KATTIMA.hu Kattints és imádkozz! – Evangélium és Ima, minden nap, Ferenc Pápa imaszándékával.

A nevelőkért

Imádkozzunk, hogy a pedagógusok hiteles példát adjanak azáltal, hogy versengés helyett testvériségre tanítanak és különösen is segítik a legkiszolgáltatottabb fiatalokat.

Imádság

Jézus, jó Mester, ahogy az evangéliumbeli ifjú nevezett téged,
életed a szeretet és az elfogadás élő tanúságtétele volt.
Összhangoddal arra tanítottál minket,
hogy a szeretetnek tettekben kell megnyilvánulnia.
hogy hiteles tanúságot tegyünk az Atya szeretetéről a világban.
Az evangéliumban Téged szemlélve megértjük, hogy
csak azt tudjuk másoknak közvetíteni, amit magunk megtapasztaltunk.
Ezért kérünk téged, hogy segítsd a nevelőket,
hogy stílusuk a tiédhez hasonló legyen;
konkrét magatartásukkal és szavaikkal egyaránt
a testvériséget, a kölcsönös tiszteletet és
a különbözőségek értékességét kommunikálják.
A te Szereteted Lelke ültesse beléjük
azt módot, ahogyan Te a legsérülékenyebbekkel is együtt vagy.
Segítsd őket, hogy egy Benned gyökerező és az emberiség felé nyitott
méltóságteljes életük legyen.
Ámen

Felajánló ima

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára 
felajánlom neked ezt a hónapot. 
Ámen

Mindennapi magatartásunk

Tégy tanúságot az életeddel

„Ma minden egyes ember identitását és méltóságát meg szeretnénk védeni, és az új nemzedékeket megtanítani mindenki megkülönböztetés nélkül való elfogadására. Ezért a nevelés arra kötelez bennünket, hogy a másikat olyannak fogadjuk el, amilyen, nem pedig olyannak, amilyennek én szeretném, hogy legyen, anélkül, hogy bárkit is elítélnénk vagy elmarasztalnánk.” (Ferenc pápa)

Az életmódod Jézus Krisztus tanítványának meggyőződését és hitét tükrözi?

Összhang
 

„Számunkra az önismeretben, a saját testvérünk, a teremtés és a Transzcendens megismerésében összefoglalható integrált képzés sokat jelent. Nem rejthetjük el az új nemzedékek elől az élet értelmére rámutató igazságokat.”

Összhangban van a másokkal, a világgal és az Úrral való kapcsolatod azzal, amit másoktól megkövetelsz?

Éld meg a testvériséget
 

„Ma, minden eddiginél jobban, hogy egyesítenünk kell az erőfeszítéseinket egy széles körű nevelési szövetség érdekében, hogy olyan érett embereket képezzünk, akik le tudják győzni az elkülönültséget és az ellentéteket, és képesek újraépíteni a kapcsolatok szerkezetét egy testvéribb emberiség érdekében.”

Mit tehetnél ebben a hónapban, hogy jobban szeresd és szolgáld a testvéreidet?

Segítsd a legkiszolgáltatottabbakat
 

„Ha a múltban a nők, a kiskorúak és a leggyengébbek jogait nem is tartották mindig tiszteletben, napjainkban elköteleztük magunkat amellett, hogy határozottan megvédjük ezeket a jogokat, és megtanítsuk az új nemzedékeket arra, hogy legyenek a hangtalanok hangja.”

Fordítasz időt azoknak a környezetedben lévőknek a képzésére és oktatására, akiknek erre szükségük van?

Kommunikálj örömmel
 

„Nevelj mindenkit a maga egységében, azaz fejben, kézben, szívben és lélekben, hogy azt gondolják, amit éreznek és tesznek; hogy amit gondolnak és tesznek, azt érezzék; amit éreznek és gondolnak, azt tegyék meg.”

Örömmel élsz a mindennapi követelmények szerint?

Ma reggel Jézus megszállotthoz szóló szavaival imádkozhatok, akit megszabadított a tisztátalan lélektől. „Menj haza a tieidhez, s beszéld el, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, hogyan könyörült meg rajtad.” (Mk 5:1-20) Tudok én is tanúságot tenni arról, hogy hogyan mutatta meg irgalmát nekem az Úr? Ő mindannyiunkat meg akar szabadítani, és arra hív, hogy ezt hirdessem. Uram Jézus, tégy engem az ima által barátoddá és a te könyörületes küldetésed számára elérhető apostoloddá. Neked ajánlom fel a napomat, és imádkozom a világ nevelőiért. Gondolok egyre vagy többre, akiket közelebbről ismerek. Mi Atyánk…

Nagy fájdalommal értesültem a Szentföldről érkező hírekről. A napról napra növekvő halálozási spirál nem tesz mást, mint hogy kioltja a két nép között létező bizalom néhány villanását. Imádkozzunk együtt a béke őszinte kereséséért.

Imádkozzunk, hogy a pedagógusok hiteles példát adjanak azáltal, hogy versengés helyett testvériségre tanítanak és különösen is segítik a legkiszolgáltatottabb fiatalokat.

Szeretném javasolni, hogy a pedagógusok új tartalommal egészítsék ki a tanítást: testvériség.
A nevelés a szeretet cselekedete, amely megvilágítja számunkra az utat a testvériség érzésének visszaszerzéséhez, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül a legkiszolgáltatottabbakat.
A pedagógusok tanúk, akik nemcsak szellemi tudásukat adják át, hanem meggyőződésüket, az élet iránti elkötelezettségüket is.
Tudják, hogyan kell jól kezelni a három nyelvet: a fej, a szív és a kéz nyelvét, mindezt harmóniában. Innen az öröm a kommunikációban.
Sokkal jobban odafigyelnek rájuk, és közösségépítőkké válnak.
Hogy miért? Mert ők hintik el ezt a bizonyságtételt.

Imádkozzunk, hogy a pedagógusok hiteles példát adjanak azáltal, hogy versengés helyett testvériségre tanítanak és különösen is segítik a legkiszolgáltatottabb fiatalokat.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus kiűzi a tisztátalan lelket a megszállott emberből.

Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére.
Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát.
Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbeli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!”
Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről.
Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak.
Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból.
Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!”
Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 5,1-20

*Roccasecca, 1226. +Fossanuova, 1274. március 7.

Tamás a nápolyi Aquinói grófok nemzetségéből származott. Már öt éves korában a közeli montecassinói bencés kolostorba adták nevelésre. A kor fölfogása szerint családja és háza fényét kellett volna növelnie, ha nem házasság útján, legalább mint tekintélyes püspök, apát, bíboros vagy mint pápa. A nemes ifjúnak azonban nem ilyesmi forgott a fejében.

Tizennégy éves korában magasabb tanulmányokra Nápolyba küldték, és itt megismerte az akkoriban kivirágzó dominikánusok prédikátor rendjét. Elhatározása, hogy életét a szent tudományoknak áldozza, 1244- ben a nápolyi domonkos kolostorba vezette, ahol a rendbe való fölvételét kérte, bár családja hevesen ellenezte, hogy kolduló szerzetbe lépjen. Rendi elöljárói még ugyanabban az évben továbbirányították tudományos kiképzésre: Rómán és Bolognán át Párizsba kellett volna mennie. Útközben, Rómától északra, testvérei útját állták, az atyai várba hurcolták és ott fogva tartották. Tamás végig ellenállt minden csábításnak, amellyel életre szóló elhatározásának visszavonására akarták bírni. Az imádságnak és a tanulásnak élt, míg végül is tizenöt hónap után a domonkosok segítségével kiszabadult. Johannes Teutonicus általános rendfőnök személyesen kísérte Párizsba.

Tamás 1245-ben érkezett Franciaország fővárosába, és itt találkozott először a rend nagytekintélyű hittudósával, Nagy Szent Alberttal. Három éven át hallgatta Albert előadásait. Amikor a párizsi egyetemes káptalan (1248) Albertet megbízta, hogy Kölnben létesítsen rendi főiskolát, Tamás együtt ment tanárával, és négy évet töltött tanulással a Rajna menti városban.

1252-ben Tamás ismét Párizsban tartózkodott, és akkor már bakkalaureus fokozatú főiskolai tanárként maga is előadásokat tartott. Ebben az időben robbant ki az az elkeseredett harc, amelyet a világi papok közül kikerült párizsi professzorok vívtak a ferences és domonkos rendből való, tudományosságban náluk jelentősebb kollégáik ellen. Tamás rendjének jogait védelmezte. 1256-ban IV. Sándor pápa közbelépésére fölvették a bekebelezett magiszterek sorába, és a Notre- Dame kancellárjától engedélyt kapott, hogy önálló, nyilvános tanító tevékenységet folytathasson mint professzor. Akadémiai előadásaiban elsősorban eredetiségét, nyitottságát és önállóságát dicsérték. E párizsi működése alatt (1252--1259) keletkeztek többek közt kommentárjai (Petrus Lombardus Szentenciás könyvéhez, Izaiáshoz és Boëthiusnak a Szentháromságról írott művéhez), valamint Az igazságról szóló értekezése.

Tamás a hatvanas évek nagyobb részét (1259--1269) hazájában, Itáliában töltötte, itt is teológiát tanított. 1260-ban IV. Orbán a pápai udvarba hívta. A görög császárral folytatott uniós tárgyalásokon Tamásnak kellett a római Egyház álláspontját képviselnie. 1265-ben átvette Rómában a rendi főiskola vezetését, 1267-től 1269-ig pedig VI. Kelemen udvarában tartózkodott. Közben fáradhatatlanul végezte a tudományos munkát. Erről tanúskodik a Pogányok elleni summa, amelyet domonkos misszionáriusok számára írt tan- és tanítókönyvnek, továbbá Az Isten hatalmáról, A fejedelmek kormányzásáról írt művei, s mindenekelőtt a Summa Theologiae, a tudományosság és a gondolati mélység, az összefoglaló látás és a világosság mesterműve, amelynek elrendezése, rendszere és fölépítése csak kora hatalmas dómjaihoz hasonlítható.

1269-ben Tamást rendi elöljárói ismét a párizsi egyetemre szólították teológiai professzornak. A párizsi évek (1269--1272) jelentik tudományos munkásságának csúcspontját. Rendkívül termékeny irodalmi munkásság és súlyos harcok évei ezek. A kolduló rendekkel szemben tanúsított ellenállás még mindig nem csitult el. Brabanti Sigerius a világ keletkezéséről, az emberi lélekről és az akarat szabadságáról olyan nézeteket vallott, amelyeket nem lehetett összeegyeztetni a keresztény dogmával. De parázs vita folyt a -- főképp ferencesek által képviselt --konzervatív ágostonos irányzat valamint Nagy Szent Albert és Aquinói Tamás haladó arisztotelizmusa között is.

1272-ben Tamást rendje visszahívta és megbízta, hogy Nápolyban központi teológiai főiskolát, ún. studium generalét szervezzen. Két évvel később ismét kiragadták ebből a nyugodt tevékenykedésből, amikor X. Gergely pápa a lyoni uniós zsinatra küldte (1274). Súlyos betegsége ellenére Tamás útra kelt, de nem jutott messzire. Március 7-én a kora reggeli órákban meghalt a fossanuovai ciszterci kolostorban. XXII. János pápa 1323-ban szentté avatta. XIII. Leó 1880-ban minden katolikus tanító tevékenység védőszentjévé tette.

Aquinói Szent Tamás, a filozófus és teológus szenvedélyes érdeklődése Isten megismerésére irányult. Nemcsak a hit fényénél kereste Istent, hanem az értelem fényénél, azaz a filozófia eszközeivel is. Tamás ezt a megismerést öt „istenbizonyítékba” foglalta össze, és bennük úgy következtet, hogy a világ úgy, amint van, nem jöhetett létre magától, a benne található rend és célszerűség egy természetfeletti értelmet követel: „Hatásaiból belátjuk, hogy van Isten, Ő a többi dolgok oka, és hogy fölülmúl mindent, és maga alatt hagy minden létezőt. És ez a végső és legtökéletesebb ismeretünk ebben az életben.”

Aquinói Tamás teológus volt, Isten ismerője. Végső bölcsességét és legmélyebb ismereteit a hitből merítette: „A hit előíze annak a tudásnak, amely a jövőben boldoggá tesz minket.” A hit és a tudás az ő számára nem ellenkezett egymással: „A kegyelem ajándékai oly módon fűződnek a természethez, hogy azt nem szüntetik meg, hanem tökéletesítik. Ezért a hit fénye, amely kegyelemszerűen árad belénk, nem oltja ki a természetes tudás fényét, amely természetes örökségünk.” Isten ajándékozta az embernek a hit világosságát, és ezzel olyan igazságokat nyilatkoztatott ki, amelyek minden emberi tudást fölülmúlnak. De ugyanaz az Isten kölcsönözte az embernek a megismerő képességet is, s adta vele együtt azt a megbízást, hogy hajtsa uralma alá a földet. A hitnek és az értelemnek tehát Istenben van a forrása, és ezért sohasem kerülhetnek egymással ellentétbe.

A hitnek és a tudásnak ez az egysége Tamás kérdésfeltevéseinek és válaszainak, értekezéseinek és imáinak a kulcsszava. Amit a görög bölcselők és az arabok, amit Szent Ágoston és a többi egyházatyák Istenről és a világról, a kegyelemről és a természetről mondtak, azt mind átfogta, átizzította és egységbe foglalta Tamás világos és mély szelleme.

Azt akarta, hogy az egész ember testestül-lelkestül táruljon ki Isten előtt. Ezért szembefordult azzal az egészségtelen, természetellenes aszkézissel, amely túlzó test-ellenességével a lelki és vallásos élet elkorcsosulásához és elnyomorodásához vezet. „Mivel az ember természete lélekből és testből, szellemi és érzéki összetevőkből áll, jó az embernek, hogy teljes egészében az erényt szolgálja, azaz szellemi és érzéki részével, testével egyaránt. És ezért az ember erényességéhez szükséges, hogy az igazságos viszonzás szándéka ne csak a lélek szellemi felében éljen, hanem érzéki felében, sőt magában a testben is, és hogy maga a test is arra törekedjék, hogy az erénynek szolgáljon.”

Tamás azonban csak azért lehetett nagy hittudós, mert nagy imádkozó is volt. Jól tudta, hogy az embernek latba kell vetnie szellemének és akaratának minden erejét: „Ha valaki elmulasztja megtenni, ami erejéből telik, és odafentről csodát vár, tulajdonképpen kísérti az Istent.” Az ember nem ülhet ölbe tett kézzel. A mennyország ugyanis olyan, mint egy kiterjedt tenger, de nekünk kell belévetnünk a hálót; olyan, mint egy értékes gyöngy, de a gyöngyöt nekünk kell megkeresnünk; olyan, mint az elrejtett kincs, de a kincset nekünk kell kiásnunk.

Azt is tudta, hogy minden emberi tudás csak töredék, hogy semmiféle földi képesség sem tudja elvezetni az embert igazi céljaihoz: Istennek kell az ő kegyelmével hozzánk jönnie. Az ember alázatos szívvel csak odaléphet Isten elé, és föltárulkozhat előtte. Tamás tisztában volt azzal, hogy „csak a kicsinyek részesülnek kinyilatkoztatásban”: „Az alázat teszi az embert alkalmassá Isten befogadására, az teszi képessé a bölcsességre”.

Tudjuk, hogy Tamás valahányszor el akart mélyedni a szellemi világban, a feszülethez vagy a tabernákulum elé lépett és megvilágosításért imádkozott. Az akkori emberek és mi maiak is hódolattal és tisztelettel állunk ennek a hittudósnak és szentnek gigászi teljesítménye előtt, Tamás azonban mindig tudatában volt saját kicsinységének és szegénységének. A legenda elmondja, hogy egyszer a kereszt előtt állva az Úr hangját hallotta: „Helyesen írtál rólam, Tamás. Milyen jutalmat szeretnél érte?” Tamás ezt felelte: „Egyedül csak téged, Uram. Minden, amit írtam, előttem csak pelyva.”

Utolsó imája amelyet a halállal szemtől szemben mondott, nagy lelkének szellemét leheli: „Téged fogadlak, lelkem váltságdíja. Irántad való szeretetből tanultam, virrasztottam és fáradoztam. Téged prédikáltalak és tanítottalak. Sohasem szóltam ellened semmit. Nem ragaszkodom makacsul nézetemhez, hanem ha bármit is helytelenül szóltam erről a Szentségről, alávetem magam a Szent Római Egyház ítéletének, és az iránta tanúsított engedelmességben távozom ebből a világból.”

Szent Tamás Terracina közelében halt meg, 1274. március 7-én. 1323- ban avatták szentté, s még ebben az évben fölvették ünnepét a római naptárba, halála napjára. Mivel ez a nap legtöbbször nagyböjtbe esik, 1969-től január 28-án ünnepeljük, amely napon 1369-ben átvitték az ereklyéit Toulouse-ba.

Amikor Tamás a kölni domonkosrendi főiskola diákja volt, az egyik napon tanára, Albert különösen nehéz kérdést taglalt. Tamás egy lapra jegyzetelve röviden és világosan megfogalmazta a tételt. A papírlap véletlenül a földre esett. Egyik tanulótársa meglátta, és az volt a legsürgősebb dolga, hogy a tanárhoz vigye.

Albert mester elolvasta Tamás lejegyzett gondolatait, s meglepte tanítványának éles értelme. Hogy azonban teljesen megbizonyosodjék, hívatta, és megparancsolta neki, hogy készüljön föl a másnapi nyilvános vitára. Maga a tanár támadta a diák bizonyítási okoskodását. Teljes tudásával igyekezett sarokba szorítani. Amikor a csodálkozástól elnémult hallgatók már azt mondták, hogy megfogta a védekezőt, minden egyes alkalommal kivágta magát egy finom megkülönböztetéssel, és meggyőző módon megvédte tételét.

Végülis azt mondta neki Albert: „Tamás testvér, te nem úgy ülsz itt, mint egy diák, aki felel, hanem mint egy tanár, akinek döntenie kell.” Erre Tamás szerényen így válaszolt: „Mester, nem látom, mi mást kellene csinálnom.” A hallgatókhoz fordulva pedig állítólag így nyilatkozott Albert mester: „Ezt az ifjút néma ökörnek neveztük (higgadt megfontoltsága és testes alkata miatt), de ha egyszer majd elbődül a tudományban, az egész világ visszhangozni fog tőle.”

Később, amikor Tamás Rómában élt, és tudásával a pápát és rendjét szolgálta, a következő eset történt:

A kolostorba, amelyhez Tamás tartozott, az egyik napon idegen magiszter érkezett, aki igen tudatában volt hivatala rangjának. Csomagjával a Lateráni bazilikához igyekezett, s körülnézett, hogy ki segíthetne neki. Meglátott egy feszület előtt imádkozó testvért.

„Hé, te dagadt! -- kiáltott oda a szerzetesnek. -- Elöljáród azt üzeni, hogy kísérj el, és vidd a csomagomat!”

A szerzetes, Tamás, akit az idegen magiszter nem ismert, megfogta és vitte a nehéz útizsákot, mezítláb. Útközben az idegen még szellemeskedett is kísérője rovására, akit együgyűnek nézett.

Ám egyszer csak szembe jött velük a Szent Péter-bazilika plébánosa. Tamáshoz sietett, megcsókolta ruhája szegélyét és fölkiáltott: „Tamás atya, mit művelsz te itt?”

A magiszter akkor tudta meg nagy szégyenkezve, hogy kit alázott teherhordó szamarává, s bocsánatot kért Tamástól. Tamás csak annyit mondott: „Nincs mit megbocsátanom. Sosem leszek más, mint szolgáló testvér.”

Istenünk, aki Aquinói Szent Tamást az életszentség lángoló szeretetének és a szent tudományban való jártasságnak tükrévé tetted, kérünk, add meg nekünk, hogy értelmünkkel átlássuk, amit tanított, és szívünkkel kövessük, amit cselekedett!

Testvéreim! Aquinói Szent Tamás nem nagy, hanem hatalmas a szentek között! A kortársak úgy nevezték el őt: az angyali doktor, akiről az volt az élményük, hogy angyalian ártatlan. Úgy él ebben a világban, mint aki... egyszerűen nem érzékeli, hogy mifajta világban él.

De amikor megszólal! Amikor megszólal, az Isten igazságáról beszél, és amikor tanít, akkor kiderül, hogy jobban ismeri a tanítványok összes problémáját, mint azok maguk. Mert azok csak kényelmetlenül érzik magukat, mondanak valamit – „ezt én nem tudom elfogadni, de meg se tudom indokolni” –, amikor azonban Tamás tanított, ő megmondta, hogy ezt az igazságot azért nem tudod elfogadni, mert kötve tart ez, meg ez, meg ez a tévedés. De nézzük csak meg, mit mond az a tévedés?! És Tamás kielemezte és eloldotta azt a köteléket, ami azt a lelket fogva tartotta.

Alapvető fölismerése az volt Szent Tamásnak, hogy van Isten! És ez neki valószínűleg egész pici korában, talán már három éves korában kivilágosodott. Ebből fakadt az, hogy amikor meghallotta a hívó szót – „Tamás! Te ugyan grófi sarj vagy és tiéd lehetne egy fél dunántúlnyi terület Itáliában, te csak engem keress!” –, a döntés már kész volt a szívében: én követem ezt a hívó szót és elmegyek kolduló szerzetesnek. Domonkosnak.

Akkor írták az 1240-es éveket. Nálunk éppen a tatárok pusztítanak el mindent, Tamás pedig a családjával harcol azért, hogy elhagyhasson mindent, és követhesse a megfeszített Krisztust. Akkor 16–17 éves. És nem tudta, hogy nem lesz 50 éves, mikor meghal. 49 évesen halt meg.

De amit alkotott, azt szemlélve csak ámulni és bámulni lehet, nemcsak a mennyiségen – hogyan lehetett ennyit írni ennyi idő alatt?! –, hanem azokon az alázatos és vaslogikával egymásból következő gondolatfűzéseken is, melyek valami mérhetetlen türelemre és alázatra vallanak.

És ami egyszer csak szinte megsemmisítően megdöbbentő annak, aki teológiával foglalkozik: Tamás a Summa Theologiae-t – ami a mai tipográfiával is három vaskos kötet – a kezdőknek szóló alapvető tankönyvnek adta. Mondván: „Fiaim, hogy Isten van-e, s hogy mindaz, amit a hitben hallasz, igaz-e, utána lehet járni! A Summa, amit én nektek tanítok, ennyi. Utánajárunk, igaz-e, amit az Egyház tanít? – De ez csak a kezdet. Mert ha mindez igaz, akkor nekem bűnbánatot kell tartanom, és el kell indulnom a saját állapotomban az üdvösségem útján. Ez a folytatás. A vége pedig az, hogy odaérkezel a megfeszített Krisztus keresztjéhez. És kéred Őt, hogy a vérével mosdasson meg, azután etessen és itasson a tulajdon testével és vérével. – Ez a vége itt a földön ennek az útnak.”

És Tamás ezt járta. Ezt az utat járta. És életének a vége felé, amikor már majdnem mindennel készen van, fölmerül benne a kísértés – ember volt ő is, kísértések érték őt is!, és az ördög mondja neki –, hogy „Tamás, te itt összeírtál hetet és havat, és mindez egyszerűen nem tetszik az Úrnak! Nem igaz, amit írtál! Nem igaz, amit tanítottál!” – És akkor Tamás odamenekül a feszülethez, és a szívében ott jajgat a kérdés: „Uram! Valóban? De hiszen én azt írtam és azt tanítottam, amit Tőled hallottam!” – És akkor a feszületről hallja a szót: „Tamás! helyesen írtál rólam! Az igazság az, amit pici korodban megláttál: Isten van! Minden, ami e tényből következik és te leírtad – igaz.”

 Mennyi baj forrása, ha egy lélek nem ismeri föl ezt az alapvető igazságot: Isten van! És nem engedi, hogy az a természetes, józan ész, ami a lelkünkkel adva van, folytassa tovább a maga természetes logikájával a követketztetést: ha pedig van Isten, akkor ki ez az Isten?! Mit vár, mit kér tőlem?! Mit adhatok neki oda?!

Szalézi Szent Ferenc azt mondta, hogy a kegyelem olyan, mint a méhecske a virágban: bármilyen állapotban él valaki, ha jót akar, és engedi és akarja, a kegyelem termékennyé teszi az életét; és hazavezeti a mennyországba. Szent Tamás ugyanezt mondja: ha ezt az alapvető igazságot fölismered, elfogadod, hogy az Isten van! és engeded, hogy minden, ami ebből következik, valóra váljon, bármilyen állapotban élsz – légy egy kis cseléd, egyetemi tanár, légy a világ tudósa, mindegy! –, a magad állapotában oda fogsz érkezni a megfeszített Krisztushoz.

Azonban akinek az életéből ez az alapfölismerés – Isten van! – hiányzik, annak szétesik az élete. Ezt követően pedig lehet igazságkeresés címén, jelentéktelen kérdésekről késhegyre menő vitákat folytatni. Míg ha ez az alapfölismerés megvan, minden, ami az emberrel történik, egységes egésszé áll össze, és a végén kikerekedik belőle a szent élet.

Imádkozzon értünk Szent Tamás, hogy Isten igazsága jelen tudjon lenni bennünk, személy szerint, mindegyikünkben. Legyen bennünk alázatos becsületesség a gondolkodáshoz. Becsületesség: meghallani a lelkiismeretünk szavát, és megtenni, amit mond. Amen.

Élete

+ Tamás Olaszország Aquino régiójában született, a bencés szerzetesek nevelték a Monte Cassino nagy apátságában, és a nápolyi egyetemen is tanult.

+ Családja komoly ellenállása ellenére 1244-ben belépett a Prédikátorok Rendjébe (domonkosok). Tanulmányra küldték Kölnbe, Németországba, ahol Nagy Szent Albert tanítványa volt. 1250-ben pappá szentelték, és a párizsi egyetemre küldték tanítani.

+ Aquinói Tamásról különösen emlékezünk Arisztotelész írásaival és Lombard Péter mondataival kapcsolatos kommentárjai miatt , amelyek a teológia skolasztikus mozgalmához vezettek.

+ Legnagyobb munkája - amely a római katolikus teológia nagy részét továbbra is meghatározza - a Summa Theologica . A teológia ezen szisztematikus feltárása a görög bölcsességet a Szentírás tételeivel és az egyházatyák írásaival, valamint a középkori teológia mozgalmaival ötvözte.

+ Aquinói Szent Tamás 1274. március 7-én halt meg, amikor a lyoni második zsinatra utazott. 1323-ban avatták szentté, 1567-ben pedig egyháztanítónak nyilvánították.

+ A katolikus iskolák, a teológusok és a filozófusok védőszentjeként tisztelik.

Imádságra és elmélkedésre

„Egész szívemből kereslek téged, ne hagyj parancsaidtól eltávolodnom! Szívembe rejtem szavaidat, nehogy vétkezzem ellened.” - Zsoltárok 119: 10–11

Lelki bónusz

Ezen a napon emlékezünk Lin Zhao Agatha, Lu Tingmei Jerome és Wang Bing Lawrence szent laikus katekétákra is, akik 1858-ban haltak vértanúhalált a kínai Maokou-ban. 2000-ben avatták őket szentté más kínai mártírokkal együtt.

Imádság

Istenünk, te Aquinói Szent Tamást kitüntetted az életszentségre való
buzgó törekvéssel és a szent tudomány szenvedélyes szeretetével.
Kérünk, add segítségedet, hogy világosan megértsük tanítását,
és híven kövessük jótetteinek példáját. A mi Urunk, Jézus Krisztus,
a te Fiad által, aki veled él és uralkodik
a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Jelenlét

Uram, amikor magányos vagyok, juttasd eszembe ígéretedet: "Sosem vagy egyedül, veled vagyok mindig. Igen, az idők végezetéig".

Szabadság

Ahhoz kérem kegyelmedet, hogy higgyem el, mivé válhatnék és mi mindent tehetnék, ha hagynám hogy te, Istenem, szeretett Teremtőm, továbbteremts, vezérelj és alakíts engem.

Tudatosítás

Segíts, Uram, hogy egyre inkább tudatában legyek jelenlétednek. Taníts, hogy felismerjelek másokban. Tölts hálát a szívembe, mikor mások gondoskodása közvetíti felém szeretetedet.

Isten igéje

Mk 5,1-20
Nemsokára átjutottak a tengeren túlra a gerázaiak földjére. Amint kilépett a bárkából, mindjárt elébe ment egy ember a sírok közül, aki a tisztátalan lélek hatalmában volt és sírboltokban lakott. Már láncokkal sem tudták fogva tartani. Sokszor béklyóba és láncra verték, de elszakította a láncokat, összetörte a bilincseket, és senki sem tudta őt megfékezni. Éjjel-nappal mindig a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, kiáltozott és kövekkel roncsolta magát. Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, és nagy hangon kiáltotta: »Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Isten Fia? Az Istenre kényszerítlek, ne gyötörj engem!« Ő ugyanis azt mondta neki: »Tisztátalan lélek, menj ki az emberből!« Ekkor megkérdezte tőle: »Mi a neved?« Az így válaszolt neki: »Légió a nevem, mert sokan vagyunk.« És könyörögve kérte őt, hogy ne űzze ki arról a vidékről. Volt ott a hegy körül a legelőn egy nagy disznócsorda. Az ördögök azt kérték tőle: »Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük.« Jézus megengedte nekik. A tisztátalan lelkek kimentek és megszállták a disznókat. Erre a kétezernyi csorda a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe. Akik legeltették őket, elfutottak, s hírül vitték ezt a városba és a falvakba. Az emberek kimentek, hogy lássák, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az ördögseregtől megszállott felöltözve, ép ésszel ül, és félelem fogta el őket. A szemtanúk pedig elbeszélték nekik, hogy mi történt az ördöngössel és a disznókkal. Ezért kérni kezdték őt, hogy távozzék el a határukból. Amikor beszállt a bárkába, az ember, aki megszállott volt, kérte őt, hogy vele mehessen. De Jézus nem engedte meg neki, hanem így szólt: »Menj haza a tieidhez, és hirdesd nekik, milyen nagy dolgot művelt veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!« Az el is ment, és elkezdte hirdetni a Tízvárosban, hogy Jézus milyen nagy dolgot cselekedett vele. És mindenki csodálkozott.

Gondolatok a mai evangéliumhoz

• Drámai ez az ördögűzés. A megszállottat gyötrő démon áll szemben Jézus higgadt erejével. A démon felismeri Jézus hatalmát és tekintélyét, és engedelmeskedik parancsának, hogy távozzék az emberből.
• Uram, amikor a gonosz erőitől félek másokban vagy magamban, jusson eszembe, hogy te felvetted a harcot a démonokkal, és legyőzted őket. Benned olyan Megváltóm van, akivel szemben az ördögnek nincs ereje.

Imabeszélgetés

Uram, segíts, hogy mindig figyeljek a fontos dolgokra az életben. Törődjem a körülöttem élőkkel. Keressem jelenlétedet azokban, akikkel találkozom. 

Befejezés

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

Ámen

Néhány esetben jobb hallgatni, mint beszélni: nincs ott szükség ékesszólásra, ahol az igazság önmagáért beszél.

Tartsd szem előtt, hogy az Isten fiait és a hitetlenség fiait a cselekedetek, s nem a szavak különböztetik meg egymástól.

Csodálatosak a mai emberek! Mihelyt valami belső szózatot hallanak egy rövidke ki elmélkedés után, amelyet némi összeszedettséggel végeztek, azonnal istentől eredőnek tartják azt, s így kiáltanak fel: „Az Isten mondta nekem! Az Isten felelte nekem!” Valójában azonban mindezt saját maguk mondják és felelik maguknak akaratuknak megfelelő módon.

Miért gondolsz rám oly gyakran, Uram, és én meg olyan ritkán Rád? Hol vagy lelkem? A te igazi otthonod az Isten; de akkor hol vagyunk mi valójában?

Mária nem végez fél munkát (MB XIII. 151).

Semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy vagy meghaljak, vagy hogy szeressem Istent. Vagy halál, vagy szeretet; mert az élet e szeretet nélkül rosszabb, mint a halál: számomra elviselhetetlenebb lenne, mint jelenleg.

Három ítélőszéknél kell az embernek megfordulnia, a világ, önmagunk s az Isten előtt. Az erőteljes, jellemes és az Isten kegyelmétől hordozott léleknek e három ítélőszékkel szemben három erős érzelme van. Az elsőt neveti, mint az anarchista a mi modern ítélőszékeinket; a másodikat megveti, mert tudja, hogy fizetett bírák ülnek rajta, a harmadiktól fél s meghajlik előtte. Azt mondom, hogy ezt teszik erőteljes lelkek és jól teszik.

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 329. old.]

A karácsonyéj a Szent Szűzet lelkének legszebb megnyilatkozásában mutatja be. Szív-nyílás van itt: tavasz a télben. Mennyország-nyílás van itt: Isten-látás, Isten-bírás földi életben.

a) Adott-e az Isten nagyobb ajándékot, mint mikor Fiát adta; szeretetének kenetével, az irgalom illatával töltötte el a földet! Lépett-e valamikor oly közel az emberiséghez, mint mikor köztünk született? S fogadta-e őt valamikor lélek oly bensőséggel, mint mikor édesanyja ölelte szívére? Nyílt-e valamikor virágkehely oly kéjjel s vett-e magába harmatot, mint a Szent Szűz anyai szíve? Úgy-e soha; nohát e Szűz elé állít a liturgia, – imádsággá válik szeretete és lelkesülése. A Szent Szűz lelkében templomot csodál, mely tömjénfüsttel teljes, – oltárt, melyen lobognak már a gyertyák s hirdetik, hogy leszállt az Úr… a többit pedig ránk bízza; boldogságát nekünk kell elgondolnunk mély tisztelettel s áhitattal! Nincs egyetlen lélek a világon, mely ily éjt virrasztott át, mint a Szent Szűz. Vele akar lenni egymagában az Úr; azért tereli el útját a barlangba, el a várostól, el Betlehemből, ki a magányba; elhallgattat mindent, csak az ég csillagai reszketnek, ahol „peperit filium suum primogenitum”, szülte elsőszülöttjét.

A szeretetben egyesülnek a lelkek, s ami kettő volt, eggyé lesz. Az anyai szeretetben, ami egy volt, ketté válik, de csak azért, hogy a két tűzláng annál hevesebben egymásba csaphasson. Az Isten most kezdi szeretni a Szent Szűzet mint anyját, s a Szent Szűz Istent mint gyermekét; ez új szeretetnek varázsa és boldogsága van az éjre kiöntve; az Isten-megközelítés elképzelhetlen foka. Ily édes nem volt még az ég: „hodie melliflui facti sunt coeli”, ma mézzelfolyó lett az ég.

b) És a gyermek?: „Jöjjetek nemzetek s imádjuk az Urat”. – E gyermeknek jár az imádás adója, mert ő az Isten-velünk, az Emmanuel! E gyermek a mienk! testvérünk… s íme itt kezdjük szeretni az Istent, mint testvérünket… de ez a nagy Isten végtelen nagy megaláztatásban csak végtelen nagy célokért jöhetett. Ezeket jelzik az éj s a fagy, melyeket meg kell törnie. A hitetlenség éje borzalmas hatalom, s a tél fagya a halált jelenti s a szívtelen elvadulást és hanyatlást. Örvények ezek; de a gyermek játszik az örvények fölött: kacsóit bedugja a vipera üregébe és szelídít vadállatokat.

Ha a természet az Isten nyoma, és ha a lélek az Is­ten hasonmása - akkor ugye nemcsak a nyomról lehet követeztetni arra, aki saját nyomát a természetbe be­levitte, nemcsak a képről lehet következtetni arra, aki sa­ját képét belénk, lelkünkbe rajzolta, hanem megfordítva is — az Istenből, az ő lényéből, az ő tulajdonságaiból rá kell jönnünk annak a képnek vonásaira, melynek hivatá­sa, hogy az Isten képmása legyen. Ne mondja senki, hogy ezt az utat a logika esetleg téves okoskodásnak bélyegzi meg. Ez először is nem szokatlan út.
Az Isten és a teremtmény viszonya ugyanaz, mint a művész viszonya a műalkotáshoz. A műalkotásból ráis­merünk a művész lelkére, képességeire, fantáziájára, alko­tó zsenijére. De viszont, ha a művész lelkét ismerjük, tud­juk azt is, hogy ez a lélek a műalkotásban hogyan sugárzik vissza; a logika ezt úgy fejezi ki, hogy az okozatból rá lehet ismerni az okra, és megfordítva: az okból lehet következ­tetni az okozatra. Ez az út nem is lesz téves, mert az Isten felismeréséhez nem egy út vezet; ha már egy úton eljutottunk hozzá, nyugodtan indulhatunk ki belőle, hogy a ter­mészet koronáját tökéletesebben megismerhessük.
 

(Isten képe az emberen)

„A mi Istenünkben egyensúlyban van két fenséges tulajdonság: Az egyik az igazság, a másik a szeretet. A gonosz fiai ezt az egyensúlyt nem szeretik. Sőt nem szeretik magát az igazságot sem, és ha nem aknázható ki saját szolgálatukra, a szeretetet sem.”

1947. szeptember 14. in Beke Margit: Egyházam és hazám II., 127. old.

„Nekünk nem az önmagunkat emésztő bűnbánat perceit, hanem a szeretet tetteit kell szaporítani ezen a földön. Ha a futballmeccsen a csapat kap egy gólt, le lehet ülni a pályán, hogy kivesézzük, ki tévedett, mikor tévedett, kinek milyen súlyos a bűne, hibája, vétke, de ha ebbe nagyon belefeledkezünk, akkor még kaphatunk két-három újabb gólt is. Az élet megy tovább, nekünk játszanunk kell.”

Ezen a földön egyetlen dologgal foglalkozz lelked üdvösségével, megnyugodva Isten akaratában.

Szellemi egyesülés az evangélikusokkal

Egység, megbánás, imádság.

A Pogányok Apostolának iskolájában ébredhetünk annak tudatára, hogy mindnyájunknak szüksége van a megtérésre.

Nincs keresztény élet bűnbánat nélkül.

„Nincs valódi ökumenizmus belső megtérés nélkül.” „Ki vagy te, hogy más szolgája fölött bíráskodol?” {Róm. 14:4). Inkább ismerjük el hibáinkat együtt. Ez vonatkozik az egység kegyelmére is: „Mindenki vétke­zett.”

Ezt be kell látnunk és ki kell mondanunk teljes komolysággal és le kell vonnunk a tanulságokat...

Jézus Krisztus valamennyiünk üdvössége... „...béké­ben élünk az Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által” (Róm. 5:1) és magunk között... hisszük és együtt valljuk is mindezt...

Minden hálánk azért, ami számunkra közös maradt és egyesít minket, nem tehet vakká azzal szemben, ami még elválaszt minket... Arra szólítanak minket, hogy együtt haladjunk, az igazság és szeretet párbeszédében, a hit teljes egysége felé... Mindent meg kell próbálnunk ennek érdekében. Mindent meg kell tennünk, hogy egyesüljünk. Tartozunk ezzel Istennek és a viliágnak...

Krisztus akarata és az idők jele sürget bennünket ar­ra, hogy közösen tegyünk tanúságot az igazság és sze­retet egyre növekvő beteljesedéséről... A ránk váró fel­adatok nagyok és súlyosak... „Gyöngeségünkben segít­ségünkre siet a Lélek” (Róm. 8:26). Ha bízunk Benne, folytathatjuk párbeszédünket, szembenézhetünk a mun­kával, melyet ránk szabtak. Kezdjük a legfontosabb párbeszéddel, imádkozzunk!

Lelkem édes vendége, drágalátos Jézusom, szent tested vétele törölje el minden bűnömet, pótolja mindazt, amit hanyagul tettem, adja vissza elpazarolt életemet.
Legyen örök üdvösségem, testem-lelkem megújulása, szeretetem lángra lobbanása, az erény kivírágzása és életemnek tebenned örök beboltozása.
Adja meg e szentáldozás lelkem szabadságát, testem egészségét, erkölcseim jóságát.
Legyen türelmem pajzsa, alázatosságom győzelmi jele, bizalmam támasztéka, bánatom vigasztalása, állhatatosságom segítsége. Legyen hitem fegyvere,
reményem szilárdsága, szeretetem teljessége.
Általa teljesítsem törvényeidet, újítsam meg lelkemet; általa legyek szent az igazságban és benne egészen jámbor.

Őszintén megvallhatjuk, hogy még sokadik hallásra sem könnyen tárulnak fel Jézus boldogságmondásainak titkai. Szegények - akik gazdagok, sírók, de megvigasztaltak, szelídek és hatalmasok, az igazságot éhezők-szomjazók ennek ellenére megelégedettek, irgalmasok, akiknek irgalmaznak, üldözöttek-megalázottak, mégis örvendezve ujjongók.

Az antinómiák egymást kizáró ellentmondások. Legalábbis a dolgok fizikai rendjében. Ami fent van, nem lehet lent, ami kint van, nem lehet bent. Aki éhes, nem lehet jóllakott és a szomjas nem lehet telített. A kívánságok soha nem teljesednek be maguktól és az óhajok nem szűnnek meg csak úgy.

Buddha ennek felismerése nyomán jutott arra a következtetésre, hogy a szenvedés és a boldogtalanság forrása a kielégítetlen vágyakban van. Ezért – szerinte – az ember úgy szabadulhat ki az örökös szenvedés körforgásából, ha kioltja magában a kívánságokat.

Az irodalom más úton jár. A költők olyan tapasztalatokra utalnak, amelyek felülírják világunk fizikai rendjét, biológiai hiány- és telítettség struktúránk szigorú egymásutániságát. Pilinszky János az „Egyenes labirintus” című költeményében a beteljesedés titkát fürkészve „nyitott szárnyú, emelkedő zuhanás”-ról beszél. A hétköznapi térélmény mellett az idő szokványos irányát és tartamát haladja meg Tóth Árpád az „Esti sugárkoszorú” szerelmes látomásában.

Shakespeare LXXV. Szonettje pedig a szerelem komplexitását a gazdagság és a szegénység, a testi sóvárgás és a bódító beteljesedés egybeesésével, koincidenciájával fejezi ki.

...

(Szabó Lőrinc fordítása)

Jézus boldogságmondásai magukba foglalják és felülmúlják Buddha bölcsességét és a költészet antropológiai ellentmondásainak egybeesését.

Jézus azért haladja meg a nagy Megvilágosodott tanait, mert nem azt mondja, hogy ne sírj, ne vágyakozz. A keresztény erkölcsben ugyan ismerjük a rendetlen, helytelen vagy bűnös vágyakat. Azt is tudjuk, hogy ezekkel mennyi zavart és szenvedést okozhatunk másoknak és saját magunknak is. Ezért a helytelen vágyaktól való megszabadulás ösvényein egy darabig még párhuzamosan is haladunk Buddha tanítványaival.

Az első lényeges különbség azonban az, hogy a világot nem mindenestül tartjuk rossznak, amiből szabadulni kell, következésképp nem minden vágyat tartunk helytelennek.

A második eltérés az, hogy a vágyakat nem kiölni vagy elfojtani akarjuk, hanem megtisztítani és elmélyíteni.

A harmadik, döntő keresztény sajátság pedig az, hogy az Isten és a személyes szeretet megtapasztalása és megélése utáni vágy és ennek beteljesedése számunkra a Teremtő legnagyobb ajándéka. Még akkor is, ha itt a földi létben a szerelem, a barátság és mindenféle szeretet a sírás kockázatát is magában hordozza. Aki érzéketlenné teszi a szívét azért, hogy soha ne kelljen a könnyek szemüvegén át néznie a világot, az kizárja magát a kapcsolatok csodás világából. Csak az sír, aki szeretett valamit vagy valakit. A vigasztalás pedig csak annak enyhület, aki sírt.

A hegyi beszéd boldogságai azonban nemcsak Buddha tanítását múlják felül, hanem a költők élményeit is.

Először is azért, mert vágyaink beteljesületlenségükben is beszédesek. Szent Ágoston tanítja, hogy „ignoti nulla cupido” vagyis amit nem ismerünk, arra nem is vágyakozhatunk. Véges és végtelen vágyaink alapja egy olyan mély és kiirthatatlan késztetés, ami minden gondolatunk és kívánságunk mélyén felsejlik. Ady szavaival:

                                   (Az Isten balján)

De Jézus boldogságmondásai azért is többek Buddha és a költők élményeinél, mert nem csak emberi erőfeszítések vagy érzések meghaladásáról beszélnek, hanem az ember és Isten kapcsolatának hasonlíthatatlan tágasságáról. Tóth Árpád ugyan már ennek közelébe jut amikor ezt írja:

Jézus, aki hitünk szerint valóságos Isten és valóságos ember, már nem csak emberi kapcsolatokról, barátságról, szerelemről vagy így-úgy értett szeretetről beszél. Tanításának szenvedő szerkezetű kijelentéseit a szentírástudomány „passivum theologicum”-nak „teológiai szenvedő szerkezet”-nek hívja. Eszerint itt – rejtett módon – maga Isten cselekszik. Sőt! Ő maga a benne és érte szegény gazdagsága. Ő –a Jézus könnyező együttérzésébe ölelt – síró vígasza. Ő az igazságra éhezők és szomjazók vágyának megelégülése. Benne – az irgalmas Atya emberszerető Fiában – nyernek irgalmasságot az irgalmasok.  A Lélektől átitatott szenvedése és megaláztatása, halála és feltámadása titkába beavatódva lehetnek örvendezők a most üldözöttek.

A boldogságok Isten boldogságába, a boldog Isten Országába hívnak bennünket. Egy olyan világba, ahol az utolsó szót nem a fizika vagy a biológia törvényei, nem is az aszkézis erőfeszítései vagy a költészet szépségei mondják ki, hanem a Szentháromság egy Isten örök szeretetének boldogságos antinómiái.

Bevezetés

Jézus, miután megkeresztelkedett a Jordán vizében és Keresztelő Szent Jánost elfogták, Galileába ment, és hirdette az evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!”

Annak ellenére, hogy a templom, nem börtön, hanem Isten háza, nem bűnözők, nem nagy bűnösök vannak jelen e templomban, hanem Istenben hívő emberek, mégis nekünk is szólnak, az iménti szavak: a ”Térjetek meg!” Erre ugyanis mindannyiunknak szüksége van. Mert, aki jó, az lehet még jobbá, aki szent, az lehet még szentebbé!

Kirie litánia

Urunk Jézus Krisztus, Te minden embert megszólítasz. Uram, irgalmazz!

Urunk Jézus Krisztus, Te közel hoztad hozzánk Isten országát. Krisztus kegyelmezz.

Urunk Jézus Krisztus. Te bátorítasz bennünket, hogy higgyünk evangéliumodnak. Uram, irgalmazz! 

Evangélium után

Ha figyelmesen követjük az Úr Jézus életútját, minden okunk megvan a csodálkozásra, olykor a meghökkenésre is. Hiszen életében minden, de minden másként törté-nik, amint az ember elvárná, vagy elképzelné.

Egészen csendben és szerényen jön közénk. Ugyan ki gondolna arra, hogy a Messiás király egy rongyos istállóban jön közénk. Harminc éves koráig Názáretben él és kétkezi munkával keresi kenyerét. Szinte fejcsóválva mondogatjuk ennek láttára: Miért kellett ilyesmire tékozolnia drága idejét? Mikor pedig eljött az óra, hogy meghirdesse Országa örömhírét, visszavonul a tómelléki Kafarnaumba. Ez a tette ugyancsak visszatetszést szülhetett Izraelben.

Igaz, hogy Izajás próféta megjövendölte, hogy „a pogányok Galileájából támad a világosság”. Ám az emberek jobban ragaszkodtak saját elképzeléseikhez, mint Isten igéjéhez.

Jézus tehát nem Jeruzsá-lemből, a Szent Városból, a próféták és királyok városából, indul tanító útjára, hanem a pogányokkal „megfertőzött” igencsak rosszhírű, kereskedelmi útvonalak kereszteződésében fekvő városból, Kafarnaumból.

Mert Isten előtt nincsen megvetett föld, és Isten előtt nincs egyetlen megvetett ember sem. Isten sohasem azt kérdezi, honnan származol, honnan jössz, hanem azt, hová tartasz. Isten nem a múltunkat nézi, hanem jelenünket és jövőnket.

Keresztelő Szent János már Heródes börtönében raboskodott, amikor Jézus ajkán mintegy folytatásként fölcsendül előhírnökének szava: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” Ezekkel a szavakkal a megvetett földről a megvetett emberekhez fordul Jézus, hogy fölmagasztalja őket.

Alkotó szeretete megteremtette a csodálatos világmindenséget és életre hívta az embert. Sajnos azonban az ember korántsem az a „szent anyag” még, aki méltó lenne az örök életre.

A „legyen világosság”, a „legyen élet”, a „legyen ember” teremtő szózata elhangzott már, de Isten nem érte be ezzel. Jézus ajkán ezért csen-dül fel az újjáteremtő szó: „Legyen istenivé az ember!” S ehhez az első lépés a térjetek meg szavak meghallása, a megtérés.

Sajnos a modern ember szeret-né a füle mellett elengedni e sza-vakat, mintha nem is neki szólnának, legfeljebb bűnös kortársaiknak. Má-ra a korábbi ideológiák és a mé-diumok segítségével sikerült kioltani szinte széles néptömegekből az erkölcsi érzéket, eltüntetni az erény és a bűn közötti különbséget.

Amíg ember marad az ember, addig mindig lesz különbség az erény és bűn között. Mindig szükség lesz megtérésre. Mert sem a jó, sem a rossz nem marad az emberbe zárva. Kihat a környezetére, jobbá, vagy rosszabbá teszi az embereket. Az emberi társadalomnak segítséget csak a megtérés, a bűnbánat és nyomában járó bűnbocsánat jelenthet.

Nem a bűnök egymás fejére olvasása, az élet szennyesének ízléstelen kiteregetése. Csak a gyarló emberi volt elismerése, s nem a vétkek letagadása, hanem a vétkek megvallása, a megtérés, az ember erkölcsi újjászületése billentheti helyre az egyensúlyt. Ez akadályozhatja meg a bűn felhalmozódását, közösséget fertőző jelenlétét, és társadalmi feszültség kiváltását. A megtisztulás tereli vissza emberi életünket azoknak a törvényeknek medrébe, amelyek egyedül biztosíthatják az élet tisztító és előrelendítő sodrását.

A megtérés azt jelenti, hogy Krisztus segítségével megkeressük és megtaláljuk igazi énünket. Olyanokká leszünk, igyekszünk lenni, amilyennek Isten akar minket látni.

Az Úr Jézus azért jött a földre, hogy az igazi énünket megtalálhassuk. Önmagát állítja elénk tükörnek, hogy Benne lássuk meg, milyennek gondolt és milyennek akar minket is az Isten! Ő nyújt segítséget ahhoz, hogy akár 180 fokos fordulattal is, de új, jó irányba terelje életünket.

Nagy esemény előtt állunk! Ne adjunk támadási felületet. Az eddigi hibánkért pedig tartsunk bűnbánatot, közösségileg is, és egyénileg is! Legyünk egyre hitelesebb, támadhatatlanabb krisztushívők! Akkor nem ér majd bennünket tragédia. Kevesebb lesz majd gyűlölködés társadalmunkban, és több a megbékéltségből.

Ugyanis nemcsak a Jézus korabeli emberekhez, hanem hozzánk is közel van az Isten Országa. S közel van az Úr mindazokhoz, akik segítségül hívják Őt, - mondja az Írás. A bűnbánat is, az irgalmas Isten is. A megtérés, a bűnbánat kinyújtott kézhez hasonlít, amelybe a végtelenül irgalmas Isten helyezi el lelkünk békéjét és üdvösségét. Ha minél több Isten felé kinyújtott kéz lesz e hazában, akkor nem lesz többé hazánkban félelem és rettegés, hanem egyre erősebb reménykedés, és testvériesség.

Ámen.

1. Keressétek az Urat… csak egy szerény, kis népet hagyok meg belőled, Izrael maradékát, amely az Úr nevében reménykedik. (Szof 2,3.3,12–13)

Szofoniás próféta a Kr. előtti 7. század közepén élt és működött Jeruzsálemben. A szegények prófétájának számít ő is, akárcsak Ámosz, de nála keményebb hangon hirdeti meg az Úr ítéletét, az Úr napját, amelyet eleinte úgy értelmeztek a rabbik, hogy saját népük diadala lesz. Csalódniuk kellett, mert az évszázadok folyamán, a többi prófétai könyv üzenetével is összevetve kiderült, hogy Jahvé napja nem egyedül Izraelt érinti, hanem gyakorlatilag az általános világítéletet, amit ma világvégeként emlegetünk. Ebben a végítéletben Isten nem elveszíteni akarja népét, hanem üdvözíteni. Akárcsak a Föld többi nemzetét, hiszen Jézus Krisztusban ez az ítélet részben megtörtént: elkezdődött Isten országa, uralma.

2. Ami a világ szerint oktalan, azt választotta ki Isten, a semminek látszókat, hogy egy ember se dicsekedhessék Isten színe előtt
(1Kor 1,26–31)

Szent Pál éppen a korintusi hívek gyakorlati életéből veszi a példát tétele igazolására. Ahogyan köztük is csak elvétve van előkelő, gazdag, ahogyan sokkal többen vannak, akik szegények, egyszerűek, tanulatlan rabszolgák – ez a tény megmagyarázza azt, amit sem a zsidók, sem a görögök nem értettek. Előbbiek politikai hatalmat vártak a Messiástól, utóbbiak az ész erejének győzelmét, felsőbbrendűségét tekintették egyedül üdvözítőnek, s így értetlenül álltak a szenvedő, bűnösökhöz lehajló, szegényeket felemelő Krisztus előtt. De az apostol megérteti híveivel, hogy a Krisztussal való kapcsolat kegyelmi ereje minden tudatlanságunkat, szegénységünket és tehetetlenségünket orvosolni képes. Általa leszünk erősek, bölcsek, tehetősek. A mindennapi élet igazolja ezt a tapasztalatot. A világban tapasztalható versengés, rohanás és fogyasztói szemlélet, megfelelési kényszerek sokasága őrületbe kergeti azt az embert, akinek nincs saját, önálló tartása, értékrendje. A keresztény Krisztusban találja meg azt a háttérbiztonságot, rejtett erőtartalékot, amellyel akár a kordivattal szemben is dönteni képes. Isten kegyelmének birtokában mindig van bátorsága nevén nevezni és megtenni a jót, megkülönböztetni a sátán ármánykodását a Szentlélek sugallatától.

3. Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. (Mt 5,1–12)

A hegyi beszéd a keresztény tanítás összefoglalása. Ennek mintegy bevezetése a nyolc boldogság, amelyet az evangélium alkotmányának szoktak nevezni. Biblikus szakemberek szerint talán nem így és nem egyszerre hangzott el a nyolc boldogság Jézus szájából. Az sem biztos, hogy a hegyen, hiszen Szent Lukácsnál inkább síksági beszédként szerepel. Mindez, állítják a Biblia tudósai, az evangélisták szerkesztői munkájának eredménye, mert ők Jézus tanításából összeszedték mindazt, amit a keresztény lelkület kialakításához, a Krisztus országába való eljutáshoz fontosnak tartottak. A nyolc boldogságot a mai életre lefordítva talán nincs is találóbb megfogalmazás, mint amit a mindannyiunk által ismert és nagyra becsült Gyökössy Endre református pasztorál-pszichológus elmélkedésében találunk:

Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.

Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelenül azt tenniük, amit mindenki tesz.

Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömteli lesz az életük.

Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.

Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.

Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendesül a csöndjük, és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.

Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba, és nem lesznek magányosak.

Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.

Boldogok, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének és imádkoznak, mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket…

TeDeum

A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.” Mt 5, 1-12a

Mottó: nagy lesz a mennyben a jutalmatok!

MITŐL KELLEMES?

Idén újra bosszankodhattam karácsony tájt a divatba jött „kellemes ünnepeket „köszöntésem.” Egy fürdő a nyári vakáció lehet kellemes, a karácsony legyen boldog, s ha lehet áldott. Hisz senki sem mondja kellemesnek. ha gyaláznak és üldöznek minket. Igaz, a boldogságot is inkább a vasárnapi prédikációkra tartjuk fenn, köznapjainkban nem mondunk hálaadó szentmisét a megaláztatásért, mint egykor Szent Erzsébet. De valljuk be,a szegénységért kevesen mondanak hálát, és a háborúzó felek imái a békéért is álszentül hangzanak, vagy nem? Az pedig az elmúlt századok társadalomkritikája rég elvetette, hogy a túlvilágon kárpótoljanak a mai szenvedéseinkért. Mi a jutalmat itt és most akarjuk. Szívünk mohón áhítja a most-at. Ezért kell imádkoznunk a tisztaszívűségért: semmi se homályosítsa el őszinteségünket, rabolja el belső békénket.

Mt 4,12–23 „Gyertek, kövessetek!”

Számos meghívási jelenetet olvashatunk az újszövetségi Szentírásban. Egy visszautasított meghívási jelenetet is, például arról a gazdag ifjúról, aki nem akarta Jézust követni, mert „sok vagyona volt”. Az a két szó, melyet a héber és a görög nyelvben a követésre használnak, többféle emberi magatartást fejez ki. A szolga követi urát, a legyőzött ellenségét, a hadsereg vezérét. Mindig valamilyen közösséghez való tartozásnak, illetve a tiszteletnek a jele a követés. Izrael is követi Istenét a kivonuláskor, tűzoszlopban, angyal vezetésével, vagy a szövetségláda által jelzett úton. A Jelenések könyve ezt a követést a vőlegény és a menyasszony között lévő kapcsolattal írja le. Ez a vezetés a Biblia további tanításában prófétai vezetéssé alakult, illetve a Sínai-hegyi kinyilatkoztatás után a törvény határozta meg az Isten követésének szabályait.

Az Újszövetség evangéliumaiban a követés legtöbbször valóságos fizikai követést is jelent, vagyis Jézus, a korabeli rabbik szokása szerint, tanítványaival életközösséget létesített. A tanítványok Jézussal együtt élve memorizálták szavait, és utánozták cselekedeteit, azaz életstílusát. Jézus elvárta tanítványaitól, hogy kiszakadjanak korábbi környezetükből. Jézus világossá teszi tanítványai előtt, hogy követőinek ugyanazt a sorsot kell vállalniuk, amit ő vállalt. Jézus követésre szólít fel. „Aki nincs velem, az ellenem van, aki nem gyűjt velem, az szétszór” (Mt 12,30) – mondta. Ezt a kijelentést Jézus nem ellenségeire, hanem tanítványaira vonatkoztatja. Különben az evangéliumban ezzel ellentétes választ is találunk („Aki nincs ellenünk, az velünk van” – Mk 9,40), amely azokra vonatkozik, akik ugyan nem Jézus tanítványai, de nem tekintik ellenségnek sem őt, sem tanítványait. Nehéz megállapítani, hogy ki az, aki valóban Jézushoz tartozik, hogy a kívülállók közül kik a Mester ellenségei, kik a toleránsak, és kik azok, akiket esetleg a tágabb baráti köréhez sorolhatunk.

Az apostoli levelekben mást jelent Jézus követése: a hívek feladata követni a feltámadt Krisztust. Az üdvözültek a Jelenések könyve szerint a Bárányt követik, és oda jutnak, ahol ő van.

A modern társadalom az önálló személyiségeket dicsőíti. Az egyéniség éppen abban nyilvánul meg, hogy senkit nem utánoz, hanem van bátorsága szembefordulni minden tekintéllyel. Sokan azzal vádolják a Katolikus Egyházat, hogy csak olyan híveket tud elviselni, akik követik főpásztorukat, plébánosukat és a Tanítóhivatal utasításait. Emiatt nem tekintik megfelelő nevelő intézménynek az Egyházat, mert nem egyéniségeket, hanem csak „értéktelen szolgai utánzókat” nevel. Akik ezeket a vádakat hangoztatják, megfeledkeznek arról, hogy az Egyház mindig Krisztus követésére szólít fel, az emberek követésére pedig csak annyiban, amennyiben azok valóban az isteni Mester nyomdokában szegődtek.

A modern társadalom is kénytelen hirdetések és propaganda útján a követendő személyeket bemutatni, mert különben irányíthatatlan lesz az emberi közösség. A kérdés csupán az, hogy ezek a sokszor látszatszabadságot ígérgető kampány-messiások, hoznak-e akkora áldozatot a céljaikért, és hogy azok olyan értékesek-e, mint Jézus céljai voltak. Ha mindkét kérdésre pozitív választ tudunk adni, kövessük őket, ha nem, legyünk egyéniségek, akik képesek vagyunk Krisztus követésére akkor is, ha a társadalmi hírharsonák másra szólítanak fel bennünket.

Jakab és János imája

Urunk! Oly nehéz megszabadulni hétköznapi életünk minden kötöttségétől, a haláltól, a bárkától vagy éppen szüleinktől, hogy nyomodba szegődjünk. Oly nehéz hallgatni rád, amikor így szólsz: „Kövessetek engem…!” Tudjuk: hívásodra késedelem és aggodalmaskodás nélkül kell válaszolnunk. Tudjuk azt is, hogy szabadon hagysz a döntésben, hiszen nem akarod ránk erőltetni magad. Tudjuk, hogy mindehhez be kell járnunk életünk árnyoldalait, szembe kell néznünk gyöngeségeinkkel, hitetlenségeinkkel, félelmeinkkel.

De most hozzád fordulunk, aki elkötelezed magad mellettünk, és gyenge hitünk segítségére sietsz: előtted állunk, hogy újra megfogd kezünket, és vezess azon az úton, amelyen járnunk kell. Urunk, követni akarunk téged. Legyél fényünk az úton. Amen.

Nagyon vigyázzunk a belső indulatokra, különösen abban a
kérdésben, hogy kit illet meg az elsőség. Isten mentsen meg minket az
Ő kínszenvedése által attól, hogy ilyen gondolatok merüljenek fel
bennünk! Vagy hogy ilyenféléken töprengjünk, ha mást elibénk
helyeznek: nem vagyok-e én régebben a szerzetben, mint az a másik; nem
vagyok-e idősebb; nem dolgoztam-e én többet? Ha ilyen gondolatunk
támadna, azt azonnal el kell fojtanunk, mert ha a nővérek ilyenekkel
foglalkoznak, vagy eszerint járnak el, az valóságos pestis, amiből
igen nagy bajok származnak a kolostorban. Ha pedig olyan főnöknőjük
van, aki, hacsak egy kevéssé is, elnézi az ilyen dolgokat, tudják meg,
hogy Isten megverte őket bűneikért ilyen főnöknővel, aki vesztüket
okozza. Kiáltsanak Istenhez segítségért és imádkozzanak, mert
végveszély fenyegeti a házukat.

Gyakran mondják nekem a novíciák: „De hát ön mindenre meg tud felelni, azt hittem, hogy most az egyszer zavarba hozom … honnan veszi azt, amit mond?” Még olyanok is akadnak köztük, akik elég naivak ahhoz, hogy azt higyjék: olvasok a lelkükben, mert megtörtént, hogy elébük vágtam, megmondva, amit gondolnak. Egy éjjel egyik társnőm elhatározta, hogy elrejti előlem a fájdalmát, mely miatt sokat szenvedett. Már reggel találkoztam vele, mosolygó arccal beszél velem és én, anélkül, hogy felelnék arra, amit mondott, ezt mondom neki, meggyőződéssel a hangomban: Önnek bánata van. Azt hiszem, ha a lábai elé raktam volna a holdat, akkor se nézett volna nagyobb csodálkozással rám. Elképedése oly nagy volt, hogy átcsapott reám is, egy pillanatra természetfölötti félelem fogott el. Bizonyos voltam benne, hogy nincs meg az az adományom, hogy olvassak a lelkekben és annál jobban csodálkoztam, hogy így eltaláltam az igazságot. Éreztem, hogy a Jó Isten egészen közel van, s hogy a nélkül, hogy észrevettem volna, gyermek módjára azokat a szavakat mondtam, amelyek nem tőlem, hanem Tőle jöttek.

„Úgy tűnik nekem, hogy a szeretet helyettesítheti a hosszú életet ... Jézus nem nézi az időt, mert az Égben már nincs idő. Neki csak a szeretetre kell néznie. Kérje őt, hogy sokat adjon nekem is belőle, nem kérem az érzékelhető szeretetet, hanem csak azt, amelyet Jézus érez.” 30

A kánaáni asszony leánya. Én a fiak közé tartozom, de azért hálás akarok lenni
a morzsákért is! [III. 183]

Ma azt mondta nekem az Úr: „Megnyitottam szívemet, mint az irgalom élő forrását, hogy minden lélek életet merítsen belőle. Közeledjenek nagy bizalommal az irgalom tengeréhez. A bűnösök megigazulást, az igazak a jóban való megerősödést találnak benne. Aki bizalmát irgalmasságomba helyezte, azt halála óráján isteni békém tölti el.”

Erőnk a szükséges feladataink mennyiségével együtt szemmel láthatóan növekszik. Ha nincs semmi, ami égetően sürgős, hamarabb elfogy. Az ég biztos, hogy ért a jó gazdálkodáshoz.

A fogadalom ma annyit is jelent, hogy előnyben részesítem a belső életet a külső élettel szemben. Egyszerű és szakadatlan tökéletesedés választása ez, nem középszerű, kényelmes, jelentés nélküli út. Így mondja a Szentatya.
Hát nem nagy a mi küldetésünk, ha ilyen sokat kíván tőlünk; egyenesen azt, hogy Krisztus szolgái legyünk? Mert mit is ér valójában az ember számára Krisztus követése, ha nem sikerül elérni Őt?

1962. május 2.

Egyik délben a Városmajorban jártam. Váratlanul beszélgetni kezdett. Szomorúan panaszkodott és kért, hogy írjam le panaszos szavait: „Én vagyok az ország koldusa. Engem nem akarnak foglalkoztatni. Minden koldulást betiltottak az országban, csak Én koldulok étlen-szomjan. Járok utcáról utcára, házról házra, faluból városba, hideg télben, tikkasztó nyárban, süvítő szélben, zuhogó esőben. Nem kérdezi meg senki Tőlem, hogy hová megyek ilyen szánalmas állapotban. Hajam vértől csapzott, lábaim összerepedeztek az utánatok való sok gyaloglástól. Kezem állandó segélykérésre kinyújtva. Szívről szívre járok, és alig kapok egy kis alamizsnát. Utána gyorsan becsukják szívük ajtaját, alig tudok bepillantani oda. Vissza kell húzódnom szerényen, és kegyelmeim halmozva vannak Szívemben. Leánykám, kérj te sokat mások részére is! Ó, szinte lekötelezel, meg kell köszönnöm hűségedet. Ugye, csodálkozol ezen? Ne ámulj el, minden kicsi áldozatod enyhíti határtalan, gyötrő szomjúságomat. Egy pillanatig se élj áldozat nélkül! Leányom, meg kell neked mondanom, a közelmúltban sok lelket felszólítottam az Én különös követésemre, de csak igen kevesen értik meg, mit óhajtok tőlük. Imáidba szünet nélkül foglald be őket, és hozz áldozatot értük, hogy engesztelő táborom, melyet így próbálok gyűjteni, ellensúlyozza igazságos haragomat. Édesanyám kérlel, Ő tartotta vissza eddig is igazságos haragomat. Az Ő Szeretetlángja Engem is lekötelez.”

Egy alkalommal imádás közben így szólt az Úr Jézus: „Szívednek minden dobbanásában legyen benne a bűnbánat! Minden lélegzetvételnél az Én szeretetemet lélegezd be, és a kilégzésnél add tovább felebarátodnak.”

Húsvétvasárnap szentbeszéd közben a pap így szólt: „Az Úr dicsőségét nem veheti el senki, mert azért Ő megszenvedett. Az igaz, hogy néha a szomorúság homálya borul rá.” S közben az Úr Jézus ismét panaszos szavaival fordult felém: „Látod, ő, ez a lélek nem látja fájdalmamat, nem érez Velem, nem gondol rá, mennyire szenvedek. Kislányom, fokozd szereteted a Nekem szentelt lelkek helyett is.”

A mellém rendelt nővér azt kérdezte, hogy milyen különbséget éreztem, amikor az Úr Jézus helyett az őrangyalom ébresztett. Én akkor nem tudtam neki választ adni. Most, hogy az Úr szelíd hangját visszavonta tőlem, csak egyoldalú beszélgetésbe kezdek. Megkértem Őt: „Édes Jézusom, sok mindent megérttettél velem, amit a Te sugallataid által kifejezésre is tudtam juttatni, de mikor ez történt, akkor már csendet borítottál lelkemre. Most elmémben ugyan fölfogtam, de szavaimmal kifejezni mégsem tudom.” Ahogy így csendben az Úr színe előtt térdeltem, elmélkedtem, lelki szemeim előtt egy végeláthatatlan fényesség keletkezett, mely milliárdnyi fénytől sziporkázott, és eme fény kápráztató sziporkáiból apró, kisebb-nagyobb ragyogó szemcsék szikráztak ki mindenfelől. A porszemnél is kisebbek voltak, de csodálatos tündökléssel ragyogott még a legkisebb is. És ahogy így szemléltem, az Úr éreznem engedte, hogy miért nem tudtam erre elmémben kifejező szavakat találni. Az apró, de csodálatos tündöklésű szemcsék az Úr teremtményeinek érzetét keltették bennem.

„Drága gyermekek!
Ma arra hívlak benneteket, hogy mindannyian imádkozzatok azért, hogy megvalósulhasson Istennek minden rátok vonatkozó terve, és mindaz, amit általatok akar véghezvinni! Segítsetek másokat a megtérésben, különösen azokat, akik Medjugorjéba jönnek. Drága gyermekek, ne engedjétek, hogy a sátán úrrá legyen a szíveteken, mert így az ő képmása lesztek, nem az enyém. Arra kérlek, imádkozzatok, hogy jelenlétem tanúi legyetek. Nélkületek Isten nem valósíthatja meg azt, amit akar. Isten mindegyikőtöknek szabad akaratot adott: használjátok fel jól.
Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

Szent II János Pál pápa: Szeressétek az öregeket

Nagyon szépen kérlek titeket, szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat, a hajlott hátú anyákat,
A ráncos, eres kezeket, az elszürkült, sápadt szemeket,
Én nagyon kérlek titeket, szeressétek az öregeket!

Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket,
Öleljétek meg az öregeket, adjatok nekik szeretetet
Szenvedtek ők már eleget, vigasztalóik ti legyetek!

Ne tegyétek őket szűk odúkba,
ne rakjátok őket otthonokba,
Hallgassátok meg panaszukat,
enyhítsétek a bánatukat,

Legyen hozzájuk szép szavatok,
legyen számukra mosolyotok,
én nagyon kérlek titeket,
szeressétek az öregeket,
fáradtak ők már eleget,
hogy ti módosabban éljetek.

Ők is elfogadtak titeket,
mikor Isten közéjük ültetett,
azért kérlek titeket,
szeressétek az öregeket!

Ha majd az örök szeretet,
elhívja őket közületek,
ti foglaljátok el helyüket,
mert ti lesztek majd az öregek,
s mindazt, amit nekik tettetek,
azt adják nektek a gyerekek,
azért intelek előre titeket,
szeressétek az öregeket!

„… nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül.”
Lk 13,31–33

1. Ferenc pápa a szolgálat valódi szelleméről
2. Új katekézis az evangelizációról
3. Ferenc pápa újévi beszéde a szentszéki diplomatákhoz
4. Ferenc pápa fogadta Olaszország miniszterelnökét
5. Gänswein érsek könyve XVI. Benedek pápáról
6. Végső búcsú Pell bíborostól
7. Konferencia a mesterséges intelligenciáról
8. Dokumentumfilm a lourdes-i zarándokélményekről

A magyar változat a Magyar Kurír megrendelésére készült.

Aznapi műsor 19.30 óra után érhető el!
Régebbi műsorok meghallgatásához, válasszon előző napi tartalmakat.

A tanúságot tevő Keresztelő János imája

Bevezető

Hitünk szempontjából nagyon fontos, hogy mindig halljuk, figyeljük Isten szavát. Fontos, hogy ismerjük az ószövetségben adott kinyilatkoztatást és az Úr Jézus által közölt tanítást. Ma, az évközi 4. vasárnapon is azért jöttünk Isten oltára elé, hogy hallhassuk Isten szavát, és válaszoljunk rá hittel, reménnyel és szeretettel. Isten szava erőt ad, és ahhoz segít, hogy békében, egyetértésben élhessünk egymással. Az Úr Jézus mindenkit fel tud emelni arra a boldogságra, amely az ő sajátja, de ehhez figyelni kell szavára, és tanítása szerint kell élni. Ennek tudatában mondjuk: Gyónom...

Hívek könyörgése

Testvéreim! Imádkozzunk mennyei Atyánkhoz, hogy a nyolc boldogságról szóló tanítást megértsük és meg is valósítsuk!

1. Urunk! Segítsd Egyházadat, hogy mindenhol eredményesen hirdesse a hegyi beszéd tanítását.

2. Bátorítsd híveidet, hogy mindenkor a hegyi beszéd szellemében éljenek, cselekedjenek.

3. Urunk! Ajándékozz a világnak olyan férfiakat és nőket, akik az emberi méltóságot nagyra értékelik, és bátran védelmezik.

4. Halottaink életét tedd teljessé a veled való közösségben.

Mennyei Atyánk! Szent Fiad által örökérvényű igazságok fényével világítod meg életünk útját. Mindezért tied legyen a hála és a dicsőség, Krisztus a mi Urunk által. Amen.

Már az Apostolok Cselekedeteiből látjuk, hogy az Egyház a kezdetektől fogva úgy jelenik meg a világ­ban, mint eucharisztikus közösség (ApCsel 2,42). A keresztény ember már a keresztségben Krisztus Testének és az újszövetségi Isten népének tagja lesz, de a Krisztushoz és az ő Egyházához való tartozá­sát a szentmise közösségében éli meg.

Az eucharisztikus egyházszemlélet szerint kevés, ha csak azt mondjuk, hogy az Eucharisztia az egyházi élet középpontjában áll. Axiómaként is állíthatjuk: „Az Egyház hozza létre az Eucharisztiát, az Eucharisztia pedig az Egyházat”. Ahol az Eucha­risztiát ünneplik, ott létrejön az Egyház, mint a Krisztusban hívők helyi közössége. Az Egyház pedig az Eucharisztiából fakadó lelki, kegyelmi közösség. XVI. Benedek pápa meglátása szerint „az Eucharisztiával maga az Egyház jön létre”. Jézus azzal valósított meg valami újat tanítványai előtt, hogy egybegyűjtötte és közösséggé formálta őket” (A názáreti Jézus, 2. köt., 109). Az Eucharisztia, az Utolsó Vacsorára való szakramentális emlékezés nemcsak a közösségben megy végbe, hanem Krisztus akaratából közösség alkotó ereje van. Amint a hívők természetfeletti szinten az Eucharisztiával táplálkozva élnek és növekednek, ugyanúgy az Egyház is „állandóan ebből a kenyérből él és általa növekszik” (LG 26).

A II. Vatikáni Zsinaton nemcsak az Egyházról szóló zsinati határozat, hanem a liturgikus konsti­túció is hangsúlyozta az Eucharisztia és az Egyház különleges kapcsolatát. A konstitúció meghatározá­sa szerint a szentségek, főként az Eucharisztia azon túl, hogy az embereket megszentelik, Istennek megadják a tisztelet, valamint a tanítást is szolgál­ják, egyszersmind építik Krisztus testét (SC 59). Az Egyház az Eucharisztia révén jön létre, él és növek­szik folyamatosan. Így az Eucharisztia konstitutív valóság az Egyház számára: „Egyetlen keresztény közösség sem fog kiépülni, hacsak nem teszi meg alapjának és szegletkövének a szent Eucharisztiát” - tanítja a zsinat (PO 6).

Amikor az Egyház megünnepli az Eucharisztiát, mindig önmagát valósítja meg, legmélyebb lénye­gét fejezi ki a mindig jelenlévő, keresztre feszített és megdicsőült Krisztussal való egységét és közössé­gét. A szentmise az Egyház legtökéletesebb megva­lósulása. Az Eucharisztiában minden együtt van, ami az Egyházat Egyházzá teszi: az Egyház feje, Jézus Krisztus, a hierarchikus struktúra és Isten országa eljövetelének várása. „Az Egyház a legkivá­lóbb módon akkor lesz láthatóvá, amikor Isten szent népe teljesen és tevékenyen részt vesz a közös liturgiában, mindenekelőtt az Eucharisztia ünnep­lésében, az egységes imádságban az egyetlen oltár körül, melynél a közösség élén ott áll a papságától és segédkezőitől körülvett püspök” (SC 41).

³¹Az alázatosság második foka, ha az ember nem szereti saját akaratát, és nem gyönyörködik kívánságainak kielégítésében, ³²hanem tettekkel követi az Úrnak azt a szavát: "Nem azért jöttem, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem azét, aki engem küldött" (Jn 6,38). ³³Hasonlóképpen mondja egy szent könyv is: Az önakarat bűnhődéssel jár, a megkötöttség koronát szerez.

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. Itt vagyok ezen az új napon.
Helyezd el a szívemet újra a Fiad, Jézus Szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg.
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem.
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban.
Máriával az Egyház missziójáért felajánlom neked ezt a hónapot
a Pápa Imavilághálójának szándékára, 
hogy az emberi fejlődésért elkötelezett önkéntes szervezetek
találjanak olyan személyeket, akik vágynak arra,
hogy elköteleződjenek a közjó szolgálatában,
és mindig új utakat keressenek a nemzetközi együttműködésre. Ámen.

Házassági Áldás

Áldd meg Uram, (...............-t és ................-t), akik a házasság szent, szerelmes szövetségében élnek.
Áldd meg áldozatvállalásikat, álld meg testüket, lelküket, szándékaikat, hogy egymáshoz feltétel nélkül ragaszkodjanak.
Tedd erőssé a kezüket, amellyel egymás kezét fogják,
tedd gyöngéddé a szívüket, amelyben egymást hordozzák,
tedd egyenessé a gondolataikat és tetteiket, amelyekkel egymást gyarapítják.
Tedd házaséletüket példává a felnövekvő nemzedékek számára.
Vezesd őket, Uram, hogy mindig az általad kijelölt úton járjanak.
Bátorítsd őket, hogy hozzád és egymáshoz mindhalálig hűségesek maradjanak, s majdan elnyerhessék tőled az élet koronáját. Ámen

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai megilletődött szívvel értesültek arról, hogy XVI. Benedek emeritus pápa 2022. december 31-én, 9 óra 34 perckor a Mater Ecclesiae Monostorban, a Vatikánban földi útját befejezte, és hazatért a Mennyei Atya Házába.

A Gondviselő Isten iránt érzett, hálatelt szívvel gondolunk személyére. Joseph Ratzinger, majd XVI. Benedek egész élete tanúságtétel volt mindannyiunk számára rendíthetetlen, személyes hitéről; tudása és bölcsessége egész nemzedékeknek mutatott irányt.
Ferenc pápához csatlakozva kérünk minden jószándékú embert, hogy imáiban emlékezzen meg az emeritus pápáról, továbbá buzdítunk minden testvérünket, imádkozzon Szentatyánkért és az egész Egyházért.

XVI. Benedek pápa életrajza

Joseph Ratzinger 1927. április 16-án született a németországi Marktl am Inn-ben, a Passaui Egyházmegye területén. Édesapja a csendőrség tisztje volt, régi bajor földműves családból származott.
Fiatalságának éveit Traunsteinben töltötte. A II. világháború legutolsó szakaszában a légvédelmi egységekhez hívták be kisegítőnek.
1946-tól 1951-ig filozófiát és teológiát tanult a Müncheni Egyetemen és a Freisingi Filozófiai és Teológiai Főiskolán. 1951. június 29-én szentelték pappá és ezután nem sokkal megkezdte tanári tevékenységét.
1951-ben München-Moosachban volt kisegítő lelkipásztor, majd 1951-52-ben München-Bogenhausenben káplán. 1952-től 1954-ig a Freisingi Szemináriumban volt tanár.
1954-től 1957-ig a Freisingi Filozófiai és Teológiai Főiskolán a dogmatikus és a fundamentális teológia docense, majd ugyanitt 1958-59-ben rendkívüli egyetemi tanár. 1959-től 1963-ig a fundamentális teológia egyetemi tanára Bonnban. 1962 és 1965 között a II Vatikáni Zsinat teológiai szakértőjeként, peritusaként tevékenykedett. 1963 és 1966 között a dogmatika és a dogmatörténet professzora a Münsteri Egyetemen, majd ugyanezeket a tárgyakat tanította 1966-tól 1969-ig a Tübingeni Egyetemen és 1969-től 1977-ig a Regensburgi Egyetemen, ahol 1976-77-ben az egyetem rektorhelyettese volt.
VI. Pál pápa 1977. március 25-én münchen-freisingi érsekké és ugyanezen év június 27-én bíborossá nevezte ki. 1981. november 25-én az azóta szentté avatott II. János Pál pápa a Hittani Kongregáció prefektusává nevezte ki. Ezzel egyidejűleg a Nemzetközi Teológiai Tanács és a Pápai Biblikus Tanács elnöke is lett.
1986 és 1992 között a Katolikus Egyház Katekizmusát összeállító pápai bizottság elnöki teendőit is ellátta.
1998. május 21-én a budapesti Szent István Társulat Stephanus-díjjal tüntette ki.
2002-ben választották meg a bíborosi kollégium dékánjává.
2005. április 19-én a bíborosi konklávé Szent II. János Pál pápa utódjául Joseph Ratzingert választotta meg, aki XVI. Benedek néven kezdte meg szolgálatát. Pápai jelmondata: „Cooperatores veritatis”, azaz „Az igazság munkatársai” (3Jn 1,8). Ő a nyolcadik német pápa és a 265. a római katolikus egyházfők sorában.
Pápai hivatala során megjelent három enciklikája: Deus Caritas est (2005), Spe salvi (2007), Caritas in veritate (2009), közel ötven apostoli konstitúciója, négy apostoli buzdítása és számos egyéb írása, közülük kiemelendő a Názáreti Jézusról szóló trilógia. Teológiai köteteinek, tanulmányainak éppoly terjedelmes a listája, mint különböző egyetemektől kapott elismeréseinek, díszdoktori kitüntetéseinek sora. Nem hivatali tekintélye, hanem személyes tekintélye és világos előadásmódja tette, hogy előadásai zsúfolt előadótermek előtt hangzottak el, könyvei pedig nagy példányszámban érdekelték az embereket. Magyar nyelven közel negyven munkája jelent meg.
2013. február 10-én kelt nyilatkozatában korára és fogyatkozó erejére hivatkozva le kívánt mondani a pápai hivatalról. Szándékát a következő nap jelentette be, és az február 28-án lépett hatályba.

Budapest, 2022. december 31.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa