Egyetemes: A menekültek segélykiáltásának meghallásáért

Imádkozzunk, hogy meghalljuk és komolyan vegyük az emberkereskedelem áldozataivá vált menekült testvéreink segélykiáltását.

Ima

Uram, Jézus Krisztus,
Te, aki vendégként és zarándokként voltál köztünk.
Te, aki az erőszak elől menekültél,
Egyiptomban menedéket keresve.
Adj kegyelmet nekünk, hogy felismerjünk -
testvéreink arcán, akik
menekülés közben élnek.
Érintse meg a Szentlélek a szívünket és a füleinket -
hogy testvéreink kiáltása ne legyen közömbös számunkra.
Kérjük, alakítsd át a szívünket!
Mi Atyánk...

Felajánló imádság

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen
barátoddá és az apostoloddá, hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem
örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, 
mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára felajánlom neked ezt a hónapot. Ámen

Javaslatok a hónapra

• Kezdje vagy folytassa a munkát az olyan intézményekkel, amelyek bevándorlókat és családokat fogadnak be - adományok, önkéntesség, különféle kezdeményezések cseréje révén a közösségi hálózatokon.
• Keressen új, kreatív módszereket a kizsákmányolás és emberkereskedelem helyzetének tudatosítására, amelyben a sok bevándorló áldozatává válik a közösségében vagy a környezetében - ennek a gonosznak a leküzdésére szolgáló társadalmi és politikai intézkedések megkönnyítése érdekében.
• Valódi változást hozhat!

Tartson szünetet egy pillanatra a nap befejezéséhez. Köszönöm mindazt, ami ma történt. Hogyan kezelte a felebarátait? Emlékszik valamire, ami zavarta vagy haragot váltott ki a szívében? Van valami amiért dühös? Vizsgálja meg a szívét, és engedje el, ami nem segít a békés léleknek. Jegyezze fel, amit felfedezett, és adjon mindent Istennek. Üdvözlégy Mária…

Imádkozzunk a kínai testvéreinkért, akik e kegyetlen betegségtől szenvednek. A lehető leghamarabb találják meg a helyreállítás útját.

Nem azért kaptuk az életet, hogy eltemessük, hanem hogy felhasználjuk; nem megtartani, hanem adni. Aki Jézussal van tudja, hogy az élet birtoklásának titka az, hogy adni.

Vitam recepimus non inhumandam, sed tradendam; non tenendam sed donandam. Qui cum Iesu est scit vitam possideri dum donatur.

Imádkozzunk, hogy meghalljuk és komolyan vegyük az emberkereskedelem áldozataivá vált menekült testvéreink segélykiáltását.

Ferenc pápa - 2020 február

A bevándorlók gyakran bűncselekmények embercsempészet és emberkereskedelem áldozatai.
Ez többek között oka annak a korrupciónak, amely az anyagi haszon érdekében hajlandó bármit megtenni.
A piszkos, alátámasztott üzletükből származó pénz, vérpénz. Nem túlzás: vérpénz.
Imádkozzunk, hogy meghalljuk és komolyan vegyük az emberkereskedelem áldozataivá vált menekült testvéreink segélykiáltását.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Krisztus követőjének vállalnia kell az önmegtagadást és a szenvedést.
Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt hozzájuk:
„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja? Mit is adhat az ember cserébe a lelkéért?
Aki e hűtlen és bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”
Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, a jelenlévők közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 8,34-9,1

*Ravenna, 1027. +Faenza, 1072. február 22.

Damjáni Péter sokgyermekes család utolsó gyermekeként született Ravennában. Szülei szegény napszámosok voltak, állandóan a nyomor ellen küzdöttek, s korán meg is haltak. A rendkívüli tehetségű Péter iskolai tanulmányait egyik bátyja segítette. Több városban tanult, többek között Faenzában és Pármában, ahol elsajátította a középkor ,,szabad művészeteit'', köztük az írásbeli és szóbeli kifejezés tudományát.

Kevesen váltak ezzel a vitatkozás olyan mesterévé, mint ő. Nem messze attól a vidéktől, ahol ifjúságát töltötte, volt Fonte Avellana remetesége, ahol elevenen élt egy rendkívüli szent szelleme és emléke: Szent Romuáldé, aki a 10. században számos kolostorban fölszította a régi tüzet, kolostorokat és remeteségeket alapított, s lankadatlanul tanította, hogy nemcsak a kifogástalan erkölcsű élet, hanem az életszentség is lehetséges cél az ember számára.

Damjáni Péter mintegy 28 éves korában belépett Fonte Avellanába. Első írásműve Szent Romuáld életrajza volt. Maga is ebből merítette életének programját: a Romuáld által végbevitt tetteket utánozta, őt tekintette példának. A remeték elöljárójukká választották, és több kolostor apátja arra kérte, hogy írásban vagy szóban adjon tanácsot és szilárd tanítást. Megszervezte Fonte Avellanát, szabályzatot fogalmazott. Akkoriban kezdett lelki könyveket is írni, miközben azokról se feledkezett meg, akik a kolostoron kívül éltek.

Abban az időben rövid időközönként követték egymást a pápák: amikor megválasztották őket, rendszerint már igen agg korban jártak. Az erős tekintély hiánya kedvezett mindenféle visszásságnak. Damjáni Péter, mint az Egyház embere reagált ezekre: a nagyokhoz fordult, intette, szükség esetén korholta őket. A papság elé tárta, milyen súlyos vétek a simónia, vagyis az egyházi hivatalok adása-vétele és a szentségek pénzért történő kiszolgáltatása; teljes szigorúsággal emlékeztetett a papi nőtlenség követelményeire.

Péter nem maradhatott állandóan remeteségében. Tizenöt évvel azután, hogy elrejtőzött, IX. István pápa 1057-ben kinevezte bíborossá, a Róma melletti Ostia püspökévé és grófjává. Ez arra kényszerítette Pétert, hogy az Örök Városba költözzék. Ott egy másik nagy férfiúval került kapcsolatba, akivel különböző zsinatokon már találkozott Rómában: Hildebrand szubdiákonussal, akinek akkoriban igen nagy befolyása volt, s később VII. Gergely néven pápa lett. Ez a két nagy reformer nem járt ugyan mindig ugyanazon az úton bizonyos gyakorlati problémák megoldásában, de összekötötte őket a közös meggyőződés, hogy az uralkodó visszás állapotokat csak az erkölcsök kitartó javításával és az egyházi intézmények megerősítésével lehet megszüntetni. Damjáni Péter azonban azon a véleményen volt, hogy hasznosabban tudna ilyen értelemben munkálkodni, ha remeteségben élhetne. Ezért mind Hildebrandhoz, mind a pápákhoz leveleket és beadványokat intézett, amelyekben kérte fölmentését hivatala alól. Ezt azonban nem kapta meg.

Így hát tovább végezte püspöki munkáját. 1059-ben részt vett egy római zsinaton. Utána Milánóba küldték, mert ott a papság és a nép között szakadás támadt, mivel egy csoport nem volt hajlandó a római zsinat határozatát végrehajtani. Lényegében akörül folyt a vita, hogy mi az értéke a simónia útján szerzett szenteléseknek. Ékesszólása és mérsékelt magatartása révén sikerült az ügyet elrendeznie.

II. Miklós halála után 1061-ben Cadalus néven ellenpápa lépett föl a törvényes pápával, II. Sándorral szemben. Damjáni Péter oly hévvel, olyan tűzzel és oly kemény szavakkal vetette magát a harcba, hogy az időnként még a szeretet határait is sérteni látszott. Kétségtelen, hogy korának szónoki gyakorlata megengedte, de szentünk vérmérséklete is magyarázza az ilyen kemény kirohanásait. A szándék azonban, amely vezette, minden kétségen felül magasztos volt.

Damjáni Péter a szerzetességen belül is folytatta reformáló tevékenységét. Védelmébe vette az önkéntes korbácsolást, ezt az ősi egyházi gyakorlatot, amelynek megengedhetősége mindig vitatott volt.

E harcok után Damjáni Péter végre megkapta az engedélyt, hogy ismét visszavonulhasson. Bíborossága csak néhány évig tartó közjáték lett. 1063-ban visszatért Fonte Avellanába; 1067-ben letette ostiai püspöki hivatalát is. De a következő időkben is nem egy megbízást kellett végrehajtania az Egyház szolgálatában: 1063-ban Clunybe küldték, hogy elsimítson egy viszályt a kolostor és a szomszédos püspök között; 1069- ben pápai legátusként szerepelt IV. Henrik császár mellett Frankfurtban; 1071-ben Montecassinón találjuk. Egyre inkább írni kezdett azon ügyek érdekében is, melyekért addig az élő szó hatalmával küzdött: az Egyház reformjáért, a lelkiélet fejlődéséért és a lelkek istenszeretetéért.

1072. február 22-én halt meg Faenzában, hazatérőben szülővárosából, Ravennából, ahol azért járt, hogy a várost Istennel és az Egyházzal kibékítse, miután a pápa felhatalmazásából föloldotta a kiközösítés alól.

Damjáni Péter egész élete ellentmondásosnak tűnő módon megoszlott a magány keresése és az Egyház nagy problémáiban való tevékeny részvétel között. Remeteségében éppen annyit írt remeték és szerzetesek számára, mint pápáknak, püspököknek, papoknak és laikusoknak. Számos levelet, értekezést, prédikációt és költeményt hagyott ránk, amelyek kiérdemelték számára az egyháztanító címet. Az egységes alapgondolat, amely végigvonul minden megnyilatkozásán, az a meggyőződés: minél többet fáradozik egy keresztény önmaga megszentelődésén, annál inkább hozzájárul Krisztus egész Testének, azaz az Egyháznak épüléséhez. Az egyes keresztényeket úgy szemlélte, mint az egész egy tagját, mely részesül az egész életében, s tevékenysége és imája jelentős az egész számára. Minden hívő -- amint megfogalmazta: ,,az Egyház kicsinyben'' -- képes arra, hogy magában megvalósítsa a Krisztus és az Egyház között fennálló kapcsolat teljességét, a szeretetnek azt a misztikus egységét, amely kibontakozik az egész életében Krisztust követő emberben. A remeteélet ennek a misztériumnak megnyilvánulása, eszköz ennek eléréséhez. Már itt a földön lehetővé teszi, hogy megvalósuljon a mennyei Jeruzsálem élete.

Ünnepét a római kalendáriumba 1823-ban vették föl, február 23-ra. 1969-ben Szent Polikárp ünnepe miatt áthelyezték február 21-re.

Az erőteljes nyelvezetű Damjáni Péter egyháztanító írásaiból árad az Egyház szentségéért lelkesedő, energikus, szinte zordon buzgóság illata. A tollából származó, élesen fogalmazott aforizmák, harcos értekezések és bátor levelek elevenen szemünk elé állítják e nagy ember megragadó jellemét.

Komor színekkel festi korának állapotait: ,,Egyre mélyebben hempereg a romló világ a mocsárban. A szemérem kihalt, a becsületérzés kialudt, a vallás omladozik. Mindenki azt keresi, ami hasznos neki, a menny utáni vágyódás nélkül, kielégíthetetlenül hajszolják a földi dolgokat. Látjátok, hogy az egész világ hogyan rohan hanyatt-homlok a bűn síkos útján a szakadék felé; hogyan sokasodnak a bűntettek, ahogy a szakadék közeleg. Az egyházias lelkület kimúlt, a papoknak nem fogadnak szót. A lopás, rablás, hamis eskü, fajtalankodás és szentségtörés mindennapos esemény. A legszörnyűbb tettektől sem riadnak vissza, és úgy látszik azért, mert itt vannak azok az utolsó idők, amelyekről az Apostol beszél.''

A lesüllyedt papságnak ezt veti a szemére: ,,Ó fájdalom! A papsággal már odáig fajultak a dolgok, hogy éppen azok vakítják el az embereket sötét, helytelen tanításukkal, akiknek világoskodniuk kellene a világ előtt! Régen elmúltak azok az idők, amikor a tiszteletreméltó fegyelmet, az illő komolyságot és a papi szellemiséget megtartották. Ma papi összejövetelek alkalmával számtalan tréfát, könnyelmű szójátékot, profán fecsegést és a finom városi élet hízelkedő beszédeit lehet hallani, úgyhogy a papok inkább haszontalan frátereknek és bohócoknak tetszenek, mint az Egyház szolgáinak és Jézus Krisztus fölkentjeinek. Mi vagyunk az oka, hogy a papok iránti tisztelet kipusztul. Életünk, amelynek tükörnek kellene lennie a hívők előtt, rászolgál, hogy a kevés jó lélek sírjon fölötte. A püspököt nem a klerikusok sora követi, mint illene, hanem hadi tábor és parittyás zsoldosok serege. Naponta királyi lakomákat rendez. Amivel a szegényeket kellene táplálnia, azt bohócok kapják. Ahelyett, hogy a szegényeket megajándékozná, barátait tömi tele a püspöki asztalnál. A báránybőrt megvetik, hermelin, nyest és róka prémje kell nekik.''

A szerzetesek kapzsisága ellen így ír: ,,Pénzsóvárgás és szerzetesség nem fér össze. A kapzsi mehet és építtethet templomot, hirdetheti buzgón az Isten igéjét, naponta bemutathatja a szent áldozatot és távol tarthatja magát a világ zűrzavarától: amíg a pénz szerelmét ki nem oltja magában, erényeinek minden virága száraz marad. Hagyjunk föl a világi pompa hajszolásával, az ékszerek és divatos ruhák halmozásával, vessünk véget az ételben és italban való tobzódásnak! Pénzünk hadd vándoroljon a szegények kezébe! Az legyen a mi kincsünk és nyereségünk, hogy lelkeket szerzünk.''

Bíborostársaihoz így kiált, önmagát sem kímélve: ,,Én, aki kénytelen vagyok most magamat azok közé számlálni, akik az egyházi hadsereg sátrait őrzik, felemelem nyers hangomat, hogy felriasszam magunkat az álomból; nem is annyira titeket, akik lelkiismeretesen vigyáztok másokra, hanem önmagamat, aki -- ó szégyen -- langyosan és lustán állok a csatamezőn. Gyakran úgy tanul az ember, hogy tanít. Saját szánk ösztönöz minket, hogy azt tegyük, amire másokat biztatunk. Látjátok, kedveseim, hogy a világ a rosszból a még rosszabba zuhan. Akik kereszténynek mondják magukat, csak látszatra azok. Mi, akik prédikációinkban az angyal feladatát vállaljuk magunkra, hirdessük az ilet igéjét szóval és példával. A prédikált szó a nyelvből ered, erejét a prédikáló életmódjától kapja.''

Egy levélben így ír a római egyház kancellárjának: ,,Ha a Római Szék nem tér vissza a helyes állapotába, az egész világ megmarad a tévedésben. A régi Egyház lelkületéhez való visszatérés feltétlenül szükséges.''

II. Kelemen pápa előtt intő beszédet tartott: ,,Mit ér, ha azt mondjuk, hogy az Apostoli Széket visszavezettük a sötétségből a világosságra, és közben ugyanabban a sötétségben járunk? Mit használ, ha bőséges eledelünk van elzárva, és közben éhenhalunk? Mit ér, ha éles kard függ az övünkön, de nem húzzuk ki a rohamozó sorok előtt? A mindenható Isten téged állított maga helyett oda, hogy eledelt ossz a népnek. Tebenned adott fegyvert Egyházának az ellenség támadásai ellen. Tőled vártuk, hogy Izrael szabadítója légy! Ezért, Szentatya, törekedj arra, hogy az elvetett és eltiport igazságosságot újra fölemeld!''

Kérünk, mindenható Istenünk, engedd, hogy Damjáni Szent Péter püspököd tanítását és példáját követve semmit se tartsunk előbbrevalónak Krisztusnál, és mindenkor Egyházad szolgálatára törekedve az örök világosság örömeibe eljuthassunk!

Isten jelenléte

Szabadság

Isten kegyelméből szabad életre születtem.
Szabadon örülhetek mindannak a jónak és szépnek, amit nekem teremtett.
Engedd, Uram, hogy a Te akaratod szerint éljek, szereteted teljes biztonságában.

Szerető figyelmesség

Életem mely területein érzek reményt, biztatást, fejlődési lehetőséget?
Visszanézve az elmúlt hónapokra, felismerhetem, milyen tevékenységek vagy alkalmak hoztak bő termést. 
Ha sikerül ilyet találnom, elhatározom, hogy a jövőben több időt, nagyobb figyelmet szánok rá. 

Isten igéje

Mark 8,34-9,1

Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt hozzájuk:
„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja? Mit is adhat az ember cserébe a lelkéért?
Aki e hűtlen és bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”
Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, a jelenlévők közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.”

Gondolatok a mai olvasmányhoz

• Ebből az evangéliumi szakaszból megjegyezhetem, hogy mi, "a nép", maradjunk hűségesek Jézus értékrendjéhez: az önmegtagadáshoz, az igazsághoz, a mások iránti együttérző jósághoz, és ne e világ értékeihez: a kapzsisághoz, a magunkkal szembeni elnéző magatartáshoz, a hírességekhez igazodjunk. Csak így nyerhetem el az igaz életet.
• Kr. u. 64 körül, mikor Márk a könyvét írta, a keresztények üldözést szenvedtek az evangéliumért. Mennyivel több keresztényt végeznek ki napjainkban a Krisztushoz való hűségükért!

Párbeszéd

Saját szavaiddal tanítottad meg, hogyan imádkozzam.
A szépséges „Mi Atyánk"-imádság mindent magába foglal, amit mondani szeretnék.

Befejezés

Megköszönöm Istennek, hogy eltölthettem néhány percet egészen egyedül csak Vele. 
Hálát adok minden sugallatért, amit esetleg a szöveg olvasása közben kaptam.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. Amen.

Jak 2,14-24.26

Mit használ, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de tettei nincsenek? Vajon a hit üdvözítheti-e őt? Ha pedig egy testvér vagy nővér ruhátlan és szükséget szenved a mindennapi élelemben, valaki pedig közületek azt mondja neki: „Menj békében, melegedjél és lakjál jól!” – de nem adjátok meg neki, amire a testnek szüksége van, mit fog ez használni? Így a hit is, ha tettei nincsenek, halott önmagában. De azt mondja valaki: „Neked hited van, nekem pedig tetteim vannak.” Mutasd meg nekem hitedet tettek nélkül, és én megmutatom neked a tettekből a hitemet. Hiszed, hogy egy az Isten – és jól teszed. De az ördögök is hiszik ezt – és mégis remegnek! Akarod azonban tudni, ó balga ember, hogy a hit tettek nélkül halott? Ábrahám, a mi atyánk, nem a tettei által igazult meg, feláldozva fiát, Izsákot az oltáron? Láthatod, hogy a hite közreműködött a tetteinél, és a hite a tettek által lett tökéletessé. Így beteljesedett az Írás, amely azt mondja: „Ábrahám hitt Istennek, ezt igazságul tudták be neki”, és Isten barátjának nevezték. Látjátok, hogy tettek által igazul meg az ember, és nem egyedül a hit által. Mert ahogyan halott a test lélek nélkül, úgy a hit is halott tettek nélkül.

Mk 8,34 – 9,1

Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja? Hisz mit adhat az ember cserébe a lelkéért? Mert aki szégyell engem és az én igéimet ebben a parázna, elfajult és bűnös korban, az Emberfia is szégyellni fogja azt, amikor eljön Atyjának dicsőségében a szent angyalokkal.” (...)

Szent Jakab levelének ma olvasott részlete első olvasásra ellentmondani látszik Szent Pál apostol kijelentésének, mely szerint „Az ember a hit által válik igazzá, törvény szerinti tettek nélkül”. Nem csoda, hogy épp ezeknek a mondatoknak egyoldalú értelmezése okozta a katolikusok és protestánsok megigazulással kapcsolatos vitáját. Pedig a két állítás valójában nem ellentmond egymásnak, hanem egyik kiegészíti a másikat, ugyanazon éremnek a másik oldalát mutatva meg. Jakab ugyanazokat az ószövetségi példákat említi, mint Pál. Mindenekelőtt Ábrahámot, aki egész lényével, fia, Izsák iránti szeretetének odaadásával hajolt meg az ígéreteket adó Isten előtt. Ez nem a törvény szerinti tett volt, sokkal több annál: rituális, áldozati keretben bemutatott egzisztenciális hódolat. A hit cselekedete, amelyben értelmetlen volna a hit mozzanatát elválasztani a belőle fakadó tettől.

Nincs olyan cselekedet, mellyel mintegy gombnyomásra elérhető volna az üdvösség, de a pusztán fogalmi, elvont hitaktus is meddő cselekedetek nélkül. A hittel bemutatott áldozat tárgya végső soron nem egy dolog vagy élőlény, hanem mi magunk. Ahogy Ábrahámnak sem annyira Izsákot kellett feláldoznia, mint inkább önmagát, úgy nekünk is magunkat kell egészen átadnunk Istennek, semmit sem tagadva meg tőle.

Urunk Jézus, az tesz igazzá Atyád szemében, ha keresztünket felvéve merjük életünket elveszíteni Érted és az evangéliumért. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ne féljünk odaadni életünket, hiszen ez az életelveszítés egyben az élet teljességének kezdete is. Segíts, hogy újra és újra elismerjük Isten feltétlen uralmát az életünkben, hogy hitünk tetté váljék, és megszerezze számunkra a megigazulást az Atya színe előtt.

Mk 8,34 -9,1
Jézus egy alkalommal magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja? Hisz mit adhat az ember cserébe a lelkéért? Mert aki szégyell engem és az én igéimet ebben a parázna, elfajult és bűnös korban, az Emberfia is szégyellni fogja azt, amikor eljön Atyjának dicsőségében a szent angyalokkal.” Ezután így folytatta: „Bizony, mondom nektek: vannak egyesek az itt állók közül, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják, hogy eljön az Isten országa hatalommal.”

Bevezető ima: Uram, ma meg akarsz szabadítani engem a barátságról alkotott téves elképzeléseimtől. Készítsd fel szívemet kereszted üzenetére, hogy megtanuljam, miben áll az irántad és országod iránti igazi szeretet. Kereszted példát mutat nekem minden olyan erényben, amelyre szükségem van, és minden olyan célban, melyet el akarok érni. A keresztben remény van, mérhetetlenül hatalmas remény, mely legyőz minden emberi csalódottságot. Vezess magadhoz, mert szeretném örömmel vinni keresztemet!

Kérés: Uram, tedd keresztedet a veled való barátság páratlan helyévé életemben! 

1. Érettebbé válni a szenvedés által. A legtöbb ember hagyja, hogy a napjuk folyamán döntéseiket az önvédelem és saját érdekeik befolyásolják őket. Még ha a nehezebb utat választjuk is, az is történhet önös érdekből, ha az ember a saját előmenetelét keresi az életben. Krisztus üzenete nem csupán egy használati útmutató ahhoz, hogy hogyan dolgozzunk helyesen – izzadni, fáradozni és áldozatot hozni, hogy sikeresek legyünk. Az önmegtagadás, amit egy keresztény embertől elvárunk, ennél mélyebbre megy. Odáig kell hatolnia, ahol magunkat és legmélyebb vágyainkat a legjobban akarnánk védelmezni. Semmi sincs, amin keresztül jobban megérthetnénk a krisztusi leckét, mint azok a keresztek, melyek meglepetésként értek minket, azok a keresztek, amelyeket nem terveztünk és nem akartunk. Egy ilyen kereszttel a hátunkon minden lépés igazi Krisztus-követés, valódi szeretet, valódi megváltás, önámítás és keserűség nélkül.

2. Követni vagy előtte járni? Egy nap Teréz anya meglátta, hogy egyik nővére az utcán szomorú arccal jár-kel. Odahívta magához, és ezt kérdezte: „Mit mondott Jézus: hogy előtte vigyük a keresztet, vagy hogy kövessük Őt?” A nővér mosolyogva válaszolta: „Azt, hogy kövessük.” Erre Teréz anya ezt kérdezte: „Akkor te miért próbálsz előtte járni?” (Teréz anya: Légy a világosságom). Krisztus keresztje nem csupán egy szentségben megélt élet nehézségeinek helyes elfogadása, hanem mindenekelőtt egy hozzáállás. A helytelen hozzáállás le tudja rombolni lelkünket és oda vezethet, hogy úgy szenvedünk, mint akinek nincs hite – egyedül. Az alázatos hit megmutatja az Egyetlent, akit követünk, aki az utat mutatja nekünk, aki megtart minket a reménységben, és aki egy mélyebb krisztusi örömre vezet el minket.

3. Az önfeláldozó szeretet és önfeláldozó élet elválaszthatatlan egymástól. Mindaz, aki Krisztusért szenved, dicsőségben és hatalomban megláthatja majd az Ő országát. Urunk megígéri nekünk: a szeretetet sem ebben, sem az elkövetkezendő életben nem fogja legyőzni semmi. Bár látszólag értelmetlenül szenvedtek, sok szent látta az Úr dicsőségét élete különleges pillanataiban és abban a teljességben, amikor felment a mennybe. Szentek romlatlanul megmaradt teste, a dokumentált csodák, az Egyház nagy lelkiségi mozgalmai – ezek mind azt bizonyítják, hogy Isten sosem fogja elválasztani iránta való szeretetünket országának dicsőséges és hatalmas eljövetelétől.

Beszélgetés Krisztussal: Uram, tanítsd lelkemet, hogy ne féljen a kereszttől, hanem higgyem, hogy a keresztnek titokzatos hatalma van, mellyel engem és a körülöttem lévő világot meg tudja változtatni. Nem kellene csalódottan visszahúzódnom, ha az élet megsebez. Nem részvétet vagy emberi vigasztalást kellene keresnem, ha sötét pillanatokat kell megélnem. Csak az a fontos, hogy hűséges tanítványként beálljak a sorba Krisztus keresztje mögé és meneteljek előre a győzelem biztos tudatában. Add, hogy minden sötétségben, amikor Krisztus többet kíván tőlem, utánozni tudjam boldog Teréz anya elhatározását: „Egy szívbéli „Igen” az Istennek, és egy kedves mosoly mindenkinek” (Teréz anya: Légy a világosságom).

Elhatározás: Ma este felülvizsgálom, hogy miként viselkedtem a nehézségekkel szemben, és megbizonyosodok arról, hogy tetteimben egy hűséges tanítvány lelke tükröződik vissza.

Olvassuk Jézus Krisztus szép beszédeit, és lelkünk mélyén valahogy meg vagyunk győződve arról, hogy a mi Mesterünk nem is gondolja komolyan, hanem csak virágnyelven ijesztget, amikor azt mondja: "Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem!"

Van egy rósz hírem, és egy jó! A rosszal kezdeném! Meg vagyok győződve, hogy Jézus nem ijesztget, a "mindennapi kereszttel" hanem végtelenül komolyan és nagy-nagy szeretettel mondja amit mond. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy akkor is szeretünk, amikor fáj a másikat szeretni. Mert ha csak addig szeretünk amíg jólesik, amíg kényelmes, akkor mi különbség van köztünk keresztények és a pogányok között? Igen, a társam mondhat, tehet bármit, az nem jogosít fel engem arra, hogy letérjek a szeretet útjáról.

A jó hír az az, hogy érdemes akkor is szeretni amikor fáj! Nemrég beszéltem egy idős házaspárral. Annak idején két külön világból jöttek, tüzesek, temperamentumosok voltak és biza, az évek alatt egymásnak nagyon sok fájdalmat okoztak. Az évek elteltek, egymást egyre jobban megismerték és igazából a köztük lévő szeretet nagyon mély lett. A férj viccesen azt mondotta, hogy úgy érzi, neki most kellene megesküdjön az oltár előtt, mert annak idején amikor azt mondta, hogy ő szereti a feleségét, nem is tudta, hogy mit is mondott, hisz az akkori szeretet a mostanihoz viszonyítva csak pislákoló szentjánosbogár volt. Megkérdeztem, hogy soha nem akartak elválni? Azt válaszolta, hogy a válásra soha nem is gondolt, de az, hogy megnyuvassza a feleségét az biza megfordult a fejében! Egymás terhét hordozva, egymás zsörtölődését, kirohanását eltűrve, szeretetből sok "vartyogó békát" lenyelve tudjuk társunkkal, de önmagunkkal is megértetni, hogy mennyire szeretjük egymást.

Családunkért, a munkahelyi kollégáinkért, népünkért hordozzuk alázattal a mindennapi szeretet keresztjét, még ha körülöttünk koromsötét éjszaka is van higgyük, hogy imádságos szeretetünknek meglesz a gyümölcse, erőfeszítésünket Isten bőségesen megáldja. Lassan a háborgó tenger elcsendesedik és felragyog a maga pompájában felettünk az áldott nap, beérik a kitartó szeretet gyönyörű gyümölcse!

Szeretettel, Csaba t.

Evangélium

Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt hozzájuk: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja? Mit is adhat az ember cserébe a lelkéért? Aki e hűtlen és bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, a jelenlévők közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.”

Mk 8,34 – 9,1

Evangélium

Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt hozzájuk: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja? Mit is adhat az ember cserébe a lelkéért? Aki e hűtlen és bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, a jelenlévők közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.”  
Mk 8,34 – 9,1

Elmélkedés

Jézus a kereszthordozásra buzdítja tanítványait a mai evangéliumban. Azért érdemes vállalkozni követésére, mert egyedül őbenne van szabadulásunk a bűntől. Egyedül ő adhatja meg nekünk a lelki növekedést. Ő a Megváltónk, aki az örök életre akar vezetni minden embert. Keresztünk felvétele és hordozása azt jelenti, hogy mindenben hozzá szeretnénk hasonlítani. Az ő szemével szeretnénk látni a világot. Az ő gondolataival szeretnénk gondolkodni. Azt akarjuk szeretni, amit ő szeret. Távol tartjuk magunkat mindattól, amit ő is elutasított. Ugyanolyan türelemmel és gyengédséggel szeretnénk közeledni az emberekhez, amilyennel ő is tette. Jézus a szenvedés vállalásával és önfeláldozásával igazolta, hogy minden szenvedésnek és a halálnak is van értelme. 
Hogyan tanulhatjuk meg a kereszthordozást? Első lépésként szívünkkel, lelkünkkel és értelmünkkel figyeljünk a megfeszített Jézus Krisztusra! Ne fordítsuk el a fejünket, hanem szemléljük őt a kereszten! Második lépésként gondoljunk arra, hogy áldozatát miértünk, énértem hozta meg. Azért, mert én bűnös vagyok és ő keresztáldozatával akart engem megszabadítani bűneim terhétől. A bűntől való szabadulás titkára, a megváltás titkára gondolva tudom harmadik lépésben átölelni a keresztet, s tudok elindulni a keresztet hordozva. 
© Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus! Veled lehetővé válik, hogy megismerjük Istent, csak engednünk kell, hogy átjárja életünket, ami már befogadtunk az Evangéliumból – bármily kevés legyen is az. Ez a kevés éppen elég ahhoz, hogy napról napra előrébb jussunk, hisz Te nem „megérkezett embereknek” szeretnél minket. Krisztus, a Te szegényeid maradunk egész életünkben, emberek, akik a maguk egyszerűségében igyekszünk bizalmunkat a hit titkába vetni. 

Sohasem sikeresebb a pokolbéli ellenség velünk szemben, amint amikor titokban és alattomban munkálkodik.

Félsz a virrasztástól és a böjtöléstől? Annak számára, ki az örök tűzről elmélkedik, minden könnyű. Azt hiszed, hogy elkerülöd ezt a csekély szenvedést és bűnhődést; hidd el, hogy súlyosabbakat vonsz a fejedre.

Megtörtént a nagy esemény: Ágoston lelke kiszakaszkodott a bűnös élet bilincseiből. Égi vilá- gosság önti el szívét. A világi élet gondjaitól, reményeitől, élvezeteitől való elszakadásnak nemrég még a gondolata is rémületbe ejtette, most ellenben alig várja, hogy teljesen szakít- hasson mindennel. Mert nem akar félúton megállni!

Tekintélyes rétor volt; a milánói előkelő családok bizalmának birtokosa; anyagi helyzete nem volt ugyan fényes, de nevét tisztelték mindenfelé, ahol megismerhették műveltségét és tudományát.

Nem akar azonban feltűnést kelteni. Megvárja a szüreti szünetet, s akkor értesíti a hatóságot és a szülőket távozásáról. Anyjával, fiával s néhány barátjával Cassiciacumba vonul s imád- ság, elmélkedés, munka között készül a szentkeresztség felvételére.

A 386. esztendőben, április 24-25. között éjjel keresztelte meg Ambrus püspök Milánóban.

Cassiciacumból Afrikába akarnak költözni. Útközben édesanyja meghalt (387).

A könyv többi részét Ágoston anyja emlékezetének szenteli. Szeretet és óvatosság vezetik tollát; nem is toll az, hanem véső, amely a világ egyik legnagyobb emberének kezében föl- séges plaszticitással vési ki az emlékezet kövén a tűrésben kitartó, a szenvedésben okos, a szeretetben hős, az állapota minden erényével ékes nagy édesanya alakját.

Lehetetlen azokat a sorokat megindulás nélkül olvasni, s lehetetlen a világirodalom ezen egyik legremekebb nekrológjában bámulva meg nem ismerni írójának tüneményes lelki nagyságát. Ágoston - immár püspök - tizenhárom évvel anyja halála után írja e könyvét. Szíve akkor már meghiggadt, fájdalma elszelídült, emlékezése mégis annyira eleven, színei annyira üdék, szeretete és gyöngéd bámulata annyira új, hogy szinte keressük a könnyek nyomait, amelyek írás közben bizonyára bőven hullottak a könyv lapjaira a szent püspök szeméből.

Íme, K. H. (Kedves Hívek), itt a jó irány; tenni azt, amit Isten kíván tőlünk; amire állapotunk s hivatásunk rászorít; tenni azt, ami okvetlenül szükséges, s csak azután azt, ami hasznos és dicséretes; tenni azt, amit a jól rendezett szeretet követel, s csak azután azt, amit hajlamunk sugall; tenni azt, amit a hit s az ész javall, s ne azt, amit a természet ajánl.

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 107-108. old.]

Megszoktuk már, hogy a mai világnak a középkoritól való különbségét a gyárkémények és a kőcsipkés tornyával égbeszökő dóm egymás mellé állítása jelképezze. Ez a szimbólum sokat mond annak, aki kultúrák arcáról tud olvasni. A dómok a város szíveiben álltak, napkeltekor feléjük indult a nép; a gyár - bármennyire tolakszik befelé - kénytelen megállni a kültelkeken. Beszél az élet, a lélek ébresztője, orgonaszó és korális (35) volt a nyitványa, istenimádás, áldozat volt a tartalma. Ma melódiáját a gépek zúgása, kattogása adja, merő hangzavar káoszban őrli az élet malma az embert. Mi más volt az élet ritmusa akkor, midőn nappal és az éjjel változását jelezték a tornyok és az éjjeli őrök, az egyházi év a jelen időbe állította a vasárnapok és az ünnepek színes hangulatával az örök ember Krisztusból születő, vele küzdő, szenvedő, feltámadó életritmusát, és ez az élethullám végigáradt a társadalom rétegein, emelte a hétköznapok egyhangúságát, mint a kéziratok iniciáléi a sorok betűseregét.

(Az imádság értékelése...)

35. Korális - A gregorián dallamok egyik elnevezése. Az emberi hang természetes dallamosságában gyökere­ző, modális hangrendszerű, egyszólamú ének, a kö­zépkori műveltség integráns része.

„Isten megbocsát, szeretetével magához öleli könnyes szemű, szepegő, bűnbánó gyermekét, de az életben Ő sem tud egy „reset” gombot nyomni, nem tud meg nem történtté tenni bűnöket, amelyeknek a hatásai továbbgyűrűznek.”

Ne gondold azt, hogy Istennek csak abban telik kedve, ha nagy dolgokat cselekszünk, hanem inkább abban, amit önzés nélkül teszünk.

A megelőző módszer baráttá teszi a növendéket (SPS 194).

Isten akaratát teljesíteni nem azt jelenti,
 hogy minél több rózsafüzért mondunk el, hanem
 hogy tökéletesen teljesítjük kötelességeinket. Ehhez nem kell sem különösebb végzettség, sem rendkívüli felkészülés.

Állhatatos türelemmel végezd az elmélkedés szent gyakorlatát; elégedj meg először kis lépésekkel, hogy aztán majd futhass vagy inkább röpülhess. Légy engedelmes! Ez sohasem kis dolog a lélek számára, amely Istent választotta eledeléül. Nyugodj bele abba, hogy most még kicsi méhecske vagy, akiből nemsokára mézet készítő nagy fürge méh lesz. Légy mindig szeretetteljesen alázatos Isten és az emberek előtt, mert Isten valóban ahhoz szól, aki alázatos szívű.

A háború valójában az ember szívében születik, az em­berében, aki bűnt követ el.

Egyetlen ember sem képes magában élni anélkül, hogy önmagát szegényebbé ne tenné.

P. Dr. Barsi Balázs ofm, Sümeg 2019. 2. 16. 10 óra

„Ha csak az igazságotok, az igaz voltotok nem múlja felül az írástudók és farizeusok igazságát és igaz voltát, akkor szinte nem is sejtettetek még meg valamit valóban, komolyan az Isten országából.” És aztán Pál apostol pedig arról beszél, hogy Isten bölcsessége nem az evilági emberként gondolkozó embernek a bölcsessége, ami sokak számára szinte olyan, mintha teljesen rejtve maradna. És mert rejtve marad ez az igazság, vagy ez a bölcsesség, akár még az Isten Fiát is képesek megölni, és a keresztre száműzni.

Arról szeretnék tehát beszélni, mi ez az igazság, vagy az az igaz volta az embernek, ami felülmúlja az írástudók, és törvénytudók, és törvénymagyarázók törvényeit, igazságát és szempontjait. Mi is ez az elrejtett bölcsesség, ami a természete szerint nem azért elrejtett, mert Isten el akarja rejteni, hanem azért, mert mindegyikünk esetében fölfedezésre vár, és azok számára nyilvánul meg, akik nekiállnak, hogy azt fölfedezzék, és akkor az egyszer csak megnyilatkozik. Az első gondolat így szól, hogy kétség kívül, ha az írástudók és a farizeusok igazságát és törvényeit nem múljuk fölül… Mi ez, hogy fölülmúlni a törvényt? Miért kell egyáltalán a törvényt felülmúlni?

Tegnap autóztam, és közben hallgattam a rádiót, és egy egészen érdekes beszélgetésbe hallgathattam bele, egy Oroszország-szakértő beszélt, egy egyetemi tanár. Az Oroszország-szakértő arról beszélt, hogy éppen most nagy valószínűséggel Oroszországban az alkotmányt meg fogják változtatni. Mégpedig azért változtatják meg majd az alkotmányt, mert az alkotmánynak része az, hogy az állam elnöke, a miniszterelnök, – ő két cikluson keresztül lehet csak miniszterelnök. Most erről már tudjuk, hogy ez hogyan működött eddig, de most már aztán tényleg túl vagyunk mindenen. És mi történik? Azt mondja ez az Oroszország-szakértő, hogy most módosítani fogják az alkotmányt, ami a következőt fogja takarni. Az alkotmányba nem az fog bekerülni majd nagy valószínűséggel, hogy a miniszterelnök két cikluson keresztül lehet az, hanem így fog szólni a szöveg: „Mostantól… Mostantól két cikluson keresztül.” Hát, akkor az majdnem megint egy újabb tíz év.

Szóval, mindegyikünknek lehet élménye innen, onnan, amonnan, hogy kétség kívül megszületnek a törvények, a jogszabályok, beleértve alkotmányt és egyebet, és mégis milyen trükkös módon, még az, amire ráállunk, mint alapra, még az is hogyan tükrözheti egyeseknek, vagy csoportoknak, vagy érdekköröknek a szemléletét, az érdekeit, és a szempontjait. Hát hogyan ne volna érthető az, hogy akkor, ha nem múlja felül a mi igazságunk a törvénytudók és –ismerők igazságát, akár még a törvényalkotókét is, hát akkor valóban nem sokat értettünk meg Isten országából.

Vagy gondoljunk most egy egészen más területre, hogy apukaként, anyukaként, szülőként – nézzétek el nekem, hogy ezt mondom, de – milyen könnyen hozunk a családban olyan szabályokat, amelyek a mi érdekeinket jól tükrözik, de a gyerekeinkét kevésbé. És persze, megvan a hatalmunk arra, hogy ezeket a szabályokat úgy képviseljük a gyerekeink felé, hogy az értük van. És legföljebb majd húsz-harminc év múlva elénk állnak a gyerekeink felnőttként, és elmondják, hogy mondjuk azt rühellték, vagy utálták, hogy hát gyerekként nem nagyon volt mit tenni.

Az első gondolat szinte mindegyikünknek egy életút során az alaptapasztalatához tartozik, hogy természetesen lehetnek azok a törvények, jogszabályok és alkotmány, és minden, ami jó, hogy van, és legyen, és kell. Nyilvánvaló, itt nem csak a kritika hangján akarok szólni. Még jó, hogy van! De még miközben jó hogy van, még aközben is látjuk, hogy milyen sokszor észrevehető, vagy észrevehetetlen módon, sokszor milyen furfangos, vagy milyen gátlástalan módon, tulajdonképpen nem mindenkit szolgál az, hanem egyeseket sokkal jobban szolgál, mint másokat. A hivatkozás pedig mégiscsak valami… Ez az első, hogy az ember amióta ember, és amióta hozza a szabályokat, törvényeket, és az egyebeket, hát, azóta többé-kevésbé mindig így is hozza azokat.

Aztán a második gondolat így szól. Megint csak történelmi tapasztalatunk van arról, hogy tudunk hozni úgy szabályokat, törvényeket, és az összes többit, úgy, hogy az megengedi, hogy egyes emberekkel rosszul bánjunk. Hogy megengedi, sőt, ami még szíven ütőbb, hogy tudjuk azt, csak a XX. század történelméből, hogy hogyan volt lehetséges olyan törvényeket, jogszabályokat hozni, ami nem hogy megengedte, hogy egyik ember rosszul bánjon a másikkal, hanem kifejezetten előírta, hogy az egyik ember rosszul bánjon a másikkal. Ezért nem véletlen, hogy Jézus azt mondja a hegyi beszédben: „Hát, ha nem tudjátok fölülmúlni az írástudók és a törvénymagyarázók igazságát és bölcsességét, akkor szinte semmit nem fogtok megérteni az Isten országából.” Ez tehát a második gondolat.

Hogy megint csak egy olyan információt hozzak, ami engem is egészen megdöbbentett, hogy Ausztráliában a ’70-es évekig az ausztrál őslakosokat a természet részeként írták le. Nem személyként, hanem a természet részeként. Hát, ha valakire nem személyként nézek, hanem a természet részeként, nyilván bánhatok vele úgy, mint ahogy szoktunk a természettel bánni. Vagy jól, vagy rosszul, vagy hanyagul, vagy akárhogy. Ez a második gondolat.

A harmadik. Akkor érdemes föltenni azt a kérdést: Mi az, ami segíthet bennünket, hogy az írástudók, a törvénytudók, a farizeusok igazságát és bölcsességét felül tudjuk múlni? Egy nagyon érdekes kutatásból a következő derült ki. Arra voltak kíváncsiak a kutatók, kik azok, akik akármilyen törvényeket, jogszabályokat hoznak is, akármilyenek ezek, és akárkik is hozzák, képesek ellenállni – most nagyon egyszerűen fogalmazva – az azokban esetleg nyíltan, vagy leplezetten megnyilatkozó embertelenségnek? Tudjátok, mi derült ki? Hogy van például ebben a kutatásban, egy valami egészen nyilvánvaló lett, hogy akiket ez jellemez, ők egy belső késztetésből máris alkalmasak arra, hogy fölülmúlják az írástudók, a farizeusok, és a többiek igazságát. Jaj, de jó, hogy ezt most még mindig nem mondom ki. De csak azért, hogy az a fantáziám, hogyha most egy picit ezen gondolkoztok, hogy ez jó, hogy ennek van értelme. És hogyha gyerekmise lenne, akkor biztos még hosszabban várnék. Akkor kérdezgetném őket. De most már akkor elmondom. A kutatásból az derült ki, hogy akik képesek, és újból és újból alkalmazzák az együttérzést. Az az ember, aki a szívében eléggé együttérző, és nem kell őt erre mármost megtanítani, meg figyelmeztetni, meg rávezetni, meg külön bekapcsolni egy gombot, hanem az együttérzés mintha védetté tenne bennünket azzal szemben, hogy ne jellemezzen bennünket más, csak az írástudók, farizeusok, és ki tudja kiknek az igazsága és bölcsessége. Ez most egyetlen szempont, és külön izgalmas volna tovább gondolkoznunk azon, hogy mi az, ami belül igazán emberré tesz bennünket, hogy fölülmúljuk az írástudók és farizeusok bölcsességét.

A következő. Olyan büszkék tudunk lenni az erkölcsiségünkben, vagy a magatartásmódunkban, amikor rácsodálkozunk arra, hogy felülmúltuk az egyéni érdekeinket. Kétség kívül erről nagyon sokat szoktunk beszélni. Amikor valakit csak az egyéni érdeke vezet, azt mondjuk, ez önző magatartásmód. Amikor valaki egyszer csak kitágítja a kört, és cselekszik a feleségéért, a férjéért, a gyerekéért, nagymamáért, és a többi, na, hát, akkor nagyon büszkék vagyunk rá, és azt mondjuk: „Nahát, fölülmúlta az egyéni érdekeit.” Hadd tegyek még egy lépést. Pontosan az ószövetség világa mutatja meg számunkra, hogy ez a fajta önfelülmúlás nem elégséges alapja az erkölcsileg helyes magatartásmódnak. Mégpedig azért, mert nagyon sokan vannak, akik fölülmúlják az egyéni érdekeiket valamilyen csoportérdek, vagy csoportnorma oltárán. És az még mindig csak egy csoportérdek, vagy csoportnorma. Például, az ószövetségi ember, aki azt mondta, hogy: „Mi vagyunk a választott nép.” És ezért a választott nép tagjai egymással, hát na, azért valamennyire kitüntetett módon bánjanak, megkülönböztetett módon. De aki nem a választott nép tagja, nem ugyanaz a csoport. És ha ez nem ugyanaz a csoport, akkor megengedhetjük magunknak, hogy őrájuk vonatkozóan egy más fajta erkölcsiség alapján éljünk.

Nézzétek el nekem ezt a kifejezést, nem az én kitalációm. De a szakirodalom ezt a fajta magatartásmódot, hogy hajlamosak vagyunk, vagy hajlandóak fölülemelkedni az egyéni érdeken, de kizárólag egy csoport érdek minőségéig, ezt úgy nevezi – idézőjelesen persze – a szakirodalom, hogy: „bandaerkölcs”. Ugyanis azt vették észre, és tényleg talán ez a legjobb példa, hogy a börtönben ülnek életfogytiglan olyan emberek, akik szinte gondolkozás nélkül hajlandóak voltak a saját egyéni érdekeiket föláldozni a saját bandájuk normái érdekében. Sőt, olyanok ülnek ott életfogytig, akiknek mondjuk annak a bandának a vezetője azt mondta, hogy: „Ezt a balhét te viszed el.” Ezek az emberek a maguk módján hősiesek, kétség kívül. Úgy felülmúlták az egyéni érdekeiket, hogy mi csak pislogunk. De ez a felülmúlás csak a saját bandájuk határáig volt érvényes, mert azon túl, meg amit, meg ahogy csináltak, vagy csinálnak most is bent, mondjuk a börtönben, hát azt nehéz lenne mondjuk egy egyetemes erkölcsiség alapjául rendelni. Az, hogy kinek mi ez a banda, ami felé fölülmúlja az egyéni érdekeit, hát itt aztán bármilyen csoportra gondolhatunk.

Ezért a következő gondolat így szól: Az írástudók, a farizeusok… De gondoljatok csak Jézus perére, mikor azon gondolkoznak, most elveszejtsék-e Jézust, vagy nem. Mit mond a főpap, aki annak a csoportnak vallásilag emblematikus képviselője? „Értitek ti egyáltalán, miről van szó? Jobban járunk, ha egy ember vész el, és megmarad a nép, mintha ez a valaki itt esetleg nem vész el, és a népnek baja lesz. Úgyhogy, csak vesszen!” Vagyis, hogy lezárjam ezt a gondolatot, hogyha azt akarjuk, hogy a tudásunk, a bölcsességünk fölülmúlja az írástudók, és farizeusok, és főpapok bölcsességét, akkor az erkölcsiségünknek és a bölcsességünknek természet adta módon, az erkölcsiség lényegéből adódóan, szükségszerűen fölül kellene múlnia a csoportértékeket, normákat és érdekeket. Nem megtagadni azokat, nem lekicsinyelni, nem az értéküket megkérdőjelezni, hanem fölülmúlni. Tehát nem törvénytelennek lenni, hanem fölülmúlni a törvényt, az nem ugyanaz.

Akkor most kérdezhetnétek, ez lenne a záró gondolat: Jó, de akkor hogyan ragadjuk meg azt, hogy mit jelent fölülmúlni a törvényt, beleértve az egyéni és a csoportérdekeket, normákat, és a többit? Két gondolat. Az egyik, hogy nem csak a saját érdekeinket szükséges ilyenkor felülmúlni, hanem ami nagyon furcsán hangozhat, értékeket is. Nem csak érdekeket, értékeket fölülmúlni. Mit jelent ez? Az ószövetség világában az Isten és az ember közti kapcsolatnak az igazi középpontja a törvény, a tízparancsolat. De mi az újszövetségben élünk. Ez mit jelent? Hogy számunkra nem a törvény áll a középpontban, hanem a hitünknek mi a két nagyon fontos kijelentése? Hogy az Isten nem törvényt adott mármost nekünk, hanem ennél többet tett, elküldte a Fiát. A Fia pedig elküldte nekünk a Szentlelket. Körülbelül ez a különbség.

Amikor arról merünk beszélni, hogy érdekeket, sőt értékeket is szükséges tudnunk felülmúlni – nem alulmúlni, megtagadni, attól az még érték, hanem felülmúlni – akkor hadd hozzam ezt most példában. Ugye ti is tudjátok, hogy voltak olyanok, akik amikor ki kellett rakni a sárga csillagot, akkor bár nem voltak zsidó származásúak, ők is kirakták. És ugye azt is tudjátok, hogy voltak olyanok, akik Auschwitzig mentek a sárga csillaggal, miközben nem voltak zsidó származásúak. És ugye tudjátok, hogy amikor mentek a kitelepítések, pap is volt olyan, aki azt mondta: „Engem ebbe a faluba helyeztek azért, mert hogy ők – most így mondanám – az én híveim. Na most, ha a híveim zöme megy, hát akkor én is megyek, mert engem őhozzájuk rendeltek, nem pedig egy helyre. Hát emberekhez rendeltek, nem egy helyre. Hát, ha most ők mennek, akkor én is megyek.” Az ilyen fajta magatartásmódot nem lehet törvénybe iktatni, de az efféle magatartásmódot mégis csak tapasztaljuk, hogy létezik. Ez a fajta magatartásmód kétség kívül leírható úgy, hogy ezek az emberek alapvető értékeket is felülmúltak. Nem megtagadták őket, nem megkérdőjelezték, hanem még azokat is felülmúlták.

Ezt így is mondhatnám, már zárásképpen, hogy ezért az írástudók és farizeusok bölcsességének a felülmúlása azt jelenti, hogy nem értékek alapján élünk kizárólag, hanem személytől személyig. Nem csak tízparancsolatot kaptunk, hanem egy személyt. Majd ez a személy elküldött egy másik személyt azért, hogy rácsodálkozzunk arra, hogy most már felülmúlhatjuk az írástudók és farizeusok bölcsességét, mégpedig a személyesség irányában.

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy Te kiengesztelődtél velünk Jézus Krisztus áldozatában. Köszönöm, hogy irgalmaddal visszafogadsz, ha újra feléd fordulok. Add, hogyha valaki indulatos velem szemben, nyugodtan békésen tudjak szólni hozzá. Segíts, hogy le tudjam győzni magamban a haragot, hogy tiszta szívből meg tudjak bocsátani azoknak, akik bántanak. Uram, tégy engem békéd eszközévé! Ámen

A „szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat” felszólítás pedig, amelyet Jézus is idéz majd, az ún. aranyszabály alapja: úgy cselekedjetek, ahogy szeretnétek, hogy veletek cselekedjenek. Igazán boldogok pedig akkor lesztek, ha a szívetek már annyira megerősödött, hogy magatok helyett a másik gondjával törődjetek.

Vasárnapi olvasmányunkat Mózes harmadik könyvéből vesszük. Másik neve, a Leviták könyve, görög és latin eredetű, arra utal, hogy a könyv igen sok rendelkezést tartalmaz a levitákra és papokra vonatkozóan. A könyv ugyanakkor nem csak ezekkel a témákkal foglalkozik. A benne olvasható hosszabb törvénygyűjtemény – az úgynevezett „Szentség törvénye” a 17-26 fejezetekben – az életnek szinte minden területéről rendelkezik. Visszatérő fordulata: „Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok!”

Amikor manapság szentekről beszélünk, a megdicsőült, Isten szentségébe már eljutott, üdvözült személyekre gondolunk elsősorban. Úgy gondoljuk, hogy szentnek lenni elsősorban erkölcsi tökéletességet jelent, vagy legalábbis ez az alapja. A bibliai szentség fogalma nem teljesen felel meg ennek az elképzelésnek. Szent mindig az, ami Istenhez tartozik, mivel elsősorban és eredetileg Isten a szent. Ő az egészen más, ő a tökéletes, ő az, akiből a szentség kiárad. Az Ószövetség elsősorban a választott nép kapcsán beszél szentségről: Izrael népe az, amelyet Isten kiválasztott, elkülönített, magának lefoglalt, hogy szentté tegye, megszerezze. A papság szentsége ebben a gondolkodásban azt jelenti, hogy áldozataival, templomi szolgálatával megszenteli az egész népet, vagyis látható és kultikus módon fenntartja Istenhez tartozását. A templom olyan hely, ahol különös módon óvni kell Isten szentségét, vagyis különös módon távol kell tartani mindent, ami tisztátalan, ami nem felel meg a kultusz tisztaságának, és különös odaadással kell elvégezni minden kultikus cselekményt, ami Isten előírásai szerint szavatolja, hogy a nép szentsége fennmaradjon, bűnei megbocsáttassanak.

A kultusz tehát fontos, mert kifejezi és megvalósítja a nép szentségét. Ugyanakkor a többi rendelkezés, amit a könyvben olvasunk, feltételezi, hogy a népnek is törekednie kell a helyes életre, a mindennapi szeretetre. Vasárnapi szakaszunkat egyfelől bekeretezi az Úr szentségére, illetve szent nevére tett utalás. „Szentek legyetek…” – olvassuk előbb, majd a végén: „Én vagyok az Úr.” A szent népben kinyilvánítja Isten, hogy ő az Úr, Izrael Istene. Ez elsősorban nem azt jelenti, hogy Isten uralkodik, hogy ő a legdicsőbb. Inkább az ő sajátos önközlésére tett utalás, amelyet valaha az égő csipkebokornál Mózesnek ajándékozott: „Én vagyok, aki vagyok”, vagyis „Az vagyok, aki veled vagyok.” A szent Isten kinyilvánítja magát a szent nép számára, rajta keresztül pedig az egész világ számára.

Másfelől az olvasmányban olyan tartalmakkal szembesülünk, amelyek a hétköznapi konfliktusokra, a mindennapi életre adnak eligazítást. Kétszer egymás után tiltást, majd meg parancsot olvasunk. „Ne táplálj gyűlöletet”, és „ne légy bosszúálló”, illetve „fedd meg embertársadat”, és „szeresd embertársadat úgy, mint magadat”. A szentség magasztos eszményéhez Isten ajándéka és a mindennapi igyekezet vezet legközelebb. A belső figyelmesség, hogy fellobbanó haragunkat ne tápláljuk gyűlöletté, vagyis ne leljük kedvünket abban, hogy változatos gondolatokkal és víziókkal fenntartjuk a gyűlölködés állapotát. A konfliktuskezelés modernnek is tartható hozzáállása, amellyel hamar néven nevezzük a kérdéses pontokat, megfogalmazzuk a közös célokat, és alaposan meghallgatjuk a feddő szóra érkező esetleges reakciókat is. A „szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat” felszólítás pedig, amelyet Jézus is idéz majd, az ún. aranyszabály alapja: úgy cselekedjetek, ahogy szeretnétek, hogy veletek cselekedjenek. Igazán boldogok pedig akkor lesztek, ha a szívetek már annyira megerősödött, hogy magatok helyett a másik gondjával törődjetek.

Gyakran nem látunk tovább az orrunknál, és nem csak téli ködben… Vagy azért, mert indulataink befolyásolnak, vagy egyszerűen azért, mert megtapasztaljuk az élet sokrétűségét, kiszámíthatatlanságát, a másik szabadságának valóságát. A Biblia tanácsai és törvényei elsősorban személyes térben, két ember között működnek – de ott Isten bőséges áldásával.

Abban az időben: Jézus így szólt tanítványaihoz: Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle. Hallottátok, hogy ez mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket. Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igaznak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok! Mt 5, 38-48

A bírónak mindig igaza van

Mottó: Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat – Legutóbb azon töprengtünk, hogyan változna, hogyan alakulna az ügyvédek sorsa, ha mindig igennel vagy nemmel kéne válaszolnunk, s nem a szokásos, „igen, de”vel. Jézus azonban átlát rajtunk. Bezárja ezt a kiskaput is! Az ügyvédekre hárítani a felelősséget, nem járja. Az ügyvédek megbízóinál kéne kezdeni a reformot. Azaz nem is kéne felkeresnünk az ügyvédet, hanem a peres felet, azt, akivel vitánk van, vagy akinek vitája van velünk. Édes mindegy: nekünk kell kezdeményeznünk. Évekkel ezelőtt történt egy egyesületben, hogy még az alakuló ülésen megtámadott az egyik szervezőtársam. Körleveleket küldözgetett több alapítónak, mert nem értett velem egyet. A dolog kezdett elmérgesedni, egyre többen kaptak e levelekből másolatot. Pedig akkoriban nem volt még internet, ezért el kellett menni a postára feladni a leveleket, Végül meguntam, és felkerestem a vitapartneremet lakásán, Nehezen engedett be, de végül egy másfél órás beszélgetés után aláírtunk egy közös nyilatkozatot. Nem kellett több szinte naponta a postára mennem.. Ilyen egyszerű.

Mt 5,38–48 Szeressétek ellenségeiteket!

Az ellenséggyártásban igen gazdag az Ószövetség: Kain és Ábel, Sára és Hágár, Ézsau és Jákob mind ellenségek, és mindegyik közé ékelődik a gyűlölet indulata, mely megváltoztatja a viselkedésüket, és elpárologtatja jóindulatukat. Josephus Flavius az emberszerető ellentétének tartja az ellenséget, ezzel azt akarja hangsúlyozni, hogy az ellenség mindig embertelen.

Ez a mentalitás a választott nép és a szomszédos népek közötti állandó ellentétből fakad, ugyanis vallási okok miatt sohasem békülhettek össze. Azt a szót, amelyet eredetileg a katonai ellenfélre használtak, kiterjesztették minden más idegen népből való személyes ismerősre.

Ennek fényében különösen hangzik a sumér bölcsesség, amely azt hirdeti: „Ne tégy rosszat ellenségeddel!” Sőt még azt is hozzáteszi: „Ha rosszat teszel barátoddal, vajon mit cselekszel ellenségeddel?” Úgy tűnik, ez az irodalom nem gyártott ellenséget, hanem meg akarta szüntetni az ellenkezést. Miért?

Amikor Jézus a legnehezebben megtartható keresztény parancsot adja („Szeressétek ellenségeiteket!”), akkor nem a gerinctelen megalkuvást akarja elősegíteni, hanem isteni bölcsességével tudja, a gonosz hatalmat nem az ellene küzdők fogják tönkretenni, hanem önmaga. Ezért feleslegesnek tartja, hogy küzdjünk ellene, mert a küzdelem hevében ő maga is ellenséggé változik. Sőt mint azt igen gyakran látjuk, kiütköznek rajta gyűlölt ellenségének rossz tulajdonságai. Ha megsemmisítik az ellenséget, az „még holtában sem lesz barát” (Szophoklész), vagyis a gyűlölet a győztesben tovább munkál.

Ezt a jelenséget fedezte fel Shakespeare, amikor ezt tanácsolta: „Ajánlom, ellenségednek se fűtsd olyan forróra a kemencét, hogy magad is megégj!”, a felfűtött gyűlölet miatt ugyanis az ember önmagát öli meg. Persze manapság igen csak megfontolandó Deák Ferenc szava is, aki egy felbolydult Magyarország politikusaként kijelentette: „Jobban tudom szeretni ezt a hazát, mint gyűlölni ellenségeimet.” Csak sajnálni tudom, hogy Deáknak oly kevés politikai utóda született. Talán a leghitelesebb utóda Indiában támadt Gandhi személyében, aki ezt mondta és gyakorolta: „Az ellenfelet inkább türelemmel és szeretettel kell megnyernünk.” Móricz Zsigmond pedig felismerte: „Csak addig ellenség az ellenség, amíg köztünk van a víz.”

Magyarországon sok tűzpatak húzódik sok ellenséggel, így aztán kétfelől is pusztulunk, és a gyűlölködők között a nevető harmadik, talán egy idegen lesz, aki hasznot húz.

Persze a gonoszsággal, sőt annak fejedelmével nem alkudhatunk meg soha. Ezért oly ellentmondásos az evangélium Jézusa, aki meghökkentően engedékeny a személyes ellenségeivel szemben, és ezt tanácsolja minden követőjének is, de örökös harcot hirdet a gonoszsággal szemben. Így érthető az a kijelentése: „Nem békét jöttem hozni, hanem kardot” (Mt 10,34b). Harcolni tehát a gonoszság és a bűn ellen kell, mert az nemcsak ellenségeinkben, hanem bennünk is megtalálható. Ennek felismerése a gyógyulás kezdete.

Az ellenségét szerető ember imája

Jézus Krisztus! Te azt kéred tőlem, szeressem ellenségemet. Könnyű szeretni azokat, akik engem szeretnek. De te azt tanítod, hogy a szeretet több, mint érzés. Te szétosztod magad a világnak. Szétosztod magadat jóknak és gonoszaknak egyaránt, a kereszten gyilkosaidért könyörögsz. Ha az én Uram ennyire szeret engem, örömmel vállalom a napi keresztet, mert ha a rosszra jóval felelek, ellenségemben legyőzöm a gonoszt. Jézusom, mindenekelőtt segíts legyőznöm saját megrögzött rossz szokásaimat, kihúzni saját szememből a gerendát.

Úr Jézus, te azt kéred, legyünk tökéletesek. Ha ennyire bízol bennem Uram, köszönöm, hogy nyomodban járhatok, köszönöm, hogy nap mint nap tanítasz az alázatra! Amen.

Bevezetés

Az évközi 6. vasárnap szentmiséjének olvasmányában és az evangéliumában olyan erkölcsi előírásokról, szabályokról, isteni parancsokról hallhatunk majd, amelyeket, a mai globalizált világ igyekszik kiiktatni nemcsak a társadalom, de az egyén életéből is. És mi? Kiiktatjuk, vagy megtartjuk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy oly gyakran nem tartjuk meg alaptörvényünket, a tíz parancsolatot! Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy oly gyakran vétünk a kereszténység alaptörvénye, a szeretet parancsa ellen. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg a házasság, s család ellen elkövetett bűneinket. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Jézus korában a mózesi törvények szabályozták a zsidó emberek vallási és társadalmi életét. A törvények értelmezése és megtartásuk módja mindennapi beszélgetések és viták tárgya volt az írástudók és törvénymagyarázók között. Az ilyen vitákba Jézust is megpróbálják több alkalommal bevonni, gondoljunk csak például arra, amikor a legfőbb paranccsal, az adófizetéssel vagy a válással kapcsolatban kérdezik őt. Más alkalmakkor azzal vádolják, hogy nem tartja meg, és tanítványaival sem tartatja meg a törvényeket. A mai evangéliumban Jézus ezért mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni

Jézus szavainak mondanivalóját csak akkor értjük meg igazán, ha figyelembe vesszük azt, hogy milyen buzgók is voltak az írástudók és farizeusok!

A farizeusok nem annyira az igazság elméleti kutatásával tűntek ki, mint inkább annak gyakorlati, s tökéletes megtartásával. Nem mulasztottak el egyetlen istentiszteletet sem, minden előírt böjtöt megtartottak, jövedelmük tíz százalékát a szegényeknek adták. Nagyon komolyan betartották a mózesi törvény minden előírását. Ezért életük példaképként állt a nép előtt.

Jézus pedig most azt állítja, hogy mindez nem elég. Mit akar ezzel mondani? Még többet kell böjtölni és még több alamizsnát kell osztogatni? Oh, nem! Hanem azt, hogy az ő követőinek lelkülete különb kell, hogy legyen, mint az imént említetteké!

Jézus a farizeusoknak is keményen szemükre vetette: „Jaj nektek farizeusok! Kívülről igazaknak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással.

Sajnos Jézusnak azon szavait, amelyekkel kimondja, hogy hogyan lehet felülmúlni az írástudók és farizeusok igazságát, ugyanolyan meghökkenéssel és elutasítással fogadja a világ, mint Jézus korában.

Ma már a kirívó méreteket öltött újrapogányosító, elvilágiasító világban nemcsak a lázadó fiatalok irtóznak a kötelező előírásoktól, s allergiások a tiltó parancsokra, s az erkölcsi szabályokra, hanem a felnőttek is.

Ma sok ember azt vallja, hogy magánéletébe mindenki úgy jár el, ahogyan neki tetszik. Napjainkban az újrapogányosítás, az elvilágiasítás, az elhitetlenítés, elerkölcstelenítés, kirívó méreteket öltött, és ezek a keresztény életet pusztító járvánnyá váltak.

Ha sokan vélekednek is az említett módon, de azért nem mindenki. Akinek nem közömbös az egyén és a társadalom jövője, az odafigyel Krisztus szavaira. Mert amíg a történelem folyamán a legkülönfélébb elméletek és felfogások sorra váltogatták egymást, addig Krisztus Urunk tanítása kiállta az idők próbáját. Érdemes odafigyelni szavaira. „Nem megszüntetni jöttem a törvényt, hanem beteljesíteni, tökéletesíteni.”

Hogy Jézus miképpen gondolja a Törvény tökéletesítését, beteljesítését, azt konkrét példákkal szemlélteti.

Jézus követői számára nemcsak a gyilkosság tilos, hanem annak forrása a haragtartó, gyűlölködő lelkület is. És mégis, mily könnyen megtűrjük, mi hívők is, szívünkben veszedelmes lakóként ezeket.

Jézus nemcsak a betűszerinti értelemben vett ölés, hanem a szóval, a gondolattal, a gyűlölettel történő gyilkolás felszámolását is megköveteli. És mindazon indulatoknak a legyőzését is, amelyek egyéni és közösségi konfliktusokhoz, tragédiákhoz vezetnek.

Ehhez hasonlóan tökéletesíti Jézus a házasságra vonatkozó törvényt is. Nemcsak a házasságtörés bűn, hanem már a kívánság is. Mert a házasságtörés nem a válással kezdődik, hanem a vissza nem fogott ösztönös vággyal, s a házastárs elhanyagolásával. Micsoda erkölcsi pusztulást, rombolást, milyen jóvátehetetlen károkat okoz az ösztönös vágyak felszabadítása!

Mennyi válás! Mennyi csonka családban élő gyermek! Mennyi házasság nélküli, gyermektelen együttélés! Mennyi házasságon kívül született gyermek! Mennyi állami gondozásba vett gyermek! Mennyi csecsemőkkel történő kereskedés! Mennyi fiatalkorú bűnözés! Mennyi emberi ronccsá vált drog-fogyasztó!

Íme hová vezet a házasság és család szétrombolása! Egy nép erkölcsi és biológiai tönkretételéhez!

A szemek megfékezéséből, a szenvedélyek feletti uralomból, az esküvői oltárnál tett eskü megtartásából, a házastársi hűségből, a tökéletesített erkölcsi törvények lelkiismeretes beteljesítéséből még semmi rossz nem származott, de annál több áldás!

Éljünk, hát törvényt tökéletesítő, a farizeusok és írástudók tanítását felülmúló jézusi tanítás szerint és akkor bejutunk majd a mennyek országába.

Amen

Felelőtlen lenne az a gyermek, aki azt tartaná, hogy a szülei neki ne parancsoljanak. Felelőtlen lenne az a felnőtt, aki azt vallaná, hogy neki ne írják elő a közlekedés szabályait, ő majd a saját elgondolása szerint közlekedik. S felelőtlenek lennénk mi magunk is, ha azt mondanánk, hogy Isten ne szóljon bele az életünkbe, ne adjon parancsokat, törvényeket, mi majd nélküle is elrendezzük életünket. Igazságtalanok lennénk, ha nem vennénk észre, hogy Isten törvényei mögött az ő atyai szeretete van. Aggódó szeretettel vigyáz, hogy el ne rontsuk életünket, azonban nem kényszerít semmire sem.

Éppen ezért az ószövetségi Szentírás központi témái között szerepel az Isten törvénye, és ezen belül az Ő törvénye iránti hűség.
Érdekes megfigyelni az első olvasmányban, hogy hogyan mutat rá a szent szerző az ember eme kötelességére: „Módodban á1l, hogy megtartsd a parancsokat, hogy hűséges légy, megvan a hatalmad… Az ember előtt ott az élet és a halál, megadatik neki, amit választ magának” (Sir 15, 15. 17.).
Ez annyit jelent, hogy aki követi az isteni törvényt, annak örök élete lesz, viszont, aki hátat fordít neki, az a halálba rohan. Az élet vagy az örök halál saját választásának következménye.

Isten szereti az embert, és célba akarja juttatni életét. De a cél elérése érdekében az embernek közre kell működnie vele. Ezért kapta Istentől a szabad akarat ajándékát, hogy szabadon választhasson jó és rossz között. Isten ajándékai azonban kötelezettséggel is járnak. Így a szabad választás lehetőségével együtt jár a felelősség is.
Igen, az ember szabad, ezért felelős minden tettéért. Ha rosszat tesz, egyedül ő a hibás. A szent szerző szerint Isten „senkinek sem adott parancsot a rosszra, sem pedig engedélyt arra, hogy vétkezzék.” (20).

Izrael, népének egész szentsége és igazságossága a törvény iránti szeretetben és tiszteletben állt. A vége végén ez a törvény mégsem volt tökéletes, mert az ember túlságosan elanyagiasitotta. Ezért mondja Jézus a mai evangéliumi szakaszban: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni” (Mt 5, 17-37).
Az Úr Jézus azt hangsúlyozza, hogy a törvény anyagi, külsőleges megtartása nem elég. Ő nem a törvény betűjét hangoztatja elsősorban, hanem igaz lelkületet kíván követőitől. Szerinte, mélyebb, személyesebb, bensőbb hűségre van szükség, ami elkötelezi az elmét, a szívet és a lelket. Ő a bűnt nem büntetéssel akarja irtani, hanem megelőzéssel. Azt tanácsolja, hogy az ember uralkodjék rendetlen vágyain, szenvedélyein, melyek bűnre csábítják.

„Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták… Én pedig azt mondom nektek…” Ez a szent Máté evangélista által hatszor ismételt mondat azt hirdeti, milyen lényeges változásokat hozott Jézus a törvény megtartásában.
Nem elég például, ha valaki nem gyilkol; szerinte figyelnünk kell azokra az egyszerű szavakra, sőt gondolatokra is, amelyek szeretetlenséget, megvetést, a felebarát iránti ellenérzést fejeznek ki. Aki haragot vagy neheztelést ápol magában felebarátja iránt, az olyan, mintha szívében megölné. Felebarátja meghalt szeretete számára, ki van zárva jóindulatából, érdeklődéséből.

Igen, belülről, a szívből fakadnak a gonosz, gyilkos gondolatok, a házasságtörő vágyak. Így, nem elég a Törvény betű szerinti teljesítése, az emberölés, a házasságtörés tilalmának megtartása, hanem a Törvény szellemét kell megvalósítani, az emberi szív mélyére kell hatolni, ott kell végbemennie a változásnak, hiszen onnan ered a gyilkos szándék és a házasságtörő kívánság, meg a többi rossz.

Az nem elég, ha valaki külső tettekkel nem vét a törvény ellen, a gonosz gondolatokat és vágyakat is fel kell számolnia, egyébként már vétkezett is "szívében", - megölte felebarátját vagy házasságot tört…
A régi törvény tökéletesítése pontosan abban áll, hogy az embernek figyelnie kell szándéka tisztaságára és az igazságosságra, mégpedig nemcsak külső magatartásában, amit mindenki lát, hanem szíve és elméje csak Isten előtt ismert legmélyebb indulataiban is.
A szív tisztasága mindennél fontosabb. A vallási gyakorlatok külsődleges végzése nem sokat ér, ha az ember szívében gonosz indulatok rejtőznek. Ezért mondja Jézus, hogy mielőtt ajándékodat az oltárra viszed, békülj ki embertársaddal, de ne csak színből, hanem szívből is.
Sose felejtem, kisiskolás voltam, missziós hetet tartott Albert atya szülőfalumba. Az egyik este a megbocsátásról beszélt, s ha jól emlékszem ez a beszéd a szentmise végén volt. A beszéd végén ezt mondta, most mindenki menjen haza, a harangok egy félórát fognak szólni, s akinek haragosa van, az keresse föl és béküljön ki vele. Hazafelé menet az előttünk lévő csoportban volt egy vénkisasszony, akiről köztudott volt, hogy haragban van a saját testvérével. Ő mondotta, aki egyébként rendszeres templomba járó volt, hogy „színből megbocsátok, de szívből soha”.

A mai evangéliumi üzenet azért is megfontolandó, mert gyakorta mi is olyanok vagyunk, mint a farizeusok, vagy az imént említett hölgy. Természetesen ezt csak akkor vagyunk képesek beismerni, ha őszinték vagyunk legalább önmagunkkal szemben. Ájtatossági gyakorlatokat végzünk, többé-kevésbé elmormoljuk a napi imát és egyházi hozzájárulást is fizetünk, de szívünkben ott lapul az embertárs iránti harag érzése, a bosszúállás vágya, vagy a megvetés, lenézés gondolata, a megszólás, a kibeszélés, a pletyka, a kritizálás ténye, sőt olykor a rágalmaktól sem riadunk vissza. Minthogy ez így semmiképpen sincs rendjén, kérjük Istent, segítsen őszintéknek lennünk önmagunkkal szemben, hogy Istennel és  embertársainkkal kiengesztelődve tiszta szívvel tudjuk végezni vallási gyakorlatainkat, s ápolni Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkat.

Az ószövetségi próféták is gyakran beszéltek ilyen értelemben, de a törvényre az utolsó tökéletes ecsetvonást, az i betűre a pontot Jézusnak, az örök Bölcsességnek kellett felraknia.
Hogy a keresztény ezt ezen a szinten értse és élje meg, be kell hatolnia az Evangélium bölcsességébe, ami nem ennek a világnak a bölcsessége, hanem „Isten titokzatos, rejtett bölcsessége” (1 Kor 2,7) – olvastuk a szentleckében Szent Pál apostoltól.

Az evilági bölcsesség földi, emberi szempontokat vesz figyelembe, amilyenek az anyagi, a személyi érdekek, a hiúság, különféle élvezetek, szenvedélyek. Az isteni bölcsesség viszont az Úr dicsőségét és az ember örök boldogságát tartja szem előtt.

A kétféle bölcsesség nem egyszer éles ellentétben áll egymással. Így Krisztus a világ szemében oktalanságnak számító kereszt által dicsőítette meg Istent és váltotta meg az embert. Ezért Krisztus keresztjének misztériuma az, amit – meghalva a világ és a test bölcsességének – minden kereszténynek újra meg kell élnie.

Mikor nagyokat ütnek rajtunk, milyen jó lenne nem ütni vissza se kézzel, se szóval – olvashatjuk József Attila egyik versében (Milyen jó lenne nem ütni vissza). De a régi törvény ott lüktet még az ereinkben, s ha valaki megbánt minket, szeretünk azonnal visszavágni. Jól megjegyeztük a „szemet szemért, fogat fogért” ószövetségi elvet, s ha kell, alkalmazni is tudjuk minden helyzetben. Sok ember annak tökéletes megvalósítására törekszik, hogy „a sértés ne maradjon viszonzatlan”. Ha valaki haragszik ránk, jogosnak tartjuk, hogy mi se szívleljük őt. Ha bárki rosszul szól hozzánk, sokszor mi is mindjárt durván szólunk hozzá.

Milyen jó volna, ha megértenénk, hogy Jézus új törvényt adott nekünk, a szeretet törvényét. A szeretet nem viszonozza a másiknak a rosszat, de még fel sem rója azt. A bosszú, a harag és a visszavágás helyett Jézus azt kéri tőlünk, hogy bocsássunk meg. Milyen jó lenne, ha mindig a krisztusi szeretet törvénye szerint élnénk! Szent János evangélista írja az ő első levelében: „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad.”

Azt hiszem, tapasztalatból mindannyian tudjuk, hogy vannak pillanatok, amikor nehéz megtartani ezeket a tökéletességre indító törvényeket, de ilyenkor mindig gondoljunk arra, hogy mégiscsak ez vezet az örök üdvösségre, örök boldogságra.
A szentek élete bizonyítja, hogy minden nehézséget le lehet győzni, ha tudjuk, hogy miért küzdünk és mi a vágyunk. Üdvösségünk, örök boldogságunk érdekében csak egyetlen lépést kell tennünk, de azt az egy lépést, ami Istenhez közelebb visz, nap, mint nap meg kell tennünk!

1. Szentek legyetek, mert én, az Úr, szent vagyok!… szeresd felebarátodat, mint magadat – én vagyok az Úr! ( Lev 19,1;2,17–18)

A felebarát szeretete az ószövetségben is megvolt. Isten a saját tekintélyére hivatkozva kéri, parancsolja, hiszen ha ő szereti népét, annak minden gyermekét, azoknak is testvérként kell egymáshoz viszonyulniuk. A szeretetben Isten szentsége tükröződik vissza. Már a mózesi törvény is elismeri, hogy Isten előtt minden ember felebarát, testvér. A klasszikus történet szerint a bölcs tanítót felkeresik tanítványai, s megkérdezik, meddig tart az éjszaka. Az egyik tanítvány elgondolásában akkor múlt el az éjjel, ha már a kutyát meg lehet különböztetni a báránytól. A másik szerint, ha a szőlőtőkét a fügefától. A mester egyik választ sem tartja helyesnek, majd így felel: „Akkor múlik el az éjszaka, ha rá tudsz nézni a másik ember arcára, s elég világos van ahhoz, hogy testvéred arcát fölismerd benne.” Itt ér össze már az ószövetségben az Isten és a felebarát szeretete.

2. Nem tudjátok, hogy Isten Lelke lakik bennetek? E világ bölcsessége oktalanság Isten előtt. (1Kor 3,16–23)

Ahogyan az Istennek szentelt épületet, a templomot is szörnyű vétek profanizálni, megszentségteleníteni, ugyanúgy van testünk templomával is. Keresztségünk óta Isten lakást vett bennünk. Övéi vagyunk testestül-lelkestül, még szabadságunk ellenére is. A Lélek által ő szült új életre. Ha tehát beengedjük a világ, a szabadosság szellemét testi életünkbe, gondolatainkba, óhatatlanul megfertőződünk a rosszal. Nemcsak testünk betegszik meg, hanem lelkünk is kárt szenved. A kereszténynek istengyermeki méltósága tudatában is őrködnie kell a Szentlélek templomán, akárcsak az őskeresztényeknél az oszciáriusok (ajtónállók), akik az idegeneket nem engedték be a templomba. 

3. Én viszont azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért. (Mt 5,38–48)

Az Úr Jézus nemcsak beteljesíti az ószövetségi törvényt, hanem ezzel messze túl is lépi azt. Az ellenségszeretet a kereszténység és más vallások ütközőpontja, vízválasztója, ez a Krisztus-követő ember életstílusának fokmérője. Etikai szempontból esetről-esetre lehet vizsgálódni, meddig terjed a jogos önvédelem, szükség van-e bírói igazságszolgáltatásra, de a lényeg nem kerülhető ki: szeretet nélkül nem létezik építő megoldás. Sem egy konfliktusban, sem egy nézeteltérésben. A híradások és tapasztalataink szinte állandóan szembesítenek a kirekesztő türelmetlenség, az idegengyűlölet, a bosszú kártékony hatásaival.

Ha az isteni parancsot tekintjük mérvadónak, akkor nem is szabadna embereket barátra vagy ellenségre osztani. A legnehezebb helyzetekben is van alkalmunk, hogy imádkozzunk azért, aki minket megbántott, akivel nem értünk egyet. Nyilván másképp esik latba, ha egy közösség, egy társadalmi csoport okoz károkat a másiknak és úgymond az egész emberiség „közellenségévé” válik…

A keresztény ellenségszeretet nem a bűnnel való cinkos összekacsintás, nem a munkaadó vagy államhatalom, sem az egyes ember hatalmi visszaélésének elnézését jelenti, hanem olyan szemléletmódot, amely senkit sem rekeszt ki a megbocsátás, a szeretet gyógyító köréből. Akit ellenségnek tekintesz, az is olyan ember, mint te. A másik Krisztus, akiben van legalább annyi jóság, mint benned. Ez a közös alap, amelyből a keresztény ember kiindul. Istennel a másik emberben találkozunk, még oly módon is, hogy az talán visszautasítja – egyelőre – szerető közeledésünket. Jézus nemcsak minimális jó magatartást kér, mint az addigi törvény. Ne tégy semmi olyat másnak, amit nem szeretnél, hogy neked tegyenek. Ő szeretettel, kezdeményezéssel tölti meg, s így lesz hallatlanul új és bátor, újszövetségi szeretet: úgy bánjunk mindenkivel, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak! Valamiképpen a mi saját, önző szeretetünkre apellál, hogy ebből induljunk ki. Az üdvösség törvényét hozza működésbe. Ő már legyőzte a rosszat.

A másik embert nekem nem legyőznöm kell, hanem „kiszeretnem” belőle azt, amiben egymásra hasonlítunk: az istenképiséget. A gonoszság csak a szeretettel oldható fel, győzhető le, semmisíthető meg. Nem pusztán erőszakmentesség ez, hanem az esztelenségig elmenő, életet feláldozó szeretet, amelyet Krisztus mutatott be a kereszt oltárán.

Keleti sivatagi atyák élete, írta: Michel-Ange Marin atya, (Paris, Lyon, 1824) III. kötet IV. könyv, XVII. fejezet: A Tiszteletreméltó Jean le Nain. Szeretetének egyik gyümölcse egy leány megtérése, aki oly szerencsétlen volt, hogy kiszolgáltatta magát a bűnnek. A történet épületes és alkalmas arra, hogy Urunk irgalmasságába vetett bizalomra indítsa a legnagyobb bűnösöket is, ha azok őszintén visszatérnek hozzá. Ezt a lányt Paésie-nak hívták. Fiatalon vesztette el anyját és apját s mivel PPEK / Lisieux-i Szent Teréz önéletrajza 121 vagyonát jócselekedetekre akarta felhasználni, a házából szállást készített Sceté remetéi számára, akik az ottani városnegyedekben jártak, nyilván azért, hogy testvéreik munkáit eladogassák. De minthogy azt gondolta, hogy ez a jótékonykodás túl sokba kerül a számára, figyelmen kívül hagyta, hogy micsoda kincset készített ezzel magának az égben, megunta s olyan emberekkel is volt körülvéve, akik hozzájárultak ahhoz, hogy így megváltozzék. Hamarosan még messzebbre mentek gonosz tanácsaikkal, egészen megutáltatták vele az erényt s ő végülis egészen odaadta magát a bűnnek. Sceté remetéi nagy fájdalommal vették bukását tudomásul, mindenféle eszközhöz folyamodtak, amit csak szeretetük sugallt, hogy kimentsék a szakadékból, ahová letaszította lelkét. Végülis Jean le Nain-hez fordultak és kérték, menjen el hozzá, próbálja meg Istentől kapott bölcsessége által visszavezetni őt Jézus Krisztushoz. El is ment: de mikor ajtaja előtt megjelent, nem engedték be, durván szemére hányva, hogy a remeték tették tönkre úrnőjüket. De ő nem fordult vissza; állhatatosan kérte, hogy engedjék beszélni Paésie-val, nem fogja ő azt megbánni. Erre felvezették a szobájába. Leült melléje s megkérdezte: mi a panasza Jézus Krisztusra, hogy így elhagyta Őt, önmagát pedig ebbe a siralmas állapotba taszította. Ezek a szavak megdöbbentették és szíven találták a leányt. A Szent hagyva, hogy cselekedjék a kegyelem, hallgatott egy pár percig, miközben hulltak a könnyei. Paésie megkérdezte, hogy miért sír. Hogyne sírnék, felelte ő, mikor látom, hogy a gonosz lélek becsapja önt és játszik önnel. Ezekre a szavakra a leányt félelem és borzadás fogta el vétkei miatt s ezt mondta: Atyám, van még bocsánat a számomra? – Igen, mondta a Szent, egészen biztosan. – Vigyen el innen oda, ahol jónak látja, hogy bűnbánatot tartsak, mondta a leány. Az azonnal fölkelt s a leány követte őt anélkül, hogy bármilyen rendelkezést adott volna ki a házban, sőt, egyetlen szót sem szólt senkihez. Ennek a Szent nagyon örült, mert látta, hogy megtérésének az érzelmei töltik el s hogy mindent elhagy azért, hogy teljesen a vezeklésnek adhassa át magát. Nem tudjuk, hová akarta vezetni őt. Valószínűleg valamilyen női kolostorba. De miután már a sivatagban jártak s az éjszaka közeledett, Jean vánkost csinált a homokbuckából, megjelölte a kereszt jelével és azt mondta Paésie-nek, hogy feküdjön rá. Ő pedig távolabb szintén lefeküdt aludni, miután imádkozott. De éjfélkor felébredt s látta, hogy fénysugár száll az égből Paésie-ra s azon angyalok viszik lelkét az égbe. Látomásán meglepődve, azonnal felkelt, a leányhoz ment, meglökte a lábát, hogy lássa, meghalt-e, s valóban úgy találta, hogy visszaadta lelkét Istennek. Ugyanekkor egy csodálatos hangot hallott, amely ezt mondta neki: egy órai bűnbánata kedvesebb volt Isten előtt, mint az, amelyet mások sok időn át végeznek, mert azok nem teszik olyan forrósággal, mint amilyennel ő tette.

„Az égben ugyanazt fogom kívánni, mint a földön: Jézust szeretni és megszerettetni.” 52

Jézus Szent Szíve, melyben a bölcsességnek és tudománynak összes kincsei megvannak. A bölcsesség kezdete az Úr félelme. Félni, hogy ne szomorítsátok meg az Isten Szent Lelkét. Ilyen volt a mai Szent, Justiniani Szent Lőrinc. Krisztus az én Uram, nem párnákon halt meg! [III. 210]

A kép felállítása előtti napon főnöknőmmel voltam gyóntatómnál. Midőn elkezdtünk beszélni a képről, a gyóntató megkért minket, hogy egyik nővérünk segítsen koszorúkat fonni. A főnöknő azt mondta: ,,Fausztina nővér fog segíteni.'' – Végtelenül örültem ennek. Amint hazaértem, mindjárt kezdtem előkészíteni a zöldet, s egy tanulóval vittük el azt; segített még egy ismerősünk, aki a templomban szokott tevékenykedni. Este 7 órára minden elkészült. A kép is fel volt már függesztve. Néhány asszony észrevette, hogy én is ott sürgölődtem, mert biztos inkább útban lehettem, mint segítettem. Másnap megkérdezték hát nővéreinket, mi ez a szép kép, és mi a jelentése? ,,Biztosan tudják – felelték ők –, mert tegnap egyikük díszítette a képet.'' A nővérek nagyon csodálkoztak, mert semmiről sem tudtak. Mindegyikük látni akarta a képet. Közben a gyanú rám terelődött. ,,Fausztina nővér biztosan mindenről többet tud!'' – mondogatták. Midőn megkérdeztek, hallgattam, mert nem mondhattam meg az igazat. Hallgatásom még nagyobb kíváncsiságra ingerelte őket. Meg kellett kétszereznem elővigyázatosságomat, hogy ne hazudjak, de az igazat se áruljam el, mert erre nem volt engedélyem. A nővérek hangot adtak nemtetszésüknek, és nyíltan a szememre vetették: ,,Miként lehet az, hogy idegenek tudnak a képről, mi pedig semmit?'' Különböző dolgokkal kezdtek el vádolni. Három napig szenvedtem, de valami különös erő szállt a lelkembe. Örülök, hogy szenvedhetek Istenért, s a lelkekért, akik ezekben a napokban részesültek Isten irgalmasságában. Ha látom azt a sok lelket, akik a napokban elnyerték Isten irgalmát, fáradozásaimat és szenvedéseimet semminek sem tartom. Ha ezek a szenvedések a legnagyobbak lennének is, s eltartanának a világ végéig, akkor se bánnám őket, hiszen ezeknek egyszer végük lesz, de a lelkek, akik ezáltal megtértek, soha nem szűnő kínoktól menekültek meg. Boldogan láttam, miként térnek vissza mások minden boldogság forrásához, az Isteni Irgalmasság ölére. (421)

Beszélhetünk a közösség felelősségéről, ami más, mint az egyéné. De azt a közösség tagjai vállalják, mégpedig különböző mértékben; mindannyian részt vesznek a felelősség vállalásában, akik arra képesek, azaz már öntudatra ébredtek, de mindenekelőtt a vezetők.

Hányszor beszélünk mások hibáiról a hátuk mö­gött, hányszor teszünk megjegyzéseket azokra, akikkel együtt dolgoztunk... Nem meggyónni kell ezt, hanem megbeszélnünk egymás között.

Amikor tudomásomra jut, milyen szenvedést okoznak a vég nélküli megjegyzések és tapintatlanságok, mindig Urunkra gondolok, aki azt mondta a bűnös asszonyt körülállóknak: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek" (Jn 8,7). Tudjátok jól, mi történt: mindannyian elsomfordáltak, mert tudták, hogy Jézus ismeri bűneiket.

Amikor szeretetlenül beszélünk valakivel szemtől szembe vagy a háta mögött, amikor fölhánytorgatjuk ré­gi bűneit - halljuk meg akkor Jézust, aki hozzánk is szól: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek."

Felnőtt fejjel is kérheted a keresztség szentségét magad, családod számára!

Mindannyian vándorok, zarándokok vagyunk!! Sok sok ember rálépett a keresztény tanösvényre az elmúlt években, évtizedekben, van aki szépen lendületesen halad, de vannak olyanok is akik itt ott megakadtak, fáradtan leálltak, vagy le is tért erről az útról!! 

A kereszténység nem egy kiesős játék, mi - Isten végtelen irántunk való szeretetének hála - bármikor újrakezdhetünk, újra folytathatjuk a szent utazásunkat! Akár felnőtt fejjel is dönthetünk Krisztus mellett, a szeretet mellett, kérhetjük a keresztség szentségét is, bizalommal, szeretettel a hozzánk legközelebbi plébánián! Ha elakadtál volna, ha tanácsra van szükséged, akár itt privát levélben én is szívesen állok rendelkezésedre.  

Testvéri szeretettel, Csaba t.

Kedves Testvérek!

A Szentírás mai részleteinek megértéséhez fontosnak látom Szent Pál gondolatát. Ő különbséget tesz testi ember és lelki ember között. Ennek a két fogalomnak – testi és lelki – természetesen sajátos értelmet ad. A testi emberen ő azt az embert érti, aki számára Isten és az Ő akarata nem fontos. Számára elsősorban a maga e világi érdekei a döntőek. Ezen kívül számára nem döntő, hogy erkölcsileg mi a jó és mi a rossz. Egy a fontos: az, ami számára hasznos, kifizetődő, vagy ha modernebbül akarok fogalmazni: a profit. Ezzel szemben a lelki ember Istennel való kapcsolatban él. Számára a döntő az, hogy Isten mit vár el az embertől, és ő megfelel-e Isten akaratának? Itt jelenik meg a mai szentleckében a bölcsesség fogalma. A bölcs ember az apostol számára nem kizárólag az erkölcsös ember, hanem az az ember, aki Isten kinyilatkoztatására figyel, az az ember. aki a Szentlélekben él. Az apostol egyenlőség jelet tesz e két állítás közé: Jézus Krisztusban élni és a Szentlélekben élni. Az az ember él Jézusban, aki a Szentlélekre figyel. És aki a Szentlélekre figyel, az Jézusban él, az Ő szellemében, lelkületében él. Ez az ember fedezi fel igazán Jézust, tud behatolni az isteni kinyilatkoztatás világába. Ha Jézus kortársai ezen a szinten éltek volna, akkor felismerhették volna az Ő igazi kilétét, azaz Istentől küldött voltát, istenfiúságát, és akkor nyilván nem feszítették volna Őt keresztre. És ettől nyilván egészen másképpen alakult volna az emberi történelem.

Ezek a gondolatok már belevisznek az evangéliumba. Jézus azt várja el tanítványaitól, hogy a vallásosságuk lényegesen múlja felül az írástudók és farizeusok vallásosságát. Ennek a lényege az volt, hogy meg kell felelni a törvény betűjének. Függetlenül attól, hogy ki mit gondol a belsejében, a szívében, ha megteszi a törvényt, ha megfelel az előírásoknak, akkor korrekt ember. Jézus számára ez kevés. Jézus számára nem az előírásoknak való megfelelés a döntő, hanem a belső magatartás. Végül is minden emberi tett itt kezdődik. Fölfogtam-e Isten akaratát, és kész vagyok-e engedelmeskedni neki? Ha nem ez a hozzáállásom, akkor megfelelhetek egy törvény betűjének, de Isten előtt ettől nem leszek kedves. Ezért annyira fontos Jézus számára a „szív”, a belső. Ezért hangoztatja azt, hogy az emberi cselekedetek nem ott kezdődnek, amikor azokat végrehajtják, hanem a szív belső világában. Ha a szívünkben gyűlölet él, ott nem tudunk rendet tenni, akkor előbb utóbb eljuthatunk a gyilkossághoz is. És ha ezt nem fedezzük fel, soha nem fogunk megoldást találni például arra, hogy egy diák leköpi-e a tanárját, kész megütni-e a tanárját, netalán hátba szúrja-e a tanárját, illetve arra, hogy a többiek még biztatják is őt erre. Ezeknek a gyerekeknek halvány fogalmuk nincs arról, hogy mi lenne a jézusi értelemben vett igazi emberség. Addig, amíg csak jogszabályokat hozunk, börtönnel fenyegetünk, igazában semmit nem tettünk, mert az ember szívét, a gondolkodását nem változtattuk meg. És amíg az ember nem jut el Jézus felismeréséig, elismeréséig, nem fog emberibbé változni még akkor sem, ha évtizedekig ül börtönben. A páli gondolat szerint, ha a testi emberből nem válik lelki emberré, nem lesz ember a szó igazi értelmében.

Nagyon fontosak az ószövetségi olvasmányban hallott szavak, ahol arról van szó, hogy az ember szabad, és ha a szabadságával rosszul él, akkor magára gyújthatja az életét, vagy az életét, a magáét és a körülötte élőkét is halállá változtathatja. De azért itt föltétlenül tudatosítanunk kell, hogy bármennyire is megfogalmaz az Ószövetség erkölcsi követelményeket, erkölcsi eszményeket, igazi megoldást ez sem adhatott. Mert az erkölcsi követelmények mellé a kegyelem, ami képessé teszi az embert, hogy valóban Isten akaratát teljesítse, csak Jézus Krisztus által adatott meg az emberiségnek. Jézus nélkül, a Szentlélek nélkül, a kegyelem nélkül Szent Ágoston szavai szerint akkor is halottak vagyunk, ha biológiailag élünk. Nem véletlenül hangoztatja Jézus Krisztus azt, hogy Ő nem azért jött, hogy az ószövetségi követelményeket megszüntesse, hanem azért jött, hogy azokat beteljesítse, tökéletessé tegye. Vagyis a Jézusba vetett hit nélkül, illetve a belé vetett hit szellemében való élet nélkül az ember képtelen az emberhez méltó életre. A teológia éppen ebben a meggyőződésben hangoztatja azt, hogy a kinyilatkoztatás nélkül, a kegyelem segítsége nélkül nemcsak arra képtelen a bűntől megsebzett ember, hogy Isten akaratát teljesítse, de arra is képtelen, hogy az emberi természetbe a teremtés által beleprogramozott értékeknek, vagyis a természettörvénynek megfeleljen.

És amikor tapasztaljuk a társadalmunkban az itt is meg ott is fölmerülő embertelenséget, akkor nyilván mindez bennünket is kérdőre von: valóban a Jézusból, a Szentlélekből áradó kegyelmi meghívásnak megfelelően élünk-e, tudunk-e példát adni, illetve segíteni ott, ahol kell? Vagyis tudatában vagyunk-e, hogy bizonyos helyeken és körülmények között az Egyház csak a világi keresztények által tud jelen lenni? Úgy vagyunk-e jelen, hogy általunk élhetőbb lesz az élet? Ámen

Nyiredy Maurus OSB, Balatonfüred-Kerektemplom

Növekedj befelé…

Amikor gyermek voltam, mindenképp nagy akartam lenni.

Mikor azt kérdeztem, mit kell tennem, hogy naggyá nőjek, azt mondta anyám: „Sokat kell enned és aludnod!”

Amikor kamasz lettem, még mindig nagy akartam lenni.

Mikor azt kérdeztem, mit kell tennem, hogy naggyá legyek, azt mondta apám: „Sokat kell tanulnod!”

Most, hogy felnőtt vagyok, sőt, mi több: lassan fürtjeim fehérbe csavarodnak, most is nagy akarok lenni. A vágy még most sem aludt ki bennem. Ma is egyre azt kérdem: mit kell tennem, hogy igazán naggyá legyek?

A múltkor egy belső hang válaszolt és azt mondta nekem: „Növekedj befelé! Az igazi nagyság benned van! Ha tudnád, milyen kincsek rejtőznek benned, soha nem vágynál a külső nagyság után! Mindenedet elvehetik. Mindenedet elveszítheted. Csak arra vigyázz, hogy belső kincseidet ne veszítsd el! Azokat kell felfedezned! Nap, mint nap! Belül kell naggyá lenned! Nap, mint nap! Noha ez a legszebb út, de a legnehezebb is!”

Tetszett nekem ez a válasz! Mindig is ilyen kihívásra vágytam!

A belső hang óta ez lett az életmottóm: „Befelé növekedni!”

És érzem, hogy minden nap változik bennem valami.

Minden nap nagyobb leszek, növekszem egy kicsit – befelé…

Tégy Te is így! Boldogító érzés!

Stuttgart, 2020-02-10.

Imre atya

Ferenc pápa homíliája a megszentelt élet világnapján
Argentína új elnöke a Vatikánban
Konferencia az idősek lelkigondozásáról
Perui zarándokok a Szent Péter téren
Minden nyolcadik keresztényt üldöznek
Egyetemes káptalanra készül a szalézi rend
Politikusok egy emberibb társadalomért
Krzysztof Zanussi új filmje: Éter
Kortárs kiállítás a Vatikáni Múzeumokban

(1) „…VAN ERŐM A SZABADÍTÁSHOZ!” (ÉZSAIÁS 63,1–14)

– Isten mégiscsak kiszabadítja hűtlen népét, mert az Ő népe (8). Isten önmaga dicsőségéért cselekszik népéért, hiszen Isten dicsőségét nem káromolhatják a világban, még saját népének engedetlensége miatt sem.

– Gyönyörű a fokozás Isten értünk való cselekvésének ajándékaiban (7): Ő kiszabadít egy konkrét bajból (8). De az Isten ennél sokkal többet tesz népéért: megváltja őket (9). Ézsaiás folyamatosan hangsúlyozza a megváltás isteni ajándékát; valamint a szabadulás és a megváltás közötti különbséget. Az egyik egy adott, szorult helyzetből vezet ki, mint például az Egyiptomból való megmenekedés (11–13); a másik pedig örök és hiánytalan megoldás Isten népe számára. Isten a kettő ajándékának együttesében hordozza népét (9). Ennek valósága Jézus Krisztus. Isten maga áll helyt népéért, nem egy angyal, vagy követ (9).

– Isten szabadító és megváltó cselekvésének másik oldala az Ő jogos ítélete, haragja (1–6). Ahol kiteljesedik az Isten országa, ott megítél az Úr minden bűnt. Így áll helyre az isteni rend, amely számonkér és eltöröl minden istentelen és másokat megnyomorító vétket. Ez csakis az Ő illetékessége, senki másé. Csak a kegyelem oltalmában lesz menekvés. Az ítéletben mindenkinek magának kell számot adni Istennek életéről; valamint arról, amit a másik ellen elkövetett (Róma 14,12). Egyikünk sem állhat meg itt, az Isten kegyelme nélkül. Akik Isten népét bántották, azok bizonyosan nem állhatnak meg, megtérés nélkül az Úr előtt.

– Gyönyörű, őszinte, bizonyosságra vágyó „miért” kérdésekből fakadó könyörgéssel zárul a szakasz (63,15–19). – Miért engeded, Uram, hogy letérjünk utadról? – Miért engeded, hogy ellenségeid tapossanak minket? – Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál! (63,19) – Bizony, Ő szétszakította az eget, és leszállt!

Lukács 8,26–39

Ne félj, és ne rettegj, mert az ÚRisten, az én Istenem veled van, nem hagy cserben és nem hagy el. (1Krón 28,20)

A félelem az egyik legjellemzőbb emberi érzés, alapvető része személyiségünknek, végigkíséri életünket. El se hinnénk, mennyi mindent teszünk félelemből, önkéntelenül is. Csak azért, mert valamitől félünk. Hihetetlenül erős motiváció tud lenni a félelem.

Az Igében olvassuk, hogy „ne félj”.

Van egyfajta egészséges félelem is, ami megóv a vakmerőségtől és gyakran életmentő lehet, de mi többnyire az ismeretlentől félünk, meg a veszteségtől, a kudarctól, a belső ürességtől, a megszégyenüléstől, a megpecsételtségtől, a testi-lelki fájdalomtól, a gyengeségtől, a konfliktusoktól, a sötétségtől. Félünk a betegségtől, és attól, hogy elveszítünk valakit, akit szeretünk. Félünk a haragtól, a büntetéstől, félünk szembesülni önmagunkkal, félünk az öregedéstől, a haláltól. Azt is mondhatnánk, hogy ez természetes, hiszen emberek vagyunk – csakhogy ezek a félelmek a bizalmunk fokmérői. A szeretetünkről szólnak, a szeretet egyenes arányban van a félelemmel. Valamiképpen a félelem ellentéte nem a bátorság, hanem a szeretet! A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben. (1Jn 4,18). Adjon az Úr teljes szeretetet a szívünkbe, és űzze el félelmeinket! (Prókai Árpád)

*****************************************************

Imádság:

 Uram! A bennem lévő félelmet egyedül szeretetet tudja eloszlatni. Áraszd rám és belém szereteted gyógyító erejét! Ámen

***************************************************************

A nap gondolata:

A félelem az emberiség leghalálosabb ellensége. A félelem rabszolgává tesz bennünket.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus tökéletessé teszi az Ószövetség tanításait és parancsait.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
És mondom nektek: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába.
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére.
Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson.
És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.
Hallottátok továbbá, hogy a régieknek ezt mondták: Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet! Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ennél több, az a gonosztól van.
Ezek az evangélium igéi.
 

Drága Gyermekek! Isten elhatározásával és szeretetével választott arra, hogy Isten anyja és a ti édesanyátok legyek. De az akaratommal és a Mennyei Atya iránti mérhetetlen szeretetből és teljes bizalomból a testem, az Isten-ember kelyhe volt.

Az igazság, a szeretet és az üdvösség szolgálatában álltam. Most is itt vagyok köztetek, hogy gyermekeim, szeretetem apostolai meghívjalak benneteket az igazság hordozóiként; hogy akaratotokból és a Fiam iránti szeretetetből terjesszétek az ő szavait, az üdvösség Igéjét. Cselekedeteitekkel mutassátok meg mindazoknak, akik még nem ismerik a Fiamat, és az ő szeretetét.

Erõt találtok az Eucharisztiában- a Fiamban, aki testével táplál és a vérével erõsít bennetek. Gyerekeim, kulcsoljátok össze a kezeteket [imában], és némán nézzétek a keresztet. Ilyen módon hitet merítetek, hogy képesek legyetek továbbadni; megtaláljátok az igazságot, hogy megkülönböztessétek azt; amely olyan szeretetre vonz, hogy megtudjátok, hogyan kell igazán szeretni. Gyerekeim, szeretetem apostolai, kulcsoljátok a kezeteket [imában], nézzétek a keresztet, csak a keresztben van az üdvösség. Köszönöm nektek.

Kinek tartom én, ki nekem Jézus? Ha valaki megkérdezi mondjam el, ki nekem Ő,mit mondok? Miért hiszek? Miért imádkozom naponta többször hozzá? Vagy szüntelenül? Miért lenne üres az életem nélküle?

Jézusunk köszönjük, hogy megmutattad, mit vársz tőlünk. Te többet kívánsz tőlünk, mint elődeinktől. Kemények a szavaid, de csak hálát adhatunk nagy bizalmadért, mert parancsaid értünk, és nem ellenünk szólnak. Előtted kedvesebb a megbocsátás az oltárra helyezett áldozatnál, az igaz szó az esküvésnél. Segíts csírájában elfojtani a rosszat, segíts nem elnézőnek lennünk magunkkal szemben. Kemény a szavad, de hiszem, hogy jobb nekem bármely tagomat elveszteni, saját akaratomról egészen lemondani, ha az akadályoz az örök élet felé! Amen.

Bevezető 

Mindennapi életünkben tele vagyunk előírásokkal, törvényekkel, tiltásokkal, és ezek sok gondot okoznak nekünk. Olykor azt hisszük, jobb volna nélkülük. De az Úr Jézus is azt mondja: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt.” Sőt, még szigorítja a parancsokat, amint hallani fogjuk a mai evangéliumban. Azonban tudnunk kell, hogy Isten törvénye nem elviselhetetlen teher akar lenni, hanem útmutatás a helyes életre. Ő egészen magáénak akar minket, testestül-lelkestül. Mindig igazságosan ítél meg minket, lelkiismeretünk alapján. 

Hívek könyörgése 

Testvéreim! Imádkozzunk bizalommal az Úr Jézushoz, hiszen Ő testvérünk és irgalmas Istenünk! 

1. Urunk! Adj erőt és lelkesedést azoknak a férfiaknak és nőknek, akik szerte a világon evangéliumodat hirdetik. 

2. Adj széles látókört és igazságérzetet azoknak, akik a társadalom törvényeit megalkotják, és azok megtartásán fáradoznak. 

3. Segítsd ifjúságunkat annak megértésében, hogy rend és törvény nélkül nem lehet emberhez méltó életet élni. 

4. Urunk! Adj kitartást, bátorítást azoknak, akik diplomáciával, adományok gyűjtésével a békét szolgálják. 

5. Jutalmazd meg az örök élettel azokat, akik a földi életben parancsaid útján járnak. 

Urunk! Te megjártad az emberi élet minden csúcsát és mélységét, és bemutattad, hogyan lehet a mennyei Atya akaratát teljesíteni. Legyen ezért neked hála és dicsőség, most és mindörökké. Amen. 

- A keresztény élet nem érzelmekből áll, nemcsak imádságból. Nemcsak örömöket tartogat, hanem szenvedéseket, töviseket is.

- Skolasztika nővér sziklaszilárd hitet ragyogtat ránk. Szenvedései gyötrődései ellenére is, a hűsége soha nem ingott meg.

Skolasztika nővér szerette Istent. Megértette, hogy Krisztus minden emberért meghalt, nemcsak a jókért. Jézus iránti szeretete olyan erősen élt a lelkében, hogy betegsége nehézségei ellenére is tudott örülni és örömet szerezni a rábízottaknak.

- A szerzetesenk nemcsak Istennek szolgálnak, Istent dicsőitik, hanem egyúttal az egyház és vele minden keresztény ember imaszolgálatát végzik, valamennyiünkért képviselve őket Isten előtt.

- Skolasztika nővér - Krisztust  látta elöljáróiban, szerzetestársaiban, a gyerekekben, a betegekben, a szegényekben, a vendégekben. "Krisztus elébe semmit ne tégy!"

- Skolasztika nővér életében jól kitapintható - "a mindig adni , mindent szeretetből."
- időt Istennek
- szeretetet az embereknek
- erőfeszítést a munkában
- szolgálatot a közösségben

- Skolasztika nővér felismerte , hogy feldata, hogy kitartóan imádkozzon, szorgalmasan végezze munkáját, és megfontolt kezdeményezésekkel álljon elő és építse az Egyházat. Tudta, hogy mindezek mellé szenvedéseit, betegségét is hozzá kell adnia.

Skolasztika nővér gondolata

Krisztus mondja: Én vagyok a szőlőtő! - Oh édes Tövem, tápláld, növeld a te szegény kis vessződet! [I. 4/7]

Papp Anna elmélkedése

Ajándék a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek

Engesztelőima

Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben!

Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk, bocsáss meg a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek, akiket temagad gyermkeidként fogadtál, akik téged nem szerettek, elutasították és a neked járó tiszteletet sem adták meg. Engesztelésül felajánljuk a Szeretetet és a Jóságot, a te mindenekfelett szeretett Fiadat, Jézus Krisztust.

Szenteltessék meg a Te neved.

Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk, bocsáss meg a szenvedő lelkeknek, amiért a te szent nevedet nem dicsőítették, sokszor méltatlanul kiejtették, és nem kellő tisztelettel használták. Engeszetelésül felajánljuk neked mindazokat a szentbeszédeket, amelyeket a te drága, szeretett Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus itt a földön, a te szent neved megdicsőítésére mondott.

Jöjjön el a Te országod.

Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk, bocsáss meg a szenvedő lelkeknek, amiért a te szent országodat nem keresték forró szeretettel és áhitatos igyekezettel, hanem sokszor csak földi javakkal gazdagodtak. Engesztelésül ezekért a sokféle bűnökért felajánljuk neked a te szeretett Fiadnak, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak nagy vágyakozását, hogy mindenkit a te szent országodba juttasson.

Legyen meg a te akaratod, miképpen mennyben, azonképpen itt a földön is.

Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk, bocsáss meg a szenvedő lelkeknek, amiért a te szent akaratodnak önkéntesen nem rendelték alá magukat, hanem sokszor önfejűen, saját akaratuk szerint cselekedtek, és így a te szent akaratodat sem követték. Engesztelésül felajánljuk neked Jézus isteni szívét és az Ő nagy alázatosságát.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk, bocsáss meg a szenvedő lelkeknek, amiért ellenségeiket nem szerették, és nem bocsátottak meg nekik. Engesztelésül felajánljuk a te mindenekfelett szeretett Fiadnak Jézus Krisztusnak szavait, amelyeket a keresztről mondott: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek!”

Védj meg minket a kísértéstől.

Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk, bocsáss meg a szenvedő lelkeknek, amiért a nagy kísértéseknek nem álltak ellen, hanem a gonosz kísértéseit követték, és így bűnbeestek. Engesztelésül felajánljuk neked az engedelmességét és fáradtságos munkáját, minden keserű szenvedését, szent vérét, szent sebeit és halálát a te mindenekfelett szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak.

És szabadíts meg a gonosztól.

Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk, bocsáss meg a szenvedő lelkeknek, és vezesse őket velünk együtt a te mindenekfelett szeretett Fiad, Jézus Krisztus a te országodba és dicsőségedbe. Amen.

Ezt az imát Megváltónk tanította meg szent Mechtild nővérnek. amikor az imát mondta, a szenvedő lelkek nagy tömegét látta bevonulni a mennyekbe, Jézus Krisztus kérte Mária Lataste nővért, hogy a szenvedő lelkekért imádkozzon és hozzátette: „Te semmit sem tudsz megtenni, ami számodra előnyös volna, mert ezek a lelkek emlékezni fognak könyörületességedre, és megszakítás nélkül imádkozni fognak érted.

SOKSZOR IMÁDKOZZUK HALOTTAINKÉRT! ŐK SÓVÁROGVA VÁRJÁK IMÁINKAT.