Evangelizációs: A kiengesztelődés szentségének elmélyült megéléséért

Imádkozzunk azért, hogy a kiengesztelődés szentségét megújult mélységgel tudjuk megélni, és általa megtapasztaljuk Isten végtelen irgalmát.

Ima

Istennek Szent Anyja és Anyánk,
kegyes szemmel nézz le ránk.
Te vagy az első, aki utat mutat
és elkísérsz minket a szeretet tanúságtételében.
Te vagy az irgalmasság anyja, amely mindnyájunkat egyesít
palástod oltalma alatt.
Anyai segítségedre bízzuk magunkat,
követve az örökös tanácsodat,
hogy Jézusra fordítsuk a tekintetünket, Isten irgalmának sugárzó arcára.
Üdvözlégy Mária…
(Misericordia et Misera adaptált apostoli levél, 22. sz.)

Felajánló imádság

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen
barátoddá és az apostoloddá, hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem
örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, 
mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára felajánlom neked ezt a hónapot. Ámen

Hozzáállás

• "Ismerd fel Isten hatalmas szeretetét irántad, aki soha nem fárad el a megbocsátástól." (Ferenc Pápa)
• Ismerd el az Isten iránti hűtlenséget és azt a példát, amelyet keresztényként kell adnod. Alázatosan bánj azzal, hogy megbocsátanak neked, és vedd tudomásul Isten gyengédségének hiányát benned. „Semmit sem zárhatunk ki megbocsátása öleléséből, amit egy bűnbánó bűnös Isten irgalma elé állít.” (Ferenc pápa, Misericordia et misera, 2. sz.)
• Üdvözöljük, és örüljünk Isten megbocsátásának, különösen a megbékélés szentségének ünnepével. "A gyónás a nyomortól az irgalomig terjed, ez Isten szíve írása." (Ferenc pápa, 2019. március 19.)
• Teremts gyakoribb lelki szokást, hogy megbocsátást kérj és megbocsáss másoknak, inkább az Atya Isten irgalmának képmása legyél, különösen azoknál az embereknél, akik leginkább bántanak. "Kegyelemre hívnak bennünket, mert először is az irgalmasságot használták velünk." (Ferenc pápa, Misericordiae Vultus)
• Legyél irgalmas Ferenc pápa e szava szerint, hogy minden hozzáállás, szó, gesztus gyógyító, segítséget, megbocsátást és közelséget tanúsítson a bűnösökkel és a szenvedőkkel szemben. "A megbocsátás olyan erő, amely új életet támaszt és bátorságot táplál a jövőbe való reménységgel." (Ferenc pápa, Misericordiae Vultus)

Szánj egy kis időt a szíved Jézusra hangolására. Mennyire voltál ma eddig az Ő jelenlétében? „Mindennek az egyház tanításai gazdagságnak egyetlen célja: az ember szolgálata. Az ember minden körülményében, minden gyengeségében, minden szükségében.” (Ferenc pápa) Isten emberré lett Jézusban, hogy megmutassa nekünk az Atya igazi arcát, és különösen gyengeségeinkben kísérjen bennünket. Ő az életével hív fel bennünket, hogy kísérjük egymást gyengeségeinkben. Kit választasz ma, hogy elkísérd?

Holnapután, ha Isten is úgy akarja, háromnapos zarándoklatra megyek Irakba. Arra kérem, hogy kísérje el imádságával ezt az apostoli utat, hogy az a lehető legjobban kibontakozzon és meghozza a remélt gyümölcsöket. Imádkozzunk azért, hogy ez az út jó legyen.

https://youtu.be/xEBGF-CsKbU

Imádkozzunk azért, hogy a kiengesztelődés szentségét megújult mélységgel tudjuk megélni, és általa megtapasztaljuk Isten megbocsátását és végtelen irgalmát. Imádkozzunk azért, hogy Isten kegyes papokat adjon egyházának és ne kínzókat.

Amikor gyónni megyek, az a gyógyulás, a lelkem gyógyítása.
Nagyobb lelki egészséggel távozni, átmenni a nyomorból az irgalomba.
A gyónás középpontja nem a kinyilvánított bűnök, hanem az isteni szeretet, amelyet kapunk, amire mindig szükségünk van.
A gyónás középpontja Jézus, aki vár ránk, meghallgat és megbocsát nekünk.
Ne feledjük ezt: Isten szívében a hibáink elé kerülünk.
Imádkozzunk azért, hogy a kiengesztelődés szentségét megújult mélységgel tudjuk megélni, és általa megtapasztaljuk Isten megbocsátását és végtelen irgalmát. Imádkozzunk azért, hogy Isten kegyes papokat adjon egyházának és ne kínzókat.

Megkezdjük nagyböjti utunkat. Ez az út Joel próféta szavaival kezdődik, melyek jelzik a követendő irányt. Elhangzik egy hívás Isten szívéből, aki tárt karokkal és vágyakozó szemekkel könyörög nekünk: „Térjetek vissza hozzám teljes szívetekből” (Jo 2,12). Térjetek vissza hozzám! A nagyböjt visszaút Istenhez. Hányszor mondtuk neki elfoglaltan vagy közömbösen: „Uram, majd később jövök hozzád, várj csak… Ma nem tudok, de holnap majd elkezdek imádkozni és tenni valamit másokért.” És így telik egyik nap a másik után. Most Isten a szívünkhöz szól.

Az életben mindig lesznek teendőink és kifogásaink, de, testvéreim, ma van itt az ideje annak, hogy visszatérjünk Istenhez!

Térjetek vissza hozzám – mondja – teljes szívetekből! A nagyböjt olyan út, amely egész életünket, egész lényünket igénybe veszi. Itt az ideje, hogy felülvizsgáljuk, milyen utakon járunk, hogy megtaláljuk a hazafelé vezető utat, hogy újra felfedezzük az Istennel való alapvető kapcsolatot, melytől minden függ.

A nagyböjt nem rendkívüli tettek gyűjtögetése, hanem annak megvizsgálása, merre tart a szívünk. Ez a nagyböjt központi kérdése: merre tart a szívem?

Kérdezzük meg magunktól: merre visz életem GPS-e, Isten felé vagy magam felé? Azért élek, hogy az Úr kedvében járjak, vagy hogy az emberek észrevegyenek, dicsérjenek, előnyben részesítsenek, első helyre tegyenek…? Vajon nem „táncoló” szívem van-e, mely egy lépést előre tesz, aztán egyet hátra, egy kicsit szereti az Urat és egy kicsit a világot, vagy szilárdan áll a szívem Istenben? Jól elvagyok a képmutatásaimmal, vagy küzdök, hogy megszabadítsam szívemet a rabságban tartó kétszínűségektől és hamisságoktól?

A nagyböjt útja kivándorlás a szolgaságból a szabadságba. A nagyböjt negyven napja arra a negyven évre utal, amikor Isten népe a pusztában vándorolt, hogy visszatérjen hazájába. De milyen nehéz volt elhagynia Egyiptomot!

Sokkal nehezebb volt elhagynia az Isten népe szívében, a belül lakozó Egyiptomot, mint elhagynia Egyiptom földjét…

Nagyon nehéz elhagyni Egyiptomot… Az út során mindig megkísértette, hogy visszasírja az ottani finom hagymát, hogy visszaforduljon, hogy a múlt emlékeihez kötődjön, bálványokhoz ragaszkodjon. Velünk is ez történik: az Istenhez való visszatérést akadályozzák egészségtelen ragaszkodásaink, gátolja a bűnös szokások csábító csapdája, a pénz és a látszat hamis biztonsága, az áldozatszerep bénító bánkódása. A járáshoz le kell leplezni ezeket a tévképzeteket!

Feltehetjük a kérdést: hogyan haladhatunk hát az Istenhez vezető úton? Ebben segítségünkre lehetnek azok a visszautak, amelyekről Isten igéje beszámol nekünk.

Tekintsünk a tékozló fiúra, és megértjük, hogy számunkra is eljött az ideje, hogy visszatérjünk az Atyához. Ahogyan az a fiú, mi is elfelejtettük az otthon illatát, értékes kincseket pazaroltunk el limlomért, s végül kezünk üres maradt, szívünk pedig elégedetlen.

Elestünk: gyermekek vagyunk, akik folytonosan elesnek, olyanok vagyunk, mint a kisgyermekek, akik próbálnak járni, de a földre huppannak, és apjuknak kell minden alkalommal felsegíteni őket.

Mindig az Atya megbocsátása állít talpra bennünket: Isten bocsánata, a gyónás az első lépés a visszaúton. A gyónást említettem – nyomatékosan kérem a gyóntatókat: atyák legyetek, ne ostorozzátok, hanem öleljétek az embereket!

Aztán vissza kell térnünk Jézushoz, úgy kell tennünk, mint az a gyógyult leprás, aki visszatért, hogy köszönetet mondjon neki. Tízen nyertek gyógyulást, de ő volt az egyedüli, aki üdvösséget is nyert, amiért visszatért Jézushoz (vö. Lk 17,12–19). Mindannyiunknak vannak lelki betegségei, egyedül nem tudunk kigyógyulni belőlük; mindannyiunkban vannak mélyen gyökerező rossz szokások, egyedül nem tudjuk kiirtani őket; mindannyiunkban működnek bénító félelmek, egyedül nem tudjuk legyőzni őket. Utánoznunk kell azt a leprást, aki visszatért Jézushoz, és lábához vetette magát.

Jézus gyógyítására van szükségünk, elé kell tárnunk sebeinket, és azt kell mondanunk neki: „Jézusom, itt vagyok előtted, bűneimmel, nyomorúságaimmal.

Te vagy az orvos, te meg tudsz szabadítani engem. Gyógyítsd meg szívemet! Gyógyíts meg leprámból!”

Isten igéje tehát arra biztat bennünket, hogy térjünk vissza az Atyához, térjünk vissza Jézushoz, és azt is kéri, hogy térjünk vissza a Szentlélekhez.

A fejünkön lévő hamu emlékeztet arra, hogy por vagyunk, és a porba térünk vissza. Ám erre a porra, mely mi vagyunk, Isten ráfújta az élet Leheletét.

Így tehát nem élhetünk a por kergetésével, a ma létező, de holnap tovatűnő dolgok utáni futkosással. Térjünk vissza a Lélekhez, az Életadóhoz, a Tűzhöz, mely feltámaszt hamvainkból, a Tűzhöz, mely szeretni tanít bennünket! Mindig por maradunk, de ahogy egy liturgikus himnusz mondja, szerelmes por. Térjünk vissza a Szentlélekhez való imádkozáshoz, fedezzük fel újra a dicsőítés tüzét, mely elégeti a panaszkodás és lemondás hamvait.

Testvérek, ez a visszautunk Istenhez csak azért lehetséges, mert már megvalósult az ő odaútja hozzánk. Másképp nem lenne lehetséges! Mielőtt mi hozzá mennénk, ő már lejött hozzánk. Megelőzött bennünket, elénk jött. Értünk mélyebbre ereszkedett, mint amit el tudtunk képzelni: bűnné tette önmagát, halállá lett. Erre emlékeztetett bennünket Szent Pál: „Isten azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk” (2Kor 5,21). Annak érdekében, hogy ne hagyjon egyedül és elkísérjen bennünket utunkon, leszállt bűnünkbe és halálunkba, megérintette a bűnt, megérintette halálunkat. És akkor utunk nem más, mint hogy hagyjuk, hogy kézen fogjon bennünket.

Az Atya, aki visszatérésre biztat bennünket, az, aki elhagyja otthonát, hogy eljöjjön megkeresni bennünket; az Úr, aki meggyógyít bennünket, az, aki hagyja magát megsebesíteni a kereszten; a Lélek, aki segít megváltoztatni életünket, az, aki erősen s mégis gyengéden ráfúj porunkra.

Halljuk az apostol könyörgését: „Hagyjátok magatokat kiengesztelni Istennel!” (2Kor 5,20). Hagyjátok magatokat kiengesztelni: az út nem a saját erőfeszítésünktől függ. Senki sem tud kiengesztelődni Istennel a maga erejéből, nem lehetséges! A szív megtérése, az ezt kifejező tettekkel és gyakorlatokkal, csak akkor lehetséges, ha Isten cselekvésének elsőbbségéből indul ki. Nem képességeink vagy fitogtatott érdemeink, hanem az ő befogadásra váró kegyelme teszi lehetővé, hogy visszatérjünk hozzá. A kegyelem ment meg bennünket, az üdvösség tiszta kegyelem, tiszta ingyenesség! Jézus világosan megmondta az evangéliumban: igazzá nem az emberek szeme előtt gyakorolt igazságosság tesz bennünket, hanem az Atyával való őszinte kapcsolat. Az Istenhez való visszatérés kezdete annak elismerése, hogy szükségünk van rá, hogy rászorulunk az ő irgalmára, rászorulunk az ő kegyelmére. Ez a helyes út, az alázat útja. Én minek érzem magam: rászorulónak vagy önelégültnek?

Ma lehajtjuk fejünket, hogy hamut szórjanak rá. A nagyböjt után még jobban lehajlunk, hogy megmossuk testvéreink lábát. A nagyböjt alázatos leereszkedés magunkba és másokhoz.

Annak megértése, hogy az üdvösség nem kaptatás a dicsőségért, hanem leereszkedés szeretetből. Kicsinnyé válás. Ezen az úton, hogy ne tévesszük el az irányt, álljunk meg Jézus keresztje, Isten szótlan tanítószéke előtt. Mindennap nézzük sebeit, melyeket magával vitt a mennybe, és mindennap az Atya elé tárja őket közbenjáró imájában! Mindennap nézzük sebeit! Sebhelyeiben felismerjük ürességünket, hiányosságainkat, a bűn sebeit, az ütéseket, melyek fájdalmat okoztak nekünk. Mégis épp ott látjuk, hogy Isten nem ujjal mutogat felénk, hanem kitárja előttünk karjait! Sebei értünk vannak nyitva, és e sebek által nyertünk gyógyulást (vö. 1Pt 2,25; Iz 53,5). Csókoljuk meg őket, és megértjük, hogy Isten az ő végtelen irgalmával éppen ott, az élet legfájdalmasabb pontjain vár ránk. Mert ott, ahol a legsebezhetőbbek vagyunk, ahol a legjobban szégyenkezünk, ott jött elénk. És most, hogy elénk jött, arra hív bennünket, hogy térjünk vissza hozzá, hogy újra átérezzük annak örömét, hogy ő szeret bennünket!

Fordította: Tőzsér Endre SP

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből 
A mennyei Atya megbocsát tékozló fiának, ha őszintén megbánja bűneit. 
Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt, A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: »Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.«
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.« Az atya odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: »Mi történt?« »Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt« – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: »Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.«
Ő erre azt mondta: »Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.«” 
Ezek az evangélium igéi.  
Lk 15,1-3.11-32

*Krakkó, 1458. október 3. +Grodnó, 1484.

Kázmér IV. Kázmér lengyel király hat fia közül másodikként született 1458. október 3-án a krakkói királyi várban. Édesanyja, II. Habsburg Albert Erzsébet nevű leánya nevelte kilencedik évéig. Akkor a híres történetíró, Dlugosz Jan kanonok, majd egy idő múlva az ismert humanista, Callimachus Buonaccorsi lett a tanítója. Így Kázmér és testvérei alapos és átfogó műveltségre tettek szert, amely egyformán kiterjedt a klasszikus és a kortárs irodalomra. Szellemi iskoláztatásával egy időben folyt kiképzése a lovagi szolgálatban is. A történeti források nem említik az ifjú herceg különösebb vallásos érdeklődését vagy jámborságát. Úgy látszik azonban, hogy nemeslelkűsége és jó emlékezőtehetsége révén kiemelkedett testvérei közül. Mivel szülei anyai örökösödés jogán igényt tartottak a cseh és a magyar koronára, 1471-ben Wladiszlávot, az elsőszülöttet Prágában királlyá tették, Kázmérnak pedig ugyanabban az évben a magyar koronát kellett volna megszereznie Magyarország erőszakos meghódításával. A magyar hadjárat azonban Korvin Mátyás ellen balul ütött ki, s a történtek mély és tartós benyomást tettek Kázmérra. Apja viszont egyre jobban bevonta a lengyel államügyekbe, és utódjául jelölte őt.

Amikor 1481-ben leleplezték az orosz fejedelmek Jagelló-ellenes összeesküvését, a király egy időre Litvániába tette át székhelyét, hogy ott megszilárdítsa uralmát. Családja Lengyelországban maradt, és ennek következtében Kázmér mint királyi helytartó székelt Radomban Secundogenitus Regni Poloniae (Lengyelország királyának másodszülöttje) címmel. Fiatal kora ellenére két éven át ellátta ezt a hivatalt. Igazságossága és a rablóvilág fölszámolására irányuló tettei általános elismerést, sőt szeretetet és ragaszkodást váltottak ki a nép körében. 1483 tavaszán apja a litvániai Vilniuszba hívta és ott alkancellárrá tette. Néhány hónapig tartó lelkiismeretes hivatalviselés után azonban Kázmér kénytelen volt megromlott egészségi állapota miatt Grodnóba menni, hogy ott kezeltesse magát, mivel hosszabb ideje tuberkulózisban szenvedett. Az akkori gyógymódokkal nem tudták egészségét helyreállítani, s 1484. március 4-én a krakkói püspök jelenlétében meghalt. A király Vilniuszba vitette holttestét, és az ottani dóm Mária-kápolnájában temettette el. Általános volt a gyász Kázmér felett, s tisztelete hamarosan kialakult, különösen a vilniuszi keresztények között. Litvánia lovagjai az ő közbenjárását kérték harcaikban.

Szentté avatását I. Zsigmond lengyel király kérte Zaski János lengyel prímás közvetítésével az V. lateráni zsinat idején (1512-- 1517). 1521-ben ez már meg is történt, és a kanonizáló bullát az akkor éppen Rómában tartózkodó polocki püspöknek, Ciolek Erazmusnak adták at. Az okmány azonban sohasem jutott el Lengyelországba, mert Ciolek püspök Rómában pestisben meghalt. Minden akta és okmány elpusztult a kor zűrzavaraiban. A reformáció után III. Wasa Zsigmond király újra kérte Kázmér kanonizációját, és 1602-ben VIII. Kelemen pápától új okiratot kapott, mely X. Leó korábbi iratára hivatkozott. 1604. május 10-én Szent Kázmér ereklyéit egy új kápolnába vitték át Vilniuszban. Nem sokkal később ott épült föl az első templom a város és a keresztény Litvánia védőszentjének tiszteletére.

Történeti dokumentumokból és kortársak tanúvallomásaiból elég anyag van birtokunkban, amely világosan megrajzolja a szent lelki képét. Minden forrás egyhangúan bizonyítja, hogy Kázmérnak olyan jellembeli és lelki vonásai voltak, amelyeket az udvari élet körülményei közt sem megszerezni, sem megőrizni nem volt könnyű.

Kázmér jámborságát, minden mélysége mellett, jótékony rejtőzés jellemezte. Az államvezetéssel járó sokféle elfoglaltsága mellett mindig talált alkalmat, hogy feltűnés nélkül visszavonuljon az imádság csendjébe. Különös szeretettel és tisztelettel volt a Szűzanya iránt. A Szent Bernátnak tulajdonított Omni die dic Mariae... (Minden nap mondj Máriának...) kezdetű imát saját kezűleg írta pergamenre, és ismételten megtette imádsága és elmélkedése tárgyává. Ettől a pergamentől sohasem vált meg, még a halálos ágyán sem. Amikor 1604-ben fölnyitották a koporsóját, ezt az írást találták a feje alatt. Jámborságában távol állt tőle minden magamutogatás. A tanúk állítása szerint szívesen használta föl az éjszaka vagy a kora reggel csendes óráit, hogy észrevétlenül imádkozhasson a templomban. Istennel való együttélése személyes, kimunkált, következetes és mély volt. Odaadásából merítette az erőt az állandó önneveléshez és mások vezetéséhez. Különösen fontosnak tartotta az erkölcsi tisztaság megőrzését és szeretetben való elmélyítését. Abból a tényből, hogy Kázmér nem követte orvosai tanácsát és nem hagyta abba az önmegtartóztatást, egyes életrajzírói azt a következtetést vonták le, hogy tisztasági fogadalmat tett. Élete utolsó éveire vonatkozóan ez nem is látszik valószínűtlennek, de mindannak megfelelően, amit róla tudunk, Kázmér számára a tisztaság nem erkölcsi alapon álló testellenes tüntetés volt, hanem szívének egyszerű tette, amely a hit és a szeretet odaadásából fakadt.

Kázmér lelkületére elsősorban jellemző -- az összes dokumentumban hangsúlyozott -- szeretete és igazságossága az emberek iránt. Amikor egy alkalommal Boroszló polgárai segítségét kérték a csapássá lett rablóvilág leküzdésére, mivel az már az egész tartományukban elhatalmasodott, levélben azt válaszolta nekik (1482. február 11.), hogy megteszi a kellő intézkedéseket az igazságosság érdekében, melynek gyakorlására egész életében törekedni akar. Nemcsak a lengyel életrajzírók festenek Kázmérról kiváló képet, hanem még egy kortárs porosz krónika is kiemeli eyyéniségét. Ez a forrás is nyomatékosan és félreérthetetlenül dicséri a régens Kázmér igazságosságát és bölcsességét. Targowiczki János, a királyi kancellária titkára ugyanebben a szellemben megállapítja, hogy Kázmér jellemének említett tulajdonságaival ,,sok nép szívét'' megnyerte. Szent Kázmérnak oly gyakori, jámborkodó elrajzolása ellen hatásosnak tetszik mindenekelőtt az a tárgyilagos és lelkes dicséret, amelyet Callimachus, a nagy humanista talált a lengyel királyfira: ,,Vagy nem kellett volna megszületnie, vagy örökké kellett volna élnie.''

Ünnepét 1621-ben vették föl a római naptárba, március 4-re.

---

Szentünk, akit a lengyel nép oly mélyen szeretett és tisztelt, -- amint mondják -- hercegi ruhája alatt állandóan vezeklő inget viselt, a földön hált, s amennyire csak lehetséges volt, megtagadta magától a fejedelmi élet kellemességeit. Egy óra az örökmécses fényénél többet jelentett neki, mint az udvari népnek egy ünnepi éjszaka a csillárok ragyogásában. Ha nem találták a lakásán, tudták, hogy a várkápolnában vagy a város valamelyik templomában kell keresni. Aki segítséget kérve hozzá fordult, megtapasztalhatta Kázmér nagy igazságosságát és szelídségét, melynek forrása elmélyült vallásossága volt.

Kázmér előre megmondta halála napját és teljes buzgósággal készült rá. Haldokolva azt a kívánta, hogy a Minden nap mondj kezdetű Mária- imádságnak, amelyet annyira szeretett, másolatát tegyék a koporsójába.

Amikor elérkezett halálának órája, teljes áhítattal megcsókolta a Megfeszített sebeit és Istennek ajánlotta lelkét. Halála után százhúsz évvel fölnyitották a sírját. Teste a sírbolt nedvessége ellenére ép volt, sőt a leplet, amelybe burkolták, a Mária-himnusszal együtt sértetlenül találták. Három napon át -- így tudja a jámbor hagyomány - - kellemes illat áradt a sírból. A seregestül odasiető hívek tisztaságának jelképét látták benne.

---

Mindenható Istenünk, kinek szolgálata uralkodást jelent, kérünk, add meg Szent Kázmér közbenjárására, hogy szentségben és igazságban élve szolgáljunk Neked!

 

Az 1948 karácsonyán letartóztatott Mindszenty József hercegprímásakadályoztatása miatt az egyházmegye kormányzását Drahos János addigiérseki helynök vette át, az ő halála után, 1950. június 17-én MeszlényiZoltánt választották meg a feladatra. Az állambiztonsági szervek még1950 nyarán elhurcolták a helynököt. A sorozatos kínzások és kegyetlenbánásmód következtében Meszlényi Zoltán 1951. március 4-én hunyt el akistarcsai internálótáborban. A volt kommunista diktatúra magyarországivértanúi közül a püspök az első, akit Egyházunk a boldogok sorábaemelt.

Meszlényi Zoltán Lajos 1892. január 2-án Hatvanban, sokgyermekes családban született. Gimnáziumi tanulmányait a rimaszombati protestáns főgimnáziumban kezdte, majd néhány évet a fővárosban, a Józsefvárosban tanult, végül kisszeminaristaként az esztergomi bencés gimnáziumban érettségizett. Vaszary Kolos hercegprímás jóvoltából a római Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként 1909. október végétől a Gregoriana Egyetemen hallgatott teológiát. 1912 júliusában filozófia doktorátust szerzett. Az I. világháború miatt 1915-ben Innsbruckba kényszerült, ahol a Leopold-Franzens Egyetemen tanult tovább. Itt a Canisianumban szentelte pappá 1915. október 28-án Franz Egger brixeni herceg-püspök, majd ugyanitt mutatta be első szentmiséjét november 1-jén. 1916. július 21-én szerezte meg teológiai doktorátusát.

Az esztergomi egyházmegyébe visszatérve először Komáromba kapott kápláni kinevezést, de Csernoch János bíboros már alig néhány hónap után, 1916 decemberében a prímási kancellária hivatalába rendelte. Egyre jelentősebb feladatokat bízott rá, így 1917. március 2-án már érseki levéltáros és szertartó lett. Mindeközben folytatta tudományos munkásságát: A főkegyúri jog és a forradalom című műve 1920-ban jelent meg. Ebben az esztendőben kinevezték az Esztergomi Érseki Főszentszék jegyzőjévé, majd december 15-től érseki titkárrá. Főpásztora bizalma töretlen volt iránta, így 1926. január 30-án hercegprímási és érseki titkár lett.

Csernoch János bíboros kíséretében jelen volt XI. Piusz pápa megválasztásán 1922 februárjában, két évvel később egy újabb római zarándoklaton vett részt, 1926 júliusában a chicagói Eucharisztikus Kongresszusra, majd 1927 márciusában, néhány hónappal a főpásztor halála előtt San Remóba utazott.

Tudományos munkássága egész életében fontos szerepet játszott: 1927-ben jelent meg Házassági köteléki perek című műve. 1928. május 2-án a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Kara bekebelezett hittudorrá választotta fölényes többséggel. 1930. május 23-án tartotta székfoglaló értekezését a Szent István Akadémián A kánonjogi tanulmányok fontossága témában. Emellett 1934. április 1-jétől az Egri Érseki Jogakadémia egyházjogi magántanáraként is működött. 1940-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Teológiai Karára kapott rendkívüli tanári kinevezést, és ugyanebben az évben a Hittanárokat Vizsgáztató Bizottság elnöke lett.

Csernoch Jánost 1927 novemberében Serédi Jusztinián követte az esztergomi érseki székben. Új főpásztora mellett Meszlényi Zoltán egyre jelentősebb egyházi pozíciókat töltött be: 1931-től kanonokként a főkáptalan tagja, 1934 márciusától a Prímási Főszentszék zsinati bírója. 1937-ben XI. Piusz pápa kinevezésével Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás, Breyer István győri megyéspüspök és Kriston Endre püspök Sinope címzetes püspökévé szentelte. 1938-ban a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus aktív résztvevője volt. Emellett több egyházilag elismert mozgalmat támogatott, így például a Magyarországi Katolikus Legényegyletek Országos Szövetségének volt elnöke 1939 júliusától.

Püspöki szolgálatát elkötelezetten végezte, a háború utolsó napjaiban, 1945 januárjában a szeminárium pincéjében papokat szentelt. Serédi Jusztinián bíboros halálát követően a hercegprímás végrendeletének ő volt a végrehajtója. Miután Mindszenty József hercegprímást 1948 karácsonyán letartóztatták, majd koncepciós perben elítélték, Drahos Jánost követően a káptalan döntésének megfelelően Meszlényi került a kormányzói posztra, noha a kiépülő kommunista diktatúra mást akart a helyére. "Krisztus hű pásztoraként a hitet és az Egyházunk iránti hűséget nem tagadom soha! Isten engem úgy segéljen!" - ezekkel a szavakkal zárta esküjét Meszlényi Zoltán, esztergomi érseki helynök. Már 1946 szeptemberétől kezdve készültek róla ügynöki jelentések. A székeskáptalan döntését, melyben Meszlényit választották helynöknek, Rákosi Mátyás pártfőtitkár a kormánnyal szembeni ellenséges cselekedetnek minősítette a szerzetesek elhurcolásának körülményei miatt panaszt tevő püspököknek. Meszlényi nem ijedt meg a fenyegetésektől, legfontosabb feladatának a főpásztori feladatok áttekintését és folytatását tartotta. 1950. június 20-án első és egyetlen alkalommal volt jelen a budapesti Központi Papnevelő Intézetben, a püspökkari konferencián. Néhány nappal később, június 29-én, késő délután Esztergomban letartóztatták, majd Kistarcsán tartották fogva. Az érseki helynöknek éjjel-nappal, télen-nyáron nyitva kellett tartania cellája ablakát, őrei szadista módon bántalmazták, gyakran rúgták és bottal ütötték. Sem letartóztatásának tényéről, sem vádemelésről nem jelent meg semmiféle nyilvános híradás. Egy rabtársa visszaemlékezése szerint, amikor halkan kifejezte részvétét a püspöknek, Meszlényi ujját az égre emelve csak annyit mondott: "ő többet szenvedett."

Sok szenvedés után 1951. március 4-én a Mosonyi utcai kórházba már a halott főpásztort szállították, majd 10-én temették el. Halálát utólagosan anyakönyvezték 1954 júniusában. 1966. június 22-én hamvait exhumálták a Rákoskeresztúri új köztemetőben, majd az esztergomi bazilikába kerültek földi maradványai. 2004. március 10-én Erdő Péter bíboros indította el boldoggá avatási eljárását. Miután az Esztergom-budapesti Főegyházmegyei Bíróság az ügyet lezárta, az aktákat Szőke János SDB posztulátor személyesen vitte Rómába 2006. január 10-én. 2008. június 11-ére készült el a positio, a végleges összefoglaló dokumentum, amelyet Erdő Péter bíboros díszkötésben adott át a Szentatyának. 2009. január 16-án a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja pozitív és egyhangú nyilatkozatot hozott vértanúságáról. Az előírások szerint ezután héttagú bíborosi bizottság vizsgálta meg az aktákat. Jóváhagyásukat követően XVI. Benedek pápa 2009. július 3-án hagyta jóvá a dokumentumot, amely Meszlényi Zoltán püspök vértanút kanonizálja a boldogok sorában.

B. Meszlényi Zoltán püspök és vértanú szabadonválaszthatóemléknap

Olvasmány a Bölcsesség könyvéből                   Bölcs3,1-9    
Az igazak halálát Isten úgy fogadja, mint egészen elégő áldozatot.
(Szentek olvasmányos kötetéből 596. oldal; Vértanúk 5)

vagy

Szentlecke Timóteushoz írt második levélből               2Tim2,1-13
Az élet nehézségeiben vigasztaljon Isten igéje.
Ha Krisztussal együtt meghalunk, vele együtt fogunk élni is.
(Szent olvasmányos kötetéből 605. oldal; Vértanúk 5)

Válaszos zsoltár     Zsolt 15,1-2a.5.7-8.11.            1D2 tónus
    Istenem, te vagy nékem az én örökségem!

Istenem, oltalmazz engem, mert benned bízom! * Azt mondom Uramnak:"Istenem te vagy nékem."
Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.
    Istenem, te vagy nékem * az én örökségem!
Áldom az Urat, mert tanácsot adott nekem, * éjjel-nappal erre tanítszívem mélye.
Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől semfélek.
    Istenem, te vagy nékem * az én örökségem!
Megmutatod nekem az élet útját, * és a végtelen boldogságot, midőnszent orcád látom.
Gyönyörűségre hívtál engem, * jobbod mellett szünet nélkül.
    Istenem, te vagy nékem * az én örökségem!

ALLELUJA
Alleluja. 6. szám
Téged Isten dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk.
 Jeles mártírseregek * magasztalnak tégedet. 6 tónus
Alleluja.

Evangélium Szent Máté könyvéből               Mt 10,28-33
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet
(Szentek olvasmányos kötetéből 611. oldal; Vértanúk 2)

Hívek könyörgése

Celebráns: Forduljunk, testvéreim, könyörgő imánkkal mindenhatóAtyánkhoz, Boldog Zoltán püspök és vértanú közbenjárását kérveegyházunkért és magyar hazánkért.
1. Urunk, Jézus Krisztus, te a családi otthon szeretetteljes légkörébőlgondos nevelőkre bíztad Zoltán vértanú püspök felkészítését hivatására.Add, hogy a mai szülők és nevelők átérezzék felelősségüket a jövőnemzedék felkészítésére. Hallgass meg, Urunk!
2. Urunk, Jézus Krisztus, te meghívtad őt szolgálatodra, és hívószavadat követve tanult és képezte magát szőlődben való munkára. Add,hogy mindazok, akiket meghívsz szolgálatodra, vállalják is a lelki éstudományos felkészülést hivatásukra. Hallgass meg, Urunk!
3. Urunk, Jézus Krisztus, te a Szentlélek pecsétjével megjelölve,Zoltán vértanú papi szolgálatát főpásztora munkatársaként végezteteljes odaadással. Add, hogy egyházunk papjai odaadó elkötelezettséggelteljesítsék rájuk bízott feladatukat. Hallgass meg, Urunk!
4. Urunk, Jézus Krisztus, te Zoltán vértanúdat püspökkéntfőpásztorainak, köztük Mindszenty kardinális közvetlen munkatársávárendelted. Add meg egyházunk főpásztorainak a bölcsesség és odaadáskegyelmét Isten népének vezetésére. Hallgass meg, Urunk!
5. Urunk, Jézus Krisztus, te rábíztad az üldöztetés miatt árván maradtfőegyházmegye kormányzását, amit ő irántad és Egyházad iránti hűséggelvégzett egészen vértanú haláláig. Add, hogy ez a példamutatása azország és a főegyházmegye felszentelt szolgáit és híveit a minéltökéletesebb követésedre sarkallja. Hallgass meg, Urunk!
Celebráns: Mindenható Istenünk, mennyei Atyánk! Hálatelt szívvelköszönjük Boldog Zoltán vértanú püspök tanúságtételét. Kérünk, hogyMagyarok Nagyasszonya, Szent István király, Boldog Zoltán vértanúpüspök és valamennyi magyar szent és boldog közbenjárására mindannyianmegerősödjünk hitünkben, remény töltse be életünket, és szeretetünkgyakorlása példamutató legyen a mindennapi életünkben. Krisztus, a miUrunk által.

Szimplicius szent pápa (468–483) napjához kalendáriumi ihletésű regula fűződik: a baranyai Máriakéménd német gazdái jelképesen most metszik meg (Simplschneiden) a szőlejük négy sarkában lévő tőkéket, hogy majd bőséges szüretjük legyen. A szokás tudomásunk szerint hazánkban ezen a napon máshol nem ismeretes.

Isten jelenléte

Isten velem van, sőt,
Isten bennem van, Ő éltet.
Elidőzöm egy ideig Isten éltető jelenlétében.
Átérzem testemben, lelkemben, szí­vemben
és egész életemben.

Szabadság

Szerető figyelmesség

Milyennek látom ma magam?
Hogy állok Istennel? Másokkal?
Van valami, amiért hálás lehetek? Köszönjem meg.
Bánok valamit? Kérjek bocsánatot.

Isten igéje

Lk 15,1-3.11-32

A vámosok és a bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük” – mondták. Erre mondott nekik egy példabeszédet:

Majd így folytatta: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.
Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült – felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. – Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

Gondolatok a mai olvasmányhoz

• Az idősebb testvér nehezményezi a meg nem érdemelt szeretetet és megbocsátást, melyben semmirekellő testvére ingyen és spontán részesül. A megbocsátást ritkán lehet kiérdemelni. Ha örülünk annak, hogy méltatlanságunk ellenére megbocsátottak nekünk, mi is könnyebben meg fogunk bocsátani másoknak.
• Kivel azonosulok ebben a példabeszédben? Az idősebb testvérrel, aki felháborodik, mert érdemtelen testvére ingyen és spontán szeretetet és megbocsátást kap? Vagy a fiatalabbik testvérrel, aki nem kapott esélyt rá, hogy bűnösségével foglalkozzon: édesapja karjaiban csak egyet tehetett: elfogadni a szeretetet és megbocsátást, Van-e olyan emlékem, amikor könnyebb lett volna adni, mint elfogadni? Amikor annyira el voltam foglalva a bűneimmel, hogy nem tudtam átadni magam az Atya szerető ölelésének?

Párbeszéd

"Maradjatok itt, és virrasszatok velem!" A te szavaid, Uram, tanítványaidhoz, szenvedésed és halálod előtt. Tudom, Uram, hogy mindig mellettem maradsz, és virrasztasz velem életem minden napján. 

Befejezés

Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek, 
Miképpen kezdetben,
most és mindenkor,
és mindörökkön örökké.

Mik 7,14-15.18-20

(…) Melyik isten hasonló hozzád, aki megbocsátod a gonoszságot, és elengeded örökrészed maradékainak bűnét? Nem folytatja tovább haragját, mert az irgalmasságot szereti. Ismét irgalmaz Ő majd nekünk; leveszi rólunk gonoszságainkat, s a tenger mélyére veti minden bűnünket. (…)

 

Lk 15,1-3.11-32

„Egy embernek volt két fia. A fiatalabb azt mondta apjának: »Apám! Add ki nekem az örökség rám eső részét!” Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba, és ott léha élettel eltékozolta vagyonát. Miután mindent elpazarolt, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához, aki kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a disznókat. Szeretett volna jóllakni a disznók eledelével, de abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt, és azt mondta: »Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be engem!« Föl is kerekedett, és elment apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. A fiú így szólt hozzá: „Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened; már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.” Az apa azonban ezt mondta szolgáinak: »Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Azután hozzátok elő a hizlalt borjút, vágjátok le, együnk és vigadjunk, mert ez a fiam meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.«”

 

A mennyei Atya irgalmassága nem egyszer működő, máskor szünetelő tulajdonság, hanem Isten szeretetének a világ felé való állandó megnyilatkozása. A tékozló fiú iránti irgalom nem csupán ott kezdődik, amikor az atya messziről meglátja a lerongyolódva, megszégyenülten közeledő fiút és megesik rajta a szíve, hanem már előbb: ahogy nap nap után kémleli az utat, nem jön-e már, sőt már akkor is, amikor nehéz szívvel bár, de útnak engedi az örökség neki járó részével. Az irgalom tehát nem annak szól, aki már elindult a megtérés útján, hanem mindig megelőlegezve árad ki, hogy elősegítse a megtérést. Így lesz a tékozló fiú szégyenteljes hazaérkezéséből örömteli találkozás, ünnep.

 

A tékozló fiú messze idegenben számot vetett addigi életével, megállapította, hogy ennél atyja házában a legutolsó béresnek is jobb dolga van, elindult hát haza. Ez még nem őszinte bűnbánat, pusztán józan számítás. A szívbéli megbánás csupán az irgalmas atyával való találkozáskor születik meg, amikor nem úgy fogadják, ahogy megérdemelné, hanem úgy, ahogy legmerészebb álmaiban sem gondolta volna. Ez az a pillanat, amikor az ember szembesül méltatlanságával a megszégyenítő irgalom fényében, de ez a megszégyenülés nem mint súly nehezedik rá, hanem a megbánás könnyeit fakasztja, s felemeli őt abba a világba, amelyben szüntelen jelen van az isteni irgalom. Csak ez az irgalom teheti újra élővé a lelkileg holtakat, új, más minőségű élettel ajándékozva meg őket.

 

Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy ne kelljen a disznók eledelét is megkívánó tékozló fiú szintjére süllyednünk ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk az atyai ház javait! Nyisd meg szemünket és szívünket, hogy egyre mélyebben feltáruljon előttünk az a csodálatos gazdagság, mely az Istennel élők osztályrésze itt a földön, és segíts, hogy ne a tékozló, és ne is az otthon maradt, de megkeseredett fiút kövessük, hanem Téged, az Atya hűséges és készséges szívű Fiát, a mi idősebb Testvérünket, akiben Atyádnak mindörökre kedve telik.

Evangélium

Lk 15,1-3.11-32

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki; Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki. Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”

Elmélkedés

Az evangéliumi példabeszédet elképzelve egy atya áll előttünk. Egy atya, aki kitárja karját, hogy hosszú idő után újra szeretettel magához ölelhesse fiát. A történetnek ez az egyik fordulópontja. A fiú biztosan nem erre számított, mert nem fiúi méltóságot akar kérni atyjától, hanem megelégedne a szolga szerepével is. Az atya azonban nem akar szolgát abból, aki korábban fiú volt. Nagylelkűsége, irgalma arra indítja, hogy megbocsásson annak, aki hűtlenül elhagyta.
Egy másik fordulópont a fiú lelkében történik, mégpedig akkor, amikor úgy érzi, hogy nem akar lejjebb süllyedni, nem akar még megalázóbb helyzetbe kerülni. Nagyravágyó elképzelései hamar semmivé válnak. Hűtlensége és botlása megtöri büszkeségét, alázatossá teszi őt. Tudja, hogy nem állhat büszkén apja elé. Tudja, hogy egyetlen lehetősége maradt, be kell ismernie bűnét.
A történetben szereplő „legdrágább ruha” a fiú régi ruhája. Fiának távozása után az apa nem dobatta ki ezeket a szolgákkal, hanem megőrizte őket. Miért? Mert bízott abban, hogy fia egyszer megbánja bűnét és visszatér. Mert azt érezte, hogy ezekre a ruhákra még szükség lesz. Ez a tisztán őrzött, legdrágább ruha arra várt, hogy tulajdonosa újra magára öltse.
Akarom-e magamra venni azt a tiszta ruhát, amelyet az irgalmas Isten a szentgyónásban nyújt felém?
(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, vezess engem a te utadon. Ne engedjem el soha a te kezedet. A te kegyelmed éltessen engem. A te szereteted lakjék bennem. A te tisztaságod költözzék belém. Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek. Ne a jelen, hanem az örök élet. Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak. Mindig és mindenért, neked hálát adni tudjak, és ha választanom kell kettőnk között Jézusom, mindig csak te és sohasem én legyek az első!

Aki a világot megveti, annak hasonlóvá kell válnia a szoborhoz, amely nem vonakodik, ha rongyokba öltöztetik, ha megfosztják a bíbortól, amely előbb ékesítette.

Miként az orvos is nemcsak kenetet használ, hanem igénybe veszi a tüzet és a vasat is, melynek segítségével a sebből, melyet gyógyítani kell, minden feleslegeset kivág, kiéget, hogy semmi se akadályozza a gyógyulást, mely a kenetből árad. Így tesz Isten is, aki a lelkek orvosa. Kísértéseket enged, megpróbáltatásokat bocsát a lélekre. Sok minden tekintetben próbára tesz az Úr, a te Istened. Nagyon gyakran elfordítja tekintetét tőled, de nem haragból. Tetszésének jele ez, és legkevésbé sem nemtetszésének. Bízzál az Úrban és remélj benne!

III/8. Nem csak az elválasztásokhoz és kiejtésekhez tartozó homályosságokat, hanem a nem ezekhez tartozókat is meg kell vizsgálnunk hasonló módon. Ilyen a Tesszalonikaiakhoz írt levél e része: „Propterea consolati sumus fratres in vobis”. („Azért megvigasztaltattunk, atyámfiai, tibennetek”.) (1Tessz. 3,7.) Kétséges ugyanis, vajon „o fratres”-t (ó atyámfiak), vagy „hos fratres”-t (atyafiakat) kell-e értenünk? (T. i. felszólító v. tárgy eset-e?) Egyik értelemben sincs hitünk ellenére. A görög nyelvben azonban e két eset nem hasonló. Azért ha azt is megvizsgáljuk, látjuk, hogy itt megszólító esetről van szó, vagyis: „o fratres”, (atyámfiai). Ha a fordító így akarta volna kifejezni magát: „consolationem habuimus fratres in vobis” (vigasztalásunk volt atyámfiai tibennetek), kevésbé szolgált volna ugyan a szavaknak, de kevésbé kétségeskednénk az értelmet illetőleg. Vagy legalább hozzáadná valaki a „nostri” szót. Akkor talán senki sem kételkednék, hogy felszólító módban hallja a kifejezést: „Propterea consolati sumus fratres nostri in vobis”.24 Az ilyen engedmény azonban már veszedelmes volna, így történt az Apostol Korintusiakhoz intézett szavaival: „Quotidie morior, per vestram gloriam, fratres, quam habeo in Christo Jesu”. (Naponkint meghalok atyámfiai, a ti dicsőségetekre, mely nekem Jézus Krisztusban vagyon”. (1Kor. 15,31.) Valamely fordító ugyanis így adja ezt: „Quotidie morior per vestram iuro gloriam”. (Naponkint meghalok, a ti dicsőségetekre esküszöm.) Mert a görögben az esküvő ember szavának (nh) nyilvánvalóan nincsen kétséges hangzása. Tehát nagyon ritkán és nagyon nehezen találhatunk az isteni írások könyveinek sajátos szavaiban homályt, amely ne volna megoldható: akár az írók szándékát ismertető beszéd körülményeiből, akár a fordítók összehasonlításából, vagy akár az eredeti nyelvvel való egybevetésből.

Ha rossz ember igazságtalanságától szen­vedsz: bocsáss meg neki; hogy ne legyetek rosszak mind a ketten.

Jézus megkeresztelkedése.

«Lőn pedig, mikor megkereszteltetett az egész nép, Jézus is megkereszteltetvén és imádkozván, megnyílott az ég, és leszálla a Szentlélek testi alakban, mint galamb Ő reá, és e szózat lőn a mennyből: Te vagy az én szerelmes fiam, te benned telik kedvem.» (Lk 3, 21). Mély alázattal, szent örömmel s a lélek izgalmaival közeledett Jézus a nagy keresztelőnek táborához, a Messiást váró Jordán parti csoportokhoz; megrendült a nyilvános bűnbánat e tüzes, alázatos áhítatától; ah, hisz mindezek Őt várták, ezek a tüzes vágyak, ez a szent izgatottság mind neki szólt. Missziójának öntudata eltölti Őt lelkesüléssel, odalép János elé s alázatban megkeresztelteti magát tőle; de a Keresztelőnek megnyílik lelki szeme s vágyva vágyik a Jordán mélyeibe merülni előtte; akarja, hogy Krisztus keresztelje meg őt. «Hadd el — mondja az Úr — teljesítsük az Isten akaratát; keresztelj meg engem, de érezd, hogy nem vagy méltó sarum szíjait megoldani.» — A keresztelés Krisztus nyilvános életének kapuja; fölavatás. Alázatban kezdi, Keresztelő sz. János bűnbánatával. Ébresszük föl magunkban a keresztelésnek, mint új világba való elmerülésnek, mint új életre való felavatásnak, mint izgalmas, az egész lelket lefoglaló átadásnak érzéseit. Ó, mily kevés a keresztelt öntudat!

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Jézus gyermekkora, 145-146. old.]

Távolság- és közelségérzés, úgy változik a vallá­sos kedélyben, mint napfény és árny a Madonna templomában. Vannak, kiket Istenben a fölség, szentség inkább aláz, porszemmé zsugorít össze; vannak, akik úgy úsznak a Fölség fényében, mint a fénylő por a Bazilika kupolájában. Ne felejtsük eí: az evangélium jó hír: az Igé­ről, aki testté lett, hogy közöttünk lakozzék, Az olasz nép nem esett át a hitszakadáson, a protestantizmus tagadása­in; mint hívő él hívő népközösségben, keresztvetését, ol­vasó-mondását, térdelését és ereklyecsókolását nem kíséri ferde pillantás és gúnyosra biggyesztett száj honfitársai ré­széről. Ezért maradt: gyermeklelkű hitében, vallásos élet­ben. .. A fiatal olasz anyák, édes eleven, angyalszemű gye­rekekkel, ráncos képű, korán vénülő asszonyok. Pár ide­gen dáma. Férfi kevés van. .Zarándokok, utazók és ki­rándulók. Csendben mennek. Kit a hely szentsége, kit a táj szépsége ragad meg és int belülről csendet. Vasárnap dél van, lenn és fenn szólnak a harangok, a hegyen ün­nepi nyugalom. A templom előtt pár kegytárgyas bódé Megkap az áhítat, mely ezeken az asszonyokon látszik. Mi hozza őket és mit visznek a Szűzanya elé?

(Szent Lukács Madonnája)

„Egyikünk sem egy szépségverseny zsűrije, hogy megállapítsa, ki mennyit ér. Ne a száraz magvat lássuk magunk előtt, hanem az életet, a csodás szirmokat és az érett gyümölcsöket, melyek jóságunktól felfakadhatnak a körülöttünk élő emberekben!”

Azok, akik még csak kezdők és tökéletlenek a szeretetben, azok olyanok, mint az újbor; könnyen megtörnek, míg végre a tökéletlenség és az érzékiség seprője kiválik belőlük.

Létezett-e Isten szeretetére méltóbb, tisztább lelkű teremtmény, mint Mária és József? Volt-e valaki, akit Isten jobban szeretett, mint ezt a kettőt? És akkor nézzétek meg, hogy mindig csak őrömben volt-e részük!

Parancsod legyen a szeretet, amely mindenkivel jót tesz, de senkinek sem rosszat (MB XIII. 723).

A lélek megszentelése terén nehéz lenne bármit is kis dolognak nevezni, mivel a cél rendkívüli fontossága mindent nagyon fontossá tesz (...).  Ezeket a kis dolgokat azért sem szabad elhanyagolnunk, mivel a következményeik nagyon is nagyok lehetnek.

Az a lélek, aki ezeket a kis dolgokat elhanyagolja, eleinte még lelkiismeretfurdalást érez. Egy idő után a lelkiismeretfurdalás elmúlik, mivel a lélek hozzászokik a hibákhoz. Mivel a lélek tudatosan választja a tökéletlenséget és a bűnt, az ilyen léleknek az Úr Isten sem adja tovább hiába az Ő kegyelmeit (...).

Előfordul, hogy idővel az egykor buzgó és szent életű emberek is nagyon mélyre süllyednek, és ez azért történik, mert a kis dolgokat elhanyagolták az életükben. Ha egy nagyobb vihar jön, lelkük megrongálódott épülete könnyen romokba dől.

Krisztus irgalmas, de egyszersmind hajthatatlan. Né­ven nevezi a jót és a rosszat, egyesség és megalkuvás nélkül, de mindig kész a bocsánatra.

A Nagyböjt úgy jelenik meg... mint egy út, mint amelyre Isten szólította Ábrahámot: „Vonulj ki földed­ről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked" (Ter. 12:1). És Ábrahám útnak indult habozás nélkül, s nem volt semmi egyéb segítsége, mint az isteni ígéret.

Nos, a nagyböjt ilyen utat jelent számunkra is. Arra szólít minket, hogy eltökélten nézzünk szembe vele és bízzuk magunkat Isten terveire, melyeket számunkra előírt.

S még ha az utazás megpróbáltatásokkal lenne is tel­jes, Szent Pál biztosít minket arról, hogy - akárcsak Timóteust - mindannyiunkat meg fog segíteni „az erő, mely Istentől jön" (2 Tim. 1:8). És az a föld, mely felé haladunk, a keresztények új élete. Ez böjti élet, melyet csak Isten „hatalmával" és „kegyelmével" valósítha­tunk meg - és ez titokzatos hatalom, „kegyelme által, amelyet Krisztus Jézusban örök idők óta nekünk aján­dékozott, s amely most nyilvánvaló is lett Üdvözítőnk megjelenésével. Ő legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot az evangélium­mal" (2 Tim. 1:9—10).

A Timóteusnak írt levél arra is rámutat, hogy az új élet kenyerét Istentől szerzett titokzatos meghívás és megbízás révén kapjuk meg, „nem tetteink alapján,

ha­nem saját elhatározásából" (2 Tim. 1:9). Tehát hívő fér­fiakká és nőkké kell válnunk, mint amilyen Ábrahám volt; vagyis olyan emberekké, akik nem annyira önma­gukra számítanak, hanem Isten szavára, kegyelmére és erejére.

Áz Úr Jézus, amíg a földön élt, személyesen mutatta meg ezt az utat tanítványainak.

Először is meg kell mondanom neked, hogy Jézusnak szüksége van olyanokra, akik vele együtt szenvednek az emberi kegyetlenség miatt. Ezért vezet a fájdalom útjain. Áldott legyen azonban az Ő szeretete, amely meg tudja édesíteni a keserűt is, és örök életet ad az élet időleges kínjaiért, fáradozásaiért.

A másik az, akivel utadon találkozol, aki melletted nő fel, melletted dolgozik, örül és bánkódik: aki melletted szeret vagy gyűlöl, akiről azt mondod: őt látom mindenben, ,,vagy azt: látni sem bírom'', akiről nem mondasz, nem gondolsz semmit, mert elhaladsz mellette anélkül, hogy ránéznél, hogy meglátnád...

Isten országa bennetek van – mondja az Úr.

Térj teljes szíveddel az Úrhoz, és fordulj el ettől a nyomorult világtól: akkor majd lelked nyugalmat talál.

Tanuld megvetni, ami odakint van, és egész elszánással az odabent valókra figyelni: meglátod, elérkezik hozzád Isten országa.

Mert Isten országa béke és öröm a Szentlélekben, a világ rabjainak nincs részük benne.

Hozzád jő Krisztus, és megismerteti veled vigasztalását, ha szíved mélyén méltó lakást készítesz neki.

Minden dicsősége, dísze belülről való, nem is leli kedvét semmi másban.

A befelé figyelő embert gyakran meglátogatja, kedvesen szól hozzá, gyöngéden vigasztalja, nagy békességgel ajándékozza meg, csaknem hihetetlen közvetlenséggel magához öleli.

Rajta hát, hívő lélek, készítsd el szívedet ennek a te vőlegényednek: hogy hozzád jöjjön, és benned lakást vegyen.

Hiszen azt mondja: Aki szeret engem, beszédemet megtartja; hozzá megyünk, és lakóhelyet készítünk nála.

Adj hát helyet Krisztusnak, és mindenki mástól tagadd meg a belépés jogát.

Ha Krisztus a tiéd, gazdag vagy és semmi másra nem szorulsz.

Ő gondviselőd és oltalmad, nem kell emberekbe vetned reményedet.

Mert az emberek hamar elváltoznak, és hirtelen eltűnnek, Krisztus pedig örökre megmarad, és mindvégig híven pártodra kel.

Emberben nem érdemes nagyon bizakodni: hiszen ha mégoly használható és szeretetre méltó is, törékeny és halandó.

Viszont amiatt sem kell nagyon szomorkodnod, ha valaki ellened fordul vagy vitába száll veled.

Akik ma veled tartanak, holnap ellened fordulhatnak, és fordítva is, akár a szél fúvása.

 

 

https://youtu.be/ap0hnnzvoIQ

https://youtu.be/CjWlo5czayw

https://youtu.be/v_GQv28QcdA

Nagyböjt harmadik vasárnapjának szentírási szakaszai a szolgaság házától az Atya házán, templomán át Jézus feltámadott testének templomáig vezetnek bennünket.

A szolgaság házából való szabadulásról a Kivonulás könyve szól.

„Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről a szolgaság házából.”

Azért is rendkívül fontos ez a mondat, mert ez vezeti be Isten tíz szavát (דָבָר), amelyet értelmezve „tíz parancsolatként” ismerünk. Jahve, ’Az, Aki Van’, szabadítóként velünk és értünk van. A tíz életszabályt azért adja, hogy megmaradhassunk az általa felkínált szabadságban. Tiltásai azt szolgálják, hogy ne ártsunk egymásnak és önmagunknak, hogy ne essünk vissza újra meg újra, a mások vagy magunk által faragott bálványok rabszolgaságába.

Isten megtestesült Szava, Igéje, most prófétai gesztussal tanít. Kötelekből ostort fonva kiűzi a kereskedőket és pénzváltókat Atyja házából, a templomból.

A biblikus szakirodalom szerint önmagában nem volt rossz az árusok tevékenysége, hiszen a messziről jött zarándokok gyakorlati szükségleteit elégítették ki. Miért űzte ki őket mégis Jézus? Mert tudta, hogy mi lakik az emberben. Tudta, hogy a jó látszata alatt az emberi gyarlóságok sokasága húzódik meg. Sőt, néha bevallott gyarlóságaink is kozmetikázottak, és nem akarunk, nem merünk vagy nem tudunk igazán a mélyre tekinteni. Pilinszky egyik verse a költő apáca nagynénje által vezetett, fiatalkorú prostituáltakat segítő javítóintézet egyik szegénykéjének, B. I. kisasszonynak a világát idézve mond ki egyetemes igazságot.   

Más okból voltam én itt. Fedő bűnnel
sikerül eltakarnom azt az igazit,
azt, amit nem, nem, nem lehet
se elviselni, se kimondani.

(B.I. Kisasszony)

Jézus szeretetből fakadó indulata ezektől a látszatok alatt meghúzódó, bevallatlan és szinte bevallhatatlan tisztátalanságoktól is meg akar minket szabadítani. A lényeg keresésére készteti a figyelmünket. Meg akarja mutatni a bűn, a félelem és a halál szolgaságának házából az Atya házába, az Atya templomába vezető utat.

De mi ennek az új tisztaságnak és mélységnek a lényege? Milyen legyen az új templom istentisztelete?

Már a zsoltárok hirdették, hogy az új kultuszban nem az égő áldozat a legfontosabb, hanem a lelkület. Dávid bűnbánati zsoltára így fohászkodik:

„Ha kedvelnéd, áldozatot adtam volna, de az égő áldozatokban nem gyönyörködöl. Áldozat Istennek a kesergő lélek, a töredelmes és alázatos szívet ó Isten, nem veted meg.” (Zsolt 50, 9)

Joel próféta pedig így tanít:

A szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat (Jo 2,13).

Az új istentisztelet, a tiszta szívből fakadó szeretet bölcs és vérontás nélküli áldozata sem olyan egyszerű, mint ahogy gondolnánk. Mert az Istennek fenntartott helyet kitölteni próbáló bálványok, a köznapi feledékenység finompora, a megszokás közönye miatt üresjáratú idő, a szeretet súlyos botlásaihoz vezető akadályokat képeznek. Pilinszky egy másik költeményének gyönyörű szavai erről vallanak: 

(Azt hiszem)

A szeretet tériszonya ezt sugallja: a Szeretet szédítően sokat vár tőlem. Ez messze-messze meghaladja a képességeimet. Az igényesség ilyen magasságát én nem bírom ki, biztos kudarcot vallok és megszégyenülve a mélybe zuhanok. A szeretet kicsinyes aggodalma pedig a méricskélő irigység kisszerűsége. A másiknak több pénz, egészség és siker jutott. Ő nagyobb tehetséget, szépséget és szeretet kapott, mint én. Ez méltánytalan. Ez felháborító. Ez elviselhetetlen és kibírhatatlan.

A szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma csak az Atya házában, az Atya szentélyében csillapodik, ami nem más, mint a feltámadott Krisztus teste, a meghívott szentek közössége, otthonunk és szentélyünk, az Anyaszentegyház.

Az atyai házról, az otthonról és a szentélyről szeretném egy meghatározó személyes emlékemet is megosztani. Édesapám 44 évig volt Makón görögkatolikus parókus. A tágas, ódon parókia, a játékok lábnyomával teli udvar és templomkert, az igényesen kifestett templom, a díszesen faragott ikonosztázion a családunk számára az otthon volt, a fűszálaktól a templomtoronyig jól ismert, kedves, belakott és átimádkozott tér. A pappá szentelésem helye is. Elmondhatatlanul sok és drága emlék helyszíne. Amikor édesapám 75 évesen nyugdíjba vonult a búcsúmiséjén érett meg bennem egy megrendítő felismerés. Nem a mienk és így az enyém is volt mindez, ahogy mindaddig gondoltam, hanem bennünket ért az a megtiszteltetés, hogy az egyházközség, az Anyaszentegyház és végső soron a mennyei Atya házának vendégei, Krisztus titokzatos testének makói tagjai, és a Szentlélek templomának élő kövei lehettünk.

Az evangélium örömének valódi tágassága azonban éppen az, hogy a jeruzsálemi szentélyt megtisztító, megtestesült Szó a szolgaság házából mindnyájunkat az Atya házába invitál, lehetővé teszi, hogy feltámadott testének tagjaivá legyünk és a Szentlélek templomának élő oszlopaivá válhassunk.

Bevezető

Nagyböjt 3. vasárnapján, az evangélium Jézusnak a kufárok templomból történő kiűzését mondja el. Mit mond számunkra ez az esemény? Nincs e bennünk is valami ebből a mindenből, mindenkiből, mindenütt hasznot húzó kufári lelkületből, e világ szelleméből? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie litánia 

Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket. Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk. Uram irgalmazz!

Evangélium után

A mai vasárnap evangéliumában Jézus úgy áll előttünk, mint egy forradalmár, mint egy fölforgató, megszállott próféta.

A templomot, amelyet Jézus megtisztít, Heródes kezdte építeni, avagy pontosabban felújítani. Amikor a zsidók visszatértek a babiloni fogságból, a Kr.e. 6. század végén, az elpusztult templomot csak szegényesen építették fel. Heródes kedvezni akart a zsidó népnek, ezért határozta el a templom díszes felújítását, amely csak 64-ben fejeződött be, és alig pár év múlva, 70-ben Titus csapatai véglegesen elpusztították. Jézus idejében 46 éves volt az a templom, amelyről tudósít az evangélium.

A kereskedők kiűzése a templomból, illetve az óriásméretű: többszáz méter hosszú és több száz méter széles, 9-10 méter hosszú és 1.5 méter széles káderkövekből épült fallal körülvett templomudvar, királyi oszlopcsarnok, a templomépület egyik szűkebb területéről, a pogányok udvarában történhetett.

Itt kínáltak eladásra különféle állatokat, amelyeket áldozatok bemutatására szántak. Különösen nagy volt a kínálat a húsvéti ünnepek előtt, amikor Josephus Flavius szerint mintegy 15.000 bárányt áldoztak fel. Zarándokok, akik nagy távolságról jöttek Jeruzsálembe a húsvéti ünnepekre, itt könnyen vehettek egy bárányt az ünnepléshez. –

 Úgy tűnik, Jézus magatartása a galambárusokkal szemben enyhébb volt. Az ő asztalaikat nem forgatta fel, csak felszólítja őket, vigyék el innen asztalaikat. Valószínűleg azért, mert a galambáldozatokat a szegények számára írta elő a törvény. - A pénzváltókra azért volt szükség, mert a templomi díjakhoz csak a tiruszi sékelt lehetett használni fizetési eszközként. Az átváltásnál ezek a kereskedők igazságtalanul nagy nyereségre tettek szert. Ezért fordult Jézus haragja ellenük, mert a zarándokokat tisztességtelenül megkárosították. Ma úgy mondanánk, mert a pénz gazdálkodással válságba hozták a világot, s benne az embereket.

Mindez Atyja házának közelében történik, ott, ahol 12 éves korában írástudókat kérdezgetetett, és írástudóknak válaszolgatott, s azok csodálkoztak az ő bölcsességén. Jézus kötelekből font ostorral űzi ki őket, mert számára szentségtörés ilyen közel merészkedni a Legszentebbhez, a Szentek Szentélyéhez. Latrok barlangjává tenni Atyja házát.

Egyébként is a templom lerombolására és felépítésére tett jézusi kijelentés szimbolikus és profetikus. Mert az a saját testének a lerombolására, kereszthalálára, illetve saját testének felépítésére, feltámadására tett előrejelzés.

A mai vasárnap tanításában a templom van középpontban.

Sokat panaszkodnak hívők és papok napjainkban, hogy egyre kevesebb ember jár templomba. A templomba nem járókat pedig eleve bűnösöknek mondják. Mintha ők tehetnének erről, s nem lenne abban része a korszellemnek, a társadalmi környezetnek, a tudatformáló, minden keresztény és nemzeti értéket tagadó és megsemmisíteni akaró médiumoknak, s nem lenne ebben részük az írástudóknak, s nem lenne részünk nekünk is igét hirdetőknek.

Pedig sokan azok közül, akik kívül rekednek a templom falain, nem saját hibájukból maradnak kívül. Olyan világban élünk, amely mindent profanizál, olyan világban, amelyből eltűnik a szent, amelyből eltűnnek a közösséget összetartó ünnepek is. Még a Nemzeti ünnep is, csak félelemkeltő kitalációkkal, lakásból való ki nem mozdulás, s vidékre való utazás ajánlgatásával és zavart keltő provokációkkal!

Mi mindent megtesznek, azért, hogy elszürküljön ez az ünnep is, hogy elsorvadjon nemzeti öntudatunk. Még a nemzeti ünnepet is pártpolitikai kérdésnek tekintik, haldokló diktatúrájuk meghosszabbítási eszközének.

         Ilyen profanizáló világban él az Egyház, él a hívő, a hazájához rendületlenül hű magyar.

Mindezek ellenére még mindig szép számmal vagyunk templomba-járók, olyanok, akik nem feledjük a költő figyelmeztetését: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot és az iskolát”, s kitartunk a templom mellett. Mert a templom számunkra olyan szent hely, ahol nagyszerű találkozásra van lehetőség. Találkozásra Istennel, s találkozásra embertársainkkal.

Még szentendrei tanár-koromban mondta egy okos tinédzser kislány: én azért is megyek templomba, hogy többen legyünk a templomban, mert olyan jó érzés, ha sokan vagyunk a templomban. Pedig még talán nem ismerte a Zsoltáros szavait, hogy „Quam jucundum habitare fratres in unum. „milyen jó a testvéreknek együtt lenni.

Valóban. Zaklatott világunkban, mily felemelő érzés, közösségben megtapasztalni, az Ember tragédiája szavait: „S tudni mégis, hogy felettünk – Pajzsul áll Isten kegyelme”. S tudni azt: „testvéreim vannak számos millión”. És mind olyan, akik magyar szemmel nézik a világot, magyar fejjel gondolkodnak, s magyar szívvel éreznek. Amen

1. Ábrahám hite (Ter 22,1–2. 9a.10–13.15–18)

Ábrahám a hit ószövetségi mintája. Rá mint az Istenre hagyatkozás iskolapéldájára mindannyian felnézhetünk. A valódi hit: amikor az ember már nem kérdéseket tesz fel Istennek, hanem engedelmeskedik. Izsák feláldozásának történetében egy kicsit az Atya „értelmetlen” szeretete tükröződik vissza, amely Fia feláldozását is jelenti… Jézus Krisztusban ez vált egyértelművé.

 2. Isten saját Fiát sem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta. (Róm 8,31b–34)

Az apostol az isteni szeretet himnuszában a sokak által idézett, klasszikussá vált kérdést teszi fel: ha Isten velünk, ki ellenünk? A választ is megadja… Ha Isten ennyire szeretett minket Fiában, Jézus Krisztusban, minden okunk megvan arra, hogy bízzunk benne.

 3. Urunk színeváltozása (Mk 9,2–10)

A Tábor-hegyi színeváltozást nem lehet mesterségesen előidézni. S főleg nem tévé-rádió-számítógép, zaj, feszült rohanás és stresszes tempó kíséretében. A szemlélődéshez csönd, elvonulás, „hegyi környezet” és belső vágy szükséges. Lehetetlen elmélyülni állandó telefoncsörgés és kapkodó felszínesség közepette. A hegyről más a panoráma, kirajzolódnak a megtett út kontűrjei, élesebb, frissebb a levegő, átölel a csend, a tisztaság. A nagyobb léptékű távolságok, távlatok látványa olyan összefüggéseket láttat meg velünk, melyeket „ott lenn” nem lett volna módunkban szemlélni. Öröm, béke istenélmény egyaránt betölti az embert a hegyen.

Nyilván hétköznapjaink apró élményeiben is átragyoghat Isten dicsőséges jelenléte. Érezhetjük, hogy velünk van. Egy sugallat, egy fontos döntés, egy ajándék, egy jóleső viszonzás, hála mások részéről – egyszóval örömteli pillanatainkban. De az is lehet, hogy fájdalmas tapasztalataink után villan át: itt Isten ujját fedeztük fel életünkben! A töltekezés mulandó perceit érdemes elraktároznunk. Milyen jó lenne ezeket az élményeket féltve őrizni, és legalább szűk családi vagy baráti körben másokkal is megosztani.

Jézus, a Golgota felé mintegy félúton, három kiválasztott tanítványával egy magas hegyre vonul vissza, ahol átváltozik, valóságos mennyei fényben tündöklik előttük. Már az egyházatyák magyarázatai is jelzik, hogy szenvedése utáni megdicsőülését akarta velük megkóstoltatni, már jó előre. Hogy felkészítse és megerősítse őket. Nem maradhattak ugyan ebben az állapotban, de életük végéig elkísérte ez az élmény, amelyből táplálkozhattak.

A színeváltozás hegye az elcsendesedés, az Istennel való eksztatikus találkozás élményét, állapotát jelenti. Az imádságban, a nagyböjti pusztai elvonulásban ez is bekövetkezik. Nem egyből, hanem fokozatosan. Az imádság lényege, hogy teljesen Isten rendelkezésére bocsátom magam. Elengedem vágyaimat, akaratomat, kiüresítem magamból a képeket, gondolatokat és átadom magam a jelenlétnek. Ez nem rendkívüli látomás vagy csoda, hanem a szemlélődés gyümölcse lesz. Jézus arcának ragyogása átragad ránk. Isten szemérmes. Csak azoknak tárja fel megdicsőült arcát, akik készek vele szenvedni. Akik kizárólagosan vele akarnak lenni De meg is erősít, pontosan az ilyen élményekkel, hogy velünk marad a szenvedés idején is.

Az arc a lélek tükre. Lelkünk-szívünk kegyelmi vagy bűnös állapotát egyből elárulja. Az isteni jelenlét, az imádságos együttlét pedig kisimítja a ráncokat. A másik ember arcához is csak akkor és úgy érhetünk, ha az szívünk szeretetét továbbítja. Csak ekkor lesz metamorfózis-színeváltozás bennünk és benne.

Uram, jó nekünk itt lenni – mondja Péter apostol elragadtatásában. Megfeledkezik a földi keretekről. Kikapcsolódik az időből. Állóképpé tenné a pillanatfelvételt. A hegyről viszont le kell jönni. A Golgota hegye még hátra van. De kaptak egy olyan beavatást az isteni állapotba, olyan erőforrás birtokosai lettek, amely erőt adott nekik a passió
után is.

A keresztény böjtje nem kínkeserves koplalás, éhségsztrájk, izzasztó fogyókúra vagy diéta, hanem örömteli elvonulás az Úrral, kettesben. Neki jó az Úrral lenni, és nem azért tesz eleget vallásos kötelességeinek, mert elő van írva. Nem puszta jó érzéseket vagy megkönnyebbülést keres Istennél, hanem válaszol a szerelmes hívásra. Együtt akar lenni Jézusával. Azzal, akit szeret, akinek tekintetét lesi és arcát kutatja, hogy akaratát teljesíthesse. Lemondásai, önmegtagadásai csak velejárói annak a szeretetnek, amely a szenvedésben, a keresztút állomásain is élteti és hajtja őt a megdicsőülés felé.

Ter 22, 1-2. 9a. 10-13. 15-18 Mk 9, 2-10

A nagyböjti szent idő különleges ajándéka által arra kapunk meghívást, hogy egy egészen bensőséges, szent találkozást és együttlétet éljünk át az Úr Jézussal, mint Péter, Jakab és János a színeváltozás hegyén. A Bibliában a hegy mindig szent hely, ahol Isten megnyilvánul, ahol az ember közelebb van Hozzá, mint a völgyben, mint az egyszerű hétköznapok ködében.

Isten hegyén, Isten jelenlétében fedezhetjük föl, a kiválasztott apostolokhoz hasonlóan, hogy mennyire jó, örömteli, szép és értelmes dolog Jézushoz tartozni, és vele közösségben élni. Ezt az élményt élte át nem csak a kiválasztott három személy a színeváltozás hegyén, de Zakeus, a vámos, amikor hajlékába fogadta a Mestert, - a Jézus lábát olajjal megkenő bűnös nő, - a vámasztaltól elhívott Lévi, a dúsgazdag posztókereskedő fiaként megszólított Assisi Ferenc és megannyi követője Krisztus Urunknak. Erre az élményre hív bennünket is Jézus a húsvéti ünnepekre való előkészületek szent negyven napjában.

 

A színeváltozás pillanata mindig ajándék, amit sem önmegtagadással, sem imával nem lehet kierőszakolni és megtartani. De megtörténhet, hogy váratlanul, Isten jelenlétében időzve, fényességet tapasztalunk, hirtelen minden világos lesz, átlátjuk, szemlélhetjük a végső, szilárd alapot. Néhány másodperc erejéig minden világos bennünk.
De aztán jön a felhő, és mindent elfed. Az Ószövetségben a felhő Isten jelenlétének a képe, itt, a színeváltozás hegyén, azonban elhomályosítja a fény tapasztalatát. A tanítványok félnek. A világosság e nagyszerű tapasztalata, élménye után úgy látszik, mintha minden elszállna. Istenből már nem lehet semmit sem érezni, a sötétség és a félelem veszi át az uralmat.
Ebbe a félelembe kiált bele egy hang: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Azzal, hogy Krisztusra hallgatunk, oszlik a sötétség és oldódik a félelem. Ezt a mondatot azonban egyszersmind, mint létemben megerősítő mondatot is érthetem. Mintha csak Isten azt mondaná: „Te vagy az én szeretett fiam, Te vagy az én szeretett lányom, benned telik kedvem!”

Ezekben a szent napokban nekünk is föl kell mennünk Jézussal a kinyilatkoztatás hegyére, hogy megismerjük az ő dicsőséges arcát, és így elfogadhassuk a "kereszt botrányát", megváltásunk szent titkát. Mert a kereszt titkát nem önmagában tiszteljük és fogadjuk el, hanem a föltámadással együtt.
A nagyböjt, Jézus szenvedés története, húsvét nélkül, önmagában értelmetlen és kegyetlen végzet, amelyet nem érdemes ünnepelni. De éppen a húsvéti hajnal dicsősége teszi szemlélhetővé és széppé Jézusnak a szenvedésben eltorzuló arcát. Mert a keresztről ránk tekintő Jézus arcra is tökéletesen érvényes és igaz a felhőből megszólaló hang kijelentése: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!". Jézus megdicsőült és szenvedő arca egyaránt, szavak nélkül is hirdeti a legfontosabbat, amire mindig hallgatnunk kell: életünkre vonatkozólag, az Atya akaratának teljesítése, megvalósítása a valódi szeretet és tökéletesség.
Ennek csodálatos előképe mindaz, amit az ószövetségi olvasmányban, Mózes első könyvéből olvastunk Ábrahám áldozatáról. Őt is Isten szólította meg. Előtte is a kinyilatkoztatás tárja fel Isten kegyetlennek tűnő, mégis a szeretet próbájaként megmutatkozó akaratát. Neki is el kell hagyni megszokott világát, hogy elmenjen Mória földjére, és ott bizonyítsa feltétlen szeretetét és bizalmát Isten atyai szeretetébe és szövetségéhez való hűségébe. Mennyire megrendítő az a szilárd bizalom, amivel Ábrahám indul, hogy Isten akaratát megvalósítsa.
Pedig micsoda dráma játszódott le az idős pátriárka szívében! Annak idején Szodomáért és Gomoráért szót emelt, most saját fiáért és önmagáért nem könyörög. „Hittel engedelmeskedett”, mondja róla Zsidókhoz írt levél, már akkor, amikor Isten hívását hallva, szülőföldjét elhagyva más vidékre kellett költöznie (11,8).
Istent azonban Ábrahám nemcsak hatalmasnak ismerte meg, hanem jóságosnak is, igaznak, ezért remélt benne a reménytelenség ellenére is. Hitt benne akkor, amikor éppen hitének alapjai rendültek meg, amikor elsötétült előtte az addig ragyogó Isten-arc.
Hisz Ábrahámtól valami olyasmit kíván az Isten, amire a megszokott erkölcsi kategóriák szerint nem kerülhetne sor. Olyan válságba sodorja, amelyet csak akkor viselhet el, ha egészen egyedülálló bizalommal Istenre tudja bízni magát. Nem csak a hit próbája ez. Az egyházatya Origenész szerint: Ábrahám szeretete is mérlegre kerül. Valami olyan magatartásformát provokál itt ki az Isten, amely egyszerre hit, remény, szeretet, engedelmesség, megsemmisülés, amely az emberi személyiséget teljesen kifordítja sarkaiból, és Isten karjába veti.
Kt. Így lett Mória hegye egy nagy tapasztalata a hívő embernek, vagyis az, hogy Isten hitünket, szeretetünket, olykor próbára teszi.

Miért? Biztosan azért, hogy megerősödjön, hogy tudatosuljon, hogy élő maradjon, hogy végül az ő karjaiba vessük magunkat. Jézusnak a kereszten elhangzott szavai is erről tanúskodnak: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34). Ugyanis húsvét hajnalfényéig csak az jut el, akinek hitét, hűségét ez a pillanatnyi sötétség nem rendíti meg.
Nagyböjt annak az ideje, hogy mi is kilépjünk megszokottságunk világából és megtegyük határozott lépéseinket Isten akaratának őszinte megvalósítása felé. Mennyire nehéz elindulni, hogy bocsánatot kérjünk attól, akinek fájdalmat, szomorúságot okoztunk, akinek a becsületében kárt tettünk, hazug, rosszindulatú megszólásunkkal, kritizálásunkkal. Mennyire késedelmesek tudunk lenni, amikor egy-egy házasság előtti, házasságon kívüli bűnös kapcsolat felszámolásáról van szó, amikor a bűnbe vivő társaságot, illetve kísértést okozó újságot, könyvet vagy filmet mellőznünk kellene.
Mennyire udvariatlanok tudunk lenni, akkor, amikor Isten szeretetét, ingyenes ajándékát, bár szükségünk van rá, mégis visszautasítjuk, azáltal, hogy nem élünk a szentségek kínálta kegyelmekkel, a bűnbánat nyújtotta bocsánattal, az oltáriszentség nyújtotta erőforrással.
Mennyire csak a szavaink vallanak szívünk szeretetéről, de a cselekedeteink távol járnak az Úrtól, akkor, amikor szentgyónásainkban ígéretet teszünk arra, hogy a bűnt és a bűnre vezető alkalmat kerülni fogjuk, s közben a gyóntatószéket elhagyva, eszünk ágába sincs kerülni a bűnre vivő alkalmat, felszámolni a bűnös állapotot, minden folytatódik ott, ahol abbahagytuk mielőtt beléptünk volna a templomba. - Vigyázat, a gyóntatót esetleg meg lehet téveszteni, de a szíveket-veséket vizsgáló Istent nem lehet becsapni és nem is érdemes megpróbálni.
Mit tesz Ábrahám, amikor megszólítja az Úr? Szó nélkül engedelmeskedik Istennek. Isten parancsoló szavára Ábrahám részéről a válasz mindig a tett. Nagyböjt a cselekvés ideje és nem az okoskodás a töprengés időszaka. Mert a valódi böjt mindig a szeretetből önként vállalt áldozatok meghozatalából, megvalósításából áll. „A tett halála az okoskodás” - tartja a népi bölcsesség.
Ábrahám esetében nem felelőtlen emberi magatartásról van szó, hanem éppen ellenkezőleg egy átgondolt és megfontolt, tudatos engedelmességről, mely képes őszintén bizakodni abban a Valakiben, aki az ígéreteket tette és továbbra is hiszi, hogy Isten megtartja adott szavát. Aztán kiderül, hogy Isten nem Izsák halálát akarta, hanem meg akart bizonyosodni Ábrahám vitathatatlan hitéről és engedelmességéről.  
Valódi engedelmességről csak akkor beszélhetünk, ha megtaláljuk benne a gondolkodó és bizalom teli mozdulatot. Nem is marad el ennek az ábrahámi magatartásnak a jutalma: "Magamra esküszöm - ez az Úr szava -, hogy mivel ezt tetted és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem, gazdagon megáldalak".
Az Isten akaratára figyelő és azt következetesen megvalósító emberi magatartás jutalma az Isten áldása.
És ez az, amiről a második olvasmány, Szent Pál római levelének részlete tanít bennünket. "Ha Isten velünk, ki ellenünk?" - írja az apostol. Isten erejében, az ő áldásával valóban képesek vagyunk legyőzni önmagunkban minden kishitűséget, bizalmatlanságot, félelmet és késedelmeskedést. Ez az Istentől jövő erő pedig éppen abban áll, hogy ő saját Fiát sem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, és így vele együtt nekünk ajándékozott mindent. Ami Ábrahám áldozatában előképként jelent meg, azt Jézusban az Atya tökéletesen megvalósította.
Megismertetett bennünket a szeretet lényegével, és azzal a titokkal, hogy miért kéri tőlünk a teljes elkötelezettséget. Mert ő sem csak valamit ajándékozott nekünk úgy általában, hanem Fiában mindent odaadott értünk a golgota ormán, a kereszten.

Bármerre is vezessenek útjaink, a Moria, a Golgota vagy a Tábor hegyére, tudnunk kell, hogy minden utunk végén a jóságos Isten vár bennünket: az az Isten, aki az ember pártjára állt, aki saját Fiát sem kímélte, hanem irántunk való szeretetének zálogaként feláldozta értünk, aki tehát hajlandó minden mást is nekünk ajándékozni. Természetesen csak akkor, ha a Szeretetre szeretettel válaszolunk.
Nagyböjti elcsöndesedésünk arról szól, hogy legyen bátorságunk szemlélni ezt a mindent odaajándékozó isteni szeretetet, és Ábrahámhoz hasonlóan merjünk válaszolni rá. És bár mindig újra tapasztaljuk saját gyöngeségünk sebeit, mégis merjünk bizakodni abban, aki nem ítél el bennünket, mert meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk az Atyánál.

Abban az időben, mivel közel volt a zsidók húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe.  A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!”  Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van „Emészt a házadért való buzgóság.” A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az írásnak és Jézus szavainak. És amíg (Jézus) a húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodáit, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben.  Jn 2, 13-25

Mottó: Ő azonban testének templomáról beszélt.

TÚL IZMOS?

Ma is hajlamosak vagyunk büszke építményeinkre feltekinteni, mint az emberi elme csúcsteljesítményeire. S mindegy, hogy „Negyvenhat esztendeig épült az a templom,” vagy évszázadokig, mint az európai katedrálisok, szédítő feltekinteni a boltívekre, megrészegedve a teljesítmény nagyságától. Érthető, ha a jeruzsálemieket a Templom megbabonázta. S érthetően megzavarodtak, amikor Jézus azt ígérte, hogy három nap alatt újraépíti. Az lehetetlen! De lám, mi, akik a kijelentés szimbolikus voltát megérteni véljük, mit tudunk kezdeni a próféciával?

Pedig Jézus rejtelmes válaszát a mostani böjti időkre is értetjük! Negyven napot kaptunk, hogy újjáépítsük a Lélek templomát, melyet bizony-bizony leromboltunk. Bulimia, body building, testimádat, a nagy zabálás, alkohol és drog, s akkor még a bujaságról nem is beszélünk. Bizony több fronton támadást indítottunk testünk ellen, s ami a lélek temploma lehetne, immár vásárcsarnok, tivornyák és látványosságok színhelye, pankráció és magamutogatás színpadja. Mi azonban meghívást kaptunk, hogy ostorral verjük ki onnan.

„Akkor odajött hozzá egy leprás, és térdre esve így kérlelte: ,,Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.’’ Jézus megkönyörült rajta. Kinyújtotta kezét, megérintette, s közben azt mondta neki: ,,Akarom, tisztulj meg!’’ Erre azonnal elhagyta a lepra és megtisztult.” (vö. Mk 1,40-42)

„Akarom, tisztulj meg!“ Három jézusi szó. A görög eredeti szövegben csak kettő: „Telo, katarisztéti!“ A latin fordításban is: „Volo, mundare!“ Mégis micsoda erejük van! A leprás meggyógyul és visszatérhet az életbe!

Elgondolkoztál már azon, hogy hány szót ejtettél ki eddig a szádon? És vajon hányat fogsz még egész életeden át kiejteni? Ne törd magad a válasszal, senki nem tudja. Nem csak azért, mert nem tudjuk, meddig élünk még e világon, de azért sem, mert a szavakat embere is válogatja: mindegyikünknél különböző eredményre jutnánk. Vannak szófukar emberek, és vannak, akiből csak úgy ömlik a szó, mint a vízfolyás. Mi, papok – sajnos – ez utóbbi csoporthoz tartozunk, sokat mondunk, hisz hivatásunk is megköveteli. Én is a következő negyedórában kb. ezer szót fogok kiejteni (utánaszámoltam, és pontosan 1078). De jobb, ha nem számolod, inkább figyelj, mert nagyon érdekes témát „teszek szóvá”: a szavainkról fogok beszélni!

Az első, amit róluk el szeretnék mondani az az, hogy nem mindegyik egyforma fajsúlyú. Vannak értékes, veretes szavaink, és vannak fölöslegesek, értéktelenek. A világ teremtésének története pl. a Szentírás kezdetén értékes, mert nem csak hitünk egyik alapigazságát, a teremtést fejtegeti, de a világirodalom gyöngyszemei közé is tartozik. Mégis tudod, hány szóból áll? Magyarul pusztán 615-ből. És a Katolikus Hitvallásunk, amelybe az egész emberiség eredete és megváltása van összefoglalva? 77-ből! A tízparancsolat pedig, amely – ha az ember tartaná magát hozzá – az egész világot jobbá változtatná, csupán 42 szót tartalmaz! Végül Isten – minden teljességében és szeretetében – mindössze egyetlen egy szóban mondta ki önmagát. Szava, Igéje megtestesült és közöttünk „lakozék”: Jézus.

Ezzel szemben az EU a karamellacukorka forgalmazásával kapcsolatos rendelkezése 2911 szóból áll. Ez utóbbi példán láthatod, hogy vannak értékes és értéktelen szavaink...

1. NINCSENEK azonban – és ez a második érdekes dolog, amit szavainkról tudnod kell! - ÜRES SZAVAK! A magyar nyelv ismeri ugyan az „üres beszédet”, az üres szavakról nem tud! Miért? Mert szerinte is szavainknak igenis mindig és minden esetben van súlyuk, még akkor is, ha ennek nem mindig vagyunk tudatában. Szavaink, amelyeket a nap folyamán kimondunk gyógyíthatnak, de rombolhatnak, felemelhetnek, de le is sújthatnak!

Minden, amit mondunk, annak kimondhatatlan következménye van!

Szavainknak súlya, hatalma van, sőt azt is mondhatnánk: szavaink maguk a hatalom! Szavainkkal sokkal több hatalmat gyakorolunk mások fölött, mint a kezünkkel. Dicséretes például, hogy ma a szülők már nem veréssel nevelik gyermekeiket. Viszont hányszor bántják a gyerekeket szavaikkal? Hány és hány házasságban repülnek a bántó, sértő szavak, amelyek jobban fájnak, mint akármi. És az nyer, akinek jobb argumentumai vannak, helyesebben, aki jobban (vagy többet?) tud beszélni...

Istenem, mennyi hiábavalóságot beszélünk egyházközségeinkben is! Hányszor folytatunk önmagunkkal beszélgetéseket, amelyekkel sokkal károsabban befolyásoljuk jellemünk fejlődését, mint gondoljuk!

Üres szavak tehát nincsenek!

2. Léteznek viszont ROSSZINDULATÚ, BÁNTÓ SZAVAK! – Vajon miért ragadtatjuk el magunkat gonosz, mérgező, sértő, meggondolatlan szavakra, jóllehet a Szentírás nem egy helyen óv ettől? Ilyenkor szavaink olyanok, mint a tőr, a kard, a nyílvessző vagy akár a mérgeskígyó. Istenem, mennyi mindent mondtunk életünk folyamán akkor, amikor jobb lett volna, ha hallgatunk, vagy még jobb, ha valami felemelőt, bátorítót mondunk a sértő szavak helyett!

Rosszindulatú, bántó, sértő szavainkra érvényes egy örök szentírási törvény: „Amit vetünk, azt fogunk aratni!” „Amit mondunk, az be fog következni!” „Amit várunk, azt fogjuk megkapni!” „Legyen úgy, ahogyan mondtad!” – szól az örök bibliai igazság! Ha nap, mint nap azon sopánkodunk, hogy milyen rosszul megy nekünk, rövid időn belül valóban rosszul fog majd menni! Ha gyermekeinknek folyton azt mondjuk, hogy nem lesz belőle semmi, akkor később valóban nem lesz belőle senki!

Rosszindulatú, bántó, sértő szavaink olyanok, mint a méreg, és három embert mérgeznek meg: aki mondja, akinek mondja és akiről mondja!

A legkárosabb azonban az, hogy nem lehet visszavonni őket! Ahogyan egy magvas mondás is mondja: „Három dolog nem tér vissza soha: a kilőtt nyíl, az elmúlt nap - és a kimondott szó!”

Egy család a következő példával próbálta ezt meg gyermekeinek megmagyarázni. A szülők három kis tubus fogkrémet vásároltak - minden gyermeknek egyet, egyet. Este, amikor együtt ültek a családi asztalnál, azt mondták a gyermekeiknek: „Most az egyszer kinyomhatjátok a tubus tartalmát itt, az asztalabroszon!” A gyerekek hitetlenkedve néztek egymásra. Majd harsogva nekiláttak. Miután kiürítették a tubusokat, az apa előhúzott egy 10 eurós bankjegyet a pénztárcájából, és azt mondta: „Amelyikőtök először visszateszi a fogkrémet a tubusba, az kapja meg ezt a bankjegyet!” A gyerekek izgatottan próbálták kis ujjaikkal visszanyomogatni a fogkrémet a tubusba, de néhány sikertelen próbálkozás után feladták és csalódottan azt mondták: „Nem megy!” Mire az anya kifejtette: „A Szentírásban azt olvassuk, hogy szavainkkal pontosan ugyanez történik. Az egyszer elhangzott szavakat nem lehet egyszerűen visszavonni."

3. JÓINDULATÚ SZAVAINK – Ami rosszindulatú szavainkra érvényes, az érvényes a jóindulatúakra is. Ha embertestvéremnek valami jót akarok tenni, akkor az csak akkor sikerül, ha előbb jószándékú, tiszteletteljes, elismerő szavakat mondok neki. Erre a legjobb példa Jézus Urunk!

Ő a jó szavak embere volt. Ezért állandóan olyan emberek tűntek fel körülötte, akik elveszítették becsületüket, akiknek összetört az életük, akiket mások már rég kizártak, leírtak. Nála azonban, mert szóba állt velük, időt szánt rájuk, tanította őket, feléledtek, kinyíltak, ismét remek emberekké váltak, mert Jézus azt mondta nekik minden gesztusával, szavával és cselekedetével: „Megértlek, szeretlek, elfogadlak.” És aki őszinte szándékkal közeledett Jézushoz, az új életerővel távozott tőle. Mivel Jézus ilyen jó volt, mindig volt ideje szép beszélgetésekre. Nikodémus számára, aki őt egy éjszaka kereste fel, épp úgy, mint a pogány kafarnaumi századosra, akinek fia halálán volt, vagy a szamariai asszonyra a kútnál, akinek házasélete négyszer is tönkrement. De volt ideje a kitaszítottak és a lenézettek számára is. Jézus Urunk senkit nem írt le! A mai evangéliumban szereplő leprást sem! Jézus Urunk szája mindig tele volt jóindulatú, bátortó, vigasztaló, felemelő szavakkal!

Ha minduntalan jó szavakat mondanánk, azok szívünket egyre jobbá tennék, átalakítanák olyanná, hogy belőle mindig másokat felemelő, bátorító szavak forrásoznának.

Ha a jó szavakat begyakorolnánk, akkor bennünk is elindulna egy láncreakció, egy pozitív lavina. Mert a jóindulatú szavak sem üres értéktelen szavak, hanem mindig megteremtik és végbeviszik azt, amire Isten küldte őket.

Még egy utolsó szó!

Egy kiejtett szavunk sem marad következmény nélkül! Ezért érdemes rájuk vigyáznunk! Mert:

általuk rombolunk, vagy építünk,

káromolunk vagy áldunk,

másokat csüggedté tehetünk vagy bátoríthatunk,

megalázunk vagy felemelünk.

Isten azért adta nekünk a szánkat és benne a szavakat, hogy Őt velük dicsérjük, magasztaljuk és áldjuk, embertársainkat pedig felemeljük!

Ha ezt tesszük, akkor szavainknak súlyuk és értékük lesz itt a földön, de oda át a túlvilágon is.

Mert üres szavak – azok nincsenek!

Imre atya

„Buzgóság emészt el a házadért”

A jeruzsálemi templomhegy régtől fogva kultuszhely volt. A hagyomány szerint ezen a lapos sziklán akarta feláldozni Ábrahám Izsákot, de akkor még Morija-hegynek hívták. Más szemita népek számára is kultuszhelynek számított ez a magaslat. Amikor pedig Dávid fővárossá tette Jeruzsálemet, a zsidók ezt a templomhegyet istentiszteleti helyként kezdték használni. Salamon pedig felépítette Júda és Izrael központi szentélyét, az egyetlen Templomot, amelybe minden zsidó évente legalább egyszer elzarándokolt, hogy ott dicsérje az Istent.

A babiloni fogságban arról álmodoztak, hogy újra felépítik a nemzet szívét alkotó Templomot. Amikor Nagy Heródes meg akarta nyerni uralmának a zsidókat, ezt a Templomot csinosította, tette óriásivá. A zsidó háborúban a rómaiak lerombolták. A mai napig nem építették újjá. A Templom szentélye helyén ma mecset áll, melyet a muszlimok is szent helyként használnak.

Jézus templomtisztítási jelenete – fogalmazhatunk úgy is, hogy a Templomban végzett botrányos felfordulása – mindegyik Evangéliumban, szenvedéstörténetben megtalálható. Csak János evan- gélista beszél erről az eseményről Evangéliuma elején, azonnal Jézus nyilvános működésének megkezdése után. Ő az egyetlen evangélista, aki három év keretében meséli el Jézus nyilvános működését, ellentétben a másik három evangélistával, akik egyetlen évbe zsúfolták az eseményeket. Ha nem tudjuk, hogy ez a jelenet Jézus működése elején történt, nem is értjük, hogy az akkoriban még ismeretlen galileai prófétát miért figyelte állandóan a jeruzsálemi papi rendőrség, miért provokálták állandóan az írástudók.

A Templomi pénzváltók szétverése, a galambárusok megzava- rása nehezen felejthető élmény maradt a templomvezetőség számára. A Templom fenntartásának költségeit ezeken keresztül biztosították, ez a támadás tehát egyszerre volt támadás a legszentebb zsidó hely ellen és támadás a zsidók központi „bankja” ellen. Igen hatásos prófétai cselekedet, amely egyetlen dologra irányítja a figyelmet, a megtisztulásra, a profán világból kiválasztott Istennek szentelt hely vallási küldetésére. Jézus véleménye szerint az imádság háza, nem lehet ugyanakkor üzletház is. Mi is feltehetjük magunkban a kérdést, hogyan lehetséges a világban megszentelni egy helyet?

Sokan értetlenül állnak a nyilvánosság számára zárva tartott kolostorok előtt. Miért nem engedik, hogy szabadon látogassák ezeket a helyeket? Miért nem mehetünk be a templomokba akármilyen öltözékben? Miért nem tarthatunk a templomban bármilyen kulturális rendezvényt? Mert a templom az Istené és őmiatta kell oda mennünk. Az Istennel való találkozás és az imádság szenteli meg a templomot és a látogatót is, nem pedig a művészet.

Weöres Sándor a Holtak kórusa c. versciklusában ezt írta: „pult volt nekünk az oltár, hol Istennel üzletelni akartunk”. A mecsetben, azaz a mohamedán templomban a belépőnek az ajtóban kell hagyni a cipőjét, és meg kell mosdania az imához. Ezzel az ember elkülöníti életének profán részét, hogy azzal foglalkozhasson, ami igazán megszenteli.

Szent Pál szerint mindnyájan a „lélek templomai vagyunk”, természetesen csak a megszentelő kegyelem állapotában. A keresztény templomokba bemehetünk cipővel, kézmosás nélkül, de a gyóntatószékben szert tehetünk arra a tisztaságra, amelyre szükségünk van az igazán hatékony imához. A feltámadás ünnepét megelőzi a nagyböjt, a tisztulás ideje. A feltámadott Jézust csak a tiszta szívűek láthatják meg. A templomainkat mi szenteljük meg imádsággal, jó cselekedetekkel és üdvös gondolatokkal. Ha nincsenek ilyen gondolataink, nem akarunk templomba menni, Istennel találkozni, akkor kezd el omladozni a kőből épített templom is, és las- san olyan lesz, mint a világ többi része. A végén nem marad hely számunkra, ahol megtisztulhatunk, mert elhanyagoltuk lelkünket és szent helyeinket. Legalább nagyböjtben gondoljunk arra, hogy lelkünk templomát megtisztítsuk, és közösségünk templomát imával is megszenteljük.

A jeruzsálemi templom imája

Drága, megváltó Jézus Krisztus! Én, aki az Isten temploma vagyok, azé az Istené, Aki Van, akinek hajléka vagyok itt a földön, aki a Szentek Szentjét hordozom magamban, én, aki örököltem Mózes kőtábláit, aki méltó vagyok a frigyládát őrizni, köszöntelek téged bensőmben, oszlopcsarnokaimban, árkádjaim alatt. Nagyobb vagy te minden nagyságnál, amit hordozok magamban. Te vagy az élő Isten Fia, aki most testi mivoltodban beléptél küszöbömön.

Köszönöm, hogy belülről megtisztítasz. Fájdalmas elviselnem mindazt a szennyet, amivel nap mint nap telihordják termeimet és csarnokaimat. Adnak és vesznek, harácsolnak és csalnak, állatok tapossák szent köveimet. Köszönöm, hogy végre kiűzöd mindezeket belőlem, hogy szent szigorod és keménységed megtisztít engem. Köszönöm, hogy gondot viselsz rám, és emészt a buzgóság értem, Atyád házáért.

Immár harmadszor építették újjá falaimat és oszlopaimat, de mégsem újították meg bennem Atyád imádatát. Bár nehéz elfogadnom sorsom, hogy te is le akarsz rombolni, de átadom magam kezedbe, rombolj le! Mert tudom, hogy harmadnapra fölépítesz. Akarom, hogy általad épüljek újjá, és általad újuljak meg! Nem akarok olyan maradni, mint eddig. Újítsd meg bennem Atyád imádatát, és költözz belém, immár a te templomodba, és maradj bennem az új és örök szövetség által. Amen.

Ó, én Uram, hányszor kényszerítünk mi Téged arra, hogy felvedd a
harcot az ördög ellen! Talán nem volt elég, mikor megengedted, hogy
felkapjon és felvigyen a templom ormára? Nem kellett volna-e ebbôl
máris megtanulnunk, hogy miként kell ellene sikeresen küzdenünk? Ó
leányaim, micsoda látvány lehetett az akkor: a ragyogó nap és a
sötétség egymás mellett! Hogyan remeghetett az a szerencsételen
szellem, habár nem is tudta, hogy miért, mert Isten nem engedte, hogy
megértse kivel van dolga! Áldott legyen az ô végtelen kegyessége és
irgalma! De hogyan kellene pirulnunk, nekünk keresztényeknek, akik
mint mondom, nap-nap után harcra kényszerítjük ama piszkos szörnyeteg
ellenében. Uram, igazán szükség volt rá, hogy oly hatalmas karod
legyen. De hogyan lehetséges az, hogy nem gyöngült el a kereszt
rettenetes kínjai között? Ó, mennyire igaz az, hogy bármit szenvedjen
is valaki szeretetbôl, abból kigyógyul! Azért hiszem is, hogyha
iletben maradtál volna, egyedül az irántunk való szereteted, minden
más orvosság nélkül meggyógyította volna sebeidet. Ó, Istenem, bár
csak nekem is részem lehetne ebben az orvosságban, valahányszor
fájdalmat és szenvedést okoz nekem valami! Hogyan vágyódnám a bajok
után, ha biztos volnék benne, hogy ily üdvösséges kenôcs fog
meggyógyítani.

Egyszer azonban a Jó Isten egy valóban különleges látomásban mutatta meg nekem annak a megpróbáltatásnak az élő képmását, amelyet tetszése előre elkészített számunkra.

„De Uram, a te gyermeked megértette a te isteni világosságodat, bocsánatodat kéri testvérei számára, elfogadja, hogy addig eszi a fájdalom kenyerét, ameddig csak akarod ésem akar felkelni attól a keserűséggel megrakott asztaltól, ahol a bűnösök esznek, míg csak el nem jön az a nap, amelyet te jelöltél meg ... De éppen ezért nem mondhatja-e saját nevében, testvérei nevében. „Irgalmazz nekünk, Uram, mert szegény bűnösök vagyunk!” 65

Téged is kérlek, jóságos Szent Atyám, könyörögj, járj közbe értem s aztán segíts arra, hogy Hozzád hasonlóan kövessem a legnagyobb Mestert! [I. 4/11]

Az éjszaka hirtelen felébresztettek. Egy lélek kért imát, akinek nagy szüksége volt erre az imára. Röviden, de egész lelkemből kértem az Úr kegyelmét számára.

Ahhoz, hogy a bűntől megszabaduljunk, nincs más út, mint a kiengesztelődés Istennel. Engednünk kell, hogy ez átjárjon minket, ami azt jelenti, hogy odaállunk Isten elé, és önmagunk teljes feladásával megalázzuk magunkat, hogy Tőle bocsánatot nyerhessünk.

Krisztus barátságát adja egész életünkre. Hűséges és személyre szóló barátságot. Társai leszünk a gyön­gédségben és szeretetben.

Ő adja nekünk az egész életen át tartó barátságot. A hosszú, hűséges és személyes barátságot. Pontosan ezt. Szeretete határtalan.

A legkisebb bűnre sem kényszeríthet minket sen­ki, mert Isten mindennél erősebb dologra, az akaratra bízta az „igen"-t és a „nem"-et. Ha az akarat igent mond, azaz beleegyezik, azonnal vétkezik, örömét és tetszését találva a bűnben; ha viszont nemet mond, akkor inkább a halált vá­lasztja, mint hogy megsértse Istent és a tulajdon lelkét.

Jézushoz nagyon sokan járultak gyógyulásért.De Jézus mindig megkérdezte,mit akarsz,mit tegyek?Hiszel Bennem?Hiszed azt hogy Én a Te igazi gyóítód vagyok?A vérfolyásos asszony sok gyógyítót felkeresett,és egyik sem tudta meggyógyítani.Jézusról hallott,de nem mert elé állni,mert félt.Csak észrevétlenül megérintette ruháját,mert valami mégis oda vonzotta.És Jézusból erő ment ki.És akkor már nem volt mentség,mert az asszony meggyógyult,és már színt kellett vallania.
A vírus kapcsán "csak "egy baj va,hogy még mindig nem hisszük el,hogy Vele tudunk ebből kimászni.Nagyon de nagyot billent,a mérleg nyelve a rossz felé.Nem elég azok száma,hogy kissé enyhület lenne.Isten nélkül nem megy!Mit tenne Prohászka Ottokár püspök atya?Mindszenty Bíboros Úr?Regőczi atya?Szent István király?Árpádházi Szent Margit?és a többi engesztelő lélek?Hatalmas felhívással,vezekléssel,imával kérne mindenkit arra hogy az életének annak módján változtasson.Itt nem az van,hogy engem nem érdekel..senki sem parancsol nekem..hanem..csak ÉRTED értem megteszem!Szüségem van rád,és arra,hogy sokáig láthassalak.
"Talpra magyar?!!"TÉRDRE MAGYAR!Ez a mi országunk,ma lakunk itt és mi tesszük jobbá,vagy rosszabbár világot,ezt az országot!Minden ember fontos,és minden ember a másik emberért él!Nem tudunk mindent és nem tudunk mindent megcsinálni,szükség van nemcsak a pékre,orvosra,hanem minden embernek egymásra!Szomszédra,barátra,és minden honfitársunkra.
Már régen túl jutottunk volna ezen a szőrnyű járványon,ha tényleg komolyan Isten felé fordultunk volna..De nem!Nem az Isten a fontos,még most sem,hanem hogy e kellemetlen dolgon túl lépve,menjen minden úgy mint régen!Pedig látjuk hogy nem!Gyülölködünk,szidjuk egymást,együtt élünk,káromkodunk,fogyunk a templomból,mert jaj elkapod ha elmész..látod mennyi pap meghalt..Az,hogy annyi pap,meghalt,az mindkét oldal,a pap is és a hívek is el kellene gondolkodni miért?mit nem tettem meg,amit Isten elvár tőlem? Jézus komolyan vett minket!Mi is?Mi is komolyan vesszük,ne paráználkodj,ne hazudj,ne lopj,ne élj együtt! 99.bárány egyben van,de hol az az egy??Hol? Nemcsak Mózes idejében volt így, hanem ma is érvényesek.Volt Szodoma,vízözön,sáska járás..de volt,száraz lábbal átkelés..volt,igenis volt,hogy az ajtó félfákat bekenték a bárány vérével,hogy a halál angyala elhaladjon,és senki sem próbált reteszt tenni,hogy bebiztosítsa magát,hogy"hátha mégsem lesz ez igaz"BÍZOTT AZ ISTEN ÍGÉRETÉBEN!.Imádkozott könyörgött vezekelt.".Ha hozzám kiálltasz meghalgatlak!"ha megtatjátok parancsaimat megmenekültök!
DE CSAK HA MEGTARTJUK!!!

Az apostol tanítását az Eucharisztia titkával kapcsolatban az első korintusi levélből ismerhetjük meg, mely teológiai szempontból is igen jelentős. Leírásából látjuk, hogy az ősegyházban áldozati cselekményként fogták fel Jézus utolsó vacsorájának, kereszthalálának és feltámadásának megjelenítését, és hitték Jézus jelenlétét az átváltoztatott kenyérben és borban. Az apostol a korintusi közösség konkrét problémáira válaszolva tanít, tanúskodik az ősegyház eucharisztikus hitéről, és liturgikus gyakorlatáról. Pál apostol tanítását tartalmi szempontból négy részre oszthatjuk.

Pál apostol leírja az Eucharisztia alapítását (lKor 11,23-25), arra hivatkozva, hogy ő mindezt az egészen az utolsó vacsoráig visszamenő hagyományból tudja (11,23). Szent Pál apostol az eucharisztikus lakomával kapcsolatban, az alapítás elbeszélése előtti részben, a pogány bálványoknak áldozott hús fogyasztásáról szóló tanítás összefüggésében is beszél az Eucharisztiáról (lKor 10,14-22). így indirekt módon tanítja a szentmise áldozat jellegét.

Az Eucharisztia alapításának elbeszélését megelőző perikópából (lKor 10,14-22) külön kiemelendő még a 16-17. versek is, melyekben utalás van az Eucharisztia egy sajátos céljára: a leírás hangsúlyozza, hogy a „kenyértörés" közösséget (communiö) teremt a keresztre feszített és feltámadt Úrral, és általa a keresztény testvérekkel. Jézus azért jött, hogy bennünk éljen és önmagához hasonlóvá tegyen minket: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet -mondja -, az bennem marad és én őbenne" (Jn 6,56). Az apostol különösen is hangsúlyozza, hogy az Eucharisztia, „az egy kenyérből" és „egy kehelyből" való részesedés jelzi és megvalósítja Krisztusban hívők egységét. Részesedve testéből és véréből a keresztények személyesen egyesülnek Krisztussal. Ugyanabból a kenyérből, Krisztus testéből részesedve a keresztények egymással is mélyebben és bensőségesebben forrnak egybe.

Pál apostol hangsúlyozza, hogy az Eucharisztiát megkülönböztetett tisztelettel kell ünnepelni és magunkhoz venni (lKor 11,27-29). Ezért figyelmeztet a szentség méltó vételére, mert látja, hogy vannak olyanok, akik méltatlanul veszik magukhoz az Úr testét és vérét. Az Eucharisztia vételénél legalapvetőbb feltétel: „megkülönböztetni az Úr testét". Ennek a pali kifejezésnek az elsődleges értelme az, hogy vannak olyanok, akik az agapén nem tesznek különbséget a közönséges étel és az Eucharisztia között, vagyis nincs meg bennük az Eucharisztia vételéhez szükséges  hit.  Az  Egyház  értelmezése  szerint, a „vizsgálja meg magát mindenki" szavakkal az apostol figyelmeztet, hogy alapos lelkiismeretvizsgálat által döntsük el, hogy méltók vagyunk-e (a kegyelem állapotában vagyunk-e) odajárulni az eucharisztikus lakomához. Nyilvánvaló, hogy az apostol még nem. egészen erre gondol. Mindenesetre számol azzal az eshetőséggel, hogy lehetnek olyanok, akik nem megfelelő hittel és lelkülettel, hanem méltatlanul „eszik e kenyeret és isszák a kelyhet" (11,29).

Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték...: „Mit tegyünk...?" (ApCsel 2,37)

A bűnös ember újjáteremtése, az újjászületés mindenestől Isten munkája. És mit tehetünk érte mi? Ezt kérdezték pünkösdkor is az emberek Péter prédikációja után.

S ő mit válaszolt? „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát." (38. v.)

Vagyis mi az események sorrendje? Hallgatták az igét, azt komolyan vették (mintha szíven találta volna őket), bűnbánatra jutottak, ennek jeleként megkeresztelkedtek, Jézus érdeméért bocsánatot kaptak, s akkor megkapták a Szentlélek ajándékát.

Isten mindent az ő igéjével végez el. Ige nélkül nincs életváltozás. Valóban életkérdés, hogy hallgassuk Isten igéjét, és fogadjuk be, vagyis vegyük személyesen magunkra nézve komolyan azt. Isten igéje leplezi le bűneinket, a Szentlélek indít őszinte bűnbánatra, ő tesz bizonyossá afelől, hogy bocsánatot kaptunk, s ő vezet utána az engedelmesség útján.

Ezt a sorrendet nem lehet megfordítani, mindenütt így olvassuk a Szentírásban. Nem lehet előrevenni a Szentlélek ajándékát, mert csak a Jézusban hívő, bűnbocsánatot nyert ember kap Szentlelket.

A mi feladatunk tehát az, hogy hallgassuk az igét, és fogadjuk be, vegyük azt komolyan. Ezt a Biblia így is nevezi: igazat adtak Istennek (Lk 7,29). Mit tegyünk mi? Adjunk igazat Istennek, valljuk meg és hagyjuk el bűneinket, és tegyük meg, amire a Lélek indít! De ne feledjük, hogy mindebben Isten kegyelme, Isten Lelke segít bennünket!

(5) „VÉGY FINOMLISZTET ÉS SÜSS ABBÓL TIZENKÉT LEPÉNYT.” (3MÓZES 24)

A szent kenyereket a szent sátorba hozott ételáldozatból sütötték. Az ételáldozatként hozott liszt, olaj és tömjén a hála jele volt a termésért, az ételért, az életért (2,1). Ebből a pap egy marokkal kivett, és azt az áldozat emlékeztető részeként, a tömjénnel együtt elégette (7). A megmaradt lisztből és olajból sütötték többek között a szent kenyereket, amelyeket mindig szombaton cseréltek frissre a szent asztalon (8). A kenyerek egyenként kb. 7 kilós, nagy lepénykenyerek lehettek. Ezekből sütöttek tizenkettőt, két sorban helyeztek el a szent asztalra (5–6). A régi kenyereket a papok ehették meg (9). 

Nem friss kenyér volt már az, amit a papok megehettek. A sorrend kifejezi, hogy első az Úr, aztán minden egyéb megadatik majd nekünk (Máté 6,33). A friss kenyeret majd Jézus Krisztusban kapjuk. A kenyér Isten gondviselő és megváltó szeretetének jele. Jézus Krisztus az élet kenyere (János 6,35). Ő megadja nekünk a mindennapi kenyeret (Máté 6,11). De Ő az, aki bennünket az örök élettel is táplál, hogy sokféleképpen éhes földi életünk minden napja megteljék a mennyei világ gazdagságával. Mert kenyérrel él az ember, de nemcsak kenyérrel él, és annyiban ember az ember, amennyiben nemcsak kenyérrel él, hanem Isten Igéjével is (Máté 4,4). Több az élet! (Lukács 12,23) Ma egyre ritkábban élünk az Igével, az élő Isten közelségével. „Lelkizünk” az élő Isten nélkül. Ezért életünk egyre embertelenebb. 

Nem maradhatunk ebben az állapotban. „Térjetek meg!” (Máté 3,2) „Járuljatok az Úrhoz!” (Zsoltárok 100,1–2) Vegyétek és egyétek Jézus Krisztus megváltó szeretetét! (Máté 26,26) Kérjük el, halljuk meg, tapasztaljuk meg az Úr igazán éltető szeretetét, éljünk vele! Ő bűnbocsánattal, örök élettel, új élettel táplál bennünket, miközben mindennapjainkról is gondoskodik; mindig a máról… Ma is Ő éltet! Áldott legyen!

"Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok.” 

(Efézus 3,14-19)

Életem során többször elolvastam már az efézusi levelet. De hogy ebben a pár versben micsoda szeretet, mondhatni szenvedély van, csak most, a napokban tűnt fel. Egyszerűen magával ragadott. Azt tudjuk, hogy Pál apostol, missziói útjai során sok időt töltött Efézusban. Nyilvánvaló, hogy nagyon szoros kapcsolat alakult ki az ottani gyülekezettel. Talán ez is lehet az oka annak, hogy ezek a sorok megszülettek. Szeretettel imádkozik értük. S ebben a szeretetteljes imában a legjobbat, a legtöbbet, a leg-leg-leget kéri a levél olvasói számára. Krisztust. Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét. Mi, akik e kis áhítat két oldalán állunk (az író és az olvasó), csak kevesen ismerjük egymást ennyire. De engedtessék meg nekem, hogy most, amikor e sorokat írom, én is így imádkozhassak ismerős és ismeretlen olvasómért! És magamért… Adja meg nekünk a mi Urunk, Istenünk, hogy hatalmasan megerősödjön bennünk a belső ember az Ő Lelke által! Hogy Krisztus lakjék a szívünkben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyünk felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjük Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussunk! Mennyire csodálatos lenne, ha ez valóság lenne az életünkben! Isten az Ő Lelke által ezt véghez tudja vinni bennünk… Mi készen állunk erre?

(Fodor-Csipes Anikó, Tiszaszentimre) 

**************************

Imádság: 

Drága mennyei Atyám! Tégy késszé! Hadd legyen a szívem, a lelkem csak Veled tele! Segíts, kérlek, hogy eljussak a Te teljes megismerésedre! Ne engedd, hogy bármi elszakítson Tőled! Úgy szeretném, ha a hitem ragyoghatna ebben a sötétséggel teli világban. Tölts el, kérlek, Lelkeddel! Ámen

*************************

A nap gondolata:

„A lassú változás is jobb, mint ha nincs változás.”

Drága gyermekek! Isten megengedte nekem, hogy ma is veletek legyek, hogy imádságra és böjtre hívjalak titeket. Éljétek ezt a kegyelmi időt és legyetek a remény tanúi, mert megismétlem nektek, kicsi gyermekeim, hogy imádsággal és böjttel háborúkat is meg lehet állítani. Kicsi gyermekeim, higgyetek, és éljétek hitben és hittel ezt a kegyelmi időt, és Szeplőtelen Szívem senkit sem hagy közületek békétlenségben, aki hozzám menekül. Közbenjárok értetek a Magasságbelinél és imádkozom szívetek békéjéért és a jövőbe vetett reményetekért. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

 

https://youtu.be/MbXfDTp1XM4

https://youtu.be/Savu3dPpzvQ

1. A fogyasztás csökkentésére buzdított a pápa
2. Elhunyt Jálics Ferenc jezsuita
3. Nőt neveztek ki a Püspöki Szinódus új segédtitkárává
4. A pápa iraki útjának a célja a megbékélés
5. Szemléletváltás szükséges az idősek ellátásában
6. 90 éves a Vatikáni Rádió
7. Perui püspökök összefogása a Covid-ellátásban
8. Az első világháború két kisfiú szemén keresztül
9. Kiállítás Pompei életéről a Colosseumban

A magyar változat a Magyar Kurír megrendelésére készült.

 

 

Aznapi műsor 19.30 óra után érhető el!

Drága, megváltó Jézus Krisztus! Én, aki az Isten temploma vagyok, azé az Istené, Aki Van, akinek hajléka vagyok itt a földön, aki a Szentek Szentjét hordozom magamban, én, aki örököltem Mózes kőtábláit, aki méltó vagyok a frigyládát őrizni, köszöntelek téged bensőmben, oszlopcsarnokaimban, árkádjaim alatt. Nagyobb vagy te minden nagyságnál, amit hordozok magamban. Te vagy az élő Isten Fia, aki most testi mivoltodban beléptél küszöbömön.

Köszönöm, hogy belülről megtisztítasz. Fájdalmas elviselnem mindazt a szennyet, amivel nap mint nap telihordják termeimet és csarnokaimat. Adnak és vesznek, harácsolnak és csalnak, állatok tapossák szent köveimet. Köszönöm, hogy végre kiűzöd mindezeket belőlem, hogy szent szigorod és keménységed megtisztít engem. Köszönöm, hogy gondot viselsz rám, és emészt a buzgóság értem, Atyád házáért.

Immár harmadszor építették újjá falaimat és oszlopaimat, de mégsem újították meg bennem Atyád imádatát. Bár nehéz elfogadnom sorsom, hogy te is le akarsz rombolni, de átadom magam kezedbe, rombolj le! Mert tudom, hogy harmadnapra fölépítesz. Akarom, hogy általad épüljek újjá, és általad újuljak meg! Nem akarok olyan maradni, mint eddig. Újítsd meg bennem Atyád imádatát, és költözz belém, immár a te templomodba, és maradj bennem az új és örök szövetség által. Amen.

Bevezető

Nagyböjt 3. vasárnapja a kereszténység tanításának lényeges, központi üzenetét hangsúlyozza számunkra. Azt ti., hogy Isten, akihez az Úr Jézus utat nyit nekünk, nem más, mint a Tízparancs Istene. Isten, akinek akaratát az Úr Jézus teljesítette egészen a kereszthalálig, ugyanaz az Isten, aki Izrael népét kiszabadította az egyiptomi szolgaságból. Az üdvösség történetében tehát Isten irgalma és jósága folyamatosan van jelen, és az Úr Jézus Egyháza által folytatódni fog a világ végéig. Ebben a hitben kérjük bizalommal most is bűneink bocsánatát. Gyónom...

Hívek könyörgése

Testvéreim! Az Úr Jézussal való közösségünk hozza létre a keresztények közösségét. Ezért mi, mint Isten szent népe imádkozzunk egymásért és világunk gondjaiért!

1.   Add Urunk, hogy a keresztény egyházak Isten parancsait úgy tekintsék, mint amelyek biztos utat mutatnak egy tartalmas élethez.

2.   Add, hogy a politikai és társadalmi élet vezetői érezzék át felelősségüket az élet, a béke és a szabadság védelméért, az általad alkotott világ megóvásáért.

3.   Add Urunk, hogy a társadalom peremére szorult felebarátaink: a betegek, a szegények, a magányosok megtalálják a nekik segítő testvért, és így megérezzék szerető jóságodat.

4.   Add Urunk, hogy egyházközségünkben a fiatalok és öregek egyaránt megtapasztalják a Szent Kereszt jelében a Szentlélek erejét és bölcsességét.

5.   Add, hogy halottaink halálod és feltámadásod által elnyerjék vágyaik beteljesedését: eljussannak az örök életbe.

Mennyei Atyánk! Te évezredek óta vezeted az emberiséget az üdvösség útján, és mi is tapasztaljuk üdvösséghozó szándékodat. Ezért hálát adunk neked, és dicsőítünk téged életünk minden napján, Krisztus a mi Urunk által. Amen.

Nagy Miklós: Mária

Nem tudlak úgy megénekelni,
Ahogy régóta szeretnélek.
A könnyes szép ősi magyar ének
Nem tud belőlem fölszakadni,
Ahogy százados évek sírták
Borús, hívő, mélységes évek:
Mária! Mária!
Itt zúg rejtelmes szent viharja,
Itt zúg valahol mélyen bennem:
Hitem, vágyam bús lobogása
És fajtámé. Ó, soha ki nem zengem!
Csupán csak rövid szent neved száll
Mind fénylőbben, mind tüzesebben:
Mária! Mária!

A Teremtés szépsége és rejtélye imádságot ébreszt a szívben. Az egész univerzumban az emberi lény az egyetlen teremtmény, aki tudatában van ennek a szépségnek. A szépség szemlélése az imádkozás.

Az élet, a létezés egyszerű ténye, amely megnyitja az emberi szívet az imádság előtt. - Ferenc pápa

Ma csökkentsd vagy hagyd el, a csokit, kakaót és nassolnivalót!

OLVASS!

Mik 7,14-15. 18-20 Isten mindig hűséges a népének tett ígéretéhez: a megtérő bűnösnek szívből megbocsát. Lk 15,1-3.11-32 A mennyei Atya megbocsát tékozló fiának, ha őszintén megbánja bűneit. 

ELMÉLKEDJ!

Miután megtört a  szeretetkapcsolat Istennel, csorba esett azon a harmonikus kapcsolaton is, amely  a környezethez fűz, amelyben élnünk kell, így a kert pusztasággá alakult át (vö. Ter 3,17-18). Arról a bűnről van szó, amikor az ember azt képzeli, hogy a teremtett világ istene, annak abszolút ura és azt nem a Teremtő által akart célnak megfelelően, hanem saját érdekét követve használhatja, a teremtmények és a többiek kárára.

CSELEKEDJ!

Átgondolom és hálát adok az életemben kapott kegyelmekért. Keresem, akiknek szüksége van segítségemre.

Jézus tanítása – Fordítsd oda a másik arcodat is

 

Előkészület: Először csendesedj el, majd ajánld fel imaidődet Istennek, és kérd, hogy mindaz, amit gondolsz, érzel és elképzelsz, Isten dicsőségére legyen. 

Ajándék: Kérd, amire vágysz! Javaslat: Kérd, hogy örömmel kövesd Jézust!

Belehelyezkedés: Elképzelheted, amint ott vagy a hegyoldalon és hallgatod Jézust, vagy fontolgathatod a Szentírás szavait, és engedheted, hogy szokatlanságuk provokáljon, kihívást jelentsen számodra.

Napi szentírási idézet (Mt 5,38-48)

Hallottátok, hogy megmondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én viszont azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is! Ha valaki pereskedni akar veled, hogy elvegye ingedet, engedd át neki köpenyedet is! Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre! Aki kér tőled, annak adj, és aki kölcsön akar kérni tőled, attól ne fordulj el!

Hallottátok, hogy megmondták: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet! Én viszont azt mondom nektek, hogy szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, aki felkelti napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak egyaránt. Ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalomra számíthattok? Nem ugyanezt teszik a vámszedők is? És ha csak testvéreiteket köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik a pogányok is? Ti legyetek hát tökéletesek, ahogy mennyei Atyátok tökéletes!

  Képzeletben beszélgess Jézussal! Mit akarsz mondani neki? És vajon hogyan válaszol?

 Fejezd be egy kötött imával, például a Miatyánkkal

https://youtu.be/MRI0MrWzscs

1. Jézusom, Te mondtad: “Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek.” Íme most zörgetek, keresek és kérem Kegyelmedet, hogy (a szándék, amiért imádkozol)
Mi Atyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
Jézusom Szent Szíve, remélek és bízom Benned. Ámen.

2. Jézusom, Te mondtad: “Amit kértek az Atyától az én Nevemben, megadja nektek.” Íme most a te Nevedben kérem az Atyától a Kegyelmet, hogy (a szándék, amiért imádkozol)
Mi Atyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
Jézusom Szent Szíve, remélek és bízom Benned. Ámen.

3. Jézusom, Te mondtad: “Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” Íme most Szavad csalatkozhatatlanságára támaszkodom, és kérem Kegyelmedet, hogy (a szándék, amiért imádkozol)
Mi Atyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
Jézusom Szent Szíve, remélek és bízom Benned. Ámen.

Jézusom Szentséges Szíve, Te nem tudsz részvétlen lenni a szerencsétlenek iránt, légy irgalmas hozzánk, nyomorult bűnösökhöz is! Add meg nekünk Szűz Mária Szeplőtelen Szívének, a te és a mi gyengéden szerető Édesanyánknak a közbenjárására a kért kegyelmet.
Szent József, az Úr Jézus nevelőatyja, könyörögj érettünk!
Ámen.