Egyetemes: A menekültek segélykiáltásának meghallásáért

Imádkozzunk, hogy meghalljuk és komolyan vegyük az emberkereskedelem áldozataivá vált menekült testvéreink segélykiáltását.

Ima

Uram, Jézus Krisztus,
Te, aki vendégként és zarándokként voltál köztünk.
Te, aki az erőszak elől menekültél,
Egyiptomban menedéket keresve.
Adj kegyelmet nekünk, hogy felismerjünk -
testvéreink arcán, akik
menekülés közben élnek.
Érintse meg a Szentlélek a szívünket és a füleinket -
hogy testvéreink kiáltása ne legyen közömbös számunkra.
Kérjük, alakítsd át a szívünket!
Mi Atyánk...

Felajánló imádság

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen
barátoddá és az apostoloddá, hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem
örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, 
mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára felajánlom neked ezt a hónapot. Ámen

Javaslatok a hónapra

• Kezdje vagy folytassa a munkát az olyan intézményekkel, amelyek bevándorlókat és családokat fogadnak be - adományok, önkéntesség, különféle kezdeményezések cseréje révén a közösségi hálózatokon.
• Keressen új, kreatív módszereket a kizsákmányolás és emberkereskedelem helyzetének tudatosítására, amelyben a sok bevándorló áldozatává válik a közösségében vagy a környezetében - ennek a gonosznak a leküzdésére szolgáló társadalmi és politikai intézkedések megkönnyítése érdekében.
• Valódi változást hozhat!

Köszönöm, Uram, az új napot, apostol akarok lenni az együttérzés küldetésében. Kérlek, gyógyíts meg a saját vakságomtól. „Az egyháznak tudnia kell, hogyan kell kezdeményezni félelem nélkül, menni és megtalálni a távoli embereket, és meghívni a kirekesztetteket.” (Ferenc pápa) A mosoly és a „köszönöm” mondása olyan kis gesztusok, amelyek örömet okoznak és ösztönözhetnek másokat. Próbáljon meg mosolyogni és legyen udvarias másokkal ma! Mi Atyánk…

Imádkozzunk a kínai testvéreinkért, akik e kegyetlen betegségtől szenvednek. A lehető leghamarabb találják meg a helyreállítás útját.

Imádkozzunk, hogy meghalljuk és komolyan vegyük az emberkereskedelem áldozataivá vált menekült testvéreink segélykiáltását.

Ferenc pápa - 2020 február

A bevándorlók gyakran bűncselekmények embercsempészet és emberkereskedelem áldozatai.
Ez többek között oka annak a korrupciónak, amely az anyagi haszon érdekében hajlandó bármit megtenni.
A piszkos, alátámasztott üzletükből származó pénz, vérpénz. Nem túlzás: vérpénz.
Imádkozzunk, hogy meghalljuk és komolyan vegyük az emberkereskedelem áldozataivá vált menekült testvéreink segélykiáltását.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus meggyógyítja a betszaidai vakot.
Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?”
Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent.
Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 8,22-26

SZENT BONFIGLIO, BONAGIUNTA, MANETTO, SOSTEGNO, AMADIO, UGUCCIONE, ALESSIO

Firenze városa, ahol ők heten éltek, az 1208--1220 közötti rövid békés időszak után ismét szüntelen háborúkba bonyolódott Píza, Sziéna és Pistoia ellen, ugyanakkor a császár és a pápa között évszázadok óta húzódó harcokban is részt vett. A város két pártra szakadt: welfekre és ghibellinekre, akik egyik nap többé-kevésbé békességben éltek, a másikon pedig engesztelhetetlen gyűlölettel támadtak egymásra. A hét alapító kereskedő volt, azaz a kereskedők céhébe tartozott. A céhnek saját törvényei és szabályai voltak, élénk kereskedelmi és üzleti kapcsolatot tartott fenn Kelet és Nyugat piacával, s a város konzulaira és sorsára nagy befolyással volt. A kereskedők nemcsak a város növekedő jólétéhez járultak hozzá jelentős mértékben, hanem új gondolatvilágnak, a fellendülő műveltségnek és vallásos gondolatoknak is hordozói voltak.

A ,,hetek'' Franciaországban, Flandriában és számos itáliai városállamban tett gyakori utazásaik alkalmával megfigyelhették egyrészt azokat a károkat, melyeket a vallási elvadulás okozott, másrészt a vallási élet új fölvirágozását is, különösen a laikusok körében, akik testvérületekbe tömörültek. Megéreztek valamit az általános nyugtalanságból, az akkori egyházi állapotok szülte ellenérzésekből, de minden dolog megújulásának várásából is, amelynek fő szószólója Joachim a Fiore (+ 1204) lett.

Egy közelebbről meg nem határozható időben a ,,hetek'' vezekelni kezdtek. Ilyen vezeklő csoportok a 12. század végén elsősorban Itáliában keletkeztek, különösen Firenzében. Mint a világban élő, a világtól azonban bensőleg elszakadt keresztények arra törekedtek, hogy vezeklésben és szegénységben a szegény és megfeszített Krisztus követésének éljenek.

Valószínűleg 1233-ra tehetjük első ,,megtérésüket'', vagyis felvételüket a bűnbánó testvérek (,,fratres de poenitentia'') közé. Ez az év -- hála a dominikánus és franciskánus prédikátorok vallásos kezdeményezéseinek -- Közép-Itália északi részében az Alleluja vagy másképp A nagy imádság éve lett. Az ,,Alapításlegenda'' szerint ez az év számít a szervita rend alapítási évének, bár a történészek ezt kétségbe vonják. Valószínűleg valamivel később szakítottak családi kötelékeikkel és vonultak vissza a város kapui előtt lévő Cafaggióba, hogy ,,nagyobb szabadságban élhessenek a szemlélődésnek'' és amellett folytathassák az irgalmasság cselekedeteit felebarátaik javára.

Szó szerint és válogatás nélkül akarták követni az evangéliumot, mint Szent Ferenc. Miután rátaláltak a ,,drágagyöngyre'', az Apostolok Cselekedeteinek egyházát vették példaképül, s szegénységben és felebaráti szeretetben akartak élni.

Nemsokára azonban úgy látták, hogy Cafaggióban még túlságosan közel vannak a világhoz, így távolabb eső helyet kerestek. Körülbelül 1241- ben a Monte Senarióra vonultak vissza, mintegy 18 kilométernyire Firenzétől északra, hogy remeteéletet éljenek és tökéletesen nyitottak és készségesek legyenek Isten szolgálatára és indításaira.

Lehetséges, hogy Veronai Szent Péter, aki később a domonkos rend első vértanúja lett, ajánlotta nekik, hogy vegyék föl a Szűz Mária társasága, Szűz Mária szolgái megnevezést (innen a szervita név). Firenzében 1245-től bizonyítható okmányszerűen e név. Szent Ágoston reguláit fogadták el, és fekete rendi ruhát választottak maguknak, amelyről föl lehetett ismerni őket.

A társulást a firenzei püspök, majd 1249-ben Capocci bíboros, Toscana pápai legátusa ismerte el és hagyta jóvá. A szervita rend 1255- ben nyerte el a végleges pápai jóváhagyást.

Miután a ,,hetek'' közössége a pusztában bensőleg és külsőleg megszilárdult, életüket az ünnepélyes szegénységi fogadalomra alapozták. Ez véglegesen meghatározta törekvésüket, hogy a szegénység közösségében éljék az evangéliumi életet.

Közösségi életük középpontjában a ,,lectio divina'' (lelkiolvasmány, elmélkedés), a mise, a zsolozsma és a szegények szolgálata állt.

Közösségi útjuk az evangélium szellemében és a szemlélődő élet (remeteség) klasszikus ,,regulája'' szerint alakult: Isten keresése a világban a vezeklő élettel, elszakadás a világtól az evangéliumi szegénységgel, s a mind nagyobb magány vállalása mindaddig, amíg Isten hegyének ,,kopárságában'' el nem érik az Úrral való egyesülést. Krisztus útját követték akkor is, amikor a ,,pusztaságból'' visszatértek az emberi közösségbe; újból megtelepedtek Firenze kapui előtt.

Krisztus követését egyre erősebben összekötötték Anyjának követésével. Szűz Mária kifejezetten vagy hallgatólagosan mindig jelen volt a ,,hetek'' minden cselekedetében és gondolatában. Máriával való kapcsolatuk az ,,engedelmességből fakadó tettek, igaz szolgálatok és tiszteletmegnyilvánulások egész summájában'' öltött konkrét formát. Minden liturgikus cselekmény, sőt a közösség minden cselekedete Ave Máriával vagy Salve Reginával -- a kor vezeklő mozgalmainak nagyon kedvelt imádságával -- kezdődött, és a szombat Isten Anyjának napja lett. Olyan mozzanatok ezek, amelyek annak a kornak egyéb rendalapításainál is megfigyelhetők.

Így a ,,hetek'' ájtatossági magatartása, miközben minden tettüket ,,Isten nagyobb tiszteletének'' szentelték és Krisztus ,,egészen különlegesen az Uruk'' volt, egyre erősebben és világosabban máriás jellegű lett. Ezzel beálltak a máriás népi ájtatosság akkoriban már erős sodrába, így gazdagítva azt a lelki életet, amelynek végül is egyetlen középpontja és célja az Úr Jézus Krisztus.

A birtoklástól való tökéletes elszakadásuk az evangélium életerejéről és hatékonyságáról tanúskodott polgártársaiknak, különösen az előkelőknek és a gazdagoknak. Ezzel az Egyház megújulásához is hozzájárultak, hiszen a szó szerinti evangéliumi életet a hierarchia iránt tanúsított tökéletes engedelmességben, azaz az Egyház keretein belül élték meg.

A hét alapító, akik közül három a hagyomány tanúsága szerint a rend általános vezetője volt, egyre inkább visszavonult a hallgatásba. Az új rendi család pedig növekedett és áldásosan munkálkodott.

Amikor a hét rendalapító kultuszát az Egyház jóváhagyta, a rendben az ünnepet a pápai jóváhagyás emléknapjára, február 11-re tették. A rendalapítókat 1888-ban avatták szentté, és a római naptárba is február 11-re jegyezték be ünnepüket. Mikor azonban 1907-ben bevezették erre a napra a Lourdes-i Szűzanya ünnepét, a rendalapítókét február 12-re tették át. 1969 óta február 17-én ünnepeljük őket, mert a hagyomány úgy tudja, hogy az egyik rendalapító, Falconieri Alessio ezen a napon halt meg.

A szervita rend hét alapítója alig kerül szemünk elé mint külön személyiség. ,,Szent csoportként'' éltek, egyéni vonásaik nem ismertek.

Az új rend megerősödéséhez és elterjedéséhez nagyban hozzájárult egy egyházpolitikai mozzanat: 1250-ben Capocci kardinális kibocsátott egy dekrétumot, amely szerint a szerviták elöljárói fölhatalmazást kaptak arra, hogy a kiközösített II. Frigyes császár párthíveit, ha felöltik a rendi ruhát, föloldhatják az őket is sújtó kiközösítés alól. Ezért sok német lovag belépett az új kolostori közösségbe, mivel nem volt más módjuk arra, hogy megtalálják az Egyházzal való kibékülést.

Kérünk, Urunk, áraszd lelkünkbe jóságosan a szent rendalapítók vallásos lelkületét, amellyel odaadóan tisztelték a Boldogságos Szűz Máriát, Fiadnak Édesanyját, és közelebb vitték hozzá a te népedet!

Isten jelenléte

Szabadság

Szerető figyelmesség

Tudatosítom magamban, hogy a Te jelenlétedben vagyok, Uram.
Menedéket keresek szerető szívedben.
Mikor gyönge vagyok, te vagy az Erősségem.
Mikor szomorú vagyok, te vagy a Vigasztalóm.

Isten igéje

Mk 8, 22-26

Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?”
Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent.
Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!”

Gondolatok a mai olvasmányhoz

• Jézus a falun kívülre vezette a vak embert, és miután meggyógyította, azt mondta neki, hogy ne térjen oda vissza. Ebben az imaidőben én is kissé hátrébb lépek elfoglaltságaimtól, hogy egyedül legyek Jézussal. Vannak-e olyan gondjaim, amik gátolnak ebben? Van-e ami aggaszt, és az Úr kezébe helyezhetem?
• A férfi fokozatosan nyerte vissza látását, nem egyszerre. Időt szánok arra, hogy felismerjem, imám hogyan segít észrevenni és értékelni a világosságot és vigasztalást, amit Isten ad. Látva, hogy Isten milyen gyengéden nyitja meg szememet, hitet és reményt kérek tőle, hogy tovább növekedjék bennem a jóságába vetett bizalom.

Párbeszéd

Tudom, Uram, hogy nincs szükség szavakra, amikor feléd fordulok. A szívembe látsz. Ismered vágyaimat, szükségleteimet. Kezedbe helyezem magam.

Befejezés

Megköszönöm Istennek az együtt töltött perceket és a megvilágosító gondolatokat, amiket esetleg a szöveggel kapcsolatban kaptam.

Jak 1,19-27

Szeretett testvéreim, ti is tudjátok! Legyen minden ember gyors a hallásra, és késedelmes a szólásra, s késedelmes a haragra! Mert haragjában nem azt teszi az ember, ami Isten előtt igazságos. Azért vessetek el minden tisztátalanságot és a különféle gonoszságokat, és fogadjátok szelídséggel a belétek oltott igét, amely meg tudja menteni lelketeket. Cselekedjetek az ige szerint, s ne csak hallgassátok, önmagatokat ámítva. Mert ha valaki hallgatja az igét és nem cselekszi, hasonlít ahhoz az emberhez, aki a saját arcát a tükörben szemléli; ha megnézte magát és elment, rögtön elfelejti, hogy milyen volt. Aki azonban gondosan beletekint a szabadság tökéletes törvényébe, és megmarad abban, s annak nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója, az boldog lesz tette által. Ha pedig valaki vallásosnak tartja magát, de nem fékezi a nyelvét, hanem megcsalja saját szívét, annak hiábavaló a vallásossága. Mert ez a tiszta és szeplőtlen vallásosság az Isten és Atya előtt: meglátogatni az árvákat és özvegyeket szorongatásukban, és önmagunkat szeplőtelenül megőrizni ettől a világtól.

Mk 8,22-26

Azután Betszaidába érkeztek. Egy vakot vezettek hozzá, és kérték őt, hogy érintse meg. Ő kézen fogta a vakot, kivezette a helységből, és a szemére köpve rátette a kezeit, aztán megkérdezte tőle, hogy lát-e valamit. Az föltekintett és azt mondta: „Látom az embereket, mintha a fák járkálnának.” Azután ismét a szemére tette a kezét, mire az látni kezdett, meggyógyult, és tisztán látott mindent. S ő ezzel küldte őt haza: „A faluba ne menj be!”

Sok nagyszerű emberrel találkozunk, akinek sajnos nincs ereje, bátorsága egészen Krisztusba kapaszkodni, ezért érzéstelenítőkhöz folyamodik: ötpercenként rágyújt, rendszeresen a pohár után nyúl, játékszenvedély rabja, új meg új kapcsolatokba bonyolódik. És ezt a kikapcsolási mechanizmust egy idő után teste-lelke annyira megszokja, hogy fokozatosan eltompul, s már nem alkalmas arra, hogy jó földként befogadja a krisztusi tanítás magvait. Pedig éppenséggel az ilyen nagyra hivatott, intelligens embernek volna óránként, percenként szüksége Jézus Krisztusra, különben zseniális szelleme mindent elviselhetetlennek fog érezni.

Aki viszont figyelmesen tanulmányozza „az evangéliumi szabadság tökéletes törvényét, és állhatatosan meg is tartja, boldog lesz tettei által”. Igen, mert tettei a benne élő tanításból fogannak, szabadon önmagától, önzésétől. Ezek a tettek valóban boldogítanak, nem úgy, hogy tetszelgünk bennük, hanem hogy érezzük az isteni kegyelemmel való együttműködést. Így lassan megtisztul belső látásunk, ahhoz hasonlóan, ahogy a mai Evangéliumban szereplő vak testi látása. Eleinte talán még mi is homályosan, elmosódottan látunk, és a Krisztus világosságában feltáruló valóságokat összekeverjük saját bensőnk hibás kivetítéseivel, de azután hamarosan kezdünk élesen látni mindent, a Krisztustól, tündöklő Napunktól kapott hit fényének minden másnál igazabb megvilágításában.

Urunk Jézus, olykor mi is rajtakapjuk magunkat, hogy Isten-pótlékokat keresünk: sikerben, gyönyörben, anyagi javakban, és ha érezzük is ezek rabságba taszító hiábavalóságát, nem mindig látjuk a szabadulás lehetőségét. Kérünk, segíts kegyelmeddel, hogy a szentírásolvasás és elmélkedés perceiben készségessé váljunk a Léleknek való engedelmességre, s az ő erejében életre is váltsuk szent igéidet, ami az igazi szabadság és boldogság kezdete.

Marton Fabiola, a Regnum Christi Mozgalom megszentelt életű tagja 

Mt 8,22-26
Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!”

Bevezető ima: Jézus, eléd jöttem, hogy most néhány percig veled legyek. El akarok csendesedni. Ketten vagyunk most, nincs itt senki más. Köszönöm, hogy foglalkozol velem, és rám szánod ezt az időt.

Kérés: Jézus, kérlek, taníts meg imádkozni! Te egy igazi személy vagy. Segíts nyitott szívvel és hittel a Te jelenlétedben lennem!

1. A Jézussal való találkozás gyógyít. Jézus érintés nélkül és egyből is meg tudta volna gyógyítani a Betszaidai vakot. De megfogta a kezét, óvatosan vezette egészen a falu végéig, és úgy gyógyította meg a vak szemét, hogy az érezte a nedvességet, és Jézus keze érintését... Biztosan úgy történt mindez, ahogy éppen szükséges volt. Milyen nagy felfordulás, nem? Mintha Jézusnak nem lett volna más dolga! Ebben az evangéliumi részben is jobban megismerjük Jézust. Neki nem csak az a fontos, hogy meggyógyuljon a vak ember. Jézus szeretné, hogy ez a vak személy igazán találkozzon vele. Időt tölt vele, figyel rá, lehet hogy beszélgettek is az úton. Nekünk is gyógyul a szívünk, ha valaki nagy szeretettel törődik velünk, vagy kimutatja, hogy tényleg fontosak vagyunk számára.

2. Megéri az Úrban bízni! A vak ember először embertársaira hagyatkozott, azután egészen Jézusra bízta magát. Nem látta, hogy merre viszi Jézus. Biztos új környékre mentek, neki ismeretlent helyeken jártak. Kimentek a faluból. Egy vak ember másokra szorul, amikor elhagyja saját megszokott kis világát, amiben boldogulni próbál. De ez az ember többre vágyott. Döntött a bizalom mellet. Ferenc pápa ezt üzeni egyik Twitter üzenetében: „Fontos, hogy legyenek olyan barátaink, akikben megbízhatunk. De nélkülözhetetlen, hogy bízzunk az Úrban, akiben soha nem csalódunk.” Amikor találkoztunk Jézussal, ne essünk vissza a mi kis megszokott világunkba. Újra és újra lépjünk ki, keressük Istent és az Ő vezetését életünkben. HA így teszünk, nem fogunk csalódni, hanem boldogabb leszünk.

3. „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok” (Lk 10,23)! Jézus megkérdezte a vakot, hogy lát-e valamit. Igen, valamit látott: embereket, fákat, a környéket. De addig, amíg nem látott tisztán, nem találkozott Jézus szemével, az arcával, nem látta, hogy ki az, aki meggyógyította. Mintha Jézus üzenné nekünk: Vedd észre! Nézz rám, én vagyok, aki gyógyít és szeret téged. Addig érintette meg a vakot, gyógyította sebét, ameddig már mert az áldott orvos szemébe nézni. Igen, Jézus irgalmas tekintete gyógyít. Boldogok leszünk és megszabadulunk testi-lelki bajainkból, amikor Jézus irgalmasan ránk tekint.

Beszélgetés Krisztussal: Jézus, most, ebben az imában hagylak, hogy vezess engem. Vezess ki saját elképzeléseim és terveim világából! Most egészen rád hagyatkozom kegyelmed segítségével. Itt vagyok nálad. És igen, rám nézhetsz. Megmutatom neked sebeimet - kérlek, nézz rám, és szeress! Köszönöm, hogy ezt kérhetem tőled. Nem azért mert megérdemelném, hanem azért, mert tudom, hogy ez a terved velem. Magadról mondtad, hogy Te vagy a Szeretet! Jézus, szükségem van rád a mai napon! Szeretnék ma rólad elmélkedni, vágyaidat megismerni, veled együtt és érted cselekedni - szeretettből.

Elhatározás: Ma hosszabb időt szánok a Jézussal való találkozásra. Hittel megkeresem Őt az Oltáriszentségben egy templom, vagy kápolna csendjében, és kérem, hogy tekintete érintse meg szívemet. Ami a szívemben van, leteszem a kezébe, és ráhagyatkozom. Lehet, hogy ebben segít egy kép vagy, ha megpróbálom elképzelni Jézus tekintetét.

"Kettő híján ötven helyet léptek előre a magyarok a boldogság terén. De a boldogság mit egymásnak szeretettel kívánni szoktunk, miből is áll? Mi is az igazi boldogság? Jólét, gondok, baj nélküli vidám élet? A keresztény ember mire is vágyik? Jézus miért sóhajt lelke mélyéről, mikor álszent, képmutató emberek Őt, ki mindannyiunknak csak jót hozott elkezdik bántani?

Szent Ferenc, Alverna hegyén azért imádkozott, hogy az ő drága Megváltója ajándékozza meg őt azzal a végtelen fájdalommal és azzal a mérhetetlen boldogsággal, mit átélt a kereszten a világ megváltásának a napján! Igen, nagypéntek kínkeserves szenvedése és a megváltás dicsőséges öröme után nyújtotta ki a testi-lelki sebektől szenvedő Ferenc tudatosan a kezét! És megkapta a világtörténelemben elsőként a stigmákat, Krisztus öt szent sebét!

A keresztény ember az örök boldogságra vágyik, szeretne felnőni oda, hogy teremtő Istenével egy asztalhoz üljön. Célunk e földön Szent Pállal kimondani: élek én, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem!

Magasztos cél, de ehhez mindazt ami salak, mi nem Krisztus, mi nem szeretet és irgalmas jóság bennünk, azt ki kell dobnunk, fel kell égetnünk..., az aranyat tűzben égetik ki! Megtisztulni a földi indulatoktól, a bosszúvágytól, a gyűlölettől, a haragtól nagy dolog! Önmagunk féltésén túli, másiknak csak jót akaró, jót adó végtelen szeretet legyen az egyetlen célunk! Szeretni életed feláldozásáig, akkor is mikor nagyon fáj a társad szava, tette, gyűlölködése, és természetesen ezt nem szobád békés csendjében, teoretikusan, elvont fikcióként, hanem ott a mindennapok konkrét forgatagában kell megélni!

Létedet fenyegető, egzisztenciális útkereszteződésekben kell döntenünk a szeretet és az elutasítás között.... Nehéz elhinni, pedig igaz: a mindenkori nagypéntek a boldogság előszobája! Ugyanakkor a nagypéntek Júdásnak, a bal latornak és oly sok más szereplőnek lehet a kárhozat pitvara is! Melyik ajtót választom, valahol itt van a szabadakarat végső szava, az üdvösség maga!!

Gyengeségeink tudatában, bízzunk Krisztusban! Életünk nehézségei, megpróbáltatásai közepette higgyük, hogy erőnkön felül nem leszünk megpróbálva! Sóhajtozva, vérrel verejtékezve is tartsunk ki a szeretet útján és akkor boldogok leszünk!

Krisztus nyomába csoszogó, 

Csaba t.

Evangélium

Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára.

Mk 8,11-13

Evangélium

Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!”  
Mk 8,22-26

Elmélkedés

Ki az, aki lát és ki az, aki vak? Ha csak a testi szemmel való látásra gondolunk, akkor könnyen megválaszolható a kérdés. Ugyanakkor átvitt értelme is lehet e kérdésnek, amelyre már más a felelet. Aki meg van győződve arról, hogy ő a valóságot látja és a látottakat helyesen értékeli, és ebből kifolyólag azt gondolja, hogy mindig neki van igaza, az valójában elvakult ember. Aki elismeri, hogy a világ dolgait homály fedi és az emberi megismerés korlátozott, az mindennél világosabban látja helyzetét a világban. Aki nem csak a múlt emlékképeiből él és nem csupán a jelen helyzetet szemléli, hanem a jövőbe is tekint, annak megvilágosodik az élet és az örök élet titka. Aki időnként be meri csukni a szemét, mert hisz abban, hogy Isten vezeti őt, az így is biztosan, aggodalom nélkül teszi meg a következő lépést. Akinek valamiféle látomása van arról, hogy milyen boldogság vár rá a mennyországban, az meglátja majd Isten ígéretének beteljesedését. Aki nem látja, de érzi, hogy Isten minden pillanatban körülveszi őt szeretetével, az megkapta a hit ajándékát. Íme, néhány lelki kincs, amelyek még a szemmel való látásnál is értékesebbek. 
Az evangéliumban Jézus látóvá tesz egy vak embert, ő adja a testi szemmel való látást. És az ő ajándéka a lelki szemmel való látás, a hit. 
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te szeretettel fordulsz felénk és a szeretet gyakorlására hívsz minket. Azt kéred tőlünk, hogy mutassuk ki szeretetünket Isten iránt és embertársaink iránt. A szeretet gyakorlásához szükségünk van szívünk odaadó szándékára, lelkünk beleegyezésére, értelmünk belátására és akaratunk erejére. Taníts minket az önzetlen szeretetre! Tégy minket készségessé, hogy le tudjunk mondani saját érdekeinkről és mások szolgálatában találjuk meg életünk örömét! Taníts minket, hogy teljes szívvel szeressünk mindenkit! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet! 

Aki sikeresen akarja a rábízott feladatot véghezvinni, magát alakítsa a feladathoz, s nem a feladatot magához.

Ha testedet tiszta erkölcsi cselekedeteiddel fegyelmezed, és szívedet őszinte gondolatokkal megtisztogatod, vagy még inkább megújítod, akkor visszakapod az örvendetes segítséget, hogy az Úr arca világosságánál járhass, s nevében ujjongj egész nap.

Egyszer csak fiú- vagy leányhangot hallok a szomszéd házból. Énekelt s ezt ismételgette:

Tolle, lege! Tolle, lege! Vedd, olvasd! Vedd, olvasd!

Arcom pillanat alatt megváltozott, s lázasan kutattam emlékezetemben, van-e valami olyan játékfajta, amelyben a gyermekek ehhez hasonló éneket szoktak énekelni, de nem emlékez- tem, hogy bármikor hallottam volna.

Visszanyomtam könnyeim áradatát s felugrottam, mert semmi mást, égi parancsot láttam e jelben, hogy nyissam ki a Szentírást s olvassam el a szemembe ötlő legelső fejezetet. Anto- niusról is beszélték, hogy az Evangélium-olvasásra érkezve, neki szóló intelemnek vette az éppen felolvasott szavakat. „Menj, add el, amid vagyon és oszd a szegényeknek és kincsed leszen a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem” (Mt 19,21). S e csudálatos szózatra tüstént hozzád pártolt.

E gondolat hatása alatt visszasiettem oda, ahol Alypius ült, mert odatettem az Apostol könyvét, mikor fölkeltem onnan. Fölkaptam, kinyitottam s egyetlen hang nélkül olvastam azt, amire tekintetem legelőször esett:

„Nem tobzódásokban és részegeskedésekben, nem ágyasházakban és szemtelenségekben, nem versengésben és irigykedésben, - hanem öltözzetek az Úr Jézus Krisztusba, és a testet ne ápoljátok a kívánságok szerint” (Róm 13,13).

Így ha valaki, másnak üdvösségét keresi s a magáét elhanyagolja, vajon buzgóság-e az? S ha valaki imádkozik, mikor dolgozni kell; szelíd és engedékeny, mikor szigorúan kellene föllépnie; szemet huny alázatos gyávaságból, mikor bátran kellene megküzdeni a rosszal; ha a jót rosszkor teszi s többet ront vele, mint használ: ugyan megérdemli-e élete az erény dicséretét? Nem önámítás-e ez inkább, melyben az ember saját hajlamait, saját természetét követi s azért teszi a jót, mert jólesik neki, s nem azért, mert Isten parancsolja? Ne ámítsuk magunkat, K. H. (Kedves Hívek), csak tiszta, természetfölötti, s Isten akarata szerinti jócselekedeteket jutalmaz meg az Isten; de azokat azután megjutalmazza istenileg, százszoros bérrel s örök üdvösséggel!

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 107-108. old.]

A nagyságos Duna hosszú ívvel nyújtózkodik Al­mástól az esztergomi várhegy felé, mintha a hegy lábánál meg akarna állni, hogy a hegy gyönyörködjék a folyó tükrében. Messziről dunántúli dombok hullámos hada kíséri. A várhegy előtt kettéválik a folyó, két karjá­val szigetet zár be. A párkányi híd könnyed ívei lebegnek a tovazajló habok felett, melyek tisztelettel térnek ki az elé­jük lépő hegy elől.
A Duna akkor is így tisztelgett az esztergomi várhegy előtt, mikor még ember nem vette a hegyet birtokába, hogy a sasok fészke helyére, a maga várát, biztonságos me­nedékét ráépítse. A hegy arcéle akkor is kutatóan meredt az előtte hömpölygő vizekre, midőn még csak az elemek hullámzottak benne, és az elemek folyamán nem hajó­zott még a történelem. A vízcseppek vájták a maguk med­rét, hullámaik tovaszálltak a tér és idő medencéjében. A Duna fénylő sávja akkor is végigszelte Európa közepét, midőn az ember még nem adott néki nevet és az emberi szem nem fogta össze térképpé csodálatos pályáját... Az embersors folyamának más erők vájják a medrét: az értel­met sugárzó szem és az akarat ereje. E kettő teszi az em­bert úrrá az anyag felett.

(Esztergom)

„A jó Isten azt szeretné, hogy boldogok legyünk, és a boldogságban kiteljesedjünk. Nem vigyáz ránk egy bottal. Ha letérünk a jó útról, nem koppint egyet a fejünkre azért, hogy visszatérjünk. Isten nem leli örömét abban, hogy büntetést adjon.”

Lelkiismereted tisztaságának legkisebb foka, Isten előtt többet ér, mint minden más nagy munka, amivel neki szolgálhatnál.

Ha növendékeinknek szeretnénk igazi barátai lenni és szeretnénk rávezetni őket a kötelességteljesítésre, nem szabad elfelejteni, hogy szüleiket helyettesítjük. Erre mindig gondolok és a Társaságunknak is gondolnia kell (SPS 249).

Néhányan közületek talán azt gondolják, túl 
sokat beszélek az engedelmességről, de mit tehetnék, ha a lélek megszentelődéséhez más úton nem juthatunk el, csak ha Isten akaratát teljesítjük. Bármi
lyen erényeket gyakoroljon is valaki, mindez semmit
 sem ér, ha az engedelmesség hiányzik belőle.

A keresztény lélek egyetlen napot sem tölt el anélkül, hogy ne elmélkedne Jézus Krisztus szenvedéséről.

Amikor alapvető emberi jogokat lábbal tipornak, az ember könnyen enged a gyűlölet és az erőszak kísér­tésének. Együtt kell építenünk a szolidaritás globális kultúráját, amely a fiataloknak visszaadhatja a jövőbe vetett reményüket.

A gyermek akkor válik ifjúvá, amikor öntudatra ébred. Az ifjú akkor válik felnôtté, amikor az egész emberiségnek tudatára ébred.

P. Dr. Barsi Balázs ofm, Sümeg 2019. 2. 16. 10 óra

„Ha csak az igazságotok, az igaz voltotok nem múlja felül az írástudók és farizeusok igazságát és igaz voltát, akkor szinte nem is sejtettetek még meg valamit valóban, komolyan az Isten országából.” És aztán Pál apostol pedig arról beszél, hogy Isten bölcsessége nem az evilági emberként gondolkozó embernek a bölcsessége, ami sokak számára szinte olyan, mintha teljesen rejtve maradna. És mert rejtve marad ez az igazság, vagy ez a bölcsesség, akár még az Isten Fiát is képesek megölni, és a keresztre száműzni.

Arról szeretnék tehát beszélni, mi ez az igazság, vagy az az igaz volta az embernek, ami felülmúlja az írástudók, és törvénytudók, és törvénymagyarázók törvényeit, igazságát és szempontjait. Mi is ez az elrejtett bölcsesség, ami a természete szerint nem azért elrejtett, mert Isten el akarja rejteni, hanem azért, mert mindegyikünk esetében fölfedezésre vár, és azok számára nyilvánul meg, akik nekiállnak, hogy azt fölfedezzék, és akkor az egyszer csak megnyilatkozik. Az első gondolat így szól, hogy kétség kívül, ha az írástudók és a farizeusok igazságát és törvényeit nem múljuk fölül… Mi ez, hogy fölülmúlni a törvényt? Miért kell egyáltalán a törvényt felülmúlni?

Tegnap autóztam, és közben hallgattam a rádiót, és egy egészen érdekes beszélgetésbe hallgathattam bele, egy Oroszország-szakértő beszélt, egy egyetemi tanár. Az Oroszország-szakértő arról beszélt, hogy éppen most nagy valószínűséggel Oroszországban az alkotmányt meg fogják változtatni. Mégpedig azért változtatják meg majd az alkotmányt, mert az alkotmánynak része az, hogy az állam elnöke, a miniszterelnök, – ő két cikluson keresztül lehet csak miniszterelnök. Most erről már tudjuk, hogy ez hogyan működött eddig, de most már aztán tényleg túl vagyunk mindenen. És mi történik? Azt mondja ez az Oroszország-szakértő, hogy most módosítani fogják az alkotmányt, ami a következőt fogja takarni. Az alkotmányba nem az fog bekerülni majd nagy valószínűséggel, hogy a miniszterelnök két cikluson keresztül lehet az, hanem így fog szólni a szöveg: „Mostantól… Mostantól két cikluson keresztül.” Hát, akkor az majdnem megint egy újabb tíz év.

Szóval, mindegyikünknek lehet élménye innen, onnan, amonnan, hogy kétség kívül megszületnek a törvények, a jogszabályok, beleértve alkotmányt és egyebet, és mégis milyen trükkös módon, még az, amire ráállunk, mint alapra, még az is hogyan tükrözheti egyeseknek, vagy csoportoknak, vagy érdekköröknek a szemléletét, az érdekeit, és a szempontjait. Hát hogyan ne volna érthető az, hogy akkor, ha nem múlja felül a mi igazságunk a törvénytudók és –ismerők igazságát, akár még a törvényalkotókét is, hát akkor valóban nem sokat értettünk meg Isten országából.

Vagy gondoljunk most egy egészen más területre, hogy apukaként, anyukaként, szülőként – nézzétek el nekem, hogy ezt mondom, de – milyen könnyen hozunk a családban olyan szabályokat, amelyek a mi érdekeinket jól tükrözik, de a gyerekeinkét kevésbé. És persze, megvan a hatalmunk arra, hogy ezeket a szabályokat úgy képviseljük a gyerekeink felé, hogy az értük van. És legföljebb majd húsz-harminc év múlva elénk állnak a gyerekeink felnőttként, és elmondják, hogy mondjuk azt rühellték, vagy utálták, hogy hát gyerekként nem nagyon volt mit tenni.

Az első gondolat szinte mindegyikünknek egy életút során az alaptapasztalatához tartozik, hogy természetesen lehetnek azok a törvények, jogszabályok és alkotmány, és minden, ami jó, hogy van, és legyen, és kell. Nyilvánvaló, itt nem csak a kritika hangján akarok szólni. Még jó, hogy van! De még miközben jó hogy van, még aközben is látjuk, hogy milyen sokszor észrevehető, vagy észrevehetetlen módon, sokszor milyen furfangos, vagy milyen gátlástalan módon, tulajdonképpen nem mindenkit szolgál az, hanem egyeseket sokkal jobban szolgál, mint másokat. A hivatkozás pedig mégiscsak valami… Ez az első, hogy az ember amióta ember, és amióta hozza a szabályokat, törvényeket, és az egyebeket, hát, azóta többé-kevésbé mindig így is hozza azokat.

Aztán a második gondolat így szól. Megint csak történelmi tapasztalatunk van arról, hogy tudunk hozni úgy szabályokat, törvényeket, és az összes többit, úgy, hogy az megengedi, hogy egyes emberekkel rosszul bánjunk. Hogy megengedi, sőt, ami még szíven ütőbb, hogy tudjuk azt, csak a XX. század történelméből, hogy hogyan volt lehetséges olyan törvényeket, jogszabályokat hozni, ami nem hogy megengedte, hogy egyik ember rosszul bánjon a másikkal, hanem kifejezetten előírta, hogy az egyik ember rosszul bánjon a másikkal. Ezért nem véletlen, hogy Jézus azt mondja a hegyi beszédben: „Hát, ha nem tudjátok fölülmúlni az írástudók és a törvénymagyarázók igazságát és bölcsességét, akkor szinte semmit nem fogtok megérteni az Isten országából.” Ez tehát a második gondolat.

Hogy megint csak egy olyan információt hozzak, ami engem is egészen megdöbbentett, hogy Ausztráliában a ’70-es évekig az ausztrál őslakosokat a természet részeként írták le. Nem személyként, hanem a természet részeként. Hát, ha valakire nem személyként nézek, hanem a természet részeként, nyilván bánhatok vele úgy, mint ahogy szoktunk a természettel bánni. Vagy jól, vagy rosszul, vagy hanyagul, vagy akárhogy. Ez a második gondolat.

A harmadik. Akkor érdemes föltenni azt a kérdést: Mi az, ami segíthet bennünket, hogy az írástudók, a törvénytudók, a farizeusok igazságát és bölcsességét felül tudjuk múlni? Egy nagyon érdekes kutatásból a következő derült ki. Arra voltak kíváncsiak a kutatók, kik azok, akik akármilyen törvényeket, jogszabályokat hoznak is, akármilyenek ezek, és akárkik is hozzák, képesek ellenállni – most nagyon egyszerűen fogalmazva – az azokban esetleg nyíltan, vagy leplezetten megnyilatkozó embertelenségnek? Tudjátok, mi derült ki? Hogy van például ebben a kutatásban, egy valami egészen nyilvánvaló lett, hogy akiket ez jellemez, ők egy belső késztetésből máris alkalmasak arra, hogy fölülmúlják az írástudók, a farizeusok, és a többiek igazságát. Jaj, de jó, hogy ezt most még mindig nem mondom ki. De csak azért, hogy az a fantáziám, hogyha most egy picit ezen gondolkoztok, hogy ez jó, hogy ennek van értelme. És hogyha gyerekmise lenne, akkor biztos még hosszabban várnék. Akkor kérdezgetném őket. De most már akkor elmondom. A kutatásból az derült ki, hogy akik képesek, és újból és újból alkalmazzák az együttérzést. Az az ember, aki a szívében eléggé együttérző, és nem kell őt erre mármost megtanítani, meg figyelmeztetni, meg rávezetni, meg külön bekapcsolni egy gombot, hanem az együttérzés mintha védetté tenne bennünket azzal szemben, hogy ne jellemezzen bennünket más, csak az írástudók, farizeusok, és ki tudja kiknek az igazsága és bölcsessége. Ez most egyetlen szempont, és külön izgalmas volna tovább gondolkoznunk azon, hogy mi az, ami belül igazán emberré tesz bennünket, hogy fölülmúljuk az írástudók és farizeusok bölcsességét.

A következő. Olyan büszkék tudunk lenni az erkölcsiségünkben, vagy a magatartásmódunkban, amikor rácsodálkozunk arra, hogy felülmúltuk az egyéni érdekeinket. Kétség kívül erről nagyon sokat szoktunk beszélni. Amikor valakit csak az egyéni érdeke vezet, azt mondjuk, ez önző magatartásmód. Amikor valaki egyszer csak kitágítja a kört, és cselekszik a feleségéért, a férjéért, a gyerekéért, nagymamáért, és a többi, na, hát, akkor nagyon büszkék vagyunk rá, és azt mondjuk: „Nahát, fölülmúlta az egyéni érdekeit.” Hadd tegyek még egy lépést. Pontosan az ószövetség világa mutatja meg számunkra, hogy ez a fajta önfelülmúlás nem elégséges alapja az erkölcsileg helyes magatartásmódnak. Mégpedig azért, mert nagyon sokan vannak, akik fölülmúlják az egyéni érdekeiket valamilyen csoportérdek, vagy csoportnorma oltárán. És az még mindig csak egy csoportérdek, vagy csoportnorma. Például, az ószövetségi ember, aki azt mondta, hogy: „Mi vagyunk a választott nép.” És ezért a választott nép tagjai egymással, hát na, azért valamennyire kitüntetett módon bánjanak, megkülönböztetett módon. De aki nem a választott nép tagja, nem ugyanaz a csoport. És ha ez nem ugyanaz a csoport, akkor megengedhetjük magunknak, hogy őrájuk vonatkozóan egy más fajta erkölcsiség alapján éljünk.

Nézzétek el nekem ezt a kifejezést, nem az én kitalációm. De a szakirodalom ezt a fajta magatartásmódot, hogy hajlamosak vagyunk, vagy hajlandóak fölülemelkedni az egyéni érdeken, de kizárólag egy csoport érdek minőségéig, ezt úgy nevezi – idézőjelesen persze – a szakirodalom, hogy: „bandaerkölcs”. Ugyanis azt vették észre, és tényleg talán ez a legjobb példa, hogy a börtönben ülnek életfogytiglan olyan emberek, akik szinte gondolkozás nélkül hajlandóak voltak a saját egyéni érdekeiket föláldozni a saját bandájuk normái érdekében. Sőt, olyanok ülnek ott életfogytig, akiknek mondjuk annak a bandának a vezetője azt mondta, hogy: „Ezt a balhét te viszed el.” Ezek az emberek a maguk módján hősiesek, kétség kívül. Úgy felülmúlták az egyéni érdekeiket, hogy mi csak pislogunk. De ez a felülmúlás csak a saját bandájuk határáig volt érvényes, mert azon túl, meg amit, meg ahogy csináltak, vagy csinálnak most is bent, mondjuk a börtönben, hát azt nehéz lenne mondjuk egy egyetemes erkölcsiség alapjául rendelni. Az, hogy kinek mi ez a banda, ami felé fölülmúlja az egyéni érdekeit, hát itt aztán bármilyen csoportra gondolhatunk.

Ezért a következő gondolat így szól: Az írástudók, a farizeusok… De gondoljatok csak Jézus perére, mikor azon gondolkoznak, most elveszejtsék-e Jézust, vagy nem. Mit mond a főpap, aki annak a csoportnak vallásilag emblematikus képviselője? „Értitek ti egyáltalán, miről van szó? Jobban járunk, ha egy ember vész el, és megmarad a nép, mintha ez a valaki itt esetleg nem vész el, és a népnek baja lesz. Úgyhogy, csak vesszen!” Vagyis, hogy lezárjam ezt a gondolatot, hogyha azt akarjuk, hogy a tudásunk, a bölcsességünk fölülmúlja az írástudók, és farizeusok, és főpapok bölcsességét, akkor az erkölcsiségünknek és a bölcsességünknek természet adta módon, az erkölcsiség lényegéből adódóan, szükségszerűen fölül kellene múlnia a csoportértékeket, normákat és érdekeket. Nem megtagadni azokat, nem lekicsinyelni, nem az értéküket megkérdőjelezni, hanem fölülmúlni. Tehát nem törvénytelennek lenni, hanem fölülmúlni a törvényt, az nem ugyanaz.

Akkor most kérdezhetnétek, ez lenne a záró gondolat: Jó, de akkor hogyan ragadjuk meg azt, hogy mit jelent fölülmúlni a törvényt, beleértve az egyéni és a csoportérdekeket, normákat, és a többit? Két gondolat. Az egyik, hogy nem csak a saját érdekeinket szükséges ilyenkor felülmúlni, hanem ami nagyon furcsán hangozhat, értékeket is. Nem csak érdekeket, értékeket fölülmúlni. Mit jelent ez? Az ószövetség világában az Isten és az ember közti kapcsolatnak az igazi középpontja a törvény, a tízparancsolat. De mi az újszövetségben élünk. Ez mit jelent? Hogy számunkra nem a törvény áll a középpontban, hanem a hitünknek mi a két nagyon fontos kijelentése? Hogy az Isten nem törvényt adott mármost nekünk, hanem ennél többet tett, elküldte a Fiát. A Fia pedig elküldte nekünk a Szentlelket. Körülbelül ez a különbség.

Amikor arról merünk beszélni, hogy érdekeket, sőt értékeket is szükséges tudnunk felülmúlni – nem alulmúlni, megtagadni, attól az még érték, hanem felülmúlni – akkor hadd hozzam ezt most példában. Ugye ti is tudjátok, hogy voltak olyanok, akik amikor ki kellett rakni a sárga csillagot, akkor bár nem voltak zsidó származásúak, ők is kirakták. És ugye azt is tudjátok, hogy voltak olyanok, akik Auschwitzig mentek a sárga csillaggal, miközben nem voltak zsidó származásúak. És ugye tudjátok, hogy amikor mentek a kitelepítések, pap is volt olyan, aki azt mondta: „Engem ebbe a faluba helyeztek azért, mert hogy ők – most így mondanám – az én híveim. Na most, ha a híveim zöme megy, hát akkor én is megyek, mert engem őhozzájuk rendeltek, nem pedig egy helyre. Hát emberekhez rendeltek, nem egy helyre. Hát, ha most ők mennek, akkor én is megyek.” Az ilyen fajta magatartásmódot nem lehet törvénybe iktatni, de az efféle magatartásmódot mégis csak tapasztaljuk, hogy létezik. Ez a fajta magatartásmód kétség kívül leírható úgy, hogy ezek az emberek alapvető értékeket is felülmúltak. Nem megtagadták őket, nem megkérdőjelezték, hanem még azokat is felülmúlták.

Ezt így is mondhatnám, már zárásképpen, hogy ezért az írástudók és farizeusok bölcsességének a felülmúlása azt jelenti, hogy nem értékek alapján élünk kizárólag, hanem személytől személyig. Nem csak tízparancsolatot kaptunk, hanem egy személyt. Majd ez a személy elküldött egy másik személyt azért, hogy rácsodálkozzunk arra, hogy most már felülmúlhatjuk az írástudók és farizeusok bölcsességét, mégpedig a személyesség irányában.

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy Te kiengesztelődtél velünk Jézus Krisztus áldozatában. Köszönöm, hogy irgalmaddal visszafogadsz, ha újra feléd fordulok. Add, hogyha valaki indulatos velem szemben, nyugodtan békésen tudjak szólni hozzá. Segíts, hogy le tudjam győzni magamban a haragot, hogy tiszta szívből meg tudjak bocsátani azoknak, akik bántanak. Uram, tégy engem békéd eszközévé! Ámen

A bölcs figyelmes életet él. A figyelmes szemlélő pedig szinte nem is tudja Isten nélkül látni az embert, illetve teljességgel képtelen ember nélkül látni vagy megszólítani Istent magát.

Az igazán fontos dolgok és igazságok néha nagyon egyszerűek. Mégis érdemes őket elismételni. Előfordul, hogy éppen az ilyen alapvető igazságok térítenek vissza biztos talajra, amikor nehéz döntésekkel bajlódunk. Vasárnapi olvasmányunk Sirák fiának könyvéből ilyen alapvető igazságokat hangsúlyoz. Hogy van jó és van rossz. Hogy az ember választhat, sőt választania kell, de képes a jót választani. Hogy Isten soha nem parancsol olyat, ami rossz.

A bölcsességi mondások egyik jellegzetessége, hogy nincs belső rendszerük, jószerivel felcserélhetők egymással. A megfigyelés rendjét követik, ahol az egyik gondolat felötlik a másik után. Szakaszunkra is jellemző ez az esetlegesség, a képzettársítás és felsorolás sajátos bősége. Egy rendező elv mintha mégis feltűnne: a bölcs elmélkedése Istentől indul, az ember lehetőségeihez érkezik, majd ismét Istenhez jut el. A teremtés tágas terében egyedül az ember az, aki értelmével és szavaival, illetve persze akaratával és tetteivel is képes Istenre utalni és hozzá igazodni. Az ember Isten kivételezett beszélgetőtársa, akit törvényével megszólított, parancsával erkölcsi lénnyé tett, aki így szabadságát is mindig Isten jelenlétében éli, így építi saját történetét, létének új meg új összefüggéseit. A bölcs figyelmes életet él. A figyelmes szemlélő pedig szinte nem is tudja Isten nélkül látni az embert, illetve teljességgel képtelen ember nélkül látni vagy megszólítani Istent magát.

„Isten adta az embernek parancsait és törvényeit. Módodban áll, hogy megtartsd a parancsokat, hogy hűséges légy, megvan a hatalmad” – olvassuk. A katolikus erkölcstan meghatározó módon épít ezekre az igazságokra. Amikor Isten paranccsal lép az ember elé, képessé is teszi arra, hogy parancsát megtartsa. Az emberi értelem ugyan véges és korlátozott, megtéveszthető, gyakran belső hajlamok is homályosítják, máskor meg külső akadályok nehezítik, hogy helyes döntést hozzon. A hűség ugyanakkor, vagyis az a lelkület, amely a jót szeretetben keresi, amely a jót a felebarát, végül pedig Isten szeretetéért akarja végbevinni, mindig lehetséges. A katolikus teológia állítja, hogy az emberi értelem képes Isten létét kikövetkeztetni a teremtett világból. Hasonlóképpen azt is állítja, hogy a jóra törekvő értelem képes a jót a rossztól elválasztani. A törvények és parancsok pedig mindenképpen irányt mutatnak, megváltozott körülmények között, évszázadok múltán pedig legalábbis olyan értékeket fogalmaznak meg, amelyek mellett érdemes elköteleződni, s amelyekben így Istent magát tisztelhetjük és szerethetjük.

„Az ember előtt ott az élet és halál, megadatik neki, amit választ magának.” Az ember szabad, mondja Sirák fia. Választásai, döntései nagyobb életre vagy gyorsabb és teljesebb halálra viszik. A kifejezések pontosak és elgondolkoztatóak: „megadatik neki, amit választ magának”. Szabadságunk sohasem teljes, mindig az elérhető valóságban mozgunk. Isten mégis komolyan veszi szabadságunkat, és megadja azt, illetve a világ törvényszerűségeiben elérhetővé teszi azt, ami után kinyújtottuk a kezünket. Egyszerre szép és félelmetes, hogy életünk saját döntéseinkben bontakozik ki. Sirák fia mindezt Isten jóakaratának, emberszeretetének, a teremtés iránti szeretetének összefüggésében látja. Az élet nem fájdalommentes, nem mentes ellentétektől és feszültségektől sem – Isten azonban biztosan a jó mellett kötelezte el magát, és az egész világgal jót akar.

Sirák fia Isten mindentudásáról is erkölcsi összefüggésben beszél. Isten, mondja, „ismeri az ember minden egyes tettét. Senkinek sem adott parancsot a rosszra, sem pedig engedélyt arra, hogy vétkezzék.” A döntéseire, szabadságára és lehetőségeire büszke ember olykor elveszíti valóságérzékét. Úgy tartja, a cél szentesíti az eszközt. Kezdi azt kérdezni, hogy is lehetne rossz az, amit ő olyan jónak érez – saját magának? Isten mindentudásának fékező szerepe ebben a szövegben leginkább a hatalmasokat, a lehetőségeiktől megittasodóakat igyekszik kordában tartani.

Abban az időben: Jézus így szólt tanítványaihoz: „Mondom nektek: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Hallottátok a parancsot? Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Hallottátok továbbá, hogy a régieknek ezt mondták: Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet! Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ennél több, az a gonosztól van.” Mt 5, 20-22a, 27-28. 33-34a 37

Igen Nem

Mottó: a régieknek ezt mondták: – mit várnánk ilyen bekezdés után? Megerősítést vagy szigorítást? Netán enyhítést? Évszázadokon keresztül annak volt hitele, ami ősrégi volt, mint ahogy a kort is tisztelték, egészen a negyedik parancs értelmében. A Tízparancsolat azonban az alaptörvény volt, erre alapozta az Ú a Szövetséget. Lehet ezen módosítani, anélkül, hogy a Szövetséget magát megkérdőjeleznénk?

Vegyük, mondjuk az esküt! Nemde politikailag a társadalmi stabilitás, a kölcsönös megbízhatóság záloga volt. Eltörölni kockázatos. Jézus azonban azt akarta, vállaljuk ezt a látszólagos kockázatot, és térjünk meg Legyen minden szavunk olyan hiteles, mint eddig csak az eskü volt. Azaz lett volna, ha nem járatjuk le, azzal, hogy úton-útfélen esküdözünk. A megoldás egyszerűnek tűnik Jézus szájából, válasszunk egyenes igen, és egyenes nem között. Ez az örökös „ámbár, de”, és a hasonló kibúvók halála. A kiskapukat be kéne zárni. Rossz hír ez az ügyvédeknek. Vagy csak a rossz ügyvédeknek? Az ügyet védjük, vagy az alperest? Az elkövetőt, vagy az áldozatot? Az egyenes igen-nemmel mind jó járnánk!

Mt 5,17–37 A Törvény, Mózes és Jézus

Ez a szakasz azzal a mondattal kezdődik az evangéliumban, hogy „ne gondoljátok…”, mert valószínűleg akiknek szólt, azok másként vélekedtek. Például azt hitték, hogy Jézus megszüntetni jött Mózes törvényét. Azt gondolták, amikor átlépte a rituális szokásjogot, prófétai módon érvénytelenítette az egész törvényt. Azt gondolták, a szív vallásosság, az előírások megszűnését, a konkrét jogi kötelezettségek hatályon kívül helyezését jelenti. Azt gondolták a Palesztinában élő zsidó-keresztények, hogy nem kötelezi őket tovább a szombat, a tisztasági törvények. A követők azt nézték, mint minden újítás esetében, hogy az új helyzet miben könnyíti meg az életüket. Ezzel szemben Jézus nem megszüntetésről, hanem „beteljesítés”-ről beszélt. Nem akarta megsérteni az eddigi szabályozásokat, amit a törvény védett, abból egy „jottányi”-t sem akart elveszíteni, hanem mind meg akarta őrizni.

A törvényekkel kapcsolatban azóta is hasonló folyamat játszódik le. Mindenki, akit korlátoznak, rossznak tartja őket. Victor Hugo francia író szerint: „Örök terhet cipelni ez az emberi törvény!” Az is megtörténik, hogy különbséget tesznek a törvény betűje és szelleme között, mint Jézus tette. Azóta sokan rájöttek, a törvény alkotójának akarata részben eltér a törvény alkalmazójának akaratától. A modern társadalmakban még csak nem is ismerik egymást a két csoport tagjai. Legtöbbször kineveznek egy harmadik személyt, egy hivatalos értelmezőt, aki védelmezi a törvényt, esetenként azonban csak bonyolítja a törvényadó szándékát. Harc alakult ki a törvényhozók és –alkalmazók, valamint a törvény által korlátozottak között. Ezt a harcot a mindenkori politikai és jogi értelmiség folytatja csodálatos jelszavakkal és nehezen felfedezhető érdekből.

Emerson amerikai gondolkodó a tömegek viselkedésével foglalkozva megállapította, az emberek azt hiszik, „ha a közkeletű kódexet elvetik, elvetnek minden kódexet, és törvénytörők…” Mivel a törvények sohasem tudják teljesen igazságosan szabályozni a viszonyokat, mindig jogosan bírálhatók. A francia forradalom óta politikai szinten is egyre többen szembeállítják a törtvényt és a szabadságot. A keresztények véleményét Szent Pál úgy fogalmazta meg, hogy „a szabadságra Krisztus vezet el bennünket”. Meglepően Pálnak a törvénykritikája sokkal élesebb, mint Jézusé és Máté evangélistáé. Az apostoli levelekben úgy tűnik, Jézus Mózes esküdt ellensége volt. Sőt az avatatlan, szabadságra vágyó olvasó azt gondolja, Mózes a sötét vallási elnyomás szószólója volt, Jézus pedig a felvilágosult gondolkodó. Ezért történik meg, hogy gyakran szélsőséges vallási pártok Jézus nevében szabadosságot hirdetnek.

Mi a Törvény funkciója, miért lehetetlen törvények nélkül élni, miért támadta Jézus mégis a törvényeket? Mózes zseniális törvényalkotó volt, amit még a nemhívők és nemzsidók is elismernek. Én még azt is mondom, zsenialitása Isten befolyása alatt állt. De őt követték a törvényalkalmazók. Szükséges volt tehát egy új törvényalkotóra. Jézus volt, aki a Sínai-hegyi törvény fölé helyezte a hegyi beszéd boldogságmondásait; az embert a Törvénynél nagyobb és hatékonyabb eszközzel akarta irányítani, a hívő megtérés segítségével. Amit a Törvény megkezdett, azt Krisztus szerette volna befejezni. Az volt az elképzelése, hogy követőit a megtérés és lelkiismeret-vizsgálat által érzelmileg, akaratilag úgy formálja, hogy képesek legyenek a Törvény mögé nézni. Fedezzék fel, mi az Isten akarata, alkossák meg azt a törvényt, amit minden helyzetben követnek. Emerson erről beszél, amikor így folytatja előző eszmefuttatását: „Ám megvannak magammal szemben a tulajdon kemény követeléseim.”

A felnőtt ember, az etikai lénynek tekinthető személyiségnek megvannak ezek a magánelvei, ha ismeri, ha nem, a törvényt. Talán igaza volt Teilhard de Chardinnek, aki azt mondta, hogy a „föld ifjú”, és az emberiség még „kamaszkorát” éli. Az emberek többsége ugyanis kettős mércével mér: a törvény betűjére hivatkozik, ha saját érdeke sérül, és a törvény szellemiségére hivatkozik, ha saját érdekét akarja megmagyarázni. A kamasz gyermek is így gondolkodik: neki mindent szabad, másoknak pedig be kell tartani a törvényességet. Nem megszüntetnünk kell a törvényt, hanem egyre inkább tökéletesíteni, ez nem ellentétes a saját érdekeinkkel sem. Műszakilag minél több lehetőségünk lesz belenyúlni más életébe, annál jobban veszélyezteti életünket az, aki nem tiszteli a törvényt, nem fél az Istentől, nem retten az embertől.

A megújult „régiek” imája

Jézusunk köszönjük, hogy megmutattad, mit vársz tőlünk. Te többet kívánsz tőlünk, mint elődeinktől. Kemények a szavaid, de csak hálát adhatunk nagy bizalmadért, mert parancsaid értünk, és nem ellenünk szólnak. Előtted kedvesebb a megbocsátás az oltárra helyezett áldozatnál, az igaz szó az esküvésnél. Segíts csírájában elfojtani a rosszat, segíts nem elnézőnek lennünk magunkkal szemben. Kemény a szavad, de hiszem, hogy jobb nekem bármely tagomat elveszteni, saját akaratomról egészen lemondani, ha az akadályoz az örök élet felé! Amen.

Bevezetés

Az évközi 6. vasárnap szentmiséjének olvasmányában és az evangéliumában olyan erkölcsi előírásokról, szabályokról, isteni parancsokról hallhatunk majd, amelyeket, a mai globalizált világ igyekszik kiiktatni nemcsak a társadalom, de az egyén életéből is. És mi? Kiiktatjuk, vagy megtartjuk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy oly gyakran nem tartjuk meg alaptörvényünket, a tíz parancsolatot! Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy oly gyakran vétünk a kereszténység alaptörvénye, a szeretet parancsa ellen. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg a házasság, s család ellen elkövetett bűneinket. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Jézus korában a mózesi törvények szabályozták a zsidó emberek vallási és társadalmi életét. A törvények értelmezése és megtartásuk módja mindennapi beszélgetések és viták tárgya volt az írástudók és törvénymagyarázók között. Az ilyen vitákba Jézust is megpróbálják több alkalommal bevonni, gondoljunk csak például arra, amikor a legfőbb paranccsal, az adófizetéssel vagy a válással kapcsolatban kérdezik őt. Más alkalmakkor azzal vádolják, hogy nem tartja meg, és tanítványaival sem tartatja meg a törvényeket. A mai evangéliumban Jézus ezért mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni

Jézus szavainak mondanivalóját csak akkor értjük meg igazán, ha figyelembe vesszük azt, hogy milyen buzgók is voltak az írástudók és farizeusok!

A farizeusok nem annyira az igazság elméleti kutatásával tűntek ki, mint inkább annak gyakorlati, s tökéletes megtartásával. Nem mulasztottak el egyetlen istentiszteletet sem, minden előírt böjtöt megtartottak, jövedelmük tíz százalékát a szegényeknek adták. Nagyon komolyan betartották a mózesi törvény minden előírását. Ezért életük példaképként állt a nép előtt.

Jézus pedig most azt állítja, hogy mindez nem elég. Mit akar ezzel mondani? Még többet kell böjtölni és még több alamizsnát kell osztogatni? Oh, nem! Hanem azt, hogy az ő követőinek lelkülete különb kell, hogy legyen, mint az imént említetteké!

Jézus a farizeusoknak is keményen szemükre vetette: „Jaj nektek farizeusok! Kívülről igazaknak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással.

Sajnos Jézusnak azon szavait, amelyekkel kimondja, hogy hogyan lehet felülmúlni az írástudók és farizeusok igazságát, ugyanolyan meghökkenéssel és elutasítással fogadja a világ, mint Jézus korában.

Ma már a kirívó méreteket öltött újrapogányosító, elvilágiasító világban nemcsak a lázadó fiatalok irtóznak a kötelező előírásoktól, s allergiások a tiltó parancsokra, s az erkölcsi szabályokra, hanem a felnőttek is.

Ma sok ember azt vallja, hogy magánéletébe mindenki úgy jár el, ahogyan neki tetszik. Napjainkban az újrapogányosítás, az elvilágiasítás, az elhitetlenítés, elerkölcstelenítés, kirívó méreteket öltött, és ezek a keresztény életet pusztító járvánnyá váltak.

Ha sokan vélekednek is az említett módon, de azért nem mindenki. Akinek nem közömbös az egyén és a társadalom jövője, az odafigyel Krisztus szavaira. Mert amíg a történelem folyamán a legkülönfélébb elméletek és felfogások sorra váltogatták egymást, addig Krisztus Urunk tanítása kiállta az idők próbáját. Érdemes odafigyelni szavaira. „Nem megszüntetni jöttem a törvényt, hanem beteljesíteni, tökéletesíteni.”

Hogy Jézus miképpen gondolja a Törvény tökéletesítését, beteljesítését, azt konkrét példákkal szemlélteti.

Jézus követői számára nemcsak a gyilkosság tilos, hanem annak forrása a haragtartó, gyűlölködő lelkület is. És mégis, mily könnyen megtűrjük, mi hívők is, szívünkben veszedelmes lakóként ezeket.

Jézus nemcsak a betűszerinti értelemben vett ölés, hanem a szóval, a gondolattal, a gyűlölettel történő gyilkolás felszámolását is megköveteli. És mindazon indulatoknak a legyőzését is, amelyek egyéni és közösségi konfliktusokhoz, tragédiákhoz vezetnek.

Ehhez hasonlóan tökéletesíti Jézus a házasságra vonatkozó törvényt is. Nemcsak a házasságtörés bűn, hanem már a kívánság is. Mert a házasságtörés nem a válással kezdődik, hanem a vissza nem fogott ösztönös vággyal, s a házastárs elhanyagolásával. Micsoda erkölcsi pusztulást, rombolást, milyen jóvátehetetlen károkat okoz az ösztönös vágyak felszabadítása!

Mennyi válás! Mennyi csonka családban élő gyermek! Mennyi házasság nélküli, gyermektelen együttélés! Mennyi házasságon kívül született gyermek! Mennyi állami gondozásba vett gyermek! Mennyi csecsemőkkel történő kereskedés! Mennyi fiatalkorú bűnözés! Mennyi emberi ronccsá vált drog-fogyasztó!

Íme hová vezet a házasság és család szétrombolása! Egy nép erkölcsi és biológiai tönkretételéhez!

A szemek megfékezéséből, a szenvedélyek feletti uralomból, az esküvői oltárnál tett eskü megtartásából, a házastársi hűségből, a tökéletesített erkölcsi törvények lelkiismeretes beteljesítéséből még semmi rossz nem származott, de annál több áldás!

Éljünk, hát törvényt tökéletesítő, a farizeusok és írástudók tanítását felülmúló jézusi tanítás szerint és akkor bejutunk majd a mennyek országába.

Amen

Felelőtlen lenne az a gyermek, aki azt tartaná, hogy a szülei neki ne parancsoljanak. Felelőtlen lenne az a felnőtt, aki azt vallaná, hogy neki ne írják elő a közlekedés szabályait, ő majd a saját elgondolása szerint közlekedik. S felelőtlenek lennénk mi magunk is, ha azt mondanánk, hogy Isten ne szóljon bele az életünkbe, ne adjon parancsokat, törvényeket, mi majd nélküle is elrendezzük életünket. Igazságtalanok lennénk, ha nem vennénk észre, hogy Isten törvényei mögött az ő atyai szeretete van. Aggódó szeretettel vigyáz, hogy el ne rontsuk életünket, azonban nem kényszerít semmire sem.

Éppen ezért az ószövetségi Szentírás központi témái között szerepel az Isten törvénye, és ezen belül az Ő törvénye iránti hűség.
Érdekes megfigyelni az első olvasmányban, hogy hogyan mutat rá a szent szerző az ember eme kötelességére: „Módodban á1l, hogy megtartsd a parancsokat, hogy hűséges légy, megvan a hatalmad… Az ember előtt ott az élet és a halál, megadatik neki, amit választ magának” (Sir 15, 15. 17.).
Ez annyit jelent, hogy aki követi az isteni törvényt, annak örök élete lesz, viszont, aki hátat fordít neki, az a halálba rohan. Az élet vagy az örök halál saját választásának következménye.

Isten szereti az embert, és célba akarja juttatni életét. De a cél elérése érdekében az embernek közre kell működnie vele. Ezért kapta Istentől a szabad akarat ajándékát, hogy szabadon választhasson jó és rossz között. Isten ajándékai azonban kötelezettséggel is járnak. Így a szabad választás lehetőségével együtt jár a felelősség is.
Igen, az ember szabad, ezért felelős minden tettéért. Ha rosszat tesz, egyedül ő a hibás. A szent szerző szerint Isten „senkinek sem adott parancsot a rosszra, sem pedig engedélyt arra, hogy vétkezzék.” (20).

Izrael, népének egész szentsége és igazságossága a törvény iránti szeretetben és tiszteletben állt. A vége végén ez a törvény mégsem volt tökéletes, mert az ember túlságosan elanyagiasitotta. Ezért mondja Jézus a mai evangéliumi szakaszban: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni” (Mt 5, 17-37).
Az Úr Jézus azt hangsúlyozza, hogy a törvény anyagi, külsőleges megtartása nem elég. Ő nem a törvény betűjét hangoztatja elsősorban, hanem igaz lelkületet kíván követőitől. Szerinte, mélyebb, személyesebb, bensőbb hűségre van szükség, ami elkötelezi az elmét, a szívet és a lelket. Ő a bűnt nem büntetéssel akarja irtani, hanem megelőzéssel. Azt tanácsolja, hogy az ember uralkodjék rendetlen vágyain, szenvedélyein, melyek bűnre csábítják.

„Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták… Én pedig azt mondom nektek…” Ez a szent Máté evangélista által hatszor ismételt mondat azt hirdeti, milyen lényeges változásokat hozott Jézus a törvény megtartásában.
Nem elég például, ha valaki nem gyilkol; szerinte figyelnünk kell azokra az egyszerű szavakra, sőt gondolatokra is, amelyek szeretetlenséget, megvetést, a felebarát iránti ellenérzést fejeznek ki. Aki haragot vagy neheztelést ápol magában felebarátja iránt, az olyan, mintha szívében megölné. Felebarátja meghalt szeretete számára, ki van zárva jóindulatából, érdeklődéséből.

Igen, belülről, a szívből fakadnak a gonosz, gyilkos gondolatok, a házasságtörő vágyak. Így, nem elég a Törvény betű szerinti teljesítése, az emberölés, a házasságtörés tilalmának megtartása, hanem a Törvény szellemét kell megvalósítani, az emberi szív mélyére kell hatolni, ott kell végbemennie a változásnak, hiszen onnan ered a gyilkos szándék és a házasságtörő kívánság, meg a többi rossz.

Az nem elég, ha valaki külső tettekkel nem vét a törvény ellen, a gonosz gondolatokat és vágyakat is fel kell számolnia, egyébként már vétkezett is "szívében", - megölte felebarátját vagy házasságot tört…
A régi törvény tökéletesítése pontosan abban áll, hogy az embernek figyelnie kell szándéka tisztaságára és az igazságosságra, mégpedig nemcsak külső magatartásában, amit mindenki lát, hanem szíve és elméje csak Isten előtt ismert legmélyebb indulataiban is.
A szív tisztasága mindennél fontosabb. A vallási gyakorlatok külsődleges végzése nem sokat ér, ha az ember szívében gonosz indulatok rejtőznek. Ezért mondja Jézus, hogy mielőtt ajándékodat az oltárra viszed, békülj ki embertársaddal, de ne csak színből, hanem szívből is.
Sose felejtem, kisiskolás voltam, missziós hetet tartott Albert atya szülőfalumba. Az egyik este a megbocsátásról beszélt, s ha jól emlékszem ez a beszéd a szentmise végén volt. A beszéd végén ezt mondta, most mindenki menjen haza, a harangok egy félórát fognak szólni, s akinek haragosa van, az keresse föl és béküljön ki vele. Hazafelé menet az előttünk lévő csoportban volt egy vénkisasszony, akiről köztudott volt, hogy haragban van a saját testvérével. Ő mondotta, aki egyébként rendszeres templomba járó volt, hogy „színből megbocsátok, de szívből soha”.

A mai evangéliumi üzenet azért is megfontolandó, mert gyakorta mi is olyanok vagyunk, mint a farizeusok, vagy az imént említett hölgy. Természetesen ezt csak akkor vagyunk képesek beismerni, ha őszinték vagyunk legalább önmagunkkal szemben. Ájtatossági gyakorlatokat végzünk, többé-kevésbé elmormoljuk a napi imát és egyházi hozzájárulást is fizetünk, de szívünkben ott lapul az embertárs iránti harag érzése, a bosszúállás vágya, vagy a megvetés, lenézés gondolata, a megszólás, a kibeszélés, a pletyka, a kritizálás ténye, sőt olykor a rágalmaktól sem riadunk vissza. Minthogy ez így semmiképpen sincs rendjén, kérjük Istent, segítsen őszintéknek lennünk önmagunkkal szemben, hogy Istennel és  embertársainkkal kiengesztelődve tiszta szívvel tudjuk végezni vallási gyakorlatainkat, s ápolni Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkat.

Az ószövetségi próféták is gyakran beszéltek ilyen értelemben, de a törvényre az utolsó tökéletes ecsetvonást, az i betűre a pontot Jézusnak, az örök Bölcsességnek kellett felraknia.
Hogy a keresztény ezt ezen a szinten értse és élje meg, be kell hatolnia az Evangélium bölcsességébe, ami nem ennek a világnak a bölcsessége, hanem „Isten titokzatos, rejtett bölcsessége” (1 Kor 2,7) – olvastuk a szentleckében Szent Pál apostoltól.

Az evilági bölcsesség földi, emberi szempontokat vesz figyelembe, amilyenek az anyagi, a személyi érdekek, a hiúság, különféle élvezetek, szenvedélyek. Az isteni bölcsesség viszont az Úr dicsőségét és az ember örök boldogságát tartja szem előtt.

A kétféle bölcsesség nem egyszer éles ellentétben áll egymással. Így Krisztus a világ szemében oktalanságnak számító kereszt által dicsőítette meg Istent és váltotta meg az embert. Ezért Krisztus keresztjének misztériuma az, amit – meghalva a világ és a test bölcsességének – minden kereszténynek újra meg kell élnie.

Mikor nagyokat ütnek rajtunk, milyen jó lenne nem ütni vissza se kézzel, se szóval – olvashatjuk József Attila egyik versében (Milyen jó lenne nem ütni vissza). De a régi törvény ott lüktet még az ereinkben, s ha valaki megbánt minket, szeretünk azonnal visszavágni. Jól megjegyeztük a „szemet szemért, fogat fogért” ószövetségi elvet, s ha kell, alkalmazni is tudjuk minden helyzetben. Sok ember annak tökéletes megvalósítására törekszik, hogy „a sértés ne maradjon viszonzatlan”. Ha valaki haragszik ránk, jogosnak tartjuk, hogy mi se szívleljük őt. Ha bárki rosszul szól hozzánk, sokszor mi is mindjárt durván szólunk hozzá.

Milyen jó volna, ha megértenénk, hogy Jézus új törvényt adott nekünk, a szeretet törvényét. A szeretet nem viszonozza a másiknak a rosszat, de még fel sem rója azt. A bosszú, a harag és a visszavágás helyett Jézus azt kéri tőlünk, hogy bocsássunk meg. Milyen jó lenne, ha mindig a krisztusi szeretet törvénye szerint élnénk! Szent János evangélista írja az ő első levelében: „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad.”

Azt hiszem, tapasztalatból mindannyian tudjuk, hogy vannak pillanatok, amikor nehéz megtartani ezeket a tökéletességre indító törvényeket, de ilyenkor mindig gondoljunk arra, hogy mégiscsak ez vezet az örök üdvösségre, örök boldogságra.
A szentek élete bizonyítja, hogy minden nehézséget le lehet győzni, ha tudjuk, hogy miért küzdünk és mi a vágyunk. Üdvösségünk, örök boldogságunk érdekében csak egyetlen lépést kell tennünk, de azt az egy lépést, ami Istenhez közelebb visz, nap, mint nap meg kell tennünk!

1. Ha meg akarod tartani a parancsokat, azok megtartanak téged… élet és halál, jó és rossz van az ember előtt. (Sirák 15,15–20)

A bölcsességi irodalom egyik gyöngyszeme Jézus, Sirák fia könyve, amely kb. Kr. előtt 180-ban keletkezett. A Biblia bölcs mondásainak jelentős része együtt van ebben a könyvben, kifejezetten a tanításra helyezve a hangsúlyt. Már teológiai hallgató koromban megütötte fülemet ez a mondás, miszerint ha a törvényt megtartod, az is megtart téged. Egy fia­tal­ember szabadságérzetével nehezen egyeztethetőek össze a szabályok, a korlátok. Állandóan lázad, a rabság láncait igyekszik lerázni. Állítólag a forradalmakat is fiatalok kezdeményezték. De az élet és a tapasztalat gyarapodásával a lázadó kamasz is lehiggad és rájön, a korlátok, a keretek nem szabadsága megbéklyózására szolgálnak, hanem hogy mederben tartsák lelkesedését, biztonságot adjanak, segítsenek kijózanodni: a világot nem kell megváltanunk, azt már Krisztus megtette.

2. Bölcsességet… hirdetünk, de nem ennek a világnak bölcsességét. (1Kor2,6–10)

A világ bölcsessége a tudomány, a divat, az éppen szolgálatos reklám ízlése szerint az ember diadalát, az ész győzelmét, a földi keretek, a szépség, a pénz, az egészség, a hatalom mindenhatóságát sulykolja belénk. A világ tabukat döntöget, tekintélyt áldoz fel a szabadság oltárán, gyanakvással tekint mindenre, ami isteni kinyilatkoztatás, ami biztos válasz az emberek kérdéseire. Konzervatívnak, demagógnak tart minden olyan megnyilatkozást, amely éppen jézusi megbízásból kiáll a jó, a szent, az igaz értékek mellett. A világ biztosra megy: csak az a kapcsolat éri meg, amelyben annyit kapsz, amennyit adsz, csak az a szeretet kifizetődő, amelyből hasznod is származik, csak ésszerű kockázatokat érdemes vállalni, s azokat is a saját érdekedben. Ezzel szemben mi, keresztények, Krisztus mindent odaadó szeretetének „balgaságát” hirdetjük, ahol az utolsóké az első hely, ahol boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, ahol a halál nem vég, hanem az örök élet kezdete.

3. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt és a prófétákat, hanem hogy beteljesítsem. (Mt 5,17–37)

Máté evangélista szerint Jézus a nyolc boldogság elmondása után részletesen kifejti az ószövetségi törvény és a vele elközelgett új szövetség viszonyát. Nem vesz el egy i betűt sem a tízparancsból, de gyökeresen átalakítja szemléletünket az erkölcsi törvényekkel szemben. Jézusnál az erkölcsi követelmények megtartásának Isten iránti és embertársi szeretetünkből kell fakadniuk. Nem azért nem lopok, nem hazudok, nem paráználkodom, mert félek a következményektől, netán Isten büntetésétől. Hanem azért nem, mert szeretetem ezt diktálja belülről. Ha szeretem Istent és felebarátaimat, akkor nekik nem akarok rosszat, és igyekszem, hogy ne bántsam meg őket. Így a törvényeket betartva én is megmaradok testi-lelki-szellemi egészségemben. Nem farizeizmusból, képmutatásból vagyok törvénytisztelő, erkölcsös állampolgár, hanem azért, mert követem a bennem megszólaló isteni hangot.

Jézus nem szünteti meg az újszövetségi törvényt, és nem is egy újabb, szigorúbb törvénycsomagot tesz le az emberiség asztalára, hanem igazi értelmet ad az eddigieknek. Ha úgy tetszik, visszaadja a tízparancs eredeti értelmét, hiszen a törvény az Istennel kötött szeretetszövetségből született. A hegyi beszéd nem új szabályokat farag vagy fényesít újra, hanem a szeretet tágasságának örömhírét hirdeti meg, amelyben a törvénytisztelet hátterében nem a félelem, a bosszú vagy az üzleti számítás áll. Isten ingyenes szeretetére válaszolunk, amikor betartjuk parancsait.

Ha felnövünk az odaadás szabadságára, mint egy társas kapcsolatban, akkor ott nincs olyan szó, hogy kell, muszáj, kötelező, inkább figyelmes szeretetben előzzük meg egymást. Jézus arra buzdít, hogy emelkedjünk önmagunk fölé, tartsunk ki az első szeretet hűségében és fedezzük fel az isteni bölcsesség mindent átjáró örömét, boldogságát. Ha rálépünk a nyolc boldogság útjára, magunktól is rájövünk, miről tanított ott a hegyen.

Keleti sivatagi atyák élete, írta: Michel-Ange Marin atya, (Paris, Lyon, 1824) III. kötet IV. könyv, XVII. fejezet: A Tiszteletreméltó Jean le Nain. Szeretetének egyik gyümölcse egy leány megtérése, aki oly szerencsétlen volt, hogy kiszolgáltatta magát a bűnnek. A történet épületes és alkalmas arra, hogy Urunk irgalmasságába vetett bizalomra indítsa a legnagyobb bűnösöket is, ha azok őszintén visszatérnek hozzá. Ezt a lányt Paésie-nak hívták. Fiatalon vesztette el anyját és apját s mivel PPEK / Lisieux-i Szent Teréz önéletrajza 121 vagyonát jócselekedetekre akarta felhasználni, a házából szállást készített Sceté remetéi számára, akik az ottani városnegyedekben jártak, nyilván azért, hogy testvéreik munkáit eladogassák. De minthogy azt gondolta, hogy ez a jótékonykodás túl sokba kerül a számára, figyelmen kívül hagyta, hogy micsoda kincset készített ezzel magának az égben, megunta s olyan emberekkel is volt körülvéve, akik hozzájárultak ahhoz, hogy így megváltozzék. Hamarosan még messzebbre mentek gonosz tanácsaikkal, egészen megutáltatták vele az erényt s ő végülis egészen odaadta magát a bűnnek. Sceté remetéi nagy fájdalommal vették bukását tudomásul, mindenféle eszközhöz folyamodtak, amit csak szeretetük sugallt, hogy kimentsék a szakadékból, ahová letaszította lelkét. Végülis Jean le Nain-hez fordultak és kérték, menjen el hozzá, próbálja meg Istentől kapott bölcsessége által visszavezetni őt Jézus Krisztushoz. El is ment: de mikor ajtaja előtt megjelent, nem engedték be, durván szemére hányva, hogy a remeték tették tönkre úrnőjüket. De ő nem fordult vissza; állhatatosan kérte, hogy engedjék beszélni Paésie-val, nem fogja ő azt megbánni. Erre felvezették a szobájába. Leült melléje s megkérdezte: mi a panasza Jézus Krisztusra, hogy így elhagyta Őt, önmagát pedig ebbe a siralmas állapotba taszította. Ezek a szavak megdöbbentették és szíven találták a leányt. A Szent hagyva, hogy cselekedjék a kegyelem, hallgatott egy pár percig, miközben hulltak a könnyei. Paésie megkérdezte, hogy miért sír. Hogyne sírnék, felelte ő, mikor látom, hogy a gonosz lélek becsapja önt és játszik önnel. Ezekre a szavakra a leányt félelem és borzadás fogta el vétkei miatt s ezt mondta: Atyám, van még bocsánat a számomra? – Igen, mondta a Szent, egészen biztosan. – Vigyen el innen oda, ahol jónak látja, hogy bűnbánatot tartsak, mondta a leány. Az azonnal fölkelt s a leány követte őt anélkül, hogy bármilyen rendelkezést adott volna ki a házban, sőt, egyetlen szót sem szólt senkihez. Ennek a Szent nagyon örült, mert látta, hogy megtérésének az érzelmei töltik el s hogy mindent elhagy azért, hogy teljesen a vezeklésnek adhassa át magát. Nem tudjuk, hová akarta vezetni őt. Valószínűleg valamilyen női kolostorba. De miután már a sivatagban jártak s az éjszaka közeledett, Jean vánkost csinált a homokbuckából, megjelölte a kereszt jelével és azt mondta Paésie-nek, hogy feküdjön rá. Ő pedig távolabb szintén lefeküdt aludni, miután imádkozott. De éjfélkor felébredt s látta, hogy fénysugár száll az égből Paésie-ra s azon angyalok viszik lelkét az égbe. Látomásán meglepődve, azonnal felkelt, a leányhoz ment, meglökte a lábát, hogy lássa, meghalt-e, s valóban úgy találta, hogy visszaadta lelkét Istennek. Ugyanekkor egy csodálatos hangot hallott, amely ezt mondta neki: egy órai bűnbánata kedvesebb volt Isten előtt, mint az, amelyet mások sok időn át végeznek, mert azok nem teszik olyan forrósággal, mint amilyennel ő tette.

„Amikor az Oltárszekrény előtt vagyok csak egyet mondhatok a mi Urunkról: „Istenem tudod, hogy szeretlek” 50

Legyetek gyermekek, szeressétek a gyermeket. Bújjunk oda Jézus ölébe, ugyanaz a Jézus van itt, mint Aki volt a kisdedek között. Nyüglődjünk bizalommal addig, míg ölbe nem vesz! Ha esteledik, mint azok a kis gyermekek, keressük a Napot! [III. 206]

Látva szörnyű gyűlöletüket irántam, azonnal őrangyalom segítségét kértem. Abban a pillanatban mellettem állt fényes és sugárzó alakja, és így szólt: ,,Ne félj semmitől, Uram menyasszonya, ezek a lelkek az Ő engedélye nélkül semmit sem tehetnek veled.'' Rögtön eltűntek a gonosz lelkek, s hűséges Őrangyalom elkísért látható alakban egészen a házunkig. Tekintete alázatos és nyugodt volt, homlokáról tűzsugár szikrázott. Ó, Jézusom! Egész életemen át szívesen fáradnék és szenvednék azért az egy pillanatért, melyben megláthattam dicsőségedet, Uram, és a lelkek hasznát. (419)

A lélek középpontja az a hely, ahonnan a lelkiismeret szava hallatszik, és a szabad személyes döntés helye is. Mivel ez így van, és mivel a szabad, személyes odaadás hozzátartozik az Istennel való szeretetteljes egyesüléshez, ezért a szabad döntés helyének egyúttal az Istennel való szabad egyesülés helyének is kell lennie.

A tiszta szív megláthatja Istent. Ha nem látod Is­tent, vizsgáld meg magadat. Talán valami eltakarja elő­led Őt. Valami ott áll köztetek. Ez a sötétség néhányszor azért adatik, hogy közelebb vigyen Istenhez. De ha nem tudunk imádkozni, minden más gondolat helyett élőbb vizsgáljuk meg magunkat: áll valami köztem és az én Uram között? Valami, ami iránta érzett szerelmemet, szeretetemet megcsonkítja? Valahányszor megosztott lelkű embert látok, aggódni kezdek érte. Valami nem en­gedi kiteljesedni a szeretetét.

Az egyéni jelentkezés menete az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra

A csoportos jelentkezés menete az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra

Felnőtt fejjel is kérheted a keresztség szentségét magad, családod számára!

Mindannyian vándorok, zarándokok vagyunk!! Sok sok ember rálépett a keresztény tanösvényre az elmúlt években, évtizedekben, van aki szépen lendületesen halad, de vannak olyanok is akik itt ott megakadtak, fáradtan leálltak, vagy le is tért erről az útról!! 

A kereszténység nem egy kiesős játék, mi - Isten végtelen irántunk való szeretetének hála - bármikor újrakezdhetünk, újra folytathatjuk a szent utazásunkat! Akár felnőtt fejjel is dönthetünk Krisztus mellett, a szeretet mellett, kérhetjük a keresztség szentségét is, bizalommal, szeretettel a hozzánk legközelebbi plébánián! Ha elakadtál volna, ha tanácsra van szükséged, akár itt privát levélben én is szívesen állok rendelkezésedre.  

Testvéri szeretettel, Csaba t.

Kedves Testvérek!

A Szentírás mai részleteinek megértéséhez fontosnak látom Szent Pál gondolatát. Ő különbséget tesz testi ember és lelki ember között. Ennek a két fogalomnak – testi és lelki – természetesen sajátos értelmet ad. A testi emberen ő azt az embert érti, aki számára Isten és az Ő akarata nem fontos. Számára elsősorban a maga e világi érdekei a döntőek. Ezen kívül számára nem döntő, hogy erkölcsileg mi a jó és mi a rossz. Egy a fontos: az, ami számára hasznos, kifizetődő, vagy ha modernebbül akarok fogalmazni: a profit. Ezzel szemben a lelki ember Istennel való kapcsolatban él. Számára a döntő az, hogy Isten mit vár el az embertől, és ő megfelel-e Isten akaratának? Itt jelenik meg a mai szentleckében a bölcsesség fogalma. A bölcs ember az apostol számára nem kizárólag az erkölcsös ember, hanem az az ember, aki Isten kinyilatkoztatására figyel, az az ember. aki a Szentlélekben él. Az apostol egyenlőség jelet tesz e két állítás közé: Jézus Krisztusban élni és a Szentlélekben élni. Az az ember él Jézusban, aki a Szentlélekre figyel. És aki a Szentlélekre figyel, az Jézusban él, az Ő szellemében, lelkületében él. Ez az ember fedezi fel igazán Jézust, tud behatolni az isteni kinyilatkoztatás világába. Ha Jézus kortársai ezen a szinten éltek volna, akkor felismerhették volna az Ő igazi kilétét, azaz Istentől küldött voltát, istenfiúságát, és akkor nyilván nem feszítették volna Őt keresztre. És ettől nyilván egészen másképpen alakult volna az emberi történelem.

Ezek a gondolatok már belevisznek az evangéliumba. Jézus azt várja el tanítványaitól, hogy a vallásosságuk lényegesen múlja felül az írástudók és farizeusok vallásosságát. Ennek a lényege az volt, hogy meg kell felelni a törvény betűjének. Függetlenül attól, hogy ki mit gondol a belsejében, a szívében, ha megteszi a törvényt, ha megfelel az előírásoknak, akkor korrekt ember. Jézus számára ez kevés. Jézus számára nem az előírásoknak való megfelelés a döntő, hanem a belső magatartás. Végül is minden emberi tett itt kezdődik. Fölfogtam-e Isten akaratát, és kész vagyok-e engedelmeskedni neki? Ha nem ez a hozzáállásom, akkor megfelelhetek egy törvény betűjének, de Isten előtt ettől nem leszek kedves. Ezért annyira fontos Jézus számára a „szív”, a belső. Ezért hangoztatja azt, hogy az emberi cselekedetek nem ott kezdődnek, amikor azokat végrehajtják, hanem a szív belső világában. Ha a szívünkben gyűlölet él, ott nem tudunk rendet tenni, akkor előbb utóbb eljuthatunk a gyilkossághoz is. És ha ezt nem fedezzük fel, soha nem fogunk megoldást találni például arra, hogy egy diák leköpi-e a tanárját, kész megütni-e a tanárját, netalán hátba szúrja-e a tanárját, illetve arra, hogy a többiek még biztatják is őt erre. Ezeknek a gyerekeknek halvány fogalmuk nincs arról, hogy mi lenne a jézusi értelemben vett igazi emberség. Addig, amíg csak jogszabályokat hozunk, börtönnel fenyegetünk, igazában semmit nem tettünk, mert az ember szívét, a gondolkodását nem változtattuk meg. És amíg az ember nem jut el Jézus felismeréséig, elismeréséig, nem fog emberibbé változni még akkor sem, ha évtizedekig ül börtönben. A páli gondolat szerint, ha a testi emberből nem válik lelki emberré, nem lesz ember a szó igazi értelmében.

Nagyon fontosak az ószövetségi olvasmányban hallott szavak, ahol arról van szó, hogy az ember szabad, és ha a szabadságával rosszul él, akkor magára gyújthatja az életét, vagy az életét, a magáét és a körülötte élőkét is halállá változtathatja. De azért itt föltétlenül tudatosítanunk kell, hogy bármennyire is megfogalmaz az Ószövetség erkölcsi követelményeket, erkölcsi eszményeket, igazi megoldást ez sem adhatott. Mert az erkölcsi követelmények mellé a kegyelem, ami képessé teszi az embert, hogy valóban Isten akaratát teljesítse, csak Jézus Krisztus által adatott meg az emberiségnek. Jézus nélkül, a Szentlélek nélkül, a kegyelem nélkül Szent Ágoston szavai szerint akkor is halottak vagyunk, ha biológiailag élünk. Nem véletlenül hangoztatja Jézus Krisztus azt, hogy Ő nem azért jött, hogy az ószövetségi követelményeket megszüntesse, hanem azért jött, hogy azokat beteljesítse, tökéletessé tegye. Vagyis a Jézusba vetett hit nélkül, illetve a belé vetett hit szellemében való élet nélkül az ember képtelen az emberhez méltó életre. A teológia éppen ebben a meggyőződésben hangoztatja azt, hogy a kinyilatkoztatás nélkül, a kegyelem segítsége nélkül nemcsak arra képtelen a bűntől megsebzett ember, hogy Isten akaratát teljesítse, de arra is képtelen, hogy az emberi természetbe a teremtés által beleprogramozott értékeknek, vagyis a természettörvénynek megfeleljen.

És amikor tapasztaljuk a társadalmunkban az itt is meg ott is fölmerülő embertelenséget, akkor nyilván mindez bennünket is kérdőre von: valóban a Jézusból, a Szentlélekből áradó kegyelmi meghívásnak megfelelően élünk-e, tudunk-e példát adni, illetve segíteni ott, ahol kell? Vagyis tudatában vagyunk-e, hogy bizonyos helyeken és körülmények között az Egyház csak a világi keresztények által tud jelen lenni? Úgy vagyunk-e jelen, hogy általunk élhetőbb lesz az élet? Ámen

Nyiredy Maurus OSB, Balatonfüred-Kerektemplom

Növekedj befelé…

Amikor gyermek voltam, mindenképp nagy akartam lenni.

Mikor azt kérdeztem, mit kell tennem, hogy naggyá nőjek, azt mondta anyám: „Sokat kell enned és aludnod!”

Amikor kamasz lettem, még mindig nagy akartam lenni.

Mikor azt kérdeztem, mit kell tennem, hogy naggyá legyek, azt mondta apám: „Sokat kell tanulnod!”

Most, hogy felnőtt vagyok, sőt, mi több: lassan fürtjeim fehérbe csavarodnak, most is nagy akarok lenni. A vágy még most sem aludt ki bennem. Ma is egyre azt kérdem: mit kell tennem, hogy igazán naggyá legyek?

A múltkor egy belső hang válaszolt és azt mondta nekem: „Növekedj befelé! Az igazi nagyság benned van! Ha tudnád, milyen kincsek rejtőznek benned, soha nem vágynál a külső nagyság után! Mindenedet elvehetik. Mindenedet elveszítheted. Csak arra vigyázz, hogy belső kincseidet ne veszítsd el! Azokat kell felfedezned! Nap, mint nap! Belül kell naggyá lenned! Nap, mint nap! Noha ez a legszebb út, de a legnehezebb is!”

Tetszett nekem ez a válasz! Mindig is ilyen kihívásra vágytam!

A belső hang óta ez lett az életmottóm: „Befelé növekedni!”

És érzem, hogy minden nap változik bennem valami.

Minden nap nagyobb leszek, növekszem egy kicsit – befelé…

Tégy Te is így! Boldogító érzés!

Stuttgart, 2020-02-10.

Imre atya

Ferenc pápa homíliája a megszentelt élet világnapján
Argentína új elnöke a Vatikánban
Konferencia az idősek lelkigondozásáról
Perui zarándokok a Szent Péter téren
Minden nyolcadik keresztényt üldöznek
Egyetemes káptalanra készül a szalézi rend
Politikusok egy emberibb társadalomért
Krzysztof Zanussi új filmje: Éter
Kortárs kiállítás a Vatikáni Múzeumokban

(11) „…JÖN MÁR SZABADÍTÓD, VELE JÖN SZERZEMÉNYE…” (ÉZSAIÁS 62)

– Nemrégiben megkeresett valaki, és vég nélkül panaszkodott, miközben annyi emberi-kapcsolati problémát zúdított rám, hogy majdnem belefulladtam. Minden napra jut, akár több ilyen megkeseredett, hol kétségbeesett, hol dühös és méltatlankodó, netán fenyegetően provokatív panasz. Nem részletezem. Megrendítő! Belegondoltam: ez az élet. Mások is ebben vannak, tudom. De tényleg ez az élet? Ennek így kell lenni; közöttünk is? Így az élet pusztaság, ahogy azt Ézsaiás is látja (4).

– Mondjuk ki azt is, amit a próféta ebben a fejezetben is hangsúlyoz: erre a helyzetre nincs emberi megoldás! Csak az Úr újjászülő kegyelme teheti újra életessé a pusztaságot, Ő építheti újjá a romokat (4–5). Ha az Úr újjászül, ha Ő új nevet ad nekünk, ahogy a csaló Jákóbot is győztes Izráellé formálta az Isten (1Mózes 32,29), akkor van esélyünk életre jutni, a mostani halálos vegetálásból. Ha az Úr kézbe vesz bennünket, ha Ő tulajdonaivá tesz minket, mint az ifjú a hajadont, akkor lesz itt új élet. Pont ezzel a képpel szemlélteti itt a lényegi üzenetet Ézsaiás próféta (5); majd ki is mondja: Jön már Szabadítónk, Megváltónk (11–12). Jézus Krisztus eljött, Ővele jött üdvösséges „szerzeménye”, amely által földi életünk elhagyatott pusztaságát (12) az örök élet örömével és békességével ajándékozza meg. Olyanná tesz bennünket, szent néppé, akikben gyönyörködni lehet, és akik tudnak gyönyörködni egymásban is, a mindennapokban is, az örök ellenségeskedés és elégedetlenség helyett (4).

– A szabadító Jézus Krisztusban újjászületve lehetünk Isten ügyének, és egymásnak, a mieinknek felelős őrállói és hiteles szószólói (1–2; 6–9). Így lehetünk Isten megváltó szeretetének hírnökei a föld széléig. Senkit nem szolgálunk ki (8); mert nem ez a krisztusi szeretet. De mindenkinek szolgálunk az Isten megváltó szeretetével! A mi kincseinket, Istentől kapott javainkat, helyünket, kultúránkat megbecsüljük! Nem hallgathatunk, nem nyughatunk, ha hűtlenséget tapasztalunk! (1) Urunk, bocsáss meg! Urunk, könyörülj! Urunk, szülj újjá bennünket!

Lukács 8,16–25

Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. (ApCsel 9:1-2)

Tudnunk kell, hogy Jézussal járva sem leszünk bűntelenek itt, e földön. Vele járva, benne élve, megjelenik a jézusi indulat szívünkben és kapcsolatainkban. Olykor azonban megjelenik a nagyon is emberi, a gyarló, a bűnös indulat is bennünk és kifejeződést is nyer. Ilyenkor szabad ezt észrevennünk, megbánnunk és bocsánatot kérnünk az Úrtól is, meg attól is, akit megbántottunk.

Akik bennünket bántanak, vagy éppen irritálnak bármilyen oknál fogva, tegyünk meg értük valamit: imádkozzunk értük. Ez a jézusi indulat. Ő még a kereszten szenvedve is könyörgött az őt odajuttatókért harag és átkozódás nélkül. Erre önmagunktól tényleg nem vagyunk képesek, csak ha él bennünk a Krisztus. Figyeljük meg a változást önmagunkon, önmagunkban, amikor valakiért elkezdünk imádkozni. Már nem a harag, a bosszúság, vagy egyéb negatív érzések fognak uralni bennünket, hanem a jézusi, szelíd indulat és lelkület.     

Rendszeresen jelenjünk meg felülvizsgálaton az Áldott Orvosnál, az Úr Jézus Krisztusnál! Engedjük, hogy az indulataink tekintetében is felülvizsgáljon! Amivel szembesít, és amit javasol, fogadjuk el, hiszen az orvos által javasolt gyógyszerek, akkor érnek valamit, ha a beteg beveszi rendszeresen az előírt adagot. Legyünk az Igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjunk magunkat. (Katona Béla)

 *****************************************************

Imádság:

 Drága Megváltó Jézusom! Köszönöm, hogy gondod van beteg életemre és benned gyógyulás vár. Áldalak érte! Ámen

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus tökéletessé teszi az Ószövetség tanításait és parancsait.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
És mondom nektek: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába.
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére.
Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson.
És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.
Hallottátok továbbá, hogy a régieknek ezt mondták: Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet! Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ennél több, az a gonosztól van.
Ezek az evangélium igéi.
 

Drága Gyermekek! Isten elhatározásával és szeretetével választott arra, hogy Isten anyja és a ti édesanyátok legyek. De az akaratommal és a Mennyei Atya iránti mérhetetlen szeretetből és teljes bizalomból a testem, az Isten-ember kelyhe volt.

Az igazság, a szeretet és az üdvösség szolgálatában álltam. Most is itt vagyok köztetek, hogy gyermekeim, szeretetem apostolai meghívjalak benneteket az igazság hordozóiként; hogy akaratotokból és a Fiam iránti szeretetetből terjesszétek az ő szavait, az üdvösség Igéjét. Cselekedeteitekkel mutassátok meg mindazoknak, akik még nem ismerik a Fiamat, és az ő szeretetét.

Erõt találtok az Eucharisztiában- a Fiamban, aki testével táplál és a vérével erõsít bennetek. Gyerekeim, kulcsoljátok össze a kezeteket [imában], és némán nézzétek a keresztet. Ilyen módon hitet merítetek, hogy képesek legyetek továbbadni; megtaláljátok az igazságot, hogy megkülönböztessétek azt; amely olyan szeretetre vonz, hogy megtudjátok, hogyan kell igazán szeretni. Gyerekeim, szeretetem apostolai, kulcsoljátok a kezeteket [imában], nézzétek a keresztet, csak a keresztben van az üdvösség. Köszönöm nektek.

És így is ír Szent Pál" Amikor gyönge vagyok akkor vagyok erős!"
Gyenge ember,az gyenge! Nincs se ereje se semmije! De akkor miért mindja Szent Pál hogy amikor gyenge vagyok akkor vagyok erős??
Mert nem a maga erejében bízik! Tudja hogy van amihez van ereje,de van,amihez nincs!
Gyengeségeim tudatában én is az vagyok! Sohasem voltam erős,sem fizikailag sem sehogy. Mikor érezzük meg egy másik emberben aki bár kicsi de mégis olyan felforgató lelki erősség lakozik benne? Egy szent életű pap számos van a Szentek között,akiket eldugtak egy kis faluba,mert hát ott él lesz.Vianney Szent János pld..milyen is volt? És mivé tette azt a kis eldugott falut? És sorolhatnám...
Jézus benne lakozasa által belé költözött az az erő, amellyel ha gyengének is tűnt erős tudott maradni, erőssé vált.Ahhoz pedig hogy ezt az erőt elnyerjuk hatalmas alázat kell.Csak az alázatos,Jezusban kapaszkodó ember tud erős lenni!Mert amikor érzem, tudom hogy milyen esendő ember vagyok,de ENGEDEM Jézus erejét működni,akkor vagyok erős!

Jézusunk köszönjük, hogy megmutattad, mit vársz tőlünk. Te többet kívánsz tőlünk, mint elődeinktől. Kemények a szavaid, de csak hálát adhatunk nagy bizalmadért, mert parancsaid értünk, és nem ellenünk szólnak. Előtted kedvesebb a megbocsátás az oltárra helyezett áldozatnál, az igaz szó az esküvésnél. Segíts csírájában elfojtani a rosszat, segíts nem elnézőnek lennünk magunkkal szemben. Kemény a szavad, de hiszem, hogy jobb nekem bármely tagomat elveszteni, saját akaratomról egészen lemondani, ha az akadályoz az örök élet felé! Amen.

Bevezető 

Mindennapi életünkben tele vagyunk előírásokkal, törvényekkel, tiltásokkal, és ezek sok gondot okoznak nekünk. Olykor azt hisszük, jobb volna nélkülük. De az Úr Jézus is azt mondja: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt.” Sőt, még szigorítja a parancsokat, amint hallani fogjuk a mai evangéliumban. Azonban tudnunk kell, hogy Isten törvénye nem elviselhetetlen teher akar lenni, hanem útmutatás a helyes életre. Ő egészen magáénak akar minket, testestül-lelkestül. Mindig igazságosan ítél meg minket, lelkiismeretünk alapján. 

Hívek könyörgése 

Testvéreim! Imádkozzunk bizalommal az Úr Jézushoz, hiszen Ő testvérünk és irgalmas Istenünk! 

1. Urunk! Adj erőt és lelkesedést azoknak a férfiaknak és nőknek, akik szerte a világon evangéliumodat hirdetik. 

2. Adj széles látókört és igazságérzetet azoknak, akik a társadalom törvényeit megalkotják, és azok megtartásán fáradoznak. 

3. Segítsd ifjúságunkat annak megértésében, hogy rend és törvény nélkül nem lehet emberhez méltó életet élni. 

4. Urunk! Adj kitartást, bátorítást azoknak, akik diplomáciával, adományok gyűjtésével a békét szolgálják. 

5. Jutalmazd meg az örök élettel azokat, akik a földi életben parancsaid útján járnak. 

Urunk! Te megjártad az emberi élet minden csúcsát és mélységét, és bemutattad, hogyan lehet a mennyei Atya akaratát teljesíteni. Legyen ezért neked hála és dicsőség, most és mindörökké. Amen. 

Ha az Egyházunkat, nem a szegények, az elnyomottak, és az éhezők gondozása jellemzi, akkor eretnekségben bűnösök vagyunk.
Loyolai Szent Ignác

Ó, Mária, Isten Anyja, mi anyánk, bemutatjuk neked a betegeket, akik itt jelen vannak, vagy az otthonaikban, illetve a kórházakban szenvednek.
Ó, Fájdalmas Anya, esdj ki számukra türelmet és erőt. Add, hogy türelemmel és szeretettel fogadják keresztjüket, önmaguk és a világ javára. Értesd meg velük, az a fontos, hogy lélekben egészségesek legyenek. Adj türelmet és könyörületet az őket ellátó hozzátartozóiknak.

Ó, betegek üdvössége, bizalommal hozzád fordulunk, hogy járj közben gyógyulásunkért Szent Fiadnál. Számtalanszor megtetted, amikor kegyhelyeken kértük ezt tőled.
Hallgassa meg Jézus ma is imádat: nyissa meg szívét és mutassa meg hatalmát. Hisszük, hogy Ő meg tudja és meg akarja gyógyítani őket. Mutassa meg dicsőségét és növelje hitünket, hogy másoknak is tanúsítsuk Isten szeretetének csodatetteit.
Ó, Szent Szűz, aki hatalmas vagy a gonosszal szemben, egykoron országokat mentettél meg a pestistől, szabadítsd meg most őket is a pestistől, amelyet ma más néven hívnak: rák, AIDS … Szabadíts meg a sátántól, személyekre és helyekre történő befolyásaitól. Esd ki ezt számunkra szent Fiadnál, ó Isten Anyja, Jó Anyánk.