Kiss Ulrich naplója ElsőbbségÉvközi 29. vasárnap (Missziós)

Napi Ima8 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
16
Kiss Ulrich naplója Elsőbbség Évközi 29. vasárnap (Missziós)

Elsőbbség

Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a baloldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és baloldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készül. Amikor a többi tíz ezt meghallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik érzetetik velük hatalmukat. De köztetek ez ne így legyen! Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája! Hisz az emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Mk 10, 35- 45

MottóMit kívántok, mit tegyek nektek?”

Versengők

A múlt héten a gazdag ifjú azt kérdezte, mit tegyen. Most, íme, Jézus kérdez. Igaz, azért, mert tanítványai kértek valamit tőle. Szüntelenül kérünk tőle valamit. Előléptetést, gazdagságot, sikeres vizsgát, no, de nem kell felsorolni, ismerjük magunkat! Vigasz vagy nem, a tanítványok is így tettek. Nem kevesebbet kértek, mint az első helyet. Nem számít, hogy az már ki volt adva. Nem számít, hogy még tíz mási jelöltnek ugyanannyi joga lenne az első helyre. A tanítványok versengtek. És még nehezteltek is a többire, amikor ugyanazt tették. Kellett hát és kell ma is, a jézusi tanítás: De köztetek ez ne így legyen! Ő maga példát mutatott. És mi példát mutatunk.

 

Öcsém ovisként azzal a jó hírrel jött haza, hogy „én vagyok a hatodik első”. Hatan voltak abban a magán óvodában. Öcsém nem tudhatta, de odajárni eleve privilégium volt, Akkor is, ha te vagy a hatodik első.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."