Egyetemes: Ökológiailag fenntartható életmódért

Imádkozzunk, hogy mindnyájan bátor döntéseket tudjunk hozni egy józan és ökológiailag fenntartható életmód érdekében, és tudjunk örülni azoknak a fiataloknak, akik ezt már elkötelezetten élik.

Imádság

Dicsőség neked, jó Atyánk, aki nekünk adtad ezt a közös otthont,
és benne mindazt, ami a szeretetedről szól hozzánk.
Küldd el Lelked tüzét, amely lángra lobbantja a szívünket,
hogy mindig a te Fiad, Jézus útját válasszuk.
Egyszerűen, támogatóan és józanul használjuk a dolgokat,
megosztva azt, akik vagyunk és amink van.
Adj nekünk nagylelkű szívet, hogy gondoskodjunk közös otthonunk örökségéről és
engedd, hogy bátorítsanak bennünket a fiatalok elkötelezettsége a teremtésed iránt.
Ámen.

Felajánló ima

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára 
felajánlom neked ezt a hónapot. 
Ámen

Magatartás

Józan és egyszerű életmód
"Egy kisebbség azt hiszi, hogy joga van olyan módon fogyasztani, amelyet soha nem lehet általánossá tenni, mivel a bolygó nem is tudná befogadni az ilyen fogyasztás hulladékát." (Ferenc pápa) Ebben a hónapban megkülönböztetem fogyasztási szokásaimat, és imádságosan átgondolom kiadásaimat.
Gondoskodás a közös otthonról
"A természeti környezet kollektív jószág, az egész emberiség öröksége és mindenki felelőssége. Ha valamit a magunkévá teszünk, azt csak azért tehetjük, hogy mindenki javára kezeljük." (Ferenc pápa) Ebben a hónapban fogadalmat teszek, hogy kevesebbet fogyasztok, és többet osztozom testvéreimmel.
Csodálom és hálás leszek a teremtésért
"Arra vagyunk hivatottak, hogy munkánkba beépítsük a befogadás és a hála dimenzióját. Ez egy másik munkamódszer, amely lényegünk részét képezi. Megvédi az emberi cselekvést attól, hogy üres aktivizmussá váljon." (Ferenc pápa) Szabadságot veszek ki, hogy tudatosítani tudjam magamban az életemet, és hálás legyek érte. Időt szánok arra, hogy testvéreimmel és nővéreimmel legyek.
Másokért dolgozom
"Az emberi személy annyiban növekszik, annyiban érik és annyiban szentelődik meg jobban, amennyiben kapcsolatokba lép, önmagából kilépve közösségben él Istennel, másokkal és minden teremtménnyel." (Ferenc pápa) Ebben a hónapban arra fogok törekedni, hogy nagylelkű legyek, segítve másokat a közösségben, a családomban és a munkahelyemen.
Támogatom és segítem a fiatalok bátor döntéseit
"Azokban az országokban, ahol a legnagyobb változásokat kellene végrehajtani a fogyasztói szokásokban, a fiatalok új ökológiai érzékenységgel és nagylelkűséggel rendelkeznek, és néhányan közülük csodálatra méltó erőfeszítéseket tesznek a környezet védelmében." (Ferenc pápa) Imával és szolgálattal támogatni fogom a közös otthon gondozására irányuló közösségi kezdeményezéseket, lehetőségeimhez mérten.

A napod kezdetén ajánld azt fel, és helyezd Jézus kezébe. Adj hálát azért, hogy meghívást kaptál az Érte való misszióra. „János így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.” (Mk 9:38-40) Hogyan tekintek azokra, akik más utakon keresik a közösség javát, mint én? A Királyság magvai az egész világegyetemben megtalálhatóak – rájuk ismerek? Támogass minden olyan döntést, amely az Országot építi. Imádkozz a havi imaszándékért. Mi Atyánk…

Mindnyájan testvérek vagyunk! Imádkozzunk a Magasságoshoz, hogy a megpróbáltatás ezen időszaka után ne legyenek többé "a többiek", hanem inkább egy nagy, sokszínűségben gazdag "mi."

Mindnyájan testvérek vagyunk! Imádkozzunk a Magasságoshoz, hogy a megpróbáltatás ezen időszaka után ne legyenek többé "a többiek", hanem inkább egy nagy, sokszínűségben gazdag "mi."

Testvéreim, jó napot kívánok!

Ma arról az apostoli útról szeretnék beszélni nektek, amelyet Budapesten és Szlovákiában tettem, és amely éppen egy hete, múlt szerdán ért véget. Így foglalnám össze: imádságos zarándoklat volt, zarándoklat a gyökerekhez, a remény zarándoklata. Ima, gyökerek és remény.

1. Az első állomás Budapest volt, a világjárvány miatt kereken egy évvel elhalasztott nemzetközi eucharisztikus kongresszus zárómiséjére mentem. Sokan részt vettek ezen a szertartáson. Isten szent népe az Úr napján egybegyűlt az eucharisztia misztériuma előtt, amelyből szüntelenül születik és újjászületik.

Átölelte a népet az oltár fölé magasodó kereszt, amely ugyanazt az irányt mutatta, amelyet az eucharisztia is jelez, vagyis az alázatos és önzetlen szeretet útját, a nagylelkű és mindenkit tisztelő szeretet útját, a világiasságtól megtisztító és a lényegre vezető hit útját.

Ez a hit állandóan megtisztít bennünket, és távoltart a világiasságtól, mely mindannyiunkat tönkretesz: a világiasság – mint a szú – belülről tesz tönkre bennünket.

Ez az imádságos zarándoklat Szlovákiában ért véget a Fájdalmas Szűzanya ünnepén. Sasváron, a Hétfájdalmú Szűzanya kegyhelyén szintén sok gyermek jött el az Édesanya ünnepére, mely egyben nemzeti vallási ünnep is. Zarándoklatom tehát imádságos zarándoklat volt Európa szívébe: szentségimádással kezdődött és a népi vallásosság megnyilvánulásával fejeződött be. Mert Isten népe mindenekelőtt erre kapott meghívást: imádni, imádkozni, járni, zarándokolni, bűnbánatot tartani, és mindebben megérezni azt a békét és örömet, amelyet az Úr ad nekünk.

Életünknek ilyennek kell lennie: imádni, imádkozni, járni, zarándokolni, bűnbánatot tartani. Ez különösen fontos az európai kontinensen, ahol Isten jelenléte elhalványul – nap mint nap látjuk: Isten jelenléte elhalványul – a fogyasztás-központúság és az önmagát egyedüli lehetségesként ránk erőltető gondolkodásmód „gőzei” miatt,

mely – furcsamód, de valóságosan – régi és új ideológiák keveredésének eredménye. Ez eltávolít bennünket az Úrral való meghitt kapcsolattól, az Istennel való meghitt kapcsolattól. A gyógyító válasz ebben az összefüggésben is az imából, a tanúságtételből és az alázatos szeretetből származik. Az alázatos, szolgáló szeretetből. Gondoljuk át újra: a kereszténynek szolgálnia kell!

Ezt láttam az Isten szent népével való találkozásom során. Mit láttam? Egy hűséges népet, amely elszenvedte az ateista üldöztetést. Láttam ezt zsidó testvéreink arcán is, akikkel együtt emlékeztünk a soára. Mert emlékezés nélkül nincs ima. Emlékezés nélkül nincs ima! Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy amikor imádkozunk, emlékeznünk kell saját életünkre, népünk életére, annak a sok embernek az életére, akik körülvesznek bennünket a városban, szem előtt tartva, milyen történelmük volt. Az egyik szlovák püspök, már idős ember, azt mondta nekem, amikor üdvözölt: „Én villamosvezető voltam, hogy elbújjak a kommunisták elől.” Derék ember ez a püspök: a diktatúrában, az üldözés idején villamosvezetőként dolgozott, majd titokban űzte a maga püspöki „mesterségét”, és senki sem tudott róla. Így megy ez üldöztetés idején.

Emlékezés nélkül nincs ima.

Ima, emlékezés saját életünkre, népünk életére, saját történelmünkre: emlékezés és felidézés. Ez jó tesz, és segít az imádkozásban.

2. Második szempont: ez az út zarándoklat volt a gyökerekhez. Püspöktestvéreimmel találkozva, mind Budapesten, mind Pozsonyban, kézzelfoghatóan éreztem a hit és a keresztény élet e gyökereinek hálás emlékét.

A hit olyan tanúinak ragyogó példájában tündökölnek ezek a gyökerek, mint Mindszenty bíboros, Korec bíboros és Boldog Pavel Peter Gojdič püspök.

Ezek a gyökerek a kilencedik századig nyúlnak vissza, a szent testvérek, Cirill és Metód evangelizáló munkájáig, akik állandó jelenlétükkel kísérték ezt az apostoli utat. E gyökerek erejét a bizánci rítusú isteni liturgia bemutatása során éreztem meg Eperjesen, a Szent Kereszt [felmagasztalásának] ünnepén. Az énekekben éreztem a hívő szent nép szívének dobogását, mely népet a hitért vállalt megannyi szenvedés alakított.

Többször hangsúlyoztam, hogy ezek a gyökerek mindig élnek, tele vannak a Szentlélek éltető erejével, és ekként kell őket megőrizni: nem múzeumi kiállítási tárgyként, s nem szabad ideologizálni és kihasználni őket presztízsből és hatalomszerzésért, egy zárt identitás megszilárdítása érdekében. Nem! Ez azt jelentené, hogy eláruljuk és sterilizáljuk őket! Cirill és Metód nem olyan emberek számunkra, akikre emlékeznünk kell, hanem példaképek, akiket utánoznunk kell, tanítók, akiktől mindig tanulnunk kell az evangelizálás szellemét és módszerét, valamint a polgári elkötelezettséget – Európa szívébe tett ezen utam során gyakran gondoltam az Európai Unió atyáira, arra, ahogyan ők megálmodták, nem mint a divatos ideológiai gyarmatosítás terjesztésének ügynökségeként, nem, hanem ahogyan ők megálmodták. A gyökerek – ha így értelmezzük és éljük meg – a jövő garanciái: belőlük hajtanak ki a remény sűrű ágai. Nekünk is vannak gyökereink: mindannyiunknak vannak gyökerei. Emlékszünk-e a gyökereinkre? Szüleinkre, nagyszüleinkre? Fenntartjuk-e a kapcsolatot nagyszüleinkkel, akik kincset jelentenek? „De hát már öregek…” Nem, nem: ők adják neked az éltető életerőt, fel kell keresned őket, tanulnod kell tőlük, hogy növekedj és előrehaladj.

Mi nem azt mondjuk: „Menj, és keressetek menedéket a gyökereknél”: nem, nem! „Menj a gyökerekhez, végy életnedvet onnan, és menj tovább! Foglald el saját helyedet!”

Ezt ne felejtsétek el! És megismétlem, amit már annyiszor elmondtam, ezt a nagyon szép verssort [Francisco Luis Bernárdeztől]: „A virágpompa, melyben a fa tündököl, abból születik, amit alatta rejt a föld.” Annyira tudsz növekedni, amennyire egy vagy a gyökereiddel: onnan jön az erő. Ha levágod a gyökereket, ha csak új dolgok vesznek körül, új ideológiák, az nem hoz semmit, nem fog növekedni, sőt rosszul végzed!

3. Ennek az útnak a harmadik aspektusa: a remény zarándoklata volt. Imádság, gyökerek és remény, a három vonás. Oly nagy reményt láttam a fiatalok szemében, a kassai stadionban tartott felejthetetlen találkozón! Ez nekem is reményt adott, az, hogy sok-sok fiatal párt és sok gyermeket láttam. És a[z olaszországi] demográfiai télre gondolkodtam, amelyben most élünk, azok az országok viszont tele vannak fiatal párokkal és gyermekekkel: ez a remény jele. Különösen világjárvány idején ez az ünneplés erős és bátorító jel volt, köszönhetően annak is, hogy sok fiatal pár volt jelen gyermekeikkel. Ugyanilyen erős és prófétai Boldog Anna Kolesárová tanúságtétele, azé a szlovák lányé, aki élete feláldozása árán is megvédte méltóságát az erőszakkal szemben: ez a tanúságtétel sajnos időszerűbb, mint valaha, mert a nők elleni erőszak ma is jelenlévő csapás.

Sok emberben láttam reményt, akik szótlanul törődnek felebarátaikkal és aggódnak értük. A Szeretet Misszionáriusai nővérekre gondolok a pozsonyi Betlehem Központban, akik hajléktalanokat fogadnak be. Jó kis nővérkék, akik befogadják a társadalom selejtjeit: imádkoznak és szolgálnak, imádkoznak és segítenek. Sokat imádkoznak és sokat segítenek, elvárások nélkül. Ők ennek a civilizációnak a hősei. Szeretném, ha mindannyian kifejeznénk hálánkat Teréz anyának és ezeknek a nővéreknek: tapsoljuk meg együtt ezeket a jóságos nővéreket! Hajléktalanokat fogadnak be. A roma közösségre és mindazokra gondolok, akik velük dolgoznak a testvériség és befogadás útján. Megható volt osztozni a roma közösség ünnepén: egyszerű ünnep volt, az evangélium illatát árasztotta.

Kedves testvéreim, ez a remény, ez az evangéliumi remény, melyet utam során láthattam, csak akkor valósulhat meg és válhat kézzelfoghatóvá, ha egy másik szót kapcsolunk hozzá: együtt.

A remény sosem csal meg, a remény sosem egyedül, hanem együtt jár. Budapesten és Szlovákiában együtt voltunk a Katolikus Egyház különböző rítusaival, együtt más keresztény felekezetű testvéreinkkel, együtt zsidó testvéreinkkel, együtt más vallások hívőivel, együtt a leggyengébbekkel. Ez a követendő út, mert a jövő akkor lesz reményteljes, ha együtt lesz, és nem egyedül. Ez fontos!

Ez után az út után nagy „köszönet” van a szívemben. Köszönet a püspököknek, köszönet az állami vezetőknek; köszönet Magyarország elnökének és Szlovákia elnökének; köszönet az összes szervező munkatársnak; köszönet a sok önkéntesnek; köszönet mindenkinek, aki imádkozott. Kérlek benneteket, mondjatok egy imát azért is, hogy az út során elvetett magok jó gyümölcsöt teremjenek! Imádkozzunk ezért!

Fordította: Tőzsér Endre SP

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből 
Abban az időben János (apostol) így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.
Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben – azért, mert Krisztuséi vagytok –, bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül.
De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.”
Ezek az evangélium igéi.  
Mk 9,38-43.45.47-48

SZENT KOZMA és SZENT DAMJÁN

+Cirus, 303.

A keleti egyház két nagy szentjéről meglehetősen kevés történeti adat áll rendelkezésünkre. Az első hiteles tanúságot Cirus városának püspökétől, Theodorétosztól kapjuk, aki az 5. század közepén úgy emlékezik meg a két szentről, mint a hit jeles bajnokairól és csodálatraméltó vértanúkról. Vértanúságuk a Diocletianus-féle üldözés idején, 303-ban történt, s első templomuk a sírjuk fölé épült.

Tiszteletük először vértanúságuk helyén, Cirus városában, majd Justinianus császár hatására, aki súlyos betegségéből való gyógyulását a szent orvosoknak köszönhette, a birodalom egész keleti felében elterjedt. Első római templomukat IV. Félix pápa (525--530) építtette a Fórumon. Ünnepük a 7. században került a liturgikus könyvekbe, valószínűleg e bazilika fölszentelésének napjára, szeptember 27-re. Páli Szent Vince ünnepe miatt 1969-ben egy nappal korábbra, szeptember 26-ra helyezték át. A római kánonban velük zárult a fölsorolt szentek sora.

Szenvedéstörténetüket elbeszélő legendájuk szerint Arábiában születtek és ikrek voltak. Nagy érdeklődés élt bennük a tudományok, különösen az orvoslás tudománya iránt, ezért elhagyva szülőföldjüket Szíriába mentek tanulni. Mikor elvégezték a tanulmányaikat, továbbmentek Kilikiába, és ott Égé városában telepedtek meg. Mivel azonban keresztények is voltak, nemcsak orvosai, hanem apostolai is lettek a városnak. Az emberek szeretetét azzal nyerték meg, hogy soha nem fogadtak el semmi pénzt sem a gyógyításért, sem a gyógyszerekért. Nagyon sokan tértek meg jóságuk és prédikálásuk hatására. Ezért, amikor a Diocletianus-féle üldözés vihara a keleti egyházat is elérte, a helytartó, Lisias elsőként az apostol- orvosokat állította bíróság elé.

Mivel hitük megtagadására nem tudták rávenni őket, különféle módokon próbálták megölni mindkettőjüket: először megkötözve a tengerbe vetették, de a kötelékek a vízben kioldódtak, és ők kiúsztak a partra. Ezután máglyát gyújtottak alájuk, de a lángok nem érték őket. Akkor oszlophoz kötötték őket és nyíllal lőttek rájuk, de a nyílvesszők nem találtak soha célba. Végül karddal oltották ki az életüket.

Konstantinápolyban épített bazilikájuk zarándokhellyé vált, és az a különös szokás alakult ki, hogy a betegek a bazilikában aludtak, mert úgy tapasztalták, hogy álmukban eljön hozzájuk a két szent orvos, és vagy meggyógyítja őket, vagy néha egészen rendkívüli gyógymódot javasolnak, amelynek következtében később valóban elnyerik gyógyulásukat. Ezekről a gyógyulásokról a 6. századig visszamenő följegyzések tanúskodnak!

Istenünk, Szent Kozma és Damján vértanúid ünnepén téged magasztalunk, mert bölcs gondviseléseddel nekik örök dicsőséget, nekünk pedig pártfogó segítséget adtál!

Történetük

+ A legenda szerint Kozma és Damján szíriai ikertestvérek voltak, akik orvosként dolgoztak, és ingyen szolgálták a szegényeket.

+ Bár életükről és haláluk módjáról különböző legendák keringenek, valószínűleg 287 körül ölték meg őket.

+ A vértanúk iránti tisztelet széles körben elterjedt, és Szent Lukács evangélistával és Szent Pantaleonnal együtt az orvosok és gyógyszerészek védőszentjeiként tisztelik őket.

+ Szent Kozma és Damján szerepel a római kánonban (az első eucharisztikus imában).

Imádságra és elmélkedésre

„A szentek dicsőséges vérüket ontották az Úrért; életükben szerették Krisztust, halálukban utánozták őt, ezért diadalmasan megkoronázták őket.” - „Több mártírért” szentmise belépő antifónája.

Lelki bónusz

Szeptember 26-án az Egyház Szent Teréz Courderc (megh. 1885) emlékét is ünnepli. A nők lelki gazdagodási lehetőségei iránti igénytől és a Jézus Társasága munkájától inspirálva, erre a munkára új vallási közösséget alapított, a Cenaculumban élő Miasszonyunk Elvonuló Nővérek Kongregációját (Cenaculum Nővérek). Őt 1970-ben avatták szentté.

Imádság

Urunk, Istenünk, dicsőítsen téged könyörgő szavunk, amikor Szent Kozma és Damján vértanúkra emlékezünk: gondviselő jóságoddal nekik örök dicsőséget adtál, minket pedig segíts hathatós kegyelmeddel. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Jelenlét

Megállok egy pillanatra, tudva, hogy itt van Isten. Belegondolok, hogy mindenben, ami körülöttem van, a levegőben, amit belélegzek, az egész testemben ott bizsereg Isten jelenléte.

Szabadság

Isten kegyelméből szabadnak születtem. Szabadon örülhetek mindannak a szépnek és jónak, amit nekem teremtett. Uram, add, hogy a Te terved szerint éljek, szerető gondoskodásodba vetett bizalommal.

Tudatosítás

Most feléd fordítom gondolataimat, Uram. Félreteszem feladataimat, elfoglaltságaimat. Megpihenek és felfrissülök a te jelenlétedben.

Isten igéje

Mk 9,38-43,45,47-48
Ekkor János szólalt meg: „Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött a nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem tartozik közénk.” Jézus így válaszolt: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni. Aki nincs ellenünk, az velünk van. Ha csak egy pohár vizet ad is nektek valaki inni azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, megkapja érte a jutalmat. Ha viszont valaki megbotránkoztat egyet is e kicsik közül, akik hisznek, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék. Ha kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutni, az olthatatlan tűzre. Ha lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülni. Ha szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük nem pusztul el, és a tüzük nem alszik ki.

Gondolatok a mai evangéliumhoz

• Nincs olyan vallási vezető a történelemben, aki annyira erőteljesen hangsúlyozta volna tetteink örök következményeit, mint Jézus. Jótetteink nem maradnak jutalom nélkül, még az olyan jelentéktelennek tűnők sem, mint mikor egy pohár vizet adunk egy szomjazónak. De ugyanígy, szeretet nélküli tetteinknek is lesznek következményei, ha nem bánjuk meg őket. Thomas Merton egy helyen elmondhatatlanul triviálisnak jellemezte az olyan népszerű vallásosságot, mely nem számol ezeknek az örök következményeknek még a lehetőségével sem.

Imabeszélgetés

Néha elgondolkodom, mit mondanék neked, Uram, ha személyesen találkoznánk. Azt hiszem, így szólnék: Köszönöm, Uram, hogy mindig velem voltál. Biztosan tudom, hogy voltak idők, amikor ölben vittél. Amikor a Te erődből jutottam túl az élet nehéz szakaszain.

Befejezés

Megköszönöm Istennek az együtt töltött perceket és a megvilágosító gondolatokat, amiket esetleg a szöveggel kapcsolatban kaptam.

Ámen

⁵Azért, testvérek, ha a legtökéletesebb alázatosság csúcsát el akarjuk érni, és gyorsan el akarunk jutni arra az égi felmagasztalásra, amelyre a jelen élet alázatossága révén emelkedhetünk, ⁶akkor fölfelé törekvő cselekedeteinkkel olyan létrát kell felállítanunk, amilyen Jákobnak jelent meg álmában, s amelyen angyalokat látott fölemelkedni és alászállni. ⁷Ezt a fölemelkedést és leszállást bizonyára csak arra érthetjük, hogy önmagunk felmagasztalásával leszállunk és az alázatossággal fölemelkedünk. ⁸Ez a felállított létra pedig földi életünk, melyet, ha alázatos a szívünk, az Úr az égig emel. ⁹A létra két oldalának pedig lelkünket és testünket mondhatjuk, s ezek közé az oldalak közé az isteni meghívás az alázatosságnak és a szerzeteséletnek különböző fokait illesztette, hogy rajtuk fölfelé haladjunk.

A lélek betegségei származhatnak akár lanyhaságból, akár túlságos buzgalomból.

A lélek mily nagy kiváltsága, hogy méltó arra, hogy az Isten jelenlétét magába fogadja, és képes arra, hogy magába zárja.

Ha a kegyelem az «élet magva», fejlesszük ki magunkban tőlünk telhetőleg az isteni életet a hit erejében, a remény tökéletességében, a szent szeretet bensőségében, s építsük föl ez alapra rá az igazságosságot, mértékletességet, erősséget, okosságot. És az oszlopokra ismét más oszlopokat, az erény gyakorlataiban, hogy egy erőteljes belső világ alakuljon ki bennünk. Ezt méltán várja tőlünk az Isten, mert mélyebb tekintetet vethetünk az örök, isteni életnek bennünk való titkaiba. Legyünk önérzetesek s buzgók! Önérzetesek a vértanúk önérzetével, mely Istent megtagadni, Istent elveszteni nem akar, inkább veszít mindent; mert az a minden csak földi, az a másik pedig örök és isteni. Legyetek buzgók kísértéseitek legyőzésében, ne engedjetek az Isten törvényéből egy jottát! Ha úgy éltek, megnyeritek az örök életet! Ha e gondolatok áthatják szívünket, akkor az Isten kegyelme kincsünk, gyöngyünk lesz e fejletlen életben s dicsőségünk, örömünk az örök életben! Úgy legyen!

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 322. old.]

Ha azt kérdezzük, mi az új az ő tanításában, meg kell különböztetni azt, ami telatíve, azaz kortár­sainak vallási ismereteihez viszonyítva új - attól, ami ab­szolúte, a bibliai vallás addigi tartalmához viszonyítva új. Krisztus tanának relatív és abszolút etedetisége, új vol­ta néha összeesik, nehezen szétválasztható. Ezért mond­ja maga is, nem akarja a törvényt lerontani, hanem betel­jesíteni. A Jahvetól adott törvényben csíraszerűen, lehető­ség szerint benne van a hegyi beszédnek az a része is, mely Jézus ajkáról antitézisként hangzik a törvényhez: Hallot­tátok, hogy mondatott... Én pedig mondom...

Ha ezeket összefoglaljuk, azt mondhatjuk, hogy Jé­zus a törvény lelkét adja a farizeizmus, rabbinizmus betű­kultusza helyett. Az erkölcsöt, viselkedést, jogot, életfor­mát, kultúrát visszavezeti forrására: a szívre, lélekre, ráépí­ti örök talajára: az emberi tetmészet alapigényeire. Ezért állítja a hegyi beszéd a külső tett, cselekvés etikája elébe: az érzelem, a szív, a vágyak, szenvedélyek erkölcstanát. A rituális kultusz, az áldozat elébe helyezi a kamrába vissza­vonult imádságot, a titokban való alamizsnálkodást.

(Egyetemes vallástörténet)

Minden, ami létezik ezen a földön, egymásra találásból születik. A napfény rátalál a vízpárára és felemeli magával az égbe. Az egész emberi test egy hatalmas összetartozás, szolidaritás: sejtjeink, szerveink egymást kölcsönösen segítve létben tartják egymást. A férfi és a nő egymásra találásából, szeretetben való összeforrásából születik a gyermek. A bűn a másiktól való tudatos elfordulás következménye.

Folytonosan örül Istenben, mert Ő a te üdvösséged. Gondold meg, hogy mily jó rád nézve, ha elszenveded azt, ami tőle, az igazi Jótól szántazik.

Ez az élet csak egy - az örök élet felé haladó - utazást jelent; útközben ne fogjon el minket a méreg: óvatosan és békésen haladjunk utunkon.

Esedezve kérlek benneteket, ne hanyagoljátok el ezt a fontos küldetésünket (a jó kimyvek terjesztését). Lelkesítsétek a fiatalokat a terjesztés vonalán, hogy ők is apostolai legyenek ennek a nemes feladatnak

Ha azonban valaki nem úgy teljesíti köte­lességeit, ahogyan ezt a Szent Szűz elvárja tőlünk, hanem hanyagul, felületesen, vagy csak azért, mert szívesen teszi ezt vagy azt, az ilyen cselekede­teknek valószínűleg nincsen természetfeletti érté­ke. Épp ezért, minél több nehézséggel találkozunk, annál buzgóbban végezzük kötelességeinket. Nem­ egyszer épp a kötelességeink teljesítése közben ér­zett ellenszenv ment meg bennünket a hiú önszere­tet bűnétől. Általában azt tapasztaljuk, hogy az em­berek azt végzik szívesen, ami kellemes, amihez kedvük van, ha viszont valami nehézséget okoz, épp ellenkezőleg, viszolyognak tőle. Ez az egoizmus jele, arról tanúskodik, hogy az ember cseleke­deteit az önszeretet, és nem a Szent Szűz vagy Is­ten szeretete irányítja.

Az első nagyobb festészeti kiállításnak a Vatikánban, amely amerikai festményekből állt, a következő címet adták: „A Teremtés tükre — az amerikai tájképfesté­szet 150 éve". Amikor az ember ezeket a festményeket csodálja, akkor úgy gondol a természetre, mint Isten keze munkájának egyik példájára, erejének és szépsé­gének kinyilvánítására, annak a nagylelkűségnek a kifejeződésére, amellyel felruházta a világot és felékesí­tette azt az emberi lények javára és örömére.

A természet eme visszatükrözéseiből emelkedik a te­remtés dicsőségének teljes átérzése, s az ember méltó­ságának, mindenekelőtt pedig a Teremtő nagyságának őszinte átélése.

A zsoltáríró így kiált fel meghatottságában: „Uram, mi Urunk, milyen csodálatos széles e világon a te ne­ved! Dicsőséged az egekig magasztalja a gyermekek és a kicsinyek ajka". A művészek csakugyan nemes részt vállaltak az emberi civilizáció építéséből és Isten Or­szágának előrevetítéséből a földön.

Nem azért dolgozol elsősorban, hogy gyermekeidet ellássad, hogy jövődet biztosítsad,  hogy pénzt keressél, hanem elsősorban azért dolgozol, hogy szolgálatot tégy embertestvéreidnek, akik cserébe megadják neked azt, amivel gyermekeidet elláthatod, jövődet biztosíthatod.

A jegyes szava:

Az áhítat kegyelmét nagy indulattal kell keresned, vágyakozva kérned, türelmesen és bizakodva várnod, hálásan fogadnod, alázatosan őrizned, szorgalmasan együtt kell munkálkodnod vele, és Istenre kell bíznod a mennyei látogatásnak idejét is, mértékét is, amíg csak el nem jön.

Különösen akkor kell alázatosan viselkedned, amikor kevés vagy semmi belső áhítatot sem érzel, de nem szabad nagyon elcsüggedned, sem mértéktelenül szomorkodnod.

Sokszor egyetlen szempillantásban megadja Isten, amit hosszú időn át megtagadott.

Néha megadja az imádság végén, amit az elején még nem volt hajlandó megadni.

Ha mindig hamar adná kegyelmét, és kívánságod szerint, azt a gyarló ember aligha viselné el.

Azért hát jó reménységben és alázatos türelemben kell várni az áhítat kegyelmét.

Mégis magadnak s bűneidnek tudd be, ha hiába várod vagy váratlanul elveszíted.

Mert nem sok kell ahhoz, hogy valami a kegyelem elé gátat vessen, vagy a kegyelmet elrejtse, ha ugyan „nem sok”-nak lehet azt mondani, ami akkora jótól megfoszt.

S ha azt a kicsiséget vagy azt az igen nagyot félretolod, legyőzöd, megkapod, amit kértél.

Tudniillik azt, hogy magadat egész szívvel Istennek adhasd, s ne ezt vagy azt keresd, amint épp eszedbe jut, hanem egészen benne húzódj meg, egynek érezd magad vele, egészen elcsöndesedve, mert semmi sem lehet olyan nagy javad, akkora boldogságod, mint az Isten akaratába való belesimulásod.

Mindaz tehát, aki szándékát őszinte szívvel Istenhez emelte, és magából minden teremtett dolog rendetlen szeretetét vagy utálatát kivetette, nagyon alkalmas a kegyelem befogadására és méltó az áhítat ajándékára.

Az Úr ugyanis megadja a maga áldását, ahol üres edényre talál.

És minél tökéletesebben lemond valaki az idelent valókról, minél inkább meghal önmagának maga megvetésében, annál gyorsabban jön a kegyelem, annál bővebben árad belé, annál magasabbra ragadja a szívét.

  „Szabadság. Gyönyörű gyümölcs, de nem kar teremni. »Hol van a tökéletes, igazi szabadság? Ahol teljes az önmegtagadás.« Ahol mentesek vagyunk a bűntől. Ahol magunkon veszünk erőt.”

1946. szeptember 15. in Beke Margit: Egyházam és hazám I., 191. old.

https://youtu.be/EEflGxDrjbU

Bevezetés

A mai evangéliumban hallani fogjuk majd Jézusnak az Istennek kijáró elsőbbség megadására felszólító szavait. Annak ellenére, hogy igyekszünk szavait betű szerint érteni és megvalósítani, mégis feltehetjük a kérdést: Vajon életünk forgatagában milyen gyakran vonjuk meg Istenünktől a neki kijáró elsőbbséget?

Ha ezt tesszük, vétünk és veszélyeztetjük örök üdvösségünket. Ne feledjük: Bűnbánatunk révén mindig újrarendezhetjük Istenünkhöz fűződő kapcsolatainkat.

Vizsgáljuk meg tehát lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket. 

Kiriié litánia

Urunk! Bocsásd meg lagymatag istenszeretetünket. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg gyenge szülői szeretetünket. Krisztus kegyelmezz

Urunk! Bocsásd meg a nyomorgók iránti szívtelenségünket. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

A közúti forgalom résztvevői jól ismerik az elsőbbség megadásának szabályait. Aki ezeket figyelmen kívül hagyja, súlyos és élet-veszélyes balesetek előidézője s áldozata lehet.

Mai szentmise evangéliuma hasonló szabályt tartalmaz: az Istennek, Jézus Krisztusnak kijáró elsőbbség megadásának törvényét. Arra figyelmeztet, hogy Istennek mindig és minden körülmény között elsőbbséget kell biztosítanunk. Még a vérségi kötelékekből származó emberi előjogok sem menthetnek fel senkit az Istennek kijáró elsőbbségadás kötelezettsége alól: „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám” – mondja Jézus a mai evangéliumban.

Nehezen értelmezhetők és épp ezért félreérthetők ezek a krisztusi szavak. Idegenkedve hallgatjuk ezeket a szavakat. Lehet, hogy kimagyarázásnak, vagy erőltetettnek tűnik, amit most mondani fogok. De meggyőződésből mondom. Nem szabad kiragadni Jézus tanításából egy-egy mondatot, hanem mindig a többivel összhangban kell azt magyarázni.

Először is el kell oszlatni egy téves hiedelmet. Amikor az Úr Jézus az Őt követőktől mindenek feletti szeretetet kér, egy szóval sem mondja azt, hogy ne szeressük szüleinket, vagy testvéreinket, sőt … „Nem felbontani jöttem a törvényt, hanem beteljesíteni!” – hangzik Krisztus szava minden idők embere felé. És ebben a törvényben, amit beteljesíteni jött, s amit a mai kor embere lassan már teljesen elfelejt, ott van a negyedik parancs is: a Tiszteld és szeresd szüleidet parancs is!

Semmi sem idegenebb Krisztus tanításától, mint úgy értelmezni a mai evangéliumban hallott szavait, mint amelyek a természettörvényre, a vérségi kapcsolatra épülő szülői szeretetet gyöngítenék. Ha szavait helyesen értjük, helyesen értelmezzük, könnyen belátjuk, hogy nem gyöngítik azt, hanem erősítik!

Igaz, sokak szemében úgy tűnik, mintha a szülők szeretete minden más szeretetnél erősebb lenne. De nézzük csak magát az életet!

Gyermekkorunkban a család a mindenünk. De ahogyan telnek-múlnak az évek, édesapánk, édesanyánk és testvéreink mellett mások is helyet kapnak életünkben. Szerephez jutnak abban társaink az óvodában, az iskolában és a játszótéren. Később újabb emberekkel találkozunk az életben, a főiskolákon és egyetemeken.

Míg végül az ember elhagyja apját és anyját. Szerelmét: menny-asszonyát, vőlegényét, illetve feleségét s férjét, kezdi jobban szeretni, mint szüleit. Illetve a hitvestársi szeretet megelőzi a szülői szeretetet, de meg nem szünteti azt! Újfajta szeretettel gazdagodik az ember élete, s ez az újfajta szeretet kiszélesíti a szeretet skáláját, gazdagítja, áthangolja s átnemesíti azt.

Ugyanígy, ahogy telnek-múlnak az évek, megjelenik életünkben Isten, s Krisztus, s kezd erősödni egy újfajta szeretet, és oly annyira, hogy ez az újfajta szeretet, a Krisztus iránti szeretet nemcsak gazdagítja, és ki szélesíti szeretetünk skáláját, hanem át is hangolja azt úgy, hogy meghagyva, megerősítve a már meg-lévőket, megelőzi azokat.

Ezt a minap, az 50 éves érettségi találkozón. Szép számmal élnek még. És szép számmal jelen is voltak a találkozón. Ami meglepett. A találkozós misén valamennyien jelen voltak, és majdnem mindannyian áldoztak. Majd az osztályfőnöki órán nem egy találkozós ajkáról hangzott el meggyőződéses alázatos hit.

Ők a hatalmas, elnemzetietlenítő, és elvallástalanító eszmék hatására sem fordultak el, vagy visszafordultak már Krisztushoz. Míg a tömeg elvetette Istent, Isten abszolút elsőbbségét és önmagát emelte Teremtője és Megváltója trónjára. Megfeledkezett Ura dicsőségéről és imádásáról. És kizárólag önmaga kibontakoztatásával, önmegvalósításával foglalkozott és foglalkozik. Hiányzik belőle Isten és Krisztus szeretete. A ma emberének szeretet skáláját nem gazdagítja már Isten szeretete, éppen ezért elszegényedik, s leszűkül. Eleinte talán ott van még valamilyen formában az ember szeretete. De ez is egyre jobban gyengül és végül már csak a pénz szeretete, és imádása marad meg.

Éppen ezért, ha nem akarjuk, hogy végleg elembertelenedjen az ember, akkor ébereknek kell lennünk! Nem szabad, hogy a médiumok elaltassanak bennünket, hogy elaludjunk, vagy elbízzuk magunkat. Hanem becsületesen, s tiszta eszközökkel meg kell tennünk mindent, hogy változás következzék be, és jobb irányba!

Egy nép, egy társadalom, és az abban élők békéje érdekében ugyanis, vissza kell térni az alapvető emberi normák tiszteletben tartásához, az alapvető erkölcsi törvények megtartásához, és mindannyiunknak vissza kell térnünk Isten mindenek és mindenki fölötti szeretetéhez. Vissza Krisztus mindenkinél jobban történő szeretetéhez.

A Krisztus szeretetétől áthatott ember nemcsak apját és anyját szereti, hanem önző életét megtagadva, elvesztve azt, levetve magáról, és megtalálva jobbik énjét, krisztusi életét, megnyílik mások felé is.

Hiszen tudja, hogy ha csak egy pohár vizet is adott, vagy ad, - hangsúlyozom: nem akármilyent, hanem szomjat oltó, és hűsítő friss vizet – a szomjazóknak, s ha az élet emberibbé tételéért bármit is tett vagy tesz, nem marad el jutalma.

Ámen

1. Ezek, amikor megnyugodott rajtuk a Lélek, prófétálni kezdtek…(Szám 11,25–29)

Józsué még nem értette, hogy Isten szabadon árasztja Lelkét mindazoknak, akik készek befogadni. A Számok könyve – amely a Sínai-hegy elhagyása utáni eseményekről számol be – fontos pillanatról, egyfajta elő-pünkösdről számol be. Isten minden korban megadja a prófétaság lelkét mindazoknak, akik munkatársaivá szegődnek.

 2. Rajta, hát gazdagok! Jajveszékelve sírjatok a rátok törő nyomorúság miatt! (Jak 5,1–6)

Az apostol enyhe gúnyt sem nélkülöző éles kritikája bizonyára azon újdonsült hívek felé irányult, akik megkeresztelkedésük után továbbra is vagyonukban látták egyedüli boldogságukat.

3. Ha kezed megbotránkoztat, vágd le… (Mk 9,38–43.45–47–48)

A székely anekdota szerint amikor favágás közben a gyermek véletlenül levágta édesapja kezét, a bácsi ezt kérdezte: Fiam, ezt komolyan gondoltad, mert viccnek durva lett volna?!… De Jézus tanítványait oktató, sokkoló kijelentésében egyáltalán nem erről van szó. Amikor nagy igényeket támaszt velünk szemben, Urunk a kicsinyeket veszi védelmébe. Magunktól is óv, amikor a botrányról, az ártatlan, tiszta szívűek megbotránkoztatásáról beszél.

A zsidó szemléletben a gonosz ösztönök testrészeinkben szunnyadnak. Ez a felfogás ugyan elrugaszkodik a valóságtól, de érzékletesen szemlélteti a mögöttes tartalmat. Hiszen akkor a bűneinktől is könnyen megszabadulhatnánk, akár egy rákos daganattól, egy műtét segítségével. Milyen egyszerű lenne „bűnös” testrészünket” csak úgy, egyszerűen lenyisszantani, tudva azt, hogy ezzel megtisztultunk a bűntől. Ráadásul az öncsonkítással az élet és egészség ellen is vétenénk. Bűneink azonban mélyebben vannak: nem tagjainkban s nem érzékszerveinkben. Szívünk mélyén, személyiségünk központjában, énünkben szunnyad a bűnös hajlam. Onnan pedig sokkal nehezebb kiirtani a rosszat. A gonosz elleni erkölcsi küzdelmünk valójában egész életen keresztül tart.

Szentírás vasárnapján Jézus azért fogalmaz ilyen élesen, hogy felkeltse bennünk az iszonyat érzését. Ahogyan minden idegszálunkkal elborzadunk még a gondolatától is, hogy elveszíthetjük szemünk világát, fél karunkat, lábunkat, ugyanilyen határozottsággal és elszántsággal irtsuk ki gonosz vágyainkat. A kárhozattól borzadjunk, ne az öncsonkítástól… Mert bűnt elkövetni lelki nyomorékság. A végtelenül jó és szeretetreméltó Istenünket köpjük szembe. Bűneinkkel abba rúgunk bele, aki rajongásig szeret minket. Azért kellene iszonyodnunk a bűntől, mert nemcsak magunkat, hanem másokat is tönkreteszünk a bűnnel.

Bűnös hajlamainkat, a szívünkben-lelkünkben tanyázó tisztátalanságot kell tehát szüntelenül irtogatni. Sokkal több ez, mint öncsonkítás: gyökeres szakítás mindazzal, ami elválaszt Istentől. Jézus határozottan kijelenti: a kárhozat lehetősége adva van. Ne játszadozzunk örök üdvösségünkkel. A kinyilatkoztatás egyértelmű. Ha valakit nyakánál fogva a malomkőhöz kötnének és a tengerbe dobnák, sokkal elviselhetőbb lenne, mint az, ami az örök büntetéssel rá vár.

Jézus ezt érzékelteti a hasonlattal: az élet feladat is, tetteinkért számadással tartozunk. Nem lehet félszívvel, ímmel-ámmal lelki életet élni. Az igazi tanítvány az üdvösség igézetében harcolja erkölcsi harcát. Ezért nem híve a félmegoldásoknak, és nem egyezik ki a sátánnal. Nem kenyere a bűnös kompromisszum, és amikor erkölcsi-hitbeli értékekről van szó, nem enged semmiféle külső-belső csábításnak. Nem élvezi mások botrányait, de ő maga is úgy viselkedik, hogy életével ne botránkoztasson másokat. Nincs magára hagyatva, nem roppan össze az isteni követelmények súlya alatt, mert vele van Isten kegyelme.

Jézus radikális értékelési szabálya nem tűr ellentmondást. Üdvösségünk szemünk világánál is többet ér. A történelem és egyszerű hétköznapjaink is bizonyítják, hányszor vagyunk képesek öncsonkítással felérő áldozatra is, ha elvekről, értékekről (élet, haza), szeretteinkről van szó. Az édesanyák hősies áldozata, felelős közösségi emberek kitartása a diktatúra idején vagy háborúk alatt – még inkább megerősítik Jézus igazát. Ezért lenne fontos, hogy gyermekeink szüleiktől egyértelmű, pozitív példát, kiállást lássanak. Hogy a felnőttek ne botránkoztassák meg erkölcsi kilengéseikkel, netán meghunyászkodó engedményeikkel a rájuk bízottakat, ne vágyaik és ösztöneik azonnali kiélésére neveljék őket, hanem ha kell, képviseljék szeretettel, de erélyesen az evangéliumot.

Találóan jegyzi meg Kiss Ulrich SJ: „Különb akarsz lenni mindenkinél? Akkor legyél tökéletes. Mindenki épüljön rajtad, az idegenek, az együgyűek és a gyermekek is, bárki. Jézus sokkolja a túlbuzgókat: dobd el, ami erőd, amire büszke vagy, mozgékonyságodat, éleslátásodat, segítőkészségedet – ezeket jelképezik a lábak, szemek és kezek –, és add maradéktalanul, egyszerűen, cikornyák nélkül, de teljesen. Lélegzetelállító program.”

Érdemes rátenni az életet.

 Szentírási részek: Iz 35, 4-7: Mk. 7, 31-27

A mai szentírási részek segítségünkre akarnak lenni abban, hogy felismerjük Isten jelenlétét, hogy felfedezzük Isten működését az életünkben, akkor, amikor az Üdvözítő Istenbe való remény üzenetét tolmácsolják a mi számunkra. Izajás próféta jövendölése szerint „megnyílik a vakok szeme, és a süketek füle hallani fog… és a némák nyelve örvendezve ujjong”(Iz 35, 5-6). Az igazság az, hogy Isten mindig és mindenütt jelen van, csak szem kell, hogy lássuk, fül kell, hogy halljuk, szív kell, hogy érezzük, befogadjuk.

A kinyilatkoztatás Istene a történelem eseményeiben működik. Nem úgy, hogy ebben a fejlődő, olykor zűrzavaros világban minden ellentétet megszüntet, mindent összehangol, hanem úgy, hogy jövőt ígér, reményt ad a szívünkbe. Akárcsak a választott népnek a babiloni fogság idején. A teljes elveszettség pillanatában Izajás próféta arra buzdítja a népet, hogy egyedül Istenben keresse szabadulását. „Bátorság! Ne féljetek! Íme, eljön Istenetek… jön, hogy szabadulást hozzon nektek!”(35,4) – olvastuk az első olvasmányban. A próféta bár nem látja a szabadulást, de szilárdan hiszi, hogy Isten közbe fog lépni népe javára, ami később, a fogságból való szabadulás alkalmával meg is történt.
Isten kezdettől fogva úgy mutatkozott be, mint aki népét megszabadítja, a gyengét megerősíti, a vándornak hazát ad, az éhezőt jóllakatja, a keresőt kielégíti. Jézus Krisztusban még mindezekhez hozzáfűzte: Ő az, aki a holtakat feltámasztja, és a mulandó életet örökléttel cseréli fel. Nem a jelen helyzetet merevíti meg, nem a földön kialakult igazságosságot, reményt és szeretetet állandósítja, hanem teljességet ígér. Istenben olyan teremtő és üdvözítő áll előttünk, „akinél és akinek minden lehetséges” (Mt 12,27).
Annak ellenére, hogy Ő a természetfeletti, az egészen „más”, az egészen távoli, mégis jelen van. Ő áll minden jogos igény, minden igazi szeretet mögött. Nemcsak kívül áll történelmünkön, hanem egészen benne is van: az Ő igazságossága követeli a gyengék védelmét, az elnyomottak felszabadítását, az Ő szentsége kötelez a bűn megbánására és kerülésére, az Ő irgalma írja elő a megbocsátást.

Az egyház nem azt az Istent hirdeti, aki egyszerűen van, hanem azt, aki itt van, velünk van, aki bennünk és általunk működik, s írja a történelmet. Őt hallgathatjuk, megszólíthatjuk, tőle kérhetünk, neki adhatunk hálát.
A megszabadulás művéről Izajás két szempont szerint jövendöl: a csodálatos gyógyulások visszaadják az embernek fizikai épségét: „megnyílik a vakok szeme, s a süketek füle hallani fog… a némák nyelve ujjongva ujjong”(Iz 35, 5-6), s a sivatag bővizű, kellemes tartózkodási hellyé válik: „vizek fakadnak a pusztában”.
Mindez azt a mély átalakítást hirdeti meg előre, amelyet az újszövetségben Krisztus művel az emberben és a teremtésben. Mert Krisztus óta az emberi lét hozzá van kötve Istenhez, s nincs az a reménytelen helyzet, amely azt a kapcsolatot elszakítaná. Azért „dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk. De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből pedig kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg” (Róm 5,3-4).

Kétezer éve, keresztények millióinak élete bizonyítja, hogy a keresztény ember alapvető érzelmi beállítottsága nem a félelem, hanem az öröm, a hála és a remény. Hiszen „ha Isten velünk, ki ellenünk? – vallja Pál apostol. – Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől?” (Róm 8,31-39). Szent János apostol pedig azt állítja, hogy: „A szeretetben nincs félelem, a tökéletes szeretet kizárja a félelmet” (1Jn 4,18-19). Békét, az ő békéjét hagyta ránk Jézus (Jn 14,27). Örömöt, az ő örömét adta nekünk (Jn 16,22). Senki tőlünk azt el nem veheti.

Az evangéliumi szakasz, a süket meggyógyításával, a Messiásra vonatkozó prófétai ígéretek megvalósulását mutatja be, s egyben igazolja, hogy a választott nép reménye nem volt hiábavaló. A Jézus által művelt csodálatos gyógyítások erre a kiáltásra ragadják a népet: „Csupa jót tett, a süketeknek visszaadta a hallásukat, a némáknak beszélőképességüket”(Mk 7,37). Ezek a csodák azt bizonyítják, hogy az ószövetség prófétáinak jövendölése nem maradt puszta szó, annak ellenére, hogy Jézusig eltelt néhány száz év: ugyanakkor jelei egy olyan teljesebb megszabadulásnak, amely az embert bensőjében, lelkében újítja meg, a bűnbánat szentsége által.
Az Úr Jézus, aki hallóvá tette a süketeket és megszólaltatta a némákat, a keresztség, s majd a bűnbánat szentségében ma is, megszabadítva az embert a bűntől, alkalmassá teszi arra, hogy lelkében a remény csírája szárba szökkenjen, hogy meghallja Isten szavát, megvallja hitét, és dicsérje az Urat.
Igaz a süketség, a fizikai némaság és sok más betegség továbbra is gyötri az emberiséget, de az is igaz, hogy a Krisztusban újjászületett keresztény belsőleg már se nem süket, se nem néma, se nem vak vagy sánta. Szelleme megnyílt a hit felé, lelke alkalmas a remény befogadására, szíve pedig fogékony a szeretetre. Az ilyen ember képességet kapott arra, hogy megismerje Istent, és az Ő útjain haladjon. Viszont ennek a képességnek a kibontakoztatása az ember szabad akaratán áll. Tőle függ, hogy meg akarja-e ismerni Istent és az Ő akaratát életére vonatkozólag, hogy az Ő útjain akar-e járni, tanítása szerint élni, vagy sem.

A Biblia üzenete, a kinyilatkoztatás a mindennapi bajokkal küzdő embernek szól, vagyis nekünk: itt és most. Nem áltat azzal, hogy az élet megpróbáltatásai elől elmenekülhetünk, de biztosít arról, hogy a küzdelmek vége a biztos győzelem lehet. Ezért a remény összefonódik a türelemmel (Róm 5,4; 8,25). A remény központi helyzetét és lendítő erejét a rómaiakhoz írt levél világítja meg: „A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkűek: az Úr az, akinek szolgáltok. A reményben legyetek örvendezők, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak, segítsetek azokon, akik szükségben vannak” (12,11-13).
Tudjuk, hogy az isteni ígéret, amely reményünket felélesztette, halálunk után érhető el, de csak azzal a helytállással, amelyet a földi életben tanúsítunk. Ugyanis a remény pozitív erény, ez azt jelenti, hogy nem passzív tétlenségben, semmittevésben mutatkozik meg. Így csak abban van meg, aki buzgó a kötelességteljesítésben, türelmes a nehézségekben, állhatatos az imában és tevőlegesen együtt érez mások bajaival, segít megoldani gondjaikat.
Az öröm abból fakad, hogy a hittel, az élet forrása felé irányítottuk életünket, és tudjuk, hogy fáradozásunk nem hiábavaló. Igazi öröm csak az lehet, amelyben benne van a maradandóság biztosítéka. Krisztus ezt a teljes örömet ígérte (Jn 16,24), de csak azoknak, akik kitartanak mellette, illetve őt követik. Külön hangsúlyozza, hogy amit az ő nevében kérnek az Atyától, azt is megszerzi nekik.

Olyan a keresztény remény, mint egy kis mécses lángocskája, amelyet a Szentlélek olaja táplál. Rátörhet mindenfelől a világűrt betöltő sötétség, mégsem tudja eloltani. Mert ha óriásinak is tűnik a sötétség, elég, hogy egy kis lángocska a közelébe érjen, és máris kitűnik: a sötétség semmi, erősebb a fény!

Csodálatos láng ez a remény, amelyet ezer kiábrándulás, csalódás sem tud kioltani. Hogy mennyire igaz ez, arról a leginkább, és a leghitelesebben azok tudnak beszélni, akik közöttünk élnek és kemény megpróbáltatásokon mentek át.
Itt eszembe jutnak a kaplonyi deportáltak, az idős sváb férfiak és asszonyok, volt plébániám hívei, akikkel volt szerencsém találkozni, beszélgetni, akik megjárták a szovjetdeportálással járó poklokat és testileg, fizikai erejükben megfogyatkozva, de hitükben megerősödve tértek haza.
Érdemes megkérdezni a kemény megpróbáltatásokon átment hívő embereket reményük felől, különösen akkor, amikor kishitűeknek bizonyulunk, akkor, amikor szinte minden semmiség miatt reményt vesztettekké válunk, és kétségbe esünk, amikor arról panaszkodunk, hogy az Isten se hallgat meg minket.

Amikor az eget felhők takarják, akkor nagy áldás, ha vannak, akik a felhők fölötti napról beszélnek. Hasonlóképpen a keresztény is: nem siránkozik, nem mérgelődik, hanem a feltámadás erejében meggyőződéssel szól, hogy semmiféle rossz nem végtelen, nincs végtelen éjszaka, egy emberi élet sem lehet véglegesen elhibázott és nincs olyan gyűlölet, amit ne tudna legyőzni a szeretet.
Biztos, a keresztények néha drága áron megfizetik a Jézustól vett reménységüket. Gondoljunk csak azokra, akik az üldöztetés idején nem hagyták el a népüket, hanem maradtak a bizonytalan holnapban. Gondoljunk itt Közel-keleti testvéreinkre, akik tanúságot tesznek a reményükről és életüket adják ezért. Ők az igazi keresztények! Szívükben hordozzák az eget és mindenen túl tudnak tekinteni.
Akinek megadatott a kegyelem, hogy átölelje a Jézus feltámadását, az tud remélni a reménytelenségben is. „Napjaink vértanúi azt mesélik – mondta Ferenc pápa –, hogy a Jézussal megélt hűséggel nem az igazságtalanságé az utolsó szó. A feltámadt Krisztusban tovább remélhetünk. Azok, akiknek van „miért” élni, jobban ellenállnak a balsors idején. Éppen ezért az igazi keresztények sohasem könnyű emberek. Szelídségük nem bizonytalanság és nem is engedékenység. Ahogy Pál apostol biztatja Timóteust: „Nem a félénkség lelkét kaptátok, hanem az erő, a szeretet és a bölcsesség lelkét” (2Tim 1,7).
Igen, csodálatos láng ez a remény, amelyet ezer kiábrándulás, csalódás sem tud kioltani. S mind ez azért van, mert a reményt hatalmas erő élteti és táplálja századokon át: Isten Lelkének ereje.

Azt hiszem, befejezésül semmi sem talál jobban ide, mint Szt. Ferenc atyánk imája, amelyben kérjük: Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

Követés

Abban az időben: János apostol így szólt Jézushoz: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöt űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket. Jézus ezt válaszolta: Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenük, velünk van. Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben – azért, mert Krisztuséi vagytok –, bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül. De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomköveket kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le! Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le! Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki! Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik. Mk 9, 38-43. 45. 47-48

Mai mottónk: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöt űz ki

Idegen

Láttunk valakit… Milyen távol lehetett az a valaki? Miért nincs neve? Nagyon úgy tűnik, hogy a tanítványok nem ismerik, csak annyit tudnak róla, hogy „nem követ minket”. Idegen. Az még nem volna baj, de Jézus nevében ördögöt űz, Hogy jön hozzá? A tanítványok sem mentesek féltékenységtől, a mi és ti szemlélet szegregációjától. Lám, nem Jézus követőjének mondják a „Te” követődnek, amikor Jézus hozzájárulását kérik, utólag, a kirekesztéshez. Az idegen „minket” nem követ, azaz a csoporthoz nem kapcsolódik, hanem közvetlenül Jézushoz, Valljuk be, ez évszázadokig téma marad. Akik bent vannak, a körön belül, könnyen eretneknek gondolják a kívülállókat Nem kérdezik sem azt, hogy miért szeretne csatlakozni, sem azt, hogy miért távolból követi a csapatot. Minket. Van bennünk valami, ami taszítja őket? Másképp kéne viselkednünk? Befogadónak lennünk? A menekültek világnapján ez egy logikus kérdés. Van rá válaszunk?

Mk 9,37–47 „Aki nincs el lenünk, velünk van”

Ez a mondás meglepő, sőt furcsa módon a mondás ellentéte szintén Jézus szájából hangzik el: „aki nem gyűjt velünk, szétszór”. Apró jelenetek bemutatása ez a szakasz Jézus életéből, és ezekhez a szituációkhoz egy-egy mondás tartozik. Feltehetően ez a mai elbeszélés is része volt a Jézus tetteit és mondásait tartalmazó gyűjteménynek, amely megelőzte az Evangéliumot. Az elbeszélés a jeruzsálemi úti elbeszélés egy-egy epizódja, amely titkos tanításra utal. Jézus tanítványait oktatja a közelgő vég miatt. De ebben az elbeszélésben az ősegyház többet is felfedezhetett. Aki valamit is megértett Jézus és az Egyház tanításának lényegéből, az már lelkileg ehhez a csoporthoz tartozik. A palesztinai zsidó keresztény egyháznak nagy problémát okozott, hogy mit is gondoljanak azokról, akik Jézust követték ugyan, de nem voltak zsidók. Ez a mondás jól megvilágítja a követendő viselkedés irányát. Ha a közösség el akarta fogadni Jézusnak a szavait, akkor át kellett gondolnia a zsidó hagyományokhoz való viszonyát. A zsidó vallási közösséghez való tartozás tagjainak tiltotta, hogy más, idegen népekkel vallási közösséget alkossanak. Hihetetlen ellentét feszül Jézus zsidó követői és pogány szimpatizánsai között. Még nem léteznek a Pál által felépített pogány keresztény közösségek, csak a zsidó keresztény közösségek. Találóan állapította meg Josef Klausner, az első héber nyelvű zsidó életrajz írója: „Jézus tanításában volt valami, amely túllépett zsidó vallás keretein.” Íme ez a mondat valóban erről tanúskodik.

Csak ezt a kérdést János teszi fel, aki a tanítványok szóvivője, és aki csak itt lép fel a szinoptikus Evangéliumban ilyen szerepben, ez esetben az intoleráns csoport képviselőjeként. Ha János evangéliumát olvassuk, akkor feltűnik, hogy milyen élesen elhatárolja magát azoktól, akik nem követik Jézust. A szírpalesztinai egyházakban tehát az elzárkózás előre megjósolható volt. Arra is oda kell figyelni, hogy egy démonűzőről van szó, aki csodatétele kapcsán megemlítette Jézus nevét, de nem csatlakozott a tanítványokhoz. Vagyis ez a szimpatizáns Jézust elfogadja, közösségét nem.

Az egész konfliktusnak máig ható következménye van. Az Egyház nehezen tud mit kezdeni azokkal, akik Jézusra igent mondanak, az egyházra pedig nemet. Így dönthet egy erős individuum, aki nem tudja elviselni a csoport kontrollját, de lehet egy olyan személy állásfoglalása, aki felfedezi, Jézus más erkölcsi minőséget képvisel, mint tanítványai. Azóta is igaz, az Evangélium Jézusának egészen más a hatásmechanizmusa, mint a Jézus nevében összegyűlt Egyháznak. Jézus erkölcsi radikalizmusát a következő szakasz fejezi ki jól: a Márk evangélium 9. fejezetének 42-től 50-ig ter-jedő soraiban Jézus arról beszél, hogy azt a tagunkat, amely bűnre csábít, legyen az a szemünk, vagy a kezünk, azonnal le kell vágni, el kell távolítani. A János tanítványai közösségének egy része előbbre helyezte a csoportszellem ápolását, mint az erkölcsi radikalizmust. Jézus radikalizmusa és küzdelme a gonosz, a démoni ellen fontosabb feladat, mint a közösség ápolása. Aki ezt feladatul tűzte ki, sőt ezt műveli is, annak a kötődése mélyebb a „fő”-höz, Krisztushoz, mint a tanítványi körhöz.

Ezt a dilemmát hordozza minden Egyház és egyházközség, sőt minden szerzetesközösség és megszentelt élet társasága: Meddig mehet el a jézusi radikalizmus hangoztatásával és megkövetelésével, és mikor kell engedményeket tenni azért, hogy az Egyház össze ne zsugorodjon? Az Egyháznak mindenáron tagokat kell toborozni, vagy ápolni kell a kapcsolatot mindenkivel, aki azokért az értékekért lelkesedik, amelyeket Jézus helyezett előtérbe? Mit kezdjen az Egyház azokkal a kritikákkal, amelyek ellene szólnak, és Jézusra hivatkoznak? Mit tegyek akkor, ha felfedezem, valaki, aki nem jár templomba, igazabb tetteket visz végbe, mint én, a templomba járó? A keresztségünk, bérmálásunk, továbbá az egyházi adó fizetése és a templomban való éneklésünk által az Egyházhoz tartozunk. Vajon a tetteink is ápolják a közösséget Jézussal?

Az idegen ördögűző imája

Urunk, a te szolgád, minden nép és minden nyelv rád esküszik! Te legyőzöl minden akadályt, s az örök életre vezetsz minket. Nem vagy feledékeny, és minden jótettünket bőségesen megjutalmazod, megbánt bűneink emlékét az enyészetnek adod. Amen.

Ne sokat törôdjetek leányaim azzal, ha ez a dolog nem menne
könnyen és jól mindjárt az elején. Nincs ugyanis kizárva, hogy az
ördög szorítja el a szíveteket és okoz nektek aggódást, hogy
elriasszon benneteket ettôl a gyakorlattól, mert tudja, hogy az
mekkora kárt okoz neki. Azt fogja nektek sugdosni, hogy van még elég
más és ennél többet érô ájtatossági gyakorlat. Nagyon kérlek, ne
hallgassatok rá és ne hagyjátok ezt abba, mert ezzel bizonyíthatjátok
be az Úrnak, hogy szeretitek Ôt. Gondoljátok meg, hogy kevés lélek
van, aki követi ôt és vele marad a szenvedések közepette. Ô Szent
Felsége meg fog benneteket jutalmazni. Ne felejtsétek el azt sem, hogy
hányan vannak, akik nemcsak hogy nem keresik a társaságát, hanem még
durván el is utasítják maguktól. Valami keveset mégis csak kell érte
szenvednünk, mert különben ugyan mibôl értse meg, hogy vágyódunk
utána. Ô mindent elvisel és el fog viselni, csakis azért, hogy
legalább egyetlen egy lélek találkozzék, amely Ôt befogadja és
szeretettel tartja magánál. Legyen tehát ez az egy lélek a tiétek.
Mert ha egy ilyen lélek sem akadna, az örök Atya nem is hagyná Ôt
tovább miközöttünk, s ebben igaza is volna. Így azonban meghagyja,
mert Ô oly hűséges barátja híveinek és oly jó Ura szolgáinak, hogy
látván az Ô jó Fiának óhaját, nem akarja Ôt megakadályozni e kitűnô
munka végrehajtásában, amellyel oly csodálatosan mutatja ki
szeretetét.

Ebben az évben, június 9-én, a Szentháromság ünnepén, egy olyan kegyelemben részesültem, amelyből megértettem, jobban mint valaha, hogy Jézus mennyire vágyik szeretetre. Azokra a lelkekre gondoltam, akik az Isteni Igazságosság áldozataiul ajánlják fel magukat, hogy magukra vonják s így elhárítsák a bűnösöknek kijáró büntetéseket; ez a felajánlás nagy és nemes, de távol vagyok attól, hogy példája engem is vonzzon. „Ó, én Istenem! kiáltottam fel a szívem mélyén, csak Igazságosságod kap olyan lelkeket, akik áldozatul hozzák magukat? … A Te Irgalmas Szeretetednek vajon nincs szüksége rájuk? … Mindenhol csak félreismerik, visszautasítják; azok a szívek, melyeket el szeretnél árasztani vele, a teremtmények felé fordulnak, azoktól kérnek boldogságot és nyomorúságos szeretetet ahelyett, hogy a te karodba vetnék magukat s elfogadnák a te véghetetlen Szeretetedet … Ó, Istenem! Szívedben fog maradni megvetett Szereteted? Úgy hiszem, ha találnál olyan lelkeket, akik a te Szereteted egészen elégő Áldozatául ajánlják fel magukat, gyorsan elégetnéd őket; úgy hiszem, boldog lennél, ha szabad folyást engedhetnél a benned rejlő végtelen gyöngédség áradatainak … Ha Igazságosságod, amely csak erre a földre szól, szeret könnyíteni önmaga terhén, mennyivel inkább vágyik Irgalmas Szereteted arra, hogy lángra lobbantsa a lelkeket, hiszen a te Irgalmad az Egekig ér189 … Ó, én Jézusom! legyek én ez a boldog áldozat, emésszed fel egészen elégő áldozatodat Isteni Szereteted tüzével! …

Ezen utolsó napok egyikén, mikor rendkívül sokat szenvedett, szorongatásában azt mondta nekem: Ó, anyám, mi az, sok szép szót leírni a szenvedésről! Semmi, semmi! Benne kell lenni,
hogy megtudjuk, mit jelentenek ezek a lelkendezések. Ezeknek a szavaknak fájdalmas emlékét megőriztem lelkemben, mikor a mai napon, szeptember 25-én, úgy látszott, hogy visszaemlékezik rá, amit nekem akkor mondott, és egészen sajátságos kifejezéssel rám tekintve ezeket mondotta: Most jól érzem, hogy az, amit mondtam és írtam, minden pontjában igaz ... Igaz, hogy Istenért sokat akartam szenvedni, és igaz, hogy még most is akarok.

"Téged dicsőit imádva a Martírok sokasága." - Szent Ciprián és Justina hősies szeretetét, áldozatosságát lelki szemeink elé állítva igyekeztünk a Martírok lelkéből egy ici-picit magunkévá tenni.

1937.3.18. Felismertem egy kegyelmet, amely nagy bizalomra indít és bensőséges kapcsolatba hoz az Úrral. Az Úr benső megvilágosodással adja ezt tudtomra. Megismertet nagyságával, szentségével és azzal is, milyen kegyesen hajol le hozzám. Ezt az irántam érzett szeretetével mutatja meg. Ő mindennek Ura. Megismerteti velem, hogy a lelkemnek adja magát, s abban minden természeti törvényt hatályon kívül helyez. Úgy jár el, ahogy akar.

Az egyház imádsága a tovább élő Krisztus imádsága. Mintaképe Krisztusnak emberi életében mondott imája.

A latin nyelvű szentmise végén a pap a híveket ezekkel a szavakkal bocsátja el: „Ite missa est", melynek magyar jelentése a következő: „Menjetek, küldetésetek van!" Sajnálatos módon ritkán gondolunk arra, hogy ennek a felszólításnak komoly üzenete van. A miséző pap arra figyelmeztet bennünket, hogy minden szentmisében küldetést kapunk: a szentmise tovább folytatódik a mindennapi életben, élni és tovább kell adni, amit kaptunk a szentmise közösségében. „Az Eucharisztiának akkor valósul meg a lényege és értelme, ha átalakítja az embereket és világukat a szeretet és szolgálat közösségeivé" (Cebui Eucharisztikus Kongresszus, 18.).

A szentmise elbocsátó szavai Jézus szavaira emlékeztetnek bennünket: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket" (Jn 20,21; 17,18). Az „amint" és „úgy" szavak arra utalnak, hogy bennünk és általunk az a küldetés folytatódik, amit a megtestesült Fiú kapott az Atyától. A küldetés abban áll, hogy szavaink, tetteink és életünk által láthatóvá és megtapasztalhatóvá tesszük annak a Jézus Krisztusnak a személyét és tanítását, akivel találkoztunk a szentmise közösségében.

Az Egyház nem zárkózhat be az utolsó vacsora termébe. Az emmauszi tanítványok történetből (Lk 24,13-35) is jól látható, hogy az eucharisztikus „kenyértörés" tapasztalatából fakad az örömhír továbbadása. Az evangéliumot hirdetni kell minden népnek (Mt 28,19).

Az Eucharisztia régen és napjainkban is az Egyház küldetésének forrása. Már a 2. századi szentségi életről tanúskodó Traditio apostolica is ezt hangsúlyozza: „Amikor pedig a szertartás befejeződött siessen ki-ki jót cselekedni, tetszeni Istennek és helyesen élni. Buzgón ragaszkodva az Egyházhoz tegye ki-ki, amit tanult, és haladjon előre a jámborságban" (21. p.). Szent Ágoston, Egyházunk nagy tanítója pedig így fogalmazott: „Ha tehát Krisztus teste és tagja vagytok, akkor a ti misztériumotok itt van az Úr asztalán [ ] legyetek azzá, amit láttok, és vegyétek, amik vagytok" (Vö. Sermo, 272). Arra figyelmeztet bennünket, hogy legyünk azzá, amit, illetve akit magunkhoz vettünk a szentáldozásban. Hitből fakadó kötelességünk, hogy mindazt megvalósítsuk, életté váltsuk, mindazt, amit láttunk és hallottunk a szentmise közösségében. Ez a keresztény hivatás és küldetés rövid megfogalmazása.

A mai eucharisztikus teológia is egyre inkább hangoztatja a szentmise és a keresztény küldetés kapcsolatát. Ez volt a 2016-os Cebui Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak is az alapgondolata: „Az Eucharisztia az Egyház küldetésének csúcsa és forrása". Az Eucharisztia megünneplésekor „Krisztusból táplálkozva és magunkhoz véve az üdvösség kelyhét egészen sajátos módon kerülünk párbeszédbe a Szentháromság életével; amikor kilépünk a szentmisére összegyűlt gyülekezetből, arra kapunk küldetést, hogy folytassuk ezt a szent-háromságos párbeszédet az életről és az üdvösségről a szeretetteljes szolgálat formájában a szegények, a kirekesztettek, a távolba szakadtak szolgálatában" (40. p.)

Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. (Fil 3,8)

A mi életünket egyedül Isten tudja újjáteremteni. Utólag látják a hívők, hogy mindent Isten végzett el megváltozásunk, új életre támadásunk érdekében. Mégis jogos a kérdés: milyen feladatot jelent ez annak, akiben már felébresztette Isten Lelke a vágyat ez után?

Azzal kezdődik, hogy az ember meglátja magát olyannak, amilyen valójában. Aki belenéz az ige tükrébe, annak a Szentlélek megmutatja igazi arcát. Mi folyamatosan áltatjuk magunkat, szeretnénk szebbnek látszani. Azt gondoljuk, olyanok vagyunk, amilyenek szeretnénk lenni.

Ha valaki meglátta a maga igazi képét, és nem akar olyan maradni, akkor ezt elmondhatja Istennek. A bűnlátást bűnvallásnak kell követnie. Nevén kell nevezni a bűneinket, és kérni Isten bocsánatát. Ezzel lerakjuk elé régi, fertőzött ruhadarabjainkat.

Azt viszont hittel komolyan kell vennünk, hogy „ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól" (1Jn 1,9). Legyünk bizonyosak abban, hogy Jézus Krisztus golgotai kereszthaláláért Isten teljes bocsánatot ad!

Ennek jeleként ezt köszönjük is meg, és hálából kezdjünk el Isten akarata szerint élni! Eközben megtapasztaljuk majd, hogy egészen más gondolataink, indítékaink lesznek, mint addig voltak, kezdjük felöltözni Jézus Krisztus tulajdonságait.

Mindezt röviden így mondjuk: Krisztust kell befogadni, és engedni, hogy érvényesüljön bennünk.

Fontos azonban, hogy ne akarjunk átmenteni semmit a régiből. Amikor Pál apostol erről vall, hangsúlyozza, hogy mindent kárnak ítélt, minden régit levetett, és így igyekszik felöltözni Krisztust. Nem feltétlenül rossz minden, ami a neveltetésünkből, múltunkból következik, de minden kerüljön oda Krisztus elé, mert csak amit ő ad, vagy megszentelve visszaad, azzal tudjuk őt helyesen szolgálni.

(21) „…akik ilyeneket cselekszenek, nem fogják örökölni Isten országát.” (Galata 5,16–26)

Az apostol nemcsak utal a test kívánságaira, hanem határozott intéssel figyelmeztet, hogy a test kívánságai erősek, „beteljesülni” akarnak (16). Isten Lelke azonban erősebb a test kívánságainál, és elvégzi, hogy ne azt tegyük, amit a testünk indulatai szerint tenni akarnánk (17). A Lélek segít a mi erőtlenségünkön (Róma 8,26). 

Vasárnap délelőtt a máriaremetei templomban jártam. Kissé hosszadalmas az, amit leírok, de annyira különös. Egy alkalommal a kegytemplomban a Szent Szűztől vezettetve egy előttem egészen ismeretlen atyának kellett átadnom a Szent Szűz Szeretetlángját. Miután ezt megtettem, egy alkalommal a Szűzanya arra kért, hogy tartsam számon mindazokat a személyeket, akik már valamit is tudnak az Ő Szeretetlángjáról. Én az ismeretlen atya nevét és címét a sekrestyében meg is tudakoltam. És amint kiléptem a sekrestyéből, nyomban meglepett egy érzés: „Ez nem azonos név és cím azzal, akit te kérdeztél.” Én azonban nem törődtem a figyelmeztető érzéssel. Eltettem a címet, és a Szent Szűz kérésére a névjegyzékhez kapcsoltam. Időközben többször is támadt miatta nyugtalanító érzésem, de mivel abban az időben is állandóan a kételyek szorongattak, nyomasztó kínjaimban vergődve arra gondoltam, nem tudom, honnan származik, ez is egy szenvedéssel több. S miután az Úr Jézus egy időre kételyeimet megszüntette, megnyugodtam. Ez az egy azonban még nyugtalanított továbbra is. S most, hogy ismét a kegytemplomban jártam, a Szűzanya határozott indítást adott:„Menj, és most rögtön tudakold meg a helyes nevet és címet!” Most már nem állhattam ellen, odamentem a gyóntatóhelyiséghez. A mellettem levő ismerősöm, mikor látta, hogy a gyóntatóhelyiség felé megyek, figyelmeztetett, hogy a pap elhagyta a gyóntatóhelyiséget. S ez olyan időben volt, mikor már nem gyóntatnak. Na, gondoltam, most már mindegy, úgysem mehetek be. De legnagyobb meglepetésemre néhány perc múlva látom ám, (hogy) az imént eltávozott atya jön vissza. Erre kissé megnyugodtam. Tehát tisztán látható, hogy ez a Szűzanya kérése. Amint beléptem, jeleztem az atyának, hogy nem gyónni jöttem. Majd felidéztem a több mint egy évvel ezelőtt átadott rendkívüli dolgok átolvasását. Az atya azonnal emlékezett a dolgokra, és ezt válaszolta: „Igen, tudom, a sátán megvakításáról volt szó benne.” Majd hozzátette, hogy csak imádkozzam jól. Én meglepődtem azon, hogy ebben a papban megmaradt a lényeg, hisz erre megy ki az egész: a sátán megvakítására. Ez a Szent Szűz Szeretetlángjának egyetlen és fő célja, melyre Ő azt mondta, hogy ilyen nagy kegyelmi kiáradást még nem árasztott a Földre, mióta az Ige Testté lett. Szóval az atyától megkérdeztem, mi a neve és a címe: K. J., Szent Ferenc Kórház. Az előző alkalommal megkérdezett cím, melyet a sekrestyében kaptam: V. J., címe: Alsó-Krisztinavárosi templom. Most már megértettem, miért volt a Szűzanya határozott indítása. Az atyától még távozásom előtt áldást kértem, és most már végképp elhagyta lelkemet a nyugtalanító érzés. Érdekes és különös dolgok ezek, melyekre a Szűzanya kért meg, hogy írjam le.

Aznapi műsor 19.30 óra után érhető el!
Régebbi műsorok meghallgatásához, válasszon előző napi tartalmakat.

Urunk, a te szolgád, minden nép és minden nyelv rád esküszik! Te legyőzöl minden akadályt, s az örök életre vezetsz minket. Nem vagy feledékeny, és minden jótettünket bőségesen megjutalmazod, megbánt bűneink emlékét az enyészetnek adod. Amen.

Bevezető

Azoknak az embereknek az arcai, akik gyakran jelennek meg a tv képernyőjén, annyira ismerőseinkké válnak, mint a szomszédasszony, akivel naponta találkozunk a lépcsőházban. A templomban Isten arcával találkozunk. Azonban az a kép, amelyet Istenről a bibliában ismerünk meg, nem egységes, sokféle alakban mutatkozik meg előttünk. A legjellemzőbb vonása azonban nem a szigorúság, nem a büntető, bosszúálló arc, hanem a megbocsátó, irgalmas Isten arca. Imáink közül is sok így kezdődik: Jóságos Istenünk, hatalmadat mindenek előtt a könyörületben, a kíméletben tapasztaljuk meg. Ez bátorít fel bennünket arra, hogy tőle mindig, tehát ma is bűneink bocsánatát kérjük. Gyónom...

Hívek könyörgése

Testvéreim! Forduljunk bizalommal emberszerető Istenünkhöz, aki irgalmas Atyánk!

1.   Irgalmas Istenünk, add nekünk a bűnbánat és az imádság lelkét, hogy igaz szeretettel szeressünk téged és embertársainkat.

2.   Könyörülj a békétlenséget szító embereken, és állandóan ösztönözz minket a béke megteremtésére és megőrzésére.

3.   Tedd nagylelkűvé a világ szegényei iránt azokat, akik bővelkednek anyagi javakban, hogy a gazdagok és szegények együtt zengjék dicsőségedet.

4.   Bocsásd meg nekünk, hogy nem becsültük meg Szent Fiadat a szegényekben és a szenvedőkben.

Istenünk, Te jól ismersz bennünket, és elfogadsz minket olyannak, amilyenek vagyunk. Köszönjük irántunk való irgalmas szeretetedet, és magasztalunk érte ma, holnap és mindörökké. Amen.

https://www.youtube.com/watch?v=dfLCTl6Dc5E

Legyen tied az élet teljessége! - Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika

Weöres Sándor: Örök pillanat

Mit málló kőre nem bizol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,
 
mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és multja sincs,
ő maga az öröklét.
 
Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent –
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:
 
fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.

Keresztvetés (külső és belső csend megteremtése, szükségszerűen néhány mp., perc)

Elmélkedés: Istállóban született, működése előtt 40 napig böjtölt, 12 tanítvánnyal indította meg új rendjét, kettesével küldte a világba őket, a szent sebhelyeket viselte testén s Krisztust utánozta egész szíve – lelke. (Gondoljuk át a tartalmát néhány mp-ben, percben!)

Imádság: Könyörülj rajtam, Szent Ferenc Atyám, és kérd Istentől a kegyelmet, hogy egész életem Krisztust sugározza. Úgy tegyek mindenütt és mindig, ahogy Krisztus tenne az én helyemben. Ámen.

Miatyánk… Üdvözlégy… Dicsőség… Keresztvetés

Úr Jézus Krisztus, a Te Szentséges Szívednek ajánlom fel Boldogasszonyunk Szeplőtelen Szívével egyesülve mai napom minden imáját, munkáját, örömét és szenvedését engesztelésül bűneimért és az egész világ bűneiért, melyekért Magadat az Oltáron mennyei Atyádnak szüntelenül fölajánlod, különösen a Szentatya havi imaszándékára:

Imádkozzunk, hogy mindnyájan bátor döntéseket tudjunk hozni egy józan és ökológiailag fenntartható életmód érdekében, és tudjunk örülni azoknak a fiataloknak, akik ezt már elkötelezetten élik. Ámen.

„A szentek dicsőséges vérüket ontották az Úrért; életükben szerették Krisztust, halálukban utánozták őt, ezért diadalmasan megkoronázták őket.” - „Több mártírért” szentmise belépő antifónája.

Urunk, Istenünk, dicsőítsen téged könyörgő szavunk, amikor Szent Kozma és Damján vértanúkra emlékezünk: gondviselő jóságoddal nekik örök dicsőséget adtál, minket pedig segíts hathatós kegyelmeddel. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Kedves Testvéreim!
Nagyon köszönöm az imákat, nagyon hálás vagyok érte. Jézus itt van velünk. 14 oldalas igazságügyi orvosi vélemény lett, remélem. Hiszem, hogy Jézus ott volt a kihallgatáson, tudom, azt hiszem, annyit imádkoztak érte ... Hálás vagyok a sok imáért. Holnap 2 fokos tárgyalás lesz, ott dől el, mi lesz Tibi bátyámmal. Azt is kérem, hogy holnap imádkozzon gyógyító segítségéért, hogy lássa, hogy nem közvetlenül tette, amit tett, és nem küldött vagy bocsátott meg kényszeres gyógyulásért vagy valamilyen kezelésért. ha Isten is ezt akarja. Légy áldott mindenért. nagyon szépen köszönjük Tóth Tímea

¹⁹ "Azt is mondom nektek, hogy ha ketten közületek megegyeznek a földön, hogy bármit megérintenek, amit kérnek, akkor az én mennyei Atyámtól lesz meg. ²⁰Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." Mt 18 19-20