Egyetemes: A fiatalok hitéért 

Imádkozzunk, hogy a fiatalok, akik az élet teljességére hivatottak, fedezzék fel Mária példáján keresztül a befelé figyelés készségét, a megkülönböztetés mélységét, a hit bátorságát és a szolgálatnak való odaadottságot.

Imádság

Jóságos Atyánk, aki biztonságos utat hagytál nekünk
Jézus Krisztusban a fiatalok számára.
Ma eléd visszük őket, és imádkozunk értük.
Ahogy Fiad ifjú szíve összekovácsolódott Máriával, úgy küldd el Szentlelkedet, hogy a fiatalok is megtalálják benne szívük olvasztótégelyét,
ahol bátor hitet formálhatnak, amely képes a megkülönböztetésre és mások szolgálatára.
Add, hogy a Fiad által járt utakon vezesse őket,
és Mária tanítsa őket arra, amire Őt tanította.
Világosítsd meg a szívüket, hogy kegyelmedre hallgatva és az idősebbek támogatásával,
felismerjék a teljes élethez vezető utat.
Ámen.

Felajánló ima

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára 
felajánlom neked ezt a hónapot. 
Ámen

Hozzáállás a mindennapi életben

Vizsgáld meg a saját életedet
„Érleld, fejleszd és szervezd a saját életedet a valóság iránti egyre nagyobb vonzás, széleskörű nyitottság és bűvölet elveszítése nélkül. Életünk minden pillanatában megújulhat és fokozódhat a fiatalságunk.” (Ferenc pápa) Fordíts időt arra, hogy meggondold, mi teszi teljessé az életedet, és válaszd azt.

Vállalj felelősséget
 „Az elégedetlen nyugtalanság, a látóhatáron megjelenő újdonságok iránti csodálattal együtt utat nyit a fiatalok számára az önmaguk vállalására, egy küldetés iránti felelősségvállalásra indító merészség előtt.” (Ferenc pápa) Vállald fel kisebb vagy nagyobb kötelezettségeidet, és teljesítsd azokat.

Szolgálj
„Fontos, hogy felismerjük: Jézus egy fiatalember volt. Olyan életszakaszban adta oda az életét, amelyet ma ’fiatal felnőtt kor’-nak nevezünk. Fiatalsága teljében kezdődött nyilvános küldetése, és így „nagy fényességként ragyogott fel” (vö. Mt 4:16), különösen akkor, amikor életét a végsőkig odaadta.” (Ferenc pápa) Szolgáld a környezetedben lévőket.

Figyeld meg:
„Egy fiatal Mária 'igen’-ének az ereje mindig lenyűgöző. Annak, az angyalnak mondott 'Legyen meg'-ének az ereje. Ez a passzív vagy beletörődő elfogadástól különböző dolog volt.” (Ferenc pápa) Hallgass, teremtsd meg a belső csendedet, és ismerd fel az Úr hangját az életedben.

Szeress feltétel nélkül
„Miközben álmaid megvalósításáért harcolsz, élj teljes mértékben a mában, nyújts mindent, és töltsd meg minden pillanatodat szeretettel. Mert igaz, hogy fiatalságod e napja az utolsó lehet, és ezért érdemes teljes szívvel és a lehető legmélyebben megélni azt.” (Ferenc pápa) Élj meg minden pillanatot úgy, mintha az utolsó lenne, szeress korlátok és panaszkodás nélkül.

Fordíts időt a szíved hangolására. Újítsd meg napi felajánlásodat a fiatalok hitéért való imaszándékra. „Megengedi, hogy felemeljük a fejünket és újrakezdjük, olyan gyengédséggel, amely soha nem okoz csalódást és mindig örömet tud okozni.” (Ferenc pápa) Szerezd vissza a fiatalos frissességet, légy mindig hajlandó újrakezdeni, mert nincs olyan nehézség vagy bukás, amely olyan nagy lenne, hogy az Úr ne tudna újra felemelni téged. Ismételd a légzésed ritmusára: „Add meg nekem, Uram, hogy megmaradjak a te szeretetedben”. Ezzel a gondolattal térj vissza a feladataidhoz.

A háború őrülete előtt, kérjük, folytassuk a rózsafüzér imádkozását a békéért minden nap. Imádkozzunk a nemzetek vezetőiért, hogy ne veszítsék el a "nép lüktetését", akik békét akarnak, és akik jól tudják, hogy fegyverekkel soha, de soha nem érhetik el azt.

A boldogság és a szent élet nem egy csupán erőfeszítésekből és lemondásokból álló életprogram, hanem mindenekelőtt annak az örömteli felfedezése, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A vigasztaló Szentlélek, akit az Atya küld, mindenre megtanítja az apostolokat.

Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz:
„Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.”
Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött.
Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 14,21-26

*Pomuk, 1350. +Prága, 1393. május 16.

Közép-Európában sok hídon látható az a többnyire barokk kiképzésű szobor, amely egy papot ábrázol, mutatóujját ajkára téve, mintegy csendre intve magát és másokat. A hidak szentje s a gyónási titok vértanúja ő: Nepomuki János. Közép-Európa legismertebb szentjei közé tartozik.

A legenda elmondja, hogy Wolfflin János a kicsiny Pomuk (ma Napomuk) helységben született, Dél-Csehországban. Jogi tanulmányainak befejezése után -- annak ellenére, hogy szegény szülőktől származott - - gyorsan haladt fölfelé az egyházi ranglétrán. Mint egyházi méltóságot és jelentős szónokot egész Prága ismerte és szerette. IV. Vencel király felesége őt választotta gyóntatójául. A király kezdetben igazságos és jóakaratú uralkodó volt, de egy sikertelen mérgezési kísérlet után bizalmatlanná és agresszívvé vált. Meg akarta tudni, mit gyónt a felesége. Mivel azonban János nem volt hajlandó megmondani, megkínoztatta és a Moldva folyóba dobatta. Egy csodás fényjelenség jelezte a királynénak, hol keressék a holttestet. Egy másik változat szerint a Moldva leapadt annyira, hogy megtalálhassák. Halálának éve 1383. A prágai Szent Vid-székesegyházban temették el.

A legenda elbeszéli még, hogy kénytelenek voltak sírját ráccsal elkeríteni, mert aki tisztességtelen szándékkal lépett síremlékéhez, azt Isten súlyos büntetése érte. Szenttéavatási eljárását már a 16. században elkezdték, de csak 1729-ben fejezték be, miután az ereklyék tisztelete a huszita mozgalom és a harmincéves háború ellenére is egyre nőtt. Nem sokkal a szentté avatás után megtalálták a vatikáni levéltárban az akkori érseknek, Jentzenstein (vagy Jenstein) Jánosnak egy iratát, aki 1381--1396 között ült Prága érseki trónján. Panaszirat ez Vencel király ellen. Felsorolja részben az Egyház jogait, részben az érsek birtokát és személyét illető túlkapásait. Felrója neki ezenkívül, hogy 1393-ban megkínoztatta és a Moldvába fojtatta általános helynökét, Nepomuki Jánost. A gyilkosság oka egyházi jogokkal kapcsolatos nézeteltérés volt. Az általános helynök az érsek megbízásából, a király kifejezett akarata ellenére, jóváhagyta Kladrub kolostorában egy új apát megválasztását.

Nepomuki Jánost, az egyházjog doktorát és később az érsek általános helynökét 1372 óta számos prágai forrás emlegeti. Kínzatását és halálát, amelyet a király haragja okozott (aki állítólag még kínzásában is részt vett), nemcsak Jentzenstein levele említi. Megtalálható más forrásokban is, amelyek hamarosan az események után keletkeztek. Itt sehol sincs szó arról, hogy a szerencsétlen prelátus a királyné gyóntatója lett volna. E források szerint inkább az Egyház jogaiért halt vértanúhalált. Ám az említett panaszos irat az érseket minden aszkézise és személyes jámborsága mellett olyan embernek jellemzi, akit nagyon, sőt túlságosan foglalkoztatott az Egyház anyagi jóléte és saját tulajdona. Attól sem riadt vissza, hogy a földi érdekek megvédésére minden fontolgatás nélkül alkalmazza az egyházi átkot. Innen nézve Nepomuki János megöletése fölháborító ugyan, de nem föltétlenül az Isten dicsőségét szolgáló vértanúság. 19. és 20. századi történészek, akik megkísérelték az ügyet földeríteni, attól sem riadtak vissza, hogy jámbor csalásról beszéljenek.

Nem valószínű az a föltételezés, hogy egyszerre két hasonló nevű ember élt volna Prágában, s hogy közülük az egyiket mint a királyné gyóntatóját 1383-ban, a másikat pedig mint az érsek helynökét éppen tíz év múlva megölték. Ráadásul úgy, hogy mindkettőt a megkínzatás után Vencel király parancsára a Moldvába fojtották. 1383-ból semmiféle híradás sincs Vencel efféle bűntettéről, viszont négy forrás is említi az általános helynök 1393. évi halálát. És nyilvánvaló az is, hogy mindig csak egyetlen sír volt a Vid-székesegyházban. A sírfelirat, amely az ott eltemetett Nepomuki János halálát 1383-ra teszi, csak a 16. század közepéről való, ezért nincs bizonyíték-értéke.

Ezért ma általában abból a föltevésből indulnak ki, hogy csak egyetlen Nepomuki János volt, aki a prágai érsek helynökeként ismételten összeütközésbe került Vencel királlyal és tanácsosaival. Végül az említett viszály miatt megölték. Nincs azonban magyarázat arra, hogyan lett a helynökből a királyné gyóntatója. A legendának ezt a lényeges részét sokan egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

A történelmi kutatásnak ez a legújabb állásfoglalása azonban mellőz egy fontos utalást, amely a legenda keletkezését sokkal közelebb viszi a történelmi tényekhez, mint azt először vélték. Thomas Ebendorfer von Haselbach többször volt a bécsi egyetem rektora, és az első humanisták közt tartják számon. Ez a tudós így ír Császárkrónikájában: „Vencel a felesége gyóntatóját, Jánost, a teológia magiszterét is a Moldvába fojtatta. Egyrészt azért, mert János kijelentette, hogy csak az méltó a király névre, aki jól kormányoz, másrészt azért, mert állítólag nem akarta megszegni a gyónási titkot.” Ebendorfer bizonyíthatóan hosszabb időt töltött Prágában 1433-ban, mindössze negyven évvel a történtek után. Ebben az időben is tudták tehát, hogy Nepomuki a király haragját vonta magára, mert szemrehányást tett neki kormányzása miatt. De ezenkívül élt a gyanú, hogy a királyné gyóntatójaként nem akarta megsérteni a gyónási titkot. A „jámbor csalás” ezek szerint közvetlenül az események megtörténte után kezdődött, úgyhogy csodálkozni lehet, miért nem leplezte le valaki már akkor. Vencel szinte gyermekfővel, tizenkilenc évesen kötött házasságot a nála néhány évvel idősebb Wittelsbachi Johannával. A legenda szerint ő Nepomuki lelki gyermeke volt. Mivel 1386-ban meghalt, a vértanúságot ez elé kell helyezni. Vencel azonban 1390-ben ismét nőül vett egy Wittelsbachi leányt, a több mint húsz évvel fiatalabb Zsófiát, akinek szépségét minden krónikás dicsőíti. Talán híresztelések keringtek Prágában arról, hogy Vencel féltékeny szép feleségére, és esetleg tényleg érdekelte, hogy mit gyónt? Honnan eredt Vencel különös gyűlölete Nepomuki ellen? A székeskáptalan többi, vele együtt letartóztatott tagja túlélte a fogságot és a kínzatást!

Az a vallásos mozgalom, amely Husz János föllépése óta terjedt cseh földön, szintén hozzájárulhatott Nepomuki Szent János tiszteletének kialakulásához. Mert Vencel és második felesége, Zsófia, támogatta az újító Huszt. Ezért többen azt állítják, hogy Nepomuki tiszteletét és szentté avatását úgy kell tekintenünk, mint tudatos támadást a huszitizmus ellen.

A tudósok vitatkozása ellenére Nepomuki János szobra még mindig ott áll a prágai Károly-hídon és sok egyéb helyen. Ujját ajkára illesztve megőrzi saját titkát is.

A messzi földön tisztelt szentnek, a „gyónási titok vértanújának” papi egyéniségére szolgáljon illusztrálásul életáldozatának elbeszélő kedvvel földíszített előadása:

Vencel király udvari társaságával a Hradzsinban lakománál ült. Hirtelen mindnyájan megdermedtek, mert uruk dühödten tört ki magából, és a szakácsért kiáltott. Úgy látta, rosszul van megsütve a kappan, amit fogyasztani akart. Dühösen megparancsolta, hogy magát a szakácsot húzzák tüstént nyársra, és süssék meg, jobban, mint ő a kappant. Rémületében senki sem merészkedett ellentmondani a szeszélyes királynak.

Akkor fölállt János kanonok, a királyné szónoka és gyóntatója, a király lába elé esett, és nyomatékosan kérte, hogy vonja vissza parancsát: „Uram, királyom, üzend meg a hóhérnak, hogy csak tréfáltál!”

Vencel haragja újra föllobbant, és megparancsolta az őrségnek, hogy vessék a papot sötét börtönbe. János sokáig ült a rabságban. A király meg akarta törni, mert már többször merészelt neki ellentmondani, és visszautasítani a királyi kívánságokat. Most itt volt a várt alkalom.

Néhány nap múlva hívatta a király. János nagy csodálkozására barátságosan fogadta. „Kedves barátom -- mosolygott a király --, sajnálom, hogy olyan gorombán bántam veled. De hát mi ütött beléd, hogy az összegyűlt udvari nép előtt ellentmondj nekem? Nos, hagyjuk a dolgot. Egyébként azért hívattalak, hogy megmondjam: püspöki széket szánok neked vagy a visehrádi prépostságot. Tudod, hogy ezzel a hivatallal együtt jár az örökös királyi kancellári cím és évi százezer arany jövedelem.”

„Meglepsz, fönséges uram -- mondta a kanonok --, de...” „Nem, ne ellenkezz, Nepomuki János! Meg tudom én jutalmazni az érdemet. Egyébként jelentették nekem, hogy a feleségem gyakran gyón nálad, és csak hosszú idő után távozik onnan. Aggódom érte!” -- Egy darabig hallgatott a király, majd folytatta: „Talán tudsz nekem valami fölvilágosítást adni, hogy miről van szó az ilyen hosszú gyónások alkalmával?”

„Mindenben engedelmeskedem neked, ahol az bűn nélkül lehetséges -- válaszolta a pap --, de a gyónási titok pecsétjének megőrzése rám nézve kötelező, és nem tűri a legkisebb sérelmet sem.”

„Tudd meg, János úr -- jött indulatba Vencel --, hogy az én országomban csak egy olyan pecsét van, amellyel törődöm: az enyém. Ki vele hát, mit tudsz? Titoktartásom felől biztos lehetsz.”

„Egy papnak erre csak egyetlen felelete van: Nem, és ezerszer is nem!” -- tiltakozott a kanonok fölháborodva. „De ha a király parancsolja!” -- sziszegte Vencel, és a harag pírja öntötte el arcát. „Isten akkor is tiltja!”

Jánost ismét visszavitték a börtönbe. Kimondhatatlan kínokat kellett a hű hitvallónak kiállnia a torony mélyén. A király még egyszer rátámadt. Ígéreteket tett, fenyegetett, ütött, sőt a megkínzott testét maga sütögette égő fáklyával. Végül a király dühöngve így kiáltott: „Reszkess, te pap! Ha nem mondasz el rögtön mindent, amit a királyné meggyónt, Istenemre mondom, hogy vizet kell nyelned!” János válasza változatlan maradt: „A pap, akinek Isten zárta be a száját, örökké hallgatni fog.”

Az érseknek a pápához intézett hiteles jelentése e szavakkal végződik: „Helynökömnek az oldalát oly súlyosan összeégették, hogy erőszakos halál nélkül is bele kellett volna halnia. Azután a tiszteletreméltó János doktort teljes nyilvánosság mellett a város útjain és utcáin át a Moldvához vonszolták. Ott kezét hátrakötötték, a fejét karikában a lábához erősítették, és száját egy fapöcökkel szétfeszítették, majd a prágai hídról letaszították, és így vízbe fulladt.”

Istenünk, ki Nepomuki Szent Jánost a gyónási titok megtartásáért a vértanúság koronájával ékesítetted, kérünk, közbenjárására add meg, hogy példája szerint élvezhessük azok boldogságát, akik szavukkal soha nem vétettek!

Testvéreim! Az az élet, amit a mi föltámadott Urunk mint Jó Pásztor ad nekünk, a szentségeken keresztül érkezik el egy-egy emberhez.

Így a bűnbánat szentségén keresztül is, mellyel a lélek megvallja az Úr Krisztus előtt: „Uram, én vétettem Ellened, és kérem a bocsánatodat!”

E szentséget a gyónási titok pecsétje védi. Ami a gyónásban elhangzik, senkire nem tartozik, csak arra a lélekre, aki gyónt, meg az Úr Krisztusra, akinek a nevében az Egyház papja hallgatja meg a gyónót, és az élete árán is köteles megőrizni a gyónásban hallottakat, a gyónási titkot. Amit a gyónásban hallott, azt soha, senkinek el nem mondhatja, ha az életébe kerül, akkor sem!

Ennek lett a vértanúja Nepomuki Szent János, aki 600 éve, 1393-ban halt meg, ezen a napon. Furcsa módon – jóllehet akkor az 1400-as évekhez közeledik a történelem, s egy halom oklevél, irodalom van már mindenről! – róla nem maradt írott emlék. De Prágában, ahol megölték, a hívek megőrizték emlékét. Tudták és továbbadták, hogy ez a János a gyónási titokért halt meg.

Azután eltelt 300 esztendő, a történészek vitái egymást érték – lehet-e ez, vagy nem lehet ..., semmi írott emléke nincs ..., ugyan kérem... mesebeszéd az egész –, és akkor 1719-ben elindították János szenttéavatási eljárását. Ennek során fölnyitották a sírját, és a nyelve ott 

volt épen a koporsóban. Jeléül annak, hogy ez a János tényleg a gyónási titoknak, a titkot őrző hallgatásnak az áldozata lett.

Páduában volt egyetemista. Mint papságra készülő fiatal ember – és akkor írják az 1370es éveket – nyilván jó párszor elzarándokolt Páduai Szent Antalnak 103 a sírjához. És magába szívta a lelkületet, hogy az üdvösség mindennél fontosabb! És mindaz, amit az egyházjogban az Egyház tanít, s mindaz, amit a teológiában tanít – az üdvösségért van! És ezt semmiért eladni nem szabad! Nyilván hallotta, hogy a pápa még Avignonban van, Svéd Szent Brigittának a sikertelen kísérlete a hazahozatalára ott rezgett még a levegőben, de egyszer csak jön a híre, hogy egy Katalin nevű valakinek Sziénából sikerült! Hazavitte a pápát.

János hazatér Prágába, tele az Egyház megújulásának a reményével, lendületével meg a maga fiatal odaadásával, és egyszer csak jönnek a hírek, hogy ismét szakadás készülődik! Két pápa van! – És ez nagyon rossz hatással volt egész Európára. Az Egyház tekintélye a világi uralkodók előtt megcsappant. A cseh király is – akit úgy hívnak akkor, hogy IV. Vencel egyszerre fékevesztett ember lett. Azt mondják, közben alkoholista is lett, mindenesetre rendkívül szeszélyes, erőszakos, gátlástalan és ellentmondást nem tűrő uralkodást vezetett be. Közben pedig a szomszédban, az érsekségen ez a János először káplán, azután az érseknek a munkatársa, titkára, helynöke, kanonok lett. Prágában híre ment, hogy ezt a Jánost érdemes hallgatni, erre a papra érdemes odafigyelni! Ez nem veszekszik, nem vitatkozik – ez tanít! És egyszer csak a királynő fölkérte, hogy: „Légy a gyóntatóm!”

János addig mindenfajta királyi kísérlet elől kitért, pedig a király maga mellé akarta venni mint főtanácsadót. Azt mondta: „János, én téged érsekké teszlek, pápává nem tudlak tenni, de ami rang van, azt rád fogom ruházni.” – És János kitért. Következetesen. A királynőnek azonban a gyóntatója lett.

A hagyomány tudja, hogy egyszer csak ez a féktelen – és ha tényleg alkoholista volt, akkor az alkohol hatásától is gátlástanná lett – uralkodó elkezdte faggatni János papot. „Mondd meg nekem, mit gyónt a feleségem neked?!” – János persze hallgatott. Annak viszont már van történeti emléke is, hogy egyszer a királyi lakoma egyik étele kozmás lett. A király odaparancsolta a szakácsot, és azt mondta neki: „Te lekozmáltad az én vacsorámat, én pedig megégetlek téged!” – és máglyára küldte a szakácsot. Akkor János pap kihallgatást kért a királytól, és – mint előtte is, utána is a történelem folyamán nem egy nagy püspök egyszerű papként számonkérte a királyt: „Felség, mit tettél!? Öltél! Egy ártatlan embert megöltél!” – Ettől a király végleg megdühödött: „Mit mondasz?! Nem elég, hogy nem vallod meg, mit gyónt neked a feleségem, még szemtelenkedsz is velem!?” – Följegyezték, hogy a kínzókamrában maga a király sajátkezűleg égette a fáklyával János oldalát: „Valld meg, mit gyónt a feleségem!” – azután félholtan beledobatta a Moldva folyóba.

A holttest azonban nem merült el. Csillagok jelezték és vették körül a helyet, ahol a víz tetején úszott a test.

1729-ben avatták őt szentté. Akkor ez a térség, Csehország, Ausztria, de főleg Magyarország éppen a török idők utáni nagy építési korszakban van. És Szent Flórián a hidak egyik oldalán, Nepomuki Szent János a hidak másik oldalán – szinte mindenütt! És az akkoriban épült templomokban valamilyen formában – legtöbbször a keresztet magához ölelve – ez a János pap ott látható. Itt, ebben a templomban is, hátul, jobb oldalon, a legutolsó mellékoltár az övé.

Kérjük meg őt, vegye oltalmába elsősorban a gyóntatókat, hogy mindig észben tartsák, hogy a szentgyónás szentségében micsoda kincsünk van! Tudják őrizni a gyónási titkot! Meg imádkozzon mindazokért, akik az Egyház képviseletében a hatalmasokkal kerülnek szembe, és most mindegy, hogy egyszerű hívőről van-e szó, vagy a római pápáról, teljesen mindegy, de amikor az Egyház képviseletében valaki a hatalmasokkal kerül szembe, oltalmazza és bátorítsa őket a ma ünnepelt Nepomuki Szent János, hogy tudják észben tartani és el ne felejtsék, hogy az üdvösség, amit a szentségeken keresztül kapunk, nem eladó! Senkinek és semmiért nem eladó! Amen.

A jelenések története

+ 1917. május 13-án a Boldogságos Szűz megjelent három gyermeknek a portugáliai Fatima falu közelében.

+ A május és október között történt hat jelenésben Mária a „Rózsafüzér Királynőjének” nevezte magát, és arra buzdította a keresztényeket, hogy gyakoroljanak bűnbánatot, imádkozzák naponta a rózsafüzért, és a bűnösök megtérése érdekében imádják Szeplőtelen Szívét.

+ A fatimai jelenéseket 1930-ban a Leira-Fatimai püspök hivatalosan is jóváhagyta.

+ 2017. május 13-án Ferenc pápa szentté avatott a látnokok közül kettőt: Szent Jacintát és Szent Francisco Martót. A harmadik látnok, Lucia Santos nővér boldoggá avatásának ügyét aktívan támogatják.

Imádságra és elmélkedésre

„Mária oltalmával legyünk világunk számára a hajnal őrzői, szemlélve a húsvétkor ragyogó Jézus, a Megváltó igazi arcát.  Így fedezzük fel újra az Egyház fiatal és gyönyörű arcát, amely akkor ragyog fel, amikor misszionárius, befogadó, szabad, hűséges, eszközökben szegény és szeretetben gazdag.” - Ferenc pápa

Imádság

Istenünk, aki Fiad Anyját választottad, hogy a mi Anyánk is legyen, add meg nekünk, hogy a bűnbánatban és az imádságban kitartva a világ üdvösségéért, napról napra hatékonyabban tudjuk előmozdítani Krisztus uralmát. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységében, Isten, mindörökkön-örökké. Ámen.

Jelenlét

"Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket." Itt vagyok, Uram. Eljöttem, hogy veled legyek. Gyógyító erődre vágyom.

Szabadság

"Nagyon kevesen fogják fel, mivé tudná tenni őket Isten, ha átadnák Neki magukat, s hagynák, hogy az Ő kegyelme formálja őket." Kérem Isten kegyelmét, hogy teljesen át tudjam adni magam szeretetének.

Tudatosítás

Ahogy veled beszélgetek, Uram, segíts, hogy jobban értékeljem a kommunikáció ajándékát. Add, hogy szólni tudjak azok nevében, akiknek nem hallatszik a hangjuk, és mindig legyen egy jó szavam a szükséget szenvedőkhöz.

Isten igéje

Jn 14,21-26
Aki parancsaimat ismeri és megtartja azokat, szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja, én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.« Ekkor megszólalt Júdás, nem az iskarióti: »Uram, miért van az, hogy nekünk akarod magadat kinyilatkoztatni, és nem a világnak?« Jézus azt felelte neki: »Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, nem tartja meg igéimet. Az ige pedig, amelyet hallottatok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem. Ezeket mondtam nektek, amíg veletek voltam. A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.

Gondolatok a mai evangéliumhoz

• A Paraklétosz szónak több jelentése van. Jelenthet védőügyvédet, aki a vádlott mellett áll, és támogatja a bíróságon. Olyan személyt jelöl, aki melletted van, támogat, vigasztal. Ez lett a Szentlélek szerepe az egyházban, miután Jézus visszatért az Atyához, és ez a szerepe azóta is.
• A Szentlélek segíti a tanítványokat, hogy eszükbe jusson minden, amit Jézustól hallottak. Ő Isten hangja bensőnkben, aki elvezeti a teljes igazságra azokat, akik hallgatnak rá, segít nekik megérteni, mit jelent Krisztus számukra és a világ számára. Halljuk meg, mit mond ma nekünk a Lélek. 

Imabeszélgetés

Uram, segíts, hogy egyre inkább keressem jelenlétedet minden nap. Töltsd be szívemet szeretettel irántad. 

Befejezés

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké.Ámen

Aki szeret, abban Jézus növekszik
Nepomuki Szent János áldozópap és vértanú

Evangélium:
Jn 14,21-26
Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” Ekkor Júdás – nem az iskarióti – megkérdezte: „Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod magad kinyilatkoztatni, nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.”

Bevezető ima: Jézusom! Meghajlok isteni nagyságod előtt, és belátom emberi létem bűnösségét, kicsinységét és törékenységét. Nélkülözhetetlen szükségem van a segítségedre minden pillanatban, Uram! Mert nélküled képtelen vagyok arra, hogy szeressek. Jöjj, növekedj bennem, tölts el egyre teljesebben Önmagaddal! Köszönöm, Jézusom, hogy szenvedélyesen vágysz arra, hogy egyre teljesebb közösségben legyünk. Én is erre vágyom. 

Kérés: Alázatos és szelíd szívű Jézus, tedd szívemet hasonlóvá a Te szívedhez!

Elmélkedés:
1. „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem.”  Nagy kísértés él bennünk, hogy keresztény életünk bizonyos jól meghatározott előírások, szabályok betartásából álljon. Milyen könnyű lenne ezt mondanunk: „Van Jézusnak néhány előírása, amit ha betartok, akkor megnyugodhatok, mert elég jó keresztény vagyok. Elégedett lehetek magammal.” De nem így van! Jézus ennél jóval nehezebb feladat elé állít bennünket. Ő nem kevesebbet kér tőlünk, mint hogy úgy szeressünk másokat, ahogyan Ő szeretett minket. Krisztus pedig olyan mértékben szeretett minket, hogy a kereszten feláldozta értünk az életét. Ezt a parancsot nem lehet saját erőnkből teljesíteni, csak Isten segítségével! Csak a Szentlélek által Jézussal egyesülve lehetünk képesek arra, hogy nagylelkűek, együttérzők, gyengédek, segítőkészek tudjunk lenni azok iránt, akiket Ő ránk bízott.

2. „Aki szeret engem, azt én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” Ha valóban szeretni akarjuk Jézust, akkor soha nem dőlhetünk kényelmesen hátra a fotelban azt gondolva, hogy Jézus kérését sikeresen teljesítettük. Esendő emberként soha nem lehetünk elég jók a szeretetben. Egy múlt századi misztikusnak, a francia Gabrielle Bossisnak azt mondta egyszer Jézus: „Ha szeretni akarsz, már szeretsz is.” Jézust tehát már az az igyekezetünk is boldoggá teszi, hogy próbálkozunk szeretni Őt. Azaz igyekszünk a tőlünk telhető módon megélni a kereszténység új parancsát: „ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (Jn 13,34) Ha erre törekszünk, Jézus a mi erőfeszítéseinkhez mindig hozzá fogja tenni az Ő isteni részét. Hiszen megígérte, hogy aki Őt szereti, annak kinyilatkoztatja magát. És itt ne csak a misztikusoknak szóló isteni megnyilatkozásokra gondoljunk. Jézus az imákon és a szentségeken keresztül növekszik minden jóakaratú emberben. Megtapasztalom, hogy ha nagylelkűen másokat szolgálok, akkor egyre jobban megnyilvánulnak az én cselekedeteimen keresztül Jézus isteni tulajdonságai! Keresztény életem során egyre jobban fel fogom fedezni magamban a jézusi erényeket: a türelmet, a megbocsátást, az együttérzést, a szolgálat örömét, az önfegyelem erejét, a mások felé való gyöngédséget… Ezek mind a Jézussal való együttjárásom jelei és gyümölcsei. 

3. „A Szentlélek megtanít benneteket mindenre.” Jézus azoknak, akik törekednek követni Őt a szolgáló szeretetben, megígéri, hogy a Szentlélek fogja tanítani, vezetni és gyarapítani őket. A Szentlélek segítségével túllépünk evilági életünk határain, és részesedünk Isten természetfeletti kincseiben. Az Ő jelenléte egyre jobban megszabadít minket a régi ember önző természetétől és részesít Isten erényeiben. Átjár az Ő jelenlétével.

Beszélgetés Krisztussal: Jézusom! A Te szereteted oly végtelen irántunk, hogy bármit megteszel értünk, amivel üdvösségünket szolgálod. Adj, kérlek, a szívembe mélységes hálát határtalan szereteted iránt. Segíts, hogy szereteted nagyságát felismerve növekedjen bizalmam a Te isteni jóságodban, és teljes önátadásommal válaszoljak irántam való szeretetedre.

Elhatározás: „A szeretet nem tesz rosszat az embertársnak.” (Róm 13,10) Törekszem e szerint élni.

Ferenc pápa imaszándéka  2022. május hónapra:

A fiatalok hitéért
Imádkozzunk, hogy a fiatalok, akik az élet teljességére hivatottak, fedezzék fel Mária példáján keresztül a befelé figyelés készségét, a megkülönböztetés mélységét, a hit bátorságát és a szolgálatnak való odaadottságot. 

Vigyázzanak az elöljárók, hogy keménységükkel ne idegenítsék el maguktól alárendeltjeiket, hisz a szigorúságnak már a gyanúja is árt.

Valóban, micsoda végtelen visszásság, hogy te, nyomorult féreg gazdag akarsz lenni, akiért a Felséges Isten, a seregek Ura szegény akart lenni, amikor leszállt a földre?

Az érzéki vágyak olyanok, mint a nyugtalan, kedvetlen gyermekek, akik folyton kérésekkel zaklatják anyjukat, hol ezért, hol azért, és sohasem lehet őket kielégíteni. Aki az érzéki vágyaknak hódol, olyan, mint a lázbeteg, aki nem érzi jól magát mindaddig, amíg a láz tart, s akinek szomjúsága állandóan erősödik.

Annak a léleknek, amely teljesen odaadta magát Istennek, nincs más dolga, mint hogy Isten karjában átölelve nyugodjon, ahogy a gyermek az anyja ölében.

(IX. Pius pápának): Az én politikám a „Miatyánk" politikája: jöjjön el a te országod! (MB VIII. 593).

Édesanyám, éljen mélyen bennem a Te szívedben Iránta égő szeretet, bennem, aki nyomorúságokkal tetézve csodálom Szeplőtelen Fogantatásod titkát, és aki szenvedélyesen vágyom arra, hogy Őáltala megtisztítsd a szívemet, hogy szeressem az én és a Te Istenedet! Tisztítsd meg az elmémet, hogy felemelkedhessek Hozzá és szemlélhessem Őt, imádjam Őt és lélekben és igazságban szolgáljam Őt, tisztítsd meg testemet, hogy kevésbé méltatlan tabernákulum legyen számára a Szentáldozáskor!

A Szentlélek nemcsak világossággal s meggyőződéssel telíti prófétáit s szentjeit, hanem sugalmazza őket, hogy beszéljenek s írjanak; írják azt, amit Ő akar úgy, ahogy egyéniségüknek is megfelel, de a Szentlélek gondolatait is kifejezésre hozza. Erről mondja Szent Péter (2 Pét 1, 21): «Emberi akaratból sohasem származott a jövendölés, hanem a Szentlélektől ihlettetvén szólottak az Isten szent emberei».

[PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: Pünkösdi lélek, 157. old.]

Bizony kár, hogy (Anonymus) „szerelmes" pillantá­sának csak érzelmi visszhangját írta meg és így ne­kem keli pótolnom örvendezésének tárgyát. A Bakony-tól Győrig követhette a Pánzsa völgyének irányát és onnét vissza a sokorói hegyvonal lejtős oldalán megint rejtőz­ködő falvakat látott; tán még egy-két romot is a Savaria sicca 65területén. Szemét megragadták azok a messzeségbe összefutó vonalak, melyek a völgy, hegy, ég, fény- és árny­különbségeit a Bakony előtt elterülő fennsíkba olvasztot­ták, hogy aztán a Bakony hegyvonalával elzárják a látóha­tárt, Mór felől a halmok ütemes crescendóban emelked­tek, közben tevehátszerű púpok domborodtak fölöttük, a Szuhának nyerge ült köztük, míg a Kőröshegy csúcsától megint szelíd lejtéssel szállt alá a hegyvonal a Balaton felé. Ezek a hegyek nem szűkítették össze az égboltozatot, ha­nem utat engedtek a szemnek és képzeletnek; messze táv­latokat hagytak sejteni. A Névtelen fölöttük Csaba útját, mellettük, körülöttük a hét vezér útját kereste. A magyar földet előtte széppé a magyar műveltség, értékessé, a ma­gyar történelem tette. Van érzéke nemcsak a nagy pers­pektívák, hanem a lélek mélysége iránt is.

(Pannónia szépsége)
 

Egy lelkész az emigrációban élő prímáshű magyar protestánsok nevében köszöntötte a bíborost, amire ő ezekkel a szavakkal válaszolt: „Köszönöm hűségüket és hitvallásukat a keresztény egység, valamint a magyar összefogás mellett.”

Mészáros István: Mindszenty-leveleskönyv, 66-67. old.

„A papnak királyi feladata is van. Jézus Krisztus is uralkodott, elsősorban önmagán. Uralkodott úgy, hogy szolgaként képes volt megmosni az apostolok lábát. Köztük volt Júdás is, akinek a zsebében már zörgött az árulók pénze, és még neki is megmosta a lábát, le tudott ülni vele egy asztalhoz, sőt a finom falatot is jóságosan odanyújtotta neki.”

Hagyjuk, hogy Ő maga (a Szeplőtelen Szűz) hódítsa meg a lelkünket. Mi csak engedjük, hogy vezessen bennünket, hogy Ő maga tegyen mindent. Valaki erre azt mondhatja: majd én meg­próbálom, a Szűzanya csak segítsen. Nem, nem. Hadd tegyen mindent Ő maga. Mi csak menekül­jünk Hozzá (...). Hadd tegyen mindent saját tetszé­se szerint, függetlenül attól, hogy mi értjük-e vagy sem, akarjuk-e vagy sem. Nagyon fontos itt, hogy soha ne csüggedjünk el. Soha ne mondjuk: a szen­tek ezt meg tudták tenni, de én nem. Önmagunk­tól semmit sem tehetünk, a Szent Szűzzel azonban az egész világot legyőzzük.

A Szentatya hálaadása Fatimában

Semmi sem túl szép ajándék azok számára, akiket szeretünk. Minthogy az Atya szeretete végtelen, ajándékait nem korlátozhatja pusztán a földi dolgokra. Ő a végtelent adja: önmagát. Ezért nem kérheted Istentől, hogy nyerj a lottón, hogy sikerüljön a vizsgád, hogy fizetésemelést kapj... csak akkor, ha hozzáteszed: ,,Ha úgy ítéled Uram, hogy így jobban foglak szeretni Téged, valamint az embereket, testvéreimet''.

Naplójában Kis Szent Teréz ragyogó lelkesedéssel ír arról az élményéről, amikor megvilágosodott számára Jézus új parancsának jelentése és jelentősége. A második főparancs eddig így hangzott: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Jézus az önmagunkat mércéül állító viszonyítási pontot változtatja meg és ad új parancsot: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!”

Kijelentése gazdagságának megsejtéséhez azonban előbb a régi parancs rejtett összefüggéseit kell megközelítenünk. Hiszen újabban egyre többet hallunk és olvasunk a „mint önmagadat” alapelvvel kapcsolatos nehézségekről. Arról, hogy aki önmagát nem-, vagy nem jól szereti, az nem tudja embertársait sem igazán és szépen szeretni. Önmagunk szeretetét sokáig magától értődőnek véltük. Úgy gondoltuk, hogy feladatunk lényege a másik ember iránti szeretet. Ennek tévedhetetlen iránytűje pedig az önmagunk iránti spontán és természetes szeretet minősége és intenzitása. Egyre világosabban látjuk azonban, hogy a benső béke és harmónia mennyire nem magától értetődő.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy fogantatásunktól kezdve mennyire rá vagyunk utalva az életünk alakításában jelentős személyek szeretetére. Édesanyánkra és édesapánkra, jó testvéreinkre, rokonokra, barátokra, a bennünket nevelőkre és tanítókra, egyházi személyekre… Szeretet-kapcsolataink aszimmetrikus hálójában pedig az ép és szép kapott és továbbadott kincsek örömei mellett jelen vannak a sérülések és hiányok gyötrelmei is. József Attila vallomása a szeretetre való képtelenségtől a szeretetet szeretetben felfedező csoda kapujáig kísér bennünket:
 

(Gyermekké tettél)

A szeretet tanulása élethosszig tartó folyamat. A két főparancs három szereplője, Isten, a felebarát és önmagunk, meglepetésekben és felfedezésekben gazdag kihívásokat tartogatnak számunkra. Isten minden képességünkkel való szeretete az összpontosításra hív: teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. A szív a személyiség központja, a lélek a spirituális, az elme az intellektuális képességeink összessége. A minden erő a testi, a pszichikai és az akarati törekvések összefogására vonatkozik.

A hangsúly azonban itt is, meg a felebarát önmagunkkal egyenrangú szereteténél is a mi erőfeszítésünkön van. Nekem kell Istent szeretni és az én feladatom az embertárs szeretete.

Jézus új parancsa ezt az auto-referencialitást, önmagunkra vonatkoztatottságot haladja meg és múlja felül. Nem a mi - olyan-amilyen - önszeretetünkhöz viszonyított feladatot ad, hanem először saját szeretetével ajándékoz meg bennünket.

Milyen ez a szeretet? Isten-emberi, amiben az Atya szeretete tárul fel a Lélek által a Fiúban. Kezdeményező, megbocsátó és szolgáló szeretet.

- Kezdeményező szeretet. Mert a világot jónak, és benne az embert nagyon jónak teremtő Isten szabad és felszabadító nagyvonalúságának ajándéka. Az emberrel szövetséget kötő és saját ígéretéhez hűséges jóság. Fáradhatatlanul hívó, szólító és bátorító állhatatosság. Bennünket a másikban és önmagunkban is megelőző, „előbb szerető” Szeretet.

- Isten szeretete a leleményes kezdeményezéseken túl, megbocsátó szeretet is. Teremtményei hűtlensége ellenére is hű. Jézusban a bűnös emberek felé gyógyító szeretettel forduló könyörület. Saját küldetéséről szól így: „nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek”. A kereszten még haláltusájában is megbocsátást hirdető irgalom: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34).

- Isten kezdeményező és megbocsátó jósága végül a szolgáló szeretetben teljesedik ki. „Mert az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja sokakért” (Mt 20,28). A lábmosás gesztusában kezd kibomlani ennek a szeretetnek a teljes gazdagsága. Egyszerre van jelen benne az istenfiúi öntudat és az alázat. A szeretetből fakadó kezdeményezés, a megbocsátás és a szolgálat példás önuralma és boldogsága. 

Jézus immár jóváhagyja, hogy övéi Úrnak és Mesternek, vagyis Istennek hívják, mert ő valóban az. De öntudata nem önmagában való tetszelgésre indítja, hanem a szolgálatra, tanítványai lábának megmosására. Példát ad, de boldogságot is ígér azoknak, akik őt követik.

Az új parancsban kezd felragyogni a Krisztust követő élet teljes szépsége. Mert ez több mint emberi bölcsesség, erkölcsi rendszer vagy spirituális erőfeszítés. Nem velünk kezdődik, elsősorban nem rajtunk múlik, és nem is velünk végződik. Jézus parancsának fókusza ugyanis az, hogy ő szeretett és örökre szeret bennünket. Itt ragyog fel Isten dicsősége. Szeretetében ismerhetjük föl, hogy mi kik és mik vagyunk. Szeretetének biztonsága lehet önismeretünk, önértékelésünk, öntudatunk és önbecsülésünk alapja és iránytűje. Ez a szeretet adhat megújuló erőt és magasztos alázatot a derűs szolgálathoz. Ez annak a boldogságnak a kezdete, amit az Isten azok számára készített, akik szeretik őt.

Az új parancs új életre hív bennünket. Egy új világba, ahol nincs többé halál, sem gyász, sem fájdalom, mert Isten letöröl a szemünkről minden könnyet. Ahol mi, az Ő szeretetében, az Ő szeretete pedig bennünk fog lakni mindörökre.

Bevezetés

A mai evangéliumi szakaszban azt mondja Jézus, hogy „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek Ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”- Tudja e rólunk a világ, hogy krisztushívők vagyunk? Szeretettel vagyunk-e mi egymás iránt? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie litánia

A Szeretet Királya, Jézus Krisztus! Bocsásd meg oly sok szeretetellenes cselekedeteinket. Uram irgalmazz!

A Szeretet Királya, Jézus Krisztus! Segíts bennünket, hogy ne csak szavakkal, hanem cselekedetekkel szeressük testvéreinket! Krisztus kegyelmezz!

A Szeretet Királya, Jézus Krisztus! Erősítsd bennünk a szeretet végső győzelmében való hitet! Uram irgalmazz! Uram irgalmazz! 

Evangélium után

Annak ellenére, hogy a szeretet ott van valamilyen formában és mértékben minden ember szívében, – mélyen beíródott természeti törvény ez az emberi szívekben – mégsem fölösleges ezt a törvényt újra és újra hangsúlyozni.

Ha jól megnézzük az életet, akkor világossá válik előttünk, hogy ez is azon parancsok közé tartozik, amelyből minden nap elégtelenre vizsgázunk. Úgyis, mint egyének, mint közösségek, mint népek és nemzetek, sőt maga az emberiség is!

A történelem tanúsága szerint, az igazi, mindenkit magához ölelő szeretet igen csekély szerepet játszott a múltban, és még annál is kevesebbet játszik napjainkban az emberiség, de nemzetek és társadalmak életében is.

A Földnek különböző pontjain, naponként gyilkolnak, kínoznak embereket. Emberek százainak és ezreinek pusztítják el otthonaikat, s teszik földönfutókká őket.

Úgy elgondolkodom azon, hogy a népek vezetői nem a bűnözés elleni harcra fordítanak hatalmas összegeket, hanem épp a bűnözésre, tömeggyilkosságra, és pusztításra.

Nem tudom elfelejteni egyik korábbi ausztráliai élményemet. Hálás vagyok Melbourne-i paptestvéremnek, hogy a nagy óceánparti autóúton megálltunk, és megmutatta az út feletti íven látható domborműveket, amelyek azt mutatják a nézőknek, hogy miként végeznek nehéz építőmunkát a háború után, a sokszorosan kitüntetett katonák, mielőtt újra visszatérnének a gyilkolás és rombolás nélküli polgári életbe. Mint válnak ezzel a terápiával újra emberekké.

Sok helyen hiányoznak ezek a gyógyterápiák. Napjainkban, egyszerűen leszerelik ezeket a gyilkolásra kiképzett, deformált embereket, és közülük nem egy folytatja ott, ahol abba hagyta, de most már, mint büntetendőt.

Mint mindig, úgy ma is ezért is nagyon is időszerűek az Úr Jézus oly erősen hangoztatott szavai: a „szeressétek egymást!” Ezért kell oly erősen hangoztatni, a halál civilizációjának korában a szeretet civilizációját!

Szerte a nagyvilágban, hazánkban, s családunkban. Ezt is, mint annyi mást, csak alulról kezdve lehet felépíteni, a családnál, azonbelül is önmagunknál kezdve. Annak szavait megvalósítva, aki azt mondta: „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.” Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket Betlehemtől a Golgotáig!

De hogyan szeretett Jézus?

Barátilag!

Nem a test és a vér, nem az ösztönös rokonszenv fűzte az emberekhez, hanem a másokat felemelő, segítő és jobbá tévő baráti szeretet! „Nem mondalak benneteket szolgáknak, hanem barátaimnak”, mondta egykor Jézus első tanítványainak, és ugyanezt mondja valamennyi mai követőjének is.

Jézus nem azt kívánja követőitől, hogy azért szeressék az embereket, mert jók, mert szeretetreméltók, hanem, hogy ez által jobbakká legyenek! Jézus nem azért járt a földön, hogy a szeretet mézét gyűjtögesse az emberek szívéből. Sokkal inkább azért, hogy megtöltse azokat az Isten- és emberszeretet mézével. Nekünk, akik úgy akarjuk szeretni egymást, mint ahogyan az Úr Jézus bennünket, van tehát még mit tennünk ezen a területen.

Az Úr Jézus szeretetének sajátossága, hogy mindenki felé fordul. Nem erőlteti senkire sem barátságát, de senkit sem zár ki belőle. „Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, vajon milyen érdemetek van?” Hangzik felénk is Krisztus önvizsgálatra késztető kérdése.

Nekünk szeretnünk kell, jobbá kell tennünk, s erkölcsileg felemelnünk azokat is, akik leszegényítették népünket, pár tízezernyi dúsgazdagra és közel tízmilliónyi szegény Lázárra.

Jézus szeretetének egy újabb sajátossága, hogy minden áldozatra kész! „Senkinek sincs nagyobb szeretete, mintha valaki életét adja barátaiért.”^. Nemcsak mondta, hanem meg is tette.

Nekünk is ilyen, másokért életünket is odaadó szeretettel kell szeretnünk embertestvéreinket, nemzetünk minden egyes tagját.

A keresztényeknek, mint mindig, úgy ma is, meg kell küzdeniük környezetük ellenséges magatartásával, úgy, mint egykori elődeiknek. Nekünk is küzdenünk kell hitünkért. De addig nem nyughatunk, amíg a szeretetnek nem azon az útján járunk, amelyet Jézus jelölt ki számunkra. Addig, amíg mindennapi tanúságtételünk Krisztus mellett nem lesz olyan, hogy a világ ujjal mutasson majd ránk is, mondván: „Nézzétek őket! Mennyire szeretik egymást!”

Ezzel a keresztény magatartással még adósai vagyunk a világnak!

Törlesszük hát adósságunkat! Ámen.

1. Pál Antióchiában (Ap Csel 14, 20b–27)

A ma idézett szentírási szakasz Szent Pál első missziós útjának befejezéséről tudósít. A szíriai Antióchiában a tanítványok megnyitották az üdvösség lehetőségét a pogányok számára. Kialakult a vezetés rendje, a hívek élére elöljárók kerültek. Ezt mindig böjt és imádság előzte meg. A már megalapított közösségekbe erőt öntöttek. Képet kapunk a tanítványok toborzásáról, a missziós munka nehézségéről és áldozatáról. Az emberséges lelkipásztorkodás ma is művészet. Állandó szentségre törekvést, az Úrra való odafigyelést igényel. A lelkipásztor csak így kerülheti el a dölyfösség, az önteltség csapdáját, és így maradhat nyitott, hogy senkit ki ne rekesszen, hanem inkább mindenkinek nyissa meg az üdvösség kapuit.

2. A menyei boldogság (Jel 21, 1–5a)

Szent János látomásában a végidőbeli „új Jeruzsálem” Isten hajléka lesz köztünk. Isten újjáalkotó Szentlelke megszüntet minden szakadást, gyászt, megosztottságot. Talán nekünk is figyelmeztetés, hogy túl díszes, funkcionális, de üres templomainkban engedjünk nagyobb teret neki, hogy jól érezze magát bennük. A templom attól válik otthonossá, hogy Isten asztaltársaságában érezhetjük magunkat.

3. Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást…
(Jn 13, 31–33a. 34–35)

Bibliánk alcíme is új parancsként emlegeti Jézus utolsó vacsorán elmondott szeretetparancsát. De mitől, miért új ez a parancs? Hiszen az emberi együttélés szabályai egyidősek az emberiséggel… Mi ez a kétezer év a megközelítőleg 30 ezerhez képest? A tízparancsolat is valamiképpen az emberi szívbe van belevésve. Az ember mindig is tudta, érezte, hogy ha meg akar maradni, akkor nem ölnie kell a másikat, hanem összefogni, támogatni, szeretni. Így győzi le az állatot, a természet erőit. Miért új akkor a szeretet parancsa, ha az ószövetség is kifejezetten beszél róla? Mind az Isten, mind az ember szeretetéről.

Azért új parancs, mert Jézus látva a közelgő keresztet, amelyen a maga részéről megdicsőíti az Atyát és visszavezeti hozzá az embereket – kiüresíti önmagát. Odaadja életét szeretetből. Belehal az Atya iránti szeretetbe. A válasz tehát ebben a szócskában van: amint én szerettelek titeket. Ne csak úgy szeressétek egymást, hanem legyetek képesek meghalni egymásért. Szeretetünk mindig meg van jelölve a halállal. Szeretni mindhalálig, szeretni akkor is, ha belehalunk. Isten nem úgy győzi le a rosszat, hogy bosszút áll, és látványosan elnémítja, kiiktatja, hanem „kiszenvedi” belőlünk, meghal értünk. Magára veszi annak gyalázatát, átkos következményeit, és segít minket felemelni, hogy el ne vesszünk. Ez a jézusi szeretet. Ez győzi le a világot. Ilyen a keresztény szeretet. Óriási újdonság ez ma is, ha az üzleti korrektséget, a politikai, jószomszédi viszonyok és megnemtámadási szerződések kényes békéjét vesszük alapul.

De akár azért is új lehet, mert emberi természetünk ösztönösen tiltakozik ellene. Ezért magunkat is szüntelenül le kell győznünk, ahhoz hogy szeressünk. Túllépve vonzáson és szimpátián, érdeken és hasznossági szempontokon, sutba dobva az olyan kérdést, hogy: érdemes egyáltalán, megéri?

Amint én szerettelek titeket… – ez különböztessen meg titeket az átlagembertől. Mintha csak azt mondaná: ebben legyetek többek, mások, tartóra tett mécsesek. Haljatok meg mindennap önzéseteknek, haljatok bele mindennap a világ elvárásaiba, és szeressétek ki belőle az istenarcot, amelyet belerejtettem. Úgy szeressétek a másik ember, hogy mentsétek is meg. Mentsétek meg önmagától, mentsétek ki a gonosz karmaiból…

Ha meg akarjuk érteni, tanulni, mi a szeretet, nézzünk Jézus Krisztusra. Az ő földi története, a szentek élete révén beavatást nyerhetünk a titokba. És megszűnnek a kérdéseink: hogyan, miért… Nem lesz értelme akadékoskodni, és egérutat keresni: csakhogy, de hát, igen de… – hanem tetten érjük bennük a szeretet titkát. Nagypéntek és húsvét titkát. Akár már egy családban is, ahol a szeretet nem alkalmi hőstettek vagy fellángolások sorozata, nem a világnak szánt bűvészmutatványok esetleges, amatőr próbálkozásai, hanem: életet adni a másikért… megvalósulhat a krisztusi szeretet. Odaadni magunkat kölcsönösen, elégni a hűség, a bizalom és az „értelmetlen” szeretet oltárán. Jézus erre nem példa, hanem maga az alap, az erőforrás és a jutalom egyben.

Minden nagy vallásban megtaláljuk a vezérmotívumot, miszerint az ember keresi Istent. Ezzel szemben a Biblia nem az embert mutatja be Istent keresőnek, hanem az Istent, aki keresi az embert. A világtörténelem első kérdése nem az volt, hogy "hol van az Isten?", hanem Isten kérdezte: "Hol vagy Ádám?"

Így a kereszténységben Isten emberkeresése válik felülmúlhatatlanul erőssé, mert Isten Igéje emberré lett éspedig azért, hogy megkeresse azt, ami elveszett: az elgurult garast, az elkóborolt bárányt, a tékozló fiút. S miután Isten megtalálta az embert, csak azután következhet be az ember Isten keresése. Aminek egyik legszebb, klasszikus példája a 62-ik zsoltárban található: „Isten, te vagy az én Istenem, virrasztva kereslek, Terád szomjas a lelkem, testem utánad eped, mint a puszta kiaszott földje… Még fekvőhelyemen is rád gondolok, hajnalig rólad elmélkedem…”

Az a csodálatos, hogy a megtérés itt nem más, minthogy engedjük magunkat megtalálni. Figyelemre méltó, hogy a garasnak illemből nem kell visszagurulnia a háziasszony pénztárcájába. Az asszony az, aki mindent tűvé tesz, csakhogy megtalálja azt, ami az övé. Az elkóborolt bárányért is a gazdája tesz tűvé mindent, hogy megtalálja, s miután megtalálta vállára veszi és hazaviszi. A mai evangéliumban (Lk 15, 1-3. 11-32) szereplő tékozló fiú is, csak azért tér vissza, mert magával vitte az őt szerető atya képét, akinek vonzásából nem tud szabadulni. Az erkölcsi, gazdasági élet mélységeibe süllyedve döbben rá arra, a disznók vályújánál, hogy az atya valójában kicsoda is az ő számára. Istennek ez az ember utáni vágya végigvonul az egész Szentíráson.

Szép szöveget találunk Ozeás (2,16) prófétánál. Olyan szöveg ez, amely az ószövetségi választott népnek szól, de a Szentírás örök érvényű volta miatt, hozzánk is szól, és ma nekünk is van mondanivalója. Éppen ezért, mint személyesen nekem szólót hallgathatom, olvashatom, és ez által az Írás újra feltárul, és időszerűvé válik mindannyiunk számára.
Ozeásnál így szól az Úr a választott néphez: „Azért íme, én majd magamhoz édesgetem, és kiviszem a pusztába, hogy szívére beszéljek". A „szívére beszéljek", azt is jelenti, hogy körülrajongjam.
„Körülrajongjam!" Ezt álmai hölgyével teszi egy fiatalember, akinek minden lehetséges és lehetetlen eszébe jut, hogy a hölgy figyelmét, érdeklődését és szerelmét elnyerje. Pont ilyennek mutatkozik a mi Istenünk; kivezet minket a pusztába, és körülrajong. Nagyon sokat jelent számára a szeretetünk. Hasonlót olvashatunk az Énekek Énekében: „A kedvesemé vagyok én, ő meg utánam eped." (7,11) Isten eped utánam!

A Szentírásnak másik nagy, számunkra igen fontos üzenete, hogy nem én választottam Istent, hanem először Isten választott engem. Szent János evangélista első levelében olvashatjuk: „Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket” (1Jn 4,19).  Ez hitünk nagy titka.
Nem mi választjuk Istent, ő választ minket. Öröktől fogva „kezének árnyékában rejteget"(Iz 49,2) és „a tenyerére rajzolt"(Iz 49,16) minket. Mielőtt más ember hozzánk érhetne, Isten „titokban formál minket" és „indítja útjára a föld mélyén életünket"(Zsolt 139,15). Mielőtt bármilyen ember dönthetne felőlünk, „anyánk méhében ő szövi a testünk”(Zsolt 139,13). Isten már azelőtt szeret minket, mielőtt emberi lény kimutathatná felénk szeretetét. „Első”(1Jn 4,19) szerelemmel szeret bennünket, határtalan, feltétel nélküli szeretettel, azt akarja, hogy szeretett gyermekei legyünk, és azt mondja, legyünk mi is olyan szeretetteljesek, mint ő maga.

„A tékozló fiú hazatérése” című könyv szerzője (Henri J. M. Nouwen) így vall ezzel kapcsolatosan: „Életem nagy részében küzdöttem, hogy megtaláljam Istent, hogy megismerjem és szeressem őt. Minden igyekezetemmel megpróbáltam követni a lelki-élet irányelveit — mindig imádkozni, másokért dolgozni, olvasni a Szentírást — és elkerülni a számtalan kísértést, hogy elvesztegessem magam. Sokszor elbuktam, de mindig újra próbálkoztam, még a kétségbeesés határán is. Most azon tűnődöm, vajon teljesen tudatára ébredtem-e annak, hogy Isten egész idő alatt próbált megtalálni, megismerni és szeretni engem”.
Az 1300-as években élt Ruysbroek, Ágoston-rendi szerzetes, misztikus, lelki író azt mondja: „Isten az, aki belülről kifelé jön hozzád." Ez azt jelenti, hogy közelebb van hozzám, mint én magamhoz.

Így hát számunkra a kérdés nem az, hogy „Hogyan találjam meg Istent?", hanem „Hogyan hagyjam, hogy Isten megtaláljon engem?" Nem az a kérdés, „Hogyan ismerjem meg Istent?", hanem „Hogyan tegyem lehetővé, hogy megismerjen?" És végezetül, nem azt kell kérdeznem, „Hogyan szeressem Istent?", hanem azt, „Hogyan engedjem, hogy szeressen?"
Isten a távolt kémleli, mint a tékozló fiú atyja, próbál engem megtalálni, és arra vágyik, hogy hazavigyen. Jézus mind a három példázatban, amit arra a kérdésre mond el válaszul, hogy miért eszik együtt bűnösökkel, Isten kezdeményezésére helyezi a hangsúlyt.
Isten a pásztor, aki elmegy megkeresni elveszett bárányait. Isten az asszony, aki lámpát gyújt, kisöpri a házat, és addig keresi az elveszett pénzt, amíg meg nem találja. Isten a tékozló fiuk és otthon maradt fiuk apja, aki figyel, és gyermekeit várja, kiszalad eléjük, átöleli és kérleli őket, könyörög nekik, és arra buzdítja őket, hogy jöjjenek haza, vegyenek részt a lakomán.

Lehet, hogy furcsán hangzik, de Isten legalább annyira – ha nem jobban – szeretne megtalálni engem, mint én őt. Igen, Istennek – bármennyire is ellentmondásosnak hangzik, de – ugyanannyira „szüksége” van rám, mint nekem Ő rá. Isten nem egy pátriárka, aki otthon marad, nem mozdul és elvárja, hogy gyermekei odamenjenek hozzá, leborulva elnézést kérjenek helytelen viselkedésükért, megbocsátásért könyörögjenek és megígérjék, hogy megjavulnak.
Ellenkezőleg, elmegy hazulról, méltóságáról megfeledkezve fut feléjük, oda sem figyel bocsánatkérésükre és ígéreteikre, hogy majd megváltoznak, s a gazdagon terített asztalhoz vezeti őket.
Mennyire megváltozhatna, mennyivel kiegyensúlyozottabb, derűsebb lehetne lelki-életünk és egyben vonzóbb is egész életünk, ha már nem úgy gondolnánk Istenre, mint aki elbújik és a lehető legjobban megnehezíti, hogy rátaláljunk, hanem úgy, mint aki engem keres, miközben én rejtőzködöm.

Kérdés, kérdések, amire, amikre a nagyböjt csendjében, még a húsvét előtti időszakban jó lenne válaszolnom: miért rejtőztem el és mi az, ami mögé elbújtam Isten elől? Ádám azért rejtőzött el, mert félt az Istentől miután evett a tiltott fa gyümölcséből… A tékozló fiú azért hagyta el az atyai házat, mert megszokta az atya szeretetét, s nem tudta értékelni, csak a disznók vályújánál döbbent rá, hogy mit veszített el valójában az örökség kikérése alkalmával. És én…? Mi az, ami miatt nem élő, vagy nem egészen élő az Istennel való kapcsolatom? Mi az, ami miatt nem eléggé hiteles, nem vonzó a hit illetve a vallásos életem, gyermekeim, unokáim, ismerőseim számára, akiknek üdvössége miatt úgymond aggódom?
Amikor Ádám a bűnbeesés után elrejtőzik, Isten az, aki új kapcsolatra készen kezébe veszi a kezdeményezést; nem engedi, hogy bűnében és szégyenében megkeseredjen. Így van ez ma is, Isten kezébe veszi a kezdeményezést, és szabadító tapasztalatra hív meg, ha nyitott vagyok rá. Igen, Isten keres engem, mert akarja a velem való találkozást.

Amikor Isten szemén keresztül nézem elveszett lényemet, és meglátom hazatértem felett érzett örömét, akkor életem gyötrelmei enyhülnek, bizalmam megerősödik és reménységem új életre kap.
Nem lenne jó Isten örömét fokozni azzal, hogy engedem megtalálni és hazavinni magam, s hagyni Istent, hogy megünnepelje az angyalokkal visszatérésemet? Nem lenne csodálatos mosolyt fakasztani Isten arcán azzal, hogy megadom neki a lehetőséget, hogy rám találjon, elárasszon szeretetével, és rá beszéljen a szívemre?
A közvetlen Isten-tapasztalatot én természetesen nem tudom előidézni; ajándékba kapom. De ha várok, ha mindig kész a szívem-lelkem, az Úr jönni fog, és felismerteti magát velem. Annyira szépen fogalmaz ezzel kapcsolatosan nagy költőnk, Ady Endre „Az Úr érkezése” című versében:
 

Mikor elhagytak,
Mikor lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép tüzes nappalon,
De háborús éjjel.
 
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Imádkozzunk! „Isten, mi Atyánk, egyedül Te tudod; milyen lehetne az életünk. Taníts meg arra, hogy jelenléted csendjében megértsük azt a titkot, hogy a Veled való találkozásban, tekintetedben és szavadban már sokan felismerték magukat, mint a Te képedet és hasonlatosságodat.
Engedd elhagynunk mindazt, ami akadályoz a Veled való találkozásban, és abban, hogy átadjuk magunkat a Te Igédnek.
Segíts megengednünk, hogy megtestesüljön bennünk az a kép és hasonlatosság, amit Te alkottál rólunk.” Ámen.

Jézus búcsúszava

Abban az időben: amikor az áruló Júdás kiment a teremből, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha Isten megdicsőül benne, Isten is megdicsőíti őt saját magában, sőt hamarosan megdicsőíti. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”.Jn 13, 31-33A; 34-35

Mottó: „Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek”

Utolsó szó

Búcsúszavak ezek. Ha búcsúzunk valakitől, akkor a lényegest mondjuk, és elhagyjuk a felesleges szavakat. Ez különösen igaz a végső, a végérvényes búcsú esetén. Jó eséllyel, az, akinek szólunk, soha nem fogja elfelejteni e búcsúszavakat. Megfontoljuk hát, megválogatjuk a mondandókat. Egy lelkigyakorlaton azt kaptuk feladatként, hogy fogalmazzuk meg, mit mondanánk, ha tudnánk, hogy életünkből már csak 10 percünk van hátra? Vagy öt.

Mire szeretnénk, hogy emlékezzenek, ha rólunk lesz majd szó? Jézusnak evidens volt. Örökségül azt hagyta ránk, amit egész életében, és egész együttlétünk folyamán ismételten mondott: Szeressétek egymást! Lehetne tömörebb egy végrendelet? Életünk mottója? De ez a szeretet nem egy pillanatnyi érzés. Biztos, megbízható, sőt egyedül megbízható jelzése a tanítványságnak, hogy szeretik egymást. A kettő szinte ugyanaz, de legalábbis elválaszthatatlan egységet képez. Ideje lelkiismeretvizsgálatot tartanunk, mennyire adunk bizonyítékot tanítványi minőségünkről!

Húsvét 5. vasárnapja

Jn 13,31–35 „Új parancsot adok nektek, szeressétek egymást”

Úgy tűnik, a világon a legegyszerűbb szeretni. Sokak szerint a szeretet magától is működik. Egyesek furcsállják, minek kell a szeretetre parancsot adni. Mások azt gondolják, a szeretetet nem lehet megparancsolni. Akadnak, akik úgy vélik, a szeretetet nagyon is érzelem, és nem lehet rá alapozni egy vallást.

Miről beszél Jézus? Csak arról, amit tett.

Az Ószövetségben és az Újszövetségben a szeretet központi fogalom, a hozzá kapcsolódó fogalmakkal (hűség, kegyelem, irgalom, megbocsátás) a két szövetség szövegeinek központi problémájához tartozik. Istennek Izrael iránti szeretete, illetve a nép Isten iránti változó szeretetének történetei alkotják az ószövetségi Szentírást. Sőt Isten és ember kapcsolatát az Ószövetség a menyasszony és a vőlegény egymás iránti vonzalmával szemlélteti.Természetesen ha ez emberek közötti kapcsolat, akkor nem mindig kap bibliai értelmet.

Az Újszövetség görög nyelvében az Istennel kapcsolatban nem fordul elő a görög „erósz” szó, mert az csupán testi vonzalmat jelent. A klasszikus görögben pedig azt a spontán érzést, testi-lelki vonzalmat jelöli, amelyet a szimpatikus emberek éreznek egymás iránt. Nem azért nem használja az Újszövetség ezt a szót, mert bűn, hanem, mert az Isten szeretete ennél sokkal több.

Az Újszövetség nem használ egy másik szót sem az Istennel kapcsolatban, ez pedig a „filia”, az emberbaráti szeretet, mely eredetileg a családtagok, elsősorban a szülő és gyermek közötti vonzalmat, szeretetet jelentette. Ez sem elítélendő, de az Isten szeretete ennél is sokkal több.

Isten és ember közötti szeretetkapcsolatra a leggyakrabban használt ige a görög „agape”, amely Istennek az emberek iránti szeretetére vonatkozik. Ezt a szeretetet az jellemzi, hogy Jézus szeretetből meghalt értünk, akkor, amikor még bűnösök voltunk, pedig az igaz emberért is alig hal meg valaki. Az újszövetségi Szentírás azt hirdeti, hogy az Isten a világ iránti szeretetéből küldte Fiát a világba. Ez a kezdeményező szeretet, amely már akkor létezik, mikor az ember még bűnben él, és ennek a szeretetnek a jellemzője az önfeláldozás. Ez a szeretet lesz a keresztény ember életformája. Jézus tanítványait erről a szeretetről lehet megismerni. A Szentlélek hatásának elsőrendű gyümölcse ez a szeretet. S hogy a szeretet kegyelmi ajándéka milyen, azt megtudhatjuk az első korintusi levél 13. fejezetéből: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a sértést föl nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent elvisel...”

János apostol Isten legjellemzőbb tulajdonságának nevezi ezt a szeretetet. Ezt tanulhatjuk Istentől.

Ezek után megkérdezhetjük, milyen szeretetet is tanultunk, és milyent tanítunk? Vajon csak az „éroszt” vagy a „filiát” ismerjük?

Nemde az gyötör bennünket, hogy a szeretetünk telve van féltékenységgel, kapzsisággal, gőggel, tapintatlansággal, önzéssel, haraggal, sértődéssel, alkalmasint gonoszsággal és igazságtalansággal? Végül is rá kell jönnünk, nem is olyan könnyű szeretni. Sőt nem is olyan lényegtelen, milyen szeretetet tanultunk, és milyent tanítunk. A szeretet kultúrája nem pusztán érzelmi kultúra. A szeretet kultúrája a bűn és a gyűlölet, az indulatok és az előítéletek kultúráját válthatná fel, ha többet olvasnánk az első korintusi levélből a himnuszt, és elgondolkoznánk Isten szeretetéről. Ha pedig saját szeretetünket is képesek leszünk felülvizsgálni, az már kész főnyeremény.

Ima a távozó Mesterhez

Együttérzés és részvét

Egy fiatalember utazik a személyvonaton. Minden állomáson kinéz az ablakon, elolvassa a helység nevét – és fájdalmasan felsóhajt. Négy-öt állomás után utazótársa aggódva megkérdezi tőle: „Talán fáj valamije? Olyan szomorúan sóhajtozik." Erre a fiatalember így válaszol: "Köszönöm, nincs semmi bajom. Csak – én boldogtalan! – rossz irányba megyek: már rég le kellett volna szállnom. De nem teszem, mert – itt bent olyan kényelmes." „Így soha nem fog célba érni!” – figyelmezteti az utazótárs. A fiatalember azonban már nem figyel rá, a vonat ugyanis lassítani kezd és ő mindenképp ki akarja olvasni a következő helység nevét…

Bizarr – inkább rossz irányba megy, mint kiszállna a kényelmes fülkéből!

Különös – inkább nézi, mint viszi el céljaitól egyre távolabb az élet vonata, csak ne kelljen visszafordulnia!

Fura – inkább megalkuszik a boldogtalanság esélyével, mintsem újrakezdje!

Bármilyen abszurdnak tűnik is, ez egyesek számára talán gyakoribb életforma, mint gondolnád. Bölcsesség kell ugyanis beismerni, hogy életed korrekcióra szorul.

Bátorság kell ahhoz, hogy kiszállj, és szembeszegülj a változás szelével. Szent elszántság kell ahhoz, hogy merj valami újat kezdeni.

Életed során gyakran vagy úton, és mindegyik út életbevágóan fontos a számodra! Ha egyet is nem járnál be, személyiséged helyrehozhatatlanul torzó maradhatna, boldogtalan lennél!

Kezdődött a nevelésed és az oktatásod útjával. Majd folytatódott a hivatáskeresés és a karriered útjával. Most pedig talán már egy jó ideje azon vagy, hogy a személyes boldogságod útját megtaláld. Mindegyik útszakasz sorsdöntő számodra, de talán az utóbbi valamennyinél több felelősséggel jár, hisz ez az az út, amely embertársad – házastársad, partnered, barátod-barátnőd, ismerősöd – szívéhez vezet.

És Te, mert Isten-lehelte szép teremtmény akarsz lenni, nem csak azt szeretnéd, hogy mások szeressenek, hanem azt is, hogy Te is őszintén szeress valakit, valakiket, másokat. Szeretnéd őket boldoggá tenni!

Ha meg akarod érinteni a másik ember lelkét, azt csakis az együttérzés, a másik helyzetébe való beleérzés képességének megszerzésével sikerül!

Ha ki akarod nyitni a másik ember szívét, akkor az kizárólag a részvét kulcsával lehetséges!

Fejleszd ki tehát magadban azt a lelki érzékenységet, amely a körülötted élők rejtett vágyait is kitalálja.

Élesítsd belső látásodat, hogy olvasni tudj a sorok között és megértsd: milyen nyelven beszél a másik ember szíve.

Légy finomlelkű akár annak árán is, hogy néha megsebeznek vagy kihasználnak, mert csak így tudod mások lelkének a rezdüléseit megérteni!

Nincs más út a másik ember szívéhez, mint ez a kettő: az együttérzés és a részvét útja.

Keresd hát szüntelen, és ha egyszer megtaláltad, ne engedd, hogy a kényelem, az érdektelenség és a közöny pora betemesse.

Hisz ez a Te boldogságod egyedüli útja is!

Imre atya

Ó, mennyei Uralkodónk! Mily csodálatos a Te mindenhatóságod és
végtelen a Te jóságod. Magad vagy a Bölcsesség! Nincs kezdeted, sem
véged! Tökéletességeidnek nincsenek határai; végtelenek és
felfoghatatlanok! A csodáknak feneketlen óceánja vagy! Szépséged
magában foglal minden szépséget. Magad vagy az Erő és a Hatalom! Uram
segíts! -- kiben volna meg az összes halandók egyesített ékesszólása,
hogy fel tudja fogni (már amennyire idelent felfoghatjuk, hiszen
összes tudásunk nemtudás) és képes legyen másokkal is megértetni egyet-
mást azon számtalan dolog közül, amelyeket meg kellene fontolnunk,
hogy csak valamennyire is megértsük, ki ez a mi Urunk, ez a mi
Kincsünk! Igen, fontoljátok meg alaposan és értsétek meg, hogy kivel
akartok beszélni, vagy hogy kivel beszéltek. Ha ezer éltünk volna,
akkor sem tudnánk egészen felfogni, hogy miképpen illik viselkednünk
ezzel az Úrral szemben, akitől az angyalok remegnek, akinek minden
engedelmeskedik, aki mindenható, s akinél az akarás egyértelmű a
cselekvéssel.

Mikor Mária belépett a Kármelbe, még nagyon aggályos voltam. Miután ő már nem lehetett bizalmasom, az Egek felé fordultam. A négy kis angyalhoz, aki megelőzött engem ott fenn, mert úgy gondoltam, hogy ezek az ártatlan lelkek, akik soha nem ismerték meg a vergődést vagy a félelmet, biztosan megszánják szegény kis húgukat, aki szenved a földön. Gyermeki egyszerűséggel szóltam hozzájuk, figyelmeztetve őket arra, hogy mint utolsót a családban mindig engem szerettek a legjobban, engem halmoztak el leginkább gyöngédséggel a nővéreim, s ha a földön maradtak volna, szeretetük minden bizonnyal felém is megnyilvánult volna ... Az, hogy az Égbe távoztak, szerintem nem ok arra, hogy megfeledkezzenek rólam, ellenkezőleg, miután olyan helyzetben vannak, hogy magukból az Isteni kincsekből meríthetnek, szerezzék meg számomra onnan a békét s mutassák meg így, hogy tudunk továbbszeretni az Égben! ... A felelet nem késett, csakhamar elöntötte a lelkemet gyönyörűséges hullámaival a béke s én megértettem, hogy ha a földön szeretnének, akkor hát az Égben is szeretnek ... Ettől kezdve megnőtt a tiszteletem kis fivéreim és nővéreim iránt, szeretek gyakran foglalkozni velük, beszélni velük a száműzetés szomorúságáról ... s a vágyamról, hogy mielőbb együtt legyek velük a Hazában!

Este erősebben szenvedett lelki megpróbáltatása alatt, és bizonyos, előtte kifejezésre juttatott gondolatok, fájdalmasan érintették. Azt mondta nekem:
„Lelkem nagyon a számkivetésben érzi magát, az ég elzárult előlem; a föld részéről pedig szintén megpróbáltatás ér.”
„... Jól látom, nem tartanak nagyon betegnek, de a jó Isten az, aki azt megengedi ...”

Isten adta kicsi ház, Isten adta Édesapa, Édesanya. Az Isten Áldotta a béke apostola, a mi Atyánk s a galamblelkű szűz a mi jó Anyánk. Jobban, szebben szeretnek, mint szüleink, mert az ő szeretetük már a Krisztus Szt. Szívéből merít, ott izzik, lángol értünk, értem! [II. 32/6]

Kilencedet kezdtem, hogy találkozzam vele, és Isten megadta ezt a kegyelmet, mielőtt még a novéna végére értem.

Minden igazság Istentől való.

Ma alaposan vizsgáljátok meg, mennyire vagytok tiszták. A tisztasággal nem tréfálhatunk. Vigyétek elméikedéseteket Jézus elé. Nyissátok meg magatokat Jézus előtt. Ne járjatok magatokban - járjatok Jézussal együtt!

Ajánljátok föl Neki magatokat egész életre szóló szeretettel.

Mi ki akarunk alakítani egy olyan típust, amely a maga létében tanúságot tesz a Szentlélekről, és evvel a lelket, szeretetet és igazságot árasztó típussal akarunk belemenni oda, ahonnan most annyi hazugsággal és Isten-tagadással irányítják népeknek és nemzeteknek a sorsát.

„Megváltó munkámban szünet nélkül vállalj részt. Ne kérdezd, hogyan? Óhajtsd, hogy jöjjön el az Én Országom a te (számodra) és minden lélek számára. Ha nyugovóra térsz, tekintsd át az egész napodat, mit tettél Országom eljöveteléért?”
Másnap igen szorongó fájdalommal árasztotta el lelkemet, valósággal égetett. „Jézusom, ugye, tudod, hisz Te adod ezt nekem. Te ígérted, hogy különböző szenvedéseket fogsz adni nekem. Úgy fáj, és mégis olyan jólesik szenvedni. Nem tudom mihez hasonlítani ezt a nagy szenvedést.” „Pedig tudhatnád.” – szólt Ő szelíden. „Mikor gyermekkorodban idegen földön éltél, távol édesanyádtól és édes hazádtól, ezt a fájó kínt szenvedted el hosszú időn át.” „Édes Jézusom, ez a honvágy volt.” „Rájöttél? Ez a fájdalmas szenvedés, melyet rád küldtem, az égi hon után való vágyódás. Szenvedd el azokért, akik nem vágyódnak az örök hon után.”
Ma megkért az Úr Jézus: „Anyám Szeretetlángját add tovább sürgősen.” A Szűzanya és az Úr Jézus szavai mint egybeolvadt kérés, úgy hangzanak lelkemben. S közben újra sürgető indítást adott, hogy „így Atyám büntető kezét tartsátok vissza az országtól.”
Én igazán nagyon nehezen indultam el.

Az EUCHARISZTIA ÁLDOZAT JELLEGE
HOGYAN TÜKRÖZŐDIK JÉZUS ALAPÍTÓ SZAVAIBAN, GESZTUSAIBAN?

Az utolsó vacsorán Jézus nem egyszerű búcsúvacsorát tartott a zsidók szokásos húsvéti vacsorája keretében, hanem testét és vérét áldozatul adta, és így lett az Eucharisztia áldozati lakoma. Ezt az apostolok csak Húsvét után értették meg, amikor már a feltámadás fényében látták és értelmezték Jézus szenvedését. Az egész vacsora cselekménnyel Jézus a tanítványok kezébe adja magát, az önmagát ajándékozás és önmagát kiszolgáltatás kettős értelmében. A kenyér megtörése és kiosztása, majd a kehely átnyújtása már önmagában is a megvalósítandó áldozati önátadás jele. Ugyanezt az áldozati magatartást fejezik ki, s elővéteíezve valósítják meg a kenyérhez és a borhoz fűzött jézusi szavak, melyet testének odaadásáról és vérének kiontásáról szólnak.

Az Eucharisztia alapítását az evangélisták és Pál apostol úgy őrizték meg számunkra, hogy az ott elhangzott szavaknak - az ószövetségi áldozatteológia fényében - az áldozatra való utalása egyértelmű. Mindegyik   leírás   hangsúlyozza, hogy az Eucharisztia alapítása „a kínszenvedése előtti éjszakán” történt. Jézus az utolsó vacsorán mondott szavaival áldozati történésként jövendöli meg saját halálát és annak üdvösségszerző erejét („a szövetség vére sokakért kiontatik”). Az igaz, hogy Jézus szavai között az áldozat szó nem jelenik meg, de jelen van a korabeli zsidó liturgia áldozati nyelvezete, amely segítette az ősegyházat abban, hogy Jézus halálát és az Eucharisztiát mint áldozatot értse.

Amikor Jézus azt mondja, hogy „ez az én testem, mely értetik adatik”, az „adatik” szó utal az áldozatra szánt és leölésre átadott áldozati bárányra, és arra, hogy Jézus úgy adja áldozatul testét üdvösségünkért, ahogyan az ószövetségben áldozatul adták a bárányt. A „kiontatik” megfogalmazás pedig az áldozati állatból kicsorgott vérre utal, és arra, hogy Jézus úgy ontja értünk vérét, ahogyan kiontatott egykoron a bárány vére engesztelésül.

A „szövetség vére” kifejezés nyilvánvaló utalás a mózesi szövetségkötéskor bemutatott áldozatra (Kiv 24,8; Zsid 9,18-22). A Sinai hegynél Mózes a régi szövetséget is áldozati vérrel pecsételte meg. Érthető tehát, hogy az újszövetség megkötésénél is jelen van a vér. Az átváltoztatás szavaiban az „értetek” megfogalmazás hangsúlyozza, hogy Krisztus érettünk és helyettünk szenvedett és halt meg: „Egy meghalt mindenkiért” (2Kor 5,14). A kifejezés Izajás próféta szenvedőszolgájára is emlékeztet, aki életét adja engesztelő áldozatul sokakért (íz 53,10).

Még a test és a vér elkülönítése is figyelemre méltó, hiszen a bibliai antropológia szerint a test és a vér külön-külön is az egész embert jelenti. A kenyér és a bor, a két „szín” jelképezi a test és vér különválasztását. Az igaz, hogy az átváltoztatott kenyérben és borban is a „teljes” Krisztus van jelen, de szétválasztva a két áldozati jelkép jobban utal az Eucharisztia áldozati jellegére.

A mag az Isten igéje. (Lk 8,11)

A magvető példázatának van néhány általános üzenete is.

1. Életünk Isten igéje nélkül parlag és puszta marad. A bűntől megrontott természetünk csak gyomokat és vad gyümölcsöket tud teremni. A befogadott ige teremt egészen újjá, s így jelenik meg a Lélek gyümölcse. Ehhez viszont valóban olyan igére van szükség, ami Isten szájából származik (Ézs 55,11). Ezt kell elkérnie mindenkinek.

2. Ez az ige támaszt hitet és ad üdvösséget. Ezt ott hangsúlyozza Jézus, amikor figyelmeztet, hogy jön az ördög, és kiragadja a szívükből, hogy ne higgyenek és ne üdvözüljenek. Aki tehát hinni szeretne, hallgasson igét, mert csak ez az út vezet az élő Istenbe vetett igaz hithez!

3. Ebből az is kiderül, hogy az ördög személyesen igyekszik akadályozni, hogy az ige által Isten újjáteremtsen embereket. Ahol Isten igéje hangzik, ott kemény harc folyik a lelkekért - ezt ne feledjük el! Az ellenség célja, hogy ne hallgassuk, ne figyeljünk oda, ne fogadjuk be, ne hozzon létre változást bennünk az ige. Isten vetésébe beleszórja a maga ellenvetését. Ezért is kell féltve őriznünk az igét.

4. A példázatból az is következik, hogy legyünk jó szántóföld és jó magvetők. Legyünk nyitottak Isten előtt, hogy dolgozhasson bennünk! Aztán legyünk készek továbbadni az igét szóval és élettel is, hogy Isten dolgozhasson általunk!

Ne feledjük, hogy ő az aratás ura, s „aki a jó magot veti, az Emberfia" (Mt 13,37)! Mi csak az alkalmazottai vagyunk. Ez nagy kiváltság, de az evangélium ügyét ő viszi győzelemre, nekünk csak ez a feladatunk: „Ahogyan a szolgák uruk kezére néznek,... úgy nézünk mi Istenünkre, az Úrra" (Zsolt 123,2).

„Nem ismerik Istent az országban.” Hós 4

1. Ferenc pápa és a fiatalok imavirrasztása
2. Orbán Viktor miniszterelnök a Vatikánban
3. Ferenc pápa fogadta az Irgalmasság misszionáriusait
4. Kanadai őslakók képviselői a Vatikánban
5. Szentmise a Srí Lanka-i merényletek évfordulóján
6. Szerzetesrendi vezetők találkozója Rómában
7. Szentírás hangoskönyvben
8. Önkéntes fiatalok az Ukrajnából menekülőkért
9. 2775 éves az Örök Város

A magyar változat a Magyar Kurír megrendelésére készült.

Aznapi műsor 19.30 óra után érhető el!
Régebbi műsorok meghallgatásához, válasszon előző napi tartalmakat.

https://www.youtube.com/watch?v=6Jahpqzl7Ws

Isten nélkül minden hiábavaló - Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika

Isteni Irgalmasság kilenced
(Nagypéntektől Húsvét 1. hetének szombatjáig)

Kilencedik nap

„Ma az elhidegült lelkeket vezesd hozzám, s merítsd be őket irgalmam mélyébe. Ezek a lelkek sebzik meg legfájdalmasabban szívemet. Az Olajfák hegyén az ilyen elhidegült lélektől undorodott leginkább a lelkem. A hideg lelkek miatt mondtam: Atyám, ha lehet, vedd el tőlem a kelyhet, ha ez a te akaratod! - E lelkek utolsó (65) esélye irgalmamhoz való menekülésük lehet.”

1229 Legirgalmasabb Jézus, ki magad vagy a tiszta irgalom! Legirgalmasabb Szíved hajlékába vezetem a kihűlt lelkeket. Ó, bárcsak felmelegednének tiszta szereteted tüzétől e megkövült lelkek, kik hasonlók a holt lelkekhez, s méltán undort keltenek Benned! Ó, jóságos Jézus! Irgalmad végtelen hatalma vonzza őket forró szeretetedhez, adj nekik szent szeretetet, hiszen Te mindent megtehetsz.

A tűz és a jég együtt meg nem lehet,

Mert vagy a tűz huny ki, vagy a jég enged.

Ó, Uram, irgalmad még nagyobb

Nyomorúságot is megold.

Örök Atya! Tekints irgalmasan az elhidegült lelkekre, akik be vannak zárva Jézus legirgalmasabb Szívébe! Irgalom Atyja, könyörögve kérlek Fiad keserves kínszenvedéseire és háromórás haláltusájára a kereszten, engedd, hogy ők is dicsérjék irgalmad mélységét...

Ima a távozó Mesterhez

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen!

Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát, 
és ő méhébe fogadá Szentlélektől Szent Fiát.

Üdvöz légy, Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van Teveled, áldott vagy Te
az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus.
Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja,
imádkozzál érettünk, bűnösökért! Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását
az egész emberiségre és a Tisztítótűzben szenvedő lelkekre!
Most és halálunk óráján. Ámen.

Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint.

Üdvöz légy, Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van Teveled, áldott vagy Te
az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus.
Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja,
imádkozzál érettünk, bűnösökért! Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását
az egész emberiségre és a Tisztítótűzben szenvedő lelkekre!
Most és halálunk óráján. Ámen.

És az Ige testté lőn és miköztünk lakozék.

Üdvöz légy, Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van Teveled, áldott vagy Te
az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus.
Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja,
imádkozzál érettünk, bűnösökért! Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását
az egész emberiségre és a Tisztítótűzben szenvedő lelkekre!
Most és halálunk óráján. Ámen.

Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja! 
Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!

Könyörögjünk!
Kérünk Téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik
az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük,
az Ő kínszenvedése és keresztje által a föltámadás dicsőségébe vitessünk!
Ugyanazon a mi Urunk, Jézus Krisztus által. - Ámen

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, 
miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen

Adj, Uram, a meghalt híveknek örök nyugodalmat,
és az örök Világosság fényeskedjék nekik! Nyugodjanak békében! Ámen

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen

Úrnő, amíg nem építed a szívünk házát, az építménye nem marad meg. Építs fel minket a kegyelmeddel és a hatalmaddal, hogy örökké szilárdak maradhassunk. Áldott legyen a te igéd, és áldott legyen a te ajkad minden szava. Isten áldja meg azokat, akik megáldanak téged, és számítsák be őket az igazak közé. Áldd meg Úrnő azokat, akik megáldanak téged, és soha ne fordítsd el tőlük a kegyes arcodat. Dicsőség az Atyának...

³³Mindenekelőtt el ne hanyagolja a reábízott lelkek üdvét vagy azt kicsinek ne tartsa, mert túlságosan sok a gondja a mulandó és esendő és földi dolgokra, ³⁴hanem mindig gondolja meg, hogy a lelkek vezetését vállalta, s róluk számot is kell majd adnia. ³⁵És hogy a csekély vagyont ne hozza fel esetleg mentségül, emlékezzék meg mindig az Írásról: "Keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezek hozzáadatnak nektek" (Mt 6,33). ³⁶És másutt: "Semmi sem hiányzik azoknak, kik félik őt" (Zsolt 33,10). ³⁷És tudja meg, hogy aki a lelkek vezetését vállalta magára, az készüljön is a számadásra. ³⁸Bármilyen nagy számmal vannak is testvérek gondviselésére bízva, legyen szilárdan meggyőződve, hogy az ítélet napján mindezekről a lelkekről számot kell adnia az Úrnak, s azon felül mindenesetre a saját lelkéről is. ³⁹Így, míg pásztorként állandóan félnie kell a jövendő vizsgálattól a rábízott juhok miatt, míg aggódik a másokról való számadás miatt, a magáéról is gondoskodik. ⁴⁰Midőn intéseivel mások javításán munkálkodik, maga is megtisztul a vétkektől.

Kosinszky Ágnes: Áldás

A fiatalok hitéért 

Imádkozzunk, hogy a fiatalok, akik az élet teljességére hivatottak, fedezzék fel Mária példáján keresztül a befelé figyelés készségét, a megkülönböztetés mélységét, a hit bátorságát és a szolgálatnak való odaadottságot.

Imádság

Jóságos Atyánk, aki biztonságos utat hagytál nekünk
Jézus Krisztusban a fiatalok számára.
Ma eléd visszük őket, és imádkozunk értük.
Ahogy Fiad ifjú szíve összekovácsolódott Máriával, úgy küldd el Szentlelkedet, hogy a fiatalok is megtalálják benne szívük olvasztótégelyét,
ahol bátor hitet formálhatnak, amely képes a megkülönböztetésre és mások szolgálatára.
Add, hogy a Fiad által járt utakon vezesse őket,
és Mária tanítsa őket arra, amire Őt tanította.
Világosítsd meg a szívüket, hogy kegyelmedre hallgatva és az idősebbek támogatásával,
felismerjék a teljes élethez vezető utat.
Ámen.

Felajánló ima

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára 
felajánlom neked ezt a hónapot,
hogy a fiatalok, akik az élet teljességére hivatottak, fedezzék fel Mária példáján keresztül a befelé figyelés készségét, a megkülönböztetés mélységét, a hit bátorságát és a szolgálatnak való odaadottságot.
Ámen

Ó, Jézusom! Te olyan végtelenül szeretsz minket, hogy az Oltáriszentségben magadat adtad nekünk kimeríthetetlen ajándékul. Lobbantsd lángra a szívünket, ahogy most az elsőáldozó gyermekekért imádkozunk, hogy közvetíthessük számukra dicsőséged, és hogy méltóképpen felkészülve járulhassanak első ízben szent asztalodhoz!

Ó, Jézus Szent Szíve! Védd meg ezeket a fiatal lelkeket a gonosz cselszövéseitől! Erősítsd meg hitüket, add, hogy növekedjenek az irántad való szeretetben, és adományozd nekik mindazokat az erényeket, melyek által méltók lesznek magukhoz venni Téged! Ámen.

Szent Tarzíciusz, óvja és őrizze meg az elsőáldozó gyerekeket, akik most járulnak első szentáldozásukhoz!