KATTIMA.hu Kattints és imádkozz! – Evangélium és Ima, minden nap, Ferenc Pápa imaszándékával.

A kínzás eltörléséért

Imádkozzunk, hogy a nemzetközi közösség konkrétan kötelezze el magát a kínzás eltörlése mellett, és nyújtson támogatást az áldozatoknak és családjaiknak!
 

Imádság

Irgalmasság Atyja, te arra hívsz minket,
hogy könyörületesek legyünk minden testvérünkkel,
függetlenül attól, hogy milyen irányt vesz az életük.
Adj nekünk hús-vér szívet a törékenységgel szemben,
hogy emberi családként örökre felszámoljuk a kínzást.
Add nekünk a te világosságodat,
hogy szívünkben és elménkben tudatára ébredjünk annak,
hogy egyetlen állam vagy személy sem nézheti el ezt a gyakorlatot,
hogy semmi sem igazolhatja ezt az eltévelyedést,
hogy a kínzás színtiszta gonoszság, amely elembertelenít bennünket..
Segíts minket, hogy megtaláljuk az emberségesség útjait
a közös élet biztonságos tereinek kialakítása által,
hogy tiszteletben tartsuk az emberi méltóságot,
és a világot a Te Fiad, Jézus szemével szemléljük.
Add, hogy szavainkat, tetteinket és vágyainkat mindig
a bőséges élet ösztönözze, amelynek megélésére
és megosztására meghív bennünket a Szentlélek.
Ámen.

Felajánló ima

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e Világméretű Imahálózatban. 
Máriával egységben felajánlom neked a napom
az Egyház küldetéséért, valamint Ferenc pápa és a püspökünk
e havi imaszándékáért.
Ámen

Mindennapi magatartásunk

A személy méltósága

„Napjainkban is kínoznak embereket; sok foglyot azonnal megkínoznak, hogy szóra bírják őket... Ez szörnyű! Napjainkban is vannak férfiak és nők túlzsúfolt börtönökben; úgy élnek - már bocsánat - mint az állatok. Mostanában is előfordul efféle kegyetlenség.” (Ferenc pápa)

Ismerkedj meg és szerezz tapasztalatot a környékeden működő börtönlelkészségről, és próbáld meg lehetőségeidhez mérten támogatni azt.

Fogadjuk el a másikat

„Oly sok ember szenved: a betegek, a háborúban lévők, a hajléktalanok, az éhezők, azok, akiket kételyek kínoznak az életükben, akik számára hiányzik a boldogság, a megváltottságuk tudata, vagy akik saját bűneik súlyát érzik.” (Ferenc pápa)

A beszélgetések során igyekezzünk gyengéden és szeretettel a másik szemébe nézni.

Nézzünk új módon, irgalommal

„Mindannyian bűnösök vagyunk. De Jézus szeret minket, Ő szeret bennünket. Mi tehát ne bűnösökként, hanem Isten gyermekeiként cselekedjünk, Jézus Atyjának gyermekeiként. Mondjunk mindannyian együtt egy imát értük, a világban napjainkban annyi szörnyűséget, annyi rosszat elszenvedőkért.” (Ferenc pápa)

Amikor bántanak vagy kellemetlenség ér minket, kérdezzük meg magunktól: Hogyan tekintene erre a helyzetre az Úr?

Szólítsuk a nevükön őket

„Imádkozzunk hát azért a sok férfiért és nőért, akiket ma a világ annyi országában kínoznak; az ott állatokként összezsúfolt foglyokért.” (Ferenc pápa)

Nevezzük meg azokat az embereket, akikért imádkozunk, írjuk fel a nevüket a lelki jegyzetfüzetünkbe vagy a határidőnaplónkba, és tartsuk az emlékezetünkben őket ebben a hónapban.

Hallgassunk oda a hangjukra

„Imádkozunk minden ma a világban élő Jézusért: az éhezőkért, a szomjazókért, a kétkedőkért, a betegekért, az egyedül lévőkért, azokért, akiket annyi kétség és bűntudat súlya nyom. Ők sokat szenvednek. Imádkozzunk a sok beteg, ártatlan gyermekért, akik fiatal koruktól kezdve hordozzák a keresztjüket." (Ferenc pápa)

Forduljunk feléjük figyelemmel, és hallgassuk meg szeretettel és törődéssel azokat, akiknek szükségük van erre.

Köszöntsd az Isten által ma neked adott napot, és adj hálát Neki az Ő szeretetéért. „Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké.” (Márk 12:18-27) Isten bőséges életet tartogat számodra, hogy azt másoknak is továbbadhasd. Milyen módon tudod az általa neked adott Életet továbbadni? Vannak kínzásoktól szenvedő emberek, akiknek szükségük van az imádságod által való együttérzésedre. Imádkozz, és Krisztus könyörületét kiárasztva, ajánld fel ezt értük. Imádkozzunk azért, hogy a nemzetközi közösség konkrétan elkötelezze magát a kínzás eltörlése mellett, és nyújtson támogatást az áldozatoknak és családjaiknak. Mi Atyánk… (Argentin csapat)

Imádkozzunk együtt a két nappal ezelőtt Indiában történt vasúti baleset számos áldozatáért. Közelállok a sérültekhez és családjaikhoz. A Mennyei Atya fogadja be az elhunytak lelkét az Ő Országába.

Gyorsítsuk fel az emberi méltóságot és a közjót középpontba helyező gondoskodás kultúrája felé való irányváltást. amelyet az ember és a környezet közötti szövetség táplál, és amelynek Isten teremtő szeretetét kell tükröznie. – Környezetvédelmi Nap

https://www.youtube.com/watch?v=UCobHqXCiUQ

Az Imaszándékról:
„A kínzás nem a múlté. Sajnos része napjaink történelmének” – állapítja meg Ferenc pápa abban a videóban, amelyet a Pápa Világméretű Imahálózata készített a júniusi imaszándékának terjesztésére.

Véget kell vetni ennek a borzalomnak. És hogy véget vessenek neki, „elengedhetetlen, hogy a személy méltóságát mindenek fölé helyezzük”.

Ellenkező esetben, ahogy Ferenc pápa a videó végén rámutat, „az áldozatokat nem személyeknek, hanem „dolgoknak”  tekintik, melyekkel kíméletlenül és rosszul bánhatnak”, halált vagy maradandó, egy életen át tartó lelki és fizikai sérüléseket okozva ezáltal.

Imádkozzunk együtt Ferenc pápával, „hogy a nemzetközi közösség konkrétan kötelezze el magát a kínzás eltörlése mellett, és nyújtson támogatást az áldozatoknak és családjaiknak!”.

A Szentatya szavai a videóban:
„Kínzás. Istenem - kínzás!

A kínzás nem a múlté. Sajnos része napjaink történelmének.

Hogyan lehetséges, hogy ennyire hatalmas az ember képessége a kegyetlenségre?

A kínzásnak vannak rendkívül erőszakos formái. Mások kifinomultabbak, mint például valakinek a megalázása, az érzékek eltompítása, vagy a tömeges fogva tartás olyan embertelen körülmények között, amelyek elveszik az ember méltóságát.

De ez nem újdonság. Gondoljunk csak arra, hogyan kínozták és feszítették keresztre magát Jézust.

Vessünk véget a kínzás e szörnyűségeinek. Alapvető fontosságú, hogy a személy méltóságát mindenek fölé helyezzük.

Ellenkező esetben az áldozatokat nem személyeknek, hanem „dolgoknak”  tekintik, melyekkel kíméletlenül rosszul bánhatnak, halált vagy maradandó, egy életen át tartó lelki és fizikai sérüléseket okozva ezáltal.

Imádkozzunk, hogy a nemzetközi közösség konkrétan kötelezze el magát a kínzás eltörlése mellett, és nyújtson támogatást az áldozatoknak és családjaiknak!”

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A halállal nem szűnik meg az ember élete, csak megváltozik.

Abban az időben szadduceusok jöttek Jézushoz, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt:
„Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és gyermek nélkül hagyja hátra feleségét, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének. Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el az asszonyt, de ez is meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik is. Hasonlóképpen feleségül vette az asszonyt mind a hét, és nem hagytak utódot. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor – ha ugyan feltámadnak –, ezek közül melyiknek lesz a felesége? Hiszen mind a hétnek felesége volt!”
Jézus azt felelte nekik: „Nyilván azért tévedtek, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak feltámadnak, már nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-e Mózes könyvében a csipkebokorról szóló résznél, hogy miként szólt Mózeshez Isten: »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene!« Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagy tévedésben vagytok!”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 12,18-27

MAGDEBURGI SZENT NORBERT

* Gennep (ma Hollandia), 1080/85. + Magdeburg, 1134. június 6.

Norbert 1080 és 1085 közt született, valószínűleg a Xanten melletti Gennepben, nemesi családból.

Szülei korán a papi rendbe szánták. Életrajza szerint ez egy látomás alapján történt, amelyben édesanyjának megjövendölték fia későbbi nagyságát. De föltehetően az is lehetett az ok, hogy apja utódjaként nem jöhetett számításba, hiszen volt egy bátyja, akit atyjához hasonlóan Heribertnek hívtak.

Így hát egyházi javadalmat kerestek az ifjú Norbertnek, és már nagyon korán el is helyezték a xanteni Szent Viktor-káptalanban. Megkapta a kisebb rendeket, szubdiákonus lett, de nyilvánvalóan nem volt szándékában a nagyobb rendeket is fölvenni. Ily módon ugyanis az egyházi rendbe tartozhatott valaki és élvezhette az egyházi jövedelmeket, anélkül, hogy vállalta volna a papi hivatal kötelezettségeit. Abban a korban a nemesi családok másodszülöttei nem ritkán így éltek. Ezért hát Norbert is helyzetének megfelelő életet élt. Gazdag volt és pompakedvelő, kifejezett rendi öntudata alakult ki, tüzes kedélyű volt és igen hajlott a szélsőségekre. Ezenkívül természetes adottságainál és származásánál fogva szívesen látták I. Frigyes kölni érsek és V. Henrik császár udvarában. Az udvari élet igen tetszett neki, és otthonosan mozgott ebben a környezetben. Életét még inkább a földi örömökre rendezte be, mint fiatal paptársai. A különböző források alapján gyanítani lehet, hogy Norbertet az élet gazdag és gondtalan élvezőjének tartották, bár ifjúságát súlyosabb ballépés nem terhelte.

1110--11-ben patrónusával, a kölni érsekkel együtt elkísérte Rómába V. Henrik császárt. Norbert akkoriban még kétségtelenül a császár pártján állt, aki azért vonult Rómába, hogy kikövetelje a maga számára az egyházi hivatalokba való beiktatás (az invesztitúra) jogát. Így aztán minden gondolkodás nélkül rabságba vetette a pápát, amikor a tárgyalások nem az ő kedve szerint haladtak. Már ez az esemény is választásra késztette Norbertet a császár és a pápa között, de még évek múltak el, amíg életét megváltoztatta.

Azt állítják, hogy 1113-ban V. Henrik fölajánlotta Norbertnek Cambrai püspökségét. Egy-egy püspöki szék nem ritkán az udvari káplán jutalma volt a hű szolgálat éveiért. Norbert azonban nem fogadta el a püspöki széket. A források azzal magyarázzák, hogy elég gazdag volt, nem kellett neki a püspökség jövedelme. Belejátszhattak azonban más okok is. Így például az a veszély, hogy összeütközésbe kerül az Egyházzal, ha a császár kezéből fogad el püspökséget. Akkor talán már nem is volt teljesen a császár híve.

1115-ben történt igazi megtérése. Visszavonult Siegburg kolostorába, és kapcsolatba került néhány reformra törekvő személlyel, így Kunó apáttal, Luitolf remetével és Rolduci Richer apáttal. Élete ekkor egészen új irányba fordult. Frigyes kölni érsek elé járult, és kérte, hogy egy nap szentelje diákonussá és pappá. Bár az érvényes egyházjog tiltotta, végül mégis megkapta, amit kért.

Azonnal hevesen szembefordult a xanteni káptalan életstílusával, pedig oda tartozott ő is. Lemondott javadalmairól és birtokairól. Pénzét szétosztotta a szegények közt, és vándorprédikátorként járta az országot. A források egybehangzóan tanúsítják, hogy rendkívül jól tudott prédikálni. Beszédeivel kezdetben elsősorban viszályok rendezésére és békítésre törekedett. Később kísérletet tett arra is, hogy izzó hangú beszédekben követőket toborozzon az általa alapított új életformához. Minden gondja továbbra is a szegénységre és az apostoli életre irányult. Hamarosan csodatévő híre támadt. Ehhez nem kevéssel járult hozzá megjelenése: mezítláb járt és vezeklő ruhában. Nagyon fontosnak tartotta föladatát. Úgy érezte, hogy az Isten küldte és a Szentlélek világosította meg.

Akkoriban gyakran tűntek föl vándorprédikátorok, akiknek tanítása nem egyezett az Egyházéval, így fennállt a veszély, hogy Norbertet is ilyennek tekintik. Ezért elment a reimsi zsinatra, hogy II. Kallixtusz pápával megújíttassa prédikációs engedélyét. Bertalan laoni püspök, aki szintén részt vett a zsinaton, Norbert segítségével szerette volna megreformálni egyházmegyéjét, és sikerült a pápát megnyernie tervének. Amikor Norbert megkapta a laoni káptalan vezetését, olyan szigorú követelményeket állított föl, hogy a kanonokok vonakodtak szabályait elfogadni.

Ekkor Bertalan megmutatta neki egyházmegyéjének különböző helyeit, és fölajánlotta egy kolostort alapítását. Végül Norbert Prémontré völgye mellett döntött, mintegy húsz kilométerre Laontól. Erről a helyről kapta nevét az új közösség. Társait az ágostonos regula megtartására és közös életre kötelezte. A premontreieknek a kolostori elmélyedést, tanulmányokat és lelki életet társítaniok kellett a világban folytatott munkával, hogy keresztények és nem keresztények között legyenek az evangélium tanúi. Norbert maga azonban továbbra is vándorszónok akart maradni, anélkül, hogy egyetlen apátsághoz kötné magát.

Az életmód nagyon gyorsan elterjedt. Egymást követték az alapítások, és gyakran már fennálló közösségek is átvették a premontrei reformot. Norbert maga 1126 tavaszán Rómába ment, és ott megkapta a pápától rendjének jóváhagyását.

Ennek az évnek a júniusában vagy júliusában magdeburgi érsekké választották Speyerben. Ez volt a második fordulópont Norbert életében. Ettől kezdve jelentős szerepet kellett játszania korának történetében. III. Lothárral együtt többször végigjárta a birodalmat. Abban a korban ugyanis püspöki feladat volt a császár kísérete utazásain tanácsadóként, valamint a részvétel udvari és birodalmi gyűléseken.

Magdeburgban számos nehézségbe ütközött Norbert, amikor a rá jellemző buzgósággal alapjaitól meg akarta újítani egyházmegyéjét. Ellenségeket szerzett magának, amikor visszakövetelt egyházi birtokokat, és egyházmegyéjének káptalanját rendtársainak akarta adni. 1129-ben még fölkelés is támadt, ami majdnem az életébe került. Sikerült azonban embereit a Boldogasszony-kolostorba menekíteni. Később e közösség lett az a központ, ahonnan az Elbától keletre lakó törzsek misszionálása kiindult.

A II. Ince és II. Anaklét közt támadt egyházszakadás idején Norbert az elsők között állt Ince pártjára. A császárral 1132-ben és 1133-ban Rómában járt, hogy a pápát ismét visszahelyezzék jogaiba. Ezen az utazáson Norbert néhány hónapon át Itália főkancellárjának tisztségét viselte, és a pártok tárgyalásában jelentős szerepet játszott. Lehetséges, hogy Rómában szerezte azt a fertőzést, amely halálát okozta. Nagyon legyengülten érkezett vissza püspöki városába, s 1134. június 6-án meghalt. Korai halála miatt szándékai és tervei, amelyek életének második szakaszában foglalkoztatták, nem egészen világosak előttünk. Egyetlen írást sem lehet biztonsággal neki tulajdonítani.

A szent ránk maradt képei nem történeti hitelességű portrék. Többnyire monstranciával ábrázolják, ami pedig anakronizmus. Különösen az ellenreformáció korától az Eucharisztia szentjének tekintik Norbertet. Kortársai szemében lelkes és hatásos szónoknak, egy új rend alapítójának, később hatalmas birodalmi fejedelemnek számított, aki Lothar császár kegyét élvezte és erős kézzel vezette egyházmegyéjét.

1582-ben XIII. Gergely avatta szentté. Ünnepét 1620-ban vették föl a római kalendáriumba.

A szent rendalapító és érsek életéről különféle források tájékoztatnak minket.

Mint xanteni kanonok -- még nem volt tehát pap és nem ellenezte az udvari élet kellemes vonásait -- Norbert egy olyan eseményt élt át, amely állítólag igazi megtéréséhez vezetett. Az egyik napon egy apród kíséretében látogatóba lovagolt a szomszédságba. Közben heves zivatar kerekedett, oly hirtelen, hogy nem volt ideje tető alá menekülni. S akkor közvetlen közelében lecsapott a villám. Lova megrémült és levetette őt, úgyhogy Norbert öntudatlanul terült el. Kísérője hiába igyekezett magához téríteni. Amikor végre sikerült, mintha a villám fényétől járta volna át szívét a fölismerés. Állítólag fölkiáltott, mint egykor Saul Damaszkusz előtt: „Uram, mit akarsz, mit tegyek?” És az Úr a belső hang útján válaszolt neki: „Kerüld a rosszat, tedd a jót, keresd a békét, és menekülj irgalmasságomhoz.”

Valamivel később Norbert pappá szentelését kérte; Kölnben szentelték fel. Szándékosan korábbi pompás udvari ruhájában jelent meg, majd mindenki szeme láttára levetette, és birkabőrből készült egyszerű ruhát öltött, amelyet vezeklő övvel kötött át. Így nyilvánosan megtagadta korábbi életét.

Amikor Norbertet kinevezték magdeburgi érsekké, akkor sem változtatott életvitelének szigorúságán. Mezítláb és a legegyszerűbb ruhában vonult be Magdeburgba, úgy, ahogyan az Alpokban is járt. Az érseki palota ajtónállója azt hitte, koldus áll előtte, és vonakodott beengedni a porlepte szerzetest. Amikor kísérői megértették vele, hogy új ura az, aki bebocsátást kér, ijedtében elfutott. Norbert azonban barátságosan visszahívta, és azt mondta: „Ne félj, jó testvér, jobban ítélsz, mint azok, akik választásukkal arra kényszerítettek, hogy ebbe a palotába jöjjek, mert nem vagyok rá méltó.”

Norbert átfogó reformszándéka a lelkileg szerfölött elhanyagolt Magdeburgban többekben ellenséges indulatot keltett. Egy napon elfogtak egy fiatalembert, aki azzal az ürüggyel, hogy gyónni akar az érseknél, merényletet kísérelt meg ellene. Máskor meg egy orgyilkos véletlenül egy szerzetest szúrt le Norbert helyett, aki az érsek előtt lépett be a dómba. Később rágalmazók azzal lázították föl a népet, hogy elhíresztelték: az érsek feltörette a dóm oltárait és a tisztelt ereklyékkel el akarja hagyni a várost. Így Norbertet imaórája alatt elfogták a dómban és egy toronyba zárták. Közben ellenségei bőven osztották a bort és a méhsört az embereknek, hogy tettlegességre bírják őket. Amikor megrohanták a tornyot, Norbert halálra készen lépett a fegyveres tömeg elé. Egy kardcsapás a vállán érte, de lesiklott róla. Attól kezdve nem emeltek kezet ellene.

Ellenkezése dacára barátai kivitték a városból az ágostonos kanonokok petersbergi kolostorába. Az érsek, aki hasztalan intette a lázadókat, innen helyezte a várost interdiktum alá. Hat héttel később küldöttség jelent meg Magdeburgból a kolostorban, és alázatosan bocsánatot kért Norberttől. Az érsek olyan jósággal fogadta őket, hogy a küldöttek, akik kemény szemrehányásra számítottak, egészen megrendültek. Norbert ekkor másodszor is bevonult a városba. Többé senkinek sem sikerült a pásztor és a nyáj közti egyetértést megzavarnia.

Istenünk, ki Szent Norbert püspököt arra választottad, hogy imádságos lelkületével és lelkipásztori buzgalmával példát mutasson Egyházad szolgáinak, kérünk, közbenjárására add meg, hogy hívő néped mindig szíved szerinti pásztorokat és üdvösséges táplálékot találjon!

Testvéreim! Szent Norbert 54 évesen halt meg, amikor jó 100 évvel vagyunk Szent Ferenc meg Szent Domonkos előtt. Az Egyháznak a bajai azonban már ugyanazok, mint Ferenc meg Domonkos idején.

1080-ban született, alig 5 évvel azután, hogy Szent VII. Gergely pápa elindította a nagy reformot, melynek két lényeges pontja volt. Az első, hogy a papság meg a szerzetesség az legyen, aminek lennie kell. A szerzetesek tényleg hagyják el a világot és tényleg engedelmességben és szüzességben éljenek, az egyházmegyés papság pedig apostoli buzgósággal az Evangéliumot hirdesse, és ne a jószágait hizlalja. Ez volt az egyik csomópont. – A másik, hogy a világi hatalom maradjon meg a világi keretei között. Ne akarja az Egyházat kormányozni. Alighogy ez a program elindult, kiderült, hogy bizony lassan fog megvalósulni.

Megszületik Norbert a Rajna mentén, Északon, Germániában, és a gazdag szülők úgy látják, jó lesz, ha ez a nagyon jópofa, nagyon jámbor kis gyerek klerikus lesz. Nem való neki kard, meg háborúskodás, menjen el papnak. Természetesen úgy, ahogy ők ezt elgondolták. Még nincs 10 éves Norbert, és már kanonok. Azaz már ki van jelölve: földbirtok, állatállomány, cselédség, egész kis birodalom. Amint nagykorú lesz, ő lesz a kormányzója.

És ez Norbertnek nagyon tetszett. Mert közben persze tanul, művelődik, körülötte a világ, és ott a karrier is. Igen ám, de nem volt még 20 éves, amikor baleset érte. Lovagolt – amint ez akkor divat volt –, s villámcsapás érte a közelben az egyik fát, amitől a ló úgy megriadt, hogy levetette magáról Norbertet. Hosszú időre elvesztette eszméletét. Amikor magához tért, az első reflexe nem az, hogy „hála Istennek, ezt megúsztuk!” , hanem gondolkodni kezd. És bevillant neki: „Úristen! Ha nekem most meg kellett volna halnom, hogyan adtam volna számot a lelkemről, meg mindenről, ami az enyém?!” – Ez volt a megtérésének a nagy fölismerése. Haza ment, eladta mindenét, amije volt, és kérte a püspöktől, hogy szentelje pappá. Elkezdett egy olyan apostoli életet, amit 100 évvel később majd Assisi Ferenc és Domonkos ismétel újra. Minden vagyon nélkül arra kérte a püspökét, adjon neki az egyházmegye egész területére prédikálási joghatóságot. S elkezdte hirdetni a szószékről, hogy emberek, gondolkozzatok! Az életünk rövid. – S amíg ezt az ember meg nem tapasztalja, mindegyikünk azt hiszi, hát persze... ez is meghalt, az is meghalt, de én – én kivétel leszek. Nem leszel kivétel!

És a tapasztalatai miatt, meg az istenszeretete miatt Norbertnak elhitték az emberek. Ahol prédikálni kezdett, az emberek tényleg elkezdtek gondolkodni – és megtértek. És ő rájött, hogy a hívő népnek nagyon szüksége van olyan pásztorokra, akik nem önmagukat legeltetik, hanem a bárányokat. Mert az egyszerű, tanulatlan, olvasni nem tudó nép lelki tápláléka, főleg abban az időben, egyedül az ige, ami a szószéken hangzik, továbbá a példa, amit a szerzetesek meg a papok odaélnek az emberek elé és Norbert megalapította a premontrei rendet. Egy apostolkodó, ugyanakkor közösségben élő, nagyon művelt papokból álló közösséget. Nálunk is aránylag hamar megtelepedett ez a rend. És az idősebbek még tudják, hogy két nagy fészkük volt itt, Magyarországon. Jászón, ami most Szlovákiában van, meg Csornán. Eredetileg nem voltak tanítók; apostolok voltak. Azt a területet, amit rájuk bízott egy püspök, kolostori közösségben élve mint lelkipásztorok látták el. Misszionáltak.

II. József után pedig iskolákat nyitottak. S Gödöllőn, Szombathelyen ma is iskolát is vezetnek. Az a szétszóratás, amelynek 50. évfordulójáról az elmúlt vasárnapon emlékeztünk meg, őket is elérte.Nem egy gimnáziumi tanárból lett állatgondozó, segédmunkás, aki sokra vitte, abból fordító egy üzemben. De az a probléma, amit Norbert fölismert, az Egyházban ma is jelen van.

Kérjük meg őt, hogy segítse elsősorban azokat, akik az ő fiai, azaz a premontreieket. Éljen bennük az a lélek, ami őbenne élt. A másokért felelősséget érző és mindent odaadó apostoli szeretet. De a lelkipásztorokért is imádkozzon, hogy aki az Egyházban lelkipásztori tisztséget kap, abban ki ne aludjék a felelősségérzet a rábízottakért. Hogy amikor számot adunk, jó lélekkel és örömmel adhassunk számot a ránkbízottakról. Amen.

Élete

+ Norbert nemesi családban született a németországi Köln közelében. Fiatalemberként a császár felügyelőjeként szolgált, bár valójában egyházi ember volt.

+ Norbert, aki fiatal korában világi élvezeteket keresett, mély megtérésen ment keresztül, és 1115-ben pappá szentelték. Nem sokkal később az észak-franciaországi Premontre völgyében telepedett le. Néhány hónapon belül más férfiak is csatlakoztak hozzá, és 1121 karácsonyán a csoport szerzetesi fogadalmat tett, új vallási rendet alapítva: A premontrei rendi kanonokok (közismert nevükön a premontreiek) rendjét.

+ Norbert új rendje egyesítette a szerzetesek liturgia iránti szeretetét és az egyházmegyei papság lelkipásztori szolgálat iránti elkötelezettségét. A premontreiek ma is ezt az életformát folytatják szerte a világon.

+ 1126-ban Norbertet Magdeburg érsekévé nevezték ki. Püspökként továbbra is szerzetesként élt, és a papság reformjáért és az Egyház egységéért dolgozott. Az Eucharisztia iránti nagy szeretetéről volt ismert, és gyakran ábrázolják monstranciát vagy cibóriumot hordozva.

+ Szent Norbert 1134-ben halt meg, és 1582-ben avatták szentté.

Imádságra és elmélkedésre

„Kedves és bájos, mindenkivel egyaránt szeretetreméltó, 'a szerények és a nagyok társaságában egyaránt jól érezte magát'. Végül pedig igen ékesszóló prédikátor volt; hosszas elmélkedés után 'hirdette Isten igéjét', és tüzes ékesszólásával megtisztította a bűnöket, finomította az erényeket, és a bölcsesség melegével töltötte meg a jóakaratú lelkeket.” - Szent Norbert egy fiatalkoráról, az imaórák liturgiájában idézzük.

Lelki bónusz

Ezen a napon az egyház Szent Marcelin Champagnat emlékét is tiszteli. Vianney Szent János diáktársa volt, ő alapította a Mária Kis Testvéreket (a Marista Testvéreket), „hogy Jézus Krisztust a fiatalok, különösen a legelhanyagoltabbak nevelése által megismertessék és megszerettessék”. Szent Marcelin 1840. június 6-án halt meg, és 1999-ben avatták szentté.

Imádság

Istenünk, te Szent Norbert püspököt imádsága és lelkipásztori buzgósága révén Egyházad kiváló szolgájává tetted. Közbenjárására add, hogy híveid mindenkor szíved szerinti lelkipásztorokat kapjanak és üdvös lelki táplálékot nyerjenek. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Jelenlét

Add, Uram, hogy teljesen átéljem jelenlétedet. Burkolj be szeretetedbe. Add, hogy szívem a tiéddel eggyé váljon.

Szabadság

Irányíts mindig úgy, hogy teljesítsem szent akaratodat, tudva, hogy a Te erőd végig segíteni fog.

Tudatosítás

Segíts, Uram, hogy mindig tudatában legyek annak, hogy Tőled kaptam az életet. Köszönöm neked az élet ajándékát. Taníts meg lelassulni, elcsendesedni, és élvezni az örömöket, amiket számomra alkottál. Hogy vegyem észre a szépséget, ami körülvesz. A hegyek káprázatos ormait, a tavak nyugalmát, a virágszirmok törékeny szépségét. Állandóan tudatában akarok lenni annak, hogy ez a gyönyörűség mind Tőled származik.

Isten igéje

Mk 12,18-27
Ekkor odamentek hozzá a szaddúceusok, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt: »Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és hátrahagyja feleségét gyermek nélkül, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének (MTörv 25,5-6; Ter 38,8). Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el azt, de ez is meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik. Elvette az asszonyt hasonlóképpen mind a hét, és nem hagytak utódot. Mindezek után végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor tehát, amikor feltámadnak, ezek közül melyiknek lesz a felesége? Mert hétnek volt a felesége.« Jézus azt felelte nekik: »Nyilván azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak föltámadnak, nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. A halottak felől pedig, mármint hogy feltámadnak, nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokornál, hogy miként mondta neki Isten, amikor szólt: ‘Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene?’ (Kiv 3,6}. Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagyon tévedtek.«

Gondolatok a mai evangéliumhoz

• Isten, mondja Jézus, az élők Istene, nem a holtaké. Teljesen Istennel lenni a halál után, egy egészen más létállapot. A halálon át egy új életbe lépünk, nem pusztán a földi élet túlvilági megfelelőjéhez érkezünk. Abban, amivé átalakít a Szeretet, megvan a folyamatosság, mégis radikálisan más.
• A szadduceusok köré határt vont a régi törvény, hitük szűrőként működött, megakadályozta hogy bármi új átmenjen rajta. Előfordul, hogy mi is rossz kérdést teszünk fel, vagy azt halljuk meg, amit hallani akarunk, és így korlátokat állítunk Jézus valódi üzenete elé.

Imabeszélgetés

Jézus, te az evangélium szavain át szólsz hozzám. Ma válaszolni szeretnék hívásodra. Segíts felismernem munkálkodásodat mindennapi életemben.

Befejezés

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

Ámen

A bölcs emberhalásznak – annak érdekében, hogy mindenkit megnyerjen – mindenkire rá kellene hangolódnia, akkor is, ha próbálkozásai kevés sikert aratnak.

Valamely tett érdekében az a legjobb ajánló beszéd, mely rögtön példával mutatja meg, hogy meg lehet tenni, amit ajánl.

A tökéletesség útján a legnagyobb akadályok a teljesen tudatos és szándékos érzéki élvezetek.

Ne aggódjunk a holnap miatt; csak arra gondoljunk, hogy ma jót tegyünk. Ha eljön a következő nap, megintcsak a mát jelenti, és megint azzal törődjünk. Akkor is erősen bíznunk kell a Gondviselésben.

A zene is nevel (MB XIII. 828).

Egyáltalán ne lepődj meg a gyengeségeid miatt, hanem olyannak felismerve magad, amilyen vagy, pirulj el az Istenhez való hűtlenséged miatt, és bízz Őbenne, pihenj meg békével a mennyei Atya karjaiban, mint a gyermek az édesanyjáéban.

Tanuljuk meg tehát az Úr Jézus Szentséges Szívétől, mily tisztelettel, szeretettel és kivált áhítattal kell keresztje és szenvedése iránt viseltetnünk. Úgy-e a keresztény léleknek egyik jellege, hogy semmiről sem tud úgy meditálni, mint a keresztről, egy igét, egy gondolatot sem tud úgy forgatni szívében, mint az Úr Jézus keresztjéről való Szent Igét; észrevesszük, hogy áhítatra gyulladni, szívet gyújtani nem lehet sehol úgy, mint az Úr Jézus keresztje alatt, és helyes: hol gyúljanak jobban a szívek, mint ahol az a Szív lángol, melynek feladata, másokat lángra lobbantani? Járuljunk e fölfogással az Úr Jézus keresztjéhez; itt kell nekünk szívvel-lélekkel átváltoznunk az Úr Jézus érzelmeibe.

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 159-160. old.]

a) „És kényszeríté tanítványait a hajóba szállni… és elbocsátván őket, a hegyre méne imádkozni. És amint beesteledett, a hajó a tenger közepén vala, és ő egyedül a parton. És látván őket küzködni az evezésben, mert ellenkező szelök vala… hozzájuk méne, járván a tengeren” (Márk 6,45). Küzködnek a tanítványok a hullámokkal; éj van s szélvész; nehéz, kelletlen s veszedelmes a hajózók élete, keserves a munkája. Lelkük is könnyen oly keserűvé válik, mint az a kegyetlen, ellenséges hullám; pedig Jézus tud róluk; sőt jár a tengeren; jár sötétben, elrejtőzve, de jó indulattal. – Isten láthatlanul jár köztünk. Belőle fakad folyton a lét, a lelkek érintkeznek vele legmélyebb gyökerükkel; belenyúl, belefolyik életünkbe. Az erkölcsi világ, tehát az öntudatos emberi élet, bármennyire hullámozzék, Isten lábnyomainak útja. Titokzatos dolog, de tény! Könnyen mellőzzük e rejtőző Istent, a műveiben megnyilatkozó, a természetben természetfölötti hatóként érvényesülő hatalmat. A természet fátyolától, az erkölcsi világ hullámzásától, a haladás viharzó tempójától ignoráljuk, sőt talán ellenszenvvel viseltetünk iránta. – Iparkodjunk mélyebbre… szívünkben megleljük, s lépjünk vele érintkezésbe, miután úgy is benn vagyunk metafizikai kapcsolataiban. Ó Uram, szólj, nyúlj belém, vonzz erősebben, hogy megismerjelek, hogy lássalak a világ s a kultúra káprázatában is. 

b) „Azok pedig látván őt a tengeren járni, rémnek vélék és fölkiáltának”. Látják s megijednek. Idegenszerűen, szinte ijesztően jelenik meg az Úr. Hallucinációnak, rémnek gondolják. Tudták, hogy a hegyen van s hogy imádkozik, de hogy itt legyen, hullámok, küzdelmek közt, s hogy a hullámokat s küzdelmeket el ne simítsa, azt nem hitték. – Hisszük az Istent, hisszük, hogy templomainkban van, hogy szentségeinkben hat, de hogy itt legyen, itt a kegyetlen, lapos élet küzdelmeiben, s hogy azokba befolyjon, s hogy ez mind az ő territóriuma, melyen érvényesülni kíván; ez idegenszerűen hat ránk. – Higgyük, hogy Jézus az egész kultúréletet lefoglalni kívánja; köztünk van; életünknek az egész vonalon krisztusinak kell lennie mesterségben, iparban, kereskedésben, közigazgatásban, társadalmi s családi összeköttetésekben. 

c) „De mindjárt szóla hozzájuk és mondá nekik: bízzatok, én vagyok, ne féljetek”. Jézus biztosítja tanítványait, hogy ő az, ne féljenek, s hogy neki köze van e hullámzáshoz s e fáradságos küzdelemhez, s egy nagy bizonyítéka van. Pétert magához szólítja s a tengeren járatja, mintha mondaná: én vagyok, itt vagyok s erőt adok nektek, hogy ti is győzelmesen járjatok. Igen, Uram, ez a te bizonyítékod: erőt adsz, s kitartunk s győzünk. Hisszük, hogy kegyelmed nélkül küzdelmeinket meg nem álljuk; de veled igen, még ha a világ le is szakad! Jézus bizonyítéka a tiszta, kegyelemből való élet. Jézussal lehet az egész erkölcsi törvényt megtartani, nélküle nem. Minél inkább tartjuk azt, annál biztosabbak lehetünk, hogy ő van velünk. 

d) „Felelvén pedig Péter, mondá: Uram, ha te vagy, parancsold nekem, hogy hozzád menjek a vizen… És kiszállván Péter, a vizen jár vala… látván pedig az erős szelet, megijede”. Látván Péter a hullámzást, ijedezik, bizalmatlankodik s süllyed. A feneketlen mélység, mely lábaink alatt tátong, a mi semmiségünk. Ha magamat nézem, egyre mélyebb és sötétebb örvényekre akadok, s vész a talaj lábaim alatt. Teremtmények vagyunk s Istentől függünk, kegyelme nélkül érdemes jót nem tehetünk; vétkeink súlya, a pokol malomköve nyakunkban, s mily kegyesen jött az Úr felénk; az irgalomnak és kegyelemnek mily mélységeibe tekintünk, ha keresztjére vagy az Oltáriszentségre gondolunk! Ime, a mélységek lábaink alatt. Körülöttünk pedig a nehézségek mozgó s ránk ömlő hullámhegyei. De azért alávalóság volna tőlünk, ha kételkednénk. Ép ezért nem szabad bizalmatlankodnunk. Isten tart a mélységek fölött, ő emel a hullámhegyek fölé. Esztelenül elmerül, aki okoskodva s nem imádkozva, szkeptikusan s nem Istenbe bízva indul neki az életnek. Isten a mi filozófiánk s a mi erőnk! 

e) „S midőn merülni kezdett, kiáltá: Uram, ments meg engem. S Jézus azonnal megfogá őt”. Péter kételkedik s azért merül; de ösztöne fölrázza, s az élet szeretetével s az esztelen tönkrejutás lehetetlenségének átérzésével fölkiált: „Segíts, Uram…” Szkepszis, bizalmatlanság, pesszimizmus… ez mind tévtan. A lét s az élet erőt s érvényesülést jelent; annak rendelkezésemre kell állnia, s ha nincs meg bennem, meglesz a közelemben élő, segítő, erős Istenben. Hozzá kiáltok. 

Nagy fordulót jelent a keresztény szellemtörté­netben a XIII. század, midőn Assisi Szent Fe­renc megértette a földi életét járó Krisztus hívását: „ Veni, sequere me!" (77) Megértette és követte úgy, ahogy annak ide­jén az apostolok értették és követték a Mestert. A Krisz­tus-követés, az apostoli élet, benne a szegénység szeretete a legreálisabb életeszmény lett.
Az evangélium megelevenedett Umbria (78) földjén, a Poverello (79) társaival együtt Jézust követte életútján. Vele időzött barlangjában, hirdette az örömhírt a szegények­nek, prédikált a madaraknak, testvéri szemmel tekintett a mezők virágaira, megszelídítette a ragadozó farkast és a szegény Jézust ismerte fel minden szegényben, felújítot­ta a betlehemi jászolyt, belefektette a kisdedet. A liturgia fenséges művészete helyett a nép egyszerű jámborságának forrásait nyitotta meg, hogy ne csak a dómok kórusai, ha­nem a falvak viskói és a városok polgárházai is befogadják Jézust. Egyszer egy feszületről szólt hozzá az Úr. A gyer­mekjézus és a szenvedő Krisztus lett az ő Mestere. A lel­kiség alapiránya: az „imitatio Christi" (80) új színt és köve­tést kapott Szent Ferenc (81) lelkivilágába: a dicsőség Királya a szolga alakját vette fel.

(Krisztus tegnap és ma)

77. Veni, sequere me - Gyere, kövess engem

78. Umbria - Olaszország közéspsö részének egy régiója. Fővárosa Perugia. E régióban található Assisi is. Itt Assisi Szent Ferencre és követőire utai Flóris atya. Assisi Szent Ferenc feladta minden vagyonát, csak és kizárólag Jézus Krisztusnak akart élni. A poverello itt szó szerint szegényeket jelent.

79.  Itt Assisi Szent Ferencre és követőire utai Flóris atya. Assisi Szent Ferenc feladta minden vagyonát, csak és kizárólag Jézus Krisztusnak akart élni. A poverello itt szó szerint szegényeket jelent.

80. Imitatio Christi — Krisztus követése. Szoros értelem­ben Jézus tanítványává szegődés. A Jézus Krisztustól kapott „Kövess engem! (Veni, sequere me)" felszólí­tás teljesítése, az élet odaajándékozásával adott válasz. Ugyanez az eredeti címe Kempis Tamás (1380-1471) leghíresebb művének is, mely a lelki élet aranyköny­ve. Nagyon sok szentírási idézettel, sok lelki és er­kölcsi alapszabállyal vezet az önismeret útján az Is­tennel való egyesülés felé. 1470-ben, Augsburgban nyomtatták ki először, s hamarosan nagyon népsze­rű lett. 95 fordításban, több mint 3000 kiadásban je­lent meg, s mindmáig a legolvasottabb lelki könyve. Legutolsó és talán legszebb magyar fordítása Jeleníts István piarista atya munkája.

81. Szent Ferenc - Assisi Szent Ferenc - (1181/82., As­sisi - 1226. október 3. Porcíunkula (Assisi mellett)) Édesapja, Pietro Bernardone posztókereskedő Assi­si leggazdagabb embere volt. 1209. február 24-én, Szent Mátyás apostol ünnepén Ferenc a Porciunkuía-kápolnában vett(részt misén. Hallotta az evangéliu­mot, mely arról szólt, hogy Jézus elküldte a Tizenket­tőt, és meghatározta életformájukat: ne vigyenek ma­gukkal sem pénzt, sem tarisznyát; ne legyen két ru­hájuk, se sarujuk, még botjuk sem (Lk 9,3—5). Úgy érezte, hogy ez személy szerint neki szól, és felkiálttott: „Ez az, amit keresek!" — és azonnal szó szerint elkezdte megvalósítani a hallottakat: mezítláb, kötél­lel a derekán, szürkésbarna „ruhában" vándorolt a vidéken, és prédikált, gyógyított, halottat támasztott fel, és ördögöket űzött. Megtérése után eleinte bo­londnak nézték Ferencet, de komoly vallásossága ha­mar eloszlatta ezt a véleményt, és rövidesen valóban utána ment a világ.

„Még a látszólag elutasítók vagy közönyösek is szívük mélyén istenes, szent munkát várnak a paptól!”

Mindszenty József 1973. június 25-én kelt és egy lelkészhez címzett leveléből in Mészáros István: Mindszenty-leveleskönyv, 86. old.

„Nagyon nehéz egy focistának is úgy küzdenie, ha minden félresikerült rúgására »fújolásba«, átkozódásba tör ki a nézőközönség. Aki a Himalája megmászása közben lecsúszik és összetöri magát, azt senki sem szidja, hanem segítenek nekik, hogy meggyógyuljon, talpra álljon. Ugyanígy, amikor a hívek azt látják, hogy a kezdő pap, de akár az idősebb is, botladozik, nem megy minden neki száz százalékosan, akkor ne a háta mögött kritizálják, ne lenézően beszéljenek róla, hanem imádságos szeretettel, jósággal álljanak mellé, segítsék mindenben, hogy társai tudjanak lenni az Isten országát építő munkájában.”

A kolostorban minden tevékenység egyenlő értékű, csak a szeretet mértéke különbözteti meg egyes tetteinket.

A Szentlélek jóra vezérlő befolyása

Ha jól megértjük Jézus tanítását, akkor teremtő és együttműködő módon válaszolhatunk azokra a kihívá­sokra, melyek az életben bennünket érnek, anélkül, hogy félnénk, tévesen vagy egyedül cselekednénk, és­pedig a Szentlélek jóra vezérlő befolyása alatt minden pillanatban és minden körülmények között, akár nagy, akár kicsiny ügyről legyen is szó.

Ezt a különleges isteni segítséget mindenki megkap­ja, aki életét Jézusnak ajánlja. Az Atyaisten terve a megváltásra az egész emberiséget érinti; 

az ő Szentlel­két küldte el ajándékként mindazoknak, akik nyitott lé­lekkel és hűséggel fogadják. Mi valamennyien részét képezzük Isten általános tervének. A kizárólag szemé­lyes és magánjellegű viszony a megváltáshoz nem ke­resztényi és alapvetően téves gondolkodásmódból ered. Következésképpen életeteket nem élhetitek elszigetelt­ségben, s még ha jövőtök felől döntötök is, akkor is mindig emlékeznetek kell felelősségetekre, melyet ke­resztényként másokért viseltek. Nincs helye életetekben az apátiának vagy a benneteket körülvevő világ iránti közönynek. Nincs helye az Egyházban az önzésnek. Tudatos erőfeszítést kell tennetek, hogy a társadalmi viszonyok megfeleljenek Isten tervének. Krisztus szá­mít rátok, hogy Szentlelke belőletek másokra kisugá­rozzék s ilyen módon átjárja a nemzet életének minden nyilvános és magánjellegű összetevőjét. „A Lélek meg­nyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele.” (1 Kor. 12:7)

Ne engedjétek, hogy a válságban vergődő világ képe megingassa bizalmatokat Jézusban! Még a nukleáris háborútól se féljetek! Kövessétek a Boldogasszony pél­dáját, az Istenbe vetett hit és a teljes lélekkel való együttműködés tökéletes példáját az emberiség megváltásának isteni tervében! Ne feledjétek azt a tanácsot, melyet Szűz Mária a kánai mennyegző szolgáinak adott: „Tegyetek meg mindent, amit csak Jézus mond!” Ekkor Jézus anyja kedvéért borrá változtatta a vizet. Mária közbenjárásával meg fogja változtatni egész éle­teteket.

Szüleiddel szemben csak nehezen éred el az igazi önállóságot, ha nem teszel szert külsôleg is viszonylagos függetlenségre. Ha csak teheted, végy külön lakást, legyen bár az csak egyetlen kis szoba. Kövess el mindent, hogy legalább saját szobád legyen, és ne oszd meg a hálószobádat özvegy édesanyáddal.

1. Mózes segítségül hívta az Úr nevét. Az Úr elvonult… Mózes sietve földig hajolt, leborult. (Kiv 34,4b–6.8–9)

A gyarló ember és a végtelen fölségű Isten közti különbség áthidalhatatlan. Annak ellenére, hogy a Biblia többször említi, miszerint az Úr „szemtől-szemben” beszélt Mózessel, a Kivonulás könyve mégis arról tanúskodik, hogy az Úr a felhő mögé „rejtőzik”, úgy hallatja hangját Mózesnek. Istent csak az örök életben láthatjuk. A halandó ember meghalna a végtelen fenség megpillantásától. Még a szeráfok is betakarják arcukat Isten előtt. De a szövetségkötés emberszerű ábrázolása mégis sejteti, hogy Mózesnek joga volt kérdezni Istentől, valamiképpen érzékelte, szemlélte Isten dicsőségét. Maga a hegy is az Istennel való találkozás „helye” a kultúrtörténeti szimbolikában. A természet fönségében, a hegyek nyújtotta panoráma láttán is megrendül az ember, és a természet csodálatos látványának élménye mintegy istenélményként hat lelkére. A teremtés fönsége, nagyszerűsége hódolatra készteti a hívőt. Üdvösségünk időbeni „síkjait” ezért is szoktuk így megkülönböztetni: az Atya teremtette, a Fiú megváltotta, a Szentlélek megszentelte a világot. Az ószövetség még nem tud a Szentháromság titkának kinyilatkoztatásáról, de már előkészíti annak megértését.

2. Testvérek örüljetek, tökéletesedjetek, buzdítsátok egymást… (2Kor 13,11–13)

Szent Pál köszöntése az egyik első, őskeresztény Szentháromság-hitvallásról árulkodik. Jézus, a (Fiú) kegyelme, az (Atya) Isten szeretete és a Szentlélek közössége, egyesítő ereje, ugyanazon isteni lényegként lakik bennünk keresztségünk óta. Az apostol második korintusi levelét fejezi be így.

3. Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. (Jn 3,16–18)

Nikodémus a farizeusok szektájához tartozó írástudó, aki egyben a zsidó főtanács tagja is volt. Neki mondja ezeket Jézus Krisztus, megvilágítva megváltói működését. Szintén ebben az éjszakai beszédben hangzik el – János evangélista számol be róla –, hogy az Isten országába való belépés elengedhetetlen feltétele a lelki újjászületés. Ez a keresztségben kezdődik el, ahol az ember megkapja a Szentlelket. Általa ismerjük meg Jézust és az Atyát.

Tudatosan választott textus Szentháromság vasárnapjára ez az idézet, hiszen az ember csak akkor érti meg önmagát, ha embersége titkát az Istennel való viszony felől közelíti meg. Isten pedig különbözik a világtól. Az ember nemcsak teremtény, hanem a Teremtő képmása is. Isten lényege az ajándékozás, a túlcsorduló szeretet. Ez nyilvánul meg a teremtésben, a megváltásban, az ember meghívásában. Ez utóbbi történt a kinyilatkoztatás által, amikor Isten nemcsak teremtő Atyaként, hanem megváltó Fiúként és átalakító Lélekként is megmutatkozott. Atyaként ismerjük fel őt a teremtés művében, Fiúként hallgatjuk szavát és döbbenünk meg a kereszten mutatott megváltó szeretetétől, és Lélekként jár át bennünket pünkösd óta.

Szentháromság vasárnapján ezt az abszolút titkot ünnepeljük, térden állva és hálás örömmel, felmutatva ezzel keresztény istenképünket, identitásunk gyökerét. Amikor a háromszemélyű egy Isten bennünk lakását tudatosítjuk – a keresztvetésben, a szentségekben, a közösségi liturgia mozzanataiban –, nem annyira számokkal zsonglőrködünk, nem is a fizikai világ hasonlataiból próbálunk támpontokat keresni – víz, gőz, jég stb. –, hanem a számunkra elképzelhetetlen isteni szeretet titkát próbáljuk megragadni. Isten szeretetének misztériuma meghalad minden emberi fogalmat. De Jézus által Isten mintegy beengedett az ő belső szobájába, „lakást vehetünk benne”. Ahogy ő is bennünk. Az isteni személyek nemcsak egymásnak akarják átadni magukat, hanem a háromságos Isten nekünk is ajándékozni akarja magát. Ez az ajándékozó szeretet az élet alaptörvénye. Erre döbbentett rá Jézus Krisztus. Az Atya gyermekei, a Fiú testvérei, a Szentlélek jegyesei vagyunk.

A földi életben már megkezdődött a mennyország. Nincs kétféle élet, kétféle öröm, kétféle szeretet. Ez az élet már az odaátinak kezdete. De már most kóstolgatnunk kell annak előízét. Örömünket lelni abban, hogy Isten annyira szeret minket, hogy Fiát adta értünk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevére megkeresztelt ember a Szentháromság pecsétjét kapja meg, hogy felnőve tanúságot tegyen erről az örömhírről. A fogadott fiúság Lelkét kapta, hogy Istent ő is Atyának szólíthassa az egyházban, amelynek alapjait maga Jézus rakta le. Szentháromság ünnepén, akárcsak egy hittanóra végén, anyaszentegyházunk mintegy összefoglalja a húsvéti ünnepkör lényegét. Mint amikor ima vagy munka előtt keresztet vetünk magunkra: célt, értelmet adunk hitünknek, cselekedeteinknek. Hálát adunk életünkért, megváltásunkért és megszentelődésünkért. Isten családjához tartozunk.

ÍTÉLET

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz benne, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.” Jn 3, 16-18

Mottó: Isten nem azért küldte a Fiát a világba, hogy elítélje a világot

Pedig az emberek hajlamosak Istenben a nagy büntetőt látni. A szekták többségének üzleti modelljei, hogy a csatlakozóknak mentességet kínál. Ők, és csak ők, megmenekülhetnek. Nos: látszólag, Jézus kínálata is tartalmaz egyfajta üdvös cserét. Higgy és üdvözülsz. Csakhogy itt nincs alkupozíció, énem kell tehát alkudozni, és az árat, a szabadság, a büntetésmentesség árát valaki előre és helyettünk kifizette. Mintegy hitelbe. Ez a Valaki Jézus. Nekünk pedig nem kell mérlegelnünk. hogy vajon megéri-e? Csak el kell fogadni, hátsó szándék nélkül, amint az ajándékozónak sincs rejtett szándéka. Ugye, balga, aki elutasít egy ilyen ajándékot?  Tudva, hogy ezzel megfosztja magát a történelem legnagyobb ajándékától.

„Úgy szerette Isten a világot…”

Isten és a világ nem ugyanazon a pályán mozog, nem ugyanazokat a törvényszerűségeket követi, sőt nem ugyanazokat az értékeket szeretné megvalósítani. A Biblia Istennek és a világnak a konfliktusát a bűnbeesés történetével indokolja. Feltételezi, hogy valamikor Isten és a világ között tökéletes harmónia létezett. Ezt követően azonban megbomlott az isteni rend a földön, és ez megrontotta az Isten és ember, az ember és ember, valamint az ember és a természet viszonyát. Ezen viszonyok helyreállítása kezdődött a törvényadással, folytatódott a prófétai figyelmeztetésekkel, és beteljesedett Jézus Krisztus eljövetelével.

A világ és az Isten, valamint a hívők és a nemhívők radikális szembeállítása a János-evangélium sajátossága.

János evangéliumában, de az újszövetségi írásokban is, a világ a bűn által átjárt társadalmat és a sátán hatalmában lévő emberiséget jelenti. Ebben a körben Isten igazsága és igazságossága nem jelenik meg. Legfeltűnőbbek benne azok az emberek, akik lázadnak Isten ellen. Egyben csalóka világ is ez, hiszen hallatlanul szilárdnak látszó törvényszerűségei gyakorta kevesek kiváltságát szolgálják, és sokakat rabszolgasorshoz hasonló kiszolgáltatottságba taszítanak. Ezt a világot gonosz szellemek, alantas indulatok és érzések kormányozzák. Ez a társadalom akarati ellenállása miatt képtelen megérteni Isten igazságosságát, Isten bölcsességét. Ennek a világnak a békéje az anyagi biztonság kérészéletű békéje.

Ha Isten és a világ viszonyát most nem a világ oldaláról, hanem Isten felől közelítjük meg, akkor a mai evangéliumi szakasz kiindulási pontja és kulcsmondata ennek a megközelítésnek: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda…”. Annak ellenére, hogy Isten elítéli ezt a világot, mégsem elveszíteni, hanem megmenteni akarja. Jézust csak az érti meg, aki felfedezi, Jézusnak sem országa, sem értékrendje, sem hatalma, sem tanítási módszerei nem ebből a világból valók. Közte és az Isten között nincs szakadás, de ezért gyűlöli őt a világ, mert benne semmi közös nincs a bűnös világgal. A világ mozgatórugója a gyűlölet, Isten és Jézus Krisztus mozgatója és pedagógiai elve viszont a szeretet. Ez ugyan János evangéliumából annyira nem világos, de Jézus a bűnösöket is szereti, gyűlölőit is meg akarja váltani.

Jézus halálával vette el az ember bűnét, és megkezdett felépíteni követőivel egy új világot. Jézus megváltott világa és a bűnös világ harcban áll egymással. Annak ellenére, hogy Jézus feltámadása óta ennek a harcnak a kimenetele eldőlt, mégis a két világ közötti engesztelhetetlen harc ma is folytatódik. Radnóti Miklós jól fogalmazta meg a mi helyzetünket: „Még szomorú sem vagyok, megszoktam e szörnyű világot annyira, hogy már néha nem is fáj undorodom csak.”

A keresztényeknek pozitív küldetésük van a világban. Jézus Krisztus követőinek, a keresztényeknek is tanúságot kell tenni az igazságról. A tanúságtétel közben azonban számolnunk kell a világ ellenkezésével, gyűlöletével, értetlenségével, sőt az üldözésével is! A világban az emberi viszonyok mindig a hatalmasok és elnyomottak, erősek és kiszolgáltatottak viszonyában értelmezendők. Az isteni személyek közötti párbeszéd sohasem a nagyobb és kisebb közötti párbeszédet jelenti. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek közötti párbeszéd egyenlők közötti párbeszéd, nem a bűnösök harcával és vetélkedésével megterhelt párbeszéd, hanem a szerető személyek egymás felé fordulása. Ezért Jézus követőinek a Szentháromság életét kell megérteniük, ha azt a világot kívánják építeni, amit Isten akart.

Az egyszülött Fiúban hívők imája

Hálát adunk neked, Jézus Krisztus, aki köztünk jártál. Emberi testben, emberi érzéseinket megismerve éltél, s fájdalmak közt meghaltál, hogy feltámadásod által megváltsad bűneinket, és üdvösséget szerezz a világnak. Kérünk, engedd, hogy benned élhessünk, Szentlelked tartson meg és vezessen a szeretet ösvényén, hogy életünkkel és szavainkkal örökké hirdethessük mindenkinek az evangéliumot, országodat és dicsőségedet! Amen.

Azon kell tehát kezdenünk, amint azt különben úgyis tudjátok,
hogy megvizsgáljuk a lelkiismeretünket, elmondjuk a Confiteor-t és
keresztet vetünk. Azután pedig, mivel egyedül vagytok, leányaim,
nézzetek valaki után, aki társul szegődjék hozzátok. Már pedig ugyan
kiben találhatnátok jobb társat, mint abban a Mesterben, aki maga
tanított meg bennünket arra az imádságra, amelyet el akartok mondani.
Képzeljétek el tehát, hogy ez a mi jó Urunk ott van az oldalatok
mellett s nézzétek, mily szeretettel és alázatossággal oktat
benneteket. Higgyétek el, nem tehettek jobbat, mintha igyekeztek
lehetőleg mindig együtt lenni ezzel a hűséges jóbaráttal. Ha
megszokjátok, hogy mindig ott tartjátok magatok mellett, s Ő látja,
hogy ezt szeretettel teszitek és igyekeztek kedvében járni, akkor --
amint mondani szokták -- még akarva sem tudtok többé tőle szabadulni.
Sohasem fog többé titeket elhagyni; támogatni fog minden
fáradságotokban; veletek lesz mindenütt. Gondoljátok meg, mit jelent
az, ha valakinek állandóan ilyen jó barát van az oldala mellett!

Gyakran mondják nekem a novíciák: „De hát ön mindenre meg tud felelni, azt hittem, hogy most az egyszer zavarba hozom … honnan veszi azt, amit mond?” Még olyanok is akadnak köztük, akik elég naivak ahhoz, hogy azt higyjék: olvasok a lelkükben, mert megtörtént, hogy elébük vágtam, megmondva, amit gondolnak. Egy éjjel egyik társnőm elhatározta, hogy elrejti előlem a fájdalmát, mely miatt sokat szenvedett. Már reggel találkoztam vele, mosolygó arccal beszél velem és én, anélkül, hogy felelnék arra, amit mondott, ezt mondom neki, meggyőződéssel a hangomban: Önnek bánata van. Azt hiszem, ha a lábai elé raktam volna a holdat, akkor se nézett volna nagyobb csodálkozással rám. Elképedése oly nagy volt, hogy átcsapott reám is, egy pillanatra természetfölötti félelem fogott el. Bizonyos voltam benne, hogy nincs meg az az adományom, hogy olvassak a lelkekben és annál jobban csodálkoztam, hogy így eltaláltam az igazságot. Éreztem, hogy a Jó Isten egészen közel van, s hogy a nélkül, hogy észrevettem volna, gyermek módjára azokat a szavakat mondtam, amelyek nem tőlem, hanem Tőle jöttek.

A kertben sétált rám támaszkodva. Visszatértében megállt, és kis fehér tyúkot szemlélgetett, amint kicsinyeit védő szárnyai alá vette. Ekkor a szeme megtelt könnyekkel.

– Ön sír? – kérdeztem.

Ő pedig azt felelte:
„Ebben a pillanatban nem tudok Önnek válaszolni, mert nagyon meg vagyok hatva.”

Később mennyei arckifejezéssel magyarázta nekem:
„Sírtam, mert azt gondoltam, hogy a jó Isten ezt a hasonlatot használta az Evangéliumban, hogy higgyünk az ő gyengéd szeretetében. Egész életemen át nem tett velem egyebet, mint azt, teljesen betakart szárnyaival. Az imént nem bírtam visszatartani magamat, szívem túláradt a hálától és szeretettől.”

„Ó, a jó Isten helyesen teszi, hogy elrejtőzik tekintetem elől, hogy csak ritkán és mintegy a rácson át mutatja meg nekem irgalmasságának hatásait ...”

Sok, mérhetetlenül sok jót adott nekünk,
nagy irgalmasságot cselekedett velünk az Isten.
Mert ha nem a közömbös, hanem a hívő lélek szemével vizsgálódunk,
azonnal látjuk, hogy minden jótétemény csak az az egyetlen tény,
hogy az Isten az elmúlt esztendőben is adott nekik
éltető meleg napsugárt. [IV. 276/3]

Nem tudom, hogyan eshetett meg, de a szobám, ahol feküdtem, teljesen elhagyatottá vált. Megtörtént, hogy több mint két hétig sem takarították. Sokszor tüzet sem gyújtottak a kályhába. Ezért megerősödött a köhögésem. Néha kértem, hogy gyújtsanak be, néha azonban nem mertem. Midőn egyszer meglátogatott a főnöknő, megkérdezte: „Nem kellene itt jobban fűteni?” Azt feleltem, hogy nem, mert ekkorra már meleg volt kinn, s nyitva voltak az ablakok.

Egy helytelen felfogás azt feltételezi, hogy az egyházban minden örök időre változadanul rögzítve van. Naiv módon figyelmen kívül hagyják, hogy az egyháznak van történelme, hogy emberi oldalról, mint minden emberi, elejétől fogva fejlődésre szorul, és hogy ez a fejlődés gyakran harcok formájában is történik.

Krisztus mondja:

Éheztem: nemcsak kenyérre, hanem arra a nyugalomra is, amely a tiszta szívből sugárzik;

Szomjaztam: nemcsak vízre, hanem arra a békére is, amely kioltja a háború iránti szenvedélyt;

Meztelen voltam: nemcsak ruhára vágytam, hanem arra a csodálatos méltóságra is, amely minden férfi és nő sajátja.

Hajléktalan voltam: nemcsak egy téglából épített menedék hiányzott, hanem egy szív is, amely megértene, megbocsátana és szeretne.

Próbáljunk meg ilyenek lenni! Krisztusért, aki itt él felebarátaink között.

1964. július 26.

A szentmiséről hazamenet az Úr Jézus kedvesen szólt: „Kis lánytestvérkém! A szeretetszolgálat, melyet végzel, illatát fogja árasztani a veled együtt dolgozó személyre.

S most fogadd el Tőlem szeretetem rendkívüli megnyilvánulását, melyet állandó bűnbánatod által nyersz el. Ez az út a legrövidebb, mely által Hozzám jutsz. Ezért repülsz nyílegyenesen Felém. Ez tart meg röptödben, ez az alázatos, szünet nélküli bűnbánat, és állandó engesztelésed szinte esztelenségre ragad Engem is. Elfelejtek mindent. Bűnbánatod által magadhoz ragadsz, mint a mágnes, és magához ragad minden lélek, aki ezt megteszi. Ó, kérve kérlek, ragadjatok magatokhoz! Ez a legtökéletesebb eszköz kezetekben: bűneitek bánata, mely által egészen leköteleztek, és bármit megadok számotokra. Ilyenkor kegyelmeimet kiapadhatatlanul pazarolom reátok.”

1964. augusztus 3.

„Leánykám, amit a mágnes egyszer magához vonzott, azt többé el nem engedi. Mert ez ellenkezne a természet törvényével. Én sem engedlek el téged és senkit sem, mert ez ellenkezne isteni törvényeimmel, gyengédségemmel. Én elfogadtalak, Szívembe zártalak, és kegyelmeim bőséges tápláléka által Szívem állandó szeretetét nyújtom. Téged pedig arra kérlek, imádkozzunk együtt az örök Atyához irgalomért azokért, akik erőszakkal szakítják ki magukat Istenségem vonzóerejéből.”

1964. augusztus 11.

Ma gyónni voltam. Már hetek óta többször is kért az Úr Jézus, hogy menjek el lelkiatyámhoz, de mivel semmi utasítást nem adott, megkérdeztem, hogy miért menjek. Az Úr Jézus erre azt válaszolta, csak menjek el, s beszélgessek vele. „Imádott Jézusom, mit tudjak én szólni, én, kis semmi? De a Te szavadra elmegyek.”

A kétely még most is gyötört. Biztos, hogy az Úr Jézus mondta ezt? Vajúdásom közben az Úr Jézus most határozott utasítást adott és egy papi személyhez küldött (K.). Én nem mentem el a megnevezett paphoz, ugyanis lelkiatyám tudta és engedelme nélkül semmit nem teszek.

„Drága gyermekek!
Veletek vagyok, és mindnyájatokat megáldalak anyai áldásommal. Különösen ma, amikor Isten bőségesen osztja kegyelmeit, imádkozzatok és kérjétek Istent általam. Isten nagy kegyelmeket ad nektek, ezért használjátok ki ezt a kegyelmi időt gyermekeim, és közeledjetek a szívemhez, hogy Fiamhoz, Jézushoz vezethesselek benneteket.
Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után

De keressétek először az ő országát (királyi uralmát) és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. (Mt 6,33)

Ha tovább követjük a pusztában vándorló nép életét, számos jelét látjuk Isten gondoskodó szeretetének. Adott nekik éveken át kenyér gyanánt mannát, húsnak fürjeket, víztelen helyeken is friss karsztvizet, ha pedig megtámadták őket, a túlerővel szemben is győzelmet. Isten fontosnak tartja, hogy meglegyenek testi szükségleteink, Jézus Krisztus is belefoglalta a miatyánkba mindennapi kenyerünket.

A nép mégis gyakran zúgolódott, elégedetlenkedett. Miért? Mert amíg valaki csak Isten gondviselését élvezi, de nincs személyes kapcsolata vele, addig mindig hiányérzete van. Így is szokták mondani ezek az emberek: hiszek a gondviselésben. Amikor megjelenik valakiben a hála, akkor néz fel az ajándékokról az Ajándékozóra, s ha először kimondta: köszönöm, akkor kerül beszédes viszonyba Istennel. Akkor viszont már nemcsak Isten ajándékait követeli, hanem az élő Istennel való személyes közösségért hálás, s ez többet jelent, mint akármennyi ajándéka. A gondviseléstől eljut a Gondviselőig.

Isten azonban ennél is többet tartogat nekünk: önmagát adta ajándékul, amikor Jézus Krisztus személyében lehajolt hozzánk. S aki Jézust hittel befogadta az életébe, az a Gondviselőtől eljutott a Megváltóig, Isten gyermeke lett. Az tudja, hogy aki egyszülött Fiát feláldozta értünk, vele együtt mindent kész nekünk adni (Róm 8,32).

Merjük bátran minden anyagi, egészségi, testi, fizikai gondunkat is hittel Istenre bízni! De ne érjük be ennyivel, keressük az ő országát, cselekedjük akaratát, s meg fogjuk látni, hogy vele közösségben a kevés is mindig elég, a hiány is javunkra lesz, s mi is tudunk továbbadni másoknak tőle kapott testi és lelki ajándékokat.

„Jósáfát, Júda királya pedig sértetlenül tért vissza jeruzsálemi palotájába.” 2Krón 19

HATODIK NAP

Cibórium. – Önfeláldozás

Az Üdvözítőnek minden gondolata e földön a szeretet volt, minden szavából szeretet áradt, minden cselekedete Szeretetének bizonysága volt. Nem törődött például a fáradtságával, mikor arról volt szó, hogy megtérítse a szamariai asszonyt Jákob kútjánál.

Példaképünk Ő a felebaráti szeretet folytonos gyakorlásában.

De a szakadatlan jótevéssel telt élet nem elégítette Őt ki. A legnagyobb szenvedések között életét magát is értünk adta. „Senki sem tehet többet, mint ha életét adja barátaiért.“ És mégis, többet tett, az Üdvözítő többet tesz ennél nap mint nap, mikor éhező lelkünknek ajándékozza magát a Szentáldozásban tisztító, erősítő, megszentelő Táplálék gyanánt.

Ha valaki, — bárki legyen is az, — tőlünk szeretetszolgálatot kér, egy pillanatig sem szabad vonakodnunk annak teljesítésétől. Egyetlen barátságtalan vagy kedvetlen mozdulat se homályosítsa el szeretetünknek fénylő aranyát. Hiszen ő a cibórium, aki által az  Üdvözítő  a Szeretetét közölni akarja az emberekkel. Az áldozati léleknek minden kínálkozó alkalmat fel kell használnia, hogy felebarátjának szeretetszolgálatot tegyen, az Üdvözítő segítségére legyen az Ő országának terjesztésében. Szent Pállal mindenkinek mindenévé kell lennie.

Üdvözítőm, használj engem, használj el engem!

FELAJÁNLÓ IMÁDSÁG

Ó, édes Jézus, Te áldozati Bárány, kit oltárainkon folytonosan feláldoznak a világ üdvéért, — egyesülni akarok Veled, s föl akarom áldozni magam mindazon lelkekkel együtt, kik Téged igazán szeretnek.

Felajánlom ezért Neked mindazt a szenvedést és keserűséget, megaláztatást és keresztet, mellyel isteni rendelésed szerint utamon találkozom. Mindezt ugyanazzal a szándékkal ajánlom fel, mellyel Te, ó  isteni Szív, Magad odaadod és föláldozod.

Bárcsak csekély áldozatom dús kegyelmeket vonna le az Anyaszentegyházra, a  katolikus  papságra,   hazánkra és a szegény bűnösökre, az én testvéreimre! Méltóztassál azt a szűzi papnőd,  Mária   keze  által, s  az Ő szeplőtelen Szívének fájdalmas áldozataival egyesítve elfogadni és alázatos kérésemet is irgalmas jóságoddal meghallgatni. Amen.

Áldjuk, imádjuk, és hálás szívvel szeressük Jézus Szívét a legméltóságosabb Oltáriszentségben, minden percben, a földkerekség minden helyén az idők végéig. Ámen.

(100 nap búcsú IX. Pius 1868. február 29.)

1. Ferenc pápa imája a szudáni népért
2. Hithirdetés Xavéri Szent Ferenc példája nyomán
3. Ezer bérmálkozó fiatallal találkozott a pápa
4. Autóval rontott be egy férfi a Vatikán egyik kapuján
5. Közös általános kihallgatás a Kopt Ortodox Egyház fejével
6. Új vezetőség a Nemzetközi Karitász élén
7. Egy fiatal házaspár tanúságtétele az Instagramon
8. A Vatikán is kiállít a Velencei Építészeti Biennálén
9. XVI. Benedek pápához kötődő egyetemi kápolna

A magyar változat a Magyar Kurír megrendelésére készült.

Aznapi műsor 19.30 óra után érhető el!
Régebbi műsorok meghallgatásához, válasszon előző napi tartalmakat.

Hálát adunk neked, Jézus Krisztus, aki köztünk jártál.
Emberi testben, emberi érzéseinket megismerve éltél,
s fájdalmak közt meghaltál, hogy feltámadásod által
megváltsad bűneinket, és üdvösséget szerezz a világnak.
Kérünk, engedd, hogy benned élhessünk,
Szentlelked tartson meg és vezessen a szeretet ösvényén,
hogy életünkkel és szavainkkal örökké hirdethessük mindenkinek
az evangéliumot, országodat és dicsőségedet! Amen.

Bevezető

Isten három személyét a szeretet köti össze. Az Atya szereti a Fiút, és a kettőjük közötti szeretet maga a Szentlélek. A szeretet az Isten lényege. Ebből sugárzik felénk is az a szeretet, amely legfeltűnőbben a rólunk való gondoskodásban és bűneink megbocsátásában nyilatkozik meg. Ebben a szentmisében is szeretetből jelenik meg köztünk, és bűnbánattal készítünk neki helyet a szívünkben. Gyónom...

Hívek könyörgése

Istenünk, égi Atyánk! Szent Fiadat azért küldted a világba, hogy az isteni élet titkát kinyilatkoztassa nekünk. Mi, akik a Szentháromság titkát igaz hittel valljuk, bizalommal fordulunk hozzád!

1. Szentháromságú egy Isten! Segíts bennünket kegyelmeddel, hogy az Egyházon belül mindig készek legyünk az egymással való kapcsolat megteremtésére.

2. Add, hogy a tevékeny felebaráti szeretet hasson át mindenkit, akik Egyházunk és hazánk sorsát irányítják.

3. Add kegyelmedet egyházközségünk tagjainak, rokonainknak és barátainknak, hogy a hétköznapok egyformaságában a krisztusi szeretet fényét tudják sugározni.

4. Bátoríts Urunk bennünket, hogy merjünk nyitottak lenni egymás iránt, és életvitelünket az isteni szeretet hassa át.

5. Fogadd be a szeretet országába meghalt testvéreinket, akik benned bízva távoztak a földi életből.

Szentháromságú Istenünk! Köszönjük, hogy kinyilatkoztattad nekünk isteni életed bensőséges titkát, amely szereteted jele.E szeretet jegyében akarunk eljutni hozzád a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Amen.

A katolikus Egyház mindig ragaszkodott ahhoz: Krisztus valóban jelen van a kenyér és a bor színében a szentmise-áldozatban. Még a hívő emberi értelem számára is nehéz annak megértése, hogy a feltámadt és megdicsőült Krisztus hogyan válik jelenvalóvá az Oltáriszentségben.

A teológiában, sőt még a hitoktatásban is évszázadokon keresztül a középkori eredetű latin megfogalmazást, a transzszubsztanciáció (= az átlényegülés) kifejezést használtuk a misztérium magyarázatára. Mert hittel valljuk, hogy az átváltoztatás következtében a kenyér és a bor lényege megszűnik, ugyanakkor a látható „színek”, tehát a kenyér és a bor külső anyaga és tulajdonságai (íz, nagyság) változatlanok maradnak. Ez ma is igaz, de sajnos csak kevesek számára érthető.

Újabban főként a liturgiából kiindulva igyekszünk érthetővé tenni a valóságos jelenlét misztériumát. Sokat segíthet például a megértésben a bibliai anamnézis (a megemlékezés) fogalma. A liturgia tulajdonképpen egy sajátos, hatékony megemlékezés. Olyan megemlékezés, amelyben az, amiről megemlékezünk a Szentlélek erejében jelenvalóvá válik, hogy abban részesedhessünk.

Arra a kérdésre, hogy mikor és hogyan válik jelenvalóvá Jézus a kenyér és bor színében, a hagyományos teológia azt válaszolta: a konszekrációkor, amikor az átváltoztatás szavainak elmondására a kenyér Krisztus testévé, a bor Krisztus vérévé lesz. Egyházunk legújabb egyetemes katekizmusa (1992) ezt a tanítást kissé kiegészíti és a következő választ adja: A hatékony, teremtő ige (az Oltári szentséget alapító jézusi szavak) és a Szentlélek erejében (epiklézis) változik át a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé (vö. KEK 1373). Krisztus jelenléte szavának és Szentleikének ereje által valósul meg. Ezért tartotta az Egyház mindig kiemelten fontosnak az Isten szavának, Jézus eucharisztiát alapító szavainak hűséges megismétlését a szentmisében; és ennek meggyőződésnek köszönhető az átváltoztatás előtt Lélekhívó imádság, az epiklézis. Sajnálatos módon a Szentlélek szerepének hangsúlyozása a valóságos jelenlét megvalósulásában a hitoktatásban és az igehirdetésben még nagyon hiányzik. Manapság azt is hangsúlyozzuk, hogy a szentmisében nemcsak az átváltoztatás szavai a fontosak, hanem az egész, eucharisztikus imádság (prefációtól a Miatyánkig) a valóságos jelenlét megvalósulása szempontjából. Nyilvánvaló, hogy a legfontosabb a konszekráció, az alapítási (szerzési) igék elmondása, azután az epiklézis a Lélekhívó imádság, de ezeket nem szabad önmagában tekinteni, a szentmise egészéből kiemelni.

Dicsérjük a Szűzanyát az égben, dicsőítsük őt a magasságban. Dicsérjétek őt minden ember és vadállat, az ég madarai és a tenger halai. Dicsérjétek nap és hold, csillagok és a bolygók gömbjei. Dicsérjétek őt kerubok és szeráfok, trónok, uralmak és hatalmasságok. Dicsérjétek őt angyalok légiói, dicsérje őt a mennyei lakosok minden rendje. Dicsőség az Atyának...

Nolite timere: resurrexit! - Ne féljetek, feltámadt!