Bencés igenaptárszerda

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
05

2022.10.05. szerda

(Szent Fausztina/Elena Kowalska, Szent Attilánusz)

Jakab, Péter és János fölismerték a nekem adott kegyelmet

 


Gal 2,1-2.7-14

Tizennégy esztendő múlva azután ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással, s magammal vittem Títuszt is. Kinyilatkoztatástól indítva mentem föl, és megtárgyaltam velük az evangéliumot, amelyet a pogányok közt hirdetek, azokkal külön is, akik tekintélyesek voltak, nehogy hiábavaló legyen, ahogy futok vagy ahogy futottam. Sőt inkább, amikor látták, hogy rám van bízva a körülmetéletlenek evangéliuma, mint ahogy Péterre a körülmetélteké -- mert aki erőt adott Péternek a körülmetéltek apostolságára, nekem is erőt adott a pogányok között --, és amikor megismerték a nekem adott kegyelmet, Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintettek, az egység jeléül jobbot nyújtottak nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között apostolkodjunk, ők pedig a körülmetéltek között. Csak legyen gondunk a szegényekre, amit én törekedtem is megtenni. Amikor azonban Kéfás Antióchiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mert méltó volt a feddésre. Mielőtt ugyanis Jakabtól odaérkeztek volna néhányan, mindig együtt étkezett a pogányokkal; de amikor azok odaérkeztek, visszavonult, és különvált tőlük, mert félt azoktól, akik a körülmetélésből valók voltak. Képmutatását követte a többi zsidó is, úgyhogy Barnabást is belevitték a színlelésbe. De amikor láttam, hogy nem járnak egyenesen az evangélium igazsága szerint, mindnyájuk előtt azt mondtam Kéfásnak: ,,Ha te zsidó létedre pogány módon élsz és nem zsidó módon, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó módon éljenek?’’

Zs 116

ALLELUJA! Dicsérjétek az Urat minden népek, dicsérjétek őt minden nemzetek! Mert megerősíttetett mirajtunk az ő irgalma, és jósága örökre megmarad!

Lk 11,1-4

Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott, és amint befejezte, tanítványai közül az egyik azt mondta neki: ,,Uram! Taníts meg minket imádkozni, ahogy János is megtanította tanítványait.’’ Erre azt válaszolta nekik: ,,Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponta, és bocsásd meg a bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek, és ne vígy minket kísértésbe.’’

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."