Az idősekért

Imádkozzunk az idősekért, akikben népük gyökerei és emlékezete válik láthatóvá; tapasztalatuk és bölcsességük segítse a fiatalabbakat, hogy reménnyel és felelősséggel tekintsenek a jövőre.
 

Imádság

Szentlélek, a bölcsesség lehelete,
aki megihletted Simeont és Annát,
hogy felfedezhessék az Úr Jézust
a templomban való bemutatásának a napján;
küldd el világosságodat nagyanyáinknak és nagyapáinknak,
hogy megtalálják a közelség útjait,
és támogassák a fiatalokat, megosztva velük
a reményt ébresztő élettapasztalatot,
és a jövő iránti elkötelezettséget.
Adj nekik erőt, hogy örömmel végezzék be a hozzád vezető útjukat.
Add, hogy soha ne szenvedjenek hiányt családjuk szeretetében és elismerésében,
az önfeláldozás egész életük során tett tanúságtételéért.
Ámen.
 

Felajánló ima

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára 
felajánlom neked ezt a hónapot. 
Ámen

Segítsd a fiatalokat

„Nincs olyan életkor, amikor visszavonulhatunk az Evangélium hirdetésének és a hagyományok unokáknak való átadásának feladatától. Tovább kell lépni, és mindenekelőtt ki kell lépni önmagunkból, hogy valami újat kezdjünk” (Ferenc pápa). Ebben a hónapban segítsd a környezetedben lévő fiatalokat terveik és feladataik megvalósításában.
 

Figyeld meg

„Megújult hivatás vár még téged is, a történelem döntő időszakában... nyisd meg a szíved a Szentlélek munkálkodása előtt, aki ott fúj, ahol akar. A Szentlélek a neki járó szabadsággal mindent átjár, és azt tesz, amit akar.” (Ferenc pápa) Fordíts időt a legfiatalabbak meghallgatására, és ismerd meg az életükre vonatkozó vágyaikat.
 

Vállalj felelősséget

„Ebből a nézőpontból azt szeretném elmondani neked, hogy szükség van rád, hogy testvériség és társadalmi barátság által építsd a holnap világát: azt a világot, amelyben mi, gyermekeink és unokáink élni fogunk a vihar lecsillapodtával.” (Ferenc pápa) Hajlandó vagy elköteleződni az Ország azon része mellett, amelynek előrehaladásáért tenni tudsz?
 

Szolgálj

„Neked is tanúságot kell tenned arról, hogy egy nehéz tapasztalatból megújulva kerülhetünk ki. És biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az egyetlen, mert sok ilyen történt az életedben, és sikerült kijutnod belőlük.” (Ferenc pápa) Mesélj az életedről, készíts kedves emléket róla; tanúságtételed segítheti mások életét.
 

Szeress feltétel nélkül

„Az álmok tehát összefonódnak az emlékezéssel... Ez az emlékezés segíthet egy emberibb, befogadóbb világot építeni. De emlékezet nélkül lehetetlen építkezni; alap nélkül nem lehet házat építeni. Soha. Az élet alapja pedig az emlékezet.” (Ferenc pápa) Fejezd ki a családodban a szeretetedet beszélgetéseid által, add oda, ami vagy és amid van, tehetségedet, javaidat, múltadat és idődet.

Köszöntsd hálával az új napot. „Az aratnivaló sok.” (Mt 9:37) Mindnyájan Isten mezeje vagyunk, ezért „szívünkben megszületik a csoda, a bőséges aratnivaló, amelyet csak Isten adhat; aztán a hála a minket mindig megelőző szeretetért; végül az imádás az Általa végzett műért, amely szabad elköteleződést követel tőlünk, hogy Vele és Érte cselekedjünk.” (Ferenc pápa) Mi növekszik ilyenkor a szívedben? Adj hálát és ajánld fel az Úr benned való cselekvését az imaszándékért. Mi Atyánk...

Imádkozzunk együtt a békéért Ukrajnában és az egész világon. Térjünk át a politikai, gazdasági és katonai hatalmi stratégiáktól a globális béke tervére: nemet mondva az ellentétes hatalmak között megosztott világra; igent mondva az egymást tisztelő népek és civilizációk egységes világára.

Imádkozzunk az idősekért, akikben népük gyökerei és emlékezete válik láthatóvá; tapasztalatuk és bölcsességük segítse a fiatalabbakat, hogy reménnyel és felelősséggel tekintsenek a jövőre.

Nem beszélhetünk a családról anélkül, hogy ne beszélnénk a köztünk élő idősek fontosságáról.
Soha ennyien nem voltunk még ennyien az emberiség történetében, de nem igazán tudjuk, hogyan éljük meg ezt az új életszakaszt: sok terv van az öregkor megsegítésére, de kevés terv a létezésre.
Mi, idősek gyakran különleges érzékenységgel rendelkezünk a gondoskodás, az elmélkedés és a szeretet iránt. A gyengédség tanítói vagyunk, vagy lehetünk, és valóban lehetünk!
Ebben a háborúhoz szokott világban a gyengédség igazi forradalmára van szükségünk.
Nagy felelősségünk van az új nemzedékek felé ezzel kapcsolatban.
Ne feledjük: a nagyszülők és az idősek a kenyér, amely táplálja életünket, egy nép rejtett bölcsessége. Ezért kell őket ünnepelnünk, és én egy nekik szentelt napot hoztam létre.
Imádkozzunk az idősekért, akikben népük gyökerei és emlékezete válik láthatóvá; tapasztalatuk és bölcsességük segítse a fiatalabbakat, hogy reménnyel és felelősséggel tekintsenek a jövőre.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus bejárja Galileát: tanít és gyógyít mindenütt.

Egyszer egy ördögtől megszállott néma embert hoztak Jézus elé. Mihelyt kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma. A nép elámult ezen, és azt mondogatta: „Ilyen még sohasem történt Izraelben.” A farizeusok azonban megjegyezték: „Az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.”
Jézus ezután bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette Isten országának örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt.
Amikor látta a népsokaságot, megesett rajtuk a szíve, mert olyan fáradtak és kimerültek voltak, mint a nyáj, amelynek nincsen pásztora. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 9,32-38

ZACCARIA SZENT ANTAL MÁRIA

*Cremona, 1502. +Cremona, 1539. július 5.

Amikor Borromei Szent Károly 1565-ben Milánó érseke lett, már előkészített talajt talált a trienti zsinat által előírt reformok megvalósításához, annak ellenére, hogy elődei nem annyira a rájuk bízott nyájnak voltak a pásztorai, mint inkább hadakoztak és diplomataként tevékenykedtek.

Előtte ugyanis néhány évtizeden át a barnabiták (vagy másképpen Szent Pál áldozópapjai) működtek itt, akiket Zaccaria Szent Antal Mária alapított 1530-ban. Az alapító pap volt Cremonában, s mintegy előfutára a belső megújulás szolgálatában Borromei Szent Károlynak. A beszédeit és imáit átható belső tűz, a következetes szegénység, a vezeklés nyilvános és rejtett gyakorlása, valamint az evilági dolgok teljes megvetése terén mutatott példája, a lelkek szolgálatában tanúsított buzgalma, a Megfeszített hirdetése és szeretete, az eucharisztikus áldozat bemutatásában megnyilvánuló áhítata, az a szentpáli lelkület, amellyel a hittérítő munkát végezte, végül lendületessége és a benne feszülő tömérdek szellemi energia -- mindez előkészítette az utat Milánó új apostola számára.

Antal 1502-ben született, valószínűleg decemberben, Cremonában. Apja, Lazzaro egy genovai patricius családnak volt a sarja. Anyja, Antonietta Pescaroli már tizennyolc éves korában özvegyen maradt, s nem ment újra férjhez, hogy egészen fia nevelésének szentelhesse magát.

Antal Mária még egész fiatal volt, amikor szüzességi fogadalmat tett. Leginkább a könyörületesség, a szeretet és az anyagi javakról való lemondani tudás jellemezte: minden gondolkodás nélkül odaajándékozta értékes köpenyét egy koldusnak; 1520-ban közjegyző előtt visszavonhatatlanul lemondott apai örökségéről, s még ebben az évben beiratkozott a páduai egyetemre, az orvostudományi karra. 1524- ben doktorrá avatták és visszatért szülővárosába, szilárd hittel, erkölcsileg feddhetetlenül, élettapasztalatokban gazdagon.

0

Szellemi képességein kívül vállalkozókedvével is kitűnt mint apostoli lelkületű modern világi keresztény: érzékelte kora kívánalmait, s meghallotta a hívó szót. Teljesen alárendelte magát Marcello domonkosrendi szerzetesnek és Battista da Cremának, akit „isteni atyjá”-nak nevezett. Ezek bevezették a teológia tudományába, a Szentírás ismeretébe, az apostoli és Krisztus-központú lelkiségbe. Így az Egyházban az Ige szolgálatára szentelte magát: a Szent Vitál- templomban hittanórákat, előadásokat, konferencia-beszédeket tartott. Témája főként a Szentírás, mindenekelőtt pedig Szent Pál leveleinek megismertetése volt.

1528-ban pappá szentelték. Lelkesen folytatta apostoli munkáját, egyszersmind nagy előrelátásról is tanúságot tett: a város előkelő rétege felé fordult, és jámbor társulatokba szervezte őket.

A honfitársai által „földre szállt angyal”-ként és „a haza atyja”-ként tisztelt fiatal pap reformeszméitől teljesen áthatva minden javadalomról lemondott, nem kívánt „egyházi karriert” befutni, megvetette az irodalmat és a művészetet, a szépnek azt a kultuszát, amely X. Leo és Ludovico Ariosto korát jellemezte, csak hogy feddhetetlennek bizonyuljon, és erejét maradéktalanul latba vethesse a szeretet minden téren való érvényesüléséért. Nem sokkal később Milánóban Giastalla grófnő kíséretében találjuk, akinek később a káplánja lett.

A lombard fővárosban Antal kapcsolatba került az „Örök Bölcsesség” oratóriummal, amely az európai biblikus mozgalom szellemében működött, és egyike volt a trienti zsinat előtti, Giovanni Antonio Belotti által szorgalmazott milánói szellemiségű központoknak.

Ebben az aszkéta életet élő közösségben, amelynek számos jelentős ember a tagja volt -- köztük két későbbi pápa, IV. Pius és V. Pius is --, Antal megismerkedett két milánói nemessel, Giacomo Antonio Morigiával és Bartolomeo Ferrarival, akik barátok voltak. Csakhamar ő lett a vezetője a konfraternitásnak. Ebből nőtt ki a barnabiták kongregációja, amely nevét Szent Barnabás templomáról vette, amely első otthonuk volt. A kongregációt 1533. február 18-án VII. Kelemen pápa hagyta jóvá Szent Pál áldozópapjai néven.

A kongregációnak az volt a fő törekvése, hogy elsősorban tagjai példája révén segítse a klérus és a nép erkölcsi fölemelkedését. Minden rendű és rangú hívőt felszólítottak, hogy csatlakozzék hozzájuk, és segítsen „elvezetni az embertársát az élő Lélekhez és a megvetett Krisztushoz, a megfeszítetthez” (1537. május 26-án kelt levél). Működésük során a „devotio moderna” és a keresztény humanizmus programját valósították meg, összhangban azzal, amit Erazmus hirdetett: „A vallásból több élet fakad, mint a tudományos vitákból”.

A reform-papoknak ez a csoportja Szent Pál nevét vette fel, az ő lelkiségét is magáévá téve: a nemzetek apostola lett a patrónusuk, tanítómesterük, vezetőjük és példaképük az életükben és az apostolkodásban egyaránt. Az új szerzetesi család Szent Pál zászlaja alatt kívánt küzdeni azért, „hogy a keresztény szellem megújhodásának szántóföldje és oszlopa legyen” (1538. november 3-án kelt levél).

Egy olyan korban, amikor a háború réme fenyegetett, és a teljes kizsákmányolás eredményeképpen nagy volt a szegénység és az erkölcsi hanyatlás, Antal társaival együtt meg volt róla győződve, hogy a hit és erkölcs megszilárdítása csak energikus fellépésnek és olyan módszereknek lehet az eredménye, amelyekre a nép felfigyel, és amelyek magukkal ragadnak.

Ennek jegyében a barnabiták a tereken prédikáltak, nyilvános vezeklést vállaltak, és szembetűnő módon alázták meg magukat: keresztet vettek a vállukra, kötél volt a nyakukon, mezítláb jártak -- maga az alapító is így járta Milánó utcáit.

Nem feltűnni akartak, s nem is a népszerűséget hajszolták, ahogy azt a pápaság történetének egyik ismert búvára gondolta, hanem tudatosan arra törekedtek, hogy -- magukat és az emberi tekinteteket megvetve -- „a lélek más nagy hibáival egyetemben ne csak kiirtsák, hanem le is győzzék a megfeszített Krisztus legnagyobb és igen veszedelmes ellenségét: a lustaságot, amely a modern korban úgy elhatalmasodott” (1537. május 26-án kelt levél). De mint ez oly gyakran előfordul, akadtak ellenlábasaik, kivált a kléruson belül, akik ahol érték, üldözték, fenyegették, nyíltan támadták és eretnekséggel vádolták őket.

Két alkalommal, 1534-ben és 1537-ben az inkvizíció törvényszéke, Milánó érseke és szenátusa elé állították Antalt, de fölmentést kapott. Ez az igazolás fokozta apostoli buzgalmát és elérte, hogy sok hívő figyelme a kereszténység központi misztériumai felé forduljon.

Igen nagy szolgálatot tett számos „új” eszme megvalósításával, amelyek zömükben még ma is gyakorlatban vannak az Egyházban. Így pl. az Oltáriszentség 40 órás nyilvános és ünnepélyes imádása, amelyet sorra átvettek az egyházmegyék (1537); a harangozás bevezetése pénteken délután 3 órakor Krisztus kereszthalálának emlékére; a papság és a műveltebb világi hívők szellemi irányítása és továbbképzése konferenciák révén; a gyakoribb szentáldozás; a kolostorok reformjának előmozdítása missziós beszédekkel; a népmisszió, a házaspárok összefogása a családok megújulása érdekében.

Odaadó és nyitott lélekkel fáradozott Antal az Angelikák rendjének megalapításán és képzésén is. Ez volt az első olyan női rend, amelynek megengedték, hogy az apostoli munka érdekében elhagyják a klauzúrát. A rendet III. Pál hagyta jóvá 1535-ben. Az alapításban Guastalla grófnő volt a társa, bár maga nem öltözött be.

Egy levélben, amelyet lelki leányaihoz intézett, olyan programot fogalmazott meg, amely a maga korában úttörő jelentőségű lehetett: „Bontsátok ki zászlótokat, amelyet a Megfeszített küld majd nektek, hogy hirdessétek mindenütt a Lélek elevenséget és az eleven Lelket” (1537. május 26-án kelt levél).

A barnabiták és az angelikák, akik a Szent Pál szellemétől áthatott, lánglelkű apostol buzgalmának örökösei lettek, nem maradhattak sokáig alapítójuk keze alatt: Antal 1539. július 5-én, harminchét éves korában eltávozott övéi köréből. Amikor kezdte érezni, hogy erői fogyatkoznak, megkérte, vigyék haza szülővárosába. Ott halt meg édesanyja karjai közt, leghűségesebb tanítványai körében. Nagy vigaszára volt, hogy látomásban megjelent neki Pál apostol.

Milánóban temették el, de maradványairól sokáig nem lehetett tudni, hol vannak. Csak 1891-ben találták meg őket újra, akkor kerültek a Szent Barnabás-templom kriptájába, ahol ma is nyugszanak.

A barnabiták alapítójának nem maradt rá ideje, hogy tanítását összefoglalja és pontos szabályzatot állítson össze a rendje számára. Egy tucatnyi levél, hat beszéd, amelyek a parancsokról szólnak, és egy rendi szabályzat vázlata őrizte meg egyénisége vonásait, ezek jelentik szellemi hagyatékát. A barnabitáknak Borromei Szent Károly lett második atyjuk és védelmezőjük, aki folytatta és betetőzte az elkezdett reformot is.

Antal Máriát VIII. Urbán 1634-ben boldoggá avatta, XIII. Leó 1890- ben ezt megújította, majd 1897-ben a szentek sorába iktatta.

Ünnepét még szentté avatása évében, 1897-ben felvették a római naptárba, július 5-re.

E szent reform-pap életéről -- aki olyan korban élt, amikor közszájon forgott: „Ha valaki el akar kárhozni, annak elég, ha pap lesz” -- saját levelezése és a kortársak véleménye ad képeket.

Azt, hogy a vallási megújulás érdekében készen áll minden erejének latba vetésére, Antal egy 1531-ben kelt levelében fogalmazta meg, lelkes felhívás formájában: „Fel, fel, testvérek! Ha eddig volt is körünkben némi bizonytalankodás, most szakítsunk vele, ugyanúgy a hanyagsággal is, és mint a bolondok rohanjunk nemcsak az Istenhez, hanem embertársunkhoz is!”

A Zaccaria Szent Antal Mária köré gyűlt férfiak és nők különös látványt nyújtottak a milánóiaknak: egy orvos, egy jogász, egy ismert gavallér és egy grófnő hirtelen lemondtak mindenfajta státusszimbólumról, hogy új módon hirdessék az evangéliumot. S amikor a szószékról „a városban pusztító pestis”-ként beszéltek róluk, a felizgatott tömeg pedig fel akarta gyújtani a házukat, Antal Szent Pál szavaival biztatta társait: „Esztelenek vagyunk Krisztusban.”

A barnabiták munkájáról ezt jegyezte föl az életrajzíró: „Látni őket a templomokban, amint Isten vigasztalásáért könyörögnek, látni őket szegényes öltözékben adományokat gyűjtve. Némelyek rendet tartanak a székesegyházban, mások a kórházakat látogatják. Ismét mások egészen szerény szolgálatokat vállalnak, elmennek házi szolgának vagy halárusnak. Mindegyikük talál valami módot a maga megalázására, hogy ösztönözze a népet, és segítsen neki élete megváltoztatásában.”

Szokatlan megjelenésük, az utcákon rögtönzött prédikációik és elszánt vezekléseik oly mértékben érintették a hivatalos Egyházat, hogy Antal ügye az inkvizíció elé került. Ám Crivelli inkvizítor nem tehetett egyebet, mint hogy megállapítsa: „Egyszerű, egyenes ember”, III. Pál pápa pedig védelmébe vette a közösséget: „Pontosan ilyen emberekre van az Egyháznak szüksége. Tudósok és diplomaták vannak elegen.”

Istenünk, kérünk, add meg, hogy Szent Pál apostol szeretetével törekedjünk Jézus Krisztus mindent felülmúló ismeretére, amint Zaccaria Szent Antal is e megismerés birtokában hirdette Egyházadban fáradhatatlanul az üdvösség igéjét.

Testvéreim! A ma ünnepelt szent, Zaccaria Szent Antal áldozópap 37 évesen halt meg, 1539-ben, Észak-Itáliában, Cremonában. Ez a három évtized az, amikor megérett és kirobbant a reformáció. És benne ajándékozott az Úr egy szentet az Egyháznak, aki rendkívül aktuális mondanivalóval bír ma is.

Antal gazdag családban, Cremona városának egy előkelő famíliájában születik. A mama tizenhét éves ekkor, a papa is fiatal, alig húsz. És egészen váratlanul a papa meghal. Ott maradt 18 évesen a kis özvegy ezzel a kisfiúval. És úgy határoz: én pedig nem megyek férjhez, az életem ezé a gyermeké lesz. Ugyanakkor ez a fiatal, kicsi özvegy katolikus módon keresztény: lélekben valahol rokon a Szűzanyával. Mert az elhatározásában benne van az is, hogy jóllehet én az életemet ennek a kisfiúnak szentelem, de vele az lesz, amit az Úr akar.

Ez az első csoda, az első jel, amit Antalban kapott az Egyház. Hogy a vérségi kötelékek fölött, egy édesanya és a fia között is ki tud alakulni az a lelki kapcsolat, amelyik mindkét személyt szabadon hagyja az Úr számára. Mert a dolgok természetes rendje szerint előfordulhatott volna, hogy a mama – mint oly sokszor látjuk – úgy magához láncolja ezt a gyermeket, hogy Isten szavát az a gyermek vagy meg sem hallja, vagy ha meghallja, igazán szabad szívvel sohasem képes követni.

Mindenesetre a mama elküldte a maga idejében Antalt Padovába, az egyetemre, mégpedig az orvosi karra. Már az egyetemi tanulmányok során is föltűnt, hogy Antal rendkívüli adottságokkal rendelkező ember. Gyorsan, pontosan tanul, nagyon jól emlékszik, rendkívül jó diagnoszta, tehát ragyogó orvos lesz belőle.

Antal 22 éves, amikor végzett orvosként hazajött. És a mama elengedte Milánóba. Közben azonban Antal látása átalakult: e látás már nem a test orvosáé. Hanem ő menet közben rájött, hogy a testnek a bajai lelki gyökerekből fakadnak. Persze Padovába is jöttek a hírek, hogy mi történik ott a hegyeken túl, 100, 200, 300 kilométerre innen. Jött a híre a reformációnak. És Antal – nyilván az egyetemista társai között is, a szerzetesek meg a papság körében forogva is – észrevette, hogy amiket ezek ott fönn, Északon, a hegyeken túl vádként fölhoznak az Egyház ellen, az nem mind rágalom. Sajnos van benne igazság is.

És amikor Milánóban Antal elkezd dolgozni, akkor – ma azt mondanánk – civil hitoktatói állást is vállalt az orvosi praxisa mellett. Futótűzként terjedt a híre, hogy aki beteg, ezt a doktort keresse. Először is meggyógyítja őt, másodszor az anyagiak miatt nem nyúzza meg, harmadszor esténként lehet hallani az egyik templomban a hitoktatását. A hitoktatása többet ér, mint a gyógyítása.

Eltelik néhány hónap és Antalt a gyóntatója is figyelmezteti, de maga is rájön: rendben van, ragyogó orvos vagyok, ragyogó hitoktató vagyok, de amire az embereknek a leginkább szüksége van, azt nem tudom adni, mert azt csak a papok tudják adni. Én nem tudom őket meggyóntatni. Nem tudom velük az Eucharisztiát ünnepelni. – Beíratkozik tehát a teológiára, és két év múlva pappá szentelték.

Papként pedig igazában nem csinált semmi rendkívülit, csodákat nem művelt, csak át tudta adni az embereknek – papoknak is, hívőknek is – a tényt: az Úr Krisztus valóban meghalt értünk! Emberek! Az Oltáriszentségben a föltámadott Krisztus itt van közöttünk!

Át tudta ezt adni. S péntek délutánonként, pontosabban délután három órakor abban a templomban, amelyiknek a papja lett, meghúzta a harangot. Amikor először megtette, az emberek összefutottak, azt gondolván, tűz van! És Antal talán mondta is, hogy valóban tűz van, de olyan tűz ez, amit nem vízzel kell oltani. Ez itt ég közöttünk, ez az a tűz, amit a megváltó Krisztus elhozott erre a földre, és mi nem vesszük észre! Ekkor kezdeményezte azokat a 40 órás szentségimádásokat – péntek délutántól vasárnap hajnalig –, melyekkel azt hirdette: „Emberek! Gondolkozzunk el! Engedjük, hogy ez a tűz, aminek az örökmécs a jele, engedjük meg, hogy ez a tűz föllobbanjon bennünk és megtisztítson, s rajtunk keresztül másoknak is átadassék!”

És az Úrnak úgy tetszett, hogy ez mindössze négy évig tartson, és akkor Antal, 37 évesen, meghalt. Fénye azonban itt maradt!

Merjük őt most megkérni arra, hogy imádkozzon azokért a testvéreinkért, akik pillanatnyilag civil hitoktatóként úgy gondolják, nekem valamit tennem kell az Egyházért. Hogy amikor egyikben-másikban elkezd motoszkálni a fölismerés, hogy ez is óriási dolog, az Egyháznak azonban papokra van szüksége, akik gyóntatni tudnak, a szentmisét be tudják mutatni, akkor ne hessentsék el maguktól ezt a fölismerést azzal, hogy modern időket élünk, ma jól van ez így!

Az Úr Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz! Szüksége van olyan férfiakra, akik mint Antal is – merik odaadni magukat Neki. Azt a tüzet, amit Krisztus erre a földre elhozott, engedik magukban föllobbanni, s miközben maguk elégnek, másokat is meg tudnak gyújtani. Amen.

Urunk, Istenünk, add, hogy Szent Pál tanítása által megismerjük Jézus Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, amely Zaccaria Szent Antal áldozópapot képessé tette arra, hogy Egyházadban állhatatosan hirdesse az üdvösség örömhírét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Jelenlét

Mindig jólesik együtt lenni barátokkal. Mikor Hozzád jövök, Uram, tudom, hogy Teremtőm jelenlétében vagyok. Szeretetből teremtettél. Hajszálaim számát is ismered. Veled lenni a legjobb, Uram.

Szabadság

Sok ország népe szenved ebben a pillanatban is háborúk pusztításától. Meghajtva fejemet, köszönetet mondok szabadságomért. Imádkozom mindazokért, akik börtönben vagy fogságban vannak.

Tudatosítás

Tudatosítom magamban, hogy az Úr jelenlétében vagyok. Menedéket találok szerető szívében. Ő az erősségem, amikor gyenge vagyok. Ő vigasztal szomorúság idején.

Isten igéje

Mt 9,32-38
Amikor ezek elmentek, íme, odahoztak hozzá egy néma megszállottat. Kiűzte belőle az ördögöt, és a néma megszólalt. A tömeg elcsodálkozott: »Soha nem történt még ilyen Izraelben!« A farizeusok pedig azt mondták: »Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.« Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. (Ez 34,5) Erre így szólt tanítványaihoz: »Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.«

Gondolatok a mai evangéliumhoz

• Fájdalmas és megrázó, hogy miután látták a csodát, megvádolják Jézust, hogy a démonok erejével tette azt. Megdöbbentő, mennyire meg tud keményedni az emberi szív, és képtelen, vagy nem akarja meglátni azt, ami nyilvánvaló. Napjainkban is vannak emberek az egyházban, akik eretnekséggel vádolják Ferenc pápát.
• Jól esik arról olvasni, hogy Jézus mennyire együtt érzett az emberekkel, akik olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Több volt ez egyszerű érzésnél, hiszen azt látjuk, hogy járja a városokat, falvakat, hirdeti az örömhírt, és gyógyítja a betegeket. Kétezer évvel később mi is olyanok vagyunk, mint a pásztor nélküli juhok, és Jézus megrendül helyzetünket látva. Együttérzésért imádkozom világunk iránt, s megkérdem magamtól, én hogyan tudnék gyógyulást és örömhírt vinni a körülöttem élőknek.

Imabeszélgetés

Nem mindig találom a szavakat, Uram. Nézd a szívemet, s lásd meg, mennyire vágyom a békességre. Vigyázz rám, Uram. Tudom, hogy mindig velem vagy. 

Befejezés

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámen

Semmi sem teszi a világ szemében megvetendőbbekké a szerzeteseket, mintha különböző pártokra szakadva megoszlanak egymás között.

Az okos földmíves sem sajnálja a fáradságot, mikor a földet előkészíti a mag elvetéséhez. Lendületet ad neki a vágy az eljövendő gazdag aratás után. Ne halogasd a munkát; a mait ne halaszd holnapra! Krisztus igáját hordozod. Ez az iga nem terhel, inkább emel.

Isten az embert mindig egy más, hasonló ember által akarja vezetni.

Különbség van a parancs és a javaslat közt. Ha parancsolunk, tekintélyünket arra használjuk, hogy valakit valamire kötelezzünk; ha javaslunk, a barátságosságunkat használjuk arra, hogy valakit ösztönözzünk, valamire rábírjunk.

Akartok egy másik emléket? Legyen a szabályok betartása. Vonatkozzon ez minden pontjára; meglátjátok, nem bánjátok meg soha. Olvassátok, elmélkedjetek rajta. Megtartásuk megnyugtat itt a földön és boldoggá tesz odaát a mennyben (uo. 50. o.).

A legszebb hitvallás az, amely a sötétségben, az áldozatban, a fájdalomban, a csalhatatlan jóakarat legfőbb erőfeszítésében tör ki ajkadról; az, amely villámként hatol át lelked sötétségén; az, amely a vihar villanásában emel fel és vezet Istenhez.

Te a szabadság gyermeke vagy. Nemcsak a szabadságé, te az Isten gyermeke, az Isten temploma vagy. A benned suttogó imát jobban becsüli az Isten, mint Szent Péter templomát, mint a katakombákat. És hol érzed azt, hogy benned ily érték rejlik, hogy benned ily hatalom lakik? Hol érzed azt inkább, mint a szentáldozásban? Ott ébred az ember saját méltóságának, gazdagságának, istenfiúságának öntudatára. Ez jó neki. Az Oltáriszentség a szeplőtelen érintetlenséget, a lelki világnak szeplőtelen átlátszóságát teremti meg. Ahol ez nincs, ott az erkölcsnek ereje, szépsége, harmóniája hiányzik.

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 294., 295. old.]

Megint olyan profán hangulatot keltett bennem, hogy valami igazán profán, világi néznivalót kerestem. Meg is találtam hamarosan a muraszomba­ti Szapáry-várkastélyban. A Szapáry címer még rajta van ugyan a gyönyörű négyszögű kétemeletes épület homlok­zatán. De a történelmi név már csak díszítőjelzőként ille­ti meg a várkastélyt, melynek atlaszok által tartott kapu-íve fölött egy egészen egyszerű pléhpajzson ez a felirat áll: Magyar Királyi Adóhivatal. Ez a tábla ritkán kerül ily művészileg kiképzett környezetbe. Két árkádív be van falaz­va, úgy látszik, szükség volt valami mellékhelységre a fo­lyosón.

Jóízlésű, pompaszerető magyar nagyurak, törökverő hősök, a közélet emberei építették, díszítették ezt a he­lyet  ... Tele volt kinccsel, értékes gyűjteményekkel, könyv­vel. A magyar műveltségnek, úri életformának volt a bás­tyája itt a muramelléki végvidéken. Amikor elhagytam ezt az ősi magyar várkastélyt, az volt a gondolatom: mily egyformán profán lesz az egyházi és világi műemlék, ha nem érezzük benne eredeti levegőjét. Mint mikor közönséges víz kerül az illatszeres üvegbe...

(A Dunántúli végek műemlékei)

„A világegyházból jöjjön csak a régi forrongó idők Szent Ambrusa, Milánó püspöke. Nem volt osztályoké, pártoké. Nem kímélte az előkelőket, akik lovaiknak, kutyáiknak nemzetségfájával dicsekedhetnek, de a szegényekről megfeledkeznek. De ostorozta a szegényt is, akinek nincs tunikája, holnapi falatja, de ott tolong a kocsmák előtt. Mindenkié volt és senkié sem volt, csak az igazságot szolgálta. A harcban álló pogányság és kereszténység közt nem hintázott, nem akart lenni reálpolitikus.”

1946. június 16. in Beke Margit: Egyházam és hazám I., 161. old.

„Utad nem ért még véget. Ahogy lassan, mint fölösleges lim-lomot, szerre [sorra] elengeded e világ dolgait, méltósággal megöregedsz. Jó dolog a jól végzett munka után megpihenni. És ahogy visszanézel, tudod, hogy kár lett volna életed útján akárhol is megállni. Életed attól teljes, hogy bejártad azt, minden életszakaszodnak megvolt a maga szépsége, ajándéka, ami teljessé tette létedet.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Aki az emberek megszentelésén akar mun­kálkodni, jó, ha önmagán kezdi.

A világ, melyet Isten
az ember számára teremtett

,,Szemem előtt az Úr mindenkoron,
nem inghatok meg: Ő áll jobbomon.
Azért örvend szívem, és lelkem énekel,
sőt testem is békében nyugszik el''.

Bevezető

A mai, évközi 14. vasárnap evangéliumában halljuk majd az Úr kérését: „Az aratni való sok, de a munkás kevés.”

Módosítsuk e mondatot így: „Az aratni való is kevés!” Sajnos a látszat ez utóbbi. Urunk Jézus Krisztus szavai szerint: „Aki bőven vet, az bőven is arat.” Ezek szerint, ha kevés az aratni való, ennek mi vagyunk az okai. Aki nem vet, az nem is arat. Azért kérjük hát az Urat, hogy legyenek bőven, hittel és lelkesedéssel vetők, és a bő terméshez pedig sok arató munkás.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. Mi kik közé tartozunk? A bőven vetők, vagy a nem vetők közé?

Kirié Litánia

Urunk! Add, hogy segítőkész szívvel vegyük tudomásul, hogy sok az aratnivaló. Uram, irgalmazz!

Urunk! Kérünk Téged, küldj munkásokat aratásodba! Krisztus, kegyelmezz!

Urunk! Add, hogy mi is lehetőségeink szerint arató munkásaid legyünk! Uram, irgalmazz! 

Evangélium után

A mai evangélium a misszió kezdeteiről beszél. Néhány teológus felhívja a figyelmet, hogy Lukács ebben a részben historizál, vagyis bizonyos később keletkezett intézményeket visszahelyez egy korábbi korba. Ilyen a 72 tanítvány esete, akikre való utalást csak nála találjuk meg, és a 72-es szám is inkább csak egy szimbolikus.

Természetesen a robbanásszerű, nagyméretű, csodálatos eredményeket elérő misszió pontos szerkezetéről nincs történetileg értékelhető információnk.

Annál több információt kapunk a misszió változó körülményeiből. Persze ezt is egy kicsit költői nyelven.

Az egyik kérdés, nem kedvez a tanítványok munkájának, ha sok mindent visznek magukkal, és az elfoglalja őket.

A befogadás körülményei is igen változatosak. Sőt számolni kell azzal, hogy néhány agresszív ember, mint a misszionáriusok farkasa igen sok gyötrelmet fog nekik okozni. S nemcsak nekik, hanem minden kor krisztuskövetőinek a báránybőrbe bújt ragadozó farkasok.

De ennek ellenére, Jézus világ végéig tartó szelíd misszióját nem lehet megállítani.

A Szent Lukács által említett 72 tanítvány kiválasztásának és szétküldésének fontos mondanivalója a következő. Amint már említettem, a Bibliában, a 72-es szám szimbolikus szám. Az ószövetségi Szentírás szerint ugyanis a föld összes népeinek a száma 72. Lukács evangélista szerint, Jézus a 72 kiválasztásával azt akarta biztosítani, hogy üzenete a világ összes népéhez, mind a 72-höz eljusson.

Ugyanakkor a 72 kiválasztásának van egy másik mondanivalója is.

A természeti vallásokban a papi hivatást általában egy személy töltötte be. Izraelben a levita papság. Jézus Egyházában azonban más a helyzet. Itt, és amit most mondok, azon sokan megbotránkoznak, de mindenki pap.

Szent Péter az Ősegyház híveiről azt mondta: „Ti választott nemzetség, királyi papság, szent nép vagytok.” Szent János pedig azt írja a kis-ázsiai keresztényeknek: „A Mennyei Atya az ő papjaivá tett mindnyájatokat.”

A „hívek általános papságának” tanát az apostoli egyház óta ismerjük. De a középkorban szinte elfeledkeztünk róla. A II. Vatikáni Zsinat nagy vívmánya, hogy ez újból a köztudatba került.

Az évközi 14. vasárnap evangéliumával, a 72 tanítvány küldetésének felolvasásával akarja a világiak papi feladatára felhívni a figyelmünket. A szolgálati papság mellett a királyi, általános papságra.

Azt mondja az Írás: „Jézus maga előtt küldte a 72 tanítványt azokba a városokba és falvakba, ahová menni szándékozott.”

Ugyanez a „királyi papság” feladata is. Előkészíteni, hangolni az embereket Jézus befogadására. Megismertetni hatósugarukban az Úr jóságát, szeretetét.

Ezeknek ott a helyük a kisgyermekek mellett a családban, hogy a katekizmust tanítsák, a távollátókat pedig a hitoktatás felé irányítsák. Ott a helyük a válságba jutott házastársak mellett, és tanácsaikkal hozzá kell járulniuk, hogy a családi életek felbomlásának pusztító lavinája megálljon. Ott kell állniuk, a szociális háló megszűntével, népünket pusztító reformjaikkal magatetehe-tetlenné tett, elhagyatott öregek és betegek mellett, hogy Jézus közelségét megérezzék azok is, akiket az emberek már félreállítottak.

A világi híveknek azonban nemcsak az imént említett egyházi tevékenységekben kell részt venniük, hanem az Egyház liturgiájában is. Be kell abba tevékenyen kapcsolódniuk: felolvasással, ünnepek előkészítésével, ige-szolgálattal, áldoztatással.

Mi, hívek és papok, szolgálati és általános papság, együtt vagyunk az Egyház.

Amikor Asztrik, bencés apát beszámolt II. Szilveszter pápának István király térítő tevékenységéről, a Pápa felkiáltott: „Én csak apostoli vagyok, István azonban valóságos apostol!”

Első szent királyunk nem volt felszentelt pap, de az „általános” papságnak részese volt. Nem volt apostol, de Isten országának építője volt. Ezért megérdemelte a pápa aranykoronáját.

Ha a mai hívők a királyi papságukból származó feladataikat, és mi szolgálati papság is hűségesen teljesítjük feladatainkat, akkor hozzájárulhatunk hazánkban is Isten Országának kibontakoztatásához, az egymásért élő testvéri közösség megvalósulásához.

Ámen.

1. Messiási ország (Iz 66, 10–14c)

A babiloni fogságból hazatérő névtelen próféta – a szakemberek Trito-Izajásnak nevezik – szemében Jeruzsálem az új, messiási országot jelképezi. Isten oda gyűjti össze fiait, és gondoskodik róluk.

2. A Galata levél befejezése (Gal 6, 14–18)

Az apostol, szinte önvédelemből, a „kereszt”-ben összefoglalja az egész Krisztus-eseményt.

3. A hetvenkét tanítvány küldetése (Lk 10, 1–12. 17–20)

Mi köze a farkasoknak az aratáshoz? A fenti evangéliumi rész fényében a válasz tálcán kínálkozik: „Az aratni való sok, a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé…” Elmélkedésünket e két gondolat köré csoportosítjuk.

Nyár van, szabadságolások és vakáció ideje. A jól megérdemelt pihenésé. A földműves számára azonban itt az aratás. Jézus dolgozni küldi tanítványait. Előre küldi, hogy apostolainak előkészítsék a terepet. Mint felderítőket a bevetés előtt. A világban a sikeres élet titkos receptjét kínáló sztár előadók óriási propagandagépezetet mozgósítanak – külön jól megfizetett stábbal, on-line hirdetésekkel, plakátokkal, hírveréssel, óriás hangos kivetítőkkel –, hogy a boldogság-fogyasztók felfigyeljenek az ínycsiklandozó szenzációra.

Jézus világméretű aratásnak mondja az evangelizációt, az örömhír meghirdetését. Tanítványokat hív meg, hogy művét építsék az apostolokkal karöltve. Nem kampány ez. A krisztuskövetők nem fogadatlan prókátorok, kalandvágyból vállalkozó műkedvelő önkéntesek, még csak nem is frissen vizsgázott újabb szakemberek, hanem olyan lelkes aratómunkások, akiknek maga a gazda adja a megbízatást. A kezdeményezés nem alulról indul, hanem a gazda fia küldi őket. Ez a hetvenkét tanítvány mi vagyunk. Mindannyian, akik az egyházhoz tartozunk. Papjaink is nyakig benne állnak az aratásban, mentik a menthetőt, tatarozzák a romos templomokat, építik a ravatalozókat, de aratnivaló mindig több lesz, mint munkás. Jézus sajátos, isteni toborzással szólít meg ma is. Ha fogynak papjaink, ha elnéptelenednek a szemináriumok, érdemes a kérdést így is feszegetni: vajon a világ „elszívó hatása” lett nagyobb, vagy az egyház vonzása csökkent? Talán épp ott van a gond, hogy nem imádkozunk eleget, eléggé mély és nagy hittel az aratás Urához. Imánkra nem Istennek van szüksége, hanem a hívő ember, a hívő közösség magát készíti fel, hogy el, illetve befogadja az isteni hívást.

A bárány a pásztorához és a nyájhoz tartozás édes függéséből él. Szelíd és boldog, mert családja biztonságot jelent. A farkast csak a zsákmány érdekli, falkában is rideg és magányos, nem riad vissza az erőszaktól, mindenáron megszerzi, amire szüksége van, de néha nevetségesen ostoba. Jóllehet a bárányt nemegyszer naivsága sodorja bajba, a báránytól sosem kell félni, a farkastól azonban mindig tartani lehet. A bárány és a farkas egyaránt bennünk van. Azt hinnénk: bura alatt, a templom szent falai között biztonságosabban megmaradhatunk tisztának, őszintének, igaznak. Akkor kivonhatjuk magunkat a külvilág farkastörvényei alól. Lehet, hogy valamiféle elit csoportosulásnak képzeljük magunkat, akiben nincs szeplő, sem ránc. Talán félünk is a farkasoktól, nehogy azok szétszaggassanak, egykettőre felfaljanak. Hisz ha korpa közé keveredsz… A farkasok is aratnak, sokszor épp báránybőrbe bújva. Eleinte meg is tévesztve az ártatlan bárányokat, akikből többnyire a „befogadói közeg” összeáll. Onnan is felismerhetjük a bennünk levő farkast, hogy a visszautasítást nem tudja szelíden elviselni. Erőszakos lesz, és farkas-eszközökkel akar rendet teremteni.

Néha éppen a lelkipásztori munka hevében, a sok lelki aratnivaló közt azon kapjuk magunkat, hogy átvettük a farkasok trükkjeit: ügyeskedünk, a világ kedvében járunk, pénzben mérjük a hasznot, „menő selyemfiúk” módjára a fennálló divathoz simulunk. Jézus pedig arra hív, hogy ne kövessük a világ logikáját akkor sem, ha bárányként kell a farkashoz közelíteni. Küldetésünk nem megfélemlítésre, de nem is „tájba illő”, szalonképes, olcsó üdvösség meghirdetésére, hanem az Isten országának építésére, örömhírének bejelentésére szól. Ha nem száll rá a farkasra a bárány békéje, az sem veszteség… Mert Jézus nevére még a sátán is megadja magát. A Jézustól kapott erő, lelki hatalom pedig abban is segíti a tanítványt, hogy ne csak leleplezze a farkast, hanem a farkasokból bárányt szelídítsen.

Isten rá akar ébreszteni felelősségünkre, küldetésünk nagyságára és szépségére. Lássuk meg minden farkasban a bárányt. Szelídítsük meg elsősorban a bennünk ólálkodó farkast. Előszólítani, „kiszeretni” mindenkiből a jót, békességgel, állhatatos hűséggel, és nem riadva vissza a kudarcoktól. Attól se keseredjünk el, ha visszautasítanak, s még csak azzal sem kell sokat bíbelődnünk, hogy külön stratégiákat dolgozzunk ki, vagy magunkban keressük a hibát. Isten Szentlelke mindig pótolja hiányosságainkat, ha a tőlünk telhetőt megtesszük. Ő fog belőlünk szólni, mi nem magunkat ajánljuk. A sikerek sem maradnak el, de itt nem a statisztikailag jól mérhető hatékonyság mutatószámai a döntőek, hanem „inkább annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyekben”. Ahelyett, hogy karrierünket építené, az aratás Ura asztalához ültet, körüljár és felszolgál… Kell ennél nagyobb elismerés?

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességetek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Lk 10, 1-9

Mottó: Elküldte őket kettesével maga előtt (…) Menjetek!

Ezt a küldetést nagyon pontos utasítások kísérik. De még mielőtt útnak indította volna őket, két fontos elvet alkalmazott. Egyfelől maga előtt küldte őket. Ez világossá teszi, hogy az előkészítés volt a feladtuk. Így tesz majd az utolsó vacsora előtt is. előkészítette velük a búcsút, mely egyúttal nyitány is lesz. A kapcsolatok minőségének radikális nyitánya. Ez azt is jelenti, hogy mindig velük lesz. Hol láthatatlanul, hol láthatóan, de mindig érezhetően. És mindig ketten lesznek, úgy, mint az emmauszi úton, hogy megosszák egymással a tapasztalatot, Mert ebben a közös elmélkedésben is velük lesz, még mielőtt felismernék. Mint ahogy velünk van ma is, ha ketten-hárman összejövünk, ahogy ígérte. S nem kell magunkkal vinnünk semmit, csak a békét, amit ő adott.

Évközi 14. vasárnap

Lk 10,1–20 „Az aratni való sok, a munkás kevés!”

A mai evangélium a misszió kezdeteiről beszél. Néhány teológus felhívja a figyelmet, hogy Lukács ebben a részben historizál, vagyis bizonyos később keletkezett intézményeket visszahelyez egy korábbi korba. Ilyen a hetvenkét tanítvány esete (10,1), akikre az utalást csak itt találjuk meg, és inkább csak szimbolikus számnak tekinthetjük. Természetesen a nagyobb méretű misszió valamikor elkezdődött, de ennek pontos szerkezetéről nem kapunk történetileg értékelhető információt.

Annál több adatot szerzünk a misszió változó körülményeiről, persze ezt is egy kicsit költői nyelven. Az egyik kérdés, nem kedvez a tanítványok munkájának, ha sok mindent visznek magukkal, és az lefoglalja őket (10,4). A befogadás körülményei is igen változatosak. Sőt számolni kell, hogy néhány agresszív ember, a misszionáriusok farkasa igen sok gyötrelmet fog nekik okozni (10,3). De ennek ellenére Jézus szelíd misszióját nem lehet megállítani.

Az Egyház élcsapatát mindig mások alkotják. De ha nem a pillanatnyi pozíciót nézem, akkor mindig az a csoport tekinthető annak, aki hatékonyan misszionált.

Egyik barátom, amikor megválasztották II. János Pál pápát, azt mondta róla, igazi missziós alkat. Előbb Rómában vált közkedveltté, majd amikor elkezdte apostoli útjait, barátom kijelentette:„A pápa meg sem áll Moszkváig.” Sőt naponta mondogatta:„Meglátod, misézni fog a Vörös téren.”Akkoriban ez a kijelentés furcsának hangzott és lehetetlennek látszott. De úgy tűnik, a pápa Róma és Moszkva hagyományos ellentétét, majd pedig távolságát egyre inkább legyűrte, de megszüntetni eddig neki sem sikerült.

Érdekes módon az út a kelet-európai országokban kezdődött. Lengyelország első alkalommal hivatalosan alig akarta befogadni a pápát, de a nép nyomására mégis megtette. Második alkalommal már inkább a pápa népszerűségében sütkéreztek az állami vezetők. Az európai utak után sor került az afrikai utakra, majd az USA fogadta a pápát. A vén Európában Svédország fogadta legcsendesebben a katolikus egyházfő látogatását. A magyar látogatás közül az első földrengésszerű volt. A következők már ismert programként mozdították meg a tömegeket. A balkáni látogatások puskaporos légkörben zajlottak. A vezetők féltek, a tömeg ujjongott, hogy közéjük érkezett a béke embere. A romániai látogatás is konfliktusokkal volt teli. De az ortodoxia és a katolikus egyház kapcsolatában új fejezet nyílt az ukrajnai látogatás után.

A tömegek számára a pápa vitathatatlanul hiteles egyházi vezető, aki pasztorális utakat tesz és nem politikait. De érdekes módon politikai irányok inganak meg ott, ahová ellátogat a szentatya. Talán az ortodoxia fél a monolitikus egységet alkotó katolikus egyháztól, talán a történelmi emlékek miatt ébrednek félelmek bennük. Akik a félelmeiket hangoztatták, a múltba néztek, II. János Pál pápa pedig a jövőbe tekintett. Pontosabban minden egyes alkalomm a l Jézusra tekint, a hit szerzőjére és beteljesítőjére.Az Evangéliumról beszélt, imádkozott, áldott, türelmet és igazságosságot kért. A világ minden látszat ellenére ki van éhezve az evangéliumra. II. János Pál gyenge lábakon, de hordozta ezt az üzenetet.

A statisztikák szerint a világnak még csak harminc százaléka keresztény, de ez a harminc százalék megosztott. Mi lenne, ha a „világosság fiai” egyszer összefognának a szeretet és az evangélium érdekében, és egységesen lépnének fel? Lehet, hogy akkor oltár épülne a Vörös téren, ortodox és katolikus papok, s protestáns lelkészek vennék körül, és egy szívvel, lélekkel mondanák: „Miatyánk, aki a mennyben vagy…”

Egyik kollégám azt javasolta, módosítsuk az evangélium eme helyét, hogy az „aratni való sok, a munkás kevés” – mondjuk ki az aratni való is kevés. Valójában nem erről van szó. II. János Pál pápa megmutatta, hogy aki bőven vet, az bőven is arat. Aki hittel vet, az bőven arathat. Csak a misszionáriusok higgyenek az üzenet fontosságában és hatékonyságában, akkor az Isten áldása nem marad el. Kérjétek az aratás urát!

A hetvenkét tanítvány imája

A II. Vatikáni Zsinat egyik gyümölcse a liturgikus teológia. Korábban a liturgikusok többnyire csak a liturgikus cselekmények történetének és a liturgia végzésének szabályaival (rubrikák) foglalkoztak. A zsinat ismételten hangsúlyozza, hogy a liturgia a szent hagyomány lényeges eleme (DV 8) és hűségesen tanítja az Egyház hitét. Parsch Pius, a német liturgikus mozgalom vezéralakjának megfogalmazása szerint „a liturgia élő katekizmus, megélt dogma, megimádkozott erkölcs, Jézussal együtt átélt élet”. Sőt H. Vorgrimlerrel együtt azt is állíthatjuk, hogy „az Egyház Eucharisztia értelmezése legmélyebben és legátfogóbban a liturgiában áll előttünk” (Vorgrimler, H., Teológia dei sacramenti, 201). Y. Congar szerint ennek a tanításnak a sajátossága a következő: „a liturgia nem annak a magisztériumnak a hangja, amely definiál, tanít, újrafogalmaz, elítél, cáfol, hanem annak az Egyháznak a szava, amely szeret és imádkozik, amely nemcsak a hitét akarja tanítani, hanem azt megénekli és gyakorolja a liturgiában, s mindezt nekünk akarja ajándékozni” (Congar, Y., La tradizione le tradizioni, 2. köt. 354).

Legutóbb a XI. Püspöki Szinódus (2005) is foglalkozott az eucharisztikus hit és ünneplés benső kapcsolatával, kiemelte „az imádság törvénye” és „a hit törvénye” (lex orandi, lex credendi) közötti összefüggést, és kiemelte a liturgikus cselekmény elsőbbségét. Hangsúlyozta, hogy „az Eucharisztiát mint a hit hitelesen ünnepelt misztériumát annak világos tudatában kell megélni, hogy a hívő megértés (intel-lectus fidei) alapjában mindig kapcsolatban van az Egyház liturgikus cselekményével” (A szeretet szentsége, 34).

Tehát, a szentmisén is megismerhetjük hitünk igazságait. Már az egyházatyák is, bár másféle megfogalmazásban, de mindig hangsúlyozták, hogy a liturgiának, a liturgikus imádságoknak teológiai jelentősége van. Nemcsak a liturgikus teológiában és a szentségtanban, hanem más összefüggésekben is egyre többet hivatkozik a teológia az Egyház imádságaira. A teológia művelése konkrétan is igazolja, hogy a „az imádság törvénye, a hit törvénye” teológiai alapelv általánosan ismert és elfogadott lett az Egyházban.

L. Beauduin belga bencés szerzetes, a 20. század eleji liturgikus mozgalom egyik vezéralakja szerint ez a princípium konkrétabban így is megfogalmazható: „Mondjátok meg nekem, hogyan imádkozott Ágoston Hippóban, Ambrus Milánóban, Izidor Sevillában, Gergely Nüsszában, Khrü-zosztomosz Konstantinápolyban, és én összefoglalom nektek az ő egyházuk egész krédóját”. Ez azt jelenti, hogy a liturgia a saját szavaival tanít, amikor például a szentmise kánonjában vagy könyör-géseiben összegzi azt a mély értelmű tanítást, melyet a liturgiát legjobban értő egyházatyák hagyományoztak ránk.

A liturgia szimbólumainak és a liturgikus imádságoknak a megértése is szükséges tehát ahhoz, hogy méltóképpen ünnepeljük az Eucharisztiát és bőven részesüljünk a szentmise kegyelmeiben. A liturgikus jelek és imádságok nem öncélúak, hanem olyan eszközök, amelyek az Eucharisztia misztériumának teljesebb megértésére akarnak vezetni. Nyilvánvaló, hogy ez a cél könnyebben megvalósulhat, amióta a nép nyelvén, a nemzeti nyelveken ünnepeljük az Eucharisztiát.

Már most gondoljuk el, hogy a bensőnkben egy mesésen gazdag
palota áll -- aranyból és drágakövekből építve, szóval illő lakás az
Úr számára. Azután fontoljátok meg, hogy ezen palota díszítése a ti
dolgotok, aminthogy tényleg úgy is van. Mert nem képzelhető szebb
épület a tiszta léleknél, mely tele van erényekkel s minél nagyobbak
az erényei, annál ragyogóbbak az épület kövei. Végül pedig gondoljátok
el, hogy ebben a palotában lakik a nagy Király, aki jónak látta
vendégül jönni hozzátok, s hogy pazar pompájú trónuson ül; ez a trónus
pedig a ti szívetek.

Miközben ezeket a szépségeket néztem, lelkemben igen mély gondolatok születtek. Úgy éreztem, hogy értem már Isten nagyságát és a Mennyország csodáit ... A szerzetesi élet olyannak tűnt fel a szememben, amilyen a maga valóságában, alárendeltségeivel, észrevétlenül teljesített apró áldozataival. Megértettem, hogy milyen könnyű begubózni önmagunkba, elfelejteni hivatásunk fenséges célját s azt mondtam magamnak: később, a megpróbáltatás órájában, mikor a Kármel rabjaként, a csillagos égnek csak egy kis sarkát nézegethetem, vissza fogok emlékezni arra, amit ma látok; ez a gondolat bátorrá tesz majd, könnyűszerrel elfelejtem az én szegényes kis érdekeimet annak az Istennek a nagyságát és hatalmát látva, akit mint egyetlent akarok szeretni. Nem leszek olyan szerencsétlen, hogy
szalmaszálakhoz tapadjak, most, mikor „SZÍVEM MEGÉREZTE, hogy mit tartogat Jézus azok számára, akik szeretik őt.”

Tökéletlenségeimről szóltam neki, ő ezt mondta:
„Bizony én is gyarlóságokat követek el, de nem csodálkozom ezen soha. Magam sem helyezkedem mindig oly gyorsan, amint akarnám, a földi semmiségek fölé; így például kísértve érzem magam nyugtalankodni valami ostobaság fölött, melyet mondtam vagy tettem. Ilyenkor magamba szállok, és azt mondom: Bizony, sajnos, még mindig csak az első lépésnél tartok, úgy, mint azelőtt! De nagy békével mondom ezt, szomorúság nélkül. Oly édes érzés kicsinek és gyöngének lenni!”

Meggyújtsa a mi szegény hideg szívünket, megvilágosítsa sötétülő lelkünket, megtanítson újra énekelni, szépséges szép karácsonyi énekeket békéről - örömről, napsugárról, boldogságról, édes, bájos, szőke fürtű Jézuska-babáról s aztán készséget, erőt, bátorságot is ad hozzá, hogy mások előtt is énekeljük, másokat is megtanítsunk rája. [II. 36/9]

+ Jézusom, úgy vettem észre, mintha kevesebbet foglalkoznál velem. – ,,Igen, gyermekem. Elrejtőzöm lelki vezetőd[351] mögé. Ő foglalkozik veled akaratom szerint. Becsüld meg minden szavát, mintha az enyém lenne. Ő a függöny, aki mögé elrejtőzöm. Én és a lelki vezetőd egyek vagyunk. Az ő szavai az én szavaim.''

Az, amit mi magunkból megismerünk, még hibáinkból és bűneinkből is, csak a napfényre jutó felszín. A mélység, amelyből származik, még előttünk is igencsak el van rejtve. Isten azonban ismeri és meg tudja tisztítani.

Egy napon az utcán fölszedtek egy embert és elhozták hozzám. Megmostuk, tisztába öltöztettük, és ő utolsó sóhajával azt mondta nekem: „Nővér, Istenhez megyek."- Ez a boldogság: kis dolgokat cselekedni nagy szeretettel.

Az Úr Jézus már hónapokkal ezelőtt azt mondta:
„Kislányom, ne hagyj soha szenvedéseid nélkül!” Most néhány nap óta többször elmondta ezt. Valósággal rimánkodott: „Ne hagyj soha szenvedéseid nélkül!” Az Úr Jézus szavai valósággal szenvedélyes óhajtást váltottak ki lelkemből. Annyira kívántam a szenvedést, és most váratlanul éppen a szentáldozás előtt így szólt: „Most, e naptól kezdve a szenvedést állandósítom lelkedben, és oly fokozatban, mely felülmúlja az eddigieket.” Nagy öröm töltötte el lelkemet.Végre vágya teljesül. Ő kért már régebben arra, hogy vessem bele magam a szenvedések kohójába. Most az Ő kegyelméből megtehetem ezt.Annyira boldog voltam ezen a napon, úgy éreztem, semmi szóval nem tudom hálámat iránta leróni, sem kifejezni. Egyik templomból kijöttem és a másikba bementem, hogy hálaadásomat folytassam. Órákon át csak ömlött Eléje lelkem hálája, és éreztem, hogy most elképzelhetetlen erővel áraszt el. Nem tudom, hogyan, de a zsoltáros szavai jutottak eszembe: „A legelés helyére fektetett engem.”¹⁷ Én nem tudom, hogy kell értenem a zsoltáros szavait, de úgy érzem, az én lelkem számára a szenvedés az a legelő, mely állandóan jóllakottan tartja lelkemet, és az Úr most erre a csodás mezőre vezetett engem. „Imádott Jézusom, most érzem igazán azokat a szavakat, melyeket még régebben mondtál: »Téged senki és semmi sem választhat el Tőlem.« Most, hogy a szenvedést állandósítottad lelkemben, sok-sok bukdácsolásommal végre mégiscsak Hozzád érkeztem! Most végre helyben vagyok Nálad! Nagyon szépen megköszönöm, és megkérlek újra és újra, ne vond meg tőlem többet soha szenvedéseidet! Imádott Jézusom, most ismét a Te szavaidat idézem, mikor egy alkalommal így szóltál: »Kármelita kislányom, ne hagyj soha szenvedéseid nélkül, mert ha ezt tennéd, azt kellene éreznem, hogy megfogyatkozott Irántam szereteted.« Most újra a Te szavaiddal imádkozom, és kérlek, ne hagyj soha szenvedéseid nélkül, mert ha ezt tennéd, azt kellene éreznem, megfogyatkozott irántam érzett szereteted.”

17: A Szentírásnak egy régebbi fordítását használja: „Az Úr igazgat engem, és semmi híjával nem leszek; a legelés helyére fektetett engem; a megújulás vize mellett nevelt engem; lelkemet megtérítette, az igazság ösvényein hordozott engem az Ő nevéért.” (Zsolt 22, Ó- és Új- szövetségi Szentírás – a Vulgata szerint. Figyelemmel az eredeti szövegre ford.: Káldi György, Eger, 1892.)

...körülfogták... Jósáfát azonban kiáltozni kezdett, és az Úr megsegítette; Isten másfelé terelte őket. (2Krón 18,28-34)

Lezajlott hát a csata, amitől Isten óvta a királyokat. Szörnyű vereség lett a vége, Aháb ottmaradt a harcmezőn, és Jósáfát is csak isteni csoda révén menekült meg.

Ennyire igaz az, hogy Isten az ő beszédével meg akar menteni minket. Ha azt komolyan veszik, elkerülték volna ezt a tragédiát. De Ahábot nem is érdekelte, Jósáfát pedig nem mert hallgatni Isten világos intésére. Szívszorító jelenet: két felelős vezető ott tántorog a szakadék szélén, ha belezuhannak, magukkal rántják a népet is, s Isten nyújtja feléjük a kezét, de ők ellökik maguktól. Háromszáz évvel később ugyanez történt, megvetették Isten igéjét, és bekövetkezett a babiloni fogság. És mi mit teszünk Isten életmentő igéjével?

Aki nem engedi, hogy Isten szava bölccsé tegye, az egyre balgább lesz. Aháb azt javasolja, hogy Jósáfát maradjon királyi ruhájában, ő pedig páncélba öltözik. És Jósáfát nem lát át a szitán! Persze hogy őt támadják a csatában, s csak az menti meg, hogy végre Istenhez kiált, és az Úr elviszi onnan támadóit.

Előbb is kiálthatott volna, de eddig nem volt szava Istenhez. Ő azonban olyan kegyelmes, hogy az ilyen segélykiáltást is meghallgatja. Így hallotta meg Jézus a vele együtt megfeszített lator kiáltását is. Mert „mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik" (ApCsel 2,21 - Károli).

De aki nem hívja segítségül, hanem magában bízik, az elvész, mint Aháb. Ha páncél van rajta, akkor is.

Így van ez a mi örök sorsunkkal is. Kilátástalan helyzetbe kerültünk, ahol nem tudunk magunkon segíteni, mint Jósáfát. De aki Isten kegyelméért kiált, üdvösséget kap. Aki pedig a maga álruhás huncutkodásában reménykedik, elpusztul. Hisszük-e mind a két megállapítást?

„…amitek van...” Jel 2,18–29

„Drága gyermekek!
Ma azt szeretném nektek mondani, hogy minden munkátokat imával kezdjétek, és imával fejezzétek be. Ha ezt megteszitek, Isten megáld benneteket, és a munkátokat. Ezekben a napokban keveset imádkoztok, és sokat dolgoztok. Ezért imádkozzatok! Az imában fogtok megpihenni.
Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

1. Ferenc pápa elhalasztja afrikai útját
2. Ferenc pápa fogadta Ursula von der Leyent
3. Katolikus családegyesületek képviselői a Vatikánban
4. Katekézis az időskor szépségeiről
5. A földrengés sújtotta L’Aquila városába látogat a pápa
6. Ferenc pápa fogadott egy befolyásos síita vezetőt
7. Erősödő keresztényüldözés Nigériában
8. Felmentették Hilarion metropolitát külügyi vezetői tisztségéből
9. Közös rózsafüzér-ima Ferenc pápával
10. 400 éves a római spanyol nagykövetség

A magyar változat a Magyar Kurír megrendelésére készült.

Aznapi műsor 19.30 óra után érhető el!
Régebbi műsorok meghallgatásához, válasszon előző napi tartalmakat.

https://www.youtube.com/watch?v=RONn1PmKbNY

Jézus hozzád is lehajol - Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika

Köszöntlek Téged Szent Benedek, az igazság után való állhatatos éhezésedért és szomjazásodért. Jobban kívánkoztál te, hogy mint hős az igazság útján járhass, mint az érzéki ember kívánkozik az étel és az ital után. A te „ételed” is az volt, hogy „teljesítsd annak az akaratát, aki téged küldött” (Jn 4,34), és hogy Istennek akaratát minél tökéletesebben teljesíthessed, égő vággyal vágyakoztál az angyalok eledele után. Dicső Szent Benedek, könyörögj érettem, szerezd meg számomra a kegyelmet, hogy a szürke, rideg közönyösséget elkerüljem és állandóan hathatósan vágyakozzam az igazságosság után, sóvárogjak az Úr Jézus után a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Amen

Mi Atyánk ... Üdvözlégy ... Dicsőség...

Szent Benedek apát mindennapi imája a kereszt előtt

Adj nekem, jóságos Jézusom, Téged megértő értelmet, Téged átélő érzelmet, Hozzád siető lelket, Érted hevülő lelkesedést, Téged föllelő bölcsességet, Téged fölismerő világosságot, Érted égő szeretetet, Benned élő szívet, Téged dicsérő tetteket, a Te szavadra hallgató fület, a Te szépségedben gyönyörködő szemet, a Te fölségedet magasztaló nyelvet, Neked tetsző életmódot, a Tőled jövő megpróbáltatás viselésére béketűrést, Hozzád ragaszkodó, hűséges kitartást, és adj nekem, Jézusom, boldog halált. Ajándékozzál meg jelenléteddel, fényes föltámadásoddal és a boldog örökkévalóságban add nekem jutalmul Te magadat. Amen

A hetvenkét tanítvány imája

Uram, irgalmazz nekünk. Krisztus, kegyelmezz nekünk. Krisztus, hallgass meg minket. Krisztus, szívesen hallgass meg minket. Atyaisten, aki a mennyben vagy, Mária dicsőséges Teremtője, könyörülj rajtunk. Fiúisten, a világ Megváltója, aki által Mária megismerte az anyaságot, könyörülj rajtunk. Szentlélekisten, aki Szent árnyékával eltakartad Máriát, könyörülj rajtunk. Szentháromság, egyetlen Isten, aki Máriát dicsőíti, könyörülj rajtunk. Szent Mária, aki az egész világegyetemet megvilágosítja, imádkozz értünk. Szent Mária, aki felmagasztalod a szolgáidat, imádkozz értünk. Szent Mária, aki közbenjársz a bűnösökért, imádkozz értünk. Szent Mária, aki megvilágosítod a szívet, imádkozz értünk. Szent Mária, az irgalmasság forrása, imádkozz értünk. Szent Mária, a szent egyház pompája, imádkozz értünk. Szent Mária, a bölcsesség virága, imádkozz értünk. Szent Mária, akit az angyal üdvözölt, imádkozz értünk. Szent Mária, akit Szentlélek árnyéka beborított, imádkozz értünk. Szent Mária, akit az égben dicsőítenek, imádkozz értünk. Szent Mária, a tavasz gyönyörű rózsája, imádkozz értünk. Szent Mária, gyümölcsöző szőlő levelekkel díszítve, imádkozz értünk. Szent Mária, szelíd és szép szűz, imádkozz értünk. Szent Mária, Atyaisten dédelgetett házastársa, imádkozz értünk. Szent Mária, Isten Igéjének predesztinált anyja, imádkozz értünk. Szent Mária, akit Szentlélek vesz körül, imádkozz értünk. Szent Mária, akinek a méhében fogant Isten, imádkozz értünk. Szent Mária, aki Istenembert hozott világra, imádkozz értünk. Szent Mária, a szűzek mintáját hordozó szűz, imádkozz értünk. Szent Mária, Jesse szára, aki Krisztust szülte, imádkozz értünk. Szent Mária, az élet fája, aki gyümölcsöt ad, imádkozz értünk. Szent Mária, az asszonyok legszebbje, imádkozz értünk. Szent Mária, az alázatosak közül a legalázatosabb, imádkozz értünk. Szent Mária, a szentek legszentebbje, imádkozz értünk. Szent Mária, a legértékesebb a szeretetben, imádkozz értünk. Szent Mária, a legméltóbb külön dicséretre, imádkozz értünk. Szent Mária, a Teremtő Anyja, imádkozz értünk. Szent Mária, a Megváltó Anyja, imádkozz értünk. Szent Mária, Krisztus Anyja, imádkozz értünk. Szent Mária, a föld kívánt anyja, imádkozz értünk. Szent Mária, aki rettenetes vagy a pokol erői előtt, imádkozz értünk. Szent Mária, a legkedvesebb anya, imádkozz értünk. Szent Mária, kegyelemmel teli szűz, imádkozz értünk. Szent Mária, irgalommal teli szűz, imádkozz értünk. Szent Mária, aki jámbor vigasztalásokat terjeszt, imádkozz értünk. Szent Mária, a szűz becsület virága, imádkozz értünk. Szent Mária, a bölcsesség virága, imádkozz értünk. Szent Mária, a Kelet ragyogása és fénye, imádkozz értünk. Szent Mária, az ég erényeinek királynője, imádkozz értünk. Szent Mária, az Úr ciprusának háza, imádkozz értünk. Szent Mária, a menny kristályos ablaka, imádkozz értünk. Szent Mária, az örök fény hajnala, imádkozz értünk. Szent Mária, a legszebb és legtiszteltebb szűz, imádkozz értünk. Szent Mária, édes és hangzatos dallam, imádkozz értünk. Szent Mária, aki Isten gyönyörével táplál minket, imádkozz értünk. Szent Mária, a mennyei udvar pohárnoka, imádkozz értünk. Szent Mária, a Paradicsom nyitott ajtaja, imádkozz értünk. Szent Mária, Isten szeretett árnyéka, imádkozz értünk. Szent Mária, a szüzek új öröme, imádkozz értünk. Szent Mária, a legáldottabb a nők között, imádkozz értünk. Szent Mária, a nyomorultak jámbor vigasza, imádkozz értünk. Szent Mária, az igazi üdvösség és az igazi boldogság, imádkozz értünk. Szent Mária, a szeretet nagyszerűsége, imádkozz értünk. Szent Mária, a kegyesség teljessége, imádkozz értünk. Szent Mária, az árvák anyja, imádkozz értünk. Szent Mária, az árvák ápolója, imádkozz értünk. Szent Mária, a kisgyerekek teje, imádkozz értünk. Szent Mária, a szenvedők támasza, imádkozz értünk. Szent Mária, akit az angyalok szolgálnak és tisztelnek, imádkozz értünk. Szent Mária, az ég nemes királynője, imádkozz értünk. Szent Mária, akiben mind a férfi, mind a női szentek örömüket lelik, imádkozz értünk. Szent Mária, akit mindenki dicsér és tisztel, imádkozz értünk. Kedvezz nekünk, bocsáss meg, Úrnő. Kedvezz nekünk, szabadíts meg, Úrnő. Minden rossztól szabadíts meg minket, Úrnő. Minden gonosz kísértéstől szabadíts meg minket, Úrnő. Isten haragjától és felháborodásától szabadíts meg minket, Úrnő. Veszélytől és kétségbeeséstől szabadíts meg minket, Úrnő. A büszkeségtől, amely tönkretesz, szabadíts meg minket, Úrnő. A harag és az irigység éles bűnéből szabadíts meg minket, Úrnő. A test kísértésétől, amely minden oldalról ér bennünket, szabadíts meg minket, Úrnő. A gonosz ellenség támadásától szabadíts meg minket, Úrnő. Krisztus megtestesülése fölötti örömünk által szabadíts meg minket, Úrnő. Az ő szenvedése fölötti bánat és gyötrelem által szabadíts meg minket, Úrnő. A feltámadása feletti öröm és csodálat által szabadíts meg minket, Úrnő. A mennybemenetele fölötti öröm és elragadtatás által szabadíts meg minket, Úrnő. A Szentlélek küldetésébe vetett hited által szabadíts meg minket, Úrnő. A te koronázásod feletti öröm és elragadtatás által szabadíts meg minket, Úrnő. A halálunk pusztító és elhagyatott órájában szabadíts meg minket, Úrnő. Az ítélet súlyos vizsgálatakor szabadíts meg minket, Úrnő. A pokol szörnyű gyötrelmeitől szabadíts meg minket, Úrnő. Mi bűnösök, könyörgünk, hallgass meg minket. Mivel te, a legjámborabb királynő méltóságot szereztél a szent Egyház védelmére, kérünk téged, hallgass meg minket. Te méltóztatsz dicsőséget szerezni az igazak számára, és kegyelmet nyújtani a bűnösöknek, könyörgünk hozzád, hallgass meg minket. Te méltóztatsz vigaszt szerezni a sanyargatottak számára, és szabadságot a foglyoknak, könyörgünk hozzád, hallgass meg minket. Te méltóztatsz megvigasztalni a szolgákat és a szolgálólányokat, akik odaadóan szolgálnak téged, könyörgünk hozzád, hallgass meg minket. Te méltóztatsz megtartani a te keresztény népedet, megmentve a te Fiad értékes vérét, könyörgünk hozzád, hallgass meg minket. Te méltóztatsz a hitben elhúnytaknak örök nyugalmat nyújtani, könyörgünk hozzád, hallgass meg minket. Isten anyja, könyörgünk hozzád, hallgass meg minket. A szeretett anya, a Szűzanya, szánjon meg minket, és örök nyugalmat adjon nekünk. Ámen. Uram, irgalmazz nekünk. Krisztus, kegyelmezz nekünk. Uram, irgalmazz nekünk. Mi atyánk stb., és ne essünk kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. V. Mondtam, Úrnő, könyörülj rajtunk. R. Gyógyítsd meg a lelkemet, mert vétkeztem ellened. V. Az irgalmadat fordítsd ránk. R. És légy kedves a szolgáidhoz. V. Mutasd meg a te hatalmad ellenségeinkkel szemben. R. Annak érdekében, hogy te minden nemzet előtt megigazulhass. V. Irgalmazz a te szolgáidnak, akik a te nevedet hívják. R. És ne hagyd őket a kísértéseik áldozatául esni. V. Ne űzz el minket a halálunk óráján. R. És támogasd a lelkünket, amikor elhagyja a testünket. V. Légy nekünk az erő tornya. R. És egy bevehetetlen szikla az ellenség ellen. V. Segíts nekem, Úrnő, hogy ne engedjek neki. R. Zúzd őt szét a lábam alatt. V. Kedvezően hallgasd az imámat és a könyörgésemet. R. És engedd, hogy az ellenfeleim semmivé váljanak. Imádkozzunk. Mindenható és örök Isten, aki számunkra a legtisztább Szűz Mária születését tervezted, arra késztetsz, hogy tiszta testtel szolgáljunk téged, és szerény elménkkel kedveskedjünk neked. Imádkozunk hozzád is, legjámborabb Szűz Mária, a Világ Királynőjéhez és az angyalok uralkodójához, hogy felfrissülést szerezz azok számára, akiket a tisztítótűz tüzei megtisztítanak, hogy kegyelmet nyerj a bűnösöknek, és adj kitartást a méltó jócselekedetekben. Védj meg minket, akik oly gyengék vagyunk, minden veszedelemtől, amely bennünket fenyeget. Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

¹Ha valamelyik testvért bármi vétség miatt már gyakran megbüntették, sőt ki is közösítették, s mégsem javul meg, szigorúbb büntetés érje, azaz a megvesszőzés fenyítékét mérjék rá. ²Ha még így sem javul meg, vagy talán - amitől Isten mentsen - felfuvalkodott kevélységgel cselekedetét még védeni is akarná, akkor az apát tegyen úgy, mint bölcs orvos: ³ha az enyhítő szereket, ha az intések kenőcsét és a Szentírás orvosságát már használta, ha végül a kiközösítés és vesszőzés tüzes vasát is, ⁴és most mégis azt látja, hogy igyekezete nem használ, akkor nyúljon ahhoz, ami ezeknél nagyobb: imádkozzék érte maga is, imádkozzanak a testvérek is, ⁵hogy az Úr, aki mindent megtehet, adja vissza a beteg testvérek egészségét. ⁶Ha még ilyen módon sem gyógyulna meg, akkor használja az apát az operálókést, amint az Apostol mondja: "Távolítsátok el a gonoszt magatok közül" (1Kor 5,13). ⁷És másutt: "Ha a hűtlen eltávozik, hadd távozzék" (1Kor 7,15), ⁸hogy egy beteg juh az egész nyájat meg ne fertőzze.

Wass Albert: Én és az Isten

Nagy-nagy rémek űztek,
már mindent bejártam:
végső menedéknek
Istennél megálltam.

S lám az Isten nékem
sziklaszilárd vért lett,
gond meg nem találhat,
baj hozzám nem érhet,

mert az Isten nékem,
míg másnak csak támasz,
nekem menedékem,
végső menedékem!

Míg örömben jártam,
nem leltem meg Istent.
Rá csak most találtam,
hogy elveszték mindent.

Ilyenek vagyunk mi,
gyarló földi férgek,
úgy térünk csak Hozzád,
bánatok ha érnek,
szertekuszált álmok,
széttépett remények.

A spirituális utazás segít abban, hogy Jézus Szívére hangolódjunk, és tanítványait elérhetővé teszi a világ iránti együttérzés küldetésében.

A Pápa Világméretű Imahálózata (az Imaapostolság) egy olyan szolgáltatás, amelynek célja a pápa havi imaszándékainak az egész világon való terjesztése. Ezeket a szándékokat az emberiség és az Egyház számára valódi kihívásoknak tekintik, mivel a Szentatya mai világ miatti aggodalmait fejezik ki. Célunk, hogy ezek a szándékok irányítsák az adott hónapban cselekvésünket és imáinkat.

Ezt a hálózatot azok alkotják, akik elérhetõvé teszik magukat a Krisztus küldetésében való együttműködés számára életük mindennapi felajánlásával, bármilyen helyen vagy helyzetben. A misszióra való felhívás az a tűz, amely őket apostolokként az Atya szívéből a világ szívébe küldi.

Az ima világméretű hálózatát 1844. december 3-án, Xavier Szent Ferenc ünnepén alapította Gautrelet jezsuita atya. Azoknak a fiatal diákoknak, akik misszionáriusként szerettek volna eljutni a világba, azt mondta: „Legyetek misszionáriusok imádkozva, a mindennapi életetek felajánlásával. Küldetésetek itt és most van, a tanulmányok és a mindennapi kis dolgok által. Ha Isten akaratára való nyitottsággal teljesítitek ezt, akkor már az egész Egyháznak segítő apostolok vagytok.”

Törekedjünk arra, hogy Krisztust életünk középpontjába helyezzük, és bensőséges barátságban éljünk vele. Ez ösztönözzön arra minket, hogy az Ő meghívására Vele együttműködő apostolokká váljunk.

Ferenc pápa megújította felhívását minden ember számára, arra kérve mindenkit, hogy csatlakozzon hozzá, ehhez a nagy küldetéshez, és hívjuk fel a figyelmet egyre inkább a körülöttünk lévők igényeire. Ezt a meghívást az Angelus utáni üzenetében tette meg 2017. január 8-án.

Szeretném felkérni Önt, hogy csatlakozzon A Pápa Világméretű Imahálózatához, amely a közösségi hálózatokon keresztül is terjeszti azokat az imaszándékokat, amelyeket havonta javaslok az Egyház számára. Ilyen módon az imaapostoli szolgálat előre halad és növekszik a közösség.

A Szentatya azt akarja, hogy tisztában legyünk a világ minden táján jelenlévő testvéreink szenvedéseivel, imádkozzunk értük, és gondolkozzunk új módszerekről szenvedésük enyhítésére.

Újítsuk meg a Szentatya havi imaszándékaival kapcsolatos törekvésünket, és tekintsünk magunkra misszionáriusként mindennapi életünkben.

„Tamás hitetlensége többet tett hitünkért, mint a többi tanítvány hite. Ahogy megérinti Krisztust és elnyeri a hitet, minden kétséget félretesz, és hitünk megerősödik. Így válik a kételkedő, majd Krisztus sebeit megérző tanítvány a feltámadás valóságának tanújává.” - Nagy Szent Gergely

A pesti barátnőm csípője eltörött. Bent van a fiumei úti kórház baleseti osztályán. Emőkének hìvják, sürgősen imát kérek érte! Kedves testvérek segítsetek! Köszönöm szépen!