Félix atyaÉvközi 24. vasárnap

Napi Ima16 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
11

Bevezetés

A mai, évközi 24. vasárnap evangéliumi szakasza szerint az Úrjézus közvélemény-kutatást végez saját személyét illetőleg, előrejelzi saját szenvedését, és szól a kereszthordá-zásról. Ezek közül talán a hát ti kinek tartotok engem kérdését érezzük hozzánk szólónak is. - Nem elegendő csak tudni, hogy ki volt, illetve, hogy ki Jézus Krisztus, hanem élő kapcsolatban kell lennünk vele, életünk állandó útitársával, testvérünkkel és Üdvözítőnkkel. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy milyen a mi Vele való kapcsolatunk?

Kirié Litánia

Urunk! Te mondtad: Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Bocsásd meg, hogy meg-ismeréseddel oly keveset foglalkozunk. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Te mondtad, hogy aki megvall engem az emberek előtt azt és is megvallom a Mennyei Ata előtt. Bocsásd, meg hogy oly bátortalanok vagyunk a megvallásodban. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus Krisztus, erősítsd hitünket, hogy Téged mindig bátran megvallva, Te is megvallhass bennünket majd a Mennyei Atya előtt. Uram irgalmazz!

Evangélium után

A zsidó nép vezetői látták és tapasztalták mindazt, amit az Ur Jézus nyilvános működése alatt a saját népe körében cselekedett. Belátták vele szembeni tehetetlenségüket. Ezért mind megfigyeltetésükkel, mind kijelentéseikkel éreztették vele azt, hogy közeledik életének az a pillanata, amikor kimondják az ítéletet: "Méltó a halálra!"

Az Úr Jézus érezte ezt az ellenséges hangulatot, s ezért Fülöp Cézáreájának környékén járva megkérdezte tanítványaitól: Kinek tartják őt az emberek? Kíváncsi volt, hogy milyen képet alkottak róla tanításának és tetteinek mozaik-köveiből?

Az emberek rendkívüli egyéniségnek tartották őt. Keresztelő Szent János vonásait: igazmondását, vértanúi egyenességét vélték felfedezni Benne. - Mások Illés próféta csodatevő erejét. - Ismét mások egy új, talán minden eddigi prófétánál nagyobbat láttak benne. Hiszen prófétai jövendölésre utaló szavak is elhagyták ajkukat. „ Csupa jót tesz, a süketeket hallókká, a némákat beszélőkké teszi.”

Ez az emberek véleménye.

De mi az apostoloké, akiket kiválasztott, tanított, s nevelt. Erre is kíváncsi volt Jézus. „Hát ti mit mondotok, ki vagyok én?” - kérdezte Jézus.

És Péter apostol válaszolt, a hallgatásba merült apostoltársai nevében is: „Te vagy a Messiás!”

A Ti mit mondotok, ki vagyok? Kérdés az óta is körbejár a világon. A megszólítás ma nekünk szól, a 2000 évvel később, más kultur-környeztben élő, más élet és világszemlélettel bíró követőinek. Ti mit mondotok, ki Jézus? A mi válaszunk is inkább hallgatás, miként a hajdani tanítványoké is volt. Péter apostol is csak az iménti rövid mondattal tudott válaszolni. Valóban nehéz erre a kérdésre felelni. Katekizmusszerű válaszokat nem akarunk adni. S nehéz azért is, mert személyes hitünkből kellene valamit elárulnunk másoknak.

Jézus személye és műve ma is foglalkoztatja az embereket. Hatása alól nehezen vonhatja ki magát bárki. Ha másért nem, már azért is érdemes az embernek foglalkozni az Ő személyével, hogy el tudjon igazodni korunk kultúrájában és művészettörténetében. A keresztény embernek azonban ettől sokkal többet jelent a Jézussal való foglalkozás.

„Az emberi történelem térben és időben játszódik le. A kinyilatkoztatás, amelyben Isten találkozik az emberrel, szintén a tér és az idő törvényei alatt áll. Az emberiség történelmének nemcsak kezdete volt, hanem vége is lesz. A kezdet és a vég között azonban van egy olyan középpont, amely körül minden forog: Isten eljövetele ebbe a világba”.

Krisztus az emberi történelem középpontja. Krisztus születése ketté osztja történelmet, Krisztus születése előttire, illetve utánira.

Maga a keresztény név sem a keresztből származik, hanem a christiánusból, a krisztusiból.

A keresztény élet végeredményben nem más, mint egyre inkább krisztusivá válni. Nem más, mint Jézust és tanítását egyre jobban megismerni, és tanítását tettekre váltani. Ugyanis, az Írást idézve „Nincs más senki az emberek között az ég alatt, akiben üdvözülnünk lehetne!”

Az üdvösségre jutásunk fázisai: Amikor az ember Jézust megismeri - Jézus tettei fölött elgondolkodik - találkozik vele! Szembesítjük vele önmagunkat, életünket, elveinket! Ha felismerjük azokban Őt és tanítását, akkor ez a szembesítés sikeres lesz. Ilyen sikeres szembesítés után indul el a hívő az üdvösségre vezető úton!

Mert szilárddá válik benne, hogy Jézus valódi és történelmi személyiség. És, hogy föltámadása is valóság! De hogy valójában, ki volt Ő, ezt mégis minden embernek saját magának kell kielmélkednie.

Ismét az Írást idézve: „Neve minden névnél magasztosabb!”

Mindennél és mindenkinél nagyobb hatással volt a világra. Személye mágnesként vonzotta az embereket. Tanításának lenyűgöző ereje volt. Mondanivalója semmihez sem hasonlítható, kijelentései megdöbbentőek. Ő azt hirdette magáról, hogy Isten. Hogy Isten, de emberként jelent meg a földön. Ezt a kijelentését bizonyította is, és az emberek egy része el is fogadja őt Istenének!” És Péter apostollal vallja: Te vagy a Messiás.

De személyét és tanítását viták nagy kavargása veszi körül évszázadok óta! A viták kavargásában nekünk is állást kell foglalnunk, meg kell vallani hitünket!

A „Ki nekem Jézus?” Kérdésre csak néhány szót tudok mondani, de mögötte világok vannak, vízesések és szakadékok, Északi sark és Egyenlítő. Jézus az én Istenem és Mindenem.

Ámen

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."