Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 11,1–45 Lázár feltámasztásaNagyböjt 5. vasárnapja
Napi Ima8 imádkozás 
Jn 11,1–45 Lázár feltámasztása
Lázár Jézus barátja volt. Halálának hírére Jézus teljesem megrendült, mint egy ember, amikor meghal a barátja. Mária és Márta a gyászszertartásokat végzik. Siratják azt, akit szerettek. Jézus, amikor a sírhoz megy, mélyen megrendül, hogy barátját a távollétében temetik el. A tömeg egy része együtt érez Jézussal és megindultsága láttán megállapítja: „Mennyire szerette!” [Lázárt] A tömeg kritikus része azonban követeli a csodát. Pontosabban, kétségbe vonja hatalmát, megkérdezi, miért nem tesz most érte csodát.
Ezek a megállapítások készítik elő a feltámasztás csodáját. Ez a történet kiemelkedik a többi csodaelbeszélés közül, problematikája azóta is foglalkoztatja a Bibliát olvasó híveket és a magyarázókat, akik itt először találkoznak a feltámadás elbeszélésének történetével.
A feltámadás a kereszténység leghihetetlenebb tanításai közé tartozik. Mindig is nehéz volt erről beszélni, de most, amikor minden jelenséget természettudományos szempontból vizsgálunk meg, a legnehezebb. Felvetődik egy másik kérdés is: Vajon Jézus föltámadásakor és Lázár föltámasztásakor ugyanaz, vagy más történik? Lázárt Jézus visszahívta a halálból. Nyilvánvalóan Lázár ebbe az életbe tért vissza. Az Atya a halálból támasztotta fel Jézust, és akiknek megjelent, tapasztalta jelenlétét, nyilvánvalóvá vált az is, hogy a Feltámadott nem ebbe az életbe tért vissza.
Az első kérdésünk: Pontosak-e ezek a leírások Lázárról, Jézusról? Vagy Lázár feltámasztása a legendaképződésnek egyik terméke? Ha azt mondjuk, Lázárt csak a történet szerint támasztották fel, nem a valóságban, akkor egy ilyen mese nem nagyon érdekelte volna a zsidókat, nem akarták volna őt később megölni. Jézus csodái is keltettek furcsa mendemondát, amely nem tetszett a farizeusoknak, mégsem fogalmazódott meg bennük Jézus megölésének gondolata. Jézus tehát valami többet tett ez esetben, mint amit addig már megszoktak tőle.
Lázár feltámasztása újraélesztés, még akkor is, ha példátlan. Az a Lázár, akinek már szaga volt, akit rendesen befásliztak, most a sírból előjön. Lázár nem jelent meg itt is, ott is, mint Jézus feltámadása után. Lázár feltámasztása nem eredményezett hitet a tanítványokban. Hiába tudtak Lázár feltámasztásáról, Jézus halála után szétszélednek, lezárt ügynek tekintve a Mester misszióját.
Jézus feltámadása hitet eredményez, egy olyan bizonyosságot, hogy van átjárás ég és föld között, sőt az életünk nem fejeződik be a halállal. Lázár feltámasztása ezt a bizonyosságot nem adta meg sem a tanítványoknak, sem a többi jelenlevőnek.
A feltámadás kérdése ma is a kereszténység legproblematikusabb tanítása. Egyesek racionalizálni akarják ezt a történetet, és a feltámadás kérdését is, azt állítva, hogy Jézus és Lázár is csak a hitben támadt fel. Sokan összemossák a két feltámasztás között a különbséget, mások egyszerűen botránynak tartják, vagy elavult mesének.
A halál egy távoli játszótárs, akit a városok peremére és a kórházak intenzív osztályaira száműzött a félelem. De lassan közeledik hozzánk, és akkor már csak az lesz az érdekes, tud-e valaki választ adni a halálra. A legjobb válasz maradt ez a legnehezebb: a feltámadás.
Az életre keltett Lázár imája
Jézusom! Életre keltettél a halálból, mi másról is ujjonghatna szívem, mint végtelen hálámról és örömömről?
Köszönöm, hogy megtapasztalhattam a szeretetnek ezt az isteni erejét, köszönöm, hogy te vagy a feltámadás! Köszönöm, hogy a körülöttem lévők is láthatják, mekkora csodát műveltél méltatlan szolgáddal, és megérthetik, hogy Isten számára semmi sem lehetetlen. Köszönöm, hogy engedted megtapasztalni a halál ízét, hogy még csodálatosabb legyen újjászületni. Dicsérlek és áldlak, mert így tetszett ez neked! Köszönöm, hogy együtt sírsz a szenvedőkkel, és megrendülsz a fájdalom láttán. Köszönöm azt is, hogy nemcsak együtt érzel velünk, ha nagyon fáj, de örök szenvedést viseltél el értünk. Köszönöm szeretetedet, mely attól igazi és örök, hogy semmi mással nem lehet rá válaszolni, csak szeretettel. Támassz fel engem minden nap a bűn sírjából, és háladallá változik életem. Amen.