Evangélium, elmélkedés imádságpéntek

Napi Ima6 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
05

Evangélium

Mt 21,33-43.45-46

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.” Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.

Elmélkedés

Jézus ezt mondja a mai evangéliumban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett.” Az emberiség története során sok „követ” elutasítottak, és ez az üdvtörténet valamennyi szakaszára, a Jézust megelőző ószövetségi időkre és az őt követő újszövetségi időkre, továbbá az Egyház idejére is érvényes. Gondoljunk csak Józsefre, Jákob fiára, akit saját testvérei adtak el rabszolgának, s aki felemelkedése után családjának és népének megmentője lett. Nemde az isteni gondviselésnek köszönhető ez? Nemde Isten tette őt szegletkővé? Assisi Szent Ferencet a saját apja tagadta meg, de ő a szegénység felvállalásával sikeres és máig gyümölcsözően ható mozgalmat indított. Nemde Istennek köszönhető ez? Nemde Isten tette őt szegletkővé?
És természetesen ott van Jézus példája. Őt is elutasították, halálra ítélték és keresztre feszítették. Mégis, Isten rendeléséből az Úr halála szerezte meg az egész emberiség számára a megváltást. Nemde Isten, a mennyei Atya tette őt szegletkővé, Megváltóvá és Üdvözítővé?
A gonosz szőlőmunkásokról szóló példabeszéd az üdvtörténet irányát mutatja be jelképesen, az ószövetségi idők elutasított prófétáit és az újszövetségi idők elutasított szentjeit. És az elutasított és megölt fiúról, az Isten Fiáról, Jézusról szól.
Lehet, hogy nem vagy bölcs és nem vagy gazdag, de Isten az alázatosakat és a neki engedelmeskedőket át tudja úgy alakítani, hogy szegletkővé váljanak.
(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket! Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának!

 

 

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210305.mp3

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."