Egyetemes: Az önkéntes szervezetekért

Imádkozzunk, hogy az emberi fejlődésért elkötelezett önkéntes szervezetek találjanak olyan személyeket, akik vágynak arra, hogy elköteleződjenek a közjó szolgálatában, és mindig új utakat keressenek a nemzetközi együttműködésre

Imádság

Szentlélek,
aki Isten országának építését előmozdítod,
megeleveníted a szíveket és megerősíted az akaratot.
Hálát adunk neked azokért, akik
Jézus Krisztus gyengédségének élő hirdetőiként
hűségesen és szabadon odaadják magukat a leggyengébbeknek,
Küldd el ösztönzésedet és örömödet minél több embernek
akik szeretettel vágynak felajánlani az idejüket és életüket
rászoruló testvéreiknek,
a menekültek, a betegek, az idősek és a gyermekek számára.
Legyen egyre több olyan ember,
aki közelebb szeretne kerülni embertársaihoz.
Ámen.

Felajánló ima

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára 
felajánlom neked ezt a hónapot. 
Ámen

Mindennapi hozzáállásunk

Kötelezettségvállalás
„Köszönöm az önkénteseknek, amit és ahogyan tesznek. A nehéz helyzetben lévő emberekhez való közelállásuk az emberiséggel minden korban együtt járó Krisztus gyengédségének élő hirdetése.”  (Ferenc pápa)

Közel áll hozzád valamilyen önkéntes munka? Együttműködsz velük?

Add önmagad
„Egy kötényét felvevő és nehéz helyzetben lévő testvérei szolgálatáért lehajoló Egyház.”  (Ferenc pápa)

Határozz el valamit, amivel segítesz egy rászorulón.

Oszd meg
„Ezért arra bátorítalak benneteket, hogy folytassátok kötelezettségvállalásotokat, hogy a teremtés továbbra is mindannyiunk öröksége maradjon, amelyet teljes szépségében kell átadnunk a jövő nemzedékeknek.”  (Ferenc pápa)

Oszd meg idődet és javaidat azokkal, akiknek szükségük van rád.

Menj ki és találkozz
„Mindezzel szemben Krisztus tanítványa nem hátrál meg, nem fordítja el az arcát, hanem közellétével és evangéliumi befogadásával igyekszik az emberiség szenvedő részét magához ölelni.”  (Ferenc pápa)

Ismerj meg egy közeli önkéntes szervezetet és annak igényeit.

Működj együtt másokkal
„Mindannyiunk, intézmények, civil szervezetek és egyházi közösségek együttműködése szükséges ahhoz, hogy a különböző emberek és kultúrák harmonikus együttélésének útjait elősegítsük.” (Ferenc pápa)

Működj együtt a közeledben lévőkkel.

Tarts egy kis szünetet, hogy lezárd a napod. Miért vagy kiért szeretnél hálát adni? Mit vagy kit szeretnél Istennek felajánlani? Minek érzed szükségét? Jegyezd meg, amit az Úr eszedbe juttat, amit tanultál belőle, és adj hálát egy kapott kegyelemért, vagy egy segítségért, amit nyújthattál. Adj hálát azokért az emberekért, akik jelen voltak azokban a helyzetekben, és imádkozz értük Istenhez. Készülj fel az új napra! Üdvözlégy Mária…

Aggodalommal követem az erőszak és az összecsapások növekedését, amelyek hónapok óta zajlanak Palesztinában és Izraelben. Imádkozzunk az elhunyt fiatal férfiakért és családjaikért, különösen az édesanyákért.

Imádkozzunk, hogy az emberi fejlődésért elkötelezett önkéntes szervezetek találjanak olyan személyeket, akik vágynak arra, hogy elköteleződjenek a közjó szolgálatában, és mindig új utakat keressenek a nemzetközi együttműködésre.

A világnak szüksége van önkéntesekre és szervezetekre, amelyek elkötelezettek a közjó keresése iránt.
Igen, ez az a szó, amelyet ma sokan szeretnének eltörölni: „elkötelezettség”.
A világnak szüksége van olyan önkéntesekre, akik elkötelezik magukat a közjó mellett.
Önkéntesnek lenni, aki segít másokon, olyan választás, amely szabaddá tesz minket; megnyit bennünket mások szükségletei előtt - az igazságosság követelései, a szegények védelme, a teremtés gondozása előtt.
Azt jelenti, hogy az irgalmasság művészei vagyunk: kezünkkel, szemünkkel, figyelmes fülünkkel, közelségünkkel.
Önkéntesnek lenni pedig azt jelenti, hogy együtt dolgozunk azokkal, akiket szolgálunk. Nem csak az emberekért, hanem az emberekkel együtt. Együtt dolgozni az emberekkel.
Az önkéntes nonprofit szervezetek munkája sokkal hatékonyabb, ha együttműködnek egymással és a kormányokkal.
Együtt dolgozva, bármilyen kevés erőforrással is rendelkeznek, megtesznek minden tőlük telhetőt, és valósággá teszik a remény megsokszorozásának csodáját.
Nagy szükségünk van a remény megsokszorozására!
Imádkozzunk, hogy az emberi fejlődésért elkötelezett önkéntes szervezetek találjanak olyan személyeket, akik vágynak arra, hogy elköteleződjenek a közjó szolgálatában, és mindig új utakat keressenek a nemzetközi együttműködésre.

Kedves testvéreim, buongiorno, (jó napot kívánok), boldog vasárnapot kívánok!

Ma, advent második vasárnapján a liturgia evangéliuma Keresztelő János alakját mutatja be. A szöveg szerint János "teveszőrből készült ruhát viselt", "sáska és vadméz volt az eledele" (Mt 3,4), és mindenkit megtérésre hívott. És ezt mondta: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” (2. v.) Az Ország közelségét hirdette. Egyszóval szigorú és radikális ember volt, aki első látásra keménynek tűnhetett, és bizonyos félelmet kelthetett. De aztán megkérdezhetjük magunktól, hogy miért javasolja őt az Egyház minden évben elsődleges útitársunknak ebben az adventi időszakban. Mi rejtőzik szigorúsága, látszólagos keménysége mögött? Mi János titka? Milyen üzenetet ad nekünk ma az Egyház János által?

A valóságban Keresztelő több mint kemény ember, ő olyan ember, aki allergiás a kétszínűségre. Jól figyeljetek oda erre: allergiás a kétszínűségre. Amikor például a képmutatásukról ismert farizeusok és szadduceusok közelednek hozzá, az ő "allergiás reakciója" igen erős! Sőt, néhányan közülük valószínűleg kíváncsiságból mentek hozzá, vagy azért, hogy nyerjenek valamit, mert János elég népszerűvé vált. Ezek a farizeusok és szadduceusok azt hitték, hogy mindenük megvan, és a Keresztelő nyers felszólításával szembesülve igazolták magukat, mondván: "Ábrahám az atyánk!" (9. v.). Így kétszínűségük és elbizakodottságuk miatt elszalasztották a kegyelem pillanatát, a lehetőséget, hogy új életet kezdjenek. Bezárkóztak abba a feltételezésbe, hogy igazuk van. János tehát azt mondja nekik: "Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét!"! (8. v.) Ez a szeretet kiáltása, olyan, mint az apa kiáltása, aki látja, hogy a fia tönkreteszi magát, és azt mondja neki: "Ne dobd el az életed!". Lényegében, kedves testvéreim, a képmutatás a legnagyobb veszély, mert még a legszentebb valóságokat is tönkreteheti. A képmutatás komoly veszélyt jelent. Ezért van az, hogy a Keresztelő - ahogy később Jézus is - keményen bánik a képmutatókkal. Olvashatjuk például Máté evangéliumának 23. fejezetét, ahol Jézus igazán keményen szól az akkori képmutatókhoz. És miért teszi ezt a Keresztelő és Jézus is? Hogy felrázza őket. Ehelyett azok, akik érezték, hogy bűnösök, "kimentek hozzá [Jánoshoz], megvallották bűneiket, s ő megkeresztelte őket" (5. v.). Ezért nem a bravúr fontos Isten befogadásához, hanem az alázat. Ez az út vezet ahhoz, hogy befogadjuk Istent. Nem a bravúr - "erősek vagyunk, nagyszerű emberek vagyunk!". Nem, nem. Az alázatosság. Bűnös vagyok. De nem elvontan, nem - "azért mert ez és ez és ez és ez". Mindannyiunknak meg kell vallani a saját bűneinket, a saját hibáinkat, a saját képmutatásunkat. Ehhez le kell szállni a piedesztálról, és meg kell merülni a bűnbánat vizében.

Kedves testvéreim, János és az ő "allergiás reakciói" elgondolkodtatnak bennünket. Nem hasonlítunk-e időnként egy kicsit azokra a farizeusokra? Talán felülről lefelé tekintünk másokra, és azt gondoljuk, hogy mi jobbak vagyunk náluk, hogy mi urai vagyunk az életünknek, hogy nincs szükségünk Istenre, az Egyházra, vagy a testvéreinkre a mindennapjainkban. Elfelejtjük, hogy egy esetben jogos lenézni valakit: amikor segíteni  kell neki felállni. Ez az egyetlen eset; a többi nem jogos. Advent a kegyelem pillanata, hogy levegyük az álarcainkat - mindannyiunknak van -, és felsorakozzunk az alázatosak mellé, hogy megszabaduljunk az önállóság hitéből fakadó önhittségtől, hogy elmenjünk megvallani a bűneinket, a rejtetteket, és hogy fogadjuk Isten bocsánatát, és bocsánatot kérjünk azoktól, akiket megbántottunk. Így lehet új életet kezdeni. Csak egy út van, az alázat útja - megtisztulni a felsőbbrendűség érzésétől, a formaságoktól és a képmutatástól, hogy testvéreinkkel együtt bűnösnek lássuk önmagunkat, és Jézust a Megváltónak lássuk, aki értünk jön, nem a többiekért, értünk, úgy, ahogy vagyunk, szegénységünkkel, nyomorúságunkkal és hibáinkkal, mindenekelőtt azzal, hogy szükségünk van a felemelkedésre, a megbocsátásra és a megváltásra.

Emlékezzünk egy dologra: Jézussal mindig van lehetőség az újrakezdésre. Soha nem késő. Mindig újrakezdhetjük. Legyetek bátrak! Ő közel van hozzánk, és ez a megtérés ideje. Mindenki azt gondolhatja: "Van bennem ez a helyzet, ez a probléma, amit szégyellek". De Jézus ott van mellettetek. Kezdjétek újra. Mindig van lehetőség arra, hogy egy lépést tegyünk előre. Ő vár ránk, és soha nem fárad bele várni bennünket. Ő soha nem fárad bele! Bár mi idegesítőek vagyunk, de Ő soha nem fárad el! Hallgassunk Keresztelő János felhívására, hogy térjünk vissza Istenhez. És ne hagyjuk, hogy ez az advent úgy teljen el, mint a naptár napjai, mert ez a kegyelem pillanata, a kegyelemé számunkra is, itt és most! Mária, az Úr alázatos szolgálója segítsen bennünket, hogy találkozzunk vele, Jézussal és testvéreinkkel az alázat útján, amely az egyetlen út, amely segít hogy előrehaladjunk.

_____________________________________________

Az Úrangyala után a Szentatya így folytatta:

Kedves testvéreim!

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, Olaszországból és a különböző országokból érkezett családokat, plébániákat, egyesületeket és egyéneket. Még zászlókat is látok - spanyolt, lengyelt, argentint - sokat. Üdvözlök mindenkit. Külön köszöntöm a spanyol zarándokokat Madridból, Salamancából, Bolaños de Calatravából és La Solanából. A Lengyelországból érkezetteket üdvözölve szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik támogatják az imanapot és az adománygyűjtést a kelet-európai egyház számára.

Örömmel üdvözlöm a Katolikus Akciót Aversából, Spinillo püspökkel együtt; valamint a Palermóból, Sutrióból és Saronnóból érkezetteket; a bérmálkozásra készülőket Pattadából, az Ozieri egyházmegyéből; és a római Sant'Enrico plébániáról.

Szép vasárnapot kívánok mindnyájatoknak és jó tovább haladást az adventi úton. Most csütörtökön ünnepeljük a Szeplőtelen Fogantatás ünnepét. Bízzuk imáinkat a békéért, különösen a megkínzott ukrán népért, az ő közbenjárására.

Kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat kívánok az ebédhez és arrivederci (viszont látásra)!

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2022/documents/20221204-angelus.html

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A béna meggyógyítása mutatja, hogy köztünk van a megjövendölt Gyógyító.

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?”
Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: »Bocsánatot nyertek bűneid!« – vagy azt: »Kelj föl és járj!«? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 5,17-26

DAMASZKUSZI SZENT JÁNOS

*Damaszkusz, 650 körül +Jeruzsálem, 750 körül

A keleti Egyház nagy szentjéről, Damaszkuszi Szent Jánosról sem a pontos születési évet, sem halálának dátumát nem őrizte meg a hagyomány. Valószínűnek látszik, hogy 650 körül, tehát húsz évvel Mohamed halála után született, és 750 körül halt meg. Az adatok hiányának nem az az oka, hogy a világ egyik eldugott sarkában élt. Szülővárosa, Damaszkusz, ahol élete első fele is zajlott, mozgalmas hely, 660-tól a kalifák székhelye volt. Innen irányították az iszlám szellemi és vallási életét egészen 750-ig, amikor ezt a vezető szerepet Bagdad vette át.

János atyja -- Sargun ibn Manszurnak hívták -- keresztény volt, de a kalifátus pénzügyminiszteri tisztét töltötte be. Nagy gondot fordított arra, hogy János és fogadott fia, Kozmász alapos műveltséget szerezzenek, s így készüljenek föl a későbbi, magas hivatalok betöltésére. Az ellen sem volt kifogása, hogy János a trónörökös barátja, a leendő Jazid kalifa játszó- és asztaltársa legyen.

Amikor János elérte a férfikort, először munkatársa, majd utóda lett atyjának a pénzügyminiszteri poszton. A 7. század végén azonban megváltozott a keresztények helyzete a kalifátusban. Az új uralkodó, Abd-el-Malek (685--705) bizalmatlan volt velük szemben, s ezt János családja is nagyon hamar megérezte. Éppen ezért, hogy elkerüljék a nagyobb bajokat, fogadott testvérével, Kozmásszal együtt elhagyták Damaszkuszt, és Jeruzsálembe települtek át. Ott beléptek a világszerte ismert Mar Szabbasz-kolostorba. Mindez 700 körül történhetett. Nem sokkal később a jeruzsálemi pátriárka, V. János (706--735) pappá szentelte Jánost. Ettől kezdve János a pátriárka tanácsadója lett, s egyre inkább be kellett avatkoznia az egyház életébe. Elkezdte írói tevékenységét is. A mindenfelé dúló viták és bizonytalanságok miatt sokan fordultak hozzá tanácsért, segítségért.

Jánost a kortársak s az utókor is nagyon becsülte és értékelte. A középkor után Kelet Aquinói Szent Tamásának nevezték, ami ellen ő maga tiltakozna a legjobban. János ugyanis korának gyermeke volt, s ezt a kort az utánzás és a gyűjtés jellemezte. A 4. és 5. század az Egyház szellemi életében a nagy lángelmék kora volt, a 6--7. század csak rendszerezte és őrizte a nagy elődök hagyományát, anélkül, hogy átfogó szintézist, rendszert készített volna. János annyit akart, hogy a megtámadott igazságot megvédje. Önmagát egy helyen a méhhez hasonlítja, amely mindenféle virágról összegyűjti a mézet. Fő teológiai műve, A megismerés forrása a korábban élt keleti atyák írásaiból és a zsinati aktákból hihetetlen szorgalommal összeállított gyűjtemény.

A maga korában a képrombolással kapcsolatos vita tette híressé. Három nagy beszédet írt a képek tisztelete érdekében, amely ellen a képrombolók III. Leó császár vezetésével (717--741) könyörtelen támadást indítottak. A szentképek tisztelete körül korábban is akadtak már nézeteltérések. A kérdés gyökere az Ószövetségbe nyúlik vissza, ahol a mózesi törvény szigorúan megtiltja minden képmás, szobor vagy kép készítését, hogy a bálványimádás veszedelmétől megóvja az igaz Isten tiszta kultuszát. Az Újszövetség ezt a törvényt hatályon kívüliként kezelte, de a nép körében mindig óvakodtak attól, hogy közvetlen tiszteletet adjanak a képmásoknak. A kérdést az iszlám megjelenése élezte ki a maga kivételt nem ismerő képtilalmával, amely -- mivel az iszlám egyre nagyobb hatalomra tett szert -- az Egyházra is hatást gyakorolt.

Lehetséges, hogy III. Leó császár, aki kiváló államférfi és hadvezér volt, az iszlám oldaláról várható kritika elkerülése végett fordult a képtisztelet ellen. A mohamedánok ugyanis bálványimádással vádolták a keresztényeket. Bizonyára nem véletlen, hogy a császári intézkedés szinte egybeesik II. Jazid kalifa 720-ban kiadott, képeket eltiltó rendeletével. Ez azonban csak mellékes hatás lehetett, a fő indíték az Egyházon belül támadt azzal, hogy a régóta vitatott kérdésben a császár személy szerint a képtisztelet ellen foglalt állást. Meggyőződése volt, hogy a képek „bálványozása” Isten haragját hívja ki a birodalom ellen, melyet neki minden veszedelemtől óvnia kell. Kötelességének érezte tehát, hogy hatalmi szóval avatkozzék a vitába. 726-tól egyre keményebb intézkedéseket hozott, végül 730-ban nyílt rendeletet adott ki, amely megtiltotta a szentek képeinek készítését és tiszteletét (ekkor Krisztus és Mária ábrázolása még kivételt képezett).

A rendelet Keleten fölháborodást és tiltakozást váltott ki. Ebben az időben lépett föl János, s megírta beszédeit a képrombolók ellen. Nem a képekkel kapcsolatos visszaéléseket vette védelmébe, hanem világos különbséget tett a csak Istent megillető imádás és a képeken ábrázolt szenteknek szóló tisztelet között. Minden erejével a képek tisztelete mellett foglalt állást. Ezzel a későbbi kor számára „a képtisztelet klasszikus teológusa lett”. Csodálatos a bátorsága, amellyel szembeszállt a császárral, s még a kiközösítést is föl merte hozni fenyegetésül.

E két említett munka mögött háttérben marad János minden egyéb írása. Mindazonáltal lenyűgöző a tudása és széles körű az érdeklődése. Nemcsak dogmatikus és apologéta, hanem egzegéta, filozófus és hagiográfus is volt. Ezenkívül mint himnuszköltő vált nagyon híressé a keleti Egyházban, ahol mindmáig éneklik a liturgiában a himnuszait.

A bizánci hagyomány úgy tudja, hogy Damaszkuszi Szent Jánost december 4-én temették el. Valószínűbb azonban, hogy ezen a napon halt meg. A római naptárba 1890-ben vették föl az ünnepét, március 27-re. 1969-ben az ünnepet december 4-re helyezték át.

Műveiből három fő jellemvonás rajzolódik ki:

Elsőként egyszerű alázatossága. Gazdag és tekintélyes családból származott, életének első fele a legmagasabb körökben zajlott, de amikor a Mar Szabbasz-kolostor szerzetese lett, mindez mintha nem is létezett volna. Elvonulva a világtól egyedül Istennek akart szolgálni. Nagyon művelt és tudós szellem volt, ennek ellenére „haszontalan és utolsó rabszolgának” tartotta magát, akinek „jobb lett volna, ha Isten előtt csak a bűneit vallja meg”, mint hogy beavatkozzék a teológia és az egyházpolitika kérdéseibe. Mindazonáltal engedelmességből harcba szállt a megtámadott igazságért.

Másik vonzó jellemvonása a hagyományhoz való hűség volt. Igaz, korának lelkületére jellemző volt, hogy az áthagyományozott kincsek őrzését tekintették a legfőbb feladatnak, és nem az újdonságokat hajhászták, mégis Jánosban a hagyomány tisztelete erkölcsi alapállás lett. Az igazság iránti tisztelet tanította meg arra, hogy önmagát és a saját ötleteit távol tartsa a kapott és továbbadandó üzenettől. E hűségében lett közvetítő az első századok és a középkor között.

Harmadik vonása az Egyház iránti szeretete. Éber készenlétben nyilvánult ez meg, amellyel a veszélybe került Egyház segítségére sietett, nem törődve az őt fenyegető megtorlásokkal, még a leghatalmasabbakkal sem. Nem kereste a vitákat, de ha az Úr ügyéről volt szó, félelem nélkül szállt harcba az igazságért.

Istenünk, kérünk, add, hogy Szent János áldozópapod könyörgése segítsen minket, és az igaz hit, melyet ő oly buzgón tanított, legyen mindenkor világosságunk és erősségünk!

Testvéreim! A keleti Egyház nagy szentje, Damaszkuszi Szent János 650 körül, húsz évvel Mohamed halála után született Damaszkuszban. A város a kalifák székhelye volt, innen irányították az iszlám szellemi és vallási életét.

János annyiban rokona a tegnap ünnepelt Ferencnek, hogy ő is gazdag, tekintélyes családban született, és gyorsan felívelő világi pályára számíthatott; s ehelyett az ő élete is Isten igazságának – egyedül az alázatban és szeretetben megtalálható – példája lett.

Atyja keresztény volt, de a kalifátus pénzügyminiszteri tisztét töltötte be. Nagy gondot fordított arra, hogy fiai – János és egy fogadott fia, Kozmász – alapos műveltséget szerezzenek, s így készüljenek föl a későbbi, magas hivatalok betöltésére. Az ellen sem volt kifogása, hogy János a trónörökös barátja, a leendő Jazid kalifa játszó- és asztaltársa legyen.

Amikor János elérte a férfikort, először munkatársa, majd utóda lett atyjának a pénzügyminiszteri poszton. A 7. század végén azonban megváltozott a keresztények helyzete a kalifátusban. Az új uralkodó, Abd-el-Malek (685–705) bizalmatlan volt velük szemben, s ezt János családja is nagyon hamar megérezte. Éppen ezért, hogy elkerüljék a nagyobb bajokat, fogadott testvérével, Kozmásszal együtt elhagyták Damaszkuszt, és Jeruzsálemben beléptek a Mar Szabbasz-kolostorba, majd Jánost pappá szentelték. A pátriárka tanácsadója lett, és sokan fordultak hozzá tanácsért, segítségért.

János a szentképek tisztelete körüli vitában – mely Keleten a képromboláshoz vezetett – vált ismertté. A császár ugyanis kötelességének érezte, hogy hatalmi szóval megtiltsa a szentek képeinek készítését és tiszteletét (ekkor Krisztus és Mária ábrázolása még kivételt képezett). Az Ószövetség „faragott képet ne csinálj magadnak” parancsa Keleten az iszlám hasonló tiltásaival találkozott, s ebből megszületett a meggyőződés, hogy a képek „bálványozása” Isten haragját hívja ki a birodalom ellen, melyet minden veszedelemtől óvni kell.

A rendelet nagy fölháborodást és tiltakozást váltott ki, s János minden erejével a képek tisztelete mellett foglalt állást. Csodálatos bátorsággal szállt szembe a császárral, akit még kiközösítéssel is megfenyegetett. De a legtöbbet azzal tette, hogy a teológia nyelvén világosan megfogalmazta a különbséget a csak Istent megillető imádás és a képeken ábrázolt szenteknek szóló tisztelet között. Ezzel a későbbi kor számára „a képtisztelet klasszikus teológusa lett”.

De nemcsak dogmatikus és hitvédő, hanem egzegéta, filozófus és hagiográfus is volt, s a keleti Egyházban mindmáig éneklik a liturgiában a himnuszait.

Jellemének meghatározó vonása a hagyományhoz való hűség volt és az Egyház-szeretet. Nem kereste a vitákat, de ha az Úr ügyéről volt szó, félelem nélkül szállt harcba az igazságért, nem törődve a saját kárával, megtorlásokkal.

Köszönjük meg őt Istennek. És kérjük meg, imádkozzon és járjon közben értünk, hogy követni tudjuk a példát, amit az igazság iránti szeretetével és hűségével ránk hagyott. Mert erre minden korban, a miénkben pedig különösen is nagy szükség van. Amen.

Élete

+ János a szíriai Damaszkuszban született.

+ Enciklopédikus ismereteiről és teológiai módszereiről híres, heves ellenfele volt az ikonrombolóknak (eretnekeknek, akik elutasították a szent képek használatát az Egyházban), az ikonok védelméről vált híressé.

+ A hagyomány szerint az ikonrombolókkal szembeni ellenállásának büntetéseként a jobb kezét levágták, amelyet később a Boldogságos Szűz közbenjárására visszanyert.

+ János idejét, energiáját és szellemi adottságait himnuszok és teológiai művek összeállítására fordította, amelyek közül a legfontosabb A bölcsesség forrása volt.

+ Damaszkuszi Szent János 749 körül halt meg kolostorában. 1890-ben egyháztanítóvá nyilvánították.

Imádságra és elmélkedésre

„Mutasd meg nekem az általad tisztelt ikonokat, hogy megérthessem a hitedet.” - Damaszkuszi Szent János

Lelki bónusz

Ma az Egyház Boldog Adolph Kolpingra is emlékezik. Egy szegény pásztor fiaként cipésznek tanult. Pappá szentelése után létrehozta a tanoncok tájékoztatásának és támogatásának speciális szolgálatát, amelyet később Nemzetközi Kolping Társaság néven ismertek meg. Mindenféle kézműves fizikai és szellemi dolgozó életének javításáért munkálkodott. Boldog Adolph 1865-ben halt meg, és 1991-ben avatták boldoggá.

Imádság

Urunk, Istenünk, segíts minket Damaszkuszi Szent János
áldozópap és egyháztanító közbenjárására, 
hogy világosságot és erőt találjunk
az igaz hitben, amelyet ő oly kiválóan tanított. 
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, 
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, 
Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Iz 35,1-10 

Jelenlét

Add, Uram, hogy teljesen átéljem jelenlétedet.
Burkolj be szeretetedbe.
Add, hogy szívem eggyé váljon a tiéddel.

Szabadság

"Hagyjatok nyugodtan magamra. A cellában, ahova soha nem süt be a nap, ne szóljon hozzám senki. Ez az aranyló csend felszabadít." Versrészlet, amit egy fogoly írt a dachau-i koncentrációs táborban.

Tudatosítás

Uram, megajándékoztál az éjszakai pihenéssel. Add, hogy éber óráimban ne feledkezzem meg jóságodról. Mutasd meg, hogyan oszthatom meg másokkal áldásaidat.

Isten igéje

Lk 5,17-26
És történt egy napon, hogy leült tanítani, és ott ültek a farizeusok és a törvénytudók is, akik Galileának és Júdeának minden falvából és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje vele volt, hogy gyógyítson. És íme, néhány férfi egy hordágyon fekvő bénát hozott. Be akarták vinni és eléje helyezni. Mivel nem találtak utat a sokaság miatt, hogy bevigyék, fölmentek a háztetőre, s a cserepek között lebocsátották ágyastul középre, Jézus elé. Ő pedig, amikor látta a hitüket, ezt mondta: »Ember! Bocsánatot nyertek a bűneid.« Az írástudók és farizeusok erre gondolkodni kezdtek: »Kicsoda ez, hogy így káromkodik? Megbocsáthatja-e a bűnöket más, mint az Isten?« Jézus azonban ismerte gondolataikat, és ezt válaszolta nekik: »Mit gondoltok szívetekben? Mi könnyebb, azt mondani: ‘Bocsánatot nyertek bűneid’, vagy azt mondani: ‘Kelj fel, és járj’? Hogy pedig lássátok, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnöket megbocsátani – így szólt a bénához: – Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza.« Az mindjárt fölkelt a szemük láttára, fogta az ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre elcsodálkoztak mindnyájan, dicsőítették Istent, és félelemmel eltelve ezt mondták: »Ma csodálatos dolgokat láttunk.«

Gondolatok a mai evangéliumhoz

• Jézus a gyógyulni akaró ember hitére szokott figyelni, itt viszont azt látjuk, hogy a béna ember barátai fordulnak hozzá, az ő hitük indítja Jézust gyógyításra. Alkalom ez arra, hogy elgondolkodjunk, mekkora hatása lehet hitünknek mások életére.
• A megbocsátás fontosságát emeli ki ez a történet. Jézus megbocsát, és nekünk, az ő követőinek, ugyanezt kell tennünk: elfogadni, megbocsátani és felejteni, ahogy ő tette.

Imabeszélgetés

Észre szoktam-e venni, hogyan hat rám Isten igéje, mialatt imádkozom? Kihívás elé állít? Megnyugtat? Vagy felidegesít? Elképzelem, hogy Jézus itt ül vagy áll mellettem, elmondom neki az érzéseimet, mint ahogy a barátok szokták, akik bíznak egymásban.

Befejezés

Megköszönöm Istennek az együtt töltött perceket és a megvilágosító gondolatokat, amiket esetleg a szöveggel kapcsolatban kaptam.

Ámen

Nagy tévedésben vannak, akik az önszeretettől elvakulva engedelmesnek tartják magukat, miután elöljárójukat valamilyen módon rábírták arra, amit maguk akartak.

Az Istennek szándékai vannak veled. Nagy tisztesség ez számodra, örvendezz tehát! Veled akar az Isten valamit. Annak a Fölségesnek vannak szándékai veled, kinek gondja az egész világmindenség irányító kormányzása.

A jegyes szava:

Gondold meg, hogy mennyire szükséges, ha el akarsz jutni a tökéletességre, hogy szembeszállj magaddal és az önmegtagadás útjára lépj.

Életűnk célpontja a halál. Alaposan át kell hát gondolnunk, hogy milyen legyen a halálunk, és mi szükséges ahhoz, hogy az életünket aszerint igazítsuk, amilyen halált szeretnénk.

Mielőtt beléptek abba a szent hajlékba, hagyjátok kint az akaratot az ajtó előtt (MB XIII. 203).

Tegyünk jót, amíg van időnk, így megdicsőítjük mennyei Atyánkat, megszenteljük magunkat és jó példát mutatunk másoknak.

És jóllehet az egész emberiség a nyomorúságok örvényében nem fogadhatja az Úr Jézust más érzelemmel, mint a legforróbb vággyal, mégis ennek az emberiségnek vágya hideg és kemény, mert urat vár és győzőt, vaspálcával várja a népek letipróját; hanem az a Szűz várja gyermekét. Hideg az a vágy, mely csak urat vár, hanem az a vágy, mely a testvért várja, az igazán meleg. Sötét az a vágy, mely csak királyt vár, ki országát felállítsa a földön és akinek hódoljon minden; hanem az a vágy, mely gyermeket vár, az már gyengéd, édes vágy. Íme, ez a vágy csak az édesanya lelkében fejlődhetett. Azért a Boldogságos Szűznek szíve a legeszményibb és leglelkibb és leggyengédebb vágynak törzse, rajta fakadt ki ez a szép virág. A Boldogságos Szűznek a vágya az az igazi vágy, amellyel akarta az Isten váratni magát, akarta, hogy várjuk Őt mint testvért és mint gyermeket; azt pedig mástól nem tanulhatjuk meg, csakis a Boldogságos Szűztől.

[PO ÖM, XVIII., Élet Igéi III., Szűz Mária, 41. old.]

„Rájok lehele és mondá nekik: Vegyétek a Szentlelket. Akiknek megbocsátjátok bűneiket, megbocsáttatnak nekik s kiknek megtartjátok, meg vannak tartva” (Ján. 20,22). 

a) Bűnt bocsátani: csak Isten teheti, és ezt szívünk ösztönszerűen érzi s igényli. A bűn jóvá nem lesz, csak bocsánat által; aki más úton kíván bűneiből kimenekülni, az téved s az istenit önmagában föl nem ismeri. Javulhatok, sírhatok, vezekelhetek; de mi lesz a bűnnel, melynek tudata lelkemben ég? Itt én elégtelen vagyok, hanem az Úr dönt. – Mennyire bizonyítja a bűn tudata a törvény uralmát fölöttem; mennyire kiáltja: van Uram, és én megsértettem őt! Akaratom akarata ellen lázadt; ez a rossz, ez a kín! A bűnös lélek szinte jobban érzi az Urat, mint a csendes szív. – A bűn tudatát és kínját a bűnbocsátó Isten kegyelme veszi le rólam: Megbocsáttatnak bűneid! Ó mily ének ez nekem, mily kegyelmes szeretete s mily engesztelő ölelése Istenemnek: Ő megbocsát… Ő nekem! Nem taszít el; leereszkedik s fölemel! Ezt nem teheti velem tudomány, művészet, hatalom, élvezet. Sajátos, isteni érzete a léleknek: mikor azt suttoghatja, hogy megbocsát, akkor a szíve is tele van, a szeme is. 

b) Semmi sem bizonyítja jobban, hogy az Isten köztünk járt, mint a bűnbocsánat intézménye; bűnt bocsátani jött, mert ezt kérte, várta, ez után törte magát az emberiség, és a bűnbocsánatnak istenemberi módját rendelte a szentgyónásban, hol mindenki külön-külön lábaihoz borul és lesi az isteni vigaszt: Én téged föloldozlak. Krisztus küldte a lelkiatyát a bocsánat isteni hatalmával, a vigasz olajával, az engesztelődés kegyelmével. Elsüllyed körülöttem a világ, az egyház, az ember, és én csakis Krisztussal állok szemben gyónásomban. Neki súgom bűneimet; az ő szavát hallom; a szentségben vele lépek összeköttetésbe; az ő vére hullását érzem lelkemen, és megtisztulok. Jézus elértette, hogy mi kell nekem; nem elég nekem megbánnom bűneimet; nekem több kell: szent, titokzatos érintkezés és összeköttetés kell vele; ez a penitencia szentsége! Hála neked ezért Jézus! Forró, igaz köszönetet mondok minden szentgyónásom után. 

c) Vegyétek a Szentlelket… erre a lelki, isteni hivatásra, ti papok! Krisztus nyomaiban, az evangélium áldásával jöttök felénk, mikor bűneinket bocsátjátok. „Mily ékesek a békét hirdetők lábai”, mily olajos s atyai a kezük, mily résztvevő a szívük! E nagy, fölséges hivatáshoz krisztusi emberek kellenek; e megrendítő bizalomhoz, mellyel lelketekbe öntik a hívek kínjukat s szégyenüket, angyali szellemű apostolok kellenek. Érezzétek át. S mennyire tisztelünk s szeretünk mi titeket, örök vágyaink és aggodalmaink bizalmasait! Hogyan értjük Sziénai sz. Katalint, ki a papok lábanyomát csókolta; bizonyára az örök életet látta ott sarjadni! 

Európa középkori térképének főpontjait a püspöki és monostori helyek alkotják; az emberföldrajz eb­ben az időben egyúttal az imádság földrajza is. A liturgia, mint életstílus megteremtette művészeti formáit. Babits „Ámor Sanctus"-a¹⁶⁰ ízelítőt ád a liturgia költészetéből; a román és gótikus irányok alkotásait a mai műtörténet a kultusz céljaiból tudja igazán megmagyarázni... Min­denütt szerzetek, káptalanok állnak szolgálatára. Az antik templomban a kultusz centrumát nem zárt cellák, fülkék alkották, a „profanum vulgus"-nak¹⁶¹ oda nem volt bejá­rata; a nép közösségélete a fórumon játszódott le. A kö­zépkor a „fórumi ember" helyett kialakította a kórusi em­ber típusát: a közösségi élet javarészének a kórus lett a színhelye. Hogy mindebben az evangélium eszméi virág­zottak ki, amelyek a közös imádságot hangsúlyozzák az egyéni, magánimádság fölött, de nem annak tagadásával, azt nem kell bizonyítani. Érdemes volna kinyomozni azo­kat a szellemtörténeti tényezőket, melyek az imádság ér­tékelését megváltoztatták, és így a középkori ember imád­kozó típusát végeredményben a mai gyár- és gépember tí­pusává alakították.

(Az IMÁDSÁG ÉRTÉKELÉSE...)

160. Babits: Ámor Sanctus - Szent Szeretet. 50 közép-kori latin himnuszt tartalmazó gyűjtemény latinul és magyarul, kétnyelvű kiadásban. A magyar fordítást Babits Mihály készítette. 1933-ban jelent meg a Magyar Szemle Társaság gondozásában.

161. Profanum vulgus - a szent eszmék iránt érzéketlen, értetlen, nem fogékony tömeg. „Odi profanum vulgus" — gyűlölöm a közönséges tömeget. — Horatius

A bíboros lelkes főpásztori munkája mellett pihenésre nem gondolt, de orvosi utasításra végül néhány nyári szabadnapra leutazott szülőfalujába. Uzsonnára érkezett két paptársával, édesanyja kevés hideg élelem és sütemény mellé bort tett az asztalra. Mindszenty atya huncut mosollyal az arcán megkérdezte: „Édesanyám, saját termésű bora ez, és nincs hordóíze?” Borbála néninek – akit a hercegprímás udvari papjai csak Bábi néninek hívtak – tetszett a tréfa, és elmesélte, hogy fia még mindig emlékszik arra a történetre, amikor egyszer sietségében a legjobb borát egy penészes hordóba fejtette, amitől persze a nedűnek hordóíze lett. Újabb szüretig kénytelen volt ezért kölcsönborral kínálni a család vendégeit.

A csehimindszenti napok jó hangulatban indultak, de a bíboros ellen indult hajsza ide is elért. Titkosrendőrök tűntek fel a faluban, akik folyamatosan szemmel tartották őt. Látták, ahogy este a család apraja-nagyja megérkezik a szülőházba. A hercegprímás odabent a gyerekeket faggatta és apró ajándékokkal kedveskedett nekik, könyvekkel, füzetekkel, játékokkal, édességgel, szentképekkel és fogadalmi érmékkel. Örült, hogy ilyen sok gyermek van a családban. Másnap reggel a szentmise és rövid munka után papi kísérőjével sétálni indult. Vecsey József úgy emlékezett vissza erre a sétára, hogy menet közben, ahogy bejárták a falu környékét, és meglátogatták a hercegprímás édesapjának és korán meghalt testvéreinek a sírját, Mindszenty József számba vette gyermekkorának összes emlékét. Vecseynek az volt az érzése, hogy a bíboros búcsúzni jött a családjától és szeretett szülőföldjétől. Sétájuk azonban nem volt zavartalan, a titkosrendőrök fel-feltűntek a közeli gabonaföldeken bukdácsolva.

Az otthoni ebéd után a mit sem sejtő édesanya mosolyogva kérdezte: „Ugye, édes fiam, nem volt rossz ez az ebéd?” A prímás is elmosolyodott, ők egy szempillantás alatt megértették egymást: „Hát tudja, édesanyám, ha nem kérdezte volna, nem mondanám.” A finom tréfa hátterében az állt, hogy náluk nem volt szokás az ételt minősíteni, mivel soha nem szenteltek túlzott figyelmet az efféle ínyencségeknek. Mindszenty bíboros bérmakörútjain is csak egyszer dicsérte meg az ünnepi ebédet, amikor előtte kénytelen volt számon kérni a plébánost arról, hogy szentmise alatt miért nem égtek a templomi gyertyák.

Délután Csehimindszentről tanácsosnak látszott Szombathelyre menni, mivel komoly gyanúja merült fel annak, hogy a rendőrség esetleg a bíboros éjszakai elrablását tervezi. Az utat nagy kerülőkkel, erdei csapásokon tették meg a püspöki székvárosba. Mondták is a kocsiban ülők, hogy hercegprímás ilyen eldugott utakon talán még sohasem járt. Amikor másnapra kiderült, hogy Csehimindszentre az éjszaka egy teherautónyi rendőr érkezett, a bíboros úgy döntött, hogy családja megkímélése érdekében visszautazik inkább Esztergomba. Így ért véget idejekorán az utolsó otthoni látogatás.

A bebörtönzött főpásztort édesanyja először 1949. február 23-án látogathatta meg a Gyűjtőfogházban. Később, amikor a prímást a Conti utcában őrizték a látogatások helyszíne a Váci Fegyház és Börtön lett, mert a fogvatartók nem akarták, hogy a bíboros hollétéről bárki tudomást szerezzen. Féltek. Még a börtöni séták alkalmával is minden fogolytársnak ablakbezárást parancsoltak. Az édesanya látogatásai alatt kizárólag családi dolgokról volt szabad beszélniük, amit a jelenlévő őr szigorúan felügyelt:

„– Édes fiam, nagy a te családod, amely mindenfelé imádkozik érted…
– Csak családi ügyekről szabad beszélni! – szólt közbe a foglár.
– Tessék jobban figyelni, édesanyám a családról beszél!”

A látogatások idejét az egymásra mutogató hivatalok önkényesen határozták meg, tekintet nélkül a börtönügyi szabályzatra, amely politikai foglyok esetén három hónaponként engedélyezte volna a rokonlátogatást. Borbála néni egy segítségére rendelt kedvesnővér kíséretében rendszeresen kilincselt engedélyekért. 1950 márciusában, amikor már fél éve nem mehetett a fiához, és már semmilyen emberi segítségben nem bízhatott, az édesanya fogadalmat tett. Összekuporgatott 1500 forintjából Budapesten egy Jézus Szíve-szobrot rendelt, hogy azt a mindszenti templomnak ajándékozva kérje az Úr Jézus segítségét. A szoborszentelésre június 16-án került sor, Jézus Szíve ünnepén. A templom zsúfolásig megtelt, és több százan szorongtak a templom körüli téren is. Kifelé jövet kapta Borbála néni az értesítést, hogy a másnapra szóló engedély megérkezett. A látogatáson megemlítette, hogy visszatérőben részt vesz a szombathelyi papszentelésen, hogy ezzel ünnepelje Mindszenty atya harmincötödik papi jubileumát. A raboskodó főpapot meghatotta ez a figyelmesség, édesanyján keresztül áldását és imádságát küldte a szentelendő paptestvéreknek. Az 1950. év Jézus Szíve ünnepe arról is nevezetes, hogy a hercegprímás hosszú fogság után ekkor misézhetett a börtönben először. Ettől kezdve a szentmise képezte napjainak a gerincét. Kis asztal volt az oltár, egy csodával határos módon nála maradt töviskoszorús Krisztus-kép volt az oltárkép, rajta a híressé vált felirattal: Devictus vincit! Legyőzetve győz! Nagy öröme volt, amikor visszakapta rózsafüzérét és papi zsolozsmás könyvét. A latin zsoltárokat és himnuszokat addig emlékezetből imádkozta.

Számomra a kereszténység nem verejtékszagú, nem arról szól, hogy önmagamra figyelve erőlködöm, hogy megtisztuljak, testemet, lelkemet különféle gyakorlatokkal megzabolázzam, nem görcsölök azon, hogy tökéletessé váljak – jó nekem egyszerű, ferences kistestvérnek lenni.

Az emberi szív túl nagy ahhoz, hogy a pénz, az érzéki örömök vagy a dicsőség csalóka, bár el­kápráztató tömjénfüstje betölthesse. Az ember ezeknél jóval magasabb és nagyobb, határtalan és örök értékekre vágyakozik. Ezt pedig egyedül Isten adhatja meg neki.

Egyengessétek az Úr ösvényét

„Készítsetek utat az Úrnak.”
Kérlek titeket, fogadjátok el ezt a felszólítást hitetek teljes egyszerűségével.
Az ember utat készít az Úrnak és egyengeti ösvényét — amikor megvizsgálja saját lelkiismeretét, amikor ku­tatja műveit, szavait, gondolatait; amikor a jót és a rosszat nevén nevezi; amikor nem habozik megvallani bűneit a bűnbánat szentségében, megbánást mutatva és eltökélve, hogy többé nem vétkezik.
Ezt értjük tehát „ösvényének egyengetésén”. Azt is jelenti, megkapjuk a megváltás jó hírét. Mindannyian „meglátjuk Isten megváltását” szívünkben és lelkiis­meretünkben, ha részt veszünk a bűnök megbocsátásá­nak misztériumában, miként az Úr valóságos Eljövete­lén.
így tesz az ember hitvallást arról, hogy Krisztus „Is­ten báránya”. Ő az, aki elveszi a világ bűneit.
 

,,Szeress, és tégy, amit akarsz''.

A megtérést hirdető Keresztelő János a farizeusokat és a szadduceusokat különös keménységgel és szigorral szólítja fel arra, hogy „teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét”. Intelme a letűnt évszázadok dacára most is aktuális, nekünk is szól. A bennünk rejtőző képmutatásra hajló farizeusnak és az evilágisággal túlzott kompromisszumokra kész szadduceusnak.

De vajon mik a bűnbánat gyümölcsei? Talán pontosabban megértjük, ha a bűn gyümölcseivel állítjuk ellentétbe. A kontraszt ugyanis segíti a láthatóságot. A színházi előadások kelléktárának is fontos eleme a sötétség és a fény ellentéte. A reflektorral megvilágított szereplők arcjátékát sokkal élesebben látjuk, gesztusaik üzenetét világosabban megértjük.

A bűnbánat gyümölcsei a bűn termésének ellentétei. A bűn klasszikus meghatározása szerint parancsszegés. Bűnt az követ el, aki tudva és akarva, súlyos dologban megszegi Isten parancsát. Ennek a definíciónak az értéke a szándékosság szempontjának kiemelése. A nem tudatosan vagy nem szándékosan okozott kár, nemcsak erkölcsi, hanem jogi szempontból is más megítélés alá esik. A parancsteljesítést ugyanakkor korunk embere idegennek és ridegnek érzi. A parancs fogalmából ugyanis nem nyilvánvaló, hogy az valójában Isten szerető szava, féltő, gondoskodó iránymutatása. A használati utasításhoz hasonló eligazítás, a beteljesült és boldog élet receptje. Ezért aki bűnt követ el, az valójában a Szeretet ellen vét. Önmaga, embertársa és a jó Isten között lehetséges szeretetáramkör lámpáinak fényét tompítja vagy oltja ki teljesen.

A bűnbánat kívánatos gyümölcseinek értelmezésével kapcsolatban egy további probléma, hogy nem látjuk elég világosan, nem érezzük elég intenzíven vétkeink utálatos következményeit. Szent Ignác lelkigyakorlatos könyve egy fejezetében arra hív, hogy őszintén rátekintve bűneinkre merjünk és akarjunk undorodni azoktól. Nem takargatva, mentegetve, vagy szépítgetve azokat. Ez segíthet bennünket a szabadulás, a gyógyulás kívánásában, a Szabadítóval és a Gyógyítóval való találkozás óhajtásában.     

Izajás próféta gyönyörű szavakkal írja le az Úr lelkének ajándékait, amelyek eltöltik az eljövendő Messiást. A bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás és az Úr félelmének lelke, végül az öröm lelke. Szavainak fényességét még jobban érzékeljük, ha a lélek fényes ajándékait a bűn gyümölcseinek koromfekete kontrasztjába állítjuk. Ha a bölcsességet szembesítjük az önhittségből fakadó oktalansággal, az értelmet a belátástól irtózó butasággal. Ha a tanács lelkét összevetjük az elzárkózó tanácstalansággal, az erősséget az energiáit elfecsérlő gyengeséggel. Ha a tudás lelkét szembe állítjuk az okulni nem hajlandó tudatlansággal, az Úr félelmének lelkét az Isten ellen lázadó önistenítéssel. Végül az öröm lelkét ütköztetjük a kétségbeesett szomorúság démonjával. A gonosz lélek aszerint ítél, amit a szem lát, és aszerint ítélkezik, amit a fül hall. Nem szolgáltat igazságot, és méltánytalanul ítéli a föld szegényeit. Az igazságtalanság a derekán az öv, s a hűtlenség csípőjén a kötő.

Izajás jövendölésének kifordítása szokatlanul eredeti módon láttatja meg velünk a bűn abszurd következményeit. A tudatos és szándékos oktalanságot, butaságot, tanácstalanságot, tudatlanságot, önistenítést és szomorúságot. A látszat alapján tájékozódó felszínességet és a hallomásra alapozó jólértesültséget. A csak a maga igazát hangoztató önzést. A méltányosságot ismerni nem akaró igazságtalanságot és hűtlenséget.  

A lélek adományaitól elzárkózó, a bűnök gyümölcseit termő szellem ijesztő és félelmetes. Az embert menekülésre készteti. Jól is van ez így. Ha a magát a világosság angyalának álcázó gonosz feneketlen sötétsége nyilvánvalóvá válik, az ember ösztönösen fordul a fény felé. Így szemlélve minden keménysége és fenyegető hangvétele ellenére egyenesen jól esik hallani a Keresztelő felhívását: teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcseit.

Az adventi szent időben a bűnbánatra hívó szavak a szentgyónás elvégzésére hívnak, bátorítanak bennünket. Több kifejezést is használunk az Isten megbocsátó szeretetével való találkozásra. A bűnbánat szentsége a vétkek megbánásának fontosságát hangsúlyozza. A gyónás kifejezés a bűnök megvallásának szempontját emeli ki. Az újabb teológiában a bűnbocsánat szentsége Isten emberszerető irgalmát helyezi előtérbe, míg a kiengesztelődés szentsége a kegyelmes Szeretet jóvoltából helyreálló és elmélyülő személyes kapcsolat örömét emeli ki.

A bűnök undorító és mérgező következményeitől megrettenve a szabadító bűnbánat, gyónás, bűnbocsánat és kiengesztelődés gyógyító valósága után vágyunk. Lelkiismeret-vizsgálatunkat vezetheti Izajás próféta jövendölésének színe és fonákja is. Hogy minél erősebben vágyjunk a Lélek adományaira, és hogy iszonyodva meneküljünk a neki ellentmondó sötét örvény erőteréből. 

Hasonlóan jó lelki tükröt tarthat nekünk a Szeretethimnusz is. Olyan ember vagyok-e, aki türelmes, jóságos, nem féltékeny; aki nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal? (Vö.: 1Kor 13,4-6).

Amit Szent Pál a szeretetről állít, arra a Lélek kegyelmét kérve és vele együttműködve nekünk is törekednünk, kell, amit pedig tagad, azt nekünk is meg kell tagadnunk. Mert csak a szeretet fáján teremnek a bűnbánat méltó gyümölcsei is. 

Bevezetés 

Advent második vasárnapjának üzenete így hangzik: Jön az Isten országa!

Isten országa megérkezett, amikor közöttünk járt az emberré lett Fiú Isten.

Megvalósul Isten országa az Egyházban, ahol Isten szavát hirdetik és kiosztják szentségeit. Isten országát készítjük elő lelkünkben a bűnbánat által.

E szentmise kezdetén is vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy az égi király bevonulhasson szívünkbe. 

Kirié litánia

Urunk Jézus! Nyissuk ki a szívünket. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Tartsunk, bűnbánatot Krisztus irgalmazz!

Urunk Jézus! Tiszta lélekkel vonuljunk a szentáldozáshoz. Uram irgalmazz!

Evangélium után

„Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.” (Jn 1, 6-7)

Ő az Ószövetség utolsó nagy prófétája. Kötőjel a múlt és a jelen között.

Az ókorban írt evangéliumot kell élnünk és hirdetnünk ha a világ meg is őrül körülöttünk.

Az egyháznak az a hivatása, hogy ma is, mint mindig történelme folyamán alkalmazkodjék kora emberéhez. Szentírást olvashasson. Törekedjünk arra, hogy mában élő, ma emberéhez szólni tudó keresztények legyünk.

Keresztelő Szent János is „azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról”. Hogy Jézus Krisztus a Világ Világossága. És azt is, hogy Keresztelő a „világosság tanúja”.

A görög nyelvben, a tanút „mártírosnak” mondják. Igazából, mai értelemben véve a szót, János Jézus első mártírja is.

János evangéliuma igen gyakran hangoztatja, hogy a világ elítéli Jézust. Értetlenül kérdezi: Kicsoda ő? János pedig tanúságot tesz róla. Nekünk is fontos kötelességünk: tanúságot tenni a Világ Világosságáról. De milyen a mi tanúságtételünk? Erőtlen és gyenge. Alig észrevehető.

„A zsidók papokat és levitákat küldtek Keresztelő Szent Jánoshoz Jeruzsálemből, s megkérdeztették: Ki vagy?” Ez a mondat el kell, hogy gondolkoztasson bennünket is. János ugyanis úgy élt, hogy kortársai nemcsak felfigyeltek rá, hanem a nép tódult utána. Kihívás volt. Vajon ránk felfigyelnek-e kortársaink? Igyekezzünk úgy élni, hogy felfigyeljenek ránk. Pozitív értelemben, s csodálkozva kérdezzék, kik ők? S miért ilyenek ők?

János személye mögött, titokzatos módon, de mégis sokat sejtetően, ott rejtőzött a Jézusé is. Az embereket nem annyira az érdekelte, hogy kicsoda János, hanem az, hogy kicsoda Jézus?

 Ez velünk is így van. A gyakorló keresztényt állandó figyelemmel kíséri a világ. De csak azért, mert rajtunk át, Jézusra kíváncsiak az emberek. Ma a „ki vagy Te?” kérdésre, minden hívő  Jánosként kell, hogy válaszolja: „Én csak a pusztában kiáltó szó vagyok!” Mi felkiáltójelek vagyunk a jánosi mondat végén. Útkészítői Annak, aki „köztetek áll de, akit Ti nem ismertek.”

János itt olyasmit mond ki, amire nem, vagy csak nagyon ritkán gondolunk. Kicsit erőltettetnek is érezzük, és átvitt értelemben érthetőnek.

Jézus már közöttünk van, mint Kánában is, a fiatalok menyegzőjén. Ő a fiatalok öröme és szerelme. Ő a szegénység és éhínség leküzdéséért folytatott mozgalom. Ő az igazságos bérezésért történő harc és küzdelem. Ő az alacsony műveltségi szinten tartottak műveltségi szintjének emeléséért küzdők nemes törekvése. Ő az emberek egymás felé történő közeledése. Ő az emberek békés egymás melletti, egymásért való élése. Ő az, aki közénk jött, és közöttünk van, csak mi nem ismertük és nem ismerjük fel.

Vagy mégis? Komolyan vesszük, amit mondott: Éhes voltam és ennem adtatok, börtönben voltam, üldöztek, és ti kiszabadítottatok. Elismertétek emberi méltóságomat. Amikor az emberiségnek ekkora igazságérzete van, akkor maga Krisztus beszél belőlük és általuk, aki maga az igazság. Mi nem merjük így nézni a világot, s ezért nem vesszük észre a különböző dolgokban köztünk lévő Krisztust.

Azután meg még nehezen is értjük, mert olyan mentalításban élünk, amely még napjainkban is, naponta megalázza, megtiporja jogaiban az embereket.

Abban viszont nem kételkedhetünk, amit az Írásban olvashatunk, hogy: „Az, Akit ti nem ismertek, el fog jönni.”

Ennek ellenére, előbbieket figyelmen hagyva, sokszor keressük, őt úgy, mint aki a boldogság vagy karrier, vagy hatalom, vagy gazdagság. Nem találjuk, mert ezekben nincs ott a Krisztus. Ő a kicsinyek életében van jelen.

Ott van Jézus, ahol engedik megszületni a kicsinyeket. Ahol megvédik a szegényt, a jogfosztottat. Ahol nem restellik kimondani az igazságot, akkor sem, ha abból a kimondójának csak hátrány, esetenként elmarasztalás és üldözés származik.

Ott van Jézus a vértanú lelkű Mindszenty Bíborostól kezdődően, napjaink szókimondó igehirdető papjainkban. Ott, ahol ki merik mondani, hogy nem lehet az Egyházat a kiszorítani a társadalmi életből, hisz az a feladata, hogy szelídítse és nemesítse.

Mindezt Azért tesszük, Akinek növekednie kell, Akinek a saruszíját sem vagyunk méltók megoldani. Akinek eljövetelére készülünk, Akinek köztönk való jelenlétét hiteles és korszerű tanúságtételünkkel tudatosítjuk

Ámen.

1. Az Úr lelke nyugszik rajtam (Iz 11,1–10)

Izajás látomásában felsejlik a messiási korszak, amelyben Isten Szentlelke mindent átjár. Isten ígéreteinek megvalósulása annyira új fordulatot vesz, hogy ez még Ábrahám népének vágyait is felülmúlja. Jézus Krisztus megváltásával ugyanis az ószövetségi várakozások nemcsak pusztán megvalósultak, hanem az emberiség történelmében teljesen új fordulópont állt be. Jézus Krisztusban visszaállt a teremtés eredeti rendje. Elkezdődött a beteljesedés időszaka, amely egészen Krisztus második eljöveteléig tart. Erről kell tanúságot tennie az egyháznak, amely most már nemcsak a választott népet, hanem minden jóakaratú embert magában foglal. Ez nem globalizmus vagy internacionalizmus, nem is kozmopolitizmus, hanem Isten végtelen szeretetének a jele, amellyel minden népet üdvözíteni akar.

2. Amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták. (Róm 15,4–9)

Szent Pál éppen azt magyarázza a római híveknek, hogy az isteni kinyilatkoztatás teljessége Krisztusban nem teszi fölöslegessé az ószövetségi szent iratok tanulmányozását. Akkor is voltak olyan hangok, amelyek le szerették volna vágni az egyházat az ószövetség köldökzsinórjáról. De Isten Lelke biztosítja az Ige állandó frissességét és aktualitását. Ezért a Szentírás szavai sosem vesztik érvényüket, minden kor emberének eligazítást nyújtanak. Ez csak akkor lesz érthető, ha az egység Lelkétől kapjuk a felvilágosítást, és mindent Krisztussal, Krisztusban és Krisztus által akarunk értelmezni. A Szentlélek garantálja az egyház egyetemességét, miatta nemzetek fölötti, s nem azért, mert Rómából irányítják… Ezért nem nézheti le egyik népcsoport vagy nemzet sem a másikat, és benne egy népnek sincsenek előjogai.

3. Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét! (Mt 3,1–12)

Keresztelő János szilaj hangja a pusztában megremegtette az összegyűlt hallgatóságot. Isten kemény ítéletét hirdette meg azoknak, akik nem hajlandóak a bűnbánat útjára térni. Az adventi előkészület folyamán hajlamosak vagyunk mellőzni a gondolatot, hogy ez alapvetően bűnbánati időszak. A feszült várakozás, a karácsonyvárás, az ajándékkészítés, a hajnali misék, az adventi koszorún meggyújtott gyertyák, a különféle hagyományos népszokások ápolása csak a „körítése” mindannak, ami a lényeg: tartsatok bűnbánatot! A bűnbánathoz a magunkba nézés, a beismerés bátorsága szükséges. Amennyire – a lélekbúvárok szerint is – fontos a konfliktusok kezelése, megoldása, annál is fontosabb lelkünk tükrébe belenézni, Isten szemével meglátni a hozzá vezető út akadályait.

Egy régóta halogatott telefonhívás, baráti kézfogás, be nem váltott ígéret, jóvá nem tett ballépés, szemébe nézni közvetlen családtagunknak vagy egy ideje került ismerősünknek, és azt mondani: bocsáss meg, szégyellem magam, ígérem, jóváteszem, amit elrontottam! A bűnbánatban megtisztított szív nélkül képmutatás lesz az ajándékozás, önbecsapás lesz a sürgölődő fontoskodás a kamra és a pince körül, hogy karácsonyra „mindent” beszerezhessünk. Talán ez a magunkba nézés lenne adventben a legfontosabb. Az ide vezető út is legalább ilyen nehéz. De nem lehetetlen. Mert az elcsendesedés pillanataiban Isten Szentlelke nekünk is megsúgja, hol van szükség a változtatásra.

Csak akarni kell, vágyakozni az után, akire várakozunk. Ahogyan ég az arcunk, ha elpirultunk, az Isten utáni vágy belső ébrentartására is „égetően szükségünk van”. Türelmesen átalakítva mindennapjainkban a fontossági sorrendet: örök üdvösségem szempontjából mi, ki a legfontosabb? Karriert, házat építgetek vagy a Szentlélek templomát magamban és körülöttem?

Viperák fajzata

Abban az időben: Keresztelő János megjelent Júdea pusztájában, és így tanított: Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa! Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek elő az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi Atyánk Ábrahám” Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem! Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki én utánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti! Mt 3,1-12

Ábrahám fiai

Mottó: A mi Atyánk Ábrahám! – Lám, Jézus folytatja a katekézist, kiábrándítja a választott népet illúzióiból, tudniillik hogy nincs garantált helyük a paradicsomban. S hiába is próbálnák kiszámítani a kegyelmi időt! Mindaddig, amíg úgy élnek, mint a pogányok, semmi előjoguk sincs. A rettegett napon csak egyikük-másikjuk menekül meg, és nem tudják, ki lesz az. Tanácsot adott nekik, hogy legyenek éberek, így növelve esélyüket. Aki azonban nemzedékeken át a kiválasztott tudatával él, nehezen látja be esendőségét. Titulusa is van a menekülésre, így gondolják: ő Ábrahám gyermeke! Jézus kiábrándítja őket. Ha Istennek szüksége volna tervéhez Ábrahám sarjaira, úgy akár kövekből is pótolhatja hiányukat. Nincs rájuk utalva, hanem ők vannak rá utalva! Nyomatékot ad ennek a kijózanító tanításnak, amikor kíméletlenül lehordja, és viperafajzatnak mondja őket. Haragja azonban nem érzelmeken alapul, hanem bölcsességen, Nem önkényes úri szeszély, nem zsarnoki akarat zárja ki őket az üdvösségből, hanem lelki meddősségük. Teremjétek hát a bűnbánat gyümölcsé, és megmenekültök!

Advent 2. vasárnapja

Mt 3,1–12 „Készítsétek az Úr útját…!”

Keresztelő Jánosnak és igehirdetésének nem sok figyelmet szentelnek az evangélisták. János Zakariás pap és Erzsébet kései gyermeke, mind anyai, mind apai ágon papi családból származott. Júdea pusztájában nevelkedett, ahol sokat vitatott kumráni közösség is élt, egyes feltételezések szerint János kapcsolatban állt vele. Keresztelő megjelenése és szolgálata az úgynevezett bűnbánati próféták működésére emlékeztet, és Isten közelgő ítéletét hirdeti. A „keresztelő” melléknevet a sajátos bűnbánati keresztség kiszolgáltatásáról kapta, melyet a Jordán folyónál – máig is vitatott helyen – végzett. Tanítványait jellemezte a böjt, a szigorú vallási fegyelem és a vezeklő életmód. Úgy gondolták, ezzel az életmóddal és prédikációval „Isten uralmát” készítik elő a földön. János az ítéletről úgy beszélt, hogy azt minden emberre vonatkoztatta. A szolidaritás elmélyítését szorgalmazta, a vámszedőket igazságosságra szólította fel, a katonákat meg eltiltotta az erőszakoskodástól.

Keresztelő János és Jézus viszonya roppant érdekes. Kettőjük működésében létezett egy párhuzamos szakasz, erről leginkább János evangéliumából tudhatunk meg halvány részleteket. Találkozásuk történetét örökíti meg a teológiai irányultságú történet Jézus Jordánban való megkeresztelkedéséről (Jn 1,36), mely elsősorban megmagyarázza, hogy nem János a Messiás. Persze János elhelyezése az üdvtörténetben később is problémát jelentett a hívőknek. Nem tudták eldönteni, hogy János már a keresztény egyház szentje-e, vagy még ószövetségi próféta? Jézus igazította el tanítványait ebben a kérdésben, amikor kijelentette: „A prófétánál is nagyobb van itt”. Keresztelő János alakját őrzi az ún. mandeus irodalom: a Dél-Irak területén élő vallási közösség számon tart egy 76 fejezetből álló Keresztelő János-könyvet, amely katekézisszerűen mutatja be a mai közösség hitvilágát. Keresztelő János valóban egy ideig a zsidó nép lelkiismerete volt, erről Josephus Flavius is beszámolt.

Keresztelő igehirdetéséből egy felhívást a keresztények is megőriztek. Ennek lényege, hogy a feladatunk előkészíteni a világ végén érkező ítélő Krisztus útját. A keresztények ugyanis mindig azt vallották, hogy egyéni és közösségi harcuk a világ erkölcsi jobbításért egyben küzdelem a világ tökéletesítéséért.

Most, amikor a világunk minden részletében mesterségesen megalkotott világ lett, egyre inkább szerepet kapnak benne a rejtett konfliktusok. A műszaki fejlődéssel párhuzamosan az ember egyre jobban beavatkozik a másik életébe. Ezért a keresztények szerint mindinkább szükség van a mélyebb emberi együttérzésre. A jólétünk és életminőségünk már nem annyira a technikai fejlődéstől, hanem az ember lelki fejlődésétől függ. Ilyenkor fájdalmasan érint bennünket az a társadalmi döntés, amely a magánszférába akarja visszaszorítani a vallást. Ez nagy hiba. A felelőtlen magatartás terjedése számos konfliktus forrása. Az a társadalom, amely nem ismeri az áldozatot, az elhivatottságot, egyre költségesebb lesz, és egyre embertelenebb helyzeteket produkál. Az embertelen, sivataggá változott társadalomban a keresztény közösségek sok esetben oázisnak számítanak, ahol a tagok megértést, emberséget és együttérzést tapasztalhatnak. Ilyenkor az Egyházon kívüliek is úgy érzik, mégis műveljük a társadalom békéjét. Mi pedig valójában nem teszünk mást, mint megkíséreljük közelebb hozni Isten uralmát az emberekhez.

Júdea pusztájának imája

Íme látjátok tehát, hogy ezen két erénynek, az Isten iránti
szeretetnek és az istenfélelemnek segítségével, nyugodtan és biztosan
haladhatunk ezen az úton, bár sohasem óvatosság nélkül, mert a
félelemnek mindig előttünk kell mennie. Amíg ugyanis a földön élünk,
nem szabad magunkat biztonságban éreznünk; ez nagyon veszedelmes
volna. Így értette ezt a mi Tanítónk, s azért intézte Atyjához a
Miatyánk végén ezeket a szavakat. Nagyon jól tudta, hogy erre
szükségünk van.

Adni mindazoknak, akik kérnek, ez nem olyan édes, mint kínálni magunkat, önkéntes szívvel; s még hogyha kedvesen kérnek, akkor nem nehéz adni, viszont ha szerencsétlen módon nem használnak elég finom szavakat, máris fellázad a lélek, ha csak meg nem gyökeresedett a szeretetben. Ezer okot talál arra, hogy visszautasítsa, amit kérnek tőle és csak miután meggyőzte a kérőt gyöngédtelensége felől, adja meg végre kegyesen azt, amit az igényel, vagy tesz neki valami apró szolgálatot, aminek a teljesítése harmadannyi időbe kerül, mint amennyi képzelt jogainak érvényesítéséhez kellett. Ha nehéz adni mindenkinek, aki csak kér, még ezerszerte nehezebb hagyni, hogy elvegyék, ami a miénk, anélkül, hogy visszakérnénk azt. Ó, Anyám, azt mondom, hogy nehéz; inkább úgy kellene mondanom, hogy nehéznek látszik, mert Az Úr igája édes és terhe könnyű264, mihelyt elfogadjuk, már érezzük is az édességét és felkiáltunk a Zsoltárossal: „FUTOTTAM parancsolataid útján, mióta kitágítottad a szívemet.”265 Egyedül a szeretet tudja kitágítani a szívemet. Ó, Jézus, mióta ez az édes láng emészti, örömmel futok a te ÚJ parancsolatod útján. Futni akarok rajta addig a boldog napig, amikor egyesülve a szüzek karával, követhetlek a végtelen tereken át a te ÚJ énekedet zengve, amely nem lehet más, mint a Szeretet éneke.

Ó, dicsőséges Szent József, a bensőséges lelkek tökéletes példaképe, és Te, a Gyermek Jézusról nevezett Kis Szent Teréz, ki életedet a kolostor csendjében annak szentelted, hogy a papokért imádkozzál, eszközölj ki Isten anyaszentegyháza számára bőséges számú szerzetesi és papi hivatást. Vajha ezek a kiválasztott lelkek szent életükkel és az evangéliumi tanítás tiszta kisugárzásával megújítanák a föld színét.
Ó, Szent József, ó, Kis Szent Teréz, a Ti hatalmas közbenjárástoktól reméljük ezt a termékeny és szükséges rózsaesőt. Amen.

Ifjúságát a végtelen tenger közelében élte le, sokszor elnézte a végtelen tengerrel ölelkező végtelen eget, - lelke vágyott a végtelen után - és mikor találkozott a nagy Végtelennel, meggyulladt a szíve és szerelmes lett a Végtelenbe. - És szerette egész életén át az emberekben is Őt. - És most az egész örökkévalóságon át azért szeretheti Őt! [III. 104]

+ Az Úr azt is megmutatta, hogy több püspök is elgondolkozott az ünnepen, s egy világi úr is. Egyesek lelkesedtek ezért az ünnepért, mások bizalmatlanok voltak. Isten e műve végül mégis dicsőségre emelkedett. Irena és Maria Józefa anya tájékoztatták e műről ezeket a méltóságokat, akik azonban nem is annyira a mű felől tudakozódtak, inkább felőlem. A művel kapcsolatban már nem volt kétség, mert Isten dicsősége már megnyilvánult.

Ahol a test szerinti rokonok lelki rokonok is, ott az egymás megértésének olyan természetes könnyedsége jön létre, ami hasonlít az örök boldogság előízére.

Át kell ültetnetek a gyakorlatba az imádságot, mert a kölcsönös szeretet az imából ered. Nehéz akkor imádkozni, ha nem tudjuk, hogyan is kell. De segíteni kell magunkon. Az első lépés a csend. Az imádságos lelkek nagy csendben élnek. Ez hatalmas áldozatokkal jár, de ha igazán imádkozni szeretnénk, most rögtön készen kell állnunk erre. Ha nem tesszük meg határozottan ezt az első lépést, nem juthatunk el az utolsóig.

Gondoljatok Isten állhatatosságára!

…. ne tévesszem össze az Isten közelségért való buzgóságot a munka lázas szeretetével. Lehet, hogy a kezdés óta tapasztaltam, ügyesedtem, gyakorlatra tettem szert, jobban tudok előadni, elvégezni, összefoglalni, megszervezni, jobban szeretem a szociális munkát. De nem ez az életem legfontosabb kérdése, hanem az, hogy milyen mélyen mentem bele az élet ádventjébe, mennyire léptem rá az istenvárás útjára.

1965. június 10.

Az Úr Jézus szavai: „Erzsébetkém, kis lánytestvérkém! Lelked küzdelmében gyönyörködtem. Az a legnagyobb gyönyörûségem, ha állandó harcot vívtok a sötétség fejedelmével. Aki ezt teszi, annak biztosítva van az üdvösség. Kedvesem, az elmúlt napok sötétségét feloldottam lelkedben. S most azt is elmondom, hogy mi miért van. Nehogy azt hidd, hogy csalárd szellemi képzelôdések voltak ezek lelkedben. Nem! Az Én isteni szavaim mindig céltudatosak és érdemszerzôk, bármilyen sötét is az számodra. Látom, halálod be nem teljesedése mily szenvedést okozott lelkedben. Megkérdezlek, úgy élsz-e most, mint azelôtt? Ugye, nem? A világ számára tökéletesen meghaltál. Beszélgetésem még folytatni fogom. Pihenj most békével.” Utána elhallgatott. Szememre nem jött álom. Majdnem az egész éjszakát ébren töltöttem. Az Úr szavain gondolkodtam. Ennél az esti beszélgetésnél az Úr Jézus dicsért. Másnap már nem tudtam leírni dicsérô szavait, átmentek énem, elmém tudatába. Nagyon örültem, mert úgyis annyira meg nem érdemeltnek érzem ezt, hogy az Úr Jézus dicsért. Én nem tudok eléggé alázatos lenni. Ilyenkor Eléje borulok, és az ég angyalainak és szentjeinek alázatosságát kérem, s mellé helyezem az én parányi kis alázatos személyemet, és lelkemben remegve gondolok az Úr szavaira.

1965. június 10.  (új oldalon)

Reggel már az ébredésnél szólt az Úr Jézus, vagyis azt kell írnom, hogy ismét áradozott és dicsért. A szentmise elôtt minden reggel a templomban szoktam egy órát adorálni. Ezen idô alatt ismét az Úr Jézus szólt: „Érezd átható tekintetem fényességét, mely nélkül nem tudod felfogni isteni szavaimat, melyek által most erôsítést adok. Mondtam, ugye, hogy többé a szenvedést nem fokozom, de azt, amit eddig adtam, nem is csökkentem. Azonban változtatok rajta különbözô formában. Halálod be nem teljesedése is ezen szenvedések változata. Örömmel mondom, hogy az életrôl való lemondásod igen tetszett Nekem. A lemondás nem marad meddô számodra sem és azok számára sem, akikért felajánlottad. Én most mást kívánok tôled, mivel szenvedéseid által szeretettôl égô áldozat lettél, melyben a Szentháromság gyönyörködik. Mûvük tökéletesedett lelkedben. Tudod, mit jelent ez? Hogy nem kell attól tartanod, hogy akár egy pillanatra is elválasszon valami Tôlünk. Az ég nyitva áll számodra. Ez természetesen nem jelenti a földi kínok megszûnését. Ezért is volt lelkedben a feketeség. Átengedtem lelkedet s testedet a sötétség fejedelmének teljes hatása alá, hogy tegyen veled, amit akar. Használjon fel mindent, és tegyen próbára. Megingatásodra minden eszközt rendelkezésére bocsátottam, hogy lássa, kivel van dolga: egy lélekkel, akit a Szentháromság vett birtokába. Látnia kellett, hogy az ilyen lélek élni, halni és szenvedni tud, s teljesen megnyugszik az Én isteni szent akaratomban. Lehet-e részedre nagyobb jutalom, mint a mennyei Atya karjaiban nyugodni és a Szentháromsággal töltekezni? Azért mondtam, szeretettôl égô áldozat vagy te.”
Ezen a reggelen, amint az Úr Jézus beszélt, (jelenléte) elömlött bennem, mint kiáradt folyam. Semmit sem láttam, csak Isten jelenlétét éreztem. Ez az isteni jelenlét megerôsítette lelkemet abban, hogy nem vagyok megcsalva önmagam képzelgése által. Az Úr Jézus közben újra szólt: „Elméd tisztaságán keresztül vigaszt és erôt adok, hogy szenvedéseid értéke mily nagy. Szeretettôl égô áldozatod a lelkeket Isten megismerésére és szeretetére fogja vezetni. Ez az Én gyönyörûségem. Ezért tartalak még a földön, hogy te szeretettôl égô áldozatként élj, kire örömmel tekinthetek isteni szemeimmel.”
Ezek után csend és megnyugvás lett lelkemben, de csak néhány napig.

„Drága gyermekek,
Azt kérem, hogy a Karácsonyra bűnbánattal, imádsággal, szeretet-cselekedetekkel készüljetek. Ne az anyagi dolgokra figyeljetek, mert akkor nem tudjátok átélni a Karácsonyt.
Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

...meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül... nagy lesz ő az Úr előtt... (Lk 1,13-15)

Az első advent jeles alakja Keresztelő János volt. Ismerjük meg az ő életét!

Júdea hegyes vidékének egy kis falujában egy házaspár régóta imádkozott gyermekért. Most már abba is hagyták, mert megöregedtek. Egyik nap azonban, amikor Zakariás éppen a papi feladatait végezte Jeruzsálemben, Isten azt üzente neki, hogy fiuk születik, aki a Messiás útkészítője lesz. Hitte is, nem is. Hitetlensége miatt addig, amíg a kis János meg nem született, megnémult. Amikor újra tudott beszélni, hálás szóval magasztalta Istent (Lk 1. rész).

Most csak azt vegyük észre, hogyan építi be Isten kis emberek csendes imádságát a maga világot kormányzó tervébe! Isten nagyszabású üdvterve már a világ megteremtése előtt készen volt. Ezt ő lépésről lépésre feltartóztathatatlanul megvalósítja. Ehhez emberekre is szüksége van. Például Zakariást is kiválasztotta arra, hogy az ő fia legyen Jézus előfutára. De még nincs is fia, s ők már öregek. Ez nem akadály. Lesz gyermekük idejében, egészen megszokott módon. A csoda benne az, ahogyan Isten ezt a nekik már elképzelhetetlen eseményt időzíti és megvalósítja. Mert miközben Isten nagy terve kibontakozik, ő számon tartja az éveken át elhangzott imádságokat is, és felel azokra.

Istennél minden időzítve van, nincs összevisszaság. Ő nem rögtönöz, és nem kapkod, mindent végtelen bölcsessége szerint, a mi érdekünkben valósít meg.

Így merjük-e rábízni életünk apró és jelentős dolgait és a világ sorsdöntő ügyeit egyaránt? Zakariás hitetlensége nem lett akadálya Isten cselekvésének. Az ő tettei nem a mi hitünktől függnek, de magunkat szegényítjük meg, ha kételkedünk ígéreteiben. Szálljunk szembe mindig a magunk kételyeivel! „Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amil az Úr mondott neki." (Lk 1,45)

1. Ferenc pápa látogatása rokonainál
2. Német püspökök a Vatikánban
3. Katekézis a vigasztalanság állapotáról
4. Megérkezett a karácsonyfa a Szent Péter térre 5. 30 éves a Szentszék és Ukrajna diplomáciai kapcsolata
6. A szalézi szerzetesek missziói Afrikában
7. Szent Jakab apostol földi maradványainak megtalálása
8. VIII. Orbán: a művészetpártoló pápa
9. Film készül Boldog Carlo Acutisról

A magyar változat a Magyar Kurír megrendelésére készült.

Aznapi műsor 19.30 óra után érhető el!
Régebbi műsorok meghallgatásához, válasszon előző napi tartalmakat.

Júdea pusztájának imája

A súlyos beteg, idős, az életük végéhez közeledő katolikus keresztényeknek a pap egyszerre három szentséget szokott kiszolgáltatni: a bűnbocsánat szentségét, a betegek kenetét és az Oltáriszentséget. Életünk végén a betegek kenetéhez (utolsó kenet) kapcsolódó szentáldozást - az ősegyházig visszame­nő hagyomány alapján - szent Útravalónak nevez­zük. A katolikus katekizmus szerint „az Atya felé tartó átmenet pillanatában Krisztus testének és vérének vétele sajátos jelentést és fontosságot kap. Az áldozásban befogadott szent test és vér az örök élet vetése és a föltámadás záloga” (KEK 1524). Annak idején még Luther Márton is azt mondta, hogy életünk végén az utolsó szentáldozás „olyan gázló, híd, hajó és hordágy, amelyen, és amelyen keresztül ebből a világból az örök életbe megyünk át” (Vö. Krisztus valóságos szent testének sacramentumáról, 22. p.).

A latin elnevezés (viaticum) profán értelemben az utazáshoz szükséges ételt és italt jelentette. Pogány környezetben az az étel vagy pénz (obulus) volt, amit Kháronnak, az alvilág révészének kellett fizetni, hogy az elhunytakat ladikjával átvigye az alvilág folyóján. Ezt a görögök halottjaik nyelve alá helyezték (más források szerint szemeikre). Az első keresztények is úgy tekintették a halált, mint egy nagy utazást (migratio ad Dominum); amelynek során a mennyei eledel segíti a hívő embert. Hasonlóképpen, mint ahogyan a gondviselő Isten segítette Illés prófétát az ő angyala által, hogy eljus­son Hóreb hegyéig (lKir 19,5-8). Ez a mennyei Atya utolsó segítsége, amely segít bennünket abban, hogy mint „tékozló fiúk” visszataláljunk az atyai házba.

A keresztény ember, amikor ebből az életből távozik, Krisztus testének és vérének szent Útravalójában részesül, amely a feltámadás záloga Jézus szavai szerint: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon” (Jn 6,54). Az Eucharisztíát az örök élet zálogának mondhatjuk, mert nemcsak biztosra ígéri, de szentségileg máris jelenbe hozza, „most”-tá teszi a feltámadást és a mennyei örök boldogsá­got. Az Eucharisztia az eljövendő dicsőség vacso­rájának, „a Bárány menyegzői lakomájának” (Jel 19,9) elővételezése. Erre emlékeztet bennünket a miséző pap a latin rítusú szentmisében, amikor az áldozásra hív.

Már az ősegyházban kialakult az a szokás, hogy a haldoklók a bűnbánattartás és a szentolajjal való megkenés után részesültek a szent Útravalóban A Niceai Zsinat (325) elrendelte a haldoklóknak a viaticum kiszolgáltatását: „a püspök mindenkinek, bárki is halálveszéiyben van, és kéri, hogy részesít­sék az áldozás kegyelmében, ki kell szolgáltassa az Eucharisztiát” (DH 129). A középkortól kezdődően a szent Útravaló gondolata fokozatosan elhalvá­nyult. Fontosabbnak tartották az „utolsó kenetet” mint a szent Útravalót. Nagy áldás lenne számunkra, ha megértenénk, hogy milyen szép és üdvös dolog az, ha bűneinktől megtisztulva, a betegek kenetével hitben megerősödve, és a szentségi Jézussal a szí­vünkben fejeznénk be földi életünket.

Alföldi Géza - Krisztus lehajolt

Hulló hó fátylán át igézett a hold
Mosolya ezüst-sugár
s a kopottan is sudár
jegenyékre szerelmesen hajolt.

A havas réten egy árva nyúl mosdott.
Nem figyelt, észre sem vett.
S míg a nyár éneke lett,
messziről egy öreg harang bongott.

Babonás, különös téléjszaka volt.
Álltam egy kereszt tövén,
s fázós, topogós fölém
kitárt karjával Krisztus lehajolt.

¹⁶Az apát és a vendégek számára legyen külön konyha, hogy a bizonytalan időben érkező vendégek, - hisz a monostorban az ilyenek sohasem hiányoznak -, ne zavarják a testvéreket. ¹⁷Erre a konyhára egész évre két testvért rendeljenek ki, akik jól el tudják látni ezt a munkát. ¹⁸Szükség esetén adjanak melléjük segítőket, hogy zúgolódás nélkül szolgáljanak. Viszont ha kevesebb az elfoglaltságuk, menjenek munkára oda, ahova rendelik őket. ¹⁹De ne csak őnáluk, hanem a monostor minden munkakörében ez legyen az elv: ²⁰amikor szükséges, segítséget adjanak nekik, viszont ha nincs dolguk, engedelmesen tegyék meg, amit parancsolnak. ²¹A vendégek lakását is olyan testvérre bízzák, kinek lelkét istenfélelem tölti el. ²²Legyen ott kellő számban ágy készen. Az Isten házát bölcsek bölcsen kormányozzák. ²³A vendégekhez pedig, aki arra parancsot nem kap, semmiképpen ne csatlakozzék, és velük beszédbe ne elegyedjék, ²⁴hanem ha találkozik velük vagy meglátja őket, alázatosan köszönjön, amint mondottuk, és áldáskérés után menjen tovább azzal a megjegyzéssel, hogy nem szabad a vendéggel beszélgetnie.

1. Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség Lelkét!
2. Jussatok el mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére!
3. Isten Fia adjon nekünk érzéket, hogy megismerjük az igaz Istent!
4. Töltsön el titeket a reménység Istene a hit teljes örömével és békéjével, hogy a reményben a Szentlélek erejéből bővelkedjetek!
5. Az igazság Istene tanítson meg benneteket minden igazságra!
6. Az Úr hajlítsa szíveteket magához, hogy mindig az ő útjain járjatok!
7. Nyissa fel szemeteket Istenünk, hogy a sötétségből az ő világosságára jussatok, és helyet kapjatok a szentek között!
8. Ismerjétek meg Krisztusnak minden ismeretet felülmúló szeretetét, és teljetek be Isten egész teljességével!
9. Kegyelem legyen mindnyájatokkal, akik el nem múló szeretettel szeretitek Urunkat, Jézus Krisztust!
10. Gyarapítson és gazdagítson titeket az Isten a szeretetben egymás és mindenki iránt!

Keresztvetés, a bűnbánat felindítása.

Fohász háromszor:

Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Ámen

Elmélkedés:

A II. Vatikáni Zsinat ezt mondja:  „A Boldogságos Szűz[-et] ... az isteni Gondviselés terve, az Ige megtestesülésével kapcsolatban, eleve Isten anyjának rendelt[-e].”  (Lumen gentium 61.)
Krisztus és Mária emberi természete a teremtés művének csúcsa. Habár Krisztus és Mária sok évszázaddal a Teremtés után jelent meg a világban, mégis, a Legszentebb Szentháromság előtt öröktől fogva ott lebegett ez a felülmúlhatatlan Mestermű, amely Isten egyetlen más teremtett művéhez sem hasonlítható:  „egy Szeplőtelen Asszony, aki a Fiú Anyja lesz és akinek méhében a Fiú emberi testet ölt a Szentlélek közreműködésével”. 

Az is megfigyelhető, hogy a Teremtés könyvében meghirdetett ellenségeskedés, amit Isten kelt a sátán és az asszony között, Máriában kétféleképpen is megvalósul. Isten tökéletes szövetségeseként és az ördög ellenségeként, szeplőtelen fogantatása következtében, amikor is a Szentlélek kegyelme megalkotta és megőrizte őt a bűn minden szennyétől, teljesen kikerült a sátán hatalma alól. 

XII. Piusz pápa, a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának centenáriumára, 1953-ban közzétett Fulgens corona kezdetű ünnepi enciklikájában így érvel:  „Ha egy adott pillanatban a Legboldogságosabb Szűz nem birtokolta volna az isteni kegyelmet, és fogantatásában az eredeti bűn foltot ejtett volna rajta, akkor inkább alárendeltség ‒ legalábbis arra a kis időre, bármily rövid szakaszról lett volna szó ‒, és nem az az örök ellenségeskedés állt volna fenn Mária és a kígyó között, amelyről az ősi hagyomány beszél, egészen a Szeplőtelen Fogantatás ünnepélyes kihirdetéséig (AAS 45 [1953] 579). Az asszony és az ördög közötti, Isten által elrendelt kibékíthetetlen ellenségeskedésnek szükségszerű feltétele Mária Szeplőtelen Fogantatása, vagyis a bűntől való teljes mentessége, léte első pillanatától. Mária Fia végső győzelmet aratott a sátán fölött és ennek gyümölcseiből Anyját előre részesítette, megőrizve őt a bűntől. Következésképpen, a Fiú hatalmat adott neki, hogy ellenállhasson az ördögnek, s így, a Szeplőtelen Fogantatás misztériumában, megváltói művének legjelentősebb hatását valósította meg.” ( II. János Pál. Ált. kihallgatás, 1996. május 30.)

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség

Napi ima:

Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben, maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával. Esdd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűség, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát. 

Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki  országod – Édes Magyar Hazám – és számomra, a szükséges kegyelmeket Isten akarata szerint! Irgalmas  közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Ámen

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. Itt vagyok ezen az új napon.
Helyezd el a szívemet újra a Fiad, Jézus Szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg.
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem.
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban.
Máriával az Egyház missziójáért felajánlom neked ezt a hónapot
a Pápa Imavilághálójának szándékára, 
hogy az emberi fejlődésért elkötelezett önkéntes szervezetek t
aláljanak olyan személyeket, akik vágynak arra,
hogy elköteleződjenek a közjó szolgálatában,
és mindig új utakat keressenek a nemzetközi együttműködésre. Ámen.

Élete

+ Borbála Rómában született, és Flavianus és Dafrosa lánya volt, aki mártírhalált szenvedett Julianus „Hitehagyó” uralkodása alatt.

+ Valahányszor az apa kereskedelmi útra indult, leányát egy magas toronyba zárta. Egy ilyen távollétet ragadott meg Borbála arra, hogy miután már régóta vágyott a keresztségre, fölvételét kérje az Egyház közösségébe. A Szentháromságba vetett hite jeleként a torony falába, amelyen addig csak két ablak volt, vágatott egy harmadikat is. Atyja hazatérve az ablakok számából fölismerte, hogy leánya elhagyta ősei hitét. Emiatt azonnal meg akarta ölni, ám Borbálának sikerült elmenekülnie, mert a torony fala és a sziklák megnyíltak előtte.

+ Borbálát és nővérét, Demetriát egy Rufina nevű nőnek adták át, aki megpróbálta prostitúcióra kényszeríteni a lányokat. Mivel nem volt hajlandó eladni magát, Borbálát végül agyonverték.

+ Később templomot építettek Borbála sírjára, és a szűz-vértanú tisztelete Rómában és azon túl is elterjedt. A fejfájástól és az epilepsziától szenvedők védőszentjeként tisztelték, mivel a neki szentelt templom közelében termő gyógynövényt használtak e betegségek kezelésére.

Imádságra és elmélkedésre

„Íme, most követi az értünk keresztre feszített bárányt az egészen szűz, szerényen ajánlja fel áldozatát, a tisztaság oltárán tett áldozatot.”

Imádság

Ó, szent Borbála, dicső menyasszony,
Testemet és lelkemet én Reád bízom.
Úgy halálban, mint életben:
Légy nekem mindig védőszentem,
Utolsó órámban, hogy Krisztus szent Testét
Magamhoz fogadjam.
Isten irgalmában részesüljek,
Amikor testemből elszáll a lelkem.
A rossz szellemet taszítsd el tőle,
Védő jóságoddal maradj mellettem,
És vidd Istenhez megtért lelkemet!
Ámen

Uram, áldd meg az önkénteseket, akik elindulnak, hogy találkozzanak Krisztus testével, hogy megérintsék, hogy gondozzák, hogy közel legyenek hozzá. Könyörülj azokon a sokakon, akik mindezzel a szegénységgel szemben egyszerűen hátat fordítanak, és akik szívükben azt a hangot hallják, amely azt mondja: "Ez engem nem érint, ez nem fontos nekem." Segíts minden önkéntesnek, és adj nekik erőt, tedd őket alázatossá. Tartsd őket közel Jézus irgalmas szívéhez. Ámen

Olvasd!
Jön az Úr, hogy megszabadítsa népét. A fogságból hazatérőknek ő maga épít jó utat. Boldogok, akik azon járhatnak! Iz 35,1-10
A béna meggyógyítása mutatja, hogy köztünk van a megjövendölt Gyógyító.  Lk 5,17-26 

Elmélkedj!
A megtestesülés tehát az isteni természet és az emberi természet -az Ige egyetlen személyében megvalósult- csodálatos egységének misztériuma. (KEK 483)

Cselekedj!
Hogy befogadjam az Ünnepeltet, készséggel fordulok az idegenek, rászorulók, szükséget szenvedők felé.

Freu dich o Welt dein Könug naht! Örvendj világ a Te Urad közeledik!

Joy to the world!

Joy to the world! Oh, woah Joy to the world! The Lord is come Let earth receive her King! Let every heart prepare Him room And heaven and nature sing And heaven and nature sing And heaven, and heaven and nature sing Joy to the world! Joy to the world! Oh Joy to the world! The Savior reigns Let men their songs employ While fields and floods Rocks, hills and plains Repeat the sounding joy Repeat the sounding joy Repeat, repeat the sounding joy Joy to the world then we sing Let the earth receive her King! Joy to the world then we sing Let the angel voices ring Joy to the world then we sing Let the men their songs employ Joy to the world then we sing And repeat the sounding joy He rules the world with truth and grace And makes the nations prove (And makes the nations prove) And glories of His righteousness And wonders of His love And wonders of His love And wonders of His love And wonders, wonders of His love And wonders, wonders of His love Joy to the world then we sing Let the earth receive her King! Joy to the world then we sing Let the angel voices ring

Trompete: Michael Mauthner
Orgel: Mark Horvath
Basilika Mariazell 2021