érte áldott! Ámen.

***************************************************************

A nap gondolata:

A szelíd ember a másoktól elszenvedett sérelmeket Isten kezéből, mint nevelő és tisztító eszközöket fogadja el.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."