Imre atya StuttgartbólKoronavírus – Családegyház

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
09
Imre atya Stuttgartból Koronavírus – Családegyház

Félútról visszanézve ez a koronavírus járvány a világ szinte valamennyi országát  megtépázta. A kormányok az óriási kihívásra először a nagyobb tömegeket megmozgató rendezvények beszüntetésével, az iskolák bezárásával, a kijárási tilalom bevezetésével és az emberek közötti kapcsolatfelvétel teljes vagy részleges megtiltásával reagáltak. Majd igyekeztek az időközben akadozóvá váló élelmiszerellátást megszervezni. Azután az alapvető gyógyszerek és a vírus elterjedését meggátoló védőmaszkok illetve a vírusban megbetegedők megmentéséhez szükséges lélegeztetőgépek beszerzésére helyezték a hangsúlyt. Végül a gazdasági élet megszilárdítása felé fordult a figyelmük, ugyanis a járvány kitörése után pár héttel a pénzügyi piacok is látványosan meginogtak. Ha bizonyos nagy nemzeti bankok nem avatkoznak be olyan határozottan, akkor ma nemcsak a vírus pusztításával és a nagyon sok országba bevezetett kijárási tilalom katasztrofális társadalmi és gazdasági következményeivel, hanem egy világméretű pénzügyi csőddel is szembe kellene néznünk. A gazdaság hirtelen visszaesésének szomorú követkeményei egyes cégek csődbe menése, a rövid munkaidő bevezetése, és a munkahelyek nagy számának a megszűnése volt.

Minden jel arra vall, hogy igazuk van azoknak, akik azt mondják: a járvány után újra kell szervezni mindent! Hogy ez mikorra valósul meg és milyen áldozatokra kényszeríti még majd az embereket és az országokat, azt még senki sem tudja felmérni!

1. Az Egyház jelenlegi helyzete – A járvány a Katolikus Egyházat is nagyon nehéz helyzetbe hozta. Főpásztoraik – Európában legalább is – egyrészt követni akarták az állami rendelkezéseket, másrészt azonban tehetetlenül el kellett tűrniük, hogy ezek a rendelkezések az Egyház egyik  legalapvetőbb jogát látszólag kikezdjék: nevezetesen a szabad vallásgyakorlatot. Most így, a vírus lecsengése közeledtével azzal a váddal kell majd szembenézniük, hogy talán túl könnyen mondtak le erről a jogról az ateista, liberális vagy „értéksemleges” államok és kormányok javára.

Az minden esetre több, mint meggondolkoztató, hogy soha a történelem folyamán, még a nagy egyházüldözések és pestisek idején sem történt meg, hogy a szentmiséket az egyházi hatóságok betiltsák… Mint ahogyan az sem, hogy ínséges időkben, a hívek vigasztaló, útbaigazító, lelki szó nélkül maradtak, mint most ennek a nagy világjárványnak az idején. Hogy milyen torkot szorongató érzés volt ez, azt csak az tudja átérezni, aki látta, hogyan adta a Szent Péter téren Ferenc pápa az urbi et orbi áldást nagyböjtben – egyedül, a képernyők másik végén ülő  embernek, a messzi távolból!

Amikor a Húsvétot is zárt ajtók mögött kellett ünnepelnünk, mint valamikor az apostoloknak, sokunknak talán egyedül és magányosan, és televízión vagy videón keresztül kellett követnünk a szertartásokat, arra gondoltunk, noha tudtuk, hogy ez nem így van: ez nem is igazi Húsvét!

Végül csak fokozta lelki fájdalmunkat az, amikor az erfurti katolikus teológiai kar tagjai, majd nyomukban más modern teológusok is a nép nélkül tartott szentmisékkel kapcsolatban “kísértet-misékről”, az Eukarisztiához való ragaszkodással kapcsolatban pedig ún. “retrokatolicizmusról” (maradi, ósdi, a régihez való babonásan ragaszkodó, azt visszasíró) beszéltek.

Ha nem is osztom Tomás Halik (sz. 1948) prágai pap-szociológusnak a véleményét, aki szerint – bár ő is tudta, hogy kicsit túloz! – a mai embert a templomok „egy halott Isten hűvös és csodálatos sírköveire emlékeztetik”, ez alatt a koronavírus járvány ideje alatt mégis egyértelművé vált számomra, hogy a kereszténység Európa nyugati féltekén társadalomformáló jelentőségéből óriásit veszített; sőt, napjainkban már egyáltalán nem „szisztém-releváns” (értsd: a társadalom zavartalan működéséhez nem szükséges), kisebbségbe szorult – és ezentúl egyre nagyobb kisebbségben lesz!

Azonban, mert hosszú papi életem tapasztalataiból azt is tudom, hogy minden rosszban van valami jó, meg aztán azt is, „… hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik” (Róm 8,28), ebben a járványban is több jót látok, mint első látásra azt gondolhatnánk! Én most csak négyről szeretnék beszámolni, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a lajstromot mások majd még folytatni fogják!

1.1. Virtuális szentmisék és istentiszteletek – Az első kézenfekvő pozitívum, amire a koronavírus járvány rányította a figyelmemet: az igehirdetés új módja. Mivel a templomokat zárva kellett tartanunk és a szentmisén illetve más istentiszteleti cselekményeinken közösségben nem vehettünk részt, az igehirdetés a világhálóra tevődött át, virtuálissá lett, és így egy sokkal szélesebb réteg  számára vált hozzáférhetővé. Igy, noha a felmérések szerint a „digitális egyház” elsősorban most is csak a közösségek magját érte el, akadtak azonban szép számmal olyanok is (érdeklődők, a hivatalos Egyházzal kapcsolatot alig tartók, betegek, stb.), akik a világhálón közvetített „virtuális” szentmisék, szentségimádások, közös imák stb. által újra – és új módon teremtettek kapcsolatot a vallással, az Egyházzal illetve egyházközségeikkel.

Nemcsak a Vatikán fedezte fel a technika adta új lehetőségeket és kapcsolódott bele az akcióba (a pápa szentmiséjét minden nap élőben közvetítették!), de szinte minden egyházmegye és magára valamit is adó és  a megfelelő technikai adottságokkal rendelkező plébánia is felvételről vagy élőben közvetítette szentmiséit.

Azt lehet mondani, hogy a templomokban bezárásával az Egyház az elmúlt hetekben nagyon kreatív lett, és a lehető legjobban használja ki az új helyzetet az igehirdetésre és az evangelizációra.

1.2. Virtuális templom – A második észrevételem az volt, hogy noha az állami-, és nyomukban az egyházi hatóságok bezárták a templomokat, a lelkipásztoroknak rövid idő alatt sikerült egy olyan „virtuális templomot” felépíteniük, amelyben nem csak a szentmiséiket ünnepelhették, de egyéb istentiszteletet illetve közösségi ájtatosságot is tarthattak.

Egyházmegyék szerte és számtalan plébánián minden reggel, délben és este – külön-külön, de egyidőben – a járvány áldozataiért és megfékezéséért imádkoztak. Minden napra ún. liturgikus lapokat állítottak össze és tették fel a honlapra illetve más közösségi oldalakra, hogy belőle a hívek, bárhol is éljenek, együtt és egyszerre imádkozhassanak. A vasárnapokra az igeistentisztelet szövegét is szét- illetve megosztották arra az esetre, ha valaki idő és technikai eszközök hiányában a közvetített szentmiséken nem vehet részt. Elmélkedések, szentségimádási szövegek, keresztutak, imák, könyörgések, litániák, rózsafüzér imádság, stb. mind-mind azt célozták, hogy ebbe a virtuális templomba mindig be lehessen lépni egy-egy ima idejére.

De ugyancsak ebben a templomban hetente biblikört vagy felnőtt katekézist,   keresztelési- és jegyesoktatást tartottak. Ebben a templomban soha nem szünetelt az ima és a képzés!

1.3. Virtuális közösség – A harmadik, ami nekem feltűnt, hogy a járvány idején különösen fontossá vált a kapcsolat tartása az egyházközség tagjaival. A kapcsolattartás eszköze pedig a telefon volt. A telefonbeszélgetések összességükben számosabbak voltak és hosszabb ideig tartottak, mint a járvány előtt bármikor, hisz az embereket nem csak a vírusról szóló újabb és újabb információk érdekelték, semmint beszélni akartak aggodalmaikról és félelmeikről, valamint így akarták tartani a kapcsolatot az egyházközségükkel. Úgy is mondhatnánk, hogy a járvány ideje alatt a telefon egy szinte kézzel fogható „virtuális közösséget” épített.

Sok olyan egyházközségről tudok, ahol ezekben a hetekben – Isten tudja mióta újra – egy imacsoportot hoztak létre, amelynek tagjai telefonon keresztül „találkoztak” rendszeresen egymással, és minden nap imádkoztak a járvány betegeiért illetve a járványban elhunytakért, valamint kicserélték gondolataikat minden egyéb fontos dologról.

Nem egy egyházközségben szeretet-csoportok (nálunk „őrangyalok”) alakultak, amelynek tagjai rendszeresen felhívták vagy felkeresték az egyházközség idősebb  tagjait, és nem csak a járványról és a koronabetegségről, hanem az egyházközség többi tagjainak a sorsáról is beszámoltak, így kötve össze őket a közösséggel, amelyet az öregek már napok, hetek, hónapok óta hiányoltak.

1.4. A családegyház – Végül, de nem utolsósorban a koronavírus járvány szerintem egy negyedik pozitívumot is eredményezett, és ez volt a legnagyobb: a családegyház megerősödése.

családegyház kifejezést a Vatikáni II. Zsinat (1963-1965) használta először, amikor arról szólt, hogy az egyház hitének a családban való megélése rendkívül fontos, és ezeket írta „Ebben a családi egyházban a szülők legyenek gyermekeik első hithirdetői szavukkal és példájukkal” (Lumen Gentium 11). A kifejezés talán feledésbe is merült volna, ha Szent II. János Pál pápa (1978-2005) újra fel nem fedezi és a “Familiaris Consortio” című apostoli írásában meg nem magyarázza. Itt ezeket írta: „A keresztény család mutatja és valósítja meg az egyházi közösséget (értsd: egyházközség kicsiben!), s ezért ’családi egyháznak’ lehet és kell neveznünk” (FC 21). Majd alább így folytatta: „… miként a nagy Egyháznak, úgy a kis családi egyháznak is szünet nélkül és komolyan hallania kell az Evangéliumot. Innen származik a családnak az a kötelezettsége, hogy gondoskodnia kell az állandó hitoktatásról.” (FC 51) XVI. Benedek pápa (2005-2013) pedig ezeket írta a családegyházról: “A család, mint az életnek és a hitnek az első iskolája és, mint családegyház, arra hivatott, hogy a gyermekek és az ifjak számos nemzedékét emberi és keresztényi értékekre nevelje, hogy életük folyamán – Krisztus példájára – harmonikus személyiségekké váljanak.”

Hogyan kapcsolódnak a fentiek ehhez a Húsvéthoz? Úgy, hogy szerintem ez a Húsvét esély volt arra, hogy a hitet elmélyítsük magunkban és családjainkban! Mintha Isten azt szerette volna mindenkitől, hogy a Húsvétot a családjával töltse el. Ez alatt a „karantén-Húsvét” alatt, ahogyan páran nevezték, óriási lehetőség kínálkozott arra, hogy a család kis „családegyházzá”, „házi templommá” alakuljon, amelyben a hitet megélik és továbbadják.

Híveim beszámoltak arról, de tudom, másutt is sokan így tettek, hogy kis házi oltárokat (házi szentély, szent sarok, imasarok) állítottak fel. Ezek körül aztán naponta összegyűlt a család, és vagy követte a szentmise-közvetítést, vagy pedig a megadott imákat illetve szertartásokat végezte. És ez a családdal végzett közös ima, mint vallották,  új, eleddig ismeretlen lelki élmény volt számukra. Felejthetetlen volt a képernyőn vagy a monitoron a szentmiséket ünnepelni, ha kellett térdelve, ha kellett állva, közben imádságot mondva, énekelve vagy szent csendben ülve. Nem egy helyen a családfő vette át a pap szerepét, a gyermekek és fiatalok felváltva felolvastak a Szentírásból,  az anyák kezdték az énekeket, majd a végén még sokáig beszélgettek a „családegyházzal” kapcsolatos élményeikről… Az elszigeteltség és a karantén jó alkalom volt arra újból felfedezni a családban a hit gazdagságát és ajándékát. Nem egyszer átérezték azt, amit Ferenc pápa Amoris Laetitia című apostoli levélében írt: “Az Úr a valóságos és konkrét családban lakik, annak minden szenvedésével, küzdelmével, örömével és mindennapos gondjaival együtt.” (315. p.) Érdekes, hogy a beszélgetéseket és a gyermekekkel való játékot is úgy fogták fel, mint a mély, tartalmas, keresztény élet apró jeleit, és sokan megtapasztalták annak a jézusi mondásnak az igazát: “Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20).

2. A családegyház és a családliturgia – Most hadd szemléltessem a fentieket egy pár beszámolórészleten keresztül, amelyeket a híveink a „korona-Húsvéttal” kapcsolatban írtak.

Az első beszámolóból az derül ki, hogy a gyermekek mennyire fogékonyak Isten, a hit, a szertartások és a közös ima iránt.

„Mikor 2020. március 13-án pénteken bejelentették, hogy határozatlan időre az iskolák és nagyobb intézmények bezárnak, és elkezdődtek a korlátozó intézkedések, kislányunk […] (így szólt) : „Anya, ez most nagyon komoly dolog, úgy érzem, nekünk itthon minden nap misét kell rendezni és imádkozni a Jóistenhez, hogy adjon erőt Nekünk és türelmet” (Ibolyka 7 éves mindössze). A családi misén ő vállalta „Imre atya” feladatait, és emlékei alapján a 25-30 perces kis szertartás következő képpen zajlott: Minden este hatkor (nem csak vasárnapoknént) bementünk a gondosan berendezett szobába, […] meggyújtott mindenki a családból egy-egy teamécsest. – Kezdtük a kedvenc nagyböjti énekünkkel […]. Mindenki székén volt egy-egy Szentírás vagy gyerekimakönyv […]. Ibolyka mondott egy szabad imát a családunkért, barátainkért mindig improvizálva, majd felszólított minket is, hogy köszönjük meg az ajándékokat és kérjünk segítséget a Jóistentől. Ezután mindenki felolvasott a székére helyezett könyvből pár bejelölt sort. Majd a végén elmondtunk egy esti imát kéz a kézben. Mielőtt a gyertyákat elfújtuk, csak ültünk szótlanul meghatódva.” (Kocsárdi Ágnes: Családi szentmise Ibolyka vezetésével)

A második beszámolóból azt lehetett leszűrni, hogy milyen fontos a szülők szerepe a szent cselekmények előkészítésében. Ha beszélgetnek gyermekeikkel a hitigazságokról, ha rányítják szemüket, hogy milyen fontos lelki szempontból is az együtt töltött idő, akkor azok azt egy életre magukkal vihetik.

Sokat beszélgetek a gyerekeimmel, Noémival és Patriciával. Próbálom elmagyarázni nekik, mekkora érték ez a rendelkezésünkre álló rengeteg szabadidő, mekkora lehetőség rejlik benne. – (Így) Az ünnepi előkészület bensőségesen telt. Azon kaptuk magunkat, ahhoz, hogy a húsvéti vigília mélységét megtapasztalhassuk, csak kettő dolog szükséges: a vágyakozás és mi magunk. Az összezártságban és az egymásra utaltságban valóban szembesülhetünk a velünk élő családtagok keresztjeivel. Nem készülünk sehova, nem magunkat szemléljük percekig a tükörben. Sok minden átértékelődik ilyenkor.“ (Brunne Györgyi Marietta: Magányos Húsvét)

A harmadik beszámolót olvasva az lett egyértelmű, hogy a közös előkészületek intenzívebbé és bensőségesebbé tették a Húsvétot, mint máskor. És általuk közelebb került a család minden tagja hitünk egyik legnagyobb titkához, a feltámadáshoz.

“A Nagyhét szertartásait otthonunkban megélni igazi lelki katarzis, élmény volt. Kis családunk követte az atyák által közreadott útmutatót, napokra lebontva, s hol a közvetített szentmisékhez csatlakoztunk, hol, azoknak hiányában, a napi igét felolvasva elmélkedtünk az aznapi eseményeken. Ennyire intenzív, bensőséges húsvéti készületünk talán sosem volt! A házi oltár központi helyén a Feszület, körülötte a gyertyák, virágok, a Biblia és a Hozsanna is kéznél. Egyedülálló lelki élmény volt a Nagypénteken elvégzett Családok keresztútja egy kinti Kálváriahegyen. […] Beszéltünk a Nagyhét napjainak történéseiről, felmerülő kérdéseket válaszoltunk meg, verseket olvastunk, s lépésről lépésre közelebb kerültünk a legnagyobb csodához, a Feltámadáshoz.” (Székely Enikő: Digitális Húsvét)

A negyedik beszámoló az előkészület pár részletét is leírja. Nekem különösen a közös kenyérsütés és az utolsó vacsora megülése tetszett!

„Virágvasárnap a nappali asztalunk oltárrá módosult. Imre atya útmutatásait követve éltük meg a szent napokat. Szentmise közvetítéseket néztünk, vagy magunk végeztük el a családi liturgiát. – Az utolsó vacsora estéjére lapos kenyeret sütöttünk, kehelybe bort öntöttünk. Lélekemelő volt, mikor a családfő megtörte a kenyeret és a darabokat a családtagoknak a következő  szavakkal nyújtotta át: “Szeretet az Isten, aki szeretetben marad, Istenben marad és Isten őbenne.” A gyertyák fénye mellett kortyolt mindenki a borból, majd remegő, elcsukló hangon, olykor gombóccal a torkunkban hallgattuk a vérrel verejtékező Jézus történetét. – Másnap délelőtt Csiszér László dalát hallgatva készülnek a böjti étkek. “Ott a Via Dolorosán, a szenvedésnek útján, / ott járt némán, de győztesen a bárány. / Fölvette a keresztet, szeretett Téged s engem. / Ott a Via Dolorosán hordozta a mi bűnünket.” – Nagyszombat kiváltságot tartogatott számunkra, ugyanis szentmisére mehettünk. […] – Húsvétvasárnap minden finomság a reggeliző asztalra került, együtt alkottak a gyerekek gyümölcsből, zöldségből, tojásból virágzó mezőt, tapsifülű nyuszikat, repdeső pillangókat. A szentmisén a lelki áldozás során érztem, hogy Ő él, hisz kézen fogott és szorosan velem van. Gyönyörködve,  talán kissé elérzékenyülve nézzük, hogy az asztalnál már nyolcan ülünk. Az idő mintha szárnyakon járna: udvarlók egészítik ki a családi kört. – Estefelére a legkisebbek reménye oszlik, talán nincs is húsvéti nyúl? Biztos lehet, mert az összes csoki pereputtyát elrejtette kint a kertben! – Ebből már csak a kis vödrös, nagy locsolós, hideg vizes, sikongatós Húsvéthétfő reggel téríthetett magunkhoz.” (Tóth Márti: Kézen fogott)

Az ötödik beszámolóból az előkészületek újabb részleteit ismerhetjük meg: lábmosás, szent sír készítése, húsvéti gyertya barkácsolása.  A zárómondat pedig, amelyben az anyuka azt írja: „Biztos vagyok benne, hogy ezt a Húsvétot (a gyermekek) nem fogják elfelejteni, és hogy mindannyiunk hite, Isten-kapcsolata csak erősebb lett az együtt megélt Szent Háromnap során.” – akár az egész egyházközségünkre is érvényesnek találom.

“A karantén idején sikerült egy itthoni menetrendet kialakítani, beleértve a közös, online, vasárnapi magyar misenézést. […] Most végre Jézus állt a középpontban és csak rá figyeltünk a szent három napon. – Nagycsütörtökön pászkát sütöttünk a gyerekekkel. A karantén óta mi is csinálunk kis oltárt az online misékhez. Az esti mise előtt erre került a kereszt mellett a pászka és a bor is. A gyerekeknek nagy élmény volt, amikor a családfő jelképesen megmosta a lábunkat, és megtörte a pászkát. Különösen az elsőáldozásra készülő fiam élvezte, hogy bár még nem volt elsőáldozó, és ki tudja a jelenlegi helyzet miatt ez az ünnep meddig tolódik, de most mégis “áldozhatott” velünk, sőt még a borba is belemárthatta az “ostyáját.” – Nagypénteken szent sírt készítettünk együtt és a délutáni családi séta alkalmával apró mezei százszorszépeket gyűjtöttünk a sír köré. […] Szintén egy karantén miatt felkerült youtube-videó segítségével egy nagyon szép, kifejezetten gyerekeknek szóló keresztutat csinálhattunk végig, majd a saját, családi kis keresztutunkat is elolvastuk együtt. Az esti „csonkamise“ után elhelyeztük a keresztet a szent sírban, majd együtt virrasztottunk és olvastunk a Bibliából. – Szombat reggel húsvéti gyertyát barkácsoltunk. Ez eddig soha eszünkbe sem jutott volna, de mindenkinek annyira tetszett, hogy elhatározzuk, hogy családi hagyománnyá tesszük és vírustól meg karanténtól függetlenül, ezentúl minden évben a februárban megszentelt gyertyából húsvéti gyertyát fogunk készíteni. A gyerekek alig várták az esti, feltámadási misét, amikor meggyújthattuk a gyertyánkat és a négy pici mécsesünket a sötétben. A feltámadási misének így, itthoni körülmények között is különleges hangulata volt. Gyertyáink fényébe nézve, érezhettük a feltámadt Krisztus jelenlétét. – Különösen büszke voltam a gyerekekre, akik mindhárom nap miséjén fegyelmezetten, odafigyeléssel vettek részt, még akkor is, ha most nem a templom padjában, hanem a nappali kanapéján ültünk. Biztos vagyok benne, hogy ezt a Húsvétot nem fogják elfelejteni, és hogy mindannyiunk hite, Isten-kapcsolata csak erősebb lett az együtt megélt Szent Háromnap során.” (Megyeri Andrea: Ha Isten becsuk egy ajtót, valahol máshol kinyit egy ablakot … avagy Húsvét karantén idején)

***

Nem tudom, hogy pontosan mire gondolt Hamburg érseke, Stefan Heße, amikor ezt mondta az egyik vele készített interjúban: „A koronavírus meg fogja változtatja az Egyházat.“ Sokat sejtet viszont, hogy Romano Guardini (+1968) vallásfilozófus egyik mondatát idézte: „Az Egyház a lelkekben ébred fel.”

Ha ez Egyház a koronavírus után megváltozik, akkor ez szerintem abban fog megmutatkozni, hogy a lelkekben ébred fel erőteljesebben, és ennek következtében a „családegyház” a jövőben majd nagyobb jelentőségre tesz szert!

Adja ezt nekünk a jó Isten!

Imre atya

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."