Kiss Ulrich naplójaNagyböjt 5. vasárnapja
Napi Ima13 imádkozás 

Abban az időben: Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Júdeába!” Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: Testvéred fel fog támadni! Erre Márta így szólt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon. Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön! Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: Hova temettétek? Azok így szóltak: „Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt: Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadja a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?” Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy nagy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki. „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, s így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. „Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldtél engem!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett. Jn 11,1-45
Együttérzés
Mottó: „Nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?” – A tömegben mindig van néhány hálátlan okoskodó. Lázár szomszédjai is átlagemberek voltak. Volt, aki azt látta, hogy mennyire szerette Jézus a barátját. Volt, aki empátia és együttérzés helyett méltatlankodott. Azt mondják, az esetek többségében az optimisták és a pesszimisták fele-fele arányban vannak jelen minden tömegben. Kérdés, ki a hangosabb. Kik a szavahihetők? A vélemények, amikor Jézusról van szó, nemcsak a népben, de meg egy baráti testvérpárban is megoszlanak.
Márta és Mária egyaránt szerették Jézust. Ki-ki a maga temperamentuma szerint. Márta eléje sietett, Mária otthon várta be őt. Amikor hittanos fiatalokat leszavaztatok, ki hogy tenne, ott is fele-fele arányban oszlanak meg a maradók és az eléje sietők. De az igazi választás az a válasz, amit Jézusnak adunk kérdésére: Hiszed ezt? Ha erre egyenes igennel tudunk válaszolni. Akkor is, ha a halottnak már „szaga” van.