Heti IGE bátorító üzenetA kereszt jelentősége

Napi Ima27 imádkozás /layout/img/logo.png

Ápr
03
Heti IGE bátorító üzenet A kereszt jelentősége

A kereszt jelentősége (3)

„Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” (1Korinthus 1:18)

Az, hogy Isten meghalt a kereszten a bűneinkért, egyesek számára „bolondságnak” tűnhet. Az ő gondolkodásmódjuk ez: „ha nem tudom felfogni, akkor nem fogadom el.” Pedig ebben tévednek.

Az üdvösség felfoghatatlan, egyedül hit által fogadhatjuk el. „Ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába” (Máté 18:3). Csupán egyszerű, gyermeki hit kell, mellyel elfogadod Krisztus kereszten elvégzett munkáját.

Egyszer egy diák egy dolgozatára egyest kapott. Felháborodottan mondta a tanárának, hogy nem ezt érdemelte. A professzor mosolyogva ezt válaszolta: „Egyetértek, de sajnos ennél kisebb jegy nincs.” Ez a véleménye Istennek is a mi bölcsességünkről: „e világ bölcsessége ugyanis bolondság Isten előtt” (1Korinthus 3:19).

Egy ember az árvíz elől a háztetőre menekült, és így imádkozott: „Istenem, kérlek, ments meg!” Hamarosan arra jött egy csónak, és felajánlották neki, hogy biztonságos helyre viszik; ám ő tiltakozott: „Nem, Isten majd gondoskodik rólam!” A víz egyre emelkedett, már majdnem a derekáig ért. Hirtelen feltűnt egy helikopter a feje felett, és leengedtek neki egy kötéllétrát. „Ó, nem, köszönöm – mondta emberünk –, Isten majd gondoskodik rólam.” Nem sokkal ezután megfulladt. Amikor Isten előtt állt, azt kérdezte: „Miért nem mentettél meg?” „Küldtem érted egy csónakot, később pedig egy helikoptert is – felelte Isten. Mi mást akartál még?”

A kereszten Isten mindent elvégzett, amire szükség volt a megváltásodhoz. Csupán annyit kell tenned, hogy bízol Krisztusban, és elfogadod az örök élet ajándékát.

 

"A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33." Mai Ige elmélkedések angol nyelven itt.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."