Ó, mennyei Uralkodónk! Mily csodálatos a Te mindenhatóságod és
végtelen a Te jóságod. Magad vagy a Bölcsesség! Nincs kezdeted, sem
véged! Tökéletességeidnek nincsenek határai; végtelenek és
felfoghatatlanok! A csodáknak feneketlen óceánja vagy! Szépséged
magában foglal minden szépséget. Magad vagy az Erő és a Hatalom! Uram
segíts! -- kiben volna meg az összes halandók egyesített ékesszólása,
hogy fel tudja fogni (már amennyire idelent felfoghatjuk, hiszen
összes tudásunk nemtudás) és képes legyen másokkal is megértetni egyet-
mást azon számtalan dolog közül, amelyeket meg kellene fontolnunk,
hogy csak valamennyire is megértsük, ki ez a mi Urunk, ez a mi
Kincsünk! Igen, fontoljátok meg alaposan és értsétek meg, hogy kivel
akartok beszélni, vagy hogy kivel beszéltek. Ha ezer éltünk volna,
akkor sem tudnánk egészen felfogni, hogy miképpen illik viselkednünk
ezzel az Úrral szemben, akitől az angyalok remegnek, akinek minden
engedelmeskedik, aki mindenható, s akinél az akarás egyértelmű a
cselekvéssel.