Megszentelt tér Evangélium, ima és párbeszédÉvközi 24. hét szerda

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
16

Isten jelenléte

Isten itt van, most ahogy elkezdem az imát.
Itt van körülöttem, az érzéseimben, a gondolataimban, mélyen a bensőmben.
Egy pillanatra megállok, hogy tudatosítsam Isten életadó jelenlétét.

Szabadság

Kereszthaláloddal szabaddá tettél.
Boldogan és szabadon élhetek, a haláltól való félelem nélkül.
Irgalmad nem ismer határokat.

Szerető figyelmesség

Lelkem jelenlétedre vágyik, Uram.
Mikor feléd fordítom gondolataimat,
békességre, megnyugvásra találok.

Isten igéje

Lk 7,31-35

Egy alkalommal Jézus így szólt a néphez:
Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek, akik így kiáltoznak egymáshoz:
Furulyáztunk, de nem táncoltatok.
Siránkoztunk, de nem zokogtatok.
Eljött Keresztelő János: kenyeret nem eszik, bort nem iszik. Erre azt mondjátok: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia, eszik és iszik. Erre meg azt mondjátok: „Nézd a falánk és borissza embert, a vámosok és a bűnösök barátját!”
Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták.

Gondolatok a mai olvasmányhoz

  • Isten azt szeretné, hogy örüljünk az élet jó dolgainak. Tekintsük ünnepnek a barátságot, házasságot és családot, a születéseket, jó eredményeinket, a játékot. Isten azt fogja kérdezni életünk végén: "Örömmel töltött-e el a teremtett világ?" És azt reméli, ezt válaszoljuk: "Igen."
  • De az életnek van másik oldala is. Követnünk kell Jézust, megtörni a kenyeret, kiinni a szenvedés poharát. Uram, vonakodom attól, hogy felvegyem a keresztet minden nap. Kerülöm a fájdalmat, szenvedést, a veszteségeket. Taníts meg, hogyan találjalak meg a szenvedésben. Krisztus szenvedése, vigasztalj engem! A 'vigasztalni' ige eredeti jelentése 'erőt és bátorságot adni', nem csak az 'enyhíteni a szenvedést', amit ma értünk rajta.

Párbeszéd

Jézus, te az evangélium szavain át szólsz hozzám.
Ma válaszolni szeretnék hívásodra.
Segíts felismernem munkálkodásodat mindennapi életemben.

Befejezés

Megköszönöm Istennek ezeket a perceket, amiket egyedül tölthettem Vele,
és azokat a kegyelmeket, amiket ima közben kaptam.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."