Az Eucharisztia létrehozására csak felszentelt püspök vagy pap képes (KEK Kompendiuma, 278). Az Egyházi Törvénykönyv pontos megfogalmazása szerint: „Egyedül az érvényesen felszentelt pap az a kiszolgáltató, aki Krisztus személyében képes az Eucharisztia szentségét létrehozni" (900. k. 1. §.). A hagyomány szava is határozott és egyöntetű, a kezdetektől fogva. Már Antióchiai Szent Ignác figyelmezteti a szmirnaiakat:  „Azt tartsátok érvényes Eucharisz-tiának, melyet a püspök, vagy megbízottja végez" (8,1). Jusztinosz tanúsága szerint az Eucharisztiát a közösség elöljárója mutatja be, a diakónusok pedig kiosztják az Eucharisztiát a jelenlévőknek,  akik pedig nem tudtak eljönni, azoknak elviszik (1. Apológia, 65,3-5.). A Niceai Zsinat kijelenti, hogy a diakónusoknak nincs az a hatalmuk, hogy a szentmiseáldozatot bemutassák: „Az isteni asztalon áldozatul bemutatott kenyér és kehely mellett fölfelé kell emelnünk tekintetünket és a hit által az Istennek ezen az asztalon fekvő bárányát megismernünk, aki elveszi a világ bűneit és az áldozópapok által vérontás nélkül feláldoztatik" 18. kánon). A Trentói Zsinat (1545-63) a reformátorokkal szemben volt kénytelen megfogalmazni a katolikus tanítást (DH 1752).

A II. Vatikáni Zsinat, amikor kifejti az általános és a szolgálati papság közötti különbözőséget, kijelenti: „Az, akit a szolgálati papságra, szenteltek fel, szent hatalmával kialakítja és kormányozza a papi népet. Krisztus képviseletében bemutatja az eucharisztikus áldozatot és az egész nép nevében ajánlja fel azt Istennek. A hívek viszont közreműködnek a szentmiseáídozat fölajánlásában, mégpedig királyi papságuk erejében és azt a szentségek felvételével, az imádsággal, hálaadással, szent életük tanúságával, önmegtagadásukkal és tevékeny szeretetükkel gyakorolják" (LG 10).

Az Egyház hagyománya szerint a' felszentelt papok feladata, hogy az Eucharisztia ünneplését «Krisztus személyében* elöljáróként vezessék. „A szentelés erejéből fakadóan ő (a pap) jeleníti meg Jézus Krisztust, az Egyház fejét és a maga sajátos módján magát az Egyházat is". Már az apostolok úgy tekintették magukat, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait (1Kor 5,1). Amikor diakónusokat szenteltek, azokat csak a szegények szolgálatára rendelték maguk mellé (ApCsel 6,1-6). Misézni csak pap misézhet, de az áldoztatás rendes szolgái a szentelésnél fogva a püspök, a pap, a diakónus. Rajtuk kívül avatásánál fogva rendkívüli kiszolgáltató az akolitus, valamint a kellő megbízással rendelkező egyéb világi hívő.

A protestáns egyházi közösségek nem tekintik szentségnek a papi és püspöki tisztséget, de mégis ragaszkodnak ahhoz, hogy felavatott (ordinált) lelkész végezze az úrvacsorás istentiszteletet. Az evangélikus közösség „újszövetségi alapon és a szolgálat jó rendje érdekében megvizsgált, külső és belső elhívással rendelkező testvéreket ordinal (rendel) arra a sajátos feladatra, hogy Isten igéjét hirdessék, és a szentségekkel szolgáljanak".