Evangelizációs: Misszionárius tanítványokért

Imádkozzunk, hogy minden megkeresztelt ember részesévé váljon az evangelizációnak, készen álljon a misszióra azáltal, hogy tanúságtevő módon éli az Evangéliumot.

Imádság

Urunk Jézus Krisztus, aki arra hívsz minket, hogy küldetésed apostolai legyünk,
Azért jöttünk ma, hogy felajánljuk neked életünket, ami vagyunk és amink van.
Veled akarunk együtt dolgozni az irgalmasság küldetésében,
hogy hűségesek legyünk a keresztségben kapott missziós hivatáshoz,
és engedjük, hogy a Szentlélek vezessen minket.
Segíts minket, hogy evangéliumod élő tanúi legyünk,
ünnepeljük az életet, amelyet benned kaptunk;
kilépve önmagunkból, hogy találkozzunk testvéreinkkel.
Fogadd el akaratunkat, hogy nyitottak legyünk arra,
hogy másokkal együtt szolgáljunk Atyád országáért.
Ámen.

Felajánló ima

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára 
felajánlom neked ezt a hónapot. 
Ámen

Magatartás

Tanúságtétel az életről
"A szíved tudja, hogy nélküle nem ugyanaz; ez a dolog, amit felfedeztél, ami segít élni és ami reményt ad neked, ez az, amit másokkal is közölnöd kell." (Ferenc pápa) Gondoskodom arról, hogy tetteim és szavaim az Úr szeretetét mutassák.
Fedezzük fel saját hivatásunkat és elhívásunkat
"Az új evangelizációnak magában kell foglalnia minden megkeresztelt személy új kezdeményezőkészségét." (Ferenc pápa) Milyen plébániai vagy közösségi szolgálatban tudok most segíteni?
Engedjük, hogy a Szentlélek vezessen minket
"A Lélek jelenléte a keresztényeknek egy bizonyos veleszületett természetet ad az isteni igazságokkal és egy olyan tudással, amely lehetővé teszi számukra, hogy intuitív módon megértsék azokat." (Ferenc pápa) Imádságba viszem a félelmeimet, és készen állok, hogy meghallgassam az Úr hangját, mielőtt cselekednék és döntenék.
Elérhető leszek Krisztus küldetése számára
"Minden keresztény misszionárius abban az értelemben, hogy mindenki találkozott Isten szeretetével Krisztus Jézus által; nem csak azt mondjuk, hogy "tanítványok" vagy "misszionáriusok" vagyunk, hanem inkább "missziós tanítványok." (Ferenc pápa) Kinek van szüksége most a segítségemre?
Misszionáriusok a mindennapi életben
"Tanítványnak lenni azt jelenti, hogy állandóan arra törekszünk, hogy Jézus szeretetét elvigyük másokhoz, és ez spontán módon minden helyszínen megmutatkozik: az utcán, a nyilvánosság előtt, a munkahelyen, mindenki útján." (Ferenc pápa) Nyitott leszek a szolgálatra azokban a helyzetekben, amelyekkel a mindennapi életben találkozom.

Nyugodj meg. Tekintsd át szívedben, amit átéltél, és köszönd meg az Úrnak mindazt, amit adott neked. Kinek volt szüksége a kezedre, a szavadra, az ölelésedre, a mosolyodra, a jelenlétedre? Isten arca voltál azok számára, akikkel találkoztál? Azok, akik kapcsolatba kerültek veled, érezték-e az Úr közelségét rajtad és a tetteiden keresztül? Arra vagyunk hivatottak, hogy nap mint nap Jézus mindenki iránti együttérzésének küldetésén munkálkodjunk. Milyen konkrét cselekedeteket tehetsz holnap ennek jegyében? Írd le az elhatározásodat. Üdvözlégy Mária...

Ma világszerte gyermekek ezrei vesznek részt az Aid to the Church in Need (Segítség a Szükségbenlévő Egyháznak) által szervezett megmozdulásban, és imádkozzák a rózsafüzért az egységért és a békéért. Imádkozzunk velük együtt a Szűzanyához ugyanazzal a bizalommal, mint ahogyan ezek a kicsik a Mennyei Édesanyánkra hagyatkoznak.

Kitartva a #SzentOlvasó naponta való imádkozásában, minden nap közösen találkozhatunk a Szűzanyával, megtanulva tőle, hogyan működjünk teljes mértékben együtt Isten mindannyiunk számára készített üdvösségtervével. #GyermekekImádsága

Ma gyermekek ezrei vesznek részt világszerte a #SegítségASzükségbenLévőEgyháznak által szervezett megmozdulásban, imádkozzák a rózsafüzért az egységért és a békéért. Imádkozzunk velük együtt a Szűzanyához ezeknek a kicsinyeknek a mi Mennyei Édesanyánkba vetett bizalmával. #GyermekekImádsága

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai liturgia evangéliuma (Mk 10,35–45) arról szól, hogy két tanítvány, Jakab és János arra kérik az Urat, hogy egy napon mellette ülhessenek a dicsőségben, mintha ők lennének a „legfontosabb miniszterek”, vagy hasonlók. A többi tanítvány azonban, amikor meghallja ezt, felháborodik. Ezen a ponton

Jézus – türelmesen – fontos tanítást ad nekik: az igazi dicsőséget nem úgy lehet elnyerni, hogy mások fölé emelkedünk, hanem úgy, hogy ugyanazt a keresztséget éljük át, amelyet nem sokkal később ő kap meg Jeruzsálemben, vagyis a keresztet.

Mit jelent ez? A „keresztség” szó „alámerülést” jelent: kínszenvedése által Jézus alámerült a halálba, feláldozta életét azért, hogy megváltson bennünket. Az ő dicsősége, Isten dicsősége tehát a szolgáló szeretet, nem pedig az uralkodásra vágyó hatalom. Nem uralkodásra vágyó hatalom, nem! Szolgáló szeretet! Jézus ezért fejezi be azzal, hogy azt mondja övéinek, és nekünk is: „Aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok” (Mk 10,43). Ahhoz, hogy naggyá váljatok, a szolgálatnak, mások szolgálatának az útján kell járnotok.

Két különböző logikával állunk szemben: a tanítványok fel akarnak emelkedni, Jézus pedig alá akar merülni. Gondolkodjunk el egy kicsit ezen a két igén. Az első a felemelkedik. Azt a világias mentalitást fejezi ki, amelyre mindig kísértést érzünk: mindent, még kapcsolatainkat is úgy éljük meg, hogy nagyravágyásunkat tápláljuk, hogy feljebb lépkedjünk a siker lépcsőfokain, hogy fontos pozíciókat tölthessünk be. A személyes presztízsre való törekvés a lélek betegségévé válhat, akár jó szándék mögé bújva is; például amikor a jótetteink és a jóról szóló prédikálásunk mögött valójában csak önmagunkat és önmegvalósításunkat keressük, vagyis csak előrébb akarunk jutni, felfelé kapaszkodunk… És ezt látjuk az Egyházban is. Hányszor próbálunk mi, keresztények, akiknek szolgáknak kellene lennünk, felkapaszkodni a ranglétrán, előrébb jutni.

Ezért mindig ellenőriznünk kell szívünk valódi szándékait, meg kell kérdeznünk magunktól: „Miért végzem ezt a munkát, miért töltöm be ezt a vezetői pozíciót? Hogy szolgáljak, vagy hogy észrevegyenek, dicsérjenek és gratulációkat kapjak?”

Ezzel a világias logikával Jézus a sajátját állítja szembe: ahelyett, hogy mások fölé kerekednél, szállj le a piedesztálról, és szolgáld őket; ahelyett, hogy mások fölé emelkednél, merülj alá mások életébe. Az A sua immagine (magyarul: Saját képmására – a szerk.) című tévéműsorban láttam a Karitásznak a „Senki ne szenvedjen hiányt élelemben” szolgálatát: törődni mások éhezésével, törődni mások szükségleteivel. Nagyon sok rászoruló ember van manapság, és a világjárvány után még több. Szétnézni és elmerülni a szolgálatban, és nem saját dicsőségünkért törtetni!

Aztán itt van a második ige: alámerül. Jézus arra kér bennünket, hogy merüljünk el. Hogyan merüljünk el? Együttérzéssel, azok életében, akikkel találkozunk. Ott [a Karitász szolgálatáról szóló műsorban] láttuk az éhezést: és mi vajon együttérzéssel gondolunk-e a sok éhező emberre? Ott van az étel az asztalunkon, ami Isten kegyelme, és amit megehetünk, közben viszont sokan vannak, akik dolgoznak, mégsem keresnek annyit, hogy egész hónapban legyen mit enniük.

Gondolunk-e erre? Együttérzéssel alámerülni, együtt érezni az emberekkel. Ez nem egy adat az enciklopédiában: sok az éhező… Nem! Ők emberek! És én együtt érzek-e az emberekkel?

Együttérzés azoknak az életével, akikkel találkozunk, ahogy Jézus tette velem, veled, mindannyiunkkal, együttérzéssel közeledett hozzánk.

Nézzünk a megfeszített Úrra, aki teljesen alámerült sebzett történelmünkbe, és felfedezzük Isten cselekvésmódját! Látjuk, hogy ő nem maradt ott fent az égben, és nem fentről néz le ránk, hanem leereszkedett, hogy megmossa lábunkat. Isten szeretet, és a szeretet alázatos, nem felemelkedik, hanem alászáll, mint az eső, mely a földre hull és életet ad. De mit tehetünk, hogy ugyanabba az irányba haladjunk, mint Jézus, hogyan tudunk átlépni a felemelkedésből az alámerülésbe, a presztízs mentalitásából, a világias mentalitásból a szolgálat mentalitásába, a keresztény mentalitásba? Elkötelezettségre van szükség, de az nem elég. Egyedül nehéz, hogy ne mondjam, lehetetlen, de van bennünk egy erő, amely segít bennünket. Ez a keresztség ereje, a Jézusba való alámerülés ereje, amelyet mindannyian kegyelemből megkaptunk, és amely arra irányít, arra ösztönöz, hogy kövessük őt, hogy ne saját érdekeinket keressük, hanem az ő szolgálatába álljunk. Ez kegyelem, a Lélek által bennünk meggyújtott tűz, melyet táplálnunk kell.

Kérjük ma a Szentlelket, hogy újítsa meg bennünk a keresztség kegyelmét, a Jézusba, az ő létmódjába való alámerülést, hogy még inkább szolgák legyünk, hogy olyan szolgák legyünk, mint amilyen ő volt velünk!

És imádkozzunk a Szűzanyához: bár ő volt a legnagyobb [asszony a földön], mégsem próbált kiemelkedni, hanem az Úr alázatos szolgája volt, és teljesen belemerült szolgálatunkba, hogy segítse találkozásunkat Jézussal!

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Ma a „Segítség a rászoruló Egyháznak” Alapítvány közös imára hívja az egyházközségeket, az iskolákat és a családokat „Az egységért és békéért, egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” kezdeményezéssel. Bátorítom ezt az imakampányt, melyet ebben az évben különös módon is Szent József közbenjárására bíznak. Köszönjük minden gyermeknek, aki részt vesz rajta! Köszönjük szépen!

Tegnap a spanyolországi Córdobában boldoggá avatták Juan Elías Medina áldozópapot és 126 vértanútársát: papokat, szerzetesnőket, szeminaristákat és világi hívőket, akiket az erőszakos spanyolországi vallásüldözés során a hit iránti gyűlöletből öltek meg a harmincas években. Hűségük adjon erőt mindannyiunknak, különösen az üldözött keresztényeknek a világ különböző részein, hogy bátran tanúságot tegyenek az evangéliumról! Tapsoljuk meg az új boldogokat!

Múlt héten több merénylet is történt, például Norvégiában, Afganisztánban és Angliában, melyek számos halálos áldozatot és sérültet követeltek. Szeretném kifejezni együttérzésemet az áldozatok családtagjainak. – Kérlek benneteket, térjetek le az erőszak útjáról, mely mindig vesztes, mindenki számára vereséget jelent! Ne feledjük, hogy az erőszak erőszakot szül!

Köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak és különböző országokból érkezett zarándokok! Külön köszöntöm a „Medee” nővéreket, akik most tartják egyetemes káptalanjukat, a Clairvaux-i Szent Bernát Szegény Lovagjainak Szövetségét, a nemzetközi találkozójukra összegyűlt afrikai vállalkozókat, az Estből, Cavallinóból és a Velence melletti Ca’ Vióból érkezett hívőket, valamint a galzignanói bérmálkozó fiatalokat.

Üdvözlöm és megáldom az „ökumenikus zarándoklat az ökológiai igazságosságért” különböző keresztény felekezetekhez tartozó résztvevőit, akik Lengyelországból indultak és Skóciába tartanak a COP26 klímacsúcsra.

Szép vasárnapot kívánok mindannyiatoknak! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből 
Az aratnivaló sok, a munkás pedig kevés.

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek.
Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: »Békesség e háznak!« Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: »Elérkezett hozzátok az Isten országa!«”
Ezek az evangélium igéi.  
Lk 10,1-9

SZENT LUKÁCS EVANGÉLISTA

Szent Lukácstól két terjedelmes szentírási könyv, egy Evangélium és az Apostolok Cselekedetei birtokában vagyunk, ennek ellenére jóformán semmit nem tudunk meg közvetlenül az íróról. Igazi evangélista, aki nem önmagáról, hanem a világ Üdvözítőjéről akar beszélni, hogy minden istenszerető lélek megtudhassa, mennyire igaz mindaz, amire az Egyház tanította.

A kolosszeieknek írt levél záradékából tudjuk Lukács eredeti foglalkozását, mert Szent Pál ezt írja: ,,Köszönt benneteket Lukács, a kedves orvos'' (Kol 5,15).

Az Apostolok Cselekedeteiben olyan részletekkel találkozunk, amelyekből joggal tételezzük fel, hogy Lukács Antiochiában nőtt fel és orvosként is ott működött. Nagyon tájékozott ugyanis a városban és az antiochiai keresztények körében. Így például a diákonusok kiválasztásánál felsorolja a hét nevet, és az utolsónál hozzáteszi: ,,Miklós, az antiochiai prozelita.'' Ugyanígy, amikor az Úr Jézusról szóló örömhír terjedését beszéli el, Antiochiánál hosszabban időzik.

Megemlíti, hogy Ciprusra és Föníciába is eljutott az Evangélium, de Antiochiáról tíz versen át beszél: Először néhány ciprusi és firenzei férfi jött Antiochiába, de velük volt a Szentlélek, és a magvetésük termékeny talajra hullott. Ekkor Jeruzsálemből Barnabást küldték el, aki látván a nagy lehetőséget, elment és megkereste Tarzuszban Pált. Ketten egy álló évig működtek Antiochiában. ,,Először itt nevezték a tanítványokat keresztényeknek!'' Majd próféták jöttek -- az egyiket Lukács név szerint is ismeri: Agabusz -- és éhínségről jövendöltek, ami be is következett (11,20--30). A tizenharmadik fejezet elején ismét Antiochiáról beszél, ahol több próféta és tanító is működött. A tanítók közül Barnabáson és Pálon kívül még hármat név szerint ismer: ,,a Nigernek nevezett Simon, a kirenei Lucius és Manaén, aki Heródes tejtestvére volt''. És Lukács tudja azt is, hogy Antiochiából indult a pogányok misszionálása, mert itt történt, hogy a Szentlélek kiválasztotta Barnabást és Sault, és azok elindultak a pogányok közé.

Minden jel arra mutat, hogy a pogány ifjú, Lukács Barnabás és Pál tanítványaként ismerkedett meg az evangéliummal, majd a foglalkozásából, orvos mivoltából adódó pontosság- és hitelesség- igénytől hajtva, a Szentlélektől vezérelve útra kelt, hogy utánajárjon mindannak, amit Krisztusról hallott. Meg is tette, és találkozhatott még a Szűzanyával, továbbá az egykori tanítványokkal, gyógyult betegekkel, vakokkal, talán Lázárral is. A gyűjtött anyagból -- valószínűleg már Szent Pál mellett működve -- összeállította az evangéliumot, amelyben van néhány jellegzetesség a másik három evangéliummal szemben.

A pogány Lukácsra is (mint Mátéra) nagy hatással van az a felismerés, hogy a próféták jövendölései szerint Sionból jön a törvény, és Jeruzsálemből sugárzik szét az egész világra az üdvösség. Simeon hálaimájában felcsendül az egyetemesség gondolata -- ezt az imát csak Lukács írta le az evangélisták közül: ,,Ez a Gyermek világosság a pogányok megvilágosítására és dicsőség a te népednek, Izraelnek!'' (2,32) -- és az apostolok küldetésében válik teljessé, mert ők valóban az egész világra elvitték az evangéliumot.

Amikor az első missziós útról Pál és Barnabás visszatért Antiochiába, beszámolójuk lényege annak elbeszélésében állt, hogy ,,Isten általuk a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját'' (ApCsel 14,27). Ebből a beszámolóból aztán nagy vita kerekedett, mert a mózesi törvény mellett kardoskodók azt követelték, hogy a pogányokat előbb tegyék zsidóvá a körülmetéléssel, s csak utána lehetnek keresztények, mert nekik is végig kell járniuk az Ószövetség előkészítő iskoláját. A döntést e kérdésben a Jeruzsálemi Zsinat hozta meg, felmentvén a pogányokat e kötelezettség alól. A vita heve azonban Lukács leírásából ma is jól érezhető (15. fejezet).

Külön Lukács mellett szóló jel -- mégpedig arról árulkodik, hogy ő a szerzője az Apostolok Cselekedetei című könyvnek, s hogy Szent Pál munkatársa volt --, hogy egyszer csak ő, aki az evangéliumot végig szemlélőként, mindig harmadik személyekről mondta el, és az Apostolok Cselekedetei első részében ugyanígy beszélt, a tizenhatodik fejezetben váratlanul többes szám első személyben szólal meg: ,,Troászban tengerre szálltunk, és egyenesen Szamotrákiába tartottunk...'', és hét verset mond el így, aztán mintha elszégyellné magát, gyorsan visszatér a harmadik személyben történő elbeszélésre.

Azt már Szent Pál leveleiből tudjuk, hogy fogságában ott van az apostol mellett, közvetlenül a vértanúsága előtt is: ,,Démász elhagyott a világ kedvéért és Tesszalonikába ment, Krescensz Galáciába, Titusz meg Dalmáciába. Csak Lukács van velem'' -- írja Szent Pál Timóteusnak (2Tim 4,11).

A hagyomány úgy tudja, hogy Szent Pál vértanúsága után Achájában, Dél-Görögországban működött püspökként, majd valószínűleg Patara városában ő is vértanú lett. Maradványait 357-ben vitték Konstantinápolyba.

A közvetetten birtokunkba került történeti adatokat a hagyomány és a legenda körülvette a maga gyöngyeivel. Egyéb szentírási helyekkel is összefüggésbe hozták Szent Lukácsot, így alakult ki az az elképzelés, hogy egyike volt a hetvenkét tanítványnak -- jóllehet biztos, hogy földi életében nem látta az Urat.

A másik elgondolás szerint egyike a két emmauszi tanítványnak, akik közül az egyiket, Kleopást megnevezi evangéliumában, a másik nevéről hallgat, s ez lenne ő maga.

Végül voltak olyanok is, akik azonosíthatónak vélték az Apostolok Cselekedetei idézett helyén szereplő Kyrenei Luciusszal. De mindezek csak feltételezések, amelyeket bizonyítani nem lehet.

Azt ellenben nem véletlenül mondja a hagyomány, hogy Lukács orvos létére festő is volt. Neki tulajdonítják a római Maria Maggiore- bazilikában őrzött Mária-képet. Sőt, azt mondják, hogy megfestette Jézus arcát is. Ezért a festők védőszentjeként tisztelik. Ennek annyi az alapja, hogy a Szűzanyáról a legtöbbet és a legszebben Lukács beszél, s így, ha nem is ecsettel, de képet rajzol róla.

Ünnepét az egész Egyház október 18-án üli. A római naptárban a 9. század óta szerepel.

Szent Lukács, aki mint orvos különös részvéttel nézte a beteg embert, mint evangélista észrevette, hogy a Megváltó maga is orvos, sőt, ő ,,az Orvos'', aki a beteg emberiségnek meghozta a gyógyulást a megváltás művének végrehajtásával. Úgy mutatja be evangéliumában az Emberfiát, mint a betegek gyógyítóját, a bűnöket megbocsátó Irgalmat, aki árasztja az emberek között Isten jótéteményeit és hirdeti az irgalmasság evangéliumát.

A Legenda Aurea szerint maga a Lukács-evangélium is gyógyít, mégpedig háromféleképpen: sebeket gyógyít azáltal, hogy a megtört szívűeknek hirdeti a megváltást; erősít azáltal, hogy elmondja az örömhírt; végül megőriz az újabb romlástól azáltal, hogy közli az isteni törvényeket és evangéliumi tanácsokat.

A hagyomány szerint a Szűzanya sok dolgot megőrzött a szívében és emlékezetében éppen azért, hogy később a szent evangélistáknak elmondhassa. Lukács pedig felkereste őt, és mint az Újszövetség frigyszekrényének sok kérdést tett fel az Üdvözítőről, s kérdéseire sorban választ kapott. Így írhatta meg az evangélium elején olyan részletesen Jézus gyermekségtörténetét, benne Mária imádságával, a Magnificattal és Zakariás himnuszával, a Benedictusszal.

A Maria Maggiore-bazilikában őrzött Mária-képről, amelyet a hagyomány Szent Lukács festményének tart, különös történetet mondanak el:

Nagy Szent Gergely idejében, a 6. század végén pestis pusztított Rómában. Mivel a járvány nem akart szűnni, a pápa körmenetben hordozta körbe e képet a csapással sújtott városban, és a vész elmúlt.

Márton pápa, aki vitában állt Róma városának polgári vezetőivel, egy alkalommal a kép előtt misézett és áldoztatott. Nem sejthette, hogy az áldozók között van valaki, aki a ruhája alatt tőrt szorongat, azzal a szándékkal, hogy amikor hozzá lép a pápa, megöli. Abban a pillanatban azonban, amikor a pápa nyújtotta neki az Úr Testét, hirtelen megelevenedett a Mária-kép, ránézett a merénylőre, aki ettől a pillantástól megvakult, és a pápa megmenekült.

Istenünk, ki Szent Lukácsot arra választottad, hogy igehirdetésével és írásaival feltárja a szegények iránti szeretetedet, kérünk, engedd, hogy híveid kitartsanak a szeretetben, és minden nép megláthassa üdvösségedet!

Élete

+ Az ókori hagyomány szerint Lukács Szíriában született és orvos volt.

+ Szent Pál apostol kísérője, mártírhalálának idején vele volt Rómában. Azt mondják, hogy Pál halála után Lukács Görögországba utazott, ahol megírta evangéliumát és az Apostolok cselekedeteit.

+ Szent Lukács írásaiban olyan egyenrangú keresztények közösségét mutatja be, ahol minden közös, és Jézust, mint a bűnösök és a kitaszítottak barátját mutatja meg nekünk. (vö. ApCsel 2: 42–44)

+ Úgy tartják, hogy Szent Lukács természetes halállal halt meg 84 körül.

+ Az orvosok és gyógyszerészek védőszentjeként tisztelik, és a művészek pártfogójaként is ünneplik, mivel az ősi hagyomány szerint, ő festette az első Madonna és Gyermeke ikont.

Lelki bónusz

Ezen a napon Alcantarai Szent Péterre is emlékezünk. Ferences szerzetes volt, aki elhivatottan munkálkodott Assisi Szent Ferenc hiteles szellemének visszaszerzésén, és kitörölhetetlen nyomot hagyott a ferences rendben. Avilai Szent Teréz barátja is volt, aki segítette őt a kármelita rend megreformálására irányuló erőfeszítéseiben. 1562-ben halt meg, és 1669-ben avatták szentté. Brazília egyik védőszentjeként tisztelik.

Imádságra és elmélkedésre

„Szent Lukács megtartott egy bizonyos történelmi rendet, és az Úr több csodáját elénk tárta, ám emellett Evangéliumának története magába foglalta minden bölcsesség kiválóságát. Mert mi tökéletesebb igazságot fedezhetett volna fel a természetes bölcsességről, mint hogy a Szentlélek adta az isteni Megtestesülést is?” - Milánói Szent Ambrus

A Szent a művészetben

Noha vannak különféle ikonok, amelyeket Szent Lukácsnak tulajdonítanak, a legismertebb vitathatatlanul a híres lengyelországi czesthochowai „Fekete Madonna”. Bár a művészettörténészek feltételezik, hogy a kép valamikor a hatodik és a kilencedik századból származik, az ikonnal kapcsolatos hagyományok szerint Szent Lukács a képet a Szent Család házából származó cédrus asztallapra festette.

Imádság

Urunk, Istenünk, te Szent Lukácsot kiválasztottad, hogy igehirdetésével és írásaival hirdesse a szegények iránti szeretetedet. Add, hogy minden keresztény egy szív, egy lélek legyen, és minden nép meglássa az üdvösséget. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Jelenlét

Ahogy elkezdem ezt az imát, tudom, Isten itt van. Körülöttem, az érzéseimben, a gondolataimban, mélyen a bensőmben. Egy pillanatra megállok, hogy átéljem Isten életadó jelenlétét. 

Szabadság

Megpróbálok elengedni minden előítéletet és szűklátókörűséget, mely elhomályosíthatja a jelen pillanatot. Isten irgalmas gondoskodására bízom őket. Így szabadon tudok imádkozni.

Tudatosítás

Uram, megajándékoztál az éjszakai pihenéssel. Add, hogy éber óráimban ne feledkezzem meg jóságodról. Mutasd meg, hogyan oszthatom meg másokkal áldásaidat.

Isten igéje

Lk 10,1-9
Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásra. Menjetek! Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit ne üdvözöljetek. Ha betértek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll békességetek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ott abban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert a munkás megérdemli a maga bérét. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket s hirdessétek: Közel van hozzátok az Isten országa!

Gondolatok a mai evangéliumhoz

• Az irgalmasság és együttérzés evangéliumának szerzőjét, Lukácsot ünnepeljük ma. Nyilvános tevékenysége elején Jézus magához hívott hetven tanítványt, és elküldte őket, hogy folytassák az ő missziós munkáját. Hasonlóan küld minket is a mi világunkba. Együttérző és missziós lelkületért imádkozunk, hogy nagylelkűen és szeretettel megosszuk a kapott ajándékokat.
• Sokunkban megvan a késztetés, hogy egy utazás során bebiztosítsuk magunkat a váratlan helyzetekre. Jézus azt az utasítást adta, hogy tanítványai csak a legszükségesebbeket vigyék magukkal. Legfontosabb vinnivalójuk Isten országának örömhíre és a gyógyítás képessége volt. Uram, tégy szabaddá, hogy bizakodó lélekkel végezzük folyamatos missziónkat, tudva, hogy te mindennel ellátsz, amire szükségünk van a szolgálathoz.

Imabeszélgetés

"Maradjatok itt, és virrasszatok velem!" A te szavaid, Uram, tanítványaidhoz, szenvedésed és halálod előtt. Tudom, Uram, hogy mindig mellettem maradsz, és virrasztasz velem életem minden napján. 

Befejezés

Megköszönöm Istennek az együtt töltött perceket és a megvilágosító gondolatokat, amiket esetleg a szöveggel kapcsolatban kaptam.

Ámen

¹A szentek ünnepein, és minden ünnepnapon úgy tartsák meg, ahogy vasárnapra mondtuk, ²kivéve, hogy olyan zsoltárokat, antifónákat és olvasmányokat mondjanak, amelyek ahhoz a naphoz tartoznak. Egyébként tartsák meg a föntebb leírt rendet.

Sokra képes az önszeretet: a lélek szemét igen gyakran megigézi, hogy lehetetlennek gondoljuk azt, amit az igaz világosság fényénél könnyen nemcsak lehetségesnek, de könnyűnek, sőt szükségesnek is látnánk.

A kapott jótéteményeket még a világ bölcsei szerint is örökre emlékezetedbe kell vésned. Szükséges, hogy meg tudd őrizni, amit kaptál, és az Isten kegyelme meddő ne, maradjon benned. Hogy pedig mindig veled maradjon, adj mindig hálát Uradnak, Istenednek!

Nehéz ezt teologice bebizonyítani, de szívünk azt mondja: aki az Isten Fiát hozta nekünk, az legalkalmasabb a mi szívünk megilletésére s meghódítására is. Tapasztaljuk lépten-nyomon, hogy a kereszténység annyiban erős, amennyiben a Boldogságos Szűz a vezércsillaga. Némelyek ezt, főleg a protestánsok félreértik s szinte imádást látnak benne. De mi nem félünk, nem aggódunk, tudjuk, hogy az emberi szív, mely mindig az anyát keresi, hisz kebelén nőtt naggyá, naggyá lesz hitében is, reménye megerősödik, szeretete föllángol az Istenanya tisztelete által. A Boldogságos Szűz tisztelete tényleg a predestináció jele, mert az Úr Jézus szeretetének záloga. Már most, amely népek valóban a Boldogságos Szűz oltalma alatt állnak, azokról remélem, hogy predestinált lelkek, népek — nemcsak kegyelemre, hanem egyúttal boldogulásra és dicsőségre.

[PO ÖM, XVIII., Élet Igéi III., Szűz Mária, 31-32. old.]

A betegek kenete összefügg a bűnbánat szentségével is. A halál a bűnnek zsoldja. A szentségek gyógyí­tó kegyelme a bűnt, annak maradványait, az érzékiséget, a szemek és test kívánságát, az élet kevélységeit, a rendet­len hajlamokat gyógyítgatja.

A bűnnek fullánkja, ha nem is sebez mindenkit halálo­san, mégis mérgét ott hagyja az ember lelkében. A bűnbá­nat szentsége kiveszi a bűn fullánkját, gyógyítgatja a sebe­ket. De az elesett emberi természet mindvégig küzd a bűn maradványai ellen.

A lélek végső gyógyulását a bűn maradványaitól, a bűn testének „teljes lerontását" a szentkenet akarja befejezni. Ez is mutatja, mily szörnyű hatalom az emberen az erede­ti bűn és a cselekedeti bűnök! Belőlük származik a halál és a kárhozat. A mi Urunk ezért alapította a keresztség, bűn­bánat és betegek kenete szentségeit, hogy az eredeti bűn, a cselekedeti bűnök ellen és a belőlük származó kórok, be­tegségek, hajlamok ellen legyen biztos orvosságunk.

A szent kenettel s az ő kegyes irgalmával megadja a nyugodt éjjelt és a tökéletes véget. Beteljesíti a krisztusi életet — a krisztusi halállal.

(Az ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)

Mi, emberek, hamar bedobjuk a törölközőt, összeveszünk, hátat fordítunk egymásnak, elválunk, lehúzzuk a rolót. Isten nem így tesz, kitart a szeretet útján egészen a kereszthalálig. Ez példa számunkra is, hogy ne adjuk fel olyan könnyen a küzdelmeinket egymásért.

Szeretettel figyelj Istenre és őrizd meg lelked nyugalmát: ha szükséges beszélned, az szintén nyugalommal és békésen történjék.

Lelkünket mindjárt reggel készítsük elő a csendre, egész nap legyen rá gondunk, hogy gyakran a csendre biztassuk, és ismét kezünkbe kaphassuk.

Amikor bekerültök a mennyországba, Isten megmutatja a lelkeket, akiknek megmentésében tettetek valamit (MB XVI. 245).

Imánk nem attól lesz jobb és érdemszer-zőbb, ha bővelkedünk a vigasztalásokban, hanem ha nagyobb erőfeszítésekre és hűségre van szüksé­günk, hogy újra és újra visszatérjünk ahhoz, amivel foglalkozunk. Arra törekedjünk, hogy akaratunk mindig önmagunk fölött őrködjön, és ne a szórako­zottságot akarja kiküszöbölni imánkból. Különleges kegyelem az, ha valakinek nem kell szórakozottság­gal, figyelmetlenséggel küzdenie imái során.

Szent Lukács kápolnájában a Colle della Guardian, Máriának, a Boldogságosnak a képe alatt, melyet az áj­tatos és jelentőségteljes hagyomány magának Szent Lukácsnak tulajdonít, szeretnék most feltenni nektek egy kérdést. Hogyan feleltetek Jézus hívására, aki azt kí­vánja, hogy együtt munkálkodjatok vele megváltó küldetésében? Hogyan feleltek ma?
Legyetek nagylelkűek Jézussal! Úgy tekintsetek Má­riára, ahogy Szent Lukács leírja őt az Angyali üdvözlet elbeszélésekor — ahogy, mondhatni, lefesti őt, különle­ges hatásossággal és finom érzékenységgel. Isten arra az egyedi és egyszeri hivatásra választotta ki őt, hogy a Magasságbeli Fiának, a Messiásnak anyja legyen. A kezdeti megdöbbenés után, melyet ez a kegy kiváltott belőle, azt felelte: „Ecce ancilla Domini, fiat mihi se­cundum verbum tuum — Az Úr szolgálója vagyok, tel­jesedjenek hát be rajtam szavaid". Utánozzátok Mi­asszonyunk teljes készenlétét Isten tervének elfogadásá­ra. Mondjátok ti is azt Jézus hívására: „Itt vagyok, tör­ténjék meg velem, amit mondtál".

Ha az Atya a világba helyezett téged és ott megtart, ne mondd: ,,sajátos hivatásom van'', ,,lelkileg segítem az embereket''. Bérházadban, háztömbödben, munkahelyeden várnak rád a testvéreid és nem vonhatod ki magad a testvéri szeretet konkrét kötelessége alól.

A jegyes szava:

Óvakodnod kell attól, hogy ezt a mélységes mély szentséget kíváncsian és haszontalanul vizsgálgasd, hacsak nem akarsz a kételkedés mély örvényében elmerülni.

A fölségesnek vizsgálója megszédül a dicsőségtől.

Többet tud Isten végbe vinni, mint ember érteni.

Elviselhető az igazságnak jámbor és alázatos kutatása, amely mindig kész a tanulásra, és az atyáknak tisztes mondásai szerint igyekszik haladni.

Boldog egyszerűség, amely nem jár a kérdéseknek nehézségekkel teli útján, inkább Isten parancsainak sík és világos ösvényein halad.

Sokan elveszítették áhítatos lelkületüket, mikor vizsgálni próbálták, ami nem rájuk tartozik.

Hitedet fogják számon kérni tőled és igaz életedet, nem elméd járását és Isten titkainak mélységét.

Ha azt sem érted, azt sem fogod föl, ami alattad van, ami fölötted van, hogyan érthetnéd?

Vesd alá magadat Istennek, alázd meg értelmedet a hit előtt, akkor megkapod a tudás világosságát hasznod és szükséged mértéke szerint.

Némelyek súlyos kísértésekbe esnek a hit és az Oltáriszentség körül, de ennek nem annyira ők az okai, inkább a gonosz lélek.

Ne sokat törődj a gondolataiddal, ne szállj vitába velük, ne felelj azokra a kételyekre, amelyeket a sátán fölvet benned, inkább higgy Isten szavának, az ő szentjeinek és prófétáinak, akkor elfut tőled a semmirekellő ellenség.

Gyakran nagyon hasznos az, hogy Isten szolgájának ilyesmit kell tűrnie.

Mert nem kísérti ő a hitetleneket meg a bűnösöket, azokat már biztosan magáénak ismeri, a hívő embereket s az imádságos lelkűeket azonban sokféle módon kísérti, zaklatja.

Járj hát egyszerű és kétségektől ki nem kezdett hittel, és alázatos tisztelettel vedd magadhoz az Oltáriszentséget, amit pedig meg nem érthetsz, azt hagyd bízvást a mindenható Istenre.

Nem csap be téged az Isten, az csapódik be, aki a kelleténél jobban hisz magának.

Az egyszerűekkel jár-kel az Isten, az alázatosaknak nyilatkoztatja ki önmagát, értelmet ad a kisdedeknek, megnyitja a tiszta szívűek szemét, de elrejti kegyelmét a kíváncsiak s a gőgösek elől.

Az emberi okoskodás erőtlen és könnyen csalatkozik, viszont az igazi hit nem csalatkozhatik.

Minden okoskodásnak és természet szerint való vizsgálódásnak követnie kell a hitet, nem megelőznie és megtörnie.

Mert a hit és a szeretet legszebben itt tündököl, és titokzatos úton-módon ebben a legszentebb és legméltóságosabb szentségben munkálkodik leginkább.

Az örök, mérhetetlen és végtelen hatalmú Isten, égen és földön nagy és kifürkészhetetlen dolgokat visz végbe, csodatetteit nem lehet kikutatni.

Ha olyanok volnának Isten művei, hogy az emberi okoskodás könnyen nyomukba érne, nem kellene őket csodálatosnak és kimondhatatlannak emlegetnünk.

Szenvedéséről és feltámadásáról Jézus háromszor is beszél apostolainak. Az első közlésre Péter féltő elutasítással reagál, Jézus azonban kemény szavakkal visszautasítja emberek szerinti gondolkodásmódját. Másodszori beszéde után arról értesülünk, hogy a tanítványok nemigen értették szavait, de nem merték kérdezni őt, majd az úton arról beszélgettek, hogy ki a nagyobb közülük. A harmadszori jövendölés után most Zebedeus fiai kérnek maguknak kiváltságos helyet országa dicsőségében.

Mielőtt Péter, a tizenkettő majd Jakab és János érzéketlenségén és értetlenségén csodálkoznánk vagy botránkoznánk gondoljunk arra, hogy milyen gyakran megtörténik velünk is, hogy nem figyelünk oda igazán egymásra. Vagy ha a hozzánk szóló szavakat halljuk és érteni véljük is, a másik ember üzenetét nem vagyunk képesek felfogni. Ehelyett a saját gondolatainkkal, elképzeléseinkkel és vágyainkkal vagyunk tele. Ennek következtében nemcsak hétköznapi dolgokat érthetünk félre, hanem saját életünk rendeltetését, sőt az emberiség történelmének egészét is. Az élet totális félreértésének lehetőségére figyelmeztet Fodor Ákos JÁTÉK-SZABÁLY című haikuja:

Mihelyt csatának
tekinted az életet:
el is vesztetted.

Pedig hányan vagyunk még, akik az iskolában a marxista történelemfilozófia szemléletét tanulták, mely szerint az emberiség történelme nem más, mint osztályharcok története. Ha Marx következtetéseivel - a gondolataira épülő rendszerek ellentmondásossága és bukása miatt - nem is értünk már egyet, sokan gondolják vagy érezhetik úgy, hogy osztályharcos diagnózisa mégiscsak helyes volt. Az életben maradásért folytatott küzdelem azonban nem csak a gazdaság és a politika, hanem az evolucionista biológia modelljében is megjelenik, amelyben az erősebb és rátermettebb kiszorítja a gyengébbet. Nem csoda tehát, ha a létünk gyökeréig ható szorongás miatt nagyok, erősek, hatalmasok szeretnénk lenni, mint a Jézushoz forduló Jakab és János is.

Kérésükre a Mester mégis meglepő türelemmel reagál. Felelete nem visszautasító vagy megszégyenítő. Közösségre hívja őket, amelynek lényege nem a végső jutalom, gazdagság, hatalom és dicsőség, hanem az ő sorsában való részesülés. Ennek része a szenvedés kelyhe, a halál és a feltámadás keresztsége, amelyet eléjük fog majd élni, és amelyben egy végső átalakulásra hívja meg őket is. Addig azonban, amíg ez a teljes átlényegülés megtörténik, addig ambícióikat újra kell értelmezni, céljaikat újra kell definiálni. Egy ilyen lassú átalakulás lehetőségére utalnak Rabindranath Tagore sorai.

Aludtam és azt álmodtam, hogy az élet öröm.

Felébredtem és láttam, hogy az élet szolgálat.

Dolgoztam és felfedeztem, hogy a szolgálat öröm.

Az életet tehát nem feltétlenül kell csatának tekinteni, amit éppen ezért nyomban el is vesztünk. Létünket álmodhatjuk örömnek is, amiből felébredve belátjuk, hogy ez szolgálat, a szolgálatban megélhetjük azt a derűt, amit vágyálmunkban megsejtettünk.

A Szentírás azonban a szolgálatról nem csak valamilyen evilági, optimista humanizmus jól-létének keretein belül beszél. A Bibliában az “Isten szolgája” név megtisztelő cím. Jahve azt nevezi szolgájának, akit arra hív meg, hogy szándékainak megvalósításában vele együttműködjék. Ebben az üdvtervben különleges szerepet kap a megtestesült Fiú, aki különösképpen Isten szolgája. Ebben a címben Megváltó küldetésének legtitokzatosabb szempontja tárul fel. Életáldozata ugyanis a kiengesztelődés szolgálata. Jézus Atyja iránti szeretete és a vele való együttműködése hárítja el azt az akadályt, ami a emberi bűnökből, vagyis az istenszolgálat megtagadásából keletkezett. 

A szolgálat szónak ugyanis két ellentétes értelme van. Aszerint, hogy az ember Istenhez rendeltségét jelzi, vagy az embernek ember által történő leigázottságát, azaz a rabszolgaságot jelenti. Az üdvösségtörténet azt tanítja, hogy az ember felszabadulása az Isten szeretetére szabad szeretettel válaszoló önkéntes szolgálatából fakad. Ez az a feladat, amire Jézus meghívja az apostolokat és rajtuk keresztül mindnyájunkat. Ennek a szolgálatnak a szépsége tárul fel Teréz anya életpéldájával hitelesített szavai nyomán a csend, az ima, a hit és a szeretet összefüggésében.

A csend gyümölcse az ima.
Az imádság gyümölcse a hit.
A hit gyümölcse a szeretet.
A szeretet gyümölcse a szolgálat.

Bevezetés

A mai evangéliumi szakasz nagyon emberi, nagyon kézzelfogható történettel modellezi a kitartó ima szükségességét. És Jézus mindannyiunknak mondja: „szükséges mindenkor imádkozni!” De kérdem én: Szoktunk-e mi rendszeresen imádkozni? 

Kirie litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk rendszeresen! Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk szeretteinkért! Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk ellenségeinkért. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Létbehívásunk, az élet színpadára lépésünk, megkérdezésünk nélkül történt. A sötétenlátó kényszernek tekinti létezését. De a legtöbb ember óriási ajándéknak, és szeretettel ragaszkodik hozzá.

Létünk ajándék jellegéből következik, hogy nemcsak születésünkben, hanem fennmaradásunkban is ajándékokra szorulunk. A szülői, a testvéri, a baráti, a hitvesi szeretet ajándékára. A tanítók, a nevelők, a művészek életszépítő ajándékára. A napsugár, a víz, a levegő, a föld ajándékára.

Gazdagodásra áhítozó életünknek szinte természetéből fakad a kérés szüksége és az elfogadás öröme. Nincs igaza annak, aki gőgösen kijelenti: nincs szükségem sem Istenre, sem az emberekre! A valóság az, hogy földi boldogságunkhoz emberszívekre, örök boldogságunkhoz pedig Isten szívére szorulunk.

Tagadhatatlan tény, hogy amikor az ember gyönge volt és kevésbé tudott uralkodni a természet erőin, gyakrabban kulcsolta kezét imára, és fordult Isten felé. Fájdalmas tapasztalatai arra is megtanították, hogy kéréseit sokszor nem teljesítette az Isten. Ezért tartotta szükségesnek az Úr Jézus, hogy a meg nem hallgatott imák ügyében eligazítást adjon követőinek.

Érdemes erre fölfigyelnünk, hiszen gyakran halljuk, hogy valamikor nagyapáink idejében, ha vihar keveredett, meghúzták a harangot, szentelt gyertyát gyújtottak, s imára kulcsolódtak a kezek.

Ma azonban nyugodtan ül az ember szobájában imára kulcsolt kezek nélkül, mert megbízik a villámhárítóban. A technika vívmányai megkönnyítik az ember munkáját. Imádság nélkül is kényelmesen él. De csak addig, amíg az imádság nélkül kényelmesen élő ember hibájából meg nem döbbenti egy-egy tragikus katasztrófa, mint a gátat áttörő hömpölygő iszapáradat.

Sok ember úgy gondolja, hogy betegségéből is imádság nélkül, orvosságok, és műtétek segítségével gyógyul fel. Elfeledik, hogy a betegeket gyógyító orvos, Krisztusnak a jobbkeze. Sok kortársunk életében, talán a miénkben is, leértékelődött az ima, mert elfelejtettük már a költő nekünk is, és egy életre szóló figyelmeztetését: „Kis kacsóid összetéve, imádkozzál édes gyermekem.”

Mivel az emberek egy része ideig-óráig megvan ima és Isten nélkül is, sokan mondják ma: fölösleges az ima. De ők is csak addig, amíg meg nem ismerik az élet keresztjeit, a nélkülözést, a mások segítségére való utaltságot, az életenergiák csökkenését, a betegséget, a kórházi ágyat, a kínzó gyötrelmet, a gyógyíthatatlan betegséget, a halál gyors közeledését.

Mások meg valami automata-kezelőnek tekintik az Istent, aki csak azért létezik, hogy, amiként az automata, ha a megfelelő pénzt bedobtuk, kiadja a kívánt árut, úgy a jó Isten is, ha elmondunk egy-két imát, miatyánkot, már is automatikusan megadja nekünk a kért dolgot.

Az is helytelen, ha olyasmit kérünk az Úr Istentől, amit saját magunk is megszerezhetnénk, és megtételét, megadását Istenre hárítjuk.

Hiába imádkozzuk: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, ha jómagunk megfeledkezünk kenyérszerző és kenyérosztó feladatunkról. A világon minden hatodik ember éhezik. De, ha nem feledkezünk meg erről, akkor igen is kérnünk kell, mert emberé a munka, s Istené az áldás.

Isten nem tűzoltó, akinek az a kötelessége, hogy az általunk okozott tüzeket oltogassa. Helytelen minden olyan kérés, amely ezeket Istennel akarja elvégeztetni. Hiszen azért ajándékozott meg nagyszerű képességekkel, ésszel és akarattal, hogy ne csupán kéregetők, hanem ajándékozók legyünk!

De nem helytelen, sőt üdvös, ha kéréseink olyan javak felé irányulnak, amelyek emberi erővel nem szerezhetők meg. Ilyen maga a hit is, amely megtanít bennünket szépen és boldogan élni e földön. A hit ajándékáért, növekedéséért nem szűnhetünk meg imádkozni soha.

Ezért szükséges mindenkor imádkozni! De csak az tud imádkozni, akinek van hite. És csak annak van hite, aki tud imádkozni. Igen szoros kölcsönhatás van a kettő között. A hit késztet bennünket az imára, és az ima növeli bennünk a hitet.

Már a kezdet kezdetén, Jézus kortársai között is sokan voltak, akik nem hittek Jézus Krisztusban. És úgy néz ki, hogy az üdvösség története folyamán végighúzódik ez a probléma olyannyira, hogy a jövőbe látó Jézus ajkáról szinte reményvesztetten hangzik el a kérdés: az Emberfia fog-e találni hitet a földön, amikor újra eljön? 

A hit megfogyatkozását látva magyar földön, hasonló reményvesztettséggel nézzük sokszor mi is a hazai helyzetet. S egyértelművé válik számunkra, hogy valóban nem lehetséges más megoldás csak az, amit az Úr Jézus hangoztat: szükséges mindenkor imádkozni.

Az imádsággal erőit megsokszorozó nép, csodadolgokra képes.

Amen

1. Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri szenvedéssel… (Iz 53,10–11)

Másod-Izajás Jézus Krisztusról jövendöl. Jézus megváltó szenvedéséből és kereszthalálából születik az egyház. Urunk értünk vállalt engesztelő áldozata hozta meg nekünk a bűntől való szabadulás és az üdvösség lehetőségét.

2. Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, legyünk állhatatosak a hitvallásban… (Zsid 4,14–16)

Valójában az egész Zsidókhoz írt levél Krisztus örök főpapságáról szól. A mai részben a szentíró arra bíztat, hogy forduljunk bizalommal Krisztushoz mint Istenhez, mert ő tudja, mit jelent embernek lenni.

3. Közöttetek azonban ne így legyen… (Mk 10,35–45)

Zebedeusnak, a halászmesternek fiai, Jakab és János, talán anyjuk kérésére, talán maguktól, még idejében be szerették volna biztosítani helyüket a jövendő messiási országban: Jézus mellett, jobb és bal felől. Mentegethetnénk őket azzal, hogy: de hát Jézus maga ígért tanítványainak százannyit, s hogy ítélkeznek majd Izrael tizenkét törzse felett, hisz mindent elhagytak érte. A szenvedés kelyhét is kiitták, a kereszt tövében is ott volt János, az ő ismeretsége alapján engedték be Pétert a főpap udvarába, ő volt, aki felismerte a feltámadt Urat…, és sorolhatnánk.

A szentírástudósok egyöntetű véleménye, hogy ez a történet már azelőtt elevenen élt a keresztények tudatában, mielőtt még Márk evangélista papírra vetette. A feltámadt Krisztus megváltó áldozatát megünnepelni összegyűlt közösség tanítására szánták, mert a keresztények közt nincs helye az uralkodásnak. Jézus nem uralkodni jött, hanem szolgálni. Követői közösségében legfeljebb csak szolgálati fokozatok vannak, semmiképpen nem rangok és titulusok.

A márki beszámolóban Jézus nem fojtja el apostolai fiatalos becsvágyát, nem szégyeníti meg őket ambiciózus terveik miatt. Inkább arról kezd beszélni nekik, és a jogosan felháborodott társaknak, ami voltaképpen rájuk vár. Arra a másfajta dicsőségre és elismerésre, amelyet az Isten készít azoknak, akik szeretik. Az Atya azokat részesíti előnyben, akik a vértanúság és a szenvedés győzelmi serlegét kiisszák, mint a nagy szentek. Akik a végsőkig kitartó önfeláldozó szeretet „kimagasló teljesítményét” nyújtották. A szenvedés kelyhét mindenképp ki kell inniuk, a jobb és bal lator „helyezése” az Atya szuverén joga, de Jézus igazából egyébre nyitja fel szemüket: ne a világi zsarnokok, törtetők, karrieristák példáját kövessék, hanem szolgáljanak. Versenyezzenek egymás szolgálatában.

Jézus előre látta, hogy nem tudjuk magunkat függetleníteni a hatalom kísértésétől. Szinte zsigereinkben lapul az uralomvágy, hogy kitűnjünk a többiek közül. Alighogy magasabb pozícióba kerültünk, kimutatjuk, milyenek is vagyunk valójában, és mintha kicseréltek volna: megszűnnek barátságok, emberség, érzelmek. A hatalom elvakít.

Amikor a kitüntetések után ácsingózunk, amikor dörzsölt fickók módjára karrierünket építgetjük, amikor a naggyá levés hamis útjait választva folyton dirigálni szeretnénk, a Mester minket is megró, és a szolgálat szellemére irányítja figyelmünket.

Társas, közösségi lények vagyunk. Sokkal jobban illik hozzánk a szolgálat, az együttműködés a közösségért, mint a magányos dúvad törtetése a hatalom igézetében. Jézus tanítványaként szolgálnunk kell mindhalálig, utolsó leheletünkig, életünk teljes odaadásáig. Viszonzást nem várva, előnyöket nem keresve, jutalmat-pozíciót nem méricskélve. Szolgálni ott, ahol vagyunk – szeretetből.

Mindennap lehetőség adódik a szolgáló szeretetre: ahogy a gyerek haját fésüljük, ahogy férjünk ingét vasaljuk, ahogy a kisbabát tisztába tesszük, ahogyan a beteg, szenvedő szüleinket ápoljuk, ahogyan zokszó nélkül végezzük munkahelyi kötelességünket, és nem úgy állunk a feladathoz, ahogyan megfizetik… Szeretetszolgálat, amilyen lelkülettel vacsorát készítünk, mosogatunk, porszívózunk, bevásárolunk. Ha nemcsak haszonélvezői vagyunk mások munkájának, hanem otthon- és közösségépítőként kivesszük részünket egymás szolgálatában. Ha kérés és noszogatás nélkül felkínáljuk, közösbe tesszük időnket, pénzünket, figyelmünket, tehetségünket, erőnlétünket, egyszóval szolgáló szeretetünket, mert az imává magasztosul. Ha nem azt akarjuk, hogy minket kiszolgáljanak, hanem azt keressük, hol van ránk szükség – Krisztushoz hasonlítunk A megváltás ügyét szolgáljuk, ha nem elvárjuk mások segítségét, hanem mi állunk készséggel szeretteink rendelkezésére. Amikor felajánljuk szolgálatainkat családunk-népünk-egyházunk javára, máris „elsők lettünk” az Úrnál.

Szentírási rész: Mk 10, 35-45

A múlt vasárnapi evangéliumban hallottuk Péter mondatát: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” (Mk 10,28) Szent Máté szerint még azt is hozzá tette: „Mi lesz a mi jutalmunk?” (Mt 19,27) A mai vasárnapon pedig Zebedeus fiai mennek Jézushoz, hogy kérjenek tőle valamit: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a balodon üljön a te dicsőségedben.” (Mk 10,35-45)
Az evangéliumi szakasz szerint az Úr Jézus újra és nagy türelemmel próbálja jobb belátásra bírni tanítványait, a világias gondolkodásmód helyett Isten gondolkodásmódjára próbálja tanítani őket. Erre a testvérpár Jakab és János; ad neki alkalmat, ők az elsők között voltak, akikkel Jézus találkozott, és akiket követésére hívott. Már jó hosszú utat megtettek vele, és a tizenkét apostol körébe tartoztak. Ezért, miközben úton vannak Jeruzsálem felé, és a tanítványok lázasan várják, hogy Jézus, a húsvét ünnepekor végre felállítja Isten országát, amit ők világi uralomként képzeltek el, a két testvér felbátorodik, a Mester közelébe mennek, és a következő kéréssel fordulnak hozzá: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben” (Mk 10,37).
Megy a helyezkedés, a versengés az apostolok között, hogy ki a nagyobb közülük. A többiek megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Miért? Nem a magatartásuk miatt, hanem mert nekik volt bátorságuk, vagy nekik jutott először eszükbe, hogy kérjék Jézustól azt a kegyet, hogy ők legyenek a főemberek, a „főminiszterek” Jézus eljövendő országában.
Mondhatnánk, milyen emberi, földhözragadt gondolkodás ez, de sokszor mi is ilyenek vagyunk. Szeretnénk sikeresek lenni, learatni az emberek, a többiek elismerését, hogy lássák: „Nem vagyok akárki! Nekem hatalmam van mások fölött! Fontos ember vagyok! Nagy áldozatokat hozok másokért, a család tagjaiért.” – Ilyen és ehhez hasonló gondolataink gyakran vannak, vagy legalábbis a viselkedésünk sokszor ilyen, de nem csak a nagyobb közösségben, hanem olykor a családban is.
Jézus tudja, hogy Jakab és János nagyon lelkesedik érte és az ország ügyéért, de azt is tudja, hogy várakozásukat és buzgóságukat beszennyezte a világ szelleme. Ezért így válaszol: „Nem tudjátok, mit kértek” (Mk 10,38). Míg ők „dicsőséges trónusokról” beszélnek, melyeken ülhetnek majd Krisztus Király mellett, ő mások szolgálatáról, a kiivásra váró „kehelyről”, elfogadásra váró „keresztségről”, vagyis kínszenvedéséről és kereszt haláláról beszél.
Jakab és János, még mindig a remélt kiváltságról álmodozva tüstént kijelentik: igen, „meg tudjuk tenni!” De valójában ekkor sem tudják, miről beszélnek. Jézus megjövendöli, hogy a kelyhét kiisszák és keresztségét megkapják majd, vagyis ők is, a többi apostolhoz hasonlóan részesülnek az ő keresztjében, amikor elérkezik a tanúságtétel, a vértanúság órája.
Azt viszont – fejezi be Jézus, – „hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el; az a hely azokat illeti, akiknek készült” (Mk 10,40). Ezzel mintegy azt mondja: most kövessetek, és tanuljátok meg az áldozatos, a „veszteséges”, a másokat szolgáló szeretet útját, a jutalomról pedig majd a mennyei Atya gondoskodik. A szeretet útja mindig „veszteséggel jár”, mert szeretni azt jelenti, hogy magunk mögött hagyjuk kényelem szeretetünket, önzésünket, magunk körül forgásunkat, hogy másokat szolgáljunk.
Jézus aztán észreveszi, hogy a többi tíz apostol megharagszik Jakabra és Jánosra, s ezzel elárulják, hogy ugyanaz a világias gondolkodásmód vezérli őket. Ez pedig alkalmat nyújt Jézusnak arra, hogy tanítást adjon nekik, mely minden kor keresztényére, így ránk is érvényes. Azt mondja: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája” (Mk 10,42–44). Ez a keresztény ember életszabálya. A Mester üzenete világos: míg a föld nagyjai „trónokat” építenek, hogy uralkodhassanak, Isten egy kényelmetlen trónust választ, a keresztet, melyről életét odaadva fog uralkodni: „Az Emberfia – mondja Jézus – nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45).
Isten országának alaptörvénye a szolgálat törvénye. Manapság milyen szavak társulnak a szolgálathoz? – Szolgalelkűség, kiszolgáltatottság, mások kiszolgálása, szolgáltatás… – nem túl vonzó. A világ így gondolkodik rólunk: „Az egyház adjon jó »bolondokat«, szolgáljon, engedje magát kihasználni, humán szolgáltatásaival álljon rendelkezésre, és egyébként hagyjon békén bennünket. Ne akarja megszabni, hogy mit igen és mit nem.”
Ha a szolgálatról gondolkodunk, mélyebbre kell ásnunk! Az élet értelme, méltósága, szépsége az, hogy el lehet ajándékozni, önként, szabadon, szeretetből. Azokat szentelik pappá, szerzetesként azok tesznek örök fogadalmat, akik életüket Istennek szentelték. Azok lesznek hiteles életű, szent házasok, családapák, családanyák, akik elkötelezték magukat a másik boldogsága, életfogytig tartó boldoggá tétele mellett.
Ne feledjük, a szolgálat, a másokért odaadott élet nem szép szavakból áll, hanem szenvedéssel, áldozattal jár. Olyan szép a magyar nyelv, amikor azt mondjuk: „törődöm” valakivel. Ez azt jelenti, hogy a másikért össze kell törődnöm, vagyis egyéni elképzeléseimet össze kell törnöm. Természetesen, ha ezt nem érdekből, számítgatásból teszem, ha nem várok érte semmit cserében, ha komolyan gondolom, és jó szívvel teszem, akkor nem is fogom fölhánytorgatni, hogy mennyit és mit tettem érted, értük.
A keresztény ember, ha őszintén Krisztust követi, semmilyen életállapotban nem spórolhatja ki a teljes odaadottságot. A krisztusi léthez pedig hozzátartozik, hogy megtöretik, mint a kenyér, mint az Eucharisztia.
A szent atya, Ferenc pápa azt mondja, hogy a szolgálat útja a leghatékonyabb ellenszer az első helyek keresésének betegségére; ez az orvosság a törtetők számára, akik könyökölnek az első helyekért. Ez a betegség az emberi élet sok területét megfertőzi, és nem kerüli el a keresztényeket, Isten népét, az egyházi hierarchiát sem. Ezért Krisztus tanítványaiként ezt az evangéliumot felhívásként fogadjuk a megtérésre, arra, hogy bátran és nagylelkűen tegyünk tanúságot egy olyan Egyházról, amely lehajol az utolsók lábához, hogy szeretettel és minden nagyzolás nélkül szolgálja őket!
„Jó lenne újra felfedezni a szolgálat ízét, mert ez vezet el bennünket a Jézussal való közösségre, mely szorosabb kapcsolat az első helyek jutalmánál.” (†Hollai Antal atya) Isten országában nem a főhelyek számítanak, nem a közvetlen közelség, hanem a közösség! Ezt pedig csak a mindennapi hűséges szolgálatunk révén építhetjük ki, érhetjük el.
Szűz Mária, aki teljesen és alázatosan elfogadta Isten akaratát, segítsen bennünket, hogy örömmel tudjuk követni Jézust a szolgálat útján, a mennybe vezető királyi úton!

Befejezésül szeretném idézni egy erdei forrás feliratát:
 

„Aki csak jön, iszik vizemből,
Nem köszöni meg, de felüdül.
Ingyen csobogok, másokért fáradok,
És mindig egyformán vidám vagyok!
Oly egyszerű így az élet, oly szép,
Csak adni, csak lenni másokért!”

Elsőbbség

Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a baloldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és baloldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készül. Amikor a többi tíz ezt meghallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik érzetetik velük hatalmukat. De köztetek ez ne így legyen! Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája! Hisz az emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Mk 10, 35- 45

Mottó: Mit kívántok, mit tegyek nektek?”

Versengők

A múlt héten a gazdag ifjú azt kérdezte, mit tegyen. Most, íme, Jézus kérdez. Igaz, azért, mert tanítványai kértek valamit tőle. Szüntelenül kérünk tőle valamit. Előléptetést, gazdagságot, sikeres vizsgát, no, de nem kell felsorolni, ismerjük magunkat! Vigasz vagy nem, a tanítványok is így tettek. Nem kevesebbet kértek, mint az első helyet. Nem számít, hogy az már ki volt adva. Nem számít, hogy még tíz mási jelöltnek ugyanannyi joga lenne az első helyre. A tanítványok versengtek. És még nehezteltek is a többire, amikor ugyanazt tették. Kellett hát és kell ma is, a jézusi tanítás: De köztetek ez ne így legyen! Ő maga példát mutatott. És mi példát mutatunk.

Öcsém ovisként azzal a jó hírrel jött haza, hogy „én vagyok a hatodik első”. Hatan voltak abban a magán óvodában. Öcsém nem tudhatta, de odajárni eleve privilégium volt, Akkor is, ha te vagy a hatodik első.

Mk 10,17–30 Jézus rátekintett, és megszerette

Egyedülálló történetet olvashatunk, amelyet a szinoptikus hagyományhoz tartozó mindegyik Evangélium ismer. Az előkelő ifjú embert az foglalkoztatja, miként nyerhetné el az örök életet. Az ősi zsidó felfogás szerint erre képesít a zsidó néphez való tartozás. A farizeusi szigorúbb erkölcsi felfogás úgy vélte, hogy valamit tenni kell ennek kiérdemlésére. Az ifjú a szigorúbb felfogást követi, számára tekintély lehetett Jézus. Az ifjú nem tartozott az akadékoskodó farizeusok közé, hanem, mint azt leborulásával is jelzi, valami fontos problémájára vár választ az általa tisztelt rabbitól, Jézustól. Salom, rabbi vagy tanító lett volna a hagyományos megszólítás, ő viszont a „jó mester” szokatlan formulát használja. Jézus egyrészt elhárítja magától ezt a megszólítást, mert azt tanítja, csak az Atyát nevezhetjük jónak. A héber nyelvben a jó és a szép ugyanazt jelentette, jót, hasznosat, erkölcsileg jót. Ilyen tettekre egyedül az Isten képes. De ez a kérdés jól megvilágítja a kérdező lelkivilágát, aki szenvedélyesen kereste a helyes emberi élet alapszabályait. Ebben jóval túlmutatott kora átlag emberének vallásosságán. A válasz azonban elrettenti ettől a kereséstől. Az a válasz, miszerint el kellene adnia minden vagyonát, túl merész számára. Pedig a hagyományos zsidó bölcsesség szerint, aki mindent jól tesz, azt az Isten megáldja, gazdaggá teszi. Jézus tanácsa az evangéliumi tanácsok kategóriájába sorolható. Az Egyház történetéből láthatjuk, hogy ezeket a tanácsokat a szerzetesek követték.

Manapság a vallás iránti érdeklődés másmilyen. A vallásos emberek Jézus Evangéliumát legtöbb esetben valami rendkívüli, de sok esetben mellékes tanácsnak fogják fel. Az életben, a hétköznapokban kevesen élnek úgy, hogy félelemmel és rettegéssel keresik az üdvösség útját. A világhoz való alkalmazkodás, a túlélés még a vallásos emberek életét is alapvetően meghatározza, csak ezután következnek szóban vagy tettben vallásos szempontok. A vallási tanításokat, a legtöbb ember inkább csak szépnek, de nem feltétlenül jónak tekinti. Számunkra a túlélés biztonságát az erkölcsös élet helyett a felhalmozott vagyon jelenti.

160 E tekintetben a keresztények sem követik az ősi zsidó bölcsességi tanítást, pedig Jézus ezt tette radikálisan, földi élete végéig. Vagyonáról sehol sem olvashatunk, de arról igen, hogy kijelentette, „Jaj a vagyonban bízóknak!” Földi halála után nem maradt semmi sem belőle, még köntösét is kisorsolták. Vagyontalansága szemben áll azzal a hatással, amelyet tanítása, Isten-kinyilatkoztatása eredményezett. Megkérdezhetjük, hány vagyonos embernek sikerült fenntartani a nevét 2000 éven keresztül? Vagy az is kérdés lehet, hány vállalkozás maradt fenn ennyi ideig? De azt is megkérdezhetjük, mennyi embernek volt lelki, sőt testi haszna is ebből a tanításból? Mi mégis úgy értékeljük, ez a tanítás szép, de nekünk nem jó.

A keresztény megújulást mindig azok kezdeményezték, akik megértették a gazdag ifjú történetét. Szent Ferenc a szegénységet „nővérének” tekintette, akivel együtt él. A vagyont nem lemondásként, fájdalomként érte meg, hanem úgy gondolta, a vagyon gonddal, a „pénz bajjal jár”, eltéríti a figyelmét a legfontosabbtól, az Isten és a felebarát szeretetétől. Az emberek megrökönyödéssel, vegyes tisztelettel adóztak Kalkuttai Teréz anyának. A törékeny aszszony, hitéből merítve erőt, mindennap művelte a hit csodáját, a semmiből létrehozott valamit. Amint e hitnek csupán halvány mása megjelent az emberekben, azok képesek lettek a problémák megoldására. Az Isten-szeretettel kézenfogva járt az emberi könyörület és találékonyság. Nem véletlen, hogy Jézus már az érdeklődés miatt is megszerette ezt az előkelő ifjút.

A gazdag ifjú imája

Milyen gazdagok vagyunk mi is! Megpróbálkozunk mindent megtenni az előírásoknak megfelelően, de ez is kevés. Neked több kell. Az a szegénység, amit semmi és senki más nem enyhíthet, csak te. Segíts rád szomjazó szegényekké válnunk. Amen.

Az élet művészete…

A múlt héten lépcsőházunk takarításában ismét én voltam soros. Nem mondom, hogy különösen szeretem, de mert az ezt feltalálók szövetségi tartományában, azaz Baden-Württembergben lakom egy plébánia társasházában, elviselem. Eleinte nem találkoztam senkivel, de újabban egyre többen dugják ki a fejüket ha én rajtam a sor. Egyesek, hogy lássák: jól teszem-e a dolgomat, mások, hogy egy pár szót váltsanak velem, különösen, ha egzisztenciális gondjaik vannak.

Ezúttal a lépcsőház mindenkit megszóló kritikusa kukucskált ki, amikor az ajta előtt sepregettem. ’Egy szép napot!’ - kívánságomra azt válaszolta: ’Nem lesz, mert a múlt héten temették a férjemet. Imádkozzon már érte!’ A gyásza előtt elnémultam. Tudtam, hogy férje régóta beteg, de azt még senki nem mondta a házban, hogy míg én Lourdesban voltam egy zarándokcsoporttal, meghalt és el is temették…

Belőle azonban nagyon sok minden más is kikívánkozott.

„A szemközti házban lakott Frau Mayer. Maga nem ismerte, nekem viszont régi kedves ismerősöm volt. Húsvéthétfőn halt meg. Mivel nem volt hozzátartozója, nem tudatták senkivel, csak a napilapban megjelent harmadnapi apróhirdetésből tudtam meg, hogy ő halt meg.

Korábban gyakrabban láttuk egymást, néha együtt sétáltunk egy darabon, amikor útjaink a vásárlás után keresztezték egymást. Mesélt édesanyjáról, Königsbergből való menekülésükről, aztán az unokáiról, akikre annyira büszke volt, noha őt már évek óta nem látogatták… Mikor pedig elbúcsúztunk egymástól, Mayer asszony mindig Isten áldását kívánta rám. Ma is szíven üt, ha meggondolom: Húsvét után nesztelenül és észrevétlenül kilopták az életemből…”

- És a férje? – kérdeztem tőle, megtörve a hirtelen közénk terpeszkedő csendet.

„A férjem? – kapta össze ismét magát, - amikor a múlt héten meghalt, a temetkezési vállalat emberei mindenképp a mellékutcában akartak parkolni. Parkoljanak elől, mondtam nekik, hadd lássák a szomszédok, hogy a mi házunkban halt meg valaki. A fekete ruhás urak azonban nem hajlottak szavamra; szemmel láthatóan megvolt nekik a főnökük utasítása. A mellékutcában álltak meg, és a hátsó ajtón vitték ki férjemet a házból, titokban, akár a tolvajok. Mintha szégyellni kellett volna szegényem halálát. Az pedig még csak növelte lelki fájdalmamat, hogy temetésén erősen korlátozott számban vehettek részt a rokonok, az érte tartandó istentiszteletet is valósággal ki kellett harcolnom a lelkészünktől, aki a járvánnyal kapcsolatos szigorított előírásokat buzgalmában messze túllicitálta. Csak akkor állt kötélnek, amikor azt mondtam neki: férjemnek Isten előtt egyenesen kell majd megállnia, s erre Krisztus keresztáldozatának megünneplésére van szüksége!”

Majd miután letörölte a szeméből kicsorduló könnycseppeket, szipogva így folytatta.

„Tudja, régebben, amikor édesanyám és édesapám elhunytak, mindenkinek kimutathattuk, hogy gyászolunk. Sőt, egy évig egy fekete szalagot is hordtunk a karunkon, mutatva, hogy egy szeretett embert veszítettünk el, s aki akar, együttérezhet velünk. Ma már nem mondhatjuk el nyilvánosan, hogy hiányzik valaki, aki sokat jelentett nekünk, mert senkit nem érdekel. Vagy legalább is úgy tesz. Elhunytakról nem illik, sőt nem is szabad beszélni! Azokat ki kell lopni a házból, nehogy valaki meglássa őket. Azokat kórházba kell dugni, hogy ott haljanak meg, utána pedig névtelen sírba vagy fák alá illik eltemetni, hogy még látható emlékük se emlékeztessen bennünket az elmúlásra.

Ám egész életünk – ha tetszik, ha nem – az első pillanatától kezdve a halál felé tart. Napjaink abban az igyekezetben telnek, hogy a betegséget és a halált elkerüljük. Közben nem vesszük tudomásul, hogy Isten terveiben azoknak is megvan a maguk értelme, és a ránk leselkedő legnagyobb veszedelem nem a betegség vagy az elmúlás, hanem az, ha nem számolunk velük – illetve Istennel.

Miért növekszik az öngyilkosok száma? Miért van az, hogy egyre többen akarnak orvosok által asszisztált kegyes halált maguknak? Mert kivész lassan a hit! Azzal, hogy saját kezedbe veszed a halálodat és te döntesz róla, mikor dobod el magadtól az életet; azzal, hogy megpróbálod elhesegetni magadtól az elmúlás gondolatát, egyszersmind azt is beismered, hogy a halál után már nem vársz semmit! Tátong benned a nagy üresség – és mereszti rád a szemét a nagy semmi!”

„Hol vannak már azok az idők, amikor sokan, és nem csak szerzetesek, egy emberi koponyát vagy annak mását tették az asztalukra, hogy saját halandóságukra emlékeztesse őket. Sőt, fel is írták maguknak: ’Memento mori! - Emlékezz a halálra!’, vagy ezt: ’Carpe diem! – Jól használd fel a napodat!’ Ezzel a helyes, félelem nélküli, tartalmas, céltudatos és felelőségteljes élet művészetét sajátították el.

Úgy tűnik, mindannyiunknak újra meg kellene tanulnunk – számolva Istennel és a másik világgal! – helyesen élni! Nem gondolja? Magának ezt jobban kell tudnia, hisz maga katolikus pap…”

Mert látszott, hogy nem vár tőlem semmire választ, hallgattam egy sort… Mire így fejezte be:

„Gyakran átnézek Frau Mayer lakására. Már nincs fény esténként az ablakában. Lehet, hogy unokái már el is adták kis kuckóját… De az az áldás, amelyet Mayer asszony gyakran kívánt nekem, minden bizonnyal elkíséri most férjemet - és majd engem is – a másik életbe…”

Majd sarkon fordult és köszönés nélkül ott hagyott. Az ajtóból azért még visszaszólt, jelezve, hogy amiért pap vagyok, attól még épp olyan alaposan el kell végeznem munkámat, mint a lépcsőház többi lakójának:

’Ja, igen, ne gondolja, hogy kész van a takarítással. Fel kell mosnia a mosót és a szárítót is...’”

Nyers szavait gyászának tudtam be és szótlanul lenyeltem.
Helyette arra gondoltam, hogy milyen mély dolgot mondott: meg kell újra tanulnunk az élet művészetét!
Méltósággal és hittel számolni a halállal – és Istennel!

Imre atya

A mi Urunk tehát belátta a szükségét annak, hogy ezeket a
lelkeket fel kell rázni mámorukból és azért rámutat ellenségeikre.
Mert ugyancsak nagy veszedelem fenyegetné ôket, ha gondatlanul
haladnának ezek között s ôk annál inkább rászorulnak e tekintetben a
mennyei Atya segítségére, mert ha elbuknak, nagyon magasról esnek le.
Nehogy tehát öntudatlanul a biztonság érzetével altassák magukat, ezt
a földi életünk folyamán annyira szükséges két kérést intézi Atyjához:
S ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.

Jézus, nem tudok belemélyedni a kérésembe, félek, hogy leroskadok merész vágyaim súlya alatt … Mentségem, hogy gyermek vagyok, a gyermekek nem gondolkoznak szavaik hordereje felett, szüleik azonban, ha trónra kerülnek s mérhetetlen kincsek birtokosaivá lesznek, habozás nélkül kielégítik azoknak a kis lényeknek a kívánságát, akiket úgy szeretnek, mint önmagukat: hogy örömet szerezzenek nekik, bolondságokat csinálnak, egészen a gyengeségig mennek … Nos, én az Egyház Gyermeke vagyok és az Egyház Királynő, mivelhogy a te Jegyesed, ó Királyok Isteni Királya … A kicsi gyermek szíve nem tart igényt gazdagságra vagy dicsőségre (még égi dicsőségre sem). Megérti, hogy a dicsőség jog szerint az ő Testvéreit, az Angyalokat és a Szenteket illeti … az ő dicsősége az Édesanyja homlokán fakadó dicsőségnek visszfénye lesz csupán. Ő csak szeretetet kér … Ő csak egy dologhoz ért, téged szeretni, ó Jézus … Neki nem szabad hírneves tetteket véghezvinnie, nem hirdetheti az Evangéliumot, nem onthatja vérét … de nem baj, dolgoznak helyette a testvérei, ő pedig, kicsi gyermek, egészen a Király és a Királynő trónja mellett marad és szeret az ő harcoló testvérei helyett is … De hogyan bizonyítsa Szeretetét, mikor a Szeretet bizonysága a tett? Nos, a kicsi gyermek virágot fog hinteni, illatfelhőkbe burkolja majd a királyi trónt, ezüstös hangján a Szeretet himnuszát fogja énekelni …

Ettől a pillanattól kezdve mintha már nem ő szenvedett volna. Többször, mikor rátekintettem, a vértanúkra gondoltam, akiket kiszolgáltattak a hóhéroknak, de akiket isteni erő ihletett. Nyomatékkal ismételte: „Ó nem! én nem bánom meg, hogy átadtam magamat a Szeretetnek, ellenkezőleg!”…

Leborulok, Előtted Istenem, Atyám, köszönöm, nagyon köszönöm, hálásan köszönöm, hogy gyermeked vagyok a szent Keresztség által. [V. 282/8]

Hő vággyal várom ezt az ünnepet. Ez a vágy lángra gyújtja egész lelkemet. Az ünnep bevezetésének meggyorsítására mondott bensőséges imám enyhíti feszültségemet. Elkezdtem egy kilencedet bizonyos papokért, kérve, hogy világosítsa meg Őket Isten, és adjon nékik hathatós sugallatot, hogy sürgessék ezt az ünnepet. Azért is imádkoztam, hogy a Szentlélek ihlesse meg ügyünkben a Szentatyát is. A kilenced a Legszentebb Oltáriszentség előtti egyórás imádásból állt. Buzgón kértem Istent, hogy siettesse ezt az ünnepet, és kértem a Szentlélek indíttatását néhány személy részére. A kilencedet Nagycsütörtökön fejezem be.

Az Úr tett-e valaha különbséget férfi és nő között? Szeretetében nem ismert és nem ismer különbséget. És úgy tűnik, hogy ma különösen nagy számban hív egyházában speciális feladatokra nőket.

„Aki megvall engem az emberek előtt.”
Hiteles keresztény életet élni  nem könnyű! Megvallani, hitet tenni manapság az élő Isten mellett nem magamutogatás, még csak nem is színészkedés. Hiszek Istenben élő hittel. Hiszem, hogy jelen van a szentmisében, hiszem, hogy látható módon a beteg emberben, azt, hogy köztünk él. Erősítem, biztatom, megbecsülöm a szolgálatban lévőket, legyen az ministráns, sekrestyés, kántor, templomgondnok, takarító, aki velem együtt szolgál?
És ha Istent így megbecsülöm, szolgálom, akkor Ő is megbecsül engem! Odaállhatok szolgálni. Vagy csak kritizálom, akik ezt teszik?
Azzal is megvallhatom az Istent az emberek előtt, hogyha őszintén szolgálok, és nem teszek megjegyzéseket. Minden ember szolgálata fontos!

Csak ennyit mondott az Úr Jézus: „Fájdalmak és szenvedések által jut csak előbbre szent ügyem.”

A keresztények imádságaikban kezdettől fogva megemlékeztek az elhunytakról. A római katakombákban ismételten találkozunk imádságot kérő sírfeliratokkal. Az imádságos megemlékezés legtöbbször a szentmisén történt, ahogyan azt az egyházatyák, és a legrégebbi miseimádságok is tanúsítják. Szent Ágoston leírja a Vallomások című művében, hogy anyja, Szent Mónika halála előtt arra kérte, emlékezzenek meg róla, amikor összejönnek az Eucharisztia ünneplésére (IX,11). Szent Efrém végrendeletében meghagyta, hogy temetése után a harmincadik napon emlékezzenek meg róla, mert az élők által bemutatott áldozat segít a halottakon.

Szent Pál tanítása szerint az Egyház Krisztus titokzatos Teste, melyben a test tagjai összetartoznak. Tehát nemcsak a vérségi kötelékek, hanem a keresztségből fakadó testvériségünk is kötelez bennünket az elhunytakért végzett egyéni és közös imádságra. Az apostol szerint, ha Krisztus titokzatos testében „szenved az egyik tag, valamennyi

együtt szenved vele, és ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele" (1 Kor 12,26). Éppen ezért nemcsak novemberben, hanem máskor is imádkozunk elhunyt szeretteinkért, a szenvedő, tisztuló, Isten színelátására vágyakozó lelkekért. Higgyünk abban, hogy ezzel segíthetünk rajtuk. Azokon segíthetünk, aki még a tisztulás állapotában (purgatórium) vannak.

Ez nemcsak számukra fontos, hanem nekünk is javunkra válik. Az Egyház imádkozó közösségében megtapasztaljuk, hogy egyedül Isten az, aki képes bennünket megvigasztalni. A halottainkért felajánlott mise végén, az apostollal együtt mi is elmondhatjuk: „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja az irgalom Atyja, és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságban".

Egyházunk legújabb katekizmusa részletesen kifejti a gyászmise jelentőségét. „Az Egyház ennek során kifejezi hatékony közösségét az elhunyttal: felajánlva az Atyának a Szentlélekben Krisztus halálának és föltámadásának áldozatát, azt kéri tőle, hogy gyermeke tisztuljon meg bűneitől, azok következményeitől, valamint jusson el a mennyek országa húsvéti teljességére. A hívek közössége, különösen az elhunyt családja az így ünnepelt Eucharisztia révén megtanul közösségben élni azzal, aki »elaludt az Úrban«, miközben részesedik Krisztus testéből, melynek élő tagja, midőn vele, érte imádkozik" (KEK 1689). Ezért ragaszkodjunk az elhunyt szeretteinkért mondatott évfordulós szentmise szokásához.

A második (parancs) ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Mk 12,31)

Egy új keletű tévtanítás szerint a szeretet kettős parancsa három, mert nemcsak azt mondja, hogy szeresd Istent és felebarátodat, hanem azt is, hogy szeresd önmagadat. A helyes önértékeléshez és önmegvalósításhoz szüksége van az embernek arra is, hogy megtanulja szeretni önmagát. Mit ír erről a Szentírás?

Más az önmagam elfogadása, és más az önmagam szeretése. Az előbbire bátorít a Biblia. Ír arról, hogy Isten egyenként megtervezett mindnyájunkat, mind „egyedi darabok" vagyunk, „egyedüli példány" (Kosztolányi). Mint Isten alkotását fogadjam magamat: a külsőmet, képességeimet, adottságaimat, hiányaimat. Legyek hálás minden tőle kapott értékemért, és tartson alázatban minden hiányosságom! Mindnyájunkból hiányzik valami. Aki így elfogadja magát, annak helyes önértékelése lesz, és boldogan szolgál Istennek és segít embertársainak.

Ez azonban nem önszeretetet jelent. Az önszeretet velünk születik, azt inkább fékezni kell olykor. Jézus világosan két parancsról beszél: szeresd Istent, és szeresd felebarátodat. A „mint magadat" csak mérték: legalább úgy szeresd a másikat, amennyire magadat szereted!

Az önszeretetet egyenesen bűnnek minősíti a Biblia, például az utolsó időkről írja, amikor felerősödik minden gonoszság: lesznek az emberek magukat szeretők (önzők), pénzsóvárak... (2Tim 3,2).

Jézus Krisztus sokkal inkább az önfeláldozásra adott példát, és arra bátorít. A felebarát iránti szeretetből fakadó önfeláldozás és az önszeretet semmiképpen nem fér meg együtt.
A Biblia tanítása tehát világos: fogadjam el és ápoljam Istentől kapott testemet, lelkemet! De legalább ilyen fontos legyen nekem a másik ember teste és lelke is, akkor teszek eleget Isten parancsának. Ennek az egészséges egyensúlynak a feltétele, tápláló forrása pedig az, ha teljes szívemből szeretem Istent.

(17) „…mindenkor az Úrral leszünk.” (1Thesszalonika 4,13–18)

Ez a lényeg: Mindenkor az Úrral leszünk! Ez az evangélium. Már megtapasztaljuk ezt a csodát, hiszen az Úrral lehetünk, mert Ő velünk van; életben, halálban (Róma 14,8), halálon túl, majd teljességében a feltámadáskor. Ehhez a lényegi üzenethez tartozik, hogy ne szomorkodjunk; egyáltalán ne! A meghaltak miatt se szomorkodjunk, mint azok, akiknek nincs reménységük (13), hiszen ahogy Jézus meghalt és feltámadott, úgy Isten az elhunytakat is előhozza, Jézus által, Ővele együtt (14). Ez hitünk tartalma, nem kevesebb! Minden, ami kevesebb ennél, az nem hit.

Aznapi műsor 19.30 óra után érhető el!
Régebbi műsorok meghallgatásához, válasszon előző napi tartalmakat.

Milyen gazdagok vagyunk mi is! Megpróbálkozunk mindent megtenni az előírásoknak megfelelően, de ez is kevés. Neked több kell. Az a szegénység, amit semmi és senki más nem enyhíthet, csak te. Segíts rád szomjazó szegényekké válnunk. Amen.

Bevezető

A gyerekek alkalomadtán apjuk, anyjuk keze után nyúlnak, hozzájuk bújnak. A biztonság és a melegség érzetét keresik ilyenkor. Hasonló a helyzet a felnőttek esetében is. Oltalmat, védelmet keresünk Istennél, mert feltétlenül bízunk gondviselő szeretetében. Mai szentmisénk is ilyen bizalomkeltés legyen, és erősítse életörömünket. Tartsunk önvizsgálatot és bűnbánatot...

Hívek könyörgése

Testvéreim! Az Úr Jézus nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon. Kérjük Őt, hogy erősitse bennünk a szolgálat lelkületét!

1.   Növeld Urunk a türelmet és a szeretetet azokban, akik életüket szolgálatodra szentelték, hogy cselekedeteiket öröm és beteljesedés kísérje.

2.   Erősítsd kegyelmeddel az Egyház és az állam vezetőit, hogy fontos beosztásukban széles körű látásmód, okosság és bátorság támogassa döntéseiket.

3.   Segíts mindnyájunkat, hogy a szolgálatnak ne csak terhét, hanem mindenkor az örömét is érezzük.

4.   Add, hogy a kísértés nehéz óráiban is hűségesek maradjunk szent akaratodhoz.

5.   Istenünk, add, hogy a földi életből távozva, Szent Fiadhoz hasonlóan mi is eljussunk az örök dicsőségbe.

Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy Szent Fiadat a szolgálatban példaképül adtad nekünk. Engedd, hogy nyomdokain járva mi is eljuthassunk hozzád! Krisztus a mi Urunk által. Amen.

https://www.youtube.com/watch?v=3fLWtCMG8Vg

Engedd, hogy Isten megvigasztaljon! - Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében Ámen

Bevezető imádság:
II. János Pál, Karol Wojtyla,  szeretett Szentatyánk! Bizalommal fordulok hozzád, aki már a Mennyből tekintesz ránk, és szentként sétálsz az Ég gyönyörűséges kertjében Mária, a Te szívednek oly kedves Édesanya és Királynő mellett. Tudom, hogy mélyen érző, részvéttel teljes szíveddel azonnal meghallod kiáltásomat és segítségemre fogsz sietni.
Annyi mindent szeretnék elmondani Neked, akit édesapaként tiszteltem, akinek jelenléte balzsamként hatott rám, és akit rajongva, gyermeki módon szerettem. Segítségért fordulok hozzád, kérlek, vidd el imáimat a Mennyei Atya elé! A következő kegyelmet kérem Tőled: (csendben fogalmazzuk meg kéréseinket.)

Ötödik nap: Családok nagy Pápája!

Egész szíved nyitva volt a kisgyermekek felé. Úgy szeretted őket, mint egy igazi édesapa, vagy mint egy jóságos nagyapa. Mindezt azért tudtad megtenni, mert gyermeki lényed alázatos és szelíd volt, hasonló Jézuséhoz. Vidámságoddal bearanyoztad a gyermekek és a családok életét. Te az Élet védelmezője és tanítója voltál utolsó leheletedig. Úgy óvtad a családok, és a gyermekek életét, mintha mind a tieid lettek volna. Igazi édesapa voltál a legcsodálatosabb Édesanyának, Máriának oltalmában. Ővele egységben harcoltál az Élet védelméért, a családok egységéért, a házasság előtt tisztán megélt szerelem fontosságáért. Buzdíts engem is, hogy mindenkor kiálljak az Élet védelmében, imádságaimmal és életemmel tanúságot tehessek róla! Segíts, hogy magam és mások életében is, mindenkor megőrizzem a család értékeit!

Mi Atyánk… Üdvözlégy… Dicsőség…

Ó, Istenem! Felajánlom neked a mai nap minden cselekvését a szándékokért és Jézus Szent Szívének dicsőségére. - Lisieux-i Szent Teréz felajánló imája

Jézus az egész életét a mennyei Atyának ajánlotta. Az Ő felajánlásába kapcsolódunk bele életünk minden kicsi és nagy pillanatával. A felajánlásban mindenünket Vele egyesítjük, és Őt magát és szeretetét kapjuk cserébe.

Az Imaapostolság felajánló imája Lisieux-i Szent Teréz felajánló imádsága alapján

Ó, Istenem! Felajánlom neked a mai napom minden cselekvését az e havi imaszándékért: (október)
„Imádkozzunk, hogy minden megkeresztelt ember részesévé váljon az evangelizációnak, készen álljon a misszióra azáltal, hogy tanúságtevő módon éli az Evangéliumot.” és Jézus Szentséges Szívének dicsőségére. Vágyom arra, hogy minden szívverésem, gondolatom, a legkisebb munkám is megszentelődjön azáltal, hogy egyesül az Ő végtelen érdemeivel, és kívánom, hogy jóvátegyem bűneimet az Ő irgalmas szeretetének tűzhelyébe dobván őket.
Istenem! Kérem a magam számára és mindazok számára, akik kedvesek nekem: a kegyelmet, hogy tökéletesen teljesítsük szent akaratodat, Irántad való szeretetből elfogadjuk e mulandó élet örömeit és szomorúságait, hogy majd egy napon mindnyájan együtt lehessünk a mennyben mindörökre. Ámen

„Szeressétek egymást osztatlan szívvel. Hadd szentelje meg a lelkem a tiédet, nemcsak most, hanem akkor is, amikor Istenhez jutok... A [Jézus Krisztusban] feddhetetlennek találhat.” - Antiochiai Szent Ignác, Levél a tralliaiakhoz

Mindenható, örök Isten, te a szent vértanúk hitvallásával megdicsőíted Fiad titokzatos testét, az Egyházat. Add, hogy a vértanúság, amely Antiochiai Szent Ignác püspöknek örök dicsőséget szerzett, nekünk szüntelen erőforrásunk legyen. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Tisztelt imaközösség!
Azzal a szándékkal fordulok Önökhöz, hogy Gyermekáldásért kérjem imáikat. Feleségemmel már nagyon szeretnénk gyermekeket. Szeretnénk ha mi is megkapnánk a teremtőtől az élet ajándékát.
Tisztelettel, Makó Róbert