Egyetemes: Bolygónk erőforrásainak tiszteletben tartásáért

Imádkozunk azért, hogy bolygónk erőforrásait ne kizsákmányoljuk, hanem igazságos és tiszteletteljes módon megosszuk.

Ima

Minden jóság Atyja,
Te alkottad ezt a szépséggel teli világot,
és gyermekeidre bíztad, hogy törődjenek vele.
Segíts nekünk abban, hogy nagylelkű és nyitott szívvel rendelkezzünk,
legyünk figyelmesek mások igényeire, és legyünk hajlandóak megosztani, amink van.
Küld el a Szentlelkedet azokra a vezetőkre, akik döntéseket hoznak
az áruk előállításával és fogyasztásával kapcsolatban,
hogy a bolygó erőforrásait, amelyeket ránk bíztál,
igazságos és tisztelettudó módon, mindenki méltóságát tiszteletben tartva osszák meg.
Mi Atyánk…

Felajánló imádság

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen
barátoddá és az apostoloddá, hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem
örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, 
mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára felajánlom neked ezt a hónapot. Ámen

Javaslatok a hónapra

• Tanuljon és vegyen részt! Használja a közösségi médiát a Globális Katolikus Klíma Mozgalom és más partnerek (Entreculturas, Alboan és GasMuHa) kezdeményezéseinek felfedezéséhez ebben a hónapban a pápa világméretű imahálózatán keresztül.
• Szánjon egy percet imádságra családként vagy a helyi közösségben, imádkozzon azért, hogy a föld javait igazságossággal és tisztelettel osszák meg. Tudatosítsa ezt a kérdést. Olvassa el a Laudato Si enciklikának egy részét.
• Vizsgálja meg életét és hozzáállását ebben a témában. Még a mindennapi élet apró gesztusai és választási lehetőségei is fenntarthatóbb világot építhetnek.

Nyugodj meg, amikor véget ér ez a nap. Milyen volt a napod? Hol volt a szíved? Rendelkezésre álltál-e a felbarátod segítségére és szolgálatára? Ez nem arról szól, amit csinálsz, hanem a szeretetről, amelyet beleadsz. Határozd el, hogy holnap javítod a felbarátaid szolgálatát. Üdvözlégy Mária…

Imádkozzunk csendben Roberto Malgesini atyáért, minden papért, szerzetesnővérért és a világi hívőkért, akik a rászorulókért és a világ elvetettjeiért fáradoznak.

https://youtu.be/Ziryacd5vIw

Imádkozunk azért, hogy bolygónk erőforrásait ne kizsákmányoljuk, hanem igazságos és tiszteletteljes módon megosszuk. Nem a kifosztásra; igen a megosztásra.

Kipréseljük a bolygó javait. Kipréseli őket, mintha a föld narancs lenne.
Az északi világ országai és vállalkozásai a déli természeti erőforrások kiaknázásával gazdagodtak, és ezzel „ökológiai adósságot” hoztak létre. Ki fizeti ki ezt az adósságot?
Ezenkívül ez az „ökológiai adósság” nő, amikor a multinacionális vállalatok külföldön teszik meg azt, amit soha nem engednének meg saját országukban. Felháborító.
Ma, nem holnap; ma felelősséggel kell gondoskodnunk a Teremtésről.
Imádkozunk azért, hogy bolygónk erőforrásait ne kizsákmányoljuk, hanem igazságos és tiszteletteljes módon megosszuk.
Nem a kifosztásra; igen a megosztásra.

„Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadulást a föld minden lakosának! Legyen ez jubileum számotokra!” (Lev 25,10)

Kedves testvérek és nővérek!

Minden évben, különösen a Laudato si’ körlevél megjelenése óta (LS, 2015. május 24.), szeptember első napja a keresztény család számára a teremtésvédelem imavilágnapját jelenti, amellyel a teremtés időszaka kezdődik, mely október 4-én Assisi Szent Ferenc emléknapján ér véget. Ebben az időszakban a keresztények az egész világon megújítják a teremtő Istenbe vetett hitüket, és különleges módon egyesülnek a közös otthon megőrzéséért végzett imában és cselekvésben.

Örülök, hogy abban az évben, amikor a Föld napja bevezetésének ötvenedik évfordulóját tartjuk, az ökumenikus család a „Jubileum a földért” témát választotta a teremtés időszakának megünneplésére.

A Szentírásban a jubileum szent idő, melynek célja az emlékezés, a visszatérés, a megpihenés, a helyreállítás és az örvendezés.

1. Az emlékezés ideje

Elsősorban arra kell emlékeznünk, hogy a teremtés végső rendeltetése az Isten „örök szombatjába” való belépés. Időben zajló utazás ez, mely magában foglalja a hét hét napjának ritmusát, a hét év ciklusát és a nagy jubileumi évet, mely hét szombatév végén érkezik el.

A jubileum egyben kegyelmi idő, hogy emlékezzünk a teremtés eredeti hivatására, mely nem más, mint hogy szeretetközösségként létezzünk és boldoguljunk.

Csak kapcsolatokon keresztül létezünk: a teremtő Istennel, testvéreinkkel és nővéreinkkel mint a közös emberi család tagjaival, és minden teremtménnyel, mely ugyanazon otthonban lakik. „Minden kapcsolatban áll mindennel, és mi, emberi lények mindannyian testvérként egybekapcsolódunk egy csodálatos zarándoklásban. Összeköt bennünket az a szeretet, amellyel Isten szereti minden teremtményét, és amely minket is egybeköt – gyengéd szeretettel – napfivérrel, holdnővérrel, folyófivérrel és földanyával” (LS 92).

A jubileum tehát az emlékezés ideje, melynek során ápolnunk kell kapcsolatban létezésünk emlékét. Állandóan emlékeznünk kell arra, „hogy minden összefügg mindennel, a saját életünk és a természethez fűződő kapcsolataink igazi gondozása pedig elválaszthatatlan a testvéri szeretettől, az igazságosságtól és a másokhoz való hűségtől” (LS 70.).

2. A visszatérés ideje

A jubileum a visszatérés és a bűnbánat ideje. Elszakítottuk a kötelékeket, amelyek összekötöttek bennünket a Teremtővel, az emberekkel és a teremtés többi részével. Be kell gyógyítanunk ezeket a sérült kapcsolatokat, amelyek nélkülözhetetlenek önmagunk és az élet teljes szövetének fenntartásához.

A jubileum a visszatérés ideje Istenhez, szerető Teremtőnkhöz. Nem lehet összhangban élni a teremtéssel anélkül, hogy békében ne lennénk a Teremtővel, minden dolog eredetével és forrásával. Amint Benedek pápa megjegyezte, „a teremtés brutális fogyasztása ott kezdődik, ahol nincs Isten, ahol az anyag már csak nyersanyag számunkra, ahol mi magunk vagyunk a végső mérce, ahol az egész egyszerűen a mi tulajdonunk” (Találkozás a Bolzano–Bressanone-i egyházmegye papságával, 2008. augusztus 6.).

A jubileum arra hív, hogy gondoljunk újfent a többiekre, különösen a szegényekre és a legkiszolgáltatottabbakra. Újból el kell fogadnunk Isten eredeti és szeretetteljes tervét a teremtésről mint közös örökségről, mint lakomáról, melyen minden testvérünkkel és nővérünkkel a közös részvétel szellemében osztoznunk kell;

nem tolakodó versengésben, hanem örömteli egységben és közösségben, ahol támogatjuk és óvjuk egymást.

A jubileum annak az ideje, hogy szabadságot adjunk az elnyomottaknak és mindazoknak, akik a modern rabszolgaság bármely formájának bilincsét és láncát hordozzák, ideértve az emberkereskedelmet és a gyermekmunkát is.

Vissza kell térnünk ahhoz is, hogy meghallgassuk a földet, amelyet a Szentírás adamának hív, vagyis ez az a hely, ahonnan az ember, Ádám vétetett. Ma a teremtés riadt hangja arra buzdít bennünket, hogy térjünk vissza megfelelő helyünkre a természet rendjében, hogy emlékezzünk arra, hogy

az élet szövevényes hálójának részei és nem birtokosai vagyunk.

A biológiai sokféleség felbomlása, az éghajlati katasztrófák szédületes növekedése, a folyamatban lévő világjárvány egyenlőtlen hatása a legszegényebbekre és a legkiszolgáltatottabbakra – mind vészjelzés az erőforrások féktelen és kapzsi felélésére.

Különösen most, a teremtés időszakában hallgassuk a teremtés szívdobogását. A teremtett világ ugyanis azért jött létre, hogy kinyilvánítsa és közölje Isten dicsőségét, hogy segítsen megtalálnunk szépségében mindenek Urát és visszatérni hozzá (vö. Szent Bonaventura: In II Sent, I, 2,2, q. 1, concl.; Brevil., 11.5.11). A föld tehát, ahonnan vétettünk, ezért az ima és a meditáció helye: „Ébresszük fel az Isten által belénk ültetett esztétikai és szemlélődő érzéket” (Querida Amazonia apostoli buzdítás, 56.). A csodálkozás és a szemlélődés képessége olyasmi, amit különösen az őslakos testvéreinktől és nővéreinktől tanulhatunk meg, akik összhangban élnek a földdel és annak számos életformájával.

3. A megpihenés ideje

Bölcsességében Isten fenntartotta a szombat napját, hogy a föld és annak lakói megpihenhessenek és felfrissülhessenek. Ma azonban olyan életstílusokban élünk, amelyek szétfeszítik a bolygó határait.

A növekedés folyamatos igénye, a szüntelen termelés és fogyasztás ciklusa kimeríti a környezeti világot.

Az erdők szétbomlanak, a talaj erodálódik, a mezők eltűnnek, a sivatagok ránk telepednek, a tengerek savasodnak, egyre erősebb viharok csapnak le ránk: nyög a teremtés!

A jubileum idején Isten népének meg kellett pihennie szokásos munkájából, lehetővé téve, hogy a szokásos fogyasztás csökkenésének köszönhetően a föld újjászülessen és a világ újrarendeződjön.

Ma olyan igazságos és fenntartható életstílusokat kell találnunk, amelyek visszaadják a földnek a neki járó pihenést,

meg kell találnunk a módját, hogy mindenki elegendő táplálékhoz jusson, anélkül, hogy tönkretennénk a bennünket fenntartó ökoszisztémákat.

A mostani járvány valahogy egyszerűbb és fenntarthatóbb életstílusok újrafelfedezéséhez vezetett bennünket. Bizonyos értelemben a válság alkalmat adott új életmódok kialakítására. Megfigyelhettük, hogyan képes a Föld helyreállni, ha hagyjuk pihenni: a levegő tisztább lett, a vizek áttetszőbbek, az állatfajok sok helyre visszatértek, ahonnan korábban eltűntek. A járvány válaszút elé állított bennünket. Ki kell használnunk ezt a döntő időszakot, hogy véget vessünk a felesleges és romboló tevékenységeknek és céloknak, és hogy életadó értékeket, kapcsolatokat és projekteket valósítsunk meg.

Felül kell vizsgálnunk energiafelhasználási, fogyasztási, közlekedési és táplálkozási szokásainkat.

El kell távolítanunk gazdaságunk nem alapvetően fontos és káros vonásait, és ki kell alakítanunk az áruk kereskedelmének, előállításának és szállításának eredményes formáit.

4. A helyreállítás ideje

A jubileum arra szolgáló idő, hogy

helyreállítsuk a teremtés eredeti harmóniáját és begyógyítsuk a sérült emberi kapcsolatokat.

Arra hív bennünket, hogy méltányos társadalmi kapcsolatokat állítsunk fel újra, visszaadva mindenkinek a szabadságát és a tulajdonát, valamint elengedve mások adósságát. Ezért nem szabad megfeledkeznünk a bolygó déli részének kizsákmányolásáról, amely óriási ökológiai adósságot eredményezett, főleg az erőforrások kifosztása és a közös környezeti térnek hulladéktárolásra történő túlzott felhasználása miatt. Itt az ideje a helyreállító igazságszolgáltatásnak. Ennek kapcsán

megismétlem felhívásomat a legkiszolgáltatottabb országok adósságának eltörlésére, tekintettel a koronavírus-járványt követő egészségügyi, társadalmi és gazdasági válság súlyos következményeire, melyekkel szembe kell nézniük.

Biztosítani kell azt is, hogy az újrakezdést ösztönző kezdeményezések, melyeket globális, regionális és nemzeti szinten kidolgoznak és megvalósítanak, valóban hatékonyak legyenek: közjóra összpontosító politikákkal, jogszabályokkal és beruházásokkal, valamint a globális társadalmi és környezeti célok elérésének biztosításával.

A Föld helyreállítására is szükség van. Rendkívül fontos az éghajlati egyensúly helyreállítása, hiszen vészhelyzetben élünk. Fogytán az időnk, ahogyan gyermekeink és a fiatalok emlékeztetnek bennünket. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a globális átlaghőmérséklet 1,5 Celsius-fok alatti küszöb alatt maradjon, amint azt a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény rögzíti: e határ átlépése katasztrofális lenne, különösen a legszegényebb közösségek számára az egész világon. Ebben a kritikus időszakban egy nemzedékeken belüli és egy nemzedékek közötti szolidaritást kell előmozdítani. Készülve az Egyesült Királyságban, Glasgow-ban megrendezésre kerülő nagy klímacsúcsra (COP 26) arra biztatok minden országot, hogy a kibocsátás csökkentése érdekében ambiciózusabb nemzeti célokat fogadjon el.

A biológiai sokféleség helyreállítása ugyanolyan kulcsfontosságú a fajok soha nem látott eltűnése és az ökoszisztémák rendkívüli pusztulása miatt. Támogatni kell az ENSZ arra vonatkozó felhívását, hogy őrizzük meg a föld 30%-át védett élőhelyként 2030-ig, hogy lecsökkentsük a biológiai sokféleség elvesztésének riasztó mértékét. Kérem a nemzetközi közösséget, hogy tagjai működjenek együtt annak biztosítása érdekében, hogy a biodiverzitással foglalkozó csúcstalálkozó a kínai Kunmingban (COP 15) fordulópontot jelentsen a Föld helyreállításában, olyan otthonná alakításában, ahol a Teremtő akarata szerint bőséges az élet.

Helyre kell állítanunk az igazságszolgáltatást, biztosítva, hogy azok, akik nemzedékek hosszú során át laktak egy földet, teljes mértékben újra használatba vehessék. Az őslakos közösségeket meg kell védeni azoktól a vállalatoktól, különösen multinacionális vállalatoktól, amelyek a fosszilis tüzelőanyagok, ásványok, fa és agrár-ipari termékek káros kitermelése révén „olyasmit tesznek a kevésbé fejlett országokban, amit nem tehetnek meg az őket pénzelő országokban” (LS 51.). Ez a tisztességtelen vállalati viselkedés „új típusú gyarmatosítást” jelent (Szent II. János Pál: Beszéd a Pápai Társadalomtudományi Akadémiához, 2001. április 27., idézi: Querida Amazonia, 14.), amely szégyenteljesen kihasználja a legszegényebb, a gazdasági fejlődés kétségbeesett keresésében élő közösségeket és országokat. Meg kell erősíteni és egységes szerkezetbe kell foglalni a nemzeti és nemzetközi törvényeket, hogy azok szabályozzák a kitermelő társaságok tevékenységét, és biztosítsák az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést azok számára, akik sérelmet szenvedtek.

5. Az örvendezés ideje

A bibliai hagyomány szerint a jubileum örömteli esemény, melynek kezdetét az egész földön hallható kürtszó jelezte. Tudjuk, hogy a Földnek és a szegényeknek a kiáltása az utóbbi években még hangosabbá vált. Ugyanakkor tanúi vagyunk annak is, hogy a Szentlélek arra indít egyéneket és közösségeket mindenütt, hogy összefogjanak közös otthonunk újjáépítésére és a legkiszolgáltatottabbak megvédésére. Azt lájuk, hogy

egyre többen és többen vannak olyanok, akik alulról és a perifériákról indulva nagylelkűen dolgoznak a föld és a szegények védelmén.

Öröm látni a megannyi fiatalt és közösséget, különösen őslakosokat, akik élen járnak abban, hogy válaszoljanak az ökológiai válságra. Ők a Föld jubileumára hívnak, és egy új kezdetet követelnek, annak tudatában, hogy „a dolgokon lehet változtatni” (LS 13.).

Örülnünk kell annak is, hogy a Laudato si’ megjelenésének évfordulóján tartott különleges év számos helyi és globális szintű kezdeményezést ösztönöz a közös otthon és a szegények gondozásának érdekében. Ennek az évnek hosszú távú operatív tervekhez kellene vezetnie, hogy egy átfogó ökológia gyakorlata valósuljon meg a családokban, a plébániákon, az egyházmegyékben, a szerzetesrendekben, az iskolákban, az egyetemeken, az egészségügyben, a vállalkozásokban, a gazdaságokban és sok más területen.

Örüljünk annak is, hogy a hívő közösségek összefognak, hogy igazságosabb, békésebb és fenntarthatóbb világot teremtsenek. Különleges örömre ad okot, hogy a teremtés időszaka valóban ökumenikus kezdeményezéssé kezd válik.

Egyre jobban ébredjünk tudatára, hogy mindannyian közös otthonban élünk, hiszen ugyanazon család tagjai vagyunk!

Örüljünk, mert szeretetében a Teremtő támogatja a Föld iránti alázatos erőfeszítéseinket. Ez egyben Isten háza is, ahol az ő Igéje „testté lett és köztünk lakozott” (Jn 1,14), olyan hely, amelyet a Szentlélek kiáradása folytonosan megújít.

„Küldd el Lelked, Uram, és újítsd meg a föld színét” (vö. Zsolt 104,30).

Róma, Lateráni Keresztelő Szent János-bazilika,
2020. szeptember 1.

Ferenc
 

Fordította: Tőzsér Endre SP

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus szólt Máténak: „Kövess engem!” Ő azonnal fölkelt és követte az Urat.
Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: »Irgalmasságot várok és nem áldozatot!« Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 9,9-13

Hétfő – Szent Máté apostol és evangélista – Ü
Zso: az ünnepről. Oi.: Te Deum. Gy1 V1
piros Mise: Szent Mátéról: saját,
I. v. II. pref. az apostolokról.
Olv: Ef 4,1–7.11–13; Mt 9,9–13 (SzO)

Debrecen–Nyíregyháza: Ma van a főpásztor kinevezé-
sének évfordulója (2015).

SZENT MÁTÉ EVANGÉLISTA

Máté apostolról, akit a hívő nép nagyon tisztel, s akinek sírját Salerno városában őrzik, nem sok olyan adat maradt ránk, amely történetileg hitelesnek tekinthető. Amit a hagyomány a Szentírásban foglaltakon kívül mond (pl. hogy az apostol Etiópiában, a pártusok között vagy Perzsiában működött), tipikusan legendás természetű. Euszébiosz, a történetíró püspök azonban közöl egy fontos tényt: Máté, mielőtt a pogány országokba ment volna, Palesztinában héberül hirdette az evangéliumot. Távozása előtt anyanyelvén írásba foglalta, és hátrahagyta a zsidó-keresztények számára. Euszébiosz e közlését a 2. század elején élt Pápiász presbiterre alapozza, és azonosítja Máté apostolt az első evangélium szerzőjével. Csakhogy épp a Pápiásztól ránk maradt szöveg fölött sokat vitatkoznak a szakértők, nem látván föltétlenül elfogadhatónak az apostol és az evangélista azonosítását.

Az evangélium révén elég mélyen megismerhetjük az evangélista gondolatvilágát, mert alkotása teológiai mestermű. Ezt annak ellenére állítjuk, hogy vannak, akik szerint Máté csak elindítója és gyökere annak a hagyománynak, amelynek végső írásba foglalása az evangélium, a kész mű nem az ő tollából származik, hanem valamelyik tanítványa foglalta írásba röviddel az ő halála után. Eszerint Máté szerzősége épp oly bizonytalan volna az evangéliummal kapcsolatban, mint Salamoné a Bölcsesség könyve vagy Dávidé a zsoltárok esetében.

A Máté-evangélium keletkezését úgy gondolhatjuk el, hogy Máté különös figyelemmel gyűjtötte s őrizte magában az Úr szavait és beszédeit. Miután rendezte, mint mondás- és beszédgyűjteményt adta tovább. A tudósok úgy vélik, hogy e beszédgyűjtemény és Márk evangéliuma volt a forrása annak a műnek, amelyet az Egyház hagyománya Máté evangéliumaként tart számon. Az Úr mondásait Máté úgy foglalta elbeszéléseibe, ahogy az ékszerész foglalja aranyba a drágaköveket. Egymás után fűzte a hasonló tartalmú, de eredetileg függetlenül elhangzott beszédeket, és így jött létre a hegyi beszéd (5--7. fejezet), a példabeszédek (13. fejezet), a farizeusok feletti jajkiáltások (23. fejezet) és az eszkatologikus beszéd (24--25. fejezet) gyűjteménye.

Máté az apostol-névsorok közül kettőben a hetedik (Mk 3,18; Lk 6,15), kettőben a nyolcadik (Mt 10,3; ApCsel 1,3) helyen, Tamás mellett áll. Jézus legszűkebb tanítványai köréhez tartozott tehát, azokhoz, akik nem botránkoztak meg Krisztusban, s pünkösdkor megkapták a Szentlelket és a világra szóló küldetést. A Máté név a latin Matthaeus és a görög Matthaiosz közvetítésével a héber Mattajból ered, ami a Mattanjah rövid alakja, s annyit jelent mint 'Jahve ajándéka' vagy 'a hűséges'.

A Máté-evangélium azt mondja róla, hogy vámos volt és a Lévi nevet is viselte. Márk még azt is tudja róla, hogy Alfeus fia volt. Foglalkozása alapján kissé beleérezhetünk ennek az apostolnak különleges helyzetébe az apostolok testületén belül is: ,,Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, aki ott ült a vámnál. Szólt neki: ťKövess engem!Ť Az fölkelt és a nyomába szegődött. Amikor később a házában vendégül látta Jézust, odajött sok vámos és bűnös, és Jézussal meg tanítványaival együtt asztalhoz telepedtek. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványaitól: ťA mesteretek miért eszik vámosokkal és bűnösökkel?Ť Jézus meghallotta, és így válaszolt: ťNem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok s nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöketŤ'' (Mt 9,9--13).

Lévi-Máté, a vámos Kafarnaumban dolgozott. Kafarnaum ugyanis határváros volt Heródes Antipász országa és Fülöpnek a Jordántól keletre elterülő országa között. Azt nem tudjuk, hogy a város vagy a negyedes fejedelem alkalmazottja volt-e. Mint vámos a zsidók szemében nyilvános bűnös, kitaszított, tisztátalan ember volt. Jézus azonban megszólítja: ,,Kövess engem!'', és csakhamar vendége lesz Máténak. Úgy tűnik, e meghívástól Máté helyzete nem változott, sőt! A vallási vezetők ujjal mutogatnak most már nem csupán rá, a vámosra, hanem Jézusra is, aki odáig alacsonyította magát, hogy közösséget vállal a bűnösökkel, a kitaszítottakkal. Máté pedig tudta, hogy amikor fölkelt a vámasztal mellől, nem egy dúsgazdag ember társaságába került, hanem az Emberfia követője lett, akinek nemhogy elvámolnivalója, de még hajléka sincsen, ahol álomra hajthatná a fejét. Az Emberfiának azonban van hatalma a földön bűnöket megbocsátani! Ez a Jézus az irgalmasság evangéliumát hirdeti és cselekszi, és Máté azzal, hogy meghívást kapott tőle, ennek lett a részesévé!

Jézus nagyon tudatosan vállalta a közösséget a vámosokkal és a bűnösökkel. Ezzel a tettével igazolja azt, amit mond: azért jött, hogy a bűnösöket hívja a bűnbánatra és a bűnbocsánatra. Ezért szól mindenkinek hívó szava, mert az emberek valamennyien bűnösök, de a szó csak azoknak a szívéhez érkezik el, akik tudatában vannak nyomorúságuknak, és engedik, hogy meghívják őket, azaz fölkelnek és követik Jézust. Aki pedig őt követi, az maga is Isten irgalmasságának a tanúja lesz. Annak az irgalmasságnak a tanúja, amely Jézus Krisztusban testet öltött az emberek között. Máté esetében a meghívottból tanítvány, tanú és apostol lesz, aki maga is Isten ajándéka a világnak.

Nagyon könnyen elképzelhető, hogy Máté, aki az írás és a számolás művészetében jártas volt, a mennybemenetel után összegyűjtötte és írásba foglalta azt az anyagot, melyből később kibontakozott a teljes evangélium. Egy apró adat az ő keze nyomát őrzi: Máté evangéliumában meglepően pontosak a pénzzel kapcsolatos közlések. Sokkal többféle pénzt ismer, mint a másik három evangélista, és soha nem véti el, hogy milyen helyzetben miféle pénznemmel kell fizetni!

Ennél azonban sokkal fontosabb számunka, hogy Máténak köszönhetjük az Úr Krisztus szavainak és beszédeinek alapvető forrását. Az evangélium utolsó mondatai összefoglalják az Üdvözítő szándékát, aki a bűnösökért jött, hogy Isten irgalmát hirdesse és megmutassa az embereknek. Apostolait azért küldi szerte a világba, hogy minden népnek elmondják az irgalom evangéliumát: ,,Én kaptam minden hatalmat az égen és a földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. És én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig'' (Mt 28,18--19). A Jeromos-féle martirológium szeptember 21-én hozza Szent Máté ünnepét. Rómában a 11. századtól ezen a napon emlékeztek meg róla.

---

Máté meghívásának történetét az evangéliumból ismerjük. Életének további eseményeiről csak a hagyomány közöl néhány szórványos adatot.

A legenda szerint az apostolok szétválása után Máté Etiópiába ment, ahol Kandaké királynő kincstárnoka -- akit az Apostolok Cselekedetei elbeszélése szerint Fülöp diákonus keresztelt meg -- fogadta és támogatta. Történt egy napon, hogy a király fia meghalt. A bennszülött varázslók mindent elkövettek, hogy életre keltsék, de hiába. Akkor a kincstárnok azt tanácsolta urának, hívja el Mátét. Ő el is ment és föltámasztotta a fiút. A király ettől olyan boldog lett, hogy örömében egész országába hírnököket küldött, akik ezt hirdették: ,,Jöjjetek, és lássátok Istent, aki emberi formában megjelent közöttünk!'' Az emberek össze is sereglettek, Máté pedig tanította őket, hogy kinek a nevében és erejében támasztotta föl a halott királyfit. Az emberek hittek szavának, megkeresztelkedtek, a király pedig hálája jeléül egy pompás templomot építtetett.

Volt a királynak egy Efigénia nevű leánya, aki szintén megtért, és Máté fölvette az Istennek szentelt szüzek közé. Ezután Egippus király meghalt, és utóda, Hirtacus szemet vetett Efigéniára. Máténak ígérte a fele országát, ha rábeszéli a leányt, hogy legyen a felesége. Egy alkalommal Máté a házasság szépségéről és szentségéről prédikált a szüzeknek és a népnek, és hangsúlyozta, hogy senkit nem szabad elválasztani a házastársától. A király azt hitte, hogy Máté az ő kérésének megfelelő szándékkal szól, és most beszéli rá Efigéniát a vele való házasságra, ezért nagyon megdicsérte a prédikáció után. Ő azonban így válaszolt a királynak: ,,Úgy látom, egészen félreértettél engem, ó király, hiszen tudod, hogy Efigénia az örök Király menyasszonya, és az ő szent fátyolát viseli. Hogyan vehetnéd el annak jegyesét, aki nálad sokkal hatalmasabb?'' E szavaktól Hirtacus szörnyű haragra lobbant és kirohant a templomból. Aztán elküldte a hóhért, és az, miközben Máté kitárt karral imádkozott az oltárnál, hátulról leszúrta.

Egy másik hagyomány szerint Máté máglyán halt meg. Ismét más hagyomány úgy tudja, hogy a máglya az apostol imádságára kialudt, és később Núbiában halt meg békességben.

---

Urunk, Jézus Krisztus, ki Szent Mátét, a vámost irgalmasan meghívtad apostolaid közé, kérünk, segíts minket, hogy az ő közbenjárására és példája szerint mi is nyomodba szegődjünk, és mindig hűségesen ragaszkodjunk Hozzád!

Isten jelenléte

Szabadság

Szerető figyelmesség

Hogy érzem ma magam?
Milyen a kapcsolatom Istennel? És másokkal?
Van valami, amiért hálás vagyok? Megköszönöm.
Bánok valamit? Bocsánatot kérek.

Isten igéje

Mt 9, 9-13

Amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus Máté házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: »Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!« Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”

Gondolatok a mai olvasmányhoz

• Miért eszik együtt a mestered a vámszedőkkel és a bűnösökkel? - kérdezem magamtól. Megvetem azokat, akik a társadalom peremére szorultak? Vagy inkább azokat, akiknek nálam jobban megy soruk? Észreveszem, hogy a megvetés megakadályozza, hogy napfény járja át a lelkemet. A düh és a sértettség romboló indulata, amit érzek, nemcsak az én boldogságomra hat negatívan, hanem a körülöttem élők békéjére és együttérzésére is.
• Jézus jobbra hív. Arra, hogy legyek irgalmas azokkal, akik a társadalom perifériáján élnek, együttérzéssel és szeretettel forduljak feléjük. A harag luxus, nem tudom megengedni magamnak. Segíts, Uram, hogy elengedjem a megvetést, a neheztelést, és Isten csodálatos irgalmának és kegyelmének fényét válasszam helyette.

Párbeszéd

Befejezés

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben, most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

Evangélium: 
Mt 9,9-13
Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, amint ott ült a vámnál. Szólt neki: "Kövess engem!" Az felállt és követte. Amikor később vendégül látta házában, sok vámos meg bűnös jött oda, s Jézussal és tanítványaival együtt asztalhoz telepedett. Ezt látva a farizeusok megkérdezték tanítványaitól: "Miért eszik mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?" Jézus meghallotta, és így válaszolt: "Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket."

Bevezető ima: Urunk, Te vagy a jóság és az élet. Ha közel vagyok hozzád, béke és öröm tölt el. Te megérdemled, hogy szívem teljes szeretetével bízzak benned. Köszönöm neked az élet ajándékát, a családomat és mindenekfölött a hitemet. Hálás vagyok az Egyházért is, amit apostolaidra építettél.

Kérés: Uram, segíts, hogy egyszerű és egyenes legyek hitemben!

Elmélkedés: 
1. Az egyszerűség áldás. Az adószedők árulók voltak a zsidók szemében, hiszen a rómaiaknak dolgoztak, az Isten választott népének „elnyomóit” szolgálták ki. Egy átlagos zsidó szóba sem állt volna ilyenekkel. És itt van Jézus, aki azt mondja: „Kövess engem.“  Máté rögtön fölállt és követte Őt, anélkül, hogy bármit is kérdezett volna. Milyen csodálatos az ő egyszerűsége!  Nem tudta, hogy Krisztus őt egynek szánja a tizenkettő közül. Bizonyos értelemben azt mondhatjuk, hogy aláírt egy üres csekket és odaadta Jézusnak. Máté nem ült le, hogy számítgasson, egyszerűen elfogadta az ajánlatot. Aztán továbbmegy egy lépéssel: meghívja Jézust a házába vacsorára. Egy zsidó általában csak a legigazabb és hozzá legközelebb álló barátait és rokonait hívja meg a házába. Ez az intimitás, barátság, és a szeretet jele. Máté messzire megy és leteríti a vörös szőnyeget Krisztus elé az életében.  

2. Bonyolult számítgatások. Máté egyenességével és nyíltságával szemben áll a farizeusok „ál-tisztességessége”. Megbotránkoznak azon, hogy Jézus együtt vacsorázik egy olyan bűnössel, mint Máté.  Muszáj szembesíteniük a Rabbit az ő „szégyenletes viselkedésével”.  Az a gond, hogy nem értették meg a legfontosabb dolgot a Messiásról. Túlságosan racionálisan tekintenek Krisztusra (és Istenre), amikor az egyetlen igaz életszemlélet a hit és a szeretet. Ez gyakran megtörténik velünk is, a mi életünkben, amikor ítélkezünk történéseken, vagy másokon, ahelyett, hogy hit és könyörület lenne bennünk. Még mielőtt észrevennénk, máris elutasítottuk, és lehetséges, hogy meg is szégyenítettük a szomszédunkat, egy civil hatóságot, egy papot, vagy püspököt. A dolgokra nem természetfölötti perspektívából tekintünk, hanem sokkal inkább a mi emberi szemszögünkből ítélkezünk.

3. Vissza az alapokhoz. Krisztus mindent távlatokba helyez vissza. „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” Jézus ismét arra hív minket, hogy emeljük gondolatainkat természetfölötti síkra. Miért lett az Isten emberré? Gyakran ismételjük a következő sorokat, legalább hetente, vasárnaponként, a hitvallásban: „Értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből…” Nagyon fontos, hogy a hit szemével lássunk és ítéljünk meg mindent. Egy igaz hívő, egy igaz apostol ki kell, hogy alakítsa ezt a „hatodik érzéket” a mindennapi életben. Ezt imával, gyakori és bensőséges Istenkapcsolattal tudjuk kialakítani. Kérnünk kell Istentől a hit ajándékát, ami egy új életszemlélettel ajándékoz meg minket.  

Beszélgetés Krisztussal: Úr Jézus, egyszerűvé szeretnék válni, aki elfogad téged és parancsaidat, anélkül, hogy számítgatna vagy panaszkodna. Szabadíts meg minden akadálytól és add nekem kegyelmed, hogy meggyőződéses, hűséges és bátor apostola legyek országodnak, mint Szent Máté apostolod!

Elhatározás: Imádságos párbeszédben az Atyával, meg fogom vizsgálni a mai napom három eseményét. (Akár otthon, akár a kocsiban, akár a sorban állás alatt… ) 

Ef 4,1-7.11-13 

Kérlek tehát titeket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében. Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van. A kegyelmet azonban mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta. Ő tett egyeseket apostollá, másokat pedig prófétává vagy evangélistává, ismét másokat pedig pásztorrá és tanítóvá, hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése céljából, amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, az emberi érettségre, olyan életkorra, amelynek mércéje Krisztus teljessége.

 

Mt 9,9-13 

Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: „Kövess engem!” Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Ő meghallotta ezt és így szólt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.” 

 

Egy emberi hívásra csak kellő megfontolás után szabad válaszolni, amikor azonban Isten hív, és ezt megérzi a lelkünk, akkor egyszerűen csak fel kell állnunk és követnünk kell őt. Az, hogy Máté szó nélkül felállt, és követte Jézust, önmagában is bizonyíték arra, hogy Jézus Isten nevében és az élő Isten tekintélyével lépett fel. A Jézussal és a jézusi örömhírrel való találkozáskor nincsen helye a fontolgatásnak, mérlegelésnek. Aki fontolgat, nem követi Jézust. Nincsen helye a mentegetőzésnek sem, hogy bűnös voltunk miatt alkalmatlannak mondjuk magunkat. Hiszen melyikünk lenne bűn nélkül való? S melyikünk tudná saját magát alkalmassá tenni Jézus követésére? „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” – mondja Jézus, s ez igaz az ő követésére is. Mint ahogy a betegtől azt várjuk, hogy betegségével forduljon orvoshoz, nem pedig azt, hogy csak akkor merjen az orvos elé állni, ha már meggyógyult, úgy éppen azáltal gyógyul a lélek, ha fontolgatás, fenntartások és visszafordulás nélkül Jézus nyomába szegődünk. Mindazok, akik az Egyház történelme folyamán úgy követték Jézust, ahogy Máté, meggyógyultak, boldog és kiteljesedett életű emberek lettek. 

 

Nagyon sok múlik az induláson. Ha már az indulást elrontja a számítgatás, a túlzott félszegség, a kislelkűség, mit lehet várni az út folyamán, a próbatételek között? Ha azonban jól rajtolunk, ha értelmünket, akaratunkat és érzelmeinket, teljes emberi egzisztenciánkat egy irányba fordítjuk, s úgy indulunk, nagy esélyünk van a sikeres célba érésre és az örök győzelemre. 

 

Urunk Jézus, Te elhaladsz mellettünk is, miközben a pénzváltó asztalnál ülünk, vagy épp az élet piacterén ácsorgunk tétlenül. Ne engedd, kérünk, hogy hallatlanra vegyük a szót, melyet nekünk mondasz, személyesen: „Kövess engem!” Ne engedd, hogy magyarázkodásba kezdjünk vagy még mindig kifogásokat keressünk, hanem Szent Máté apostol közbenjárására add meg nekünk, hogy legyen bátorságunk mindent otthagyva nyomodba szegődni és valódi tanítványoddá lenni. Segíts, hogy megtanuljuk, mit jelent az „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”, és engedjük magunkat kegyelmed által irgalmas szívű testvérekké, az isteni irgalmasság követeivé formálni.

Evangélium

Mt 9,9-13

Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: „Irgalmasságot várok és nem áldozatot.” Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”

Elmélkedés

Szent Máté ünnepén az ő meghívását olvassuk az evangéliumban. Egészen biztos, hogy nem azért hívta meg őt Jézus, mert vallásos buzgóságával kitűnt volna és nem is azért, mert nagy tiszteletnek örvendett az emberek körében. Máté egy mindenki által megvetett ember volt. Abból élt, hogy a római hatalom megbízásából begyűjtötte az adót. Jogosan gondoljuk, hogy aki kiszolgálta az elnyomókat, azt a zsidó emberek nem szívlelték. Ráadásul Máté a bűnös tevékenységéből meg is gazdagodott, mert mindenkitől a lehető legtöbb pénzt szedte be.
Jézust mindezek a dolgok nem érdekelték. Ő azt látta meg Mátéban, amit mások nem vettek észre. Meglátta, hogy ez a bűnös ember vágyakozik Isten irgalmára, megbocsátására. A leírás szerint Máté az őt megszólító Jézusnak azonnal engedelmeskedik, felhagy jól jövedelmező foglalkozásával és új életet kezd. Máté tehát mindent elhagy, ami korábbi bűnös életéhez kötötte, hogy Jézus követője legyen. Így lesz Jézus tanítványa, majd apostola.
Szent Máté Kr. u. 80 táján írta meg evangéliumát. A négy evangélium közül az övé a leghosszabb. Írásában az ószövetségi szövegekből és a prófétai jövendölésekből kiindulva törekszik Jézus személyének és tanításának bemutatására, példákkal mutatja be, hogy a Messiásra vonatkozó jövendölések Jézus Krisztus személyében teljesedtek be.
(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.

 

 

Míg azokat szolgálom, akik az én Uramnak szolgái, úgy tekintem magam, mintha magának az Úrnak teljesítenék szolgálatot.

Isten kegyessége az egész életen keresztül tart, úgyhogy semmi kétség nem lehet afelől, hogy nincs számodra hasznosabb és kedvezőbb, mint ami az Ő akaratának megfelel.

Boldog az a teremtmény, mert nem ismert ellenkező vágyakozást! Pedig bizony egészen más maradt volna, hacsak a minden változandóság fölött ott lebegő Ajándékod haladéktalanul föl nem emeli mindjárt megteremtése után ama szavad erejében: legyen, és meglőn.

Az emberi lélek sorsában idő szerint is meg lehet különböztetni azt az állapotot, amikor sötétség voltunk, és azt, amikor majd egészen világosság leszünk; az angyalteremtménynél azonban az Írás azt hangsúlyozza, milyen maradt volna, ha meg nem világosíttatik; s ezt úgy adja elő, mintha előbb lett volna sötét és kaotikus. - Azért teszi ezt az Írás, hogy annál világo- sabban kitűnjék, micsoda ható ok erejében történt állapotának megváltozása, az ti., hogy a fogyatkozhatatlan világossághoz odafordulva maga is világossággá változott.

Aki érti, értse. Aki nem érti, tőled kérjen világosságot s ne engem zavarjon, mintha én csak egy „e világra jövő embert” (Jn 1,9) is meg tudnék világosítani!

«És átmenőben látta Lévit, Alfeus fiát, a vámon ülni és mondá neki: Kövess engem» (Mk 2, 14). a) Lévi, azaz Szent Máté látta az Urat; tudta, ki az; érezte, mily távol van tőle; látta az Urat magas fölségben s önmagát itt a mélységben, a vámpadon. Itt nyúzta, csalta az embereket, s ezek őt megvetették s gyűlölték, Jézust pedig szerették s követték. Jézus nem szedett senkitől semmit, s mégis gazdag volt; gazdag annyira, hogy mindenkinek adott; hogyan nézhet hát rá ez a hatalmas gazdag Úr! Igen ránézett, a mély belátás és észre térítés tekintetével, s hívja, hívja a legmagasabbra: mást visszautasított, ezt apostollá teszi, mert látta érdeklődését, vágyát, elégületlenségét. Minket is hív az Úr a kötelesség, fölismerés, jobb belátás, felbuzdulás révén. b) «Kövess engem.» Mily szózat, mily kinyilatkoztatás; a Krisztus-kép beleragyog a lelkébe s kitölti fénnyel s erővel. «Átmenőben» ugyan, de hódítólag. Eltörpül e hatalmas szózattal szemben érdek, elcsitul minden más hang, s könnyű lesz a szív, lendül s indul; «parancsaid útján futok, ha kitágítod szívemet.» Ugyancsak teremtő szózat; új embert alkot. — Ne kételkedjünk az erőben; sokat tehet, ha lelket talál. c) «És fölkelvén követé Őt.» Fölkel; ez már más ember, nem az, aki régen ült itt. Fölkel s elválik, elszakad; szíve azért vágyik, fáj; de a nagy elhatározás győz. — Mily rövidke szavak ezek: kivándorolt, meghalt, vagy ez: fölkelt; de mily világot takarnak; dúló, fájó érzésekkel, elhatározásokkal, megrendülésekkel teljes világot! Ezektől nem kímél meg az Úr, de megsegít, hogy lépésekkel kövessük, melyek világból világba visznek át. Hacsak szebb, tisztább, mélyebb világba jutunk, szívesen megyünk!

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Az első Húsvéttól a másodikig, 175-176. old.]

A szellem egy pillanat alatt átszáguld évezredek táv­latain és alkot kozmogóniát, teremtéstörténetet, a világtörténés folyamatait áttekinti, ezekből biztos, vagy valószínű következtetéseket von le a jövőre vonatkozó­lag...

Nem korlátozza tér: a csülagvilágok hatalmas távlata­in is keresztül jut, és a nehézkedés törvényeivel, a mozgás mechanikájával felderíti az égitestek pályáját; következte­téseivel ismertről ismeretlen felé haladva bevilágít a lét és az élet sötétnek látszó oldalaira is. Nem korlátozza idő.

Az anyagi kultúra nem jelenti egyúttal a lélek kultúrá­ját is; amíg az ember kifelé dolgozik, könnyen megfeled­kezik arról, hogy befelé vár rá a legnagyobb feladat: sa­ját erkölcsi egyéniségének kialakítása... így jutunk el arra, amire az Isten teremtett bennünket, az Isten képére és ha­sonlatosságára; így ismerjük meg Szent Ágostonnal Is­tent s benne magunkat, így lesz a lelkünk Szent Tamás­sal valamiképp minden, mert fogadott fia lesz annak, aki „operatur omnia in omnibus" művel mindent mindenben: akiben élünk, mozgunk és vagyunk.

(Isten képe az emberen)

Jóllehet a jóakaratú emberek útja egyenes és könnyű, a vándor mégsem juthat messze és csak fáradsággal juthat előre, ha nincsenek jó lábai, fogytán az ereje és ha ellankad az úton.

Minden gyermek értékes kincs, és a kallódók felemelése nem csupán jótékonykodás, hanem a jövőről való racionális gondoskodás is.

Az áhítatgyakorlat az erény étele és fenntartója (MB XII. 82).

A kis dolgokon nagyon sok múlik. Az Úr Jézus maga is azt tanította a talentumokról szóló példabeszédben, hogy aki a kis dolgokban nem hű­séges, az a nagyokban sem lesz az.

Lépj elő, ó, Uram, és erősítsd meg kegyelmeddel azokat akiket rám bíztál és ne engedd hogy valaki is elvesszen közülük, elhagyja a nyájat. Ó, Istenem, ó, Istenem!... Ne engedd, hogy veszni induljon örökséged!

Ha az ember lelkileg nem „süket és néma", a gondol­kodás, a tudomány és a tapasztalat minden mozdulata a Teremtőre emlékezteti, Isten utáni vágyat ébreszt szí­vében, amely vágy gyakran rejtett, esetleg elnyomott, de kiolthatatlan.

Minden felfedezés olyan, mint a hajdani kőbalta, melyet Káin és Ábel kézbe vett. Nagyszerű szerszám, általa megvédhették magukat a vadállatoktól, élelemhez juthattak, óriási mérföldkő volt az eszközök kézbevétele, de sajnos gonoszságot is lehet tenni vele, lehet vele ölni. Isten minden ajándékát lehet jó és rossz célokra felhasználni. Ugyanazokkal a betűkkel Istent dicsőíthetjük, de gonosz rágalmakat is leírhatunk, terjeszthetünk.

Krisztusban és Krisztussal az ÖRÖM misztériuma a feltámadás misztériuma.

Aztán úgy illik, hogy ne csak az áldozás előtt készülj áhítatosan, hanem az áldozás után is maradj meg áhítatos összeszedettségben.

Az áldozás után legalább akkora szükség van elmélyedésre, mint áhítatos készületre az áldozás előtt.

Mert az áldozás utáni igaz elmélyedés maga legjobb előkészület még nagyobb kegyelem fogadására.

Mert az igen-igen megkoptatja a kegyelemre nyíló fogékonyságot, ha valaki rögtön s túlságosan külső vigasztalás után néz.

Ne beszélj sokat, maradj csöndben, Istenednek termő örömében.

Ő maga van nálad, s az egész világ sem veheti el tőled.

Én vagyok az, akinek teljes odaadással tartozol, úgy, hogy többé ne magadban élj, hanem minden magad emésztése nélkül énbennem.

 

 

https://youtu.be/b36CPmdBIbE

https://youtu.be/FTMdH96eu1g

Ahogy van a csillagoknak sajátos együttállása, ahogy két ember találkozhat egy vissza nem térő pillanatban, ahogy felnyílik a szív egy másik titokzatos erőterében, valahogy úgy tárul ki Isten szíve is, hogy minket felbátorítson, meghívjon, befogadjon.

A mai ember felgyorsult, s ezzel együtt gyakran felületes. Annyi sok benyomás éri, nincs ideje, hogy a dolgoknál elidőzzön, de nem is várja el, hogy ez vagy az mélyen megérintse. „Ennyi. Kész. …és pont.” Amikor a liturgia terébe lépünk, más életszemlélettel találkozunk. Sokszorosan ismételt szavak és gesztusok, évezredek óta visszhangzó és egymásnak felelgető mondatok jelölik, díszítik és töltik be ezt a teret, szinte csak arra várva, hogy mi maiak is bekapcsolódjunk, valahogy mégis észleljük és átvegyük rezgésüket.

Hogy mi az, ami a mostani szakaszban visszacseng, újra megszólal és megszólít? Izajás 55. fejezetéből hallunk néhány mondatot. Párosával, visszhangosan beszél a próféták fejedelme: az ÚR „kereséséről”, aztán mindjárt „hívásáról”; az „istentelen” útjáról, majd a „bűnös” gondolatairól, amelyeket el kell hagynia. Az Úrról, aki „megkönyörül”, illetve „nagylelkűen megbocsát”. Mintha itt, ebben a megbocsátást hirdető mondatban volna az egész gondolatmenet szíve. A szöveg erre utal vissza tagadással, aztán pedig természeti képpel. Isten másként gondolkozik, mint az ember, útjai mások, mint az ember útjai, s ebben is, abban is úgy meghaladja az embert, mint ég a földet. Amit ismétlünk, az fontos. Olyan, mint a cseppenként adagolt gyógyszer, amely lassan, de biztosan hat, vérünkké lesz, átjár és átalakít.

„Keressétek az Urat, amíg közel van…!” Ez a felszólítás a könyv középrészét zárja le, a fogság idején működő névtelen próféta óriás, „Második Izajás” igehirdetését. Talán később illesztették a gyűjtemény végére, de ennek nincs igazi jelentősége: a lényeg, hogy Isten különleges beavatkozása, a zsidóság történetének reménykeltő fordulata az az ígéret és tapasztalat, amely mögötte áll. Isten most engedi haza népét a babiloni fogságból. Most, ebben a reménykedő, várakozó, mindent újragondoló periódusban a nehéz szívűeket, a nehezebben indulókat is meg kell győzni arról, hogy van értelme hívni, keresni, kérni az Urat, Izrael Istenét.

S hogy éppen a megbocsátás a központi kérdés? Miféle bűnökkel kapcsolatban? Izajás könyvének e középrészében kevés szó esik szociális igazságtalanságról, lopásról, erőszakról, szexuális visszaélésekről, mindennek még szimbolikus használata sem jellemzi igazán a próféta igehirdetését. Mintha éppen a hitetlenség és reménytelenség volna a legáltalánosabb baj. Az idegenekkel való együttműködésnek sem a hatalmi vagy anyagi oldala kerül előtérbe, inkább a bálványimádás kísértése az, amellyel a prófétának hadakoznia kell. Persze mindig akad, aki a többieknél „jobban tudja”, s aki talán éppen a hit és a vallás nevében hirdetne bosszúhadjáratot. Ez lenne a földies út és az emberi gondolkodás. Ez az, amihez képest Isten egészen más, amitől az ő gondolatai, az ő útjai olyan messze vannak, mint az ég a földtől.

Hogy Izajásnak ezeket a veretes, súlyos szavait megértsük, és a buzdítását tényleg be tudjuk engedni a szívünkbe, ahhoz legalább egy pillanatra meg kell éreznünk Isten kegyelmének azt a bőségét, amely akkoriban megnyilvánult. A próféta Isten gondolatait közli, de az emberek láthatták az ő útjait, megtapasztalhatták, hogyan bánik velük, milyen szeretettel gondozza őket. Nem ítélkező igazsággal, hanem gondoskodó irgalommal és hűséggel fordult népe felé. Így jött „közel”, így engedte, hogy keresse az ember, és rá is találjon. Ahogy van a csillagoknak sajátos együttállása, ahogy két ember találkozhat egy vissza nem térő pillanatban, ahogy felnyílik a szív egy másik titokzatos erőterében, valahogy úgy tárul ki Isten szíve is, hogy minket felbátorítson, meghívjon, befogadjon.

„Az én gondolataim nem a ti gondolataitok…” Keményen, helyrebillentő erővel is szól ez a mondat. Mint az evangéliumban a gazdáé, aki Istent személyesíti meg: „Rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” De az üzenet, a valóság csak kegyelem, csak irgalom.

Bevezetés

A mai, 25. évközi vasárnap evangéliumi szakasza, a munkásokat felfogadó jézusi parabola, sokféle gondolatot ébreszthet bennünk. Az Úr Isten gondolatai ugyanis nem a mi gondolataink. Nem könnyű sokszor megérteni. Ami viszont kétségtelen és egyértelmű: Isten javát akarja az embernek. Mindenkit meghív országába, bármikor hallja is meg a hívó szót. Hálával állunk Isten elé, hogy bennünket meghívott, s szőlőjében lehetünk. Kérjük segítségét, hogy szorgos munkásai lehessünk szőlőjének.

Kirié litánia

Urunk, Jézus Krisztus! Bocsásd mega munkanélküliekkel szembeni közömbösségeinket. Uram irgalmazz!

Urunk, Jézus Krisztus! Erősítsd bennünk a bajba jutott honfitársaink iránti szolidaritást. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus Krisztus! Segíts bennünket a szociális közömbösség elleni küzdelmünkben. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

               A gazda földi szemmel nézve igen különlegesen bánik a munkásokkal. Ha valaki valóban ezt a gyakorlatot követné felfogadásukban, ez teljesen meghiúsítaná a nyereségre törekvő termelést. Máté azonban éppen ezt akarja bemutatni. A gazda úgy fogadja a munkásokat szőlőjébe, hogy az a mi szemléletünk szerint határozottan elmarasztalható. Nekünk teljesen idegen ez a gyakorlat, hogy aki délután áll munkába, ugyanazt a napidíjat kapja, mint aki egész nap dolgozott. A példabeszéd ezzel azt akarja jelezni, hogy Isten más módon nézi életünket, mint mi. A kérdés éppen az, hogy mire kell itt gondolnunk.

Elsősorban, biblikus tényekre és gondolatokra. Az Úrjézus felhasználhatta a példabeszédet Isten útjainak védelmére azokkal szemben, akik elbizakodottságukban illetékeseknek tartották magukat annak kijelentésére, hogy Istennek hogyan kellene cselekednie.

Később az egyház életében a példabeszéd segítséget nyújthatott a zsidók és pogányok problémájának a megoldásához.

A zsidó keresztények feltehették a kérdést, hogy a pogányok, akik "később" jöttek Krisztushoz, egyenlő rangúak-e velük Isten országában.

Valóban, a példabeszéd világosan rámutat arra: ha valaki későbben lép be Isten országába, a jutalom, amelyben részesedik, éppen olyan nagy, mint azé, aki korábban érkezett.

Az Egyház életének első évtizedeiben nem kis viták után alakult ki az a szemlélet, amelyet a Galata levélből ismerünk, hogy a pogány keresztények, akik később jövőknek számítottak, az üdvösség rendjében egyenlő értékűek a zsidókkal.

Máté szerint Jézus a példabeszédet a tanítványokhoz intézte. Az előző fejezetekben arról volt szó, hogy a tanítványok hogyan vezessék a híveket a hit útján. Most ez a példabeszéd arra tanítja őket, hogyan viselkedjenek, mint pásztorok. Előzőleg arról volt szó, hogyan keressék a tévelygőket, hogy az igazság útjára vezessék őket. Most Jézus arra tanítja őket, hogy figyeljenek a későn jövőkre, a "lustákra" is, hogy őket is hívják meg Isten országába.

Jézus tanítását követve. A szőlősgazda ugyanis nem igazságtalan, hisz a munkások megkapják azt a bért, amiben megegyeztek. Igazságos. Akkor lenne igazságtalan, ha nem kapnák azt meg. Az emberi mivolthoz szükségest nekik is megadja, mert jó, mert irgalmas.

Más létsíkba lépve. Az ember bármikor lépett is „munkába”, lépett az üdvösség útjára, megadja néki az Úr az üdvösséget, mert Ő nemcsak igazságos, hanem irgalmas is. Ennél többet nem tud adni, és kevesebbet sem, mert az örökélet nem osztható.

Nem tudom, hogy a testvérek közül, ki mikor lépett az üdvösség útjára, de úgy gondolom, hogy mindannyian boldogok vagyunk, kik itt vagyunk, hogy meghívást kaptunk a Mennyei Atyától, bármikor kaptuk is ezt a meghívást, akár az élet kezdetén, vagy csak későbben, az élet derekán, vagy alkonyán.

Vissza az előző létsíkba! A profánabb, hétköznapi életbe!

Nem tudom felfigyeltünk-e a mai evangéliumi szakasz egyik apróságára! Amikor az evangéliumi narrátor bemutatja a később felkérteket, így írja le a helyzetet: mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Más szóval, minden szerencsésnek a sorsa, - aki munkanélküliből lett munkás, - a felfogadását megelőzően a tétlen ácsorgás, a munkanélküliség lélekölő állapota jellemezte.

Merem állítani, hogy akik soha nem ismerték meg, hogy mit is jelent a munkanélküliség, képtelenek felfogni azt a lelkiállapotot, amelyben a tartós munkanélküli leledzik!

Tudom, hogy annak idején, Jézus korában még nem létezett ilyen megfogalmazásban ez a probléma, de létezett. Maga az Úrjézus is ismerte, sőt ezt a visszás helyzetet használta fel a különböző helyzetű emberek üdvözülési lehetőségére. És benne van immár kétezer év óta az evangéliumban. Minden kor embere számára. Példa ez a  probléma, a  keresztény, emberközpontú megoldására.

Az Úr. Ő nem sajnálja naponta többször is kimenni a piacra, hogy összeszedje az épp ott ácsorgókat. Nem a piaci helyzet kihasználása, nem is a racionalitás, hisz a későn érkezők valóan nem sokat járultak hozzá a termelékenységhez.

Utópia?

Nem! Hiszen mindenkinek, aki embernek született e világra, joga is van ahhoz, hogy emberhez méltó életet élhessen! Ez nem magánügy! Ez közügy!

Kötelessége mindenkinek a másik emberre való odafigyelés. Ez vonatkozik azokra is, akik helikopterükkel, aranyórájukkal és milliárdjaikkal kérkednek. Azt viszont titkolják, hogy lettek ilyenekké.

Vonatkozik ez mindenkire, azokra is, akik nem tudják, vagy nem akarják elfogadni a kereszt által képviselt ember-központú moralitást.

Valójában itt két világnézet vív harcot egymással, arról, hogy mi élvez elsőbbséget: az emberek, a közösség boldogsága, vagy a „piac”-nak nevezett absztrakció bálványozása.

Mi tudjuk, hogy melyik, de megteszünk-e mindent e világnézet győzelméért?

Amen.

1. Az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti utaitok…(Iz 55,6–9)

Ezekkel a szavakkal bátorítja és vigasztalja a babiloni fogság száműzöttjeit a próféta. Az ember képtelen felfogni Isten titkát, bölcsességét, útjait. Egész élete ennek keresésében rejlik. Ez az igazi vallásosság. Ráhagyatkozni az ő titokzatos akaratára. Meglátni a természetesen túl a természetfölöttit, a végesben a végtelent.

 

2. Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. (Fil 1,20c–24,27a)

Az apostol itt nem leértékelni akarja a földi életet a mennyei örökléttel szemben, pusztán azt a lelkesedését fogalmazza meg, amely mindenáron Krisztushoz kapcsolja őt. Számára Krisztussal lenni: élet-halál kérdése.

 

3. Barátom… rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok? (Mt 20,1–16)

A szőlőmunkásokról szóló jézusi példabeszéd csak Máté evangélistánál található. Csattanója közgazdaságtani nonszensz. Milyen vállalatvezető, aki a naplopónak is ugyanannyit ad, mint aki az egész normát teljesítette? Nincs tanár, nincs munkaadó, aki nem a teljesítmény alapján osztályozna vagy adná a bért. Másként igazságtalan lenne, és csődbe vinné a vállalatot.

Jézus Isten országáról beszél. Az evilági gondolkodást szembeállítja az Istenével. Amit ugyan nem lehet megérteni, hanem annál inkább szemlélni, csodálni… Nem beszorítani kell Istent szűkös gondolkodási sémánkba, nem lefokozni őt az emberi logika szintjére, hanem megrendülni a minden emberi értelmet meghaladó szeretet előtt.

A kép a mindennapi életből való. Szüret idején különösen időszerű. A szőlősgazda naponta többször is kimegy a főtérre, hogy az ácsorgó munkanélküliek és az alkalmi munkások közül szüretelőket fogadjon fel. Egy dénárban, a szokásos napszámban egyezik meg velük. Akiket viszont délután vagy csak napszentület előtt fogad fel, azoknak is annyit ígér. Az esti fizetést pedig azokkal kezdi, akik csak egy órát dolgoztak. Kiderül, hogy nem az elvégzett munka arányában porciózza ki, hanem bőkezű adományként, mindenkinek egész napos napszámot ad. A reggel munkába állókból kitör az irigység.

A szokatlanul és számunkra meglepően viselkedő gazda magatartásában a gondviselő Istent ismerjük fel. Mennyire más Isten jósága, nagylelkűsége az emberi szűkkeblűséggel, haszonelvű gondolkodással szemben! Isten kegyelmét ajándékba adja, nem lehet kiérdemelni. Ezért égbekiáltó bűn, ha azt másoktól irigyeljük… Jézus célzásai nem adnak esélyt a kibúvókra: leleplezik számító és állandóan magunkat másokkal összehasonlító magatartásunkat. Meg akar szabadítani minket az elbizakodottság, a már beérkezettség gőgjétől. Isten nem igazságtalan velünk, ha másokat is annyira vagy jobban szeret… Milyen jogon döntenék el ezt mi? Kereszténységünk, Jézushoz tartozásunk nem a mi érdemünk. Akkor sem, ha már gyermekkorban megkereszteltek, míg mások csak nyugdíjas éveikre vagy egy halálközeli élmény folytán tértek meg.

Isten szőlőjében minden hivatásnak megvan a maga értéke. Az ő szeretete a fizetség. Vannak munkák, foglalkozások, hivatások, amelyek önmagukban hordozzák jutalmukat. Nem a veszélyességi pótlékok, a tanulás vagy a rang adta előnyök, kedvezmények és soron kívüli juttatások, netán többletfizetés teszi értékessé valaki munkáját, hanem az a tudat, hogy dolgozhat Isten szőlőskertjében a többiek javára. Hogy Isten munkatársa lehet a teremtésben.

A piacgazdaság a nyereségre, az olcsó munkaerőre, no meg a pro­fizmusra és a szakértelemre épít. Miközben éhbérért, rabszolgaként zsigereli ki az embert. A képzetlen napszámosnak meg kell elégednie az alkalmi munkával. De a példabeszédbeli gazda napközben többször is összeszedi a téren ácsorgókat, mert ő az embert nézi, nem a piaci helyzetet. Ellátja őket, és nagylelkűen megjutalmazza…

A pénzügyi válság, a munkanélküliség és a bizonytalan munkahelyek világában Jézus szavai biztos kapaszkodót jelentenek: Isten nem rontja le a földi igazságosság rendjét, nekünk kell fölnőnünk az ő nagylelkű­ségéhez. Az ő szőlősében mindenki „versenyképes”, és mindenkinek örök élet a jutalma. De hagyjuk meg neki az igazságosság és a túlcsorduló szeretet látszólag önkényes „pozitív diszkriminációját”. Megkülönböztető szeretete személyre szabott, mégis méltányos és igazságos, ezért az ember csak hálás lehet, semmiképpen nem irigy. Isten bőségesen adja kegyelmét azoknak, akik kérik. Ő másokat is szeret, nem csak minket… És bármikor álltunk szolgálatába, jutalmunk nem marad el.

A mai szentírási részek üzenetének középpontjában három lényeges gondolat áll. Az első: Isten mindenkit meghív az Ő országába, a vele való együttlét boldogságára. A második: Isten országáért, az örök boldogságért, bár ajándék, mégis mindenkinek meg kell dolgoznia. És a harmadik: A munkabér mennyiségének, illetve az örök boldogság milyenségének eldöntése Istentől függ.

Az első: Isten mindenkit meghív az Ő országába. Az ősegyház magyarázata szerint ez az evangéliumi szakasz elsősorban Istennek a világ népeihez, az egész emberiséghez intézett meghívását tartalmazza. Isten a zsidó népet meghívta már kora reggel, vagyis az Ószövetségben, a többi népet csak az újszövetségben, Krisztus eljövetele után, de ezen később hívott népek is Isten országában ugyanolyan kiváltságokban részesülnek, és ugyanolyan jogokat kapnak a mennyországra nézve.

A példabeszéd szerint Isten minden embert meghív az örök üdvösségre, és életünknek minden szakaszában. Hív a próféták szavával, az apostolok igehirdetésével, hív a prédikációval és a Szentírás befogadó olvasásával. Hív életünk váratlan eseményeiben, hív a betegségen keresztül, és a lelkiismeretünk szava által. Ő hív kora hajnalban, reggel és délben, hív délután és alkonyatkor is. Vagyis hív már, mint kisgyermeket, hív, mint ifjút, mint felnőttet, sőt hív, mint a halál kapujában állót, az utolsó órában is, mert szeret bennünket és a javunkat akarja. Ő csak azokat fogja kizárni országából, akik az utolsó meghívást sem fogadták el. Mert senkit sem akar a fülénél fogva üdvözíteni, tiszteletben tartja minden ember szabad akaratát.

A második lényeges gondolat: Isten országáért, az örök boldogságért, mindenkinek meg kell dolgoznia, el kell végeznie a ráháruló feladatot. „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek”- mondja az Úr. Tehát az embernek közre kell működnie örök üdvössége munkálásában, de az üdvösség valami olyan mérhetetlenül nagy kegyelem, hogy bár az ember minden tőle telhetőt meg tesz, mégis mindig Isten ingyenes ajándéka marad, még a legnagyobb szentek számára is.
Azt mondják régen sok intézménynél úgy volt, hogy a páncélszekrényre két különböző zárat raktak, az egyik kulcs az intézmény vezetőjénél, a másik a pénztárosnál volt: csak ketten együtt tudták kizárni az ajtót.
Nos így vagyunk a mennyek országával is, az egyik kulcs Krisztus urunk kezében, ez a segítő kegyelem, a másik a mi kezünkben, ez a kegyelemmel való együtt működés. Pál apostol mondja: „Figyelmeztetlek tehát, hogy Isten kegyelmét ne vegyétek hiába” (2 Kor.6,1).

Jézus a szőlő munkásokhoz hasonlít bennünket, de hasonlíthatott volna a földművelőkhöz, az állattenyésztőkhöz vagy éppenséggel a közszférában dolgozókhoz is, mert minden munkának megvan a maga nehézsége és fárasztó volta, ha kellő felelősségtudattal és komolysággal akarjuk azt elvégezni. Visszatérve a szőlőműveléshez, hol a gazt kell kikapálni, hol a vadhajtásokat kell lenyesni, hol a ragya ellen kell küzdeni.
A lelkünk is elgazosodhat, ha abbahagyjuk a munkát, vadhajtások uralkodnak el rajtunk, ha letesszük a metszőollót, „megragyásodunk”, ha felhagyunk a kényelem és a közömbösség elleni küzdelemmel. Életünk végéig küzdenünk kell az önzéssel, restséggel, közömbösséggel, a türelmetlenséggel, szeretetlenséggel, rosszindulatainkkal.

„A mennyek országa erőszakot szenved…”(Mt 11,12) – mondja Jézus. Isten minden reggel felszólít: Kezdj hozzá! Ne késlekedj, az idő rövid! Tulajdonképpen ez adhat nekünk örömet, hogy életünk nem hasztalan küszködés, napjaink nem múlnak el értelmetlenül. „Ajtód előtt állok és kopogtatok” – mondja az Úr, de az ajtót nekünk kell belülről kinyitni.

A harmadik lényeges gondolat: A munkabér mennyiségének, az örök boldogság fokának, nagyságának eldöntése Istentől függ. A példabeszéd szerint, akik reggeltől dolgoztak, azok is annyit kapnak, mint akik csak délután kezdtek a munkához, ezért az előbbiek zúgolódni kezdenek. – Itt ugyanaz ismétlődik meg, ami a tékozló fiúról szóló példabeszédben is lejátszódott. Ott az idősebb testvér, aki látszólag hűségesen kitartott az atya mellett, amikor látja, hogy testvérét, aki elhagyta az atyai házat és mindenét eltékozolta és utána visszatért az atyai házba, milyen nagy szeretettel fogadja az atya, akkor felpanaszolja mindezt atyjának. A felelet ott így hangzik: Te mindig velem vagy, mindenem a tiéd. De illet örvendezni, mert testvéred elveszett, de újra megkerült (Lk 15,31-32). – Az elveszett bárányról szóló példabeszédben is ezt mondja Jézus: Nagy öröm van a mennyben egy megtérő bűnös miatt is (Lk 15,7).

Azt hiszem nem ismeretlen, s talán nem is idegen tőlünk a zúgolódó szőlőmunkások és az idősebb testvér magatartása. Elég csak szívünk első mozdulását megfigyelni. Szinte ösztönszerűleg az elégedetlenek pártjára állunk. „Igazuk van – gondoljuk –, nem ugyan a jog alapján, mert hiszen megkapták azt, amiben megegyeztek, hanem a méltányosság alapján. Mert ha az utolsók annyit kaptak, mint az elsők akkor őket sérelem érte.” A szőlős gazda azt válaszolja: „Vajon nem tehetem a pénzemmel azt, amit akarok”?
Azonban tudomásul kell vennünk, hogy itt Istenről van szó, aki teremtő és minden létező ura, aki fölött nincs senki, akinek számadással tartozna. Szabadon dönt és csak egy törvényt ismer: a szeretet törvényét. Mert Isten lényege a szeretet, szent János evangélista szerint. Ezért Ő sohasem igazságtalan, de túlszárnyalja az igazságot: irgalmával, jóságával, bőkezűségével.

„Rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” – kérdezi a szőlősgazda a lázongó munkásokat. Ezek a munkások rossz szemmel nézik a gazda magatartását.
A Bibliában a jó szem nyilvánvalóan a felebaráti szeretet alapvető magatartására utal, amely nagylelkűséggel veszi körül az embertársat. A rossz szem ezzel szemben az önzésnek, az egoizmusnak azt az alapmagatartását jelöli, amellyel az ember mindent meg szeretne kaparintani, semmit sem akar másoknak adni. Ez irigységet, féltékenységet, gyűlöletet és bosszúállást szülhet. A példázatban szereplő gazdáról elmondhatjuk, hogy jó szemmel rendelkezik. Felebaráti szeretet lakozik benne, és amikor erre alkalom nyílik, e szeretetet még a legutolsókkal szemben is gyakorolja. Az első munkásoknak rossz a szemük, mert önzésük olyan igazságosság szűk keretei közé szorítja őket, amelynek középpontjában ők maguk állnak.

„Rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?”
E szavak ráébresztenek bennünket arra, hogy amikor, a lázongó munkásokhoz hasonlóan, túlságosan az igazságosságra hivatkozunk családi, munkahelyi vagy közéletünkben, akár a jelen vagy a múlttal kapcsolatban, akkor a legtöbbször az irigység vagy vélt múltbeli sérelmeinkért való elégtétel vételének szándéka húzódik meg mögötte.
E szavak figyelmeztetnek: ahhoz hogy tényleg igazságosak lehessünk, előbb meg kell tanulnunk krisztusi módon szeretni, s Krisztus szemével, azaz „jó szemmel” nézni az embereket. Mert Isten az Ő Országának munkásaiban nem tűri meg a testvérek iránti féltékenység, irigység vagy az igazságszolgáltatás címszava alá rejtőzködő bosszúállás semmiféle formáját, sőt csak azokat ismeri el munkásainak, akik úgy tudnak örülni mások sikerének, mintha az a sajátjuk volna.

Összegzésül el kell mondanunk, hogy Isten mindenkit meghív az Ő követésére, az Ő országába, az örök üdvösségre, a vele való boldog együttlétre, de mindenkihez más és másképpen szól: Pl. Szent Ferenc atyánkat, a dúsgazdag posztókereskedő fiát, a könnyelmű, pazarló és a féktelen szórakozás világában szólította meg és hívta a szegény és alázatos Krisztus követésére. Kortonai Szt. Margithoz, a ferences nővérhez, aki előbb az erkölcstelenség útján járt, az ő szerelmének, leendő férjének holtteste mellett szólt és hívta az életszentségre. Loyolai Szt. Ignáchoz, a Jezsuita rend alapítójához, aki előbb katonatiszt volt, a betegágyon, a szenvedéseken keresztül szólt és hívta meg az Ő követésére. A süket-néma és vak Helén Kellert, az ő szerencsétlenségében szólította meg. Ezzel kapcsolatosan naplójában ezeket írta: Éppen szerencsétlenségemnek köszönhetem, hogy megtaláltam az Istent, önmagamat és hivatásomat, igazi kiteljesedésemet”.
Vagy a Szentírásból tudjuk, hogy a jobb lator, nagypénteken, a Golgotán keresztre feszítve életének utolsó pillanatában engedelmeskedett az isteni hívásnak, ami által elnyerte az örök boldogságot.

Tévedés ne essék, a korábban mondottakkal nem azokat a lustákat, kényelem szeretőket, közömbösöket és számigálókat akarjuk bátorítani, akik a megtérést, az öntudatos keresztény életet, az Isten és felebarát szolgálatát az utolsó órára halasztják. Nem erről van szó, hanem arról, hogy Isten bármely órában hívhat, és az embernek mindig nyitottnak kell lennie és készségesen válaszolnia kell e hívásra.

Ezért fontoljuk meg az első olvasmányból hallott prófétai felszólítást és tegyünk eleget neki: „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös, térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban.” (Iz. 55,6-7).

Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” „Mondom neked – felelte Jézus –, nem hétszer, hanem hetvenhétszer. A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki el akarta számoltatni szolgáit. Amikor elkezdte a számadást, eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott neki. Mivel nem volt miből megfizetnie, megparancsolta, hogy adják el feleségestül, gyerekestül, minden vagyonával együtt, s úgy fizessen. A szolga leborult előtte, és úgy kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent megfizetek neked! Az úr megkönyörült a szolgán, szabadon engedte, s adósságát is elengedte. Amikor kiment, a szolga találkozott egy másik szolgával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, elkezdte fojtogatni és követelte: Add meg, amivel tartozol! A másik szolga leborulva kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent visszafizetek neked! De ő nem engedett, hanem fogta, börtönbe vetette, míg meg nem fizette tartozását. Amikor a többi szolga látta a történteket, igen elszomorodott. Elmentek és jelentették uruknak mind, ami történt. Az úr maga elé hívatta, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Kérésedre minden adósságodat elengedtem. Nem kellett volna néked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad? – Ezzel az úr haragjában átadta a poroszlóknak, míg meg nem fizette mind, amivel tartozott. Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyiktek meg nem bocsát szívből felebarátjának.” Mt 18, 21-35

Mottó: hányszor kell neki megbocsátanom?

Anyai szeretet

Valójában, egyszer megbocsátani sem könnyű. Minél mélyebb a seb, annál nehezebb a megbocsátás. Néha annyira, hogy azt mondjuk „ezt még Isten sem bocsájtja meg!” Mégis, feltételezzük, hogy az édesanyja még a leggonoszabb és legelvetemültebb gonosztevőnek is megbocsájt, mert az ő fia. A megbocsátás annak szívében akkor születik meg, amikor e szív alatt hordozta mint magzatot. I. János Pál, amikor Isten anyai szeretetéről beszélt, arra hívta fel figyelmünket, hogy Isten szeretete nem viszonzásfüggő, hanem feltétel nélküli, mint az anyai szeretet.

Az emberek között azonban, minden más esetben és viszonylatban a kölcsönösség elvárás, jogos elvárás. Ezért is ment panaszkodni Jézus történetében a többi szolga. Ők bíztak, és joggal bíztak, abban, hogy az úr igazságot tesz. Az Úr pedig megerősítette: a megbocsátás a felebarátnak előfeltétele, hogy rajtuk igazságot tegyenek. A megbocsájtani nem tudónak meg kell tanulnia a leckét, mint a gonosz szolgának. Mennyivel bölcsebb eleve megbocsátani! Hisz lelkünk mélyén tudjuk, hogy nekünk is lesz mit.

A napokban egy faluba tévedtem. Tanyának is mondhatnám. Az egyik háznál egy hatalmas nagy csonka fatörzsre lettem figyelmes... Valamikor testes, szép, gyönyörű fa lehetett. Olyannyira becsben tarthatták, hogy amikor későbben a kerítést építették, nem vágták ki, hanem inkább törzse körül kikerülték! Nemrég azonban lombja lehullhatott, ágai közül több elszáradt, valamikori gyönyörű koronája sérült, beteg, alaktalan, csúnya lett, ezért törzsét valakik embermagasságban lefűrészelték – és otthagyták. De csodák csodája, a lefűrészelt törzs felső szélén új hajtások jelentkeztek! Fiatal, erőtől duzzadó, mélyzöld, egészséges új ágacskák!

„ - Ki vagy, te szegény?” – kérdeztem tőle szánakozva.
Erre tágra nyitotta addig csukva tartott szemét, és boldogan, hogy beszélhet valakivel, ezt válaszolta:
„ - Régi fatuskó vagyok. Hogy hány éves, évgyűrűimen megszámlálhatod. Pár esztendeje sorsomra hagytak, feladtak, kerítést vonva körém kirekesztettek, és elfeledtek, pedig még nem voltam egészen halott. Száraznak és élettelennek látszottam, mert belső féreg foga rágott bennem és nem tudtam fejlődni. Jó ideje már senki sem nézett rám, mert nem voltam elég vonzó és elég szép...”

„ - És... – kérdeztem tovább érdeklődve - mi történt veled, hogy újra kisarjadtál?”
„ - Valaki erre járt – válaszolta szelíd mosollyal. Egy pillanatra rám tekintett – és megszeretett! Még így is (s itt az egyik kis ágacskájával végigsimogatott száraznak tűnő öreg törzsén) fontosnak, páratlannak, egyedinek, kivételesnek és szépnek talált engem. Képzeld, megállt előttem! Sőt időt szánt rám! És tetszettem neki!
Abban a pillanatban éreztem, hogy testemen újra átiramlik az élet!
Minden rostomba visszatért az öröm és a boldogság!
Gyökereimből új életenergia nyargalt fel egészen a törzsem pereméig, ahonnan – láss csodát! – új ágacskáim nőttek!”

Egy pillanatig mind a ketten hallgattunk... Ő az örömtől, én a csodálkozástól!

Majd így fejezte be a történetét:
„ – Ha ember lennék, akkor az öregeket és a gyengéket, a magányosokat és a betegeket, az elhagyottakat, a látszólag halottakat és a kizártakat is nagyon szeretném! Gyakran keresném fel őket, és nagy, meleg szeretettel tekintenék rájuk!
Tudom, hogy akkor ismét életre kelnének!
Tudom, hogy akkor újból visszatérne beléjük az öröm és a boldogság!
Tudom, hogy akkor újra élet költözne beléjük!
Tudom, hogy akkor újfent teljes értékű embernek éreznék magukat...”

Ismét hallgattunk... Éreztem a hangján: valóban sajnálja, hogy nem lehet ember!
Aztán hosszan rám nézett, és mielőtt becsukta volna nagy, szelíd szemeit, búcsúzóul még ezt mondta:
„ – Köszönöm, hogy megálltál előttem! Tégy így másokkal is! Hadd érezzék magukat teljes értékű embernek!”

Imre atya
2020-09-12-én, Szűz Mária neve napján.

„Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok?”

Jézus talányos története a szőlőmunkásokról sok fejtörést okozott a magyarázóknak. Kétségtelen, hogy akkor született, amikor Jézus az üdvösséget maguknak kisajátító zsidóknak beszélt. De az is vitathatatlan, hogy a szerző nem az emberi méltányosság szabályaiból indult ki, amikor megalkotta a történetet. Ezt a két megjegyzést azért kell előre bocsátanunk, mert különben alapvetően félreértjük a példázatot. Az első kettőhöz még érdemes hozzáfűzni egy harmadikat is: az egyház megőrizte ezt a történetet, mert gyakran megkérdezzük, aki egy életet elherdált, és a végén megtért, vajon üdvözül-e?

Az első két felvetés történeti, ezért csak azoknak érdekes, akik a szöveg keletkezéstörténetével foglalkoznak, de a harmadik mindannyiunk számára érdekes, ugyanis felveti azt a kérdést, vajon Isten miként egyezteti össze nagylelkűségét az igazságosságával?

Ezt sok esetben megkérdezik a vallásos életet élő emberek, akik látják, hogy mások könnyelműen élnek, mert úgy vélik, a végső gyónással egy pillant alatt mindent rendbe tehetnek. Valójában az erkölcsi törvények kényszere alatt élő emberek sóhajtozása ez a kérdés a végső fizetségről a látszólagos szabadságban élő emberek kötöttség nélküli élete után. Mindaddig, amíg a vallási törvényekben kötelességet látunk, mindaddig, amíg ez az elkötelezettség nem járja át a szívünket, hasonlítunk a zúgolódó munkásokhoz, akik nem értik, az utolsó órában érkezett miért kaphatja ugyanazt a jutalmat, vagyis az üdvösséget, mint ők, akik kezdettől fogva helyesen éltek.

Talán, akik már voltak munka nélkül, éltek bizonytalanságban, azok tudják, mit jelent ez a szabadságra ítéltség, vagy mit jelent a tétlenség kínja. Szívesen viselné az ember a nap hevét, csak tudná, hogy a végén „bért fog kapni”. Nehéz egész nap a tétlenség, a feleslegesség, az értelmetlenség érzésével szembesülni.

A hívek sok esetben haraggal tekintenek a hitetlen, könnyelmű emberekre, mintha irigykednének rájuk. Aki a mindennapi munka, a vallási kötelesség terhe alatt él, nehezen tudja elképzelni a kötöttség nélküliek gyötrelmét. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a más életét könnyebbnek lássuk, mint a magunkét. A mi gyötrelmeinket közvetlenül érezzük, a mások nehézségét pedig csak akkor, ha van beleérző képességünk. Mindenesetre a történetbeli gazdának volt. Sőt akkor is ragaszkodott ehhez, amikor rossz szemmel nézték, hogy ő jó, vagyis az emberi méltányosság szabályai szerint indokolatlanul, sőt igazságtalanul nagylelkűnek tartották. De Isten, akit a történetbeli gazda viselkedése megjelenít, nem úgy tekint a bűnösökre, mint mi, hanem visszavárja őket a legutolsó pillanatig. Ez nekik jó hír, valamint nekünk is, akik talán vallási gyakorlataink alapján magunkat kiváltságosaknak tartjuk. Ezt a történetet ugyanis eredetileg sem értették meg azok, akik magukat az üdvösség kizárólagos tulajdonosainak tartották. Ma is ezek nem értik meg, a bűnösök pedig alig merik remélni, hogy mégis így van. Pedig ez áll az evangéliumban.

A tétlen szőlőmunkás imája

Jézusom! Hálát adok neked, hogy feltételek nélkül elfogadsz engem. Hogy tudod, hozzád tartozom, és nem mondasz le rólam. Hálát adok, hogy kegyelmed halálom napjáig ingyenes, hogy teljes jóságodban nem hiányosságaimat kéred számon tőlem. Hálát adok, hogy számodra nem veszhetek el soha, ha el is fordulok tőled, te akkor is rám találsz. Nem akkor jössz, ha várom, hanem ha nem számítok rá.

Csöndesen átölelsz, befogadsz határtalan szeretetedbe.

Elhiszem, hogy a szemedben nem létezik a rossz, csak az örök lehetőség, hogy bennem élve, általam kifejezd magad. Szólj rajtam keresztül, nyilvánulj meg bennem, hogy többé már ne én legyek a fontos, hanem csak te.

Segíts, hogy közvetítsem jelenléted a világban. Amen.

 

Egyszer, mikor a nehézségek áthághatatlanoknak látszottak, ezt mondtam Jézusnak hálaadásom alatt: „Te tudod, Istenem, mennyire vágyom tudni, hogy Papa egyenesen az Égbe ment-e, nem azt kérem, hogy szólj hozzám, de adj nekem jelent. Ha J. n. A. nővérem182 beleegyezik Céline belépésébe, vagy nem gördít eléje akadályt, felelet lesz ez arra, hogy Papa egyenesen hozzád jutott-e.” Ennek a nővérnek, ahogyan tudja is, drága Anyám, az volt a véleménye, hogy amúgy is sokat vagyunk itt hárman, nem akart már közülünk többet. De a Jó Isten, aki a kezében tartja a teremtmények szívét a odahajlítja, ahová akarja, megváltoztatta a nővér hajlandóságát; az első, akivel a hálaadás után találkoztam, ő volt, kedvesen hívott, hogy jöjjek fel önhöz és könnyekkel a szemében beszélt Céline-ről …

Két koszorút font búzavirágból „a mosolygó Szűz szobrára. Az egyiket lábához tették, a másikat kezébe adták. Ez utóbbira mutatva mondtam neki: Bizonyára azt gondolja, hogy ez magának van szánva? ... Ó, nem! tegyen vele a Szent Szűz, amit akar. Amit neki adok, azt csak azért adom, hogy megörvendeztessem ...

A hires tudós bölcselő, Kant azt mondja, a világon legjobban kettőt csodál meg: a csillagos eget, és a lelkiismeretet. [V. 285/2]

Midőn Walendówba értem, az üdvözléskor azt mondta az egyik nővér:,,Most, hogy hozzánk jött, nővér, minden jóra fordul.'' Megkérdeztem: ,,Miért mondja ezt, nővér?" Azt válaszolta, hogy így érzi ezt lelkében. Ez a lélek csupa egyszerűség. Igen kedves Jézus Szívének. A ház valóban rendívül nagy szükségben szenvedett. Nem akarok itt most mindent megemlíteni. (636)

Ha eljön az éjszaka, és a visszapillantás azt mutatja, hogy minden csak töredék volt, és sok minden elvégezetlenül maradt; ha ezért néhány Ifolog mély szégyenérzetet és bánatot ébreszt: lyegyünk mindent úgy, amint van, tegyük Isten Sjíezébe, és adjuk át neki. így Őbenne képesek íyagyunk megnyugodni, tényleg pihenni, és úgy kezdeni az új napot, mint egy új életet.

A bűnösöket legegyszerűbben saját életünk tanúságtételével téríthetjük meg. Azzal a szellemmel, amellyel választ adunk isteni küldetésünkre; teljes odaadásunkkal, nagylelkű és boldog szolgálatunkkal, azzal a szeretettel, amelyet egymás iránt táplálunk, és a szegények között is legszegényebbek iránti apostoli buzgósággal, így teszünk tanúbizonyságot Krisztus szeretetéről.

Tárd ki a felmérhetetlen szereteted kapuját, Uram! Igen, én tudom, hogy kinyitod a kaput, még mielőtt mi zörgetnénk, hiszen szolgáid a tő­led kapott szeretettel és érzülettel zörgetnek és hívnak téged, amikor a te dicsőségedet és a lel­kek üdvösségét keresik.

 

" Boldog ember, aki nem indul a gonoszok tanácsa nyomán, aki nem jár a bűnösök útján, és nem vegyül a csúfolt űzők közé." Zsoltárok 1.

Szerbia Mária rádión hallottam nemrég egy riportot Káli Horvát Kálmánnal. Egy cigány telepen egy szobás lakásban többed.magaval élt...alkohol.. és kegyetlen élet. És mesél az életről, hogyan tudott ebből felül emelkedni.Nagyon tanulságos volt! És nagyon ügyesen kérdezett a riporter egy fiatal hang!; Gratulálok ennek a hölgynek! Jó volt hallani!

Tehát,nem kell le süllyedni! Fel lehet emelkedni,keresni a lehetőségeket, küzdeni a joert a szépért! Bármilyen is valaki! Isten mindenkinek adott talentumot. Egyet kettőt és többet.Es nem válogatta ki! Te nem kapsz mert te ilyen és olyan vagy! És látjuk milyen tehetségek jönnek elő! Csodálatos emberek! Igen! Cserdi polgármestere is ilyen volt! Felismerte mit kell tenni az Övéiért!

Köszönöm hogy hallgathattam Káldi Horváth Kálmán!

https://youtu.be/qZovstOZj74

https://youtu.be/Zquw4z6Z3SQ

Olyan világban élünk, ahol a csendet az emberek nemigen értékelik. A külső és a belső csend megteremtése egyre nehezebb napjaink zajos és rohanó világában, pedig lenne rá igény. Andrea Bocelli, a világhírű olasz énekes szerint „még a legszebb zenében is ott van egy kis csend, pusztán azért, hogy tanúi lehessünk a csend fontosságának". A világban élő keresztény ember számára talán a liturgia, illetve a szentmise az egyetlen hely és idő, amikor találkozhat a csenddel, és a csendben Istenével. R. Guardini szerint „ha valaki megkérdezné, hogy hol kezdődik a liturgikus élet, így válaszolnék: a csend megértésénél. Csend nélkül hiányzik a liturgia mélysége és minden hiábavaló [...] a csend az első feltétele minden szent cselekménynek".

A II. Vatikáni zsinat liturgikus konstitúciója a hívek tevékeny részvételének módozatairól beszélve kiemeli a csend jelentőségét: „A tevékeny részvétel előmozdítása érdekében gondot kell fordítani a nép akklamációira, feleleteire, zsoltárénekére, anti-fónáira és énekeire, mozdulataira és testtartására. A maga idejében szent csendet is kell tartani" (SC 30).

A Római Misekönyv bevezetőjében olvashatjuk a szentmisében megtartandó szent csendekre vonatkozó utasításokat. A legjelentősebb a következő: „A maga idejében meg kell tartani a szent csendet, mint a szertartás szerves részét. Jellege az alkalomhoz igazodik: a bűnbánatnál és a Könyörgésre való felhívásnál ki-ki magába száll; az olvasmányok, vagy a homília befejeztével röviden elmélkedik az elhangzottakróbaz áldozás után pedig szíve mélyén dicséri és imádja Istent" (45. p.).

Ez a szöveg csak négy olyan alkalmat említ, amikor csendet lehet tartani a szentmise liturgiájában, de nem feledkezhetünk meg az egyéb helyekről sem. A legfontosabb az átváltoztatás csendje az úr-felmutatás alkalmával. J. Ratzinger szerint „ez meghív bennünket, hogy tekintetünket Krisztusra vessük, olyan pillantással, amely egyszerre nézés, köszönet, imádás és a saját átalakulásunkért való kérés" (A liturgia szelleme, 191).

A szentáldozással kapcsolatban csak az áldozás utáni csendet tartjuk fontosnak, pedig a misekönyv szerint itt kétféle csendről is beszélhetünk: áldozás előtti és áldozás utáni csendről. „A pap csendes imával készül elő, hogy Krisztus testét és vérét gyümölcsözően vehesse magához; ugyanezt teszik a hívek, csendben imádkozva" (84. p.). „Az áldoztatás befejezése után a pap és a hívek, ha megfelelőnek látszik, kis ideig csendben imádkoznak" (88. p.).

(1) „MINDENFELÉ AZ A HÍR JÁRJA, HOGY PARÁZNASÁG VAN KÖZÖTTETEK…” (1KORINTHUS 5)

A gyülekezeten belül a tetten érhető paráznaság egyetlen fajtáját sem tűrhetjük el, a paráznákkal közösséget nem vállalhatunk, azokat a gyülekezetből el kell távolítanunk. Kemény és egyértelmű tanítás ez, amely önvizsgálatra, megszomorodásra késztet, megtérésre hív, konkrét lépések megtételére kényszerít!

Pál, az általa említett korinthusi esetben, a távollétében is azonnal egyházfegyelmet gyakorol, és kizárja az illetőt a gyülekezetből. A gyülekezeten kívülre kerülni azt jelenti, hogy a megváltó Jézus Krisztuson kívül vagyok, a gonosz uralma alatt. Pál nem mond végső ítéletet az illetőről, ezt figyeljük meg! Pál annyit mond, hogy a gonosz elpusztítja azt, aki az ő hatalmába kerül, de Isten könyörülhet…  (1–5)

Amikor az apostol ebben az összefüggésben paráznaságról beszél, nem a világ paráznáiról szól, hiszen akkor ki kellene mennünk a világból (10). A világ paráznáiért könyörgünk, hogy adjon az Úr megtérést számukra. A kívül lévőket az Isten fogja megítélni (12–13).

Az apostol tanítása világos: azokkal ne éljünk együtt, ne is együnk együtt, akiket testvérnek neveznek és az illető mégis tetten érhetően parázna, nyerészkedő, bálványimádó, rágalmazó, részeges, rabló. Akik tehát a gyülekezeten belül vannak és ilyenek, azokat el kell távolítani a gyülekezetből (13). Ez nem szeretetlenség, hanem a gyülekezet tisztaságának védelme, hiszen egy kis romlott kovász, az egész tésztát romlottá és ehetetlenné teszi (6–7). Bizony így van ez, nemcsak az étellel, hanem a keresztyén életünkkel is.

Ezzel nem tartjuk különbnek magunkat senkinél, de igenis mindennél különbnek tartjuk az értünk „megáldoztatott húsvéti bárányt”, azaz Jézus Krisztusunkat és az Ő megtartó kegyelmét (7). Az Ő kegyelmébe kapaszkodva, az Ő erejét naponta elkérve harcoljuk meg a hit harcát (1Timóteus 6,12), hogy a paráznaság, annak számos fajtája, a nyerészkedés, a bálványimádás, a rágalmazás, a részegség, a rablás e-világban csúcsosodva leomlani készülő lavinája el ne sodorjon minket is…

Tegyük hozzá, ma a gonosz hatalma sokkal átláthatatlanabb lett, hiszen, ha valakiről valami hír járja (1), az még messze nem biztos, hogy igaz is. Sőt, a gonosz ügyeskedése éppen az, hogy a posztmodern kommunikáció világában, bárki bárkiről bármit mondhat, mégpedig következmények nélkül. Éppen ezért kell még komolyabban vennünk az apostoli intést, és azzal is meg kell szakítanunk a kapcsolatot, aki nem az evangéliumi intés szabályai szerint jár el; azaz először nem négyszemközt kezdi el megbeszélni a baját a másikkal (Máté 18,15), hanem mindjárt a világ nyilvánosságának elektronikus pengeélein.

2Sámuel 1,1–16

„Az ÚR pedig azt mondta: Bizony, láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam a sanyargatóik miatt való kiáltását, sőt ismerem szenvedéseit.” (2Móz 3,7)

Hihetetlenül hangzik, de Isten mindig jobban ismeri állapotunkat, mint vezetőink, vagy akár mi magunk is. A kételkedés leginkább azért erősödik fel az emberben, mert nem érti, miért hagyja a bűn burjánzását, az ártatlan szenvedését, miért nem tesz semmit, ha tud róla… Mégis azt, hogy a vezetők közömbösek, hamarabb elhisszük, mint azt, hogy Istent nem érdekli, mi történik velünk.

Az Egyiptomot elhagyó, megházasodott, s negyven éve új életformát élő Mózes Istentől értesül arról, hogy mi van a korábban annyira szeretve féltett népével. Az Úr szemléletesen mutatja meg választottjának, mennyire odafigyel a kiválasztott népre: „láttam”, „meghallottam” sőt „ismerem” szenvedéseit! Nézzük ezt meg részletesen!

Mi az, amit látott az Úr Egyiptomban? Népe szenvedését… Az Isten látja a rabszolgává lett Izraelt. Szeme előtt van a sok korbácsütés, az, hogy kihasználják, bántalmazzák népét. Látja a sok igazságtalanságot, a hatalommal való visszaélést, a népirtásra való készülődést, s az arra tett intézkedéseket… Látja a könnyeket, a sebeket, a fájdalmat – s nem nézi közömbösen. Az Úr a mi megaláztatásainkat, kiszolgáltatottságunkat is látja! Nem nekünk kell ezt bemutatni Neki. Viszont Ő előre látja a szabadulás útját is, amit eltervezett, s előkészített. Nem csak a múltunk és a jelenünk fér bele egyetlen pillantásába, hanem a jövőnk is! Ez pedig erőt kell, hogy adjon nekünk: Nem feledkezik el népéről az Úr – soha!

Mit hallott meg az Úr a magasságban is? Népének a sanyargatói miatt való kiáltását. Hallja a nép sóhaját, panaszát. S nem egyszerűen csak hallja, hanem meghallja! Ő odafigyel a mi kiáltásunkra is. Meghallgatja kérésünket, mert fontos Neki mindaz, ami velünk történik. Hányszor méltatlankodunk: elfelejtett engem az Úr, elfeledkezett ügyemről, nem fordítja felénk fülét és orcáját… De ebben a történetben megérthetjük: az Úr nem a mi szenvedéseink nagysága miatt, nem a mi szuper kegyességünk miatt – hanem az Ő ígéretei miatt soha nem cselekszik így. Még akkor sem, ha megérdemelnénk, mert méltán szenvedünk. Az Ő irgalma nagyobb, mint az Ő igazságossága.

Az Úr azzal zárja Mózes megszólítását: „ismerem szenvedéseit”. Nem csak láttam, nem csak hallottam róla, nem egyszerűen csak tudok róla; hanem ismerem. Az Úr úgy beszél, mintha minden korbácsütést maga is átélt volna, minden szenvedésben Ő is részesedett volna. S tudjuk, ez így van. Minden szenvedésünk Neki is fáj! „Fájdalmainkat Ő hordozta” (Ézs 53,4). A mi büntetésünk terhe az Ő vállát nyomta. Merjünk bátran hozzá menni segítségért, mert Ő ennyire átérzi a mi szenvedéseinket is! Ő nem csak megvigasztalni akar, hanem ő a mi szabadításunkra készül! (Dr. Sándor Balázs, Budapest)

**************************

Imádság:

Kegyelmes Istenem, köszönöm, hogy Te láttad, ami történt, látod, amiben vagyok s látod a reményteljes jövőt is. Téged hívlak segítségül s megszabadulok. Ámen

 

*************************

A nap gondolata:

Az imádságot mindig úgy kezdem, hogy pozícionálom magam. Ki az én Istenem: hatalmas, megbocsájtó, megmentő. S ki vagyok én: megváltott, kiválasztott, szeretett gyermeke.

https://youtu.be/RBo6Iuf_S8A

1. A Vatikán bejelentette a pápa új enciklikáját
2. Általános kihallgatás újra hívők részvételével
3. COVID-betegek leveleit ajándékozták a pápának
4. XVI. Benedek pápa köszönete az együttérzésért
5. Továbbra sem térhet haza Minszk érseke
6. Az Opus Dei prelatúra 29 tagját szentelték pappá
7. Telefonos alkalmazás a papok könnyebb eléréséért
8. Római uralkodók rekonstruált arcképei

 

 

https://youtu.be/qGgm3_NSED8

Drága gyermekek!

Ez a kegyelem ideje. Gyermekeim, veletek vagyok és újra hívlak benneteket, térjetek vissza Istenhez és az imához, míg az ima örömmé nem válik számotokra. Gyermekeim, nincs jövőtök, sem békétek mindaddig, míg életetek nem a személyes megtéréssel és a jó irányba történő változással kezdődik. A rossz meg fog szűnni és béke fog uralkodni a szívetekben és a világban. Ezért, gyermekeim, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok. Veletek vagyok és közbenjárok mindnyájatokért Fiamnál, Jézusnál.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

Jézusom! Hálát adok neked, hogy feltételek nélkül elfogadsz engem. Hogy tudod, hozzád tartozom, és nem mondasz le rólam. Hálát adok, hogy kegyelmed halálom napjáig ingyenes, hogy teljes jóságodban nem hiányosságaimat kéred számon tőlem. Hálát adok, hogy számodra nem veszhetek el soha, ha el is fordulok tőled, te akkor is rám találsz. Nem akkor jössz, ha várom, hanem ha nem számítok rá.

Csöndesen átölelsz, befogadsz határtalan szeretetedbe.

Elhiszem, hogy a szemedben nem létezik a rossz, csak az örök lehetőség, hogy bennem élve, általam kifejezd magad. Szólj rajtam keresztül, nyilvánulj meg bennem, hogy többé már ne én legyek a fontos, hanem csak te.

Segíts, hogy közvetítsem jelenléted a világban. Amen.

Bevezető

A mai szentmise evangéliumában hallani fogunk egy földbirtokosról, aki minduntalan kimegy a piacra, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Ez a földbirtokos számunkra a mennyei Atyát jelképezi, aki a különböző embereket állandóan hívogatja országába. Minket is hív. Ha aztán beállunk a szolgálatba, akkor már csak azt figyeli, milyen lelkülettel, milyen odaadással végezzük a ránk bízott feladatot. Hogy sokat teljesítünk-e vagy keveset, Isten számára másodrendű kérdés, mert ő mindenkinek meg akarja adni szeretete bérét. Erre gondolva vizsgáljuk meg magunkat. Hiányosságaink, hanyagságunk fölött tartsunk bűnbánatot. Gyónom...

Hívek könyörgése

Jóságos mennyei Atyánk! Te minden embert a szeretet országába akarsz összegyűjteni. Erre a szeretetre hivatkozva fordulunk hozzád kéréseinkkel!

1. Könyörgünk Szentatyánkért, N. pápáért, püspökeinkért, papjainkért és a diakónusokért, akik Szent Fiad megbízásából az embereket országodba hívják.

2. Könyörgünk mindazokért, akik egyházközségünkben szabad idejük feláldozásával önkéntesen különböző feladatokat vállalnak.

3. Könyörgünk a gyermekekért, a házasságra készülőkért, hogy meghallják Isten hívó szavát életük döntő szakaszában, és az Egyházban otthonra leljenek.

4. Könyörgünk megholt testvéreinkért, legyenek örök irgalmadból részesei a mennyország örömeinek.

Istenünk! Add kegyelmedet, hogy hívó szavadat követve bizalommal szolgáljuk a magunk üdvösségét és dicsőségedet, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen.

Kedves Testvérek!

Az emberiség történelmében mindig voltak olyan helyek, amelyek az istenség jelenlétére emlékeztették az embereket. Ez lehetett egy hatalmas fa vagy egy sziklatömb. Idővel aztán épületeket, templomokat is emeltek. Természetesen ezeknek a helyeknek a jelentését, jelentőségét meghatározta az adott kor istenképe. Mit jelent számunkra, keresztények számára a templom? Erre a kérdésre választ kaphatunk a mai szentmise szentleckéjéből, illetve evangéliumából.

Isten jelenlétét számunkra nem egy kőből épült ház közvetíti. A végtelen, világfölötti Isten számunkra az ember Jézus Krisztusban van jelen. A mai evangéliumi részletben Jézus Krisztus maga mondja a testét, önmagát templomnak. Ezt a templomot az emberek lebonthatják, ezzel céloz a halálára, de Ő három nap alatt felépíti, azaz feltámad a halálból. Igazában a mi templomunk Jézus Krisztus, Őbenne jelen van számunkra Isten. Szent Máté evangéliumának kezdetén és végén is ez fogalmazódik meg. A közénk születő Istent Emmánuelnek nevezi az evangélium, ennek jelentése: „Velünk az Isten” (Mt 1,23). Az evangélium utolsó soraiban pedig maga Jézus Krisztus ígéri: „Én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig” (Mt 28,20). Azért csak a világ végezetéig, mert az Újszövetség utolsó könyve, a Jelenések könyve szerint az örök életben, a mennyben már nem lesz templom, hiszen ott közvetlenül átélik az üdvözültek a Szentháromság jelenlétét. Ezt olvassuk: „Templomot nem láttam benne, mert az Úr, a mindenható Isten és a Bárány a temploma. A városnak nincs szüksége sem Napra, sem Holdra, hogy világítsanak, mert Isten dicsősége ragyogja be, lámpása pedig a Bárány” (Jel 21,22-23).

Istennel kapcsolatban lenni, Isten jelenlétét átélni igazában csak Jézus által lehet. „Senki se jön az Atyához, csakis rajtam keresztül” (Jn 14,6). Ahogy belépünk a kőtemplomba, úgy kell „belépnünk” Jézus Krisztusba. Nem véletlenül használ Jézus olyan képeket, amelyek éppen az Ő és a Benne hívő egymásban levését ábrázolják. Jézus a szőlőtő, a szőlővesszők a Vele életközösségben, szimbiózisban levő hívők. Ezért hallatlanul fontos szó Jézus ajkán a „megmaradás”. Felszólít bennünket, hogy maradjunk meg Őbenne, maradjunk meg az Ő szeretetében, mert éppen ez a mi életképességünk, a lehetőségünk, hogy megteremjük életünk gyümölcsét, hogy valóban Isten temploma lehessünk a mindenkori világban a mindenkori emberek számára. Ha templom vagyunk, akkor az embereknek be kell lépniük ebbe a templomba, rajtunk keresztül, a mi templom voltunkon keresztül kell fölismerniük az életükben Istent, illetve azt, hogy egyedül Istenben találhatják meg életük, sorsuk értelmét.

A mi templom voltunkat Szent Pál éppen a mi Krisztussal való kapcsolatunkból vezeti le. Jézus Krisztusról azt állítja, hogy az Ő teste ezen a világon az Egyház. Mert Jézus Krisztus a templom, az Ő teste viszont az Egyház, igazában a mi templomunk a Jézus Krisztusra mint alapra épült közösség, az Egyház. Számunkra Isten temploma, Isten jelenléte nem egy kőből épült épület, hanem a Jézus Krisztusra épült Egyház. Sőt, a templom mi vagyunk: „Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek?” (1Kor 3,16). Szent Péter ezért fogalmazhat így: „Mivel Krisztushoz, az élő kőhöz járultatok, amelyet az emberek elvetettek, de Isten előtt kiválasztott és drága, ti magatok is mint élő kövek, lelki házzá, szent papsággá épültök, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által” ( Pét 2,4-5).

De ha Istennel való kapcsolatunkban nem a kőből épült házé a fő szerep, akkor megkérdezhetjük, hogy mire való templom? Az Egyház Krisztus testeként, tehát templomként benne él a történelemben, időben és térben. A kőből épült templom arra való, hogy az igazi templomnak, a Krisztusra épült Egyháznak legyen hol megélnie az életét. A templom arra való, hogy benne a Jézus Krisztusban hívők összejöhessenek, ünnepelhessék az Eucharisztiát, megélhessék a szentségeket, hallgathassák Isten igéjét, imádkozhassanak, megülhessék ünnepeiket, tere legyen közösségi életüknek. Mindez szükséges ahhoz, hogy az eleven kövekből épült templom folyamatosan épüljön. A benne megélt élet, a benne hirdetett evangélium egyre inkább segít a keresztényeknek tudatosabban átélni a hitüket, következésképpen egyre jobban átélni templom voltukat. Sokszor hallhatjuk emberektől, hogy ők „nem járnak templomba”. Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy nem látogatnak egy épületet, hanem azt jelenti, hogy e nélkül nem élik meg a hitüket, nem fejlődnek benne, nem ébrednek rá igazi mivoltukra, hogy Isten templomává lehessenek. Örüljünk a templomunknak, benne ébredjünk rá igazi mivoltunkra, hogy Isten temploma vagyunk és az Ő Lelke lakik bennünk. Ámen.

Nyiredy Maurus OSB

- Minden szerzetes a fogadalmával az Úrnak adja magát. Skolasztika nővér felismerte, hogy azoknak az embereknek, akikhez az Úr küldi, /a betegekhez a kórházba, a tanyavilág embereihez/ szükségük van az ő személyes, gondoskodó, odafigyelő,szeretetére.

- Skolasztika nővér megtapasztalta, hogy a Szeretet a lényege mindennek. Ez lett élete alapja. Ez  hitének, hivatásának gyökere. Ez örömének oka. Ez volt küldetésének forrása.

- Mindannyiunkat szeretetből teremtett az Úr,szeretetből megváltott. Skolasztika testvért meghívta az Úr és ő válaszolt az Úr meghívására élete, önmaga teljes odaajándékozásával.

- A szeretet jellemzője: hogy adni akar, önmagát akarja adni. Akit Isten a szüzességre hív, az  egészen Istennek adja magát szeretetből, és hagyja, hogy egészen betöltse őt Isten, aki a Szeretet. Ez a Szeretet árad ki aztán mindazokra, akikkel az Istennek szentelt személy találkozik,akikhez küldetése szól.

 A szolgálatban  lesz ez a szeretetkapcsolat gyümölcsöző, és ad életet sokaknak.

 

Napi ima
Kiscell Kedves Anyjához 

Urunk,Istenünk,
Te megdicsőítetted Fiad
Édesanyját, ezt a celli szentélyt
pedig áldásoddal halmozod el.
A Boldogságos Szűz Mária
közbenjárására szabadíts meg a
fenyegető földi veszedelmektől,
hogy kegyelmeddel eljussunk
az örök boldogságra.
A mi Urunk, Jézus Krisztus , a Te Fiad által, aki veled él és uralkodik
a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

 

SKOLASZTIKA  SZIKRÁK: 

„Uram, én édes, jóságos Uram, nem megyek máshoz,Nálad keresek mindent, Tőled várok,remélek mindent, hiszen az örök élet igéi nálad vannak. Emelj, taníts, szeress! Egész ember akarok lenni!.. (I.15/5/3)

 ”Nézzünk csak az elmúlt napokra!Hányszor kell a legegyszerűbb, legtermészetesebb kötelességeket is számon kérni, hányszor beszélünk ingerült,csúnya hangon, hányszor akadékoskodunk, mikor egy kis szeretettel annyi-annyi nehézséget meg tudunk oldani.” (I.15/3) 

Papp Anna elmélkedése

Sok Szeretettel Üdvözlöm! Imádkozzunk együtt! Ima indul Hazánkért!

Mennyei Atyánk, Mindenható Istenünk! Színed elé járulunk, Benned bízva, és hozzád könyörögve kicsiny nemzetünkért! Már nem szabadságharcot folytatunk, élet és halál küzdelem a tét! Dávid és Góliát. Dávid szembe mert szállni Góliáttal és győzött, mert Te Urunk vele voltál Mi is ezzel a hittel álltunk és állunk a harcban, hisszük, hogy számíthatunk a Te segítségedre! Imádkozzunk vezetőinkért is, hogy Istenhez hűen vezessék országunkat, nemzetünket! Segítsd őket, segíts Minket Szentlelked erejével, mert Tiéd az Ország, a hatalom, és a dicsőség! Mindörökké. Ámen. Kérlek, adjátok tovább, imaháló borítsa be a Kárpát-medencét! Mindszenty Bíboros Atya mondta:Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem féltem ezt a nemzetet! Legyen!

Tulok Teréz Zalaszabar