Egyetemes: Az igaz testvériségért

Imádkozzunk azokért, akik hátrányos megkülönböztetést vagy üldöztetést szenvednek vallásuk miatt. Abban a társadalomban, ahol élnek, ismerjék el jogaikat és emberi méltóságukat, amely abból fakad, hogy mindnyájan testvérek vagyunk.

Imádság

Urunk Jézus Krisztus, Te arra hívsz minket, hogy testvérek legyünk,
hogy testvéri harmóniában, egymást szeretve és tisztelve éljünk.
Különbözőségünkben és értékes sokféleségünkben;
küldd el Szentlelkedet a szívünkbe,
hogy megtanuljunk egymásra nézni és szeretettel bánni egymással,
ugyanazzal a szeretettel, amellyel Te szeretsz minket.
Add, hogy egyazon Atya szeretett gyermekeinek érezhessük magunkat,
testvéreknek és nővéreknek, akik képesek befogadni egymást,
elősegítve a párbeszédet és a találkozást.
Fogadd szívedbe azokat, akiket hitük megélése miatt diszkriminálnak, és adj nekünk nagy szívet,
hogy vigasztalást és békét nyújtsunk nekik fájdalmukban.
Ámen

Felajánló ima

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára 
felajánlom neked ezt a hónapot. 
Ámen

Magatartás

Testvériség
„Építsetek olyan városokat és országokat, amelyek - miközben megőrzik kulturális és vallási identitásukat - nyitottak a különbözőségekre, és tudják, hogyan kell azokat az emberi testvériség szellemében előmozdítani.” (Ferenc pápa, FT, 129) A nyitottság és befogadókészség konkrét gesztusait fogom elősegíteni azokkal az emberekkel, akikkel különbözőségeim vannak.

Találkozás
„A szeretet az egyetemes közösség felé is ösztönöz bennünket. Senki sem érik meg és nem találja meg a beteljesülést, ha elzárkózik másoktól.” (Ferenc pápa, FT, 95) Közelebb fogok kerülni azokhoz az emberekhez, akikkel távolságot tartok. Kezdeményezni fogom, hogy közelebb hozzam őket.

Üdvözlés
„Amikor megnyitjuk a szívünket azok előtt, akik mások, ez lehetővé teszi számukra, hogy - miközben továbbra is önmaguk maradnak - új utakon fejlődjenek.” (Ferenc pápa, FT, 134) Javaslatokat teszek másoknak anélkül, hogy erőltetném őket, és úgy fogadom a másikat, ahogy van.

Elismerés
„Az, hogy minden ember elidegeníthetetlen méltósággal rendelkezik, olyan igazság, amely minden kulturális változástól függetlenül megfelel az emberi természetnek.” (Ferenc pápa, FT, 213) Milyen konkrét gesztusokkal érhetem el, hogy testvéreim érezzék, hogy értékelik és megbecsülik őket, még akkor is, ha vannak különbözőségeink?

Párbeszéd
„A békéhez vezető út nem azt jelenti, hogy a társadalmat uniformizáljuk, hanem azt, hogy az embereket rávesszük, hogy együtt, egymás mellett dolgozzanak olyan célokért, amelyek mindenki számára előnyösek.” (Ferenc pápa, FT, 228) Különös figyelmet fogok fordítani arra, hogy beszéd előtt meghallgassam, és megpróbálom megérteni a másik ember álláspontját.

Ezen az elkezdődő új napon Isten elé helyezem az ez évben elkezdett céljaimat. Így szól a mai evangélium: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.” (Lk 4:21) Jézusnak ezek az első igehirdetése után mondott szavai nem vakhitből erednek, hanem az Atya cselekvésére való mély odafigyelésből, aki a kellő időben megtartja a szavát. Imádkozom az Úrhoz, hogy adja meg nekem a bizalom ajándékát, hogy felismerjem, hogy az Ő kezében az erre az évre vonatkozó kívánságaim csodálatos módon megvalósulhatnak. Ezt a napot Máriával egyesülve a 2023-as lisszaboni Ifjúsági Világnap előkészítéséért ajánlom fel. Mi Atyánk...

Gondolataim a Tonga szigetek lakosaihoz szólnak, akiket az elmúlt napokban a víz alatti vulkán kitörése sújtott, amely hatalmas anyagi károkat okozott. Lelkileg közel állok az összes érintett néphez, és könyörgök Istenhez, hogy enyhítse szenvedéseiket. Mindenkit arra kérek, hogy csatlakozzon hozzám és imádkozzon ezekért a testvérekért.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma Szent József alakjához mint gyengéd apához szeretnénk közelebb kerülni.

A Patris corde [Apai szívvel] kezdetű apostoli levelemben (2020. december 8.) alkalmam volt elmélkedni a gyengédségről, Szent Józsefnek erről a személyiségvonásáról. Bár az evangéliumok nem árulnak el részleteket arról, hogyan gyakorolta az apaságot, mégis biztosak lehetünk abban, hogy az ő „igaz” ember volta Jézus nevelésében is megmutatkozott. „József látta, amint Jézus napról napra növekszik »bölcsességben, korban és kegyelemben Isten és az emberek előtt« (Lk 2,52) – így mondja az evangélium. Ahogy az Úr Izraellel tette, úgy »tanította meg járni kézen fogva; olyan volt hozzá, mint az apa, aki arcához emeli a csecsemőt, aki föléje hajol, hogy megetesse« (vö. Oz 11,3–4)” (Patris corde, 2). Szép a Bibliának ez a meghatározása, mely rávilágít, milyen a kapcsolata Istennek Izrael népével. Joggal gondolhatjuk, hogy Szent József is ugyanilyen kapcsolatban állt Jézussal.

Az evangéliumok tanúsítják, hogy Jézus mindig az „apa” szót használta, amikor Istenről és az ő szeretetéről beszélt. Sok példabeszéd főszereplője az apa alakja (vö. Mt 15,13; 21,28–30; 22,2; Lk 15,11–32; Jn 5,19–23; 6,32–40; 14,2; 15,1.8). Az egyik leghíresebb példabeszéd minden bizonnyal az irgalmas apáról szóló, amelyet Lukács evangélista beszél el (vö. Lk 15,11–32). Ez a példabeszéd a bűn és a megbocsátás megtapasztalásán kívül azt is kiemeli, ahogyan a megbocsátás eljut ahhoz, aki rosszat tett. A szöveg így szól: „Még messze járt, amikor apja meglátta, megesett a szíve rajta, eléje futott, nyakába borult, és megcsókolta” (Lk 15,20). A fiú büntetést várt, olyan igazságszolgáltatást, amely legfeljebb az egyik szolga helyét adta volna neki, de apja ölelő karjában találja magát.

A gyengédség nagyobb, mint a világ logikája. Az igazságszolgáltatás váratlan módja. Ezért nem szabad soha elfelejtenünk, hogy Isten nem ijed meg a bűneinktől: ezt jól véssük az eszünkbe! Isten nem ijed meg a bűneinktől, ő nagyobb a bűneinknél: ő apa, ő szeretet, ő gyengéd!

Őt nem bűneink, hibáink, bukásaink rémítik meg, hanem szívünk bezártsága – igen, ettől szenved –, a szeretetébe vetett hitünk hiánya rémíti meg. Nagy gyengédség rejlik Isten szeretetének megtapasztalásában. Jó belegondolni, hogy az első ember, aki ezt a valóságot Jézusnak átadta, épp József volt. Isten dolgai ugyanis mindig emberi tapasztalatok közvetítésével jutnak el hozzánk.

Nemrég – nem tudom, meséltem-e már – egy fiatalokból álló, színjátszással foglalkozó csoportot, egy fiatal, „előretörő” popcsoportot megragadott ez az irgalmas apáról szóló példabeszéd, és elhatározták, hogy csinálnak egy popszínházi darabot erről a témáról, erről a történetről. És remekül megcsinálták. Az egész lényege a végén az, hogy az egyik barátja meghallgatja a fiút, aki elköltözött az apjától, és már haza akar térni, de fél, hogy az apja elkergeti és megbünteti. A barát azonban ezt tanácsolja neki a popoperában: „Küldj egy hírnököt, és üzend meg vele, hogy haza akarsz térni, és ha apád visszafogad, tegyen egy kendőt az ablakba, amelyet megláthatsz, amikor már az utolsó útszakaszhoz érsz!” Ő pedig így tett. Az opera pedig – énekekkel és táncokkal – folytatódik egészen addig a pillanatig, amíg a fiú rá nem lép az utolsó útszakaszra, és meg nem látja a házat. És amikor felnéz, látja ám, hogy a ház telis-tele van tűzdelve fehér kendőkkel: telis-tele! Nem egy, hanem három-négy kendő minden ablakban. Ilyen irgalmas az Isten! Nem fél a múltunktól, a rossz dolgainktól: csak a bezárkózásunktól tart.

Mindannyiunknak van elszámolni valója; de Istennel elszámolni pompás dolog, mert elkezdünk beszélni, ő pedig átölel bennünket! A gyengédség!

Megkérdezhetjük hát magunktól, mi magunk megtapasztaltuk-e ezt a gyengédséget, és mi magunk tanúi lehettünk-e neki. A gyengédség ugyanis elsősorban nem érzelmi, nem szentimentális kérdés: annak megtapasztalása, hogy éppen szegénységünkben és nyomorúságunkban érezzük magunkat szeretve, elfogadva, és így Isten szeretete által átalakítva.

Isten nemcsak tehetségeinkre számít, hanem megváltott gyengeségünkre is. Például Szent Pállal is ez mondatja azt, hogy gyarlóságára vonatkozóan is van terv. Ezt írja ugyanis a korintusi közösségnek: „Hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon, és el ne bízzam magam. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte: »Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyengeségben nyilvánul meg a maga teljességében«” (2Kor 12,7–9).

Az Úr nem veszi el minden gyengeségünket, hanem kézen fog, és segít járni gyengeségeinkkel együtt.

Kézen fogja gyengeségeinket, és mellettünk halad. Ez a gyengédség! A gyengédség megtapasztalása abban áll, hogy látjuk Isten erejét megmutatkozni éppen azon keresztül, ami leginkább törékennyé tesz bennünket; feltéve azonban, hogy elfordultunk a Gonosz tekintetétől, aki „arra késztet, hogy negatívan ítéljük meg esendőségünket”, ezzel szemben a Lélek „gyengéden napvilágra hozza azt” (Patris corde, 2). „A gyengédség a legjobb módja annak, hogy megérintsük azt, ami törékeny bennünk. […] Nézzétek, hogyan érintik meg az ápolók a betegek sebeit: gyengéden, nehogy még nagyobb sebet ejtsenek. Az Úr is ugyanilyen gyengédséggel érinti a mi sebeinket. Ezért fontos, hogy találkozzunk Isten irgalmával, különösen a kiengesztelődés szentségében, az Istennel való személyes imádságban, megtapasztalva az igazságot és a gyengédséget. Paradox módon a Gonosz is képes elmondani nekünk az igazságot: de ő hazug, azért alkalmazkodik hozzánk, azért mondja nekünk az igazságot, hogy hazugságra vezessen bennünket, azért, hogy elítéljen bennünket. Ezzel szemben az Úr azért mondja nekünk az igazságot, és azért nyújtja felénk a kezét, hogy megmentsen bennünket. Tudjuk, hogy az Istentől származó Igazság nem elítél, hanem befogad, átölel, támogat bennünket, és megbocsát nekünk” (vö. Patris corde, 2). Isten mindig megbocsát: ezt véssétek az eszetekbe és a szívetekbe! Isten mindig megbocsát! Mi vagyunk azok, akik belefáradunk a bocsánatkérésbe. De ő mindig megbocsát, a legrosszabb dolgokat is!

Tehát jó, ha belenézünk József apaságának tükrébe, mely Isten apaságának tükre, és megkérdezzük magunktól, megengedjük-e az Úrnak, hogy gyengédségével szeressen bennünket, és mindannyiunkat olyan férfivá és nővé alakítson, aki képes ilyen módon szeretni.

A „gyengédség forradalma” nélkül – a gyengédség forradalmára van szükség! – azt kockáztatjuk, hogy olyan igazságszolgáltatás foglyai maradunk, amely nem enged egykönnyen felállni, és amely összekeveri a megváltást a büntetéssel. Ezért ma különösen is szeretnék megemlékezni azokról a testvéreinkről és nővéreinkről, akik börtönben vannak. Helyes, hogy akik hibáztak, fizessenek hibájukért, de ugyanilyen helyes, hogy akik hibáztak, jóvátehessék hibájukat. Nem születhetnek olyan ítéletek, amelyek nem hagyják nyitva a remény ablakát. Kell, hogy minden ítéletnek legyen reményt adó ablaka. Gondoljunk börtönben lévő testvéreinkre és nővéreinkre, gondoljunk Isten irántuk érzett gyengédségére, és imádkozzunk értük, hogy a reménynek ebben az ablakában találjanak kiutat egy jobb élet felé!

Ezzel az imával zárjuk:

Szent József, gyengéd apa,
taníts meg minket elfogadni,
hogy éppen abban vagyunk szeretettek,
ami a leggyengébb bennünk!
Segíts, hogy ne állítsunk akadályt
szegénységünk és Isten szeretetének nagysága közé!
Ébreszd fel bennünk annak vágyát,
hogy a kiengesztelődés szentségéhez járuljunk,
hogy megbocsátást nyerjünk,
és képessé váljunk arra,
hogy gyengéden szeressük testvéreinket szegénységükben.
Légy közel azokhoz, akik hibáztak, és megfizetik az árát;
segítsd őket, hogy az igazságosság mellett
megtalálják a gyengédséget is,
hogy újrakezdhessenek.
Tanítsd meg nekik,
hogy az újrakezdés első teendője az,
hogy őszintén bocsánatot kérjenek,
hogy megérezhessék az Atya simogatását.

A Szentatya felhívása az általános kihallgatás végén:

Most a Tonga-szigeteken élő emberekre gondolok, akiket az elmúlt napokban a víz alatti vulkán kitörése sújtott, mely hatalmas anyagi károkat okozott. Lelkileg közel állok minden szenvedő emberhez, és könyörgök Istenhez, hogy enyhítse szenvedéseiket. Kérek mindenkit, csatlakozzon hozzám, és imádkozzunk együtt ezekért a testvéreinkért és nővéreinkért.

Fordította: Tőzsér Endre SP

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézusban beteljesedtek a próféták jövendölései.

Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak.
Abban az időben:
Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla.
Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.”
Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,1-4;4,14-21

SZENT VINCE diakónus

*304.

Vince a korai keresztény idők azon szentjei közé tartozik, akiknek történeti valósága kétségtelen, de életükről és halálukról alig van megbízható híradásunk.

A legendás Passio S. Vincentii levitae (Szent Vince diakónus kínszenvedése) szerint Vince a spanyolországi Huescából származott. Szent Valerius, Zaragoza püspöke oktatta a szent és a profán tudományokban. Miután diakónussá szentelték, Vince mint segítőtárs és diakónus magára vette mindazokat a tennivalókat, amelyeket püspöke öregsége és hiányos beszédkészsége következtében nem tudott ellátni. Amikor Diocletianus császár alatt kitört a nagy üldözés, Valencia kegyetlen helytartója azzal akart tekintélyt szerezni magának, hogy a császári parancs végrehajtását a püspökön és diakónusán kezdi. Bilincsbe verve Zaragozából Valenciába vezették őket, és ott 304 táján mindketten elszenvedték a vértanúságot.

Az ősz püspök a bántalmazások következtében hamarosan kiszenvedett, Vince azonban a borzalmas kínzásoknak egész sorozatát volt kénytelen elviselni. Amikor végre meghalt, a helytartó -- aki túl gyorsnak találta Vince halálát és kevésnek a szenvedését -- még a halotton is ki akarta tölteni bosszúját. Megtagadta tőle a temetést: kidobták testét a szántóföldre, hogy kutyák és madarak falják föl. De egy nagy holló -- Isten küldte! -- megvédte a holtat. Végül a tetemet zsákba varrták, és kövekkel súlyosbítva a tengerbe vetették. Ekkor a tenger hullámai újra meg újra a partra sodorták a szentet, míg egy keresztény meg nem találta és illően el nem temette.

A szent kultusza elsősorban a latin egyházban ősi. Így a spanyol vértanú-diákonus neve ama kevesek közé tartozik, akik be vannak jegyezve Polemius Silvius kalendáriumába, valamint a karthagóiba. Nem volt az egész birodalomban egyháztartomány, amely Szent Vince ünnepét meg ne ülte volna. Szent Ágoston több prédikációt mondott a szent tiszteletére, minden martirológium megemlíti, és Rómában három templom viseli a nevét.

Tisztelete főleg Franciaországban terjedt el, amihez különösen hozzájárulhatott a szent tunikájának vagy stólájának (öltözetének) a története. A zaragozai püspök I. Childebert királynak ajándékozta azt, és a király számos más ereklyével együtt 531-ben Franciaországba vitette. A király állítólag saját templomot építtetett az összes ereklyék számára, amely később a Saint-Germain-des-Prés nevet kapta. Szent Vince tunikája Franciaországban hamarosan olyan tekintélyre tett szert, hogy Tours-i Szent Márton igen tisztelt köpenyével kelt versenyre a hívek szemében. Tunikája révén lett Vince később a takácsok védőszentje, ami a chartres-i takács-céh esetében már a 13. században kimutatható.

Szent Vince azonban elsősorban ünnepének dátuma (január 22.) következtében lett népszerű mint időmeghatározó szent, különösen a szőlősgazdák körében. Máig sok nyelven használatos még a régi paraszti mondás: „Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince”. Hogy szentünk a bor patrónusa lett, annak oka nagy valószínűséggel nevének népies etimológiája: Vin-Cent (százszoros bor). Franciaországon kívül a keresztény bortermelők Elzászban, Dél-Németországban és Ausztriában részesítik tiszteletben. Párizsi borkereskedő-társulások még a barokk időkben is verettek olyan pénzt, amelyen egyéb szentekkel együtt Vince is látható.

A vértanú diákonus életének eseményeiről csak a hívő hagyomány szolgál elbeszéléssel. A Legenda aurea (Aranylegenda) a maga módján tanúságot tesz szentünk erős szókimondásáról.

A bírónak ezt mondta: „Te, a halál papja, csak kőből faragott isteneket tudsz imádni. Mi azonban a világosság élő Istenét imádjuk és ezzel megvalljuk az egyedül igaz és egyetlen Istent, valamint az Ő Fiát, Jézus Krisztust.”

Félelem nélkül nézett szembe Vince a kínzásokkal: „Rajta, zúdítsad csak rám minden gonoszságodat, amelyet a gonosz lélek sugall neked: Látnod kell majd, hogy Isten segítségével erősebb leszek a szenvedésben, mint te a kínzásban.”

Amikor a hosszú kínzás után a hóhér karja fáradtan lehanyatlott, így szólt hozzá a megkínzott: „Mitől lankadt el a kezed? Bíró, tévedsz! Azt véled, hogy kínzol engem, amikor összeszabdalod tagjaimat, melyek előbb vagy utóbb úgyis elenyésznek. Él azonban bennem valami, amit nem tudsz hatalmadba keríteni, és ami kigúnyol téged, mert nem vagy képes hozzáférni!”

„Nem kívánom, hogy szenvedésemet csökkentsed, de azt el kell ismerned: alulmaradtál mindabban, amit csak velem elkövettél.”

Amikor még a a természet erői is védelmezték a vértanú meggyalázásra kidobott testét, a kétségbeesett bíró fölkiáltott: „Hát még a halálban sem tudom legyőzni!?” Ebben az értelemben mondta később Szent Ambrus Vincéről: „Megkínozták, összeszurkálták, megkorbácsolták és megégették, legyőzni mégsem tudták!”

Mindenható, örökkévaló Isten, kérünk, leheld belénk jóságosan Szentlelkedet, hogy szívünkben égjen az az erős szeretet, amellyel Szent Vince vértanú győzőtt minden testi gyötrelmen!

Jelenlét

Egy pillanatra elcsendesedem, próbálom felfogni, hogy Isten jelen van. Számomra. Itt és most. Jelen van abban, amit csinálok, az emberekben, akikkel találkozom, a helyzetekben, amikbe naponta kerülök. Hogy tehetném ezt az igazságot valóságossá a magam számára?

Szabadság

"Hagyjatok nyugodtan magamra. A cellában, ahova soha nem süt be a nap, ne szóljon hozzám senki. Ez az aranyló csend felszabadít." Versrészlet, amit egy fogoly írt a dachau-i koncentrációs táborban.

Tudatosítás

Jézus, te mindig jelen vagy, vársz rám. Add, hogy gyakrabban tudjak elcsendesedni. Hogy mindig vágyjak arra, hogy veled legyek. Hogy megismerjem békédet, szeretetedet.

Isten igéje

Lk 1,1-4,4,14-21
Mivel már sokan megkísérelték, hogy a köztünk beteljesedett eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének, jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek szorgalmasan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanok, amelyekre tanítottak. Jézus most a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki magasztalta. Amikor Názáretbe ért, ahol nevelkedett, szombaton szokása szerint bement a zsinagógába, és felolvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták neki oda. Szétbontotta a tekercset, és épp azon a helyen, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” Összetekerte az Írást, átadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rá szegeződött. S elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.”

Gondolatok a mai evangéliumhoz

• Jézus felállt, hogy felolvasson egy részt Izajás prófétától. A kiválasztott hely az eljövendő Messiásról szólt. Magára alkalmazza a szavakat: „az Úr Lelke van rajtam”, és ezzel kihirdeti saját Messiás voltát. Ami ez után jön, azt akár "küldetésnyilatkozatnak" is nevezhetnénk a Messiás országáról: jó hírt hoz a szegényeknek, szabadulást a foglyoknak, látást a vakoknak stb.
• Jézus a szolgáló király. Ez a mi hivatásunk is. Egyetlen Test tagjaiként adunk és kapunk, lehetővé tesszük egymás számára, hogy megtapasztaljuk a gazdagodást (a szegénység leküzdésével), a látást (vakságunk feloldásával) és a szabadságot (az elnyomás megszüntetésével).

Imabeszélgetés

Tudva, hogy még Isten jelenlétében vagyok, elképzelem Jézust, ahogy itt áll vagy ül mellettem. Elmondok neki mindent, ami a szívemet nyomja, úgy beszélek hozzá, mint jó barátomhoz.

Befejezés

Megköszönöm Istennek az együtt töltött perceket és a megvilágosító gondolatokat, amiket esetleg a szöveggel kapcsolatban kaptam.

Ámen

Neh 8,2-4a.5b.8-10

Azokban a napokban, amikor a zsidók visszatértek a babiloni fogságból, az egész nép egy emberként összegyűlt a Víz-kapu előtti téren. Akkor Ezdrás pap a gyülekezet elé tárta a Törvényt, a férfiak, a nők és mindazok elé, akik meg tudták érteni. Az egész nép füle figyelt a törvény könyvére. (…) Akkor Ezdrás áldotta az Urat, a nagy Istent, s az egész nép felemelt kézzel ráfelelte: Ámen, ámen. Majd mélyen meghajoltak, és a földre borulva imádták az Urat. (…)

1 Kor 12, 12-30

(…) Mi ugyanis, akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok vagyunk, mindnyájan egy testté lettünk a keresztségben az egy Lélek által. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át. (…) Ám az Egyházban Isten némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá tett. Adott csodatevő hatalmat, gyógyító erőt, segítőkészséget, kormányzóképességet, különféle nyelvadományt. Vajon mind apostolok? Mind próféták? Mind tanítók? Valamennyien rendelkeznek csodatevő hatalommal és gyógyító erővel? Mindnyájan beszélnek nyelveken? Mindnyájan értelmezik a beszédeket? Ti törekedjetek értékesebb adományokra!

Lk 1,1-4; 4,14-21
(…) Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”

A babiloni fogságból hazatért maradék lélekben megérett arra, hogy akként hallgassa Isten igéjét, s annak fogadja el, ami: az Örökkévalótól érkezett üzenetnek, az egyetlen üdvözítő kinyilatkoztatásnak. Ma is születnek új Ezdrások, és már ácsolják az emelvényt, ahonnan friss erővel, hatalmas eredetiséggel fogják felolvasni, újból meghirdetni Krisztus evangéliumát, mint az egyedül megmentő, üdvözítő tanítást. Föl kell emelni az evangéliumos könyvet, kiragadni a modern pogányság minden vallást egybemosni igyekvő, nyárspolgári kényelmességéhez ideológiát gyártó közegéből, a megalkuvó, magzatgyilkos és haldoklókat kegyesen másvilágra segítő képmutatás mocskos kontextusából, magasra tartani, és fennszóval hirdetni az örömhírt, hogy van szabadulás, van megváltás, van bűnbocsánat.

A mai vasárnapon kezdjük el Szent Lukács evangéliumának olvasását. Általa tárja Isten szent népe elé Krisztus az újszövetségi törvényt. Már csak rajtunk múlik, hogyan hallgatjuk: úgy-e, mint a názáreti zsinagógában ülők, akik helyeseltek és csodálkoztak, később azonban megbotránkoztak azon, amit mondott, vagy úgy, mint a fogságból hazatért, a szenvedések tüzes kohójában megtisztult választott nép tagjai, akik „meghajoltak és arcukkal a földre borulva imádták Istent”. Készek vagyunk-e elszakadni előítéleteinktől, tudjuk-e függetleníteni magunkat a közízléstől és a világtrendektől, hajlandók vagyunk-e akár véres szakítás árán is kitépni magunkat abból az alattomos hálóból, mely a modern civilizáció jelszavaiból és reklámjaiból szövődik körénk, azt sugallva, hol csábítón, negédesen, hol éles-fenyegetőn, hogy nincs más út, nem tehetünk mást, be kell állnunk a sorba, és nekünk is imádnunk, szolgálnunk kell az épp divatba jött isteneket...? Az evilági boldogulás receptjei helyett akarjuk-e meghallani és szívünkbe fogadni az igazi örömhírt.

Urunk, Jézus Krisztus, légy áldott azért, hogy az Ószövetség ígéretei Benned mind beteljesültek, mégpedig minden elképzelésünket felülmúlóan, hiszen testestül-lelkestül személyes, örök jövőt adsz nekünk. Hálát adunk azért is, hogy nem vagyunk egyedül, hogy sok-sok testvérünkkel együtt közösséget, egy testet alkotunk, melyet egy és ugyanazon Lélek itatott át. Add meg nekünk, kérünk, az istenfélelem ajándékát, hogy leborulva hódoljunk csodálatos műved láttán, s mindnyájan a magunk adománya és hivatása szerint dicsőítsük meg az Atyát, Általad a Szentlélekben.

Sokkal több veszély rejtőzik a kis bűnök könnyedén vételében, mint a nagy bűnökében.

Annak számára, aki szeret, semmi sem nehéz. Valóban édes és kellemes étel a szeretet, mely a fáradtakat felüdíti, a gyengéket erősíti, a szomorúakat felvidítja.

Az bizonyos, hogy itt a földi életünkben Istenről inkább azt ismerjük meg, hogy mi ő. Azért szükséges a lélekre nézve, ha hozzá akar eljutni, hogy összes természetes és természetfeletti ismereteit amennyire csak lehetséges semmibe vegye.

Tekints fel mindig az égi Atyára, figyeld, hogy vajon tetteid és magatartásod tetszik-e neki. Mindenekelőtt óvakodj attól, hogy elengedd a kezét, és kivond magad oltalma alól abban a hiszemben, hogy te egyedül jobban össze tudod szedni magad. Ha Ő nem tart tovább, egy lépést se fogsz tudni tenni elesés nélkül.

Hogy a novénában örömünk legyen, Istennek tetsző legyen és lelkünk hasznára váljék, a kegyelem állapotában kell végezni (MB VI. 84).

A lelki életben minél többet futunk, annál kevésbé érezzük a fáradtságot; ellenkezőleg, a béke, az örök boldogság előképe, fog elénk tárulni. Olyan mértékben leszünk boldogok és erősek, amilyen alázattal fogadjuk be Jézust.

Csillag az értelem, a hit, a sugallat. Sötétben vagyunk, de a csillagok fénye pajzsot sző fejünk fölé. «Tempus stellae», vannak a csillagoknak, a belátásnak, a felbuzdulásnak, a megindulásnak szentelt percei, órái, vannak a jó, lelkes hangulatnak napsugaras napjai; ez a «tempus stellae», használjuk föl; ne sokat aggódjunk, hogy mi lesz velünk? megálljuk-e helyünket? Int a csillag, sugárzik, vezet; gyerünk.

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Jézus gyermekkora, 122. old.]

Az eredeti bűn az Ádámtól való testi leszármazás ré­vén száll át nemzedékről-nemzedékre; az eredeti bűn a testi leszármazást kíséri a férfiú által való nemzés út­ján. Ezért volt mert Krisztus emberi természete az erede­ti bűntől, nem a „férfiú akarata" által született. Ezért kellett a Boldogságos Szüzet, aki a természet rendje sze­rint fogantatott, természetfölötti módon megóvnia az Is­tennek attól, hogy az eredeti bűn fogantatására át ne szár­mazzék. Az eredeti bűn tehát a testet kíséri és azt a testet va­lóban a „bűnnek testévé" teszi. Ennek eredményeként hordja az emberi test magában a szenvedést és a halált. A bűnnek zsoldja a halál.
Az eredeti bűn testi-lelki romlásba vitte az emberisé­get: az ember elvesztette az eredeti épséget és igazságossá­got, mely az Isten paradicsomi adománya volt, melyben a helyes rend uralkodott Isten és ember, lélek és test vi­szonyában. A helyes rend az, hogy az alsóbb szolgál a fel­sőbbnek. Tehát az ember szolgál, engedelmeskedik Isten­nek, az emberben pedig az akarat követi az ész parancsát, a test pedig az értelmes akaratnak fogad szót.

(AZ IMÁDSÁG ÉRTÉKELÉSE...)

„Egyetlenegy szív nem nyugszik meg addig, amíg meg nem nyugszik az Úrban. Egyetlen család nem békés, amíg Istene nincs. Egyetlen nép meg nem nyugszik, amíg oda nem borul a békesség fejedelme lábai elé. És az emberiség békétlen lesz, amíg az Isten lelke reá nem száll.”

1946. május in Beke Margit: Egyházam és hazám I., 144. old.

„nem elég, ha csak e fizikai világra szüljük meg gyermekünket, a lelkét is meg kell szülni az örök életre.”

Azt olvassuk a Szentírásban, hogy Ábrahám nem tudta, hová vezeti az Úr. (vö. Ter 12,1) Az életben időnként előfordul, hogy az ember nem tudja, hová tart. Ha figyelmünket természetfeletti célunkra irányítjuk, hagynunk kell, hogy Isten vezessen bennünket. Ehhez azonban arra van szükség, hogy dolgainkat valamivel megfontoltabban és összeszedettebben végezzük. így jobban meghalljuk Isten sugallatait. Még a természetes cselekedetek szintjén is eredményesebbek a kapkodás nélkül végzett tetteink.

A keresztények egysége —
türelmes várakozás, nem tétlen bele­nyugvás

Fontos, hogy minden keresztény férfi és minden ke­resztény nő egyenként megvizsgálja lelkében, mi tart­hatja vissza a teljes egységet a keresztények között. A teljes hitbéli egység még hiányzik nálunk és ezt el kell érnünk, mielőtt valóságosan együtt ünnepelhetjük az Eucharistiát. Maga a vágy a teljes hitbéli egységre a Szentlélek ajándéka, és alázatos szívvel mondunk érte köszönetet Istennek...
A Szentlélekhez való hűség belső megtérést és buzgó imádságot követel. S imádkozzunk azért is, hogy a jo­gos türelem, mellyel várjuk Isten idejének eljövetelét, ne változzon tétlen belenyugvássá a hitbéli szakadás fennálló helyzetébe. Isten kegyelmével az ilyen türe­lemnek sosem szabad felváltania azt a határozott és nagylelkű választ, melyet Isten vár hívására, hogy telje­sen egyesüljünk Krisztusban...
Ne felejtsük el, hogy arra szólítottak fel bennünket, hogy mutassunk teljes hűséget Krisztus akaratához.
Kérjük kitartóan a Szentlelket, hogy hitünkből iktas­son ki minden szakadást, s adja meg igazságban és sze­retetben azt a tökéletes egységet, melyért Krisztus imádkozott; s amiért meg is halt Krisztus — hogy együvé tereljük Isten szétszóródott gyermekeit.

Hogy ide eljussunk, új szemmel kell néznünk életünket, embertestvéreink, környezetünk életét. A hit és remény szemével kell azt néznünk, amely a szeretet válaszát váltja ki. Fedezzük fel ''az Atya tervét a világgal'', ,,az események valóságos távlatait'' és rendszeresen ,,vizsgáljuk felül életünket''!

Add Istenem, hogy szeressük egymást!
Add, hogy minden embert szeressünk,
még ellenségeinket is;
nem azért, mivel testvéreink,
hanem hogy azok legyenek!
Add, hogy mindig égjen bennünk
ez a testvéri szeretet,
a testvér mint olyan iránt,
és az ellenség iránt,
hogy a szeretettől testvér legyen.
Add megértenem,
hogy amikor egy barátot szeretek,
egy testvért szeretek;
már velem van, már bekapcsolódott
a minden embert átfogó egységbe.
Add, Uram, hogy szeressek,
és testvéri szeretettel szeressek!
Áradjon egész szeretetem
a keresztények felé,
az Egyház minden tagja felé, ó, Jézusom!
Add, hogy szeretetem kiterjedjen
az egész világra, a te szereteted által,
hogy tagjaid átöleljék az egész világot!

https://youtu.be/bEt-8g9W58M

https://youtu.be/9ux3uMea5ZI

„Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok”. Szent Lukács, aki evangéliumában különleges módon figyel és hívja fel figyelmünket a Szentlélek szerepére, most egy kiváltságos pillanatról beszél.

Jézusra már megkeresztelkedésekor rászáll a Lélek. A Szentlélekkel eltelve tér vissza a Jordántól, majd a Lélek viszi a pusztába negyven napra, ahol az ördög kísértette. A Lélek erejében tér vissza Galileába, ahol elterjed a híre és tanít. Amikor pedig szombaton, szokásához híven elmegy a zsinagógába és feláll olvasni, Izajás próféta könyvtekercsét adják neki, amiből erre a részre talál: „Az Úr Lelke rajtam, ő kent föl engem”.

Gyakran előfordul, hogy a figyelmünk a Lélek létén és tevékenységén túl rögtön arra fókuszál, hogy általa mit hirdet Jézus és kinek. Az előbbire a válasz az örömhír, a szabadulás, a látás, a szabadon bocsátás és az Úr esztendejének elérkezte. A kiknek kérdésére szintén fontos a felelet: a szegényeknek, a foglyoknak, a vakoknak és a megtörteknek. Pápai enciklikák sora elemzi a szöveg kimeríthetetlenül gazdag távlatait. Szent II. János Pál a katekétikai, evangelizációs, szociális, karitatív, missziós és életvédelmi szempontokon túl a keresztény életstílussal, különösen a megszentelt élettel, a papi és püspöki szolgálattal kapcsolatos szempontokról tanít. Benedek pápa a hittel, Ferenc pedig az evangélium örömével, a hivatás meghallásával, megfontolásával és megélésével kapcsolatban elmélkedik róla.

A „mit” és „kiknek” kérdéseire felelő gondolatok azonban csak akkor érthetők és érzékelhetők igazán, ha egészen közel hajolunk az eseményhez. Olyannyira, hogy szinte az arcunkon érezzük a Lélek lehelletének cirógatását. Mint egykor Órigenész, aki egy alvó kisgyermek fölé hajolva azt mondta, hogy „itt lélegzik a Szentlélek”. 

Izajás prófétai szövege ugyanis kulcsfontosságú az egész Ószövetség „Lélekről” szóló tanításában. Híd a régi szentírási „Lélek” fogalom – amelyet „karizmatikus lehelet”-nek értelmeztek – és a „Szentlélek” között, aki személy és ajándék a személy számára. A Dávid családjából való Messiás ugyanis maga is személy, akin rajta van az Úr lelke.

A korábbi filozófiai-teológiai gondolkodás az ember személyes valóságával kapcsolatban az egyediség, az értelem, a szabad akarat és a halhatatlan lélek mozzanatait emelte ki. Manapság - mindezek igazságát megőrizve - egy újabb felismerés válik egyre fontosabbá. Személy az, aki kapcsolatban van. Az emberi személy szétszakíthatatlanul kapcsolódik az élettelen és élő világhoz, más emberekhez és Istenhez. Személy csak más személyekkel való közösségben létezhet, bontakozhat ki és teljesedhet be.

Krisztus tevékenysége, messiási küldetése, prófétai, pásztori és papi szolgálata is csak létének és személyének, vagyis istenkapcsolatának titka felől közelíthető meg. Ebből ered az Egyház misztériuma, közössége és küldetése is. Ebben részesül és ezeket hivatott szolgálni minden megkeresztelt ember, a királyi és a szolgálati papság, a karizmák és a szent rendek ajándékainak Krisztustól s a Lélektől ajándékozott módja és mértéke szerint.

„Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok”. Jézus nemcsak térben és személyes relációban, hanem az időben is beteljesedettnek mondja a Lélekkel való kapcsolatát. A kegyelem esztendejét meghirdető Istenember ma van jelen a rá szálló Lélek számára és nyitja meg számunkra is a Szentháromság minden képzeletünket felülmúló végső, eszkatológikus idejét. A „végső dolgokról” szóló elmélkedés ugyanis nem csupán a halálunk utáni események, az utolsó ítélet, a test feltámadása, a mennyország, a tisztító tűz és a kárhozat lehetőségének ideje, hanem az irgalmas és emberszerető Isten Jézus által végérvényesen és visszavonhatatlanul meghirdetett kegyelmi esztendejének örök mai napja.

Az Izajás prófétát olvasó Jézus emberi természetének a Lélek beteljesítő jelenlétére nyitott valósága így meghívás minden Szentírást olvasó ember számára is. Az invitálást elfogadó jelenlétünk azonban nem csak Isten Szentlelke, hanem egymás és önmagunk számára sem magától értetődő.

Notker Wolf, emeritus bencés prímás apát, aki Szent Benedek regulája alapján többek között csúcsmenedzsereknek is tartott lelkigyakorlatokat, a „Szánj időt magadra, hogy életed legyen” című könyvében egy három karikatúrából álló képsorral tanít. Az elsőn egy elegánsan öltözött üzletember ül az irodájában és egy gondolati buborékban a golfpályán van. A másodikon ugyanő a golfpályán a szerelmére gondol. A harmadikon a szerelmével van, és a munkájára gondol. Soha sincs ott, ahol éppen lennie kellene! Vajon mi képesek vagyunk arra, hogy jelen legyünk egymás és Isten színe előtt?

A „Szentlélek” személy és ajándék a személy számára. Szent Lukács, az ige szemtanúinak és munkatársainak tanúságtétele nyomán maga is az ajándék nyomába eredt, hogy a Személy titkának tanúja és munkatársa legyen. A Krisztust felkenő Lélek erejében minket is ebbe az eleven kapcsolatba, közösségbe, küldetésbe és titkos beteljesedésbe invitál, még ma!

Ahogy a vőlegény örül menyasszonyának, úgy örül neked Istened 

Bevezetés

Jézus, miután megkeresztelkedett a Jordán vizében, megkezdte nyilvános működését Galileában. Nem véletlen, hogy embereket üdvözítő cselekedeteinek, s csodáinak sorozatát egy lakodalommal kezdte meg, a galileai Kánában.

Az ifjú pár, aki meghívta Jézust a menyegzőre minden bizonnyal örült, hogy Jézus elfogadta meghívásukat.

A mai ifjúpárok meghívják e Jézust a lakodalomra? S mi mit teszünk, hogy meghívják? Hogy templomi esküvőjük is legyen? Hogy az Úr áldásával induljanak el a házasélet útján? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy közömbösek vagyunk a házasságot ért támadásokkal szemben. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy közömbösen vesszük tudomásul, hogy honfitársaink többsége nem él szentségi házasságban. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem teszünk semmit az elvált házastársakért. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Jézus, miután megkeresztelkedett a Jordán vizében, megkezdte nyilvános működését Galileában. Nem véletlen, hogy embereket üdvözítő cselekedeteinek, s csodáinak sorozatát egy lakodalomban, a galileai Kánában kezdte meg.

Az ifjú pár, aki meghívta Jézust a menyegzőre minden bizonnyal már hallott a "Názáreti Prófétáról". Azt azonban nem sejtették, hogy ezzel a meghívásukkal, jóllehet névtelenül, de bekerülnek az evangéliumba, és ahol csak azt hirdetik, róluk is szó lesz.

Ez a történet nem csupán régmúlt eseményre irányítja figyelmünket, hanem figyelmeztetni akar egy fontos dologra. Nevezetesen arra, hogy milyen áldás fakad abból, ha meghívjuk Jézust életünkbe. Lehet, hogy a világ előtt ismeretlenek maradunk, de nevünk, ha nem is az evangéliumba, de az Élet Könyvébe bekerül.

A kánai házaspár tette azt mutatja, hogy Jézust hívni kell, a házasságkötéskor is, a házas életben is!

Az Úr Jézus elfogadta az ifjú házaspár meghívását és megtisztelte őket jelenlétével, hiszen nem világtól elforduló aszkéta Ő, aki megveti az élet tiszta örömeit. Követői sem azok, és nem is lehetnek azok.

Ezzel jelezni akarta azt is, hogy Ő olyan értékekkel gazdagítja a házasságot, amelyek nélkülözhetetlenek annak tartós boldogságához.

Mégis mennyi olyan házasságkötés van, amelyikre nem hívják meg, csak polgári kötésben élnek, vagy úgynevezett élettársi kapcsolatban.

Mennyi olyan házasságkötés van, amelyikre meghívják ugyan Jézust a házasélet kezdetén, a házasságkötéskor, de amikor jönnek a házaséletben a problémák, nem Jézushoz fordulnak segítségért, hanem az elkereszténytelenített közvéleményhez, és elfogadják az általa sugallt megoldást. Hűtlenné lesznek egykori esküvői ígéretükhöz: „a holtomiglan - holtáiglan” –hoz, és újabb házasságkötéssel próbálkoznak. Ezekre már nem is hívják meg Jézust, mert ezek már csak polgárilag köthetők meg.

Azonban ne dobjunk rájuk sohasem követ. Nagy probléma ez számukra, a társadalom számára, de az Egyház számára is! Évtizedek óta keresi maga az Egyház is számukra a kedvező megoldást. Hiszen többségük buzgó, templombajáró hívők és mintaszerűen nevelik családjukat Isten és emberszeretetre.

A mai evangéliumi elbeszélést hallva nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Jézus első csodáját Mária közbenjárására cselekedte. A jó asszony fejlett empátia érzékével mindig észreveszi a bajt, és résztvevő szívvel fordul a bajban lévők felé. Nem csoda tehát, ha Mária, elsőnek veszi észre a lakodalmas ház zavarát. Elfogyott a boruk és emberileg lehetetlen gondoskodni gyors pótlásáról. Ezért fiához fordul, csodát vár, segítséget kér és remél.

„Mit akarsz tőlem, Asszony! Még nem jött el az én órám” hangzik Jézus válasza.

Sokan erre a jézusi mondatra hivatkoznak, amikor igazolni akarják Mária-tisztelet ellenességüket. Protestáns testvéreink közül sokan még ma is, az egységkeresés napjaiban is.

Pedig akik ismerik a keleti népek szokásait és szólásait, azok jól tudják, hogy ez, a kérés udvarias visszautasítása, illetve csak az elodázása volt. A Szűzanya nem vette ezt sértésnek, nem vette elutasításnak sem. Ezt bizonyítják a szavai: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond.”

Amint az evangélium további elbeszélésből tudjuk, Jézus nem elutasította, hanem megtette azt, amit Anyja, Mária kért. Erre kellene felfigyelniük protestáns testvéreinknek, de nekünk is hívő katolikusoknak! Jézus, amit Mária közvetít feléje, teljesíti.  

Máriának e szavait pedig: „Tegyetek meg mindent, amit fiam mond!” sohasem lenne szabad elfelejtenünk. Ez a Szűzanya-tisztelet lényege! Ő Jézushoz, Istenhez irányítja azokat, akik Őhozzá fordulnak.

Ma nekünk mondja: „Tegyétek meg mindazt, amit Jézus mond nektek”. Ha megtesszük, akkor, miként a kánai menyegzőn résztvevőké, úgy a mi egyéni, családi és nemzeti életünk is örömtelibb lesz.

Ámen

1. Ezdrás felolvasott az Isten törvénykönyvéből… (Neh 8, 1–4 a. 5–6. 8–10)

Ezdrás pap írásmagyarázó tehetsége jó példa, arra is, mit jelent a közösség életében Isten szavának megvilágosító és eligazító ereje.

2. Az egyház Krisztus teste (1Kor 12, 12–30)

Szent Pálnak köszönhetjük ezt a gyönyörű hasonlatot: az egyház közössége a misztikus Krisztus. A keresztségben a Szentlélek olt be mindnyájunkat ebbe a „testbe”.

3. Előszó, Jézus Názáretben (Lk 1, 1–4, 4, 14–21)

Ma egyházunk idézi Szent Lukács evangéliumának, a klasszikus görög művek bevezetőjének stílusát követő előszavát, majd Jézus nyilvános működéséről, azon belül a názáreti fellépésről tudósít.

Jézus otthonosan mozog szülőföldjén. Szombat lévén szűkebb hazája, Názáret zsinagógájában is magától értetődő természetességgel jelentkezik olvasásra. Hogy, hogy nem, éppen Izajás tekercsét nyújtják neki, és ott épp azokra a prófétai szavakra esik tekintete, amelyek róla szólnak. Nemcsak magára veszi, nemcsak átvitt értelemben sugallja, hanem kijelenti, hogy ma rajta, általa beteljesedtek az Írások! Vele, itt és most elkezdődött az Úr kegyelmi esztendeje, a jóbel év. Innen a jubileum kifejezés is. Annak idején mózesi parancsra a zsidók minden 50. évben megtartották az elengedés esztendejét. Ekkor fújták meg az ökörszarvból készült kürtöt (jóbel, jóvel). A földeket parlagon, pihenni hagyták, a rabszolgákat felszabadították, az adósságot elengedték, a hiteleket eltörölték, az elidegenített földeket eredeti gazdáik visszakapták.

Názáret lakossága először csodálkozik az ács fián. Lám, mire vitte? Isten képviselőjeként beszél, aki meghirdeti a Teremtő általános amnesztiáját: akik általa hallják a Lélek ígéretét, új életet kezdhetnek. Megszabadulnak bűneiktől, a vakok visszanyerik látásukat, örülhetnek a szegények, felszabadulnak az elnyomottak. Mária fia „megnyitja a boltot”, az emberiség történetében új korszak kezdődik el. A kezdeti lelkesedést és csodálatot aztán kritikus hangok törik meg. A názáretiek csodát követelnek. Konkrét tetteket, lépéseket, bizonyítékokat várnak, hogy a Messiás akkor itt is mutassa be tudományát, szabadítsa meg őket a földi nyomorúságuktól, tegyen csodát náluk is. Jézus azonban hitet kér, mint ahogyan Elizeus próféta vagy Illés tette a maga idejében. A honfitársak erre haragra gerjednek és elűzik azt, akire addig büszkék voltak.

Minden Szentírás-olvasásnál, minden Ige-hallgatásnál, minden vasárnap a názáreti jelenet ismétlődik meg velünk is. Az igehirdető lelkén, szaván keresztül kiárad a Lélek, elérkezik személyes életünkbe is a kegyelmi esztendő, a kairosz. Az Írás nekem, neked, nekünk szól. Személyesen. Isten szava felszabadít, megszünteti lelki vakságunkat, örömhírt hoz nyomorúságunkba. Nem lázít, nem bosszúra sarkall, de elevenbe vág, szíven üt, és befogadásra késztet. Amikor elvárásainkkal, csoda igényeinkkel, türelmetlenségünkkel meg akarunk szüntetni minden rosszat, bűnt, betegséget, amikor az egyház képviselőitől radikális szegénységet, példamutatást, kiállást és megtérést várunk el, aközben észrevétlenül felmentenénk magunkat a kötelezettségek alól, mástól várnánk el, hogy hamarább lépjen.

Jézus Krisztus viszont a megkötözöttség szabadságát hozta, melyet ő maga is átélt Pilátus előtt. Mert megkötözve szabadabb volt, mint a helytartó. A belső felszabadulás esélyét adta meg, hogy ne legyünk a bosszúvágy, az elkeseredettség, a gyűlölet vagy a méltatlankodás, a téves beidegződések foglyai. Ne botránkozzunk meg a sok rossz láttán, ne a mostani világ összeomlását, a háborús bűnök miatti kártérítést vagy igazságszolgáltatást várjuk, hanem vegyük észre a legnagyobb megszabadítást: Isten megváltott minket önmagunktól! Szabadon szerethetünk, és a szeretet hatalma képes megváltoztatni a világot. Ehhez azonban először magunkat kell felszabadítani a közízlés, a divat, a trendek, a média sugallta közhelyektől és magatartásmintáktól. Mernünk kellene a szívünkbe fogadni a krisztusi örömhírt, és az evilági boldogulás receptjei helyett az igazi, örök boldogságra összpontosítani.

Jézus nemcsak szabadító, hanem maga is szabad, a szó legteljesebb értelmében. Szabaddá vált emberi előítéletektől, a hatalmasok gőgjétől, az ószövetség félelmet keltő istenképétől egyaránt. Ő Istent úgy szerette, mint jó gyermek a jó édesapát. Ez az egyetlen orvosság ma is.

Vízkereszt ünnepének központi mondanivalója az, hogy a három napkeleti bölcs látogatása által nyilvánvalóvá lett, hogy Jézus Krisztus a világ Megváltója, és mindenki üdvösségéért testesült meg az Isten Fia.

A napkeleti bölcsekről szóló evangéliumi részt olvasva elgondolkodhatunk azon, hogy nemcsak az Isten indult el felénk, amit karácsonykor ünnepeltünk, a megtestesülés és megszületés történetében, hanem az ember is „mozgásba lendül”-t.

A Gyermek, aki Betlehemben Máriától született, nemcsak a választott néphez jött, akit a betlehemi pásztorok jelképeznek, hanem az egész emberiséghez, akit ma a napkeletről érkezett bölcsek, a „háromkirályok” képviselnek.

Valójában éppen a bölcsekre és az ő Messiást kereső vonulásukra, és a megtalálás örömére irányítja ma az egyház figyelmünket, hogy elmélkedjünk róla. Hogy elgondolkodjunk azon, hogy mit tanulhatunk ma a csillagot követőktől, akik a Messiást keresve a semmiből indultak, és senki sem tudta megakadályozni őket abban, hogy célba jussanak.

A napkeleti bölcsek felismerték, az Isten nem e világ hatalmában jelenik meg, hanem szeretetének alázatában fordul felénk. Ezért a napkeleti bölcsek evangéliuma mindannyiunkhoz közel áll, karácsony titkát mélyíti el bennünk.

Érdemes megfigyelni az események kettős vonalát: az igazság keresését, a haladást, a megtalálás örömét és az igazság keresésének a megakadályozását, az ellenállást, a félelmet, a zavart, a háborgást. A kettő nagyon jól elkülönül egymástól, személyekben, helyzetekben, viselkedésben, de még a történetben szereplő városok neveiben is.

A haladást képviselik a bölcsek, akik őszinte, nyílt emberek, egyszerűek, örömteliek. Az ellenállást, Heródes vezeti, és környezete osztozik benne, a képmutatók, a gyanakvók, az aggódók. A haladás kis, vidéki városkája Betlehem, míg az ellenállás, a gőgös, öntelt hatalom városa Jeruzsálem. A két front, a két tűz között található az a szelíd Jézus, aki gyermek, védtelen, szótlan, elfogadó, az igazi hatalom birtokosa, aki miatt ez a kettősség ennyire láthatóvá válik.

A haladás és az ellenállás valamiképpen mindig tényezője az emberiség történelmének. Természetesen nem az ateista értelemben, nem osztályharcra, inkább az örök igazságra kiélezetten.

Van azonban az ellenállásnak, a feltámadó heródesi indulatoknak egy másik következménye is: nemcsak Heródes rémül meg, hanem az evangélista szerint „vele együtt egész Jeruzsálem”(Mt 2,3). A nagyzolástól szenvedő, hatalomféltő király félelme érthető, hiszen Jézus „a zsidók újszülött királya” egy esetleges rivális, vetélytárs is lehet…

De a nép nem éppen Heródestől szenved? Miért nem örül egy új király feltűnésének? Miért nem szánja el magát, hogy útra keljen a bölcsekkel és felkeresse a Kisdedet?

Talán azért, mert a passzivitás, a kényelem szeretet, a megszokás visszahúzó ereje rajtuk is elhatalmasodik. Így voltak a zsidók annak idején Egyiptomban, bár szenvedtek a fáraótól, mégsem volt erejük ledobni magukról az igát, inkább elnyomták magukban a szabadságvágyat. Egyedül Mózes volt a haladás embere, aki nem altatta el magában az emberekért érzett felelősségtudatot.

Ma is fellelhető a világban, néha még a szívünkben is ez a lelkület: a heródesi visszahúzó erő, amely aztán kioltja belőlünk a keresés, a lelkesedés, a hűség, az igazi emberi érzések tüzét, s helyükben kínlódunk a fenyegetettséggel, az erőszakkal, a magánnyal, a tehetetlenséggel, a félelemmel.

De ugyanígy gondot jelent az is, amikor azon kapjuk magunkat, hogy keményen hajtunk, kutatunk, könyöklünk, törtetünk ezerrel, de nem a Betlehemi Kisded felé, hanem az evilági hamis biztonságtudat megteremtése, a tiszavirág életű hatalom megszerzése, a csalfa karrier felépítése, az áldozattól mentes, kényelmes élet megvalósítása felé!

Igaza van az egyik neves gondolkodónak (Erich Frommnak), aki szerint a ma emberét: „Egy rémkép kerítette hatalmába... legfőbb célja az anyagi teljesítmény és a maximális fogyasztás”- és semmi más.

A napkeleti bölcsek feladata akkor sem, ma sem egyszerű. „Látták csillagát napkeleten” és elindultak a keresésére, hittek benne, bátran vállalkoztak, nem tartóztatta őket vissza az utazás fáradalma, veszélye, a megszokott életforma kényelmének feladása.

Erre a nagy vállalkozásra szólít minket is keresztény hivatásunk. A heródesi ellenállást leküzdve, egy Jeruzsálemnyi hitetlen, közömbös, céltalan, képmutató emberrel szemben vállalnunk kell a hit harcát, megpróbáltatásait, de azután a megtalálás páratlan örömét is!

Visszahúzó erő lehet a belső tehetetlenségünk, kényelmünk, kísértéseink, a kettős életformához: az Istenes élet mellett, a bűnös életvitelhez, a testi vágyak kielégítéséhez való, minden felelősség, elkötelezettség vállalás nélküli ragaszkodásunk, vagy az anyagiak féktelen harácsolása, illetve a mások verejtékén való gyors meggazdagodás, vagy épen a káros szenvedélyek mindenáron való kielégítése miatti elszegényedés, illetve a lustaságból, a becsületes munka kerüléséből származó nincstelenség. Buta módon, talán önmagunkat is becsapva azt gondoljuk, hogy mindkettőt egyszerre élhetjük: szerethetjük Istent, miközben fittyet hányunk törvényeire, és semmibe vesszük embertársainkat.

Évente, vagy a nagyobb ünnepek alkalmával megszokásból elvégezzük szentgyónásunkat, de eszünk ágában sincs változtatni helytelen, bűnös, kicsinyeket botránkoztató életvitelünkön, gondolkodásmódunkon.

Egyik korábbi állomáshelyemen történt, hogy bérmálkozásra készülőben a szentségekkel, köztük a házasság szentségével, annak felbonthatatlanságával, a sírig tartó házastársi hűséggel foglalkoztunk. Hittanóra után megkeresett az egyik fiatal és föltette az őt foglalkoztató nagy kérdést. Ha igaz mind az, amit a házasságszentségével kapcsolatosan mondtunk, akkor mégis, hogyan lehetséges, hogy az ő hívő, templomba járó, igaz a szentségekkel nem élő nagybátyja, akinek családja, felesége, gyereke van, időnként a munkahelyi feladatokra hivatkozva eltűnik otthonról és a közeli városban együtt él egy másik asszonnyal és esze ágában sincs változtatni ezen? Hogyan lehetséges, hogyan egyeztethető össze ez a kettős életforma az öntudatos keresztény élettel, a házasságszentségével kapcsolatosan vallott keresztény felfogással? – kérdezte a nyolcadikos fiatal. Azt hiszem, az ilyen és ehhez hasonló esetekkel kapcsolatban írja szent Máté evangélista: „aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék”(Mt 18, 6). 

Lehetnek tárgyi visszahúzó erők is, mint például a kor divatja szerint élő külvilág. Olykor a rosszul használt internet, TV, a manipulált és keresztény ellenes média. De lehet a rossz barát, társaság, akik megpróbálnak lebeszélni, akik kinevetnek a keresztény értékrendhez való ragaszkodásunk miatt – mint amilyen a hitünk gyakorlása, az igazmondás, a becsületesség, a házasság előtti tisztaság megőrzése, a házastárshoz való feltétlen hűség, a becsülettel végzett munka, az igazságos bér megadása, a társadalom peremére szorultak, a szükséget szenvedők megsegítése… 

A mai ünnep legbensőbb értelme, hogy az Isten Fia megjelent közöttünk, és az ő fénye, tanítása „kiragadott minket a sötétség hatalmából” (Kol 1,12), így a bölcsek csillaga, a hit fénye minket is vezethet, de csak akkor, ha nyitottak vagyunk rá, ha befogadjuk életünkbe. Ne feledjük, hogy azok számára mindig van betlehemi csillag az égen, akik bíznak Istenben.

A bölcsek életéből láthatjuk, hogy a kereső és megtaláló emberek élménye csodálatos: látnak, örvendeznek, szívük tele van hálával, s ennek következtében ajándékaikkal leborulva hódolnak az Istengyermek előtt, majd pedig más úton térnek vissza hazájukba.

Ez a sors vár mindannyiunkra, ha készek vagyunk legyőzni a visszahúzó erőket, ha Heródes félelmein, aggodalmain túllépve elindulunk a keresés éjszakájában, és a tiszta szeretet Krisztusát akarjuk megtalálni.

A vízkereszti, a betlehemi Gyermekkel való találkozás után, a bölcsekhez hasonlóan utunkat már mi sem folytathatjuk a megszokott kerékvágásban, a bűnös életforma, a kényelmes divat szerint. A napkeleti Bölcsek példájára mi sem térhetünk vissza „Heródeshez, Jeruzsálembe”, az isteni törvényekre fittyet hányó, a krisztusi tanítástól idegen, botránkoztató életformához, hanem más úton kell tovább mennünk. Más úton, mégpedig a hitnek az útján, az öntudatos hitnek olykor göröngyös ösvényén kell folytatnunk életvitelünket. A betlehemi Gyermekkel való találkozás után nem járhatjuk a korábbi kettős életutat, mert az elkötelezett keresztény ember életében nincs helye: a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon elvnek.

A mai evangéliumi történet nemcsak arról beszél, hogy a vágyakozó, a szomjazó ember keres, aztán amikor talál, a forrásnál, semmivel sem törődve, mintegy rátapad a friss vízre. Hisz a bölcsek, miután megtalálták a betlehemi Kisdedet és leborulva hódoltak az újszülött Király előtt, azután „fölnyitották kincses ládájukat, és ajándékokat adtak neki”- mert nem üres kézzel érkeztek hozzá.

Egy karácsonyi festmény szerint (Alfred Gottwald) az egyik térdeplő király kezében aranyaktól, láncoktól, koronától roskadozó tál látható, a kopasz, fehér szakállú öreg bölcs egy élet gyűjteményét tartja a kezében. Mások, később csak parányi semmiséggel érkeznek, mint a kenyérszaporításkor a fiú: „öt árpakenyérrel és két hallal” (Jn 6,9), vagy az özvegyasszony két fillérrel; az Úr azonban mindent örömmel fogad, itt is ott is.

Valamit nekünk is vinnünk kell a betlehemi Kisdednek. Valamit nekünk is adnunk kell, magunkból ajándékoznunk, amikor megtaláltuk az Istent. Zakeus, a vámos is adott, a vagyona felét (Lk 19,8), a szegény asszony két fillérét, azaz teljes megélhetését (Lk 21,2), Pál és a többi apostol is odaadta az egész életét.

Hogy lehetne üres a kezünk, amikor feléje indulunk, hisz övé az életünk, az időnk, a tehetségünk, az ötleteink, a sikereink, szeretteink, szolgálatunk…

A mai szentmisében kérjük Istent, nyissa meg értelmünket, szemünket, Krisztus fénye ragyogja be szívünk sötétségét, hogy keresni tudjuk, hogy kegyelmével a hozzá vezető útra rátaláljunk és arról soha le ne térjünk. Hogy az a számtalan sok ember, aki rá vár, ne hiába kutassa. S, hogy valamennyien odaadással induljunk a nyomába, hogy felismerjük őt, a betlehemi Kisdedben, a segítségre szoruló embertársban, a szentmiseáldozat átváltoztatott fehér ostya színében, s a bölcsek hitével és áldozatos lelkületével hódoljunk mi is előtte. Ámen.

CLIO

Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak.

Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez van írva. Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje. Összetekerte az írást, átadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok. Lk 4,1-4; 14-21

Meggyőzés

Mottó: Hogy meggyőződjél róla. – Lukács ars poeticája fontos közleményt tartalmaz az evangéliumok és az evangélisták szándékát illetően. Nem történelmet írnak, nem a megtörtént dolgokat mesélik el hagyományőrzés vagy példaadás okán, mint a krónikások. Az evangéliumok apologetikus írások, hitvédelmi iratok, és ez bevallott céljuk. Nem szórakoztatni akarnak, hanem hitünket megszilárdítani. Ennek a stratégiának része ugyan, hogy a szerző utánajár az eseményeknek, de nem a teljesség, hanem kizárólag a hitelesség kedvéért. Hogy higgyünk: azért törekszik hitelességre, nem a szakma becsületéért, nem is a szerző hírnevéért. És nem a történész hideg tárgyilagossága vezeti, hanem őszinte lelkesedés. Nem semleges, hanem szenvedélyes. Nem tárgyi tudást, nem tényeket akar megosztani, hanem elkötelezettséget a történelmi Jézusnak, aki egyúttal a történelem felett áll, annak ura. Ez a hatalom már ott rejlett az írásokban, mint ígéretben is, és a mai szemelvény pont azt a pillanatot rögzíti, amikor a kettő találkozik. Az (isteni) Ígéret a jövőről a Mában találkozik a történelemmel. Boldogok, akik megérték ezt a pillanatot! Az írások hatalma, hogy ennek kétezer év távlatában is szemtanúi, résztvevői lehetünk. Ma is igaz: ma beteljesedett az Írás.

Lk 1,1–4; 4,14–21 „Az Úr lelke rajtam…”

Egyes racionalisták szerint nincs többé szükségünk prófétákra, mert ők, az elmúlt korok ellenőrizhetetlen gondolkodói a prófétasággal oly sokszor visszaéltek, hogy hasznosabb, biztonságosabb a kiegyensúlyozott racionális gondolkodás. Másrészt nem tagadhatjuk, hogy a racionális gondolkodás korában is léteznek szegények, megtörtek, foglyok. Az emberi társadalomnak ezt a problémáját nem számolta föl az ipari és műszaki fejlődés. Ez a probléma nem tűnt el a legfejlettebb, leggazdagabb és legjobban szervezett társadalmak életéből sem.

De mi is a prófétaság? Nem pusztán a Bibliában és nem csupán a zsidóságban található sajátos intézmény, hanem az egész keleti kultúrában mindenütt működtek, és ezt a Szentírás sem tagadja. Bár a köztudat a bibliai prófétákat pozitív személyeknek tekinti, valójában nem minden bibliai próféta pozitív. Már az ókorban is felfedezték ezzel az intézménnyel visszaélőket. Csak a Jahve prófétákat tekintették igazán pozitív személyiségeknek. Működésük minden esetben meghívási történettel kezdődött. Ettől kezdve olyan belső parancsot éreztek az Isten ügye, és az igazság képviseletére, amely az életösztönnél, és a józan veszélyérzetnél erősebb felhívást jelentett számukra. A próféták bírálták az ószövetségi rituális vallásosságot és a szív-vallásosságot szorgalmazták. Őket tekintjük a zsidó vallási fejlődés motorjainak.

Jézus az Istenhez fűződő viszonyát írja le, amikor a prófétától vett idézettel kijelenti: „Az Úr lelke rajtam, ő kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.” Jézus mindegyik szava és cselekedete Örömhír. A gyógyításai, a csodái, a beszédei, a bírói ítéletei, mind az egyén és a közösség számára szolgáló örömhírek.

Jézus nem a zsidó vallási kötelességét teljesíti, hanem Isten örömhírét hirdeti szóval és tettel. Úgy viselkedik, mint az Isten, mégis tőle senki sem retten meg, mert úgy gondoskodik, és úgy szeret, úgy bocsát meg, mint az Isten. Nagyon hamar fölfedezi, hogy az élet folyamata önmagában, az emberek pedig egymás számára is rengeteg rettenetet, félelmet teremtenek. Fölfedezi, hogy kora vallása is inkább nyűg, rettenet, félelemkeltő eszköz, mint segítség a

110 jóra, szabadulás a természetes és természetfölötti szorongásától. Ilyen általánosan és hatásosan örömhírt hirdetni csak az tud, akit nem gyötör sem földi sem égi szorongás.

Jézus nem csak megszabadítani, vagy ahogyan azt vallási nyelven mondjuk, megváltani jött, hanem maga is szabad volt a szó legnemesebb és legteljesebb értelmében. Szabad volt az emberi előítéletek szorongásától. Szabad volt a fájdalom rettenetétől, nem azért, mert nem érezte, hanem mert tudta, hogyan kell elviselnie. Szabad volt a hatalmasok gőgjének megalázásától, azért mert olyan hatalmat, amelyet azok birtokoltak, még a szíve legmélyén sem kívánt magának. De szabad volt az istentisztelet lesújtó, félelmet keltő jellegétől, mert ő az Istent úgy szerette, mint jó gyermek a jó apját.

Ezt a lelki és testi állapotot akarta meggyökereztetni a földön. Egy hitet, amely nem csak a bölcsőtől a sírig, hanem még azután is elkíséri az embert. A szívjóságból adó jócselekedetet, amelyek nem várnak viszonzást és nem kívánnak nyilvánosságot. Számára ezt jelentette, hogy az Úr Lelke rajta van, vagyis az Isten Lelke teljes egészében hatása alá vonta a személyiségét.

Bennünk is működik valamilyen lélek. Persze nem biztos, hogy az Isten, hanem a harag, a kétségbeesés, a sóvárgás, az irigység vagy valamilyen más egyáltalán nem pozitív, a Biblia nyelvén „tisztátalan lélek”.

De a tisztátalan lélekkel teli közösség, társadalom nem képes sem felfedezni, sem megoldani az emberi nyomorúságot. Az Úr Lelke még sokhelyütt hiánycikk. Ezért szenvedünk annyi mindentől. Pedig könnyen beszerezhető, tiszta szívben megtartható és mindenki által működtethető. Azt hiszem a boldog kor akkor jön el, amikor ezt a kijelentést többes számba tehetjük: „Az Úr Lelke rajtunk”.

A zsinagóga szolgájának imája

Drága Uram, Jézus! Fölkent Szabadító! Amikor az imént a zsinagógában odanyújtottam neked Izajás próféta könyvét, még nem tudtam ki vagy valójában, csak azt, hogy a József nevű ács fia vagy, akit én is ismertem. De miután felolvastad a könyvből a jövendölés szavait, és visszaadván a tekercset a szemembe néztél, abban a pillanatban megértettem, hogy miről beszélt Izajás próféta és a többi próféták, akik a Messiást megjövendölték. Örül és örvend a lelkem, hogy felismertetted velem az igazságot, hogy eljött az idő, amikor az Úr, a mi Istenünk az ő Fölkentje által Örömhírt és szabadulást hoz, látást és gyógyulást az Igaz Izraelnek.

Köszönöm Jézus, hogy te vagy az, akit epedve várunk! Köszönöm, hogy kihirdeted az Úr kedves esztendejét, hogy gyászunk végre ünnepre forduljon. Kérlek, Uram, Jézus, te akiben felismertem az Üdvözítőt, adj erős hitet, hogy követni tudjalak ezután életem minden napján! Adj bátor szívet, hogy mindenki előtt én is merjem hirdetni, hogy te, a názáreti Jézus vagy a Krisztus, a Megváltó! És kérlek, add, hogy mindazok, akik most itt vannak és hallgatnak téged a názáreti zsinagógában, fölismerjék hatalmadat és küldetésedet, és mindazok, akik majd hallgatnak téged, a városokban, az utcákon, a tereken, a mezőn járva vagy a hegyen, mind felismerjenek téged, hogy az egész nép és az egész föld színe megújulhasson általad. Dicsőítelek és áldalak, hogy ma a mi fülünk hallatára teljesedett be ez az Írás! Amen.

Életszilánkok a 2022-es esztendőre

Ajánld múltadat Isten irgalmába s békülj ki vele, nehogy már az állandó róla való rágódásod jelenedet és jövődet is rossz irányba terelje.

Amit mások rólad gondolnak és hátad mögött mondanak, az nem a te bajod. Hagyd rájuk – és Istenre!

Az idő szinte mindent meggyógyít – adj magadnak időt, és bizakodj, mert közben Isten is keresi számodra a gyógyírt.

Ne hasonlítsd össze magad senkivel! Ne ítélj meg senkit! Ne mondd el embertársaid hibáit másoknak! Inkább beszélj róluk Istennel! Fogalmad sincs, mit jelent valaki másnak a bőrében lenni.

Az csak természetes, hogy te sem tudhatsz minden kérdésre válaszolni. Ne aggódj hát! A válaszokat ugyanis Isten eszedbe fogja majd juttatni, a kellő időben.

Isten után egyedül te vagy saját boldogságod kovácsa, senki más. Mit tétlenkedsz hát?

Nevess! Nem neked kell hordoznod és megoldanod a világ valamennyi problémáját. Istennek elég széles a válla! Helyezd őket az Ő vállaira!

Imre atya

Azért hangsúlyozom ezt annyira, mert nagyon fontos s nézetem
szerint ez az egyik oka annak, hogy némely kolostorban annyira
meglazult a fegyelem. Ez a mi nyomorult testünk ugyanis olyan
sajátságos természetű, hogy minél több kényelmet engedünk meg neki,
annál többre van szüksége. Csodálatos dolog, mennyire szereti, ha
dédelgetik s ha bármi csekélyke kis ürügyet tud találni a
követelődzésre, befonja a szegény lelket s megakadályozza abban, hogy
előrehaladjon. Gondoljátok meg, hány szegény beteg van rosszabb
helyzetben, mint ti, mivel senkije sincs, akinek panaszkodhatnék; mert
a szegénység és a kényelem nem járnak együtt. Gondoljatok arra is,
hány férjes nő van -- s én magam is ismerek ilyeneket, még pedig
előkelő nőket -- akik keserves helyzetükben és súlyos szenvedéseikben
nem mernek panaszkodni, nehogy terhére legyenek férjüknek. Már pedig
azt tudhatná az ilyen magamforma bűnös lélek, hogy nekünk csak nincs
jogcímünk nagyobb kényelemre, mint azoknak s nem azért jöttünk ide,
hogy élvezzünk s kényelemben éljünk! Ha már megszabadultunk attól a
sok szenvedéstől, amely kijutott volna nekünk a világban, talán
valamit mégis csak elviselhetünk Isten szerelméért, anélkül, hogy
telepanaszkodnók vele a házat! Hányszor előfordul, hogy az olyan
férjes nő, aki szerencsétlen házasságban él, még azt sem meri
megtenni, hogy más előtt öntse ki szívét, hanem szótlanul viseli
szenvedéseit; mert a férje megharagudnék, ha megtudná, hogy másoknak
elmondta bajait, vagy panaszkodott. Mi pedig azokból a bajokból,
amelyeket bűneinkért szenvedünk, nem volnánk képesek valami keveset
elviselni, úgy, hogy csak az Úristen tudjon róla? Hiszen különben is
vajon mit segít az a betegségen, ha másoknak elmondjuk?

Most már csak az van hátra, hogy gyermekkorom kis pajtásáról, drága Céline-emről beszéljek, de úgy rajzanak az emlékeim, hogy nem is tudom, melyiket válasszam. Néhány részletet kivonatolok azokból a levelekből, melyeket mama a Vizitációba írt Önnek, de nem másolok le mindent, túlságosan hosszú lenne ... 1873. júl. 10-én (születésem évében) ezt mondta: „A dajka csütörtökön elhozta a kis Terézt. Mindig csak nevet, különösen a kis Céline tetszik neki, hangosan kacagott vele; azt mondaná az ember, hogy játszani akar már, – meg is lesz az hamar, oly mereven tartja magát kis lábain, mint egy kis cölöp. Azt hiszem,korán fog járni, jó természete lesz, nagyon értelmesnek látszik és az embernek az a benyomása, hogy született valamire ...”

„Soha nem hallottam Őt beszélni, de érzem, hogy bennem van minden pillanatomban, vezet és sugallja, amit mondanom vagy tennem kell.” 23

Aki által győztünk, mint az Apostol mondja, hogy Szent Szívén pihenve élvezhessük a nagy harc után az örök békét, örök nyugalmat. Ámen. [I. 20/15]

Este megértette velem az Úr, milyen rövid ideig tart minden földi dolog. Ami nagynak tűnik, elszáll, mint a füst, és nem hoz szabadságot a léleknek, csak kimerültséget. Boldog az a lélek, aki felismeri ezt, és csak egyik lábával érinti a földet. Az én pihenőm az, ha Veled egyesülhetek. Minden más fáraszt. Ó, mennyire érzem, hogy száműzetésben vagyok. – Látom, senki sem érti bensőmet, egyedül Te értesz meg engem, Te, aki szívemben rejtőzöl, és örökké élsz!

Arról van szó, hogy mindenekelőtt valóban legyen egy csendes zugunk, ahol úgy érintkezhetünk Istennel — mégpedig naponta —, mintha a világon semmi más nem létezne: számomra a reggeli órák tűnnek erre alkalmas időnek, még mielőtt elkezdődik a napi munka.

Néha egymás mellett láthatunk nagy és kicsi, új és régi, drága és olcsó villanyvezetékeket. Amíg azonban nincs áram a vezetékben, addig nem lesz világosság.

Kérjük a Szűzanyát, jöjjön el életünkbe és adja meg, hogy Jézus, az áram átjárjon bennünket, hogy megérkezhessen a világba, különösképp családjainkba; Jézus árama járja át az emberek szívének vezetékeit.

Igen érdekes dolog történt. Vagyis inkább úgy kell írnom, hogy amint éppen kis lakásomba mentem este, útközben a sátán keserves nyögését és szemrehányását kellett hallanom. Elpanaszolta nekem, hogy ő már nagyon régen gyanította azt, hogy személyemmel kapcsolatban neki igen nagy baja keletkezik. Azért is igyekezett ez időtől kezdve engem állandóan szemmel tartani. És tovább panaszkodott, hogy mégiscsak sikerült kiszabadulnom mindig karmai közül, pedig ő minden eszközt latba vetett, mégis a vesztes fél lett. Amíg kis szobámig elértem, mely a kert végében van, velem jött, vagyis csak tapogatózott, mert mint világtalan tehetetlen a közelemben. Már azelőtt is éreztem világtalanságát és tehetetlenségét, de volt idő, amikor éreznem kellett gyűlölettől villogó és bosszútól szikrázó szemeit, melyek akkor még félelemmel töltötték el egész lényemet.

A keresztséget, a bérmálást és az Eucharisztiát a keresztény beavatás szentségeinek nevezzük. A hit mellett erre a három szentségre is szükségünk van ahhoz, hogy kereszténnyé váljunk és az Egyház teljes jogú tagjai legyünk.

Az ősegyházban a három beavató szentséget egy­szerre szolgáltatták ki a felnőtt katekuméneknek, és a keresztény beavatás csúcspontja az Eucharisztiában való részvétel volt. Tudták, hogy a kegyelmi életben a keresztség csak kezdet, amely a Krisztusban való élet teljességének megszerzésére irányul, az Eucharisztia pedig a keresztény beavatás lényege. Pszeudo-Dionüsziosz Areopagita megfogalmazása szerint a „teljességnek a teljessége”. A keresztény beavatás folyamatának a megkoronázása.

Ezt a szemléletmódot láthatjuk a gyermekkeresztelés jelenleg érvényben lévő szertartáskönyvének bevezetőjében is. Az összefüggés teológiája röviden a következő: Akik megkeresztelkednek a víz és a Szentlélek által, új teremtménnyé lesznek: minden bűnük bocsánatát elnyerve a fogadott fiúság állapo­tába kerülnek és az Egyház tagjai lesznek. Akik pedig elnyerik a Szentlélek ajándékait a bérmálásban, azok tökéletesebben hasonulnak Krisztushoz, megkapják a Szentlélek ajándékait, hogy a világban tanúságot tudjanak tenni Krisztusról. Végül az Eucharisztia lakomájában részesülnek, amely jele és eszköze az Egyház egységének.

Történeti okokból adódóan később nyugaton a három szentség kiszolgáltatása elvált egymástól, de a teológia ennek ellenére is mindig rámutatott a közöttük lévő lényegi összefüggésekre.

A kereszténységbe való beavatás három szentsé­ge tehát úgy kapcsolódik össze egymással, hogy teljes nagykorúságra vezeti a Krisztusban hívőket, akiknek küldetésük van az Egyházban és a világ­ban. „A keresztségben új életre született híveket a bérmálás szentsége megerősíti, az Eucharisztiában pedig az örök élet kenyerét kapják. így, a keresztény beavatás szentségein át a hívők egyre többet kap­nak az isteni élet gazdagságából és előrehaladnak a szeretet tökéletessége felé”. Az Eucharisztia teszi teljessé a keresztény beavatást és lesz középpontja és célja az egész szentségi életnek.

Az Eucharisztia úgy is megjelenik számunkra mint mennyei eledel, amely táplálja a hívőkben a kegyelmi életet, felemeli őket a Krisztussal való bensőséges és személyes életközösségre, hiszen maga Jézus megígérte: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én meg őbenne”.

"Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." (Mt 4,4)

Aki elindult a Jézusba vetett hit útján, annak lelki táplálékra van szüksége, hogy tudjon azon járni. Ugyanúgy életkérdés ez neki, mint ahogyan a fizikai erőnlét feltétele a rendszeres táplálkozás.

A lélek tápláléka az ige. A Biblia olvasása és az igehirdetések figyelmes hallgatása erősíti a hívő lelki életét. Isten ezen az úton beszél velünk, így tanácsol, vezet, vigasztal, bátorít és fedd. Jézus arra figyelmeztet, hogy aki valóban emberi életet akar élni, annak szüksége van Isten igéjére.

Az igével ugyanúgy kell táplálkozni, mint a kenyérrel. Abból is naponta eszünk, sorban szeleteljük, megrágjuk, és az emésztés során lesz belőle erő, gondolat, teljesítmény, gyarapodás. A Bibliát is jó naponta olvasnunk, nem összevissza, hanem egy-egy könyvet sorban, végig és gondolkozva, „megrágva". Aztán lesz az igéből szeretet, türelem, bölcsesség, lelki erő.

Az eredményes bibliaolvasás öt mozzanatból áll:

1. Röviden imádkozom, hogy Isten segítse megértenem hozzám szóló üzenetét.

2. Elolvasom a soron következő szakaszt többször is, egyre lassabban.

3. Kérdéseket teszek fel: miről is van itt szó, mit mond ez a rész Istenről, mit mond az emberről, vajon mit üzen általa most nekem Isten?

4. A legfontosabbakat egy-két mondatban felírom egy füzetbe. A leghangsúlyosabb bibliai verset könyv nélkül megtanulom, napközben is ismétlem.

5. Nyugodtan, részletesen imádkozom. Imádságomat hálaadással kezdem, bűnvallással folytatom, majd Isten elé hozom mások problémáit, végül könyörgök magamért.

Természetesen nem valami iskolás rend betartása teszi eredményessé lelki táplálkozásunkat, de a rendszeres napi táplálkozás meglátszik a hívő ember lelki kondícióján, egészséges növekedést biztosít a hitének, s bőven visszakapjuk azt a fél vagy egy órát, amit erre szánunk.

(34) „Megtébolyodsz…” (5Mózes 28,27–48)

Ebben az igeszakaszban a kiindulási pont mindig ugyanaz: Isten rendelkezéseinek megtartása. Ehhez kapcsolódnak a figyelmeztetések. „Amennyiben nem figyelsz és nem tartod meg Isten szavát, akkor átkok szállnak rád!” – hangzik Isten figyelmeztetése, népe felé. A szakasz címe egészen pontosan így olvasható: „Fenyegetés átkokkal”. Aztán hosszú felsorolásban olvassuk a rettenetesebbnél rettenetesebb büntetéseket.

https://www.youtube.com/watch?v=A6JME-Imt-8

Istenben összeforrt barátság - Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika

Az alábbi imádságot kilenc napon át imádkozzuk:

1. Ó Boldog Taigi Annamária, alázatos engedelmességed által, mellyel alávetetted magadat és imádtad az Egy Igaz Isten Három Személyének magasságos misztériumát, nyerd el számomra a kegyelmet a Szentháromságtól, amit bizalommal kérek: …. (mondd el kérésedet, válaszd ki a megfelelőt: 1,2, vagy 3)*** Dicsőség az Atyának…  (3-szor)

2. Ó Boldog Taigi Annamária, nagy szereteted és irgalmas gyöngédséged által, mellyel Jézus életének titkait szemlélted, nyerd el számomra a kegyelmet, amit annyira kérek: …. (ismételd el kérésedet, válaszd ki a megfelelőt: 1,2, vagy 3)
Dicsőség az Atyának…  (3-szor)***

3. Ó Boldog Taigi Annamária, a Szent Szűz iránti gyermeki odaadásod által, nyerd el tőle számomra a kegyelmet, melyet alázatosan kérek: …. (ismételd el kérésedet, válaszd ki a megfelelőt: 1,2 vagy 3)***
Dicsőség az Atyának…  (3-szor)

Ámen.

***
• 1) - hogy megtaláljam a férfit/nőt, akit Isten hitvesemül rendelt számomra

vagy:

- hogy .......(név/gyermekem) megtalálja  a férfit/nőt, akit Isten hitveséül rendelt számára.

• 2) - hogy a hitvesem és én, mindketten növekedni tudjunk az erényekben, hogy szent házastársai legyünk egymásnak és szent szülei gyermekeinknek.

vagy:  

- hogy ......  (név/gyermekem) és hitvese  mindketten növekedni tudjanak az erényekben, hogy szent házastársai legyenek egymásnak és szent szülei gyermekeiknek.

• 3) - hogy felismerhessem Isten Akaratát, és azt szeretettel és türelemmel kövessem.

vagy:

- hogy ......  (név/gyermekem) felismerhesse Isten akaratát, és azt szeretettel és türelemmel kövesse.

Aznapi műsor 19.30 óra után érhető el!
Régebbi műsorok meghallgatásához, válasszon előző napi tartalmakat.

A zsinagóga szolgájának imája

Drága Uram, Jézus! Fölkent Szabadító! Amikor az imént a zsinagógában odanyújtottam neked Izajás próféta könyvét, még nem tudtam ki vagy valójában, csak azt, hogy a József nevű ács fia vagy, akit én is ismertem. De miután felolvastad a könyvből a jövendölés szavait, és visszaadván a tekercset a szemembe néztél, abban a pillanatban megértettem, hogy miről beszélt Izajás próféta és a többi próféták, akik a Messiást megjövendölték. Örül és örvend a lelkem, hogy felismertetted velem az igazságot, hogy eljött az idő, amikor az Úr, a mi Istenünk az ő Fölkentje által Örömhírt és szabadulást hoz, látást és gyógyulást az Igaz Izraelnek.

Köszönöm Jézus, hogy te vagy az, akit epedve várunk! Köszönöm, hogy kihirdeted az Úr kedves esztendejét, hogy gyászunk végre ünnepre forduljon. Kérlek, Uram, Jézus, te akiben felismertem az Üdvözítőt, adj erős hitet, hogy követni tudjalak ezután életem minden napján! Adj bátor szívet, hogy mindenki előtt én is merjem hirdetni, hogy te, a názáreti Jézus vagy a Krisztus, a Megváltó! És kérlek, add, hogy mindazok, akik most itt vannak és hallgatnak téged a názáreti zsinagógában, fölismerjék hatalmadat és küldetésedet, és mindazok, akik majd hallgatnak téged, a városokban, az utcákon, a tereken, a mezőn járva vagy a hegyen, mind felismerjenek téged, hogy az egész nép és az egész föld színe megújulhasson általad. Dicsőítelek és áldalak, hogy ma a mi fülünk hallatára teljesedett be ez az Írás! Amen.

A föld és annak teljessége az Úré, de te, ó szentséges Anya, örökké uralkodsz vele. Dicsőségbe és szépségbe öltöztél, valamennyi takaród és ruhád drágakő. A nap fényessége a fejed fölött, a hold szépsége a lábad alatt van. Fénylő égitestek díszítik a trónodat, a hajnalcsillagok örökké dicsőítenek. Úrnő, figyelj ránk a te örömödben, tegyél méltóvá minket a neved dicsőítésére. Dicsőség az Atyának...

¹⁴De maga ez az engedelmesség csak akkor lesz tetsző Isten előtt és kedves az embereknek, ha a parancsot nem ingatagon, lassan, lagymatagon, vagy zúgolódva és nem ellentmondva teljesítjük. ¹⁵Az elöljárónak adott engedelmességet ugyanis Istennek nyújtjuk. Hisz ő maga mondta: "Aki titeket hallgat, engem hallgat" (Lk 10,16). ¹⁶És hozzá még jó lélekkel kell a tanítványoknak engedelmeskedniük, mert "Isten a jókedvű adakozót szereti" (2Kor 9,7). ¹⁷Mert ha rossz lélekkel engedelmeskedik a tanítvány és szájával, de ha csak szívében is zúgolódik, hiába teljesíti a parancsot, ¹⁸mégsem lesz már tetsző az Isten előtt, aki a zúgolódót szíve szerint ítéli meg. ¹⁹Az ilyen tettért semmi jutalom nem jár, sőt még a zúgolódó büntetést is von magára, hacsak elégtételadással meg nem javul.

Jan Twardowski: Várjál

Mikor imádkozol – tudj várni
mindennek megvan a maga ideje
a próféták tudták ezt
elvárás nélkül kell kérlelned folyton
beérik a jövőben a meg nem hallgatott
a beteljesületlen meg éppen történik
mindent tud az Úr tudja hogy az éjben
a tevékeny hangya hova igyekszik
a szeretet elhisz a barátság megért
ha várni nem tudsz
ne is imádkozz

Imádkozzunk azokért, akik hátrányos megkülönböztetést vagy üldöztetést szenvednek vallásuk miatt. Abban a társadalomban, ahol élnek, ismerjék el jogaikat és emberi méltóságukat, amely abból fakad, hogy mindnyájan testvérek vagyunk.

Imádság

Urunk Jézus Krisztus, Te arra hívsz minket, hogy testvérek legyünk,
hogy testvéri harmóniában, egymást szeretve és tisztelve éljünk.
Különbözőségünkben és értékes sokféleségünkben;
küldd el Szentlelkedet a szívünkbe,
hogy megtanuljunk egymásra nézni és szeretettel bánni egymással,
ugyanazzal a szeretettel, amellyel Te szeretsz minket.
Add, hogy egyazon Atya szeretett gyermekeinek érezhessük magunkat,
testvéreknek és nővéreknek, akik képesek befogadni egymást,
elősegítve a párbeszédet és a találkozást.
Fogadd szívedbe azokat, akiket hitük megélése miatt diszkriminálnak, és adj nekünk nagy szívet,
hogy vigasztalást és békét nyújtsunk nekik fájdalmukban.
Ámen

Felajánló ima

Atyám, köszönöm végtelen szeretetedet, irgalmadat irántam és az egész világ iránt. Köszönöm, hogy gyermeked és Fiad barátja lehetek. Jézusom, Szíved végtelen szeretetére és irgalmára bízom önmagam, egész napom találkozásait, munkáit, örömeit és nehézségeit. Jézus, bízom benned! Szentlelked vezessen és töltsön el. Mária, oltalmadra bízom magam, és veled imádkozom a Szentatya e havi szándékáért. Imádkozzunk azokért, akik hátrányos megkülönböztetést vagy üldöztetést szenvednek vallásuk miatt. Abban a társadalomban, ahol élnek, ismerjék el jogaikat és emberi méltóságukat, amely abból fakad, hogy mindnyájan testvérek vagyunk.

8. nap „Más úton tértek vissza hazájukba” (Mt 2,12)
Isten új útjai a szétválás megszokott útjai helyett

Olvasmányok

Jer 31,31–34 Új szövetséget kötök izráel házával
Zsolt 16 Megismerteted velem az élet útját
Ef 4,20–23 Újuljatok meg lelketekben és elmétekben
Mt 11,25–30 Mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek

Ajánlott énekek:

8. Áldjon meg minket örök Atya Isten;
47. Vezess, Jézusunk

Meditáció

Nem tudjuk, hogy mit gondoltak a bölcsek –, akik a csillagászat és a tájékozódás szakemberei voltak –, amikor figyelmeztetést kaptak, hogy más úton térjenek vissza. Ez valószínűleg megzavarta őket, de ugyanaz a fény, amely útjukat megvilágította, azt is megmutatta, hogy van más út, más lehetőség is. irányváltásra kaptak tehát felszólítást.

Gyakran vagyunk olyan helyzetben, amikor megszokott életmódunk és világlátásunk megkötöz. Amikor ezek az utak vagy „sztrádák” lezárásra kerülnek, szeretnénk tudni, hogyan folytathatnánk utunkat. Az isteni gondviselés azonban mindig megmutatja, hogy el van készítve számunkra a másik út. Isten az, aki megújítja szövetségét, és kiemel abból a kudarcból, amelyet egy-egy akadály okoz. Csak bíznunk kell abban, hogy az Örökkévaló, aki a világosságot adta nekünk, mindig megtalálja a továbbhaladás útját, akkor is, ha a mi útjaink és ösvényeink lezárulnak. Mindig lehetséges az újrakezdés, ha készek és nyitottak vagyunk a Lélek munkájára. Mint egyházak a múltra tekintünk, és megvilágosodásra jutunk, majd pedig a jövőbe, új utakat keresve, hogy megújult odaszánással továbbra is sugározzuk az evangélium fényét, és olyan szeretettel fogadjuk egymást, ahogyan Krisztus is fogadott minket Isten dicsőségére.

A keresztény közösségek egymástól függetlenül rótták a régi megszokott utakat. Az új utakon, amelyekre Isten hív, a keresztények együtt mennek, és zarándoktársakká lesznek. Ezen új utak megtalálása tisztánlátást, alázatot és bátorságot követel. Itt az ideje a megtérésnek és a megbékélésnek.

Imádság

Kegyelmes Istenünk, amikor mi csak egy utat ismerünk, és azt gondoljuk, hogy csak azon járhatunk, amikor azt gondoljuk, hogy minden út le van zárva előttünk, amikor kétségbe esünk, mindig megtalálunk Téged. Te a megújított ígéretek Istene vagy. Megtalálunk, amikor új utunkat egyengeted, azt, amire nem is gondoltunk. hálát adunk, hogy jóságod minden várakozásunkat felülmúlja. Hálát adunk értelmünkön túláradó bölcsességedért. Hálát adunk, mert csodálatos útjaid addig nem látott lehetőségeket nyitnak meg előttünk. Ha térképeinken keresgélve nem találunk utat, Téged, aki sokkal nagyszerűbb felé vezetsz, mindig megtalálunk. Jézus Krisztus, a mi Urunk által kérünk, a Szentlélekkel egységben, hogy mindig vezess vissza magadhoz. Ámen

Akolitus avatásunk ünnepén kérjük a szenteket, különösen Szent Vince diakónus és vértanút, Boldog Batthyány-Strattmann László hitvallót, és a Boldog emlékű Berecz Skolasztikát, hogy legyenek jelen mennyei pártfogásukkal, a most felavatásra kerülő testvéreink életében, hogy ők az Egyházban, Jézus evangéliumának igaz hírnökei, és hiteles életük által, szolgálói legyenek testvéreiknek. Adja Isten, hogy így legyen! Ámen

A jelenlevő Szentlélek adja meg a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására, hogy az egyházközségeink eddig nem látott lendületet nyerjenek! Nagy szükség volna erre, mert akkor a kegyelem mostani idejében, valóban végre tudnánk hajtani a Mestertől kapott parancsot: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!” (Mt 28,29)