Az Ige Mellett ÉN PEDIG AZ ISTENT HÍVOM TANÚBIZONYSÁGULMAGAM MELLETT (2KORINTHUS 1,23–2,4)

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
17

(23) „ÉN PEDIG AZ ISTENT HÍVOM TANÚBIZONYSÁGUL MAGAM MELLETT…” (2KORINTHUS 1,23–2,4)

Pál apostol az Istent hívja tanúbizonyságul maga mellett; vagyis az apostol könyörög az élő Isten jelenlétéért.

Az apostol imádkozik azért, hogy az Isten álljon őmellé, legyen vele, maradjon vele, el ne hagyja őt, így tiszta lelkiismerettel szolgálhasson! „Állj mellém, Uram! Állj az ügyem mellé, Uram, hiszen az én ügyem valójában a Te ügyed!” – így könyörög apostol.

Az apostol Istent hívja tanúbizonyságul maga mellé, igazolásként; hiszen ő tisztán beszél, tehát nem számításból és érdekből mondja azt, amit mond.

Minden szolgálatunk könyörgésre indító csodája az, hogy az Isten tanúskodik bennünk és általunk. Más a hírnök, és más a tanú. A hírnök pontosan elmondja az uralkodó által rábízott üzenetet, de a hírnök nem érdekelt az üzenet tartalmában. Ellenben a tanú nemcsak átadja az üzenetet, hanem ő maga is meg van győződve az üzenet tartalmának fontosságáról és érvényességéről; vagyis ő maga is érdekelt abban, hogy az üzenetet hatékonyan átadja a címzetteknek.

Könyörögjünk Isten jelenlétéért! Az Úr tanúskodjon általunk, mert Őnélküle, a legjobb indulattal is, csak önmagunkat képviseljük, hatalmas énünket, miközben nem építünk, hanem ártunk és bántunk. Isten nélkül nemcsak az ember, hanem a keresztyén szolgálat is olyan, mint a legmodernebb technikával felszerelt úszómedence víz nélkül, amelybe fejest ugrani életveszélyes mutatvány. Az ilyen medence nem töltheti be funkcióját.

2Sámuel 15,1323

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."