Egyetemes: A függőségekből való szabadulásért

Imádkozzunk azért, hogy a függőségekben szenvedők segítséget és támogatást kapjanak.

Ima

Jézus, Megváltónk,
a köztünk való jelenléted
sokak számára megszabadulást hozott:
a betegségtől, a tisztátalan lélektől,
a bénulástól és a vakságtól.
Manapság sok testvérünk
olyan sokféle függőség foglya.
Arra kérünk Uram, hogy szólítsd fel
a figyelmes embereket, akik segíthetnek nekik.
A Szentlélek világítsa meg őket,
hogy felismerjék helyzetüket,
erejüket és bátorságukat, hogy megvívják ezt a harcot,
és adjon örömet, ha segíthetnek azoknak, akik
a nehézségeken mennek keresztül.
Mi Atyánk…

Felajánló imádság

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen
barátoddá és az apostoloddá, hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem
örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, 
mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára felajánlom neked ezt a hónapot. Ámen

Javaslatok a hónapra

• Vizsgálja meg őszintén, hogyan használja fel a rendelkezésre álló időt és pénzt, nézze meg, hogy rendetlenül költekezik-e, és / vagy bármelyik területen van-e valamilyen függőségnek kitéve.
• Szánjon időt a családban, a katekézisben, vagy azokban a csoportokban és közösségekben, amelyekben részt vesz, beszélgetésekre és gondolkodásra a közelében lévő vagy ismert személyekről, akik bármilyen függőség hatása alatt állnak, hogy megfelelő eszközöket találjanak a segítségükre.
• Tájékozódjon jobban azokról az intézményekről, amelyek segítik a függőség áldozatait, keressen róluk további információkat, és működjön együtt velük a lehetőségei szerint.

„Mária az, akinek a lándzsával áttört szíve megérti az összes bánatot. Mint mindenki édesanyja, a remény jele azoknak az embereknek, akik szenvednek a szülés fájdalmától, amíg az igazságosság meg nem születik. Igazi anyaként velünk jár, harcol velünk, és szüntelenül terjeszti Isten szeretetének közelségét.” (Ferenc pápa) Mária, jöjj, adj reményt a megsebzett szíveknek!

https://youtu.be/SnaRTNsV8ec

Imádkozzunk azért, hogy a függőségekben szenvedők segítséget és támogatást kapjanak.

Ferenc pápa - 2020 április

Bizonyára hallott már a függőség drámájáról.
És… gondolkodott-e a szerencsejáték, pornográfia, az internet és az internetes veszélyekről is?
Az „irgalmas evangélium” támogatásával enyhíthetjük, kezelhetjük és gyógyíthatjuk az új típusú függőséggel kapcsolatos szenvedéseket.
Imádkozzunk azért, hogy a függőségekben szenvedők segítséget és támogatást kapjanak.

„Aznap alkonyatkor” (Mk 4,35). Így kezdődik az evangéliumi szakasz, amelyet az imént hallottunk. Már hetek óta úgy érezzük, leszállt az este. Sűrű árnyékok borultak tereinkre, utcáinkra és városainkra; uralmuk alá hajtották az életeinket, mindent megsüketítő csönddel és vigasztalan ürességgel töltve el, amely minden dolgot megbénít jártában: érezni lehet a levegőben, észre lehet venni a gesztusokban, elárulják a tekintetek. Rémültté és elveszetté váltunk. Akárcsak az evangéliumi szakaszban szereplő tanítványok, felkészületlenül miránk is ránk tört a váratlan és vad vihar.

Ráébredtünk, hogy mindannyian ugyanabban a bárkában vagyunk, mind törékenyek és irányt vesztettek, ugyanakkor mégis fontosak és szükségesek vagyunk, mindannyian arra nyertünk meghívást, hogy evezzünk együtt, hisz mindannyiunknak szüksége van a kölcsönös támasznyújtásra.

Ebben a bárkában… itt vagyunk mindannyian. Akárcsak azok a tanítványok, akik egy hangon szólalnak meg, és szorongásukban ezt mondják: „Elveszünk” (v. 38), mi is ugyanígy rájöttünk, hogy nem tudunk külön-külön, a magunk erejéből előre jutni, hanem csakis együttesen.

Könnyen magunkra ismerhetünk ebben az elbeszélésben. Sokkal nehezebb azonban megértenünk Jézus magatartását. Miközben a tanítványok természetesen izgatottak és reményvesztettek, Ő a tatnál van, a bárkának azon a részén, amelyik először süllyed el. És mit csinál? A háborgás ellenére békésen alszik, bízva az Atyában – ez az egyetlen alkalom, amikor azt látjuk az evangéliumban, hogy Jézus alszik. Amikor aztán felébresztik, majd lecsillapítja a szelet és a vizeket, odafordul a tanítványokhoz, és megrovóan így szól hozzájuk: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” (v. 40).

Próbáljuk megérteni! Miben is rejlik a tanítványok hitének a hiánya, amely szemben áll Jézus bizalmával? Ők továbbra is hittek Benne, hiszen Őt hívták segítségül. De figyeljük meg, hogyan szólítják meg őt: „Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk?” (v. 38). Ez egyáltalán nem érdekel Téged: úgy gondolják, hogy Jézus közönyös velük szemben, nem törődik velük. Közöttünk, családjainkban az egyik legfájdalmasabb dolog az, amikor ezt mondják:

„Nem törődsz velem?”. Olyan mondat ez, amely megsebez, és elszabadítja a szív viharait.

Jézust is megrázza. Hiszen senki sem törődik jobban velünk, mint Ő. És valóban: ahogy megszólítják, rögtön megmenti reményvesztett tanítványait.

A vihar leleplezi sebezhetőségünket, és lemeztelenítve elénk állítja hamis és felszínes biztonságérzéseinket, amelyek segítségével meghatároztuk életeink forgatókönyveit, a terveinket, a szokásainkat és prioritásainkat. Megmutatja, hogy engedtük elaludni, hátra maradni azt, ami táplálja, fenntartja és erősíti az életünket és a közösségünket. A vihar feltárja mindazon elhatározásainkat, amelyekkel úgymond „be akartuk csomagolni” és el akartuk felejteni azt, ami táplálta népeink lelkét; mindazokat a próbálkozásainkat, amelyekkel látszólag „üdvös” szokások révén „anesztetizáltuk” magunkat, s képtelenné váltunk arra, hogy megszólítsuk a saját gyökereinket és felidézzük időseink emlékezetét. Ezzel pedig megfosztottuk magunkat attól az immunitástól, amely ahhoz szükséges, hogy szembenézzünk ezzel a viszontagsággal.

A vihar által lehullottak a sztereotípiák álarcai, melyekkel álcáztuk az „egónkat”, amelyet soha nem érdekel semmi más, csak önnön imázsa; ugyanakkor újra lelepleződött az az (áldott) közösséghez tartozásunk is, amelyet nem tagadhatunk meg: testvérként összetartozunk. Testvérként összetartozunk.

„Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?”. Uram, a te Igéd a mai estén szíven üt és miránk vonatkozik, mindannyiunkra. Ebben a mi világunkban, amelyet Te nálunknál is jobban szeretsz, a lehető legnagyobb sebességgel robogtunk előre, úgy éreztük, erősek és mindenre képesek vagyunk. Epekedtünk a haszonra, engedtük, hogy felemésszenek minket a tárgyak és megrészegítsen a sietősség. Nem álltunk meg a hívásodra, nem tértünk észre a háborúkkal és a bolygószintű igazságtalanságokkal szemben, nem hallottuk meg sem a szegényeknek, sem a mi súlyosan beteg bolygónknak a kiáltását. Folytattunk mindent rendíthetetlenül, és

úgy gondoltuk, örökre egészségesek maradunk egy beteg világban.

Most, amikor háborgó tengeren hajózunk, tehozzád esdeklünk: „Kelj fel, Urunk!”

„Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” Urunk, te egy felhívással fordulsz felénk: a hit felhívásával. Nem is annyira arról van szó, hogy higgyük: Te létezel, hanem sokkal inkább arról, hogy Hozzád menjünk és bízzunk Benned. Ennek a nagyböjtnek az idején visszhangzik a Te sürgető felhívásod: „Térjetek meg”, „térjetek vissza hozzám teljes szívetekből” (Joel 2,12). Arra hívsz meg minket, hogy a próbatétel jelen idejét a döntés idejeként éljük meg. Nem a Te ítéleted ideje ez, hanem a mi ítéletünké: annak az ideje, hogy döntsünk, mi az, ami számít, és mi az, ami elmúlik. Külön kell választanunk azt, ami szükséges, attól, ami nem az. Annak az ideje van, Urunk, hogy az életünk útját újból Feléd és a többi ember felé irányozzuk. Magunk körül láthatunk megannyi példás útitársat, akik a félelem közepette is a saját életük odaajándékozásával válaszoltak. Ez a Szentlélek hatékony ereje, amely bátor és nagylelkű felajánlásokba fordult át, azokban öltött testet. Ez a Szentlélek élete, amely képes megszabadítani, értékelni és megmutatni, hogy életeinket olyan – legtöbbször elfeledett – közös személyek szövik egybe és tartják fenn, akik soha nem jelennek meg a magazinok címlapjain, sem a legújabb showműsorok hatalmas kifutóin, ám napjainkban mégis kétségkívül ők írják történelmünk leginkább döntő fontosságú történéseit:

az orvosok, az ápolók, a bevásárlóközpontok dolgozói, a takarítók, a gondozók, a szállítók, a rendfenntartók, az önkéntesek, a papok, a szerzetesek és még sokan mások, akik megértették: senki sem menekülhet meg egyedül, önmagában.

A szenvedéssel szemközt mérlegre kerül, valójában mennyire fejlettek a népeink; ugyanakkor felfedezzük és megtapasztaljuk Jézus főpapi imáját: „legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21). Hány és hány ember gyakorol minden áldott nap türelmet és sugároz reménységet, óvakodik attól, hogy ne a pánikot, hanem a közös felelősségvállalást terjessze. Hány és hány apa, anya, nagyapa és nagyanya, tanár mutatja meg apró és hétköznapi gesztusokkal a gyermekeinknek, miként nézzenek szembe ezzel a válsággal s jussanak túl rajta, újragondolva a szokásaikat, felemelve a tekintetüket és imára indítva őket. Hányan imádkoznak, tesznek felajánlást és járnak közben mindannyiunk javára.

Az imádság és a csöndes szolgálat: ezek a mi győztes fegyvereink.

„Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” A hit kezdete az, ha tudatosul bennünk: rászorulunk az üdvösségre. Nem vagyunk elégségesek önmagunknak, egyedül elsüllyedünk: szükségünk van az Úrra, ahogyan a régi hajósoknak szükségük volt a csillagokra. Hívjuk meg Jézust életünk bárkájába! Bízzuk Rá a félelmeinket, mivel Ő legyőzi azokat! Akárcsak a tanítványok, mi is meg fogjuk tapasztalni, hogy ha Ő a fedélzeten van, nem fogunk hajótörést szenvedni. Ez ugyanis Isten ereje: mindazt, ami velünk történik, képes jóra fordítani, még a legrosszabb dolgokat is. Elhozza a csendes időt a viharainkba, mivel ha Isten velünk, az élet nem hal meg sohasem.

Az Úr megszólít minket, és viharunk idején arra hív meg, hogy ébredjünk fel, aktivizáljuk a szolidaritást és a reménységet, mivel ezek szilárdságot, támaszt és értelmet adhatnak ezeknek az óráknak, amikor látszólag minden hajótörést szenved.

Az Úr felkel, hogy felébressze és új élettel töltse meg húsvéti hitünket.

Van horgonyunk is: a keresztje által megmenekültünk. Van kormánykerekünk: a keresztje szabadulást hozott nekünk. Van reménységünk: keresztje által meggyógyultunk, Ő magához ölelt minket, hogy semmi és senki ne szakíthasson el bennünket az Ő megváltó szeretetétől. Az elkülönítésben, amikor mindannyian szenvedünk szeretteink és a velük való találkozásaink hiányától, megtapasztaljuk rengeteg dolognak a hiányát. De újra meghalljuk a minket megmentő üzenetet: Ő feltámadt és közöttünk él! Az Úr a keresztjéről meghív minket arra, hogy újra ráleljünk az életre, amely miránk vár, fordítsuk tekintetünket azok felé, akik szólongatnak bennünket, erősítsük meg, ismerjük fel és mozdítsuk elő a kegyelmet, amely bennünk lakozik. Ne oltsuk ki a pislákoló mécseslángot (vö. Iz 42,3), amely soha nem betegszik meg, hanem hagyjuk újraéledni a reményt.

A kereszt átölelése azt jelenti, hogy bátorságra lelünk mindannak az átöleléséhez, ami jelen korunkban idegenkedést, visszatetszést kelt bennünk, és legalább egy pillanatra hátrahagyjuk a mindenhatóság és a birtoklás zaklatott vágyát, hogy ily módon teret nyissunk azon kreativitás előtt, amelyet csakis a Szentlélek tud felszítani. Azt jelenti, hogy megleljük a bátorságot olyan helyek felleléséhez, ahol mindannyian megérezhetik: meghívást nyertek; és amelyek lehetővé teszik a vendégszeretet, a testvéri érzület és a szolidaritás új formáinak a megélését. Keresztje által megmenekültünk, hogy befogadjuk a reményt, és engedjük, hogy ez a kereszt megerősítsen és fenntartson minket az összes lehetséges úton-módon. Ez segít majd abban, hogy képesek legyünk megőrizni önmagunkat és másokat is. Ha átöleljük az Urat, akkor a reményt öleljük át: íme, a hit ereje, amely megszabadít a félelemtől és reménnyel ajándékoz meg minket.

„Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” Kedves Testvéreim, erről a helyről, amely Péter sziklaszilárd hitét hirdeti, ezen az estén mindannyiótokat az Úrra szeretnélek bízni, a Szűzanya közbenjárását kérve, aki a nép üdve, a tengernek csillaga a vihar idején.

Ezek a kolonnádok átölelik Rómát és az egész világot. Innen szálljon le rátok vigasztaló ölelésként Isten áldása.

Urunk, áldd meg a világot, adj egészséget a testnek, vigasztalást a szívnek! Azt kéred tőlünk, hogy ne féljünk. Ám hitünk gyönge, mi pedig félelemmel teltek vagyunk. Te, Urunk, ne hagyj magunkra minket a vihar tombolása idején. Ismételd el újra: „Ne féljetek!” (Mt 28,5). Mi pedig Péterrel együtt „minden gondunkkal hozzád fordulunk, mert neked gondod van ránk” (vö. 1 Pt 5,7).

Fordította: Török Csaba

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus meghal, hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit.
Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett.
Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.”
Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: Jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!”
Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit.
Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efrém nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt.
Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?”
A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 11,45-57

Szombat – köznap Gy2 V1

Zso: a nagyböjti köznapról.

viola Mise: saját. I. pref. Urunk szenvedéséről.

Olv.: Ez 37,21–28; Jn 11, 45–57

Megemlékezés vehető: Szent Izidor püspök és vértanú – e

piros Esti szentmise:

Minden Virágvasárnapról.

Zso: II. zsh.

I. Ed.: a vasárnapról, Bi.: Vasárnap, I. Ed. után.

Székesfehérvár: Ma van a főpásztor kinevezésének évfordulója (2003).

*Sevilla közelében, 556 körül +Hispala, 636. április 4.

Izidor olyan korban élt, amikor a világ újrarendeződött. A római birodalom összeomlása után fölvirradt a germán népek napja. Az Egyház keretein belül fokozta a nyugtalanságot a katolikusok és az ariánusok heves harca.

Izidor apja Athanagild gót király tekintélyes tisztje és magas beosztású tisztviselője volt. Szüleinek korai halála után Izidor nevelését bátyja, Leander vette kézbe, aki apátként egy kolostort vezetett. Keze alatt Izidor kora ifjúságától megismerte a szerzetesi jámborságot és a tudományt. Testvérének szerető, de ugyanakkor szigorú nevelése alatt átfogó képzettségre tett szert. Fiatalon magára öltötte a szerzetesruhát, és fölvették a kolostori közösségbe. Átélte a politikai harcokat, amelyek az egyházat sem kímélték. Csodálattal tekintett föl Leanderre, akinek ebben a küzdelemben kimagasló szerep jutott. Amikor harmincéves korában bátyja utódaként átvette az apáti hivatalt, e szavakkal körvonalazta föladatát: ,,Az apát életével legyen az engedelmesség tökéletes példaképe szerzetesei előtt, abban a meggyőződésben, hogy nem szabad olyan rendelkezést hoznia, amelyet előbb maga meg nem valósított. Mindenkit egyénileg kell lelkesítenie, s vérmérséklete és a követelmények szerint intenie.''

Mércéje a szigorú igazságosság volt, minden alárendeltjéhez ugyanazzal az atyai szeretettel közeledett. A kolostori életről írott könyve, a Regula monachorum a törvény embereként mutatja be. Ezzel a művével Izidor a kolostorbeli fegyelmezetlenségek ellen lépett föl, amelyek korának szerzetességét erősen fenyegették. A kolostori élet számos előírását rendezte és egyszerűsítette. Egész életében a rend és a világosság emberének bizonyult: számára a szerzetes életet a teljes lemondás önmagáról, a szegénység, az állhatatosság, a liturgikus ima, a lelkiolvasmány és a munka jelentette. Tőle ered a jogi értelmű mondás: ,,Mindazt, amit a szerzetes szerez, nem magának, hanem kolostorának szerzi.'' A fegyelem szigorát azonban Izidor csak akkor tartotta értékesnek, ha nem vált öncélúvá. Szerzetestestvéreinek vétségeit atyai jósággal ítélte meg. Írásműveiben a keleti remete- irodalom kitűnő ismerőjének bizonyult. Rájuk és példájukra hivatkozva magyarázta a fő erényeket, amelyeknek a szerzetesben meg kell lenniök.

Különös szeretettel vonzódott a tudományokhoz. Páratlanul gazdag könyvtárát szinte szentélynek tekintette. Előkelő helyet foglaltak el benne a korai keresztény írók művei, elsősorban Origenészé, aki az alexandriai iskola legnagyobb tanítója volt. Jól ismerte a költőket, filozófusokat, történészeket és természettudósokat. Az ókor átfogó műveltségének birtokában volt, az antik kultúrában élt, hogy annak kincseit megőrizze, és hasznosítsa a jelen számára.

Könyvei közt a díszhelyet a Biblia foglalta el. A Biblia magyarázatában Izidor szorosan követte Jeromost. Izidor új kritikai szentíráskiadása, amely kitűnt a szöveg tisztaságával, spanyol földön mindenütt elterjedt. Mint az alexandriai iskola tisztelője, vonzódott az allegorikus értelmezéshez. Főműve a Questiones in Vetus Testamentum (Ószövetségi kérdések).

600 táján bátyjának, Leandernek utódjaként sevillai érsek lett. Alázatosan vette magára a sokféle teendő terhét, mert ,,egy rejtett rendelkezés rótta rá azt''. Több mint harmincéves hivatali ideje alatt megtestesítette az igazi püspök ideálját. Egyetemes képzettsége lebilincselő ékesszólással párosult. Püspöki programjának talán leglényegesebb pontja a papság képzése volt. A sevillai iskola olyan tekintélyre emelkedett, hogy Spanyolország legjelentősebb központja lett az új generáció kiképzése terén. Azokat a klerikusokat, akik csak a jogaikkal törődtek, rávette kötelességeik teljesítésére. Itt is a rendről, fegyelemről és egyetértésről alkotott elképzeléseit követte. Püspöki törekvéseinek végső célja a tiszta, bensőséges életmód és a vallásos lelkesedés volt. Ő maga egyszerűen élt, s példaképe volt minden klerikusnak és hívőnek. Bölcs és messzire tekintő szervezőkészsége egyházmegyéje határain túl is olyan visszhangot keltett, hogy az egész ország egyházi kormányzására kihatott.

Az akkori gyakorlatnak megfelelően püspöki állása egyházmegyéje területén össze volt kapcsolva a legfőbb állami hivatalokkal. Ő azonban mindenekelőtt az Egyház javával törődött. Teljhatalmával biztosította a törvény sérthetetlenségét, s különösen azon fáradozott, hogy a védteleneket megóvja a hatalmasok erőszakoskodásaitól.

Izidor munkálkodásában érződik hazaszeretete is. Bár a kelet-római birodalom kulturális örökségét nagyra becsülte, a bizánci császár hódító törekvéseit gyanakvó szemmel nézte. A gótokat viszont egész életén át kedvelte: egy új korszak erőtől duzzadó kezdetét látta bennük.

Az ő vezetésüktől várta Spanyolország egyesítését a kereszt zászlaja alatt. Mint fejedelmek és királyok tanácsadójának szava volt az ország politikai vezetésében. Egyházpolitikája -- a konstantini korszak szellemében -- arra irányult, hogy a világi és egyházi hatalom között szoros legyen a kapcsolat. Bár ezáltal a királyi udvar lett az egyházkormányzat középpontja, és fenyegetett az a veszedelem, hogy a hatalmak megengedhetetlen módon egymásba fonódnak, Izidor szorgalmazta az egységesítést. Ebből az általa támogatott törekvésből következett, hogy a királyi város, Toledo nemcsak az országnak lett fővárosa, hanem a püspöki szék rangjának emelkedésével egyházi rangja is nagyobb lett. A királynak az egyház belső ügyeibe való beleszólásának visszaszorítására vagy megszüntetésére irányuló későbbi kísérletek szükségszerűen kudarcot vallottak, mert a baj gyökerei nagyon mélyre nyúltak.

Izidor írásművei egy nagy szellem mozgékonyságáról és gazdagságáról tanúskodnak. Nála már érezhetők a skolasztikus módszer kezdetei, minden lényeges elemükkel együtt. Mint a keresztény gondolkodás kincseinek nagy áthagyományozója, Izidor utolsó egyházatyaként összefoglalta az elmúlt évszázadok tudását. A zűrzavaros kor kellős közepén alakja az igazhitűség világítótornya. A teológiai viták közben döntő módon szólt hozzá a predestináció és az Eucharisztia-tan kérdéseihez. Sok évi megfeszített munkával készítette el Etymologiae c. művét, amely az ókor egész tudományát egybefoglalta. A középkorban a Szentírás után ezt a könyvet olvasták és másolták a legtöbbet.

Nem sokkal halála előtt adta Izidor a nyugati gót Spanyolországnak a nagy Hispán törvénygyűjteményt, amely az Ibériai-félszigeten egészen a 12. századig érvényben volt.

Izidor életében a csúcspont a toledói általános spanyol zsinat volt 633-ban, amely az egyházi jogok megőrzését és a keresztény élet megújítását tűzte ki célul. A 62 püspök között Izidor foglalta el az első helyet. Mindenki csodálta benne az igazság bajnokát, a páratlan egyházatyát, a fegyelem őrét, s a vallásos és világi tudományok fölülmúlhatatlan ismerőjét.

Bár Izidor az aktív élet képviselője, rendkívüli szónok, reformátor és szervező volt, állandó honvágy élt benne a szerzetesi magány iránt. A toledói zsinaton aratott diadala után fölhagyott irodalmi munkásságával, majd teljesen a lelkipásztori munkának élve készült a közelgő halálra. Barátian tekintett a halálra, mint egy testvérre, és a közel nyolcvan éves bűnbánó tőle várta Isten megváltó kegyelmét. Nem sokkal halála előtt a Szent Vince-templomban nyilvános bűnvallomást tett. Leander és Florentina nővére mellé temették végső nyugalomra. Szentünk kitörölhetetlenül belevésődött népe emlékezetébe: ,,Gazdagon osztott alamizsnát. Vendégszeretetben fölülmúlhatatlan, derűs szívű, szavaiban igaz, ítéleteiben igazságos, az igehirdetésben buzgó, intésben barátságos volt; a lelkek megnyerésében ügyes, a Szentírás magyarázatában óvatos, tanácsadásban bölcs, ruházkodásban szerény, asztalnál mértékletes, az erényért önfeláldozó és a jóságnak minden formájában kiváló.''

A római naptárba 1722-ben vették föl az ünnepét április 4-re.

Erről az erényes és tudós szentről egy kedves, nagyon jellemző történetet ismerünk fiatal korából. Amikor Leander érsek magához vette kisöccsét Sevillába a tudományok megismerésére, buzgón törődött a gyermekkel, de Izidor még nem volt hozzászokva a tanuláshoz, és hamarosan beleunt. Hirtelen elhatározással megszökött. A hosszú úttól kimerülten egy kerekes kút kávájára telepedett, hogy kipihenje magát. S akkor meglátott egy lábánál heverő követ, amelyen igen sok lyuk volt, majd észrevette, hogy a kút dobján, amelyre a húzókötél tekeredett, milyen sok vájat van. Nézte a lyukakat meg a vájatokat, és azt kérdezte magától, vajon hogyan keletkezhettek? Egyszer csak odajött egy asszony, hogy vizet merítsen, és csodálkozva látta az ott ülő, idegen, szép gyermeket. Izidor megkérdezte az asszonytól: ,,Meg tudod mondani, mitől vannak a lyukak a kőben és a vájatok a dobon?'' Az asszony barátságosan magyarázta neki, hogy a számtalan lehulló vízcsepp idővel kivájta a követ, a bevágásokat pedig a kötél okozta a dobon. Akkor úgy tűnt a gyermeknek, hogy egy titkos hang ezt mondja neki: ,,Ha a követ kivájta a szüntelen csepegés, és ha a dobon a vájatok a kötéltől származnak, mennyivel inkább képes vagyok én az alapos tudást magamba szívni, ha mindennap csak egy kicsit is tanulok, de nagyon jól.''

Ez a gondolat fölbátorította, lelkileg fölfrissülten kelt föl a kúttól, és visszatért bátyjához. Kitartó szorgalommal tanult most már, és olyan nagy haladást ért el a tudományokban, hogy a későbbi években kortársai előtt kora legjelentősebb tudósának számított.

Kérünk, Urunk, hallgass meg minket, amikor Szent Izidor püspökről megemlékezve könyörgünk Hozzád, és közbenjárására segítsd meg Egyházadat, hiszen azért adtad őt nekünk, hogy megismerésedre tanítson minket!

Isten jelenléte

Minél inkább Istenre hagyatkozunk,
annál inkább érezzük Isten jelenlétét.
Nap mint nap közelebb vonz
Isten szerető szíve.

Szabadság

Szerető figyelmesség

Isten igéje

Jn 11, 45-56

A zsidók közül, akik fölkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és hírül vitték, amit Jézus tett. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és megkérdezték: „Mit tegyünk? Ez az ember nagyon sok csodát tesz. Ha tovább tűrjük, mindnyájan hinni fognak benne, aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket is, népünket is.” Egyikük, Kaifás, aki abban az évben a főpap volt, így vélekedett: „Nem értitek a dolgot! Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.” De ezt nem magától mondta, hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Ettől a naptól eltökélt szándékuk volt, hogy megölik. Jézus ezért nem járt többé nyíltan a zsidók között, hanem visszavonult a puszta szélén fekvő egyik városba, Efraimba, és ott tartózkodott tanítványaival.
Közel volt a zsidók húsvétja, és a vidékről sokan fölmentek Jeruzsálembe, hogy megtisztuljanak. Keresték Jézust a templomban, és tanakodtak egymás közt: „Mit gondoltok, eljön az ünnepre?”

Gondolatok a mai olvasmányhoz

• Kajafás szadduceus volt, könyörtelen politikus, aki eltökélten támogatta a jómódúak kiváltságainak és helyzetének megőrzését. Az erősek mindenkori érvelését használja: a közjó - azaz a szadduceusok kényelme - érdekében félre kell állítani a kínos bajkeverőket.. De maga sem tudta, milyen bölcsen szólt. Egy embernek - Jézusnak - meg kellett halnia az emberekért, értem is.
• Kérd az Urat, irányítsa, vezesse Jézus szenvedésének, halálának és feltámadásának közelgő újra megjelenítésére készülő elmélkedésedet, hogy növekedjen és fejlődjön a vele való barátságod valamint a hála benned mindezért.

Párbeszéd

Uram, Te bevésted a nevemet a tenyeredbe.
Ha mások megfeledkeznek is rólam, Te sohasem fogsz.

Befejezés

Megköszönöm Istennek, hogy eltölthettem néhány percet egészen egyedül csak Vele. 
Hálát adok minden sugallatért, amit esetleg a szöveg olvasása közben kaptam.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. Amen.

Ez 37,21-28

Így szól az Úr Isten: „Íme, én kiragadom Izrael fiait a nemzetek közül, amelyek közé jutottak, és összegyűjtöm őket mindenünnen, és a saját földjükre vezetem. Egy néppé teszem őket az országban, Izrael hegyein, és egy király uralkodik majd mindnyájuk fölött; és nem lesz többé két nemzet, nem oszlanak többé két országra. Nem fertőzik többé magukat bálványaikkal, utálatosságaikkal és semmiféle gonoszságukkal. Megszabadítom őket minden helyükről, ahol vétkeztek, és megtisztítom őket; akkor ők az én népem lesznek, én pedig az ő Istenük leszek. Dávid, az én szolgám lesz a király felettük, és egyetlen pásztora lesz valamennyiüknek; törvényeim útján járnak majd, és parancsaimat megtartják és megcselekszik. Azon a földön fognak lakni, amelyet szolgámnak, Jákobnak adtam, amelyen atyáitok laktak; rajta laknak majd ők maguk és fiaik, és fiaiknak fiai mindörökké; és Dávid, az én szolgám lesz a fejedelmük mindörökké. A béke szövetségére lépek velük örök szövetség lesz ez velük; megerősítem és megsokasítom őket, és szentélyemet köztük állítom fel mindörökre. (…)”

Jn 11,45-57

(…) A főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és azt mondták: „Mit csináljunk? Ez az ember ugyanis sok csodajelet művel. Ha hagyjuk ezt neki, mindnyájan hinni fognak benne. Akkor eljönnek a rómaiak, és elpusztítják országunkat és nemzetünket.” Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az esztendőben főpap volt, azt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mint ha az egész nemzet elveszik!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem, főpap lévén abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Isten szétszórt gyermekeit egybegyűjtse. (…)

Kaifás véleménye, vagyis hogy „jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért”, egyszerre tükrözi a főpapi párt rómaiaktól való félelmét, a kisszerű csoportérdeket és a szadduceusi teológiai felfogást, mely szerint a szent nép kollektív érdekében az egyes embert akár fel is lehet áldozni. Az evangélista azonban ezeken mind túllépve az isteni üzenetet ismeri fel ebben a mondatban, amelyet Kaifás hivatalánál fogva, mint annak az évnek a főpapja, öntudatlanul kimondott, mintegy megjövendölve, hogy Jézus halála a szent nép megváltásának eszköze lesz.

Jézus önfelajánlása által megvetette az új, örök szentélynek és az új szent népnek, az Egyháznak az alapjait. Megköttetett az új és örök szövetség az ártatlan Bárány, Jézus Krisztus vérében, akit az emberi hitványság adott halálra, de akinek önkéntes áldozata szerezte meg az örök békét Isten és ember között. Így teljesedett be Ezekiel próféta jövendölése, amelyet a messiási időkre vonatkoztatott.

Úr Jézus Krisztus, mielőtt Nagyböjt utolsó hetébe lépnénk s a virágvasárnapi bevonulástól egyenesen a Golgota tetejére kísérnénk Téged, arra kérünk, szítsd fel bennünk a vágyat, hogy szívvel-lélekkel részt akarjunk venni húsvéti misztériumodban. E Húsvét nélkül nem vidíthatna fel az ébredő természet szépsége, a tavaszi nap melengető sugara, mely előcsalogatja a földből a virágokat, a bogarakat és a gyíkokat. Minden szépség hiábavaló lenne, s az élet maga is a halálra szántak tűnő álmodozása volna, ha Te nem adtad volna értünk áldozatul önmagad. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy viszonzásképpen átadjuk magunkat Neked, s együtt épüljünk a Te Titokzatos Testednek templomává, ahol minden halál, minden pusztulás egy új, teljes élet kezdete, mert Te bennünk és közöttünk lakozol örök időkre.

Salacz Nadine, a Regnum Christi mozgalom tagja

Jn 11,45-56
Sokan a zsidók közül, akik Máriához és Mártához jöttek, és látták, amit tett, hittek benne. De néhányan közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, hogy Jézus mi mindent cselekedett. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és azt mondták: ,,Mit csináljunk? Ez az ember ugyanis sok csodajelet művel. Ha hagyjuk ezt neki, mindnyájan hinni fognak benne. Akkor eljönnek a rómaiak, és elpusztítják országunkat és nemzetünket.'' Egyikük pedig, Kaifás, aki abban az esztendőben főpap volt, azt mondta nekik: ,,Ti nem tudtok semmit, s arra sem gondoltok, hogy jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mint ha az egész nemzet elveszik!'' Ezt pedig nem magától mondta, hanem, főpap lévén abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Isten szétszórt gyermekeit egybegyűjtse. Attól a naptól tehát elhatározták, hogy megölik őt. Ezért Jézus már nem járt nyilvánosan a zsidók közt. Elment onnan a puszta melletti vidékre, egy Efraim nevű városba, és ott tartózkodott a tanítványaival együtt. Közel volt a zsidók Pászkája, és vidékről sokan mentek föl Jeruzsálembe Húsvét előtt, hogy megszenteljék magukat. Keresték Jézust, és a templomban azt mondogatták egymásnak: ,,Mit gondoltok? Vajon eljön-e az ünnepre?''

Bevezető ima: Uram! Lassan a nagyböjti idő végéhez közeledünk, egyre közelebb szenvedésed pillanata. Kérlek, add, hogy minél szorosabb egységben éljem át Veled ezt az utolsó pár napot, amikor tanítványaid körében vagy. Küldd el Szentlelked, hogy vezessen ebben az imában, segítsen elcsendesednem és Rád figyelnem!

Kérés: Adj nekem tisztánlátást, Uram, hogy eligazodjak az emberi érdekek szövevényében!

1. Sokan hittek Jézusban, de néhányan nem. A zsidók számára nagyon felkavaró volt Jézus működése. Bár prófétákhoz szokott nép voltak, de az Isten Fiának gondolatai megosztották őket. Gyorsan szakad két pártra az előtte egységes nép. Akik hittek Jézusnak, és akik nem. A kételkedők a vezetéshez mentek, döntsenek ők. A vezetés pedig csak a politikát tartotta szem előtt: azt feltételezték, hogy a rómaiak az egész népet elpusztítják, ha mindenki Jézusban fog hinni. Érdekes összefüggés mai szemmel nézve, cáfolható, vitatható, de a lényeg, hogy pont ezzel az érveléssel döntenek úgy, ahogy azt Isten eltervezte.

2. „Jézus meg fog halni a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Isten szétszórt gyermekeit egybegyűjtse.” Megszületett hát a döntés, teljesül az isteni terv. Jézus az egész emberiséget váltja meg, nem csak a zsidókat. A zsidó vallás nemzeti színezete a kereszténységben világméreteket ölt és minden ember számára elérhetővé teszi az isteni irgalmat és szeretetet. Egy nagy közösséget hoz létre, az Egyházat. Ehhez azok az emberek kellettek, akik nem hittek Jézusban. Isten ura mindennek, jónak és rossznak egyaránt.

3. Keresték Jézust, és a templomban azt mondogatták egymásnak: ,,Mit gondoltok? Vajon eljön-e az ünnepre?'' Milyen ártatlannak tűnik ez a mondat. Ha nem ismernénk az előzményeket, azt is gondolhatnánk, hogy azért akarnak találkozni Vele, hogy a segítségét kérjék, hogy tanítását hallgassák. Mi is keressük Jézust. Keressük az imádságban, az emberekben, életünk eseményeiben. Én miért keresem Őt? Mit mondok Neki, amikor találkozom Vele? Találkoztam már vele?

Beszélgetés Krisztussal: Jézusom! Köszönöm Neked ezt az időt, amit Veled tölthettem. Köszönöm a tanításodat, köszönöm, hogy biztos lehetek abban, hogy kézben tartod a helyzeteket és döntéseim mögött ott vagy akkor is, ha nem sikerül a Te akaratoddal összhangban meghoznom. Kérlek, tekints igyekezetemre és áldd meg erőfeszítéseimet, hogy közelebb kerülhessek Hozzád!

Elhatározás: Ma imádkozom egy nehéz helyzet megoldásáért.

Evangélium

Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.” Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?” A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.  
Jn 11,45-57

Elmélkedés

A Jézussal szembenállók számára Lázár feltámasztása az utolsó csepp volt a pohárban. Az a tény, hogy Lázár, aki négy napig a sírban volt, most élő bizonyítékként jár az emberek között, végső döntésre indítja őket. Elhatározzák, hogy a Jézus-ügyet végleg lezárják, ezért összehívják a főtanácsot. Az ő szempontjukból érthető a szándékuk. Itt van Jézus, aki immár három éve járja az országot és tanítja az embereket. Tanítása azonban nem egyezik meg a hivatalos tanítással és törvénymagyarázattal, hanem nyíltan kritizálja azt. Ők nem a vallásosság megújításának szándékát látják Jézus szavai mögött, hanem saját tekintélyük megkérdőjelezését vallási kérdésekben. Korábban sokszor próbáltak vitába szállni vele, igyekeztek jobb belátásra bírni, tanítását az általuk is elfogadható keretek közé visszatéríteni, de próbálkozásaiknak nem volt eredménye. Miért is lehetett volna, amikor éppen hamis vallásosságuk volt a probléma Jézus szemében. 
A mai evangéliumi rész beszámol a főtanács üléséről, az ott elhangzottakról. Sejtik, hogy vallási kérdésben úgysem találnának Jézus ellen bizonyítékot, ezért politikai szintre akarják emelni a kérdést azzal, hogy Jézust lázadónak, a római fennhatóság ellen lázítónak tartják. Megjegyezzük, hogy az Úr kihallgatásakor mégsem ez lesz a vád, hanem hogy istenné teszi magát. János evangélista olyan kijelentést ad a főpap szájába, amely megvilágítja Jézus halálának értelmét. Ezek szerint Jézus az egész népért hal meg, s ehhez hozzá tehetjük: és az egész emberiségért, minden emberért. 
© Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled. 

https://youtu.be/YbD26eKu5IU

Egyetlen helyes ambíció létezik: Istent szeretni és e szeretet jutalmául a szeretetben növekedni.

Miután megszabadulsz a bűntől, kezded visszaszerezni az ítéletalkotás szabadságát, követeled a magad méltóságát, midőn az isteni képmáshoz méltó hasonlatosságba öltözöl. Ettől kezdve új teremtmény lakik benned, a régi eltávozott.

Ez legyen Vallomásaim gyümölcse.

Ezért tárom fel múltamon kívül jelen mivoltomat is, nemcsak előtted - aggódó örömmel és fájdalmas reménykedéssel, hanem azok füle hallatára is, akik híveid az emberek fiai közül, akik osztályosai örömömnek, s társak, polgárok, zarándokok velem e halandó sorsban, akár előttem vannak, akár utánam jönnek, akár velem együtt ballagnak.

Szolgáid ezek, Uram, nekem meg testvéreim; fiaid, nekem meg akaratod szerint uraim; parancsod köt, hogy szolgáljak nekik, ha veled és benned élni akarok. Talán keveselném, ha Igéd csak szóval parancsolta volna, íme azonban példával járt előttem. Követni akarom szóval is, tettel is, követtem szárnyaid védelme alatt, mert szörnyű veszedelem származhatnék belőle, ha lelkem nem volna védelmed alá rejtőzött jobbágyod s ha gyöngeségem ismeretes volna előtted!

Gyermek vagyok, de Atyám örökké él, s engem alkalmatosan gyámolít. Ő az, aki teremtett és védelmez engem; Mindenható Uram, te magad vagy minden kincsem; velem vagy s voltál, mikor még nem is tértem hozzád.

Akiknek tehát parancsod értelmében szolgálok, azoknak bemutatom magamat. Nem múlta- mat, hanem azt, hogy mi vagyok már s mi vagyok még mindig; de „enmagamat semmiképpen sem akarom megítélni” (1Kor 4,3).

Így vegyétek beszédemet.

Jézus ereje a valósággal, igazsággal, intuícióval s meggyőződéssel telített gondolatok, az érzések heve s kristálytisztasága, az Istentől áthatott kedélyvilág szépsége. Az Ő gondolataiban tükrözik az Isten; az igazság az Ő ajkán édes tejjé lett; amit élt és szólt, az mind életre emlékeztet; «panis vitae», «fons vitae», «lignum vitae», csupa élet, s ezt a szép, erős életet az Isten általa belénk tapogatta, rajtunk kimintázta kegyelmei, vagyis benyúlásai által. Az Ő Szíve a hatalom s az Ő Vére a díj, melyen megvett. Vér köt össze vele, s mily vér! S mindez egyre ösztönöz és bátorít, hogy vegyük magunkba ezt a krisztusi erőt. Ha a kőbe belevéssük a szép formát, éljük bele magunkba a krisztusi típust. Emelkedjünk föl gyakran az Ő gondolatainak, érzéseinek, vágyainak magaslatára s ereszkedjünk az Ő imádkozó, Istenhez simuló lelkének mélységeibe, s érezni fogjuk, hogy emel is, vonz is, formál is. De ne tekintsük mindezt csak szép szónak, hanem eleven erőnek; kíséreljük meg átélni.

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Az első Húsvéttól a másodikig, 166. old.]

Az Egyház a szentmise átváltoztató szavait a három evangéliumban és Szent Pálnál található elbeszélé­sekből állította össze. A kenyér konszekrációjában most csak ez van: ez az én testem, a kehely konszekrációjában azonban azt is mondja a pap: mely értetek és sokakért kiontatik. Mivel a szentségi szavak azt létesítik, amit ki­fejeznek, mint ahogy az utolsó vacsorán is azt fejezték ki, azért természetes, hogy a szentmisében. Krisztusnak ér­tünk átadatott, azaz feláldoztatott teste és értünk kiontott vére van jelen, ugyanaz a szent test, mely a kereszten fel­áldoztatott, ugyanaz a szent vér, mely ott kiontatott. Az Üdvözítő úgy parancsolta: Ezt cselekedjétek az én emlé­kezetemre. Tehát természetes, hogy az apostolok és utó­daik ezt cselekszik, ugyanazt, mint Krisztus. A szentmi­sében: opus nostrae redemptionis exercetur, a mi megvál­tásunk műve folytatódik, pontosabban: műveltetik, gyako­roltatik. Ha az átváltoztatás szavait egészükben, a jelzős mellékmondattal együtt fogjuk fel, úgy, ahogy az Üdvözí­tő és az ő papjai mondják, akkor nyilvánvaló lesz előttünk ez. Hisz Krisztus teste a szentmisében is az a test, mely ér­tünk adatik; az ő vére az a vér, mely értünk ontatik.

(AZ ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)

A tiszta szívűek Isten szeretetében és kegyelmében

élnek. A tiszta szívteke t az Üdvözítő boldogoknak magasztalja, azaz olyanoknak, akiket egészen eltölt az Isten szeretete, mert Isten ezt a boldogságot a szeretethez főzte, és nem máshoz.

Ahol szeretet, ott boldogság (MB VI. 245).

Az Úr Isten a szenvedéseket szeretetből adja. Akit az Úr Jézus jobban szeret, és aki az Úr Jézust jobban szereti, az több szenvedésben részesül. Ha a mennyországban vágyakozhatnánk valami után, akkor több földi szenvedés után vágyakoznánk.

Tudom, hogy az Úr megengedi az ördögi támadá­sokat, mert irgalmassága nem hagy el titeket. Kedvesek vagytok neki, és azt akarja, hogy hozzá hasonuljatok a pusztaság, a magány, a kereszt szorongató óráiban. Meg kell azonban védeni magatokat, el kell távolítani a go­noszt, megvetni rosszindulatú rágalmait Isten és a szent alázatosság nevében.

Az igazságot mindig szeretettel kell gyakorolni.

„A legnagyobb gyógyító az, aki örök célokat tud felmutatni az embereknek, aki felemeli az égre a tekintetüket, értelmet ad létezésüknek akár jólétben, egészségben, akár nehézségek között élnek.”

A háziállat, ha visszakerül a vadonba, visszavedlik vadállattá. Saját kezdeményezésükre bízott képességeid a vad állapotba visznek vissza.

Mindazonáltal az a sokféleképpen gyötretett ember nem nélkülözi teljesen a könnyebbséget szerző vigasztalást, mert érzi, hogy keresztviselése sokszoros gyümölcsöt hoz.

Ha jó szívvel veti vállát a kereszt alá, a zaklattatásnak mindenféle terhe az isteni vigasztalásba vetett bizalommá változik.

És minél inkább megtörik testünk a szenvedésben, lelkünket annál jobban megerősíti a bennünk munkálkodó kegyelem.

És nem is egyszer annyira megerősödik az ember a zaklattatás és a megpróbáltatás szeretetében, amely a Krisztus keresztjével való azonosulásnak forró vágyából ered, hogy nem is akarna fájdalom és zaklattatás nélkül élni, mert hiszi, hogy annál kedvesebb Isten előtt, minél többet, keservesebbet szenvedett s vállalhatott érte.

Nem az ember teljesítménye ez, hanem Krisztus kegyelme, amely oly hatalmasan munkálkodik gyarló testünkben, hogy az buzgó odaadással vállalja és szereti is azt, amitől természete szerint eliszonyodik és megszalad.

Nem az ember ösztönös természete szerint való az, hogy a keresztet fölvegyük, a keresztet szeressük, hogy testünket fegyelembe fogjuk, és szolgálatra vessük, hogy kerüljük a méltóságot, jó szívvel vegyük a gyalázkodást, hogy magunkat megutáljuk, és vállaljuk mások utálatát, hogy minden kárt, szerencsétlenséget eltűrjünk, és a világban semmi de semmi előnyt ne kívánjunk.

Ha magadra nézel, magadtól képtelen vagy erre.

De ha az Úrban bízol, erőt ad neked a mennyből, az meggyőzi a testet és a világot.

Még a legnagyobb ellenségtől, az ördögtől sem kell majd félned, ha a hit fegyverzetét öltöd magadra, és címered Krisztus keresztje lesz.

Szánd hát el magad arra, hogy mint Krisztusnak derék és hű szolgájához illik, férfiasan hordozd Urad keresztjét, aki szeretetből, érted vállalta a kereszthalált.

Készülj neki, hogy ebben a nyomorult életben sok ellenkezést és ezerféle kellemetlenséget elviselj, mert úgy lesz dolgod, bárhová kerülj, erre találsz, akárhol rejtőzködöl.

Kell, hogy így legyen, nincs más orvosság, amely a gonosz zaklatástól és a fájdalomtól megszabadíthat, csak az, hogy elfogadd önmagadat.

Az Úr kelyhét kedvesen idd, ha az a vágyad, hogy barátja légy, és részed legyen benne.

A vigasztalásokat hagyd Istenre, bánjék velük úgy, ahogyan tetszik neki.

Te pedig szánd el magadat a bajok elviselésére, és azokat tekintsd legnagyobb vigasztalásodnak, mert nincsenek arányban az evilágban elviselt szenvedések azzal az eljövendő dicsőséggel, amelyet általuk kiérdemlünk, még akkor sem, ha mind egymagadnak kellene is elviselned őket.

https://youtu.be/ZGZipm-zvmw

Jézusom! Köszönöm, hogy meghaltál és feltámadtál, hogy én örökké veled lehessek a Mennyben. Köszönöm, hogy a gyengeségeim, bűneim ellenére örök élettel ajándékoztál meg. Kérlek lépj be az életembe és élj bennem. Gyere az én lakásomba, te szólj, te cselekedj bennem és általam! Én most abbahagyom az egyéni erőlködést, Te folytasd bennem az életet! Ámen.

https://youtu.be/rhe8D01tCXI

Virágvasárnap egy ünnepi bevonulás képeit és örvendező kiáltásait látjuk, halljuk benne. Nagypénteken, Jézus szenvedéséről és haláláról elmélkedve a megtámadott, körbezárt és ütlegelt szenvedő szólal meg. Húsvétvasárnap majd ebből a zsoltárból énekeljük újra az ujjongás énekét: „Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy örvendezzünk és vigadjunk!”

A 118. zsoltár képszerűen, jól követhetően fogalmaz. Bevezetését és befejezését rövid, önálló himnusz keretezi, ismétlődő felszólításokkal: „Áldjátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló!” Ebbe a hitvallásba és kiáltásba hívogat a zsoltáros mindenkit: Izraelt; Áron házát, vagyis a papságot; az istenfélőket, vagyis mindazokat, akik Istentől várják az életet. A zsoltárt elolvasva, elimádkozva megerősödünk Isten jóságának hitében. Olyasvalaki szólal meg benne, aki nagy szorongatásból szabadult meg, s ezért a leghitelesebben tanúskodik arról, hogy van szabadulás, van miért hálát adni.

A zsoltár első nagy egysége a visszaemlékezés helye, a második pedig ünnepi menetre szólít, amely a jeruzsálemi templom kapuja előtt megáll egy pillanatra, majd belép oda, és magasztalja Istent. A bajból, szorongatásból megszabadult ünnepi felvonulást vezetve, lombos ágakkal érkezik az oltár elé, ahol nagy sokaság köszönti, hogy örömében részt vegyen: „Áldott, aki jön az Úr nevében!”

A zsoltár kapcsolata a húsvéti eseményekkel kézenfekvő. Amikor Jézus tanítványaitól és a benne hívők ünnepi közösségétől kísérve Jeruzsálemhez érkezett, a nép, köztük sok-sok gyerek és fiatal örvendezve fogadta. Az evangéliumok tanúsága szerint úgy üdvözölték, mint Dávid fiát, vagyis mint olyasvalakit, aki messiási hatalommal és igénnyel lépett be a szent városba. A „lombos ágak” mindjárt eszünkbe juttatják a pálmaágakat, a győzelem, s majd később, a keresztény hagyományban, a vértanúság jelvényeit, amelyekkel szintén Jézust üdvözölték. Amikor Jézus saját sorsára előretekintett, és a zsidó vezetőkkel vitatkozott, maga is hivatkozott e zsoltárra: „Nem olvastátok az írásokat: A kő, amelyet elvetettek az építők, az lett most szegletkővé” (vö. Mk 12,10-11). Saját magát mondta ugyanis „elvetett”, később mégis szegletkővé tett sziklának, az Isten országa és az egyház új alapkövének, amelyre Isten az ő tervét, az ő közösségét és épületét alapozni akarta. Az új nap pedig, amelyre már utaltunk, a győzelem és szabadulás napja nem más, mint a feltámadással kezdett új idő, a Jézusban megkezdődött, s meghívásával minden ember számára megnyílt új kor, amelyben legyőzetett a halál, és megnyílt az élet.

Az ősegyház Jézussal együtt és Jézusra értelmezve olvasta a zsoltárokat, s velük Izrael egész történetét. A 118. zsoltár eleve többszörösen visszautalt Izrael tapasztalatára. Nemcsak egyetlen imádkozó, nem is valamelyik izraelita király szólalt meg benne, hálaadásra szólítva népét a jeruzsálemi templomba. Szerzői szándékosan olyan fordulatokkal írták meg, amelyek Mózes és Mirjam hálaénekére emlékeztettek (vö. Kiv 15), amelyet a Vörös-tengeren való átkelés után énekeltek az egyetlen, hatalmas és jóságos Istenről, Izrael istenéről, aki népét bevezette és letelepítette az ígéret földjén, templomában pedig velük lakott, velük maradt. Izajás könyvében is viszontlátjuk a zsoltár kulcsmondatait (pl. Zsolt 118,14; Iz 12,2), ez pedig arról tanúskodik, hogy a próféta is ilyen képekben látta népe jövőjét: a szorongatásra szabadulás, a népek színe előtt végbevitt hálaáldozat következik.

Máshogy örvendezik, aki valódi mélységből kiáltott, és megszabadult. Idén nem vehetjük kezünkbe a jól ismert barkaágat, és a napok, hetek múlásával egyre jobban hiányzik az ünneplő közösség. Vegyük kezünkbe húsvét napjaiban a zsoltárok könyvét, vegyük kezünkbe ma ezt a kétezer éves himnuszt, amelyben – átjutva magányon és szenvedésen – Jézus Krisztus hív és ünnepel, együtt minden megszabadult és felszabadult emberrel.

Bevezetés
Nagyböjt 5. vasárnapjának liturgikus szövegei az élet és halál közötti feszültség problémájára te-relik fegyelmünket. Az evangélium Lázár feltámasztásával kapcsolatos jézusi gondolatokat mondja el. Azt, hogy az élet és halálproblémája Benne oldódnak fel. Benne, aki maga feltámadás és az élet, s aki benne hisz, ha meghal is élni fog. Ez a hit vezérli e a mi életünket? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirié litánia
Urunk, Jézus Krisztus, Te megsirat-tad Lázárt, add, hogy mi is őszinte szívvel tudjuk siratni elhunyt szeretteinket. Uram irgalmazz!
Urunk, Jézus Krisztus, Te vagy az élet és halál ura. Krisztus kegyelmezz!
Urunk, Jézus Krisztus, Te az örök élet forrása vagy. Add meg nékünk is majd egykor az örökélet boldogságát. Uram ir-galmazz!
Evangélium után
Sokan jártak már a testvérek közül a Szentföldön. Jómagam is már két alkalommal is. Kétszer is állhattam ott, ahol Márta és Jézus közötti párbeszéd lezajlott, és Már-ta megvallotta Jézus halottakat is feltámasztó hatalmában és Jézus-ban, mint Isten Fiában való hitét. És ahol Jézus odalép annak a bar-langnak a nyílása elé, ahol Jézus halott barátja fekszik. S könnyezik, és e szavakkal hívja: „Lázár, jöjj ki!” Jézus szavára a halott Lázár kijön a halotti sírjából élve.
Mivel a föltámasztás híre el-terjedt a zsidók körében, és sokan hittek benne, ezért a zsidók nem-csak Jézus életére törnek, hanem Lázárt is meg akarják ölni. Én ezt sokáig kevésbé jelentős ténynek tekintettem.
De miután módomban volt Ciprus szigetére is eljutnom, ott sok Lázárral kapcsolatos hagyo-mány jutott a tudomásomra.
Többek között az a hagyo-mány is tudomásomra jutott Cip-ruson, hogy Lázár, az életére török elől Ciprusra menekült, és ott hir-dette Jézusban való hitét, Jézus evangéliumát. A szintén ciprusi származású Barnabás apostol, őt Nicosia püspökévé szentelte. Ma is ott áll Lázár tiszteletére épített ősi, gyönyörű szép Bazilika. Ma is mé-lyen erős a Szent Lázári alapokra épült által ciprusi keresztény-ortodox Egyház hite.
A Lázárról szóló János evan-gelista által leírt történet korábban kevésbé ragadott meg, Viszont e ciprusi látogatás után történetibbé lett Lázár története, és még jobban megerősítette az ehhez az esemény-hez fűződő jézusi tanítást.
Az imént említett tények könnyen elterelhetik figyelmünket az elbeszélés igazi és eredeti mon-dandójáról. S nagy a kísértése an-nak, hogy az éltető, életet osztoga-tó Jézus helyett az életre keltett Lá-zárt, a halandó embert helyezzük szemlélődésünk előterébe. Ez a hit-re nézve veszélyes következmé-nyekkel is járhat. Egy ilyen halott feltámasztási történet előbb-utóbb kérdéseket ébreszt, vizsgálata pedig kételyeket.
Az evangéliumi elbeszélésben nem az a fontos, nem az a lényeges, hogy Jézus föltámasztotta Lázárt. Az izgalmas történet igazi nagy kérdése: Hol, kinél és hogyan talá-lok életet, helyesebben: örök életet?
Ez a mai evangéliumi szakasz tulajdonképpeni témája és nem Lázár feltámasztása, amely csak alkalmi keret, bizonyíték, „jel” és indíték a történetben hirdetett igaz-sághoz. Erről tanúskodik maga Jé-zus is, amikor a mai szentírási sza-kaszunkban kijelenti: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz ben-nem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre.”
Az evangéliumi leírás szerint Lázár története lezárul e mondattal: „A zsidók közül, akik felkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne.” – Jézus története azonban folytatódik még annak ellenére, hogy csak „sokan” és nem „mindannyian” hittek ben-ne.
Miért nem terjedt le futótűz-ként a szenzációs hír? S röviddel Lázár feltámasztása után, az ese-mény színhelyéhez, a Bethániához közeli Jeruzsálemben miért kiabálta a nép vérszomjas dühvel: „Kereszt-re, keresztre vele!” – Az evangelista számára mindezek csak másodran-gú kérdések, a nagy, lényeges mondanivalója mellett, amely sze-rint Jézussal és a belévetett hittel mindenki megtalálhatja a teljes éle-tet, és Jézusba vetett élő hit nélkül nem is lehetséges teljes értékű élet itt a földön.
Napjainkban épp ebben a kérdésben oszlanak meg az embe-rek véleményei. Egyesek – nem is kevesen – megpróbálnak hit nélkül élni. Úgy vélik, hogy Isten, Jézus Krisztus és hit nélkül is lehetséges élet, teljes értékű és boldog élet. – Az ilyen élet azonban az örök ha-lálba torkollik, mert semmi kap-csolata sincs az örök és halhatatlan Valósággal, az Istennel.
A teljes élet kibontakoztatá-sát, s az örök életet is sokan egé-szen másban és máshol keresik.
Volt egy ideológia, amelyik azt akarta elhitetni az emberekkel, hogy a tudomány minden problé-mát megold. Az orvostudomány még a halált is kiküszöböli majd.
Az emberiség számtalan féle módon próbálta maga számára a halhatatlanságot biztosítani.
Az egyiptomiak múmiává válva próbálták kiállni az idők vas-fogát.
Sokan a történelem lapjain akarnak halhatatlanná válni, vagy legalább barátaik emlékében óhajt-ják „konzerváltatni” magukat.
Mi hívő keresztények az Élet Uránál keressük jövőnk biztosíté-kát. Komoly odaadással, élő hittel, igyekszünk jó Istennek tetsző életet élni, mert hisszük, hogy csak Ő szavatolhatja jövendő sorsunkat. Az Úr Jézus szavát adta rá: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.”
Ámen

1. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek. Isten az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. (Iz 50,4–7)

Az Úr szenvedő szolgáját Krisztussal azonosítjuk. Benne valóra válik a próféta látnoki szava. Nemcsak a fogságban szenvedő népnek vigasztalás ez, hanem az újszövetség szenvedő zarándok népének is, hiszen a keresztény Jézus példájára, Jézusért és Jézussal szenved. Így szenvedni nem szégyen, nem büntetés, hanem a megváltásban való részesedés.

2. Megalázta magát, engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt… Jézus nevére hajoljon meg minden térd…(Fil 2,6–11)

Az újszövetség legfrappánsabb és legmélyebb, már-már himnuszszerű megfogalmazása ez a megváltás titkáról. Amikor térdet hajtunk vagy keresztet rajzolunk magunkra, ezt a pár bibliai verset kellene felidéznünk emlékezetünkben és dédelgetnünk szívünk mélyén. Az isteni kenózis, önkiüresedés leírását találjuk meg itt, Szent Pál csodálatos megfogalmazásában. Isten annyira szerette az embert, hogy „otthagyta” isteni dicsőségét értünk, hogy felemelje a bűnből az emberiséget. Ez a végtelen szeretet, engedelmesség és alázat minden kereszténynek állandó ösztönzője, és ennek „megfelelnünk” bizony egész életre szóló feladat. Számunkra Jézus ezért úr, felkent, Krisztus. Ezért imádjuk őt mint Isten fiát. Kereszténységünk középpontjában járunk.

3. Bizony mondom nektek, egy közületek elárul… Mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek. (Mt 26,14–27,66)

Jézus szenvedéstörténete önmagában is kimeríthetetlen elmélkedési anyag. A teljes eseménysorozatot csak a négy evangélista művének egymás mellé helyezésével ismerhetjük meg. Így jelen esetben is csak néhány szempontot emelhetünk ki.

Jézus előtt minden világos. Tudja, mire készül, tudja, mi készül. Tud Júdás árulásáról, de alighanem öngyilkosságáról is. Nem belesétál a halálos csapdába, nem illúziókban ringatja magát, hanem hallgat a szeretet benne feltörő parancsára. Isten szerető szava és irgalma nem taktikázik és nem bújócskázhat. Ki kell derülnie az igazságnak. Mert Isten szeretete a végletekig, a legvégsőkig elmegy értünk. Aki szeret, annak maradnia kell azokkal, akiket szeret. Ezért hagyja ránk testét és vérét. Hogy minden vasárnap húsvétot ünnepeljünk. Ne csak együk, ne csak nézzük, ne csak imádjuk, s főleg ne csak azokat bámuljuk, akik mennek és magukhoz veszik. Jézus teste nem ritka csemege, nem valami lelki sütemény, hanem mindennapos táplálék, amit meg kell enni, jól megemészteni, hogy hasson, és éltessen.

Az utolsó vacsora egyik kulcsfigurája Júdás. Áruló volt. A gonoszság titkának megszemélyesítője. Nem volt ereje bocsánatot kérni Jézustól. Lehet, hogy a harminc ezüst vette el a józan eszét. Ez az összeg akkoriban egy rabszolga ára volt. Lehet, hogy csak másfajta messiást szeretett volna látni. Rosszul bánta meg tettét, mert a halálba menekült. Ő lett volna a világ leggonoszabb embere? Talán annyi, hogy aljas, jelentéktelen és szánalmasan ostoba egyszerre. Az apostolok szégyenkeztek is miatta. De az egyház róla se mondta ki, hogy minden bizonyossággal elkárhozott. Igaz, hogy másról sem. Ugyanakkor bennünk is van belőle egy adag minden napra. Hiszen minden bűn – árulás. A hűtlenségeink, a megalkuvásaink, a meggondolatlan kötekedéseink, és igen, hazaárulásaink is…

Péter fogadkozik, és mire a kakas megszólal, háromszor tagad. Ne csak politikusainkat hibáztassuk, amikor Péter szalmaláng lelkesedése és kicsinyhitűsége villan fel nagycsütörtök éjjel. Nekünk is sikerül hamar lelombozódni, fogadkozni: „igen, rögtön, de előbb még”, és nem lesz elhatározás belőle. Nem baj, ha nem vagyunk biztosak magunkban, de legalább próbáljuk meg, és reménykedjünk. És tegyük hozzá csendben: „Uram, igen, a te segítségeddel!”

A passiótörténet egy kicsit minket is szereplőkké tesz. Péterek vagyunk, szeretett tanítványok? Júdások? Mária Magdolnák? Pilátusok vagy Kajafások?

Itt az alkalom, hogy behelyettesítsük magunkat, hiszen nem lehetünk kívülállók. Legalább legyünk ministránsok a megváltás művében. Ne hagyjuk Jézust egyedül.

A nagyböjt 5. vasárnapjának evangéliumi szakassza ezzel a mondattal fejeződik be: „A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.” Igen, sokan hisznek Jézus csodái láttán, mások, akik ugyanúgy megtapasztalják a csodát, még sem hisznek. A megdöbbentő, hogy még Jézus közvetlen környezetében is vannak ilyenek. A csodás kenyérszaporítás és az Eucharisztia megígérése után (Jn 6, 60-65) Jézus kijelenti: „vannak köztetek, akik nem hisznek”. És János evangélista megjegyzi: „Jézus kezdettől fogva tudta, kik azok, akik nem hisznek, és ki fogja őt elárulni.”

Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy a Szentírás mit ért a hit szó alatt.

A Szentírásban a „hit” szónak egyik jelentése „a ránk bízott kincs” (2Tim 1,13), itt az Isten által kinyilatkoztatott, az ember tudomására adott természetfeletti igazságok összességéről van szó. Ebben az értelemben a hit leginkább ezeknek az igazságoknak az ismeretét jelenti. Természetesen – bár a hitnek e kiinduló pontja elengedhetetlenül szükséges, ennek elsajátítását szolgálják a hittan felkészítők – a szónak ez a szűkebb jelentése nem kielégítő számunkra, hiszen „még a gonosz lelkek is hisznek”(Jakab 2,19), de nem engedelmeskednek Istennek.

Egy másik jelentése a hit szónak: a „hit engedelmesség"(Róm 1,5). Ebben az értelemben használva a hit az isteni igazságnak olyan ismeretét jelenti, amely engedelmességre szólít, amit Szent Jakab apostol így fogalmaz meg: „a hit, ha tettek nem származnak belőle, magában holt dolog”(2,17) – vagyis ha nem élünk hitünk szerint, ha a hit nem hatja át mindennapi életünket, döntéseinket és cselekedeteinket akkor az egész vallásosságunk „annyit ér, mint döglött lovon a patkó”.

A harmadik és talán legjellemzőbb jelentése a hit szónak a Szentírásban a bizalomként való használata. Az egész Jézus-i üzenet alapvető mondanivalója, hogy bíznunk kell benne és az Atyában.

Azonban ennek az alapvető hitnek és Istenbe vetett bizalomnak nem csak keresztény életünk kezdetén, vagy megtérésünk pillanatában kell, hogy meg legyen, hanem hétköznapi életünkben is működnie kell, hisz ettől lesz a keresztény ember élete más, mint a többié, még a megpróbáltatás, a nehézségek idején is.

Az a fajta hit, amelyre Jézus meghív minket, nem egyéb, mint hit Isten jóságában, Isten erejében, Isten igazságosságában, és legfőképpen hit Isten mindegyikünk iránt való személyes szeretetében, életünk minden területén és minden szükségünkben. Olyan önátadásra, ráhagyatkozásra hív bennünket, amely csak akkor lehetséges, ha személyében ismerjük az Istent. És akkor ez a hit olyan, mint a sokat szenvedett, nagy megrázkódtatásokon átment Jób pátriárka hite volt, amikor ki merte mondani: akkor is bízom Istenben, ha „akár megöl is”(Jób 13,15), mert megtapasztalta szenvedésében, hogy Isten komolyan veszi őt, szóba áll vele, gondját viseli.

Mindenesetre a Szentírás egyértelműen úgy mutatja be a hitet, mint mentőkötelet, amely Istenhez kapcsol minket. A hit az, ami bevezet minket az Istennel való kapcsolatba, táplálja és mélyíti ezt a kapcsolatot. Amilyen fontos a búvár számára az oxigénvezeték, olyan létfontosságú számunkra a hit a kiegyensúlyozott keresztény élethez.

Éppen ezért hit nélkül céltalan és értelmetlen az emberi élet. És ha céltalan, értelmetlen az élet, akkor a nagy megpróbáltatásokból, szenvedésekből, csalódásokból egyedüli kivezető útnak az öngyilkosság látszik.

A hittel ellenben elkezdünk létezni, értelmet kap emberi életünk. A hit kitárja előttünk az isteni életet s közösséget teremt az Úrral, szoros egységbe kapcsol Istennel, aki Atya, Fiú és Szentlélek.

Azt is elmondhatjuk, hogy a hit az az út, amelyen keresztül az isteni erő, a természetfeletti segítség árad ki életünkbe és a világba. Az evangéliumokban Jézus gyakran utal arra, hogy a belé, illetve az Atyába vetett hit volt az, ami lehetővé tette, hogy csodát vigyen végbe az emberek között. A mai evangéliumban mondja Mártának: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét! És mivel a testvérpár hit Jézusban, a negyednapos halott a sírból kijött, életre kelt, Jézus szavára.

Egy alkalommal Jézus azt is hangoztatta, hogy a viszonylag csekély hit is nagy erőket képes megmozgatni: „Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen (Mt 17,20).

Ezzel azt szerette volna megértetni tanítványaival, követőivel, hogy egy kevés hit is képes nagy dolgokra, ha azt szeretetteljes imádságban és tettben alkalmazzuk.

Ha igaz mindaz, amit eddig mondottunk – márpedig igaz, akkor miért van az, hogy időnként úgy érezzük, hogy Isten nem törődik velünk, az Úr nem szól hozzánk, nem hallgatja meg az imánkat - merül föl bennünk a kérdés, akár a mostani gyilkos, ragályos betegség gyors terjedése kapcsán is.

Isten úgynevezett elnémulása, a lelki szárazság vagy a kietlenség, nagy nehézségeket okozhat, sőt az Istennel való perlekedés lehet a következménye, még az öntudatos keresztény ember életében is.

Richard Rohr, a korunk ferences lelki írója állítja, hogy: „Az embernek szemmel láthatólag szembe kell szállnia és meg kell küzdenie valamivel, mielőtt komolyan vehetné azt – hogy felfedezhesse, mire van szüksége igazán, mit akar valójában. Az olyan emberekben, akik sosem lázadtak a vallás, a bűntudat, a szülők, az igazságtalanság, a barátok, a házastárs vagy a törvények ellen, rendszerint ezekben az emberekben nincs mély és szabad „tisztelet” ezek hatalma és fontossága iránt.”

Épen ezért az igazán hívők gyakran érezték a hitnek ezt a szemrehányó elkeseredését. Sőt az őszinte keresztények ki is mondták. Bepanaszolták Istenüket Istenük előtt. Példa erre az emberiség legszebb és legértékesebb imái, a zsoltárok közül jó néhány. – Be  panaszolták Istent, aki kötelez minket, hogy beszéljünk hozzá. És ha felemeljük szavunkat, akkor hallgat és nem ad feleletet. – Vele való viszonyunk lidérces álomnak tűnik olykor: Valami elérhetetlen felé futunk – s minél jobban szaladunk, annál hosszabb előttünk az út. – Istenünk mindig jelen van, csak éppen akkor nem, amikor a leginkább szükségünk lenne rá, gondoljuk olykor. December óta, amikor előszőr hallhatunk a korona vírusról, az események úgy peregnek le, mintha könyörgő kérésünk nem találna meghallgatásra. – S talán a legfájóbb az amikor látnunk kell, hogyan hányja-veti a kín, félelem, rémület és kétségbeesés tengere azokat az embereket, akiket megfertőzött a vírus, vagy akik a vírus ellen, életük kockáztatása árán is küzdenek, és akikért hívőn imádkozunk.

A hit, nem azt jelenti, hogy minden kérdésre meg tudunk válaszolni és minden nehézség megoldódik körülöttünk és minden megpróbáltatás megszűnik életünkben, még pedig azonnal.

A mély, Istenbe vetett hit azt jelenti, hogy erőnk és bátorságunk van tovább menni akkor is, ha a választ nem ismerjük, hanem csak homályos sejtés vezet, hogy egyszer majd megvilágosodik minden, ahogy Jézus ígérte a mai evangéliumi szakaszban, egyszer majd meglátjuk Isten dicsőségét. A hit olyan élet-magatartás, amelyet csak nagyon lassan, sok válság, megpróbáltatás, szenvedés árán tudunk elnyerni.

Péntek este, a Szent Péter bazilika előtti üres téren, a szent atya, Ferenc pápa a háborgó tengert lecsendesítő Jézus kérdését idézte, amit a bárkában lévő félénk apostolokhoz intézett: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?”. Majd így folytatta a Szentatya: „Urunk, te egy felhívással fordulsz felénk: a hit felhívásával. Nem is annyira arról van szó, hogy higgyük: Te létezel, hanem sokkal inkább arról, hogy Hozzád menjünk és bízzunk Benned. Ennek a nagyböjtnek az idején visszhangzik a Te sürgető felhívásod: „Térjetek meg”, „térjetek vissza hozzám teljes szívetekből” (Joel 2,12). Arra hívsz meg minket, hogy a próbatétel jelen idejét a döntés idejeként éljük meg. Nem a Te ítéleted ideje ez, hanem a mi ítéletünké: annak az ideje, hogy döntsünk, mi az, ami számít, és mi az, ami elmúlik. Külön kell választanunk azt, ami szükséges, attól, ami nem az. Annak az ideje van, Urunk, hogy az életünk útját újból Feléd és a többi ember felé irányozzuk. Magunk körül láthatunk megannyi példás útitársat, akik a félelem közepette is a saját életük odaajándékozásával válaszoltak. Ez a Szentlélek hatékony ereje, amely bátor és nagylelkű felajánlásokba fordult át, azokban öltött testet. Ez a Szentlélek élete, amely képes megszabadítani, értékelni és megmutatni, hogy életünket olyan – legtöbbször elfeledett – közös személyek szövik egybe és tartják fenn, akik soha nem jelennek meg az újságok és magazinok címlapjain, sem a legújabb show-műsorok hatalmas kifutóin, ám napjainkban mégis kétségkívül ők írják történelmünk leginkább döntő fontosságú történéseit: az orvosok, az ápolók, a bevásárlóközpontok dolgozói, a takarítók, a gondozók, a szállítók, a rendfenntartók, az önkéntesek, a papok, a szerzetesek és még sokan mások, akik megértették: senki sem menekülhet meg egyedül, önmagában... Hány és hány ember gyakorol minden áldott nap türelmet és sugároz reménységet, óvakodik attól, hogy ne a pánikot, hanem a közös felelősségvállalást terjessze. Hány és hány apa, anya, nagyapa és nagyanya, tanár mutatja meg apró és hétköznapi gesztusokkal a gyermekeinknek, miként nézzenek szembe ezzel a válsággal s jussanak túl rajta, újragondolva a szokásaikat, felemelve a tekinteteiket és imára indítva őket. Hányan imádkoznak, tesznek felajánlást és járnak közben mindannyiunk javára. Az imádság és a csöndes szolgálat: ezek a mi győztes fegyvereink.

A mai evangéliumi szakasz meg kell értesse velünk, hogy Isten nem a halálunkat akarja, hanem életünket és kibontakozásunkat, boldogulásunkat.

Hitünk próbája arra szolgálhat, hogy Isten ismeretünket elmélyítse, reményünket megerősítse és szeretetünket tökéletesítse. Mária és Márta próbatétele, arra akarja felhívni a figyelmünket, hogy Isten a látszólag hihetetlenül nehéz kihívásokban is a mi oldalunkon áll és a legnagyobb rosszból is képes a jót kihozni. Ezért hívjuk meg életünkbe az Urat, bízzuk Rá a félelmeinket, mivel Ő képes legyőzni azokat! Ez esetben meg fogjuk tapasztalni, hogy ha Ő jelen van az életünkbe, nem fogunk hajótörést szenvedni. Ugyanis Isten ereje: mindazt, ami velünk történik, képes jóra fordítani, még a legrosszabb dolgokat, a betegséget, a halált is.

Abban az időben: Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Júdeába!”  Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: Testvéred fel fog támadni! Erre Márta így szólt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon. Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön! Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: Hova temettétek? Azok így szóltak: „Jöjj, Uram, és lásd!”  Ekkor Jézus könnyekre fakadt: Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!”  Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadja a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”  Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy nagy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki. „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, s így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. „Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldtél engem!”  E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett. Jn 11,1-45

Együttérzés

Mottó: „Nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?” – A tömegben mindig van néhány hálátlan okoskodó. Lázár szomszédjai is átlagemberek voltak. Volt, aki azt látta, hogy mennyire szerette Jézus a barátját. Volt, aki empátia és együttérzés helyett méltatlankodott. Azt mondják, az esetek többségében az optimisták és a pesszimisták fele-fele arányban vannak jelen minden tömegben. Kérdés, ki a hangosabb. Kik a szavahihetők? A vélemények, amikor Jézusról van szó, nemcsak a népben, de meg egy baráti testvérpárban is megoszlanak.

Márta és Mária egyaránt szerették Jézust. Ki-ki a maga temperamentuma szerint. Márta eléje sietett, Mária otthon várta be őt. Amikor hittanos fiatalokat leszavaztatok, ki hogy tenne, ott is fele-fele arányban oszlanak meg a maradók és az eléje sietők. De az igazi választás az a válasz, amit Jézusnak adunk kérdésére: Hiszed ezt? Ha erre egyenes igennel tudunk válaszolni. Akkor is, ha a halottnak már „szaga” van.

Szolgálatass nekem igazságot, Istenem, az istentelen néppel szemben védd ügyemet, ments meg a gonosz és álnok emberektől, mert te vagy az én megmentő Istenem.              Zsolt 42, 1–2

Feketevasárnap

Nagyböjt 5. vasárnapjának népi neve. A liturgiában egyre erősebben rajzolódik ki a Szenvedő Krisztus képe, megjelenik a Fájdalmak Férfia. Testvérek, vegyünk részt fájdalmában, de lássuk meg benne a Győzőt is. Nézzük benne a Királyt, aki szenvedése által a kereszt trónjáról uralkodik. Gondoljuk végig, hogy mennyire vettük komolyan az idei Nagyböjt kihívásait?

+ + +

Keresztény életünket így is meghatározhatnánk: megkezdett örök élet. A kereszten meghalt és feltámadott Jézus ugyanis nemcsak ígérte nekünk az örök életet, hanem a kegyelmi élet már most belekapcsol bennünket Isten örök életébe. „Istenem, te vagy az én erősségem” (Zsolt 43, 2) az életben és halálban.

OLVASMÁNY                                              Ez 37, 12b–14

A reménytelenség olyan, mint a halál és a temetés. Ezt élte át és súlyos teherként hordozta Isten népe. Ezekiel próféta látomásában az újjászületés reményét és vigasztalását adta népének az Úr.

VÁLASZOS ZSOLTÁR                          129, 1–2. 3–4ab. 7–8

Válasz: Az Úrnál az irgalom, * és bőséges a megváltás nála.

SZENTLECKE                                                 Róm 8, 8–11

„A nemesség kötelez”, szól a régi mondás. Akinek Lelkét adta Isten, az „kötelezve” van arra, hogy lélek szerint éljen, hallgasson a Lélekre, kövesse indításait. Kell, hogy lelki emberré legyen, akit nem az ösztönei irányítanak, hanem a Lélek.

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS                    Jn 11 ,25a és 26

Jézus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet:  * aki bennem hisz, nem hal meg örökre.”

EVANGÉLIUM                                                 Jn 11, 1–45

Krisztus csodái között kiemelt helyet foglal el Lázár feltámasztása.. Az Úr csodát tett, de próbára tette apostolai hitét, Mária és Márta hitét s kísérőinek hitét. Valami olyan kinyilatkoztatást ad most, amelyet mindenkinek lelkébe kell vésnie. „Én vagyok a feltámadás és az élet.” S hangsúlyozta a hit fontosságát: „Ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét.”

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK

Pap: Imádkozzunk, testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztushoz, aki Lázár feltámasztásával megmutatta, hogy ő a Feltámadás és az Élet!

Lektor:

1. Hogy Egyházad szentségei által minél többen életre támadjanak a lelki halálból!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

2. Hogy az élet szolgálatában a népek összefogjanak a háborúk, a járványok és az éhínség leküzdésére!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

3. Hogy mindnyájan erőt és bátorítást nyerjünk a feltámadás hitéből!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

4. Hogy betegeink időben részesüljenek Jézus vigasztalásában és szentségeinek kegyelmében!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

5. Hogy Jézus szavai erősítsenek meg bennünket, amikor szeretteinket gyászoljuk!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

Pap: Mennyei Atyánk! Te szent Fiadat az élet és a halál Urává tetted. Segíts kegyelmeddel, hogy a lelki halálból mindig fel tudjunk támadni, és földi életünk után részünk legyen az örök életben. Krisztus, a mi Urunk által.

Hívek: Amen.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ                                              Jn 6, 54

„Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon.”

+ + +

A szentáldozás éltető Kenyér, Jézus isteni teste, az angyalok eledele. De gondoljunk most arra is, hogy mi Jézus megtöretett testét esszük, kiontott vérét isszuk: a szentáldozás a megfeszített Jézussal egyesíti életünket.

ELMÉLKEDÉS

Hitünk tanítása szerint szoros kapcsolat van a bűn és a halál között. A halál ugyanis a bűn révén lépett a világba. Jézus kereszthalála és feltámadása azonban megtörte a bűn és a halál uralmát. Reményt ad nekünk, hogy elnyerhetjük bűneink bocsánatát, és részesülhetünk a dicsőséges feltámadásbam. Az emberi történelem vége meghozza ezt a teljes győzelmet. Az emberi nem minden tagja, aki engedi magát megváltani, aki együttműködik a kegyelemmel, meglátja Isten dicsőségét, és hallani fogja Jézus szavát: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” (Mt 25, 34).                                    Holland Katekizmus nyomán

GONDOLJUK VÉGIG…

Ez a hét a bűnbánat hete.  Gondoljuk végig: mi is köt bennünket az élethez, és mi távolít el tőle? Miképp teljesedhetne ki az életünk, ha a bűneink nem tennének tönkre mindent bennünk és körülöttünk? Hogyan van benne az élet és a halál a gondolatainkban és cselekedeteinkben? Most nagyon mélyen a szívünk és lelkünk legmélyére kell néznünk, hogy meg is lássuk mindazt, ami bennünk van: mikor térünk az élet, mikor a halál felé.

Mt 26,14–27,66 Júdás

A Bibliában ezen a néven nyolc Júdás nevű ismert szereplővel találkozhatunk. Júdás Makkabeus például a Ptolemaiszok elleni felkelést vezette, Hirkanosz János testvérét is így hívták. Jézus két apostolának is ez volt a neve, az egyik, Júdás-Tádé (Lk 6,16; Mt 10,3) neve alatt apostoli levél (Júdás levele) is jelent meg, de aki ennek a névnek a negatív jelleget adta, azt Karióti illetve nyilvánvalóan helytelenül Iskarióti Júdásnak hívtak, és elárulta a Mestert. Jézus egyik „unokatestvérének” (Mk 6,3) is Júdás volt a neve. Sőt arról a férfiről is, aki lázadást szervezett Jézus idejében is, Júdás néven emlékezik meg az evangélium. A jeruzsálemi közösség első vezetőjét is Júdás Barszabbasznak hívták. De Damaszkuszban, az egyenes utcában is élt egy Júdás, akinek a házában Pál lakott egy rövid ideig.

Jézus maga választotta Júdást apostolai közé, az egyetlen tanítvány volt, aki Júda törzséből származott. A Biblia pénzsóvár embernek ismerte. Júdás az apostolok közös pénzét kezelte, és meg-meglopta barátait. Végül 30 ezüstért a Mesterét is kiszolgáltatta ellenségeinek. Árulásának indítéka egyesek szerint az volt, hogy csalódott Jézusban, talán azért, mert földies megfontolások alapján szegődött hozzá. Árulását Jézus sátán elleni harcával kapcsolja össze az újszövetségi Szentírás.

Jézus kezdettől fogva tudta, és beszélt is tanítványainak arról, hogy közéjük férkőzött egy áruló. Először a betániai megkenésnél került szembe Jézus és Júdás, amikor az utóbbi sajnálta azt a drága olajat, amellyel a Mestert megkenik. Az utolsó vacsorán Jézus meg is nevezte árulóját, de egyrészt nem tartotta vissza az árulástól, hanem inkább még sürgette is, hogy tegye meg azt, amit elhatározott, másrészt úgy nevezte meg őt, hogy a többi tanítványa gyanúját nehogy fölkeltse Júdás ellen. Vitatott, hogy Júdás jelen lett volna az utolsó vacsora legfontosabb jeleneténél az Oltáriszentség alapítási szavainak kimondásakor. Mivel Júdás tudta, hogy Jézus a Getszemáni kertbe fog menni, oda vezette a katonákat, hogy elfogják Jézust. A szokásos üdvözlési jelet, a „csókot” árulása titkos jelének választotta. Amikor azonban látta, hogy Jézust halálra ítélték, kétségbeesésében felakasztotta magát. Vagy a kötél szakadt el, vagy az ág volt gyenge, mert ő lezuhant a mélységbe.

Egy kánaánita szekta ennek ellenére tisztelte Júdást, mint az igazság bajnokát és a bölcsesség letéteményesét, ezzel a szektával hozható kapcsolatba a kánonon kívüli, úgynevezett nem hivatalos Júdás evangéliuma is. A Júdás nevéhez fűződő irodalom gyakorta használja fel ennek az apokrif írásnak az érvelését. Nevéhez kapcsolódik egy zsidó legenda is, mely pozitívan értékelte a tevékenységét. Évszázadokon keresztül sem homályosult el a neve, jóllehet tette miatt soha semmilyen irodalom nem tudta végérvényesen pozitív figurává változtatni az alakját.

Ma Júdás neve azonos az árulással, a barátot színlelő ellenséggel. A szenvedéstörténetben tragikus hőssé emelkedett Jézus mellett, ő a másik híres, de negatív figura. Péter, a későbbi főapostol is vádolható Jézus megtagadásával, ő ezt félelemből tette. Júdás árulása mögött viszont számítás, sértődöttség, harag és megfontolatlanság áll. Amikor felfedezte tettének komoly következményét, eluralkodott rajta a kétségbeesés.

A bűnösök számára mégis van mondandója Júdás alakjának és példájának. Az üzenet negatív ugyan, de megszívlelendő. A nagy bűnökhöz hasonló okok vezetnek, mint Júdás indítékai. Minden tanítómesternek számolnia kell azzal, hogy tanítványai között akad valaki, aki ellene fordul. Negatív példa Júdás abban a tekintetben is, hogy képtelen a megtérésre, és hinni abban, hogy Jézus neki is megbocsáthat. Nem tud mit kezdeni a megbocsátással. Ez minden nagy bűnösnek a legnagyobb tragédiája. Aki ezt a reményt is elveszíti, mindent elveszített, a megtisztulás reményét is, amit bűnösként sem kellett volna feladni.

Az olajfák imája

Jézusunk, szívünk megrendül, mikor az emberi bűnnek tanúi vagyunk. Csalás, hazugság, önzés, szeretetlenség szemünk előtt végzi pusztító hatását. Értetlenül állunk a megbotránkozás szükségessége előtt. Szenvedésed és kereszthalálod céltalannak tűnik, amikor a halál és fájdalom szempontja érvényesül. De ha te azt mondod, hogy be kell teljesednie, ha te igent mondasz rá, ha erőt meríthetünk odaadásodból és Isten akaratának elfogadásából, akkor nincs más lehetőség, csak a csendes várakozás, a bizalom és kitartás felerősítése szívünkben. Meghajolni akaratod előtt, ha szívünk vérzik, és szemünk könnyes: még ehhez is a te segítségedre van szükségünk. Add, hogy a halál borzalmai ne ragadják el szívünket, és szerves egészként tudjunk tekinteni halálra és feltámadásra. Amen

Szegény Máriának át kellett költöznie Nagybátyámhoz: akkor engem a Cserjésbe átszállítani lehetetlenség volt. Pauline beöltözésének időpontja pedig közeledett; vigyáztak, hogy előttem ne beszéljenek róla, tudva, mennyire fáj, hogy nem mehetek el, én azonban gyakran beszéltem róla s mondogattam: elég jól leszek ahhoz, hogy drága Pauline-omat meglátogathassam. A Jó Isten valóban nem akarta megtagadni tőlem ezt a vigasztalást, vagy méginkább: az ő drága Jegyesét akarta megvigasztalni, aki annyit szenvedett kislánya betegsége miatt. Észrevettem, hogy Jézus nem akarja megpróbálni gyermekeit eljegyzésük napján, ennek az ünnepnek felhőtlennek kell lennie, ízelítőnek a Paradicsom boldogságából; ugye, hogy már 5 ízben megmutatta ezt? ...És így átölelhettem drága Anyámat, ölébe ülhettem, simogathattam, kifogyhatatlanul ... Láthattam, hogy fehér Menyasszonyi díszében milyen elragadó ... Ó, szép volt ez a nap, amely megszakította sötét megpróbáltatásomat, de el is telt gyorsan ... Rövidesen fel kellett szállni a kocsira, ami elvitt, messze Paulinetól ... messze drága Kármelemtől. A Cserjésbe érve, lefektettek, akaratom ellenére; bizonygattam, hogy tökéletesen meggyógyultam s nincs már ápolásra szükségem. Sajnos, megpróbáltatásomnak még csak az elején voltam! ... Másnap visszaestem, ugyanoda, ahol voltam, s betegségem oly súlyossá vált, hogy emberi számítás szerint nem gyógyulhattam volna meg ... Nem is tudom, hogy írjak le egy ilyen különös betegséget, most már meg vagyok győződve róla, hogy a gonosz lélek munkája volt, de gyógyulásom után sokáig hittem úgy, hogy szántszándékkal voltam beteg, ami lelkem számára valóságos mártíromság volt ...

Ha lehetséges volna az, hogy a jó Isten maga se látná jócselekedeteimet, még se lennék szomorú. Annyira szeretem őt, hogy szeretetemmel és kis áldozataimmal örömöt akarnék szerezni neki úgy is, hogy nem tudná, hogy tőlem erednek. Ha tudja és látja, mintegy kötelezve van, hogy megjutalmazzon ... nem szeretném őt ezzel a kötelezettséggel terhelni.

Milyen szeretettel fedezem be én is embertársaim mezítelenségét, - és -,,Távozz Sátán, bennem semmi nincs, ami a Tied!˝ Bárcsak elmondhatnánk mi is! Oh add Uram! [III. 251]

Jézusom, Életem, lelkem legtitkosabb zugában érzem, ahol az érzékek már nem működnek, hogy engem magadhoz hasonlóvá formálsz. Ó, Üdvözítőm! Rejts el engem Szíved mélyébe, sugaraiddal takarj el mindent előlem, ami nem Te vagy. Kérlek, Jézus, hogy a két sugár, mely legirgalmasabb Szívedből tört elő, szüntelenül erősítse lelkemet. (465)

A Keresztrefeszített minden embertől azt kívánja, hogy kövesse Őt, hogy engedje önmagát Kereszthordozóvá és a Keresztrefeszített képmásává alakítani.

Jézus nélküi életünk értelmetlen lenne, föl sem tudnánk fogni. Jézus életünk magyarázata.

Szívünk békéje érdekében megpróbálunk többet beszélni Vele, és kevesebbet az emberekkel.

Kíváncsi lennék a véleményetekre... Mindennapi hittanórát a felnőtteknek elkezdjük?? Ha van 500 érdeklődő.... na jó, ne legyünk telhetetlenek, ha csak ötvenen kéritek lesz.... egye fene ha ötön lesztek akkor elkezdjük! 

Mikor, hány órától legyen az online hittanóra, melynek a végén kérdéseket is lehet feltenni? Mondhatni bármilyen időpontot jelölhettek, mert csodák, csodája ráérek! S ha már van idő, gyertek ismerjük meg Jézus Krisztust és az Ő csodálatos tanítását!!

Sok szeretettel, Csaba t.

https://youtu.be/jpO2YFJRDo8

https://youtu.be/2ChJfaqo4_s

(4) „ÍGY TUDJÁTOK MAJD, MELYIK ÚTON KELL MENNETEK…” (JÓZSUÉ 3)

– Az Úr vezet, előttünk jár. A feltámadott Úr a tanítványok előtt járt (Máté 28,7). Sok a járatlan út. Noha mi szeretnénk mindent előre modellezni, kiszámolni, az ismeretlen utak kapcsán is; de váratlan körülmények ezrei veszélyeztetik a tervet. Áldott az Isten, hogy annyi tehetséges emberrel, valamint újabb és újabb ismeretekkel áld meg bennünket, amelyek lehetővé teszik az út hozzávetőleges kimenetelének tudakozását. De elég egy hajszálnyi módosulás, és borulhat minden. Arról most nem is beszélek, hogy egy pillanat alatt felborulhat az egész életünk. Valaki csak egy rutin vizsgálatra ment el, és kiderült, hogy fél éve van vissza, emberi számítás szerint. Egy másik valaki műtétre készült; az altató orvosa gerinc-érzéstelenítést javasolt, a kisebb kockázatok miatt; de mindjárt hozzátette, ennek is van kockázata, mint mindennek, még az otthoni küszöbnek is.

– Isten népe ott áll az Ígéret Földjének határán, a Jordán folyónál: ismeretlen az út, ismeretlen az ország, ismeretlenek az ott élők; noha kikémlelték előtte a majdani földet, és most is áldott rendben készülődnek (1–3). Mégis, minden okos, szorgalmas, odaadó emberi készülődés ellenére egyetlen reménységük van csupán: Istenük előttük jár; vezeti, segíti, megáldja őket. Egyetlen reménységük az, hogy velük van az Úr! (4)

– Isten serege nem merészkedhet közel az Úrhoz, de kellően szent távolságban követhetik az Úr ládáját (3–4). Isten közelségének áldása szent, méltóságteljes távolságtartásban tapasztalható meg. Isten baráttá lett a Jézus Krisztusban (János 15,14); de Ővele nem „bratyizhatunk”.

– Isten vezetése mindig olyan konkrét jelekben, eseményekben mutatkozik meg, mint amilyen látható a „szent láda” volt akkoriban. Isten legkonkrétabb vezetése mindig az Ő Igéje, amelynek forrása a Szentírás. Ne várjon konkrét jelet az Úrtól az a nép, aki nem figyel imádságos rendszerességgel az Isten Igéjére.

– Az isteni vezetés konkrétságában rend van: elől mennek a papok az Úr jelenlétét kifejező ládával (5–6); majd utánuk haladt a tekintéllyel megbízott vezető, Józsué, akit naggyá tett az Úr, népe előtt (7–8).

– Az Úr vezetése csodát tesz, a lehetetlen válik lehetségessé (Lukács 1,37; 18,27): kettévált a Jordán folyó (15–17). Ennél csak egy nagyobb isteni csoda létezik: az, amikor nem nyílik látható út; és mégis megmarad az Úrba vetett hit és reménység. Hiszen Jézus Krisztus feltámadott, örök utat nyitott nekünk az úttalanságban.

Lukács 21,1–4

„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre…” (1Korintus 13,12)

Pál apostol Szeretethimnusza gyermekkorom egyik meghatározó igeszakasza volt. Lelkészem minden harmadik vasárnap ezt az igeszakaszt olvasta fel lekcióként. Sokan nem értették mi volt ezzel a célja, pedig egyértelmű: jussunk el oda, hogy ne csak halljuk, hanem éljük is meg az Igét. Ne csak beszéljünk a szeretetről, hanem cselekedjük is, úgy ahogy ezt Pál apostol leírja.

A böjti időszak különösen is alkalmas erre, bűneinktől eltávolodva, az Úr felé elindulva, szeretetben több, bűnben kevesebb lenni. De hogyan tudom ezt megtenni, hogyan tudom ezt megélni? Pál apostol azt mondja: most tükör által homályosan látunk! Mit is jelent ez? Azt, hogy nem „lelki” látásom van, hanem testi. A testi szememmel nézek, ami a külsőségeket látja meg, ami sokszor kritikus, vizsgálódó, nem azt látja meg, amit a lélek mutat, hanem azt, amire a bűnnel teli ember irányítja a figyelmét.

Tudok-e ebben a böjti időszakban elvonatkoztatni a testi látástól, és keresve az Istennel való kapcsolatot, lelki szemeimmel látni? Keresve a másik embertársamban a jót, megragadni benne az értékest, észre venni benne Krisztust, aki felebarátomon keresztül kopogtat szívem ajtaján!

Akkor lesz igazi és lélekkel teljes a böjti időszakunk, ha a testi dolgokról áttevődik a hangsúly a lelkire, ha Krisztus fénye fog rajtam átsugározni, és általam megvilágítja a környezetemben lévő embereket. Az az ablak, amely homályos, koszos, csak törtfényt tud tovább engedni. Így vagyunk mi is. Ha a bűnnel teli emberi test irányít, nem tudjuk Krisztust sugározni, nem tudunk neki fényleni. El tudom-e ebben a böjti időszakban engedni a testi énemet, az ó-emberemet, hogy a lelki énem, az új-emberem irányítson?

A böjti időszak vége nagypéntekben csúcsosodik ki, ott a Golgotai kereszten, ahol Krisztus keresztje az én keresztem is, megváltó halála pedig az én életem. Megvalósul-e bennem az a csoda, amiről Pál apostol így vall: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus!” (Galata 2,20) (Tóth István, Abaújvár)

**************************************************

Imádság:

Uram, megváltó Krisztusom, a Te kezedbe helyezem le az életem. Ámen

**************************************************

A nap gondolata:

Engedd, hogy Krisztus világossága ragyogjon rólad.

https://youtu.be/zltGOryOLgY

Ferenc pápa online szentmiséi
Átmenetileg bezárt az Apostoli Alamizsnahivatal
Énekes flashmob Róma ablakaiból
Nyolcadik évét kezdi Ferenc pápa egyházfőként
Újabb bírósági döntésre vár Pell bíbros
Ferenc pápa aggódik a kínai katolikusokért
800 éves jubileumra készül a Domonkos Rend
II. János Pál pápa jubileumi miseruhájának másolata Rómában
Újra Rómában Rembrandt egy önarcképe
Sunlight Project: a remény hírnöke

https://youtu.be/jZRsUEuB_40

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás.
Abban az időben:
Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt. Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal.
Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: »Adj innom!«, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.”
Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?”
Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”
Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!” Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt felelte: „Nincs is férjem!”
Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.”
Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.”
Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.”
Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget. De nem kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?”, vagy: „Miért beszélgetsz vele?”
Az asszony pedig otthagyva korsóját, elsietett a városba és elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje.
Közben a tanítványok megkínálták őt: „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan ételem, amelyről ti nem tudtok!” Erre a tanítványok kérdezgetni kezdték egymást: „Talán valaki hozott neki ennivalót?” De Jézus megmagyarázta: „Az én ételem az, hogy megtegyem annak akaratát, aki engem küldött, és hogy befejezzem az ő művét. Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most jutalmát: Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.” Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem.” Mikor azután kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”
Ezek az evangélium igéi.

Drága gyermekek!

Veletek vagyok ezekben az években, hogy az üdvösség útjára vezesselek benneteket. Térjetek vissza Fiamhoz, térjetek vissza az imához és a böjthöz. Gyermekeim, engedjétek meg, hogy Isten szóljon a szívetekhez, mert a sátán uralkodik és el akarja pusztítani az életeteket és a földet, amelyen jártok. Legyetek bátrak és döntsetek a szentség mellett. Látni fogjátok a megtérést a szívetekben és családjaitokban, meghallgatásra talál az ima, Isten meg fogja hallgatni kiáltásotokat és békét ad nektek. Veletek vagyok és megáldalak benneteket édesanyai áldásommal.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

https://youtu.be/mPUft17-H9c
 

Hallottad már,hogy a jó Isten a legjobb gyermekeit elhagyta volna? Ilyet nem hallottál, és nem is fogsz hallani. Hallottál már olyant, hogy a mindenkor segítő Szűzben, valaki csalódott volna? Ilyet, bizony nem hallottál és nem is fogsz soha! A mindenkor segítő Szűzanya vigyáz rád, vezet, édesanyai oltalmazó karjával, véd minket! Betakar palástjával, mert igazi édesanyai szeretetével szeret téged!

Jézusom! Életre keltettél a halálból, mi másról is ujjonghatna szívem, mint végtelen hálámról és örömömről?

Köszönöm, hogy megtapasztalhattam a szeretetnek ezt az isteni erejét, köszönöm, hogy te vagy a feltámadás! Köszönöm, hogy a körülöttem lévők is láthatják, mekkora csodát műveltél méltatlan szolgáddal, és megérthetik, hogy Isten számára semmi sem lehetetlen. Köszönöm, hogy engedted megtapasztalni a halál ízét, hogy még csodálatosabb legyen újjászületni. Dicsérlek és áldlak, mert így tetszett ez neked! Köszönöm, hogy együtt sírsz a szenvedőkkel, és megrendülsz a fájdalom láttán. Köszönöm azt is, hogy nemcsak együtt érzel velünk, ha nagyon fáj, de örök szenvedést viseltél el értünk. Köszönöm szeretetedet, mely attól igazi és örök, hogy semmi mással nem lehet rá válaszolni, csak szeretettel. Támassz fel engem minden nap a bűn sírjából, és háladallá változik életem. Amen.

Bevezető 

Egyházunk ünnepei között hangulatilag egyik sem olyan ellentmondásos, mint virágvasárnap. Igaz ugyan, hogy Jeruzsálem népe kitörő örömmel fogadta az Úr Jézust. De az is igaz, hogy a tömeg hozsannája mögött sötét felhőként már ott sűrűsödik egy másik hangorkán: „Feszítsd meg őt!” Az örömujjongás mögött már készülőben van a kereszthalál drámai felvonása. Így az ünnep különös módon figyelmeztet arra, hogy Az Úr Jézus király ugyan, de trónja nem aranyból, nem ezüstből van, hanem a kereszt kemény fájából, amelyen a szeretet győz a gyűlölet felett, az isteni igazságosság minden jogtalanság felett. így válik a kereszt szégyenfája az élet szimbólumává. így lesz az Atya küldötte mindnyájunk Megváltójává. E gondolat jegyében ünnepeljünk ma. 

Hívek könyörgése 

Testvéreim! Forduljunk bizalommal Istenünkhöz, aki Fiának keresztáldozatában az emberiségnek megmutatta az élethez vezető utat! 

1. Könyörögjünk azokért, akik a nagyhét elején készen állnak az üdvösség történetének megünneplésére. Nyisd meg Urunk szívüket az őszinte megtérésre, amely Krisztussal az élet megújítására vezeti őket. 

2. Könyörögjünk azokért, akiknek a nagyhét ünnepi eseményei semmit sem jelentenek. Jussanak el annak felismerésére, hogy az Úr Jézus szenvedésével váltott meg minket. 

3. Könyörögjünk azokért, akiket a szenvedés súlya nyom: merítsenek erőt Szent Fiad szenvedéséből, és fogadják el a keresztet bűneik jóvátételére. 

4. Könyörögjünk minden emberért. Ismerje fel a világ, hogy az Úr Jézus önfeláldozó szenvedésével váltott meg bennünket. 

5. Könyörögjünk a haldoklókért. Egyesítsd szenvedéseiket Szent Fiad szenvedésével, hogy haláluk után egyek lehessenek vele a mennyei boldogságban is. 

Jóságos Istenünk! Szent Fiad halála garancia számunkra, hogy kegyelmeddel mindig mellettünk állsz. Hálát adunk ezért neked ma és életünk minden napján, Krisztus a mi Urunk által. Amen. 

Urunk, Istenünk, aki azért jöttél, hogy megszabadítsd népedet, hallgass meg minket!

Te, aki felszbadítottad népedet az egyiptomi rabszolgaságból és felszabadítottad Izráelt a száműzetésből, te, akinek a prófétái prédikáltak a bálványoktól való megszabadulástól, te, aki elküldted az egyetlen fiadat, hogy megszabadítson minket minden veszedelemtől, amely akadályozza az utat otthonunk felé, hallgass meg minket!

Arra kérünk, hogy szeretettel és irgalommal tekintsünk testvéreinkre, akik bármilyen függőséggel küzdenek. Megváltónk, add, hogy mindannyian gyorsan megtalálják a szükséges segítséget, és nyitottak legyenek a fogadására. Szentháromság Egy Isten, helyreállítva és átalakítva kapcsolataikat, a sérülések gyógyulásához és a szeretet elmélyítéséhez vezet, így a függőségben szenvedők, soha nem maradnak segítség nélkül vagy egyedül.

Add, hogy szerető és gyógyító jelenléted felismerjük; és ez fenntartsa a reményt, hogy a kegyelmeddel újra és újra felfedezzük azt a szabadságot, amelyet nekünk kívánsz; nyisd ki a szemüket a hit igazságaira, amely az élet biztonságos útján vezet minket. Ámen

Ma csökkentsd vagy hagyd el, a csokit, kakaót és nassolnivalót!

OLVASS!

Ez 37,21-28 Szétszórt népét összegyűjti majd az Isten, örök szövetségre lép velük, és köztük él. Jn 11,45-57 Jézus meghal, hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. 

ELMÉLKEDJ!

Ismét közelít felénk az Úr húsvétja! Hogy felkészüljünk rá, az Isteni Gondviselés a nagyböjtöt és a nagyhetet adja nekünk „megtérésünk szentségi jeleként” az „évenként visszatérő gyakorlatai, szentírási részei és liturgiája által.”

CSELEKEDJ!

Imádkozom a gyermekekért, fiatalokért, hogy Istennel személyes kapcsolatra találjanak. Segítek otthon az ünnep előtti takarításában.

Sok Szeretettel Üdvözlöm! Imádkozzunk együtt! Ima indul Hazánkért!

Mennyei Atyánk, Mindenható Istenünk! Színed elé járulunk, Benned bízva, és hozzád könyörögve kicsiny nemzetünkért! Már nem szabadságharcot folytatunk, élet és halál küzdelem a tét! Dávid és Góliát. Dávid szembe mert szállni Góliáttal és győzött, mert Te Urunk vele voltál Mi is ezzel a hittel álltunk és állunk a harcban, hisszük, hogy számíthatunk a Te segítségedre! Imádkozzunk vezetőinkért is, hogy Istenhez hűen vezessék országunkat, nemzetünket! Segítsd őket, segíts Minket Szentlelked erejével, mert Tiéd az Ország, a hatalom, és a dicsőség! Mindörökké. Ámen. Kérlek, adjátok tovább, imaháló borítsa be a Kárpát-medencét! Mindszenty Bíboros Atya mondta:Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem féltem ezt a nemzetet! Legyen!

Tulok Teréz Zalaszabar