Janka Ferenc atya elmélkedése Haszontalan szolgák vagyunkÉvközi 27. vasárnap

Napi Ima11 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
29
Janka Ferenc atya elmélkedése Haszontalan szolgák vagyunk Évközi 27. vasárnap

Jézus gyakran tanít példabeszédekben. Mélységes ember- és valóságismeretről tanúskodó történetei Atyjával való szeretet-kapcsolatának fényében válnak az emberi élet örök ihletőjévé. A szentek értik és élik leginkább a Mester szavait és szándékát. Így válnak maguk is az evangélium tanúivá és értelmezőivé. A haszontalan szolgákról tanító Jézus példázattal kapcsolatban számomra Nagy Szent II. János Pál pápa két megnyilvánulása szolgál ilyen iránytűként.

Az első egy pápai liturgián történt, 1981-ben. Ezen, akkor a római Német-Magyar Kollégium frissen szentelt diakónusaként Vértesaljai László szolgált. Tőle hallottam, olyan élénken felidézve az eseményt, hogy felejthetetlenül rögzült bennem is.

„Nagy megtiszteltetés volt számomra ez a szolgálat. Újszentelt és kevés gyakorlattal rendelkező diakónusként el lehet képzelni, hogy mennyire végig izgultam a szertartást. Noha a szertartásmesterrel előzőleg pontosan elpróbáltuk a liturgia minden mozzanatát, a Szentatya közvetlen közelsége, a Szent Péter bazilika szakrális atmoszférája és a diakónusi feladat magasztos újdonsága miatt a Szentmise alatt egész testemben reszkettem. A liturgia végén a sekrestyébe érve a pápa váratlanul hozzám lépett. A rá jellemző szuggesztivitással, mélyen a szemembe nézett és kedvesen csak ennyit mondott: »simus servi inutiles – haszontalan szolgák vagyunk«...”

Egy személy spontán megnyilvánulásai olykor beszédesebbek, mint jól átgondolt és hosszas közlései. Mennyi figyelem, empátia és mélyen az evangéliumban gyökerező lelemény rejlik ebben a mondatban. A szent pápa észrevette a mellette reszkető diakónust. Emberi bátorítgatás, dicséret vagy feddés helyett a maga szolgálatával emelte közösségbe.  Ezzel aztán a saját liturgikus hitvallását és szerepléseinek ars poétikáját is felfedte. Apostoli utak sokaságával és évtizedeken át tartó szolgálatának példájával pecsételte meg ennek a mondatának a hitelességét és adta meg egzisztenciális aranyfedezetét. A mai napig hálásak lehetünk a nagy pápa alázatos és hűséges kötelességteljesítésének haláláig tartó példájáért. Éppúgy, mint utolsó enciklikájáért, amit a szenvedésben való helytállásról nem tintával, hanem betegségeinek hősies viselésével írt.

A másik pápai kijelentésnek én magam voltam fültanúja. 1991-ben római ösztöndíjasként az Európáról tartott Rendkívüli Püspöki Szinódus titkárságának lehettem a munkatársa. Maga a Szinódus is felejthetetlen egyházi tapasztalat volt. De ez a rövid pápai beszéd az összejövetelt lezáró nagy ünnepi ebéden kezdetén hangzott el.

„Servus servorum Dei (Isten szolgáinak szolgái) – talán ez a legigazabb mondat, amit a pápák valaha mondtak.”

Hatalmas taps fogadta a Szentatya szavait. Egy lengyel pápa, a bontakozó európai egység összefüggésében, ahol még az egyházban is sok volt a korábbi politikai megosztottságból és a hatalmas gazdasági különbségekből fakadó előítélet. A nyugatiak furcsán nézték a keletiek hagyományos keretekhez ragaszkodó mentalitását. Ezt alkalmasint maradiságnak és szűklátókörűségnek vélték. A keletiek pedig aggódva figyelték a jóléti társadalomban élő katolikusok meggyengülőnek tetsző hitét és lazulónak érzékelt erkölcsi magatartását.

A náci és a kommunista diktatúrát testközelből megélt szláv pápa azonban képes volt a szekértáborok fölé emelkedni. A két tüdőlebennyel lélegző Európa képével nem csak a nyugat- és kelet-európai római katolikusok, hanem a latin és a keleti rítusú katolikusok, sőt a katolikus és ortodox világ híveinek, liturgikus és kulturális hagyományainak összetartozását mondta ki. A pápa személyében is a különböző közegek szenvedéseiből születő értékes tapasztalatokra irányította a figyelmet. A kortárs vértanúk példájára, az elnyomásban hűséggel helytállók csendes tanúságtételére. A fogyasztói társadalomban az árral szemben úszni próbálók küzdelmére. A kölcsönös tisztelet szükségességére, a más és más közegben létrejövő ajándékok felismerésére és ezek cseréjének lehetőségére.

A nagy pápa tudta, hogy az evangéliumban a szolgákra alkalmazott haszontalan jelző nem megsérteni akarja a szolgálattevőt, hanem inkább megszabadítani attól, hogy csak magára figyeljen. Nem az a lényeg, hogy ő önmagában mennyire gyarló vagy kiváló, hanem az, hogy kinek szolgál és az, hogy feladatát milyen lelkülettel teszi. Ilyen értelemben a „haszontalanság” kétszeresen is felszabadító, hiszen megóv attól is, hogy szolgálatunk eredményességét vagy ennek hiányát csak a saját teljesítményünk fokmérőjének tartsuk.

A haszontalan szolgák kötelességteljesítésének egyszerűségét nem felejtő legfőbb pásztor így tudott főpapként is Isten szolgáinak szolgája maradni. Ezért lett hiteles tanúja annak a Krisztusnak, aki az utolsó vacsorán megmosta tanítványai lábát, és ebben a helyes öntudat és az abból fakadó valódi alázat tökéletes példáját adta nekünk. Jézus ugyanis itt már nem utasítja vissza azt, hogy tanítványai Úrnak és Mesternek szólítva Isten Fiának vallják. De éppen ezért mondja, hogy „ha én az Úr és Mester megmosom a ti lábatokat, akkor nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, és boldogok lesztek, ha így cselekedtek”.

Jézus példája egyszerre emlékeztet istengyermeki méltóságunkra, az ebből fakadó hivatásunkra, a szeretetből fakadó szolgálatra és az ezt előbb-utóbb megkoronázó boldogságra. Ne féljünk tehát haszontalan szolgaként bátran követni azt a Krisztust, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.

 

 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."