Mindszenty breviárium -Egyház

Reggeli ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Ápr
16

„A katolikus hittudósnak pedig a tudományos közlés számára meg kell találnia azokat a módozatokat, amelyekkel az örök igazságokat a ma ember lelkületének megfelelően, az ész és szív számára, meggyőzően és vonzóan adják elő. A közlés mikéntje rendkívül fontos. El kellene minél több tanfolyam hittanárjainknak, hitoktatóinknak, lelkipásztorainknak, világi vezetőinknek. Hogy miben, kézenfekvő. Folyóiratokat kellene pótolni, utcát, színházat, mozit, plakátot, az egyeduralmi anyagelvű betűt kellene egyensúlyozni.”

1948. február 15. A Szent István Akadémia közgyűlésén in Beke Margit: Egyházam és hazám III., 25. old.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."