Faustyna Kowalska naplója765

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
25

Egyik alkalommal megláttam az új Kongregáció zárdáját. Ahogy körüljártam, mindent jól szemügyre vettem, hirtelen megláttam egy csapat gyermeket, akik nem lehettek több, mint 5-11 évesek. Amint megláttak, körülvettek, s elkezdtek hangosan kiabálni : ,,Védj meg minket a gonosztól!''  - - majd bevezettek a kolostor kápolnájába. Amint beléptem oda, megláttam a szenvedő Urat. Jézus jóságosan rám nézett, s azt mondta, hogy a gyermekek súlyosan megbántották Őt. – ,,Te védd meg őket a gonosztól!'' Azóta imádkozom a gyermekekért, de érzem, hogy az ima egyedül nem elég.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."